A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE
1999. szeptember 21. (*)
„Valamely ágazati nyugdíjalapba történő kötelező belépés – A versenyszabályokkal való összeegyeztethetőség – Valamely ágazati nyugdíjalap vállalkozáskénti minősítése”
A C‑67/96. sz. ügyben,
a Bírósághoz a Kantongerecht te Arnhem (Hollandia) által az EK‑Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikke) értelmében benyújtott, az e bíróság előtt
az Albany International BV
és
a Stichting Bedrijfspensioenfonds Textielindustrie
között folyamatban lévő eljárásban az EK‑Szerződés 85., 86. és 90. cikkének (jelenleg EK 81., 82. és 86. cikk) értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában
A BÍRÓSÁG,
tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, J. P. Puissochet, G. Hirsch és P. Jann tanácselnökök, J. C. Moitinho de Almeida (előadó), C. Gulmann, J. L. Murray, D. A. O. Edward, H. Ragnemalm, L. Sevón és M. Wathelet bírák,
főtanácsnok: F. G. Jacobs,
hivatalvezető: D. Louterman Hubeau főtanácsos,
figyelembe véve a következők által benyújtott írásbeli észrevételeket:
– az Albany International BV képviseletében T. R. Ottervanger, a rotterdami ügyvédi kamara tagja, és H. van Coeverden, a hágai ügyvédi kamara tagja,
– a Stichting Bedrijfspensioenfonds Textielindustrie képviseletében E. Lutjens, az amszterdami ügyvédi kamara tagja, és O. Meulenbelt, az utrechti ügyvédi kamara tagja,
– a holland kormány képviseletében A. Bos, a külügyminisztérium jogtanácsosa, meghatalmazotti minőségben,
– a német kormány képviseletében E. Röder, Ministerialrat a Szövetségi Gazdasági Minisztériumnál, és C. D. Quassowski, Regierungsdirektor ugyanazon minisztériumnál, meghatalmazotti minőségben,
– a francia kormány képviseletében K. Rispal Bellanger, a Külügyminisztérium Jogi Ügyek Igazgatóságának nemzetközi gazdasági jogi és közösségi jogi igazgatóhelyettese, és C. Chavance, ugyanazon Igazgatóság külügyi titkára, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében W. Wils, a Jogi Szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,
az Albany International BV képviseletében T. R. Ottervanger, a Stichting Bedrijfspensioenfonds Textielindustrie képviseletében E. Lutjens és O. Meulenbelt, a holland kormány képviseletében meghatalmazotti minőségben eljáró A. Fierstra, a Külügyminisztérium Európai Jogi Osztályának vezetője, a francia kormány képviseletében C. Chavance, a svéd kormány képviseletében A. Kruse, a Külügyminisztérium jogi titkárságának (EU) departementsrådja szóbeli észrevételeinek az 1998. november 17‑i tárgyaláson történő meghallgatását követően,
a főtanácsnok indítványának az 1999. január 28‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Bírósághoz március 11‑én érkezett, 1996. március 4‑i ítéletével, a Kantongerecht te Arnhem az EK‑Szerződés 177. cikke (jelenleg EK 234. cikk) alapján három, az EK-Szerződés 85., 86. és 90. cikkének (jelenleg EK 81., 82. és 86. cikk) értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából.
2 E kérdések előterjesztésére az Albany International BV (a továbbiakban: Albany) és a Stichting Bedrijfspensioenfonds Textielindustrie (Textilipari Ágazati Nyugdíjalap, a továbbiakban: Alap) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban került sor, hogy az Albany megtagadta az 1989. évi járulékoknak az Alapba történő befizetését, mivel úgy vélte, hogy az Alapba való kötelező belépés, amelynek címén a járulékfizetést követelték tőle, ellentétes az EK-Szerződés 3. cikkének g) pontjával (jelenleg, módosítást követően EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja), valamint 85., 86. és 90. cikkével.
A nemzeti jogszabályok
3 A holland nyugdíjrendszer három pillérre épül.
4 Az első pillér a törvényi alapnyugdíj, amelyet az Algemene Ouderdomswet (általános öregségi nyugdíjrendszert létrehozó törvény, a továbbiakban: AOW) és az Algemene Nabestaandenwet (a túlélő hozzátartozók általános biztosításáról szóló törvény) előírásainak megfelelően az állam folyósít. Ez a kötelező törvényi rendszer a lakosság egésze számára biztosít egy korlátozott összegű nyugdíjat, amelynek kiszámítási alapja a törvényi minimálbér, tehát független a korábbi tényleges bértől.
5 A második pillért a munkavállalói vagy önálló vállalkozói szakmai tevékenységhez kapcsolódó kiegészítő nyugdíjak alkotják, amelyek az esetek többségében kiegészítik az alapnyugdíjat. A kiegészítő nyugdíjak igazgatása általában egy-egy gazdasági ágazatra, szakmára, vagy egy vállalkozás alkalmazottaira vonatkozó kollektív rendszerben történik olyan alapokon keresztül, amelyekbe kötelező a belépés, mint ahogyan ez az alapeljárásban a Wet van 17 maart 1949 houdende vaststelling van en regeling betreffende verplichte deelneming in een bedrijfspensioenfonds (az ágazati nyugdíjalapokba való kötelező belépés szabályainak megállapításáról szóló, 1949. március 17-i törvény, a továbbiakban: a BPW) értelmében is így volt.
6 A harmadik pillért az önkéntes alapon köthető egyéni nyugdíjbiztosítások és életbiztosítások jelentik.
7 A Wet op de loonbelasting (a jövedelemadóról szóló törvény) előírja, hogy a nyugdíjjárulékok csak akkor vonhatók le, ha a nyugdíj nem halad meg egy „ésszerű” szintet. Az e szintet meghaladó nyugdíjképzés esetén a járulékok nem vonhatók le. Ez a szint 40 éves pályafutás esetében az utolsó fizetés 70%-ának felel meg. Ezen adórendszer hatásaként a nyugdíjképzéssel kapcsolatban Hollandiában a jelenleg érvényes előírás egy olyan nyugdíjat jelent - az AOW szerinti állami nyugdíjat is beleértve - amely az utolsó fizetés 70%-ával egyenlő .
8 Az 1998. február 11-i törvénnyel módosított BPW törvény 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„1. E törvény és az azon alapuló rendelkezések alkalmazásában:
[...]
b) ágazati nyugdíjalap: meghatározott tevékenységi ágazatban működő alap, amelynek keretében vagy kizárólag az érintett ágazat munkavállalói számára gyűjthetők pénzeszközök, vagy azon személyek számára is, akik más minőségben folytatnak tevékenységet az adott ágazatban.
[...]
f) miniszterünk: a szociális és munkaügyi miniszter.”
9 A módosított BPW 3. cikkének rendelkezése szerint:
„(1) Miniszterünknek jogában áll, hogy az olyan ágazati szakmai szervezetek kérelmére, amelyeket a tevékenységi ágazat gazdasági szerkezete szempontjából elég reprezentatívnak ítél – az érintett tevékenységi ágazatért felelős általános közigazgatási osztály vezetőjével,, valamint a Sociaal Economische Raaddal (Gazdasági és Szociális Tanács) és a Verzekeringskamerrel (biztosítási kamara) folytatott konzultációt követően – kötelezővé tegye az ágazati nyugdíjalapba való belépést az érintett tevékenységi ágazat minden munkavállalója vagy bizonyos munkavállalói csoportok számára.
(2) Az előző bekezdésben meghatározott esetben, a hivatkozott bekezdés rendelkezéseinek megfelelően az érintett csoportokba tartozó minden személy, még alkalmazottak esetén is, a munkáltatók, kötelesek tiszteletben tartani az ágazati nyugdíjalapok alapszabályaiban és szabályzataiban, valamint az előbbiek értelmében előírt, rájuk vonatkozó rendelkezéseket. Ezek tiszteletben tartása – különösen a járulékfizetés – bírósági úton kikényszeríthető.”
10 A módosított BPW 5. cikkének (2) bekezdése több feltételt is felsorol a szociális és munkaügyi miniszter által a kötelező belépésre vonatkozóan – a 3. cikk (1) bekezdésével összhangban – megadható jóváhagyáshoz. Így a módosított BPW 5. cikke (2) bekezdésének III. és IV. pontja értelmében az ágazati nyugdíjalap alapszabályának és szabályzatának megfelelően védenie kell a tagok érdekeit, továbbá a nyugdíjalap igazgatóságában az adott ágazat munkáltatói és munkavállalói szervezetei által delegált képviselőknek egyenlő számban kell jelen lenniük.
11 A módosított BPW 5. cikke (2) bekezdése II. pontjának 1) pontja azt is előírja, hogy az ágazati nyugdíjalap alapszabályának és szabályzatának tartalmaznia kell az azokra az esetekre és feltételekre vonatkozó rendelkezéseket is, amelyekben, illetve amelyek mellett az adott ágazathoz tartozó munkavállalók nem kötelesek a szóban forgó alapba belépni, vagy mentesülnek az alappal kapcsolatos egyes kötelezettségek alól.
