AZ EURÓPAI UNIÓ KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉKÉNEK ÍTÉLETE (első tanács)
2007. november 27. (*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Szociális biztonság – Közös egészségbiztosítási rendszer – Élettársi kapcsolat – A személyzeti szabályzat 72. cikke – A személyzeti szabályzat VII. mellékletének 1. cikke – Az egészségbiztosítási szabályzat 12. cikke”
Az F‑122/06. sz. ügyben,
az EK 236. és az EAK 152. cikk alapján,
Anton Pieter Roodhuijzen, az Európai Közösségek Bizottságának tisztviselője (lakóhelye: Luxembourg, képviseli: É. Boigelot ügyvéd)
felperesnek
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: J. Currall és D. Martin, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
benyújtott keresete tárgyában,
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kreppel elnök, H. Tagaras (előadó) és S. Gervasoni bírák,
hivatalvezető: S. Boni tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. június 12‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 A Törvényszék Hivatalához 2006. október 23‑án benyújtott keresetlevelében Anton Pieter Roodhuijzen, az Európai Közösségek Bizottságának tisztviselője azt kéri a Törvényszéktől, hogy semmisítse meg a Bizottság 2006. március 20‑án helybenhagyott, 2006. február 28‑i határozatát, amely megtagadta a Maria Helena Astrid Harttal fennálló élettársi kapcsolatának elismerését, és következésképpen megtagadta azt, hogy utóbbira kiterjedjen az Európai Közösségek közös egészségbiztosítási rendszere, valamint hogy semmisítse meg a kinevezésre jogosult hatóság által 2006. július 12‑én hozott, a panaszt elutasító határozatot.
Jogi háttér
2 Az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 72. cikkének (1) bekezdése kimondja:
„A tisztviselő, annak házastársa – amennyiben ez utóbbi bármely más jogszabály vagy előírás értelmében hasonló jellegű és mértékű ellátásra nem jogosult –, gyermekei és a VII. melléklet 2. cikkének értelmében vett más eltartottjai betegségbiztosításra [helyesen: egészségbiztosításra] jogosultak a felmerült költségek 80%‑áig, a Közösségek intézményeinek közös megegyezése alapján – a személyzeti szabályzati bizottsággal folytatott konzultációt követően – megállapított szabályok szerint. A térítés mértéke 85%‑ra emelkedik az alábbi ellátások esetében: konzultációk és vizitek, műtéti beavatkozások, kórházi kezelés, gyógyszerészeti termékek, röntgenvizsgálatok, vizsgálatok, laboratóriumi vizsgálatok és orvosi vényre kiutalt protézisek, a fogprotézis kivételével. A térítés mértéke 100%‑ra emelkedik tuberkulózis, gyermekbénulás, rák, elmebetegség és a kinevezésre jogosult hatóság által hasonlóan súlyosnak elismert más betegségek, valamint megelőző szűrővizsgálatok és szülés esetén. A 100%‑os térítés azonban nem vonatkozik a foglalkozási betegség vagy baleset esetére, amelyre a 73. cikket kell alkalmazni.
A tisztviselő élettársát a betegségbiztosítási rendszer [helyesen: egészségbiztosítási rendszer] szempontjából házastársnak kell tekinteni, ha a VII. melléklet 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában felsorolt első három feltétel teljesül.
[…]”
3 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Háztartási támogatásra jogosult:
a) a házas tisztviselő;
b) az olyan özvegy, elvált, jogilag különélő vagy egyedülálló tisztviselő, akinek a 2. cikk (2) és (3) bekezdése szerinti egy vagy több eltartott gyermeke van;
c) az a tisztviselő, aki tartós társkapcsolatnak minősülő nem házassági viszonyban él [helyesen: aki tartós élettársként van bejegyezve], feltéve hogy:
i. a pár egy tagállam vagy egy tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által elismert jogi okmányokat mutat be, amelyek igazolják élettársi státuszukat [helyesen: hivatalos okiratot mutat be, amely igazolja élettársi jogállásukat];
ii. egyik fél sem áll házassági jogviszonyban vagy másik nem házassági társkapcsolatban [helyesen: vagy más élettársi kapcsolatban];
iii. a felek nem állnak a következő rokonsági viszonyok valamelyikében: szülő, gyermek, nagyszülő, unoka, testvér, nagynéni, nagybácsi, unokahúg, unokaöcs, vő, meny;
iv. a pár egy tagállamban nem léphet legális házasságra [helyesen: törvényes házasságra]; e pont alkalmazásában akkor tekinthető úgy, hogy egy pár legális házasságra [helyesen: törvényes házasságra] léphet, ha a pár tagjai eleget tesznek az ilyen párok házasságkötését engedélyező tagállam jogszabályaiban megállapított feltételek mindegyikének;
[…]”
4 Az Európai Közösségek tisztviselői egészségbiztosítási szabályzatának (a továbbiakban: közös szabályzat) 12. cikke kimondja:
„A 13. és 14. cikkben megállapított feltételek szerint a [közös egészségbiztosítási rendszer] tag[jának] biztosítása által biztosított személy:
– a tag házastársa, amennyiben nem tagja maga is e rendszernek,
– a tag elismert élettársa, akkor is, ha a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának utolsó francia bekezdésében foglalt feltétel nem teljesül,
– a házastárs vagy elismert élettárs a személyzeti szabályzat szerinti, személyes okokkal indokolt szabadság esetén.”
5 Ahogyan a Bizottság által ellenkérelméhez mellékelt és állítása szerint a holland hatóságoktól származó ismertetőből kitűnik, Hollandiában a nemzeti jog a hagyományos házasság mellett az együttélés két formáját szabályozza, így a bejegyzett élettársi kapcsolatot („geregistreerd partnerschap”) és az életközösségi megállapodást („samenlevingsovereenkomst”). Míg az előbbi a házastársi kapcsolat jogi, vagyoni és nem vagyoni következményeihez nagyban hasonló következményekkel jár, az együttélés második formája ezzel szemben a felek önálló akaratából ered, és rájuk nézve főszabály szerint csak a megállapodásban általuk rögzített jogokból és kötelezettségekből eredő következményekkel jár.
