NILS WAHL
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2016. május 4.(1)
C‑110/15. sz. ügy
Microsoft Mobile Sales International Oy, korábbi nevén: Nokia Italia SpA,
Hewlett‑Packard Italiana Srl,
Telecom Italia SpA,
Samsung Electronics Italia SpA,
Dell SpA,
Fastweb SpA,
Sony Mobile Communications Italy SpA,
Wind Telecomunicazioni SpA
kontra
Ministero per i beni e le attività culturali (MiBAC)
Società italiana degli autori ed editori (SIAE),
Istituto per la tutela dei diritti degli artisti interpreti esecutori (IMAIE), f.a.,
Associazione nazionale industrie cinematografiche audiovisive e multimediali (Anica)
és
Associazione produttori televisivi (Apt)
(a Consiglio di Stato [közigazgatási ügyekben eljáró olasz legfelső bíróság, Olaszország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Szellemi tulajdon – 2001/29/EK irányelv – Szerzői jog és szomszédos jogok – 5. cikk – Kizárólagos többszörözési jog – Kivételek és korlátozások – Méltányos díjazás – Hatály – A díjfizetés alóli magánjellegű tárgyalások révén történő előzetes mentesítés kritériumainak meghatározása – Kizárólag a végső felhasználó által kérhető visszatérítés”
1. A Consiglio di Stato (közigazgatási ügyekben eljáró olasz legfelső bíróság, Olaszország) jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelme a 2001/29/EK irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának megfelelő értelmezésére irányul.(2) Az említett rendelkezés értelmében a tagállamok a jogosultak kizárólagos „többszörözési joga” alól a magáncélú többszörözés tekintetében kivételeket állapíthatnak meg. Amennyiben valamely tagállam úgy döntött, hogy a jogosultak kizárólagos jogait ily módon korlátozza, az irányelv szerint a tagállamok kötelesek olyan rendszert bevezetni, amelyben a jogosultak a szerzői jogi védelem alatt álló művek felhasználásának ellentételezéseként méltányos díjazásban részesülnek.
2. Olaszországban, ahol a magáncélú többszörözés engedélyezett, ez a díjazás a védelem alatt álló művek és más alkotások többszörözésére alkalmas berendezésekre, eszközökre és adathordozókra kivetett magáncélú többszörözés után fizetendő díj formájában valósul meg. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések az olasz díjazási rendszernek a 2001/29 irányelvvel való összeegyeztethetőségére irányulnak. Konkrétabban, az ügy lehetőséget teremt a Bíróságnak arra, hogy meghatározza azon mérlegelési jogkör korlátait, amelyet a tagállamok a magáncélú többszörözés után fizetendő díjazás rendszere részleteinek kidolgozása során gyakorolhatnak, valamint további iránymutatást nyújthat a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának értelmezésére.
I – Jogi háttér
A – Az uniós jog
3. A 2001/29 irányelv a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szól.
4. A 2001/29 irányelv (31) preambulumbekezdése kifejti, hogy az irányelv egyik célkitűzése, hogy megfelelő egyensúlyt biztosítsanak a jogosultak különböző csoportjainak, valamint a jogosultak és a védelemben részesülő művek és teljesítmények felhasználói csoportjainak jogai és érdekei között.
5. A (35) preambulumbekezdés a kivételekkel és korlátozásokkal foglalkozik. Az említett preambulumbekezdés szerint egyes esetekben a jogosultaknak méltányos díjazás jár, hogy ezáltal a védelemben részesülő műveik és egyéb teljesítményeik felhasználása ellenében megfelelő ellentételezésben részesüljenek. E méltányos díjazás formájának, részletszabályainak és lehetséges mértékének megállapításánál figyelembe kell venni minden egyes eset sajátos körülményeit. A körülmények értékelésénél a jogosultaknál az érintett cselekmény miatt felmerülő esetleges kár mértéke figyelemreméltó szempont lehet.
6. A 2001/29 irányelv 2. cikke a többszörözési jogra vonatkozik. A következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában, egészben vagy részben történő többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát:
a) a szerzők számára műveik tekintetében;
b) az előadóművészek számára előadásaik rögzítése tekintetében;
c) a hangfelvétel‑előállítók számára hangfelvételeik tekintetében;
d) filmek első rögzítése előállítói számára filmjeik eredeti és többszörözött példányai tekintetében;
e) a műsorsugárzó szervezetek számára műsoraik rögzítése tekintetében függetlenül attól, hogy a műsor közvetítése vezeték útján vagy vezeték nélkül történik, ideértve a kábelen keresztül vagy műhold útján történő közvetítést is.”
7. Az irányelv 5. cikke a többszörözési jog alóli kivételekkel és korlátozásokkal foglalkozik. Ez egyebek mellett a következőket mondja ki:
„[…]
(2) A tagállamok a 2. cikkben szabályozott többszörözési jog alól kivételeket, illetve korlátozásokat állapíthatnak meg a következő esetekben:
[...]
b) bármely hordozóra természetes személy által magáncélra, kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés tekintetében, feltéve, hogy a jogosultak méltányos díjazásban részesülnek, amelynek meghatározásánál figyelembe kell venni, hogy az érintett művel vagy más védelem alatt álló teljesítménnyel kapcsolatban alkalmaztak‑e a 6. cikkben meghatározott műszaki intézkedést;
[...]”
B – Az olasz jog
8. A szerzői és szomszédos jogok védelméről szóló, 633. sz. törvény (a továbbiakban: szerzői jogról szóló törvény)(3) releváns rendelkezései a következők.
9. A 71e. cikk a következőt írja elő:
„Hangfelvétel és videofelvétel természetes személy által bármely adathordozóra történő magáncélú többszörözése kizárólag személyes felhasználás céljából megengedett, amennyiben az nem haszonszerzésre irányul, és közvetlenül vagy közvetve sem szolgál kereskedelmi célt, figyelembe véve a 102d. cikkben meghatározott műszaki intézkedéseket.”
[...]”
