A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2019. október 24.(*)(i)
„Szociálpolitika – A szociális partnerek között uniós szinten folytatott párbeszéd – »A központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak a tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt meghatározó általános keret« című megállapodás – Az aláíró feleknek az e megállapodás uniós szintű végrehajtása iránti együttes kérelme – A határozati javaslat Tanács elé terjesztésének a Bizottság általi megtagadása – Megsemmisítés iránti kereset – Keresettel megtámadható jogi aktus – Elfogadhatóság – A Bizottság mérlegelési mozgástere – A szociális partnerek önállósága – A szubszidiaritás elve – Arányosság”
A T‑310/18. sz. ügyben,
a European Federation of Public Service Unions (EPSU) (székhelye: Brüsszel [Belgium]),
Jan Goudriaan (lakóhelye: Brüsszel)
(képviselik őket: R. Arthur solicitor, R. Palmer és K. Apps barristers)
felpereseknek
az Európai Bizottság (képviselik: I. Martínez del Peral, M. van Beek és M. Kellerbauer, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
a Trade Unions’ National and European Administration Delegation (a nemzeti és európai közigazgatás szakszervezeti küldöttsége, TUNED), valamint a European Public Administration Employers (európai közigazgatási munkáltatók, EUPAE) által 2015. december 21‑én aláírt, „a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak a tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt meghatározó általános keret” című megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatnak az Európai Unió Tanácsa elé terjesztését megtagadó, 2018. március 5‑i bizottsági határozat megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
a tanácskozások során tagjai: S. Gervasoni elnök, L. Madise, R. da Silva Passos, K. Kowalik‑Bańczyk (előadó) és C. Mac Eochaidh bírák,
hivatalvezető: P. Cullen tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2019. május 23‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A 2015. április 10‑i C(2015) 2303 final konzultációs dokumentumban az Európai Bizottság az EUMSZ 154. cikk (2) bekezdése alapján felhívta a szociális partnereket arra, hogy az Európai Unió fellépésének lehetséges irányáról döntsenek a munkavállalók tájékoztatásával és a velük folytatott konzultációval kapcsolatos irányelvek egységes szerkezetbe foglalásával összefüggésben. Ez a konzultáció többek között ezen irányelvek hatályának a tagállami közigazgatási szervek tisztviselőire és alkalmazottaira való esetleges kiterjesztésére vonatkozott.
2 2015. június 2‑án a központi kormányzati igazgatási szervekkel való szociális párbeszéd bizottságában ülésező szociális partnerek, nevezetesen egyrészt a Trade Unions’ National and European Administration Delegation (a nemzeti és európai közigazgatás szakszervezeti küldöttsége, TUNED), másrészt pedig a European Public Administration Employers (európai közigazgatási munkáltatók, EUPAE) az EUMSZ 154. cikk (4) bekezdése alapján arról tájékoztatták a Bizottságot, hogy az EUMSZ 155. cikk (1) bekezdése alapján megállapodásról kívánnak tárgyalni, valamint megállapodást kívánnak kötni.
3 2015. december 21‑én a TUNED és az EUPAE aláírta „a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak a tájékoztatását és a velük folytatott konzultációt meghatározó általános keret” című megállapodást (a továbbiakban: megállapodás).
4 2016. február 1‑jei levelében a TUNED és az EUPAE együttesen arra kérte a Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot annak érdekében, hogy a megállapodás uniós szintű végrehajtására az Európai Unió Tanácsának az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott határozatával kerüljön sor.
5 2018. március 5‑én a Bizottság arról a döntéséről tájékoztatta a TUNED‑et és az EUPAE‑t, hogy megtagadja a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló határozati javaslat Tanács elé terjesztését (a továbbiakban: megtámadott határozat).
6 A megtámadott határozatban a Bizottság először is lényegében jelezte, hogy a központi kormányzati igazgatási szervek a tagállamok kormányainak felügyelete alatt állnak, közhatalmi jogköröket gyakorolnak, valamint felépítésük, szervezetük és működésük teljes mértékben a tagállamok hatáskörébe tartozik. Másodszor a Bizottság rámutatott arra, hogy az ezen igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak bizonyos szintű tájékoztatását és a velük folytatott bizonyos szintű konzultációt biztosító rendelkezések már számos tagállamban léteznek. Harmadszor a Bizottság megállapította, hogy az említett igazgatási szervek jelentősége a tagállamok centralizációjának vagy decentralizációjának mértékétől függ, ezért a megállapodás tanácsi határozattal való végrehajtása esetén a közigazgatási szervek tisztviselőit és alkalmazottait megillető védelmi szint tagállamonként jelentősen eltérne.
Az eljárás és a felek kérelmei
7 A Törvényszék Hivatalához 2018. május 15‑én benyújtott keresetlevéllel a felperesek, nevezetesen egyrészt a European Federation of Public Service Unions (EPSU) – a közszolgálati dolgozókat képviselő európai szakszervezeteket tömörítő egyesület, amely a Független Szakszervezetek Európai Szövetségével (CESI) együtt létrehozta a TUNED‑et –, másrészt pedig az EPSU főtitkára, Jan Goudriaan előterjesztette a jelen keresetet.
8 A Bizottság 2018. július 26‑án nyújtotta be ellenkérelmét.
9 A felperesek 2018. szeptember 19‑én nyújtották be válaszukat.
10 A felperesek a Törvényszék Hivatalához 2018. október 11‑én benyújtott külön iratban a keresetlevél mellékleteiben szereplő bizonyos adatok bizalmas kezelése iránti kérelmet terjesztettek elő.
11 A Bizottság 2018. november 14‑én nyújtotta be viszonválaszát.
12 2018. december 13‑i EPSU és Willem Goudriaan kontra Bizottság végzésével (T‑310/18, nem tették közzé, EU:T:2018:1018) a Törvényszék kilencedik tanácsának elnöke elutasította a European Transport Workers’ Federation (ETF) által a felperesek kérelmeinek támogatása végett előterjesztett beavatkozási kérelmet.
13 A Törvényszék az eljárási szabályzata 89. cikke (3) bekezdésének a) és b) pontja alapján elfogadott pervezető intézkedés keretében a tárgyaláson megválaszolandó írásbeli kérdéseket intézett a felekhez.
14 A Törvényszék a 2019. május 23‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait. A tárgyalás végén a Törvényszék kibővített kilencedik tanácsának elnöke úgy határozott, hogy nem zárja le az eljárás szóbeli szakaszát.
15 Az eljárási szabályzat 89. cikke (3) bekezdésének b) pontja alapján elfogadott pervezető intézkedés keretében a Törvényszék felhívta a felpereseket, hogy írásban tegyenek észrevételeket a Bizottság által a tárgyaláson kifejtett érvelésre. A felperesek e felhívásnak az előírt határidőn belül eleget tettek.
16 Az eljárás szóbeli szakaszát a Törvényszék kibővített kilencedik tanácsa elnökének 2019. június 24‑i határozata zárta le.
17 A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg megtámadott határozatot;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
18 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, amennyiben azt J. Goudriaant terjesztette elő;
– utasítsa el a keresetet teljes egészében mint megalapozatlant;
– a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
A megtámadható jogi aktus fennállásáról
19 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk első bekezdéséből következik, hogy az uniós bíróság megvizsgálja az intézmények „harmadik személyekre joghatással járó” jogi aktusainak jogszerűségét.
20 Ebből következik, hogy a megsemmisítés iránti kereset az intézmények által hozott valamennyi olyan intézkedés vagy rendelkezés vonatkozásában nyitva áll, amely joghatás kiváltására irányul, függetlenül azok jellegétől vagy formájától (1971. március 31‑i Bizottság kontra Tanács ítélet, 22/70, EU:C:1971:32, 39. és 42. pont; 1986. április 23‑i Les Verts kontra Parlament ítélet, 294/83, EU:C:1986:166, 24. pont).
21 A jelen esetben először is azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozat minősíthető‑e előkészítő aktusnak, másodszor pedig azt, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástere hatással lehet‑e a kereset elfogadhatóságára.
– Előkészítő aktusként való esetleges minősítés
22 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint csak azok az intézkedések minősülnek főszabály szerint megtámadható jogi aktusoknak, amelyek a közigazgatási eljárás végén véglegesen meghatározzák valamely intézmény álláspontját, valamint amelyek kötelező joghatások kiváltására irányulnak, kizárva többek között az olyan közbenső intézkedéseket, amelyek célja a végleges határozat előkészítése és amelyek nem eredményeznek ilyen joghatásokat (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 10. pont; 2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 42. pont).
