A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hatodik tanács)
2023. június 28.(*)
„Európai uniós védjegy – Felszólalási eljárás – Európai uniós térbeli védjegy bejelentése – Egy palackban elhelyezett fűszál formája – Korábbi nemzeti térbeli védjegyek – Viszonylagos kizáró ok – A 40/94/EK rendelet 8. cikkének (3) bekezdése (jelenleg az (EU) 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése) – Az »ügynök« és »képviselő« fogalma – Közvetlen szerződéses megállapodás követelménye”
A T‑145/22. sz. ügyben,
a CEDC International sp. z o.o. (székhelye: Oborniki Wielkopolskie [Lengyelország], képviseli: M. Fijałkowski ügyvéd)
felperes
az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) (képviselik: D. Stoyanova‑Valchanova és V. Ruzek, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az EUIPO fellebbezési tanácsa előtti eljárásban, beavatkozó fél a Törvényszék előtti eljárásban:
az Underberg AG (székhelye: Dietlikon [Svájc], képviselik: A. Renck és C. Stöber ügyvédek),
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács),
tagjai: M. J. Costeira elnök, M. Kancheva (előadó) és U. Öberg bírák,
hivatalvezető: R. Ūkelytė tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel a 2023. január 19‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 263. cikken alapuló keresetében a felperes, a CEDC International sp. z o.o. az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) ötödik fellebbezési tanácsa 2021. december 22‑i határozatának (R 1954/2020‑5. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) részleges hatályon kívül helyezését kéri.
A jogvita előzményei
2 1996. április 1‑jén a beavatkozó fél, az Underberg AG európai uniós védjegybejelentést nyújtott be az EUIPO‑hoz a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL 1994. L 11.,1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.; helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK módosított tanácsi rendelet [HL 2009. L 78., 1. o.; helyesbítés: HL 2017. L 142., 104. o.], amelynek helyébe lépett az európai uniós védjegyről szóló, 2017. június 14‑i (EU) 2017/1001 európai parlamenti és tanácsi rendelet [HL 2017. L 154., 1. o.]) alapján.
3 A lajstromoztatni kívánt védjegy a következő térbeli megjelölés volt:
4 A bejelentett védjegy ezen ábrázolásához a következő leírást csatolták: „A védjegy tárgya egy palackban elhelyezett zöldes barna fűszál, amelynek hossza a palack magassának hozzávetőleg háromnegyedét teszi ki.”
5 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 33. osztályba tartozó árukkal kapcsolatban tették, amelyek az alábbi leírásnak felelnek meg: „Szeszes italok és likőrök”.
6 2003. szeptember 15‑én a Przedsiębiorstwo Polmos Białystok (Spółka Akcyjna) (a továbbiakban: Polmos), a felperes jogelődje, melynek helyébe a 2011. július 27‑én történt beolvadást követően a felperes lépett, felszólalást terjesztett elő a 40/94 rendelet 42. cikke (később a 207/2009 rendelet 41. cikke, majd a 2017/1001 rendelet 46. cikke) alapján a bejelentett védjegynek a fenti 5. pontban említett áruk tekintetében történő lajstromozásával szemben.
7 A felszólalás többek között az alábbi korábbi nemzeti védjegyeken alapult:
– a következőképpen ábrázolt, 95588457. számon lajstromozott, 1995. szeptember 18‑án bejelentett, 1997. április 18‑án a Przedsiębiorstwo Przemyslu Spirytusowego Polmos (a továbbiakban: PPS Polmos) nevében bejegyzett francia térbeli védjegy, amely 2001. augusztus 28‑án szállt át a Polmosra, és amelyet 2011. október 28‑án ruháztak át a felperesre, és amelyet meghosszabbítottak 2025. november 20‑ig a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok” tekintetében:
– a következőképpen ábrázolt, 39848553. számon lajstromozott, 1998. augusztus 25‑én bejelentett, 1999. április 28‑án bejegyzett német térbeli védjegy a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok, különösen vodkák” tekintetében:
– a 62018. számon lajstromozott lengyel védjegy, amelyet az Urząd Patentowy Rzeczypospolitej Polskiej (a Lengyel Köztársaság szabadalmi hivatala) több dokumentuma is alátámaszt, és amely nem tartalmazott ábrázolást;
– a következőképpen ábrázolt, 62081. számon lajstromozott, 1985. augusztus 30‑án bejelentett, 1987. november 20‑án bejegyzett és a 33. osztályba tartozó „vodka (alkoholtartalmú termékek)” 2025. augusztus 30‑ig megújított lengyel térbeli védjegy, amely védjegy 1987‑ben a PPS Polmosra szállt át, amely 1999‑ben azt a felperes jogelődjére, a Polmosra ruházta át:
– a következőképpen ábrázolt, 85811. számon lajstromozott, 1993. augusztus 2‑án bejelentett, 1995. július 3‑án a Polmos nevében bejegyzett, és a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú termékek” tekintetében 2023. augusztus 2‑ig megújított lengyel térbeli védjegy:
– a következőképpen ábrázolt, 2092826. számon lajstromozott, 1985. december 17‑én bejelentett, 1988. november 30‑án a Przedsiębiorstwo handlu Zagranicznego Agros (a továbbiakban: PHZ Agros) nevében a 33. osztályba tartozó „vodka” tekintetében bejegyzett japán térbeli védjegy:
– a következőképpen ábrázolt, 98746752. számon lajstromozott, a1998. augusztus 19‑én az Agros Holding S. A. (a továbbiakban: Agros) nevében, a 33. osztályba tartozó „vodka” tekintetében bejelentett francia térbeli védjegy:
– a nem lajstromozott német térbeli védjegy, amelyet állítólag Németországban a kereskedelmi forgalomban a 33. osztályba tartozó „alkoholtartalmú italok, különösen vodkák” tekintetében használtak, az alábbi formában:
8 A felszólalás az Európai Unió különböző tagállamaiban használt további lajstromozatlan megjelöléseken is alapult.
9 A felszólalás alátámasztásaként hivatkozott jogalapok a következők voltak: először is a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában (később a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja, jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja) foglalt okok a fenti 7. pontban említett 95588457. sz. korábbi francia térbeli védjegy tekintetében, másodszor a a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében (később a 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése, jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése) foglalt okok a fenti 7. pontban említett védjegyek tekintetében, harmadszor pedig a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében (később a 207/2009 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése, jelenleg a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése) foglalt okok a fenti 7. pont végén, és a fenti 8. pontban említett, lajstromozatlan megjelölések tekintetében.
10 2010. október 18‑án a felszólalási osztály a felszólalást teljes egészében elutasította.
11 2010. december 17‑én a felperes a 207/2009 rendelet 58–64. cikke alapján (jelenleg a 2017/1001 rendelet 66–71. cikke) fellebbezést nyújtott be az EUIPO‑hoz a felszólalási osztály határozata ellen.
12 Az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsa a 2012. március 26‑i határozatával (R 2506/2010‑4. sz. ügy) (a továbbiakban: első határozat) elutasította a fellebbezést.
13 A Törvényszék Hivatalához 2012. május 29‑én benyújtott és T‑235/12. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes az első határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet terjesztett elő.
14 A Törvényszék a 2014. december 11‑én hozott CEDC International kontra OHIM – Underberg (Egy üvegben elhelyezett fűszál formája) ítéletében (T‑235/12, a továbbiakban: első hatályon kívül helyező ítélet, EU:T:2014:1058), a Törvényszék teljes egészében hatályon kívül helyezte az első határozatot. A Törvényszék elöljáróban megállapította, hogy a felperes az EUIPO‑nak az összes felszólalási jogalapra, azaz a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdése a) pontjában, 8. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglalt valamennyi okra vonatkozó megállapításait és értékelését vitatja, ugyanakkor előadja, hogy érvelését kizárólag a fellebbezési tanácsnak a használatra vonatkozóan benyújtott bizonyítékok értékelésére vonatkozó megállapításaira korlátozza, mivel ezek a megállapítások ugyanúgy vonatkoznak az összes felszólalási jogalapra. Az ugyanezen rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felszólalási okot illetően megállapította, hogy a fellebbezési tanács azzal, hogy nem gyakorolta objektív módon és indokolással ellátott formában a mérlegelési jogkörét a 95588457. sz. korábbi francia térbeli védjegy használatát igazoló, elsőként hozzá beterjesztett bizonyítékok figyelembevételét illetően, megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését (jelenleg a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (2) bekezdése), és megsértette a 207/2009 rendelet 76. cikkének (2) bekezdését (jelenleg a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (2) bekezdése), valamint az így megállapított indokolás hiányára figyelemmel, megsértette a 207/2009 rendelet 75. cikkét (jelenleg a 2017/1001 rendelet 94. cikke). Következésképpen a Törvényszék helyt adott a keresetnek (az első hatályon kívül helyező ítélet 29., 69. és 103. pontja).
15 Az EUIPO negyedik fellebbezési tanácsa 2016. augusztus 29‑i határozatával (R 1248/2015‑4. sz. ügy) (a továbbiakban: második határozat) elutasította a fellebbezést. Úgy ítélte meg, hogy még ha figyelembe is veszi az első ízben előtte benyújtott bizonyítékokat, a felperes nem bizonyította a 95588457. sz. korábbi francia térbeli védjegy használatának jellegét, és ebből azt a következtetést vonta le, hogy az e védjegyre és a 207/2009 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt okokra alapított felszólalást el kell utasítani. Ami a felszólalás egyéb jogalapjait és a hivatkozott egyéb korábbi jogokat illeti, a fellebbezési tanács „kifejezetten hivatkoz[ott] az R 2506/2010‑4. sz. ügyben 2012. március 26‑án hozott határozatában foglalt érvelésre”. Arra a következtetésre jutott, hogy a felszólalást a felszólalás alapjául szolgáló valamennyi ok és korábbi jog alapján el kell utasítani (a második határozat 46–49. pontja).
16 A Törvényszék Hivatalához 2016. november 11‑én benyújtott és T‑796/16. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével a felperes a második határozat hatályon kívül helyezése iránti keresetet terjesztett elő. Ezen eljárást az EUIPO kérelmére 2017. május 29‑től 2019. augusztus 12‑ig felfüggesztették.
