A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (hetedik tanács)
2022. október 5.(*)
„Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Betegszabadság – Igazolatlan távollétek – A szerződés azonnali hatályú megszüntetése – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek16. cikke – Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja – Felelősség”
A T‑618/21. sz. ügyben,
WV (képviselik: L. Levi és A. Champetier ügyvédek)
felperes
az Európai Unió Szerveinek Fordítóközpontja (CdT) (képviseli: M. Garnier, meghatalmazotti minőségben segítője: B. Wägenbaur ügyvéd)
alperes ellen
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács),
tagjai: R. da Silva Passos elnök, L. Truchot (előadó) és M. Sampol Pucurull bírák,
hivatalvezető: I. Kurme tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára,
tekintettel a 2022. július 7‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 270. cikken alapuló keresetében a felperes WV egyrészt az Európai Unió Szervei Fordítóközpontjának (CdT) igazgatója által 2020. november 26‑án hozott, a felperes határozatlan időre szóló szerződését azonnali hatállyal megszüntető határozatnak (a továbbiakban: megtámadott határozat), valamint – amennyiben ez szükséges – a felperes panaszát elutasító 2021. június 17‑i határozatnak a megsemmisítését, másrészt az e határozatokkal neki okozott kár megtérítését kéri.
A jogvita előzményei
2 A felperest a CdT 1997. november 1‑jén vette fel. 2004. december 16‑án a felperes határozatlan időre szóló szerződést írt alá. 2019. július 23. és 2019. november 15. között a felperes fizetett betegszabadságon volt. A CdT a felperes 2019. november 18‑től 2020. február 7‑ig tartó távollétét igazolatlannak tekintette. A felperes 2020. február 8‑tól április 10‑ig, valamint 2020. április 29‑től május 4‑ig tartó távolléteit a CdT igazoltnak fogadta el. 2020. május 5‑től a felperes távolléteit igazolatlannak tekintették.
3 2020. május 4‑én a felperes és az Európai Bizottságnak a CdT nevében eljáró egészségügyi szolgálata közötti távkonzultációt követően ezen orvosi szolgálat megállapította, hogy a felperes 2020. május 5‑től kezdve alkalmas volt arra, hogy félmunkaidőben ismét munkába álljon. Az említett orvosi szolgálat tájékoztatta a felperest, hogy független orvos bevonása iránti kérelmet terjeszthet elő. Másnap a felperes az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) 59. cikke (1) bekezdésének ötödik albekezdése alapján előterjesztette az említett kérelmet.
4 Mivel azt állapította meg, hogy a felperes nem jelent meg a független orvos bevonására irányuló eljárás keretében szervezett különböző megbeszéléseken, a független orvos megerősítette a Bizottság orvosi szolgálatának határozatát. A CdT következésképpen úgy ítélte meg, hogy a felperes 2020. május 5‑től kezdődő távolléte igazolatlan volt. A felperest erről a CdT igazgatójának 2020. július 31‑i levelében tájékoztatták.
5 2020. augusztus 10‑i levelében a felperes ügyvédje a felperes rokkanttá nyilvánítását kérte. Jelezte, hogy a felperes egészségi állapotára tekintettel a közeljövőben nem várható a normális helyzethez való visszatérés.
6 2020. szeptember 14‑i levelében a CdT igazgatója elutasította a felperes rokkanttá nyilvánítása iránti kérelmet. A felperest arról is tájékoztatták, hogy tekintettel többek között a 2020. május 5. óta igazolatlan távollétére, azon nyilatkozatára, amely szerint nem áll módjában újra munkába állni, a CdT által 2020. május 7. és 2020. augusztus 7. között küldött három levél válasz nélkül hagyására, valamint a szolgálati érdekre, a CdT megfontolja az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikke b) pontjának alkalmazását a felperes munkaviszonyának megszüntetése érdekében. A CdT felhívta a felperest észrevételei megtételére.
