A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2013. április 30.(*)
„Dömping – A Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatala – Rendes érték – A belföldi értékesítés reprezentatív jellege – Haszonkulcs – Rendes kereskedelmi forgalom”
A T‑304/11. sz. ügyben,
az Alumina d.o.o. (székhelye: Zvornik [Bosznia‑Hercegovina], képviselik: J.‑F. Bellis és B. Servais ügyvédek)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviseli: J.‑P. Hix, meghatalmazotti minőségben, segítői: G. Berrisch és A. Polcyn ügyvédek)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik: É. Gippini Fournier és H. van Vliet, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
a Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2011. május 11‑i 464/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 125., 1. o.) felperest érintő részében történő megsemmisítésére irányuló kérelem tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök (előadó), F. Dehousse és J. Schwarcz bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. január 15‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Egy 2010. január 4‑én benyújtott panaszt követően az Európai Bizottság 2010. február 17‑én közzétette a Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról szóló értesítést (HL C 40., 5. o.).
2 A felperes Alumina d.o.o. – a Birac‑csoport tagja – 2010. április 9‑én válaszolt a dömpingellenes kérdőívre. A Bizottság a felperes székhelyén 2010. június 29‑én és július 1‑jén ellenőrzést végzett.
3 A Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó ideiglenes dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2010. november 15‑i 1036/2010/EU bizottsági rendelet (HL L 298., 27. o., a továbbiakban: ideiglenes rendelet) értelmében a Bizottság 28,1%‑os ideiglenes dömpingellenes vámot vetett ki a Bosznia‑Hercegovinából származó, zeolit‑NaA‑porként vagy zeolit‑4A‑porként is ismeretes zeolit‑A‑por behozatalára. Az ideiglenes rendelet (11) preambulumbekezdése értelmében a vizsgálati időszak a 2009. január 1. és december 31. közötti időszakot fedi le.
4 Az ideiglenes rendelet (3) és (10) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy Bosznia‑Hercegovinában a Birac‑csoport – amelybe a felperes is tartozik – az érintett termék egyetlen exportáló gyártója.
5 A rendes érték kiszámítása során a Bizottság az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 343., 51. o.; helyesbítés: HL 2010. L 7., 22. o.; a továbbiakban: alaprendelet) 2. cikkének (3) bekezdésében leírt módszert alkalmazta, mivel ugyanezen rendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében a felperes által a belföldi piacon végzett értékesítés nem volt reprezentatív. A rendes érték megállapítása céljából a Bizottság a hasonló terméknek azon csoport általi belföldi értékesítéséből realizált nyeresége súlyozott átlagát alkalmazta, amely csoportba a felperes tartozik (az ideiglenes rendelet (21)–(26) preambulumbekezdése).
6 2010. november 16‑i levelében a Bizottság az alaprendelet 20. cikke értelmében megküldte a felperesnek az ideiglenes rendelet egy másolatát, a dömpingkülönbözet konkrét kiszámítására vonatkozó közleményt, a kárkülönbözet konkrét kiszámítására vonatkozó közleményt, végül pedig a felperes által a vizsgálat megindításának tárgyában felhozott érvekre vonatkozó választ.
7 2010. december 1‑jei levelében a felperes benyújtotta észrevételeit, és az alaprendelet 2. cikke (3) és (6) bekezdésének azon az alapon történő megsértésére hivatkozott, hogy a rendes érték megállapítása céljából az egyetlen belföldi ügyfele részére történt olyan értékesítések során realizált haszonkulcsot alkalmazták, amely értékesítések esetében fokozott kockázat állt fenn a fizetés elmulasztását, illetve a késedelmes fizetést illetően, és amely értékesítések – következésképpen – nem minősültek rendes kereskedelmi forgalomnak.
8 2011. március 16‑i levelében a Bizottság az alaprendelet 20. cikkének megfelelően közölte a felperessel a végleges tájékoztatót, valamint az előző pontban említett belföldi értékesítésekre vonatkozó állításokat elutasító választ. 2011. március 18‑i levelében a felperes – többek között – megismételte az előző pontban kifejtett álláspontját.
