C‑371/08. sz. ügy

Nural Ziebell

kontra

Land Baden-Württemberg

(a Verwaltungsgerichtshof Baden-Württemberg [Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Munkavállalók szabad mozgása – A Társulási Tanács 1/80 határozata 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdése és 14. cikkének (1) bekezdése – A 64/221/EGK irányelv, a 2003/109/EK irányelv és a 2004/38/EK irányelv – A fogadó tagállam területén született és török munkavállaló gyermekeként jogszerűen tíz évnél hosszabb ideje folyamatosan ott tartózkodó török állampolgár tartózkodási joga – Büntetőjogi felelősséget megállapító ítéletek – A kiutasítási határozat jogszerűsége – Feltételek”

Az ítélet összefoglalása

1.        Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács – 1/80 határozat – Személyek szabad mozgása – Munkavállalók – Közrendi, közbiztonsági, illetve közegészségügyi okokkal igazolt korlátozások – Terjedelem – Huzamosan tartózkodó személyek

(2003/109 tanácsi irányelv, 12. cikk; az EGK‑Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 7. cikk, első bekezdés, második francia bekezdés, és 14. cikk, (1) bekezdés)

2.        Nemzetközi megállapodások – Az EGK–Törökország társulási megállapodás – Az EGK–Törökország társulási megállapodás által felállított Társulási Tanács – 1/80 határozat – Kiutasítás elleni védelem – Huzamosan tartózkodó személyek

(2004/38 európai parlamenti és tanácsi irányelv, 28. cikk, (3) bekezdés, a) pont; az EGK‑Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata, 7. cikk, első bekezdés, második francia bekezdés, és 14. cikk, (1) bekezdés)

1.        Az EGK‑Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata 14. cikke (1) bekezdésének alkalmazásában, olyan külföldi esetén, aki a fogadó tagállamban jogszerűen tíz évnél hosszabb ideje tartózkodik folyamatosan, az irányadó uniós jogi referenciakeretet a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló 2003/109 irányelv 12. cikke alkotja, amely – az EGK és Törökország közötti társulásra vonatkozó rendelkezésekben szereplő kedvezőbb szabályok hiányában – valamely harmadik állam bármely olyan állampolgárának kiutasításával szembeni minimális védelmi szabály jellegét ölti, aki valamely tagállam területén huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező és jogszerűen ott tartózkodó személy jogállásával rendelkezik.

Az uniós tagállamok munkavállaló állampolgárai Szerződésben előírt és az EGK és Törökország közötti társulás keretében analógia útján alkalmazandó szabad mozgásának területén a közrendre alapított kivétel az ezen alapszabadságtól való eltérésnek minősül, amelyet megszorítóan kell értelmezni, és annak tartalmát a tagállamok nem határozhatják meg egyoldalúan. Így közrendi és közbiztonsági okokkal igazolt intézkedéseket is csak akkor lehet hozni, ha a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok által esetről esetre végzett vizsgálatot követően kiderül, hogy az érintett személyes magatartása valóban tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a társadalom valamely alapvető érdekére. E vizsgálat során a hatóságok kötelesek továbbá biztosítani az arányosság elvének, valamint az érdekelt alapvető jogainak tiszteletben tartását, különösen pedig a magánélet és a családi élet tiszteletben tartásához való jog tiszteletben tartását. Ilyen intézkedések ezért nem rendelhetők el automatikusan a büntetőjogi felelősség megállapítását követően vagy más külföldieknek a bűncselekmények elkövetésétől való visszatartásra irányuló, általános megelőzési céllal. Ha tehát valamely török állampolgárt a közvetlenül az 1/80 határozatra alapított jogaitól megfosztó kiutasításra nézve önmagában nincs jelentősége annak, hogy több, a büntetőjogi felelősséget megállapító ítélet is létezik, akkor ennek még inkább érvényesnek kell lennie azon szabadságvesztés időtartamára vonatkozó igazolás esetében, amelyet az érintett személlyel szemben kiszabtak. E személy jelenlegi helyzetére tekintettel kell tehát a nemzeti bíróságnak mérlegelnie egyrészről a fogadó tagállam által elérni kívánt jogszerű célkitűzés védelme érdekében a tartózkodási jogával összefüggésben tervezett intézkedés szükségességét, másrészről pedig az érdekeltnek a fogadó tagállambeli társadalomba való újbóli beilleszkedését lehetővé tevő integrációs tényezők valódiságát.

(vö. 78–79., 81–83., 85. pont)

2.        Az EGK‑Törökország Társulási Tanács 1/80 határozata 14. cikkének (1) bekezdését a következőképpen kell értelmezni:

– a kiutasítással szemben a török állampolgárok részére ebben a rendelkezésben biztosított védelemnek nem ugyanaz a hatálya, mint az uniós polgárok részére az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38 irányelv 28. cikke (3) bekezdésének a) pontjában biztosított védelemnek, ily módon a kiutasítással szemben az ezen utóbbiak számára rendelkezésre álló védelmi rendszert nem lehet az 1/80 határozat 14. cikke (1) bekezdése értelmének és hatályának meghatározása során mutatis mutandis alkalmazni;

– az 1/80 határozatnak e rendelkezésével nem ellentétes az, hogy közrendi okokon alapuló kiutasítási intézkedést tegyenek az említett határozat 7. cikke első bekezdésének második francia bekezdésében részére biztosított jogokkal rendelkező török állampolgárral szemben, feltéve hogy az érdekelt személyes magatartása valóban tényleges és kellően súlyos veszélyt jelent a fogadó tagállambeli társadalom valamely alapvető érdekére, valamint hogy ezen intézkedés elengedhetetlen az ilyen érdek védelme céljából. A nemzeti bíróságnak kell – az érintett török állampolgár helyzetére jellemző valamennyi releváns tényezőre tekintettel – értékelni azt, hogy az ehhez hasonló intézkedés az adott esetben jogszerűen igazolt‑e.

(vö. 86. pont és a rendelkező rész)