Ideiglenes változat
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített nyolcadik tanács)
2024. február 21.(*)
„Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – A hitelintézetekre és bizonyos befektetési vállalkozásokra vonatkozó Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) – Egységes Szanálási Alap (ESZA) – Az ESZT 2016. évi előzetes hozzájárulások kiszámításáról szóló határozata – Indokolási kötelezettség – A visszaható hatály tilalma – Az (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja – Bizonyos kötelezettségek kizárása az előzetes hozzájárulások kiszámításából – Kedvezményes kölcsön – Kiegészítő fejlesztési tevékenységek – Jogellenességi kifogás”
A T‑466/16. RENV. sz. ügyben,
az NRW.Bank (székhelye: Düsseldorf [Németország], képviselik: J. Seitz és C. Marx ügyvédek)
felperes
az Egységes Szanálási Testület (ESZT) (képviselik: H. Ehlers, J. Kerlin és C. De Falco, meghatalmazotti minőségben, segítőik: B. Meyring, S. Schelo, T. Klupsch és S. Ianc ügyvédek)
alperes ellen,
támogatják:
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: A. Sikora‑Kalėda és J. Bauerschmidt, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Bizottság (képviselik: D. Triantafyllou, A. Steiblytė és A. Nijenhuis, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó felek,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács),
tagjai: A. Kornezov elnök, G. De Baere, D. Petrlík (előadó), Kecsmár K. és S. Kingston bírák,
hivatalvezető: S. Jund tanácsos,
tekintettel a 2021. október 14‑i NRW.Bank kontra ESZT ítéletre (C‑662/19 P, EU:C:2021:846),
tekintettel a 2023. március 9‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetével a felperes, az NRW.Bank az Egységes Szanálási Testületnek (ESZT) az Egységes Szanálási Alaphoz való 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló, 2016. április 15‑i SRB/ES/SRF/2016/06 ESZT határozatnak, illetve a SRB/ES/SRF/2016/06 határozatot kiegészítő, az Egységes Szanálási Alaphoz való 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló, 2016. május 20‑i SRB/ES/SRF/2016/13 ESZT határozatnak a visszavonásáról szóló, 2022. április 27‑i határozatának (a továbbiakban: megtámadott határozat) az NRW.Bankot érintő, illetve az Egységes Szanálási Alap részére az NRW.Bank által 2016‑ban fizetendő előzetes hozzájárulást kiszámító részében történő megsemmisítését kéri.
I. A jogvita előzményei és a jelen kereset benyújtását követő tényállás
2 A felperes a Land Nordrhein‑Westfalen (Észak‑Rajna‑Vesztfália tartomány, Németország, a továbbiakban: tartomány) fejlesztési bankja. A 2004. március 16‑i Gesetz über die NRW.BANK (az NRW.Bankról szóló törvény) (GV. NRW. 2004, 126. o., a továbbiakban: az NRW.Bankról szóló törvény) értelmében a felperes közszolgáltatási feladatot lát el, amely a tartománynak és helyi önkormányzatainak a strukturális, gazdasági, szociális és területrendezési politikák területén történő támogatásából áll azáltal, hogy e célból – többek között kölcsönök nyújtása révén – támogatási intézkedéseket hajt végre és igazgat. A felperes e célból banki műveleteket végez, és banki engedéllyel rendelkezik.
3 A felperes tevékenységei lényegében két kategóriába sorolhatók. Először is úgynevezett „fejlesztési” tevékenységeket végez, amelyek keretében többek között az NRW.Bankról szóló törvény 3. cikkének (2) bekezdésében meghatározott területeken támogatott kölcsönöket nyújt (a továbbiakban: fejlesztési tevékenységek).
4 Másodszor, a felperes általa „kiegészítő fejlesztési tevékenységeknek” nevezett tevékenységeket végez, amelyek a jelen ügy tárgyát képezik, és amelyeket az NRW.Bankról szóló törvény 3. cikkének (5) bekezdése ír elő. E rendelkezés szerint a felperes feladatainak ellátása érdekében „a feladatai ellátásához közvetlenül kapcsolódó műveleteket végezhet és szolgáltatásokat nyújthat[, azaz ezen a címen] többek között pénztárkezelési és kockázatkezelési műveleteket hajthat végre, alárendelt tőkebiztosítékot vonhat be, részesedésre jogosító értékpapírokkal, államkötvényekkel és egyéb kötvényekkel kereskedhet, valamint követeléseket szerezhet és ruházhat át” (a továbbiakban: kiegészítő fejlesztési tevékenységek). E tevékenységek keretében a felperes többek között pénzeszközöket szerez a tőkepiacon, és azokat hosszú távra fekteti be kötvények formájában, amelyek többsége a közszektor értékpapírja.
5 Az ESZT az Egységes Szanálási Alapba történő 2016. évi előzetes hozzájárulásokról szóló, 2016. április 15‑i SRB/ES/SRF/2016/06 határozatával – a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés HL 2014. L 372., 9. o.) 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően – megállapította az e rendelet 67. cikkének (4) bekezdésével összefüggésben értelmezett 2. cikkének hatálya alá tartozó intézmények (a továbbiakban: intézmények) – köztük a felperes – részéről az Egységes Szanálási Alapba (ESZA) fizetendő előzetes hozzájárulásokat (a továbbiakban: előzetes hozzájárulások) a 2016. évre vonatkozóan (a továbbiakban: 2016. évi hozzájárulási időszak).
6 Az SRB/ES/SRF/2016/06 határozatot kiegészítő, az ESZA részére fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulások kiigazításáról szóló, 2016. május 20‑i SRB/ES/SRF/2016/13 határozatával az ESZT – miután valamennyi intézmény vonatkozásának helyesbítette a 2016. évi hozzájárulási időszakra eső előzetes hozzájárulás kiszámítását – megemelte a felperes előzetes hozzájárulását.
7 2016. április 22‑i és 2016. június 10‑i beszedési értesítésében a Bundesanstalt für Finanzmarktstabilisierung (FMSA, a pénzügyi piacok stabilizálásáért felelős szövetségi hatóság, Németország) mint a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 3. pontja értelmében vett nemzeti szanálási hatóság felszólította a felperest, hogy fizesse meg az ESZT által a 2016. évi hozzájárulási időszakra megállapított előzetes hozzájárulását.
8 2022. április 27‑én az ESZT elfogadta a megtámadott határozatot, amellyel visszavonta és felváltotta a fenti 5. és 6. pontban említett határozatokat (a továbbiakban: eredeti határozatok). A megtámadott határozat (19) és (20) preambulumbekezdése szerint e határozat az eredeti határozatok indokolásának azon hiányát kívánta orvosolni, amelyet az ESZT a 2019. november 28‑i Hypo Vorarlberg Bank kontra ESZT ítéletet (T‑377/16, T‑645/16 és T‑809/16, EU:T:2019:823) és a 2019. november 28‑i Portigon kontra ESZT ítéletet (T‑365/16, EU:T:2019:824) követően állapított meg.
II. A megtámadott határozat
9 A megtámadott határozat egy fő részből és három mellékletből áll.
10 A megtámadott határozat 3–9. és 11. szakasza ismerteti a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások megállapításának eljárását, amely valamennyi intézményre alkalmazandó.
11 Közelebbről, a megtámadott határozat 6. szakaszában az ESZT meghatározta a 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egységes alkalmazási feltételeinek az Egységes Szanálási Alaphoz való előzetes hozzájárulás tekintetében történő meghatározásáról szóló, 2014. december 19‑i (EU) 2015/81 tanácsi végrehajtási rendelet (HL 2015. L 15., 1. o.) 4. cikkében említett éves célszintet (a továbbiakban: éves célszint).
12 Az ESZT kifejtette, hogy ezt az éves célszintet – a 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a szanálásfinanszírozási rendszerhez való előzetes hozzájárulás tekintetében történő kiegészítéséről szóló, 2014. október 21‑i (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL 2015. L 11., 44. o.; helyesbítés: HL 2017. L 156., 38. o.) 14. cikke (2) bekezdésének megfelelően – az intézmények által közölt adatok alapján, az összes intézmény 2015. évi, év végén kiszámított, biztosított betétei 1,05%‑ának egynyolcadában állapította meg.
13 A megtámadott határozat 7. szakaszában az ESZT ismertette a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítása során alkalmazandó módszert. E tekintetben az ESZT az említett határozat (59) preambulumbekezdésében rögzítette, hogy ezen időszak tekintetében az előzetes hozzájárulások 60%‑át „nemzeti alapon”, vagyis az érintett részt vevő tagállam területén engedélyezett intézmények által közölt adatok (a továbbiakban: nemzeti alap) alapján számították ki, a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK, 2011/35/EU, 2012/30/EU és 2013/36/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU és a 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2014. május 15‑i 2014/59/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 190. o.; helyesbítések: HL 2019. L 165., 129. o.; HL 2021. L 104., 56. o.) 103. cikkének, valamint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének megfelelően. Az előzetes hozzájárulások fennmaradó részét (azaz 40%‑ot) a „bankunió alapján”, azaz az Egységes Szanálási Mechanizmusban (ESZM) részt vevő összes tagállam (a továbbiakban: részt vevő tagállamok) területén engedélyezett valamennyi intézmény által közölt adatok (a továbbiakban: uniós alap) alapján számították ki, a 806/2014 rendelet 69. és 70. cikkének, valamint a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének megfelelően.
14 Ezt követően az ESZT a felpereshez hasonló intézmények előzetes hozzájárulásait a következő fő szakaszokra bontva számította ki.
15 Az első szakaszban az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése a) pontjának megfelelően kiszámította az egyes intézmények alapvető éves hozzájárulását, amelyet az adott intézmény biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettségei összegének és a részt vevő tagállamok területén engedélyezett valamennyi intézmény összesített, biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) kötelezettsége összegének az aránya alapján kell megállapítani. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének megfelelően az ESZT bizonyos típusú kötelezettségeket levont az intézmény e hozzájárulás meghatározása során figyelembe veendő összes kötelezettségéből.
16 Az előzetes hozzájárulások kiszámításának második szakaszában az ESZT a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése második albekezdése b) pontjának megfelelően kiigazította az alapvető éves hozzájárulást az érintett intézmény kockázati profilja alapján. Ezt a kockázati profilt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkében említett négy kockázati pillér alapján értékelte, amelyek kockázati mutatókból állnak. Annak érdekében, hogy az intézményeket kockázati szintjük szerint osztályozza, az ESZT először is – a 2016. évi hozzájárulási időszak tekintetében alkalmazott minden egyes kockázati mutató tekintetében – meghatározta azokat az osztályokat (kosarakat), amelyekbe az intézményeket a felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részében szereplő 3. pontnak megfelelően csoportosította. Az ugyanazon osztályhoz tartozó intézményekhez az adott kockázati mutatóra vonatkozóan egy közös értéket rendeltek, az úgynevezett „diszkretizált értéket”. Az egyes kockázati mutatókra vonatkozó diszkretizált értékek kombinálásával az ESZT kiszámította az érintett intézmény „kockázatkiigazítási szorzóját” (a továbbiakban: kiigazítási szorzó). Azáltal, hogy ezen intézmény alapvető éves hozzájárulását megszorozta annak kiigazítási szorzójával, az ESZT megkapta az említett intézmény „kockázati profiljával arányosan kiigazított alapvető éves hozzájárulást”.
17 Ezt követően az ESZT összeadta a kockázati profilok alapján kiigazított összes alapvető éves hozzájárulást annak érdekében, hogy olyan „közös nevezőt” kapjon, amelyet arra használtak, hogy kiszámítsák az éves célszint azon részét, amelyet az egyes intézmények kötelesek megfizetni.
18 Végül az ESZT úgy számította ki az egyes intézmények előzetes hozzájárulását, hogy az éves célszintet valamennyi intézmény között felosztotta a kockázati profil alapján kiigazított alapvető éves hozzájárulás, másrészt pedig a közös nevező között fennálló arány alapján.
19 A megtámadott határozat I. melléklete tartalmazza a felperes egyéni adatlapját, amely tartalmazza az előzetes hozzájárulása kiszámításának eredményét (a továbbiakban: egyéni adatlap). Ez az adatlap tartalmazza a felperes alapvető éves hozzájárulásának összegét, valamint kiigazítási szorzójának értékét, mind uniós, mind pedig nemzeti alapon, minden egyes kockázati mutató esetében feltüntetve annak az osztálynak a számát, amelyhez a felperes tartozik. Ezenkívül az egyéni adatlap tartalmazza az összes érintett intézmény előzetes hozzájárulásának kiszámításához használt adatokat, amelyeket az ESZT az összes érintett intézmény egyéni adatainak összeadásával vagy kombinálásával határozott meg. Végül a lap tartalmazza a felperes által a nyilatkozattételi formanyomtatványon bejelentett és az előzetes hozzájárulásának kiszámítása során felhasznált adatokat.
20 A megtámadott határozat II. melléklete tartalmazza az egyes részt vevő tagállamokra vonatkozó előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó statisztikai adatokat, összefoglaló és összesített formában. E melléklet többek között meghatározza az érintett intézmények által fizetendő előzetes hozzájárulások teljes összegét az egyes tagállamok tekintetében. Egyébiránt az említett melléklet minden egyes kockázati mutató tekintetében felsorolja az osztályok számát, az egyes osztályokhoz tartozó intézmények számát, valamint ezen osztályok minimális és maximális értékeit. A nemzeti alappal kapcsolatos osztályok esetében ezeket az értékeket a bizalmas kezelés érdekében véletlenszerű összeggel csökkentik vagy növelik, úgy, hogy az intézmények eredeti felosztását fenntartják.
21 A megtámadott határozatnak „Az Egységes Szanálási Alapba fizetendő 2016. évi előzetes hozzájárulásokra vonatkozó konzultáció keretében a [felperes] által benyújtott észrevételek értékelése” című III. melléklete megvizsgálja a felperes által a megtámadott határozat elfogadását megelőzően az ESZT által folytatott konzultációs eljárás során előterjesztett észrevételeket.
22 Közelebbről, a megtámadott határozat III. mellékletének 21. és 27–31. pontjában az ESZT kifejtette azokat az indokokat, amelyek miatt a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeket a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján nem zárták ki a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámításából.
III. A felek kérelmei
23 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot, beleértve annak mellékleteit, a felperest érintő részében;
– kötelezze az ESZT‑t a költségek viselésére.
24 Az ESZT azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére;
– másodlagosan, abban az esetben, ha a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a megtámadott határozatot nem kellett volna visszaható hatállyal elfogadni, kizárólag e tekintetben semmisítse meg e határozatot, vagy csak annak 4. cikkét semmisítse meg, és egyebekben hagyja helyben;
– harmadlagosan, a megtámadott határozat teljes egészében történő megsemmisítése esetén tartsa fenn e határozat joghatásai, amíg annak felváltására nem kerül sor, de legalább az ítélet jogerőre emelkedésétől számított hat hónapos időtartamra.
25 Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
IV. A jogkérdésről
26 A keresetlevélben a felperes lényegében két jogalapra hivatkozott. Az első jogalappal a felperes jogellenességi kifogást emelt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjával és a 2015/81 végrehajtási rendelettel szemben. E tekintetben azt állította, hogy abban az esetben, ha e rendelkezések nem teszik lehetővé a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek kizárását az előzetes hozzájárulásának kiszámításából, azok sértik a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) és (7) bekezdését, valamint a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) és (7) bekezdését. A második jogalappal a felperes úgy ítélte meg, hogy az ESZT azáltal, hogy nem zárta ki az említett hozzájárulás kiszámításából az említett tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeket, tévesen értelmezte a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját.
27 A Törvényszék eljárási szabályzatának 86. cikke alapján a Törvényszék Hivatalához 2022. július 11‑én benyújtott kiigazítási beadványban a felperes jelzi, hogy a keresetlevélben kifejtett teljes érvelését fenntartja, pontosítva azzal, hogy az eredeti határozatoknak a megtámadott határozattal való felváltására válaszként új jogalapokra hivatkozik.
28 Így a felperes összesen tizenegy jogalapra hivatkozik, amelyek közül:
– az első és a hetedik jogalap az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának a megsértésén alapul, mivel az ESZT nem hallgatta meg a felperest megfelelően az eredeti határozatoknak a megtámadott határozattal, visszaható hatállyal történő felváltásával, valamint magának ez utóbbi határozatnak az elfogadásával kapcsolatban;
– a második jogalap magasabb szintű normák megsértésén alapul, mivel nem volt jogalapja az eredeti határozatoknak a megtámadott határozattal, visszaható hatállyal történő felváltásának;
– a harmadik jogalap az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének és a Charta 41. cikke (2) bekezdése c) pontjának megsértésén alapul, mivel a megtámadott határozat nem említ egyetlen olyan jogalapot sem, amely megalapozná az eredeti határozatok visszamenőleges hatállyal történő felváltását;
– a negyedik jogalap az EUMSZ 296. cikk második bekezdésének megsértésén alapul, mivel a megtámadott határozat nem indokolja megfelelően az előzetes hozzájárulás kiszámítását;
– az ötödik jogalap a Charta 47. cikkének (1) bekezdésében biztosított hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésén alapul, mivel a megtámadott határozat nem kellően indokolt;
– a hatodik jogalap azon alapul, hogy a megtámadott határozat megsértette a Charta 41. cikkéből, az EUMSZ 298. cikkből, az általános jogelvekből, valamint az ESZT eljárási szabályzatából eredő általános eljárási követelményeket;
– a nyolcadik jogalap a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának, a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) és (7) bekezdésének, a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) és (7) bekezdésének, az egyenlő bánásmód elvének megsértésén, az uniós jogalkotó azon szándékának megsértésén, hogy teljeskörűen előnyben részesítse a fejlesztési bankokat, valamint az állami költségvetésekre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzés megsértésén alapul, mivel az ESZT nem zárta ki a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámításából a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségeket;
– a kilencedik jogalap másodlagosan a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának és a 2015/81 végrehajtási rendeletnek a jogellenességén alapul, mivel ezek ellentétesek a magasabb szintű jogi normákkal;
– a tizedik jogalap a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdése b) pontjának és I. melléklete „2. lépés” című részének jogellenességén alapul, mivel e rendelkezések ellentétesek a magasabb szintű jogi normákkal;
– a tizenegyedik jogalap az általános jogelvek megsértésén alapul, mivel az ESZT tévesen nem a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában fennálló tényekre és jogszabályokra támaszkodott.
29 Először azokat a jogalapokat kell megvizsgálni, amelyekkel a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának, 6. cikke (5) bekezdése első albekezdése b) pontjának, valamint I. melléklete „2. lépés” című részének jogellenességére hivatkozik, majd azokat a jogalapokat, amelyek közvetlenül a megtámadott határozat jogszerűségére vonatkoznak.
A. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára, 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára, valamint I. mellékletének „2. lépés” című részére vonatkozó jogellenességi kifogásokról
1. A kilencedik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára vonatkozó jogellenességi kifogásról
a) Előzetes észrevételek
30 Először is meg kell állapítani, hogy bár a keresetlevélben a felperes mind a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának, mind pedig a 2015/81 végrehajtási rendelet egészének érvényességét vitatja, érvei lényegében csak az első rendelkezésre vonatkoznak. Ezt megerősíti a felperesnek a 2022. május 20‑i pervezető intézkedésre adott 2022. június 13‑i válasza, amelyben jelezte, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának jogellenessége a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkének jogellenességét is maga után vonja, mivel ez utóbbi rendelkezés a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben kifejtett számítási módszerre utal.
31 E körülmények között először a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának érvényességét kell megvizsgálni.
32 Másodszor, meg kell vizsgálni az ESZT azon érvét, amely szerint a kilencedik jogalap csak annyiban elfogadható, amennyiben arra a keresetlevélben hivatkoztak, azzal, hogy az ESZT szerint a keresetlevél az e jogalapot alátámasztó érveknek csak rövid és hipotetikus ismertetését tartalmazza. Így az ESZT lényegében úgy véli, hogy a Törvényszék nem veheti figyelembe az e jogalap alátámasztására a kiigazítási beadványban előadott további megfontolásokat, mivel e megfontolások lényegesek, és az eljárási szabályzat 86. cikke értelmében a megtámadott határozat elfogadásával nem „indokolhatók”.
33 Az eljárási szabályzat 86. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha a megsemmisíteni kért jogi aktus helyébe azonos tárgyú másik jogi aktus lép, vagy azt módosítja, a felperes az eljárás szóbeli szakaszának befejezését, illetve a Törvényszék azon határozatát megelőzően, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határozzon, ezen új körülmény figyelembevétele érdekében kiigazíthatja a keresetlevelet.
34 A jelen ügyben egyrészt meg kell jegyezni, hogy a kilencedik jogalap alátámasztására a kiigazítási beadványban előadott megfontolások a keresetlevélben felhozott jogellenességi indokokon és érveken alapulnak, amelyek mind a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatályára, mind pedig a kilencedik jogalap alábbiakban vizsgált valamennyi részére vonatkoznak.
35 Másrészt, ami a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatályát illeti, a megtámadott határozat új indokolást tartalmaz arról, hogy az ESZT miért vélte úgy, hogy e rendelkezés nem teszi lehetővé a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségek kizárását az előzetes hozzájárulásának kiszámításából, míg az eredeti határozatok e tekintetben semmilyen kifejezett indokolást nem tartalmaztak.
36 E körülmények között az ESZT kifogását el kell utasítani.
37 Harmadszor, meg kell állapítani, hogy a 2023. március 9‑i tárgyalást követően a felperes azt kérte a Törvényszéktől, hogy hozzon pervezető intézkedést annak érdekében, hogy lehetővé tegye a felek számára, hogy írásban állást foglaljanak a fejlesztési tevékenységek és a kiegészítő fejlesztési tevékenységek elválaszthatóságát illetően. E tekintetben a felperes azt állította, hogy az ESZT a tárgyaláson érvelt először azzal, hogy nem lehetséges egyértelmű különbséget tenni az általa végzett két tevékenységtípus között. 2023. május 16‑i határozatával a Törvényszék kibővített nyolcadik tanácsának elnöke azzal az indokkal utasította el e kérelmet, hogy a felperesnek volt lehetősége arra, hogy állást foglaljon az ESZT által a tárgyaláson a végleges válaszában előadott érvekkel kapcsolatban.
38 Negyedszer, a felperes csak másodlagosan emelt jogellenességi kifogást a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjával szemben, arra az esetre, ha a Törvényszék úgy ítélte volna meg, hogy e rendelkezés nem teszi lehetővé a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségek kizárását az előzetes hozzájárulásának kiszámításából.
39 Ezért először is meg kell tehát vizsgálni, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja lehetővé teszi‑e a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámításából való kizárását, és ha nem, akkor ezt követően azt kell megvizsgálni, hogy e rendelkezés megfelel‑e a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) és (7) bekezdésének, valamint a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) és (7) bekezdésének.
b) A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatályáról
40 A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében az előzetes hozzájárulások kiszámításából ki vannak zárva „kedvezményes kölcsönöket nyújtó intézmények esetében a közvetítő intézménynek a kezdeményezővel, másik fejlesztési bankkal vagy másik közvetítővel szembeni kötelezettségei és az eredeti fejlesztési banknak a finanszírozó felekkel szembeni kötelezettségei, amennyiben e kötelezettségek összege megfelel az intézmény kedvezményes kölcsöneinek”.
41 A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontja szerint a „kedvezményes kölcsön” „fejlesztési bank által vagy közvetítő bankon keresztül nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel nyújtott kölcsön, valamely tagállam központi vagy regionális kormányzata közpolitikai célkitűzéseinek előmozdítása érdekében”.
42 A felperes arra hivatkozik, hogy e rendelkezéseket úgy kell értelmezni, hogy azok lehetővé teszik a fenti 4. pontban leírt kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulásának kiszámításából való kizárását.
43 A Bizottság és a Tanács által támogatott ESZT vitatja ezt az érvelést.
44 Az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikkének (1) bekezdése nem biztosít mérlegelési jogkört az ESZT számára annak érdekében, hogy a kockázat szerinti kiigazítások címén bizonyos kötelezettségeket kizárjanak az előzetes hozzájárulásokból, hanem éppen ellenkezőleg, pontosan felsorolja azokat a feltételeket, amelyek mellett valamely kötelezettség ilyen kizárás tárgyát képezi (lásd ebben az értelemben: 2019. december 3‑i Iccrea Banca ítélet, C‑414/18, EU:C:2019:1036, 93. pont). Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az arányosság elvének figyelembevétele nem indokolhat más eredményt, mivel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet olyan helyzeteket különböztetett meg, amelyek a szóban forgó kötelezettségek által jelentett kockázatokhoz közvetlenül kapcsolódó jelentős sajátosságokat mutatnak (2019. december 3‑i Iccrea Banca ítélet, C‑414/18, EU:C:2019:1036, 95. pont).
45 Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja három feltételt ír elő az érintett kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámításából való kizárására, azzal, hogy e feltételek kumulatív jellegűek, így bármelyikük nem teljesülése akadályát képezi az érintett kötelezettségeknek az említett számításból való kizárásának.
46 Először is, ahhoz, hogy ki lehessen zárni az előzetes hozzájárulások kiszámításából, a kötelezettségeket fejlesztési hiteleket kezelő intézménynek kell birtokolnia.
47 Másodszor, e kötelezettségeknek „a közvetítő intézménynek a kezdeményezővel, másik fejlesztési bankkal vagy másik közvetítővel szembeni kötelezettségeit” vagy „az eredeti fejlesztési banknak a finanszírozó felekkel szembeni kötelezettségeit” kell jelenteniük.
48 Harmadszor, a szóban forgó kötelezettségek csak akkor zárhatók ki az előzetes hozzájárulás meghatározására szolgáló kötelezettségek számításából, „amennyiben e kötelezettségek összege megfelel az intézmény kedvezményes kölcsöneinek”.
49 A jelen ügyben a felek nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a fenti 4. pontban leírt kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek teljesítik‑e a fenti 48. pontban említett harmadik feltételt, vagyis azt, amely szerint e kötelezettségek összegének meg kell felelnie az érintett fejlesztési bank kedvezményes kölcsöneinek.
50 E tekintetben mindenekelőtt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának a fenti 48. pontban hivatkozott szövegéből, többek között az „amennyiben” kifejezés használatából kitűnik, hogy a szóban forgó kötelezettségek az érintett intézmény előzetes hozzájárulásának kiszámításából csak az ezen intézmény által kezelt, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontjában meghatározott kedvezményes kölcsönök összegének mértékéig zárhatók ki.
51 Így ellentétben azzal, amit a felperes sugallni látszik, e rendelkezés nem teszi lehetővé, hogy az előzetes hozzájárulás kiszámításából kizárják a fejlesztési bank minden olyan kötelezettségét, amely valamilyen módon a fejlesztési feladatának teljesítéséhez kapcsolódik, hanem csak azokat a kötelezettségeket, amelyek összege pontosan megfelel az ilyen bank által kezelt kedvezményes kölcsönök összegének.
52 Egyébiránt azon kérdést illetően, hogy a fenti 4. pontban leírtakhoz hasonló kiegészítő fejlesztési tevékenységek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontja értelmében vett „kedvezményes kölcsön” fogalmába tartozhatnak‑e, a felperes által a kiigazítási beadványában és a tárgyaláson előadott pontosításokból kitűnik, hogy a jelen jogellenességi kifogás szempontjából releváns tevékenységek többek között hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tőkepiacon való megszerzéséből állnak.
53 E tekintetben, anélkül, hogy meg kellene vizsgálni, hogy az ilyen műveletek „kölcsönnek” minősíthetők‑e, e felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 28. pontjának szövegéből – amint arra a fenti 41. pont emlékeztet – az következik, hogy e műveleteknek ahhoz, hogy kedvezményes kölcsönöknek minősüljenek, mindenképpen teljesíteniük kell azt a feltételt, amely szerint azokat „nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel” kell végrehajtani.
54 A felperes állításával ellentétben ugyanis e feltételnek nemcsak közvetítő bank által nyújtott kölcsön esetében, hanem fejlesztési bank által nyújtott kölcsön esetében is teljesülnie kell. Ezt a következtetést nem kérdőjelezi meg a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 28. pontjának a felperes által hivatkozott angol és francia változata. E tekintetben e két nyelvi változat szövegéből – a többi nyelvi változathoz, köztük többek között a spanyol, olasz vagy lengyel változathoz hasonlóan – az következik, hogy a „nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel” kifejezés használatából eredő feltétel a „nyújtott” kifejezéshez kapcsolódik, így az mind a „fejlesztési bank”, mind pedig a „közvetítő bank” kifejezésre vonatkozik. E tekintetben önmagában az a tény, hogy az említett feltétel közvetlenül követi ez utóbbi kifejezést, nem jelenti azt, hogy az kizárólag a közvetítő bankok által nyújtott kedvezményes kölcsönökre vonatkozik.
55 Ezt az értelmezést ezenkívül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 28. pontjának német változata is alátámasztja. Ebben a változatban ugyanis a „nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel” kifejezés használatából eredő feltétel megelőzi a „kölcsön” fogalmát, és így különbségtétel nélkül alkalmazandó a két érintett esetre, vagyis mind a kedvezményes kölcsönök közvetítő bank általi nyújtására, mind pedig a kedvezményes kölcsönök fejlesztési bank általi nyújtására.
56 A fenti 54. pontban megfogalmazott következtetést megerősíti a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet (13) preambulumbekezdésének első mondata is, amely kifejezetten megemlíti a „nem versengő, nonprofit alapon” kifejezés használatából eredő feltételt a fejlesztési bank által közvetlenül nyújtott kölcsönökkel összefüggésben.
57 Hasonlóképpen, az említett feltétel szerves részét képezi a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 27. pontjának, amely a „fejlesztési bank” fogalmát úgy határozza meg, hogy az egy tagállam központi vagy regionális kormányzata által létrehozott olyan vállalkozás vagy szervezet, amely „nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel” nyújt kedvezményes kölcsönöket.
58 Ebből következik, hogy ahhoz, hogy valamely műveletet a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében kedvezményes kölcsönnek lehessen tekinteni, a „nem versenyalapon, hanem nonprofit jelleggel” kifejezés használatából eredő feltételnek nemcsak a közvetítő bank, hanem egy fejlesztési bank esetében is teljesülnie kell.
59 Márpedig a fenti 52. pontban hivatkozott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tőkepiacon való megszerzéséből álló kiegészítő fejlesztési tevékenységeket illetően semmi nem utal arra, hogy az ilyen szerzési ügyletek eleget tesznek a fenti 58. pontban említett feltételnek.
60 Egyrészt ugyanis nem vitatott, hogy az ilyen műveleteket a nyílt tőkepiacon hajtják végre, ahol olyan más szereplők működnek, amelyek ugyanolyan típusú műveleteket bonyolítanak, és ugyanazokat a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírokat szerezhetik meg, mint a fejlesztési bankok, mégpedig ugyanolyan piaci feltételek mellett, mint ez utóbbiak. Márpedig egy ilyen piacon a fejlesztési bankok eleve közvetlen versenyben állnak a többi piaci szereplővel, így az érintett tevékenységet nem lehet úgy tekinteni, mint amelyet nem versenyalapon folytatnak.
61 Másrészt a felperes maga is elismeri, hogy a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok tőkepiacon való megszerzéséből álló tevékenységek arra irányulnak, hogy jövedelmet termeljenek és termelnek is, mivel abból állnak, hogy a felpereshez hasonló fejlesztési bankok banki tevékenységének finanszírozása érdekében kamatfelárat termelnek. Ennélfogva e tevékenységeket nem lehet úgy tekinteni, hogy azokat nonprofit jelleggel végzik.
62 E következtetést nem kérdőjelezi meg a felperes azon érve, amely szerint az osztalékfizetés megtiltása miatt az említett tevékenységek „végső célja” nem az, hogy nyereséget érjenek el. Valamely tevékenység nonprofit jellegét ugyanis a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikke 28. pontjának alkalmazása szempontjából az egyes érintett tevékenységek jellegére tekintettel kell értékelni, anélkül, hogy jelentősége lenne annak, hogy az e tevékenységből származó nyereséget később olyan fejlesztési tevékenységek finanszírozására fordítják‑e, amelyeket nonprofit jelleggel végeznek. Minden más értelmezés annak megállapítását jelentené, hogy az érintett tevékenységek nonprofit jellegűek pusztán amiatt, hogy azokat egy fejlesztési bank végzi, ami megfosztaná tartalmától a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontjában előírt „nem versenyalapú, hanem nonprofit jelleggel” kifejezés használatából eredő feltételt.
63 A fentiekre tekintettel a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 27. és 28. pontjával összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a felpereshez hasonló fejlesztési bankok kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségek kizárását az előzetes hozzájárulásuk kiszámításából.
c) A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának jogszerűségéről
64 Abban az esetben, ha a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségek kizárását az előzetes hozzájárulásának kiszámításából, a felperes jogellenességi kifogást hoz fel e rendelkezéssel szemben, azt állítva, hogy az összeegyeztethetetlen a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) és (7) bekezdésével, valamint a 860/2014 rendelet 70. cikkének (2) és (7) bekezdésével.
65 Előzetesen egyrészt pontosítani kell, hogy a felperes érvelését lényegében a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) és (7) bekezdésére tekintettel fejti ki, és a 860/2014 rendelet 70. cikke (2) és (7) bekezdésének megsértésére csak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben kifejtett számítási módszerre való, a 2015/81 végrehajtási rendeletben szereplő hivatkozás miatt hivatkozik.
66 Másrészt a keresetlevélből kitűnik, hogy a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának jogellenességére hivatkozik, és valójában három részt fogalmaz meg, amelyek közül az első a 2014/59 irányelv előkészítő munkálatainak figyelmen kívül hagyásán, a második az állami költségvetésekre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzés megsértésén, a harmadik pedig az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazítására vonatkozó elvnek és az egyenlő bánásmód elvének megsértésén alapul.
1) A 2014/59 irányelv előkészítő munkálatainak figyelmen kívül hagyására alapított első részről
67 A felperes azt állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja nem felel meg a 2014/59 irányelv előkészítő munkálatainak, mivel nem zárja ki az érintett, állami garanciában részesülő fejlesztési bankok tevékenységeihez kapcsolódó valamennyi kötelezettséget az előzetes hozzájárulásuk kiszámításából, így a kiegészítő fejlesztési tevékenységeikhez kapcsolódó kötelezettségeket sem. A jogalkotási folyamat során a Parlament azt javasolta, hogy az előzetes hozzájárulások meghatározásakor vegyék figyelembe e bankok különleges jelentőségét és közszolgálati feladatát, és az ilyen kötelezettségeket ne vegyék figyelembe a hozzájárulások kiszámításakor. Az, hogy a Parlament ilyen kizárásra vonatkozó módosítása nem került be az irányelv végleges szövegébe, nem érdemi egyet nem értésből, hanem inkább félreértésből fakad. A kizárást tehát már az említett irányelv elfogadásakor is előirányozták, és azt a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásának időpontjában figyelembe kellett volna venni.
68 Az ESZT, a Tanács és a Bizottság vitatja ezt az érvelést.
69 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az előzetes hozzájárulásokat a 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése alapján vetik ki és számítják ki.
70 E rendelkezésből kitűnik, hogy a 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 13. pontja értelmében vett „intézményeknek” hozzá kell járulniuk az ESZA‑hoz.
71 A 806/2014 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének 13. pontjából – ugyanezen rendelet 3. cikkének (2) bekezdésével és a 2014/59 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének 2. pontjával összefüggésben értelmezve – következik, hogy az ilyen intézmények közé tartoznak többek között a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26‑i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 176., 1. o.; helyesbítések HL 2017. L 20., 2. o.; HL 2013. L 321., 6. o.; HL 2013. L 208., 68. o.) 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében vett azon hitelintézetek, amelyek nem tartoznak a hitelintézetek tevékenységéhez való hozzáférésről és a hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális felügyeletéről, a 2002/87/EK irányelv módosításáról, a 2006/48/EK és a 2006/49/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. június 26‑i 2013/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2013. L 176., 338. o.; helyesbítések HL 2017. L 20., 1. o.; HL 2013. L 208., 73. o.) 2. cikkének (5) bekezdésében említett szervezetek közé.
72 E rendelkezésekre tekintettel a Németországi Szövetségi Köztársaság azon regionális fejlesztési bankjai, amelyek az 575/2013 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének 1. pontja értelmében vett hitelintézeteknek minősülnek (a továbbiakban: regionális fejlesztési bankok), így a felperes is, nem mentesültek az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó általános rendszer alól, mivel nem szerepeltek a 806/2014 rendelet hatálya alól – a 2013/36 irányelv 2. cikke (5) bekezdésének a 2016. évi hozzájárulási időszakra alkalmazandó változata alapján – kizárt szervezetek között.
73 Egyrészt ugyanis a Kreditanstalt für Wiederaufbautól (KfW) – amely a Németországi Szövetségi Köztársaság nemzeti fejlesztési bankja – eltérően a felpereshez hasonló regionális fejlesztési bankok nem szerepeltek a 2013/36 irányelv 2. cikke (5) bekezdése 6. pontjának a 2019. május 20‑i 2019/878 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL 2019. L 150., 253. o.; helyesbítések HL 2023. L 48., 103. o.; HL 2020. L 212., 20. o.) történt módosítását megelőzően alkalmazandó változatában.
