A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített tizedik tanács)

2022. június 22.(*)

„Állami támogatások – A finn légi közlekedési piac – Finnország által a Covid19‑világjárvánnyal összefüggésben a Finnair javára nyújtott támogatás – Egy légitársaság feltőkésítése az állami és magántulajdonosai által a korábbi tulajdonosi struktúra arányában – Kifogást nem emelő határozat – Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret – A valamely tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére irányuló intézkedés – Eltérés az ideiglenes keret egyes követelményeitől – A támogatás kedvező hatásainak a kereskedelmi feltételekre és a torzulásmentes verseny fenntartására gyakorolt kedvezőtlen hatásaihoz viszonyított mérlegelésének hiánya – Egyenlő bánásmód – Letelepedés szabadsága – Szolgáltatásnyújtás szabadsága – Indokolási kötelezettség”

A T‑657/20. sz. ügyben,

a Ryanair DAC (székhelye: Swords [Írország], képviselik: F.‑C. Laprévote, V. Blanc, E. Vahida, S. Rating és I.‑G. Metaxas‑Maranghidis ügyvédek)

felperes

az Európai Bizottság (képviselik: L. Flynn, S. Noë és F. Tomat, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatják:

a Francia Köztársaság (képviselik: T. Stéhelin és P. Dodeller, meghatalmazotti minőségben)

és

a Finn Köztársaság (képviselik: H. Leppo és A. Laine, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó felek,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács),

tagjai: A. Kornezov elnök, E. Buttigieg, K. Kowalik‑Bańczyk, G. Hesse (előadó) és D. Petrlík bírák,

hivatalvezető: I. Pollalis tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,

tekintettel a 2021. december 8‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

1        A felperes, a Ryanair DAC az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott keresetében az SA.57410 (2020/N) – Finnország COVID‑19: a Finnair feltőkésítése állami támogatásról szóló, 2020. június 9‑i C(2020) 3970 végleges európai bizottsági határozat (a továbbiakban: megtámadott határozat) megsemmisítését kéri.

 A jogvita előzményei

2        2020. június 3‑án a Finn Köztársaság az EUMSZ 108. cikk (3) bekezdésének megfelelően bejelentett a Bizottságnak egy feltőkésítés (részesedési jogok kibocsátása) formájában nyújtott támogatásra vonatkozó intézkedést, amelynek összege a részesedési jogok kibocsátásának végleges feltételeitől függően 499–512 millió euróig terjedhetett (a továbbiakban: szóban forgó intézkedés). Az új részvényeket a kedvezményezett, a Finnair, Plc (a továbbiakban: kedvezményezett vagy Finnair) valamennyi részvényesének felkínálták a Finnair tőkéjében fennálló részesedéseik arányában.

3        A szóban forgó intézkedés az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontján alapul. Az intézkedés a Finnair javára szóló állami garancia nyújtását követi, amelyet a Bizottság az SA.56809 (2020/N) – Finnország – Covid‑19: az állam által a Finnairnek nyújtott kölcsöngarancia – állami támogatásról szóló, 2020. május 18‑i C(2020) 3387 final határozatában (a továbbiakban: az állami garanciáról szóló határozat) a 2020. április 3‑án és május 8‑án módosított, az „Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi Covid19‑járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából” című 2020. március 19‑i bizottsági közlemény (HL 2020. C 91. I., 1. o.) (a továbbiakban: ideiglenes keret) 3.2 és 3.4. szakaszára tekintettel a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánított. Ez az állami garancia a Finnair által egy nyugdíjalaptól kapott 600 millió euró összegű kölcsön 90%‑át fedezte.

4        2020. június 9‑én a Bizottság elfogadta a megtámadott határozatot, amelyben úgy határozott, hogy nem emel kifogást a szóban forgó intézkedéssel szemben, mivel az az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal. A Bizottság megvizsgálta az átfogó művelet részét képező egyes intézkedések – vagyis az állami garancia és a feltőkésítés – összeegyeztethetőségét. Különösen azt vizsgálta, hogy milyen hatásai voltak a két intézkedés együttes fennállásának, és megvizsgálta, hogy ezek az esetleges együttes hatások összeegyeztethetők‑e a belső piaccal.

 A felek kérelmei

5        A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

6        A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        a keresetet mint elfogadhatatlant vagy mint megalapozatlant utasítsa el;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

7        A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.

 A jogkérdésről

8        Keresete alátámasztása érdekében a felperes négy jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának megsértésére, a másodikat a hátrányos megkülönböztetés tilalma, a szolgáltatásnyújtás szabadsága és a letelepedés szabadsága elvének megsértésére, a harmadikat az eljárási jogainak megsértésére, a negyediket pedig az indokolási kötelezettség megsértésére alapítja.

 Az elfogadhatóságról

9        A Francia Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja az első három jogalap elfogadhatóságát. A Bizottság arra hivatkozik, hogy a felperes nem jogosult arra, hogy vitassa a megtámadott határozat megalapozottságát, mivel nem bizonyította, hogy az a finn légi közlekedési piacon fennálló versenyhelyzetét jelentősen befolyásolta volna. A felperes annak kijelentésére szorítkozott, hogy 2020 nyarán szolgáltatásokat biztosított a Helsinki (Finnország) és Bécs (Ausztria) közötti útvonalon, azonban kijelentette, hogy megszüntette azokat. A Bizottság tehát abban is kételkedik, hogy a felperes bizonyította volna, hogy érdekelt fél, mivel nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely alkalmas lett volna annak bizonyítására, hogy a támogatás kedvezményezettjével versenyez.

10      A felperes vitatja ezeket az elfogadhatatlansági kifogásokat.

11      Emlékeztetni kell arra, hogy amikor a Bizottság – mint a jelen ügyben – az EUMSZ 108. cikk alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2015. július 13‑i (EU) 2015/1589 tanácsi rendelet (HL 2015. L 248., 9. o.) 4. cikkének (3) bekezdése alapján kifogást nem emelő határozatot hoz, nemcsak azt állapítja meg, hogy az intézkedés a belső piaccal összeegyeztethető, hanem benne foglaltan mellőzi az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében, valamint az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárás megindítását is (lásd analógia útján: 2011. október 27‑i Ausztria kontra Scheucher‑Fleisch és társai ítélet, C‑47/10 P, EU:C:2011:698, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben a Bizottság az előzetes vizsgálatot követően azt állapítja meg, hogy a bejelentett intézkedésnek a belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan kétségek merültek fel, a 2015/1589 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének alapján köteles az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében, valamint az említett rendelet 6. cikkének (1) bekezdésében előírt hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról határozni. Az utóbbi rendelkezés értelmében ez a határozat felszólítja az érintett tagállamot és az egyéb érdekelt feleket, hogy nyújtsák be észrevételeiket egy meghatározott, általában egy hónapot meg nem haladó határidőn belül (lásd analógia útján: 2011. május 24‑i Bizottság kontra Kronoply és Kronotex ítélet, C‑83/09 P, EU:C:2011:341, 46. pont).

12      A jelen ügyben a Bizottság előzetes vizsgálatot követően úgy határozott, hogy nem emel kifogást a szóban forgó intézkedéssel szemben, azzal az indokkal, hogy az az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében összeegyeztethető a belső piaccal. Amennyiben a hivatalos vizsgálati eljárás megindítására nem kerül sor, az érintett felek, akik e szakaszban észrevételeket tehettek volna, nem élhetnek e lehetőséggel. Ennek orvoslására joguk van megtámadni az európai uniós bíróság előtt a hivatalos vizsgálati eljárás megindításának mellőzéséről hozott bizottsági határozatot. Ily módon az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése értelmében vett érintett fél által benyújtott, a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kereset akkor fogadható el, ha azzal a kereset előterjesztője az utóbbi rendelkezés által biztosított eljárási jogait kívánja védelmezni (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

13      A 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontjára tekintettel valamely támogatási intézkedés kedvezményezettjének versenytárs vállalkozása vitathatatlanul az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti „érintett felek” körébe tartozik (2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 50. pont; lásd még ebben az értelemben: 2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 59. pont).

14      A Bizottság és a Francia Köztársaság állításával ellentétben a felperes a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a Finnair versenytársa volt. Kifejtette ugyanis, hogy több mint 17 éve nyújt Finnországból induló és oda irányuló légi személyszállítási szolgáltatásokat. Az sem vitatott, hogy a felperes a Covid19‑világjárvány kezdete előtt piaci részesedéssel rendelkezett e szolgáltatások piacán, még ha az alacsony is volt. A felperes azt is jelezte, hogy 2019‑ben több mint 100 000 utast szállított Finnországból, illetve Finnországba és hogy a Covid19‑világjárvány kezdete előtt a 2020. évi nyári szezonra vonatkozó eredeti menetrendje három finn repülőtérről induló hat járatot foglalt magában. A felperes azt is kifejtette – anélkül, hogy ezt vitatták volna –, hogy a finnországi tevékenységeit a világjárvány nagyobb mértékben érintette, mint a kedvezményezett tevékenységeit.

15      A Bizottság állításával ellentétben ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg az, hogy a felperes a Covid19‑világjárvány miatt megszüntette a Finnországban történő szolgáltatásnyújtást. Figyelemmel ugyanis a szolgáltatások e megszüntetését okozó, a fenti 14. pontban kifejtett tényekre és körülményekre, meg kell állapítani, hogy ez valószínűleg átmeneti jellegű volt, és hogy a felperes és a kedvezményezett közötti versenyviszony a keresetlevél benyújtásának időpontjában nem szűnt meg (lásd ebben az értelemben: 2021. szeptember 2‑i NeXovation kontra Bizottság ítélet, C‑665/19 P, EU:C:2021:667, 63. pont). A felperes egyébként a tárgyaláson jelezte, hogy ismét üzemeltet Finnországból induló és oda érkező járatokat.

16      Ebből következik, hogy a felperes, aki a kedvezményezett versenytársa, bizonyította, hogy a 2015/1589 rendelet 1. cikkének h) pontja értelmében vett érdekelt félnek minősül, akinek érdekében áll az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdéséből eredő eljárási jogai védelmének biztosítása.

17      A jelen ügyben a keresetlevél 33–39. pontjából kitűnik, hogy keresetével a felperes csak az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése alapján őt megillető eljárási jogok tiszteletben tartását kívánja elérni, még akkor is, ha a harmadik jogalap az egyetlen, amely kifejezetten a jogainak védelmére hivatkozik. El kell tehát ismerni a kereset elfogadhatóságát, amennyiben a felperes az eljárási jogainak megsértésére hivatkozik. Következésképpen meg kell határozni, hogy melyek a kereset azon jogalapjai, amelyek elfogadhatóak lehetnek, amennyiben az említett jogsértés megállapítására irányulnak.

18      A felperes eljárási jogainak tiszteletben tartásának biztosítására irányuló harmadik jogalap elfogadható. Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy a felperes – az eljárási jogai megsértésének bizonyítása érdekében – jogosult annak bizonyítására irányuló érvekre hivatkozni, hogy a Bizottság tévesen állapította meg a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét, ami a fortiori alkalmas annak alátámasztására, hogy a Bizottságban felmerülhettek volna kétségek az említett intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során. Következésképpen a Törvényszék a jelen ügyben jogosult megvizsgálni a felperes által a harmadik jogalapja keretében hivatkozott első két jogalap keretében előterjesztett érdemi érveket annak ellenőrzése érdekében, hogy azok alátámaszthatják‑e az általa kifejezetten előterjesztett, az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdése szerinti eljárás megindítását igazoló kétségek fennállására vonatkozó jogalapot (lásd ebben az értelemben: 2013. június 13‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, C‑287/12 P, nem tették közzé, EU:C:2013:395, 57–60. pont; 2019. május 6‑i Scor kontra Bizottság ítélet, T‑135/17, nem tették közzé, EU:T:2019:287, 77. pont).

19      Az indokolási kötelezettség megtámadott határozatot jellemző megsértésére alapított negyedik jogalapot illetően hangsúlyozni kell, hogy az indokolási kötelezettség megsértése lényeges eljárási szabályok megsértésének minősül, és az olyan imperatív jogalap, amelyet az uniós bíróságnak hivatalból figyelembe kell vennie, és amely nem a megtámadott határozat érdemi jogszerűségére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67–72. pont).

 Az ügy érdeméről

20      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy egy, a megtámadott határozathoz hasonló, a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) bekezdésén alapuló, kifogást nem emelő határozat jogszerűsége attól függ, hogy a Bizottság rendelkezésére álló információknak és bizonyítékoknak a bejelentett intézkedés előzetes vizsgálati szakaszban történő értékelésének objektív módon kétségeket kellett volna‑e ébresztenie ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan, mivel az ilyen kétségek felmerülése esetén meg kell indítani a hivatalos vizsgálati eljárást, amelyben az említett rendelet 1. cikkének h) pontja szerinti érdekelt felek is részt vehetnek (lásd analógia útján: 2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 80. pont; 2021. szeptember 2‑i Bizottság kontra Tempus Energy és Tempus Energy Technology, C‑57/19 P, EU:C:2021:663, 38. pont).

