C‑680/20. sz. ügy
Unilever Italia Mkt. Operations Srl
kontra
Autorità Garante della Concorrenza e del Mercato
(a Consiglio di Stato [Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
A Bíróság ítélete (ötödik tanács), 2023. január 19.
„Előzetes döntéshozatal – Verseny – EUMSZ 102. cikk – Erőfölény – A forgalmazók magatartásának a gyártónak való betudása – A gyártó és a forgalmazók közötti szerződéses kapcsolatok fennállása – A »gazdasági egység« fogalma – Hatály – Erőfölénnyel való visszaélés – Kizárólagossági kikötés – A piacra gyakorolt hatások bizonyításának szükségessége”
1. Verseny – Uniós szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Vállalkozás – Fogalom – Gazdasági egység – Vertikális kapcsolatban álló társaságok – Kizárólag szerződéses alapon szerveződött forgalmazási hálózattal rendelkező gyártó – A forgalmazók magatartásának a gyártónak való betudása – Megengedhetőség – Feltételek
(EUMSZ 102. cikk)
(lásd: 26–33. pont és a rendelkező rész)
2. Erőfölény – Visszaélés – Fogalom – Azon magatartást jelentő objektív fogalom, amely alkalmas arra, hogy befolyásolja a piac szerkezetét, és amelynek hatása a verseny fenntartásának vagy fejlődésének korlátozása – Az erőfölényben lévő vállalkozásra háruló kötelezettségek – Az egyedül az érdemeken alapuló verseny működése – Értékelési szempontok
(EUMSZ 102. cikk)
(lásd: 35–44. pont)
3. Erőfölény – Visszaélés – A forgalmazási szerződésekben szereplő kizárólagossági kikötések – Visszaélésszerű jelleg – Versenykorlátozó képesség és kiszorító hatás – Az érinett vállalkozás általi vitatás – A versenyhatóságnak a kifogásolt magatartás versenykorlátozó képességének bizonyítására vonatkozó kötelezettsége
(EUMSZ 102. cikk)
(lásd: 46–55. pont és a rendelkező rész)
4. Erőfölény – Visszaélés – A forgalmazási szerződésekben szereplő kizárólagossági kikötések – Visszaélésszerű jelleg – A versenyhatóságnak a hasonlóan hatékony versenytárs teszt alkalmazására vonatkozó kötelezettsége – Hiány – Az érintett vállalkozás által az említett teszten alapuló elemzés benyújtása – A versenyhatóság azon kötelezettsége, hogy megvizsgálja annak bizonyító erejét
(EUMSZ 102. cikk)
(lásd: 56–62. pont és a rendelkező rész)
Összefoglalás
Erőfölénnyel való visszaélés: a forgalmazási szerződésekben szereplő kizárólagossági kikötéseknek kiszorító hatást kell kiváltaniuk.
A versenyhatóság köteles e tényleges kiszorító hatást az erőfölényben lévő vállalkozás által benyújtott bizonyítékokat is figyelembe véve értékelni.
2017. október 31‑i határozatában az olasz verseny‑ és piacfelügyeleti hatóság (a továbbiakban: AGCM)(1) megállapította, hogy az Unilever Italia Mkt. Operations Srl (a továbbiakban: Unilever) visszaélt erőfölényével a „házon kívüli”, vagyis a fogyasztók otthonán kívül, különböző értékesítési pontokon történő fogyasztásra szánt csomagolt fagylaltok forgalmazásának piacán.
Az Unilevernek felrótt visszaélés ténylegesen nem e társaság, hanem a termékeinek független forgalmazói által tanúsított magatartásból eredt, akik kizárólagossági kikötéseket írtak elő ezen értékesítési pontok üzemeltetőivel szemben. E tekintetben az AGCM többek között úgy ítélte meg, hogy a vizsgálata tárgyát képező gyakorlatok kizárták vagy legalábbis korlátozták a versenytárs gazdasági szereplők azon lehetőségét, hogy a termékeik érdemein alapuló versenyt folytassanak.
Ennek keretében az AGCM úgy ítélte meg, hogy nem volt köteles elemezni az Unilever által annak bizonyítása érdekében benyújtott gazdasági tanulmányokat, hogy a szóban forgó gyakorlatok nem jártak kiszorító hatással a legalább annyira hatékony versenytársaival szemben, mivel e tanulmányok a kizárólagossági kikötések esetén irrelevánsak, tekintettel arra, hogy e kikötéseknek egy erőfölényben lévő vállalkozás általi alkalmazása elegendő ezen erőfölénnyel való visszaélés megállapításához.
Következésképpen az AGCM 60 668 580 euró bírságot szabott ki az Unileverrel szemben amiatt, hogy az EUMSZ 102. cikket megsértve visszaélt erőfölényével.
Az Unilever által e határozat ellen benyújtott keresetet az elsőfokú bíróság teljes egészében elutasította.