23 Más a helyzet akkor, ha az előkészítő eljárás során hozott jogi aktusok vagy határozatok egyrészt önmagukban is végpontját jelentik a főeljárástól különböző különös eljárásnak, másrészt ha maguk kötelező joghatásokat váltanak ki (lásd ebben az értelemben: 1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 11. pont).
24 A javaslat fogalmára történő hivatkozás egyértelmű jele annak, hogy a jogi aktus tartalma nem joghatások kiváltására irányul, és ennélfogva e jogi aktus nem minősül megtámadható jogi aktusnak (lásd ebben az értelemben: 2005. december 1‑jei Olaszország kontra Bizottság ítélet, C‑301/03, EU:C:2005:727, 22. és 33. pont). Különösen ez a helyzet többek között a Bizottság által egy több szakaszban zajló eljárás keretében előterjesztett javaslat esetében, amennyiben az ilyen javaslat olyan közbenső jogi aktusnak minősül, amely nem vált ki kötelező joghatásokat (lásd ebben az értelemben: 1997. május 15‑i Berthu kontra Bizottság végzés, T‑175/96, EU:T:1997:72, 21. és 22. pont).
25 Egyébiránt, ha egy határozat negatív jellegű, azt azon kérelem jellege alapján kell vizsgálni, amelyre választ ad (1972. március 8‑i Nordgetreide kontra Bizottság ítélet, 42/71, EU:C:1972:16, 5. pont; 1992. november 24‑i Buckl és társai kontra Bizottság ítélet, C‑15/91 és C‑108/91, EU:C:1992:454, 22. pont). Ebből következik, hogy a megtagadás akkor minősül az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megsemmisítés iránti keresettel megtámadható aktusnak, ha azon jogi aktus, amelynek meghozatalát az intézmény megtagadta, e rendelkezés értelmében megtámadható lett volna (lásd: 1996. október 22‑i Salt Union kontra Bizottság ítélet, T‑330/94, EU:T:1996:154, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
26 Ebből következik, hogy a javaslat megtagadása ellen indított megsemmisítés iránti keresetek a javaslat ellen indítottakhoz hasonlóan főszabály szerint elfogadhatatlanok (lásd ebben az értelemben: 2007. március 13‑i Arizona Chemical és társai kontra Bizottság végzés, C‑150/06 P, nem tették közzé, EU:C:2007:164, 23. és 24. pont).
27 Mindazonáltal bizonyos esetekben, ha valamely jogszabály olyan előzetes eljárást ír elő, amely lehetővé teszi egyes személyek számára, hogy jogi aktusra irányuló javaslat előterjesztésére kérjék a Bizottságot, az ilyen javaslat benyújtásának a Bizottság általi megtagadása megtámadható jogi aktusnak minősül. Ez a megtagadás ugyanis egyrészt megszünteti az említett jogszabály alapján indított előzetes eljárást, másrészt pedig kizárja a tulajdonképpeni jogi aktus elfogadására irányuló eljárás megindítását. Az ilyen megtagadás a Bizottság végleges álláspontját fejezi ki és kötelező joghatásokat vált ki, következésképpen megsemmisítés iránti keresettel támadható (lásd ebben az értelemben: 1998. június 25‑i Lilly Industries kontra Bizottság ítélet, T‑120/96, EU:T:1998:141, 53., 55., 56. és 58. pont; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 66., 77. és 101. pont).
28 Márpedig az EUMSZ 155. cikknek a fenti 49. pontban hivatkozott szövegéből következik, hogy ez a rendelkezés felhatalmazza a szociális partnereket arra, hogy valamely megállapodásról uniós szinten tárgyaljanak, majd együttesen kérjék a Bizottságot az e megállapodás tanácsi határozattal történő végrehajtására irányuló javaslat előterjesztésére. E körülmények között a Bizottság azon határozata, amellyel megtagadja valamely javaslatnak az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján való előterjesztését, nem pusztán előzetes vagy előkészítő aktusnak, hanem – épp ellenkezőleg – a Bizottság végleges álláspontjának minősül, amely egyrészt azzal a hatással jár, hogy megszünteti a szociális partnerek részére előírt előzetes eljárást, másrészt pedig nem kerül sor a tulajdonképpeni jogi aktus elfogadására irányuló eljárás megindítására. Következésképpen az ilyen határozat kötelező joghatásokat vált ki.
29 Ebből következik, hogy a megtámadott határozat nem minősül előkészítő aktusnak.
– A széles mérlegelési mozgástér fennállásának esetleges hatása
30 Kétségtelen, hogy bizonyos esetekben a széles mérlegelési mozgástér a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatatlanságát eredményezi. Ez az eset áll fenn, ha a Bizottságnak a kötelezettségszegés megállapítása iránti eljárás indításának megtagadásával kapcsolatos határozata ellen indítanak keresetet, amennyiben a Bizottság e tekintetben teljes mértékben diszkrecionális mérlegelési jogkörrel rendelkezik (1990. május 17‑i Sonito és társai kontra Bizottság ítélet, C‑87/89, EU:C:1990:213, 6. pont; 1997. február 20‑i Bundesverband der Bilanzbuchhalter kontra Bizottság ítélet, C‑107/95 P, EU:C:1997:71, 10., 11. és 19. pont). Ez a helyzet akkor is, ha a megsemmisítés iránti kereset az Európai Parlament azon határozatára vonatkozik, amely az EUMSZ 227. cikkben előírt feltételeknek megfelelő petícióval kapcsolatban megteendő lépésekre vonatkozik, amennyiben a Parlament e tekintetben széles körű, politikai jellegű mérlegelési jogkörrel rendelkezik (2014. december 9‑i Schönberger kontra Parlament ítélet, C‑261/13 P, EU:C:2014:2423, 24. pont).
31 Mindazonáltal a fenti 30. pontban említett esetek kivételesek és nagyon sajátosak.
32 A valamely intézmény tekintetében elismert széles mérlegelési jogkör fennállása ugyanis főszabály szerint kizárólag azzal a következménnyel jár, hogy korlátozza az uniós bíróság által gyakorolt felülvizsgálat terjedelmét és mértékét (lásd a lenti 110. pontot).
33 Különösen, ha a Bizottság kezdeményezési jogköréről van szó, amely az uniós jogi aktusokra való javaslattételből áll, az ezen intézmény számára biztosított széles mérlegelési mozgástér nem elegendő ahhoz, hogy az a megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának akadályát képezze. Ezért a Bíróság kimondta, hogy a Bizottságnak a jogalkotási aktusra irányuló javaslat visszavonására vonatkozó határozata olyan jogi aktusnak minősül, amely ellen megsemmisítés iránti kereset indítható, következésképpen bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti (lásd ebben az értelemben: 2015. április 14‑i Tanács kontra Bizottság ítélet, C‑409/13, EU:C:2015:217, 76–78. pont). Ugyanez vonatkozik arra a határozatra, amellyel a Bizottság egy európai polgári kezdeményezést követően megtagadja a jogi aktusra irányuló javaslat előterjesztését (lásd ebben az értelemben: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 88–101., 169. és 170. pont).
34 Márpedig az a határozat, amellyel a Bizottság megtagadja a szociális partnerek által kötött megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló javaslat előterjesztését, kezdeményezési jogkörének gyakorlásához kapcsolódik (lásd még a lenti 73. pontot).
35 Ebből következik, hogy még ha a kereset érdemi vizsgálatának szakaszában be is bizonyosodna, hogy a Bizottság a jelen esetben széles mérlegelési jogkörrel rendelkezett, ez a körülmény a jelen kereset elfogadhatóságának nem képezi akadályát.
36 Következésképpen a megtámadott határozat megtámadható jogi aktusnak minősül.
A felperesek kereshetőségi jogáról
37 A Bizottság úgy érvel, hogy a kereset elfogadhatatlan, amennyiben az J. Goudriaantól származik, mivel utóbbinak nincs kereshetőségi joga.
38 Emlékeztetni kell arra, hogy ha egy keresetet több felperes nyújt be, ez a kereset elfogadható, ha az egyik felperes rendelkezik kereshetőségi joggal. Ebben az esetben nem szükséges vizsgálni a többi felperes kereshetőségi jogát (lásd: 2018. október 18‑i ArcelorMittal Tubular Products Ostrava és társai kontra Bizottság ítélet, T‑364/16, EU:T:2018:696, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Márpedig a jelen esetben a Bizottság nem vitatja az EPSU kereshetőségi jogát. E tekintetben nem vitatott, hogy a megtámadott határozatnak többek között a TUNED a címzettje, amely nem rendelkezik jogi személyiséggel, sem pedig önállósággal, mivel annak a szociális párbeszédnek az eredményeit, amelyben részt vesz, az EPSU és a CESI döntéshozatali szerveinek kell jóváhagyniuk. E körülmények között ez utóbbiakat úgy kell tekinteni, hogy azok a munkavállalók képviseleti szervezeteiként a megtámadott határozat címzettjei (lásd ebben az értelemben: 2010. március 19‑i Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság ítélet, T‑50/05, EU:T:2010:101, 40. pont; 2012. május 22‑i Sviluppo Globale kontra Bizottság ítélet, T‑6/10, nem tették közzé, EU:T:2012:245, 19. pont). Ebből következik, hogy az EPSU az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének első tagmondata alapján kereshetőségi joggal rendelkezik.