12 A módosított BPW 5. cikkének (3) bekezdése előírja:
„Szociális és munkaügyi miniszterünk – a biztosítási kamara, valamint a Gazdasági és Szociális Tanács meghallgatását követően – elfogadja az 5. cikk (2) bekezdése II. pontjának 1) pontjával kapcsolatos kérdésekre vonatkozó iránymutatásokat. Ezen iránymutatások megállapításakor abból az elvből kell kiindulni, hogy azok az érintett munkavállalók, akik a 3. cikk (1) bekezdése szerinti kérelem benyújtása előtt legalább hat hónappal már beléptek egy vállalkozás nyugdíjalapjába, vagy egy biztosítótársaságnál életbiztosítást kötöttek, nem kötelesek belépni az ágazati nyugdíjalapba, vagy – teljesen, illetve egy ésszerű mértékig – mentesülnek a járulékfizetési kötelezettség alól azzal a feltétellel, ha bizonyítani tudják, hogy abban az időszakban, amíg a belépés vagy a járulékfizetési kötelezettség alól teljesen, illetve ésszerű mértékig mentesülnek, legalább az ágazati nyugdíjalapba való belépés esetén megszerezhető nyugdíjjogosultsággal egyenértékű jogosultságot szereznek, egészen addig, amíg ezt bizonyítani tudják. Miniszterünk elfogadhat a (2) bekezdés más részeire vonatkozó iránymutatásokat is.”
13 A Beschikking van 29 december 1952 betreffende de vaststelling van de richtlijnen voor de vrijstelling van deelneming in een bedrijfspensioenfonds wegens een bijzondere pensioenvoorziening (az 1988. augusztus 15-i határozattal módosított, az ágazati nyugdíjalapba való belépés alól különleges nyugdíjrendszerhez való tartozás miatti mentesítésre vonatkozó iránymutatások megállapításáról szóló határozat, a továbbiakban: belépés alóli mentesítésre vonatkozó iránymutatások) által a szociális és munkaügyi miniszter elfogadta a módosított BPW 5. cikkének (3) bekezdésében előírt iránymutatásokat.
14 A belépés alóli mentesítésre vonatkozó, módosított iránymutatások 1. cikke a következőket írja elő:
„Az ágazati nyugdíjalapba való belépés, vagy a járulékfizetési kötelezettség alól az alap minden érdekelt személy kérésére mentességet adhat, amennyiben az adott ágazat munkavállalója a következő feltételeknek megfelelő különleges nyugdíjrendszer tagja:
a) az adott rendszer egy vállalkozási nyugdíjalap, egy másik ágazati nyugdíjalap, vagy a Wet toezicht verzekeringsbedrijf (biztosítótársaságok felügyeletéről szóló törvény, Stb. 1986., 638. o.) 10. cikkében előírt tanúsítvánnyal rendelkező biztosító alá tartozik, vagy pedig az Algemene burgerlijke pensioenwet (a közszolgálati nyugdíjakról szóló általános törvény, Stb. 1986., 540. o.), a Spoorwegenpensioenwet (a Holland Vasutak alkalmazottjainak és azok hozzátartozóinak járó nyugdíjakról szóló törvény, Stb. 1986., 541. o.) vagy az Algemene Militaire pensioenwet (a katonai nyugdíjakról szóló általános törvény, Stb. 1979., 305. o.) előírásain alapul;
b) összességében véve, a rendszer által keletkeztetett jogosultságnak legalább egyenértékűnek kell lennie az ágazati nyugdíjalapból származó jogosultsággal;
c) az érintett munkavállaló jogait és kötelezettségeinek betartását megfelelően biztosítani kell;
d) ha a mentesítés a nyugdíjalapból való kilépést vonja maga után, a biztosítási kamara által ésszerűnek ítélt kártalanítást kell felajánlani a kilépés következtében a nyugdíjalapot biztosításmatematikai szempontból ért esetleges kárért.”
15 Az említett módosított iránymutatások 5. cikke hozzáteszi:
„(1) A mentességet abban az esetben kell megadni, ha az 1. cikk a), b) és c) pontjában meghatározott feltételek teljesülnek, ha a különleges nyugdíjrendszer már legalább hat hónapja érvényben volt azon kérelem benyújtása előtt, amelyen az ágazati nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tétele alapul, és ha bizonyították, hogy abban az időszakban, amelyben az érintett ágazat munkavállalója nem köteles a nyugdíjalapba belépni, teljes mértékben, illetve ésszerű részben mentesül a járulékfizetési kötelezettség alól, legalább az ágazati nyugdíjalapba való belépés esetén megszerzendővel egyenértékű nyugdíjjogosultságot szerez.
(2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott időpontban a különleges nyugdíjrendszer nem felel meg az 1. cikk b) pontjában előírt feltételnek, a kérelemmel kapcsolatos határozat meghozatala előtt elegendő időt kell biztosítani a feltételnek való megfelelés lehetővé tételére.
(3) Az e cikk szerinti mentesség az ágazati nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételének pillanatában lép hatályba.”
16 Az hivatkozott módosított iránymutatások 9. cikke kimondja:
„(1) A 8. cikkben hivatkozott határozatokkal szemben a határozatnak az érdekelt általi kézhezvételét követő 30 napon belül a biztosítási kamaránál panasszal lehet élni. Az ágazati nyugdíjalapnak a határozattal egy időben írásban az érintett személy tudomására kell hoznia az előző mondatban foglaltakat.
(2) A biztosítási kamara tudatja a panaszokkal kapcsolatos határozatait az ágazati nyugdíjalappal, valamint a panaszokat benyújtó személyekkel.”
17 A biztosítási kamara által megfogalmazott értékelés egyeztetési kísérletnek minősül. Az nem egy jogvita keretében hozott kötelező erejű határozat. A biztosítási kamara által megfogalmazott értékelés nem képezheti sem panasz, sem kereset tárgyát.
18 A BPW rendelkezésein kívül, az olyan ágazati nyugdíjalapokra, amelyekbe kötelező belépni, a Wet van 15 mei 1962 houdende regelen betreffende pensioen en spaarvoorzieningen (a nyugdíjalapokról és takarékalapokról szóló, többször módosított 1962. május 15-i törvény, a továbbiakban: PSW) előírásait is alkalmazni kell.
19 A PSW célja, hogy – amennyire csak lehetséges – biztosítsa, hogy a nyugdíjak tekintetében a munkavállalók felé vállalt kötelezettségek valóban teljesüljenek.
20 Ennek érdekében a PSW 2. cikkének (1) bekezdése arra kötelezi a munkáltatókat, hogy válasszanak a három rendszer közül, amelyek célja a nyugdíj céljából összegyűjtött pénzeszközöknek és a társaság egyéb eszközeinek a szétválasztása. A munkáltató csatlakozhat egy ágazati nyugdíjalaphoz, létrehozhat egy vállalkozási nyugdíjalapot, illetve egy biztosítótársaságnál egyéni vagy csoportos biztosítást köthet.
21 A PSW 1. cikkének (6) bekezdése pontosítja, hogy azt alkalmazni kell azokra az ágazati nyugdíjalapokra is, amelyekbe a belépés a BPW értelmében kötelező.
22 A PSW egy sor olyan feltételt is előír, amelyeknek az ágazati nyugdíjalapok alapszabályának és szabályzatának meg kell felelniük. Így a PSW 4. cikke előírja, hogy az alapok létesítéséről értesíteni kell a szociális- és munkaügyi minisztert, valamint a biztosítási kamarát. A PSW 6. cikkének (1) bekezdése megerősíti, hogy az adott ágazatban a munkáltatói és munkavállalói szervezetek képviselőinek egyenlő számban kell részt venniük az ágazati nyugdíjalap igazgatóságában.
23 Emellett a PSW 9. és 10. cikke meghatározza az összegyűjtött pénzeszközök kezelésének szabályait. Az erre vonatkozó általános szabályt a 9. cikk tartalmazza, amely előírja a nyugdíjalapok számára a nyugdíjakhoz kötődő kötelezettségvállalásokra vonatkozó kockázatok átruházását vagy viszontbiztosítását. Ez utóbbi szabálytól eltérve a 10. cikk lehetőséget ad a nyugdíjalapok számára, hogy saját kockázatukra kezeljék és fektessék be az összegyűjtött tőkét. Ezen eljárás engedélyezéséhez a nyugdíjalapnak kezelési tervet kell bemutatnia az illetékes hatóságok számára, amely részletesen bemutatja, hogy milyen megoldást kíván a nyugdíjalap a biztosításmatematikai és pénzügyi kockázatokra alkalmazni. A tervet jóvá kell hagyatni a biztosítási kamarával. Ezenfelül a nyugdíjalap állandó felügyelet alatt áll. A rendszer biztosításmatematikai eredménykimutatását jóváhagyás céljából rendszeresen be kell mutatni a biztosítási kamarának.
24 Végül a PSW 13-16. cikke lefekteti az összegyűjtött összegek befektetésére vonatkozó szabályokat. A 13. cikk értelmében a rendszer – várható bevétellel növelt –eszközeinek fedezniük kell a nyugdíjhoz kapcsolódó kötelezettségvállalásokat. A 14. cikk előírja, hogy a befektetések tekintetében körültekintően kell eljárni.
Az alapeljárás
25 Az Alap felállítására a BPW alapján került sor. Az Alapba való belépést a szociális és munkaügyi miniszter 1975. december 4-i rendelete (a továbbiakban: a belépést kötelezővé tevő rendelet) tette kötelezővé.