74 Másrészt, bár a 2014/59 irányelv előkészítő munkálataiból kitűnik, hogy a jogalkotási eljárás során a Parlament lényegében azt javasolta, hogy a fejlesztési bankok kötelezettségeit teljes mértékben zárják ki az előzetes hozzájárulások kiszámításából, az említett irányelv végleges változatában nem szerepel ez a javaslat.
75 Márpedig a felperes állításával ellentétben az a tény, hogy ezt a javaslatot nem fogadták el, nem tekinthető a jogalkotási folyamat során felmerült „félreértésnek”. Azon kívül ugyanis, hogy ez az állítás nincs alátámasztva, nem fogadható el azért sem, mert a módosítási javaslat elutasítása a szóban forgó rendelkezés a contrario értelmezésének minősül, miután a jogalkotó kifejezetten és szándékosan döntött úgy, hogy elutasítja a szóban forgó módosítást (lásd ebben az értelemben: 1996. december 12‑i RTI és társai ítélet, C‑320/94, C‑328/94, C‑329/94 és C‑337/94–C‑339/94, EU:C:1996:486, 44. pont).
76 A fentiekből következik, hogy sem a 806/2014 rendelet, sem pedig a 2014/59 irányelv nem mentesíti általános jelleggel a regionális fejlesztési bankokat az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség alól, annak ellenére, hogy állami garanciában részesülnek, és hogy a rendelet és az irányelv ily módon nem zárja ki az e bankok tevékenységéhez kapcsolódó valamennyi kötelezettséget az előzetes hozzájárulásuk kiszámításából.
77 Hasonlóképpen, ezen aktusok egyike sem teszi lehetővé a Bizottság számára, hogy bizonyos intézményeket, például regionális fejlesztési bankokat kizárjon az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség személyi hatálya alól.
78 Ennélfogva a kilencedik jogalap első részét el kell utasítani.
2) Az állami költségvetésekre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzés megsértésére alapított második részről
79 A felperes úgy véli, hogy a regionális fejlesztési bankok előzetes hozzájárulásának kiszámításából a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott, kiegészítő fejlesztési tevékenységeikhez kapcsolódó kötelezettségek kizárásának megtagadása figyelmen kívül hagyja az uniós jogalkotó szándékát és a 2014/59 irányelvben meghatározott, az állami költségvetésre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzést. Így az állami költségvetésekre kettős terhelés nehezedik, mivel az előzetes hozzájárulás formájában fizetendő összeget a regionális fejlesztési bankokra – mint amilyen a felperes is –, de közvetve az ilyen bankokat tulajdonló állami hatóságokra és következésképpen az állami költségvetésekre is kivetnék.
80 Az ESZT és a Bizottság vitatja a felperes érvelését.
81 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy amint az a fenti 69–77. pontból következik, sem a 806/2014 rendelet, sem pedig a 2014/59 irányelv nem mentesíti a regionális fejlesztési bankokat a 2016. évi hozzájárulási időszak tekintetében az előzetes hozzájárulások megfizetésére vonatkozó kötelezettség alól, annak ellenére, hogy állami garanciában részesülnek.
82 E következtetést nem kérdőjelezi meg a 2014/59 irányelvben említett, az állami költségvetésekre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzés, amelyre a felperes a jelen rész keretében hivatkozik.
83 Igaz, hogy – amint az a 2014/59 irányelv (109) preambulumbekezdéséből kitűnik – az irányelv azon célkitűzés elérésére irányul, amely szerint az érintett intézmények szanálási eljárásainak finanszírozása elsősorban ne állami költségvetési forrásokból, hanem az ilyen eljárás alatt álló intézmények részvényesei és hitelezői révén, majd azt követően ágazati forrásokból valósuljon meg.
84 Amennyiben azonban valamely hatóság az ilyen intézmény részvényese, hitelezője vagy garanciavállalója, nem összeegyeztethetetlen a fenti 83. pontban említett célkitűzéssel, ha e minőségében részt vesz az ESZA finanszírozásában, és így hozzájárul az uniós szanálásfinanszírozási rendszer stabilitásának biztosításához.
85 Ennélfogva az említett célkitűzés nem kérdőjelezheti meg a fenti 76. pontban tett megállapítást.
86 A fentiekre tekintettel a kilencedik jogalap második részét el kell utasítani.
3) Az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazítására vonatkozó elvnek és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik részről
87 Először is a felperes úgy véli, hogy mivel nem zárja ki a regionális fejlesztési bankok előzetes hozzájárulásának kiszámításából a kiegészítő fejlesztési tevékenységeikhez kapcsolódó kötelezettségeket, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja sérti a 2014/59 irányelv 103. cikkének (2) és (7) bekezdését, amely megköveteli, hogy az előzetes hozzájárulás összegét igazítsák ki az intézmények kockázati profilja alapján.
88 A felperes úgy véli, hogy figyelemmel a szanálásfinanszírozási rendszer belső logikájára, amelyet a 2014/59 irányelv (103) preambulumbekezdése rögzít, annak valószínűsége, hogy egy intézmény szanálás alá kerül, egy adott esetben döntő jelentőségű lehet az ezen irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében felsorolt egyéb paraméterekhez képest, amelyek lehetővé teszik az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazítását. Így a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet, amely – mivel az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profilja szerinti kiigazításának módját írja elő – e 103. cikk (7) bekezdésén alapul, csak akkor jogszerű, ha az előzetes hozzájárulások kiszámítására vonatkozó részletes szabályokban kellőképpen figyelembe veszik annak valószínűségét, hogy az érintett intézmények szanálás alá kerülnek.
89 Márpedig e valószínűség szempontjából nincs különbség a fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek és a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek között. Egyrészt a tartomány a felperes garanciavállalójaként biztosítja a kötelezettségek e két kategóriájának teljes körű fedezetét. Másrészt a tartomány által nyújtott garancia miatt gyakorlatilag kizárt a felperes nemteljesítése, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nincs szüksége a szanálási eszközök igénybevételére.
90 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy az EUMSZ 290. cikk értelmében vett felhatalmazáson alapuló jogkör keretében a Bizottság széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a ráruházott hatáskörök gyakorlása során, különösen amennyiben összetett értékelést és mérlegelést kell végeznie (lásd ebben az értelemben: 2017. május 11‑i Dyson kontra Bizottság ítélet, C‑44/16 P, EU:C:2017:357, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
91 Ez a helyzet az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazítására vonatkozó, a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése szerinti kritériumok meghatározását illetően.
92 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy e hozzájárulások sajátos jellege abban áll – amint a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítja az ESZA‑nak ahhoz, hogy feladatait elláthassa, miközben a kevésbé kockázatos működési modellek érintett intézmények általi elfogadását ösztönzi (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).
93 Ennek fényében és a 2014/59/EK irányelv (114) preambulumbekezdésében foglaltaknak megfelelően az uniós jogalkotó megbízta a Bizottságot, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján pontosítsa az intézmények szanálásfinanszírozási rendszerhez való hozzájárulásainak kockázati profiljukkal arányosan történő kiigazításának módszerét.
94 Ugyanezen célból ezen irányelv (107) preambulumbekezdése előírja, hogy az előzetes hozzájárulások méltányos kiszámítása és a kevésbé kockázatos modellben történő működés ösztönzése érdekében a nemzeti finanszírozási rendszerekhez történő hozzájárulásoknak figyelembe kell venniük az intézmények hitel‑, likviditási és piaci kockázatát.
95 A fentiekből következik, hogy a Bizottságnak ki kellett dolgoznia az előzetes hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profiljával arányosan történő kiigazítására vonatkozó szabályokat, amelyek két, egymáshoz kapcsolódó célt követnek, nevezetesen egyrészt az intézmények banki vagy általánosabb értelemben vett pénzügyi tevékenységeiből eredő különböző kockázatok figyelembevételének biztosítását, másrészt pedig ugyanezen intézmények arra való ösztönzését, hogy kevésbé kockázatos működési modelleket kövessenek.
96 Márpedig, amint az a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet elfogadásához kapcsolódó dokumentumokból, különösen a „JRC technical work supporting Commission second level legislation on risk based contributions to the (single) resolution fund” (A JRC szakmai tanulmánya a[z Egységes] Szanálási Alaphoz való kockázatalapú hozzájárulásokra vonatkozó második szintű bizottsági szabályozás alátámasztására) és a „Commission Staff Working Document: estimates of the application of the proposed methodology for the calculation of contributions to resolution financing arrangements” (Bizottsági szolgálati munkadokumentum: a szanálásfinanszírozási rendszerekhez való hozzájárulások kiszámítására javasolt módszer alkalmazására vonatkozó becslések) dokumentumokból kitűnik, az ilyen szabályok kidolgozása a Bizottság részéről összetett értékelésekkel és mérlegelésekkel járt, mivel a Bizottságnak meg kellett vizsgálnia azokat a különböző szempontokat, amelyek alapján a banki és pénzügyi szektorban a különböző típusú kockázatokat azonosították.
97 A fentiekre tekintettel a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezett arra, hogy a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése alapján elfogadja azokat a szabályokat, amelyek részletesen meghatározzák, mit jelent az előzetes hozzájárulásoknak a kockázati profillal arányos kiigazítása.
98 E körülmények között az alapvető éves hozzájárulások kiigazítására vonatkozó, a 2014/59 irányelv 103. cikke (7) bekezdése szerinti módszert illetően az uniós bíróság felülvizsgálatának annak vizsgálatára kell korlátozódnia, hogy a Bizottságra ruházott mérlegelési jogkör gyakorlása nem volt‑e nyilvánvalóan hibás, vagy nem követtek‑e el hatáskörrel való visszaélést, illetve hogy a Bizottság nem lépte‑e nyilvánvalóan túl ezt a jogkörét (lásd ebben az értelemben: 2011. július 21‑i Etimine ítélet, C‑15/10, EU:C:2011:504, 60. pont).
99 Következésképpen a felperesnek kell bizonyítania, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja ilyen hibákat tartalmaz, mivel nem zárja ki a regionális fejlesztési bankok kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségeket az előzetes hozzájárulás kiszámításából.
100 E tekintetben mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2016. évi hozzájárulási időszak tekintetében sem a 806/2014 rendelet, sem pedig a 2014/59 irányelv nem zárta ki általános jelleggel a regionális fejlesztési bankokat az előzetes hozzájárulások megfizetésére vonatkozó kötelezettség alól, annak ellenére, hogy állami garanciában részesülnek, és függetlenül szanálásuk valószínűségétől (lásd a fenti 69–77. pontot).
101 Hasonlóképpen sem a 2014/59 irányelv, sem a 806/2014 rendelet nem kötelezi a Bizottságot arra, hogy az ilyen intézmények egyes kötelezettségeit kizárja az előzetes hozzájárulások számításából.
102 Így a 806/2014 rendelet 70. cikke (1) bekezdésének és a 2014/59 irányelv 103. cikke (2) bekezdésének megfelelően az említett intézmények biztosított betétekkel csökkentett (szavatolótőke nélküli) valamennyi kötelezettségét főszabály szerint figyelembe kell venni e hozzájárulások kiszámítása céljából, az említett hozzájárulásoknak az intézmények kockázata szerinti kiigazítása függvényében.
103 Ez a megközelítés megfelel az előzetes hozzájárulások rendszere biztosítási logikájának, amelyben a pénzügyi szektor egészének megfelelő pénzügyi forrásokat kell biztosítania az ESZA‑nak ahhoz, hogy feladait elláthassa (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont). E logikának megfelelően ugyanis valamennyi intézmény – beleértve azokat is, ahol alacsonyabb a szanálás valószínűsége – a pénzügyi rendszernek az ESZA által biztosított stabilitásán keresztül profitál az előzetes hozzájárulásából.
104 E körülmények között a felperes nem állíthatja, hogy a Bizottság köteles volt kizárni a regionális fejlesztési bankok egyes kötelezettségeit, mint például a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeket az előzetes hozzájárulásuk kiszámításából, kizárólag azon az alapon, hogy e bankoknak kisebb a valószínűsége a szanálásra.
105 Ez annál is inkább így van, mivel a felperes nem vitatta, hogy jogi szempontból nem kizárt, hogy valamely regionális fejlesztési bank, annak ellenére, hogy állami garanciákban részesül, szanálás alá kerüljön, és ennélfogva igénybe veheti az ESZA‑t.
106 Egyébiránt a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdésének megfelelően az előzetes hozzájárulást nem kizárólag az érintett intézmények kötelezettségei alapján kell kiszámítani, hanem e hozzájárulást ezt követően a kockázati profiljukkal arányosan ki kell igazítani. Így a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése értelmében a Bizottság felhatalmazást kap arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktus útján határozza meg az előzetes hozzájárulások ezen, az említett intézmények kockázati profiljával arányos kiigazításának részletes szabályait.
107 E tekintetben a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése nyolc olyan elemet ír elő, amelyeket a Bizottságnak az ilyen kiigazítás céljából figyelembe kell vennie. Márpedig, bár „annak valószínűsége, hogy az intézmény szanálás alá kerül”, és „az intézmény kockázati kitettsége” ezen elemek között szerepel, így a Bizottság köteles azokat figyelembe venni az olyan felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása során, mint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet, ezen elemek csupán kettőnek számítanak azon nyolc elem közül, amelyeket a Bizottságnak az ilyen jogi aktus kidolgozása során figyelembe kell vennie.
108 Ezenkívül a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdésében semmi nem utal arra, hogy a Bizottság köteles lenne egy vagy több említett elemnek – például annak valószínűségének, hogy az intézmény szanálás alá kerül – döntő jelentőséget tulajdonítani.
109 E következtetést megerősíti az a szövegkörnyezet, amelybe a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése illeszkedik.
110 Egyrészt ezen irányelv (105) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a pénzügyi ágazattól szedik be az előzetes hozzájárulásokat az intézmények szanálása előtt és attól függetlenül. Másrészt, a szanálási eszközök csak a fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné váló intézmények esetében alkalmazhatók, és csak akkor, ha általános érdekből szükségesek a pénzügyi stabilitás céljának teljesítése. A szabályozás semmilyen automatikus kapcsolatot nem állít fel az érintett intézmény előzetes hozzájárulásának megfizetése és ez utóbbi szanálása között, mivel kizárólag a közérdek, nem pedig ezen intézmény egyedi érdekének védelme a döntő tényező az ESZA alkalmazása szempontjából (2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 70. pont). Ebből következik, hogy valamely intézmény szanálásának valószínűsége nem az egyetlen olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni az intézmény előzetes hozzájárulásának kiszámításakor.
111 Ez annál is inkább így van, mivel a fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjában előírt, az előzetes hozzájárulások kiszámításából való kizárását nem az indokolja, hogy az ilyen kötelezettségekkel rendelkező fejlesztési bankoknak kisebb a valószínűsége a szanálásra. Ugyanis, amint az e felhatalmazáson alapuló rendelet (13) preambulumbekezdéséből következik, az említett kötelezettségek kizárása azon alapul, hogy a kedvezményes kölcsönök közpolitikai célt szolgálnak, azokat nem versengő, nonprofit alapon nyújtják, és azokat valamely tagállam központi, regionális vagy helyi kormányzata közvetlenül vagy közvetve részlegesen garantálja. Ez a kizárás tehát a tevékenységek egy bizonyos kategóriájának jellemzőin alapul, nem pedig az e tevékenységeket végző fejlesztési bankok általános kockázati profilján, mivel az ilyen bankok nem feltétlenül rendelkeznek azonos kockázati profillal pusztán azért, mert többek között fejlesztési tevékenységeket végeznek.
112 A fentiekre tekintettel a felperes nem bizonyította, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja nyilvánvalóan hibás vagy hatáskörrel való visszaélést valósít meg, vagy hogy az nyilvánvalóan túllépi a Bizottság mérlegelési jogkörét, mivel nem zárta ki a regionális fejlesztési bankok kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségeket az előzetes hozzájárulásuk kiszámításából.
113 Másodsorban, a felperes arra hivatkozik, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja sérti az egyenlő bánásmód elvét, miközben a 2014/59 irányelv 103. cikke egyenlő bánásmódot ír elő az azonos kockázati profillal rendelkező bankok között.
114 Először is, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja indokolatlan eltérő bánásmódot vezet be a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek és a fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek között. E tekintetben e felhatalmazáson alapuló rendelet (13) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a fejlesztési bankok bizonyos kölcsönök refinanszírozásával kapcsolatos kötelezettségeire vonatkozó kiváltságos rendszert az a tény indokolja, hogy ezeket a kölcsönöket a központi, regionális vagy helyi kormányzat közvetlenül vagy közvetve garantálja. Márpedig a felperes működésének fenntartására vonatkozó garancia – és így a szanálásának „rendkívül csekély” valószínűsége – egyáltalán nem függ attól a kérdéstől, hogy a felperes kötelezettségei a fejlesztési tevékenységéhez vagy a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó követeléseknek felelnek‑e meg. Az eltérő bánásmód e tevékenységek jellege szempontjából sem igazolható, mivel a fejlesztési tevékenységek gazdaságilag elválaszthatatlanok a kiegészítő fejlesztési tevékenységektől.
115 Másodszor, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének b) pontjával összefüggésben értelmezett 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja indokolatlanul eltérő bánásmódot eredményez a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek és az azon szerződő felekkel szembeni kötelezettségvállalásokból eredő kötelezettségek között, amelyekkel valamely intézmény intézményvédelmi rendszert hozott létre, mivel ez utóbbi kötelezettségek az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti ki vannak zárva az előzetes hozzájárulások kiszámításából. A felperes ugyanis a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez használt eszközöket illetően az ESZA‑tól független védelmi mechanizmusban, nevezetesen a tartomány által nyújtott garanciában részesül, amely hasonló az intézményvédelmi rendszerek által nyújtott garanciához.
116 Harmadszor, a regionális fejlesztési bankokat eltérően kezelik a nemzeti fejlesztési bankoktól, amelyek nem minősülnek az 575/2013 rendelet értelmében vett hitelintézeteknek, és így mentesülnek az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség alól, miközben a regionális fejlesztési bankok a nemzeti fejlesztési bankokhoz hasonlóan közérdekű különleges finanszírozási feladatokat látnak el, és a működés fenntartására vonatkozó garanciával rendelkeznek.
117 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az egyenlő bánásmód elve mint az uniós jog általános elve megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, amennyiben az ilyen bánásmód objektíve nem igazolható (2021. február 3‑i Fussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 95. pont).