40 E körülmények között és a fenti 38. pontban említett ítélkezési gyakorlatra tekintettel nem szükséges megvizsgálni az arra alapított elfogadhatatlansági kifogást, hogy J. Goudriaan nem rendelkezik kereshetőségi joggal.
A C.3. melléklet elfogadhatóságáról
41 A Bizottság úgy érvel, hogy a válasz C.3. melléklete, amely egy jogi egyetemi tanár jogi véleményét tartalmazza, a iura novit curia elve értelmében elfogadhatatlan. A mellékleteknek ugyanis pusztán bizonyító és kisegítő szerepük van, és nem állhatnak az uniós jog értelmezésére vonatkozó jogi véleményekből.
42 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a iura novit curia elve nem jelentheti azt, hogy a keresetlevélnek az uniós jog értelmezésére vonatkozó mellékletei elvből elfogadhatatlanok (2018. december 12‑i Servier és társai kontra Bizottság ítélet, T‑691/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:922, 102. pont).
43 A keresetlevél szövegének egyes pontjait ugyanis alátámaszthatják és kiegészíthetik az ahhoz csatolt iratok kivonataira történő hivatkozások, feltéve hogy a jogi érvelés lényeges elemei magában a keresetlevélben szerepelnek (lásd: 2006. december 13‑i FNCBV és társai kontra Bizottság ítélet, T‑217/03 és T‑245/03, EU:T:2006:391, 79. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
44 A jelen ügyben a felperesek keresetlevelükben, majd a válaszban kellőképpen kifejtették az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozó álláspontjukat. Következésképpen a válasz C.3. mellékletében szereplő jogi vélemény csak ezen álláspont alátámasztására és kiegészítésére szolgál. Ennélfogva ez a melléklet elfogadható.
A megalapozottságról
45 Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek két jogalapra hivatkoznak, amelyek közül az első a Bizottság jogköreinek terjedelmével kapcsolatos téves jogalkalmazáson, a második pedig a megtámadott határozat indokolásának elégtelen és nyilvánvalóan téves jellegén alapul.
A Bizottság jogköreinek terjedelmével kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított első jogalapról
46 A felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amikor olyan megtagadási jogkörrel élt, amellyel az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése keretében nem rendelkezett. Arra hivatkoznak, hogy annak az esetét kivéve, ha megállapításra kerül, hogy a megállapodást aláíró felek reprezentativitása elégtelen vagy e megállapodás feltételei jogellenesek, a Bizottság köteles az említett megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló, az aláíró felek együttes kérelmének helyt adni, és e célból a Tanács határozatára irányuló javaslatot előterjeszteni. Márpedig a jelen esetben a Bizottság megtagadta, hogy helyt adjon a megállapodást aláíró felek együttes kérelmének az ilyen fellépés nem megfelelő jellegéhez kapcsolódó egyéb indokokat alapul véve.
47 A Bizottság vitatja a felperesek érvelését. Különösen arra hivatkozik, hogy az ő feladata, hogy kezdeményezési jogköre gyakorlásának célszerűségével kapcsolatban kizárólagosan döntsön az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésével összefüggésben is.
48 Az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdését nemcsak e rendelkezés kifejezéseit, hanem hátterét és céljait is figyelembe véve kell értelmezni (lásd ebben az értelemben: 1983. november 17‑i Merck ítélet, 292/82, EU:C:1983:335, 12. pont; 2005. március 10‑i easyCar ítélet, C‑336/03, EU:C:2005:150, 21. pont).
– Szó szerinti értelmezés
49 Az EUMSZ 155. cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) A szociális partnerek közötti uniós szintű párbeszéd, amennyiben úgy kívánják, szerződéses kapcsolatokhoz, így megállapodásokhoz vezethet.
(2) Az uniós szinten megkötött megállapodásokat a szociális partnerek és a tagállamok sajátos eljárásainak és gyakorlatának megfelelően, vagy pedig – a[z] [EUMSZ] 153. cikk hatálya alá tartozó kérdésekben – az aláíró felek együttes kérelmére, a Tanács által a Bizottság javaslata alapján hozott határozattal kell végrehajtani. Erről [a] […] Parlamentet tájékoztatni kell.
[…]”
50 Ezért az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének első albekezdéséből következik, hogy a szociális partnerek által uniós szinten kötött megállapodás két különböző módon hajtható végre, nevezetesen a szociális partnerek és a tagállamok saját eljárásainak és gyakorlatainak megfelelően, vagy pedig az EUMSZ 153. cikk hatálya alá tartozó kérdésekben uniós szinten valamely uniós jogi aktus elfogadásához vezető különös eljárás szerint (lásd analógia útján: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 73. pont).
51 Konkrétabban a megállapodás uniós szintű végrehajtását lehetővé tevő eljárást illetően az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének első albekezdése annak jelzésére szorítkozik, hogy ez a végrehajtás az aláíró felek együttes kérelmére a Tanács által a Bizottság javaslata alapján hozott határozat formáját ölti, amelyről a Parlamentet tájékoztatják.
52 Meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése nem pontosítja kifejezetten, hogy a Bizottság – ha az aláíró felek a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló együttes kérelmet terjesztenek elé – köteles‑e a Tanács elé ilyen tartalmú határozati javaslatot terjeszteni, vagy fordítva, megtagadhatja‑e az ilyen javaslat Tanács elé terjesztését.
53 Mindazonáltal a felek azt állítják, hogy az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése első albekezdésének angol, illetőleg francia nyelvi változatában alkalmazott, „shall be implemented”, illetőleg „intervient” kifejezések a Bizottság számára cselekvési kötelezettséget teremtenek. E rendelkezés keletkezéstörténetére is hivatkoznak, és úgy érvelnek, hogy a Maastrichti Szerződés tárgyalása során a Bizottság számára mérlegelési mozgásteret hagyó eredeti megfogalmazást e két nyelvi változat mindegyikében egy olyan imperatív megfogalmazás váltotta fel, amely minden mérlegelési mozgásteret kizár.
54 E tekintetben fel kell idézni a jelenlegi EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése első albekezdésének eredetét, amelynek szövegét a Maastrichti Szerződés tárgyalásakor határozták meg.
55 Először is a luxemburgi elnökség 1991. június 18‑án előterjesztette az Unióról szóló szerződés tervezetét (CONF‑UP‑UEM 2008/91), amely egy új rendelkezést vezetett be, az EK‑Szerződés 118 B. cikk (2) bekezdését. E rendelkezés eredeti francia nyelvi változata a következőképpen szólt: „[h]a a szociális partnerek kívánják, a Bizottság a [szociális partnerekkel kötött] megállapodások közösségi szintű átültetésére irányuló javaslatokat terjeszthet elő”.
56 Ezt követően a szociális párbeszéd ad hoc csoportja keretében az Európai Gyáriparosok és Munkáltatók Szervezeteinek Szövetsége (UNICE), az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ESZSZ) és az Állami és Közszolgáltatási Vállalatok Európai Központja (CEEP) megtárgyalta és 1991. október 31‑én megkötötte a Szerződés tárgyalás alatt álló egyes cikkeinek megfogalmazására irányuló javaslatokkal kapcsolatos megállapodást (a továbbiakban: 1991. október 31‑i megállapodás). Ez a megállapodás módosította az EK‑Szerződés 118 B. cikke (2) bekezdésének a luxemburgi elnökség által tervezett szövegét, mivel első alkalommal írt elő a szociális partnerek által kötött megállapodások végrehajtására irányuló két külön és alternatív eljárást. E megállapodásoknak a fenti 50. pontban említett két eljárás valamelyike szerinti végrehajtásának felidézésére az 1991. október 31‑i megállapodás angol, illetőleg francia nyelvi változata a „[the] agreements […] may be realized”, illetőleg a „la mise en œuvre des accords […] interviendra” kifejezéseket használta.
