A TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE (első tanács)
2012. február 28.(*)
„Vámunió – A Törökországban összeszerelt színes televízió-vevőkészülékek behozatala – Behozatali vámok utólagos beszedése – Az utólagos könyvelésbe vétel mellőzése iránti és a vámok elengedése iránti kérelem – A 2913/92/EGK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 239. cikke – A Bizottság elutasító határozata – A nemzeti hatóságok azon határozatainak a nemzeti bíróság általi megsemmisítése, amelyek a vámok utólagos könyvelésbe vételét rendelik el – Okafogyottság”
A T‑153/10. sz. ügyben,
a Schneider España de Informática, SA (székhelye: Torrejón de Ardoz [Spanyolország], képviselik: P. De Baere és P. Muñiz ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: R. Lyal és L. Bouyon, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Bizottság 2010. január 18‑i C (2010) 22 végleges határozatának megsemmisítése iránti kérelem tárgyában, amely határozat megállapította, hogy a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele indokolt és e vámok elengedése adott ügyben nem indokolt (REM 02/08. sz. ügy),
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: J. Azizi elnök, E. Cremona és S. Frimodt Nielsen (előadó) bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
meghozta a következő
Végzést
A jogvita előzményei
1 1999‑ben, 2000‑ben és 2001‑ben a felperes Schneider España de Informática, SA szabad forgalomba bocsátás céljából színes televízió-vevőkészülékeket importált Spanyolországba, amelyeket akkor Törökországból származóként tüntetett fel.
2 2002. augusztus 28‑án a spanyol vámhatóságok jelezték a felperesnek, hogy utólagosan ellenőrizni fogják a fenti 1. pontban említett behozatalokat.
3 Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és néhány tagállam meghatalmazottjainak a 2003. április 29. és május 2. között Törökországban közigazgatási együttműködés keretében tevékenykedő küldöttsége arra a következtetésre jutott, hogy a felperes török beszállítója a felperes által importált televíziókba Kínából és Dél‑Koreából származó katódsugárcsöveket épített be. Az ilyen behozatalokra az 1998. november 27‑i 2584/98/EK tanácsi rendelettel módosított, Malajziából, a Kínai Népköztársaságból, a Koreai Köztársaságból, Szingapúrból és Thaiföldről származó színes televíziókészülékek behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 1995. március 27‑i 710/95/EK tanácsi rendelet (HL L 73., 3. o.) szerint akkor dömpingellenes vámot kellett kivetni.
4 E vizsgálatot követően három, 2004. június 23‑án hozott határozatban (a továbbiakban: az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok) a spanyol vámhatóság a fenti 1. pontban említett behozatalok során ki nem fizetett dömpingellenes vámok miatti vámtartozás fennállását állapította meg, valamint kötelezte a felperest 51 639,89 euró meg nem fizetett vám és 10 008,97 euró kamat kiegyenlítésére, továbbá 8263,38 euró hozzáadottérték-adó és 1601,44 euró kamat megfizetésére (a továbbiakban: szóban forgó vámok).
5 2005. május 18‑i levelében a felperes a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK módosított tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Közösségi Vámkódex) 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján kérte e vámtartozás utólagos könyvelésbe vételének mellőzését, valamint ugyanezen rendelet 239. cikke alapján e vámtartozás elengedését. E kérelmet (a továbbiakban: a felperes kérelme) a Spanyol Királyság 2008. március 17‑én továbbította a Bizottságnak.
6 E kérelemmel párhuzamosan a felperes a nemzeti közigazgatási szervek és bíróságok előtt eljárás indított az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok megsemmisítése iránt.
7 2008. november 21‑én a Tribunal Económico-Administrativo Regional de Madrid a (madridi regionális közigazgatási bíróság, Spanyolország) elutasította a felperes keresetét. A felperes e határozat ellen a Tribunal Superior de Justicia de Madrid (madridi felsőbíróság) elé nyújtott be fellebbezést.