17 A Törvényszék a 2020. szeptember 23‑án hozott CEDC International kontra OHIM – Underberg (Egy üvegben elhelyezett fűszál formája) ítéletében (T‑796/16, a továbbiakban: második hatályon kívül helyező ítélet, EU:T:2020:439), hatályon kívül helyezte a második határozatot. Egyrészt helyben hagyta a fellebbezési tanács azon értékelését, amely szerint az ábrázolás és a lajstromozás szerinti a 95588457. sz. korábbi francia térbeli védjegy használatát nem igazolták, és így a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjára alapított felszólalási okot el kell utasítani. Másrészt megállapította, hogy a fellebbezési tanács azzal, hogy az e rendelet 8. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglalt felszólalási okokat illetően a Törvényszék által teljes egészében hatályon kívül helyezett első határozatban foglalt érvelésre való „kifejezett hivatkozásra” szorítkozott, és ezt követően a hozzá benyújtott fellebbezés elutasításának rendelkező részét részben ilyen hivatkozásra alapította, nem indokolta meg a jogilag megkövetelt módon a megtámadott határozatot, és ezzel megsértette a 207/2009 rendelet 75. cikkét. Következésképpen a Törvényszék a második határozatot kizárólag a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) és (4) bekezdésében foglalt felszólalási okok tekintetében helyezte hatályon kívül, és a fellebbezést ezt meghaladó részében, azaz az ugyanezen rendelet 8. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt felszólalási okot érintő részében elutasította (a második hatályon kívül helyező ítélet 179., 204. és 209. pontja).
18 A Bíróság Hivatalához 2020. november 26‑án benyújtott és C‑639/20. P. számon nyilvántartásba vett fellebbezésével a felperes a második hatályon kívül helyező ítélet részleges hatályon kívül helyezése iránti keresetet terjesztett elő.
19 A Bíróság a 2021. március 23‑i CEDC International kontra EUIPO végzésben (C‑639/20 P, nem tették közzé, EU:C:2021:227) nem adott helyt a fellebbezésnek.
20 A fellebbezési tanácsok elnöksége – a felekkel 2020. október 8‑án közölt – határozatával az ügyet R 1954/2020‑5. szám alatt az ötödik fellebbezési tanács elé utalta újbóli határozathozatal céljából.
21 A megtámadott határozatban az ötödik fellebbezési tanács elutasította a keresetet. Elsősorban, a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási okot illetően megállapította először is, hogy bizonyos hivatkozott korábbi jogok nem vehetők figyelembe a felszólalás alátámasztásaként. Ezt követően a fellebbezési tanács úgy találta, hogy a felperesnek – valószínűleg az akkori Lengyel Köztársaság kommunista rendszerének sajátos helyzete miatt – nem sikerült bizonyítania, hogy közte és a beavatkozó fél között, illetve közte és a PHZ Agros vagy Agros Trading Co. Ltd között szerződéses kapcsolat állt fenn, akár a védjegybejelentés benyújtásának időpontjában, akár azt megelőzően. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a 95588457. sz. korábbi francia térbeli védjegyet és a 62081. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyeket illetően a beavatkozó fél nem tekinthető a felperes ügynökeként vagy képviselőjeként eljárónak, így a felszólalásnak az említett cikkben foglalt második feltételre tekintettel nem lehet helyt adni. Végül „a teljesség kedvéért” megállapította, hogy a benyújtott szerződéses megállapodások egyike sem utalt kifejezetten a fent említett korábbi védjegyekre. Másodsorban, az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében foglalt felszólalási okot illetően a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperes nem bizonyította a hivatkozott lajstromozatlan német védjegy tényleges használatát, és még kevésbé annak a védjegybejelentést megelőző, a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű, gazdasági tevékenység körében történő németországi használatát, és ugyanez vonatkozik a lajstromozatlan állítólagos védjegyekre az Unió többi országában is, és így a felszólalást is el kell utasítani.
A felek kérelmei
22 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– részben helyezze hatályon kívül a megtámadott határozatot a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti felszólalási ok tekintetében;
– az EUIPO‑t és a beavatkozó felet kötelezze a Törvényszék és a fellebbezési tanács előtti eljárások során felmerült költségek viselésére.
23 Az EUIPO és a beavatkozó fél azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
24 A szóban forgó védjegybejelentés benyújtásának időpontjára tekintettel azonban, amely 1996. április 1‑je, és amely az alkalmazandó anyagi jog meghatározása céljából döntő jelentőségű, a jelen jogvita tényállására a 40/94 rendelet anyagi jogi rendelkezései irányadók (lásd ebben az értelemben: 2014. május 8‑i Bimbo kontra OHIM ítélet, C‑591/12 P, EU:C:2014:305, 12. pont; 2020. június 18‑i Primart kontra EUIPO ítélet, C‑702/18 P, EU:C:2020:489, 2. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen a jelen ügyben az anyagi jogi szabályokat illetően a felek által beadványaikban a 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésére vagy a 2017/1001 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésére tett hivatkozásokat úgy kell érteni, mint amelyek a 40/94 rendelet azonos tartalmú 8. cikkének (3) bekezdésére vonatkoznak.
25 Egyébiránt, mivel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljárási szabályokat általában azok hatálybalépésétől kezdve kell alkalmazni (lásd: 2012. december 11-i Bizottság kontra Spanyolország ítélet, C‑610/10, EU:C:2012:781, 45. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), a jogvitára a 2017/1001 rendelet eljárási rendelkezései vonatkoznak.
26 Keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt a lényeges eljárási szabályoknak, különösen a 2017/1001 rendelet – 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 95. cikke (1) bekezdésének és 94. cikke (1) bekezdésének megsértésére, a másodikat pedig magának a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapítja.
27 Előzetesen meg kell jegyezni, hogy maga a felperes pontosítja a keresetlevelének 35. pontjában, hogy e kereset csak azon részében érinti a megtámadott határozatot, amely a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási okra vonatkozik. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja az ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében foglalt okon alapuló felszólalás EUIPO szervezeti egységei általi elutasítását, és így ezen elutasítás tehát jogerős.
Az első, a lényeges eljárási szabályoknak, különösen a 2017/1001 rendelet 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 95. cikke (1) bekezdésének és 94. cikke (1) bekezdésének a megsértésére alapított jogalapról
28 Első jogalapjával a felperes lényeges eljárási szabályok megsértésére hivatkozik, különösen a 2017/1001 rendelet 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 95. cikke (1) bekezdésének megsértésére, amely a tények helyes vizsgálatának hiányán, valamint ugyanezen rendelet 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 94. cikke (1) bekezdésének indokolási kötelezettség megsértése miatti megsértésére. E jogalap három részből áll. Az első azon alapul, hogy a fellebbezési tanács nem vizsgálta a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésén alapuló felszólalási okokat a felszólalásban „ügynök által bejelentett védjegyként” hivatkozott korábbi jog, vagyis a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló lajstromozatlan német térbeli védjegy tekintetében. A második kifogás azon alapul, hogy a fellebbezési tanács nem vizsgálta meg, hogy a felek között fennáll‑e hallgatólagos ügynöki vagy képviselői jogviszony a benyújtott bizonyítékok alapján, amelyek alátámasztották a beavatkozó felet és jogelődjét terhelő bizalmi és együttműködési kötelezettséget. A harmadik kifogás azon alapul, hogy a fellebbezési tanács tévesen értékelte a felek közötti ügynöki vagy képviselői jogviszonyban foglalt ipari tulajdonjogok terjedelmére vonatkozó tényeket, többek között azáltal, hogy nem ismerte el, hogy a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló lajstromozatlan német térbeli védjegyhez fűződő ipari tulajdonjogokra a beavatkozó felet és jogelődjét terhelő bizalmi és együttműködési kötelezettség vonatkozik.
29 A Törvényszék szerint célszerű először a második kifogást megvizsgálni.
30 E célból a Törvényszék a következő rövidítéseket használja:
– a „PPS Polmos” a vodkákat gyártó Przedsiębiorstwo Przemyslu Spirytusowego Polmos lengyel állami vállalat, amely a Przedsiębiorstwo Polmos Białystok (Spółka Akcyjna) jogelődje, mely utóbbi pedig a CEDC International sp. z o.o., a felperes jogelődje;
– a „Polmos” a Przedsiębiorstwo Polmos Białystok (Spółka Akcyjna), a PPS Polmos jogutódja, és a felperes jogelődje;
– a „PHZ Agros” a Przedsiębiorstwo handlu Zagranicznego Agros, a lengyel vodkák külföldre történő kivitelére jogosult lengyel állami vállalat;
– az „AGROS” az Agros Holding S. A. és/vagy annak 100%‑os tulajdonában elhelyezett leányvállalata, az Agros Trading Sp. z o.o. (angolul: Agros Trading Co. Ltd), a PHZ Agros jogutódja;
– a „Diversa” a Diversa Spezialitäten GmbH, az Underberg AG, a beavatkozó fél jogelődje.
31 Állításai alátámasztására a felperes különböző kereskedelmi megállapodásokra hivatkozik, amelyek fő elemei a következők:
– az Agros és a Diversa között 1983. május 10‑én kötött, behozatalra vonatkozó megállapodás [K7–K7a];
– az Agros és a Diversa között 1987. május 8‑án kötött, behozatalra vonatkozó megállapodás [K8–K8a];
– az Agros és az „importőrnek” minősített beavatkozó fél között 1993. október 29‑én létrejött megállapodás [K9];
– az Agros és az „importőrnek” minősített beavatkozó fél között 1999. május 24‑én létrejött megállapodás [K11].
A második, a felperes és a beavatkozó fél közötti hallgatólagos ügynöki vagy képviseleti jogviszony fennállása vizsgálatának elmulasztására alapított kifogásról
32 Második kifogásával a felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy nem vizsgálta meg azokat a bizonyítékokat, amelyek szerinte azt támasztják alá, hogy a felek között a de facto a PPS Polmos vagy a Polmos ügynökeként vagy képviselőjeként eljáró PHZ Agros vagy Agros révén (szellemi tulajdonjogok, köztük egy palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló térbeli védjegy jogosultjai) hallgatólagos vagyonkezelői viszony áll fenn. A felperes e tekintetben különböző bizonyítékokra [K1–K11. melléklet] hivatkozik, ideértve a fenti 31. pontban felsorolt megállapodásokat is, és úgy véli, hogy mindezek az együttesen vizsgált tények azt bizonyítják, hogy a Diversat vagy a beavatkozó felet hallgatólagos bizalmi és együttműködési kötelezettség terhelte a PHZ Agrost vagy az Agrost de facto ügynökként képviselő PPS Polmos vagy Polmos tekintetében. A fellebbezési tanács egyebek mellett nem ismerte el, hogy a felek (illetve jogelődjeik) közötti jogviszony vagyonkezelői jellege egyértelműen kitűnne az 1983. május 10‑i és az 1987. május 8‑i behozatali megállapodásokból, valamint az 1993. október 29‑i megállapodásból, hanem „vizsgálatában csupán a megállapodások fennállásának ellenőrzésére szorítkozott”. Ezenfelül az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a védjegyjogosult védelme a bizalmi kötelezettséget keletkeztető szerződéses jogviszony megszűnése után is fennmarad. Végül figyelembe kell venni az 1970‑es években Lengyelországban fennálló kommunista rendszert, illetve a közvállalkozások 1990‑es években végbemenő privatizációjának „viharos körülményeit”. A felperes arra a következtetésre jut, hogy a fellebbezési tanács nem teljesítette a tények vizsgálatára és határozatának indokolására vonatkozó eljárási kötelezettségeit mindezen bizonyíték vonatkozásában.