57 Majd a 1991. október 31‑i megállapodásban szereplő javaslat lényegében átvételre került a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királysága kivételével az Európai Közösségek tagállamai között létrejött, szociálpolitikáról szóló megállapodás (HL 1992. C 191., 91. o.; a továbbiakban: a szociálpolitikáról szóló megállapodás), 4. cikkében, amely megállapodást a szociálpolitikáról szóló (14.) jegyzőkönyvhöz, ez utóbbit pedig az EK‑Szerződéshez csatolták. A szociálpolitikáról szóló megállapodás 4. cikke (2) bekezdésének első albekezdése úgy rendelkezett, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodások végrehajtására a fenti 50. pontban említett két eljárás valamelyike szerint kerül sor. Különösen e rendelkezés angol, illetőleg francia nyelvi változata tartalmazta a „[the a]greements […] shall be implemented”, illetőleg a „la mise en œuvre des accords […] intervient” kifejezéseket. Ezeket a kifejezéseket utólag átvették az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében.
58 Úgy tűnik tehát, hogy a Maastrichti Szerződés tárgyalásának kezdetén tervezett megfogalmazásában a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló javaslat Bizottság általi előterjesztése egyértelműen fakultatív jellegű volt az angol nyelvi változatban a „may”, a francia nyelvi változatban pedig a „pouvoir” segédigék használata miatt. Ellenben az e tárgyalás végén véglegesen alkalmazott megfogalmazásban ezek az igék eltűntek és helyükbe egy olyan megfogalmazás került, amely egyes nyelvi változatokban imperatív jellegű a kijelentő mód jelen idő – különösen a francia nyelvi változatban („intervient”) – vagy a kijelentő mód jövő idő – különösen az angol nyelvi változatban („shall be implemented”) – használata miatt.
59 Márpedig, amint arra a Bizottság jogosan rámutat, a fenti 58. pontban hivatkozott imperatív megfogalmazás a szociálpolitikáról szóló megállapodás szövegezése során merült fel, vagyis abban az időpontban, amikor a szociális partnerek által az 1991. október 31‑i megállapodásban megfogalmazott javaslatnak megfelelően a szociális partnerek által kötött megállapodások végrehajtására irányuló, a fenti 50. pontban említett két eljárást ugyanabba a mondatba csoportosították át. Ennek során a mondat igéje már nem az e megállapodások uniós szintű végrehajtására irányuló javaslatok Bizottság általi előterjesztéséhez kapcsolódott, következésképpen az említett megállapodásoknak a fenti 50. pontban említett két eljárás valamelyike szerinti végrehajtására vonatkozott. E körülmények között a fent említett imperatív megfogalmazásnak lehet az a szerepe, hogy e két eljárás kizárólagos jellegét fejezze ki.
60 E körülményekre tekintettel az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének első albekezdésében szereplő kifejezések önmagukban nem teszik lehetővé az arra való következtetést, hogy a Bizottság köteles a Tanács elé határozati javaslatot terjeszteni, ha az aláíró felek ilyen tartalmú együttes kérelmet terjesztenek a Bizottság elé.
61 Egyébiránt rá kell mutatni arra, hogy a felperesek által javasolt szó szerinti értelmezés azt vonja maga után, hogy a fenti 58. pontban említett imperatív megfogalmazás a szociális partnerek által kötött megállapodások végrehajtásához kapcsolódik. Márpedig ha ez az értelmezés elfogadásra kerülne, annak kettős következménye lenne.
62 Először is a felperesek által javasolt értelmezés azt vonná maga után, hogy ha a szociális partnerek a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló együttes kérelmet terjesztenek elő, mind a Bizottság, mind pedig a Tanács köteles lenne minden körülmények között e kérelemnek helyt adni, és a Bizottság az e megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjesztene a Tanács elé, ez utóbbi pedig elfogadná ezt a javaslatot. Márpedig az ilyen értelmezés ellentétes lenne a felek által helyesen osztott állásponttal, amely szerint egyrészt a Bizottság – legalábbis bizonyos esetekben – megtagadhatja a megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslat Tanács elé terjesztését (lásd a lenti 75. pontot), másrészt a Tanács soha nem köteles a Bizottság ilyen javaslatának elfogadására (lásd a lenti 76. pontot).
63 Másodszor a felperesek által képviselt értelmezés azt vonná maga után, hogy ha a szociális partnerek nem terjesztenek elő a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló együttes kérelmet, a szociális partnerek és a tagállamok kötelesek lennének e megállapodást az ő szintjükön saját eljárásaiknak és gyakorlataiknak megfelelően végrehajtani. Márpedig az ilyen következmény, amelyre a felperesek egyébként nem hivatkoznak, ellentétes lenne a szociálpolitikáról szóló megállapodást aláíró tizenegy tagállam szándékával. Az e megállapodáshoz csatolt 2. sz. nyilatkozatból ugyanis az következik, hogy az említett megállapodás megkötésével az érintett tagállamok nem kívánták arra kötelezni magukat, hogy közvetlenül alkalmazzák a szociális partnerek által uniós szinten kötött megállapodásokat, vagy hogy az említett megállapodások átültetésére szolgáló normákat határozzanak meg.
– Rendszertani értelmezés
64 Először is emlékeztetni kell általánosságban a Bizottságnak az uniós jogi aktusok kidolgozásában játszott szerepére.
65 Az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében a Bizottság „előmozdítja az Unió általános érdekeit, és ennek érdekében megteszi a megfelelő kezdeményezéseket”, „gondoskodik a Szerződések, valamint az intézmények által a Szerződések alapján elfogadott intézkedéseknek az alkalmazásáról”, valamint „[a]z Európai Unió Bíróságának ellenőrzése mellett felügyeli az uniós jog alkalmazását”. Az EUSZ 17. cikk (2) bekezdése értelmében „[h]a a Szerződések eltérően nem rendelkeznek, az Unió jogalkotási aktusait kizárólag a Bizottság javaslata alapján lehet elfogadni”, miközben „[a]z egyéb jogi aktusokat akkor kell a Bizottság javaslata alapján elfogadni, ha a Szerződések úgy rendelkeznek.” Egyébiránt az EUSZ 17. cikk (3) bekezdésének harmadik albekezdése előírja, hogy „[f]eladatainak ellátása során a Bizottság teljes mértékben független”, és hogy a Bizottság tagjai „nem kérhetnek és fogadhatnak el utasításokat semmilyen kormánytól, intézménytől, szervtől vagy más szervezettől”.
66 A Bizottság számára a jogalkotási aktusokat illetően az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésével vagy a nem jogalkotási aktusokat illetően a Szerződések valamely különös rendelkezésével elismert kezdeményezési jogkör azt jelenti, hogy a Bizottság feladata, hogy valamely jogi aktusokra irányuló javaslat előterjesztéséről vagy annak hiányáról döntsön, kivéve azokat az eseteket, amikor az uniós jog értelmében köteles ilyen javaslatot előterjeszteni (lásd analógia útján: 2015. április 14‑i Tanács kontra Bizottság ítélet, C‑409/13, EU:C:2015:217, 70. pont; 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 109. pont).
67 A Szerződések által a Bizottságra ruházott kezdeményezési jogkört ezen intézménynek egyrészt az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében vett azon feladata magyarázza, hogy többek között előmozdítja az Unió általános érdekeit és gondoskodik az uniós jog tiszteletben tartásáról, másrészt pedig feladatai ellátása során az őt az EUSZ 17. cikk (3) bekezdésének harmadik albekezdése értelmében megillető függetlenség magyarázza (lásd ebben az értelemben: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 110. pont).
68 Másodszor pontosítani szükséges az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésében előírt eljárás bizonyos jellemzőit.
69 E tekintetben meg kell állapítani, hogy az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése semmilyen kifejezett utalást nem tartalmaz a rendes jogalkotási eljárásra vagy a különleges jogalkotási eljárásra. Ebből következik, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodások uniós szintű végrehajtására irányuló eljárás nem minősül az EUMSZ 289. cikk (1) és (2) bekezdése értelmében vett jogalkotási eljárásnak, és az ezen eljárás végén elfogadott intézkedések nem minősülnek az EUMSZ 289. cikk (3) bekezdése értelmében vett jogalkotási aktusoknak (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 6‑i Szlovákia és Magyarország kontra Tanács ítélet, C‑643/15 és C‑647/15, EU:C:2017:631, 60–62. és 65–67. pont).
70 Arra is emlékeztetni kell, hogy az EUMSZ 155. cikkben említett megállapodások uniós szintű megkötésére és végrehajtására irányuló eljárás több szakaszból áll, amelyekben a szociális partnerekre és az intézményekre, különösen a Bizottságra és a Tanácsra elkülönült és sajátos szerepeket ruháztak.