7 2020. október 14‑i levelében a felperes ügyvédje a CdT igazgatójának 2020. szeptember 14‑i levelére hivatkozva közölte a CdT‑vel a felperesnek az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikke b) pontjának esetleges alkalmazására vonatkozó észrevételeit.
8 2020. november 26‑án az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja alapján elfogadták a megtámadott határozatot, amely 2020. december 31‑i hatállyal megszüntette a felperes munkaviszonyát.
9 2021. február 26‑án a felperes panaszt nyújtott be a megtámadott határozattal szemben.
10 2021. június 17‑én a CdT igazgatója elutasította a panaszt.
A felek kérelmei
11 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– amennyiben szükséges, semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot;
– kötelezze a CdT‑t az őt ért vagyoni kár megtérítésére és 15 000 euró megfizetésére az őt ért nem vagyoni kár megtérítéseként;
– a CdT‑t kötelezze a költségek viselésére.
12 A CdT azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
13 A felperes megsemmisítés iránti kérelmet és kártérítési kérelmet terjesztett elő.
A megsemmisítés iráni kérelemről
14 A felperes a megtámadott határozat, valamint szükség szerint a panaszt elutasító határozat megsemmisítését kéri.
15 Mindenekelőtt, ami a felperes azon kérelmét illeti, hogy amennyiben ez szükséges, a Törvényszék semmisítse meg a panaszt elutasító határozatot, emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a panasz elutasításáról szóló határozat megsemmisítésére irányuló kérelem magában foglalja azon aktusnak a Törvényszék előtti megtámadását, amellyel szemben a panaszt benyújtották, amennyiben e kérelmek önmagukban véve nem rendelkeznek önálló tartalommal (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 35. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
16 A jelen ügyben, mivel a panaszt elutasító határozat csupán megerősíti a megtámadott határozatot, amellyel a felperes munkaviszonyát felmondási idő nélkül megszüntették, a panaszt elutasító határozat megsemmisítése iránti kérelem nem rendelkezik önálló tartalommal. Így e kérelemről nem kell határozni, mindazonáltal a megtámadott határozat jogszerűségének vizsgálata során figyelembe kell venni a panaszt elutasító határozatban szereplő indokolást, mivel ennek egybe kell esnie a megtámadott határozat indokolásával (lásd ebben az értelemben: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
17 Megsemmisítés iránti kérelmeinek alátámasztása érdekében a felperes három jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első a vitatott munkaviszonyt megszüntető határozat jogi alapjának téves voltán, a második a CdT részéről a rokkantsági bizottsághoz fordulás elmulasztásán, valamint a vitatott munkaviszonynak az összes releváns tényezőnek és körülménynek a felperes érdekeivel való összevetésén, továbbá az indokolás ellentmondásos jellegén, a harmadik pedig a meghallgatáshoz való jog megsértésén alapul.
18 Első jogalapja keretében a felperes azt állítja, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja nem alapozhatja meg a munkaviszonyát megszüntető határozatot, mivel a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában nem fizetett betegszabadságon volt, hanem a CdT szerint igazolatlanul volt távol, így a munkaviszonya megszüntetésének időpontjában nem az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke – amelyre ezen alkalmazási feltételek 48. cikkének b) bekezdése hivatkozik – szerinti fizetett betegszabadság végén volt.
19 Ezenkívül, még ha feltételezzük is, hogy a munkaviszonyának megszüntetésekor a felperes az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke értelmében vett fizetett betegszabadságon volt, nem teljesültek az e cikkben és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontjában meghatározott feltételek. Mivel ugyanis a felperes 22 éven keresztül dolgozott a CdT‑nél, a fizetett betegszabadsága időtartamának meg kellett volna egyeznie a szolgálatban töltött időtartammal, anélkül hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja alapján e határidő lejárta előtt meg lehetett volna szüntetni a munkaviszonyát.
20 Végül a felperes hozzáteszi, hogy amennyiben a CdT meg akarta volna őt büntetni, vele szemben fegyelmi eljárást kellett volna indítania ahelyett, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkét és 48. cikkének b) pontját alkalmazta.