21      Az előzetes vizsgálati eljárás végén hozott, kifogást nem emelő határozat jogszerűségét az uniós bíróságnak nemcsak azon információk alapján kell értékelnie, amelyek a határozat elfogadásakor a Bizottság rendelkezésére álltak, hanem azon információk alapján is, amelyekkel a Bizottság rendelkezhetett (2021. április 29‑i Achemos Grupė és Achema kontra Bizottság ítélet, C‑847/19 P, nem tették közzé, EU:C:2021:343, 41. pont; 2021. szeptember 2‑i Bizottság kontra Tempus Energy és Tempus Energy Technology, C‑57/19 P, EU:C:2021:663, 42. pont).

22      A szóban forgó támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétségek fennállásának bizonyítékát – amelyet mind a kifogást nem emelő határozat elfogadásának körülményei, mind pedig e határozat tartalma vonatkozásában keresni kell – egybehangzó valószínűsítő körülmények együtteséből kiindulva kell szolgáltatnia annak a félnek, aki a határozat megsemmisítését kéri (2020. szeptember 3‑i Vereniging tot Behoud van Natuurmonumenten in Nederland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑817/18 P, EU:C:2020:637, 82. pont; 2021. szeptember 2‑i Bizottság kontra Tempus Energy és Tempus Energy Technology, C‑57/19 P, EU:C:2021:663, 40. pont).

23      A jelen ügyben a megtámadott határozat jogszerűségének felülvizsgálata címén a Törvényszéknek meg kell vizsgálnia a felperes által annak alátámasztása érdekében előadott érveket, hogy az előzetes vizsgálatot követően a Bizottságban a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében felmerülhettek volna kétségek a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

 A harmadik, a felperes eljárási jogainak megsértésére alapított jogalapról

24      A harmadik jogalap, amelynek keretében a felperes az első és második jogalapjára is hivatkozik, hat részre oszlik, amelyek azt alátámasztó különböző valószínűsítő körülményeken alapulnak, hogy a Bizottságban felmerülhettek volna kétségek e fogalomnak a 2015/1589 rendelet 4. cikke szerinti jelentését illetően.

–       Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának azáltal történő megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülményről, hogy a szóban forgó intézkedés nem szüntetett meg egy, Finnország gazdaságában bekövetkezett komoly zavart

25      A felperes lényegében azt rója a Bizottság terhére, hogy nem bizonyította, hogy a szóban forgó intézkedés célja a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetése volt.

26      A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

27      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető az egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás.

28      Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja eltérést jelent az állami támogatások belső piaccal való összeegyeztethetetlenségének az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében kimondott általános elvétől. Ezért azt szigorúan kell értelmezni (lásd: 2014. április 9‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, T‑150/12, nem tették közzé, EU:T:2014:191, 146. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdése kifejti, hogy a tagállamok által vagy állami forrásból „bármilyen formában” nyújtott támogatás összeegyeztethetetlen a belső piaccal. Ennélfogva az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alkalmazandó az egyedi támogatásokra (2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 32. pont).

29      Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság csak akkor tekinthet az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésével összeegyeztethetőnek egy támogatást, ha meg tudja állapítani, hogy e támogatás hozzájárul az egyik megnevezett cél megvalósításához, amelyet a kedvezményezett vállalkozás normális piaci körülmények között, önerőből cselekedve nem lenne képes elérni. Másként fogalmazva, nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek a szóban forgó intézkedés, ha a kedvezményezett vállalkozás pénzügyi helyzetét anélkül javítja, hogy az az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában foglalt cél eléréséhez, vagyis a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez szükséges lenne (lásd ebben az értelemben: 2009. január 14‑i Kronoply kontra Bizottság ítélet, T‑162/06, EU:T:2009:2, 65. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; lásd még ebben az értelemben: 2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 33. pont).

30      Elsősorban meg kell jegyezni, hogy a felperes állításával ellentétben az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja nem követeli meg, hogy a szóban forgó támogatás önmagában alkalmas legyen az érintett tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére. Ha ugyanis a Bizottság egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar tényleges fennállását állapítja meg, e tagállam számára engedélyezhető, hogy az e cikkben előírt egyéb feltételek teljesülése esetén támogatási programok vagy egyedi támogatások formájában olyan állami támogatásokat nyújtson, amelyek hozzájárulnak az említett komoly zavar megszüntetéséhez. Így több olyan támogatási intézkedésről is lehet szó, amelyek közül mindegyik hozzájárul e célhoz. Ennélfogva ahhoz, hogy valamely támogatási intézkedést érvényesen az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjára lehessen alapítani, nem követelhető meg, hogy ezen intézkedés önmagában alkalmas legyen egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére (2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 41. pont).

31      E körülmények között a felperes kizárólag azzal az indokkal, hogy a szóban forgó intézkedés önmagában nem alkalmas a finn gazdaságban a Covid19‑világjárvány következtében bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, nem róhatja a Bizottság terhére, hogy az megállapította, hogy ez az intézkedés megfelel az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt feltételeknek.

32      Másodsorban, amennyiben a felperes azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedés nem szünteti meg a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavart, hanem épp ellenkezőleg, azt súlyosbítja azáltal, hogy csupán a Finnairnek kedvez, meg kell vizsgálni, hogy a Bizottság megalapozottan jelentette‑e ki, hogy ez az intézkedés a fenti 29. pontban ismertetett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően hozzájárul az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett ezen célkitűzés megvalósításához.

33      A jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy a Covid19‑világjárvány komoly zavart okozott a finn gazdaságban, ahogyan azt sem, hogy a légi közlekedési ágazat egészét különösen súlyosan érintette a világjárvány által okozott válság.

34      A felperes azt a következtetést sem vitatja, amely szerint az állami garancia és a szóban forgó intézkedés olyan szorosan összefügg egymással, hogy azokat egyetlen beavatkozásnak kell tekinteni.

35      E két intézkedés célja lényegében a Finnair számára kellő likviditás biztosítása ahhoz, hogy életképességét és légi közlekedési szolgáltatásait olyan időszakban is fenn tudja tartani, amikor a Covid19‑világjárvány a finn gazdaság egészét érintő komoly zavart okoz, és annak elkerülése, hogy a Finnair esetleges csődje még komolyabb zavart okozzon az érintett tagállam gazdaságában (a megtámadott határozat (41) preambulumbekezdése).

36      E tekintetben a Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a Finnair csődje vagy fizetésképtelensége – a Finnair által az ország belföldi és nemzetközi összeköttetésében betöltött jelentős szerep, valamint a számos finnországi beszállító és munkavállaló számára fennálló gazdasági és társadalmi súlya miatt – komoly zavart okozhat a finn gazdaságban, és ennélfogva arra a következtetésre jutott, hogy a Finnair javára nyújtott intézkedések hozzájárulnak az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésében hivatkozott egyik cél megvalósításához, tudniillik az ezen ország gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez (a megtámadott határozat (84)–(86) preambulumbekezdése).

37      E tekintetben egyrészt meg kell állapítani, hogy a Finnair Finnország összeköttetését biztosító jelentős belföldi és nemzetközi hálózatot működtetett. A Finnair volt ugyanis Finnország vezető légi fuvarozója, 2019‑ben közel 15 millió utast szállított, vagyis ebben az évben a Finnországba irányuló, onnan kiinduló és azon belüli utasforgalom 67%‑át bonyolította. A Finnair a finn regionális repülőterek többségét kiszolgálta, és kiterjedt, több mint 100 útvonalat számláló nemzetközi hálózattal rendelkezett, összeköttetést teremtve Finnországnak és Európának, valamint a világ más régióinak – különösen Ázsiának – az üzleti központjai között (lásd ebben az értelemben: 2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 45. és 57. pont).

38      Ezenkívül a Finnair volt Finnország vezető légi árufuvarozója, és kiterjedt ázsiai hálózattal rendelkezett. Bár ez a hálózat alapvető jelentőségű volt a finn és az ázsiai vállalkozások közötti kereskedelem szempontjából, a Covid19‑világjárvány által okozott válsággal összefüggésben még fontosabbá vált. A Finnair ugyanis napi rendszerességgel üzemeltetett árufuvarozási útvonalakat Dél‑Korea, Kína és Japán irányába egyes termékek, különösen a vírus elleni küzdelemhez szükséges gyógyszerek és orvosi felszerelések iránti finn kereslet kielégítése céljából (2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 47. pont).

39      Másrészt meg kell állapítani, amint azt a Bizottság is tette a megtámadott határozatban, hogy a Finnair jelentős gazdasági és társadalmi súllyal bírt Finnországban. 2017‑ben ugyanis a Finnair – 600 millió euró hozzáadott értékkel – Finnország tizenhatodik legjelentősebb cége volt az ország bruttó hazai termékéhez (GDP) való hozzájárulása alapján, és 2019‑ben körülbelül 6800 munkavállalót foglalkoztatott.

40      A felperes azt állítja, hogy ezek a számok – Finnország GDP‑jével (2019‑ben körülbelül 241 milliárd euró) vagy a munkavállalók teljes számával (2,5 millió fő) összevetve – nem elegendőek a szóban forgó intézkedés igazolásához. Mindazonáltal, még ha a Finnair által képviselt hozzáadott érték csupán a finn GDP egy kis szeletét, valamint a Finnair munkavállalói a finnországi munkavállalók számának csak egy töredékét jelentik is, ez nem teheti kétségessé a Finnair e gazdaság szempontjából fennálló jelentőségét. Elegendő ugyanis emlékeztetni arra, hogy a Finnair önmagában a Finnországba irányuló, onnan kiinduló és azon belüli utasforgalom 67%‑át bonyolította, és hogy ő volt az egyetlen olyan légitársaság, amely a finn regionális repülőterek többségére induló, egész évben és rendszeres időközönként biztosított szolgáltatásokkal rendelkezett. A Finnair által e belföldi járatokon szállított utasok 50%‑a üzleti célból utazott. A Finnair tehát fontos szerepet tölt be a légi személyszállításban egy olyan országban, ahol az éghajlat és a földrajzi adottságok miatt a légi közlekedéshez képest a többi közlekedési mód nem mindig jelent megfelelő alternatívát. Ráadásul a világjárvány alatt a Finnair együttműködött a Huoltovarmuuskeskusszal (nemzeti sürgősségi ellátási ügynökség, Finnország), és nemzetközi hálózatát a Covid19‑világjárvány leküzdéséhez szükséges felszerelések iránti finn kereslet kielégítésének szolgálatába állította. Márpedig a gyógyszerek és orvosi felszerelések ellátásának biztonsága stratégiai jelentőségű mind a Finnországban lakóhellyel rendelkező személyek egészségének védelme, mind a járvány megfékezésére irányuló intézkedések enyhítése és a finn gazdaság gyors újraindítása szempontjából. Számos finn vállalkozás számított a Finnair által nyújtott árufuvarozási szolgáltatásokra, egyes vállalkozások pedig a Finnair beszerzéseire is. A Finnairnek a beszállítóitól történő beszerzései ugyanis 2019‑ben 1,9 milliárd eurót tettek ki, amelynek 40%‑a finn vállalkozásoktól származott (lásd ebben az értelemben: 2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 44–53. pont).

41      E tényezőkre tekintettel a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a Finnair által Finnország belföldi és nemzetközi összeköttetésében betöltött jelentős szerep, valamint a számos finn beszállító és munkavállaló számára fennálló gazdasági és társadalmi súlya miatt a szóban forgó intézkedés hozzájárult az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában hivatkozott egyik cél megvalósításához, tudniillik az ezen ország gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez, és a felperes állításával ellentétben semmi esetre sem súlyosbította a finn gazdaságban bekövetkezett zavart.

42      A felperes által e tekintetben előterjesztett többi érv sem változtat ezen a következtetésen.

43      Először is, ami a Bizottságnak az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján hozott korábbi határozatait illeti, a felperes arra hivatkozik, hogy azok külön‑külön figyelembe vett vállalkozásokra vonatkoztak, továbbá bankokat és egy tagállam vasúthálózatának üzemeltetőjét érintették. Azt állítja, hogy noha egy banknak lehet rendszerszintű jelentősége valamely gazdaság számára, és a vasúti hálózat fontos szerepet játszhat valamely ország gazdasága és lakossága számára, a Finnair esetében nem ez a helyzet.

