Language of document : ECLI:EU:C:2007:302

PAOLO MENGOZZI

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2007. május 24.1(1)

C‑98/06. sz. ügy

Freeport plc

kontra

Olle Arnoldsson

(A Högsta domstolen [Svédország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

„Joghatóság – 44/2001/EK rendelet – Különös joghatóságok – Több alperes”





1.        A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmével a Högsta domstolen (Svédország) számos kérdést terjesztett a Bíróság elé a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet(2) 6. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkozóan.

2.        Ezeket a kérdéseket abban az ügyben terjesztették elő, melyben a Högsta domstolennek arról kell döntenie, hogy a göteborgi tingsrättnak van‑e hatásköre az Olle Arnoldsson által a brit jog szerinti Freeport Leisure plc‑vel (a továbbiakban: Freeport plc) szemben előtte kezdeményezett jogvitában eljárni.

I –    Jogi háttér

3.        Mint az köztudott, az Amszterdami Szerződés, kiterjesztve a Közösség hatáskörét a polgári ügyekben való igazságügyi együttműködés területén, bevezetett egy különleges jogalapot, melynek alapján megkezdődhetett a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló 1968. szeptember 27‑i egyezmény (a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) „közösségiesítése”.

4.        Az EK 61. cikk c) pontja és az EK 67. cikk (1) bekezdése alapján elfogadott 44/2001 rendelet (az ún. Brüsszel I.) a Brüsszeli Egyezménnyel való folyamatosság szellemében(3) állapítja meg a határon átnyúló elemet tartalmazó jogvitákban a polgári és kereskedelmi joghatóság gyakorlására és az ilyen tárgyú határozatok mozgására vonatkozó új közösségi rendszert.(4)

5.        A 44/2001 rendelet II. fejezete meghatározza a joghatóság megállapítására vonatkozó közös szabályokat. Ennek a fejezetnek az 1. szakasza az „[á]ltalános rendelkezések[re]” vonatkozik és a 2‑4. cikkből áll, melyek meghatározzák a szóban forgó szabályozás személyi hatályát.

6.        A 2. cikk (1) bekezdése ekképpen rendelkezik:

„E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.”

7.        A 3. cikk (1) bekezdése értelmében:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2‑7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”

8.        A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” címet viselő 2. szakasza az 5‑7. cikket fedi le. A jelenlegi ügy szempontjából különösen az 5. és a 6. cikk bizonyos rendelkezéseire kell hivatkozni, melyek értelmében valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy a felperes választása alapján az alperes lakóhelyén kívüli más olyan bíróság előtt is perelhető, mellyel a jogvita különös kapcsolatot mutat.

9.        Az 5. cikk a következőképpen rendelkezik:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:

1)         a)      ha az eljárás tárgya egy szerződés vagy egy szerződéses igény, akkor a kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság előtt;

[…]

2)         jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet;

[...]”

10.      A 6. cikk értelmében:

„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá:

3)         amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni;

4)         harmadik félként szavatossággal vagy jótállással kapcsolatos vagy bármely más, harmadik fél perbevonásával folyó perben az eredeti eljárás bírósága előtt, kivéve ha ezeket az eljárásokat kizárólag azzal a céllal indították, hogy a harmadik felet kivonják az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól;

[...]”

II – Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

11.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat és az ügy iratai alapján az alapeljárás alapjául szolgáló tények a következőképpen foglalhatók össze.

12.      O. Arnoldsson, az alapügy felperese, együttműködött a Villages des Marques S.A. társasággal (a továbbiakban: Villages des Marques), amely 1996 óta factory outlets‑nek (outlet üzletházak) megfelelő területek Európában történő felderítésével és az ezzel kapcsolatos tervek fejlesztésével foglalkozik.

13.      Ezen tervek közül néhányat, nevezetesen a svéd Kungsbackára vonatkozót, átengedte a Freeport plc‑nek, melynek a székhelye az Egyesült Királyságban volt, az egyes üzlethelyek piaci értéke és ezen tervek fejlesztésére fordított költségek különbségén alapuló értéktöbblet meghatározott százalékarányának folyósítása ellenében. Az O. Arnoldsson által a Bíróság előtt ismertetett észrevételekhez csatolt dokumentációban szereplő adatok szerint a Freeport plc és a Trading Places Ltd., a Villages des Marques anyavállalata 1999. szeptember 15‑én együttműködési szerződés formájában megállapodást kötött a Kungsbacka telephelyre vonatkozóan.(5)

14.      A Kungsbacka telephelyének átruházására vonatkozó tárgyalások során 1999. augusztus 11‑én a Freeport plc képviselője és O. Arnoldsson szóbeli megállapodást kötött, amelynek értelmében a Freeport plc kötelezettséget vállalt arra, hogy a Kungsbacka üzlet megnyitásakor a másik félnek 500 000 GBP sikerdíjat fizet (a továbbiakban: megállapodás). Ezt a megállapodást a Freeport plc 1999. szeptember 13‑i faxában megerősítette, melyben többek között pontosította, hogy az összeget a létesítmény tulajdonosi társasága fizeti ki.