A jogvita alapját képező tényállás
6 A holland állampolgárságú felperes 2006. február 15‑től az Eurostat tisztviselője. 2006. február 20‑án kérte, hogy a Bizottság ismerje el a 2005. december 29‑én Hollandiában, közjegyző előtt kötött életközösségi megállapodás („samenlevingsovereenkomst”) által szabályozott, Maria Helena Astrid Harttal fennálló élettársi kapcsolatát, hogy kiterjedjen élettársára a közös egészségbiztosítási rendszer.
7 2006. február 28‑i feljegyzésében a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal (a továbbiakban: PMO) azzal az indokkal utasította el a kérelmét, hogy a felperes és élettársa által kötött életközösségi megállapodás nem tekinthető a holland jog (az 1998. január 1‑jén hatályba lépett, a „geregistreerd partnerschapról” szóló törvény) által elismert élettársi kapcsolatnak, ahogyan ezt a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja megköveteli.
8 2006. március 13‑án a felperes vitatta kérelmének elutasítását, és Hollandia luxemburgi nagykövetsége által kiadott igazolást nyújtott be, amely szerint Hollandia elismeri a felperes és élettársa által közjegyző jelenlétében aláírt „samenlevingsovereenkomstot”, amely következésképpen megerősíti élettársi jogállásukat.
9 2006. március 20‑án azonban a Bizottság helybenhagyta 2006. február 28‑i határozatát. Úgy ítélte meg, hogy noha az életközösségi megállapodás a felperes és élettársa élettársi jogállásának hivatalos megerősítését jelenti, kizárólag az élettársak által írásban rögzített jogokat és kötelezettségeket keletkeztet. Az a körülmény, hogy a megállapodást közjegyző előtt írták alá, nem változtat azon a tényen, hogy egyszerűen harmadik személyekkel szemben jogkövetkezményekkel nem járó és bejegyzési kötelezettség alá nem tartozó magánjogi szerződésről van szó. Márpedig a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja ilyen kötelezettségnek veti alá az élettársi kapcsolatokat, mivel a bejegyzés a házasság jogkövetkezményeihez hasonló jogokat és kötelezettségeket keletkeztet.
10 A felperes 2006. március 31‑én panaszt nyújtott be, amelyben vitatta a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek a Bizottság általi, szerinte túlzottan megszorító értelmezését. E panaszban előadta, hogy a megállapodás közjegyző előtti bejegyzése elégséges feltétel, és olyan körülményekre hivatkozott, amelyek azt bizonyítják, hogy alig van különbség élettársi kapcsolata és a házasság intézménye között. Hangsúlyozta különösen, hogy az élettársával való kapcsolata már több mint két éve fennáll, hogy általa hivatalosan elismert közös gyermekük van, és most várják második gyermeküket. A felperes hozzátette, hogy ő és élettársa egymás javára végrendelkeztek, és életbiztosítási szerződést kötött élettársa javára.
11 2006. június 1‑jei véleményében a közös egészségbiztosítási rendszer irányítóbizottsága (a továbbiakban: irányítóbizottság) a felperes által benyújtott iratok és különösen a közjegyző előtt kötött életközösségi megállapodás, valamint Hollandia luxemburgi nagykövetsége által kiadott igazolás alapján úgy ítélte meg, hogy úgy kell tekinteni, hogy a szóban forgó élettársi kapcsolat teljesíti a közös szabályzat 12. cikkében megállapított feltételeket, és különösen a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának i. alpontjában előírt feltételt.
12 Az irányítóbizottság e kedvező véleménye ellenére a kinevezésre jogosult hatóság 2006. július 12‑i határozatában elutasította a felperes panaszát. Úgy ítélte meg, hogy a személyzeti szabályzat rendelkezéseinek célja, hogy a közös egészségbiztosítási rendszert azokra az élettársakra korlátozzák, akik a törvény által meghatározott kölcsönös jogokat és kötelezettségeket keletkeztető, a házassághoz hasonló viszonyban állnak. Kiemelte, hogy az életközösségi megállapodás csak magánjogi szerződés, amelyet kettőnél több személy is köthet, és amelynek tartalmát a felek határozhatják meg, és hogy ez a de facto élettársi kapcsolat – noha közjegyző előtt jegyezték be – semmilyen jogkövetkezménnyel nem jár, és így nem tekinthető a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja értelmében vett élettársi kapcsolatnak.
13 A kinevezésre jogosult hatóság 2006. július 13‑én közölte a felperessel határozatát.
A felek kérelmei
14 A felperes azt kéri a Törvényszéktől, hogy:
– semmisítse meg a Maria Helena Astrid Harttal fennálló élettársi kapcsolatának a közös egészségbiztosítási rendszer értelmében vett élettársi kapcsolatként való elismerését megtagadó, 2006. március 20‑án helybenhagyott, 2006. február 28‑i határozatot;
– semmisítse meg a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján 2006. március 27‑én benyújtott panaszát elutasító, 2006. július 12‑én hozott és 2006. július 13‑án közölt határozatot;
– az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
15 A Bizottság azt kéri a Törvényszéktől, hogy:
– állapítsa meg a kereset alaptalanságát;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogvita tárgyáról
16 A felperes kéri a 2006. március 20‑án helybenhagyott, 2006. február 28‑i határozat megsemmisítését, amely megtagadta az élettársával fennálló élettársi kapcsolatának elismerését, és következésképpen megtagadta azt, hogy utóbbira kiterjedjen a közös egészségbiztosítási rendszer, valamint kéri a kinevezésre jogosult hatóság által 2006. július 12‑én hozott, a panaszt elutasító határozat megsemmisítését. E tekintetben ki kell emelni, hogy e körülmények között a Törvényszéket az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valójában kizárólag azon sérelmet okozó aktusokkal kapcsolatban keresték meg, amelyekkel szemben a panaszt benyújtották (lásd e tekintetben a Bíróság 293/87. sz., Vainker kontra Parlament ügyben 1989. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 23. o.] 8. pontját és a Törvényszék F‑100/05. sz., Chatziioannidou kontra Bizottság ügyben 2006. november 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 24. pontját). Következésképpen a felperes kereseti kérelmeit úgy kell érteni, hogy azok a 2006. március 20‑án helybenhagyott, 2006. február 28‑i határozat megsemmisítésére irányulnak.