44      Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat jogszerűségét kizárólag az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja keretében kell értékelni, nem pedig a Bizottság állítólagos korábbi határozathozatali gyakorlata alapján (lásd ebben az értelemben: 2013. február 27‑i Nitrogénművek Vegyipari Zrt. kontra Bizottság ítélet, T‑387/11, nem tették közzé, EU:T:2013:98, 126. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Mindenesetre önmagában az a tény, hogy a Finnair nem bank, és nem is vasúthálózat‑üzemeltető, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a Finnair nem fontos a finn gazdaság számára. Önmagában ez a tény nem alkalmas annak alátámasztására sem, hogy a szóban forgó intézkedés nem járult hozzá az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja szerinti cél megvalósításához, és hogy a Bizottságban felmerülhettek volna kétségek ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során.

45      Másodszor, a Finnair által a Covid19‑világjárvány előtti állítólagos pénzügyi nehézségeket illetően egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy e légitársaság a Covid19‑világjárvány előtt nem volt [az EUMSZ 107. és EUMSZ 108. cikk] alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló, 2014. június 17‑i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL 2014. L 187., 1. o.; helyesbítések: HL 2016. L 149., 8. o.; HL 2021. L 365., 47. o.) 2. cikkének 18. pontja értelmében vett „nehéz helyzetben lévő vállalkozás”.

46      Másrészt a felperes által az érvének alátámasztása érdekében hivatkozott, a keresetlevél mellékleteként benyújtott, „Financial Information 2019, Finnair” (2019. évi pénzügyi információk, Finnair) című dokumentumból nem tűnik ki, hogy a Finnair a Covid19‑világjárvány kezdete előtt olyan nehézségekkel szembesült volna, amelyek kétségessé tehették a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét. Épp ellenkezőleg, még ha a Finnair nyeresége 2019‑ben 25%‑kal csökkent is a 2018. évi nyereséghez képest, e dokumentum megerősíti, hogy e csökkenés ellenére a Finnair a Covid19‑világjárvány előtt nyereséges vállalkozás maradt.

47      Harmadszor, a Finnairnek a Finnország összeköttetése szempontjából fennálló jelentőségét illetően a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat eltúlozza e jelentőséget, mivel az e légitársaság által értékesített jegyek kétharmada csatlakozás biztosítására szolgáló jegy volt. E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy nem a Finnair által szállított – csatlakozást igénybe vevőkön kívüli – utasok száma az egyetlen olyan tényező, amelyet a Bizottság annak megállapítása érdekében figyelembe vett, hogy a szóban forgó intézkedés hozzájárult az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában említett egyik cél megvalósításához. Amint az ugyanis a megtámadott határozat (84)–(86) preambulumbekezdéséből kitűnik, a Bizottság kétségkívül figyelembe vette az utasszállítást, de az árufuvarozást, a munkahelyeket, a szállítóktól történő beszerzést és a GDP‑hez való hozzájárulást is. Még ha el is fogadjuk, hogy a Finnair által eladott jegyek kétharmada csatlakozás biztosítására szolgáló jegy volt, megállapítható, hogy a Finnair a Covid19‑világjárvány előtt jelentős szerepet játszott az ország összeköttetésében (lásd a fenti 37–40. pontot). E körülmények között a felperes érve nem alkalmas annak alátámasztására, hogy a szóban forgó intézkedés nem járult hozzá a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez, és hogy a Bizottságban felmerülhettek volna kétségek ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során.

48      Negyedszer, ami azt az érvet illeti, amely szerint a Bizottság nem bizonyította, hogy a Finnair csődje szükségképpen veszélyeztetné a finn gazdaságot és Finnország összeköttetését, a felperes különösen azt rója fel a Bizottságnak, hogy nem bizonyította egyrészt, hogy a Finnair a szóban forgó intézkedés nélkül szükségképpen csődbe ment volna és valamennyi tevékenysége megszűnt volna, másrészt pedig, hogy egyetlen más légitársaság sem tudott volna alkalmazkodni és a korábban a Finnair által kiszolgált útvonalakat üzemeltetni. A felperes úgy véli, hogy a Malév és a Spanair légitársaságok csődje e tekintetben azt mutatja, hogy a nemzeti légitársaság csődje javíthatja egy ország összeköttetését és sikeressé teheti a fő repülőterét.

49      E tekintetben, noha a Bizottság a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a Finnair csődje vagy fizetésképtelensége a finn gazdaságban bekövetkező komoly zavart okozhat, a szóban forgó intézkedés összeegyeztethetőségének értékelése nem tette szükségessé, hogy megbizonyosodjon arról, hogy állami beavatkozás hiányában a Finnair szükségképpen beszüntette volna valamennyi tevékenységét. Elegendő volt annak megállapítása, hogy a szóban forgó intézkedés szükséges volt azon súlyos nehézségekre tekintettel, amelyekkel a Finnair a fizetőképességét érintő kockázatok miatt a tevékenységének fenntartása során szembesült.

50      E tekintetben meg kell állapítani, hogy mind a belföldi, mind a nemzetközi légi járatok iránti kereslet súlyosan megszenvedte a Covid19‑világjárvány terjedését és az annak következtében elrendelt repülési korlátozásokat. Nem vitatott, hogy a kereslet zuhanása azonnali és drámaian negatív hatással volt a Finnair pénzforgalmára. 2020 tavaszán a Finnair járatainak nagy részét törölte, és ezt követően visszatérítést kellett nyújtania az utasok részére (a megtámadott határozat (81) preambulumbekezdése). A Finnair ekkor megpróbált a hitelpiacokon finanszírozáshoz jutni, de a helyzet és a bizonytalan kilátások miatt nem tudta a teljes likviditási szükségletét fedezni. Az állami garanciáról szóló határozat meghozatalának időpontjában a Finnairnek sikerült hitelhez jutnia, és további finanszírozás szerzése érdekében tárgyalásokat folytatott egy, a meg nem terhelt repülőgépeire vonatkozó visszlízing‑megállapodásról. A Finnair továbbá jelentős, a költségek csökkentésére irányuló átfogó intézkedéseket vezetett be a likviditásának megőrzése érdekében.

51      Ezen intézkedések ellenére a Finnair 2020 és 2022 közötti időszakra vonatkozó pénzügyi előrejelzései alapján a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a vállalkozás saját tőkéje a Covid19‑világjárványt megelőző állapothoz képest jelentősen csökkent. Ezen előrejelzésekre figyelemmel a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Finnair által kapott, az állam által garantált kölcsön ellenére a tőkeemelés hiánya, valamint az, hogy a Finnair nem tudott a teljes likviditási szükségletének fedezésére elegendő mértékű kölcsönt felvenni a piacokon, ahhoz vezethet, hogy a Finnair likviditási válsággal, és következésképpen azon kockázattal szembesül, hogy nem tudja teljesíteni fizetési kötelezettségeit és fizetésképtelenségi eljárást kell kezdeményeznie (a megtámadott határozat (4), (80) és (81) preambulumbekezdése).

52      Egyébiránt a felperes állításával ellentétben az a tény, hogy egy másik légitársaság visszlízingügylet, illetve létszámleépítés révén adott esetben „más piaci megoldásokat” találhatott, nem alkalmas a fentiek megkérdőjelezésére.

53      Meg kell ugyanis állapítani, hogy a Finnair keresett a felperes által beadványaiban említettekhez hasonló más finanszírozási megoldásokat, mielőtt feltőkésítés iránti írásbeli kérelmet intézett volna a Finn Köztársasághoz, de nem sikerült a piacokon olyan finanszírozást szereznie, amely lehetővé tette volna számára teljes likviditási szükségletének fedezését. Ezenkívül a Bizottság rámutatott, hogy a szóban forgó feltőkésítés két fő következménnyel járt a Finnairre nézve. Egyrészt lehetővé tette a Finnair saját tőkéjének növelését, vagyis az eladósodottsági mutatójának, valamint azon kilátásainak javítását, hogy megfizethető feltételek mellett ismét hozzáférjen a pénzügyi piacokhoz. Másrészt lehetővé tette, hogy likviditást biztosítanak a Finnairnek. A finn hatóságok és a Bizottság ezért ítélték meg úgy, hogy a feltőkésítés következtében kapott likviditást nem lehetett volna más eszközök révén biztosítani (a megtámadott határozat (42) preambulumbekezdése). Ezzel szemben az ügy iratainak egyetlen eleme, különösen a felperes által szolgáltatott egyetlen bizonyíték sem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy „más finanszírozási megoldások” lehetővé tették volna a szóban forgó intézkedéssel elérni kívánt cél elérését, biztosítva ugyanakkor, hogy a kívánt eredmény mindkét összetevőjét elérjék.

54      Ennélfogva a fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság bizonyította, hogy a szóban forgó intézkedés szükséges volt azon súlyos nehézségekre tekintettel, amelyekkel a Finnair a fizetőképességét érintő kockázatok miatt a tevékenységeinek fenntartása érdekében szembesült.

55      Végezetül, még ha a Malév és a Spanair felperes által hivatkozott példái azt mutatják is, hogy egy légitársaság csődje nem feltétlenül eredményezi az érintett tagállam számára az összeköttetés csökkenését, elegendő emlékeztetni arra, hogy nem a Finnairnek az ország összeköttetése szempontjából fennálló jelentősége volt az egyetlen olyan tényező, amelyet a Finnair finn gazdaság szempontjából fennálló jelentőségének értékelése során figyelembe vettek (lásd a fenti 47. pontot). A felperes ezenkívül nem terjeszt elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely információval szolgálna a Törvényszék számára az e két csődnek a foglalkoztatásra, a beszállítókra és végső soron a két érintett tagállam gazdaságában létrehozott hozzáadott értékre gyakorolt következményeiről. E körülmények között a felperes által alkalmazott, e két csőd és a jelen ügy közötti analógia nem befolyásolhatja azt a megállapítást, amely szerint a szóban forgó intézkedés a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavart szüntetett meg.

56      Hasonlóképpen, a felperes azon érve, amely szerint nagy repülőgépflottával rendelkezik, amelyet a Finnair tevékenységeinek megszüntetése esetén a Finnair helyettesítése érdekében gyorsan áthelyezhetett volna, Finnország összeköttetésére összpontosít, és figyelmen kívül hagyja az egyéb figyelembe vett tényezőket, így például a helyi foglalkoztatást, a helyi beszállítókat és a Finnair által a finn gazdaságban létrehozott hozzáadott értéket.

57      A fentiek összességéből következik, hogy bár a szóban forgó intézkedés kétségkívül a Finnair pénzügyi helyzetének javításával jár, mindazonáltal – a fenti 29. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően – szükséges az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában meghatározott egyik cél eléréséhez, tudniillik a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap első részében a felperes nem terjesztett elő a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállását valószínűsítő körülményt.

58      A jogalap e részét tehát el kell utasítani.

–       Az ideiglenes keret 3.11. szakaszának megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülményről

59      A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottságban felmerülhettek volna kétségek, mivel a szóban forgó intézkedés eltért az ideiglenes keret 3.11. szakaszában előírt bizonyos követelményektől.

60      A Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

61      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségének az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése alapján történő értékelése keretében a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik (lásd ebben az értelemben: 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). E mérlegelési jogkör gyakorlása során a Bizottság magatartási szabályokat fogadhat el azon kritériumok meghatározása érdekében, amelyek alapján értékelni kívánja a tagállamok által tervezett támogatási intézkedések belső piaccal való összeegyeztethetőségét. A Bizottság az ilyen szabályok elfogadásával és közzétételével, amely révén kijelenti, hogy ezentúl alkalmazni fogja e szabályokat az általuk érintett esetekre, korlátozza magát a mérlegelési jogköre gyakorlásában, és főszabály szerint nem térhet el e szabályoktól anélkül, hogy ne tenné ki magát annak, hogy egyes esetekben az általános jogelveknek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem – a megsértése címén felelősségre vonható legyen (lásd ebben az értelemben: 2016. március 8‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, C‑431/14 P, EU:C:2016:145, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 39. és 40. pont).

62      Noha az állami támogatások területén a Bizottság kötve van a saját maga által elfogadott keretszabályokhoz, az ilyen keretszabályok elfogadása mindazonáltal nem mentesíti a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy megvizsgálja azon kivételes sajátos körülményeket, amelyekre valamely tagállam egyedi esetben hivatkozik annak érdekében, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának közvetlen alkalmazását kérje (lásd ebben az értelemben: 2016. március 8‑i Görögország kontra Bizottság ítélet, C‑431/14 P, EU:C:2016:145, 70–72. pont; 2016. július 19‑i Kotnik és társai ítélet, C‑526/14, EU:C:2016:570, 41. pont).

63      A jelen ügyben a finn hatóságok az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján bejelentették a szóban forgó intézkedést. A megtámadott határozatban a Bizottság a szóban forgó intézkedést az ideiglenes keret 3.11. szakasza alapján vizsgálta meg. Ugyanakkor eltekintett e keret egyes követelményeinek alkalmazásától annak érdekében, hogy figyelembe vegye ezen intézkedés sajátosságait, tudniillik a magánbefektetők részvételét és azt, hogy az állam mint történelmi részvényes a világjárvány előtt fennálló mértékhez képest nem növelte a kedvezményezett tőkéjében való részesedését. A Bizottság kifejtette, hogy a jövőben az azonos jellemzőkkel rendelkező összehasonlítható helyzetekre ugyanezt a megközelítést fogja alkalmazni, és kezdeményezi az ideiglenes keret módosítására irányuló eljárást annak érdekében, hogy e megközelítést beépítse abba.