21 A CdT emlékeztet arra, hogy álláspontja szerint a felperes távolléte 2020. május 5. óta igazolatlan volt, és hogy a felperes folyamatosan azt állította, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé számára, hogy újra munkába álljon.
22 A CdT szerint a felperes kimerítette betegszabadsághoz való jogát, mivel – ahogyan az a személyzeti szabályzat 59. cikkéből, amelyre az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke hivatkozik – kitűnik, kizárólag az igazolt távollét időtartama biztosíthat e szabadsághoz való jogot. Így a felperes a fizetett betegszabadságra meghatározott időtartam végén volt.
23 Ugyanis az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkében előírt betegszabadsághoz való jog megszűnésének ellenére a felperes a saját magatartásával kimerítette az e rendelkezésből fakadó jogait, mivel távolléte már nem volt igazolt. Következésképpen a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a joga megszűnésének a szolgálatban állása időtartamával megegyező 22 éves időszak végén kellett volna bekövetkeznie, még akkor is, ha a távolléte nem biztosított volna betegszabadságra való jogot.
24 A CdT arra is hivatkozik, hogy mivel a felperes a fizetett betegszabadság végén volt, ami a jog megszűnésének feltételét tükrözi, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikke b) pontjának alkalmazását nem lehet amiatt mellőzni, hogy a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában a felperes nem részesült ilyen szabadságban. Ráadásul a felperes igazolatlan távollétének 2020. május 5‑i kezdete és a megtámadott határozat elfogadása között eltelt hosszú időszakot a független orvos bevonására irányuló eljárás különböző szakaszai, valamint a CdT azon szándéka igazolja, hogy több időt biztosítson a felperesnek észrevételei előterjesztésére.
25 Végül a CdT hangsúlyozza, hogy a gondoskodási kötelezettség alapján több alkalommal tájékoztatta a felperest az adminisztráció azon szándékáról, hogy a jóllétével és a szolgálati érdekkel egyaránt összeegyeztethető intézkedéseket kíván hozni. Mindazonáltal a CdT kísérletei válasz nélkül maradtak a felperes részéről, aki így nem tett eleget a CdT‑vel szemben fennálló együttműködési kötelezettségének.
26 A jelen jogalap keretében azt kell meghatározni, hogy a jelen ügy körülményei között a CdT alapíthatta‑e a megtámadott határozatot az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontjára a felperes munkaviszonyának megszüntetése érdekében.
27 Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja értelmében „[a]z alkalmazotti jogviszonyt, akár határozott, akár határozatlan időre szól, az intézmény felmondási idő nélkül megszüntetheti: […] ha az alkalmazott a[z] [egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek] 16. cikk[e] szerinti fizetett betegszabadság végén nem tudja folytatni munkáját”.
28 Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkének második bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a] személyzeti szabályzat 59. cikkében előírt fizetett betegszabadság […] nem haladhatja meg a három hónapot vagy az ideiglenes alkalmazott által ledolgozott időt, ha ez utóbbi időtartam a hosszabb[; a]szabadság nem terjedhet túl az érintett szerződésének időtartamán”.
29 Így az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkének második bekezdéséből és 48. cikkének b) pontjából kitűnik, hogy valamely alkalmazott szerződéses munkaviszonyát két feltétel teljesülése esetén lehet megszüntetni, nevezetesen, hogy a fizetett betegszabadság időtartama lejárt, és az alkalmazott nem tudja folytatni a munkáját ezen időszak végén (2019. június 11‑i TO kontra EEA ítélet, T‑462/17, nem tették közzé, EU:T:2019:397, 56. pont).
30 A fizetett betegszabadság határidejének lejártára vonatkozó első feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontjában említett fizetett betegszabadság, amelynek végén értékelni kell az alkalmazott arra való képességét, hogy újra munkába álljon, amelynek hiányában a munkaviszony felmondási idő nélkül megszüntethető, megegyezik az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkének második bekezdésében előírt szabadsággal.