118 Mivel a felperes az egyenlő bánásmód elvének megsértésére hivatkozott, neki kell pontosan meghatároznia azokat az összehasonlítható helyzeteket, amelyekről úgy véli, hogy azokat eltérően kezelték, illetve azokat az eltérő helyzeteket, amelyekről úgy véli, hogy azokat azonos módon kezelték (2013. április 12‑i Du Pont de Nemours [France] és társai kontra Bizottság ítélet, T‑31/07, nem tették közzé, EU:T:2013:167, 311. pont).
119 A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata értelmében az ilyen helyzetek hasonló jellegét az azokat jellemző tényezők összességére tekintettel kell értékelni. E tényezőket – többek között – a szóban forgó különbségtételt létrehozó uniós aktus tárgyának és céljának fényében kell meghatározni és értékelni. Ezen túlmenően tekintetbe kell venni azon szabályozási terület elveit és céljait, amelyhez a szóban forgó aktus tartozik (lásd: 2021. február 3‑i Fussl Modestraße Mayr ítélet, C‑555/19, EU:C:2021:89, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
120 Ami a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet tárgyát és célját illeti, emlékeztetni kell arra, hogy e jogi aktusok az ESZM területére tartoznak, amelynek létrehozása a 806/2014 rendelet (12) preambulumbekezdésének megfelelően arra irányul, hogy semleges megközelítést biztosítson a csődhelyzetben lévő intézményekkel szemben, fokozza a részt vevő tagállamokban lévő intézmények stabilitását, és megelőzze az esetleges válságoknak a tovagyűrűzését az e mechanizmusban részt nem vevő tagállamokba, a belső piac, mint egész működésének megkönnyítése érdekében.
121 Az ESZM tevékenységei finanszírozásának biztosítása érdekében a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet bevezette az előzetes hozzájárulásokat, amelyek sajátos jellege abban áll – amint a 2014/59 irányelv (105)–(107) preambulumbekezdéséből és a 806/2014 rendelet (41) preambulumbekezdéséből kitűnik –, hogy a pénzügyi szektor egy biztosítási logika alapján megfelelő pénzügyi források nyújtását biztosítja az ESZA‑nak ahhoz, hogy feladatait elláthassa, és az intézményeket a kevésbé kockázatos működési modellek elfogadására ösztönzi (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 113. pont).
122 Ebben az összefüggésben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjában előírt kizárást – amint az e felhatalmazáson alapuló rendelet (13) preambulumbekezdéséből következik – az indokolja, hogy a kedvezményes kölcsönök közpolitikai célt szolgálnak, azokat nem versengő, nonprofit alapon nyújtják, és azokat valamely tagállam központi, regionális vagy helyi kormányzata közvetlenül vagy közvetve részlegesen garantálja.
123 Ami az első kifogást illeti, azt úgy kell értelmezni, hogy a felperes lényegében azt állítja, hogy a kiegészítő fejlesztési tevékenységek összehasonlíthatók a fejlesztési tevékenységekkel, így a két tevékenységkategóriát végző regionális fejlesztési bank kötelezettségeit nemcsak a fejlesztési tevékenységeknek megfelelő összeg erejéig, hanem mindkét tevékenységi kategóriának megfelelő összeg erejéig ki kellett volna zárni az előzetes hozzájárulásának kiszámításából.
124 E tekintetben először is a fenti 60. pontból kitűnik, hogy a kiegészítő fejlesztési tevékenységeket a nyílt tőkepiacon és haszonszerzési céllal végzik, azokat a regionális fejlesztési bankoktól eltérő intézmények is folytathatják, és e tevékenységeket más intézményekkel versenyezve végzik. Ezzel szemben a fejlesztési tevékenységeket olyan jogi kötelezettség alapján végzik, amely a tagállam központi vagy regionális kormányzatának közérdekű feladatai ellátásában való támogatására irányul.
125 Ezenkívül, figyelemmel a fenti 62. és 124. pontban tett megállapításokra, és ellentétben azzal, amit a felperes sugall, az a tény, hogy a tevékenységek e két kategóriája gazdasági szempontból egymást kiegészítik, nem jelenti azt, hogy azok összehasonlíthatók.
126 Végül, az a felperes által hivatkozott körülmény, miszerint az őt megillető tartományi garancia az ő egyedi esetében valamennyi tevékenységére kiterjed, függetlenül attól, hogy fejlesztési tevékenységről vagy kiegészítő fejlesztési tevékenységről van‑e szó, irreleváns e két tevékenységi kategória összehasonlíthatóságának a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjában kitűzött cél tekintetében történő értékelése szempontjából. Egyrészt, amint az a fenti 122. pontból kitűnik, e rendelkezésnek nem az volt a célja, hogy az előzetes hozzájárulások kiszámításából kizárja valamennyi regionális fejlesztési bank összes olyan kötelezettségét, amely a felpereshez hasonló garanciákban részesül. Másrészt nem került megállapításra, hogy az állami garanciák, amelyekben általában a regionális fejlesztési bankok fejlesztési tevékenységei részesülnek, valamennyi bank esetében kiterjednek‑e a kiegészítő fejlesztési tevékenységeikre is. E tekintetben a felperes különösen nem vitatta a Bizottság azon megállapítását, amely szerint voltak olyan helyzetek, amelyekben az egyes regionális fejlesztési bankok kiegészítő fejlesztési tevékenységeit semmilyen állami garancia vagy azzal egyenértékű garancia nem fedezte.
127 Ilyen körülmények között a kiegészítő fejlesztési tevékenységek nem tekinthetők a fejlesztési tevékenységekkel összehasonlíthatónak. Következésképpen nem bizonyított, hogy azokat ugyanúgy kell kezelni az e tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő kizárása szempontjából.
128 A második kifogást illetően a felperes tévesen állítja, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt konkrét célra tekintettel a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségek összehasonlíthatók az azon szerződő felekkel szembeni kötelezettségvállalásokból eredő kötelezettségekkel, amelyekkel az érintett intézmény intézményvédelmi rendszert hozott létre. A felhatalmazáson alapuló rendelet (8) preambulumbekezdésének megfelelően ugyanis az intézményvédelmi rendszerekhez kapcsolódó kötelezettségek kizárása abból a szándékból ered, hogy elkerüljék bizonyos kötelezettségek kétszeres figyelembevételét azon intézmények előzetes hozzájárulásának meghatározása során, amelyek valamely intézményvédelmi rendszer tagjai vagy valamely központi szervhez tartósan kapcsolódnak. Márpedig a felperes nem állította, hogy a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulásának kiszámítása céljából történő figyelembevétele az ilyen kötelezettségek kétszeres figyelembevételének minősül.
129 A harmadik, arra alapított kifogást illetően, hogy a regionális fejlesztési bankokat az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség tekintetében a nemzeti fejlesztési bankoktól eltérően kezelik, a következőket kell megállapítani.
130 Mindenekelőtt ez az eltérő bánásmód a fenti 70–73. pontban hivatkozott jogalkotási aktusok rendelkezéseiből ered. Amint ugyanis ezekben a pontokban kifejtésre került, a 2013/36 irányelv 2019/878 irányelvvel történő módosítását megelőzően alkalmazandó változatának 2. cikke (5) bekezdésének 6. pontja zárta ki név szerint a KfW‑t a 2013/36 irányelv hatálya, következésképpen pedig az előzetes hozzájárulások befizetésének általános rendszere alól. Márpedig a felperes nem vitatta sem e rendelkezés, sem a fenti 70–73. pontban említett egyéb rendelkezések érvényességét.
131 Ezzel szemben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja, amelynek jogellenességére a jelen jogalap hivatkozik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 27. pontja értelmében vett, az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó általános rendszer személyi hatálya alá tartozó valamennyi fejlesztési bankra alkalmazandó. E rendelkezés tehát nem valósít meg eltérő bánásmódot e bankok között aszerint, hogy azokat valamely tagállam központi kormányzata vagy regionális kormányzata hozta‑e létre.
132 Egyébiránt, amint az a fenti 77. pontban megállapításra került, sem a 2014/59 irányelv 103. cikkének (7) bekezdése, sem ezen irányelv vagy a 806/2014 rendelet bármely más rendelkezése nem hatalmazza fel a Bizottságot arra, hogy felhatalmazáson alapuló jogi aktusban teljes egészében mentesítsen bizonyos intézményeket, például regionális vagy nemzeti fejlesztési bankokat az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó kötelezettség alól.
133 Ilyen körülmények között a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának jogszerűségét nem lehet kizárólag azon az alapon vitatni, hogy az uniós jogalkotó úgy döntött, hogy a 2013/36 irányelv 2019/878 irányelvvel történő módosítását megelőzően alkalmazandó változatának 2. cikke (5) bekezdésének 6. pontjában név szerint megjelölt KfW‑t egyedi alapon kivonja az előzetes hozzájárulás fizetésére vonatkozó általános rendszer alól.
134 Harmadsorban a felperes a 2015/81 végrehajtási rendeletet illetően úgy véli, hogy az e rendeletben előírt és a megtámadott határozatban alkalmazott számítási módszer sérti az arányosság elvét, és a tagállamok bankszektorában működő struktúrák között piaci torzulásokat okoz, mivel e módszer a kereskedelmi bankok fejlesztési banki ágazat általi kereszttámogatásához vezet. Így e módszer a 806/2014 rendelet 70. cikke (2) bekezdése első albekezdése b) pontjának megsértésével piaci torzulásokat idéz elő a tagállamok bankszektorában működő struktúrák között.
135 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve, amely az uniós jog általános jogelvei közé tartozik, megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek az érintett szabályozással kitűzött jogszerű célok megvalósítására, és ne menjenek túl az azok eléréséhez szükséges mértéken, így amennyiben több alkalmas intézkedés kínálkozik, a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni, és az okozott hátrányok a kitűzött célokhoz képest nem lehetnek aránytalanul nagyok (2016. május 4‑i Philip Morris Brands és társai ítélet, C‑547/14, EU:C:2016:325, 165. pont; 2021. január 20‑i ABLV Bank kontra ESZT ítélet, T‑758/18, EU:T:2021:28, 142. pont; lásd még ebben az értelemben: 2010. június 8‑i Vodafone és társai ítélet, C‑58/08, EU:C:2010:321, 51. pont).
136 Márpedig a felperes nem terjesztett elő egyetlen bizonyítékot sem arra vonatkozóan, hogy a kiegészítő fejlesztési tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő figyelembevétele nem helyénvaló az uniós jogalkotó és a Bizottság által elérni kívánt, a fenti 120–122. pontban említett célkitűzések szempontjából.
137 Ugyanígy a felperes nem terjesztett elő semmilyen érvet annak bizonyítására, hogy e kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő figyelembevétele meghaladta volna a fenti 120–122. pontban említett célok eléréséhez szükséges mértéket, vagy az említett célkitűzésekhez képest aránytalan hátrányokat okozott volna.
138 Ami a felperes által a jelen kifogás keretében hivatkozott egyetlen konkrét érvet illeti, nevezetesen azt, hogy az említett kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámítása céljából történő figyelembevétele szerinte a kereskedelmi bankok fejlesztési banki ágazat általi „kereszttámogatásához” vezet, a felperes nem fejtette ki jogilag megkövetelt módon azokat az okokat, amelyek miatt az ilyen figyelembevétel nem felel meg a fenti 135. pontban kifejtett kritériumoknak. Ezenkívül – amint az a fenti 124. pontban már említésre került – a kiegészítő fejlesztési tevékenységeket mindenképpen haszonszerzési céllal a nyílt tőkepiacon végzik, így az e tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulások kiszámításából való esetleges kizárása a felperes szándékaival ellentétes eredményhez, nevezetesen az ilyen piacon működő különböző intézmények közötti torzulások kialakulásához vezethet.
139 E megfontolások összességéből következik, hogy a kilencedik jogalap harmadik részét és vele együtt e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
2. A tizedik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára és I. mellékletének „2. lépés” című részére vonatkozó jogellenességi kifogásokra alapított jogalapról
140 A tizedik jogalapban a felperes azt állítja, hogy „a 2015/63 […] felhatalmazáson alapuló rendeletben meghatározott számítási módszer” sérti a 806/2014 rendeletet, a 2014/59 irányelvet és az egyenlő bánásmód elvét.
141 E tekintetben egyértelművé kell tenni, hogy bár a felperes általánosságban állítja azt, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben előírt számítási módszer önmagában sérti az általa hivatkozott magasabb szintű jogi normákat, és bár megemlíti, hogy a felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára és I. mellékletének „2. lépés” című részére vonatkozó érvelése csak példálózó jellegű, beadványai nem tartalmaznak a számítási módszer más szempontjaira vonatkozó megfontolásokat, mint amelyeket e rendelkezések előírnak.
142 Ilyen körülmények között a jelen jogalap vizsgálatát az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdése b) pontjának és I. melléklete „2. lépés” című részének állítólagos jogellenességére kell korlátozni.
143 Először is a felperes azt állítja, hogy az, hogy az őt megillető állami garanciát nem veszik figyelembe a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikkének (5) bekezdésében előírt, „szanálási hatóság által meghatározandó kiegészítő kockázati mutatók” címet viselő kockázati pillér keretében, sérti az egyenlő bánásmód elvét, valamint a 806/2014 rendeletet és a 2014/59 irányelvet, mivel e jogi aktusok előírják az előzetes hozzájárulások kiszámításának az intézmények kockázati profiljával arányos kiigazítását. Különösen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjában előírt, „intézményvédelmi rendszerben való tagság” kockázati almutató az, ahol figyelembe kellett volna venni az olyan állami garanciákat, mint amilyeneket a felperes élvez, amelyek az intézmények kockázati profiljának értékelése szempontjából esetleg még relevánsabbak is, mint az intézményvédelmi rendszerhez való tartozás.
144 Másodszor, a felperes szerint a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részében szereplő, az intézmények osztályokhoz való rendelésének mechanizmusa sérti a 2014/59 irányelvet, az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazításának elvét és az egyenlő bánásmód elvét. Egyrészt e besorolásra a részt vevő tagállamok valamennyi intézménye kockázati profiljának összehasonlítása alapján kerül sor, ami nyilvánvalóan igazságtalan eredményekhez vezethet. Másrészt, mivel az említett felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részében előírt módszer lényege, hogy minden egyes osztályhoz lehetőség szerint azonos számú intézményt rendelnek, e módszer azt eredményezheti, hogy a hasonló nyers kockázati mutatókkal rendelkező intézmények eltérő bánásmódban, míg az eltérő mutatókkal rendelkező intézmények azonos bánásmódban részesülnek.
145 Így például a megtámadott határozat II. mellékletéből kitűnik, hogy „a piaci kockázat alapján súlyozott eszközök, osztva az összes eszközzel” kockázati almutató keretében a német intézmények esetében az 1–15. osztályokat 646 0%‑os értékű intézmény foglalja el, míg az e mutató tekintetében a legmagasabb kockázati profillal rendelkező intézményt körülbelül 1121,1%‑os értékkel a 18. osztályhoz rendelik, azaz csak egy osztállyal a felperesé fölé, amely 0,05%‑os értékével a 17. osztályba került. Következésképpen a teljesen eltérő kockázati profilú intézmények ugyanabba az osztályba kerülnek besorolásra.
146 Az ESZT arra hivatkozik, hogy a tizedik jogalapot mint elfogadhatatlant teljes egészében el kell utasítani azzal az indokkal, hogy azt a kereset 2016‑os benyújtásakor kellett volna felhozni. E jogalap mindenképpen megalapozatlan.
147 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 84. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi és ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel. Ugyanakkor az eljárást indító keresetlevélben korábban közvetetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítéséből álló, ahhoz szorosan kapcsolódó jogalapot vagy érvet elfogadhatónak kell tekinteni (2013. július 11‑i Ziegler kontra Bizottság ítélet, C‑439/11 P, EU:C:2013:513, 46. pont).
148 Ezenkívül az eljárási szabályzat 86. cikke (1) bekezdésének megfelelően, ha a megsemmisíteni kért jogi aktus helyébe azonos tárgyú másik jogi aktus lép, vagy azt módosítja, a felperes ezen új körülmény figyelembevétele érdekében kiigazíthatja a keresetlevelet.
149 Ezenkívül az eljárási szabályzat 84. és 86. cikkét szigorúan kell értelmezni, mivel ezek az eljárási szabályok kógens jellegűek (lásd ebben az értelemben: 2009. március 26‑i SELEX Sistemi Integrati kontra Bizottság ítélet, C‑113/07 P, EU:C:2009:191, 48. pont; 2018. szeptember 20‑i Spanyolország kontra Bizottság ítélet, C‑114/17 P, EU:C:2018:753, 54. pont).
150 A jelen ügyben a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjával és I. melléklete „2. lépés” című részével szemben csak a kiigazítási beadványban terjesztett elő jogellenességi kifogást.
151 Az eljárást megindító keresetlevél ugyanis nem tartalmaz olyan érveket, amelyeket akár hallgatólagosan összefüggésben állónak lehetne tekinteni a fenti 150. pontban említett rendelkezések jogszerűségével. Kétségtelen, hogy a keresetlevél tartalmaz egy, az intézmények intézményvédelmi rendszerhez tartozására vonatkozó érvelést, ez azonban bizonyos kötelezettségeknek az előzetes hozzájárulásoknak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke szerinti kiszámításából való kizárására, nem pedig e hozzájárulásoknak az intézmények kockázati profiljával arányos, ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet 6–9. cikkének megfelelő kiigazítására vonatkozik. Ennélfogva semmi nem enged arra következtetni, hogy a jelen jogellenességi kifogás a fenti 147. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a keresetlevélben már felhozott jogalap kiegészítésének minősülne.
152 Ezenfelül a megtámadott határozat az eredeti határozatok elfogadásakor hatályos jogszabályi rendelkezéseken alapul, ami különösen a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára és I. melléklete „2. lépés” című részére vonatkozik. E tekintetben semmi sem utal arra, hogy a felperesnek már a keresetlevél benyújtásakor ne állt volna rendelkezésére minden olyan információ, amelyre a kiigazítási beadványban hivatkozott e rendelkezések érvényességének vitatása érdekében.
153 Ezzel kapcsolatban egyértelművé kell tenni, hogy a felperes által vitatott azon körülmény, amely szerint az intézményeket az összes olyan intézmény nyers kockázati mutatójának értékei alapján rendelik az osztályokhoz, amelyek esetében e mutatót kiszámítják, közvetlenül a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részéből ered.
154 Ugyanez vonatkozik egy adott kockázati mutatón belüli osztályok számának és az egyes osztályokhoz rendelt intézmények számának kiszámítására is, azzal, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részének 3. pontja szerint az ESZT elvben minden egyes osztályhoz ugyanolyan számú intézményt rendel, úgy, hogy az első osztályhoz a nyers mutató legalacsonyabb értékeivel rendelkező intézményeket rendeli.
