YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2017. április 26.(1)
C‑249/16. sz. ügy
Saale Kareda
kontra
Stefan Benkö
(az Oberster Gerichtshof [legfelsőbb bíróság, Ausztria] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Joghatóság polgári és kereskedelmi ügyben – »Szerződéssel kapcsolatos ügy« fogalma – Együttesen kötött kölcsönszerződés adósának banki törlesztőrészletek megfizetésére vonatkozó, az adóstárssal szembeni megtérítési igénye – A kölcsönszerződés teljesítési helyének meghatározása”
1. A jelen ügy lehetőséget nyújt a Bíróságnak arra, hogy ismét pontosítsa a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet(2) értelmében vett, „szerződéssel kapcsolatos ügy” és a „szolgáltatásnyújtás” fogalmait.
2. A Bíróságnak ekképpen abban kell állást foglalnia, hogy a kölcsönszerződés adóstársai között indult visszkereset a szerződéssel kapcsolatos ügyek körébe tartozik‑e. Amennyiben igen, a Bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a szóban forgó szerződés minősíthető‑e szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek, ami szükség esetén elvezet a szerződésre jellemző kötelezettség teljesítési helyének meghatározásához.
3. A jelen indítványban részletezem azokat az indokokat, amelyek alapján úgy gondolom, hogy e rendelet 7. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a kölcsönszerződés adóstársai közötti visszkereset az e rendelkezés értelmében vett, szerződéssel kapcsolatos ügyek körébe tartozik.
4. Ezt követően kifejtem, miért gondolom úgy, hogy e rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az egyik adóstárs által indított visszkereset alapjául szolgáló kölcsönszerződés az e rendelkezés értelmében vett, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek minősül, ezen kereseti kérelem alapját képező kötelezettség teljesítési helye pedig az a hely, ahol a kölcsönt nyújtó hitelező székhelye van.
I. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. Az 1215/2012 rendelet
5. Az 1215/2012 rendelet (4) preambulumbekezdése az alábbiakat mondja ki:
„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. Kulcsfontosságúak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére, valamint az egyes tagállamok által hozott határozatok gyors és egyszerű elismerésének és végrehajtásának biztosítására irányuló rendelkezések.”
6. E rendelet (15) és (16) preambulumbekezdései szerint:
„(15) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg. A joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a jogvita tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő kapcsoló tényezőt kíván meg. […]
(16) Az alperes lakóhelyén vagy székhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében. A szoros kapcsolat megléte jogbiztonságot nyújt és elkerüli azt, hogy az alperes ellen egy olyan tagállam bíróságán indíthassanak eljárást, amelyre észszerűen nem számíthatott. Ez különösen fontos a magánélet és a személyiségi jogok – többek között a jó hírnév – megsértéséből eredő szerződésen kívüli kötelmi viszonyokkal kapcsolatos jogviták tekintetében.”
7. A rendelet 4. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy „e rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező̋ személy, állampolgárságára való́ tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető”.
8. Az 1215/2012 rendelet 7. cikke az alábbiak szerint rendelkezik:
„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban az alábbiak szerint perelhető:
1) a) ha az eljárás tárgya egy szerződés, akkor a vitatott kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;
b) e rendelkezés értelmében, eltérő megállapodás hiányában a vitatott kötelezettség teljesítésének helye:
– ingó dolog értékesítése esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés alapján az adott dolgot leszállították, vagy le kellett volna szállítani,
– szolgáltatás nyújtása esetén a tagállam területén az a hely, ahol a szerződés szerint a szolgáltatást nyújtották, vagy kellett volna nyújtani;
c) amennyiben a b) pont [helyesen: b) alpont] nem alkalmazható, az a) pontot [helyesen: a) alpontot] kell alkalmazni;
[…]”
2. Az 593/2008/EK rendelet
9. A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról („Róma I”) szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet(3) (7) és (17) preambulumbekezdése szerint:
„(7) E rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, a 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelettel[(4)] („Brüsszel I”), valamint a szerződésen kívüli kötelmi viszonyokra alkalmazandó jogról szóló, 2007. július 11‑i 864/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel („Róma II”)[(5)].