26 Az Albany egy textilipari vállalkozást üzemeltet, amely 1975 óta tagja az Alapnak.
27 1989-ig az Alap nyugdíjrendszere átalányösszegű ellátást fizetett. A munkavállalóknak folyósított nyugdíj nem a fizetésükkel volt arányos, hanem minden munkavállalóra nézve fix összeget jelentett. Mivel az Albany nem találta elég előnyösnek ezt a nyugdíjrendszert, 1981-ben kiegészítő nyugdíjbiztosítást kötött a munkavállalói számára egy biztosítótársaságnál, annak érdekében, hogy 40 éves szolgálati idő után a munkavállalóknak járó teljes nyugdíj megfeleljen utolsó fizetésük 70 %-ának.
28 1989. január 1-i hatállyal az Alap módosította nyugdíjrendszerét. Ettől fogva ez a rendszer is az utolsó fizetésük 70%-ának megfelelő nyugdíjat biztosított a munkavállalóknak.
29 Az Alap nyugdíjrendszerének módosítását követően, az Albany 1989. július 22-én mentességet kért a belépés alól. Ezt a kérelmet az Alap 1990. december 28-án elutasította. Az Alap ugyanis úgy vélte, hogy a belépés alóli mentesítésre vonatkozó iránymutatások értelmében ilyen mentesítés kizárólag abban az esetben adható, ha az említett iránymutatások által meghatározott feltételek teljesülnek, és a nyugdíjjal kapcsolatos külön rendelkezések már hat hónappal a szociális partnerek azon kérelmének benyújtása előtt érvényben voltak, amelynek alapján az ágazati nyugdíjalapba való belépést kötelezővé tették.
30 Az Albany az Alap határozata ellen panaszt nyújtott be a biztosítási kamaránál. 1992. március 18-i határozatával a biztosítási kamara úgy ítélte meg, hogy még ha jelen esetben az Alap nem is volt köteles megadni a kért mentességet, helyénvaló lenne felkérni arra, hogy hatáskörénél fogva adja meg azt, vagy legalább biztosítson felmondási időt, tekintettel arra, hogy az Albany már több éve szerződést kötött egy kiegészítő nyugdíjbiztosítási rendszerről az alkalmazottai számára, és hogy e rendszer 1989. január 1-je óta megegyezik az Alap által bevezetett rendszerrel.
31 Az Alap nem fogadta el a biztosítási kamara álláspontját, és 1992. november 11-én fizetési felszólítást küldött az Albanynak, amelyben 36 700, 29 HFL megfizetésére szólította fel, amely összeg a – kamatokkal, a beszedési költségekkel, a bíróságon kívüli költségekkel és a jogi tanácsadás költségeivel megnövelt – 1989. évi jogszabály által előírt járulékoknak felel meg.
32 Az Albany a Kantongerecht te Arnhemhoz benyújtott keresetében kifogásolta a fizetési felszólítást. Az Albany többek között kiemelte, hogy az Alapba való kötelező belépés ellentétes az EK-Szerződés 3. cikkének g) pontjával, 52. és 59. cikkével (jelenleg, a módosítást követően EK 43. és EK 49. cikk) valamint 85., 86. és 90. cikkével.
33 Az Albany szerint a mentesítés visszautasítása az Alap részéről hátrányos következményekkel jár számára. A biztosítótársasága ugyanis kedvezőtlenebb feltételeket kínálna neki, amennyiben be kellene lépnie az Alap által létrehozott kiegészítő nyugdíjrendszerbe. Ezenkívül – ellentétben az Alap állításával – más ágazati nyugdíjalapok, mint a Bedrijfspensioenfonds voor de Bouwnijverheid és a Bedrijfspensioenfonds voor het Schildersbedrijf megadták a mentességet azon vállalkozások számára, amelyek korábban már szerződést kötöttek egy kiegészítő nyugdíjrendszerről.
34 Az Alap fenntartotta, hogy jelen esetben nem áll fenn jogi kötelezettség a kért mentesség megadására. Ennek megfelelően a bíróság csak korlátozott felülvizsgálatot gyakorolhat ebben a tekintetben. A BPW 5. cikke (3) bekezdésének megfelelően a mentességet csak abban az esetben kell megadni, ha a vállalkozás a belépés kötelezővé tétele előtt legalább hat hónappal egyenértékű nyugdíjrendszert vezetett be. E mentesítési kötelezettség csak az Alapba való első belépéskor áll fent, és nem merül fel a nyugdíjrendszer módosítása esetén. Ezenfelül, az Alap kiemelte a textilipar minden munkavállalójának és vállalkozásának szolidaritásán alapuló megfelelő nyugdíjrendszer fenntartásának fontosságát, és hangsúlyozta e tekintetben, hogy a mentesség megadása az Albany számára 110 tag távozását jelentené az Alap mintegy 8 800 fős tagságából.
35 A Kantongerecht elfogadta a biztosítási kamara véleményét, amely szerint az Albany kiegészítő nyugdíjrendszere 1989. január 1-jétől megegyezik az Alap által bevezetett nyugdíjrendszerrel. Hangsúlyozta, hogy az ágazati nyugdíjalap és a tagok közötti kapcsolatokat az ésszerűség és a méltányosság követelményei, valamint a gondos ügyintézés általános elvei irányítják. Ennélfogva valamely ágazati nyugdíjalapnak a mentesítési kérelmek elbírálásakor nagymértékben figyelembe kellene vennie a törvény által kijelölt független szakértő testület – mint például a biztosítási kamara – véleményét.
36 A Kantongerecht felhívta a figyelmet arra, hogy a C-430/93. és C-431/93. sz., Van Schijndel és Van Veen egyesített ügyekben 1995. december 15-én hozott ítéletben (EBHT 1995., I 4705. o.) a Bíróság nem vizsgálta meg a foglalkozási nyugdíjrendszerbe való kötelező belépés holland rendszerének a közösségi versenyszabályokkal való összeegyeztethetőségére vonatkozó utolsó három kérdést.
37 E körülmények között a Kantongerecht te Arnhem úgy döntött, hogy – hivatkozva az 1993. április 19-i, 1994. január 17-i és 1995. január 9-i közbenső ítéleteire – az eljárást felfüggeszti, és a következő három kérdést terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:
„1) A [BPW] 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti ágazati nyugdíjalap vállalkozásnak tekinthető-e az EK-Szerződés 85., 86., illetve 90. cikke értelmében?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén, az ipari vállalkozások számára az ágazati nyugdíjrendszerbe való belépés kötelezővé tételének ténye tekinthető-e olyan tagállami intézkedésnek, amely semmissé teszi a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok hatékony érvényesülését?
3) A második kérdésre adott nemleges válasz esetén lehetséges-e, hogy a kötelező tagság más körülmények következtében összeegyeztethetetlen a Szerződés 90. cikkének rendelkezéseivel, és ha igen, melyek ezek a körülmények?”
Az elfogadhatóságról
38 A holland és francia kormány, valamint a Bizottság kétségbe vonják a feltett kérdések elfogadhatóságát, azon az alapon, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló ítélet nem tartalmazza az alapeljárás ténybeli és jogszabályi hátterének kellően pontos meghatározását. Mivel a kérdést előterjesztő bíróság semmiféle részletes tájékoztatást nem adott az alapeljárásra alkalmazandó jogszabályi rendelkezéseket, az Alap létrehozásának körülményeit és az Alap kezelési szabályait illetően, a Bíróság nem tudja a közösségi jogot hasznosan értelmezni, valamint a tagállamok és a többi érdekelt fél nem tudnak az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre javasolt válaszaikat tartalmazó írásbeli észrevételeket benyújtani.
39 Ebben a tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a közösségi jog nemzeti bíróság számára hasznos értelmezésének szükségessége megköveteli, hogy a nemzeti bíróság meghatározza az általa felvetett kérdés ténybeli és jogszabályi hátterét, vagy legalábbis kifejtse azokat a ténybeli körülményeket, amelyeken e kérdés alapul. E követelmények különösen érvényesek a versenyjog területén, amelyet összetett ténybeli és jogi helyzetek jellemeznek (lásd különösen a C-320/90–C-322/90. sz. Telemarsicabruzzo és társai egyesített ügyekben 1993. január 26-án hozott ítélet [EBHT 1993., I 393. o.] 6. és 7. pontját, a C-284/95. sz. Safety Hi Tech kontra S.& T. ügyben 1998. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1998., I 4301. o.] 69. és 70. pontját és a C-341/95. sz. Bettati-ügyben hozott ítélet [EBHT 1998., I 4355. o.] 67. és 68. pontját).
40 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben szereplő információnak nem kizárólag azt kell lehetővé tennie, hogy a Bíróság hasznos válaszokat adhasson, hanem azt is, hogy a tagállamok kormányai és az egyéb érdekelt felek a Bíróság EK-alapokmányának 20. cikke értelmében előterjeszthessék észrevételeiket A Bíróság feladata arra ügyelni, hogy ez a lehetőség biztosított legyen, figyelemmel arra a tényre, hogy a fent hivatkozott rendelkezés értelmében csak az előzetes döntéshozatalra utaló végzésekről tájékoztatják az érdekelt feleket (lásd különösen a C-128/97. és C-137/97. sz. Testa és Modesti egyesített ügyekben 1998. április 30-án hozott ítélet [EBHT 1998., I 2181. o.] 6. pontját és a C-325/98. sz. Anssens-ügyben 1999. május 11-én hozott ítélet [EBHT 1999., I-2696. o.] 8. pontját).