A fellebbezést elbíráló Consiglio di Stato (államtanács, Olaszország) előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett a Bíróság elé az uniós versenyjognak az AGCM határozatát illető értelmezésével és alkalmazásával kapcsolatban.
Ítéletében a Bíróság pontosítja az erőfölénnyel való visszaélés EUMSZ 102. cikkben foglalt tilalma végrehajtásának részletszabályait egy kizárólag szerződéses alapon szerveződött forgalmazási hálózattal rendelkező, erőfölényben lévő vállalkozás vonatkozásában, és ebben az összefüggésben meghatározza a nemzeti versenyhatóságra háruló bizonyítási terhet.
A Bíróság álláspontja
Mindenekelőtt a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az Unileverhez hasonló, erőfölényben lévő gyártó forgalmazási hálózatához tartozó forgalmazók által tanúsított visszaélésszerű magatartás akkor tudható be ezen gyártónak az EUMSZ 102. cikk alapján, ha bizonyítást nyer, hogy e magatartás mellett nem a forgalmazók döntöttek független módon, hanem az a gyártó által egyoldalúan meghatározott és az említett forgalmazókon keresztül végrehajtott politika részét képezi.
Ilyen helyzetben ugyanis a forgalmazókat, következésképpen pedig az erőfölényben lévő vállalkozással együtt alkotott forgalmazási hálózatot pusztán az említett vállalkozás üzletpolitikájának területi leképzésére szolgáló eszköznek kell tekinteni, és ekként olyan eszköznek, amely révén adott esetben a szóban forgó kiszorító magatartást tanúsították.
Ez a helyzet különösen akkor, ha – mint a jelen ügyben is – az erőfölényben lévő gyártó forgalmazói kötelesek az értékesítési pontok üzemeltetőivel az e gyártó által kidolgozott és a termékei javára kizárólagossági kikötéseket tartalmazó szerződésmintákat aláíratni.
Ezt követően a Bíróság választ ad arra a kérdésre, hogy az EUMSZ 102. cikk alkalmazása céljából az alapügyben szereplőhöz hasonló esetben az illetékes versenyhatóság köteles‑e megállapítani, hogy a forgalmazási szerződésekben szereplő kizárólagossági kikötések azzal a hatással járnak, hogy kizárják az erőfölényben lévő vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytársakat a piacról, és hogy e hatóság köteles‑e részletesen megvizsgálni az e vállalkozás által benyújtott gazdasági elemzéseket, különösen akkor, ha azok a „hasonlóan hatékony versenytárs” teszten alapulnak.
E tekintetben a Bíróság emlékeztet arra, hogy az erőfölénnyel való visszaélés különösen akkor állapítható meg, ha a kifogásolt magatartás kiszorító hatást gyakorol az olyan versenytársakra, amelyek a költségszerkezet, az innovációs képesség vagy a minőség tekintetében a magatartást tanúsító vállalkozáshoz viszonyítva hasonlóan hatékonyak, vagy ha e magatartás a „rendes”, vagyis az érdemeken alapuló versenyt jellemző eszközöktől eltérő eszközök igénybevételén alapul. Általában a versenyhatóságok feladata, hogy a magatartás visszaélésszerű jellegét a szóban forgó magatartást övező valamennyi releváns ténybeli körülményre tekintettel bizonyítsa, ideértve az erőfölényben lévő vállalkozás által védekezésül felhozott bizonyítékok keretében kiemelt körülményeket is.
Kétségtelen, hogy valamely magatartás visszaélésszerű jellegének megállapításához a versenyhatóságnak nem kell szükségképpen bizonyítania, hogy e magatartás ténylegesen versenyellenes hatásokkal járt. Ennélfogva a versenyhatóság megállapíthatja az EUMSZ 102. cikk megsértését annak bizonyításával, hogy a szóban forgó magatartás a megvalósításának ideje alatt, az adott ügy körülményei között alkalmas volt az érdemeken alapuló verseny korlátozására, annak ellenére, hogy ilyen hatással nem járt. Mindazonáltal e bizonyításnak főszabály szerint olyan kézzelfogható bizonyítékokon kell alapulnia, amelyek az egyszerű feltevésen túl azt is bizonyítják, hogy a szóban forgó gyakorlat ténylegesen képes ilyen hatások kiváltására, és amennyiben kétség merül fel e tekintetben, e kétség az ilyen gyakorlatot folytató vállalkozás javára írandó.
Bár annak értékeléséhez, hogy valamely vállalkozás magatartása alkalmas‑e a hatékony verseny korlátozására a piacon, a versenyhatóság támaszkodhat a közgazdaságtudomány empirikus vagy magatartásvizsgálatokkal megerősített felismerésire, az adott ügy körülményeire jellemző egyéb tényezőket is, mint például az említett piaci magatartás mértékét, a nyersanyagszállítók kapacitáskorlátait, vagy azt, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás legalábbis a kereslet egy része tekintetében elkerülhetetlen partner, figyelembe kell venni annak meghatározásához, hogy e felismerések fényében úgy kell‑e tekinteni, hogy a szóban forgó magatartás alkalmas volt arra, hogy az érintett piacon kiszorító hatást váltson ki.
Ebben az összefüggésben, konkrétabban a kizárólagossági kikötések alkalmazását illetően a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy azok a kikötések, amelyek révén a szerződő felek arra vállaltak kötelezettséget, hogy szükségleteik egészét vagy jelentős részét az erőfölényben lévő vállalkozástól szerzik be, még ha azok engedményekkel nem is járnak, természetüknél fogva erőfölény kihasználásának minősülnek, továbbá hogy ugyanez vonatkozik az ilyen vállalkozás által nyújtott hűségengedményekre is.
A Bíróság az Intel ítéletben(2) ugyanakkor pontosította ezt az ítélkezési gyakorlatot, kiemelve először is, hogy amikor az erőfölényben lévő vállalkozás a közigazgatási eljárás során bizonyítékokkal alátámasztva azt állítja, hogy magatartása nem alkalmas a kifogásolt kiszorító hatások kiváltására, a versenyhatóság köteles többek között értékelni az erőfölényben lévő vállalkozás arra irányuló esetleges stratégiájának fennállását, hogy kiszorítsa a hozzá képest legalább annyira hatékony versenytársakat.
Másodszor a Bíróság hozzátette, hogy a kiszorításra való alkalmasság elemzése azon kérdés vizsgálata szempontjából is releváns, hogy a főszabály szerint az EUMSZ 102. cikkben megfogalmazott tilalom hatálya alá tartozó engedményrendszer objektíve igazolható‑e. Ezenkívül az ilyen engedményrendszerből eredő, a verseny szempontjából hátrányos kiszorító hatást ellentételezhetik, sőt meg is haladhatják azok a hatékonyságban jelentkező előnyök, amelyekből a fogyasztók is részesülnek. A vitatott gyakorlatnak a verseny szempontjából kedvező és kedvezőtlen hatásai közötti ilyen mérlegelést csak azt követően lehet elvégezni, hogy lefolytatták a legalább ennyire hatékony versenytársak kiszorítására való, a szóban forgó gyakorlat szerves részét képező alkalmasság elemzését.
Márpedig az Intel ítéletben az engedményrendszerekkel kapcsolatban tett e pontosítást a kizárólagossági kikötésekre is irányadónak kell tekinteni.
Ebből következik egyrészt, hogy amennyiben a versenyhatóság azt gyanítja, hogy egy vállalkozás kizárólagossági kikötések alkalmazásával megsértette az EUMSZ 102. cikket, és ez a vállalkozás az eljárás során vitatja, hogy az említett kikötések ténylegesen képesek lennének a piacról kizárni a hasonlóan hatékony versenytársakat, e hatóságnak a jogsértés minősítésének szakaszában meg kell győződnie arról, hogy e kikötések az adott ügy körülményei között ténylegesen alkalmasak voltak arra, hogy az e vállalkozáshoz hasonlóan hatékony versenytársakat kizárják a piacról.
Másrészt az ezen eljárást megindító versenyhatóság akkor is köteles konkrétan értékelni e kikötések versenykorlátozó képességét, ha a közigazgatási eljárás során a gyanúsított vállalkozás azt állítja, hogy magatartása indokolt volt.
Mindenesetre, ha az eljárás során olyan bizonyítékokat terjesztenek elő, amelyek alkalmasak a versenykorlátozó hatás kiváltására való képesség hiányának bizonyítására, az említett versenyhatóság köteles e bizonyítékokat megvizsgálni.
Következésképpen, amennyiben az erőfölényben lévő vállalkozás gazdasági tanulmányt nyújtott be annak bizonyítására, hogy a neki felrótt gyakorlat nem alkalmas a versenytársak kiszorítására, az illetékes versenyhatóság nem zárhatja ki e tanulmány relevanciáját anélkül, hogy kifejtené azokat az okokat, amelyek miatt úgy véli, hogy a tanulmány nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a szóban forgó gyakorlatok nem alkalmasak a hatékony verseny érintett piacon való torzítására, következésképpen anélkül, hogy lehetővé tenné az említett vállalkozás számára annak meghatározását, hogy azt milyen bizonyítékokkal lehetne helyettesíteni.
Mivel a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában kifejezetten hivatkozott a „hasonlóan hatékony versenytárs” tesztre, a Bíróság végül megjegyzi, hogy ez a teszt csak egyike azon módszereknek, amelyek lehetővé teszik annak értékelését, hogy valamely gyakorlat képes‑e kiszorító hatást kiváltani. Következésképpen a versenyhatóság jogilag nem kötelezhető arra, hogy a hasonlóan hatékony versenytárs tesztet alkalmazza egy gyakorlat visszaélésszerű jellegének megállapítására. Ha azonban az ilyen jellegű teszt eredményeit az érintett vállalkozás a közigazgatási eljárás során bemutatja, a versenyhatóság köteles megvizsgálni azok bizonyító erejét.