[…]
(17) Ami jogválasztás hiányában az alkalmazandó jogot illeti, a »szolgáltatás nyújtása« és az »áru értékesítése« fogalmát ugyanúgy kell értelmezni, mint a 44/2001 […] rendelet 5. cikkének alkalmazásakor, amennyiben áruk értékesítése és szolgáltatások nyújtása az említett rendelet hatálya alá tartozik. Bár a franchise és a forgalmazási szerződések szolgáltatásra irányulnak, azokra mégis különös szabályok vonatkoznak.”
10. E rendelet „Több kötelezett” című 16. cikkének szövege a következő:
„Ha a szerződéses követelés a hitelezőt több olyan kötelezettel szemben illeti meg, akik ugyanazon követelésért felelnek, és az egyik kötelezett a követelést teljes egészében vagy részben már kielégítette, úgy a kötelezettnek a hitelező felé fennálló kötelezettségére irányadó jogot kell alkalmazni a kötelezettnek a többi kötelezettel szemben fennálló visszkereseti jogára is. A többi kötelezett – a hitelezővel szembeni kötelezettségeikre irányadó jog által lehetővé tett mértékben – hivatkozhat olyan védelemre, amelyekkel a hitelezővel szemben rendelkezett.”
3. A 2002/65/EK irányelv
11. A fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló, 2002. szeptember 23‑i 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(6) 2. cikkének b) pontja úgy határozza meg a „pénzügyi szolgáltatás” fogalmát, mint „bármely banki, hitel‑, biztosítási, magán‑nyugdíjpénztári, befektetési vagy fizetéssel kapcsolatos szolgáltatás”.
B. Az osztrák jog
12. Az Allgemeines Bürgerliches Gesetzbuch (polgári törvénykönyv, a továbbiakban: ABGB) 896. cikke kimondja, hogy az az egyetemlegesen felelős adóstárs, aki egyedül törlesztette a tartozás egészét, közöttük fennálló eltérő megállapodás hiányában egyenlő arányú visszatérítést követelhet a többi adóstól, anélkül hogy jogátruházás történne.
13. Az ABGB 905. cikkének (2) bekezdése a 2013. március 20‑i Zahlungsverzugsgesetz(7) (a késedelmes fizetésekről szóló törvény) általi módosítása előtt előírta, hogy kétség esetén az adósnak a saját költségén és a saját kockázatára kell eljuttatnia a pénzt a hitelező lakóhelyére (székhelyére).
14. Ugyancsak ez a törvény iktatta be az ABGB‑be a 907a. cikket, amely előírja, hogy a pénztartozást a hitelező lakóhelyén vagy székhelyén kell teljesíteni a pénzösszeg e helyen való átadásával vagy a hitelező által megadott bankszámlára való utalásával.
15. Az ABGB 1042. cikkének megfelelően, aki más helyett olyan költséget visel, amelyet a másik személynek jelen törvény rendelkezései értelmében magának kellett volna viselnie, megtérítésre jogosult.
16. Az ABGB 1503. cikke (2) bekezdésének 1. pontja alapján a 2013. március 16‑tól létesített jogviszonyokra alkalmazható az ABGB 907a. cikkének a Zahlungsverzugsgesetz szerinti szövege. Az ezen időpontot megelőzően létesített jogviszonyokra továbbra is a korábbi rendelkezések alkalmazandók. Ha azonban e korábban létesített jogviszonyok rendszeres pénzbeli ellenszolgáltatásra irányulnak, a 2013. március 16‑ától esedékes fizetésekre az új rendelkezések alkalmazandók.
II. Az alapeljárás
17. Stefan Benkö osztrák állampolgár (a továbbiakban: felperes) az osztrák bírósághoz benyújtott, volt élettársa Saale Kareda észt állampolgár (a továbbiakban: alperes) ellen indított visszkeresetében kamatokkal és költségekkel növelt 17 145,41 euró összeget követel az alperestől.
18. Ausztriai életközösségük fennállása alatt, 2007‑ben a felperes és az alperes közösen vásároltak egy családi házat és ennek anyagi fedezetére három kölcsönt vettek fel egy osztrák banktól, összesen 300 000 euró értékben (a továbbiakban: kölcsön). Mindkét fél kölcsönvevőnek minősült, és a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy mindkét adóstársat egyetemleges felelősség terhelte.