33 Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.
34 A 2017/1001 rendelet 95. cikke (1) bekezdésének első mondata alapján az EUIPO az előtte folyó eljárásban a tényeket hivatalból vizsgálja, a lajstromozás viszonylagos kizáró okaival összefüggő eljárásban azonban a vizsgálat során a felek által előterjesztett tényálláshoz, bizonyítékokhoz és érvekhez, valamint a kérelem szerinti igényekhez kötve van.
35 A 2017/1001 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének első mondata értelmében az EUIPO határozatait indokolni kell.
36 Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik. Valamely határozat indokolása ugyanis azon indokok egyértelmű kifejezéséből áll, amelyeken e határozat alapszik. Ha ezen indokok hibában szenvednek, az a határozat érdemi jogszerűségét érinti, de annak indokolását nem, amely megfelelő lehet annak ellenére, hogy hibás indokokat fejt ki. Ebből az következik, hogy a valamely jogi aktus megalapozottságának a vitatását célzó kifogások és érvek az indokolás hiányára vagy elégtelenségére alapított jogalap keretében nem relevánsak (lásd: második hatályon kívül helyező ítélet, 187. pont [nem tették közzé], valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 A 40/94 rendelet (207/2009 és 2017/1001 rendelettel nem módosított) 8. cikkének (3) bekezdése értelmében a védjegyjogosult felszólalása alapján nem részesülhet védjegyoltalomban a megjelölés, ha azt a képviselő, illetve az ügynök – a jogosult engedélye nélkül – saját nevében jelentette be lajstromozásra, kivéve, ha az ügynök vagy a képviselő igazolja, hogy eljárása helyénvaló volt.
38 A 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése annak megakadályozására irányul, hogy a korábbi védjegy jogosultjának ügynöke vagy képviselője kisajátíthassa a védjegyet, mivel ez utóbbiak kihasználhatják a köztük és a védjegyjogosult között fennálló kereskedelmi kapcsolat során megszerzett ismereteket és tapasztalatokat, és így tisztességtelen előnyre tehetnek szert a védjegyjogosult által tett erőfeszítésekből és beruházásokból (2020. november 11‑i EUIPO kontra John Mills ítélet, C‑809/18 P, EU:C:2020:902, 72. és 83. pont; 2006. szeptember 6‑i DEF‑TEC Defense Technology kontra OHIM – Defense Technology [FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR] ítélet, T‑6/05, EU:T:2006:241, 38. pont, valamint 2019. február 14‑i Mouldpro kontra EUIPO – Wenz Kunststoff [MOULDPRO] ítélet, T‑796/17, nem tették közzé, EU:T:2019:88, 24. pont). E rendelkezés célja tehát az, hogy védje a védjegyjogosultak jogos érdekeit, és védje őket a védjegyük önkényes bitorlásától azáltal, hogy biztosítja számukra az ügynökeik vagy képviselőik által az engedélyük nélkül bejelentett lajstromozás megtiltásának jogát (2021. szeptember 8‑i Qx World kontra EUIPO – Mandelay [EDUCTOR] ítélet, T‑84/20, nem tették közzé, EU:T:2021:555, 61. pont).
39 A 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének szövegéből kitűnik, hogy ahhoz, hogy egy felszólalás ennek alapján eredményes legyen, először is az szükséges, hogy a felszólaló legyen a korábbi védjegy jogosultja, másodszor, hogy a védjegybejelentő legyen a védjegyjogosult képviselője vagy ügynöke, harmadszor, hogy a védjegybejelentést a képviselő vagy az ügynök nevében, a jogosult hozzájárulása és a képviselő vagy ügynök cselekményeit igazoló jogszerű indokok nélkül nyújtsák be, negyedszer pedig, hogy a bejelentés alapvetően azonos vagy hasonló megjelölésekre vonatkozzon. E feltételek együttes fennállása szükséges (2011. április 13‑i Safariland kontra OHIM – DEF‑TEC Defense Technology [FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR] ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 61. pont).
40 Ezért azt kell megvizsgálni, hogy a jelen ügyben teljesülnek‑e a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételek.
– Az első, a korábbi védjegyek jogosultságára vonatkozó feltételről
41 Amint arra a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 45–48. pontjában rámutatott, a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése a „védjegyjogosultra” utal, anélkül hogy pontosan meghatározná az érintett korábbi védjegy fajtáját, azaz csak lajstromozott védjegyről, vagy nem lajstromozottról is szó lehet, sem pedig azt, hogy kizárólag európai uniós védjegyre vagy akár valamely harmadik állam védjegyére utal‑e.
42 E tekintetben egyrészt az érintett korábbi védjegy típusát illetően a fellebbezési tanácshoz hasonlóan meg kell állapítani, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „védjegy” fogalma a lajstromozott védjegyeken kívül kiterjed a nem lajstromozott védjegyekre is, azonban csak annyiban, amennyiben a származási ország jogszabályai ilyen típusú jogokat ismernek el.
43 Másrészt a korábbi védjegy eredetét illetően, mivel a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének szövege nem tartalmaz semmilyen utalást valamilyen érintett „területre”, ellentétben ugyanezen rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjával, meg kell állapítani, hogy nincs jelentősége annak, hogy a korábbi védjegyhez kapcsolódó jogok alkalmazandók‑e az Európai Unióban, vagy sem.
44 A Törvényszék ezzel egyenértékű elvet állapított meg két európai uniós védjegynek egy korábbi lengyel védjegy alapján való törlése iránti két kérelemmel kapcsolatos ítéletben a 207/2009 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 53. cikke (1) bekezdésének b) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 60. cikke (1) bekezdésének b) pontja) alapján, abban az időszakban, amikor a Lengyel Köztársaság nem volt az Unió tagállama. A Törvényszék többek között pontosította, hogy e rendelet 8. cikkének (3) bekezdése nem korlátozza annak hatályát a valamely tagállamban lajstromozott vagy ott joghatásokkal járó védjegyekre, valamint hogy ellenkező esetben ugyanezen rendelet 8. cikkének (1) és (5) bekezdésével feleslegesen ismétlődne (lásd ebben az értelemben: 2012. november 29‑i Adamowski kontra OHIM – Fagumit [FAGUMIT] ítélet, T‑537/10 és T‑538/10, EU:T:2012:634, 19. pont).
45 Ezenkívül a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének értelmezéséhez figyelembe kell venni az ipari tulajdon oltalmára létesült, 1883. március 20‑i, felülvizsgált és módosított Párizsi Uniós Egyezmény 6 septies cikkét (lásd: 2020. november 11‑i EUIPO kontra John Mills ítélet, C‑809/18 P, EU:C:2020:902, 65. pont), mivel az előbbi az utóbbi végrehajtására irányul. Következésképpen a „jogosult” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az az Európai Unión kívül, de az említett egyezmény részes államainak egyikében lajstromozott védjegy jogosultja számára is lehetővé teszi, hogy e védjegy oltalmára hivatkozzon.
46 Másként fogalmazva, ebből az következik, hogy valamely, a Párizsi Uniós Egyezmény bármely szerződő államában bejegyzett korábbi védjegy jogosultja hivatkozhat a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésére, ha e jogosult ügynöke vagy képviselője a védjegy lajstromozását az Európai Unióban a hozzájárulása nélkül kéri.
47 A jelen esetben a megtámadott határozat 49–53. pontjában a fellebbezési tanács először is megállapította, hogy a hivatkozott korábbi jogok némelyike, azaz a 39848553. sz. német védjegy és a 98746752. sz. francia védjegy, nem vehető figyelembe, mivel a lajstromozni kért védjegy bejelentésének napját követően jelentették be őket, és így nem szolgálhatnak a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti felszólalás alapjául. Ezenfelül megjegyezte, hogy a felszólalás előterjesztésének időpontjában a felperes nem jogosultja a 2092826. sz. japán védjegynek, mivel az a PHZ Agros nevére volt bejegyezve az adott időpontban, és ennélfogva e japán védjegy nem felel meg az e cikk szerinti felszólalás benyújtásának időpontjában fennálló jogosultság követelményének sem [K15a és K15d]. Végül megállapította, hogy a 62018. sz. lengyel védjegyet nem újították meg a jogszabályi határidőn belül, így annak oltalma már nem állt fenn. Mivel egy korábbi jognak a határozat meghozatalának napján kell oltalmat élveznie, e lengyel védjegy a jelen eljárásban az említett cikk alapján már nem képezhetett érvényes alapot.
48 Következésképpen a fellebbezési tanács megállapította, hogy azon három korábbi védjegy (lásd a fenti 7. pontot), amelyeknek tekintetében a felperes sikerrel bizonyította, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében azok jogosultja, és amelyek ekképpen figyelembe vehetők a következők: a 95588457. sz. korábbi francia védjegy, a 85811 sz. korábbi lengyel védjegy, és a 62081. sz. korábbi lengyel védjegy. Ez utóbbit illetően a fellebbezési tanács ezt „a teljesség kedvéért” vette figyelembe, mivel a felperes számára „legkedvezőbb forgatókönyvről” lévén szó, jóllehet e védjegyet alátámasztotta a Lengyel Köztársaság szabadalmi hivatalának védjegylajstromából származó kivonat angol nyelvű fordítása, és az eredeti lengyel nyelvű védjegyokiratot és megújítási igazolást a felperes 2008. július 3‑án nyújtotta be [K31 és K32], azaz három évvel a felszólalás alátámasztására a 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL 1995. L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 189. o.) 19. szabálya (1) bekezdése és (2) bekezdésének e) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet kiegészítéséről és az (EU) 2017/1430 felhatalmazáson alapuló rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. március 5‑i (EU) 2018/625 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet [HL 2018. L 104., 1. o.] 7. cikkének (1) bekezdése és (2) bekezdésének c) pontja) alapján meghatározott határidő lejárta után, amely határidő 2005. július 7‑én járt le.
49 A felperes – a 39848553. sz. német védjegyre vonatkozó kivételével – nem vitatja ezen értékeléseket. E tekintetben elegendő azt megállapítani, hogy e védjegyet 1998. augusztus 25‑én, több mint két évvel a lajstromozni kért védjegy bejelentésének időpontját követően jelentették be, és így az semmiképp sem lehet korábbi annál.
50 A jelen ügy körülményeire tekintettel, a megfelelő igazságszolgáltatás érdekében a Törvényszék a fellebbezési tanácshoz hasonlóan célszerűnek tartja a 95588457. sz. korábbi francia védjegyre és a 62081. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyekre tekintettel az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó második feltétel érdemi vizsgálatát, azon tény tekintetében történő állásfoglalás nélkül, hogy a felszólalási beadványban e védjegyekre hivatkoztak és azokat alátámasztották.