155 Márpedig a felperes a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részét éppen azért vitatja, mert az előírja, hogy minden egyes osztályhoz azonos számú létesítményt kell rendelni.
156 A fentiekre tekintettel a jelen jogellenességi kifogás nem olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárási szabályzat 84. cikke értelmében az eljárás során merült fel. Ugyanígy nem alapul olyan körülményen, amelyet a felperes kezdetben, a keresetlevélnek az eljárási szabályzat 86. cikkének (1) bekezdése szerint történő kiigazítása során érvényesen figyelembe vehetett volna.
157 A jelen jogellenességi kifogást ezért mint elkésettség miatt elfogadhatatlant el kell utasítani.
B. A megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó jogalapokról
1. Az arra alapított második és harmadik jogalapról, hogy a megtámadott határozat megsértette a Charta 41. cikkét és az indokolási kötelezettséget, mivel nincs jogalapja az eredeti határozatok visszaható hatállyal történő felváltásának
158 A felperes a második jogalapja keretében azt állítja, hogy a megtámadott határozat azáltal, hogy visszaható hatállyal felváltja az eredeti határozatokat, sérti a Chartának a helyes hivatali magatartás európai kódexének 4. cikkével összefüggésben értelmezett 41. cikkét, a jogállamiság elvét és a megfelelő ügyintézés elvét, mivel nem volt jogalapja a megtámadott határozat visszaható hatályú elfogadásának. E tekintetben sem a 806/2014 rendelet 70. cikkének (1) bekezdése, sem pedig a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 17. cikkének (4) bekezdése nem minősül ilyen jogalapnak.
159 Objektíve semmiképp nem indokolt az eredeti határozatok visszaható hatállyal történő felváltása. Annak kockázata különösen nem bizonyított, hogy a visszaható hatály hiánya veszélyeztetné a végső célszint elérésére irányuló célkitűzést. E tekintetben az ESZT esetleges finanszírozási hiánya ellensúlyozható a későbbi években nyújtott magasabb szintű előzetes hozzájárulásokkal vagy a kezdeti időszaknak a 806/2014 rendelet 69. cikkének (4) bekezdése szerinti meghosszabbításával. Egyébiránt a megtámadott határozat visszaható hatályának hiánya nem biztosítana tisztességtelen versenyelőnyt a felperes számára a többi intézménnyel szemben, mivel fejlesztési bankként nem áll versenyben más intézményekkel. Az sem jelentene számára tisztességtelen előnyt, ha a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulása később válna esedékessé, mint a többi intézmény hozzájárulása, mivel a felperes 2016‑ban már mindenképpen megfizette ezt a hozzájárulást.
160 Ezenfelül harmadik jogalapjával a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat sérti az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében és a Charta 41. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt indokolási kötelezettséget, mivel nem említi azt a jogalapot, amelyre az ESZT a megtámadott határozat visszaható hatállyal történő elfogadása érdekében támaszkodott.
161 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
162 A megtámadott határozatot 2022. április 27‑én fogadták el, és a rendelkező részének 4. cikkében előírtaknak megfelelően 2016. április 15‑én, vagyis az első eredeti határozat hatálybalépésének időpontjában lépett hatályba.
163 A megtámadott határozat (177)–(184) preambulumbekezdésében az ESZT kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt e határozat időbeli hatályát a fenti 162. pontban leírt módon határozta meg. Többek között egyértelművé tette, hogy azért járt el így, hogy fenntartsa azt a jogcímet, amellyel a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulását 2016‑ban beszedték, és hogy megőrizze e hozzájárulás felperes általi megfizetésének érvényességét.
164 Az ítélkezési gyakorlat szerint a jogbiztonság elve nem teszi lehetővé, hogy valamely uniós jogi aktus időbeli hatályának kezdő időpontját az aktus elfogadása előtti időpontban állapítsák meg, kivéve, ha kivételes esetben az elérendő cél azt megköveteli, és az érdekeltek jogos bizalmát megfelelően tiszteletben tartják (lásd ebben az értelemben: 1990. november 13‑i Fedesa és társai ítélet, C‑331/88, EU:C:1990:391, 45. pont; 2014. szeptember 5‑i Éditions Odile Jacob kontra Bizottság ítélet, T‑471/11, EU:T:2014:739, 102. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
165 Ezen ítélkezési gyakorlatból következik, hogy amennyiben az abban említett feltételek teljesülnek, az uniós intézmények, szervek és hivatalok visszaható hatályú jogi aktus elfogadására vonatkozó hatásköre az uniós jog általános elveiből ered, anélkül, hogy az érintett szabályozásban kifejezett jogalapra szükség lenne.
166 Ilyen körülmények között – ellentétben azzal, amit a felperes a harmadik jogalapjában állít – az, hogy a megtámadott határozat nem hivatkozik az érintett szabályozás olyan kifejezett rendelkezésére, amely az ESZT‑t ilyen hatáskörrel ruházza fel, nem minősülhet az indokolási kötelezettség megsértésének.
167 Ezenfelül, anélkül, hogy meg kellene vizsgálni, hogy a megtámadott határozatnak valódi visszaható hatálya van‑e, amint arra a felperes a második jogalapjában hivatkozik, meg kell állapítani, hogy a fenti 164. pontban említett feltételek a jelen ügyben mindenképpen teljesülnek.
168 Egyrészt ugyanis a felperes nem állítja, hogy a megtámadott határozat visszaható hatálya sérti a bizalomvédelem elvét. Végeredményben semmi nem utal arra, hogy a felperes vagy harmadik személyek jogos bizalmát a jelen ügy körülményei között ne tartották volna megfelelően tiszteletben.
169 Másrészt azon kérdést illetően, hogy a megtámadott határozat által elérendő célok megkövetelték‑e, hogy e határozat az elfogadásának időpontját megelőző időpontban lépjen hatályba, figyelembe kell venni e határozat meghozatalának körülményeit.
170 Amint az a megtámadott határozat (19), (20) és (183) preambulumbekezdéséből következik, e határozatot az eredeti határozatok indokolása hiányának orvoslása érdekében fogadták el, amely hiányt az ESZT a 2019. november 28‑i Hypo Vorarlberg Bank kontra ESZT ítéletet (T‑377/16, T‑645/16 és T‑809/16, EU:T:2019:823) és a 2019. november 28‑i Portigon kontra ESZT ítéletet (T‑365/16, EU:T:2019:824) követően állapította meg, anélkül, hogy e határozat vagy ezen ítéletek módosították volna a felperes azon kötelezettségének terjedelmét, hogy a 2016. évi hozzájárulási időszak tekintetében előzetes hozzájárulást fizessen, úgy, ahogyan azt az eredeti határozatok megállapították, és ahogyan az e hozzájárulási időszak tekintetében fennállt.
171 Ugyanis a felperesnek az említett hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának kiszámítása, valamint e hozzájárulás összege a második eredeti határozatban és a megtámadott határozatban megegyezett. E tekintetben az ESZT a megtámadott határozat (22) preambulumbekezdésében többek között rámutatott arra, hogy a megtámadott határozat „a[z eredeti határozatok] elfogadását eredményező 2016. évi eljárás keretében összegyűjtött adatokon, megfogalmazott feltételezéseken, előkészítő szakaszokon és alkalmazott módszertanon alapul”. Így a megtámadott határozat által bevezetett egyetlen új elem a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulásának kiszámításához fűzött bővebb indokolás volt.
172 E sajátos körülmények között, ha az ESZT nem úgy fogadta volna el a megtámadott határozatot, hogy azt az első eredeti határozat hatálybalépésének időpontjától kezdve léptette volna hatályba, a megtámadott határozat nem fejthette volna ki hatásait a 2016. április 15. és 2022. április 27. közötti időszakban, amelynek során a felperes mentesült volna a 2016. évi hozzájárulási időszak tekintetében az előzetes hozzájárulás megfizetésére vonatkozó kötelezettsége alól, holott a 806/2014 rendelet 2. cikke, 67. cikkének (4) bekezdése, valamint 69. és 70. cikke értelmében őt e kötelezettség terhelte. Hasonlóképpen, ezen időszakban az ESZA‑t ugyanezen rendelkezések megsértésével megfosztották volna a felperes előzetes hozzájárulásaiból származó pénzeszközöktől, ami veszélyeztette volna a 2014/59 irányelv, a 806/2014 rendelet és a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet végrehajtását (lásd analógia útján: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 176. és 177. pont).
173 Következésképpen a megtámadott határozat 2016. április 15‑i hatállyal történő elfogadásának célja a megtámadott határozat alkalmazhatóságának és a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulásra vonatkozó kötelezettségének keletkezési időpontja közötti egyidejűség biztosítása, és így az alkalmazandó jogszabállyal ellentétes eredmény elkerülése. Márpedig e cél elérése megkövetelte, hogy e határozat az elfogadását megelőző időpontban lépjen hatályba.
174 A fentiekre tekintettel a második és a harmadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
2. A negyedik, a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámítását illetően a megtámadott határozat indokolásának elégtelenségére alapított jogalapról
175 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem indokolja megfelelően az előzetes hozzájárulásának kiszámítását, és így sérti az EUMSZ 296. cikk második bekezdését.
176 A negyedik jogalap lényegében három részből áll, amelyek közül az első a megtámadott határozat egyedi indokolásának hiányán, a második a többi intézmény egyedi adatai közlésének hiányán, a harmadik pedig az osztályok létrehozására vonatkozó indokolás elégtelenségén alapul.
a) Előzetes észrevételek
177 Az EUMSZ 296. cikk második bekezdése úgy rendelkezik, hogy a jogi aktusoknak indokolást kell tartalmazniuk. Hasonlóképpen, a Charta 41. cikkében rögzített megfelelő ügyintézéshez való jog előírja az Unió intézményei, szervei és hivatalai számára, hogy döntéseiket indokolják.
178 Valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal határozatának indokolása különös jelentőséggel bír, mivel lehetővé teszi az érintett számára, hogy az ügy teljes ismeretében határozzon arról, hogy e határozattal szemben keresetet kíván‑e indítani, valamint a hatáskörrel rendelkező bíróság számára azt, hogy gyakorolja felülvizsgálati jogkörét, az tehát a Charta 47. cikkében biztosított bíróság előtti jogorvoslat hatékonyságának az egyik feltételét képezi (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 103. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
179 Az ilyen indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadásának körülményeihez kell igazodnia. E tekintetben nem szükséges, hogy az indokolás valamennyi jelentőséggel bíró tény‑ és jogkérdésre külön kitérjen, mivel azt, hogy valamely indokolás megfelelő‑e, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel, különösen pedig azon érdekre tekintettel kell vizsgálni, hogy a jogi aktus által érintett személyek magyarázathoz jussanak. Következésképpen valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés terjedelmének megértését (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 104. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
180 Annak vizsgálata érdekében, hogy ez az indokolás elegendő‑e az előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot illetően, először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem lehet azt a következtetést levonni, hogy valamely uniós intézmény, szerv vagy hivatal bármely olyan határozata indokolásának, amely valamely magánjogi gazdasági szereplőt pénzösszeg megfizetésére kötelez, szükségképpen tartalmaznia kell mindazon információk összességét, amelyek lehetővé teszik e határozat címzettje számára, hogy ellenőrizze e pénzösszeg kiszámításának pontosságát (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 105. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
181 Másodszor, az Unió intézményei, szervei és hivatalai az üzleti titok védelmének elve alapján, amely az uniós jog általános elvét képezi, amely elvet többek között az EUMSZ 339. cikk rögzíti, főszabály szerint kötelesek arra, hogy valamely magánjogi gazdasági szereplő versenytársai számára ne fedjék fel az e gazdasági szereplő által szolgáltatott bizalmas információkat (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 109. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
182 Harmadszor, annak megállapítása, hogy az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozata indokolásának szükségszerűen lehetővé kell tennie az intézmények számára, hogy ellenőrizzék az előzetes hozzájárulásuk kiszámításának pontosságát, szükségképpen azt jelentené, hogy az uniós jogalkotó számára megtiltanák e hozzájárulás olyan adatokat magában foglaló számítási módjának a megállapítását, amelyeknek a bizalmas jellegét az uniós jog védi, következésképpen pedig túlzott mértékben csökkentené azt a széles mérlegelési jogkört, amellyel e jogalkotónak e célból rendelkeznie kell, többek között annak megakadályozása révén, hogy olyan módszert válasszon, amely biztosíthatja az ESZA finanszírozásának a pénzügyi ágazat változásaihoz – különösen a részt vevő tagállam területén engedélyezett egyes intézmények pénzügyi helyzetének az összehasonlító figyelembevétele révén – való dinamikus kiigazítását (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 118. pont).
183 Negyedszer, bár a fentiekből az következik, hogy az ESZT‑t terhelő indokolási kötelezettséget az ESZA finanszírozási rendszerének logikája és az uniós jogalkotó által megállapított számítási mód miatt egyensúlyba kell hozni az ESZT azon kötelezettségével, hogy tiszteletben tartsa az érintett intézmények üzleti titkait, megállapítható, hogy ez utóbbi kötelezettséget nem lehet oly mértékben kiterjesztően értelmezni, hogy az indokolási kötelezettséget megfossza annak lényegétől (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 120. pont).
184 Mindazonáltal az indokolási kötelezettségnek és az üzleti titok védelme elvének az egyensúlyba hozása keretében nem tekinthető úgy, hogy az olyan határozat indokolása, amely a magánjogi gazdasági szereplőt valamely pénzösszeg megfizetésére kötelezi, anélkül hogy számára olyan információk összességét szolgáltatná, amelyek lehetővé teszik e pénzösszeg kiszámításának pontos ellenőrzését, szükségszerűen minden esetben sérti az indokolási kötelezettség lényegét (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 121. pont).
185 Ami az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatát illeti, az indokolási kötelezettséget teljesítettnek kell tekinteni, ha az e határozattal érintett személyek számára – amellett, hogy nem küldik meg számukra az üzleti titok hatálya alá tartozó adatokat – rendelkezésre áll az ESZT által alkalmazott számítási módszer, valamint elegendő információ ahhoz, hogy megértsék, hogy az előzetes hozzájárulásuk kiszámítása során az összes többi érintett intézmény helyzetéhez képest miként vették figyelembe egyéni helyzetüket (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).
186 Ilyen esetben ugyanis e személyek ellenőrizhetik, hogy az előzetes hozzájárulásukat önkényesen, a valós gazdasági helyzetük figyelmen kívül hagyásával, vagy a pénzügyi ágazat többi részére vonatkozó, nem hiteles adatok felhasználásával határozták‑e meg. Az említett személyek ennélfogva megérthetik az előzetes hozzájárulásukat megállapító határozat indokait, és értékelhetik, hogy célszerűnek tűnik‑e keresetet indítani e határozattal szemben, így túlzás lenne megkövetelni az ESZT‑től, hogy minden egyes olyan számadatot közöljön, amelyen az egyes érintett intézmények előzetes hozzájárulásának a kiszámítása alapul (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 123. pont).
187 A fentiekből következik, hogy az ESZT különösen nem köteles arra, hogy olyan adatokat szolgáltasson valamely intézmény számára, amelyek lehetővé tennék számára, hogy teljeskörűen ellenőrizze a kiigazítási szorzó értékének pontosságát, mivel ezen ellenőrzés azt feltételezi, hogy rendelkezik az üzleti titok hatálya alá tartozó, minden más érintett intézmény gazdasági helyzetére vonatkozó adatokkal (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 135. pont).
188 Ezzel szemben az ESZT feladata, hogy az érintett intézményekre vonatkozó, e hozzájárulás kiszámításához felhasznált információkat összesített és anonimizált formában közzétegye, vagy átadja ezen intézményeknek, amennyiben ezek az információk az üzleti titok sérelme nélkül közölhetők (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 166. pont).
189 Azon információk között, amelyeket így az intézményekkel közölni kell, szerepelnek többek között az egyes osztályok olyan határértékei és az azokhoz kapcsolódó kockázati mutatók olyan határértékei, amelyek alapján az intézmények előzetes hozzájárulását azok kockázati profiljához igazították (lásd ebben az értelemben: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 167. pont).
190 E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperes által a negyedik jogalap keretében kifejtett érveket.
b) A megtámadott határozat egyedi indokolásának hiányára vonatkozó első részről
191 A felperes szerint a megtámadott határozat sérti az EUMSZ 296. cikk második bekezdését, mivel nem tartalmaz megfelelő egyedi indokolást. Különösen a határozat (24)–(164) preambulumbekezdése egyáltalán nem említi a felperest, és az említett határozat mellékletei nem tartalmazzák a felperes egyedi sajátosságainak kellően konkrét vizsgálatát.
192 Közelebbről, a megtámadott határozat, különösen annak (53)–(57) preambulumbekezdése nem tartalmazza a felperes sajátos helyzetének vizsgálatát a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeinek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára tekintettel történő minősítését illetően. Ezenkívül a megtámadott határozat III. mellékletében szereplő, e kérdésre vonatkozó ismertetés a „kiegészítő fejlesztési tevékenységek” fogalmának téves értelmezésén alapul. Ráadásul ez az ismertetés a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységekre vonatkozó jogosultságának puszta tagadására korlátozódik, és olyan érveket is említ, amelyek semmilyen kapcsolatban nem állnak az említett tevékenységekkel.
193 Végül a megtámadott határozat nem fejti ki azokat az okokat, amelyek miatt az ESZT eltért a német szanálási hatóság korábbi gyakorlatától, amely a 2015‑ös hozzájárulási év tekintetében a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját alkalmazta a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeire.
194 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
195 Először is emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 9–21. pontban már említésre került – a megtámadott határozat négy különálló részből áll. Így e határozat (24)–(164) és (167)–(175) preambulumbekezdése, valamint II. melléklete valamennyi intézményre alkalmazandó megfontolásokat és számítási elemeket ismertet. Ugyanakkor a megtámadott határozatnak „A számítás részletei (kockázat szerint kiigazítva)” című I. melléklete, valamint a III. melléklete – amely az ESZT által a megtámadott határozat elfogadását megelőzően folytatott konzultáció keretében a felperes által tett észrevételek értékelését tartalmazza – olyan számítási elemeket és indokokat foglalnak magukban, amelyek kifejezetten a felperes által az ESZA részére fizetendő egyedi hozzájárulásra vonatkoznak.
196 Ilyen körülmények között a megtámadott határozat a felperes vonatkozásában kellően egyediesített.
197 Másodszor, ami a megtámadott határozat konkrét tartalmát illeti, a felperes – az intézményeknek az osztályokhoz való rendelésén kívül, amely a jelen jogalap második részében kerül megvizsgálásra – csak egyetlen olyan körülményt azonosított, amely nem volt kellően indokolva, nevezetesen azt, hogy a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja nem alkalmazható a kiegészítő fejlesztési tevékenységeire.