71 Mindenekelőtt a Bizottság által indított és az EUMSZ 154. cikk (2) és (3) bekezdésében szabályozott konzultációs szakasz során a szociális partnerek tájékoztathatják a Bizottságot azon szándékukról, hogy megindítják az EUMSZ 155. cikkben előírt eljárást.
72 Ezt követően a tulajdonképpeni tárgyalási szakaszban a szociális partnerek – amint azt az EUMSZ 155. cikk (1) bekezdése előírja – szerződéses kapcsolatokat hozhatnak létre, beleértve a megállapodás megkötését is.
73 Végül a megállapodásnak az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésében előírt egyik vagy másik eljárás szerinti végrehajtásának szakasza nyílik meg (lásd a fenti 50. pontot). A megállapodás uniós szintű végrehajtását lehetővé tevő eljárást illetően ez a rendelkezés kifejezetten előírja, hogy a Tanács határozatát „a Bizottság javaslata alapján” hozzák meg. Az említett rendelkezés tehát az általa bevezetett nem jogalkotási eljárás keretében konkretizálja a Bizottságnak az EUSZ 17. cikk (2) bekezdésében említett kezdeményezési jogkörét.
74 Ezért meg kell állapítani, hogy jóllehet a tárgyalási szakasz kezdeményezése és a megállapodás megkötése kizárólag az érintett szociális partnerek hatáskörébe tartozik, a megállapodás végrehajtásának szakaszában a Tanács a Bizottság javaslata alapján jár el. Ezért ha a szociális partnerek megállapodást kötöttek és együttesen kérik annak uniós szintű végrehajtását, együttes kérelmüket a Bizottság elé kell terjeszteniük. Ebben az esetben a Bizottság ismételten jogosult beavatkozni és visszaszerzi az eljárás irányítását. A Bizottság feladata tehát annak megvizsgálása, hogy szükséges‑e, hogy a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjesszen a Tanács elé (lásd analógia útján: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 75., 76., 79. és 84. pont).
75 A Törvényszék már kimondta, hogy a Bizottság beavatkozásának meg kell felelnie azoknak az elveknek, amelyek a szociálpolitikára vonatkozó fellépését szabályozzák. Amint azt mind a felperesek, mind pedig a Bizottság helytállóan jelezte, különösen ez utóbbi feladata, hogy megbizonyosodjon a megállapodást aláíró felek reprezentativitásáról (lásd analógia útján: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 85. és 88. pont). Hasonlóképpen, a felek joggal egyetértenek abban, hogy a Bizottság meggyőződhet és köteles meggyőződni a szociális partnerek által kötött megállapodás feltételeinek jogszerűségéről, mielőtt javaslatot tesz e megállapodásnak a Tanács határozatával történő végrehajtására.
76 A Tanácsnak ellenőriznie kell, hogy a Bizottság teljesítette‑e a Szerződések, különösen pedig az EUM‑Szerződés harmadik részének a szociálpolitikára vonatkozó X. címe alapján rá háruló kötelezettségeit, amelynek hiányában annak a kockázata merül fel, hogy a Tanács jóváhagy egy olyan szabálytalanságot, amely hatással lehet az általa végül elfogadandó jogi aktus jogszerűségére (lásd analógia útján: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 87. pont). Ezenkívül mind a felperesek, mind pedig a Bizottság elismeri, hogy a Tanács mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntésére, hogy szükséges‑e, hogy a megállapodás végrehajtására irányuló határozatot fogadjon el, és előfordulhat, hogy– az esettől függően – nem tud ilyen határozatot hozni a Tanácson belüli minősített többséggel vagy egyhangúlag elfogadandó megállapodás hiányában.
77 A felperesek mindazonáltal azt állítják, hogy a fenti 75. pontban említett két eseten kívül a Bizottság köteles a Tanács elé a szociális partnerek által kötött megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjeszteni.
78 Márpedig először is az ilyen értelmezés megkérdőjelezné az EUSZ 17. cikk (3) bekezdésének harmadik albekezdésében kifejtett azon elvet, amely szerint a Bizottság jogköreit függetlenül gyakorolja és semmilyen utasítást nem fogad el.
79 Másodszor az ilyen értelmezés megakadályozná a Bizottságot abban, hogy teljes mértékben eleget tegyen az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése értelmében az Unió általános érdekének előmozdítására irányuló szerepének, és adott esetben ennek érdekében megfelelő kezdeményezéseket tegyen. Az EUSZ 17. cikk (1) bekezdése által a Bizottságra ruházott szerep ugyanis azt vonja maga után, hogy kezdeményezési jogkörének gyakorlása előtt a Bizottság az Unió általános érdekére tekintettel értékeli a tervezett kezdeményezés megfelelő jellegét. Következésképpen, ha a szociális partnerek által kötött megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló kérelmet terjesztenek a Bizottság elé, annak nemcsak e megállapodás feltételeinek szigorúan vett jogszerűségét kell vizsgálnia, hanem – politikai, gazdasági és szociális megfontolásokra is tekintettel – egyaránt értékelnie kell az említett megállapodás uniós szintű esetleges végrehajtásának célszerűségét.
80 Hozzá kell tenni, hogy – amint arra a Bizottság hivatkozik – az Unió általános érdekének előmozdítására irányuló, ezen intézményre háruló feladatot az általános szabályok szerint nem teljesíthetik kizárólag a megállapodást aláíró szociális partnerek. Az említett szociális partnerek ugyanis – még akkor is, ha kellőképpen reprezentatívak és együttesen lépnek fel – az Unió szociálpolitikájának kidolgozása során figyelembe veendő számos érdeknek csak egy részét képviselik.
81 Harmadszor a felperesek által javasolt értelmezés megváltoztatná az intézményi egyensúlyt a Bizottság hátrányára és a szociális partnerek javára, miközben az utóbbiak az EUSZ 13. cikk (1) bekezdésében kimerítően felsorolt intézmények között nem kerültek említésre.
82 Ezenfelül, ha a felperesek által képviselt értelmezés elfogadásra kerülne, a szociális partnerek a Bizottsággal szemben kényszerítő jogkörrel rendelkeznének, amellyel sem a Parlament, sem pedig a Tanács nem rendelkezik. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az EUMSZ 225. és EUMSZ 241. cikk lehetővé teszi a Parlament és a Tanács számára, hogy kérje a Bizottságtól bármely megfelelő javaslatnak a részükre történő előterjesztését, előírva egyúttal, hogy a Bizottság megteheti azt, hogy nem terjeszt elő javaslatot, feltéve hogy közli megtagadásának indokait.
– Teleologikus értelmezés
83 Az EUMSZ 151. cikk első bekezdése értelmében a szociális párbeszéd az Unió egyik célkitűzése. Az EUMSZ 152. cikk első bekezdése kimondja, hogy az Unió „az egyes nemzeti rendszerek különbözőségeinek figyelembevételével elismeri és támogatja a szociális partnerek uniós szintű szerepvállalását” és „önállóságuk tiszteletben tartása mellett elősegíti a szociális partnerek közötti párbeszédet”. Az EUMSZ 154. cikk (1) bekezdése előírja, hogy a Bizottság „feladata elősegíteni a szociális partnerek uniós szintű konzultációját” és „megte[sz] minden szükséges intézkedést, hogy megkönnyítse a felek közötti párbeszédet a számukra nyújtott kiegyensúlyozott támogatás biztosításával”.
84 A fenti 83. pontban felidézett rendelkezésekből következik, hogy az EUM‑Szerződés harmadik része X. címének célja többek között a szociális partnerek szerepének támogatása, valamint önállóságuk tiszteletben tartása mellett a köztük lévő párbeszéd elősegítése.
85 Ezért nemcsak előírásra került az EUMSZ 154. cikk (2) és (3) bekezdésében, hogy a Bizottság konzultál a szociális partnerekkel, hanem az EUMSZ 155. cikk azt is pontosítja, hogy ez utóbbiak olyan megállapodásokról tárgyalhatnak és olyan megállapodásokat köthetnek, amelyeket ezt követően a fenti 50. pontban említett két eljárás valamelyike szerint hajthatnak végre.
86 A szociális partnerek számára az EUMSZ 152. cikk első bekezdésében elismert önállóság azt jelenti, hogy a megállapodás tárgyalásának és megkötésének szakaszában, amely a szociális partnerek kizárólagos ügye (lásd a fenti 74. pontot), ez utóbbiak szabadon folytathatnak párbeszédet és léphetnek fel, anélkül hogy bármilyen utasítást vagy iránymutatást kapnának különösen a tagállamoktól vagy az intézményektől. Ebből következik, hogy az intézményeknek, különösen a Bizottságnak tartózkodniuk kell minden olyan magatartástól, amely a tárgyalások lefolytatásának közvetlen befolyásolására és a megállapodás elvének vagy tartalmának a szociális partnerekre történő előírására irányul.