31 Az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikke b) pontjának és 16. cikke második bekezdésének együttes olvasatából kitűnik, hogy az alkalmazott munkaviszonya a fizetett betegszabadsága végén felmondási idő nélkül megszüntethető, ha e szabadság meghaladja vagy a három hónapot, vagy az érintett alkalmazott által teljesített szolgálat időtartamát, amennyiben ez hosszabb.
32 Ennélfogva a felperes munkaviszonyának az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja alapján történő megszüntetése érdekében a CdT köteles volt megvizsgálni, hogy e feltétel teljesült‑e.
33 Márpedig a panaszt elutasító határozattal kiegészített megtámadott határozatban a CdT, miután rámutatott, hogy a felperes nem tud újra munkába állni a fizetett betegszabadsága végén, megállapította, hogy a felperes – mivel távolléte többé nem volt igazolt – kimerítette az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkéből eredő fizetett betegszabadsághoz való jogát, mivel kizárólag az igazolt távollét időszakai keletkeztethetnek ilyen szabadságra való jogosultságot, ahogyan az kitűnik az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 59. cikkéből, melyre e feltételek 16. cikke hivatkozik. A CdT ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes magatartásával „a fortiori a jog megszűnését” okozta. A CdT hozzátette, hogy ilyen körülmények között a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a joga megszűnésének a szolgálatban állása időtartamával megegyező 22 éves időszak végén kellett volna bekövetkeznie, még akkor is, ha a távolléte nem biztosított volna betegszabadságra való jogot.
34 A panaszt elutasító határozatban szolgáltatott kiegészítő pontosítások fényében értelmezett megtámadott határozatból kitűnik, hogy a CdT véleménye szerint a felperes távollétei igazolásának hiánya lehetővé tette a CdT számára, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről való határozathozatalkor e megszüntetés mellett döntsön azzal az indokkal, hogy ezen igazolatlan távollétek előidézték a fizetett betegszabadsághoz való jog megszűnését azáltal, hogy kimerítették e jogokat. Úgy tűnik tehát, hogy a CdT szerint a felperes igazolatlan távollétei azáltal, hogy megszüntetik a fizetett betegszabadsághoz való jogát, mentesítették a CdT‑t annak vizsgálata alól, hogy teljesült‑e a felperesnek biztosított fizetett betegszabadságra vonatkozó határidő lejártára vonatkozó feltétel.
35 Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének a megtámadott határozat alapját képező b) pontja az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke második bekezdésének rendelkezéseire hivatkozik, amely rögzíti ez utóbbi feltételt, és meg kell állapítani, hogy e szövegek egyike sem írja elő, hogy a felmondási idő nélküli felmondásra vonatkozó határozatot el lehetne fogadni anélkül, hogy előzetesen megvizsgálnák az érintett alkalmazottnak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkének második bekezdésében meghatározott feltételek szerint járó betegszabadságra előírt határidő lejártát. Ezenkívül sem e rendelkezésekből, sem a személyzeti szabályzat 59. cikkéből, amely többek között a betegszabadságra és az igazolatlan távollétekre alkalmazandó jogi rendszert határozza meg, nem következik, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikkének második bekezdésében szereplő, a fizetett betegszabadságra előírt határidő lejártára vonatkozó feltétel vizsgálata – a vitatott felmondás időpontjában, valamint azt megelőzően fennálló igazolatlan távollét esetében – helyettesíthető volna e távollétek megállapításával. Ebből következik, hogy a CdT a megtámadott határozatban az igazolatlan távollét olyan feltételét alkalmazta, amelyet az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja és 16. cikkének második bekezdése nem ír elő.
36 Ebből következik, hogy a CdT anélkül szüntette meg a felperes határozatlan időre szóló munkaviszonyát, hogy ellenőrizte volna, hogy az e rendelkezésekben meghatározott első feltétel teljesült‑e.