198 Márpedig a megtámadott határozat (55) preambulumbekezdésében az ESZT jelezte, hogy nem alkalmazza a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját olyan kötelezettségekre, amelyek nem felelnek meg az előzetes hozzájárulások kiszámításából való kizárás valamennyi feltételének, miután a kizárást lehetővé tevő értelmezés összeegyeztethetetlen lett volna a rendelkezés szövegével. Az ESZT ugyanezen preambulumbekezdésben azt is egyértelművé tette, hogy tekintettel az említett rendelkezés eltérést engedő jellegére, azt szigorúan kell értelmezni, és nem alkalmazható kiterjesztően vagy analógia útján, sem a „személyi” hatálya tekintetében, azaz a hatálya alá tartozó intézményeket illetően, sem pedig a „tárgyi” hatálya tekintetében, vagyis a kötelezettségek azon típusait illetően, amelyekre az előzetes hozzájárulások kiszámításából való kizárás vonatkozhat.
199 A megtámadott határozat III. mellékletének 21–23. és 27. pontjában az ESZT kifejtette továbbá azokat az indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei nem tartoznak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatálya alá. E melléklet (22) preambulumbekezdésében többek között kijelentette, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei és fejlesztési tevékenységei függetlenek és elkülönülnek egymástól. Ugyanebben a preambulumbekezdésben úgy ítélte meg, hogy a fejlesztési tevékenységek nem a piacgazdaságon vagy a versenyen alapulnak, és azokat a hatóságok által adott megbízás alapján végzik, míg a kiegészítő fejlesztési tevékenységeket piaci feltételek mellett folytatják, és azok választható, versenyalapú és jövedelemszerző tevékenységek. Az ESZT így a megtámadott határozat III. mellékletének 27. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei jellegüknél fogva nem tekinthetők úgy, mint amelyeket nem versenyalapú, nonprofit jelleggel végeznek, függetlenül attól, hogy a felperes tevékenységeiből származó nyereséget milyen módon használják fel.
200 Ezek az elemek lehetővé tették a felperes számára, hogy megállapítsa azokat az okokat, amelyek miatt az ESZT úgy ítélte meg, hogy a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségek a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján nincsenek kizárva az előzetes hozzájárulásának kiszámításából.
201 Ilyen körülmények között semmi sem utal arra, hogy az ESZT arra szorítkozott volna, hogy pusztán megtagadja a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának az alkalmazását a felperes vonatkozásában, vagy hogy olyan érveket alkalmazott volna, amelyek semmilyen módon nem köthetők a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez.
202 Harmadszor, a felperes arra vonatkozó érve, hogy az ESZT állítólag tévesen értelmezte a „kiegészítő fejlesztési tevékenységek” fogalmát, nem az indokolási kötelezettség megsértésén alapul, hanem azon indokok megalapozottságának vitatásán, amelyek miatt az ESZT nem alkalmazta a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját a felperes említett tevékenységeire. Ugyanez vonatkozik arra az érvre, amely az ESZT azon véleményét vitatja, amely szerint az ilyen tevékenységek jellegüknél fogva versenyalapúak és jövedelemszerzők. Márpedig az ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség a megtámadott határozatra vonatkozó indokok helytállóságának kérdésétől elkülönülő kérdés (lásd ebben az értelemben: 2006. november 23‑i Ter Lembeek kontra Bizottság ítélet, T‑217/02, EU:T:2006:361, 234. pont).
203 Ezenkívül, ha ezt az érvelést úgy kell értelmezni, hogy a felperes vitatja az említett indokok megalapozottságát, az valójában egybeesik a nyolcadik jogalappal, amely az alábbi 258–262. pontban kerül megvizsgálásra.
204 Negyedszer, ami azt az érvet illeti, amely szerint az ESZT eltért a német szanálási hatóság azon korábbi gyakorlatától, amely abban állt, hogy 2015‑ben a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját alkalmazta a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeire, egyértelművé kell tenni, hogy a felperes pusztán a korábbi gyakorlattól való eltérésre vonatkozó indokolás hiányát vitatja, anélkül hogy más jogszabály megsértésére hivatkozna.
205 E tekintetben egyrészt a fenti 198–200. pontból kitűnik, hogy az ESZT kellően megindokolta, hogy miért vélte úgy, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei nem tartoznak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjában foglalt kivétel hatálya alá. Másrészt a megtámadott határozat III. mellékletének 23. pontjában az ESZT kifejtette, hogy egy adott hozzájárulási ciklusra vonatkozóan elvégzett értékelés nem lehet kötelező a szanálási hatóságra nézve, amikor az egy másik ciklusra vonatkozóan végez értékelést, különösen akkor, ha ezek a hozzájárulási ciklusok mindegyike más szanálási hatóság hatáskörébe tartozik. Hozzátette, hogy az ESZT‑nek nem feladata, hogy egy másik szanálási hatóság által végzett értékelésről véleményt mondjon.
206 Ezek az elemek lehetővé teszik a felperes számára, hogy megértse azokat az okokat, amelyek az ESZT‑t arra késztették, hogy a 2016‑os hozzájárulási év tekintetében a kiegészítő fejlesztési tevékenységeire ne alkalmazza a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját, annak ellenére, hogy a felperes úgy véli, hogy a korábbi gyakorlat ettől eltérő volt. Ennélfogva ezek az elemek megfelelnek az indokolási kötelezettség azon követelményeinek, amelyek a fenti 179. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következnek.
207 A fentiekre tekintettel a negyedik jogalap első részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
c) A többi intézmény egyedi adatai közlésének elmaradására vonatkozó második részről
208 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem teszi lehetővé annak ellenőrzését, hogy az előzetes hozzájárulások kiszámítása megfelel‑e az alkalmazandó szabályoknak. Ezenkívül a határozat I. és II. mellékletében szereplő számítások részletei nem teszik lehetővé sem a felperes osztályokhoz való rendelésének, sem az előzetes hozzájárulása meghatározásának ellenőrzését. A határozatnak különösen a többi intézmény egyedi adatait kellett volna tartalmaznia, legalábbis anonimizált formában, amelyek nélkül a felperes nem tudja ellenőrizni az osztályokhoz való rendelését.
209 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
210 A megtámadott határozat (118) preambulumbekezdésében az ESZT megjegyezte, hogy „az intézmények üzleti titkait – vagyis az intézmények szakmai tevékenységére vonatkozó minden olyan információt, amely a versenytárs és/vagy szélesebb nyilvánosság számára történő nyilvánosságra hozatal esetén súlyosan sértheti az intézmények érdekeit – bizalmas információnak kell tekinteni”. Hozzátette, hogy „[a]z előzetes hozzájárulások kiszámítása keretében […] az intézmények által [az adatszolgáltatási] formanyomtatványuk útján szolgáltatott információkat, […] amelyekre az előzetes hozzájárulásaik kiszámítása során [támaszkodik], üzleti titoknak [kell] tekinteni”.
211 Ezt követően a megtámadott határozat (120), (122) és (123) preambulumbekezdésében az ESZT rámutatott arra, hogy tilos „[az említett határozatban] az egyes intézményeknek a számítások alapját képező adatpontjait nyilvánosságra hozni”, míg jogosult volt „az összesített és közös adatpontokat nyilvánosságra hozni, amennyiben ezen adatokat [összesítették]”. Mindemellett az intézmények az említett határozat szerint „[alapvető éves hozzájárulásuk] és kockázatkiigazítási szorzójuk” kiszámítását illetően „teljes átláthatóságban” részesültek e hozzájárulás kiszámításának a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletében meghatározott azon lépései tekintetében, amelyek a „nyers mutatók kiszámítására” (1. lépés), a „mutatók újraszámítására” (3. lépés) és az „összetett mutató kiszámítására” (5. lépés) vonatkoztak. Ezenkívül az intézményeknek lehetőségük volt arra, hogy „az ESZT által a valamennyi intézmény esetében megkülönböztetés nélkül használt, kockázati profiljuk alapján kiigazított közös adatpontokat” szerezzenek a „mutatók diszkretizációjára” (2. lépés), „a hozzárendelt előjelek beillesztésére” (4. lépés) és az „éves hozzájárulások kiszámítására” (6. lépés) vonatkozó számítási lépésekre.
212 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy maga az előzetes hozzájárulások számítási módszerének elve, amint az a 2014/59 irányelvből és a 806/2014 rendeletből kitűnik, magában foglalja, hogy az ESZT olyan üzleti titok körébe tartozó adatokat használ fel, amelyeket nem lehet megismételni az előzetes hozzájárulások megállapításáról szóló határozat indokolásában (2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 114. pont).
213 A fenti 177–189. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik továbbá, hogy a felperes állításával ellentétben az ESZT nem volt köteles lehetővé tenni számára, hogy a többi intézmény egyedi adatainak szolgáltatása révén teljeskörűen ellenőrizze az osztályok számának meghatározását, sem az intézmények ezen osztályokhoz való rendelését, mivel az ilyen megközelítés az üzleti titok körébe tartozó adatok felperessel való közlésével járt volna.
214 Mivel a felperes nem terjesztett elő egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely megkérdőjelezné az ESZT azon álláspontját, amely szerint a nyers mutatók értékei az üzleti titok körébe tartoznak, nem róhatja fel az ESZT‑nek, hogy azokat nem közölte az intézményekkel.
215 Végül, ha a felperesnek a nyers mutatók értékeinek anonimizálására vonatkozó megjegyzését úgy kell értelmezni, hogy az intézmény nevét álnévvel helyettesítik, az ilyen eljárás nem garantálhatja, hogy az intézményeket az így közölt adatok alapján ne lehessen azonosítani. Valójában nem kizárt, hogy bizonyos intézményeket, még ha álnevesítettek is, mégis azonosítani lehessen a már nyilvánosságra hozott egyedi adatok alapján, különösen a nagy méretű intézmények, illetve a csak néhány intézménnyel rendelkező tagállamok esetében.
216 A fentiekre tekintettel a negyedik jogalap második részét mint megalapozatlant el kell utasítani.
d) Az osztályok létrehozásával kapcsolatos indokolás elégtelenségére vonatkozó harmadik részről
217 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem ad magyarázatot arra, hogy az egyes osztályokban lévő intézmények száma és az osztályok teljes száma miért változik kockázati mutatónként.
218 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
219 Ami az egyes kockázati mutatókon belül az osztályok számát illeti, az ESZT e számot a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet I. mellékletének „2. lépés” című részében megállapított szabályok szerint számítja ki – amelyre az ESZT a megtámadott határozat (85), (117) és (138) preambulumbekezdésében is hivatkozott –, még konkrétabban pedig az ugyanezen felhatalmazáson alapuló rendelet I. melléklete „2. lépés” című részének 2. pontjában előírt képlet szerint. E képlet szerint az „osztályok számát” () minden egyes nyers mutató esetében – a „korábbi rendkívüli állami pénzügyi támogatás mértéke” kivételével – számítják ki, többek között „a szanálásfinanszírozási rendszerhez hozzájáruló azon intézmények száma [alapján], melyekre vonatkozóan a mutató kiszámításra kerül” (N) és a szóban forgó nyers mutatók értékei alapján (). Így az osztályok száma az e képletben rögzített bemeneti adatoktól függően változhat.
220 Ilyen körülmények között a felperes tévesen állítja, hogy a megtámadott határozat nem adott magyarázatot az osztályok teljes számának a kockázati mutatónkénti változására vonatkozóan.
221 Hasonlóképpen, ami az egyes osztályokhoz rendelt intézmények egyenlőtlen számát illeti, az ESZT a megtámadott határozat (140) preambulumbekezdésében kellőképpen kifejtette az ilyen besorolás indokait, jelezve, hogy az annak elkerülésére irányul, hogy a nyers kockázati mutató tekintetében azonos értékkel rendelkező intézményeket különböző osztályokhoz rendeljék, így az ilyen mutató tekintetében azonos értékkel rendelkező intézményeket ugyanazon osztályhoz rendelték, ami azt eredményezhette, hogy az egyes osztályokhoz eltérő számú intézményt rendeltek.
222 A fentiekre tekintettel a negyedik jogalap harmadik részét mint megalapozatlant, ezzel együtt pedig a negyedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
3. A hatodik, a Charta 41. cikkéből, az EUMSZ 298. cikkből, az általános jogelvekből és az ESZT eljárási szabályzatából eredő „általános eljárási követelmények” megsértésére alapított jogalapról
223 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti a Charta 41. cikkéből, az EUMSZ 298. cikkből, az általános jogelvekből és az ESZT eljárási szabályzatából eredő „általános eljárási követelményeket”. Különösen azt nem bizonyították, hogy a határozat megfelel az „írásbeli eljárások minimális időtartamának”, és a felperes ezt nem tudja ellenőrizni Azt sem tudja ellenőrizni, hogy más eljárási szabályokat tiszteletben tartottak‑e. A Törvényszéknek ezért hivatalból kellene vizsgálatot tartania.
224 Az ESZT arra hivatkozik, hogy e jogalap nem lett alátámasztva, és azt mint pusztán spekulatív jellegűt el kell utasítani.
225 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 76. cikkének d) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését, ennek pedig kellően egyértelműnek és pontosnak kell lennie, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését, és a Törvényszék számára a felülvizsgálat gyakorlását, adott esetben további információ nélkül (2017. március 7‑i United Parcel Service kontra Bizottság ítélet, T‑194/13, EU:T:2017:144, 191. pont).
226 A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy azok a lényeges ténybeli és jogi körülmények, amelyeken a kereset alapul, legalább kivonatosan, de összefüggően és érthetően kitűnjenek magából a keresetlevél szövegéből (lásd: 2018. január 25‑i BSCA kontra Bizottság ítélet, T‑818/14, EU:T:2018:33, 95. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Hasonló követelmények érvényesülnek a jogalap alátámasztására felhozott kifogás tekintetében is (lásd: 2015. március 25‑i Belgium kontra Bizottság ítélet, T‑538/11, EU:T:2015:188, 131. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
227 Különösen a valamely uniós jogi elvre való egyszerű hivatkozás az ezen állítást alátámasztó ténybeli és jogi elemek megjelölése nélkül nem teljesíti az eljárási szabályzat 76. cikke (1) bekezdésének d) pontja szerinti követelményeket (lásd: 2019. november 7‑i ADDE kontra Parlament ítélet, T‑48/17, EU:T:2019:780, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
228 A jelen ügyben egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperes annak állítására szorítkozik, hogy a megtámadott határozat megsértette „a Charta 41. cikkéből, az [EUMSZ] 298. cikkből, az általános jogelvekből és az ESZT eljárási szabályzatából eredő általános eljárási követelményeket”, mivel nem bizonyították, hogy e határozat megfelelt az „írásbeli eljárások minimális időtartamának” és más eljárási szabályoknak, anélkül azonban, hogy e tekintetben releváns érvelést kifejtett volna.
229 Másrészt, ami a felperes arra irányuló kérelmét illeti, hogy a Törvényszék hivatalból vizsgálja meg ezen elvek megsértését, a felperesnek Törvényszék kérdéseire adott 2023. január 31‑i válaszából kitűnik, hogy hatodik jogalapjával azt kéri, hogy a Törvényszék rendelje el a megtámadott határozat elfogadásához vezető „eljárás szabályszerűségének ellenőrzését lehetővé tevő dokumentumok előterjesztését”. Márpedig, amint az a fenti 228. pontból kitűnik, a felperes nem jelöli meg pontosan azokat az okokat, amelyek igazolhatnák az ilyen előterjesztést, így e kérelem semmiképp sem felel meg az eljárási szabályzat 88. cikkének (2) bekezdésében foglalt követelményeknek.
230 E körülmények között a hatodik jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
4. Az első és hetedik, a Charta 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának a meghallgatáshoz való jog megsértése miatti megsértésére alapított jogalapról
231 Az első és a hetedik jogalap keretében – amelyeket együttesen kell vizsgálni – a felperes azt állítja, hogy az ESZT által az eredeti határozatokat felváltó megtámadott határozat elfogadása céljából lefolytatott konzultációs eljárás nem felelt meg a Charta 41. cikkének (1) bekezdésében és (2) bekezdésének a) pontjában foglalt meghallgatáshoz való jog követelményeinek.
232 A jelen jogalap két részből áll, az első azon alapul, hogy az említett konzultációs eljárás keretében nem volt elegendő idő az észrevételek benyújtására, a második pedig azon, hogy a megtámadott határozatot ezen eljárás előtt már véglegesen meghozták.
a) A konzultációs eljárás keretében az észrevételek benyújtására nyitva álló határidő elégtelenségére vonatkozó első részről
233 A felperes arra hivatkozik, hogy az „eljárás összetettségére” és az ESZT által átadott iratok terjedelmére tekintettel az ESZT által a megtámadott határozat elfogadását megelőzően a felperesnek az észrevételek benyújtására biztosított tíz munkanapos határidő nem volt elegendő ahhoz, hogy a felperes az átadott iratokat teljeskörűen megvizsgálhassa. Az ESZT ugyanis nemcsak a megtámadott határozat 39 oldalas tervezetét adta át a felperesnek, hanem a számítás részleteit és érthetetlen számokat tartalmazó „különböző mellékleteket” is.
234 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
235 A Charta 41. cikke (2) bekezdésének a) pontjában foglalt meghallgatáshoz való jog mindenki számára biztosítja azt a lehetőséget, hogy hasznos és hatékony módon ismertethesse az álláspontját minden közigazgatási eljárásban és minden olyan határozat elfogadása előtt, amely az érdekeit hátrányosan érintheti (lásd: 2012. november 22‑i M. ítélet, C‑277/11, EU:C:2012:744, 87. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
236 A jelen ügyben a megtámadott határozat elfogadását megelőzően a Bundesanstalt für Finanzdienstleistungsaufsicht (BaFin, pénzügyi szolgáltatások szövetségi felügyeleti hatósága, Németország) megküldte a felperesnek az ESZT 2022. március 2‑i közleményét, amelyben ez utóbbi közölte azon szándékát, hogy visszavonja és felváltja az eredeti határozatokat. Ez a közlemény tartalmazta az ESZT új határozatának, és annak I. és II. mellékletének a tervezetét a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozóan. Az említett közleményben az ESZT felhívta a felperest, hogy legkésőbb 2022. március 23‑ig nyújtsa be az így közölt dokumentumokra vonatkozó észrevételeit.