– A második, az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó feltételről
51 Emlékeztetni kell arra, hogy az annak megakadályozására irányuló cél, hogy a védjegyjogosult ügynöke vagy képviselője kisajátíthassa a korábbi védjegyet (lásd a fenti 38. pontot) a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „ügynök” és „képviselő” fogalmának tág értelmezését igényli. E fogalmakat tágan kell értelmezni, oly módon hogy azok magukban foglalják az olyan szerződéses megállapodáson alapuló jogviszonyok minden formáját, amely alapján – a jogosult vagy a meghatalmazó és az európai uniós védjegy bejelentője közötti szerződéses jogviszony jogi minősítésétől függetlenül – az egyik fél a másik érdekeit képviseli. E rendelkezés alkalmazásában tehát elegendő, ha a felek között olyan jellegű kereskedelmi együttműködési megállapodás van érvényben, amely bizalmi, úgynevezett „vagyonkezelői” viszonyt teremt azáltal, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan úgy rendelkezik, hogy a védjegybejelentőt a védjegyjogosult érdekeire vonatkozóan általános bizalmi és együttműködési kötelezettség terheli (2011. április 13‑i FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 64. pont; 2014. július 9‑i Moonich Produktkonzepte & Realisierung kontra OHIM – Thermofilm Australia [HEATSTRIP] ítélet, T‑184/12, nem tették közzé, EU:T:2014:621, 58. és 59. pont; lásd még ebben az értelemben: 2020. november 11‑i EUIPO kontra John Mills ítélet, C‑809/18 P, EU:C:2020:902, 84. és 85. pont).
52 Szükséges azonban, hogy legyen – akár írásban, akár más formában – a felek között kereskedelmi együttműködésről szóló szerződéses megállapodás. Ha a védjegybejelentő teljesen önállóan jár el, anélkül hogy bármilyen kapcsolatban állna a jogosulttal, nem tekinthető ügynöknek a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében. Így a jogosult vevője vagy ügyfele nem minősül „ügynöknek” vagy „képviselőnek”, mivel ezeket a személyeket nem terheli a védjegyjogosulttal szembeni sajátos bizalmi kötelezettség (lásd ebben az értelemben: 2011. április 13‑i FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 64. pont; 2014. július 9‑i HEATSTRIP ítélet, T‑184/12, nem tették közzé, EU:T:2014:621, 59. pont; 2019. február 14‑i MOULDPRO ítélet, T‑796/17, nem tették közzé, EU:T:2019:88, 23. pont). Ezen ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodásnak közvetlenül a felek között kell létrejönnie, nem pedig harmadik személyek közvetítésével.
53 Ennélfogva, amint arra az EUIPO helyesen rámutat, azon tény, hogy a „hallgatólagos” kapcsolat elegendő lehet a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazásához, csupán azt jelenti, hogy egy lényegében létrejött kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodás fennállása és jellege a döntő szempont, nem pedig alaki minősítése. Ekképpen egy vagyonkezelői és kötelező erejű szerződéses jogviszony egyszerű kereskedelmi levelezés révén is létrehozható, ideértve az elektronikus levelet is (lásd ebben az értelemben: 2014. július 9‑i HEATSTRIP ítélet, T‑184/12, nem tették közzé, EU:T:2014:621, 66. és 67. pont). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felszólaló főszabály szerint szabadon választhatja meg azon bizonyíték formáját, amelynek az EUIPO‑hoz való benyújtását a korábbi jogra alapított felszólalás keretében hasznosnak ítéli meg (lásd analógia útján: 2018. június 28‑i EUIPO kontra Puma ítélet, C‑564/16 P, EU:C:2018:509, 58. pont). Ugyanakkor egy ilyen szerződéses jogviszony fennállását nem lehet valószínűség vagy feltételezések alapján bizonyítani, hanem ahhoz konkrét és objektív bizonyítékokra kell támaszkodni (lásd analógia útján: 2002. december 12‑i Kabushiki Kaisha Fernandes kontra OHIM ‑ Harrison [HIWATT] ítélet, T‑39/01, EU:T:2002:316, 47. pont).
54 Azon körülmény hatását illetően, mely szerint a szerződéses jogviszony a védjegybejelentés időpontjában már megszűnt, nem szükséges, hogy a felek között létrejött megállapodás a védjegybejelentés időpontjában még érvényben legyen. A 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése azokra a megállapodásokra is alkalmazandó, amelyek az említett védjegybejelentés időpontját megelőzően lejártak, feltéve hogy az eltelt idő alapján jogosan feltételezhető, hogy a bizalmi kötelezettség és a bizalmi viszony a közösségi védjegybejelentés időpontjában is fennállt. E rendelkezés e kiterjesztő értelmezésének célja a korábbi védjegyek jogosultjának védelme, még azon szerződéses jogviszony megszűnését követően is, amelyből a bizalmi kötelezettség ered (2011. április 13‑i FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 65. pont). Másként fogalmazva, az említett értelmezés szerint az említett rendelkezés által nyújtott védelem a bizalmi kötelezettséget keletkeztető szerződéses jogviszony megszűnését követően is fennáll a fent említett feltétellel.
55 Eljárásjogi szempontból az ügynöki vagy képviseleti szerződéses jogviszony fennállásával kapcsolatos bizonyítási teher a felszólalót, azaz a korábbi védjegy jogosultját terheli (lásd ebben az értelemben: 2011. április 13‑i FIRST DEFENSE AEROSOL PEPPER PROJECTOR ítélet, T‑262/09, EU:T:2011:171, 67. pont; 2019. február 14‑i MOULDPRO ítélet, T‑796/17, nem tették közzé, EU:T:2019:88, 30. pont).
56 Ezen ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy még ha a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében szereplő „ügynök” és „képviselő” kifejezéseket tágan kell is értelmezni, a felek között olyan kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodásnak kell fennállnia, amely bizalmi viszonyt teremthet azáltal, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan úgy rendelkezik, hogy a védjegybejelentőt a védjegyjogosult érdekeire vonatkozóan általános bizalmi és együttműködési kötelezettség terheli (2019. február 14‑i MOULDPRO ítélet, T‑796/17, nem tették közzé, EU:T:2019:88, 33. pont).
57 A jelen ügyben tehát a felperesnek kell bizonyítania az EUIPO előtt, hogy ilyen kereskedelmi együttműködési szerződéses megállapodás létezett közvetlenül a felek, vagyis a beavatkozó fél és maga a felperes között a kért védjegy bejelentésének időpontjában.
58 Elöljáróban, a fenti 51–56. pontból kitűnik, hogy a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 56. pontjában helyesen állapította meg, hogy az ilyen bizalmi viszony hallgatólagosan, de facto jogviszony alapján is létrejöhet anélkül, hogy a felek forgalmazási szerződést vagy alakszerű ügynöki szerződést írtak volna alá.
59 A megtámadott határozat 63–68. pontjában a fellebbezési tanács megjegyezte, hogy a felek közötti kapcsolatok jellegének értékelését megelőzően a felek történetét és kapcsolatait időrendi sorrendben kellett nyomon követnie. A felperes történelmi háttere a vodka gyártására alapított első állami termelőegység, a PPS Polmos. E társaság és későbbi jogutódjai voltak felelősek egy másik állami vállalat, a PHZ Agros által külföldön értékesített termék gyártásáért, valamint azok lengyelországi értékesítéséért és forgalmazásáért. A fellebbezési tanács megállapította, hogy akkoriban a PHZ Agros volt az egyetlen olyan társaság, amely jogosult volt a PPS Polmos által gyártott vodka külföldre történő kivitelére. 1975 óta léteztek forgalmazási megállapodások, először a PHZ Agros és a Diversa, a beavatkozó fél jogelődje között, 1975‑től 1992‑ig, majd ezt követően az Agros és a beavatkozó fél között. E megállapodások értelmében, amelyek a kért védjegy bejelentésekor még érvényben voltak, a PHZ Agros és az Agros kizárólagos joggal rendelkezett a lengyel vodka Németországban való forgalmazására, kezdetben több védjegy tekintetében, valamint a „Grasovka” címkével ellátott vodka tekintetében.
60 A megtámadott határozat 69–75. pontjában a felperes által benyújtott K1–K11. mellékletet illetően a fellebbezési tanács kétségkívül rámutatott arra, hogy a kért védjegy bejelentése (tudniillik 1996. április 1‑je) előtt érvényben volt az Agros és a beavatkozó fél között 1993. október 29‑én létrejött megállapodás [K9], amelyben ez utóbbit a „Wyborowa” és a „Grasovka” elnevezéseket viselő vodkák kizárólagos németországi importőreként említették. Ugyanakkor kiemelte, hogy a felszólalást egy másik társaság, a Polmos nyújtotta be, amely a 95588457. sz. korábbi francia védjegy és a 62081. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyek jogosultja, és az előterjesztett bizonyítékok alapján a felperes vagy a PPS Polmos soha nem állt közvetlen kapcsolatban a beavatkozó féllel. Ezenkívül megállapította, hogy a felperes egyáltalán nem bizonyította, hogy az Agros a Polmos vodkáinak engedélyese vagy kizárólagos németországi forgalmazója lett volna, mivel a fent említett megállapodás sehol sem említette kifejezetten azt, hogy az Agros ilyen minőségben járt volna el. A fellebbezési tanács arra a következtetésre jutott, hogy a felperes által előterjesztett bizonyítékok és érvek nem támasztják alá, és nem is magyarázták meg a felek, vagyis a Polmos – a PPS Polmos jogutódja és a felperes jogelődje – ügynökeként vagy képviselőjeként eljáró beavatkozó fél közötti szerződéses jogviszony fennállását.