19. Az alperes 2011 végén megszüntette az életközösséget és visszaköltözött Észtországba. A kérdést előterjesztő bíróság e tekintetben pontosítja, hogy az alperes jelenlegi észtországi lakóhelye ismeretlen.
20. 2012 júniusától az alperes már nem teljesítette a kölcsön törlesztésével kapcsolatos kötelezettségeit. Emiatt a felperesnek a saját törlesztőrészleteinek fizetése mellett fizetnie kellett volt élettársa törlesztőrészleteit is, egészen 2014 júniusáig. E törlesztőrészletek képezik a jelen kereset tárgyát.
21. A Landesgericht St. Pölten (St. Pölten‑i tartományi bíróság, Ausztria) mint elsőfokú bíróság, felvette a kapcsolatot Észtország ausztriai nagykövetségével annak érdekében, hogy az alperes lakóhelyét megismerjék, ez azonban nem járt sikerrel. E körülmények között kijelöltek egy ügygondnokot az alperes képviseletére.
22. Az ügygondnok, aki minden iratot átvett, első fokon a joghatóság hiányára alapított kifogást terjesztett elő arra hivatkozva, hogy az alperes egy másik tagállamban, Észtországban rendelkezik lakóhellyel. Továbbá úgy vélte, hogy a felperes által ismertetett tények nem tartoznak az 1215/2012 rendelet II. fejezete 2–7. szakaszának rendelkezései alá, amelyek különös joghatósági szabályokat tartalmaznak a rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében szabályozott általános joghatósági szabályhoz képest. Minden eshetőségre tekintettel azt állítja, hogy az első fokon eljáró Landesgericht St. Pölten (Sankt Pölten‑i tartományi bíróság) nem rendelkezett illetékességgel az ügyben, ugyanis a kölcsönt osztrák bank nyújtotta, és ennek az ügyletnek a teljesítési helye, vagyis a bank székhelye nem e tartományi bíróság illetékességi területén található.
23. A Landesgericht St. Pölten (Sankt Pölten‑i tartományi bíróság) 2015. augusztus 5‑i határozatában megállapította a joghatóság hiányát. A felperes e döntés ellen jogorvoslatot nyújtott be az Oberlandesgericht Wienhez (bécsi tartományi felsőbíróság, Ausztria), amely 2015. december 28‑i határozatával megváltoztatta a 2015. augusztus 5‑i határozatot.
24. Az alperes ezt követően felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz.
III. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
25. Az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria), miután az uniós jog rendelkezéseinek helyes értelmezésével kapcsolatban kétségei merültek fel, felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [1215/2012 rendelet] 7. cikkének 1. pontját, hogy a kölcsön törlesztőrészleteit egyedül fizető kötelezettet ugyanazon kölcsönszerződés másik kötelezettjével szemben megillető, (a vele együttesen kötött) banki kölcsönszerződésből származó visszatérítési igény (megtérítési vagy visszkereseti igény) a kölcsönszerződésből eredő, származékos (másodlagos) szerződéses igénynek minősül?
2) Az első kérdésre adandó igenlő válasz esetén:
Valamely kötelezettet a szóban forgó kölcsönszerződésben szereplő másik kötelezettel szemben megillető visszatérítési igény (megtérítési vagy visszkereseti igény) teljesítési helyét
a) az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése (»szolgáltatás nyújtása«) vagy
b) az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának a) alpontjával együttesen értelmezett c) alpontja (lex causae) határozza meg?
3) A 2a) kérdésre adandó igenlő válasz esetén:
Bankkölcsön nyújtása a kölcsönszerződésből eredő, a szerződésre jellemző szolgáltatásnyújtásnak minősül‑e, és ennélfogva az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése alapján a szolgáltatásnyújtásra tekintettel a bank székhelye határozza‑e meg a teljesítési helyet, ha a kölcsön nyújtására kizárólag azon a helyen kerül sor?