A jogkérdésről
17 Kérelmeinek alátámasztására a felperes a személyzeti szabályzat 72. cikkének, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontja i. alpontjának, valamint a közös szabályzat 12. cikkének megsértésére, nyilvánvaló értékelési hibára, az indokolási kötelezettség megsértésére, valamint az általános jogelvek – úgymint a tisztviselők közötti egyenlő bánásmód elve, a gondos ügyintézés elve és a gondoskodási kötelezettség –, illetve azon elvek figyelmen kívül hagyására hivatkozik, amelyek előírják, hogy a kinevezésre jogosult hatóság csak jogilag megengedhető, azaz nyilvánvaló ténybeli vagy jogi értékelési hibát nem tartalmazó releváns indokok alapján hozhat határozatot.
18 A Törvényszék szerint célszerű először a személyzeti szabályzat 72. cikkének, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontja i. alpontjának, valamint a közös szabályzat 12. cikkének megsértésére alapított jogalapokat megvizsgálni.
A felek érvei
19 Egyrészről a felperes úgy ítéli meg, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikkéből, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának i. alpontjából és a közös szabályzat 12. cikkéből – amelyeket együttesen és koherensen kell értelmezni – az következik, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikke és a közös szabályzat 12. cikke értelmében a tisztviselő élettársának csupán a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt első három feltételt, vagyis az i., ii. és iii. alpontban előírt feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy kiterjedjen rá a közös egészségbiztosítási rendszer. A tárgyaláson a felperes hangsúlyozta továbbá, hogy a szóban forgó rendelkezések szó szerinti értelmezése is megerősíti ezt az elemzést. Következésképpen a PMO által a felperes élettársi kapcsolatának elismerése iránti kérelmet elutasító határozatban előadottakkal, majd a kinevezésre jogosult hatóság által a panaszt elutasító határozatban előadottakkal ellentétben az élettársi kapcsolatot el lehet ismerni a közös egészségbiztosítási rendszer keretében anélkül, hogy azt szükségképpen valamely, a közjegyzői okirattól eltérő más módon kellene bejegyezni; a Bizottság így nem írhat elő további, a hivatkozott cikkekben nem szereplő feltételeket. Ennélfogva a valamely tagállam által elismert élettársak számára, ahogyan a felperes és az élettársa közötti élettársi kapcsolat esetén egyértelműen erről van szó, biztosítani kell a személyzeti szabályzatban megállapított előnyöket.
20 A felperes e tekintetben előadja, hogy az ii. és iii. alpontban előírt feltételeken túl, amelyek az ő esetében nem jelentenek nehézséget, a felperes teljesíti a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának i. alpontjában előírt feltételt is. Bemutatott ugyanis egy tagállam által elismert hivatalos okiratot, a jelen esetben a közjegyzői okirat formájában kötött életközösségi megállapodást, amely igazolja élettársi jogállásának elismerését; ezenkívül e hivatalos okirat mellett, amely a felperes szerint már önmagában is elegendő bizonyíték, az iratok között szerepel Hollandia luxemburgi nagykövetségének az élettársi kapcsolat elismerését megerősítő igazolása is. A Bizottság mindenképpen köteles figyelembe venni az iratokhoz benyújtott életközösségi megállapodást, és nem tagadhatja meg a felperes esetében az elismert élettársi jogállásból eredő joghatások elismerését, és nem tetszeleghet a holland nemzeti jogban jártas jogi szakértő szerepében sem.
21 A felperes megjegyzi továbbá, hogy a Bizottság 2006. március 20‑i feljegyzésében maga is elismerte, hogy a felperes és élettársa közötti életközösségi megállapodás az élettársi jogállásuk hivatalos megerősítését jelenti. Ennélfogva meglepő, hogy a Bizottság határozottan megtagadja a felperestől és élettársától az e ténymegállapításból eredő szerzett jog elismerését. Amennyiben a személyzeti szabályzat rendelkezései valamely dokumentum vagy helyzet tagállam általi elismerésére utalnak, a Bizottság nem hivatkozhat a közösségi jog önálló értelmezésének elvére, hogy megtagadja a benyújtott iratok és az azok által igazolt helyzet figyelembevételét. Sőt, az élettársával kötött megállapodás közjegyző, azaz olyan személy által kiállított okirat, aki bizonyos közhatalmat gyakorol, és végrehajtható közokiratok kiállítására jogosult.
22 Ezenkívül a felperes megjegyzi, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikke és a közös szabályzat 12. cikke kifejezetten kizárja a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának iv. alpontját (amely az azzal kapcsolatos feltételre vonatkozik, ha az élettársak valamely tagállamban nem léphetnek törvényes házasságra), ami egyértelműen mutatja, hogy a házasság kérdése a Bizottság által állítottakkal ellentétben nem lényeges az élettársi kapcsolat annak érdekében történő elismeréséhez, hogy a közös egészségbiztosítási rendszert kiterjesszék a tisztviselő élettársára. Függetlenül attól, hogy van‑e lehetőségük a házasságra, vagy sem, a személyek szabadon választhatják, illetve előnyben részesíthetik az élettársi kapcsolatot, mivel a két intézmény nem azonos, és csupán a nyilvános kijelentésben és az ebből következő elismerésben hasonlítanak egymásra.
23 Végül a Bíróság 59/85. sz. Reed‑ügyben 1986. április 17‑én hozott ítéletének (EBHT 1986., 1283. o.) 15. pontjára hivatkozva a felperes úgy ítéli meg, hogy a társadalom számos tagállamban megfigyelhető erkölcsi fejlődése még inkább indokolja a „házastárs” és az „élettárs” fogalmának kiterjesztő értelmezését, hogy az magában foglalja az elismert és tartós kapcsolatban élő, ellentétes nemű élettársakat is.
24 A Bizottság erre azt válaszolja, hogy a felperes állításával ellentétben a jogalkotó nem kívánta kiterjeszteni a közös egészségbiztosítási rendszert a tisztviselő bármilyen tartós élettársára pusztán azért, mert élettársi kapcsolatukat „elismerték”, hanem kizárólag azokra kívánta kiterjeszteni, akiknek az élettársi kapcsolatát abban a tagállamban, ahol az élettársi kapcsolatot létesítették, messzemenően a „házassághoz” hasonlóan kezelik.