10. A 71f. cikk a következőt mondja ki:
„(1) A hangfelvételek szerzői és előállítói, valamint az audiovizuális művek eredeti előállítói, az előadóművészek és a videofelvételek előállítói, valamint ezek jogutódjai díjazásra jogosultak a 71e. cikkben meghatározott hangfelvételek és videofelvételek magáncélú többszörözéséért. Az említett díjazást a hangfelvételek vagy videofelvételek kizárólag analóg vagy digitális rögzítésére szolgáló berendezésekért a végső fogyasztó által a viszonteladónak megfizetett ár egy része képezi, amelyet a többfunkciós berendezések esetén a rögzítésre szolgáló belső alkotórész jellemzőivel egyenértékű jellemzőkkel rendelkező berendezés ára alapján kell kiszámítani, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor az a berendezésért járó, meghatározott összegnek felel meg. Az olyan hang‑ és képrögzítő adathordozók esetén, mint az analóg adathordozók, a digitális adathordozók, a rögzített vagy hordozható adattárolók, a díjazást ezen adathordozók rögzítési képességével arányos összeg képezi. A távoli képfelvételi rendszerek esetén a jelen bekezdés szerinti díjazást a szolgáltatást nyújtó jogalanynak kell megfizetnie, és annak az e szolgáltatás nyújtása ellenében megszerzett díjazással arányosnak kell lennie.
(2) Az (1) bekezdés szerinti díjazást – a közösségi szabályozással összhangban és egyébként a többszörözési jogok figyelembevétele mellett – a Ministro per i beni e le attività culturali (kulturális javakért és tevékenységekért felelős miniszter, a továbbiakban: MiBAC) által az (1) bekezdésben foglalt berendezések és adathordozók gyártóit legnagyobb többségben képviselő szakmai egyesületek meghallgatását követően, 2009. december 31‑ig elfogadandó […] rendelet határozza meg. A díjazás meghatározása során figyelembe kell venni a 102d. cikkben foglalt műszaki intézkedések alkalmazását vagy annak elmulasztását, valamint a digitális másolatnak az analóg másolattól eltérő előfordulását. A rendeletet három évenként frissíteni szükséges.
(3) A díjazást annak kell megfizetnie, aki az (1) bekezdésben […] megjelölt készülékeket és adathordozókat haszonszerzési célból az állam területén előállítja, vagy azokat az állam területére behozza. A díjazás megfizetésének elmulasztása esetén annak megfizetéséért a felvevő berendezések vagy adathordozók forgalmazója egyetemlegesen felelős.”
11. A 71g. cikk a következőket írja elő:
„(1) A 71f. cikkben említett, hangrögzítő adathordozók után fizetendő díjat a Società italiana degli autori ed editori (SIAE) részére kell megfizetni, amely biztosítja, hogy költségei levonása után a hangfelvételek szerzői és előállítói, a legreprezentatívabb kereskedelmi és szakmai szervezetek közvetítése révén egyenlő arányú kifizetésben részesüljenek.
(2) A hangfelvételek előállítói haladéktalanul, de minden esetben 6 hónapon belül kifizetik az általuk kapott díj 50%‑át az érintett előadóknak.
(3) A 71f. cikkben említett, képrögzítő adathordozók után fizetendő díjat a [SIAE] részére kell megfizetni, amely biztosítja, hogy költségei levonása után a díj 30%‑át a szerzők, a maradék 70%‑ot pedig a film első rögzítésének előállítója, a képfelvétel előállítója és az előadók részére egyenlő arányban kifizetik. Az előadóknak fizetett díj 50%‑a fedezi az 1992. február 5‑i 93. sz. törvény 7. cikkének (2) bekezdésében leírt tevékenységeket és célkitűzéseket.
[...]”
12. A MiBAC a szerzői jogról szóló törvény 71f. cikke (2) bekezdésében említett rendeletet fogadott el 2009. december 30‑án (a továbbiakban: vitatott rendelet).
13. Az említett rendelet műszaki mellékletének 4. cikke a következőt írja elő:
„(1) A [SIAE] előmozdítja jegyzőkönyvek elfogadását a jelen rendelkezések hatékonyabb alkalmazása érdekében, például a tárgyi és alanyi mentességek alkalmazása céljából is, például a berendezések vagy adathordozók üzleti célú felhasználása esetében, vagy a videojátékok lejátszására szolgáló készülékekre vonatkozóan. Az említett alkalmazási jegyzőkönyvek a magáncélú másolat után járó díjazás megfizetésére kötelezett jogalanyokkal vagy azok ágazati egyesületeivel egyetértésben kerülnek elfogadásra.
[...]”
II – A tényállás, az eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
14. Az alapeljárás felperesei személyi számítógépek, CD/DVD-író készülékek, adathordozók, mobiltelefonok és fényképezőgépek gyártói és forgalmazói.
15. A MiBAC a szerzői jogról szóló törvény 71f. cikke (2) bekezdése alapján elfogadta a vitatott rendeletet és annak műszaki mellékletét. E melléklet állapította meg a hang‑ és videofelvételek magáncélú másolása után fizetendő díjazás számítására vonatkozó szabályokat. A vitatott rendelet a jelen ügy szempontjából konkrétan a méltányos díjazás hatályát terjesztette ki. Ennek következtében most már a mobiltelefonok, a számítógépek és más eszközök után is meg kell fizetni a magáncélú többszörözés után járó díjat, annak ellenére, hogy ezeket az eszközöket nem kifejezetten tartalom többszörözésére, rögzítésére vagy tárolására tervezték. Ezzel szemben a vitatott rendelet elfogadása előtt csak azon eszközök után kellett fizetni a szóban forgó díjat, amelyeket elsődlegesen vagy kizárólagosan hang‑ vagy videofelvételek rögzítésére terveztek.
16. A vitatott rendelet elfogadását követően az alapeljárás felperesei eljárást indítottak a Tribunale amministrativo regionale del Lazionál (regionális közigazgatási bíróság, Lazio, Olaszország), amelyben a vitatott rendelet megsemmisítését kérték. Állításuk szerint a vitatott rendelet ellentétes az uniós joggal. Véleményük szerint ennek oka különösen az, hogy olyan természetes vagy jogi személyeknek is meg kell fizetniük a szóban forgó díjat, akik nyilvánvalóan nem végeznek magáncélú többszörözést. Ezzel összefüggésben a felperesek bírálták a vitatott rendelet által a SIAE‑re ruházott hatáskört is: mivel a SIAE mérlegelési jogkörrel rendelkezik a díj beszedése terén, véleményük szerint nem biztosítható, hogy a díjfizetésre köteles személyek egyenlő bánásmódban részesüljenek.