64      A felek közötti nézeteltérés tehát az ideiglenes keret 3.11. szakaszában előírt követelményekre vonatkozik, amelyeket a Bizottság nem alkalmazott. Először is arról a követelményről van szó, amely szerint a Covid19‑cel összefüggésben elfogadott egyedi feltőkésítési intézkedéseknek tartalmazniuk kell egy, az állam ellentételezését növelő lépcsőzetes emelési mechanizmust, hogy ösztönözze a kedvezményezettet az állami tőkeinjekciók visszafizetésére, továbbá a kedvezményezettekre vonatkozó azon tilalomról, hogy nem szerezhetnek 10%‑osnál nagyobb részesedést a versenytársakban mindaddig, amíg ezen intézkedések legalább 75%‑át nem fizették vissza, és végül a kedvezményezettek számára az osztalékfizetés tilalmáról mindaddig, amíg az említett intézkedéseket nem fizetik vissza teljes mértékben. A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság ezzel mesterségesen hozott létre az ideiglenes keret alóli kivételt, és megsértette az egyenlő bánásmód, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét. A Bizottság és a Finn Köztársaság ezzel szemben azt állítja, hogy olyan sajátos körülmények álltak fenn, amelyek a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően igazolták az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának a jelen ügy tényállására történő közvetlen alkalmazását, és ennélfogva a fent említett követelmények alkalmazásának mellőzését.

65      E tekintetben előzetesen meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedés egyrészt olyan szabályozási keretbe illeszkedett, amelyet a Covid19‑világjárvány okozta kivételes körülmények befolyásoltak, másrészt pedig igen sajátos jellemzőkkel rendelkezett.

66      Ami a szabályozási keretet illeti, amelybe a szóban forgó intézkedés illeszkedik, meg kell állapítani, hogy a Covid19‑világjárvány kivételes körülményekhez vezetett. A tagállamok által a járvány visszaszorítása érdekében tett különböző intézkedések, mint például a közösségi kontaktusok korlátozása, utazási korlátozások, karanténok és lezárások a légi közlekedés iránti kereslet összeomlását eredményezték, és közvetlenül és súlyosan érintették az ezen ágazatban működő vállalkozásokat.

67      E kivételes körülmények gazdasági következményei mind tagállami, mind uniós szinten azonnali fellépést igényeltek. E célból a Bizottság 2020. március 19‑én, vagyis néhány nappal azt követően fogadta el az ideiglenes keretet, hogy a tagállamok az első korlátozó intézkedéseket elfogadták, annak érdekében, hogy lehetővé tegye a tagállamok számára, hogy a helyzet által megkövetelt sürgősséggel járhassanak el. Ebből a szempontból a Bizottság az ideiglenes keretben megjelölte azokat a feltételeket, amelyeknek az ideiglenes állami támogatási intézkedéseknek meg kell felelniük ahhoz, hogy azokat az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján a belső piaccal összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni, és azokat az érintett tagállam általi bejelentésüket követően nagyon gyorsan engedélyezni lehessen. E keret az elfogadásakor fennálló, rendkívül sürgősség jellemezte körülményekre tekintettel nem tudott minden olyan intézkedést előirányozni, amelyet a tagállamok a Covid19‑világjárvány okozta válság által érintett gazdasági szereplők javára elfogadhattak. A helyzet alakulásának és a tagállamok által a világjárvány negatív következményeinek kezelése érdekében alkalmazni kívánt intézkedések különböző típusainak figyelembevétele érdekében a Bizottság többször módosította az ideiglenes keretet. Így különösen a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a Bizottság arra készült, hogy ismét megindítsa az ideiglenes keret módosítására irányuló eljárást annak érdekében, hogy e keret figyelembe vegye a szóban forgóhoz hasonló típusú ideiglenes támogatási intézkedéseket. Erre a módosításra végül 2020. június 29‑én, azaz mintegy húsz nappal a megtámadott határozat elfogadását követően került sor.

68      A szóban forgó intézkedés sajátosságait illetően meg kell állapítani, hogy ez az intézkedés igen sajátos jellemzőkkel bírt, amelyeket a Bizottság az ideiglenes keret elfogadásának időpontjában nem irányzott elő. Egyrészt ugyanis ennek az intézkedésnek nem az volt a célja, hogy növelje az állam mint történelmi részvényes részesedését, mivel az csak a korábbi részesedése arányában jegyzett új részvényeket. Másrészt a szóban forgó intézkedés jelentős magánbefektetői részvételt írt elő. A magánbefektetőknek a Finnair feltőkésítésében való részvétele ugyanis az új tőkeinjekció legalább 30%‑át tette ki, mivel egyes magánbankok vállalták, hogy jegyzik azokat az új részvényeket, amelyeket a jelenlegi vagy a potenciális magánbefektetők nem vásárolnak meg. Amint azt a Finn Köztársaság kifejtette, a magánbankok e kötelezettségvállalása biztosította, hogy az állam részesedése nem fog növekedni. A feltőkésítés módja tehát azzal a következménnyel járt, hogy az állami támogatás összege jóval alacsonyabb volt annál, mint ami e magánbefektetői részvétel nélkül szükséges lett volna. Összességében a Finnair feltőkésítése mind állami, mind pedig magántőke egyidejű, azonos feltételek mellett történő részvételét magában foglalta, azzal, hogy az állami részvényesek és a magánrészvényesek tulajdonában lévő részvények aránya változatlan maradt.

69      E kivételes körülményekre és a szóban forgó intézkedés igen sajátos jellemzőire tekintettel kell megvizsgálni, hogy a felperes által a Törvényszék előtt előadott tények kétségeket ébreszthettek‑e a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően.

70      Elsősorban, ami a lépcsőzetes emelési mechanizmust illeti, amelynek arra kell ösztönöznie a kedvezményezettet, hogy visszafizesse az állami tőkeinjekciókat, a felperes előadja, hogy az ideiglenes keret 61. pontja értelmében – kivétel nélkül – „minden” feltőkésítési intézkedésnek tartalmaznia kell ilyen mechanizmust. A Bizottság tévesen mentesítette a Finn Köztársaságot az alól, hogy a szóban forgó intézkedésből eredő, a Finnair tőkéjében fennálló részesedésének továbbértékesítésére vonatkozó stratégiát bocsásson rendelkezésre, noha az ideiglenes keretnek „A feltőkésítésből eredő állami részesedésre vonatkozó exitstratégia és jelentéstételi kötelezettségek” című 3.11.7. szakasza előír ilyen stratégiát. E tekintetben a felperes egyrészt azt állítja, hogy nem indokolt eltérően kezelni azokat a vállalkozásokat, amelyekben az állam részvényes volt a Covid19‑világjárványt megelőzően, illetve azokat a vállalkozásokat, amelyekben nem volt részvényes. Ezek eltérő kezelése, amint azt a Bizottság teszi, eltér a versenytorzulások csökkentésére szolgáló szabálytól, és sérti a köztulajdon és a magántulajdon közötti semlegességnek az EUMSZ 345. cikkben kimondott elvét. Másrészt a felperes azt állítja, hogy téves lenne úgy tekinteni – amint azt a Bizottság teszi a megtámadott határozatban –, hogy a meglévő részvényesek felhígulásának viszonylag magas szintje indokolná a lépcsőzetes emelési mechanizmus követelményétől való eltérést.

71      Ezzel kapcsolatban, amint azt a felperes kétségkívül hangsúlyozza, az ideiglenes keret 61. pontja előírja, hogy „[m]inden feltőkésítési intézkedésnek tartalmaznia kell egy, az állam ellentételezését növelő lépcsőzetes emelési mechanizmust, hogy ösztönözze a kedvezményezettet az állami tőkeinjekciók visszafizetésére”. Mindazonáltal sem a 61. pont szövege, sem e keret felperes által szintén hivatkozott 3.11.7. szakaszának tartalma nem mentesíti a Bizottságot azon kötelezettsége alól, hogy megvizsgálja, hogy az ilyen lépcsőzetes emelési mechanizmus megfelelő‑e az adott esetben, figyelemmel a szóban forgó intézkedés igen sajátos jellemzőire, és amennyiben nem megfelelő, közvetlenül alkalmazza az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontját.

72      E tekintetben a megtámadott határozat (74) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy az ideiglenes keretben előírt, arra irányuló ösztönzők, hogy az állam eladja a saját tőkében fennálló, a Covid19‑világjárványra való reagálás érdekében nyújtott támogatás révén szerzett részesedését, nem megfelelőek azon vállalkozások feltőkésítése céljára, amelyek részben már az állam tulajdonában állnak, és amelyekben az állam és a magánbefektetők a korábbi részesedésük arányában jegyeznek részvényeket. Ezt követően e határozat (92) és (93) preambulumbekezdésében a Bizottság rámutatott arra, hogy bár az ideiglenes keret az állam ellentételezésének két lépcsőben történő emelésére vonatkozó mechanizmust ír elő, a szóban forgó intézkedés jelezte, hogy a többek között az állam által jegyzett új részvényeket legalább a Finnair részvényeinek a feltőkésítési kérelmet megelőző tizenöt napon fennálló árfolyamánál legalább 20%‑kal alacsonyabb áron kínálták. E körülmények között a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez a csökkentés elegendő volt ahhoz, hogy a Finn Köztársaság megfelelő ellentételezésben részesüljön, és arra a következtetésre jutott, hogy az ideiglenes keret 60–62. pontjában foglalt előírásokra tekintettel az állam ellentételezésének más emelése nem volt szükséges. Végül az említett határozat (111) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy mivel az állam Finnair tőkéjében fennálló részesedése a feltőkésítést követően nem nőtt, nem volt szükség az ideiglenes keret 3.11.7. szakasza által előírt exitstratégiára.

73      A felperes nem kérdőjelezi meg a Bizottság azon értékelését, amely szerint, mivel az állam által jegyzett új részvények ára legalább 20%‑kal alacsonyabb volt a Finnair részvényeinek árfolyamánál, ez a csökkentés elegendő volt ahhoz, hogy a Finn Köztársaság megfelelő ellentételezésben részesüljön. Ezzel szemben kifogásolja a Bizottság azon megállapítását, hogy a szóban forgó intézkedés alapján szerzett tőkerészesedésnek az állam által történő továbbértékesítésére irányuló, az ideiglenes keret által előírt lépcsőzetes emelési mechanizmusokból eredő ösztönzés a jelen esetben nem volt megfelelő.

74      E tekintetben meg kell állapítani, hogy az ideiglenes keret 61. és 62. pontjában előírt lépcsőzetes emelési mechanizmusok célja a megelőző állapot helyreállítása.

75      Márpedig a jelen ügybelihez hasonló esetben, amikor az állam a korábbi részesedésével arányosan vásárol új részvényeket, az ideiglenes keret 61. és 62. pontjának alkalmazása, és annak megkövetelése, hogy ez az állam eladja a szóban forgó intézkedés alapján szerzett tőkerészesedést, valójában arra kötelezné ezt az államot, hogy a szóban forgó intézkedés végrehajtása előtt fennállónál alacsonyabb szintre csökkentse részesedését, ami a kedvezményezett tőkeszerkezetének módosulását eredményezné. Ilyen forgatókönyv esetén nem kizárt, hogy az állam arra kényszerülne, hogy feladja a feltőkésítést megelőzően fennálló többségi részvényesi pozícióját. Az ilyen következmények túlterjednének az ideiglenes keret 61. és 62. pontjában előírt lépcsőzetes emelési mechanizmusok fenti 74. pontban kifejtett célján.

76      Ennélfogva a szóban forgó intézkedés igen sajátos jellemzőire figyelemmel meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság helyesen megállapította – az ideiglenes keret 61. és 62. pontjában előírt, lépcsőzetes emelési mechanizmusra vonatkozó követelmény, amely arra ösztönzi a kedvezményezettet, hogy visszavásárolja az állam által megszerzett tőkerészesedést, nem volt megfelelő.

77      A felperes által előadott többi érv sem kérdőjelezi meg ezt a megállapítást.

78      Először is ugyanis a felperes állításával ellentétben a Bizottság e tekintetben hivatkozott gyakorlata nem támasztja alá, hogy meg kellett volna követelni az állam Finnair tőkéjében fennálló részesedésének a Covid19‑világjárvány előtt fennálló szinthez képest történő csökkentését. A felperes által hivatkozott két példa, vagyis a Crédit Lyonnais‑re, illetve az Alstomra vonatkozó két korábbi bizottsági határozat olyan helyzetre vonatkozott, amelyben az érintett bankot egyértelműen privatizálásra szánták, illetve olyan helyzetre, amelyben az állam részesedést szerzett a szóban forgó vállalkozás tőkéjében. Márpedig e helyzetek különböznek a fenti 75. pontban említett helyzetektől. Végezetül, a fenti 44. pontban említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a megtámadott határozat jogszerűségét az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja keretében kell értékelni, nem pedig egy állítólagos korábbi gyakorlat alapján.