61 A megtámadott határozat 76–81. pontjában a fellebbezési tanács azt is megjegyezte, hogy a jelen ügyben egyetlen bizonyíték sem támasztja alá, hogy a Polmos kereskedelmi kapcsolatban állt volna a PHZ Agrosszal vagy az Agrosszal. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperesnek a „korábbi kommunista Lengyelország” exportszervezési rendszerre vonatkozó puszta állításai nem relevánsak, mivel ezek a szabályok 1996‑ban, a kért védjegy bejelentésekor már nem voltak alkalmazandók, és az eljárás egyetlen szakaszában sem nyújtottak be semmilyen bizonyítékot ezen állítás alátámasztására. A fellebbezési tanács megállapította, hogy a beavatkozó fél bár kapcsolatban állt az Agrosszal, soha nem állt a védjegy állítólagos jogosultjával, a Polmosszal, vagy annak jogelődjével kapcsolatban. Megállapította, hogy a két jogalany (azaz a PHZ Agros és a PPS Polmos) akkoriban valóban közjogi jogalany volt, és közöttük semmilyen engedélyezési rendszert nem lehetett létrehozni, mivel a törvény értelmében egy közjogi jogalanyt (a jelen esetben az Agrost) jelölték ki a másik közjogi jogalany (a jelen esetben a Polmos) érdekeinek külföldön történő képviseletére, és a végső kedvezményezett a Lengyel Népköztársaság volt, amely a 1989. évi rendszerváltást követően Lengyel Köztársaság lett. A felperes szerint, aki e célból a K17. és a K31–K36. mellékletre hivatkozott, jogelődje, a Polmos, az állami tulajdonú vállalkozások privatizációját követően megszerezte a (Németországban Grasovka néven értékesített) Żubrówka védjegyhez fűződő valamennyi jogot, ideértve a jelen felszólalási eljárásban hivatkozott korábbi jogokat is. Mindazonáltal a fellebbezési tanács emlékeztetett arra, hogy a 39848553. sz. korábbi német védjegy lajstromozását nem lehet figyelembe venni, mivel bejelentésének időpontja a kért védjegy bejelentésének időpontjánál későbbi. Ezenkívül helybenhagyta a felszólalási osztály azon határozatát, amely szerint az Agros és a Polmos között létrejött egyetlen, a felperes által benyújtott megállapodás, nevezetesen a 2001. augusztus 28‑i védjegyátruházási megállapodás [K17] a kért védjegy bejelentését (azaz 1996. április 1‑jét) követően jött létre, és jogi jellege eltér a forgalmazási megállapodásétól. Rámutatott arra, hogy a K31–K36. melléklet szintén a kért védjegy bejelentését követően keletkezett.
62 A megtámadott határozat 82–86. pontjában a fellebbezési tanács megállapította, hogy még ha felperes azt is kérte, hogy vegye figyelembe a „korábbi kommunista Lengyelország” igen összetett helyzetét, valamint a vállalkozások történeti szerkezetét és fűszálhoz kapcsolódó történeti védjegyeket, a felperes által annak alátámasztására benyújtott bizonyítékokra kell korlátoznia vizsgálatát, hogy a beavatkozó fél a korábbi jogok jogosultjának ügynöke vagy képviselője volt a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján. A fellebbezési tanács a jelen ügyben úgy találta, hogy a felperesnek – valószínűleg az akkori „kommunista Lengyelország” sajátos helyzete miatt – nem sikerült bizonyítania a közte és a beavatkozó fél közötti, illetve a közte és a PHZ Agros vagy az Agros közötti szerződéses kapcsolat fennállását akár a kért védjegy bejelentésének időpontjában, akár azt megelőzően. Az olyan objektív körülményekre tekintettel, mint az 1989 előtti lengyelországi politikai rendszer és tulajdoni szerkezet, a fellebbezési tanács megállapította, hogy valamennyi bizonyítékot értékelte, és arra a következtetésre kellett jutnia, hogy a 95588457. sz. korábbi francia védjegy, valamint a 85811. és 62081. sz. korábbi lengyel védjegyek tekintetében a beavatkozó fél nem tekinthető a felperes ügynökeként vagy képviselőjeként eljárónak. Azt is megállapította, hogy e korábbi védjegyek tekintetében a felszólalásnak nem lehet helyt adni, tekintettel az említett cikkben foglalt második feltételre.
63 E tekintetben elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a felperes állításaival ellentétben a megtámadott határozat 63–86. pontjából (lásd a fenti 59–62. pontot) kitűnik, hogy fellebbezési tanács a felperes által az EUIPO előtti közigazgatási eljárás egésze során benyújtott bizonyítékokat együttesen vizsgálta, és vizsgálatában nem „csupán a megállapodások fennállásának ellenőrzésére szorítkozott”. Ráadásul határozatának említett pontjaiban a fellebbezési tanács hosszasan indokolta értékelését. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott jogi aktus jogszerűségére vonatkozik (lásd a fenti 36. pontot).
64 E megállapítások megtételét követően meg kell vizsgálni a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésére tekintettel a fellebbezési tanács értékelésének megalapozottságát.
65 Nem vitatott, hogy a felperes (illetve a jogelődje) és a beavatkozó fél (illetve a jogelődje) között nem létezett semmilyen alakszerű szerződéses megállapodás.
66 Egyébiránt az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodásnak közvetlenül a felek között, nem pedig harmadik személyek közvetítésével kell létrejönnie (lásd a fenti 52. pontot). Ekképpen a beavatkozó fél és egy harmadik társaság közötti kereskedelmi kapcsolatok fennállása nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a beavatkozó fél a felperes ügynöke vagy képviselője lett volna (lásd ebben az értelemben: 2019. február 14‑i MOULDPRO ítélet, T‑796/17, nem tették közzé, EU:T:2019:88, 32. pont), mivel e harmadik társaság, jelen esetben a PHZ Agros vagy Agros, és a felperes különálló jogi személyek voltak.
67 A felperes inkább a beavatkozó féllel (illetve jogelődjével) fennálló „hallgatólagos” kereskedelmi kapcsolat fennállására hivatkozik, amelynek keretében magát a felperest (illetve jogelődjét) „de facto” ügynökként vagy képviselőként képviselte a PHZ Agros vagy Agros.
68 Meg kell azonban állapítani, hogy a felperes (illetve jogelődje) és a beavatkozó fél (illetve jogelődje) között a PHZ Agros vagy Agros közvetítésével fennálló ilyen „hallgatólagos” vagy „de facto” kereskedelmi kapcsolat fennállását nem támasztják alá az ügy irataihoz csatolt, felperes által – akire a bizonyítási teher hárul – benyújtott bizonyítékok (lásd a fenti 55. pontot).
69 Először is, ami az 1993. október 29‑i megállapodást [K9] illeti, amely az Agros és a beavatkozó fél közötti kapcsolatot a kért védjegy bejelentésének időpontjában (és az ezen időpontot megelőző közel három éven keresztül) szabályozta, meg kell állapítani, hogy e megállapodás egyáltalán nem utal sem kifejezetten, sem hallgatólagosan az Agrosra, mint valamely harmadik fél, különösen a felperes, illetve a jogelődje ügynökeként (engedélyeseként, forgalmazójaként vagy viszonteladójaként), vagy bármilyen minőségbeni képviselőjeként eljáróra.
70 Bár igaz, hogy az 1993. október 29‑i megállapodás preambuluma megemlíti az Agros és a Diversa között 1987. május 8‑án kötött megállapodást [K8], azt is pontosítja, hogy az együttműködés az új megállapodásban meghatározott feltételek szerint folytatódik, és 22. cikkének a) pontja értelmében e megállapodás jelenti a felek közötti egyezségek összességét. Következésképpen a felperes állításával ellentétben, a lejárt és az 1993. évi megállapodással felváltott 1987. évi megállapodásra való ilyen általános hivatkozás nem vezethet valamely, meg nem határozott harmadik személyekkel – mint például a felperessel vagy jogelődjével – szembeni hallgatólagos bizalmi és együttműködési kötelezettség bevonásához az 1993. évi megállapodásban részes felek vonatkozásában.
71 Másodszor, ami az Agros és a Diversa között 1983. május 10‑én [K7] és 1987. május 8‑án kötött behozatali megállapodásokat illeti, a felperes által e megállapodások bizonyos rendelkezéseire, különösen az iparjogvédelmi jogosultsággal kapcsolatban az 1987. május 8‑i megállapodás 7. cikkének első, harmadik és hetedik bekezdésébe a „Polmos” kézzel írt kiegészítésre tett utalások nem kérdőjelezhetik meg azt a következtetést, amely szerint a felperes és a beavatkozó fél között semmilyen közvetlen szerződéses megállapodás nem nyert bizonyítást.
72 Először is meg kell állapítani, hogy az 1983. május 10‑i és az 1987. május 8‑i behozatali megállapodások már nem voltak érvényben a kért védjegy bejelentésének időpontjában. E tekintetben a felperes azon ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a védjegyjogosult védelme a bizalmi kötelezettséget keletkeztető szerződéses jogviszony megszűnése utánra is kiterjed, feltéve hogy az eltelt idő alapján jogosan feltételezhető, hogy a bizalmi kötelezettség és a bizalmi viszony a kért védjegy bejelentésének időpontjában is fennállt (lásd a fenti 54. pontot).
73 Ugyanakkor, még ha az 1983. május 10‑i és az 1987. május 8‑i behozatali megállapodások bizalmi viszonyt hoztak is volna létre a felperes és a beavatkozó fél között (jóllehet nem ez a helyzet, lásd a lenti 74–78. pontot), meg kell állapítani, hogy a szerződéskötést követő bizalmi és együttműködési kötelezettségek nem határozatlan ideig alkalmazandók, hanem csak a megállapodás felmondását követő észszerű átmeneti időszakra, amelynek során a felek újból meghatározhatják kereskedelmi stratégiáikat. Márpedig a jelen ügyben ezeket a lejárt megállapodásokat körülbelül tizenhárom, illetve kilenc évvel a kért védjegy bejelentése előtt kötötték. Ennélfogva a felek közötti, az említett megállapodásokból eredő, szerződéskötést követő bármely jogviszonynak adott esetben fokozatosan el kellett kopnia, majd meg kellett szűnnie a kért védjegy bejelentését megelőzően. A fenti 72. pontban említett feltétel tehát a jelen ügyben nem teljesül.
74 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy az 1983. május 10‑i és az 1987. május 8‑i behozatali megállapodások semmilyen utalást nem tartalmaznak a felperes azon állításainak alátámasztására, amelyek a beavatkozó félnek a felperessel szemben fennálló „hallgatólagos” bizalmi és együttműködési kötelezettségére vonatkoznak. Épp ellenkezőleg, e megállapodásokból kitűnik, hogy azok csak a beavatkozó fél (illetve jogelődje, a Diversa) és az Agros között jöttek létre.
75 Egyrészt, ami az 1983. május 10‑i behozatali megállapodást illeti, bár az valóban tartalmaz olyan rendelkezést, amely a Diversara vodkák „importőre/ügynökeként” és „a védjegyjogosult gyártó képviselőjeként” hivatkozik (6. cikk, hatodik albekezdés), meg kell állapítani, hogy e megállapodásban semmi nem igazolja azt a következtetést, hogy a védjegyjogosult a szerződő fél Agros helyett a szerződésben nem szereplő, meg nem határozott harmadik személy (vagyis a felperes, illetve jogelődjei) lenne. Ellenkezőleg, az e hivatkozást közvetlenül követő rendelkezés (6. cikk, hetedik albekezdés) kimondja, hogy „az Agros oltalomban részesíti védjegyeit és/vagy megjelenítési jogait”.
76 Másrészt, ami az 1987. május 8‑i behozatali megállapodást, és különösen e megállapodás 7. cikkének első, harmadik és hetedik albekezdésében az iparjogvédelmi jogosultsággal kapcsolatban az „Agros/Polmos” megjegyzéshez fűzött „Polmos” kézzel írott kiegészítést illeti, a felperes értelmezése nem kérdőjelezheti meg a fellebbezési tanács elemzését.