17. A Tribunale amministrativo regionale del Lazio (regionális közigazgatási bíróság, Lazio) elutasította a felperesek keresetét.
18. Az alapeljárás felperesei ezt követően megfellebbezték ezt a határozatot a Consiglio di Stato előtt. E bíróság, mivel kétségei voltak a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának helyes értelmezését illetően, úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„(1) Ellentétes‑e az uniós joggal – többek között a [2001/29 irányelv] (31) preambulumbekezdésével és 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával – az olyan nemzeti szabályozás (konkrétan az [LDA‑nak] a műszaki melléklet 4. cikkével összefüggésben értelmezett 71e. cikke), amely a magáncélú másolás céljától nyilvánvalóan eltérő célokból – vagyis kizárólag szakmai célú felhasználás céljából – megvásárolt adathordozók és eszközök esetén a [magáncélú másolatok után járó díj] előzetes megfizetése alóli mentesítés feltételeinek meghatározásához a magánjog területére tartozó megállapodások megkötésére – vagy »szabad megállapodásokra« –, különösen az említett 4. cikkben írt »alkalmazási jegyzőkönyvekre« hagyatkozik, anélkül, hogy általános szabályokat határozna meg vagy garantálná a SIAE és a díjazás megfizetésére köteles személyek vagy azok ágazati egyesületei közötti egyenlő bánásmódot?
(2) Ellentétes‑e az uniós joggal – többek között a [2001/29 irányelv] (31) preambulumbekezdésével és 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával – az olyan nemzeti szabályozás (konkrétan az [LDA‑nak] a [megtámadott] rendelettel és a SIAE által a visszatérítések tárgyában adott útmutatásokkal összefüggésben értelmezett 71e. cikke), amely előírja, hogy a magáncélú másolat céljától nyilvánvalóan eltérő célokból – vagyis kizárólag szakmai célú felhasználás céljából – megvásárolt adathordozók és eszközök esetén csak a végső felhasználó kérhet visszatérítést, az adathordozók és eszközök gyártója viszont ezt nem teheti meg?”
19. Írásbeli észrevételt az Assotelecommunicazioni‑ASSTEL, a Hewlett‑Packard Italiana Srl (a továbbiakban: HP), Microsoft Mobile Sales International (korábban: Nokia Italia SpA), a Samsung Electronics Italia SpA, a Sony Mobile Communications SpA, a Telecom Italia SpA, a Wind Telecomunicazioni SpA és a SIAE, valamint az olasz kormány és a Bizottság nyújtott be. A 2016. február 24‑i tárgyaláson az Altroconsumo, a Hewlett‑Packard Italiana, a Microsoft Mobile Sales International, a Sony Mobile Communications, a Telecom Italia, a Samsung Electronics Italia, a Dell és a SIAE, valamint az olasz és a francia kormány, továbbá a Bizottság terjesztett elő szóbeli érveket.
III – Elemzés
A – Bevezető megjegyzések
20. Először is, a 2001/29 irányelv célja egyebek mellett, hogy megfelelő egyensúlyt biztosítson a jogosultak különböző csoportjainak, valamint a jogosultak és a védelemben részesülő művek és teljesítmények felhasználói csoportjainak jogai és érdekei között. Egyfelől ahhoz, hogy e célt elérje, és a jogosultak jogait védje, a 2001/29 irányelv 2. cikke előírja, hogy a tagállamok az említett rendelkezésben említett jogosultaknak műveik tekintetében biztosítsák a többszörözés engedélyezésének, illetve megtiltásának kizárólagos jogát. Ez a jog a közvetett vagy közvetlen, ideiglenes vagy tartós, bármely eszközzel vagy formában történő másolásra terjed ki. A többszörözési jog azonos terjedelmű védelmet nyújt, függetlenül attól, hogy valamely szerzői jog által védett mű egészéről vagy részéről van‑e szó.
21. Másfelől azonban annak érdekében, hogy a szerzői jog által védett mű felhasználóinak jogos érdekeit is védje, a tagállamok a 2001/29 irányelv 5. cikkének (2) bekezdése alapján korlátozhatják az ugyanazon irányelv 2. cikkéből eredő kizárólagos többszörözési jogot. E rendelkezés értelmében az említett jog alól kivételt lehet tenni egyebek mellett akkor, ha a többszörözés bármely hordozóra természetes személy által, magáncélra történik. Ezért csak a kereskedelmi célt közvetlenül vagy közvetve sem szolgáló többszörözés megengedett az említett kivétel alapján (a továbbiakban: magáncélú másolásra vonatkozó kivétel). Ezenfelül a jogosultakat az ilyen másolással okozott hátrányért méltányos díjazás illeti meg. Az ilyen díjazás, ahogy Olaszországban is, jellemzően a magáncélú másolat utáni díj formájában valósul meg.
22. Ahogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelműen mutatja, a méltányos díjazás kérdése – és különösen a beszedésének formája és rendszere – kényes kérdésnek számít a mai digitális világban.(4) Ez nem meglepő: a díjazás rendszerét azért hozták létre, mert az „offline világban” egyedül a díjak révén lehetett biztosítani, hogy a jogosultak ellentételezésben részesüljenek a végső felhasználók által létrehozott másolatokért.(5) Ez nem teljesen felel meg a digitalizált online környezetnek, amelyben a szerzői jog által védett műveket manapság felhasználják.
23. A 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében valójában a méltányos díjazást jellemzően a magáncélú másolásra alkalmas hordozók és eszközök után kell fizetni, ideértve – nem kizárólagosan – a CD lemezeket, különböző számítógépeket, mobiltelefonokat, memóriakártyákat és USB adathordozókat. Ugyanakkor a méltányos díjazás ezen rendszere szükségképpen egy jogi fikción alapul: feltételezi, hogy az a személy, aki olyan eszközt vagy adathordozót vásárol, amely főszabály szerint magáncélú másolásra is alkalmas, az eszköz vagy adathordozó minden lehetséges funkcióját használni fogja, ideértve a magáncélú másolást lehetővé tevő funkciókat is.(6) Mindenesetre a 2001/29 irányelv elfogadása idején még bevett szokás volt az ilyen eszközöket és adathordozókat magáncélú másolásra használni. Manapság azonban, ahogy az közismert, úgy tűnik, hogy a magáncélú másolást, legalábbis részben (ha nem is teljes egészében) felváltották a különböző internetes szolgáltatások, amelyek lehetővé teszik, hogy a jogosultak a szerzői jogi védelem alatt álló művek felhasználását engedélyezés útján ellenőrizzék.(7)
24. E technológiai fejlődések és a magáncélú másolás gyakorlati jelentőségének egyértelmű csökkenése ellenére a magáncélú másolásra vonatkozó kivételt még mindig széles körben alkalmazzák az Európai Unióban. A tagállamok több szempontból is különböző megközelítést alkalmaznak a magáncélú másolásra vonatkozó kivételre: egyéb különbségek mellett nem csak a magáncélú másolat után fizetendő díj meghatározásának módszere tér el, hanem azon termékek köre is, amelyek után ilyen díjat kell fizetni.(8) Jelen ügyben a Bíróság ismételten azon mérlegelési jogkör hatályával áll szemben, amellyel a tagállamok a méltányos díjazás rendszerének megalkotása során rendelkeznek.
25. Amint azt az alábbiakban bemutatom, két különböző helyzetet kell egymástól világosan elkülöníteni: egyfelől azokat a körülményeket, amelyek esetén a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a berendezéseket, eszközöket és adathordozókat előzetesen mentesítsék a magáncélú másolat után fizetendő díj alól, másfelől azokat a körülményeket, amelyek esetén a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy létezzen egy hatékony utólagos rendszer az indokolatlanul fizetett magáncélú másolat után fizetendő díj visszatérítésére.
B – 1. kérdés: A magáncélú másolat után fizetendő díj alóli előzetes mentesítés
26. Az első kérdés a magáncélú másolat után fizetendő díj alóli előzetes mentesítéssel (annak hiányával), valamint az olasz jog szerinti ilyen mentesítés megadásának feltételeivel foglalkozott. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a méltányos díjazásra vonatkozó olasz rendszer összeegyeztethető‑e a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával és az egyenlő bánásmód elvével.
27. A kérdést előterjesztő bíróság kétségeit azzal magyarázza, hogy először is, a szóban forgó díjat főszabály szerint a vitatott rendelet hatálya alá tartozó valamennyi berendezésre, eszközre és adathordozóra megkülönböztetés nélkül alkalmazni kell. Nincs olyan jogszabály, amely mentesítene e díj megfizetése alól abban az esetben, ha egy ilyen berendezést üzleti célú felhasználásra vásárolnak. Másodszor, az olasz rendszer másik különlegessége abban rejlik, ahogy a magáncélú másolásra alkalmas berendezések, eszközök vagy adathordozók előállítója vagy importőre (amely köteles magáncélú másolat után fizetendő díjat fizetni) mentesülhet a szóban forgó díj fizetése alól.
28. Konkrétabban, annak ellenére, hogy a magáncélú másolat után fizetendő díj különbségtétel nélkül alkalmazandó a magáncélú másolásra alkalmas berendezések, eszközök és adathordozók egyes kategóriáira, az ilyen díjköteles eszközök és adathordozók előállítói és importőrei (vagy ezek szervezetei) a SIAE‑vel való tárgyalás útján mentesülhetnek e díj megfizetésének kötelezettsége alól. E tekintetben a SIAE jelentős mérlegelési jogkört gyakorol a tárgyalás és a végső elemzés során, amikor is meghatározza a díj alóli lehetséges mentesítés paramétereit.
29. Kiindulásképpen hangsúlyoznám, hogy a méltányos díjazásnak a Bíróság által ez idáig vizsgált rendszereinek közös jellemzője, hogy a díjfizetési kötelezettség főszabály szerint különbségtétel nélkül alkalmazandó bizonyos típusú, többszörözésre alkalmas berendezésekre, eszközökre és adathordozókra.(9) Itt is ez a helyzet.
30. Önmagában semmi nem utal a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának szövegében arra, hogy a díj ilyen különbségtétel nélkül történő alkalmazása ellentétes lenne az uniós joggal. Az említett rendelkezés tulajdonképpen azt mondja ki, hogy a tagállamok lehetővé tehetik a magáncélú másolásra vonatkozó kivétel alkalmazását a természetes személy által bármely hordozóra, magáncélra történő másolás esetén, amennyiben a jogosult méltányos díjazása biztosítva van.
31. Ugyanakkor a Bíróság, ítélkezési gyakorlatában, nyilvánvalóan annak érdekében, hogy az érintettek érdekei közötti, az irányelv (31) preambulumbekezdésében előírt egyensúly biztosítva legyen, megfogalmazott bizonyos kikötéseket a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatályával kapcsolatban. Ezek a kikötések a jelen ügyben igen relevánsak.
32. A Padawan‑ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a magáncélú másolat után fizetendő díj digitális többszörözésre alkalmas készülékre és adathordozóra való különbségtétel nélküli alkalmazása, amikor azokat nyilvánvaló módon a magáncélú másolástól eltérő célra szerzik be, nem felel meg a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének.(10) Véleményem szerint ez az állítás eleve kizárja a magáncélú másolásra vonatkozó kivétel köréből azokat a készülékeket és adathordozókat, amelyeket nyilvánvalóan üzleti célú felhasználásra terveztek.