41 Jelen esetben a Bíróság EK-alapokmányának 20. cikkével összhangban a tagállamok kormányai és a többi érdekelt fél által benyújtott észrevételekből kitűnik, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló ítéletben foglalt információk lehetővé tették számukra, hogy megfelelően állást foglalhassanak a Bírósághoz intézett kérdések tekintetében.
42 Emellett a francia kormány észrevételeiben hivatkozik a Brentjens egyesített ügyekben előterjesztett észrevételeire (a C-115/97–C-117/97. sz. ügyekben ugyanezen a napon hozott ítélet [EBHT 1999., I-6025. o.]), amelyek kifejezetten hivatkoznak a Drijvende Bokken-ügyre (a C-219/97. sz. ügyben ugyanezen a napon hozott ítélet [EBHT 1999., I-6121. o.]), míg a Bizottság közvetlenül hivatkozik az észrevételeiben ez utóbbi ügyre. A fent hivatkozott Drijvende Bokken-ügyben – amely ügy tárgya szintén az ágazati nyugdíjalapba való kötelező belépésnek a közösségi versenyszabályokkal való összeegyeztethetősége volt – az előzetes döntéshozatalra utaló végzés részletes beszámolót tartalmazott az alapeljárásra alkalmazandó jogszabályokról.
43 Ezenfelül, noha a holland és francia kormány jelen esetben úgy ítélte meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott információk nem tették lehetővé, hogy a Bírósághoz intézett kérdések bizonyos vonatkozásai tekintetében kialakítsák az álláspontjukat, ki kell emelni, hogy ezek az információk kiegészültek a nemzeti bíróság által átadott ügyiratból, az írásbeli észrevételekből és a Bíróság által feltett kérdésekre adott válaszokból származó információkkal. Mindezen információkat – amelyeket a tárgyalásra készített jelentés is tartalmaz – a tagállamok kormányai, valamint a többi érdekelt fél tudomására hozták a tárgyalásra tekintettel, amelynek során adott esetben kiegészíthették észrevételeiket.
44 Végül meg kell jegyezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által rendelkezésre bocsátott információk – a szükséghez mérten a fentiekben említett információkkal kiegészítve – elegendő ismeretet nyújtanak a Bíróság számára az alapeljárás ténybeli és jogi hátteréről ahhoz, hogy értelmezhesse a közösségi versenyszabályokat az alapeljárás tárgyát képező helyzet tekintetében.
45 Ennélfogva a feltett kérdések elfogadhatóak.
A második kérdésről
46 Második kérdésével – amelyet helyénvaló elsőként megvizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy az EK-Szerződés 3. cikkének g) pontjával, az EK Szerződés 5. cikkével (jelenleg EK 10. cikk) és 85. cikkével ellentétesek-e az állam azon döntései, amely egy meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek kérelmére kötelezővé teszi az ágazati nyugdíjalapba való belépést.
47 Az Albany azt állítja, hogy a szociális partnerek az ágazati nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételére irányuló kérelme, az adott ágazatban működő vállalkozások közötti megállapodásnak minősül, amely ellentétes a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével.
48 Egy ilyen megállapodás két szempontból is korlátozza a versenyt. Egyrészről azáltal, hogy egyetlen kezelőre bízza valamely kötelező rendszer működtetését, az adott ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak nincs lehetőségük más biztosítók által igazgatott eltérő nyugdíjrendszerekhez csatlakozni. Másfelől, ez a megállapodás a nyugdíjbiztosítási piac egy jelentős részéről kizárja az említett biztosítókat.
49 Egy ilyen megállapodás „érzékelhető” következményekkel jár a versenyre nézve, mivel a holland textilipar egészét érinti. E következményeket erősíti annak együttes hatása,, hogy a nyugdíjrendszerekbe való belépés számos gazdasági ágazatban kötelezővé vált az adott ágazat minden vállalkozása számára.
50 Ezenfelül egy ilyen megállapodás hatással van a tagállamok közötti kereskedelemre, mivel olyan vállalkozásokat érint, amelyek határokon átnyúló tevékenységet folytatnak, és megfosztja a más tagállamokban letelepedett biztosítókat attól a lehetőségtől, hogy – határokon átnyúló szolgáltatások révén, vagy leányvállalatokon, illetve fióktelepeken keresztül – teljes nyugdíjrendszert kínáljanak Hollandiában.
51 Ennélfogva – az Albany szerint – a jogi háttér megteremtésével és azzal, hogy eleget tett a szociális partnerek által benyújtott, az ágazati nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételére irányuló kérelemnek, az állam támogatta vagy elősegítette az adott ágazatokban működő vállalkozások közötti megállapodások létrejöttét és működését, ami ellentétes a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdésével, így sérti a Szerződés 3. cikkének g) pontját, valamint 5. és 85. cikkét.
52 A második kérdés megválaszolásához először azt kell megvizsgálni, hogy a valamely meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek által az a kollektív szerződés keretében meghozott döntés, amely egyetlen nyugdíjalapra bízza a kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatását az adott ágazatban, és az e nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételének az államnál való kérelmezése ellentétes-e a Szerződés 85. cikkével.
53 Mindenekelőtt, helyénvaló emlékeztetni arra, hogy a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése tilt minden olyan vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásai által hozott döntést és összehangolt magatartást, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. E szabály jelentősége arra késztette a Szerződés megalkotóit, hogy kifejezetten előírják a Szerződés 85. cikkének (2) bekezdésében, hogy a szóban forgó rendelkezés alapján tiltott megállapodások és döntések semmisek.
54 Fontos szem előtt tartani azt is, hogy az EK-Szerződés 3. cikkének g) és i) pontja (jelenleg, módosítást követően EK 3. cikk (1) bekezdésének g) és i) pontja) értelmében, a Közösség tevékenysége nemcsak olyan rendszert foglal magában, amely „megakadályozza a belső piaci verseny torzulását”, hanem „szociálpolitikát” is. Az EK-Szerződés 2. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 2. cikk) ugyanis megfogalmazza, hogy a Közösség különleges feladata, hogy „előmozdítsa a gazdasági tevékenységek harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődését” és „a foglalkoztatottság és a szociális védelem magas szintjét”.
55 E tekintetben, az EK-Szerződés 118. cikke (az EK-Szerződés 117-120. cikkének helyébe a 136. és 143. cikk lépett) úgy rendelkezik, hogy a Bizottság feladata, hogy elősegítse a tagállamok közötti szoros együttműködést a szociális területen, különösen az egyesülési jog, valamint a munkáltatók és munkavállalók közötti kollektív tárgyalások vonatkozásában.
56 Az EK-Szerződés 118b. cikke (az EK-Szerződés 117-120. cikkének helyébe a 136. és 143. cikk lépett) hozzáteszi, hogy a Bizottság törekszik a szociális partnerek közötti, európai szintű párbeszéd kialakítására, amely – amennyiben a szociális partnerek úgy kívánják – szerződéses kapcsolatokhoz vezethet.
57 Ezenkívül a szociálpolitikai megállapodás 1. cikke (HL 1992, C 191., 91. o., a továbbiakban: szociálpolitikai megállapodás) kimondja, hogy a Közösség és a tagállamok célkitűzése különösen az élet- és munkakörülmények javítása, a megfelelő szociális védelem, a szociális párbeszéd, az emberi erőforrások fejlesztése a tartósan magas foglalkoztatás érdekében és a kirekesztés elleni küzdelem.
58 A szociálpolitikai megállapodás 4. cikkének (1) és (2) bekezdése szerint a szociális partnerek közötti közösségi szintű párbeszéd, amennyiben úgy kívánják, szerződéses kapcsolatokhoz, így megállapodásokhoz vezethet, amelyeket a szociális partnerek és a tagállamok sajátos eljárásainak és gyakorlatának megfelelően, vagy pedig az aláíró felek együttes kérelmére a Tanács által a Bizottság javaslatára hozott határozattal kell végrehajtani.
59 A munkáltatókat és munkavállalókat képviselő szervezetek közötti kollektív szerződések kétségkívül bizonyos versenykorlátozó hatásokkal járnak. Mindazonáltal, az e szerződésekben foglalt szociálpolitikai célokat súlyosan aláásnák, ha a szociális partnerek a Szerződés 85. cikkének hatálya alá tartoznának a foglalkoztatási- és munkakörülmények javítását célzó intézkedések kialakítására való közös törekvésük során.
60 A Szerződés rendelkezéseinek – mint egésznek – hasznos és koherens értelmezéséből az következik, hogy a szociális partnerek között a fentiekben meghatározott cél érdekében, kollektív tárgyalások keretében megkötött megállapodásokra – jellegükre és céljukra való tekintettel – nem vonatkozik a Szerződés 85. cikkének (1) bekezdése.
61 Ennélfogva a továbbiakban azt kell megvizsgálni, hogy az az alapeljárás tárgyát képező megállapodás jellege és célja indokolhatja-e annak a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének hatálya alól történő kivonását.
62 Jelen esetben megállapítható egyrészről, hogy az az alapeljárás tárgyát képező megállapodás – a fentiekben említett, a szociális párbeszédből származó megállapodástípus mintájára – a munkáltatókat és a munkavállalókat képviselő szervezetek közötti kollektív tárgyalások eredményét képező kollektív szerződés formájában jött létre.