9 A Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2011. május 11‑i 464/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 125., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott rendelet) értelmében a fenti 3. pontban említett termékekre a vámkezelés előtti, uniós határparitáson számított nettó árra alkalmazandó 28,1%‑os végleges vámot alkalmaztak.
10 A rendes érték megállapítását illetően az Európai Unió Tanácsa a megtámadott rendelet (19) és (20) preambulumbekezdésében kifejti, hogy a figyelembe vett belföldi értékesítésekre rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor, valamint hogy az intézmények az értékesítések alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdése szerinti reprezentatív jellegének hiánya ellenére alapul vehették az ezekből eredő adatokat. Mivel a szóban forgó értékesítések jövedelmezők voltak, a megállapított rendes érték megegyezett azzal, amelyre az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése alapján jutottak volna.
11 A Bizottság a Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárással kapcsolatban felajánlott kötelezettségvállalás elfogadásáról szóló, 2011. május 13‑i 2011/279/EU bizottsági határozattal (HL L 125, 26. o.) elfogadta a felperes által minimálár formájában tett kötelezettségvállalást.
Az eljárás és a felek kérelmei
12 A Törvényszék Hivatalához 2011. június 16‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
13 A Törvényszék Hivatalához 2011. július 29‑én benyújtott beadványával a Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett. 2011. szeptember 12‑i végzésével a Törvényszék második tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást.
14 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a rá vonatkozó részében semmisítse meg a megtámadott rendeletet;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
15 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
16 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a keresetet.
A jogkérdésről
17 Keresetének alátámasztására a felperes két jogalapra hivatkozik, amelyek közül az elsőt az alaprendelet 2. cikke (3) és (6) bekezdésének megsértésére, a másodikat pedig ugyanezen rendelet 2. cikke (6) bekezdése első mondatának megsértésére alapítja.
18 Első jogalapjában a felperes azzal érvel, hogy az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében, amennyiben a belföldi értékesítés nem kielégítő mértékű, a rendes értéket ugyanezen rendelkezés (6) bekezdésének megfelelően kell megállapítani. Ez a megoldás – amely az intézmények által abban az esetben alkalmazott állandó gyakorlatot tükrözi, ha a belföldi értékesítések nem haladják meg a reprezentativitáshoz szükséges küszöbértéket – fogalommeghatározásánál fogva nem lehet azonos a rendes értéknek az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdése szerinti nem reprezentatív belföldi értékesítéseken alapuló kiszámításával. Ezzel szemben a jelen ügy körülményei az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének c) pontja szerinti ésszerű haszonkulcs alkalmazását teszik szükségessé. Márpedig a felperes csoportja haszonkulcsának – az előállítási költség 58,89%‑ában és az értékesítési forgalom 37,06%‑ában kifejezett, és a rendes érték kiszámításához alkalmazott – súlyozott átlaga nyilvánvalóan ésszerűtlen, amit egyébként az uniós iparágnak okozott kár kiküszöbölésének kiszámításához figyelembe vett 5,9%‑os haszonkulccsal való összehasonlítás is alátámaszt.
19 Második jogalapjának első részében a felperes kifejti, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdése értelmében nem reprezentatív értékesítéseket nem lehet rendes kereskedelmi forgalom során végbement értékesítéseknek tekinteni. Egyrészről ugyanis a reprezentatív értékesítések fogalma, másrészről pedig a rendes kereskedelmi forgalom során végbement értékesítések fogalma szorosan összefügg. Mivel az intézmények által figyelembe vett belföldi értékesítések a vizsgálati időszak során az Unióba irányuló exportoknak mindössze 1,9%‑át teszik ki, meg kell állapítani, hogy az intézmények – az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdésének első mondatát megsértve – a rendes érték kiszámítását nem reprezentatív, következésképpen pedig nem rendes kereskedelmi forgalom során végbement ügyletekre alapozták.
20 A felperes e jogalap második részében hozzáfűzi, hogy az igazgatási eljárás során a Bizottság mindenesetre olyan elemekhez jutott hozzá, amelyek bizonyítják, hogy a felperes egyetlen figyelembe vett belföldi ügyfele, a D társaság felé alkalmazott eladási árat a késedelmes fizetés, illetve a fizetés elmulasztása esetére alkalmazott 25%‑os kockázati felárral növelték, ezek az árak ily módon nem a rendes kereskedelmi forgalmat tükrözték. E tekintetben nem releváns az, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy ezeket az elemeket az ellenőrző látogatás során nem ellenőrzi. Ezen túlmenően a felperes által a Bizottságnak benyújtott információk szerint a D társaságnak a felperessel szemben fennálló tartozását egy hosszabb időszak során beszámítással, illetve engedményezéssel rendezték, ily módon az említett társaság részére történt értékesítések barterkereskedelemnek és kompenzációs megállapodásnak minősülnek, és az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése szerinti sajátos piaci helyzetet eredményeznek.
21 Amint az a keresetlevél 27., 29. és 50. pontjából kitűnik, a felperes által az egyes jogalapok tekintetében kifejtett érvek az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdése első mondatának a jelen ügyben való alkalmazhatatlanságára irányulnak. A felperes e megállapításait lényegében két okra alapítja. Először is arra az okra, amely szerint az értéknek a felperes egyetlen figyelembe vett belföldi ügyfele, a D társaság számára történt értékesítések során realizált haszonkulcson alapuló megállapításakor kizárólag nem reprezentatív ügyleteket vettek figyelembe, ami ellentétes az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdésével (első jogalap). Másodszor arra az okra, hogy a D társaság számára történt értékesítésekre nem rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor, mivel egyrészről azok nem reprezentatívak, másrészről pedig áraikat az említett ügyfél gazdasági helyzetével összefüggő felárral növelték (második jogalap).
22 A felperes a tárgyaláson elhangzott kérdésre jelezte, hogy – azon az alapon, hogy az intézmények a D társaság gazdasági helyzetével összefüggő felárat is beszámították – még akkor is vitatná azt az értékelést, hogy a belföldi értékesítésekre rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor, ha azok meghaladnák az alaprendelet 2. cikkének (2) bekezdésében megállapított, a reprezentativitáshoz szükséges küszöbértéket.
23 Ezzel összefüggésben meg kell állapítani, hogy a rendes kereskedelmi forgalom fogalma szempontjából a belföldi értékesítések reprezentatív jellegéhez, valamint a 25%‑os felárnak a haszonkulcs kiszámításába való beépítéséhez fűződő második jogalap vizsgálata képezi a felperes érvelésének központi részét, így azt kell elsőként megvizsgálni.
24 E tekintetben e jogalap első részét illetően meg kell állapítani, hogy főszabály szerint a belföldi értékesítéseknek az alaprendelet 2. cikkének mennyiségi kritériumot megállapító (2) bekezdése értelmében vett reprezentativitásának kérdése eltér attól a kérdéstől, hogy az említett értékesítésekre az alaprendelet 2. cikkének a maguknak az értékesítéseknek a jellegéhez fűződő minőségi kritériumot megállapító (3) és (6) bekezdése szerinti rendes kereskedelmi forgalom keretében került‑e sor (lásd ebben az értelemben a Bíróság által a C‑105/90. sz., Goldstar kontra Tanács ügyben 1992. február 13‑án hozott ítélet [EBHT 1992., I‑677. o.] 13. pontját). A belföldi értékesítés volumene azonban olyan tényező, amely érintheti az árak alakulását, a két kritérium tehát egymással kölcsönhatásban van például akkor, ha a belföldi piac olyannyira korlátozott, hogy az árakat nem a kereslet és kínálat határozza meg (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Goldstar kontra Tanács ügyben hozott ítélet 15–18. pontját).