77 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperes azon állítása ellenére, mely szerint 1987 januárjában az Agros egy palackban elhelyezettelhelyezett fűszálból álló „lengyel védjegyet” a Polmosra ruházott át (lásd a felperes által a K20. mellékletben előadott időrendet), az Agros és a beavatkozó fél között 1993. október 29‑én és 1999. május 24‑én kötött későbbi megállapodások egyáltalán nem utalnak a Polmosra. Meg kell tehát állapítani, hogy a Polmosnak az 1987. május 8‑i behozatali megállapodásban – amelynek nem volt részese – egy kézzel írt kiegészítés útján történő puszta említése – amelynek ráadásul az időpontja továbbra is bizonytalan, és amelyet egyik fél sem írt alá és nem is ellenjegyzett – nem elegendő, és nem is járul hozzá a felperes (illetve pontosabban jogelődje, a Polmos) és a beavatkozó fél (illetve jogelődje, a Diversa) közötti, ügynöki vagy képviselői szerződéses megállapodás fennállásának megállapításához.
78 Az EUIPO‑hoz hasonlóan emlékeztetni kell arra is, hogy a felperes érvelésének egésze azon a hipotetikus előfeltevésen alapul, amely szerint ő a jogosultja az egész világban a Żubrówka szóvédjeggyel és Németországban a Grasovka szóvédjeggyel együttesen használt, egy palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló térbeli védjegynek. Az 1987. május 8‑i behozatali megállapodás 7. cikkének második albekezdése azonban kifejezetten kimondja, hogy „[a] GRASOVKA szó‑ és ábrás védjegy tulajdonjogát az AGROS és a DIVERSA közötti külön megállapodás szabályozza”, valamint hogy „[a]z említett megállapodás a jelen megállapodás szerves részét képezi”. Következésképpen, még ha nehéz is lehet pontosan meghatározni, hogy az „Agros/Polmos” kézzel írott megjegyzés mely jogokra vagy védjegyekre, vagy a Polmos melyik vodkájára vonatkozik, mindenesetre egyértelmű, hogy ez a megjegyzés nem vonatkozhat a Grasovka védjegy alatt értékesített vodkára. Ezt megerősíti az Agros és a beavatkozó között 1999. május 24‑én kötött megállapodás [K11], amelynek 12. cikke kifejezetten kimondja, hogy a „Grasovka” elnevezés az importáló, tudniillik a beavatkozó fél lajstromozott védjegye.
79 Harmadszor, ami a kért védjegy bejelentésének időpontját (1996. április 1‑jét) követő bizonyítékokat illeti, azok – a felperes állításával ellentétben – szintén nem tartalmaznak a felek között e bejelentés időpontjában fennálló szerződéses megállapodásra vonatkozó utalást, hanem inkább ennek ellenkezőjét támasztják alá.
80 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a közigazgatási eljárás során és a tárgyaláson maga a felperes is jelezte, hogy a hivatkozott korábbi védjegyekhez fűződő jogokat 1999‑ben szerezte meg, és 1999 előtt az Agros és a Polmos (Warszawa) egyik egysége között a varsói bíróságok (Lengyelország) előtt jogvita volt folyamatban a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló védjegyek lajstromozása és használata tárgyában (lásd a felperes által a K20. mellékletben benyújtott időrendet). Anélkül, hogy a Törvényszéknek érdemben kellene döntenie e nemzeti jog által szabályozott jogvitáról, a jelen eljárás szempontjából elegendő rámutatni arra, hogy azon tény, miszerint az Agros és a Polmos között e védjegyek tárgyában – a felperes saját bevallása szerint – jogvita volt folyamatban, azt támasztja alá, hogy az Agros és a Polmos két külön társaság, amelyek kereskedelmi érdekei jelentősen eltérhetnek, sőt egymással teljesen szemben is állhatnak. Következésképpen aligha hihető, hogy az Agros a beavatkozó féllel (vagy jogelődjével) szemben a felperes (vagy jogelődje) hallgatólagos vagy de facto ügynökeként vagy képviselőjeként járhatott volna el.
81 Ezenkívül, amint azt a fellebbezési tanács helyesen megállapította, az Agros és a Polmos között létrejött egyetlen, a felperes által benyújtott megállapodás, nevezetesen a 2001. augusztus 28‑i védjegyátruházási megállapodás [K17] a kért védjegy bejelentését (azaz 1996. április 1‑jét) követően jött létre, és jogi jellege eltér a forgalmazási megállapodásétól, mivel nem foglal magában folyamatos kapcsolatot, sem általános bizalmi és együttműködési kötelezettséget.
82 Negyedszer, ami az egyéb bizonyítékokat illeti, mint például a 2002. január 30‑i felszólító levelet és azon dokumentumokat, melyek azt támasztják alá, hogy az ún. „Żubrówka” vodkát Németországban Grasovka védjegy alatt forgalmazták, köztük egy alkalmazott nyilatkozatát és a Wikipédia online enciklopédiából származó kivonatot, meg kell állapítani, hogy a felperes nem fejtette ki, hogy miben állnak a fellebbezési tanács által e tekintetben elkövetett értékelési hibák.
83 A Polmos által a beavatkozó félnek küldött 2002. január 30‑i felszólító levelet [K19–19a] illetően, bár igaz, hogy az olyan forgalmazási megállapodások fennállására hivatkozott, amelyek szerint az Agros volt a Polmos kizárólagos közvetítője a „Żubrówka” és „Grasovka” vodka alapú alkoholtartalmú italok kivitele tekintetében, meg kell állapítani, hogy e levél közel hat évvel a kért védjegy bejelentését követően született, ráadásul egy egyszerű egyoldalú levél korántsem rendelkezik ugyanolyan bizonyító erővel, mint a felek közötti szerződéses megállapodás, amely a jelen ügyben nem áll fenn.
84 Ezenfelül, a 2011. február 16‑i, lengyel nyelven megszövegezett és angol nyelvre lefordított nyilatkozatot illetően, amelyet a Polmosnál és a felperesnél 1992 óta a címkézésért felelős technológiai szakértő készített, és amelyben a ez utóbbi megerősíti többek között, hogy az 1970‑es évek eleje óta a Polmos gyártotta a „Żubrówka” vodkát, amelynek mindegyik palackja a címkék módosulásaitól függetlenül szisztematikusan tartalmazott egy fűszálat (az első hatályon kívül helyező ítélet 50. és 51. pontja), emlékeztetni kell arra, hogy amennyiben az érdekelt fél egyik vezető alkalmazottja a 207/2009 rendelet 78. cikke (1) bekezdésének f) pontja (jelenleg a 2017/1001 rendelet 97. cikke (1) bekezdésének f) pontja) szerinti nyilatkozatot tett, az említett nyilatkozatnak csak akkor tulajdonítható bizonyító erő, ha azt más bizonyítékok is alátámasztják. A nyilatkozatot tevő által a saját érdekében tett nyilatkozatnak ugyanis csak korlátozott bizonyító ereje van, és azt további bizonyítékokkal kell alátámasztani, ez azonban nem jogosítja fel az EUIPO szervezeti egységeit arra, hogy eleve úgy tekintsék, hogy az ilyen nyilatkozat önmagában teljesen hiteltelen. Az ilyen nyilatkozatnak önmagában vagy más bizonyítékokkal együtt tulajdonítandó bizonyító erő többek között az adott ügy körülményeitől függ (lásd: 2022. június 22‑i Puma kontra EUIPO – V. Fraas [FRAAS] ítélet, T‑329/21, nem tették közzé, EU:T:2022:379, 41. és 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A jelen ügyben e nyilatkozat, amelyet közel tizenöt évvel a kért védjegy bejelentését követően tettek, nem tartalmaz semmilyen arra utaló valószínűsítő körülményt, hogy ebben az időpontban a felperes (illetve jogelődje, a Polmos) és a beavatkozó fél (illetve jogelődje, a Diversa) között szerződéses megállapodás állt volna fenn. Ugyanez vonatkozik a Wikipédia online enciklopédiából származó kivonatra is, amely 2009. április 9‑én, a kért védjegy bejelentése után tizenhárom évvel kelt.
85 Ötödsorban, a lengyelországi politikai és gazdasági rendszernek az 1970 és 1990 közötti időszakban történt alapvető átalakulását illetően meg kell jegyezni, amint azt a fellebbezési tanács is tette a megtámadott határozat 76. és 83. pontjában, hogy ez a helyzet 1996‑ban, a kért védjegy bejelentésének időpontjában már nem állt fenn, és a fellebbezési tanácsnak mindenesetre a felperes által benyújtott bizonyítékokra kellett szorítkoznia, mivel az ügynöki vagy képviselői vagyonkezelői szerződéses jogviszony fennállását nem lehet valószínűségek vagy feltételezések alapján bizonyítani (lásd a fenti 53. pontot).
86 A fentiekre tekintettel azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes (illetve jogelődje) és a beavatkozó fél (illetve jogelődje) közötti kereskedelmi együttműködésre vonatkozó – akár hallgatólagos, akár de facto – közvetlen szerződéses megállapodás nem nyert bizonyítást, így a beavatkozó fél (illetve jogelődje) részéről a felperessel (illetve jogelődjével) szemben semmilyen bizalmi és együttműködési kötelezettség nem nyert megállapítást.
87 Ennélfogva a fellebbezési tanács nem követett el értékelési hibát, amikor lényegében arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek nem sikerült bizonyítania a közte és a beavatkozó fél között fennálló vagyonkezelői szerződéses jogviszony fennállását, sem a kért védjegy bejelentésének időpontjában, sem azt megelőzően, hogy a felperes nem tett eleget az ügynöki vagy képviselői közvetlen szerződéses megállapodás fennállásának bizonyítása tekintetében rá háruló bizonyítási tehernek, és így nem bizonyította, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében említett kumulatív feltételek egyike a 95588457. sz. korábbi francia védjegy és a 62081. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyek tekintetében teljesült.
88 E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az a tény, hogy az ügynöki vagy képviselői szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó második feltétel nem teljesül, elegendő a felszólalás elutasításához a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében a fellebbezési tanács által ezen ok keretében vizsgált korábbi védjegyek tekintetében.
89 Ebből következik, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését, és különösen nem követett el értékelési hibát e rendelkezés alkalmazása során.
90 A fentiekből, különösen a fenti 63. pontból az is következik, hogy a fellebbezési tanács helyesen vizsgálta meg a tényeket, és részletesen megindokolta értékelését, így nem sértett meg lényeges eljárási szabályt, különösen nem a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (1) bekezdését és ugyanezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdését.
91 A második kifogást ekképpen – mint alaptalant – el kell utasítani.
92 Következésképpen nem szükséges megvizsgálni a beavatkozó fél azon érvelését, amely szerint lényegében, különböző okokból a felperes által a felszólalásban a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján hivatkozott korábbi jogok egyikét hivatkozták és támasztották alá megfelelően, és ezért a felszólalást mint elfogadhatatlant el kellett volna utasítani, és az EUIPO‑n belüli fellebbezést mint megalapozatlant eleve el kellett volna utasítani.
Az első, a nem lajstromozott német védjegy vizsgálatának elmulasztására alapított kifogásról
93 Az első kifogással a felperes azt rója fel a fellebbezési tanácsnak, hogy az elmulasztotta megvizsgálni a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási ok keretében a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló lajstromozatlan német védjegyet, és e tekintetben nem indokolta meg határozatát.
94 Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.
95 A megtámadott határozat 46. pontjában a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási ok értékelése keretében hangsúlyozta, hogy még a nem lajstromozott védjegyek is a „védjegy” e rendelkezés értelmében vett fogalmába tartoznak. Ugyanakkor nem hivatkozott kifejezetten egyetlen lajstromozatlan német védjegyre sem.
96 A megtámadott határozat 101. és 105. pontjában, a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében foglalt felszólalási ok értékelése keretében a fellebbezési tanács megállapította, hogy a felszólalási beadványban a felperes a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló német védjegyet (lásd a fenti 7. pont végét) e cikk értelmében nem lajstromozott védjegyként határozta meg, és a felszólalási jogalapok között arra is hivatkozott, hogy ugyanezen lajstromozatlan védjegynek ő a jogosultja számos másik európai országban. Mindazonáltal a fellebbezési tanács megjegyezte, hogy még ha be is bizonyosodna, hogy a benyújtott dokumentumok jelentős vodkakereskedelmet mutatnak Németországban és Lengyelországban, egyetlen bizonyíték sem utal kifejezetten a korábbi, lajstromozatlan jogra, hanem csupán a szóelemekkel jelölt vodkákra.
97 A megtámadott határozat 112–115. pontjában, szintén ugyanezen jogalap keretében, a fellebbezési tanács a felszólalási osztályhoz hasonlóan megjegyezte, hogy az előterjesztett bizonyítékok egyáltalán nem támasztották alá, hogy a hivatkozott lajstromozatlan német védjegyet mint olyat ténylegesen használták volna, sem pedig azt, hogy azt a német vásárlóközönség az áruk kereskedelmi származásának egyértelmű megjelöléseként ismeri fel. A fellebbezési tanács tehát arra a következtetésre jutott, hogy a felszólaló nem bizonyította e nem lajstromozott védjegy tényleges használatát, és még kevésbé e védjegynek a helyi jelentőségűt meghaladó mértékű, a kért védjegy bejelentését megelőző, gazdasági tevékenység körében történő németországi használatát. A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy ugyanez vonatkozik a más európai országokban állítólagosan fennálló lajstromozatlan védjegyjogokra is, amelyek tekintetében a hivatkozott lajstromozatlan védjegy tényleges használatát nem igazolták, és az alkalmazandó nemzeti jogot nem említették. A fellebbezési tanács, tekintettel arra, hogy a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdésében foglalt szükséges feltételek a hivatkozott lajstromozatlan védjegyek egyike tekintetében sem teljesültek, a felszólalást ezen ok alapján is elutasította.
98 E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a felperes nem fejti ki, hogy a fellebbezési tanács állítólagos mulasztása mennyiben befolyásolná az ügynöki vagy képviselői szerződéses megállapodás fennállásának vizsgálatát. A felperes többek között nem állította és nem is bizonyította, hogy az e hivatkozott korábbi jogra alkalmazandó jogi és ténybeli háttér eltérne a jelen jogalap második részében vizsgált többi korábbi jogra vonatkozó jogi és ténybeli háttértől, így a jogvita kimenetele e jogot illetően nem lehet eltérő. A jelen kifogás tehát hatástalan.
99 Ez a kifogás mindenesetre megalapozatlan is.
100 Kétségtelen, hogy a fellebbezési tanácshoz és a felpereshez hasonlóan emlékeztetni kell arra, hogy a nem lajstromozott védjegyek is a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében vett „védjegy” fogalmába tartoznak, amennyiben a származási ország joga elismeri az ilyen típusú jogokat (lásd a fenti 42. pontot). Ezenkívül a felperes szerint a lajstromozatlan védjegyek németországi oltalma a megjelölésnek a kereskedelmi forgalomban történő használatából ered, amennyiben a megjelölés az érintett szakmai körökben védjegyként érvényesül (az 1994. október 25‑i Gesetz über den Schutz von Marken und sonstigen Kennzeichen [Markengesetz] [a védjegyek és egyéb megkülönböztető megjelölések oltalmáról szóló törvény, BGBl. 1994. 1994 I, 3082. o.], amelyet a keresetlevélhez K21. mellékletként csatoltak).
101 Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja a fellebbezési tanácsnak a megtámadott határozat 112–115. pontjában a 40/94 rendelet 8. cikkének (4) bekezdése alapján tett megállapításait (lásd a lenti 97. pontot), amelyek így véglegesek (lásd a fenti 27. pontot).
102 Mindent egybevetve, az ügy iratainak egyik eleme sem kérdőjelezi meg ezeket az értékeléseket, mivel nem nyert bizonyítást, hogy a német jogban a lajstromozatlan védjegy felperes által hivatkozott állítólagos oltalmának feltételei teljesültek‑e, és így ezen állítólagos védjegy fennállása sem nyert bizonyítást.
103 Ezek a nem vitatott és meg nem kérdőjelezett megállapítások szükségszerűen maguk után vonják a felszólalás elutasítását, mind a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése, mind ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdése alapján a hivatkozott lajstromozatlan német védjegy tekintetében.
104 A fentiekből az következik, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg e tekintetben a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését.
105 Ezenkívül igaz ugyan, hogy kívánatos lett volna, hogy a fellebbezési tanács a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási ok vizsgálata keretében kifejezetten utaljon a felperes által hivatkozott, lajstromozatlan német védjegy fennállása hiányára vonatkozó, a megtámadott határozat 112–115. pontjában megfogalmazott, ugyanezen rendelet 8. cikkének (4) bekezdésére vonatkozó megállapításaira, ez azonban nem változtat azon, hogy ez a szerkesztési mulasztás semmilyen hatással nincs sem az említett határozat jogszerűségére, sem a jelen jogvita kimenetelére, mivel bizonyított és a felperes sem vitatja, hogy a felperes által hivatkozott, lajstromozatlan német védjegy fennállása nem nyert bizonyítást, és az ilyen, alá nem alátámasztott állítás nem képezheti az említett rendelet 8. cikkének (3) bekezdése szerinti felszólalás alapját.
106 Következésképpen nem róható fel a fellebbezési tanácsnak, hogy elmulasztotta megvizsgálni a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt felszólalási okot a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló lajstromozatlan német védjegy tekintetében.
107 Egyébiránt a fellebbezési tanács által a megtámadott határozat 112–115. pontjában kifejezetten megfogalmazott, a felperes által hivatkozott lajstromozatlan német védjegy fennállásának hiányára vonatkozó indokolás lehetővé tette a felperes számára, hogy a jogainak védelme érdekében megismerje a megtámadott határozat indokait. Ráadásul a fellebbezési tanács kellőképpen megvizsgálta a felperes által e tekintetben előterjesztett tényeket.
108 Következésképpen a fellebbezési tanács helyesen vizsgálta meg a tényeket, és megfelelően indokolta értékelését, így nem sértett meg lényeges eljárási szabályt, különösen nem a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (1) bekezdését és ugyanezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdését.
109 Az első kifogást tehát el kell utasítani.
A harmadik, a behozatali megállapodások által érintett ipari tulajdonjogok terjedelmének téves értékelésére alapított kifogásról
110 Harmadik kifogásában a felperes azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács tévesen vizsgálta meg a tényeket a felek közötti ügynöki vagy képviselői jogviszony által érintett ipari tulajdonjogok terjedelmét illetően, különösen a palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló térbeli védjegyhez fűződő jogokat illetően, és nem indokolta meg azt a következtetését, amely szerint az importmegállapodások (lásd a fenti 31. pontot) szövege kizárólag a szóban forgó védjegyre vonatkozik. A fellebbezési tanács különösen nem vette figyelembe az 1987. május 8‑i behozatali megállapodás [K8‑K8a] 7. cikke első albekezdésének szövegét, amelyben a „beleértve” kifejezés használatát úgy kell érteni, mint amely egy nem kimerítő jellegű felsorolásra utal.
111 Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.
112 A megtámadott határozat 87–91. pontjában „a teljesség kedvéért” a fellebbezési tanács kijelentette, hogy elvégezte a bizonyítékok alapos vizsgálatát, és arra a következtetésre jutott, hogy a benyújtott szerződéses megállapodások egyike sem utal kifejezetten a szóban forgó korábbi védjegyekre, nevezetesen a 62081. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyekre és a 95588457. sz. korábbi francia védjegyre. Rámutatott, hogy az 1975 és 1979 közötti időszakra kötött első megállapodás [K4] a Wyborowa, a Krakus és a Żubrówka vodka védjegyeire vonatkozó „behozatali megállapodásból” (ahol a Diversa az importőr) állt, amely kimondja, hogy „az Agros oltalomban részesíti védjegyeit és/vagy megjelenítési jogait”, anélkül azonban, hogy meghatározná e védjegyeket és jogokat. Az ezt követő, 1983. május 10‑i, 1987. május 8‑i és 1993. október 29‑i behozatali megállapodások [K5–K11] már nem a Żubrówka védjegyre, hanem más vodka védjegyekre, mint például a Wyborowa és a Grasovka védjegyekre hivatkoztak, majd 1987‑től kezdődően „az e vodkákra vonatkozó egyéb ipari tulajdoni elemekre, többek között címkékre, emblémákra és csomagolóelemekre” utaltak, anélkül hogy pontosították volna itt ezen „egyéb ipari tulajdoni elemeket”. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy nehéz meghatározni, hogy e megfogalmazást a felperes védjegyeihez kell‑e kötni, azonban a „formatervezési minták, emblémák, címkék és csomagolások” kifejezések szó szerinti jelentésénél fogva az áru külső elemeire utalnak, nem pedig a fűszál palackban való elhelyezésére, és így ez az egyszerű megfogalmazás már nem fedi le a szóban forgó védjegyet. Kiemelte, hogy kívánatos lett volna, hogy a felperes által benyújtott megállapodások kifejezetten hivatkoznak a fent említett lengyel vagy francia védjegyek lajstromozására, vagy legalább a védjegyek ábrázolására (lásd a fenti 7. pontot), a jelen ügyben azonban nem ez a helyzet.