63 Másrészről célját tekintve, a megállapodás egy meghatározott ágazatban létrehoz egy olyan nyugdíjalap által igazgatott kiegészítő nyugdíjrendszert, amelybe a belépés kötelezővé tehető. Egy ilyen rendszer célja – annak egészét tekintve – az, hogy az ágazat minden munkavállalója számára biztosítson egy meghatározott szintű nyugdíjat, és így közvetlenül hozzájárul a munkavállalók egyik munkafeltételének – nevezetesen a javadalmazásuknak – a javításához.
64 Következésképpen megállapítható, hogy az az alapeljárás tárgyát képező megállapodás jellegénél és céljánál fogva nem tartozik a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének a hatálya alá.
65 Szem előtt kell tartani azt is, hogy a Bíróság úgy döntött – többek között a 267/86. sz. Van Eycke-ügyben 1998. szeptember 21-én hozott ítéletének (EBHT 1988., 4769. o.) 16. pontjában –, hogy a Szerződés 85. cikke kizárólag a vállalkozások magatartására és nem a tagállami törvényi vagy rendeleti intézkedésekre vonatkozik. Ugyanakkor, a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatából következően a Szerződés 85. cikke az 5. cikkel együtt értelmezve előírják a tagállamok számára, hogy ne hozzanak vagy tartsanak hatályban olyan — akár törvényi akár rendeleti — intézkedéseket, amelyek megakadályozzák a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok hatékony érvényesülését. Ez az eset áll fenn ugyanezen ítélkezési gyakorlat értelmében akkor, ha valamely tagállam előírja vagy előnyben részesíti a 85. cikkel ellentétes megállapodások kötését vagy az ilyen megállapodások hatását erősíti, akár pedig ha a saját szabályozásának állami jellegét megszünteti azáltal, hogy a gazdasági jellegű döntések meghozatalának felelősségét magán piaci szereplőkre ruházza (lásd még a C-2/91. sz. Meng-ügyben 1993. november 17-én hozott ítélet [EBHT 1993., I 5751. o.] 14. pontját, a C-185/91. sz. Reiff-ügyben hozott ítélet [EBHT 1993., I 5801. o.] 14. pontját, a C-245/91. sz. Ohra Schadeverzekeringen-ügyben hozott ítélet [EBHT 1993., I 5851. o.] 10. pontját, a C-35/96. sz. Bizottság kontra Olaszország ügyben 1998. június 18-án hozott ítélet [EBHT 1998., I 3851 o.] 53. és 54. pontját és a C-266/96. sz. Corsica Ferries France-ügyben hozott ítélet [EBHT 1998., I 3949. o.] 35., 36. és 49. pontját).
66 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a munkáltatókat és munkavállalókat képviselő szervezeteknek az államhoz intézett, az általuk létrehozott ágazati nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételére irányuló kérelme egy olyan – számos nemzeti jogban kialakított – rendszer része, amelynek célja a szabályozási hatáskör gyakorlása a szociális szférában. Mivel – ahogyan az a jelen ítélet 52–64. pontjából következik – az alapesetben szereplő megállapodás nem tartozik a Szerződés 85. cikke (1) bekezdésének a hatálya alá, a tagállamok szabadon kötelezővé tehetik azt azon személyek számra is, akik nem részesei annak.
67 Továbbá, a szociálpolitikai megállapodás 4. cikkének (2) bekezdése közösségi szinten kifejezetten lehetővé teszi a szociális partnereknek azt, hogy együttesen kérjék a Tanácstól a szociális megállapodások végrehajtását.
68 Az állam azon határozata, amelyben kötelezővé teszi a belépést egy ilyen alapba, ennélfogva nem minősül a Szerződés 85. cikkével ellentétes megállapodások előírását vagy előnyben részesítését, vagy az ilyen megállapodások hatásainak erősítését lehetővé tevő határozatnak.
69 A fenti megállapításokból következik, hogy az állam azon határozata, amelyben kötelezővé teszi a belépést az ágazati nyugdíjalapba, nem tartozik azon szabályozási intézkedések közé, amelyek a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint veszélyeztetik a Szerződés 3. cikke g) pontjának, 5. és 85. cikkének hatékony érvényesülését.
70 Következésképpen a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a Szerződés 3. cikkének g) pontja, 5. és 85. cikkével nem ellentétes az állam olyan határozata, amely a valamely meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek kérelmére kötelezővé teszi a belépést egy ágazati nyugdíjalapba.
Az első kérdésről
71 Az első kérdéssel – amelyet helyénvaló másodsorban megvizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy vállalkozásnak tekinthető-e a Szerződés 85. és azt követő cikkeinek értelmében egy kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatásával megbízott olyan nyugdíjalap, amelyet egy meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek közötti kollektív szerződéssel hoztak létre, és amelybe a belépést az állam az ágazat valamennyi munkavállalója számára kötelezővé tette.
72 Az Alap és a beavatkozó kormányok szerint egy ilyen alap nem minősül vállalkozásnak a Szerződés 85. és azt követő cikkeinek értelmében. E tekintetben az ágazati nyugdíjalap és az általa igazgatott kiegészítő nyugdíjrendszer különböző sajátosságaira hivatkoznak.
73 Először is annak, hogy egy meghatározott ágazat minden munkavállalójának kötelező a kiegészítő nyugdíjrendszerbe belépnie – a törvényi minimálbér alapján számított törvényi nyugdíj rendkívül alacsony összege miatt – lényeges szociális funkciója van a Hollandiában alkalmazott nyugdíjrendszerben. Mivel a kiegészítő nyugdíjrendszer kollektív szerződéssel történő létrehozása a törvény által meghatározott keretek között történt, és a rendszerbe való belépést az állam kötelezővé tette, a nyugdíjrendszer a holland szociális védelmi rendszer egyik elemének minősül, és az igazgatásával megbízott nyugdíjalap hozzájárul a szociális biztonságra vonatkozó közszolgáltatás működtetéséhez.
74 Másodszor az ágazati nyugdíjalap nonprofit szervezet. Irányítását az igazgatóságban egyenlő számban képviselt szociális partnerek közösen látják el. Az ágazati nyugdíjalap átlagos járulékot szed, amelynek összegét az említett igazgatóság határozza meg a díjak összege, az ellátások mértéke és a kockázatok nagysága alapján – kollektív szinten – megállapított egyensúly függvényében. Ezenfelül a megfelelő tartalékképzés miatt a járulékok nem lehetnek egy meghatározott szintnél alacsonyabbak, illetve a nonprofit jelleg megőrzése érdekében nem haladhatnak meg egy felső határt, amelynek betartását a szociális partnerek és a biztosítási kamara garantálják. Még ha a beszedett járulékokat a tőkefedezeti elv szerint be is fektetik, e befektetések a biztosítási kamara felügyelete alatt állnak és meg kell felelniük a PSW rendelkezéseinek, valamint az ágazati nyugdíjalap alapszabályának.
75 Harmadszor, az ágazati nyugdíjalap működése a szolidaritás elvén alapul. Ez a szolidaritás a következőkben mutatkozik meg: minden munkavállaló előzetes orvosi vizsgálat nélküli felvételének kötelezettsége, keresőképtelenség miatti járulékfizetés alóli mentesítés esetén a nyugdíjjogosultság fenntartása, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkáltató járuléktartozásának átvállalása az alap által, valamint a nyugdíjösszegek indexálása értékük megőrzése érdekében. A szolidaritási elv a magánszemélyek esetében a befizetett - egy kockázatoktól független, átlagos - járulék, valamint az átlagos bér alapján meghatározott nyugdíjjogosultság közötti egyenértékűség hiányából is következik. E szolidaritás nélkülözhetetlenné teszi a kiegészítő nyugdíjrendszerbe való kötelező belépést. Ennek hiányában, a „jó” kockázatoknak a rendszerből való kiválása esetén bekövetkező negatív láncreakció veszélyeztetné a rendszer pénzügyi egyensúlyát.
76 A fentiek alapján az Alap és a beavatkozó kormányok úgy ítélik meg, hogy az ágazati nyugdíjalap egy szociális biztonsági rendszer igazgatásával megbízott szervezetnek minősül, a C-159/91. és C-160/91. sz. Poucet és Pistre egyesített ügyekben 1993. február 17-én hozott ítélet (EBHT 1993., I 637. o.) tárgyát képező szervezetekhez hasonlóan, a C-244/94. sz. Fédération française des sociétés d’assurance és társai ügyben 1995. november 16-án hozott ítélet (EBHT 1995., I 4013. o.) tárgyát képező szervezettel ellentétben, amelyet a Bíróság a Szerződés 85. és azt követő cikkei értelmében vállalkozásnak minősített.
77 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság kimondta, hogy a közösségi versenyjogban a vállalkozás fogalma minden gazdasági tevékenységet folytató jogalanyra kiterjed, függetlenül azok jogállásától és finanszírozási módjuktól (lásd különösen a C-41/90. sz. Höfner és Elser ügyben 1991. április 23-án hozott ítélet [EBHT 1991., I 1979. o.] 21. pontját, a fent hivatkozott Poucet és Pistre ügyben hozott ítélet 17. pontját, és a fent hivatkozott Fédération française des sociétés d’assurance és társai ügyben hozott ítélet 14. pontját).
78 Ezenfelül a fent hivatkozott Poucet és Pistre ügyben hozott ítéletében a Bíróság kizárta e fogalom köréből a bizonyos kötelező szociális biztonsági rendszerek igazgatásával megbízott, szolidaritási elven alapuló szervezeteket. Az ott tárgyalt esetben az egészség- és anyasági biztosítási rendszerben az ellátások azonosak voltak minden kedvezményezett számára még akkor is, ha a járulékok a jövedelemmel álltak arányban; a nyugdíjbiztosítási rendszerben a nyugdíjak finanszírozását az aktív munkavállalók biztosították; ezenkívül a törvényi nyugdíjjogosultságok nem álltak arányban a nyugdíjrendszerbe befizetett járulékokkal; végül, a strukturális pénzügyi nehézségekkel küszködő rendszerek finanszírozásában a többlettel rendelkező rendszerek is részt vettek. Ez a szolidaritás szükségszerűen maga után vonta, hogy a különböző rendszereket egyetlen szervezet igazgassa, és hogy az e rendszerekbe való belépés kötelező jellegű legyen.
79 Ezzel szemben a fent hivatkozott Fédération française des sociétés d’assurance és társai ügyben hozott ítéletében a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az a nonprofit szervezet, amely valamely, a kötelező alaprendszer kiegészítését szolgáló olyan nyugdíjbiztosítási rendszert igazgat, amelyet a jogszabályok szabadon választható rendszerként hoztak létre és amely a tőkefedezeti elv alapján működik, a Szerződés 85. és azt követő cikkei értelmében vállalkozásnak minősül. A szabadon választható belépés, a tőkefedezeti elv alkalmazása, valamint az a tény, hogy az ellátások kizárólag a kedvezményezettek által befizetett járulékok összegétől és a kezelő szervezet befektetéseinek pénzügyi eredményeitől függtek azzal járt, hogy a szervezet a biztosítótársaságokkal versenyben gyakorolta gazdasági tevékenységét. Sem a szociális jellegű cél, sem a jövedelemszerző cél hiánya, sem a szolidaritási követelmények, sem a többi szabály – mint például az igazgató szervezetre kivetett korlátozások a befektetések területén – nem fosztják meg a szervezet által gyakorolt tevékenységet gazdasági jellegétől.
80 Az előzőekben kifejtettek fényében kell megítélni azt a kérdést, hogy a Szerződés 85. és azt követő cikkeinek értelmében a vállalkozás fogalma kiterjed-e egy olyan szervezetre, mint az alapeljárás tárgyát képező ágazati nyugdíjalap.
81 E tekintetben megjegyzendő, hogy az ágazati nyugdíjalap maga határozza meg a járulékok és ellátások összegét, valamint az Alap a tőkefedezeti elv szerint működik.
82 Ennélfogva - ellentétben a fent hivatkozott Poucet és Pistre ügyen hozott ítélet tárgyát képező, a kötelező szociális biztonsági rendszerek igazgatásával megbízott szervezetek által nyújtott ellátásokkal - az Alap által nyújtott ellátások összege a megvalósított befektetések pénzügyi eredményeitől függ, és e befektetések tekintetében a biztosítótársaságokhoz hasonlóan a biztosítási kamara felügyelete alatt áll.
83 Ezenfelül – amint az a BPW 5. cikkéből, valamint a belépés alóli mentesítésre vonatkozó iránymutatások 1. és 5. cikkéből következik – valamely ágazati nyugdíjalap köteles a vállalkozás számára mentességet adni, amennyiben ez utóbbi már legalább hat hónappal az Alapba való belépés kötelezővé tételét megalapozó kérelem benyújtása előtt olyan nyugdíjrendszer keretében biztosította munkavállalóit, amely legalább az Alapba való belépés esetén megszerezhető jogosultságokkal egyenértékű jogosultságokat biztosít számukra. Ráadásul a fent említett iránymutatások 1. cikkének értelmében, az Alapnak abban az esetben is lehetősége van mentességet adni egy vállalkozás számára, ha a vállalkozás olyan nyugdíjrendszer keretében biztosítja munkavállalóit, amely legalább az Alapba való belépés esetén megszerezhető jogosultságokkal egyenértékű jogosultságokat biztosít számukra, feltéve, hogy az Alapból való kilépés esetén a biztosítási kamara által ésszerűnek ítélt kártalanítást ajánlanak fel a kilépés következtében az Alapot biztosításmatematikai szempontból ért esetleges kárért.
84 Mindebből az következik, hogy valamely, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló ágazati nyugdíjalap a biztosítótársaságokkal versenyben folytatja gazdasági tevékenységét.
85 E körülmények között, a nonprofit jelleg, valamint az Alap és a beavatkozó kormányok által említett szolidaritási elemek nem elegendőek ahhoz, hogy az ágazati nyugdíjalapot megfosszák a Szerződés versenyszabályai értelmében vett vállalkozási minőségtől.
86 A szociális cél megvalósítására való törekvés, az említtet szolidaritási elemek, valamint az ágazati nyugdíjalap által megvalósított befektetésekre vonatkozó korlátozások vagy felügyelet kétségkívül csökkenthetik az Alap által nyújtott szolgáltatás versenyképességét a biztosítótársaságok által nyújtott hasonló szolgáltatásokhoz képest. Noha e megszorítások nem akadályozzák az Alap által végzett tevékenység gazdasági tevékenységnek való minősítését, igazolhatják egy ilyen szervezet kizárólagos jogát egy kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására.
87 Következésképpen az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy valamely kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatásával megbízott, meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek közötti kollektív szerződéssel létrehozott olyan nyugdíjalap, amelybe a belépést az állam az ágazat valamennyi munkavállalója számára kötelezővé tette, a Szerződés 85. és azt követő cikkeinek értelmében vállalkozásnak minősül.
A harmadik kérdésről
88 Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a Szerződés 86. és 90. cikke kizárja-e, hogy az állam kizárólagos joggal ruházzanak fel egy nyugdíjalapot valamely meghatározott ágazatban egy kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására.
89 A holland kormány azt állítja, hogy a belépést kötelezővé tevő rendelet egyetlen hatása abban áll, hogy az érintett ágazat munkavállalóit kötelezi az Alapba való belépésre. Ez a rendelet nem nyújt kizárólagos jogot az Alapnak a kiegészítő nyugdíjak területén. Az Alap nem rendelkezik a Szerződés 86. cikkének értelmében vett erőfölénnyel sem.
90 Mindenekelőtt megállapítható, hogy az állam azon határozata, amely kötelezővé teszi – mint jelen esetben is – a valamely ágazati nyugdíjalapba való belépést, szükségszerűen maga után vonja, hogy ez az alap megkapja a nyugdíjjogosultság létesítése érdekében befizetett járulékok beszedésére és kezelésére vonatkozó kizárólagos jogot. Ennélfogva az Alap – a Szerződés 90. cikkének (1) bekezdése szerint – az állam által kizárólagos jogokkal felruházott vállalkozásnak minősül.
91 Helyénvaló továbbá emlékeztetni arra is, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében valamely vállalkozás, amely jogszabályon alapuló monopóliummal rendelkezik a közös piac egy jelentős részén, a Szerződés 86. cikke szerinti erőfölénnyel rendelkező vállalkozásnak tekinthető (lásd a C-179/90. sz. Merci convenzionali porto di Genova ügyben 1991. december 10-én hozott ítélet [EBHT 1991., I 5889. o.] 14. pontját és a C-18/88. sz. GB-Inno-BM-ügyben 1991. december 13-án hozott ítélet [EBHT 1991., I 5941. o.] 17. pontját).
92 Az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló ágazati nyugdíjalap, amely kizárólagos jogokkal rendelkezik a tagállam valamely iparágában – s ennélfogva a közös piac egy jelentős részén – egy kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására, így a Szerződés 86. cikke értelmében erőfölénnyel rendelkező vállalkozásnak minősülhet.
93 Hozzá kell azonban tenni, hogy pusztán az a tény, hogy a Szerződés 90. cikkének (1) bekezdése szerinti kizárólagos jogok biztosításával erőfölény jön létre, önmagában még nem összeegyeztethetetlen a Szerződés 86. cikkével. Egy tagállam csak abban az esetben sérti meg az említett két rendelkezésben foglalt tilalmakat, ha az adott vállalkozás már a ráruházott kizárólagos jogok puszta gyakorlásával is elkerülhetetlenül visszaél az erőfölényével, vagy ha ezek a jogok olyan helyzetet teremthetnek, amely a vállalkozást ilyen visszaélésekre indíthatja (lásd a fenti hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítélet 29. pontját, a C-260/89. sz. ERT-ügyben 1991. június 18-án hozott ítélet [EBHT 1991., I 2925. o.] 37. pontját, a fent hivatkozott Merci convenzionali porto di Genova ügyben hozott ítélet 16 és 17. pontját, a C-323/93. sz. Centre d’insémination de la Crespelle ügyben 1994. október 5-én hozott ítélet [EBHT 1994., I 5077. o.] 18. pontját és a C-163/96. sz. Raso és társai ügyben 1998. február 12-én hozott ítélet [EBHT 1998., I 533. o.] 27. pontját).
94 Az Albany e tekintetben azzal érvel, hogy az Alap által igazgatott kiegészítő nyugdíjrendszerbe való kötelező belépés ellentétes a Szerződés 86. cikkével, összefüggésben annak 90. cikkével. Az Alap által kínált nyugellátások nem, illetve már nem felelnek meg a vállalkozások igényeinek. Ezen ellátások szintje túl alacsony, azok nem kötődnek a bérekhez, és így rendszerszerűen nem megfelelőek. Ennélfogva a munkáltatóknak más intézkedéseket kell hozniuk a nyugdíj tekintetében. Ugyanakkor, a kötelező belépési rendszer megfosztja e munkáltatókat attól a lehetőségtől, hogy egy biztosítótársasággal teljes nyugdíjfedezetről egyezzenek meg. Különböző biztosítóknál több nyugdíjrendszerről való megegyezés növelné az igazgatási költségeket, és csökkentené a hatékonyságot.
95 Emlékeztetni kell arra, hogy a fent hivatkozott Höfner és Elser ügyben hozott ítélet 34. pontjában a Bíróság úgy határozott, hogy az a tagállam, amely kizárólagos munkaközvetítési jogot biztosít munkaügyi hivatala számára, megsérti a Szerződés 90. cikkének (1) bekezdését, mivel olyan helyzetet teremt, amelyben a munkaügyi közhivatal elkerülhetetlenül megsérti a Szerződés 86. cikkének rendelkezéseit, többek között azért, mert nyilvánvalóan nem képes kielégíteni az e tevékenységek iránt a piacon jelentkező keresletet.
96 Jelen esetben fontos megjegyezni, hogy az Alap által javasolt kiegészítő nyugdíjrendszer a Hollandiában jelenleg érvényes előíráson alapul, vagyis azon, hogy minden olyan munkavállaló, aki járulékot fizetett a fenti rendszerbe a tagság maximális időtartama alatt, utolsó fizetése 70 %-ának megfelelő nyugdíjat kap, amelybe beleértendő az AOW címén folyósított állami nyugdíj is.
97 Bizonyos, hogy az ágazat egyes vállalkozásai olyan nyugdíjrendszert kívánnának biztosítani munkavállalóik számára, amely túlmutat az Alap általa javasolt rendszeren. Azonban az a tény, hogy az ilyen vállalkozások nem bízhatják egy ilyen rendszer igazgatását egyetlen biztosítóra, és az ebből fakadó versenykorlátozás közvetlenül az ágazati nyugdíjalapnak adott kizárólagos jognak tudható be.
98 Ennélfogva meg kell vizsgálni, hogy – amint azt az Alap, a holland kormány és a Bizottság állítja – az ágazati nyugdíjalap kiegészítő nyugdíjak igazgatására vonatkozó kizárólagos joga egy meghatározott ágazatban, valamint az abból következő versenykorlátozás indokoltnak tekinthető-e a Szerződés 90. cikke (2) bekezdése alapján, mint olyan intézkedés, amely egy – az Alapra bízott – általános érdekű, sajátos szociális feladat megvalósításához szükséges.
99 Az Albany azt állítja, hogy az ágazati nyugdíjalapba való kötelező belépés nem szükséges ahhoz, hogy megfelelő szintű nyugdíjat lehessen biztosítani a munkavállalók számára. Ez a cél a nyugdíjakra vonatkozó minimumkövetelmények meghatározásával elérhető lenne, amelyeket vagy az állam ösztönzésére a szociális partnereknek, vagy közvetlenül az államnak kellene megállapítania. A kollektív munkaszerződések gyakran előírják a munkáltatók számára egy minimális nyugdíjrendszer biztosításának kötelezettségét, ugyanakkor meghagyják számukra annak lehetőségét, hogy vállalkozásuk számára saját nyugdíjalapot hozzanak létre, belépjenek egy ágazati nyugdíjalapba vagy biztosítótársasághoz forduljanak.
100 Az Albany szerint az „átlagos járulék” befizetése sem indokolja a kötelező tagságot. Egyrészről sem a BPW, sem a belépést kötelezővé tevő rendelet nem írja elő, hogy a rendszernek ilyen járulékon kellene alapulnia. Másrészről számos olyan ágazati nyugdíjalap működik tökéletesen az „átlagos járulék” rendszere alapján, amelybe a belépés nem kötelező.
101 Azzal kapcsolatban, hogy egy-egy tevékenységi ágazat minden munkavállalóját előzetes orvosi vizsgálat nélkül felveszik, méghozzá annak érdekében, hogy a „rossz” kockázatokat ne lehessen visszautasítani, az Albany megjegyzi, hogy a gyakorlatban a biztosítókkal kötött nyugdíjbiztosítási szerződések a munkáltatót arra kötelezik, hogy minden munkavállalót jelentsen be, a biztosítót pedig arra, hogy előzetes orvosi vizsgálat nélkül elfogadjon minden bejelentett munkavállalót.
102 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a Szerződés 90. cikke (2) bekezdésének értelmében, az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozások olyan mértékben tartoznak a versenyszabályok hatálya alá, amennyiben ezek alkalmazása sem jogilag, sem ténylegesen nem akadályozza a rájuk bízott sajátos feladatok végrehajtását.
103 Azáltal, hogy bizonyos feltételek mellett eltérést enged a Szerződés általános szabályaitól, a Szerződés 90. cikkének (2) bekezdése arra irányul, hogy összeegyeztesse a tagállamok azon érdekeit, hogy egyes vállalkozásokat – különösen a közszférában – gazdaság- vagy szociálpolitikai eszközként vegyenek igénybe, valamint a Közösségnek a versenyszabályok tiszteletben tartására és a közös piac egységének megóvására vonatkozó érdekeit (lásd: a C-202/88. sz. Franciaország kontra Bizottság ügyben 1991. március 19-én hozott ítélet [EBHT 1991., I 1223. o.] 12. pontját és a C-157/94. sz. Bizottság kontra Hollandia ügyben 1997. október 23-án hozott ítélet [EBHT 1997., I 5699. o.] 39. pontját).
104 Tekintettel a tagállamok ily módon meghatározott érdekeire, nem lehet megtiltani számukra, hogy azon általános gazdasági érdekű szolgáltatásaik meghatározásakor, amelyekkel egyes vállalkozásokat megbíznak, figyelembe vegyék a nemzeti politikájukra jellemző sajátos célokat, és hogy ezeket az említett vállalkozások számára előírt kötelezettségek és megszorítások útján próbálják meg megvalósítani (a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 40. pontja).
105 Az alapeljárás tárgyát képező kiegészítő nyugdíjrendszer lényeges szociális funkciót tölt be a holland nyugdíjrendszerben, hiszen a törvényi minimálbér alapján számított törvényi nyugdíj összege meglehetősen alacsony.
106 Ezenfelül a kiegészítő nyugdíjak szociális funkciójának fontossága nemrégiben a közösségi jogalkotó által is elismerést nyert a Közösségen belül mozgó munkavállalók és önálló vállalkozók kiegészítő nyugdíjra való jogosultságának védelméről szóló, 1998. június 29-i 98/49/EK tanácsi irányelv (HL L 209., 46. o.) elfogadásával.
107 Helyénvaló emlékeztetni továbbá arra, hogy a Szerződés 90. cikke (2) bekezdése alkalmazási feltételeinek megvalósulásához nincs szükség arra, hogy az általános gazdasági érdekű szolgáltatás működtetésével megbízott vállalkozás pénzügyi egyensúlya vagy gazdasági életképessége veszélyeztetve legyen. Elégséges, ha a kérdéses jogok hiányában a vállalkozás nem képes azoknak – a rá háruló kötelezettségekkel és megszorításokkal meghatározott – sajátos feladatoknak a megvalósítására, amelyekkel megbízták (a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet, 52. pont), vagy e jogok fenntartása elengedhetetlen ahhoz, hogy a jogosult számára lehetővé tegye a rábízott általános gazdasági érdekű feladatok gazdaságilag elfogadható körülmények között történő megvalósítását (lásd a C-320/91. sz. Corbeau-ügyben 1993. május 19-én hozott ítélet [EBHT 1993., I 2533. o.] 14-16. pontját és a fent hivatkozott Bizottság kontra Hollandia ügyben hozott ítélet 53. pontját).
108 Márpedig, ha megszüntetnék az Alap kizárólagos jogát a valamely meghatározott ágazat minden munkavállalójára kiterjedő kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására, a fiatal és jó egészségi állapotú személyzetet alkalmazó, nem veszélyes tevékenységet folytató vállalkozások előnyösebb biztosítási feltételekre törekednének a magánbiztosítóknál. A „jó” kockázat fokozatos távozásával az ágazati nyugdíjalapra maradna a növekvő „rossz” kockázat vállalása, amely maga után vonná a munkavállalói nyugdíjköltségének növekedését, különös tekintettel az olyan, idős személyzetet alkalmazó, veszélyes tevékenységet folytató kis- és középvállalkozások munkavállalóira, amelyeknek az Alap nem tudna elfogadható költségek mellett nyugdíjat kínálni.
109 Ez még inkább igaz olyan helyzetben, amikor – mint az alapeljárásban is – az Alap kizárólagos igazgatása alatt álló kiegészítő nyugdíjrendszert a szolidaritás magas szintje jellemzi, méghozzá mivel a járulékok nem tükrözik a kockázatokat, kötelezettség áll fenn minden munkavállaló előzetes orvosi vizsgálat nélküli felvételére, a nyugdíjjogosultság a keresőképtelenség miatti járulékfizetés alóli mentesítés esetén is fennmarad, az Alap a munkáltató fizetésképtelensége esetén átvállalja a munkáltató járuléktartozásait, valamint a nyugdíjösszegek értékük megőrzése érdekében indexálásra kerülnek.