25 A kölcsönhatásnak ez a lehetősége azonban nem jár azzal, hogy – a reprezentativitáshoz szükséges 5%‑os küszöbérték elérésének hiányában – a belföldi értékesítések ne minősüljenek a rendes kereskedelmi forgalom keretében végbement értékesítéseknek. Teljes mértékben ugyanis még akkor sem lehet kizárni, hogy a belföldi értékesítésekre – csekély volumenük ellenére – rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor, ha az érintett gazdasági szereplők rendes magatartását tükrözik. E feltételek mellett mindenekelőtt a 25%‑os felárnak a haszonkulcs kiszámításába való beépítéséről kell határozatot hozni, tehát a második jogalapnak a fenti 20. pontban kifejtett második részét kell vizsgálni.
26 E tekintetben meg kell állapítani, hogy a dömpingnek az alaprendelet 1. cikkének (2) bekezdésében szereplő fogalommeghatározása szerint az exportárat az exportáló országban a hasonló termékre rendes kereskedelmi forgalom keretében alkalmazott árral kell összehasonlítani, amit ugyanezen rendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése és (6) bekezdése átvesz, és (5) preambulumbekezdése tükröz, amely szerint a rendes értéknek minden esetben a rendes kereskedelmi forgalomban mutatkozó reprezentatív értékesítésen kell alapulnia.
27 Egyebekben, amennyiben a rendes értéket nem lehet az alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdése alapján megállapítani, az alaprendelet 2. cikkének (3) és (6) bekezdése szerinti meghatározása olyan rendes érték megállapítását célozza, amely a lehető legközelebb áll valamely termék azon eladási árához, amely akkor érvényesülne, ha a szóban forgó terméket a származási vagy az exportáló országban rendes kereskedelmi forgalom keretében értékesítenék (a Bíróság által a C‑178/87. sz., Minolta Camera kontra Tanács ügyben 1992. március 10‑én hozott ítélet [EBHT 1992., I‑1577. o.] 17. pontja).
28 Következésképpen a rendes érték megállapításának célja annak lehetővé tétele az intézmények számára, hogy felmérjék azt, hogy a vizsgálati időszakban sor került‑e dömpingmagatartásra, és tegyék ezt olyan objektív hatállyal rendelkező szabályok alapján, amelyek nem érintik e magatartás eredményét. A rendes kereskedelmi forgalom fogalma tehát azt célozza, hogy a rendes érték meghatározásakor kizárják azokat a helyzeteket, amelyekben a belföldi piacon végzett értékesítésekre nem ilyen feltételek mellett kerül sor, többek között amennyiben a terméket az előállítási költségnél alacsonyabb áron értékesítik, illetve amennyiben az ügyletekre egymással társult partnerek között vagy kompenzációs megállapodást kötő partnerek között kerül sor (a fenti 24. pontban hivatkozott Goldstar kontra Tanács ügyben hozott ítélet 13. pontja). Amint az az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdéséből kitűnik, és amint azt a Tanács ellenkérelmének 57. pontjában hangsúlyozza, ezek a körülmények olyan értékesítésekre szolgálnak példaként, amelyek nem rendes kereskedelmi forgalom keretében végzett értékesítéseknek tekinthetők.
29 Ebben a kontextusban a rendes kereskedelmi forgalom során végbement értékesítések fogalma objektív hatállyal bír, és arra nemcsak az intézmények hivatkozhatnak a dömpinget vagy annak mértékét esetlegesen leplező magatartások (mesterségesen alacsony eladási árat tartalmazó kompenzációs megállapodás, hosszabb időszakok során az előállítási árnál alacsonyabb árak mellett végzett belföldi értékesítés) felszámolása céljából, hanem a célzott gazdasági szereplők is, a szóban forgó műveletek szokásos jellegét érintő körülmények mellett (szemléltető jelleggel lásd a Bíróság által a C‑76/00. P. sz., Petrotub és Republica ügyben 2003. január 9‑én hozott ítélet [EBHT 2003., I‑79. o.] 65–68. pontját, valamint 84–86. pontját).