237 A felperes a BaFinnek címzett 2022. március 23‑i levelében terjesztette elő észrevételeit.
238 Nem vitatott, hogy a felperes tíz munkanapos határidőt kapott észrevételei megtételére.
239 E határidő elégséges jellegét illetően először is emlékeztetni kell arra a kontextusra, amelybe a megtámadott határozat illeszkedik. Amint az a fenti 170–171. pontban megállapításra került, a megtámadott határozat annak érdekében váltotta fel az eredeti határozatokat, hogy orvosolja azok indokolásának az ESZT által megállapított hiányát, azzal, hogy a felperes 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának kiszámítása, valamint e hozzájárulás összege ugyanaz volt a második eredeti határozatban és a megtámadott határozatban. Így a megtámadott határozat alapjául szolgáló számos tényező – például az, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségeket nem zárták ki az előzetes hozzájárulása meghatározásához használt kötelezettségek kiszámításából – már az eredeti határozatok elfogadása óta ismert volt a felperes előtt, amit egyébként a felperes által a keresetlevélben felhozott jogalapok is megerősítenek.
240 Másodszor, bár a felperes arra hivatkozik, hogy az ESZT által lefolytatott konzultációs eljárás összetett volt, nem fejti ki, hogy miben állt ez az összetettség. Különösen nem hivatkozik semmilyen konkrét bizonytalanságra az ezen eljárás keretében átadott dokumentumok tartalmát illetően, illetve olyan gyakorlati nehézségekre, amelyek megakadályozták volna abban, hogy észrevételeit az előírt határidőn belül előterjessze.
241 Harmadszor, nem fogadható el, hogy a felperes a konzultációs határidő nem megfelelő hosszúságának bizonyítása érdekében „az ESZT által átadott iratok terjedelmére” hivatkozik. Ugyanis, amint azt a felperes a tárgyaláson kifejtette, a konzultációs eljárás keretében átadott „különböző mellékletekre” való hivatkozását úgy kell érteni, hogy az a megtámadott határozat tervezetének I. és II. mellékletére vonatkozik. Márpedig ez az I. melléklet három oldalból állt, amelyek közül az egyik kizárólag a felperes által közölt adatok listáját tartalmazta. Ezenkívül, bár a II. melléklet 105 oldalból állt, az az egyes részt vevő tagállamok előzetes hozzájárulásainak kiszámítására vonatkozó statisztikai adatokat tartalmazott összefoglaló és összesített formában. Így e mellékletnek csak egy korlátozott része volt közvetlenül releváns a felperes számára. Ilyen körülmények között semmi nem utal arra, hogy az ESZT által átadott dokumentumok terjedelme megakadályozta volna a felperest abban, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse a megtámadott határozat tervezetével kapcsolatos álláspontját az előírt határidőn belül.
242 Negyedszer hozzá kell tenni, hogy a felperesnek a kiigazítási beadványának 18–22. pontjában szereplő érvelése, amely arra irányul, hogy egyenként vitassa az ESZT által az intézmények számára biztosított határidő elégséges jellegének igazolása érdekében hivatkozott érveket, nem tartalmaz olyan elemet, amely alátámaszthatná azt az állítását, amely szerint a konzultációs eljárás összetettsége és az átadott iratok terjedelme miatt a számára biztosított tíznapos határidő nem volt elegendő.
243 A fentiekre tekintettel semmi nem enged arra következtetni, hogy e határidő nem tette lehetővé a felperes számára, hogy hasznos és hatékony módon ismertesse a megtámadott határozat tervezetére vonatkozó álláspontját.
244 Ennélfogva a jelen részt mint megalapozatlant el kell utasítani.
b) A megtámadott határozatnak a konzultációs eljárást megelőzően történő véglegesen elfogadására vonatkozó második részről
245 A felperes azt állítja, hogy az ESZT a konzultációs eljárást pusztán formalitásnak tekintette, mivel előzetesen, még ezen eljárás előtt bejelentette azon szándékát, hogy 2022 első negyedévében, azaz csak hat munkanappal az észrevételek előterjesztésére számára biztosított határidő lejártát követően elfogadja a megtámadott határozatot. Így a felperes nem számíthatott arra, hogy az ESZT komolyan megvizsgálja észrevételeit. E tekintetben irreleváns, hogy az ESZT utóbb úgy döntött, hogy az említett határidő lejárta után hat munkanapnál több időt hagy a határozat meghozatalára.
246 Ezenkívül az ESZT‑nek a megtámadott határozat III. mellékletének 9. pontjában szereplő megállapításából – amely szerint nem számított arra, hogy az érvelés értékelése hosszú folyamat lehet – az következik, hogy az ESZT nem készült a megtámadott határozat tervezetének felülvizsgálatára. Ezenfelül a megtámadott határozat III. melléklete azt a benyomást keltette, hogy a felperes észrevételeivel csak részben foglalkoztak, és azokat arra hivatkozva utasították el, hogy azok „részben nem megfelelő megfontolások”.
247 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
248 E tekintetben a felperes által említett körülmények, mint például a megtámadott határozat elfogadása tekintetében az ESZT által követett ütemterv és annak későbbi módosítása, nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy az ESZT nem szándékozott megfelelő figyelmet fordítani a felperes által esetlegesen benyújtott észrevételekre. A felperes által az említett körülményekre alapított állítások ugyanis tisztán spekulatívak.
249 Ami egyébiránt a felperes azon állítását illeti, amely szerint észrevételeivel csak részben foglalkoztak, és azokat – „részben nem megfelelő” megfontolásokként hivatkozva rájuk – elutasították, a felperes nem jelölt meg egyetlen olyan konkrét észrevételt sem, amelyre az ESZT ne válaszolt volna.
250 Továbbá, mivel a felperes nem ért egyet az ESZT megtámadott határozatban szereplő értékelésével, az ilyen egyet nem értés nem minősülhet a felperes meghallgatáshoz való joga megsértésének, hanem ezen értékelés megalapozottságának vizsgálata keretébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 2015. március 25‑i Slovenská pošta kontra Bizottság ítélet, T‑556/08, nem tették közzé, EU:T:2015:189, 89. pont).
251 Végül a felperes nem hivatkozhat a 2001. július 10‑i Ismeri Europa kontra Számvevőszék ítélet (C‑315/99 P, EU:C:2001:391) 31. pontjára, amelyben a Bíróság megállapította, hogy az uniós intézmény természetesen szívesebben fogad észrevételeket a végleges álláspontjának kialakítása előtt, mint az álláspont közzétételét követően, mivel a kifogások megalapozottságának a közzétételt követő elfogadása arra kényszerítené, hogy helyesbítés elfogadásával korrigálja önmagát. A jelen ügyben ugyanis a felperest nem arra kérték, hogy nyújtsa be észrevételeit az ESZT véglegesen elfogadott álláspontjára vonatkozóan, amelynek módosításához helyesbítésre lenne szükség, hanem arra, hogy a végleges határozat elfogadása előtt a határozat tervezetére vonatkozóan nyújtsa be észrevételeit.
252 Ennélfogva a jelen részt mint megalapozatlant, és ezzel együtt az első és a hetedik jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
5. Az ötödik, a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megtámadott határozat általi megsértésére alapított jogalapról
253 A felperes azt állítja, hogy az indokolási kötelezettségnek a negyedik jogalap keretében kifejtett hiányosságai jelentősen megnehezítik számára a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának gyakorlását. Gyakorlatilag lehetetlen ugyanis a megtámadott határozat indokait megérteni, és ennélfogva keresetének jogalapjait kifejteni. A határozat ennélfogva sérti a Charta 47. cikkét és a kontradiktórius eljárás elvét.
254 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
255 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy nem kell önállóan megvizsgálni a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére alapított kifogást, ha e kifogást nem támasztják alá konkrét érvek, hanem az egyéb kifogás keretében kifejtett érvekre való hivatkozásra szorítkozik (lásd ebben az értelemben: 2015. szeptember 22‑i First Islamic Investment Bank kontra Tanács ítélet, T‑161/13, EU:T:2015:667, 68. pont; 2022. július 27‑i RT France kontra Tanács ítélet, T‑125/22, EU:T:2022:483, 101. pont).
256 A jelen ügyben a felperes a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megsértésére hivatkozik, anélkül azonban, hogy azt a negyedik jogalapja keretében felhozott érveken kívül konkrét érvekkel támasztaná alá.
257 Következésképpen az ötödik jogalapot a negyedik jogalap értékelése keretében a fenti 175–222. pontban kifejtettekkel azonos okok miatt el kell utasítani.
6. A nyolcadik, a megtámadott határozatnak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontjára és 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára tekintettel való jogellenességére alapított jogalapról
258 A felperes arra hivatkozik, hogy az ESZT azáltal, hogy nem zárta ki a kiegészítő fejlesztési tevékenységeihez kapcsolódó kötelezettségeket az előzetes hozzájárulásának kiszámításából, tévesen értelmezte a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletet, különösen 3. cikkének 28. pontját és 5. cikke (1) bekezdésének f) pontját.
259 A Tanács és a Bizottság által támogatott ESZT vitatja ezt az érvelést. Ezenkívül úgy véli, hogy a nyolcadik jogalap csak annyiban elfogadható, amennyiben arra a keresetlevélben hivatkoztak, mégpedig a fenti 32. pontban foglaltakkal azonos okok miatt.
260 A megtámadott határozat III. mellékletének 27. pontjában az ESZT úgy ítélte meg, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei „jellegüknél fogva nem tekinthetők úgy, hogy azokat nem versenyalapú, hanem nonprofit jelleggel végzik, függetlenül attól, hogy az általuk termelt bevételeket milyen módon fektetik be, és hogy [az említett tevékenységek] összege semmiképp sem felel meg [a felperes] kedvezményes kölcsönei összegének”.
261 E tekintetben – anélkül, hogy határozni kellene a felperes által a kiigazítási beadványában előadott megfontolások elfogadhatóságáról – a fenti 44–63. pontból az következik, hogy az ESZT a felperes 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásának kiszámítása keretében helyesen állapította meg, hogy a felperes kiegészítő fejlesztési tevékenységei nem tartoznak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontjában meghatározott „kedvezményes kölcsön” fogalma alá, és hogy így az említett tevékenységekhez kapcsolódó kötelezettségeit az említett felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontja alapján nem kell kizárni az előzetes hozzájárulásának kiszámításából.
262 Következésképpen a nyolcadik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
7. A tizenegyedik, az általános jogelvek megsértésére alapított jogalapról, mivel a megtámadott határozat nem az elfogadásának időpontjában fennálló tényeken és jogszabályokon alapul
263 A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat sérti az általános jogelvekből és az ítélkezési gyakorlatból eredő azon követelményt, amely szerint valamely uniós intézmény által elfogadott jogi aktusnak az elfogadásának időpontjában fennálló tényeken és jogszabályokon kell alapulnia. Így az ESZT‑nek a megtámadott határozat 2022. évi elfogadásakor figyelembe kellett volna vennie azt, hogy a 2019/878 irányelv elfogadása óta a felperes már nem a 806/2014 rendelet hatálya alá tartozó intézmény, így már nem köteles előzetes hozzájárulásokat fizetni. A 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó eredeti határozatok új határozattal való felváltása ugyanis valójában egy új határozat 2022‑ben történő egyszerű elfogadásának minősül.
264 Az ESZT vitatja a felperes érvelését.
265 E tekintetben az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a jogszabályok időbeli hatályára irányadó elvek tiszteletben tartása, valamint a jogbiztonság elvére és a bizalomvédelem elvére vonatkozó követelmények megkövetelik a szóban forgó tényállás időpontjában hatályos anyagi jogi szabályok alkalmazását, még akkor is, ha ezek a szabályok a jogi aktus uniós intézmény, szerv és hivatal általi elfogadásakor már nincsenek hatályba (lásd ebben az értelemben: 2016. június 14‑i Bizottság kontra McBride és társai ítélet, C‑361/14 P, EU:C:2016:434, 40. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
266 Az előzetes hozzájárulások befizetésére vonatkozó rendelkezések ugyanezen elveken alapulnak.
267 A jelen ügyben a megtámadott határozat a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó előzetes hozzájárulásokat az ezen időszakra megállapított éves célszint alapján határozza meg.
268 Márpedig nem vitatott, hogy a 2016. évi hozzájárulási időszakban a felperes a 806/2014 rendelet 2. cikke és 3. cikke (1) bekezdésének 13. pontja értelmében vett intézmény volt, így olyan intézménynek minősült, amely a 2015/81 végrehajtási rendeletnek a 806/2014 rendelet 2. cikkével, 67. cikkének (4) bekezdésével és 70. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 4. cikkének megfelelően köteles volt ezen időszak tekintetében előzetes hozzájárulást fizetni.
269 Ilyen körülmények között a felperes 2016. évi előzetes hozzájárulás fizetésére vonatkozó kötelezettségét nem érintheti a 2019/878 irányelv későbbi elfogadása, amelyet 2019. június 7‑én tettek közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában, és amely a kihirdetését követő huszadik napon lépett hatályba, olyan átültetési határidővel, amely főszabály szerint legkésőbb 2020. december 28‑án járt le. Ezen irányelv egyetlen rendelkezése sem írja elő ugyanis a felperes ex tunc hatállyal történő kizárását az előzetes hozzájárulások fizetésére vonatkozó kötelezettség személyi hatálya alól. Következésképpen az ESZT‑nek a megtámadott határozatban e hozzájárulások megállapítása céljából nem kellett figyelembe vennie ezt a körülményt.
270 A fentiekre tekintettel a tizenegyedik jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.
8. Az éves célszint meghatározásának indokolásáról
271 Emlékeztetni kell arra, hogy az indokolás hiánya vagy elégtelensége olyan imperatív jogalapot képez, amelyet az uniós bíróság hivatalból figyelembe vehet, sőt köteles figyelembe venni (lásd: 2009. december 2‑i Bizottság kontra Írország és társai ítélet, C‑89/08 P, EU:C:2009:742, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
272 A jelen ügyben pervezető intézkedés keretében és a tárgyaláson kérdést intéztek a felekhez a megtámadott határozat indokolásának esetleges hiányosságairól az éves célszint meghatározását illetően.
273 A felek válaszaiból az következik, hogy a felek nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a megtámadott határozat e tekintetben kellően indokolt‑e, mivel a felperes úgy véli, hogy nem, míg az ESZT ezzel ellentétes álláspontot képvisel.
274 Ilyen körülmények között, noha a felperes a keresetlevelében és a kiigazítási beadványában nem kifogásolja az éves célszint meghatározásának indokolását, a Törvényszék úgy véli, hogy hivatalból meg kell vizsgálnia, hogy az ESZT a megtámadott határozatban a jogilag megkövetelt módon indokolta‑e az éves célszint meghatározását.
275 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikke (1) bekezdésének megfelelően a kezdeti időszak elteltét követően az ESZA rendelkezésére álló pénzügyi eszközöknek el kell érniük a végső célszintet, amely az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑ának felel meg.
276 A 806/2014 rendelet 69. cikkének (2) bekezdése szerint a kezdeti időszakban az előzetes hozzájárulásokat a fenti 275. pontban említett végső célszint eléréséig a lehető legegyenletesebben kell elosztani az időszak során, megfelelően figyelembe véve azonban az üzleti ciklus fázisát és azokat a hatásokat, amelyeket a prociklikus hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi pozíciójára.
277 A 806/2014 rendelet 70. cikkének (2) bekezdése egyértelművé teszi, hogy az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett valamennyi intézmény által befizetendő hozzájárulás egyik évben sem haladhatja meg a végső célszint 12,5%‑át.
278 Ami az előzetes hozzájárulások kiszámításának módját illeti, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 4. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az ESZT azok összegét az éves célszint alapján, a végső célszintet figyelembe véve és az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett összes intézmény biztosított betéteinek előző évi, negyedévente számított átlagos összege alapján határozza meg.
279 Hasonlóképpen, a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikke szerint az ESZT az egyes intézményekre vonatkozó előzetes hozzájárulást az éves célszint alapján számítja ki, amelyet a végső célszintre tekintettel és az (EU) 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendeletben rögzített módszerrel kell megállapítani.
280 Annak vizsgálata érdekében, hogy az ESZT tiszteletben tartotta‑e az indokolási kötelezettségét az éves célszint meghatározását illetően, mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy még ha a határozat kibocsátója a határozat indokolásában nem is köteles megjelölni az összes releváns ténybeli és jogi elemet, ettől még ezen indokolásnak ismertetnie kell legalább azon tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek különös jelentőséggel bírnak a határozat rendszerében (lásd ebben az értelemben: 2008. július 10‑i Bertelsmann és Sony Corporation of America kontra Impala ítélet, C‑413/06 P, EU:C:2008:392, 169. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
281 Másrészt, amikor az ESZT előzetes hozzájárulásokat megállapító határozatot fogad el, tájékoztatnia kell az érintett intézményeket e hozzájárulások kiszámításának módszeréről (lásd: 2021. július 15‑i Bizottság kontra Landesbank Baden‑Württemberg és ESZT ítélet, C‑584/20 P és C‑621/20 P, EU:C:2021:601, 122. pont).
282 Ugyanennek kell vonatkoznia az éves célszint meghatározásának módszerére is, mivel ez az összeg különös jelentőséggel bír az ilyen határozat rendszerében. Amint ugyanis az a 2015/81 végrehajtási rendelet 4. cikkéből kitűnik, az előzetes hozzájárulások kiszámítása az említett összegnek az összes érintett intézmény közötti felosztása révén történik, így ezen összeg növelése vagy csökkentése az egyes intézmények előzetes hozzájárulásának ennek megfelelő növelésével vagy csökkentésével jár.
283 A fentiekből következik, hogy az előzetes hozzájárulások fizetésére kötelezett intézményeknek a megtámadott határozatot olvasva meg kell érteniük legalább az érintett hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszint összegének kiszámítására szolgáló módszer főbb lépéseit.
284 A jelen ügyben, amint az a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdéséből kitűnik, az ESZT az éves célszint összegét 7 007 654 704 euróban állapította meg.
285 A megtámadott határozat (60) preambulumbekezdésében az ESZT emlékeztetett arra, hogy e célszintet többek között a kezdeti időszak végén elérendő végső célszint előre meghatározott összegére, valamint az ESZA‑ban már rendelkezésre álló pénzügyi eszközökre tekintettel határozta meg.
286 Az ESZT a megtámadott határozat (62)–(79) preambulumbekezdésében ismertette az éves célszint meghatározása érdekében követett eljárást.
287 A megtámadott határozat (62) preambulumbekezdésében az ESZT kifejtette, hogy az éves célszintnek – az előző évi biztosított betétek összegét alapul véve – annak 1%‑ának egy nyolcadában történő meghatározása nem elegendő a végső célszint eléréséhez abban az esetben, ha a jövőben a biztosított betétek növekedése várható.
288 A megtámadott határozat (63)–(66) preambulumbekezdésében az ESZT megállapította, hogy a biztosított betétek kezdeti időszakban várható alakulásának figyelembevétele érdekében – az intézmények biztosított betéteinek alakulására vonatkozó megbízható adatok hiányában – az Európai Központi Bank (EKB) által közzétett adatok alapján elemezte a háztartások betéteinek és a nem pénzügyi vállalatok betéteinek növekedési rátáját. Megjegyezte, hogy ezen elemzés alapján a biztosított betétek 3% körüli éves növekedési üteme a legreálisabb forgatókönyv.