33. A Copydan Båndkopi ítéletben a Bíróság tovább pontosította a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatályát. Kimondta, hogy a magáncélú másolat után fizetendő díj jogszerűen nem alkalmazható a többszörözésre alkalmas készülékekre és adathordozókra, ha bizonyítható, hogy a díjfizetésre köteles személy természetes személyektől eltérő személyek részére, a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból értékesítette azokat.(11) Számomra egyértelmű, hogy ezen állítás következtében a magáncélú másolásra eleve alkalmas berendezések, eszközök és adathordozók üzleti ügyfeleknek és állami szerveknek történő közvetlen szállítása nem tartozhat az irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatálya alá.(12) Vagy a Bíróság szóhasználatával élve, az ilyen eszközt előzetesen mentesíteni kell a magáncélú másolat után fizetendő díj alól.
34. E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy Olaszországban nincs törvényi mentesítés a jogi személyek által a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból beszerzett berendezésekre, eszközökre és adathordozókra. Ehelyett a vitatott rendelet műszaki mellékletének 4. cikkével összhangban értelmezett szerzői jogról szóló törvény 71e. cikkének értelmében a SIAE mérlegelési jogkörébe van utalva az a döntés, hogy megadják‑e az előzetes mentesítést. Szóbeli előadás során továbbá kifejtésre került, hogy amellett, hogy a SIAE csak kisszámú és korlátozott hatályú mentesítést ad, ezek szigorú feltételekhez vannak kötve, egyebek mellett a szóban forgó eszközöket és adathordozókat megvásárló szervek magatartási kódexének betartásához. Egyszerűbben fogalmazva, az olasz rendszer lehetővé teszi, hogy a SIAE mentesítse a díjfizetésre kötelezett személyeket, ha azt indokoltnak tartja.
35. Ugyanakkor, ahogy azt már kifejtettük, az előállítókat és importőröket előzetesen kell mentesíteni a díj megfizetése alól, ha bizonyítani tudják, hogy magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célra szállítottak eszközöket és adathordozókat.(13) Ez a helyzet, ha a díjfizetésre kötelezettek közvetlenül értékesítenek üzleti ügyfelek vagy állami szervek számára, függetlenül attól, hogy e szerveket a díj beszedéséért felelős szervezet nyilvántartásba vette‑e.(14)
36. Mindenesetre valamely előzetes mentesítés nem tehető függővé a díj beszedéséért felelős szervezettel való sikeres tárgyalástól és szerződéskötéstől. Ahhoz, hogy valamely előzetes mentességre való jog hatékonyan érvényesüljön, annak általánosan és megkülönböztetés nélkül alkalmazandónak kell lennie a magáncélú másolásra alkalmas eszközök és adathordozók azon előállítóira és importőreire, akik bizonyítani tudják, hogy a szóban forgó eszközöket és adathordozókat nem természetes személyeknek, magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célra szállították. Máskülönben aligha kerülhető el a túlzott mértékű ellentételezés. Ez ellentétes lenne az irányelv (31) preambulumbekezdésében szereplő, megfelelő egyensúlyra vonatkozó követelménnyel.
37. Ezzel kapcsolatban számomra egyértelmű, hogy az olasz szabályok ellentétesek a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával.
38. Emellett azonban a kérdést előterjesztő bíróság további problémákat is megnevezett az olasz szabályokkal kapcsolatban az előzetes mentesítést (és annak általános alkalmazhatóságának hiányát) illetően.
39. Ahogy azt már megjegyeztük, az olasz rendszerben a díjfizetés alóli (esetleges) előzetes mentesítés kritériumait magánjellegű (vagy úgynevezett „szabad”) tárgyalások során határozzák meg. A tárgyalások egyik részről a díjköteles berendezések, eszközök és adathordozók előállítói és importőrei (vagy ezek szervezetei), másik részről a SIAE között zajlanak. E tekintetben a kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azt illetően, hogy ez összeegyeztethető‑e a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában a méltányos díjazással kapcsolatban meghatározott követelménnyel, az egyenlő bánásmód elvével és az irányelv (31) preambulumbekezdésében szereplő megfelelő egyensúly elvével.
40. Kiindulásképpen nem szabad átsiklanunk afölött, hogy a Bíróság a 2001/29 irányelv 5. cikkében meghatározott kivételek alkalmazása során különös jelentőséget tulajdonított az egyenlő bánásmód elvének.(15) A méltányos díjazással összefüggésben ez azt jelenti, hogy a tagállamok – indokolatlanul – nem tehetnek különbséget a magáncélú másolásra vonatkozó kivétel hatálya alá tartozó összehasonlítható eszközök és adathordozók előállítóinak és importőreinek különböző kategóriái között.
41. Ennek az állításnak nyilvánvaló kihatása van a jelen ügyre.
42. A felek minden bizonnyal nem értenek egyet abban, hogy a SIAE milyen mértékű mérlegelési jogkörrel rendelkezik a magáncélú másolat után fizetendő díj alóli mentesítés tárgyalása során. Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből azonban elég egyértelműen kiderül, hogy a díj alóli mentesítés kritériumai és alkalmazási protokollja valójában a SIAE és az adott eszközök és adathordozók előállítói és importőrei (vagy az őket képviselő szervezetek) közötti tárgyalások tárgyát képezi. Ez a tény önmagában kétségbe vonja az olasz szabályoknak az egyenlő bánásmód elvével való összeegyeztethetőségét. Ennek oka, hogy a vitatott rendelet műszaki mellékletének 4. cikke lehetővé teszi a SIAE számára, hogy az egyes szervekkel és szervezetekkel külön‑külön kössön mentesítési szerződést, és így nem tudja biztosítani, hogy a fizetés alóli mentességre való jogosultságot következetesen, általánosan és egyetemesen alkalmazzák a magáncélú másolásra alkalmas eszközök és adathordozók üzleti célú felhasználására történő szállításra. Meglátásom szerint az egyedileg és külön kötött megállapodások az egyébként összehasonlítható helyzetben lévő előállítók és importőrök tekintetében szükségszerűen eltérő bánásmódhoz vezetnek.