4) A 2b) kérdésre adandó igenlő válasz esetén:
A megszegett szerződés teljesítési helyének az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontjának a) alpontja szerinti meghatározása szempontjából
a) a kölcsön mindkét adós általi felvételének időpontja (2007. március) vagy
b) az az időpont irányadó, amikor a megtérítésre jogosult adós teljesítette azokat a fizetéseket a bank részére, amelyekre a megtérítési igényét alapítja (2012. június és 2014. június közötti időszak)?”
IV. Elemzés
26. Jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság az alapügyben joghatósággal rendelkező bíróságot igyekszik meghatározni az 1215/2012 rendelet joghatósági szabályai alapján.
27. Az üggyel kapcsolatos minden nehézség abból a tényből származik, hogy az alapügy a felperes által előterjesztett kereset adóstársak közötti visszkereset, amelynek alapja az adóstársak és egy osztrák bank között kötött kölcsönszerződés.
28. Valójában arra a kérdésre kell elsődlegesen válaszolni, mielőtt megvizsgálnánk az alapügyre alkalmazható joghatósági szabályokat, hogy e rendelet alkalmazása érdekében vajon „elválaszthatók‑e” a kölcsönszerződéstől azok a jogviszonyok, amelyek az egyetemleges adóstársak között, e szerződés megkötésének következtében születtek, vagy mindezek felbonthatatlan egységet képeznek.
29. Az alábbi okok miatt úgy vélem, hogy az egyetemleges adóstársak közötti, kölcsönszerződés megkötéséből származó jogviszonyok elválaszthatatlanok e szerződéstől.
30. E jogviszonyok ugyanis abból a kölcsönszerződésből származnak, amelyet az egyetemleges felelősséggel terhelt adóstársak együttesen és szabadon vállaltak. A közös hitelező tekintetében tehát mindketten elfogadták a tartozás teljes összegének a visszafizetését. A pénzkölcsönzésből álló szolgáltatás elválaszthatatlan a visszafizetési kötelezettségtől. Az olyan kölcsön, amelyhez nem kapcsolódik visszafizetési kötelezettség, valójában ajándékozás. Az egyetemleges visszafizetési kötelezettség tehát a szerződéses mechanizmus szerves részét képezi.
31. Mindazonáltal az az adóstárs, aki a másik adóstársat a közös tartozásban terhelő részt részben vagy egészben maga fizette meg, visszkeresetet indítva visszakövetelheti ezt az összeget. Ennek az igénynek az indoka tehát a szerződéshez kapcsolódik. Következésképpen az 1215/2012 rendelet alkalmazása szempontjából mesterkélt lenne elválasztani ezeket a jogviszonyokat azon szerződéstől, amelyből azok erednek, és amely azok jogalapját képezi.(8) Ettől eltérő döntés ahhoz vezethetne, hogy egy és ugyanazon szerződésen alapuló keresetekre vonatkozóan megsokszorozódna a joghatósággal rendelkező bíróságok száma. Az adóstársak és a bank közötti jogvitákra az egyik tagállam bírósága rendelkezne joghatósággal, míg az adóstársak egymás közötti jogvitáira egy másik tagállam bírósága.
32. Egységesebb tehát, ha minden kérdést, amely a kölcsönszerződés megkötését követően felmerülhet, ugyanaz a bíróság vizsgál. Valójában kifejezetten ezt írja elő az alkalmazandó jog tekintetében a „Róma I” rendelet is. Amint az Európai Bizottság is emlékeztet rá, e rendelet „Több kötelezett” címet viselő 16. cikke előírja különösen, hogy „ha a szerződéses követelés a hitelezőt több olyan kötelezettel szemben illeti meg, akik ugyanazon követelésért felelnek, és az egyik kötelezett a követelést teljes egészében vagy részben már kielégítette, úgy a kötelezettnek a hitelező̋ felé fennálló́ kötelezettségére irányadó́ jogot kell alkalmazni a kötelezettnek a többi kötelezettel szemben fennálló́ visszkereseti jogára is”.