37 Az arra vonatkozó második feltételt illetően, hogy az alkalmazott nem tudja folytatni a munkáját a fizetett betegszabadságra vonatkozó időszak végén, meg kell állapítani, hogy a felperes ügyvédjének a CdT‑hez címzett 2020. augusztus 10‑i levele pontosítja, hogy „[a felperes által] megkérdezett szakemberek – mind a kezelőorvosa, mind a pszichiátere – szerint nem várható a közeljövőben a normális helyzethez való visszatérés”. Ugyanebben a levélben a felperes ügyvédje azt is kérte, hogy a felperest nyilvánítsák rokkantnak.
38 Hozzá kell tenni, hogy a felperes ügyvédjének a CdT‑hez címzett 2020. október 14‑i levelében az szerepel, hogy a felperes által megkérdezett szakorvos „számos igazolással is megerősítette, hogy [a felperes] állapota nem teszi lehetővé, hogy újra munkába álljon”.
39 E levelekből az következik, hogy a felperes elismerte, hogy nem tud újra munkába állni, amit a CdT a megtámadott határozatban az említett levelek tartalmának átvételével figyelembe vett.
40 Ugyanakkor a második feltétel nem tekinthető teljesítettnek, mivel az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontja szerint a munkába állásra való képesség hiányát a fizetett betegszabadságra megállapított határidő lejárta után kell megállapítani, amely lejáratról a fenti 36. pontban már megállapítást nyert, hogy azt a CdT nem értékelte.
41 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat elfogadásával a CdT megsértette az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 48. cikkének b) pontját és 16. cikkének második bekezdését.
42 A fentiekből az következik, hogy az első jogalapnak helyt kell adni. Következésképpen a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, anélkül hogy a második és a harmadik jogalapot vizsgálni kellene.
A kártérítési kérelemről
43 A felperes egyrészt az őt ért vagyoni, másrészt az őt ért nem vagyoni kár megtérítését kéri.
44 Emlékeztetni kell arra, hogy a közszolgálat területén az Európai Unió köteles megtéríteni az intézményei, szervei és hivatalai, vagy alkalmazottaik által feladataik teljesítése során okozott károkat. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e területen az Unió felelősségének megállapításához több feltétel együttes teljesülése szükséges, nevezetesen az intézménnyel, szervvel vagy hivatallal szemben kifogásolt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint az állítólagos magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés fennállása. E három feltétel feltétel kumulatív, így amennyiben azok közül egy nem teljesül, az Unió felelősségét nem lehet megállapítani (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 97. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
45 Az adminisztrációnak felrótt jogellenes magatartásra vonatkozó feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amikor az Unió munkáltatóként jár el, megnövekedett felelősség terheli, amely azon kötelezettségben nyilvánul meg, hogy meg kell térítenie az általa munkáltatóként elkövetett bármely jogsértéssel a személyi állományának okozott kárt (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 98. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 A kár ténylegességére vonatkozó feltételt illetően az Unió felelőssége csak akkor állapítható meg, ha a felperest valóban tényleges és biztos kár érte. A felperesnek kell a bizonyítékokat az uniós bíróság elé terjesztenie az őt állítólagosan ért kár tényleges fennállásának és mértékének alátámasztása érdekében (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 99. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Az Unió felelősségének megállapításához megkövetelt okozati összefüggésre vonatkozó feltételt illetően az szükséges, hogy közvetlen és biztos okozati összefüggés álljon fenn az uniós intézmény által elkövetett jogsértés és a hivatkozott kár között. A felrótt magatartás kell, hogy legyen tehát a hivatkozott kár meghatározó oka (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 100. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a felperesnek a kártérítési kérelmei alátámasztására felhozott kifogásait.
A vagyoni kárról
49 Kártérítési igénye alátámasztására a felperes a munkaviszonya megszüntetésének hatálybalépésétől, azaz 2020. december 31‑től a megtámadott határozat megsemmisítéséig terjedő időszakra járó díjazásának kifizetését kéri.
50 Hozzáteszi, hogy egészségi állapotára tekintettel nem kéri az állásába való visszahelyezést, hanem rokkantsági eljárás megindítását kéri.