8 Az Európai Bizottság a 2010. január 18‑i COM (2010) 22 végleges határozatával – amelyben megállapította, hogy a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele indokolt és e vámok elengedése adott ügyben nem indokolt (REM 02/08. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) – elutasította a Spanyol Királyság által előterjesztett felperesi kérelmet.
9 A megtámadott határozatban a Bizottság megállapította először is, hogy az adott ügyben a vámhatóságok nem követtek el a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett hibát, és a felperes nem tanúsította az ugyanezen rendelkezésben megkövetelt gondosságot. A Bizottság másodsorban azt is megállapította, hogy nem állt fenn a Közösségi Vámkódex 239. cikke értelmében vett különleges helyzet.
10 2010. május 3‑án a spanyol vámhatóság a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendeletnek (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.; a továbbiakban: végrehajtási rendelet) 2003. július 25‑i 1335/2003/EK bizottsági rendeletből következő változatának (HL L 187., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 13. kötet, 463. o.) 869. és azt követő cikkei, valamint a 908. cikkének a (2) bekezdése alapján elutasította a felperes kérelmét.
Az eljárás és a felek kérelmei
11 A Törvényszék Hivatala által 2010. április 6‑án iktatott keresetlevéllel a felperes benyújtotta a jelen keresetet.
12 A Törvényszék Hivatalában ugyanazon a napon iktatott külön beadványban a felperes indítványozta, hogy Törvényszék pervezető intézkedés keretében a Bizottságot 28 dokumentum teljes másolatának benyújtására kötelezze. A Bizottság az e tárgyra vonatkozó, a számára előírt határidőben benyújtott észrevételeiben nem értett egyet e kérelemmel.
13 A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
14 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
15 A Törvényszék Hivatalában 2011. szeptember 21‑én iktatott levelével a felperes eljuttatta a Törvényszékhez a Tribunal Superior de Justicia de Madrid 2011. március 16‑án hozott 178/11. sz. ítéletének másolatát (a továbbiakban: a Tribunal Superior de Justicia ítélete). A Tribunal Superior de Justicia ezen ítélete, amellyel szemben fellebbezésnek nincs helye, megsemmisítette az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatokat a Közösségi Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdése szerinti elévülési idő azon időpontban való eltelte következtében, amikor a felperesnek azokat kézbesítették. Abban a levélben, amelyet a Törvényszékhez megküldött ítélethez csatolt, a felperes elismerte, hogy e megsemmisítés következtében már nem kell megfizetnie a szóban forgó vámokat. Azt kéri azonban, hogy a Törvényszék bírálja el a keresetet, vagy másodlagosan, ha úgy ítélné meg, hogy az eljárás okafogyottá vált, úgy rendelkezzen, hogy valamennyi fél maga viselje a saját költségeit.
16 A Törvényszék kérdésére válaszolva a Bizottság úgy vélte, hogy a Tribunal Superior de Justicia ítéletének következtében a jelen kereset okafogyottá vált. A felperes a Bizottság állásfoglalásával kapcsolatos észrevételeit határidőn belül benyújtotta.
A jogkérdésről
17 Az eljárási szabályzata 113. cikke értelmében a Törvényszék hivatalból a felek meghallgatását követően bármikor megállapíthatja, hogy a kereset okafogyottá vált, és már nincs szükség határozathozatalra. Ugyanezen eljárási szabályzat 114. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik, hogy ha a Törvényszék másként nem határoz, az eljárás a továbbiakban szóbeli.
18 Jelen ügyben a Törvényszék megállapította, hogy – mivel a feleket meghallgatta (lásd a fenti 15. és 16. pontot) – elegendő információ áll a rendelkezésére az ügyiratok alapján ahhoz, hogy az eljárás folytatása nélkül határozzon.
19 A jelen keresetben a felperes a megtámadott határozat megsemmisítését kéri, amely határozatban a Bizottság elutasította a kérelmét, amely az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatokban elrendelt utólagos könyvelésbe vétel mellőzésére és a felperesre kiszabott vámtartozás elengedésére irányult. Meg kell vizsgálni tehát, hogy az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok jogerős bírósági határozattal való megsemmisítését követően a megtámadott határozat megsemmisítéséből a felperesnek származhat‑e még előnye. Az ilyen érdek eljárás során való fennmaradása hiányában ugyanis meg kellene állapítani, hogy a jelen kereset okafogyottá vált, és ebből kifolyólag már nincs szükség határozathozatalra.
20 Az a követelmény, amely szerint a kereset nem válhat okafogyottá, ugyanis ahhoz szükséges feltétel, hogy a bíró elláthassa feladatát, és megkívánja, hogy olyan konkrét előny álljon fenn, amelyet a felperes az eljárást befejező bírósági határozatból szerezhet (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑301/05. P., Wilfer kontra OHIM ügyben 2007. október 11‑én hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 19. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
21 A felperesnek a bírósági határozat meghozatalához fűződő érdekét a bíróság hatáskörének terjedelmére tekintettel kell értékelni, figyelembe véve azon jogorvoslati eszközt, amelynek keretében a bíróság az ügyet elbírálja (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑138/03., C‑324/03. és C‑431/03. sz., Olaszország kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. november 24‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑10043. o.] 25. pontját).
22 Az a kérdés tehát, hogy a kereset célja fennáll‑e még ahhoz a kérdéshez kell hasonlítani, hogy fennáll‑e a kereset benyújtójának az eljáráshoz fűződő érdeke. Miközben azonban az eljáráshoz fűződő érdek hiánya a kereset elfogadhatatlanként való elutasításához vezet, és azt kereset benyújtásának időpontjában kell értékelni (a Bíróság C‑61/96., C‑132/97., C‑45/98., C‑27/99., C‑81/00. és C‑22/01. sz., Spanyolország kontra Tanács egyesített ügyekben 2002. április 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑3439. o.] 23. pontja), a keresetnek az eljárás során való, abból eredő okafogyottá válása, hogy a meghozandó bírósági határozat már nem járhat előnnyel a felperes számára, ahhoz vezet, hogy a keresetről már nincs szükség határozni (lásd a Bíróság C‑31/03. P. sz., Bizottság kontra Tetra Laval ügyben 2005. február 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑1113. o.] 23. pontját, a C‑362/05. P. sz., Wunenburger kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4333. o.] 42. pontját és a Törvényszék T‑433/03., T‑434/03., T‑367/04. és T‑244/05. sz., Gibtelecom kontra Bizottság egyesített ügyekben 2008. június 26‑án hozott végzésének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 48. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
23 Végül a kereset okafogyottá válását a bíróság adott esetben hivatalból állapítja meg (lásd a Bíróság C‑399/06. P. és C‑403/06. P. sz., Hassan és Ayadi kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2009. december 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑11393. o.] 58. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ilyen esetben az ügyről határozó bíróságnak tartózkodnia kell a kereset elbírálásától anélkül, hogy mérlegelési mozgástérrel rendelkezne az ilyen megállapításból esetlegesen eredő következményeket illetően (lásd ebben az értelemben a fenti 22. pontban hivatkozott Wunenburger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 39. pontját).
24 Annak értékelésére, hogy a jelen kereset okafogyottá vált‑e, elsősorban azt a kapcsolatot kell tehát megvizsgálni, amely egyrészt az importőrt terhelő vámtartozás fennállását megállapító olyan nemzeti vámhatósági határozatok, mint amilyenek jelen esetben az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok, másrészt pedig azon határozatok között áll fenn, amelyek útján – hasonlóan a megtámadott határozathoz – a Bizottság megállapítja, hogy a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alkalmazható‑e ezen importőr helyzetére.
25 E tekintetben a Közösségi Vámkódex 201–205. cikke meghatározza a vámtartozás behozatalkor való keletkezésének feltételeit. A jelen esetben meg kell állapítani, hogy a Közösségi Vámkódex 201. cikke alapján a fenti 1. pontban említett televízióknak a szabad forgalomba bocsátás céljából Spanyolországba való behozatala nyomán abban az időpontban keletkezett a felperest terhelő vámtartozás, amikor a spanyol vámhatóság a felperes által e behozatalok során tett vámáru‑nyilatkozatokat elfogadta.
26 Ugyanezen Vámkódex 217–221. cikke értelmében a vámhatóságnak könyvelésbe kell vennie minden egyes, vámtartozásból származó vámösszeget és a határozataikat közölnie kell azon importőrökkel, akik nem megfelelően tüntették fel az általuk fizetendő vámot (a Közösségi Vámkódex 221. cikkének (2) bekezdése). A jelen esetben az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozat elfogadásával (lásd a fenti 4. pontot) a spanyol vámhatóság a felperestől a szóban forgó vámot, azaz azon dömpingellenes vám megfizetését követelték, amelyet az nem tüntetett fel a fenti 1. pontban említett behozatalok során általa benyújtott nyilatkozatokban.
27 Mindazonáltal a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 239. cikke szerinti esetekben, jóllehet a vámtartozás fennállását szabályszerűen megállapították, és az e tartozásból ebből kifolyólag követelhető vám összegét helyesen számították ki, az importőr kérelmére mentesíthető e vám megfizetése alól.
28 Következésképpen ez a helyzet először is akkor, ha a jogszabály szerint járó vámösszeget a vámhatóság hibájából nem vették könyvelésbe, amit a jóhiszeműen eljáró, a vámáru-nyilatkozatra vonatkozó hatályos jogszabályokban megállapított rendelkezéseket teljesítő, megfizetésért felelős személy nem észlelhetett. Az ilyen körülmények igazolják a meg nem fizetett vám utólagos könyvelésbe vételének mellőzését (a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának első albekezdése).
29 Ugyanez vonatkozik másodsorban arra az esetre, amikor az adófizetésre kötelezett személy különleges helyzet fennállását, valamint a neki tulajdonítható megtévesztés vagy nyilvánvaló hanyagság hiányát bizonyítja, igazolva a vámtartozása elengedését, vagy adott esetben visszatérítését (a Közösségi Vámkódex 239. cikke). A Közösségi Vámkódex 239. cikke tehát általános méltányossági záradékot tartalmaz (lásd analógia útján a behozatali, illetve kiviteli vámok visszatérítéséről és elengedéséről szóló 1979. július 2‑i 1430/79/EGK tanácsi rendelet [HL L 175., 1. o.] 13. cikkének értelmezésével kapcsolatban a Bíróság C‑283/82. sz., Papierfabrik Schoellershammer kontra Bizottság ügyben 1983. december 15‑én hozott ítélet [EBHT 1983., 4219. o.] 7. pontját). A záradék alkalmazásához az adófizetésre kötelezett személynek bizonyítania kell, hogy az ugyanazon tevékenységet végző más piaci szereplőkhöz képest kivételes helyzetben van, és hogy ésszerűen nem észlelhette a vámszabályok alkalmazásában elkövetett hibákat (lásd analógia útján a Törvényszék T‑186/97., T‑187/97., T‑190/97–T‑192/97., T‑210/97., T‑211/97., T‑216/97–T‑218/97., T‑279/97., T‑280/97., T‑293/97. és T‑147/99. sz., Kaufring és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2001. május 10‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑1337. o.] 217–219. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
30 Következésképpen a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának és 239. cikkének alkalmazása keretében figyelembe vett tényezők függetlenek attól a kérdéstől, hogy megállapították‑e jogszerűen vámtartozás fennállását, és hogy az importőrt terhelő vámokat helyesen számították‑e ki, valamint hogy az e cikkek alapján hozott határozatoknak főszabály szerint nem célja és nem is következménye az e kérdés elbírálása (lásd ebben az értelemben analógia útján a Bíróság C‑153/94. és C‑204/94. sz., Faroe Seafod és társai egyesített ügyekben 1996. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑2465. o.] 66–68. pontját, és a C‑413/96. sz. Sportgoods‑ügyben 1998. szeptember 24‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., I‑5285. o.] 41–43. pontját; a Törvényszék T‑195/97. sz., Kia Motors et Broekman Motorships kontra Bizottság ügyben 1998. július 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑2907. o.] 36. pontját, valamint a T‑205/99. sz., Hyper kontra Bizottság ügyben 2002. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑3141. o.] 98. és 99. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
31 A jelen esetben a felperes a spanyol vámhatóságnak arra irányuló kérelmet nyújtott be, hogy a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját és 239. cikkét alkalmazzák rá, és hogy következésképpen mentesítsék a szóban forgó vámok megfizetése alól (lásd a fenti 5. pontot). A végrehajtási rendelet 871. cikkének (1) bekezdése és a 905. cikkének (1) bekezdése értelmében a spanyol hatóság a felperes kérelmét – mivel egyrészt az azt állította, hogy a Bizottság a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében vett hibát követett el és nem teljesítette a kötelezettségeit, másrészt pedig az adott ügy körülményei közösségi vizsgálat eredményéhez kapcsolódtak (lásd a fenti 3. pontot) – továbbította a Bizottságnak, amely elfogadta a megtámadott határozatot.
32 Mindazonáltal a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 239. cikke alapján hozott olyan határozatok, mint amilyen a megtámadott határozat – mivel azok vámtartozás fennállását feltételezik, és arról a kérdésről rendelkeznek, hogy az ennek ellenére meg nem fizetett vámok megfizetése alól az importőr mentesíthető – nincsenek hatással a szóban forgó importőr jogi helyzetére, amennyiben a tőle követelt vámokat jogszerűen szabták ki rá. A végrehajtási rendelet 871. cikke (6) bekezdésének negyedik francia bekezdéséből és a 905. cikke (6) bekezdésének negyedik francia bekezdéséből kitűnik ugyanis, hogy amennyiben nem bizonyították vámtartozás fennállását, a Bizottságnak vissza kell küldenie az iratokat a vámhatóságnak, és ennek megfelelően nem hozhat határozatot. Ráadásul a Bizottság által lefolytatott közigazgatási eljárás meg nem indítottnak minősül.
33 Márpedig a vámtartozás megállapítására és a fizetendő vám kiszámítására vonatkozó határozatokkal szemben a nemzeti közigazgatási hatóságok és bíróságok előtt a Közösségi Vámkódex 243. cikke szerinti jogorvoslatokkal lehet élni. A jelen ügyben a felperes e jogorvoslati eszközöket használta ki az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok spanyol közigazgatási hatóságok és bíróságok előtti vitatására, és ezekkel érte el e határozatok megsemmisítését a Közösségi Vámkódex 221. cikkének (3) bekezdése szerinti elévülési idő azon időpontban való eltelte következtében, amikor a felperesnek azokat kézbesítették (lásd a fenti 6., 7. és 15. pontot).
34 Következésképpen, ahogy abban a felek megállapodtak, az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok megsemmisítésének az a következménye, hogy a szóban forgó vámok megfizetése többé nem követelhető a felperestől. Ebből kifolyólag a megtámadott határozat okafogyottá válik, és nem lehet hatással a felperes jogi helyzetére. Így annak nem származhat semmiféle előnye e határozat megsemmisítéséből.
35 Meg kell azonban másodsorban vizsgálni a felperes azon állításait, amelyek szerint a fenti 34. pontban tett megállapítás ellenére a jelen kereset célja továbbra is fennáll, és igazolja azt, hogy a Törvényszék határozzon.
36 Először is a felperes azt állítja, hogy bár a megtámadott határozat megsemmisítése nem jár hatással a jogi helyzetére az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatokkal rá kiszabott vámtartozás megfizetését illetően, a Törvényszéknek a megtámadott határozat jogszerűségéről határozó ítélete azonban hatással lehet azon más importőrökre, amelyek helyzetéről a Bizottság a végrehajtási rendelet 905. cikkének (2) bekezdése alapján nem határozott, hanem a megtámadott határozatra hivatkozott a nemzeti vámhatóságok felé más olyan esetekben, amelyeket hasonlónak talált.
37 E tekintetben észre kell venni, hogy a végrehajtási rendelet 874., 875. és 908. cikke értelmében a Bizottságnak a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjára és 239. cikkére vonatkozó olyan határozatról, mint a megtámadott határozat, az érintett tagállamot értesítik, és a többi tagállamnak is tudomására hozzák, amelyeknek a Bizottság által elfogadott határozatok szerint a gazdasági szereplők által benyújtott kérelmekről kell határozniuk, függetlenül attól, hogy a Bizottság az utólagos könyvelésbe vétel mellőzésére iránti kérelem benyújtójának különös helyzetéről, vagy a nemzeti vámhatóság által elbírálandó elengedésről, vagy más, hasonló ténybeli és jogi elemet tartalmazó esetekről határoz.
38 A felperes ezért megalapozottan állítja, hogy a megtámadott határozat fejthet ki hatást más importőrök tekintetében. A felperes egyébiránt olyan, más importőrökre vonatkozó eljárások létét alátámasztó bizonyítékokat nyújtott be, amelyekben a Bizottság a megtámadott határozatra hivatkozott a nemzeti hatóságok felé. E körülmény azonban nem elegendő annak bizonyítására, hogy a jelen kereset nem vált okafogyottá.
39 Egyrészt az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd a fenti 20–22. pontot), az a kérdés, hogy a kereset okafogyott‑e, a felperesnek a bírósági határozat meghozatalához fűződő érdekére tekintettel értékelendő, figyelembe véve az igénybe vett jogorvoslati eszközt. A szóban forgó érdek főszabály szerint ugyanaz, mint amelyet a felperes bizonyítani köteles a keresete elfogadhatóságának alátámasztása érdekében (lásd a fenti 22. pontban hivatkozott Wunenburger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
40 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az eljáráshoz fűződő érdeknek személyesnek kell lennie, és valamely felperes nem nyújthat be megsemmisítés iránti keresetet harmadik személyek általános érdekében vagy a jogszerűség érdekében (lásd a Törvényszék T‑256/97. sz., BEUC kontra Bizottság ügyben 2000. január 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑101. o.] 33. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). E saját érdeknek ezenkívül kellően közvetlennek kell lennie (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑68/94. és C‑30/95. sz., Franciaország és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1998. március 31‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1375. o.] 67. pontját). Mindössze az a tény, hogy harmadik személyeknek továbbra is érdeke fűződik ahhoz, hogy a felperes elérje a megtámadott határozat megsemmisítését, ilyen körülmények között nem elegendő annak megállapításához, hogy a kereset nem vált okafogyottá.
41 Másodsorban igaz, hogy a felperes a fenti 15. pontban említett levelére vonatkozó, Bizottság által benyújtott észrevételekre válaszolva előadta, hogy nem szándékozott más importőrök saját érdekére hivatkozni annak alátámasztására, hogy a jelen kereset nem vált okafogyottá. Mindenesetre a fenti 22. pontban hivatkozott Wunenburger kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 50–52. pontjában a Bíróság kimondta, hogy a felperesnek csak akkor maradhat fenn valamely uniós intézmény vagy szerv által hozott jogi aktus megsemmisítéséhez fűződő érdeke azért, hogy e jogi aktus állítólagos jogellenessége a jövőben ne ismétlődjék meg, ha a feltételezett jogellenesség e felperes által benyújtott kereset alapjául szolgáló ügyben szereplő körülményektől függetlenül is megismétlődhet.