110 Az ilyen, az Alap által nyújtott szolgáltatás a biztosítótársaságok által nyújtott hasonló szolgáltatásokkal összevetett versenyképességét csökkentő megszorítások ugyanis, hozzájárulnak ahhoz, hogy igazolják az Alapnak a kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására vonatkozó kizárólagos jogát.
111 A fentiekből következően, az Alapra ruházott kizárólagos jog megszüntetése ahhoz vezethetne, hogy az Alap nem lenne képes elfogadható gazdasági körülmények között megvalósítani a rábízott általános gazdasági érdekű feladatot és pénzügyi egyensúlya veszélybe kerülne.
112 A fent hivatkozott GB-Inno-BM-ügyben hozott ítéletre utalva az Albany mindazonáltal úgy ítéli meg, hogy az Alap kettős funkciója – mint a nyugdíjrendszer igazgatója, valamint a mentességek odaítélésének hatáskörével felruházott hatóság – a mentesítési hatáskör önkényes gyakorlásához vezethet.
113 Helyénvaló emlékeztetni arra, hogy a fent hivatkozott GB-Inno-BM-ügyben hozott ítélet 28. pontjában a Bíróság úgy határozott, hogy a Szerződés 3. cikkének g) pontja, 86. és 90. cikke megtiltja, hogy egy tagállam a nyilvános távközlési hálózatot üzemeltető társaságra bízza a telefonkészülékekre vonatkozó szabványok megállapítását, és azok gazdasági szereplők általi betartásának ellenőrzését, hiszen a társaság egyben e szereplők versenytársa is a készülékek piacán.
114 Ez utóbbi ítélet 25. pontjában a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az, ha egy ilyen társaság kezében összpontosulnak azok a hatáskörök, amelyek egyrészről a telefonkészülékek hálózati csatlakoztatásának engedélyezésére vagy visszautasítására vonatkoznak, másrészről amelyek a készülékekre vonatkozó műszaki szabványok meghatározására, valamint annak ellenőrzésére vonatkoznak, hogy a nem általa gyártott készülékek megfelelnek-e az általa elfogadott előírásoknak, azt jelentené, hogy a társaságot felruházzák azzal a joggal, hogy saját belátása szerint határozhassa meg a nyilvános hálózatra csatlakoztatható végberendezéseket, és hogy ennélfogva nyilvánvaló előnyt biztosítanak számára a versenytársaival szemben.
115 Ugyanakkor az alapeljárásban fennálló helyzet különbözik a fent hivatkozott GB-Inno-BM-ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló helyzettől.
116 Mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a belépés alóli mentesítésről szóló iránymutatások 5. cikkének (1) bekezdése szerint az ágazati kiegészítő nyugdíjalap köteles mentességet adni valamely vállalkozásnak abban az esetben, ha a vállalkozás már legalább hat hónappal az alapba való belépés kötelezővé tételét megalapozó kérelem benyújtása előtt olyan nyugdíjrendszer keretében biztosította munkavállalóit, amely legalább az alapba való belépés esetén megszerezhető jogosultsággal egyenértékű jogosultságot biztosít a számukra.
117 Mivel a fent említett rendelkezés köti az ágazati nyugdíjalapot a mentesítési hatáskör gyakorlása tekintetében, e rendelkezést nem lehet úgy tekinteni, mint amely az alapot e hatáskörrel való visszaélésre ösztönözné. Ilyen esetben ugyanis az alap annak ellenőrzésére szorítkozik, hogy az illetékes miniszter által elrendelt feltételek teljesülnek-e (lásd e tekintetben a C-46/90. és C-93/91. sz. Lagauche és társai egyesített ügyekben 1993. október 27-én hozott ítélet [EBHT 1993., I 5267. o.] 49. pontját).
118 A továbbiakban meg kell állapítani, hogy a belépés alóli mentesítésről szóló iránymutatások 1. cikkének értelmében az ágazati nyugdíjalapnak jogában áll mentességet adni valamely vállalkozásnak abban az esetben, ha a vállalkozás olyan nyugdíjrendszer keretében biztosítja munkavállalóit, amely legalább az alapba való belépés esetén megszerezhető jogosultsággal egyenértékű jogosultságot biztosít a számukra, feltéve hogy a nyugdíjalapból való kilépés esetén, a vállalkozás – a biztosítási kamara által ésszerűnek ítélt – kártalanítást ajánl fel a kilépés következtében a nyugdíjalapot biztosításmatematikai szempontból ért esetleges kárért.
119 A fenti rendelkezés így lehetővé teszi az ágazati nyugdíjalap számára, hogy mentesítse a belépési kötelezettség alól azt a vállalkozást, amely az általa igazgatott rendszerrel egyenértékű nyugdíjrendszerben biztosítja munkavállalóit, ha ez a mentesítés nem veszélyezteti az alap pénzügyi egyensúlyát. E mentesítési hatáskör gyakorlása megköveteli az adott nyugdíjrendszerek adatainak és az alap pénzügyi egyensúlyának összetett értékelését, amely szükségszerűen széles mérlegelési keretet feltételez..
120 Tekintettel egy ilyen értékelés összetettségére, valamint a mentesség odaítélésével járó, az ágazati nyugdíjalap pénzügyi egyensúlyára – és így az alapra bízott szociális feladat megvalósítására – vonatkozó kockázatokra, a tagállamok úgy is vélhetik, hogy a mentesítési hatáskört nem kell különálló jogalanyra ruházni.
121 Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy amennyiben a nemzeti bíróságokhoz – a jelen ügyhöz hasonlóan – a járulékfizetési felszólítás elleni kifogással fordulnak, e bíróságoknak felül kell vizsgálniuk az alapnak a belépés alóli mentesítés elutasításáról szóló határozatát, ami lehetővé teszi legalábbis annak ellenőrzését, hogy az alap nem önkényesen élt-e mentesítési hatáskörével, és hogy a hátrányos megkülönbözetés tilalmának elvét, valamint a határozat jogszerűségére vonatkozó többi feltételt tiszteletben tartották-e.
122 Végül, az Albany azon érvével kapcsolatban, amely szerint a munkavállalók számára a megfelelő szintű nyugdíj biztosítása olyan minimumkövetelmények meghatározásával is biztosítható lenne, amelyeknek a biztosítótársaságok által kínált nyugdíjaknak meg kellene felelniük, ki kell emelni, hogy tekintettel a kiegészítő nyugdíjrendszerek szociális funkciójára és azon mérlegelési keretre, amellyel az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a tagállamok szociális biztonsági rendszerük megszervezése tekintetében rendelkeznek (a 238/82. sz. Duphar és társai ügyben 1984. február 7-én hozott ítélet [EBHT 1984., 523. o.] 16. pontja, a fent hivatkozott Poucet és Pistre ügyben hozott ítélet 6. pontja és a C-70/95. sz. Sodemare és társai ügyben 1997. június 17-én hozott ítélet [EBHT 1997., I 3395. o.] 27. pontja), a tagállamok feladata annak megítélése, hogy – nemzeti nyugdíjrendszerük sajátosságainak figyelembevételével – minimumkövetelmények megállapításával is biztosítani lehet-e azt a nyugdíjszintet, amelyet egy adott ágazatban a nyugdíjalapba való belépés kötelezővé tételével biztosítani kíván.
123 Következésképpen a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy nem ellentétes az EK-Szerződés 86. és 90. cikkével (jelenleg EK 82. és EK 86. cikk) az, hogy az állam meghatározott ágazatban valamely kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására vonatkozó kizárólagos jogot ruházzon egy nyugdíjalapra.
A költségekről
124 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő holland, német, francia és svéd kormány és a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről..
A fenti indokok alapján
A BÍRÓSÁG,
a Kantongerecht te Arnhem 1996. március 4‑én ítéletével előterjesztett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:
1) Az EK‑Szerződés 3. cikkének g) pontja (jelenleg, módosítást követően EK 3. cikk (1) bekezdésének g) pontja), 5. és 85. cikke (jelenleg, módosítást követően, EK 10. és EK 81. cikk) nem tiltja az állam olyan határozatát, amely meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek kérelmére kötelezővé teszi a belépést valamely ágazati nyugdíjalapba.
2) Valamely kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatásával megbízott olyan nyugdíjalap, amelyet meghatározott ágazat munkáltatóit és munkavállalóit képviselő szervezetek közötti kollektív szerződéssel hoztak létre, és amelybe a belépést az állam az ágazat valamennyi munkavállalója számára kötelezővé tette, a Szerződés 85. és azt követő cikkeinek értelmében vállalkozásnak minősül.
3) Nem ellentétes az EK‑Szerződés 86. és 90. cikkével (jelenleg EK 82. és EK 86. cikk) az, hogy az állam meghatározott ágazatban valamely kiegészítő nyugdíjrendszer igazgatására vonatkozó kizárólagos jogot ruházzon egy nyugdíjalapra.
Rodríguez Iglesias | Puissochet | Hirsch |
Jann | Moitinho de Almeida | Gulmann |
Kihirdetve Luxembourgban, az 1999. október 21‑i nyilvános ülésen.
R. Grass | | G. C. Rodríguez Iglesias |