25 Először is a Bizottság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy valamely közösségi jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak a rendelkezés szövegét, hanem szövegkörnyezetét és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek részét képezi. Egyrészről a Bizottság úgy ítéli meg, hogy aligha vitatható, hogy mind a személyzeti szabályzat 72. cikkének, mind pedig a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikkének célja az, hogy azokra a személyekre vonatkozzék, akik a tisztviselő „házastársához” „hasonlíthatók”. A Bizottság szerint e célkitűzés kitűnik egyébként a személyzeti szabályzat 72. cikkének rendelkezéseiből, amely cikk a tisztviselő élettársára utal, aki a tisztviselő házastársának „tekinthető”. Másrészről a Bizottság előadja, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontja i. alpontjának „semleges” megfogalmazását éppen a tagállamokban létező, a „házassághoz hasonlítható élettársi kapcsolatokra” vonatkozó nemzeti jogszabályok közötti jelentős eltérések magyarázzák, illetve következésképpen az, hogy a jogalkotó számára lehetetlen volt olyan konkrétabb megfogalmazást elfogadni, amely túlságosan pontos jellege miatt azzal a veszéllyel járna, hogy figyelmen kívül hagyná a bizonyos tagállamokban e célból szabályozott élettársi kapcsolatokat.
26 Továbbá, ha a közösségi jogalkotó ki kívánta volna terjeszteni a közös egészségbiztosítási rendszert a tartós élettársak más kategóriáira is, ezt kifejezetten jelezte volna. E tekintetben a Bizottság megjegyzi, hogy Hollandiában csak egyetlen típusú, a házassághoz hasonló „bejegyzett élettársi kapcsolat” létezik. A felperes által kötött életközösségi megállapodás jogilag nem ilyen bejegyzett élettársi kapcsolatot, hanem olyan szerződést vagy „együttélési megállapodást” jelent, amelyet két vagy több személy is köthet, míg ez utóbbi lehetőség a „bejegyzett élettársi kapcsolat” keretében ezzel szemben meg van tiltva. A Bizottság hangsúlyozza továbbá, hogy az életközösségi megállapodást nem kötelező közjegyző által bejegyeztetni, noha a bejegyzés bizonyos előnyökkel jár. Egyébként, míg az igazi „bejegyzett élettársi kapcsolat” a törvényből, az életközösségi megállapodás kizárólag a felek önálló akaratából ered. Ugyanígy, míg az előbbi a házassághoz hasonlóan törvényes jogokat és kötelezettségeket keletkeztet, a második kizárólag vagyoni következményekkel jár.
27 A Bizottság szerint nem bír jelentőséggel az a tény, hogy az életközösségi megállapodást közjegyző bejegyezte, és hogy Hollandia elismeri ezen együttélési megállapodást. Ez az elismerés nem jár jogkövetkezményekkel azon kérdés vonatkozásában, vajon a közös egészségbiztosítási rendszernek a tisztviselő élettársára való kiterjesztése érdekében a közösségi munkáltatónak figyelembe kell‑e vennie ezen „együttélési megállapodást”.
28 Végül a felperesnek a fent hivatkozott Reed‑ügyben hozott ítélettel kapcsolatos érvére válaszolva a Bizottság emlékeztet arra, hogy a C‑122/99. P. és C‑125/99. P. sz., D. és Svédország kontra Tanács egyesített ügyekben 2001. május 31‑én hozott ítélet (EBHT 2001., I‑4319. o.) 37. és 38. pontjában a Bíróság kifejezetten rámutatott arra, hogy a közösségi bíróságnak nem feladata a „házasság” vagy a „bejegyzett élettársi kapcsolat” fogalmának kiterjesztő értelmezése, hanem ezzel szemben kizárólag a jogalkotónak kell a személyzeti szabályzatot módosítania annak érdekében, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat bizonyos formáit a házassággal azonos módon kezeljék. A Bizottság hozzáteszi, hogy ezen ítéletből egyébként egyértelműen kitűnik, hogy a jogalkotó a közös egészségbiztosítási rendszert kizárólag azokra a személyekre kívánta kiterjeszteni, akik a házassággal egyenértékű joghatásokkal járó, tartós élettársi kapcsolatban élnek.
A Törvényszék álláspontja
29 Magának a személyzeti szabályzat 72. cikkének a szövegéből következik, hogy a „tisztviselő élettársa” fogalmának meghatározásához e cikk közvetlenül a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt első három feltételre utal, míg a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának bevezető mondatában említett, az élettársi kapcsolat bejegyzésének kérdése nem tekinthető előzetes feltételnek. Ha a jogalkotó erről másként kívánt volna rendelkezni, a személyzeti szabályzat 72. cikke, illetve a közös szabályzat 12. cikke nem a tisztviselő „élettársára”, illetve „elismert” élettársára hivatkozott volna, hanem a „bejegyzett” élettársára, amely kifejezést a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontja használja; ezenkívül megjegyzendő, hogy az Európai Közösségek tisztviselői személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek egyéb alkalmazottai alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) (8) preambulumbekezdése, amely a házaspároknak járó előnyöknek az együttélés házasságon kívüli egyéb formáira való kiterjesztésére vonatkozik, az „egy tagállam által tartós társkapcsolatként [helyesen: tartós élettársi kapcsolatként] elismert nem házassági viszonyban élő tisztviselők[re]” utal anélkül, hogy említene bármilyen, a szóban forgó kapcsolat bejegyzésére vonatkozó feltételt. Ebben az összefüggésben a Törvényszék feltétlenül pontosítani kívánja, hogy lényegében nincs különbség a személyzeti szabályzat 72. cikkében foglalt, a tisztviselő élettársának fogalma és a közös szabályzat 12. cikke szerinti, a tisztviselő elismert élettársának fogalma között.
30 Így tehát a közös egészségbiztosítási rendszernek a tisztviselő élettársára történő kiterjesztéséről való közösségi bíróság általi döntés során csak azt kell felülvizsgálnia, hogy betartották‑e a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt első három feltételt.
31 A személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt első három feltételt illetően a felek nem vitatják, hogy a jelen esetben ezek közül teljesül az utolsó két feltétel, vagyis hogy egyik fél sem áll más élettársi kapcsolatban, és a felek nem állnak rokonsági viszonyban.