42 A felperes által hivatkozott három jogalap közül azonban az első az őt személyében érintő eljárási kifogásra, a másik kettő pedig a Bizottság abban megnyilvánuló tévedésére vonatkozik, hogy a jelen tényállásra a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját, 236. és 239. cikkét alkalmazta. Ami a megtámadott határozatot illeti, az a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának és 239. cikkének a felperes különös helyzetére való, meghatározott körülmények közötti alkalmazásáról rendelkezik. A felperes által hivatkozott jogsértések tehát nem olyanok, amelyek a jelen ügy körülményeitől függetlenül megismétlődhetnek.
43 E tekintetben pusztán az a körülmény, hogy a Bizottság úgy vélhette, hogy más importőrök hasonló helyzetben lehetnek, nem cáfolja e megállapítást. Ezen importőrökkel szemben ugyanis csak a végrehajtási rendelet 874., 875. és 908. cikke (lásd a fenti 37. pontot) alapján hozott nemzeti határozat keretében, és különös helyzetüket figyelembe véve lehet hivatkozni arra, amit a Bizottság a megtámadott határozatban kimondott. Márpedig azon keresetek segítségével, amelyeket ezen importőrök a nemzeti bíróságok előtt az őket érintő határozatokkal szemben előterjeszthetnek, azok adott esetben vitathatják a megtámadott határozat jogszerűségét, és kérhetik, hogy a Bíróság az értelmezés kérdésében előzetes döntést hozzon (lásd ebben az értelemben a fenti 30. pontban hivatkozott Hyper kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 98. pontját).
44 Ami az arra alapított kifogást illeti, hogy a felperes szerint az egyéb importőrök a megtámadott határozattal szemben nem rendelkeznek az uniós bíróság előtt közvetlen keresettel, az az EUMSZ 263. cikke szerinti elfogadhatósági feltételek alkalmazásának körébe tartozik, amelyeket a Törvényszéknek a jelen jogvita keretében nem kell elbírálnia. Mindenesetre, feltéve akár azt, hogy ezen egyéb importőrök nem tekinthetők úgy, mint amelyeket a megtámadott határozat közvetlenül és személyükben érint, az ilyen körülmény nem befolyásolja azt a kérdést, hogy a felperesnek a megtámadott határozat megsemmisítéséhez fűződő személyes érdeke fennmarad‑e (lásd a fenti 40. pontot).
45 Következésképpen a felperes első érvét el kell utasítani.
46 Másodszor a felperes azt állítja, hogy a jelen kereset érdemben való eldöntését a per állása megengedi, jóllehet más olyan eljárások, amelyekben a megtámadott határozat jogszerűségét vitathatják, folyamatban vannak.
47 Mindazonáltal az ilyen, pergazdaságosságra vonatkozó megfontolásokból az következne, hogy a jelen esetben célszerűségi értékelést lehet végezni. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében (lásd a fenti 23. pontot), ha a kereset okafogyottá válik, az arról döntő bíróságnak tartózkodnia kell a kereset elbírálásától anélkül, hogy mérlegelési mozgástérrel rendelkezne az ilyen megállapításból esetlegesen eredő következményeket illetően.
48 A felperes második érvét mint hatástalant el kell tehát utasítani.
49 Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat továbbra is hatással van a jogi helyzetére annak ellenére, hogy a vámtartozás megszűnt.
50 Másrészt a felperes úgy érvel, hogy a spanyol vámhatóság a megtámadott határozat alapján fogadott el őt érintő határozatot (lásd a fenti 10. pontot), és hogy az e határozattal szembeni keresetet még nem bírálták el.
51 Az utólagos könyvelésbe vételről szóló határozatok semmisségének megállapítása mindamellett azzal jár, hogy a felperesnek már nem kell kifizetnie a szóban forgó vámokat, így a kérelmének a spanyol vámhatóság általi elutasítása nincs hatással a jogi helyzetére, és ezért e határozat létezését nem használhatja az arra való hivatkozáshoz, hogy továbbra is érdeke fűződik ahhoz, hogy a Törvényszék a megtámadott határozat jogszerűségéről határozzon.