43. Végezetül, tekintettel a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott méltányos díjazásra vonatkozó követelményre, elsőként arra szeretnék emlékeztetni, hogy a „méltányos díjazás” fogalma az uniós jog önálló fogalma. Habár a méltányos díjazás pontos jelentését nem könnyű meghatározni, a fogalmat minden olyan tagállamban, amelyben a magáncélú másolat kivételét bevezették, egységesen kell értelmezni.(16)
44. A méltányos díjazás fogalma azon az elgondoláson alapul, hogy a magáncélú másolás hátrányt okoz a szerzői jog jogosultjának, és e hátrány ellentételezése érdekében a jogosultnak méltányos díjazásban kell részesülnie.(17) Így a fizetett díjazás és a jogosult által a magáncélú másolás következtében elszenvedett hátrány, vagy esetleges kár között vélelmezetten van egy szükséges kapcsolat.(18) A fogyasztóknak szállított eszközök és adathordozók esetén elfogadott, hogy e kapcsolat kellően erős ahhoz, hogy a díjfizetést indokolja.
45. Ilyen kapcsolat nem áll fenn, ha az eszközöket és adathordozókat magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célra szánják. Tulajdonképpen, ha az eszközök és adathordozók szállítása üzleti célú felhasználásra történik, nem merül fel (a magáncélú másolással kapcsolatos) hátrány. Noha első látásra értelmetlennek tűnhet, ez a helyzet akkor is, ha a természetes személyek az üzleti ügyfeleknek vagy állami szerveknek szállított berendezéseket, eszközöket és adathordozókat magáncélra használhatják.
46. Ahogy azt kifejtettük, a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdése b) pontjának hatálya a Bíróság értelmezésében a vállalkozások és állami szervek által megvásárolt adathordozókra nem terjed ki. Ezért az, hogy valamely természetes személy (munkavállalóként) magáncélra másolatokat készít ilyen adathordozókra, mellékes. Mivel a berendezést üzleti célú felhasználásra vásárolták, a továbbiakban kikerültünk a magáncélú másolás köréből. Egyszerűen ezek a helyzetek a magáncélú másolásra vonatkozó kivétel hatályán kívül esnek. Ehelyett az engedélyezés általános szabályai vonatkoznak rá. Minden másolat, amelyet ezzel összefüggésben engedély nélkül készítenek, jogellenes lesz.(19)
47. Az olasz rendszerben az, hogy a díjfizetésre kötelezettek előzetes mentesítésben részesülhessenek, akkor is magánjellegű tárgyalások függvénye, ha a berendezéseket, eszközöket és adathordozókat bizonyíthatóan üzleti célú felhasználásra szánják. Nehezen tudom elfogadni, hogy egy ilyen rendszer összeegyeztethető lehetne a jogosultnak okozott hátrányon alapuló méltányos díjazás követelményével. A díjazás így valójában elválik a magáncélú másolás által feltehetőleg okozott hátránytól. Egyszerűen már nem olyan másolatról van szó, amely a magáncélú másolásra vonatkozó kivétel hatálya alá esik.
48. Ennek alapján az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétes a méltányos díjazás olyan rendszere, amely alapján a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból megvásárolt berendezések, eszközök és adathordozók után is meg kell fizetni a magáncélú másolat után fizetendő díjat, és amelyben az említett díj alóli esetleges mentesülés a díjat beszedő szervezet és a díjfizetésre kötelezett személyek közötti tárgyalás függvénye.
49. Mindezek mellett azonban vannak olyan körülmények, amikor a díj különbségtétel nélkül megállapítható, függetlenül attól, hogy a szóban forgó eszközöket és adathordozókat magán‑ vagy üzleti célú végső felhasználásra szánják‑e. Ahogy azt a továbbiakban a második kérdéssel kapcsolatban kifejtem, ez azonban csak akkor fordul elő, ha a végső felhasználó azonosításával kapcsolatos gyakorlati nehézségek indokolják ezt a megközelítést. Azon rendszerek esetén, amikor az előállítóknak és az importőröknek kell a díjazást megfizetniük, egy utólagos visszatérítési rendszer a méltányos díjazás rendszere kvázi kötelező elemének tűnik.
C – 2. kérdés: A magáncélú másolat után fizetendő díj utólagos visszatérítése
50. A második előterjesztett kérdés az indokolatlanul fizetett magáncélú másolat után fizetendő díj utólagos visszatérítésére vonatkozik. A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azt illetően, hogy a méltányos díjazás olasz rendszere összeegyeztethető‑e a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, mivel – az előzetes mentesítésre vonatkozó jogszabályi rendelkezések hiányával kapcsolatban fent leírt helyzethez hasonlóan – az utólagos visszatérítés is a SIAE mérlegelési jogkörébe van utalva, a tárgykörre vonatkozó kifejezett jogszabályi rendelkezések nélkül. A szervezet utasításainak és útmutatásainak megfelelően az – üzleti célú felhasználásra megvásárolt berendezés, eszközök és adathordozók után indokolatlanul megfizetett – díj visszatérítését csak a végső felhasználó kérheti.
51. Kiindulásképpen hangsúlyoznom kell, hogy eleve nem lenne szabad díjat szedni, ha a díjfizetésre kötelezett személyt illetően előre tudható, hogy a szóban forgó berendezést, eszközöket és adathordozókat üzleti célú felhasználásra szánja. E helyzetekre a díjfizetés alóli előzetes mentesítésnek kellene vonatkoznia, ahogy azt korábban kifejtettük.
52. Figyelemmel erre a tényre, milyen esetben kell valamely tagállamnak utólagos visszatérítési rendszert biztosítania?
1. A magáncélú másolat után fizetendő díj különbségtétel nélküli alkalmazásának feltételei
53. Ahogy arra a SIAE és az olasz kormány rámutatott, a tagállamok jelentős mértékű mérlegelési jogkört élveznek a magáncélú másolat után fizetendő díj rendszerére vonatkozó részletes szabályok nemzeti szintű kidolgozása során. E mozgástér miatt a Bíróság az Amazon.com International Sales és társai ítéletben elfogadta, hogy a tagállamok kiindulhatnak abból a megdönthetetlen vélelemből, hogy az eszközöket és adathordozókat magáncélú felhasználásra szánják.(20) Azonban egy ilyen vélelem csak szigorú feltételek mellett összeegyeztethető a 2001/29 irányelvvel. Először is, gyakorlati nehézségekbe ütközik annak meghatározása, hogy valamely adott adathordozó végső felhasználása magán‑ vagy üzleti célú‑e. Másodszor egy ilyen vélelem csak a természetes személyek részére értékesített termékekkel kapcsolatban elfogadható.(21)
54. Itt érdemes megjegyezni, hogy azokban az ügyekben, amelyekkel a Bíróság ez idáig foglalkozott, a kiindulópont az volt, hogy a díjat a magáncélú másolat után fizetendő díj hatálya alá tartozó eszközök és adathordozók forgalomba hozatalakor kellett megfizetni.(22) A felek által a tárgyaláson kifejtettek alapján én is ebből indulok ki.
55. Gyakorlati nehézségek akkor indokolhatják a magáncélú másolat után fizetendő díj különbségtétel nélküli alkalmazását, ha – ahogy a Copydan Båndkopi ügyben – a díjfizetésre kötelezett előállítók és importőrök viszonteladókon keresztül forgalmazzák termékeiket. Ilyen esetben a díjfizetésre kötelezettek csak jelentős nehézségek mellett tudják azonosítani a végső felhasználót.(23)
56. Ezzel szemben, ha a díjfizetésre kötelezett személy közvetítő nélkül, közvetlenül egy üzleti ügyfélnek (vagy állami szervnek, például kórházaknak) értékesíti berendezéseit, eszközeit és adathordozóit, véleményem szerint nem lehet gyakorlati nehézségekre hivatkozni a díj ilyen esetekre való kiterjesztésének indokaként. Habár az ítélkezési gyakorlatban szereplő megfogalmazás kétségkívül teret hagy az értelmezésnek, úgy kell értelmezni, hogy az ilyen esetek egyszerűen kívül esnek a 2001/29 irányelv 5. cikk (2) bekezdése b) pontjának hatályán.
57. Ezért véleményem szerint a magáncélú másolat után fizetendő díj a kiskereskedelmi értékesítésben alkalmazható különbségtétel nélkül a magáncélú másolásra alkalmas berendezésekre, eszközökre és adathordozókra, függetlenül attól, hogy a végső felhasználás üzleti vagy magáncélra történik‑e. Ennek során vélelmezzük, hogy az előállítók és az importőrök fizetik a díjazást. Ebben az esetben az indokolatlanul megfizetett díjakra vonatkozóan létre kell hozni egy utólagos visszatérítési rendszert.
2. A visszatérítési jog hatálya és tényleges érvényesülése
58. Első ránézésre tévesen azt gondolhatnánk, hogy a tagállamok szabadon választhatják meg a végső felhasználóknak fizetendő utólagos visszatérítés szabályait. A Bíróság a Copydan Båndkopi ítéletben valójában kimondta, hogy a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával nem ellentétes a méltányos díjazás olyan rendszere, amelyben a visszatérítést csak a végső felhasználó kérheti. Kulcsjelentőségű azonban, hogy a Bíróság fontos feltételeket fogalmazott meg ezzel kapcsolatban. Kimondta, hogy egy ilyen rendszer csak abban az esetben összeegyeztethető az uniós joggal, amennyiben a díjfizetésre kötelezett személyek mentesülnek a díjfizetés alól, ha bizonyítani tudják, hogy nem természetes személyeknek, magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból értékesítették a szóban forgó eszközöket.(24) Tulajdonképpen ezen előzetes mentesítés szükségessége egyenesen a Bíróságnak az Amazon.com International Sales és társai ítéletében tett azon kijelentéséből következik, miszerint a magáncélú másolat után fizetendő díj különbségtétel nélkül történő alkalmazása csak akkor indokolt, ha a szóban forgó termékeket természetes személyek részére értékesítik.(25)
59. Másképp megfogalmazva, a méltányos díjazás olyan rendszere, amelyben az utólagos visszatérítést csak a végső felhasználó kérheti, csak annyiban összeegyeztethető a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával, amennyiben a rendszer biztosítja a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból (vagyis üzleti célú felhasználásra) vásárolt berendezések, eszközök és adathordozók előzetes mentesítésének lehetőségét is.
60. Ezt szem előtt tartva az olasz utólagos visszatérítési rendszer, amely a visszatérítés jogát csak a végső felhasználónak adja meg, csak akkor lehet összeegyeztethető az uniós joggal, ha a nemzeti jog releváns rendelkezései lehetővé teszik az üzleti célú felhasználáshoz kapcsolódó előzetes mentesítést.
61. Ugyanakkor, ahogy azt fentebb megállapítottuk, Olaszországban nem létezik általánosan alkalmazandó előzetes mentesítési rendszer az üzleti célú felhasználásra értékesített berendezések, eszközök és adathordozók vonatkozásában. Ilyen esetben az érintettek érdekei közötti hozzávetőleges, ámbár nem kielégítő egyensúly csak akkor érhető el, ha a díjfizetésre kötelezettek visszatérítést is kérhetnek.
62. Ahogy arra a francia kormány rámutatott, igaz, hogy a visszatérítési rendszer ily módon való kiterjesztése magában hordozza a másik irányban történő túlkompenzálás veszélyét: kétszer is sor kerülhet a visszatérítés igénylésére, egyszer a díjfizetésre kötelezettek, egyszer pedig a végső felhasználó részéről. Ugyanakkor, amennyiben az üzleti célú felhasználásra vásárolt berendezésekre, eszközökre és adathordozókra vonatkozóan nincsen általánosan alkalmazandó előzetes mentesítés, nem látok más módot az érintettek érdekeinek összeegyeztetésére. Mindenesetre, mivel a későbbi értékesítések miatt a díjfizetésre kötelezett előállítók és az importőrök a legtöbb esetben nem tudják (vagy csak nehézségek árán tudják) kideríteni, hogy ki a végső felhasználó, ez a megoldás továbbra sem kielégítő.