79      Nem lehet továbbá helyt adni a felperes azon érvének, amely szerint a Bizottság eltérő bánásmódot hozott létre a részben már állami tulajdonban álló, illetve a részben már állami tulajdonban nem álló vállalkozások között. Egy olyan intézkedés ugyanis, amely növelné az államnak egy, a Covid19‑világjárvány előtt részben a tulajdonában álló vállalkozásban fennálló teljes részesedését, és amely állami támogatást tartalmaz, az intézkedés sajátos jellemzőire tekintettel nem hasonlítható össze a szóban forgó intézkedéssel, következésképpen nem állhat fenn eltérő bánásmód az e két típusú intézkedésben részesülő vállalkozások között.

80      Hasonlóképpen nem lehet helyt adni a felperes azon érvének sem, amely szerint a Bizottság megsértette az EUMSZ 345. cikket, amely megfogalmazza a Szerződések semlegességének elvét a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet illetően. A szóban forgó intézkedés ugyanis nem érinti a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet.

81      Végül, ami a meglévő részvényesek felhígulási szintje és a lépcsőzetes emelési mechanizmus követelménye közötti, a felperes érvelésében hivatkozott esetleges kölcsönhatást illeti (lásd a fenti 70. pontot), elegendő rámutatni arra, hogy a fenti 73–76. pontban már kifejtett okokból a szóban forgó intézkedést jellemző sajátos körülmények között a lépcsőzetes emelési mechanizmus mindenesetre nem volt megfelelő.

82      Következésképpen a Finnair egyedi esetében – amelyben a támogatási intézkedés semleges a Finnair tőkeszerkezete szempontjából, a magánszektor egyidejű részvétele jelentős, az állam ellentételezése elegendő, és ennélfogva a versenytorzulás kockázata csekély mértékű – meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a jelen ügy eltér az ideiglenes keretben említett esetektől. Ennélfogva az a körülmény, hogy a szóban forgó intézkedés nem foglalja magában az állam exitstratégiáját, különösen egy lépcsőzetes emelési mechanizmust, amely az állami tőkeinjekciók visszafizetésére ösztönzi a kedvezményezettet, nem minősül a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállására utaló valószínűsítő körülménynek.

83      Másodsorban, ami az ideiglenes keret 74. pontjában előírt, arra vonatkozó tilalmat illeti, hogy a kedvezményezett 10%‑osnál nagyobb részesedést szerezzen a versenytárs vállalkozásokban vagy az ugyanazon üzletágban működő vállalkozásokban, a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság jogellenesen engedélyezte a Finn Köztársaság számára, hogy ezt a tilalmat három évig alkalmazza. A Bizottság ugyanis tévesen tekintette úgy, hogy az ideiglenes keret 74. pontjában előírt e követelmény arra irányul, hogy a magánbefektetőket arra ösztönözze, hogy megvásárolják az állam által a Covid19‑világjárvány alatt támogatott magánvállalkozásokban szerzett részvényeket, és ezért nem megfelelő azon helyzetekben, amelyekben az állam történelmi részvényes volt. A felperes szerint e követelmény valójában a versenytorzulások orvoslására irányult.

84      Emlékeztetni kell arra, hogy az ideiglenes keret 74. pontja értelmében „[a]míg a COVID‑19 feltőkésítési támogatás legalább 75%‑át nem fizették vissza, a kkv‑któl eltérő kedvezményezettek nem szerezhetnek 10%‑osnál nagyobb részesedést versenytársakban vagy más szereplőkben ugyanazon üzletágban, beleértve az upstream és downstream tevékenységeket is”.

85      E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a részesedésszerzésre vonatkozó e tilalom kettős célt követ. Egyrészt korlátozza az indokolatlan versenytorzulást, amennyiben megakadályozza a kedvezményezetteket abban, hogy állami forrásokat használjanak fel olyan tevékenységek finanszírozásához, amelyek a piacon torzulást okozhatnak, mint például a versenytárs vállalkozásokban vagy ugyanazon üzletágban működő vállalkozásokban való részesedésszerzés. Másrészt, mivel az ideiglenes keret 74. pontja a tilalom megszüntetését a támogatási intézkedés legalább 75%‑ának visszafizetésétől teszi függővé, az említett tilalom arra ösztönzi a kedvezményezettet, hogy a lehető legkorábban visszafizesse az állami tőkeinjekciókat.

86      Ugyanakkor a jelen ügyben, amint az a fenti 73–76. pontban kifejtésre került, és amint azt a Bizottság határozatának (104) preambulumbekezdésében kifejtette, a szóban forgó intézkedés 75%‑ának visszafizetéséhez kapcsolódó e követelmény nem megfelelő, mivel az ilyen visszatérítés azzal a következménnyel járna, hogy az érintett tagállamot arra kötelezné, hogy a kedvezményezett tőkéjében fennálló részesedését a Covid19‑világjárvány előtt fennálló részesedésénél alacsonyabb szintre csökkentse. E körülmények között a Bizottság megalapozottan állapíthatta meg, hogy az ideiglenes keret 74. pontjában előírt részesedésszerzési tilalom a jelen ügyben nem alkalmazható.

87      A Finn Köztársaság ehelyett a tőkejuttatás időpontjától számított három évig tartó részesedésszerzési tilalmat írt elő a Finnair számára (a megtámadott határozat (25) preambulumbekezdése). A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ez az időtartam megfelelő és arányos az indokolatlan versenytorzulás korlátozásának szükségességével (a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdése).

88      A felperes nem vitatja a tilalom Finn Köztársaság által javasolt és a Bizottság által elfogadott időtartamát. Csupán azt rója fel a Bizottságnak, hogy engedélyezte e tagállam számára, hogy az ideiglenes keret 74. pontjában előírt részesedésszerzési tilalomtól eltérhessen azzal az indokkal, hogy a versenytorzulások korlátozottabb mértékűek, ha a támogatás kedvezményezettje közvállalkozás.

89      Meg kell azonban állapítani, hogy a Bizottság nem a kedvezményezett közjogi vagy magánjogi jellegére támaszkodott. Amint ugyanis a megtámadott határozat (105) pontjából kitűnik, a Bizottság annak érdekében, hogy az ideiglenes keret 74. pontjában előírt részesedésszerzési tilalomtól való eltérést a jelen ügy igen sajátos körülményeivel igazolja, csupán arra a tényre támaszkodott, hogy az állam nem növelte az érintett vállalkozásban fennálló részesedésének mértékét, ami azt jelentette, hogy e követelmény nem volt alkalmazható anélkül, hogy a kedvezményezett tőkeszerkezetének jelentős változásához ne vezetne.

90      A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a jelen ügy eltér az ideiglenes keret 74. pontjában említett helyzetektől. Ennélfogva az a körülmény, hogy a Bizottság három évre szóló részesedésszerzési tilalmat fogadott el ahelyett, hogy e tilalmat az állam által biztosított tőke 75%‑ának visszafizetéséhez kötötte volna, nem minősül a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétség fennállására utaló valószínűsítő körülménynek.

91      Harmadsorban, az osztalékfizetési tilalmat illetően a felperes azt állítja, hogy a Bizottság azért tekintettel el ettől a tilalomtól, mivel az csökkentette a magánbefektetők ahhoz fűződő érdekét, hogy a Finnair feltőkésítésében részt vegyenek, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ez a megállapítás azon magánvállalkozások esetében is érvényes, amelyek részére az állam valamely támogatási intézkedés útján először biztosít tőkét. Az osztalékfizetési tilalomnak azt kell biztosítania, hogy egy vállalkozás állam általi feltőkésítését ne a részvényesei gazdagítására használják fel. Az osztalékfizetési tilalom feloldásával a Bizottság az érintett vállalkozás tulajdonosi szerkezetén alapuló hátrányos megkülönböztetést hozott létre.

92      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ideiglenes keret 77. pontja előírja, hogy a feltőkésítési támogatás kedvezményezettje mindaddig nem fizethet osztalékot, amíg az említett támogatást nem fizeti vissza teljes mértékben.

93      Ezzel kapcsolatban tisztázni kell, hogy az osztalékfizetési tilalom célja, hogy biztosítsa az állami beavatkozás ideiglenes jellegét – azáltal, hogy a kedvezményezettet arra ösztönzi, hogy a visszavásárolja az állam által a támogatási intézkedés alapján szerzett részesedést – és erősítse a kedvezményezett saját tőkéjét.

94      A jelen ügyben egyrészt, amint az a fenti 73–76. pontban kifejtésre került, a Bizottság megalapozottan tekintette úgy, hogy a kedvezményezett arra való ösztönzése, hogy visszavásárolja a szóban forgó intézkedés alapján az állam által szerzett részesedést, a szóban forgó intézkedés sajátos jellemzőire tekintettel nem volt megfelelő.

95      Másrészt, bár igaz, hogy – amint azt a felperes állítja – az a kilátás, hogy nem kap osztalékot, mindenképpen csökkenti a magánbefektetőnek a feltőkésítésben való részvételhez fűződő érdekét, meg kell állapítani, hogy – amint arra a megtámadott határozat (73) és (94) preambulumbekezdése emlékeztet – a szóban forgó intézkedés a magánszektor jelentős részesedésén alapul, oly módon, hogy az államnak a Finnair tőkéjében fennálló részesedése változatlan marad.

96      A szóban forgó intézkedés e sajátos jellemzőjére figyelemmel a jelen ügyben fontos volt az osztalékfizetés lehetővé tétele, mivel ez a magánrészvényesek és a magánbefektetők számára arra való ösztönzést jelentett, hogy új részvényeket jegyezzenek, és ezáltal új magántőkét juttassanak a Finnairnek. Mivel ugyanis a szóban forgó intézkedést úgy alakították ki, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse a támogatás összegét, logikus volt, hogy a magánbefektetők jelentős hozzájárulásának biztosítása érdekében ez utóbbiak számára biztosítsák, hogy az általuk jegyzett új részvények után osztalékban részesülnek.

97      Ez annál is inkább így van, mivel a Covid19‑világjárvánnyal kapcsolatos kivételes körülmények elkerülhetetlen következménye volt a beruházási légkör romlása a légi közlekedési ágazatban. Így a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában e beruházási légkör romlása olyan mértékű volt, hogy – amint arra a megtámadott határozat (43) preambulumbekezdése emlékeztet – a Finn Köztársaság állami garanciát nyújtott a Finnair részére annak érdekében, hogy növelje az állami és a magánszektor Finnair feltőkésítésében való egyidejű részvételének esélyeit. A Finn Köztársaság tehát ösztönzők alkalmazása nélkül nem számíthatott a magánrészvényesek és magánbefektetők jelentős részvételére.

98      Meg kell tehát állapítani, hogy az osztalékfizetés tilalmának hiányát az igazolja, hogy az állam a Covid19‑világjárvány okozta válság előtti szinthez képest nem növeli a részesedését, mivel a magánrészvényesek és magánbefektetők egyidejűleg részt vettek a Finnair feltőkésítésében, ami csökkentette a támogatás összegét. Így a magánrészvényesek és a magánbefektetők részére fizetett osztalékok csak a Finnairbe válsághelyzetben és kedvezőtlen befektetési légkörben történő jelentős befektetésük ellentételezését jelentik.

99      Végül a felperes semmilyen bizonyítékot nem terjeszt elő annak alátámasztására, hogy az a helyzet, amelyben az állam támogatási intézkedés révén részesedést szerez egy magánvállalkozás tőkéjében, ami elvileg növeli az állam részesedését e vállalkozás tőkéjében, összehasonlítható a jelen ügyben fennálló helyzettel, amelyet – azonos feltételek mellett és a korábbi részesedésük arányában – mind állami, mind magántőke‑részesedés jellemez. Sőt, a fenti 95. pontban kifejtett okokból meg kell állapítani, hogy e helyzetek eltérőek, és a megtámadott határozat nem vezetett be hátrányos megkülönböztetést. Következésképpen ennek az érvnek nem lehet helyt adni.

100    A fentiekre tekintettel a megtámadott határozat a fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a jogilag megkövetelt módon bizonyítja, hogy a jelen ügy eltér az ideiglenes keret által említett helyzetektől. Ennélfogva az, hogy a Bizottság feloldotta az osztalékfizetés tilalmát, nem minősül a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétség fennállására utaló valószínűsítő körülménynek.