32 Ezenkívül az első feltétel, amelyre tulajdonképpen a felek általi eltérő értelmezés vonatkozik (a továbbiakban: vitatott feltétel), kimondja, hogy a pár köteles valamely tagállam vagy valamely tagállam hatáskörrel rendelkező hatósága által elismert hivatalos okiratot bemutatni, amely igazolja élettársi jogállásukat. E feltétel három részből áll:
– az első rész a családi állapotot igazoló „hivatalos” okirat bemutatására vonatkozik;
– a második rész azt a kötelezettséget írja elő, hogy az említett hivatalos okiratot valamely tagállam elismerje;
– végül pedig a harmadik rész megköveteli, hogy ez a családi állapotra vonatkozó hivatalos okirat igazolja az érintett személyek „élettársi” jogállását.
33 A jelen esetben teljesül a vitatott feltétel első két része. A felperes ugyanis bemutatta az élettársával Hollandiában, közjegyző előtt kötött életközösségi megállapodást, valamint Hollandia luxemburgi nagykövetségének igazolását, miszerint a felperes és élettársa élettársi jogállására hivatkozó ezen okiratot elismerik Hollandiában. A Bizottság nem tagadta sem ezen életközösségi megállapodás „hivatalos” jellegét, sem pedig annak a tagállam általi „elismerését”.
34 A harmadik részt illetően a felperes úgy ítéli meg, hogy mivel Hollandia luxemburgi nagykövetségének igazolása kifejezetten tartalmazza, hogy a „samenlevingsovereenkomst” elismeri a felperes és élettársa „élettársi” jogállását, ezen okirat elegendő annak megállapításához, hogy a vitatott feltétel harmadik része is teljesül.
35 A Törvényszék nem ért egyet ezzel az érveléssel. Az a kérdés, vajon két személy a személyzeti szabályzat értelmében vett „élettársi” helyzetben van‑e, nem tartozhat valamely tagállam nemzeti hatóságainak kizárólagos mérlegelési jogkörébe. Így konkrétan a „samenlevingsovereenkomst” esetében az „élettársi” jogállás követelményének való megfeleléshez nem lehet elegendő pusztán az a tény, hogy valamely tagállam által elismert hivatalos okirat kimondja e jogállás fennállását. A holland jog szerinti életközösségi megállapodás ugyanis csupán a felek által – a közrenddel és a jó erkölccsel kapcsolatos szabályok tiszteletben tartásának sérelme nélkül – szabadon megfogalmazott szerződés. Ilyen megállapodást két vagy több személy is köthet, és semmilyen jogi kötelezettség nem áll fenn arra vonatkozóan, hogy a megállapodásba bele kell foglalni bizonyos, különösen a közös háztartással kapcsolatos kötelezettségvállalásokat vagy nyilatkozatokat. Továbbá a megállapodás a felek között főszabály szerint csak az általuk meghatározott jogokat és kötelezettségeket keletkezteti, továbbá a harmadik személyekkel szembeni, mindenképpen korlátozott joghatások kiváltásához sajátos nyilatkozatok és eljárások szükségesek.
36 Ugyanakkor – a Bizottság azon érvelését bizonyos mértékben elfogadva, amikor is azt állítja, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikke és a közös szabályzat 12. cikke a házassághoz „hasonlítható” élettársi kapcsolatokra vonatkozik – el kell ismerni, hogy az adott élettársi kapcsolatnak a házassággal való bizonyos hasonlóságokat kell felmutatnia ahhoz, hogy kiterjedjen rá az említett rendelkezések hatálya.
37 A Törvényszék e körülmény fényében véli úgy, hogy a vitatott feltétel harmadik részét úgy kell érteni, hogy az három együttes alfeltételt foglal magában.
38 Először is a vitatott feltétel e harmadik része feltételezi – és a személyzeti szabályzat alkalmazandó rendelkezésében használt kifejezés is ezt az értelmezést támasztja alá –, hogy az élettársaknak „párt” kell alkotniuk, vagyis a két személy között köteléknek kell fennállnia, ellentétben az olyan személyek között fennálló más kapcsolatokkal, akik a holland jog szerinti életközösségi megállapodást köthetnek. Meg kell állapítani, és a felek e kérdésben egyet is értenek, hogy a jelen esetben erről van szó.
39 Továbbá a „jogállás” szó használata azt bizonyítja, hogy az élettársak közötti kapcsolatnak fel kell mutatnia bizonyos, a nyilvánossággal és az alakszerűséggel kapcsolatos elemeket. A harmadik rész e második alfeltétele, noha részben a vitatott feltétel első részéhez kapcsolódik (lásd a jelen ítélet 32. pontját), mégis túlmutat a „hivatalos” okirat egyszerű követelményén. Meg kell állapítani, hogy a jelen esetben ezen alfeltétel teljesül. Egyrészről a felperes és élettársa életközösségét szabályozó, közjegyző előtt kötött – noha ilyen kötelezettség nem áll fenn – megállapodás hiteles, mivel közjegyzői okiratban kötötték; másrészről a jogi szövegek megfogalmazási módját követve strukturáltan és részletesen szabályozza az élettársak életközösségét.
40 Végül az „élettársak” fogalmát úgy kell értelmezni, hogy az olyan helyzetre vonatkozik, amelyben az élettársak bizonyos fokú tartósság által jellemzett életközösségben élnek, és ezen életközösség keretében a közös életükre vonatkozó kölcsönös jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek.
41 A jelen esetben erről van szó.
42 Először is a felperes és élettársa által kötött „samenlevingsovereenkomst” bevezető részében a felek kifejezetten kinyilvánítják, hogy 2004. július 1‑je óta együtt élnek és közös háztartást vezetnek. Ezenkívül, ahogyan a felperes a tárgyaláson kiemelte, az életközösségi megállapodás 7. cikke előírja, hogy a párnak közös lakóhellyel kell rendelkeznie.
43 Ezt követően meg kell állapítani, hogy a felperes és élettársa közötti életközösségi megállapodás részletesen szabályozza a felek mint pár életközösségére vonatkozó jogokat és kötelezettségeket. Többek között a megállapodás 3. cikke értelmében az élettársak meghatalmazást adtak egymásnak a mindennapi háztartással kapcsolatos jogügyletek megkötésére. A megállapodás 4. cikke pedig kimondja, hogy a mindennapi háztartást szolgáló javak közös tulajdonban vannak, kivéve ha e javak a megállapodás mellékletében fel vannak sorolva, vagy ha a felek írásban eltérően állapodtak meg. Ezeket a háztartással kapcsolatos közös javakat a megállapodás 4. cikkének (2) bekezdése sorolja fel. A megállapodás 5. cikkében az élettársak továbbá arra kötelezik magukat, hogy a mindennapi háztartási költségek fedezése érdekében havonta a munkából származó nettó jövedelmük arányában járulnak hozzá a közös kasszához. Ezenkívül a megállapodás 8. cikke kimondja, hogy valamely vagyontárgy tulajdonjogával kapcsolatos vita esetén úgy kell tekinteni, hogy a vagyontárgy fele‑fele arányban kettejük osztatlan tulajdonában van. Végül kiemelendő a megállapodás 9. cikke, amely szerint mindkét élettárs a másikat jelölte meg az „élettársi nyugdíj” kedvezményezettjeként, amennyiben az adott félre vonatkozó nyugdíjszabályzat ismer ilyen nyugdíjat.
44 Noha az életközösségi megállapodás a gyermekekkel kapcsolatban egyáltalán nem rendelkezik, az ellenkérelemhez mellékelt és a jelen ítélet 5. pontjában említett ismertetőből kitűnik, hogy amennyiben a szülők csupán élettársak, a holland jog lehetővé teszi, hogy a gyermek elismerése által és bizonyos más eljárások révén a gyermek apját a gyermekkel kapcsolatban ugyanazon jogok illessék meg, mintha házasságot kötött volna a gyermek anyjával. Az apa többek között megszerzi és az anyával közösen gyakorolja a szülői felügyeleti jogot; sőt, a gyermek adott esetben felveheti az apa nevét. A jelen esetben a felperes – anélkül, hogy ezt a Bizottság vitatta volna – úgy nyilatkozott, hogy elismerte első gyermekét annak születésekor, ami apaként széles körű jogokat biztosít a számára.
45 Továbbá, noha az életközösségi megállapodás megkötése főszabály szerint csak az élettársakat köti (lásd a jelen ítélet 35. pontját), ki kell emelni, hogy az említett ismertető, miután megjegyzi, hogy a holland bíróságok ugyanúgy kezdik kezelni az életközösségi megállapodást kötő párokat, mint azokat, akik bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek vagy házasságot kötöttek („courts are starting to put couples with a cohabitation agreement on the same footing as married and registered couples”), kifejezetten elismeri, hogy az életközösségi megállapodást kötő párok harmadik személyekkel szemben – különösen az öregségi nyugdíjat illetően – joghatásokat keletkeztethetnek; márpedig, ahogyan a Bíróság a jelen ítélet 43. pontja végén kiemelte, a jelen jogvitában éppen mindkét élettárs a másikat jelölte meg az „élettársi nyugdíj” kedvezményezettjeként, amennyiben az adott félre vonatkozó nyugdíjszabályzat ismer ilyen nyugdíjat.
46 Mindezen körülmény nyilvánvalóvá teszi, hogy még ha a felperes és élettársa által kötött életközösségi megállapodásból eredő következmények nem is olyan kiterjedtek, mint a házasságból vagy akár a „geregistreerd partnerschapból” eredők, számos kérdésben hasonlóak lehetnek, ha – ahogyan a jelen esetben is – az élettársak azokat szerződés útján szabályozzák.
47 A fenti megfontolásokra (a jelen ítélet 42–46. pontja) tekintettel meg kell állapítani, hogy a vitatott feltétel harmadik részének harmadik alfeltétele, azaz a jelen ítélet 40. pontjában meghatározott, az „élettársak” fogalmára vonatkozó alfeltétel és következésképpen a vitatott feltétel harmadik része is teljesül.
48 A fentiek összességéből következik, hogy a jelen ügyben a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt és a személyzeti szabályzat 72. cikkében említett első három feltétel teljesül.
49 Ez az értelmezés egyébként összhangban van a társadalom erkölcsi fejlődésével, amelynek a személyzeti szabályzat értelmezésével kapcsolatos relevanciája különös hangsúlyt kapott a felperes beadványaiban említett, fent hivatkozott Reed‑ügyben hozott ítéletben. E tekintetben ki kell emelni, hogy a közös egészségbiztosítási rendszernek a tisztviselő élettársára való kiterjesztése az azonos nemű élettárs esetében is érvényesül, mivel a személyzeti szabályzat megfogalmazói elismerték, hogy a házasságot nem kötő személyek számára új jogok ismerhetők el. Ezenkívül, és a Bizottság állításával ellentétben, a Törvényszék által fentebb követett – és egyébként elsősorban az „élettársi kapcsolat” fogalmára vonatkozó – értelmezés nem mond ellent azon ítélkezési gyakorlatnak, miszerint a közösségi bíróság nem értelmezheti kiterjesztően a „házasság” fogalmát (lásd a fent hivatkozott D. és Svédország kontra Tanács ügyben hozott ítélet 37–39. pontját). A jelen összefüggésben végeredményben ki kell emelni, hogy a közös egészségbiztosítási rendszernek a tisztviselő tartós élettársára való kiterjesztése a szolidaritás és a társadalmi kohézió célkitűzéseit követi, amelyek eltérnek a tisztviselő számára illetménykiegészítés formájában tisztán anyagi előnyöket – mint például a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában előírt, a tisztviselő élettársának nyújtott háztartási támogatást – biztosító rendelkezések által követett célkitűzésektől; így tehát nem ésszerűtlen, hogy ez utóbbi előnyök a tisztviselő és élettársa közötti kapcsolatot illetően szigorúbb feltételeknek vannak alávetve, mint a közös egészségbiztosítási rendszer ez utóbbi személyre való kiterjesztésében álló előny.
50 Következésképpen a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikkének és a közös szabályzat 12. cikkének alkalmazásában a felperes élettársára kiterjed a „tisztviselő élettársa” és a „tag elismert élettársa” számára fenntartott közös egészségbiztosítási rendszer.