63. Zárójelben megjegyezném, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatában az elméleti kiindulópont az, hogy a díjfizetésre kötelezett személyek átháríthatják a díj összegét, az érintett eszközök és adathordozók eladási árába beépítve.(26) Habár ez a berendezések, eszközök és adathordozók bizonyos típusainál helytálló vélelem lehet, általában nem ez a helyzet. Az, hogy a díj áthárítása milyen mértékben maximalizálja a nyereséget, több, az egyes piacok függvényében eltérő tényezőktől függ. Érdekes módon egy tanulmány azt mutatja, hogy a díjrendszertől függetlenül több fogyasztási cikkre is meg lehet határozni egy páneurópai kiskereskedelmi árpontot.(27) Tehát az áthárításra nem szükségszerűen kerül sor, és a díjat valójában a díjfizetésre kötelezett személyek viselik. Ezt szem előtt tartva, a jelen ügyhöz hasonló esetekben (amikor nincs általánosan alkalmazandó előzetes mentesítés), ha az utólagos visszatérítési rendszert csak a végső felhasználóknak biztosítanák, ezzel valójában több szempontból is a díjfizetésre kötelezett személyeket szankcionálnák.
64. Még ha feltételezzük is, hogy Olaszországban volt egy általánosan alkalmazandó előzetes mentesítés, ennek ellenére kétségeim vannak az olasz visszatérítési rendszer uniós joggal való összeegyeztethetőségét illetően.
65. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a visszatérítési rendszernek ténylegesnek kell lennie. Ezzel összefüggésben a tagállamoknak különösen azt kell biztosítaniuk, hogy ne legyen túlságosan nehéz az indokolatlanul megfizetett díjak visszatérítése.(28) A visszatérítési rendszer tényleges érvényesülésének értékelése során jelentős szerephez jutnak az olyan tényezők, mint a hatály, elérhetőség, az érintettek tájékozottsága, valamint az alkalmazás egyszerűsége.(29)
66. Véleményem szerint, annak fenntartása mellett, hogy ezt a kérdést előterjesztő bíróságnak ellenőriznie kell, az előzetes döntéshozatalra utaló végzésben leírt visszatérítési rendszer legalább négy egymáshoz kapcsolódó okból nem teljesíti a 2001/29 irányelvben elérni kívánt megfelelő egyensúlyt. Először is, a rendszer végrehajtását – a visszatérítésre vonatkozó szabályokat részletesen meghatározó kifejezett jogszabályi rendelkezések hiányában – a SIAE mérlegelési jogkörébe utalja. Ahogy arra az Altroconsumo utal, ez egyértelműen korlátokat szab a visszatérítés lehetőségének elérhetőségét és az érintettek ezzel kapcsolatos tájékozottságát illetően. Másodszor, a SIAE által alkalmazott szabályok értelmében a természetes személyek ki vannak zárva a visszatérítés igénylésére jogosult személyek köréből. Ez akkor is így van, ha e személyek bizonyítani tudják, hogy a szóban forgó berendezéseket, eszközöket és adathordozókat üzleti célú felhasználásra vásárolták. Nem látom annak indokát, hogy a természetes személyek (például az önálló vállalkozók) miért ne igényelhetnének visszatérítést, ha bizonyítani tudják, hogy a magáncélú másolat után fizetendő díj hatálya alá tartozó berendezést üzleti célra vásárolták. Harmadszor, valamely indokolatlanul fizetett díj visszatérítéséhez a szóban forgó jogi személyeknek alkalmazniuk kell az adott eszközök és adathordozók használatára vonatkozó magatartási szabályokat, külön ellenőrzéseket kell végezniük e magatartási szabályok végrehajtásához, továbbá a visszatérítést az előírt határidőn belül kell igényelniük (a számla keltétől számított 90 nap). A visszatérítés ilyen további feltételei – amelyek a SIAE‑nek erre vonatkozóan biztosított mérlegelési jogköre miatt idővel változhatnak – egyértelműen eltántoríthatják az érintetteket a visszatérítés igénylésétől. Negyedszer, általában meglehetősen problémásnak tűnik, hogy a visszatérítési rendszer a SIAE visszatérítésre vonatkozó utasításain alapul, amelyeket az szabadon megváltoztathat.
67. Ezért számomra alapvetően úgy tűnik, hogy az Olaszországban alkalmazott visszatérítési rendszer különösen a Bíróság ítélkezési gyakorlatában szereplő tényleges érvényesülés követelményét nem teljesíti. Amennyiben valamely kiskereskedőn keresztül üzleti célú felhasználásra megvásárolt berendezésekre, eszközökre vagy adathordozókra állapítottak meg díjat, a végső felhasználóknak valódi lehetőségük kell, hogy legyen a visszatérítésre. Ennek a lehetőségnek ténylegesnek és valódinak kell lennie, hogy biztosítani lehessen, hogy a megfizetett díj nem haladja meg a magáncélú másolás által okozott hátrány kiegyenlítéséhez szükséges mértéket.
68. Ez arra enged következtetni, hogy a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy – a jelen ügy alapját képező körülmények esetén, amikor is a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból megvásárolt berendezésekre, eszközökre és adathordozókra nem létezik általánosan alkalmazandó előzetes mentesítés – a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétes a méltányos díjazás olyan rendszere, amely szerint az indokolatlanul megfizetett magáncélú másolat után fizetendő díjat csak a végső felhasználó igényelheti.
IV – Végkövetkeztetések
69. A fent kifejtett érvekre tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Consiglio di Stato (közigazgatási ügyekben eljáró legfelső bíróság) által előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
(1) Az információs társadalomban a szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló, 2001. május 22‑i 2001/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétes a méltányos díjazás olyan rendszere, amelynek alapján a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból megvásárolt berendezések, eszközök és adathordozók után is meg kell fizetni a magáncélú másolat után fizetendő díjat, és amelyben az említett díj alóli esetleges mentesülés a díjat beszedő szervezet és a díjfizetésre kötelezett személyek közötti tárgyalás függvénye.
(2) Olyan körülmények esetén, mint a jelen ügy alapját képezők, amikor is a magáncélú másolástól nyilvánvalóan eltérő célból megvásárolt berendezésekre, eszközökre és adathordozókra nem létezik általánosan alkalmazandó előzetes mentesítés, a 2001/29 irányelv 5. cikke (2) bekezdésének b) pontjával ellentétes a méltányos díjazás olyan rendszere, amely szerint az indokolatlanul megfizetett magáncélú másolat után fizetendő díj visszatérítését csak a végső felhasználó igényelheti.