101    E körülmények között önmagában az a tény, hogy a Bizottság a szóban forgó intézkedés fenti 62. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében vett sajátos körülményeinek, vagyis annak figyelembevétele érdekében, hogy az állam a kedvezményezett történelmi többségi részvényese volt és az új részvényeket csak a korábbi részesedésével arányosan jegyezte, eltért az ideiglenes keret bizonyos követelményeinek alkalmazásától, nem elegendő annak bizonyításához, hogy Bizottságban felmerülhettek volna kétségek ezen intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően, amelyeknek a hivatalos vizsgálati eljárás megindításáról szóló határozat elfogadásához kellett volna vezetniük.

102    A fenti megfontolások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a Bizottság nem sértette meg az egyenlő bánásmód, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét sem.

103    Ebből következik, hogy a harmadik jogalap második részében a felperes nem terjesztett elő a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétség fennállását valószínűsítő körülményt. A jogalap e részét tehát el kell utasítani.

–       A támogatás kedvező hatásainak a kereskedelmi feltételekre és a torzulásmentes verseny fenntartására gyakorolt kedvezőtlen hatásaihoz viszonyított mérlegelésre vonatkozó állítólagos kötelezettség megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülményről

104    A felperes lényegében azzal érvel, hogy amikor a Bizottság valamely támogatás összeegyeztethetőségét vizsgálja, mérlegelnie kell az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában foglalt célok elérése szempontjából várt pozitív hatásokat a verseny torzulását és a támogatás által tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatást illetően felmerülő negatív hatásokkal szemben. Az ideiglenes keret, különösen az 1.2. szakasz egyébként kötelezi a Bizottságot, hogy ilyen mérlegelést végezzen. Másodlagosan a felperes előadja, hogy abban az esetben, ha a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy az ideiglenes keret mentesíti a Bizottságot az alól, hogy így járjon el, az EUMSZ 277. cikk alapján az ideiglenes keretre vonatkozó jogellenességi kifogást kíván felhozni, mivel az sérti a mérlegelés elvégzésére vonatkozó kötelezettséget.

105    A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

106    Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében „[a] belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető […] egy tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére nyújtott támogatás”. E rendelkezés szövegéből következik, hogy az alkotói úgy vélték, hogy az egész Unió érdeke, hogy egyik vagy másik tagállamának lehetősége legyen egy súlyos, sőt akár egzisztenciális válság leküzdésére, amely csak komoly következményekkel járhat a többi tagállam egészének vagy egy részének gazdaságára, és így magára az Unióra. Az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontja szövegének ezen szó szerinti értelmezését megerősíti az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontjával való összehasonlítás, amely éppen „az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás[ra vonatkozik], amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben”, mivel ez utóbbi rendelkezés szövege egy olyan feltételt tartalmaz, amely a kereskedelmi feltételek közös érdekkel ellentétes mértékű befolyásolása hiányának igazolására vonatkozik, amely nem szerepel az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában (lásd ebben az értelemben: 2020. szeptember 22‑i Ausztria kontra Bizottság ítélet, C‑594/18 P, EU:C:2020:742, 20. és 39. pont).

107    Ily módon, amennyiben az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt feltételek teljesülnek, vagyis a jelen ügyben az érintett tagállam valóban a gazdaságában bekövetkezett komoly zavarral szembesül, és az e zavar megszüntetése érdekében elfogadott támogatási intézkedések egyrészt szükségesek e cél eléréséhez, másrészt pedig megfelelőek és arányosak, vélelmezni kell, hogy az említett intézkedéseket az Unió érdekében fogadták el, és így e rendelkezés nem követeli meg, hogy a Bizottság a támogatás kedvező hatásait a kereskedelmi feltételekre és a torzulásmentes verseny fenntartására gyakorolt kedvezőtlen hatásaihoz képest mérlegelje, ellentétben azzal, amit az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja előír. Másként fogalmazva, az ilyen mérlegelésnek nincs létjogosultsága az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja keretében, mivel annak eredménye vélelmezetten pozitív. Ugyanis az, hogy valamely tagállam a gazdaságában bekövetkezett súlyos zavart megszünteti, általában véve csak kedvező lehet általában az Unió és különösen a belső piac számára (2021. február 17‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑238/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:91, 68. pont).

108    Következésképpen el kell utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a mérlegelés kötelezettsége az összeegyeztethető támogatások kivételes jellegéből ered, ideértve azokat is, amelyeket az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében összeegyeztethetőnek nyilvánítottak. Ugyanezen okokból a felperes nem hivatkozhat megalapozottan az 1995. július 6‑i AITEC és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑447/93–T‑449/93, EU:T:1995:130) és a 2018. szeptember 19‑i HH Ferries és társai kontra Bizottság ítéletre (T‑68/15, EU:T:2018:563, 210–214. pont) (lásd ebben az értelemben: 2021. február 17‑i Ryanair kontra Bizottság ítélet, T‑238/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:91, 69. pont; 2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [Finnair I; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 70. és 71. pont).

109    A felperes azon állítása sem meggyőző, amely szerint a mérlegelés kötelező jellege az ideiglenes keretből következik, mivel abban nem szerepel ilyen kötelezettség. Különösen az ezen keret általa hivatkozott 1.2. szakasza, amely a „nemzeti támogatási intézkedések szoros európai szintű koordinálásának szükségesség[ér]e” vonatkozik, egyetlen pontból áll, a 10. pontból, amely e vonatkozásban semmilyen előírást nem tartalmaz.

110    Ebből következik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem volt köteles a felperes által megkövetelt mérlegelést elvégezni. Bár a felperes az ideiglenes keret jogellenességére hivatkozik, az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja nem követeli meg – amint az a fenti 107. pontból következik –, hogy a Bizottság elvégezze a támogatás kedvező hatásainak a kereskedelmi feltételekre és a torzulásmentes verseny fenntartására gyakorolt kedvezőtlen hatásaihoz viszonyított mérlegelését. Ennélfogva az ideiglenes keret, amely nem ír elő ilyen mérlegelést, nem sértheti e rendelkezést.

111    A felperes által a harmadik jogalap harmadik része keretében felhozott érvek vizsgálatát követően meg kell állapítani, hogy a felperes nem terjesztett elő a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállását valószínűsítő körülményt. Következésképpen a jogalap e részét el kell utasítani.

–       A Finnair jelentős piaci erejével kapcsolatos mérlegelési hibára vonatkozó valószínűsítő körülményről

112    A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az ideiglenes keretet, mivel a Finnair piaci ereje jelentős voltának értékelése során kizárólag a repülőtéri szolgáltatások piacát vizsgálta. E jelentős jelleg meghatározásához az „O & D megközelítést” kell alkalmazni, vagyis az egy kiindulási pont és egy rendeltetési hely közötti várospárok által meghatározott légi személyszállítási szolgáltatási piacokat (a továbbiakban: O & D piacok) kell megvizsgálni. A felperes e tekintetben a Bizottság összefonódásokra vonatkozó joggal kapcsolatos gyakorlatára hivatkozik. A Finnair O & D piacokon fennálló jelentős piaci erejének bizonyítása érdekében a felperes e légitársaságnak a helsinki repülőtérről induló és oda irányuló személyszállításban fennálló általános részesedésére hivatkozik, amely 2019‑ben 68,4%‑ot tett ki. A felperes azt is állítja, hogy a Bizottság elmulasztotta megvizsgálni a repülőterek túlterheltségétől eltérő belépési akadályokat.

113    A Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

114    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az ideiglenes keret 72. pontja szerint, ha a 250 millió eurót meghaladó Covid19 feltőkésítési intézkedés kedvezményezettje jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozás legalább egy olyan érintett piacon, ahol működik, a tagállamnak kiegészítő intézkedéseket kell javasolnia a tényleges verseny megőrzése érdekében a szóban forgó piacokon. A „jelentős piaci erő” fogalmát az ideiglenes keret nem határozza meg, és nem ad útmutatást az érintett piacok meghatározása során követendő megközelítésre vonatkozóan sem.

115    A jelen ügyben emlékeztetni kell arra, hogy a szóban forgó intézkedés a finn gazdaságban a Covid19‑világjárvány által okozott komoly zavar megszüntetésére, és ennek érdekében elsősorban annak lehetővé tételére irányul, hogy a Finnair fenntartsa életképességét és a légi közlekedési szolgáltatásait.

116    Ugyanakkor, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (98) preambulumbekezdésében rámutatott, a szóban forgó intézkedés azáltal, hogy fenntartja a Finnair életképességét, lehetővé teszi számára, hogy megőrizzen résidőket és egyéb eszközöket, amelyeket e támogatás nélkül nem feltétlenül tudott volna megőrizni. E résidők és egyéb eszközök a Finnair által kiszolgált valamely repülőtérre érkező és onnan induló valamennyi útvonalon felhasználhatók, például a kereslettől, de az államok által elfogadott különböző korlátozó intézkedésektől függően is.

117    E tekintetben, mivel a szóban forgó intézkedés arra irányult, hogy a lehető legnagyobb mértékben fenntartsa a Finnair valamennyi tevékenységét, és nem meghatározott útvonalakat célzott meg, meg kell állapítani, hogy alkalmas volt arra, hogy ugyanazokat a hatásokat váltsa ki valamennyi útvonal‑kombináció tekintetében, amelyet a Finnair az általa megtartott résidőknek és egyéb eszközöknek köszönhetően nyújtani tudott. A Bizottság tehát a megtámadott határozat (99) preambulumbekezdésében helyesen állapította meg, hogy a Finnair piaci erejének meghatározása érdekében megvizsgálhatja az e légitársaságra azon repülőtereken gyakorolt versenynyomás meglétét vagy hiányát, ahol résidőkkel rendelkezett. A Bizottság ezt az értékelést többek között az érintett repülőtér túlterheltségének mértéke és a Finnairt e repülőtéren megillető résidők aránya alapján végezte el.

118    A megtámadott határozat (100) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a Finnair lényegében a fő bázisáról és gyűjtő‑elosztó repülőteréről (hub), azaz a helsinki repülőtérről induló és oda irányuló légi személyszállítási szolgáltatásokat nyújtott.

119    A felperes nem jelöli meg azokat a helsinki repülőtértől eltérő repülőtereket, amelyeket a Bizottságnak vizsgálnia kellett volna.

120    E repülőtéren a Finnair résidőinek az e repülőtéren fennálló összes résidőhöz viszonyított aránya 2019‑ben 25% alatt volt (a megtámadott határozat (100) preambulumbekezdése). Ezenkívül, amint az a megtámadott határozatból kitűnik, e repülőtér még csúcsidőben sem túlterhelt, amit a felperes nem vitat, és amit a Finn Köztársaság a beavatkozási beadványában megerősített. A nap bármely órájában elérhetők résidők az új belépők számára, ideértve azokat is, amelyek valamely útvonalon a Finnairrel kívánnak versenyezni.

121    Ezen okokból a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a Finnair a helsinki repülőtéren nem rendelkezik jelentős piaci erővel (a megtámadott határozat (101) preambulumbekezdése).

122    Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes arra alapított érve, hogy 2019‑ben a Finnair szállította a helsinki repülőtérről induló és oda érkező valamennyi utas összesen 68,4%‑át. A felperes által előterjesztett ezen érv ugyanis nem elegendő annak megállapításához, hogy a Finnair jelentős piaci erővel rendelkezett e repülőtéren, mivel e repülőtér nem volt túlterhelt, és ott a nap bármely órájában, a csúcsidőt is beleértve, széles körben elérhetőek voltak résidők a meglévő versenytársak és az új belépők számára, oly módon, hogy azok tényleges versenynyomást tudtak gyakorolni a Finnairre az e repülőtérről induló és oda irányuló útvonalak bármelyike tekintetében.

123    E következtetés vitatása érdekében a felperes megelégszik annak állításával, hogy a helsinki repülőtér túlterheltségének szintje és a Finnair résidőinek száma nem mond semmit e légitársaságnak az általa kiszolgált különböző várospárok tekintetében esetlegesen fennálló jelentős piaci erejének meglétéről.

124    Mindazonáltal a fenti 120. pontban kifejtett tényezőkre tekintettel meg kell állapítani, hogy a Finnairt megillető résidők aránya nem teszi lehetővé számára, hogy megzavarja a helsinki repülőtérről induló vagy oda irányuló különböző O & D piacokat, mivel továbbra is nagyszámú résidő érhető el. Végezetül, a felperes nem terjeszt elő semmilyen konkrét bizonyítékot, amely alátámasztaná a Finnair által kiszolgált különböző útvonalakon gyakorolt versenynyomás hiányát.

125    Ezenkívül, anélkül hogy szükséges lenne állást foglalni abban a kérdésben, hogy a Bizottságnak a Finnair által kiszolgált minden egyes útvonal tekintetében is meg kellett volna vizsgálnia, hogy a Finnair esetlegesen jelentős piaci erővel rendelkezik‑e, emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 20–22. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően, amennyiben azt róják a Bizottság terhére, hogy nem indította meg a hivatalos vizsgálati eljárást, a felperes feladata annak bizonyítása, hogy azon információk és bizonyítékok értékelésének, amelyek a megtámadott határozat elfogadásakor a Bizottság rendelkezésére álltak vagy rendelkezésére állhattak, kétségeket kellett volna ébresztenie a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően. A jelen ügyben ez azt jelenti, hogy a felperesnek legalább meg kellett határoznia az érintett O & D piacokat és le kellett írnia az e piacokon a megtámadott határozat Bizottság általi elfogadásának időpontjában fennálló versenyhelyzetet.