51 A Bizottság által hivatkozott ezzel ellentétes érvek nem kérdőjelezhetik meg ezt a megállapítást.
52 Különösen érvényes ez azon érvre, miszerint a közös egészségbiztosítási rendszer kizárólag a házassághoz „hasonlítható” élettársi kapcsolatokra terjed ki, amely érvet a Bizottság az alkalmazandó szabályok olyan értelmezéséből meríti, amely nemcsak e szabályok szövegét, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit sem veszi figyelembe, amelynek részét képezi. A Törvényszék – elfogadva, hogy az ilyen értelmezési mód a tiszta szó szerinti értelmezéshez vezeti – nem érti, hogy az miért eredményezné a felperes élettársának a közös egészségbiztosítási rendszerből való kizárását. Ellenkezőleg, a Törvényszék éppen a Bizottság által javasolt és az állandó ítélkezési gyakorlatnak (lásd a Bíróság 292/82. sz. Merck‑ügyben 1983. november 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3781. o.] 12. pontját és a Törvényszék F‑10/06. sz., André kontra Bizottság ügyben 2006. december 14‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 35. pontját) megfelelő értelmezési módszert követve – anélkül, hogy a legkevésbé is megelégedett volna a Hollandia luxemburgi nagykövetségének igazolásában foglalt állítással – úgy döntött, hogy a jelen ítélet 42–46. pontjában megvizsgálja a vitatott élettársi kapcsolat lényegét, és arra a következtetésre jutott, hogy az olyan hasonlóságokat mutat a házassággal, amelyek lehetővé teszik a személyzeti szabályzat 72. cikke hatályának a felperes élettársára való kiterjesztését annak ellenére, hogy az érintett nemzeti jogrendben létezik egy más típusú, a házassághoz még közelebb álló bejegyzett élettársi kapcsolat is, amely minden további nélkül az említett cikk hatálya alá tartozik. Ugyanakkor, amennyiben az élettársi kapcsolatnak a házassághoz való hasonlíthatóságával kapcsolatos érv túllépne a jelen esetben elfogadott hasonlósági elemek követelményén (lásd a jelen ítélet 36. pontját, valamint ezen egyes elemek vonatkozásában a 38., 39. és 40–47. pontot), ezen érv elfogadása a személyzeti szabályzat 72. cikkében foglalt feltételek között nem szereplő kiegészítő feltétel hozzáadását eredményezte volna.
53 Ugyanezen összefüggésben el kell utasítani a Bizottságnak a személyzeti szabályzat 72. cikkében foglalt, „házastársnak kell tekinteni” kifejezés használatával kapcsolatos érvét, miszerint a „tekinteni” kifejezést úgy kell értelmezni, hogy az lényegében a házastárshoz „hasonlítható” élettársra vonatkozik, és így annak egyik feltételét jelenti, hogy a közös egészségbiztosítási rendszer kiterjedjen a tisztviselő élettársára. Ezen értelmezés nem fogadható el. Ugyanis a személyzeti szabályzat 72. cikkében használt, „házastársnak kell tekinteni” kifejezést – a személyzeti szabályzat egyéb rendelkezéseinek (mint például a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikkének (4) bekezdése, amely szerint eltartott gyermeknek „tekinthető” minden olyan más személy, akinek eltartása a tisztviselő törvényi kötelezettsége, amennyiben ez a tisztviselőre jelentős anyagi terhet ró) alkalmazása során követett értelmezés megfelelő alkalmazásával – egyszerűen úgy kell értelmezni, hogy a közös egészségbiztosítási rendszer szempontjából ugyanolyan bánásmódot kell biztosítani a tisztviselő élettársának és házastársának, amennyiben a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjában foglalt három feltétel teljesül.
54 Továbbá a Bizottság azon álláspontját illetően, miszerint a személyzeti szabályzat 72. cikkében foglalt, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdésének c) pontjára való utalás nem korlátozódik kizárólag az utóbbi rendelkezés i–iii. alpontjában foglalt feltételekre, hanem kiterjed annak a bejegyzési követelményre vonatkozó bevezető mondatára is, meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is a személyzeti szabályzat 72. cikkében szereplő utalás ilyen értelmezésének megalapozottságát, a felperes jogalapjait mindenképpen el kell fogadni. A jelen esetben ugyanis – és a felperes erre a tárgyaláson emlékeztetett is – az életközösségi megállapodás közjegyző, azaz bizonyos közhatalmat gyakorló hivatalos személy előtti bejegyzés tárgyát képezte. Ezen okirat a közjegyző előtti bejegyzés által bizonyos „hivatalos jelleget” kapott, és e tényből adódóan a nemzeti jogokban ismert és a közokiratokhoz kapcsolódó olyan meghatározott jellegzetességekkel bír, mint például a mind a felek egyező akaratára és aláírására, mind pedig a megállapodás tartalmára vonatkozó bizonyosság. E jellegzetességek nemcsak hogy segítik az élettársak közötti életközösségi megállapodás betartását és végrehajtását, hanem lehetővé teszik az életközösségi megállapodás joghatásainak harmadik személyekre való kiterjesztését is; ahogyan ugyanis a holland hatóságok fent hivatkozott ismertetőjéből (lásd a jelen ítélet 45. pontját) kitűnik, a harmadik személyek, mint például a nyugdíjalapok, az életközösségi megállapodás elismerését a megállapodás közjegyző előtti kötésének feltételétől tehetik függővé. Így tehát, még ha feltételezzük is a bejegyzés feltételének szükségességét, e feltétel a Bizottság állításával ellentétben nem követeli meg „geregistreerd partnerschap” kötését, mivel a közjegyző előtti bejegyzés megfelel a szöveg követelményeinek.
55 A jelen esetben tehát a felperesnek nem kellett bizonyítania a közte és élettársa közötti „geregistreerd partnerschap” fennállását annak érdekében, hogy utóbbira kiterjedjen a közös egészségbiztosítási rendszer.