52 Másrészt a felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat számára sérelmes értékeléseket tartalmaz, és megakadályozhatja, hogy a Közösségi Vámkódex 5a. cikke szerinti engedélyezett gazdálkodó státuszt kapjon, ha ilyen státuszért folyamodna.
53 A felperes magatartásának értékelése a megtámadott határozat (46)–(58) preambulumbekezdésének tárgya. A Bizottság lényegében megjelölte, hogy a felperes által importált színes televíziók nem preferenciális származása nem összetett kérdés (a (48)–(54) preambulumbekezdés), a felperest tapasztalt importőrnek kell tekinteni (az (55) preambulumbekezdés), a felperes nem tudta alátámasztani kérelmét olyan technikai nehézségekre való hivatkozással, amelyeket orvosolhatott volna a nemzeti vámhatóságokhoz való fordulással (az (56) preambulumbekezdés), és ilyen körülmények között nem állapítható meg, hogy a felperes kellő gondossággal járt el (az (57) preambulumbekezdés).
54 Szemben azzal, amit a felperes vél, a megtámadott határozat szóban forgó rendelkezése nem sérti a jó hírnevét. Különösen, a felperes állításával szemben, a Bizottság egyáltalán nem vitatta a jóhiszeműségét, hanem annak megállapítására szorítkozott, hogy a jelen ügyben alkalmazandó vámjogi szabályozás összetettségére tekintettel a felperes sokrétű tapasztalatával rendelkező gondos gazdasági szereplőnek el kellett volna kerülnie az olyan nyilatkozattételi hibát, amelyet a felperes elkövetett. A megtámadott határozatban következésképpen a Bizottság nem alkotott értékítéletet a felperesről vagy annak magatartásáról, hanem inkább azt vizsgálta, hogy a Közösségi Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és a 239. cikke szerinti mentesítő körülmények a felperes javára alkalmazhatók‑e, mivel a felperes az általa vétett nyilatkozattételi hibákat ésszerűen elkerülhette volna, és hogy e hibákért ennek ellenére neki kell‑e viselnie a felelősséget.
55 Ami azon nehézségeket illeti, amelyekkel a felperes akkor szembesülhet, amikor a Közösségi Vámkódex 5a. cikke szerinti engedélyezett gazdálkodó státuszért kíván folyamodni, először is meg kell állapítani, hogy ezen érv pusztán hipotetikus. Mindenesetre a jelen esetben le kell vonni a Bizottság azon megállapításának következményeit, amely szerint a felperesnek nem származhat semmiféle előnye a megtámadott határozat megsemmisítéséből. Ilyen körülmények között a megtámadott határozat önmagában csak azt zárja ki, hogy a felperesnek a vámkövetelmények tiszteletben tartásával kapcsolatos előélete „megfelelőnek” minősülhessen, ami a Közösségi Vámkódex 5a. cikkének (2) bekezdésében előírt feltétel.
56 A felperes harmadik érvét is el kell tehát utasítani.
57 A fentiekből következik, hogy a megtámadott határozat megsemmisítéséből a felperesnek semmiféle előnye sem származhat, és ezért a jelen kereset okafogyottá vált. Következésképpen már nem szükséges határozni, sem pedig a felperes által előterjesztett pervezető intézkedések iránti kérelmet elbírálni, mivel e kérelem is okafogyott.
A költségekről
58 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 6. §‑a értelmében, ha az eljárás okafogyottá válik, a költségekről a Törvényszék szabad mérlegelése szerint határoz.
59 A jelen körülmények között a Törvényszék indokoltnak ítéli, hogy valamennyi fél maga viselje saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A keresetről már nem szükséges határozni.
2) A felek maguk viselik saját költségeiket.
Luxembourg, 2012. február 28.