126    Márpedig a felperes nem terjeszt elő olyan konkrét bizonyítékot, amely a Törvényszék számára felvilágosítással szolgálna arról, hogy a Finnair bármilyen O & D piacon, ahol működik, esetlegesen jelentős piaci erővel rendelkezik‑e.

127    Olyan akadályként, amely valamely piacra lépőt visszatarthat attól, hogy a kedvezményezettel versenyezzen, a felperes kizárólag az állam által a Finnair és a Finavia (a helsinki repülőtér üzemeltetője) felett gyakorolt ellenőrzésre, a Finnair arra való képességére, hogy veszteségesen értékesítsen, valamint a Covid19‑világjárvány jelentette háttérre hivatkozott. Ugyanakkor ezen érvek egyike sincs kellően alátámasztva ahhoz, hogy annak helyt lehessen adni.

128    Az első érv alátámasztása érdekében ugyanis a felperes azt állítja, hogy az állam által a Finavia felett gyakorolt ellenőrzés visszatartotta a Finaviát attól, hogy a regionális repülőterek fejlesztése terén együttműködjön a diszkont légitársaságokkal. A felperes azt is állítja, hogy a Finnairt a helsinki repülőtéren előnyben részesítették, mivel a repülőtéri díjai alacsonyabbak, mint a többi légitársaságé. Ezen érv alátámasztása érdekében a felperes az SA.23324 – C 25/07 (korábbi NN 26/07) – Finnország – A Finavia, az Airpro és a Ryanair a Tampere‑Pirkkala repülőtéren – intézkedésről szóló, 2012. július 25‑i bizottsági határozatot (HL 2013 L 309., 27. o.) említi, azonban nem jelöli meg azokat az okokat, amelyek miatt ez a határozat, amely nem a helsinki repülőtérre vonatkozik, alátámaszthatja ezt az érvet. Mindenesetre a felperes érve a helsinki repülőtér üzemeltetőjének, a Finaviának, nem pedig a kedvezményezettnek a magatartására vonatkozik. Még ha feltételezzük is, hogy a felperes állításai megalapozottak, az esetlegesen meghozandó korrekciós intézkedések a Finaviára, és nem a Finnairre vonatkoznak, így ezen állítások túlmutatnak a jelen jogvita tárgyán.

129    A második érv alátámasztása érdekében a felperes egy, a keresetlevél mellékletét képező, „Ryanair Holdings PLC – COVID‑19 Market Update” című 2020. május 1‑jei, általa készített dokumentumra hivatkozik. Márpedig e dokumentum nem tartalmaz egyetlen olyan elemet sem, amely bizonyíthatná, hogy a Finnair a szóban forgó intézkedés miatt veszteségesen értékesített volna.

130    A harmadik érv alátámasztására a felperes megelégszik annak állításával, hogy a Covid19‑világjárvány jelentette háttér igen valószínűtlenné tesz a finn légi közlekedési piacra történő bármely új belépést vagy e piac bővülését. Mindazonáltal, amint azt a Bizottság megjegyzi, a felperes nem részletezi, hogy világjárvány hatásait milyen módon lehetett volna belépési akadályként figyelembe venni. Ez az érv ellentmond továbbá a Finn Köztársaság beavatkozási beadványára a felperes által tett észrevételek 7. pontjában szereplő azon állításnak, amely szerint a felperes közelmúltbeli finnországi terjeszkedése mutatja a Finnairen kívüli más légitársaságok arra való képességét, hogy a Covid19 okozta válság alatt Finnországban működjenek és fejlődjenek. A fentiekre tekintettel ezt az érvet el kell utasítani.

131    E megfontolások összességére, valamint az állításait alátámasztó bizonyítékok vagy felajánlott bizonyítékok hiányára tekintettel meg kell állapítani, hogy a harmadik jogalap negyedik részében a felperes nem terjesztett elő a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállását valószínűsítő körülményt. Ezt a részt tehát el kell utasítani.

–       A hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülményről

132    A szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kétségek fennállásának bizonyítása érdekében a felperes azt állítja, hogy az említett intézkedés sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét. A felperes különösen azzal érvel, hogy a megtámadott határozat eltérően kezelte a Finnországból induló és oda érkező járatokat üzemeltető légitársaságok összehasonlítható helyzetét, és minden objektív igazolás nélkül előnyben részesítette a Finnairt. A Bizottság nem bizonyította sem annak szükségességét, hogy kizárólag a Finnairnek nyújtsanak támogatást, sem a Finnair és az egyéb légitársaságok közötti eltérő bánásmód arányosságát. Hozzáteszi, hogy az intézkedés akkor érné el a célját hátrányos megkülönböztetés nélkül, ha a támogatást – piaci részesedésükkel arányban – minden Finnországban működő légitársaság részére biztosítanák. A felperes ebből azt a következtetést vonja le, hogy a szóban forgó intézkedés az „egyértelmű gazdasági nacionalizmus eszköze”, amint azt a finn kormány sajtóközleménye is megerősíti.

133    A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

134    A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, hacsak az ilyen bánásmód objektíve nem igazolható (2008. április 15‑i Nuova Agricast ítélet, C‑390/06, EU:C:2008:224, 66. pont; 2018. június 5‑i Montero Mateos ítélet, C‑677/16, EU:C:2018:393, 49. pont).

135    Az eltérő helyzeteket jellemző tényezőket, és így e helyzetek hasonló jellegét főként a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezenkívül figyelembe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amely alá a szóban forgó aktus tartozik (2008. december 16‑i Arcelor Atlantique et Lorraine és társai ítélet, C‑127/07, EU:C:2008:728, 26. pont).

136    Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy az uniós jog általános elvei közé tartozó arányosság elve megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai ne haladják meg a szóban forgó szabályozás által kitűzött jogszerű célok elérésére alkalmas és ahhoz szükséges mértéket (1984. május 17‑i Denkavit Nederland ítélet, 15/83, EU:C:1984:183, 25. pont), mivel több megfelelő intézkedés közül a kevésbé korlátozó jellegűt kell választani, és az okozott hátrányok nem lehetnek aránytalanok az elérendő célokkal (2019. április 30‑i Olaszország kontra Tanács [A Földközi‑tengeri kardhal halászati kvótája] ítélet, C‑611/17, EU:C:2019:332, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

137    Kétségkívül igaz, hogy a többi légitársaság bizonyos mértékben hozzájárul Finnország összeköttetéséhez, és ugyanúgy érinti őket a Covid19‑világjárvány és érintik őket az abból eredő utazási korlátozások, mint a Finnairt. Mindazonáltal, amint arra a Bizottság hivatkozik, a tagállamokat egyáltalán nem terheli arra vonatkozó kötelezettség, hogy támogatást nyújtsanak az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja értelmében vett, valamely gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére (lásd ebben az értelemben: 2021. július 14‑i Ryanair és Laudamotion kontra Bizottság [Austrian Airlines; Covid‑19] ítélet, T‑677/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:465, 54. pont). Ezenkívül, amint az a fenti 30. és 31. pontban kifejtésre került, valamely támogatás irányulhat az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdése b) pontjának megfelelően valamely tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére, függetlenül attól, hogy önmagában nem szünteti meg ezt a zavart. Ennélfogva a Finn Köztársaság nem lehet köteles arra, hogy támogatást nyújtson minden olyan vállalkozásnak, amely valamilyen mértékben hozzájárul a területe összeköttetéséhez.

138    Egyébiránt meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedéshez hasonló egyedi támogatás per definitionem csak egyetlen vállalkozásnak kedvez, kizárva minden más vállalkozást, ideértve azokat is, amelyek e támogatás kedvezményezettjével összehasonlítható helyzetben vannak. Így az ilyen egyedi támogatás jellegénél fogva eltérő bánásmódot, sőt hátrányos megkülönböztetést valósít meg, amely az említett intézkedés egyedi jellegéhez szorosan kapcsolódik. Márpedig azt állítani, amint a felperes teszi, hogy a szóban forgó egyedi támogatás ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével, lényegében azt jelenti, hogy minden egyedi támogatás belső piaccal való összeegyeztethetőségét – pusztán a lényegüket tekintve kizárólagos jellegüknél fogva és hátrányosan megkülönböztető jellegük miatt – szisztematikusan kétségbe vonják, holott az uniós jog lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy egyedi támogatásokat nyújtsanak, feltéve hogy az EUMSZ 107. cikkben előírt valamennyi feltétel teljesül (2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 81. pont).

139    Mindenesetre, még azt feltételezve is, hogy – amint azt a felperes állítja – a szóban forgó intézkedéssel bevezetett eltérő bánásmód, mivel csak a Finnairt részesíti előnyben, hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető, meg kell vizsgálni, hogy azt jogszerű cél igazolja‑e, és hogy az szükséges, megfelelő és arányos‑e annak eléréséhez. Hasonlóképpen, amennyiben a felperes az EUMSZ 18. cikk első bekezdésére hivatkozik, hangsúlyozni kell, hogy e rendelkezés szerint a Szerződések alkalmazási körében és „az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül” tilos az állampolgárság alapján történő bármely megkülönböztetés. Következésképpen meg kell vizsgálni, hogy ez az eltérő bánásmód megengedett‑e a megtámadott határozat jogalapját képező EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja alapján. E vizsgálat magában foglalja egyrészt azt, hogy a szóban forgó intézkedés célja megfeleljen az utóbbi rendelkezésben foglalt követelményeknek, másrészt pedig, hogy a szóban forgó intézkedés nyújtásának módja, azaz a jelen esetben az, hogy az csak a Finnairnek kedvez, olyan jellegű legyen, hogy lehetővé tegye e cél elérését, és ne lépje túl az annak eléréséhez szükséges mértéket (2021. április 14‑i Ryanair kontra Bizottság [„Finnair I”; Covid19] ítélet, T‑388/20, fellebbezés alatt, EU:T:2021:196, 82. pont).

140    A szóban forgó intézkedés célját illetően nem vitatott, hogy a Covid19‑világjárvány komoly zavart okozott a finn gazdaságban és jelentős negatív hatásokat gyakorolt a finn légi közlekedési piacra. Ebben az összefüggésben a fenti 39–41. pontban kifejtett okokból a szóban forgó intézkedés célja – azaz a Finnair életképességének és légi közlekedési szolgáltatásainak fenntartása – alkalmas volt a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére.

141    Ami a szóban forgó intézkedés nyújtásának módját illeti, amint arra a Bizottság a megtámadott határozat (84) és (85) preambulumbekezdésében rámutatott, és amint az a fenti 37–41. pontból kitűnik, a Finnair jelentős mértékben hozzájárult Finnország gazdasági fejlődéséhez és külkereskedelméhez, mind az ország belföldi és nemzetközi összeköttetésében játszott jelentős szerepe, mind a számos finn beszállító és munkavállaló szempontjából betöltött gazdasági és társadalmi súlya révén.

142    A felperes szerint e körülmények nem teszik lehetővé a szóban forgó intézkedésből eredő eltérő bánásmód igazolását. A szóban forgó intézkedés nem arányos, mivel a Finnairnek nyújtja a teljes támogatást, miközben a Finnair 45% és 67% közötti mértékben biztosítja Finnország összeköttetését.

143    Figyelembe véve azonban a Finnair által Finnország belföldi és a nemzetközi összeköttetésében játszott jelentős szerepet, valamint a Finnair gazdasági és társadalmi súlyát, amint az a harmadik jogalap első részében már megállapításra került, meg kell állapítani, hogy a Finnair gazdasági tevékenységei folytonosságának biztosítása inkább hozzájárulhatott a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetéséhez, mint a Finnországban – a Finnairnél kisebb mértékben – működő többi légitársaság tevékenységének fenntartása. Közelebbről, a Törvényszék rendelkezésére álló iratok egyikéből sem tűnik ki, hogy a felperes vagy valamely más légitársaság – a Finnország belföldi és nemzetközi összeköttetésében játszott szerepéből, valamint az ezen ország számára fennálló gazdasági és társadalmi súlyából adódóan – hasonló jelentőséggel bírt volna a finn gazdaság és annak helyreállása szempontjából, mint a Finnair.

144    Azon kérdést illetően, hogy a szóban forgó intézkedés meghaladja‑e az elérni kívánt cél megvalósításához szükséges mértéket, a Bizottság a megtámadott határozat (89) preambulumbekezdésében megállapította, hogy az előirányzott tőkeemelés, különösen az állami részesedés alacsonyabb az előirányzott veszteségnél. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a szóban forgó intézkedés nem terjedt túl a Finnair 2019. december 31‑én, vagyis a Covid19‑világjárvány előtt fennálló tőkeszerkezetének helyreállításán.