87 Ellenben, miután a szociális partnerek a megállapodást szabadon megtárgyalták és megkötötték, és az aláíró felek együttesen kérték e megállapodás uniós szintű végrehajtását, a Bizottság ismételten jogosult beavatkozni és visszaszerzi az eljárás irányítását (lásd a fenti 74. pontot).
88 Kétségtelen, hogy a felperesek arra hivatkoznak, hogy ha a Bizottság célszerűségi okokból jogosult lenne megtagadni a szociális partnerek által kötött megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslat előterjesztését, a szociális partnereket gyakorlatilag arra vezetnék, hogy előzetesen megtárgyalják e megállapodás tartalmát a Bizottsággal annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a későbbi végrehajtását, ami csökkentené önállóságuk terjedelmét.
89 Ugyanakkor rá kell mutatni arra, hogy az EUMSZ 155. cikk arra szorítkozik, hogy a szociális partnereket bizonyos nem jogalkotási aktusok elfogadására irányuló eljáráshoz társítsa, anélkül hogy döntési jogkört ruházna rájuk. A szociális partnerek ugyanis kizárólag arra jogosultak, hogy megállapodást kössenek, majd arra kérjék a Bizottságot, hogy az e megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló javaslatot terjesszen a Tanács elé. Ellenben a szociális partnerek számára nem ismernek el sem a harmadik személyekre nézve kötelező joghatásokat kiváltó jogi aktusok elfogadására vonatkozó jogkört, sem pedig a megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatnak közvetlenül a Tanács elé terjesztésére vonatkozó jogkört.
90 Következésképpen a szociális partnerek szerepének előmozdítására és önállóságuk tiszteletben tartása mellett az utóbbiak közötti párbeszédre irányuló célkitűzés nem jelenti azt, hogy az intézmények – azaz a Bizottság, majd a Tanács – kötelesek eleget tenni a megállapodást aláíró felek által benyújtott és e megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló együttes kérelemnek.
– A felperesek egyéb érvei
91 A felperesek az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésére vonatkozó értelmezésük alátámasztása érdekében még több más uniós szabályra, elvre és célkitűzésre is hivatkoznak.
92 Először is a felperesek az EUSZ 13. cikk (2) bekezdésben meghatározott azon elvre hivatkoznak, amely szerint az egyes intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül járnak el.
93 E tekintetben úgy kell válaszolni, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodás uniós szintű végrehajtásának célszerűségére vonatkozó értékelés elvégzésével a Bizottság az EUSZ 17. cikk (1)–(3) bekezdésével összefüggésben az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésének első albekezdésével rá ruházott jogkörök gyakorlására korlátozódik (lásd a fenti 66., 67. és 79. pontot).
94 Másodszor a felperesek az EUSZ 10. cikk (1) és (2) bekezdésében elismert demokrácia elvére hivatkoznak.
95 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a demokrácia elve elsősorban a Parlament döntéshozatali eljárásban való részvételében nyilvánul meg (lásd ebben az értelemben: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 88. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A Parlament azonban nem kényszerítheti a Bizottságot kezdeményezési jogkörének gyakorlására (lásd a fenti 82. pontot). A demokrácia elvének tiszteletben tartása csak másodlagosan, a Parlament beavatkozása nélkül biztosítható vagylagosan a szociális partnerek közvetítésével, feltéve hogy azok kellőképpen reprezentatívak (lásd ebben az értelemben: 1998. június 17‑i UEAPME kontra Tanács ítélet, T‑135/96, EU:T:1998:128, 89. pont).
96 Márpedig rá kell mutatni arra, hogy bizonyos esetekben a Bizottság arra kötelezésével, hogy a megállapodás végrehajtását a Tanács EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján hozott határozatával javasolja, a felperesek által javasolt értelmezés gyakorlatilag megtiltaná a Bizottság számára, hogy az EUMSZ 153. cikk (2) bekezdése alapján ugyanolyan tárgyú és adott esetben ugyanolyan tartalmú javaslatot terjesszen elő. Következésképpen ez az értelmezés rendszerszintűen elsőbbséget adna egy nem jogalkotási eljárásnak – amelynek keretében a Parlamentet kizárólag tájékoztatják – a jogalkotási eljáráshoz képest, amelynek során a Parlament főszabály szerint együttdöntési jogkörrel rendelkezik.
97 Harmadszor a felperesek a „horizontális szubszidiaritás” elvét veszik alapul, ami azt jelenti, hogy a szociális partnerek a legjobb helyzetben vannak annak értékeléséhez, hogy a megállapodást a nemzeti szociális partnerek és a tagállamok szintjén vagy uniós szinten kell‑e végrehajtani.
98 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy az EUSZ 5. cikk (3) bekezdésében előírt szubszidiaritás elve az Unió tagállamokkal megosztott hatásköreinek az Unió általi gyakorlását szabályozza. Következésképpen az említett elv egy „vertikális” dimenzióban értelmezendő, amennyiben az egyrészt az Unió, másrészt pedig a tagállamok közötti kapcsolatokat szabályozza. Ellenben – ellentétben azzal, amit a felperesek sugallnak – ez az elv az uniós jogban nem rendelkezik „horizontális” dimenzióval, ugyanis nem célja az egyrészt az Unió, másrészt pedig uniós szinten a szociális partnerek közötti kapcsolatok szabályozása. Egyébiránt a szubszidiaritás elvére nem lehet az intézményi egyensúly módosítása érdekében hivatkozni.
99 Negyedszer a felperesek az Európai Unió Alapjogi Chartájának 28. cikkében előírt, a kollektív szerződések tárgyalásához és megkötéséhez való jogra, az Alapjogi Charta 12. cikkében többek között a szakszervezet terén elismert egyesülés szabadságára, valamint az Unió által követett és az EUSZ 3. cikk (3) bekezdésében, valamint az EUMSZ 9. cikkben szereplő azon célkitűzésekre hivatkoznak, mint „a teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaság […]”, valamint „a megfelelő szociális védelem”.
100 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a fenti 99. pontban említett rendelkezések közül egyik sem vonja maga után azt, hogy a megállapodást aláíró szociális partnerek az intézményeket arra kötelezhessék, hogy ilyen megállapodást hajtsanak végre uniós szinten.
101 Ötödször a felperesek azokat az álláspontokat említik, amelyeket a Bizottság több közleményben, különösen a szociálpolitikáról szóló jegyzőkönyv végrehajtásáról szóló, 1993. december 14‑i COM(93) 600 végleges közleményében, „a szociális párbeszéd közösségi szintű kiigazításáról és előmozdításáról” szóló, 1998. május 20‑i COM(1998) 322 végleges közleményében, valamint „az európai szociális párbeszéd, a modernizáció és a változás ereje” című, 2002. június 26‑i COM(2002) 341 végleges közleményében fogadott el.
102 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 101. pontban említett közlemények nem rendelkeznek jogilag kötelező erővel. Következésképpen az említett közleményekre nem lehet a Szerződések valamely rendelkezésének az e rendelkezés szövegéből, hátteréből és célkitűzéseiből eredő értelmezésének megakadályozása érdekében eredményesen hivatkozni.
103 E megfontolások összességéből az következik, hogy ha a szociális partnerek az EUMSZ 155. cikk (1) bekezdése alapján megállapodásról tárgyaltak és megállapodást kötöttek, és az aláíró felek arra irányuló együttes kérelmet nyújtanak be, hogy e megállapodás uniós szintű végrehajtására az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján elfogadott tanácsi határozattal kerüljön sor, a Bizottság nem köteles e kérelemnek helyt adni, és a Bizottság feladata annak értékelése, hogy ilyen tartalmú javaslatot kell‑e a Tanács elé terjesztenie.
104 Ebből következik, hogy annak megtagadásával, hogy a Tanács elé a megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjesszen, a Bizottság jogkörei terjedelmét illetően nem alkalmazta tévesen a jogot.
105 Ennélfogva az első jogalapot el kell utasítani.
A megtámadott határozat indokolásának elégtelen és nyilvánvalóan téves jellegére alapított második jogalapról
106 A felperesek azt állítják, hogy azok az indokok, amelyek miatt a Bizottság megtagadta a megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló határozati javaslat Tanács elé terjesztését, nem elegendőek és nyilvánvalóan tévesek. A megtámadott határozatban szereplő három indok ugyanis nem teszi lehetővé az ilyen megtagadás igazolását.