30 Az intézmények ennélfogva kötelesek kizárni a rendes érték kiszámításából a nem a rendes kereskedelmi forgalom során végzett értékesítéseket – tekintet nélkül arra, hogy az eladási ár magasabb vagy alacsonyabb a rendes kereskedelmi forgalomban alkalmazott árnál –, függetlenül attól, hogy az ügyletre milyen okból kifolyólag nem a rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor, és függetlenül attól, hogy ennek kizárása milyen hatással jár a dömping fennállásával, illetve annak mértékével kapcsolatos következtetésre. Amint azt ugyanis a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) Fellebbezési Testülete a WTO‑t létrehozó egyezmény (HL 1994. L 336., 3. o.) 1A. mellékletében található, az Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT 1994) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 103. o.) 2.1 cikke kapcsán megállapította, a rendes kereskedelmi forgalmon kívül – akár alacsony, akár magas áron – végzett értékesítések figyelembevétele elferdítené a „rendesként” meghatározott értéket (a WTO Fellebbezési Testületének az „Egyesült Államok – Dömpingellenes intézkedések egyes Japánból származó, melegen hengerelt acéltermékekre” ügyben 2011. július 24‑én közzétett jelentésének 144. és 145. pontja).
31 A jelen ügyben a felperes a 2010. április 9‑i dömpingellenes kérdőívre adott válaszában kifejtette, hogy egyetlen belföldi ügyfelével, a D társasággal fennálló pénzügyi kapcsolatai a késedelmes fizetések miatt megromlottak, ami indokolttá tette a zeolit‑A eladási árát növelő kockázati felár alkalmazását. A felperes 2010. december 1‑jei levelében (lásd a fenti 7. pontot) benyújtott észrevételei e tekintetben további információt tartalmaztak, az észrevételekhez pedig csatolta a közte és a D társaság között létrejött és a szóban forgó felárat 25%‑ban megállapító, 2009. május 29‑i keltezésű szerződést.
32 Ezen érvekre válaszul a Bizottság 2011. március 16‑i levelében (lásd a fenti 8. pontot) jelezte, hogy mivel a D társaság a felperes egyetlen belföldi ügyfele, nem lehetett ellenőrizni, hogy az ezzel a vállalkozással szemben alkalmazott eladási árak valóban 25%‑os kockázati felárat foglaltak‑e magukban. Ily módon a Bizottság úgy vélte, hogy a felperes állításait figyelmen kívül kell hagyni, ráadásul azt sem kell vizsgálni, hogy a szóban forgó körülmények igazolták‑e annak megállapítását, hogy a kapcsolódó értékesítésekre nem rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor. A megtámadott rendelet (20) preambulumbekezdése értelmében azonban „a vizsgálat megállapította, hogy a Birac által szolgáltatott adatok és bizonyítékok a rendes érték megállapításának megbízható alapját képezték”, ily módon el kellett utasítani a felperes azon érvét, amely szerint a belföldi értékesítés nem minősül rendes kereskedelmi forgalom keretében végbement értékesítésnek.
33 E tekintetben elsősorban meg kell állapítani, hogy – a Bizottságnak a 2011. március 16‑i levelében szereplő állításával ellentétben – a D társaságtól eltérő ügyfelek számára történő belföldi értékesítések hiánya nem lehetetleníti el az ilyen értékesítések ellenőrzését. Mindenekelőtt ugyanis a felperes a dömpingellenes kérdőívre adott válaszában – azaz az ellenőrző látogatást megelőzően – már közölte a kockázati felár alkalmazásával kapcsolatos információt. Továbbá a felperes által a Bizottsággal közölt szerződés (lásd a fenti 31. pontot) 6. cikke egyértelműen említette a szóban forgó felárat, az előállítási költségre felszámított 58,89%‑os, illetve az értékesítési forgalomra felszámított 37,06%‑os haszonkulcsot, amelyek egyébként komoly mutatói e felár tényleges alkalmazásának. A felperes 2010. december 1‑jei levelének 3.2 és 3.3 mellékletéből egyebekben kitűnik, hogy a D társaság legalább 2008 óta késedelmesen fizette tartozásait, és ez a tendencia – amint azt az ugyanezen levél 2. mellékletében szereplő táblázat tanúsítja – 2009‑ben is folytatódott. Végezetül a Bizottság – 2011. március 16‑i levelében – a szóban forgó értékesítések rendes jellegét illető, ezúttal a D társasággal kötött kompenzációs megállapodáson alapuló kérdéssel kapcsolatban a felperes által előadott másik érv megválaszolása céljából elfogadta – sőt, alkalmazta is – a 25%‑os felár tényleges kiszámlázására alapított érvet.