33. Következésképpen nem látom indokoltnak, hogy ezektől eltérően történjen a joghatóság megállapítása a kölcsönszerződés adóstársa által a másik adóstárssal szemben indított visszkeresetre vonatkozóan. Annál is inkább, mert a „Róma I” rendelet és az 1215/2012 rendelet kölcsönös alkalmazása ezek egységes értelmezésére kötelez.(9) Ezen túlmenően, a szerződésért egyetemlegesen felelős adóstársak közötti jogviszonyok szétválasztása ellentétes lenne a magas fokú kiszámíthatóság célkitűzésével, amelyre az 1215/2012 rendelet törekszik.(10) Ekképpen az egyetemlegesen felelős adóstársak számára tagadhatatlanul a kiszámíthatóság magas fokát jelenti annak tudata, hogy a közöttük fennálló jogi kapcsolatból születő jogvitákat ugyanazok a joghatósági szabályok rendezik, mint amelyek magát a kölcsönszerződést is.
34. Mindezen elemek együttesen tehát arra a megállapításra vezetnek bennünket, hogy az egyetemleges adóstársak között fennálló, a kölcsönszerződés megkötéséből származó jogviták megvizsgálására annak bíróságnak kell joghatósággal rendelkeznie, amely a szerződésből eredő jogvitákra nézve joghatósággal rendelkezik.
35. A kölcsönszerződés minden lehetséges kétség nélkül a szerződéssel kapcsolatos ügyek körébe tartozik, így azon a véleményen vagyok, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a kölcsönszerződés adóstársai közötti visszkereset az e rendelkezés értelmében vett, szerződéssel kapcsolatos ügyek körébe tartozik.
36. A kérdést előterjesztő bíróság eszerint igyekszik meghatározni a kereset alapjául szolgáló kötelezettség teljesítési helyét, amelyet e cikk különbözőképpen határoz meg attól függően, hogy az adott szerződés áru értékesítésére vonatkozik, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés, vagy sem egyik, sem másik.
37. Ily módon a kérdést előterjesztő bíróság a második és harmadik kérdésében lényegében arra keresi a választ, hogy e rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy az egyik adóstárs által indított visszkereset alapjául szolgáló kölcsönszerződés e rendelkezés értelmében szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek minősül. Amennyiben igen, a szerződésre jellemző kötelezettség a kölcsönnyújtás, ekképpen a kötelezettség teljesítési helye a bank székhelye?
38. Számomra semmi kétség nem fér ahhoz, hogy a kölcsönszerződés szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződés.
39. A Bíróság kimondta, hogy „a szolgáltatások fogalma magában foglalja legalábbis azt, hogy a szolgáltatásnyújtó fél meghatározott tevékenységet végez díjazás ellenében.”(11) Pontosította, hogy a tevékenység fennállása tevőleges magatartásokat követel meg, nem csupán tartózkodást.(12) A Bíróság továbbá kizárta e minősítésből a felhasználási szerződést is, amely szerződés értelmében valamely szellemi tulajdonjog jogosultja díjazás ellenében a vele szerződő félnek átengedi az e joghoz kapcsolódó felhasználási jogokat, mivel a szellemi tulajdonjog jogosultja az e joghoz kapcsolódó felhasználási jogok átengedésével nem teljesít semmilyen szolgáltatást, és csak azt a kötelezettséget vállalja, hogy a vele szerződő félnek megengedi e felhasználási jogok szabad gyakorlását.(13)
40. Másképp történik mindez a kölcsönszerződést illetően. Valójában ezzel a szerződéssel a hitelező, egy hitelintézet, arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott futamidőre egy pénzösszeget kölcsönöz a kölcsönvevőnek, a kölcsönvevő cserébe kötelezettséget vállal a kölcsönadott összegnek és az ebből eredő kamatoknak, mint a kölcsönért járó ellenszolgáltatásnak a visszafizetésére. A szolgáltatásnyújtás tehát ezen összeg rendelkezésre bocsátása a hitelintézet által, amely alaptevékenységként úgynevezett „bankügyleteket” végez.
41. Ebből következik, hogy a kölcsönügylet egy pénzügyi szolgáltatás. Egyébiránt, mint ahogyan a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, ez következik a 2002/65 irányelv 2. cikkének b) pontjából is, amely úgy határozza meg a „pénzügyi szolgáltatás” fogalmát, hogy az „bármely banki, hitel‑, biztosítási, magán‑nyugdíjpénztári, befektetési vagy fizetéssel kapcsolatos szolgáltatás”.