107 A Bizottság vitatja a felperesek érvelését.
108 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy amikor a szociális partnerek által kötött megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló kérelmet terjesztenek a Bizottság elé, az utóbbinak figyelembe kell vennie az Unió általános érdekét és értékelnie kell az ilyen végrehajtás megfelelő jellegét politikai, gazdasági és szociális megfontolásokra tekintettel is (lásd a fenti 79. pontot).
109 Ebből következik, hogy amikor a Bizottság értékeli, hogy szükséges‑e, hogy a szociális partnerek által kötött megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjesszen a Tanács elé, a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 169. pont).
110 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy ha valamely intézmény széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a bírósági felülvizsgálat főszabály szerint az eljárási és indokolási szabályok betartásának, a figyelembe vett tények tárgyi pontosságának, valamint a tévesen jogalkalmazás, a tényekkel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hiba és a hatáskörrel való visszaélés hiányának vizsgálatára korlátozódik (lásd: 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 143. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
111 Az uniós bíróság felülvizsgálata intenzitásának ilyen korlátozása különösen akkor merül fel, ha az uniós intézményeknek egymással ellentétes érdekeket kell összehangolniuk, és ily módon a saját felelősségükbe tartozó politikai alternatívák közül választva kell dönteniük (lásd ebben az értelemben: 1994. október 5‑i Németország kontra Tanács ítélet, C‑280/93, EU:C:1994:367, 91. pont; 2005. július 14‑i Rica Foods kontra Bizottság ítélet, C‑40/03 P, EU:C:2005:455, 55. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
112 E körülmények között a megtámadott határozatra a Törvényszék általi korlátozott felülvizsgálatnak kell vonatkoznia (lásd ebben az értelemben: 2018. április 23‑i One of Us és társai kontra Bizottság ítélet, T‑561/14, fellebbezés alatt, EU:T:2018:210, 170. pont).
113 Elkülönítve kell vizsgálni az egyrészt az EUMSZ 296. cikk által előírt indokolási kötelezettség tiszteletben tartásának kérdését, amely lényeges eljárási szabálynak minősül, másrészt pedig az indokolás megalapozottságának kérdését, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségének körébe tartozik (lásd ebben az értelemben: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont; 2015. június 18‑i Ipatau kontra Tanács ítélet, C‑535/14 P, EU:C:2015:407, 37. pont).
– Az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásáról
114 Beadványaikban a felperesek „elégtelen indokolásra” hivatkoznak.
115 Feltételezve, hogy a felperesek ily módon az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettség megsértésére alapított jogalapra kívánnak hivatkozni, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az e rendelkezésben előírt indokolásnak a szóban forgó jogi aktus jellegéhez kell igazodnia, és abból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust kibocsátó intézmény érvelésének, oly módon, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedést igazoló okokat, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei alapján kell értékelni, többek között a jogi aktus tartalma, a felhozott indokok jellege, valamint a címzetteknek vagy egyéb, a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett személyeknek a magyarázatokhoz fűződő érdekei alapján. Az indokolásnak nem kell megjelölnie az összes releváns ténybeli és jogi elemet, mivel azt, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e a az EUMSZ 296. cikk követelményeinek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett témára vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni (1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 63. pont; 2008. július 1‑jei Chronopost és La Poste kontra UFEX és társai ítélet, C‑341/06 P és C‑342/06 P, EU:C:2008:375, 88. pont).
116 A jelen esetben a megtámadott határozat a fenti 6. pontban felsorolt három indokon alapul. Ezek az indokok lényegében először is a központi kormányzati igazgatási szervek sajátos jellegén, és különösen azon a körülményen alapulnak, hogy közhatalmi jogköröket gyakorolnak, másodszor azon, hogy számos tagállam nemzeti jogában léteznek az ezen igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó rendelkezések, harmadszor pedig azon, hogy a tagállamok között jelentős különbségek vannak az említett igazgatási szervek meghatározása és jelentősége tekintetében, így a Tanácsnak a megállapodás végrehajtására irányuló esetleges határozata tagállamonként eltérően többé vagy kevésbé kiterjedt hatállyal bírna.
117 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság konzultált a szociális partnerekkel a közigazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak tájékoztatására és a velük folytatott konzultációra vonatkozó uniós fellépés célszerűségéről és a szociális partnerek pontosan e konzultációt követően tárgyaltak a megállapodásról és írták alá azt (lásd a fenti 1–3. pontot). Másodszor a Bizottság több mint két évet vett igénybe ahhoz, hogy a szociális partnerek által az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján előterjesztett kérelemre válaszoljon (lásd a fenti 4. és 5. pontot). E körülmények között és a Bizottság magatartására tekintettel a megtámadott határozat címzettjei elvárhatták, hogy ezen intézmény a fenti 6. és 116. pontban összefoglalt, viszonylag tömör indokoláshoz képest részletesebb indokolást fogadjon el.
118 Mindazonáltal, jóllehet a Bizottság ezen eljárási módja meglepő lehet, a megtámadott határozat címzettjei, nevezetesen a TUNED és az EUPAE számára lehetőség volt e határozat három indokának megismerésére, a Törvényszék számára pedig felülvizsgálati jogkörének gyakorlására. Egyébként a felperesek nem állítják, hogy akadályozva voltak abban, hogy a megtámadott határozat indokolásának megalapozottságát az említett indokok rövidsége vagy homályossága miatt vitassák.
119 E körülmények között úgy lehet tekinteni, hogy a megtámadott határozat eleget tesz az EUMSZ 296. cikkben előírt indokolási kötelezettségnek.
– Az indokolás megalapozottságáról
120 Beadványaikban a felperesek vitatják a megtámadott határozat fenti 6. és 116. pontban említett három indokának megalapozottságát.
121 Először is a felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat három indoka nem szerepel azon indokok között, amelyek miatt a Bizottság megtagadhatja, hogy helyt adjon az e megállapodás uniós szintű végrehajtására irányuló megállapodást aláíró felek együttes kérelmének, nevezetesen egyrészt az említett felek reprezentativitásának hiánya, másrészt pedig e megállapodás feltételeinek jogellenessége miatt.
122 E tekintetben elegendő megállapítani, hogy az első jogalapra adott válaszból következik, hogy az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdésében előírt nem jogalkotási eljárás keretében a Bizottság megtagadhatja kezdeményezési jogkörének gyakorlását olyan indokok alapján, amelyek eltérnek a megállapodást aláíró felek reprezentativitásának hiányához vagy az e megállapodás feltételeinek jogellenességéhez kapcsolódó indokoktól.
123 Másodszor a felperesek úgy vélik, hogy a megtámadott határozat három indoka téves, irreleváns és elégtelen e határozat igazolásához.
124 A megtámadott határozat első indokát illetően a felperesek arra hivatkoznak, hogy az Unió hatáskörrel rendelkezik a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselői és alkalmazottai szociális jogainak védelmére. Ráadásul a megállapodás uniós szintű végrehajtása nem kérdőjelezi meg a tagállamok azon hatáskörét, hogy meghatározzák e szervek szerkezetét, szervezetét és működését. Továbbá egyre kevésbé indokolt kizárni az említett igazgatási szervek tisztviselőit és alkalmazottait az uniós szociális jog kedvezményéből, különösen ha ez utóbbiak feladatai nem kapcsolódnak a nemzetbiztonsághoz vagy a közhatalmi jogkörök gyakorlásához.
125 A megtámadott határozat második indokát illetően a felperesek elmagyarázzák, hogy a megállapodás uniós szintű végrehajtása továbbra is hasznos, ugyanis minimális szintű tájékoztatást és konzultációt biztosít a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak valamennyi tagállamban, különösen pedig azokban, ahol ezt a minimális szintet még nem érték el.
126 A megtámadott határozat harmadik indokát illetően a felperesek úgy vélik, hogy a megállapodás uniós szintű végrehajtása azzal a következménnyel jár, hogy csökkenti a védelmi szintnek a munkavállalók között jelenleg fennálló eltéréseit. Az ilyen végrehajtás ugyanis közelíti a kormányzati szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak a helyzetét azoknak a munkavállalóknak a helyzetéhez, akik az információhoz és a konzultációhoz való jogot szabályozó uniós irányelvek hatálya alá tartoznak.
127 Egyébiránt a felperesek meglepődnek azzal kapcsolatban, hogy a Bizottság azokat az indokokat veszi alapul, amelyeket szükségszerűen már elutasított, amikor 2015‑ben a szociális partnerekkel konzultációt indított.