145    A felperes nem vitatja ezeket a tényeket. Megelégszik annak előadásával, hogy a szóban forgó intézkedés aránytalan, mivel kizárólag a Finnairre vonatkozik, és azt állítja, hogy a „nyilvánvaló gazdasági nacionalizmus” egy intézkedéséről van szó.

146    E tekintetben egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság egyáltalán nem volt köteles megvizsgálni azt, hogy a Finnair működésének fenntartásán kívül a Finn Köztársaságnak ki kellett volna‑e terjesztenie a támogatás kedvezményezettjeinek körét, mivel az állami garanciáról szóló határozat, valamint a megtámadott határozat a jogilag megkövetelt módon bizonyítja annak szükségességét, hogy a Finnairnek a finn gazdasághoz való hozzájárulását megőrizzék.

147    Másrészt emlékeztetni kell arra, hogy az olyan támogatás, ami megfelel az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek – amint a jelen ügyben is –, olyan vállalkozásnak is nyújtható, amely az érintett tagállam többségi tulajdonában áll. Ennélfogva, még ha a finn kormánynak a felperes által hivatkozott és a keresetlevélhez mellékelt sajtóközleménye hangsúlyozza is, hogy a Finn Köztársaság „felelős tulajdonosként” jár el, ez nem elegendő annak megállapításához, hogy a szóban forgó intézkedés a „gazdasági nacionalizmus” egy intézkedése lenne. Egyébiránt meg kell állapítani, hogy az említett sajtóközlemény rámutat a Finnair által biztosított útvonalak jelentőségére Finnország ellátásának biztonsága, az áruszállítás és a személyszállítás szempontjából, valamint e vállalkozásnak a nemzetgazdaságra gyakorolt befolyására. Megerősíteni látszik tehát a Bizottság arra vonatkozó értékelését, hogy a Finnair milyen jelentőséggel bír a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavar megszüntetése szempontjából.

148    Ebből mindenesetre az következik, hogy amennyiben a szóban forgó intézkedéssel bevezetett eltérő bánásmód hátrányos megkülönböztetésnek tekinthető, indokolt volt a szóban forgó intézkedés kedvezményének csak a Finnair részére történő nyújtása.

149    Következésképpen nem bizonyított, hogy a Bizottságnak a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében felmerülhettek volna kétségek a szóban forgó intézkedés belső piaccal való összeegyeztethetőségének értékelése során. Az, hogy a felperes a Bizottságnak az EUMSZ 107. cikk (2) bekezdésének b) pontja szerinti állítólagos gyakorlatára hivatkozik, nem változtat e következtetésen.

–       A szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának megsértésére vonatkozó valószínűsítő körülményről

150    A felperes lényegében azt állítja, hogy mivel a szóban forgó intézkedés meghaladja a támogatás kinyilvánított céljának eléréséhez szükséges mértéket, az intézkedés indokolatlanul korlátozza a szolgáltatásnyújtás és a letelepedés szabadságát, ami kétségeket ébreszt a belső piaccal való összeegyeztethetőségét illetően. E tekintetben a felperes azt állítja, hogy az, hogy a szóban forgó támogatást kizárólag a Finnair részére nyújtották, a belső piac széttöredezésével jár, és légitársaságok esetében korlátozza az európai működési engedélyek – a Közösségben a légi járatok működtetésére vonatkozó közös szabályokról szóló, 2008. szeptember 24‑i 1008/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletben (HL 2008. L 293., 3. o.) előírt – rendszere által számukra biztosított, ahhoz fűződő jogaikat, hogy a belső piacon szabadon nyújtsanak légi közlekedési szolgáltatásokat.

151    A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

152    Emlékeztetni kell arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságával ellentétes minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást nehezebbé teszi a tisztán tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál, függetlenül attól, hogy fennáll‑e az állampolgárság vagy a lakóhely szerinti hátrányos megkülönböztetés (2003. február 6‑i Stylianakis ítélet, C‑92/01, EU:C:2003:72, 25. pont). Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 58. cikk (1) bekezdése szerint a közlekedés területén a szolgáltatásnyújtás szabadságára a közlekedésre vonatkozó címnek, azaz az EUM‑Szerződés VI. címének rendelkezései az irányadók. A közlekedés területén a szolgáltatásnyújtás szabadságára tehát az elsődleges jog keretében egy különálló jogi rendszer vonatkozik (2014. március 18‑i International Jet Management ítélet, C‑628/11, EU:C:2014:171, 36. pont). Következésképpen az EUMSZ 56. cikk, amely a szolgáltatásnyújtás szabadságát rögzíti, konkrétan nem alkalmazható a légi közlekedés területén (2011. január 25‑i Neukirchinger ítélet, C‑382/08, EU:C:2011:27, 22. pont).

153    A légi közlekedési szolgáltatások liberalizációjára vonatkozó intézkedéseket tehát kizárólag az EUMSZ 100. cikk (2) bekezdése alapján lehet elfogadni (2014. március 18‑i International Jet Management ítélet, C‑628/11, EU:C:2014:171, 38. pont). Az uniós jogalkotó egyébiránt e rendelkezés alapján fogadta el az 1008/2008 rendeletet, amelynek éppen az a célja, hogy meghatározza a szolgáltatásnyújtás szabadsága elvének a légi közlekedési ágazatban történő alkalmazási feltételeit (lásd analógia útján: 2003. február 6‑i Stylianakis ítélet, C‑92/01, EU:C:2003:72, 24. pont).

154    A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a felperes lényegében azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedés korlátozza a letelepedés szabadságát és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, mivel csak a Finnairnek kedvez.

155    Márpedig, noha igaz, hogy a szóban forgó intézkedés olyan egyedi támogatásra vonatkozik, amely csak a Finnairnek kedvez, a felperes nem bizonyítja, hogy ez a kizárólagos jelleg mennyiben alkalmas arra, hogy visszatartsa a légi fuvarozókat attól, hogy Finnországban telepedjenek le, vagy hogy ezen országból kiinduló vagy ezen országba irányuló szolgáltatásokat nyújtsanak. A felperes többek között nem jelöli meg azokat a ténybeli vagy jogi elemeket, amelyek alapján ez az intézkedés olyan korlátozó hatásokat váltana ki, amelyek túlmutatnak azokon, amelyek az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmat megalapozzák. Éppen ellenkezőleg, amint az a fenti 139–148. pontban megállapításra került, e hatások az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában foglalt követelményeknek megfelelően szükségesek és arányosak a finn gazdaságban a Covid19‑világjárvány által okozott komoly zavar megszüntetése céljára.

156    Következésképpen a szóban forgó intézkedés nem képezi a letelepedési szabadság vagy a szolgáltatásnyújtási szabadság korlátozását. Ebből következik, hogy a felperes nem megalapozottan rója fel a Bizottságnak, hogy nem vizsgálta meg ezen intézkedésnek a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával való összeegyeztethetőségét, és megalapozatlanul állítja, hogy a Bizottságban e tekintetben felmerülhettek volna kétségek.

157    A fentiek összességéből következik, hogy a kereset harmadik jogalapja keretében a felperes nem bizonyította a 2015/1589 rendelet 4. cikkének (3) és (4) bekezdése értelmében vett kétségek fennállását. A harmadik jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

 A negyedik, az indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

158    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság elmulasztott értékelni több olyan tényezőt, amelyek lényegesek a támogatás EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjával és az ideiglenes kerettel való összeegyeztethetőségének meghatározása szempontjából. Először is a Bizottság elmulasztotta annak meghatározását, hogy egy, a Finnairt célzó intézkedés önmagában hogyan szüntethetné meg a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavart. Másodszor a Bizottság elmulasztotta megindokolni, hogy a Finnairnek miért nem állt rendelkezésére a szóban forgó intézkedésen kívül más feltőkésítési eszköz. Harmadszor a Bizottság nem fejtette ki, hogy a meglévő részvényesek felhígulásának magasabb szintje hogyan helyettesítheti az állam részesedésének a Finnair általi visszavásárlására való ösztönzést. Negyedszer a Bizottság elmulasztotta mérlegelni, még ha röviden is, a szóban forgó intézkedés pozitív és negatív hatásait. Ötödször a Bizottság elmulasztotta kifejteni azokat az okokat, amelyek miatt a Finnair piaci erejét kizárólag a helsinki repülőtér túlterheltségének szintjére tekintettel kell értékelni, valamint azon okokat, amelyek miatt a Finnair nem rendelkezett ilyen piaci erővel. Hatodszor a Bizottság elmulasztotta értékelni, hogy a szóban forgó intézkedés hátrányos megkülönböztetéstől mentes volt‑e, valamint tiszteletben tartotta‑e a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának elvét.

159    A Finn Köztársaság által támogatott Bizottság vitatja ezt az érvelést.

160    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk által előírt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust megalkotó intézmény érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhozott indokok jellegére és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely aktus indokolása megfelel‑e az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (2008. április 15‑i Nuova Agricast ítélet, C‑390/06, EU:C:2008:224, 79. pont; 2011. szeptember 8‑i Bizottság kontra Hollandia ítélet, C‑279/08 P, EU:C:2011:551, 125. pont).

161    Elsősorban, ami a szóban forgó intézkedés arra való alkalmasságát illeti, hogy önmagában véve megszüntesse a finn gazdaságban bekövetkezett komoly zavart, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja nem követeli meg, hogy a szóban forgó támogatás önmagában alkalmas legyen az érintett tagállam gazdaságában bekövetkezett komoly zavar megszüntetésére. Következésképpen a Bizottságnak e tekintetben nem kellett indokokat előterjesztenie.

162    Másodsorban, ami a megtámadott határozatnak a Finnair számára a saját tőkéjének növelésére irányuló egyéb eszközökkel kapcsolatos indokolását illeti, a Bizottság – amint az a fenti 49., 51. és 53. pontból következik – kellően világosan és pontosan kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a finn hatóságok bizonyították, hogy nem volt más eszköz arra, hogy a Finnair rövid távon saját tőkéhez jusson.

163    Harmadsorban, ami a megtámadott határozatnak a meglévő részvényesek felhígulási szintje és az állam részesedésének a Finnair általi visszavásárlása közötti esetleges kölcsönhatással kapcsolatos indokolását illeti, meg kell állapítani, hogy mindenesetre – amint az a fenti 72. pontból következik – a Bizottság a megtámadott határozatban a jogilag megkövetelt módon megjelölte azokat az okokat, amelyek miatt a szóban forgó intézkedés megfelel az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontjában előírt feltételeknek, még ha nem is tartalmaz lépcsőzetes emelési mechanizmust.

164    Negyedsorban, a megtámadott határozatnak a szóban forgó intézkedés pozitív és negatív hatásainak mérlegelésével kapcsolatos indokolását illetően elegendő megállapítani, hogy – amint az a fenti 106–110. pontból kitűnik – ezt a mérlegelést sem az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének b) pontja, sem az ideiglenes keret nem követeli meg. Következésképpen a Bizottságnak e tekintetben nem kellett indokokat előterjesztenie.

165    Ötödsorban, a Finnair jelentős piaci erejével kapcsolatos indokolást illetően a megtámadott határozat (98)–(102) preambulumbekezdésének olvasata alapján megállapítható, hogy a Bizottság megfelelően ismertette az e kérdéssel kapcsolatos megközelítését, azokat az indokokat, amelyek miatt e megközelítést választotta, valamint azokat az indokokat, amelyek alátámasztják azon következtetést, hogy e légitársaság nem rendelkezett ilyen piaci erővel.

166    Hatodsorban, a hátrányos megkülönböztetés tilalmának, a szolgáltatásnyújtás szabadságának és a letelepedés szabadságának elvével kapcsolatos indokolást illetően meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat tartalmazza a fenti 36. pontban említett azon elemeket, amelyek lehetővé teszik annak megértését, hogy a Finnair különös jelentőséggel bírt Finnország összeköttetése és gazdasága szempontjából, valamint azokat az okokat, amelyek miatt a Finn Köztársaság e társaságot a szóban forgó intézkedés egyedüli kedvezményezettjének választotta.

167    Ebből következik, hogy a megtámadott határozat megfelelő indokolást tartalmaz, következésképpen a negyedik jogalapot el kell utasítani.

168    A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

169    A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően, kötelezni kell a saját és a Bizottság költségeinek viselésére.

170    Egyébiránt az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok maguk viselik saját költségeiket. A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság tehát maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített tizedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék a Ryanair DAC‑ot kötelezi a saját költségeinek, valamint az Európai Bizottság részéről felmerült költségeknek a viselésére.

3)      A Francia Köztársaság és a Finn Köztársaság maguk viselik saját költségeiket.

Kornezov Buttigieg Kowalik‑Bańczyk

Hesse       Petrlík

Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. június 22‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.