42. Pusztán az a tény, hogy a szolgáltatást nyújtó fél tevékenysége a pénzügyi szektorba tartozik, nem járhat azzal a következménnyel, hogy az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának alkalmazásából kizárjuk az ehhez a tevékenységhez kapcsolódó szerződéseket. Úgy tűnik e tekintetben, hogy a jogalkotó előírta, hogy a joghatóságot illetően a rendelet alkalmazási körébe bele kell foglalni az ilyen típusú szolgáltatásokat is. Amint azt a kérdést előterjesztő bíróság és a Bizottság is kiemeli, a 44/2001 rendelet 63. cikkének (1) bekezdése előírt egy kivételt a szerződéssel kapcsolatos ügyekre vonatkozó joghatósági rendelkezések alkalmazásánál, amennyiben a szolgáltatásnyújtás helye Luxemburgban volt. Mindazonáltal, e cikk (3) bekezdése szerint, ugyanezen cikk rendelkezései nem voltak alkalmazhatók a pénzügyi szolgáltatás nyújtására szóló szerződésekre, ami azt jelentette, hogy ezeket a szerződéseket a rendelet 5. cikk 1. pontjában meghatározott különös joghatósági szabály szabályozta, amelynek jelenleg az 1215/2012 rendelet 7. cikkének 1. pontja felel meg.
43. Véleményem szerint tehát a kölcsönszerződést az e rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének értelmében vett, szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek kell minősíteni.
44. Már csak a kereset alapjául szolgáló kötelezettség teljesítési helyének a meghatározása maradt hátra. Az említett rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontja második francia bekezdésének megfelelően e hely az a tagállam, ahol a szerződés szerint a szolgáltatásokat nyújtották, vagy ahol azokat nyújtani kellett volna. Valójában arról van szó, hogy meg kell határozni a szerződésre jellemző kötelezettség teljesítési helyét, ami a joghatósággal rendelkező bíróságot kijelölő kapcsolóelv.(14)
45. Jelen ügyben úgy vélem, hogy egy kölcsönszerződés keretében ez a jellemző kötelezettség maga a kölcsön tárgyát képező pénzösszeg nyújtása. Az ilyen típusú szerződésbe foglalt másik kötelezettség, nevezetesen az, hogy a kölcsönvevőnek a kölcsönvett összeget vissza kell fizetnie, tulajdonképpen csak a hitelezői szolgáltatás teljesítése következtében létezik, a visszafizetés csak ennek a következménye.
46. A jellemző kötelezettség teljesítési helyét illetően úgy gondolom, hogy csak az a hely képes biztosítani a kiszámíthatóság magas fokát, ahol a hitelező székhelye található, továbbá csak ez elégíti ki a közelség és egységesítés céljait, amelyekre az 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdése irányul.(15) Ez a hely ugyanis a felek által már a szerződés megkötésétől fogva ismert, és ez az a hely, amely e szerződéssel a legszorosabb kapcsolatban áll.
47. Következésképpen és a fentiekre tekintettel úgy vélem, hogy e rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését oly módon kell értelmezni, hogy az egyik adóstárs által indított visszkereset alapjául szolgáló kölcsönszerződést e rendelkezés szerinti szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek kell minősíteni. Az e kereseti kérelem alapjául szolgáló kötelezettség teljesítési helye az a hely, ahol a kölcsönt nyújtó hitelező székhelye található.
V. Végkövetkeztetések
48. A fenti megfontolások alapján a Bíróságnak azt javasolom, hogy az Oberster Gerichtshof (legfelsőbb bíróság, Ausztria) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre a következőképpen válaszoljon:
1) A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 7. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy a kölcsönszerződés adóstársai közötti visszkereset az e rendelkezés értelmében vett, szerződéssel kapcsolatos ügyek körébe tartozik.
2) A 1215/2012 rendelet 7. cikke 1. pontja b) alpontjának második francia bekezdését úgy kell értelmezni, hogy:
– az egyik adóstárs által indított visszkereset alapjául szolgáló kölcsönszerződést e rendelkezés értelmében szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésnek kell minősíteni;
– az e kereseti kérelem alapjául szolgáló kötelezettség teljesítési helye az a hely, ahol a kölcsönt nyújtó hitelező székhelye található.