51 A CdT egyrészt arra hivatkozik, hogy az Unió felelőssége megállapításának feltételei nem teljesülnek, másrészt pedig, hogy a rokkantsági eljárás megindítása iránti kérelem arra irányul, hogy a Törvényszék utasítást adjon neki, amit a Törvényszék nem tehet meg.
52 A kár ténylegességére vonatkozó feltételt illetően meg kell határozni, hogy azáltal, hogy a CdT jogellenesen megszüntette a felperes munkaviszonyát, a felperes hátrányára olyan elmaradt haszon keletkezett‑e, amely megfelel azon díjazás összegének, amelytől a felperest a munkaviszonya megszüntetésének hatálybalépése, vagyis 2020. december 31. óta megfosztották.
53 E tekintetben meg kell állapítani, hogy 2020. május 5. óta a felperes távolléte igazolatlan volt, amit a felperes nem vitat. Ezen időponttól kezdve tehát nem részesült díjazásban. Ebből következik, hogy a felperes által hivatkozott kár tényleges volta nem bizonyított.
54 Következésképpen, tekintettel arra, hogy a felperes az igazolatlan távolléte miatt veszítette el 2020. május 5‑től a díjazását, el kell utasítani az őt állítólagosan 2020. december 31. óta, a munkaviszonya megszüntetésének időpontjától kezdve ért vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet.
55 A rokkantsági eljárás megindítása iránti kérelmet illetően meg kell állapítani, hogy a felperes kérelme arra irányul, hogy a Törvényszék utasítást adjon a CdT‑nek. Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Törvényszék nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy utasítást adjon az adminisztrációnak (lásd: 2022. február 2‑i LU kontra EBB ítélet, T‑536/20, nem tették közzé, EU:T:2022:40, 30. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
56 Ennélfogva e kérelmet el kell utasítani.
A nem vagyoni kárról
57 A felperes azon nem vagyoni kárának megtérítését kéri, amely abból ered, hogy a megtámadott határozat rokkantsági eljárás megindítása nélkül megszüntette kötelezettségvállalását, és amelyet 15 000 euróra becsül. A felperes azt állítja, hogy a megtámadott határozat elfogadásával a CdT, amely tisztában volt az egészségi állapotával, súlyosbította depresszióját és szorongását.
58 A CdT vitatja ezt az érvelést.
59 E tekintetben elegendő emlékeztetni arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogellenes aktus megsemmisítése önmagában megfelelő és főszabály szerint elégséges jóvátételét jelentheti minden olyan nem vagyoni kárnak, amelyet ezen aktus okozhatott, kivéve ha a kérelmező igazolja, hogy olyan nem vagyoni kár érte, amely teljes mértékben nem orvosolható e megsemmisítés által (lásd: 2021. július 14‑i AQ kontra eu‑LISA ítélet, T‑164/19, nem tették közzé, EU:T:2021:456, 130. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
60 A jelen ügyben a felperes nem bizonyítja, hogy az állítólagos nem vagyoni kár nem orvosolható teljes mértékben azon megtámadott határozat megsemmisítésével, amelyből az ered. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozat által okozott nem vagyoni kárt megfelelően orvosolja annak megsemmisítése.
61 A hivatkozott nem vagyoni kár megtérítése iránti kérelmet tehát el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene a jogsértés és az említett kár közötti okozati összefüggést.
62 A fenti megfontolások összességére tekintettel a megtámadott határozatot meg kell semmisíteni, és a keresetet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.
A költségekről
63 A Törvényszék eljárási szabályzata 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
64 Mivel a CdT pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (hetedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti az Európai Unió Szervei Fordítóközpontjának (CdT) igazgatója által 2020. november 26‑án hozott, WV ideiglenes alkalmazotti szerződését azonnali hatállyal megszüntető határozatot.
2) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
3) A Törvényszék a CdT‑t kötelezi a költségek viselésére.
da Silva Passos | Truchot | Sampol Pucurull |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2022. október 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások