A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2012. szeptember 6.(*)
„1206/2001/EK rendelet – A polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő együttműködés – Tárgyi hatály – Az egyik tagállamban lakóhellyel rendelkező és az alapeljárásban félként részt vevő tanúnak valamely másik tagállam bírósága általi kihallgatása – Az illetékes bíróság azon lehetősége, hogy az eljárásban részt vevő felet e bíróság tagállamának joga szerint tanúként maga elé idézze”
A C‑170/11. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Hoge Raad der Nederlanden (Hollandia) a Bírósághoz 2011. április 7‑én érkezett, 2011. április 1‑jei határozatával terjesztett elő az előtte
Maurice Robert Josse Marie Ghislain Lippens,
Gilbert Georges Henri Mittler,
Jean Paul François Caroline Votron
és
Hendrikus Cornelis Kortekaas,
a Kortekaas Entertainment Marketing BV,
a Kortekaas Pensioen BV,
Dirk Robbard De Kat,
Johannes Hendrikus Visch,
Euphemia Joanna Bökkerink,
a Laminco GLD N-A,
az Ageas NV, korábban Fortis NV
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Tizzano tanácselnök, A. Borg Barthet, M. Ilešič (előadó), E. Levits és J.‑J. Kasel bírák,
főtanácsnok: N. Jääskinen,
hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. március 7‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– M. R. J. M. G. Lippens, G. G. H. Mittler és J. P. F. C. Votron képviseletében P. D. Olden és H. M. H. Speyart advocaten,
– a holland kormány képviseletében C. Wissels és J. Langer, meghatalmazotti minőségben,
– a cseh kormány képviseletében M. Smolek és J. Vláčil, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében T. Henze, valamint K. Petersen és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,
– Írország képviseletében P. Dillon Malone, BL,
– az osztrák kormány képviseletében A. Posch, meghatalmazotti minőségben,
– a lengyel kormány képviseletében M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,
– a finn kormány képviseletében J. Heliskoski és H. Leppo, meghatalmazotti minőségben,
– az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében H. Walker, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében R. Troosters, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2012. május 24‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről szóló, 2001. május 28‑i 1206/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 174., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 121. o.) értelmezésére vonatkozik.
2 A kérelmet az egyrészről a belgiumi lakóhellyel rendelkező M. R. J. M. G. Lippens, G. G. H. Mittler és J. P. F. C. Votron (a továbbiakban együttesen: M. R. J. M. G. Lippens és társai) – az Ageas NV (korábban: Fortis NV) igazgatóságának tagjai –, másrészről H. C. Kortekaas, a Kortekaas Entertainment Marketing BV, a Kortekaas Pensioen BV, D. R. De Kat és J. H. Visch, E. J. Bökkerink továbbá a Laminco GLD N‑A (a továbbiakban együttesen: H. C. Kortekaas és társai) – a Fortis részvényesei –, valamint az utóbbi társaság közötti jogvitában terjesztették elő, az e részvényeseket állítólag amiatt ért károk tárgyában, hogy azok hitelt adtak az igazgatóság említett tagjai által a Fortis pénzügyi helyzetére vonatkozóan nyilvánosságra hozott információknak.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 Az 1206/2001 rendelet (2), (7), (8), (10) és (11) preambulumbekezdése szerint:
„(2) A belső piac megfelelő működésének biztosítása érdekében a bizonyításfelvétel tekintetében fejleszteni – mindenekelőtt egyszerűsíteni és gyorsítani – kell a bíróságok közötti együttműködést.
[...]
(7) Mivel egy tagállam bírósága valamely polgári vagy kereskedelmi ügyben történő határozathozatal érdekében gyakran kényszerül arra, hogy más tagállamban folytasson le bizonyítást, a Közösség tevékenysége nem korlátozódhat a bírósági vagy bíróságon kívüli iratok – a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló, 2000. május 29‑i 1348/2000/EK tanácsi rendelet [HL L 160., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 227. o.] hatálya alá tartozó – cseréjére. Ezért a tagállamok bíróságai között a bizonyításfelvétel terén történő együttműködést tovább kell fejleszteni.
(8) A polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel hatékonnyá tétele érdekében szükséges, hogy a bizonyítás felvételére irányuló kérelmek továbbítása és teljesítése közvetlenül és a lehető leggyorsabb módon történjék meg a tagállamok bíróságai között.
[...]
(10) A bizonyítás felvételére irányuló kérelmeket gyorsan kell teljesíteni. Amennyiben nem lehetséges valamely kérelmet a megkeresett bíróság által történő kézhezvétel időpontjától számított 90 napon belül teljesíteni, az említett bíróság a megkereső bíróságot erről, valamint a kérelem gyors teljesítését akadályozó okokról értesíti.
(11) E rendelet eredményességének biztosítása érdekében bizonyítás felvételére irányuló kérelem elutasításának lehetőségét szigorúan kivételes esetekre kell korlátozni.”
4 Az 1206/2001 rendelet „Hatály” című 1. cikke ekként rendelkezik:
„(1) Ezt a rendeletet olyan polgári vagy kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, amelyekben egy tagállam bírósága az adott tagállam jogának rendelkezéseivel összhangban kéri:
a) egy másik tagállam illetékes bíróságát bizonyításfelvételre; vagy
b) hogy egy másik tagállamban közvetlenül folytathasson le bizonyítást.
(2) Nem intézhető kérelem olyan bizonyítás lefolytatására, amely nem valamely – már megkezdett vagy megindítani tervezett – bírósági eljárásban történő felhasználásra irányul.
(3) E rendelet alkalmazásában a »tagállam« kifejezés a tagállamokat jelenti, Dánia kivételével.”
5 E rendelet 10–16. cikke a megkeresett bíróság előtti bizonyításfelvételről szól.
6 Az 1206/2001 rendeletnek „A kérelem teljesítésére vonatkozó általános rendelkezések” című 10. cikke szerint:
„(1) A megkeresett bíróság a kérelmet haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem átvételét követő 90 napon belül teljesíti.
(2) A megkeresett bíróság a saját tagállamának joga szerint teljesíti a kérelmet.
(3) A megkereső bíróság […] kérheti, hogy a kérelmet tagállamának joga szerinti különös eljárás keretében teljesítsék. A megkeresett bíróság az ilyen igényeket teljesíti, kivéve ha az adott eljárás összeegyeztethetetlen a megkeresett bíróság tagállamának jogával, illetve ha az jelentős gyakorlati akadályba ütközik. Ha a megkeresett bíróság az említett okok valamelyike miatt nem teljesíti a kérelmet, arról a megkereső bíróságot […] tájékoztatja.
(4) A megkereső bíróság kérheti a megkeresett bíróságtól, hogy a bizonyításfelvétel során használjon távközlés-technikai eszközöket, különösen a videokonferenciát és a telefonkonferenciát.
A megkeresett bíróság az ilyen igényeket teljesíti, kivéve ha ez nem egyeztethető össze a megkeresett bíróság tagállamának jogával, illetve ha az jelentős gyakorlati akadályba ütközik.
[...]”
7 Az említett rendeletnek a „Kérelem teljesítése a megkereső bíróság képviselőinek jelenléte és részvétele mellett” című 12. cikke kimondja:
„(1) Amennyiben a megkereső bíróság tagállamának jogával összeegyeztethető, a megkereső bíróság képviselőinek joguk van jelen lenni a megkeresett bíróság által végzett bizonyításfelvétel során.
(2) E cikk alkalmazásában a »képviselő« kifejezés magában foglalja a megkereső bíróság által, tagállamának joga szerint kijelölt igazságügyi megbízottat is. A megkereső bíróság tagállamának jogával összhangban további személyeket – például szakértőket – is kijelölhet.
[...]
(4) Ha a megkereső bíróság kéri képviselőinek részvételét a bizonyításfelvétel során, a megkeresett bíróság a 10. cikkel összhangban megállapítja azok részvételének feltételeit.
[...]”
8 Az 1206/2001 rendeletnek „A megkereső bíróság által végzett közvetlen bizonyításfelvétel” című 17. cikke ekként rendelkezik:
„(1) Amennyiben egy bíróság kérelmezi, hogy más tagállamban közvetlenül bizonyítást folytathasson le […] kérelmet nyújt be a tagállam […] központi szervének vagy hatáskörrel rendelkező hatóságának.
[...]
(3) A bizonyításfelvételt a megkereső bíróság tagállamának jogával összhangban kinevezett igazságügyi megbízott, illetve más személy – például szakértő – végzi.
(4) A tagállam központi szerve vagy hatáskörrel rendelkező hatósága a kérelem átvételét követő 30 napon belül […] tájékoztatja a megkereső bíróságot, hogy elfogadásra került‑e a kérelem, és szükség esetén arról is, hogy tagállamának joga szerint milyen feltételek mellett foganatosítható a kérdéses cselekmény.
A központi szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság különösen kijelölheti tagállamának valamely bíróságát, hogy vegyen részt a bizonyításfelvételen, biztosítandó azt, hogy e cikket megfelelően alkalmazzák, és a meghatározott feltételeket betartják.
A központi szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság elősegíti a kommunikációs technika – például videokonferenciák és telefonkonferenciák – alkalmazását.
(5) A központi szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság megtagadhatja a közvetlen bizonyításfelvételt, ha:
a) a kérelem az 1. cikk értelmében nem tartozik e rendelet hatálya alá;
b) a kérelem nem tartalmazza a 4. cikkben előírt összes szükséges információt; vagy
c) a kérelmezett közvetlen bizonyításfelvétel ellentmond a tagállam jogrendjét meghatározó alapelveknek.
(6) A megkereső bíróság – a (4) bekezdésben előírt feltételek sérelme nélkül – tagállamának jogával összhangban teljesíti a kérelmet.”
9 Az említett rendeletnek „A tagállamok közötti meglévő, illetve jövőbeni megállapodásokhoz fűződő viszony” című 21. cikkének (2) bekezdése szerint:
„Ez a rendelet nem gátolja meg a tagállamokat a bizonyításfelvétel további könnyítését szolgáló két‑ vagy többoldalú megállapodások fenntartásában vagy megkötésében, feltéve hogy azok összeegyeztethetőek ezen rendelettel.”
A holland jog
10 Hollandiában a tanúkihallgatást, valamint az előzetes tanúkihallgatást a polgári perrendtartás (Wetboek van Burgerlijke Rechtsvordering, a továbbiakban: WBR) szabályozza.
11 A WBR 164. cikke szerint:
„(1) A felek is tanúskodhatnak.
[...]
(3) Amennyiben az a fél, aki tanúként vallomástételre köteles, nem jelenik meg a tárgyaláson, nem válaszol a neki feltett kérdésekre, vagy megtagadja a vallomásának aláírását, a bíróság ebből levonhatja az általa szükségesnek ítélt következtetéseket.”
12 A WBR 165. cikkének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[b]ármely olyan személy, akit a törvényben előírt részletes szabályok szerint tanúként történő kihallgatása érdekében idéztek meg, köteles tanúvallomást tenni”.
13 A WBR 176. cikkének (1) bekezdése szerint:
„Amennyiben valamely egyezmény vagy uniós rendelet eltérően nem rendelkezik, a bíróság – ha a tanú lakóhelye külföldön van – a tanú lakóhelye szerinti állam egy általa meghatározandó hatóságát is megkeresheti a tanú, lehetőség szerint eskü alatti, kihallgatásának foganatosítása iránt, vagy e kihallgatással azt a holland konzuli tisztviselőt bízhatja meg, akinek illetékességi területén e tanú lakóhelye van.”
14 A WBR 186. cikke kimondja:
„(1) Amennyiben a törvény lehetővé teszi a tanúbizonyítást, az érintett kérelmére az előzetes tanúkihallgatás a keresetlevél benyújtása előtt haladéktalanul elrendelhető.
(2) A folyamatban lévő ügyben valamelyik fél kérelmére a bíróság haladéktalanul elrendelheti az előzetes tanúkihallgatást.”
15 A WBR 189. cikke úgy rendelkezik, hogy „[a] tanúkihallgatásra vonatkozó rendelkezések az előzetes tanúkihallgatásra is alkalmazandóak”.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
16 2009. augusztus 3‑án H. C. Kortekaas és társai – a Fortis részvényesei – a Rechtbank Utrecht (Hollandia) előtt eljárást indítottak M. R. J. M. G. Lippens és társai – a Fortis igazgatóságának tagjai – és e társaság ellen. Ebben az eljárásban H. C. Kortekaas és társai kártérítést kérnek azon károkért, amely állítólag amiatt érte őket, hogy az M. R. J. M. G. Lippens és társai által a Fortis pénzügyi helyzetére, valamint a Fortis által 2008‑ban fizetendő osztalékra vonatkozóan 2007‑ben és 2008‑ban nyilvánosságra hozott információk alapján részvényeket vásároltak és tartottak meg.
17 Az M. R. J. M. G. Lippens és társai által megfogalmazott állítások és a fent említett időszak során tudomásukra jutott információk tisztázása érdekében H. C. Kortekaas és társai 2009. augusztus 6‑án M. R. J. M. G. Lippens és társai előzetes tanúkihallgatása iránti kérelmet terjesztettek a Rechtbank Utrecht elé. Az említett bíróság a 2009. november 25‑i végzésével helyt adott e kérelemnek, és kimondta, hogy a kihallgatást az erre a célra kijelölendő megbízott bíró fogja elvégezni.
18 M. R. J. M. G. Lippens és társai 2009. december 9‑én jogsegély iránti megkeresésre vonatkozó kérelmet terjesztettek a Rechtbank Utrecht elé annak lehetővé tétele érdekében, hogy őket a lakóhelyük szerinti országban, Belgiumban, francia nyelvű bíró hallgassa meg. A kérelmüket a 2010. február 3‑i végzésben elutasították.
19 Az M. R. J. M. G. Lippens és társai által e végzés ellen előterjesztett fellebbezés tárgyában eljáró Gerechtshof te Amsterdam a 2010. május 18‑i határozatával helyt adott a végzésnek a WBR 176. cikkének (1) bekezdése alapján, amely rendelkezés annak a bíróságnak, amelynek valamely másik tagállamban lakó tanút kell kihallgatnia, a jogsegély iránti megkeresésre lehetőséget biztosít, azonban arra nem kötelezi. Ez a bíróság kifejtette, hogy a tanúkat főszabály szerint annak a bíróságnak kell kihallgatnia, amely előtt az eljárás folyamatban van, és a jelen esetben semmilyen körülmény nem indokolja, hogy ettől a szabálytól M. R. J. M. G. Lippens és társai javára eltérjenek, különös figyelemmel H. C. Kortekaas és társai tiltakozására. A Belgiumban tartandó kihallgatást nyelvi okokkal sem lehet igazolni, mivel M. R. J. M. G. Lippensnek és társainak a hollandiai kihallgatásuk során lehetőségük van tolmács igénybevételére.
20 M. R. J. M. G. Lippens és társai a Gerechtshof te Amsterdam ezen végzése ellen felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a kérdést előterjesztő bírósághoz.
21 A kérdést előterjesztő bíróság álláspontja szerint az 1206/2001 rendelettel nem ellentétes, egyrészt hogy valamely tagállami bíróság e tagállam hatályos jogszabályainak megfelelően valamely másik tagállamban lakóhellyel rendelkező tanút idéz, másrészt hogy e tanú megjelenésének elmaradása az e jogszabályokban írt következményekkel jár.
22 A kérdést előterjesztő bíróság ebben a tekintetben megállapítja, hogy az 1206/2001 rendelet egyetlen rendelkezése alapján sem lehet arra következtetni, hogy az e rendelet szerinti bizonyításfelvételi eszközök kizárnák a tagállamok joga szerinti bizonyításfelvételi eszközök igénybevételét. E bíróság szerint az 1206/2001 rendelet csak a bizonyításfelvétel megkönnyítésére irányul, és nem kötelezi a tagállamokat a nemzeti eljárásjoguk szerinti bizonyításfelvételi eszközök megváltoztatására. Az említett bíróság számára mindazonáltal kérdéses, hogy az következik‑e a C‑104/03. sz. St. Paul Dairy ügyben 2005. április 28‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑3481. o.) 23. pontjából, hogy a tagállamok az említett rendeletet kötelesek alkalmazni a valamely más tagállamban található bizonyítékok felvétele során.
23 E körülmények között a Hoge Raad der Nederlanden felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni az [1206/2001 rendeletet], különösen e rendelet 1. cikkének (1) bekezdését, hogy a másik tagállamban lakóhellyel rendelkező tanút kihallgatni kívánó bíróságnak a bizonyításfelvétel e formájához minden esetben alkalmaznia kell az 1206/2001 rendelet által szabályozott eljárásokat, vagy lehetősége van arra, hogy a saját nemzeti eljárásjogában szabályozott eljárást – például a tanú e bíróság elé idézését – alkalmazza?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről
24 A kérdést előterjesztő bíróság a kérdésével lényegében arra vár választ, hogy az 1206/2001 rendelet rendelkezéseit és különösen az 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam eljáró bírósága egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező felet kíván tanúként kihallgatni, e kihallgatás lefolytatása érdekében mindig az e rendeletben előírt bizonyításfelvételi eszközöket kell alkalmaznia, vagy ellenkezőleg, ennek a bíróságnak lehetősége van arra, hogy ezt a felet a saját tagállamának joga szerint maga elé idézze.
25 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az 1206/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint ezt a rendeletet olyan polgári vagy kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni, amelyekben valamely tagállam bírósága az adott tagállam jogának rendelkezéseivel összhangban vagy egy másik tagállam illetékes bíróságát keresi meg a bizonyításfelvétel érdekében; vagy azt kéri, hogy ez utóbbi tagállamban saját maga közvetlenül folytathasson le bizonyítást.
26 Ebben a tekintetben először is azt kell megállapítani, hogy az 1206/2001 rendelet rendszeréből következő tárgyi hatálya a bizonyításfelvétel két módjára korlátozódik, azaz egyrészt valamely másik tagállam megkereső bíróságának kérelme alapján e rendelet 10–16. cikkének megfelelően a megkeresett bíróság előtti bizonyításfelvételre, másrészt egy másik tagállam megkereső bírósága által végzett közvetlen bizonyításfelvételre, amelynek részletes szabályait ugyanezen rendelet 17. cikke határozza meg.
27 Az 1206/2001 rendelet ezzel szemben egyáltalán nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szabályozná vagy kizárná valamely tagállami bíróság azon lehetőségét, hogy egy másik tagállamban lakó felet megidézzen, és őt közvetlenül vallomástételre kötelezze.
28 Ebből következően az 1206/2001 rendelet főszabály szerint csak abban az esetben alkalmazandó, ha a tagállam bírósága úgy dönt, hogy a bizonyításfelvételt az e rendelet szerinti két mód valamelyike szerint folytatja le, amely esetben ez a bíróság köteles az e módokra vonatkozó eljárásokat követni.
29 Emlékeztetni kell továbbá arra, hogy az 1206/2001 rendelet (2), (7), (8), (10) és (11) preambulumbekezdése szerint a rendelet célja a határokon átnyúló ügyekben az egyszerű, gyors és hatékony bizonyításfelvétel. A valamely tagállami bíróság által a valamely másik tagállamban található bizonyítékok megszerzése nem eredményezheti a nemzeti eljárás elhúzódását. Ezért az említett rendelet olyan rendszert vezetett be, amely a Dán Királyság kivételével valamennyi tagállamot arra kötelezi, hogy az e téren esetleg felmerülő akadályokat leküzdjék (lásd a C‑283/09. sz. Weryński‑ügyben 2011. február 17‑én hozott ítélet [EBHT 2011., I‑601. o.] 62. pontját).
30 Márpedig nem felel meg ennek a célnak az 1206/2001 rendelet rendelkezéseinek olyan értelmezése, amely általános jelleggel megtiltja, hogy valamely tagállam bírósága a saját nemzeti joga alapján egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező felet tanúként maga elé idézzen, és ezt a felet az említett nemzeti jog alapján tanúként kihallgassa. Ugyanis – ahogyan azt a cseh és a lengyel kormány, valamint az indítványának 44. pontjában a főtanácsnok megjegyezte – az ilyen értelmezés e bíróságnak az ilyen fél kihallgatásának lefolytatására vonatkozó lehetőségeinek korlátozását eredményezné.
31 Ennélfogva magától értetődik, hogy bizonyos körülmények között, így különösen ha a tanúként idézett fél hajlandó önként megjelenni, az illetékes bíróság számára egyszerűbbnek, hatékonyabbnak és gyorsabbnak bizonyulhat, ha a tanút a saját nemzeti jogának rendelkezései alapján hallgatja ki ahelyett, hogy az 1206/2001 rendelet szerinti bizonyításfelvételi eszközöket venné igénybe.
32 Ebben a tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az illetékes bíróság által a saját nemzeti joga alapján tartott kihallgatás a bíróságnak nemcsak a közvetlen kérdésfeltevésre ad lehetőséget, hanem a kihallgatáson esetleg jelen lévő többi fél vagy tanú nyilatkozataival való szembesítésre, valamint arra is, hogy ez a bíróság – az ügy összes ténybeli és jogi szempontjának figyelembevételével – az esetleges kiegészítő kérdések útján saját maga ellenőrizze a tanú vallomásának hitelességét. Az ilyen kihallgatás tehát eltér az említett rendelet 10–16. cikke szerinti, a megkeresett bíróság által lefolytatott bizonyításfelvételtől, jóllehet a rendelet 12. cikke bizonyos körülmények között lehetővé teszi a megkereső bíróság képviselőinek jelenlétét és részvételét a bizonyításfelvétel lefolytatása során. Az ugyenezen rendelet 17. cikke szerinti, a megkereső bíróság által lefolytatott közvetlen bizonyításfelvétel, noha lehetővé teszi, hogy a megkereső bíróság a tagállamának joga alapján saját maga folytassa le a kihallgatást, mindazonáltal a megkeresett tagállam központi szervének vagy a hatáskörrel rendelkező hatóságának engedélyétől és az általa megszabott feltételektől, valamint az e cikkben előírt többi részletes szabálytól függ.
33 Végül az 1206/2001 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése is megerősíti azt az értelmezést, amely szerint az 1206/2001 rendelet a határon átnyúló bizonyításfelvételt nem kimerítően szabályozza, hanem az csak az ilyen bizonyításfelvétel megkönnyítésére irányul, lehetővé téve az ugyanezen célra irányuló más eszközök igénybevételét is, és ez a rendelkezés kifejezetten engedélyezi a bizonyításfelvétel további könnyítését szolgáló, tagállamok közötti két‑ vagy többoldalú megállapodásokat, feltéve hogy azok összeegyeztethetőek ezen rendelettel.
34 Nem vitatott, hogy a Bíróság a fent hivatkozott St. Paul Dairy ügyben hozott ítélet 23. pontjában azt állapította meg, hogy az ezen ítéletnek alapul szolgáló ügyben előfordulóhoz hasonló körülmények között megvalósuló tanúkihallgatást az 1206/2001 rendelet szabályai megkerülésének eszközeként lehet felhasználni, amelyek – minden jogalanyra nézve azonos biztosítékok és azonos hatások mellett – valamely tagállam bíróságának valamely másik tagállamban foganatosítandó bizonyításfelvétel iránti megkeresésének továbbítását és elintézését szabályozzák.
35 Ezt a megállapítást mindazonáltal nem lehet úgy értelmezni, hogy az ügy érdemében eljáró bíróságot – amely egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező tanút kíván kihallgatni – arra kötelezné, hogy ezt a kihallgatást az 1206/2001 rendeletben előírt szabályok alapján folytassa le.
36 Ebben a tekintetben arra kell rámutatni, hogy az említett ítéletnek alapul szolgáló körülményeknek az volt a jellemzőjük, hogy az egyik fél által előterjesztett előzetes tanúkihallgatás iránti kérelmet közvetlenül a tanú lakóhelye szerinti bírósághoz intézték, ez a bíróság azonban nem rendelkezett illetékességgel az ügy érdemében való eljárásra. Márpedig az ilyen kérelmet hatékonyan fel lehet használni az 1206/2001 rendelet szabályai megkerülésének eszközeként, mivel az alkalmas arra, hogy az illetékes bíróságot – amelyhez ezt a kérelmet be kellene nyújtani – megfossza attól a lehetőségtől, hogy az említett tanú kihallgatását az említett rendeletben előírt szabályok szerint végezze el. A jelen ügy körülményei azonban eltérnek a fent hivatkozott St. Paul Dairy ügyben hozott ítéletnek alapul szolgáló körülményektől mivel az előzetes kihallgatás iránti kérelmet az illetékes bíróságnál terjesztették elő.
37 A fentiekből következően a tagállam eljáró bírósága jogosult arra, hogy a másik tagállamban lakó felet tanúként maga elé idézze, és az említett bíróság tagállamának joga szerint kihallgassa.
38 Ezenkívül az utóbbi bíróság a tanúként kihallgatandó fél törvényes indokkal nem igazolt meg nem jelenése esetén megállapíthatja a tagállamának joga szerinti esetleges jogkövetkezményeket, feltéve hogy azokat az uniós jog tiszteletben tartásával alkalmazzák.
39 E körülményekre tekintettel az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy az 1206/2001 rendelet rendelkezéseit és különösen az 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam eljáró bírósága egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező felet kíván tanúként kihallgatni, ez a bíróság a kihallgatás lefolytatása érdekében jogosult ezt a felet a tagállamának joga szerint maga elé idézni.
A költségekről
40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a bizonyításfelvétel tekintetében történő, a tagállamok bíróságai közötti együttműködéséről szóló, 2001. május 28‑i 1206/2001/EK tanácsi rendelet rendelkezéseit és különösen az 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy amennyiben valamely tagállam eljáró bírósága egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező felet kíván tanúként kihallgatni ez a bíróság a kihallgatás lefolytatása érdekében jogosult ezt a felet a tagállamának joga szerint maga elé idézni.
Aláírások