128 Meg kell vizsgálni a felpereseknek a fenti 123–127. pontban összefoglalt kifogásait.
129 E tekintetben először is a felperesek nem bizonyítják, hogy a megtámadott határozat három indoka alapján figyelembe vett tényezők tartalmukat tekintve pontatlanok vagy a megállapodás uniós szintű végrehajtása megfelelő jellegének értékeléséhez irrelevánsak.
130 A megtámadott határozat első indokát illetően ugyanis a Bizottság nem kérdőjelezte meg az Uniónak a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselői és alkalmazottai szociális jogaira vonatkozó jogi aktusok elfogadásával kapcsolatos hatáskörének fennállását. Ellenben a Bizottság e szervek sajátosságaira hivatkozik. Márpedig a felperesek nem vitatják komolyan ezeket a sajátosságokat, és különösen azt a tényt, hogy az említett igazgatási szervek egyes tisztviselői és alkalmazottai közhatalmi jogköröket gyakorolnak. Egyébiránt a felperesek állításával ellentétben a megállapodás végrehajtása hatással lehet a központi kormányzati igazgatási szervek működésére azzal, hogy módosítja az ezen igazgatási szervek által a tisztviselőivel és alkalmazottaival fenntartott kapcsolatokat.
131 A megtámadott határozat második indokát illetően a Bizottságnak lehetősége volt arra, hogy figyelembe vegye az egyes tagállamokban már biztosított védelmi szintet, még akkor is, ha más tagállamokban esetleges hézagok léteznek. Márpedig a tárgyaláson a felperesek nem kérdőjelezték meg a Bizottság azon állítását, miszerint a 22 tagállam már 2014‑ben rendelkezett a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak tájékoztatásával és a velük folytatott konzultációval kapcsolatos szabályokkal.
132 A megtámadott határozat harmadik indokával kapcsolatban a felperesek azon érve, amely szerint a megállapodás uniós szintű végrehajtása a központi kormányzati igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak helyzetét a magánszektor munkavállalóinak a helyzetéhez közelíti, nem kérdőjelezi meg azt a körülményt, hogy e végrehajtás ugyanakkor igen változó módon – centralizációjuk vagy decentralizációjuk mértékétől függően – érintené a tagállamokat. Márpedig semmi nem tiltja a Bizottság számára, hogy ez utóbbi körülményt a megállapodás uniós szintű végrehajtásának nem kívánt következményeként vegye figyelembe.
133 Másodszor emlékeztetni kell a Bizottság rendelkezésére álló széles mérlegelési mozgástérre (lásd a fenti 109. pontot), annak meghatározásához is egyrészt, hogy szükséges‑e a munkavállalók tájékoztatáshoz és a velük folytatott konzultációhoz való jogát szabályozó uniós irányelvek hatályának esetleges hézagait kitölteni, másrészt pedig hogy a megállapodás végrehajtása e hézag orvoslásához megfelelő eszköznek minősül‑e. Márpedig a Bizottság értékelésének vitatása érdekében a felperesek megelégednek az Unió hatáskörének fennállására, valamint az e hatáskör gyakorlásának a jelen esetben történő hasznosságára való hivatkozással. E körülmények között és figyelemmel a Bizottság által a megtámadott határozat három indokával összefüggésben tekintetbe vett valamennyi tényezőre, nem tűnik úgy, hogy a Bizottság annak megtagadásával, hogy a megállapodás végrehajtására irányuló határozati javaslatot terjesszen a Tanács elé, nyilvánvaló értékelési hibát vétett.
134 Ezt a következtetést nem vonhatja kétségbe az a körülmény, hogy a Bizottság 2015‑ben olyan konzultációt indított, amely többek között a tagállami közigazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak a munkavállalók tájékoztatásáról és a velük folytatott konzultációról szóló irányelvek hatályára tekintettel fennálló helyzetére vonatkozott. Ennek során ugyanis a Bizottság egy vita indítására szorítkozott, azonban nem határozta meg előre az esetlegesen megteendő lépések formáját és tartalmát.
135 Harmadszor a felperesek arra hivatkoznak, hogy a jelen ügyben semmi nem indokolja, hogy a Bizottság elutasítsa a megállapodás végrehajtását a szubszidiaritás és az arányosság elve alapján. Különösen azt róják fel a Bizottságnak, hogy az említett elvekre tekintettel semmilyen hatásvizsgálatot nem végzett.
136 E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a megtámadott határozat szövegéből nem tűnik ki, hogy a Bizottság a megtámadott határozathoz olyan indokot vett alapul, amelynek alapján az EUSZ 5. cikk (3) és (4) bekezdésében szereplő szubszidiaritás és arányosság elve jogilag akadályát képezi a megállapodás uniós szintű végrehajtásának a Tanács által az EUMSZ 155. cikk (2) bekezdése alapján hozott határozattal.
137 Ugyanakkor a megtámadott határozat indokolásából kitűnik, hogy a Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, miszerint a megállapodás uniós szintű végrehajtása nem tűnt számára sem szükségesnek, sem pedig megfelelőnek, amennyiben többek között a tagállamok hatáskörrel rendelkeznek a központi kormányzati igazgatási szervek működését illetően, és amennyiben közülük többen is már bevezettek olyan rendelkezéseket, amelyek az említett igazgatási szervek tisztviselőinek és alkalmazottainak bizonyos fokú tájékoztatását és a velük folytatott bizonyos fokú konzultációt biztosítják. Ráadásul a szociális partnerekkel 2018. január 17‑én tartott találkozón a Bizottság kifejtette a megtámadott határozat értelmét, jelezve, hogy az „erős a szubszidiaritás terén” és arra az álláspontra helyezkedett, hogy kedvezőbb, ha a megállapodást a szociális partnerek nemzeti szinten hajtják végre. Ezért a Bizottság figyelembe vette a szubszidiaritáshoz és az arányossághoz kapcsolódó megfontolásokat, amikor nem az Unió fellépésének lehetőségét, hanem az ilyen fellépés megfelelő jellegét értékelte. Márpedig a fenti 133. pontban megállapítottakból következik, hogy a Bizottság nem követett el nyilvánvaló értékelési hibát, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem volt megfelelő a megállapodás uniós szintű végrehajtása.
138 Végül a hatásvizsgálat hiányát illetően a felperesek nem pontosítják, hogy a Bizottságnak mely rendelkezés alapján kellett volna az ilyen vizsgálatot elvégeznie, mielőtt megtagadta kezdeményezési jogkörének gyakorlását.
139 Ebből következik, hogy – még azt is feltételezve, hogy a szubszidiaritás elvének megsértésére alapított jogalap a jelen esetben szóban forgóhoz hasonló körülmények között hatásos lehet – a szubszidiaritás és az arányosság elvének megsértésére alapított kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.
140 Ebből következően a második jogalapot el kell utasítani.
141 A fentiek összességéből következik, hogy a keresetet el kell utasítani.
A költségekről
142 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mindazonáltal az eljárási szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése értelmében, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
143 A jelen ügyben a felperesek pervesztesek lettek. Továbbá a Bizottság kifejezetten kérte, hogy a Törvényszék a felpereseket kötelezze a költségek viselésére. Ugyanakkor a jelen ügy körülményeire és különösen a Bizottság magatartására tekintettel (lásd a fenti 117. és 118. pontot) az eljárási szabályzat 135. cikke (1) bekezdésének megfelelően a méltányosság azt követeli meg, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) Egyrészt a European Federation of Public Service Unions (EPSU) és Jan Goudriaan, másrészt pedig az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Gervasoni | Madise | da Silva Passos |
Kowalik‑Bańczyk | | Mac Eochaidh |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2019. október 24‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
Az elfogadhatóságról
A megtámadható jogi aktus fennállásáról
– Előkészítő aktusként való esetleges minősítés
– A széles mérlegelési mozgástér fennállásának esetleges hatása
A felperesek kereshetőségi jogáról
A C.3. melléklet elfogadhatóságáról
A megalapozottságról
A Bizottság jogköreinek terjedelmével kapcsolatos téves jogalkalmazásra alapított első jogalapról
– Szó szerinti értelmezés
– Rendszertani értelmezés
– Teleologikus értelmezés
– A felperesek egyéb érvei
A megtámadott határozat indokolásának elégtelen és nyilvánvalóan téves jellegére alapított második jogalapról
– Az indokolási kötelezettség tiszteletben tartásáról
– Az indokolás megalapozottságáról
A költségekről
i A jelen szöveg 6., 79., 103. és 116. pontjában az első elektronikus közzétételt követően nyelvi módosítás történt.