34 Másodsorban, a Bizottság azon állítása, amely szerint a felperes nem kérdőjelezte meg a szóban forgó kereskedelem rendes jellegét, figyelmen kívül hagyta azt, hogy a felperes a dömpingellenes kérdőívre adott válaszában kifejtette, hogy a D társasának kiszámlázott árakat kockázati felárral növelték, valamint hogy ezt az érvet 2010. december 1‑jei levelének 7–9. oldalán még részletesebben kifejtette.
35 Harmadsorban, a Tanács – viszonválaszának 30. pontjában – jelezte, hogy a Bizottság nem ellenőrizte ezeket az elemeket, mivel elutasította a felperes állításait azzal, hogy e körülmények nem tették „rendellenesé” a szóban forgó kereskedelmet. Ugyan a megtámadott rendelet (20) preambulumbekezdését így kell érteni (lásd a fenti 32. pontot), az alábbiakra is figyelemmel kell lenni.
36 A jelen ügyben szóban forgóhoz hasonló kockázati felár valójában az azért a kockázatért fizetett ellenérték, amelynek viselését a szolgáltató akkor vállalja, ha valamely konkrét ügyfél részére termékeket értékesít és az ügyfél részére fizetési határidőt szab. Ez a felár tehát nem az eladott termék értékének egy részét képviseli, és nem is annak jellemzőihez kapcsolódik, hanem megléte és mértéke az ügyfél személyazonosságának és az ügyfél pénzügyi kapacitása szolgáltató általi értékelésének tudható be. Ennélfogva egy ehhez hasonló felárnak a rendes érték megállapításának keretében történő figyelembevétele azzal a hatással jár, hogy a számításba olyan tényező kerül bele, amelyre nem szabad hivatkozni azon ár megállapítása során, amely áron a terméket a származási országban értékesítenék (lásd a fenti 27. pontot), és amely tényező kizárólag a konkrét belföldi vevő pénzügyi kapacitására vonatkozik.
37 Ebben a kontextusban a Tanácsnak az ellenkérelem 58. pontjában szereplő azon állítása, amely szerint az ügyfél pénzügyi helyzetével összefüggő kockázat kártérítés és kamatok, akkreditívek vagy előlegek igénybevételével kezelhető, az eladási árat növelő kockázati felár igénybevételével azonban nem, nem magyarázza meg, hogy miért ne dönthetne az eladó ilyen felár alkalmazásáról, következésképpen pedig azt sem, hogy az ilyen kockázat fennállása miért ne igazolná az eladási árnak a mind az említett kockázat, mind pedig az eladási árnak a szolgáltatónál abban az esetben felmerülő esetleges költségek kompenzálására irányuló felárral való növelését, ha a szolgáltató végül kénytelen lenne pert indítani ügyfelével szemben.
38 A jelen ügy körülményei között a szóban forgóhoz hasonló kockázati felárnak a rendes érték meghatározásakor megállapított haszonkulcs kiszámításába való beépítése olyan elemet vesz figyelembe, amely nem az eladott termék értékének egy részét tükrözi, és amely ekként mesterségesen növeli a rendes érték kiszámításának eredményét, ily módon pedig ez az eredmény – az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének k) pontja alapján megfelelő korrekció későbbi alkalmazására is figyelemmel – már nem a lehető leghűebben tükrözi valamely termék eladási árát, amely akkor érvényesülne, ha a szóban forgó terméket a származási országban rendes kereskedelmi forgalom keretében értékesítenék (lásd a fenti 27–30. pontot).