113 E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy a jelen kifogás a fellebbezési tanács által „a teljesség kedvéért” kifejtett mellékes értékelés ellen irányul. Következésképpen az ilyen értékelést vitató kifogás nem alkalmas arra, hogy a megtámadott határozat rendelkező részét érintse, és azt mint hatástalant el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2013. április 30‑i Boehringer Ingelheim International kontra OHIM [RELY‑ABLE] ítélet, T‑640/11, nem tették közzé, EU:T:2013:225, 27. és 28. pont; 2022. szeptember 7‑i Peace United kontra EUIPO – 1906 Collins [MY BOYFRIEND IS OUT OF TOWN] ítélet, T‑699/21, nem tették közzé, EU:T:2022:528, 46. és 47. pont).
114 Ráadásul a jelen kifogást mint hatástalant szintén el kell utasítani, mivel az első jogalap második részének elutasítása elegendő a felszólalás elutasításához a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése értelmében a fellebbezési tanács által ezen ok keretében vizsgált korábbi védjegyek tekintetében (lásd a fenti 88. pontot).
115 Mindenesetre e kifogás is megalapozatlan, mivel a megtámadott határozat téves értelmezésén alapul.
116 Igaz ugyan, hogy a fellebbezési tanács úgy találta, hogy kívánatos lett volna hivatkozni a védjegylajstromozásokra, azonban nem annak megállapítására szorítkozott, hogy a benyújtott megállapodások nem utaltak kifejezetten és konkrétan a védjegyekre. Meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat 87–91. pontjában (lásd a fenti 112. pontot) a fellebbezési tanács következtetéseit a benyújtott megállapodások összességének alapos értékelésére is alapította, kifejtve, hogy az adott „védjegyeket, ipari tulajdonjogokat, illetve e jogok elemeit” miért nem pontosították, és az említett megállapodások szövege miért nem teszi lehetővé annak egyértelmű azonosítását, hogy mire vonatkoznak.
117 Végeredményben maga a felperes is kifejti, hogy ahhoz, hogy a védjegyjogosultak „érdekei” védelemben részesüljenek, azoknak az érintett felek számára – legalábbis általános utalás útján – kellőképpen azonosíthatóknak kell lenniük. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.
118 Egyébiránt nem releváns annak meghatározása, hogy az „indem” szó az 1987. május 10‑i behozatali megállapodás 7. cikke első albekezdésének eredeti, német nyelvű változatában azt jelenti‑e, hogy az „beleértve”, amint azt a felperes állítja, vagy inkább „‑nak/‑nek megfelelő” vagy „formájában”, amint azt a beavatkozó fél állítja, és ennélfogva „az ipari tulajdon egyéb elemeinek, beleértve az e vodkákhoz kapcsolódó címkéket, emblémákat és csomagolási elemeket [az e vodkákhoz kapcsolódó címkék, emblémák és csomagolási elemek formájában]” felsorolás példálózó, tehát nem kimerítő vagy kizárólagos jellegű.
119 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy e kikötés szövegében nem azonosítható egyértelműen egyetlen palackban elhelyezettelhelyezett fűszálat ábrázoló védjegy sem. Amint azt a fellebbezési tanács a megtámadott határozat 90. pontjában helyesen megjegyezte, a „címkék, emblémák és csomagoláselemek” kifejezés szó szerinti jelentésénél fogva az adott áru külső elemeire utal, nem pedig a fűszál palackban való elhelyezésére, így e megfogalmazás nem vonatkozhat az ilyen védjegyre.
120 A fellebbezési tanács tehát helyesen állapította meg, hogy a benyújtott szerződéses megállapodások egyike sem utal kifejezetten a palackban elhelyezett fűszálat ábrázoló korábbi védjegyekre, különösen a 62081. sz. és 85811. sz. korábbi lengyel védjegyekre és a 95588457. sz. korábbi francia védjegyre.
121 Ebből következik, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését, és különösen nem követett el értékelési hibát e rendelkezés alkalmazása során.
122 A fentiekből, különösen a megtámadott határozat 87–91. pontjából (lásd a fenti 112. és 116. pontot) az is következik, hogy a fellebbezési tanács helyesen vizsgálta meg tényeket és indokolta értékelését, összhangban a 2017/1001 rendelet 95. cikkének (1) bekezdésével és ugyanezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdésével.
123 A harmadik kifogást tehát el kell utasítani.
124 A fentiek összességéből az következik, hogy a fellebbezési tanács nem sértette meg a lényeges eljárási szabályokat, különösen a 2017/1001 rendelet – 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett – 95. cikkének (1) bekezdését és 94. cikkének (1) bekezdését.
125 Következésképpen az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
A második, a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
126 Második jogalapjával a felperes lényegében azt kifogásolja, hogy a fellebbezési tanács tévesen értelmezte az ügynöki vagy képviselői jogviszony 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételeit, amikor e cikk alkalmazását kizárólag azokra az esetekre korlátozta, amelyekben a korábbi jogokat kifejezetten és konkrétan megjelölték az e jogviszonyt létrehozó írásbeli szerződésben. A felperes szerint a fellebbezési tanács így nem megfelelő bizonyítási szintet alkalmazott, noha e rendelkezést tágan kell értelmezni, mint amely minden jogviszonytípusra kiterjed, függetlenül attól, hogy kifejezetten vagy hallgatólagosan előír‑e a védjegyjogosult érdekeivel szembeni általános bizalmi és együttműködési kötelezettséget, és mint amely kiterjed e jogosult felek közötti jogviszonyhoz kapcsolódó „érdekeinek” valamennyi típusára. Az általános bizalmi és együttműködési kötelezettséget ezért nem korlátozhatja az a követelmény, hogy valamennyi érintett elemet kifejezetten meg kell határozni.
127 Az EUIPO és a beavatkozó fél vitatja a felperes érveit.
128 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az ügy irataihoz csatolt bizonyítékok nem támasztják alá, hogy a felperes (illetve jogelődjei) valaha is közvetlen szerződéses megállapodást kötött volna a beavatkozó féllel (illetve jogelődjével) (lásd a fenti 63–92. pontot). Ennélfogva a felperes és a beavatkozó fél közötti közvetlen (kifejezett vagy hallgatólagos, írásbeli vagy szóbeli) szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó bármiféle bizonyíték hiányában – a felperes állításaival ellentétben – a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdése alapján nincs semmi alapja a köztük mint „gyártó” és „importőr” közötti általános bizalmi és együttműködési kötelezettség előírásának, amelynek keretében felmerülhetne az érintett elemek meghatározása kifejezett vagy hallgatólagos mivoltának kérdése. A jelen jogalap tehát hatástalan.
129 Mindenesetre a beavatkozó félhez hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy e jogalap a megtámadott határozat téves értelmezésén alapul, és mindenféle ténybeli alapot nélkülöz.
130 A fellebbezési tanács ugyanis egyáltalán nem állította, hogy a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazása megkövetelné, hogy a jogosult és az ügynök közötti szerződéses megállapodás kifejezetten és kifejezetten megemlítse a kereskedelmi kapcsolatuk által érintett valamennyi védjegyet, ami egyébként azzal a veszéllyel járt volna, hogy a Törvényszék szankcionálja.
131 Ráadásul, igaz ugyan, hogy a két fél közötti, az áruk forgalmazására vonatkozó bármely szerződéses jogviszony főszabály szerint elegendő lehet a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének alkalmazásához, mindazonáltal e feleknek világosan és pontosan tudniuk kell, hogy melyek azok a védjegyek, amelyek tekintetében a jogosult arra hivatkozik, hogy oltalmat élvez. Bár ez általában egyértelmű a forgalmazott áruval kapcsolatban használt szó‑ és ábrás védjegyek esetében, kevésbé igaz ez a nem hagyományos védjegyek más típusaira, mint például a térbeli vagy pozícióvédjegyekre, mint például a felperes által hivatkozott védjegyek. Ahhoz, hogy az ilyen nem hagyományos védjegyek a szerződéses jogviszony hatálya alá tartozzanak, kívánatos, hogy a jogosult világosan és pontosan megjelölje az ügynök számára, hogy e védjegyekkel kapcsolatban a jogosultat jogok illetik meg, annak érdekében, hogy azok ismertek legyenek az ügynök számára. Ennek biztosítására az írásbeli megállapodásban szereplő konkrét említés a legmegfelelőbb mód.
132 Márpedig a jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az ügy iratainak egyetlen eleme sem bizonyítja, hogy a felperes (illetve valamelyik jogelődje) tájékoztatta volna a beavatkozó felet az általa – a bejelentett védjegyhez hasonló – palackban elhelyezett fűszálat ábrázoló térbeli védjegy vagy egy palackban elhelyezett fűszálból álló pozícióvédjegy tekintetében igényelt különleges oltalomról.
133 Ennélfogva, még ha a fellebbezési tanács azt is kívánta volna állítani, hogy a szerződéses jogviszonyt létrehozó megállapodások nem tesznek egyértelmű utalást vagy említést azon védjegyekről, amelyekhez fűződő jogokra a jogosult hivatkozik, ezen állítás a jelen ügyben pontos lett volna, mivel az ügy irataiból nem tűnik ki, hogy a felperes (illetve jogelődjei) a beavatkozó féllel (illetve jogelődjével) fennálló szerződéses jogviszony keretében egyértelműen és pontosan hivatkozott volna a palackban elhelyezett fűszálat ábrázoló védjegyhez fűződő jogokra, holott ez kívánatos lett volna egy ilyen nem hagyományos védjegy esetében.
134 Következésképpen a fellebbezési tanács nem sértette meg e tekintetben a 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdését.
135 A második jogalapot tehát mint hatástalant, és mindenesetre mint megalapozatlant el kell utasítani.
136 A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
137 Az eljárási szabályzat 134. cikkének 1. §‑a alapján az Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
138 Mivel a felperes pervesztes lett, az EUIPO és a beavatkozó fél kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a CEDC International sp. z o.o.‑t kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2023. június 28‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
A felek kérelmei
A jogkérdésről
Az első, a lényeges eljárási szabályoknak, különösen a 2017/1001 rendelet 40/94 rendelet 8. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 95. cikke (1) bekezdésének és 94. cikke (1) bekezdésének a megsértésére alapított jogalapról
A második, a felperes és a beavatkozó fél közötti hallgatólagos ügynöki vagy képviseleti jogviszony fennállása vizsgálatának elmulasztására alapított kifogásról
– Az első, a korábbi védjegyek jogosultságára vonatkozó feltételről
– A második, az ügynöki vagy képviseleti szerződéses megállapodás fennállására vonatkozó feltételről
Az első, a nem lajstromozott német védjegy vizsgálatának elmulasztására alapított kifogásról
A harmadik, a behozatali megállapodások által érintett ipari tulajdonjogok terjedelmének téves értékelésére alapított kifogásról
A második, a 40/94 rendelet 8. cikke (3) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
A költségekről