289 Ezenkívül az ESZT a megtámadott határozat (67)–(77) preambulumbekezdésében értékelte az üzleti ciklus fázisát, valamint azokat a lehetséges prociklikus hatásokat, amelyeket az előzetes hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. Ez utóbbi tekintetben többek között jelezte, hogy figyelembe vette azt a tényt, hogy a 2016. évi előzetes hozzájárulások lényegesen magasabbak lesznek, mint a nemzeti szanálási hatóságok által a 2014/59 irányelv alapján 2015‑ben beszedett hozzájárulások.
290 Ezen értékelést követően az ESZT a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésében arra a következtetésre jutott, hogy – tekintettel a bankszektoron belüli kedvezőtlen fejleményekre és a világgazdaságot jellemző bizonytalanságra 2016‑ban – annak érdekében, hogy ne súlyosbítsák az előzetes hozzájárulásoknak a bankszektor fizetőképességére gyakorolt prociklikus hatásait, helyénvaló a háztartások betéteinek és a nem pénzügyi vállalatok betéteinek növekedési rátája alapján előre jelzettnél alacsonyabb növekedési rátát, azaz 3%‑nál alacsonyabb növekedési rátát megállapítani.
291 E megfontolásokra tekintettel az ESZT a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében olyan együtthatót írt elő, amelyet az éves célszint meghatározására alkalmazott (a továbbiakban: együttható), és annak értékét 1,05%‑ban állapította meg. Ezt követően az éves célszint összegét úgy számította ki, hogy az összes intézmény 2015‑ben biztosított betéteinek összegét megszorozta ezzel az együtthatóval, és e számítás eredményét elosztotta nyolccal, a következő matematikai képletnek megfelelően:
Cél0 [az éves célszint összege] = 5 339 158 631 522 [Összes biztosított betét2015] * 0,0105 * ⅛ = 7 007 654 704 euró.
292 Ezen indokolás elégséges jellegét illetően először is emlékeztetni kell arra, hogy a 2016. évi hozzájárulási időszak a kezdeti nyolcéves időszak első évének felel meg. Így, noha a megtámadott határozat (60) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az éves célszintet az ESZA‑ban már rendelkezésre álló pénzügyi eszközök figyelembevételével kell meghatározni, az intézmények tudhatták, hogy ez az elem semmilyen hatással nincs a 2016. évi hozzájárulási időszak éves célszintjének kiszámítására.
293 Ezenfelül többek között a megtámadott határozat (60) és (80) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT az éves célszintet két fő lépésben határozta meg. Először meghatározta a végső célszint előre jelzett összegét, majd ezt követően ezt az összeget elosztotta nyolccal, arra való tekintettel, hogy a kezdeti időszak nyolc évnyi hozzájárulásból állt (lásd a fenti 285–291. pontot).
294 Ugyanakkor semmi nem utal arra, hogy a 2016. évi hozzájárulási időszak éves célszintjének kiszámítását a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében foglaltaktól eltérő matematikai képlet alapján végezték volna el, vagy hogy az a megtámadott határozatban nem ismertetett további lépéseket tartalmazott volna.
295 Ilyen körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy az ESZT a megtámadott határozatban elmulasztotta ismertetni a 2016. évi hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszint összegének kiszámítására szolgáló módszer főbb lépéseit.
296 Másodszor, ami a végső célszint előre jelzett összegét illeti, meg kell állapítani, hogy ez az összeg a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében szereplő matematikai képletből levezethető, amint azt a felperes maga is elismeri, és amint azt az ESZT a tárgyaláson megerősítette. Pontosabban, e képlet első két elemének, nevezetesen az intézmények 2015‑ben biztosított betéteinek összege (azaz 5 339 158 631 522 euró) és az együttható (azaz 0,0105) szorzatával megkapható a végső célszint előre jelzett összege, azaz körülbelül 56 milliárd euró.
297 Harmadszor, ami azt a módot illeti, ahogyan az ESZT meghatározta a végső célszint előre jelzett összegét, a megtámadott határozat (59) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az ESZT az elemzését arra alapította, hogy a 806/2014 rendelet 69. cikkének (1) bekezdése szerint ezen összegnek meg kell felelnie a kezdeti időszak végén az összes részt vevő tagállamban engedélyezett összes intézmény biztosított betétei összegének legalább 1%‑ának.
298 E tekintetben a megtámadott határozat (62) és (63) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT figyelembe vette az összes részt vevő tagállamban engedélyezett összes intézmény biztosított betéteinek előre jelzett alakulását e betétek 2015‑ben fennálló összegétől a kezdeti időszak végéig, azaz 2023 végéig.
299 Ezen túlmenően különösen a megtámadott határozat (66) és (78) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az ESZT az említett biztosított betétek tekintetében először 3%‑os éves növekedési rátát állapított meg a 2015 és 2023 közötti időszakra, de ezt a százalékos arányt később lefelé módosította annak érdekében, hogy figyelembe vegye az üzleti ciklus fázisának elemzését, valamint azokat a lehetséges prociklikus hatásokat, amelyeket az előzetes hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére (lásd a fenti 289. és 290. pontot).
300 Így a megtámadott határozatból az következik, hogy az ESZT a biztosított betétek éves növekedési rátáját a 2015 és 2023 közötti időszakra 3%‑nál alacsonyabb szinten állapította meg a végleges célszint meghatározása érdekében.
301 Végül meg kell állapítani, hogy – amint az a megtámadott határozat (64) és (79) preambulumbekezdéséből kitűnik – az ESZT a 2016‑os hozzájárulási időszakra vonatkozó éves célszint meghatározásakor nem rendelkezett megbízható adatokkal az intézmények biztosított betéteinek 2015 és 2023 közötti időszakra várható alakulására vonatkozóan, mivel a betétbiztosítási rendszerekről szóló, 2014. április 16‑i 2014/49/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2014. L 173., 149. o.; helyesbítések: HL 2014. L 309., 37. o.; HL 2014. L 212., 47. o.) csak egy évvel korábban vezette be a biztosított betétek új meghatározását. Ilyen adatok hiányában az ESZT‑nek az említett betétek előre jelzett alakulását a háztartások betéteinek és a nem pénzügyi vállalatok betéteinek növekedési rátája alapján kellett értékelnie, amint az a megtámadott határozat (64) preambulumbekezdéséből kitűnik.
302 Ilyen sajátos körülmények között, és figyelembe véve továbbá azt, hogy a megtámadott határozat a 806/2014 rendelet elfogadását követő első hozzájárulási időszakra vonatkozott, az intézmények mint körültekintő gazdasági szereplők észszerűen számíthattak arra, hogy az ezen időszakra vonatkozó éves célszint meghatározása érdekében az ESZT figyelembe veszi a végső célszint előre jelzett összegét is, amint az e rendelet elfogadásához vezető, 2013. július 10‑i COM(2013) 520 final bizottsági javaslat indokolásában szerepelt, amely javaslat szerint a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a végső célszint 55 milliárd eurónak felel meg.
303 A fentiekre tekintettel az intézmények tisztában lehettek azokkal a fő módszerekkel, amelyek alapján az ESZT meghatározta a végső célszintet a 2016. évi hozzájárulási időszak éves célszintjének meghatározása céljából.
304 Ezt a következtetést a felperes érvei nem kérdőjelezik meg.
305 Először is a felperes azt kifogásolja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmazza sem az összes részt vevő tagállam területén engedélyezett összes intézmény biztosított betéteinek a kezdeti időszak végére előre jelzett összegét, sem pedig a végső célszint előre jelzett összegét.
306 E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy – amint az a fenti 296. pontban megállapításra került – a végső célszint előre jelzett összege levezethető a megtámadott határozat (80) preambulumbekezdésében szereplő matematikai képletből.
307 Ami egyébiránt a biztosított betéteknek a kezdeti időszak végére előre jelzett összegét illeti, ez az összeg a megtámadott határozat rendszerében nem minősül olyan lényeges adatnak, amely nélkül a felperes ne érthette volna meg az ESZT által követett, a fenti 293. pontban ismertetett módszer főbb lépéseit.
308 Másodszor, a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz olyan számadatokat, amelyek lehetővé tennék annak megértését, hogy az ESZT miért határozta meg az együtthatót pontosan 1,05%‑ban. Ezenkívül a megtámadott határozatban szereplő számadatok ellentmondásosak. Az a tény ugyanis, hogy az ESZT 1,05%‑os együtthatót alkalmazott, azt jelenti, hogy az éves célszint meghatározása a biztosított betéteknek a kezdeti időszak nyolc évére vonatkozó 5%‑os összesített növekedésén alapul, míg a megtámadott határozat megállapítja, hogy e meghatározás a biztosított betétek körülbelül 3%‑os „éves” növekedési rátáján alapul. Ez utóbbi növekedési ráta a biztosított betétek olyan összesített növekedéséhez vezet, amely a kezdeti időszak végére jóval meghaladja az 5%‑ot. Továbbá nem világos, hogy a megtámadott határozat (79) preambulumbekezdésében szereplő, „konzervatív megközelítésre” való hivatkozás azt jelenti‑e, hogy az éves célszintet biztonsági okokból magas szinten kellett meghatározni, vagy inkább azt jelenti, hogy az ESZT a biztosított betétek alacsony növekedését vette alapul.
309 Ez az érvelés egyrészt azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint az ESZT a végső célszint meghatározása céljából a biztosított betétek éves növekedési rátáját „körülbelül 3%‑ban” állapította meg. Amint ugyanis arra már a fenti 300. pontban már rámutattunk, a megtámadott határozatból, különösen annak (78) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy az ESZT úgy ítélte meg, hogy helyénvaló „a 2016‑ra vonatkozó éves célszintet a biztosított betétek olyan előre jelzett növekedési rátája alapján meghatározni, amely a háztartások betéteinek és a nem pénzügyi vállalatok betéteinek megfigyelt növekedési rátája alapján megállapítottnál”, azaz 3%‑nál alacsonyabb. Ily módon e preambulumbekezdésből arra lehet következtetni, hogy az ESZT 0% és 3% közötti rátát állapított meg. Ezenkívül, amikor az ESZT hangsúlyozta, hogy „konzervatív megközelítést” követett, lényegében azt állította, hogy a megtámadott határozatban kifejtett okok miatt helyénvalónak tartotta, hogy e tartomány alsó határán lévő éves növekedési rátát fogadjon el.
310 E tekintetben az ESZT a tárgyaláson – anélkül, hogy a felperes ezt vitatta volna – kijelentette, hogy a megtámadott határozatban megállapított 56 milliárd eurós végső célszint összege a biztosított betétek éves, hozzávetőleg 0,6%‑os növekedési rátájának felel meg. Márpedig az 5 339 158 631 522 eurós összegre alkalmazott ilyen éves növekedési ráta nyolc év elteltével 4,92%‑os összesített rátának felel meg, és így – a felperes állításával ellentétben – az nem áll ellentétben az említett nyolcéves időszak végén fennálló körülbelül 5%‑os összesített növekedési rátával, ahogyan azt az 1,05%‑os együttható is tükrözi.
311 E tekintetben tehát a megtámadott határozat nem tartalmaz semmilyen ellentmondást.
312 Másrészt, ami a felperes azon kifogását illeti, amely szerint a megtámadott határozat nem tartalmaz olyan számadatokat, amelyek lehetővé tennék annak megértését, hogy az ESZT miért határozta meg az együtthatót pontosan 1,05%‑ban, először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatban említett, valamint a fenti 309. és 310. pontban felidézett körülményekből arra lehet következtetni, hogy ez az együttható a biztosított betéteknek a kezdeti nyolcéves időszak végére várható, körülbelül 5%‑os összesített növekedési rátájának felel meg, ami a jelen ügyben körülbelül 0,6%‑os éves növekedési rátát jelent. Ez utóbbi ráta így az ESZT által megállapított 0% és 3% közötti tartomány alsó részében helyezkedik el, ami összhangban áll az ESZT konzervatív megközelítésével, amelyet az üzleti ciklus fázisának értékelése, valamint azok a lehetséges prociklikus hatások indokolnak, amelyeket az előzetes hozzájárulások gyakorolhatnak az intézmények pénzügyi helyzetére. Egy körültekintő gazdasági szereplő, mint a felperes, tehát megérthette az ezen tényezők közötti kapcsolatot. Másodszor, az 1,05%‑os együttható a jelen ügy fenti 302. pontban felidézett sajátos körülményei között lehetővé tette az ESZT számára, hogy a végső célszintet közelítse a 806/2014 rendelet előkészítő munkálataiban ezt a szintet előre jelző összeghez. Harmadszor, ami egy olyan együttható meghatározását illeti, amelynek célja, hogy lényegében több alakuló, bizonytalan vagy változó tényezőn alapuló gazdasági előrejelzést tükrözzön, túlzás volna az érvelést alátámasztó minden egyes műszaki kérdés illetőleg számadat esetében a külön indokolás megkövetelése, mivel a megtámadott határozatból egyértelműen kitűnik a követett érvelés, amely lehetővé teszi, hogy később az illetékes bíróság előtt vitassák annak megalapozottságát (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑i Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 108. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
313 A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes állításával ellentétben a megtámadott határozat indokolása nem hiányos a 2016. évi hozzájárulási időszak éves célszintjének meghatározását illetően.
C. Végkövetkeztetés
314 Mivel a felperes által hivatkozott jogalapok egyike sem megalapozott, a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
V. A költségekről
315 Az eljárási szabályzat 133. cikke értelmében a költségekről az eljárást befejező ítéletben kell határozni. Az említett szabályzat 219. cikke értelmében, amely a visszautalást követően a jelen eljárásban is alkalmazandó, a Törvényszék határoz az előtte indított eljárásokkal és a Bíróság előtti fellebbezési eljárásokkal kapcsolatos költségekről.
316 Ezenkívül az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
317 A jelen ügyben a Bíróság a fellebbezés tárgyában hozott ítéletében hatályon kívül helyezte az eredeti ítéletet, és a költségekről nem határozott. A jelen ítéletben tehát határozni kell a Törvényszék előtti eredeti eljárással, a Bíróság előtti fellebbezési eljárással és a visszautalást követően a jelen eljárással kapcsolatos költségekről.
318 Az ESZT‑t, mivel pervesztes lett a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban, kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a felperes ezen eljárással kapcsolatban felmerült költségeinek viselésére.
319 Mivel a felperes érdemben pervesztes lett a Törvényszék elé visszautalt eljárásban, a fellebbezést megelőzően a Törvényszék előtti eljárásban előadott érvei alapján, úgy kell határozni, hogy maga viseli saját költségeit, valamint az ESZT részéről az e két eljárással kapcsolatban felmerült költségeket.
320 Végül az eljárási szabályzat 138. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Tanács és a Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített nyolcadik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) Az Egységes Szanálási Testület (ESZT) viseli a saját költségein felül az NRW.Bank részéről a C‑662/19. P. sz. eljárásban a fellebbviteli eljárás során a Bíróság előtt felmerült költségeket.
3) Az NRW.Bank viseli a saját költségein felül az ESZT részéről a T‑466/16. RENV sz. ügyben a Törvényszék elé visszautalt eljárásban, illetve a T‑466/16. sz. ügyben a Törvényszék előtti eredeti eljárásban felmerült költségeket.
4) Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Bizottság maguk viselik saját költségeiket.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. február 21‑i nyilvános ülésen.
T. Henze
hivatalvezető‑helyettes | | elnök |
Tartalomjegyzék
I. A jogvita előzményei és a jelen kereset benyújtását követő tényállás
II. A megtámadott határozat
III. A felek kérelmei
IV. A jogkérdésről
A. A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára, 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára, valamint I. mellékletének „2. lépés” című részére vonatkozó jogellenességi kifogásokról
1. A kilencedik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára vonatkozó jogellenességi kifogásról
a) Előzetes észrevételek
b) A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának hatályáról
c) A 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 5. cikke (1) bekezdése f) pontjának jogszerűségéről
1) A 2014/59 irányelv előkészítő munkálatainak figyelmen kívül hagyására alapított első részről
2) Az állami költségvetésekre nehezedő terhek csökkentésére irányuló célkitűzés megsértésére alapított második részről
3) Az előzetes hozzájárulások kockázati profil szerinti kiigazítására vonatkozó elvnek és az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik részről
2. A tizedik, a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 6. cikke (5) bekezdése első albekezdésének b) pontjára és I. mellékletének „2. lépés” című részére vonatkozó jogellenességi kifogásokra alapított jogalapról
B. A megtámadott határozat jogszerűségére vonatkozó jogalapokról
1. Az arra alapított második és harmadik jogalapról, hogy a megtámadott határozat megsértette a Charta 41. cikkét és az indokolási kötelezettséget, mivel nincs jogalapja az eredeti határozatok visszaható hatállyal történő felváltásának
2. A negyedik, a felperes előzetes hozzájárulásának kiszámítását illetően a megtámadott határozat indokolásának elégtelenségére alapított jogalapról
a) Előzetes észrevételek
b) A megtámadott határozat egyedi indokolásának hiányára vonatkozó első részről
c) A többi intézmény egyedi adatai közlésének elmaradására vonatkozó második részről
d) Az osztályok létrehozásával kapcsolatos indokolás elégtelenségére vonatkozó harmadik részről
3. A hatodik, a Charta 41. cikkéből, az EUMSZ 298. cikkből, az általános jogelvekből és az ESZT eljárási szabályzatából eredő „általános eljárási követelmények” megsértésére alapított jogalapról
4. Az első és hetedik, a Charta 41. cikke (1) bekezdésének és (2) bekezdése a) pontjának a meghallgatáshoz való jog megsértése miatti megsértésére alapított jogalapról
a) A konzultációs eljárás keretében az észrevételek benyújtására nyitva álló határidő elégtelenségére vonatkozó első részről
b) A megtámadott határozatnak a konzultációs eljárást megelőzően történő véglegesen elfogadására vonatkozó második részről
5. Az ötödik, a hatékony bírói jogvédelemhez való jog megtámadott határozat általi megsértésére alapított jogalapról
6. A nyolcadik, a megtámadott határozatnak a 2015/63 felhatalmazáson alapuló rendelet 3. cikkének 28. pontjára és 5. cikke (1) bekezdésének f) pontjára tekintettel való jogellenességére alapított jogalapról
7. A tizenegyedik, az általános jogelvek megsértésére alapított jogalapról, mivel a megtámadott határozat nem az elfogadásának időpontjában fennálló tényeken és jogszabályokon alapul
8. Az éves célszint meghatározásának indokolásáról
C. Végkövetkeztetés
V. A költségekről