39 Hozzá kell tenni, hogy a jelen ügyben nem állják meg helyüket a Tanács és a Bizottság által a tárgyaláson arra vonatkozóan előadott érvek, hogy a dömpingmagatartás valamely gyártó általi alkalmazásának alapjául szolgáló indokok nem relevánsak a dömpingellenes vámok megállapítása céljából. E tekintetben ugyan igaz az, hogy a dömpinggel kapcsolatos számításokat illetően közömbösek azok az indokok, amelyek eredményeként valamely exportőr dömpingmagatartást tanúsíthat, a dömping megállapítása – azaz azon kérdés vizsgálatának első lépése, hogy ki kell‑e vetni dömpingellenes vámot – azonban továbbra is a rendes érték és az exportár tisztán objektív összehasonlításán alapul (a Törvényszék által a T‑274/02. sz., Ritek és Prodisc Technology kontra Tanács ügyben 2006. október 24‑én hozott ítélet [EBHT 2006., II‑4305. o.] 59. pontja). A jelen ügyben a felperes által felhozott kockázati felár figyelembevételéhez fűződő hiba érinti a dömping fennállásának értékelése céljából megállapított rendes érték kiszámításának érvényességét, ekként pedig megelőzi az ilyen magatartás fennállásával kapcsolatos következtetést, ily módon pedig érintheti magának e következtetésnek az érvényességét is.
40 Ugyanígy, a Tanács nem hivatkozhat az állítólagosan az érintett termék gyártója által valamely szabadalom alapján élvezett oltalommal növelt árakon folytatott belföldi értékesítésekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra (a Bíróság által a C‑76/98. P. és C‑77/98. P. sz., Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2001. május 3‑án hozott ítélet [EBHT 2001., I‑3223. o.] és a Törvényszék által a T‑159/94. és T‑160/94. sz., Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács egyesített ügyekben 1997. december 18‑án hozott ítélet [EBHT 1997., II‑2461. o.]). E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a Törvényszék és a Bíróság megjegyezte – a fent hivatkozott ügyekben a felperesek nem azzal érveltek, hogy az említett szabadalom fennállása nem tükrözte a célzott harmadik ország piacán tapasztalható tényleges helyzetet, és nem is azzal, hogy a figyelembe vett értékesítésekre nem rendes kereskedelmi forgalom keretében került sor (a fent hivatkozott Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 41. pontja, valamint a fent hivatkozott Ajinomoto és NutraSweet kontra Tanács egyesített ügyekben hozott ítélet 127–129. pontja). Ezzel összefüggésben hozzá kell tenni, hogy az Európai Gazdasági Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt vagy szubvencionált behozatallal szembeni védelemről szóló, 1988. július 11‑i 2423/88/EGK tanácsi rendelet (HL L 209., 1. o.) – amelynek keretében a fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat kialakult – e tekintetben az alaprendeletétől eltérő filozófián alapult, amennyiben nem írta elő a rendes érték kiigazításának lehetőségét arra az esetre, ha a belföldi piacon a vásárlók – az e piac vonatkozásában sajátos és az árak összehasonlíthatóságát érintő bizonyos tényezők miatt – szisztematikusan eltérő árakat fizetnek, amely lehetőséget viszont az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének k) pontja előírja.
41 A fenti megfontolásokra figyelemmel, továbbá anélkül, hogy az első jogalap keretében megfogalmazott kifogások tükrében határozatot kellene hozni az alaprendelet 2. cikke (6) bekezdése első mondata alkalmazásának jogszerűségéről, a keresetnek helyt kell adni, a megtámadott rendeletet pedig a felperest érintő részében meg kell semmisíteni.
A költségekről
42 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Tanácsot, mivel pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának első bekezdése értelmében a Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Bosznia‑Hercegovinából származó zeolit‑A‑por behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről és a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 2011. május 11‑i 464/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletet az Alumina d.o.o.‑t érintő részében megsemmisíti.
2) Az Európai Unió Tanácsa a saját költségein felül viseli az Alumina részéről felmerült költségeket.
3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. április 30‑i nyilvános ülésen.
Aláírások