56 A Törvényszék a teljesség kedvéért megjegyzi, hogy a Bizottságnak a holland jog szerinti „geregistreerd partnerschap” típusú megállapodás követelményével kapcsolatos álláspontja eltérő bánásmódhoz vezethetne. Ugyanis, mivel számos ország nem ismer a „geregistreerd partnerschaphoz” hasonló együttélési formákat, az ilyen típusú „bejegyzett” élettársi kapcsolat megkövetelése – ahogyan ezt a Bizottság teszi – azzal a következménnyel járna az olyan, házasságot nem kötött párok számára, akik többek között mind lakóhelyük, mind pedig az élettársak állampolgársága miatt ilyen országhoz kötődnek a legszorosabban, hogy házasság hiányában végérvényesen megfosztanák a tisztviselő élettársát attól, hogy kiterjedjen rá a közös egészségbiztosítási rendszer. És fordítva, az, ha a Bizottság ilyen párok esetében elfogadja az életközösségi megállapodás formájában kötött élettársi kapcsolatot, az „egyszerű” életközösségi megállapodások elismerésének megtagadása olyan párok esetében, akik a házasságon vagy a „bejegyzett” élettársi kapcsolaton kívül az együttélés más formáit is ismerő országhoz kötődnek a fent kifejtettek szerint a legszorosabban, ez utóbbi párok eltérő bánásmódját eredményezné; ezen párok esetében ugyanis megtagadnák a közös egészségbiztosítási rendszernek az élettársra való kiterjesztését, míg lehetővé tennék a kiterjesztést azon párok esetében, akik a „bejegyzett” élettársi kapcsolatot nem ismerő országgal mutatják fel a fent említett kapcsolódási pontokat. Az ilyen egyenlőtlenségeket még nehezebb lenne igazolni olyan élettársi kapcsolatok esetén, amelyeket a Bizottság által javasolt értelemben nem „jegyeztek be”, de amelyek ugyanakkor több hasonlóságot mutatnak a házassággal, mint a holland jog szerinti „geregistreerd partnerschap”. Ezenkívül igaz ugyan, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint az EK 12., EK 39., EK 43. és EK 49. cikk megtiltja a tagállamoknak, hogy jogszabályaikat állampolgárságra való tekintettel eltérően alkalmazzák, ez azonban nem érinti az esetleges eltérő bánásmódot, amely a tagállamok jogszabályainak különbségeiből adódhat, amennyiben ezeket a jogszabályokat a hatályuk alá tartozó valamennyi személyre objektív kritériumok alapján és állampolgárságra való tekintet nélkül kell alkalmazni (lásd e tekintetben a Bíróság 1/78. sz. Kenny‑ügyben 1978. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 1978., 1489. o.] 18. pontját, a C‑251/90. és C‑252/90. sz., Wood és Cowie egyesített ügyekben 1992. május 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., I‑2873. o.] 19. pontját, a C‑185/78–C‑204/78. sz., Van Dam en Zonen és társai egyesített ügyekben 1979. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1979., 2345. o.] 10. pontját és a C‑177/94. sz. Perfili‑ügyben 1996. február 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1996., 161. o.] 17. pontját), ezen ítélkezési gyakorlat nem vonatkozik az olyan típusú egyenlőtlenségekre, mint amelyekre a jelen pont hivatkozik; ugyanis egyrészről – a szóban forgó ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló kiindulóponttal ellentétben – a jelen pontban említett eltérő bánásmód az érintettek állampolgárságán, valamint lakóhelyükön alapulna, amely utóbbi kritérium gyakran lefedi az állampolgárság kritériumát, másrészről pedig a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló ügyekben az egyenlő bánásmód kérdése a szabad mozgásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban merült fel, míg a jelen esetben arról van szó, hogy az egyenlő bánásmód elvének érvényesülését a közösségi közszolgálat jogelveként kell biztosítani.
57 A fentiekre tekintettel helyt kell adni a felperesnek a személyzeti szabályzat 72. cikkének, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontja i. alpontjának és a közös szabályzat 12. cikkének megsértésére alapított jogalapjainak, és meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot, anélkül hogy szükség lenne megvizsgálni a többi, a keresetlevélben egyébként – ahogyan a Bizottság jogosan megjegyzi – rendszertelenül előadott jogalapot, mivel bizonyos jogalapok végeredményben nem képezik semmilyen fejtegetés tárgyát.
58 Igaz ugyan, hogy a személyzeti szabályzat 72. cikkének a Törvényszék általi, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 1. cikke (2) bekezdése c) pontjának i. alpontjával és a közös szabályzat 12. pontjával való együttes értelmezése bizonyos esetekben vizsgálatok és ellenőrzések végzésére késztetheti a közös egészségbiztosítási rendszernek a tisztviselő élettársára való kiterjesztése iránti kérelemmel megkeresett szolgálatokat, noha a közösségi jogalkotó a 723/2004 rendelettel egyszerűsíteni kívánta az intézmények ügyintézését. Ugyanakkor a támogatásokra és juttatásokra vonatkozó új szabályok nagymértékben megvalósítják e célkitűzést, a 723/2004 rendelet (26) preambulumbekezdése pedig az egyszerűsítés érdekében kizárólag e területekre hivatkozik, amelyek egyébként nemcsak hogy elkülönülnek a közös egészségbiztosítási rendszer kiterjesztésének területétől, hanem szociális szempontból ez utóbbinál kevésbé érzékenyek is (lásd e tekintetben a jelen ítélet 49. pontját). Ezenkívül az egyszerűsítés célkitűzését minden esetben össze kell egyeztetni a felsőbb jogelvekkel és a személyzeti szabályzat szabályaival; márpedig azon kötelezettségek, amelyek a jelen esetben követett értelmezésből az igazgatással szemben eredhetnek, csupán annak a következményét jelentik, hogy a Törvényszék a személyzeti szabályzat 72. cikkében foglalt „élettárs” fogalma pontos értelmének meghatározása érdekében alkalmazta ezen elveket és szabályokat.
A költségekről
59 Az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. augusztus 29‑i számában (HL L 225., 1. o.) közzétett, a Törvényszék eljárási szabályzatának 122. cikke szerint az eljárási szabályzat költségekre és az eljárással összefüggő ügyviteli költségekre vonatkozó rendelkezései csak az e szabályzat hatálybalépését követően, vagyis 2007. november 1‑je után a Törvényszékhez benyújtott ügyekre irányadók. Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának vonatkozó rendelkezései továbbra is megfelelően alkalmazandók a Törvényszéken ezen időpont előtt folyamatban lévő ügyekre.
60 Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság a jelen eljárásban pervesztes lett, kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A KÖZSZOLGÁLATI TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Közszolgálati Törvényszék az Európai Közösségek Bizottsága által az Anton Pieter Roodhuijzen Maria Helena Astrid Harttal fennálló élettársi kapcsolatának az Európai Közösségek közös egészségbiztosítási rendszere értelmében vett élettársi kapcsolatként való elismerését megtagadó, 2006. március 20‑án helybenhagyott, 2006. február 28‑án hozott határozatot megsemmisíti.
2) A Közszolgálati Törvényszék az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi a költségek viselésére.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. november 27‑i nyilvános ülésen.