15.      A Kungsbacka üzletházat 2001. november 15‑én nyitották meg hivatalosan. A létesítmény a Freeport Leisure (Sweden) AB (a továbbiakban: Freeport AB), tulajdona, melyet teljes egészében a Freeport plc tart ellenőrzése alatt a szintén 100%‑os ellenőrzés alatt álló leányvállalatán, a Freeport Leisure (Netherlands) BV‑n keresztül. Miután 1999. szeptember 13‑án Svédországban egy másik elnevezéssel bejegyezték, a Freeport AB‑t a Freeport csoport 2000 tavaszán megszerezte.

16.      A létesítmény megnyitását követően O. Arnoldsson kérte a Freeport AB‑től és a Freeport plc‑től a megállapodásban szereplő sikerdíj kifizetését. Miután O. Arnoldsson nem kapta meg az összeget, 2003. február 5‑én beperelte a két társaságot a göteborgi tingsrätt előtt, mely a Freeport AB székhelye szerinti bíróság, kérve, hogy egyetemlegesen kötelezze őket 500 000 GBP vagy azzal egyenértékű svéd korona kamatokkal növelt összegének megfizetésére.

17.      O. Arnoldsson kérelmét a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjára alapította a göteborgi tingsrättnak a Freeport plc–re vonatkozó joghatósága alátámasztására.

18.      A Freeport plc elsősorban a svéd bíróság joghatóságának hiányára hivatkozott, vitatva a felperes által hivatkozott rendelkezés jelen esetben történő alkalmazhatóságát.

19.      A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk szerint a Freeport plc fenntartotta többek között, hogy az ellene irányuló kereset szerződésen alapul, míg a Freeport AB elleni kereset alapja állítólagos jogellenes károkozás, azzal egy tekintet alá eső cselekmény vagy ilyen cselekményből fakadó állítólagos felelősség, mivel nemcsak, hogy a fenti társaság nem volt részese a megállapodásnak, hanem még csak nem is létezett e megállapodás megkötése idején. A Freeport plc szerint a Freeport AB elleni kereset jogalap nélküli, mivel a svéd jogban szerződés nem keletkeztethet kötelezettségeket harmadik személy terhére. Következésképpen nem állna fenn az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélye, ha a Freeport plc és a Freeport AB elleni kereseteket két különböző bíróság tárgyalná. A Freeport AB ellen indított keresetnek egyetlen célja volt: az, hogy a Freeport plc‑t svéd bíróság elé vonják.

20.      O. Arnoldsson azt válaszolta, hogy a két alperes társaság ellen indított keresetnek ugyanaz a szerződés az alapja. O. Arnoldsson szerint a megállapodás megkötésének időpontjában a Freeport plc képviselői nemcsak ez utóbbi érdekében jártak el, hanem a Freeport AB érdekében is, amely – miután belépett a Freeport csoportba – elfogadta azon fizetési kötelezettség rá történő hárulását, melyre a Freeport plc őt a megállapodás alapján kötelezte. A Freeport AB és O. Arnoldsson között – legalábbis ez utóbbi szerint – kvázi szerződéses kapcsolat áll fenn.

21.      A göteborgi tingsrätt elutasította a Freeport plc által felhozott, a hatáskör hiányára alapított kifogást. Ez utóbbi megfellebbezte ezt a határozatot a Hovrätten för Västra Sverige előtt, amely helybenhagyta az elsőfokon hozott határozatot.

22.      A Freeport plc így a Högsta domstolenhez fordult, amely úgy ítélte meg, hogy a jogvita megoldásához a következő kérdéseket kell előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé terjeszteni:

„1)      Egy részvénytársaság ellen kötelezettségvállalásból eredő állítólagos fizetési kötelezettségre alapított kereset a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o) 6. cikke 1. pontjának alkalmazásában szerződésen alapulónak tekintendő‑e, még ha az adott időpontban a kötelezettséget vállaló fél sem a társaság képviselője, sem meghatalmazottja nem volt?

2)      Ha az első kérdésre adott válasz igenlő: a 6. cikk 1. pontjában kifejezetten rögzített feltételeken kívül előfeltétel‑e a joghatóság megállapításához, hogy az eljárást nem csupán azért indították az alperes lakóhelyének bírósága előtt, hogy egy másik alperes ellen indított perben eljáró bíróság, amely egyébként ebben az ügyben joghatósággal rendelkezne, ne járjon el a jelen ügyben?

3)      Ha a második kérdésre adott válasz nemleges: az alperes lakóhelyének bírósága előtt indított eljárás sikerének valószínűségét egyébként figyelembe kell‑e venni annak meghatározásakor, hogy fennáll‑e a 6. cikk 1. pontjában rögzített egymásnak ellentmondó határozatok hozatalának veszélye?”

III – A Bíróság előtti eljárás

23.      A Bíróság alapokmányának 23. cikke alapján O. Arnoldsson, a Freeport plc és az Európai Közösségek Bizottsága írásbeli észrevételeket terjesztett a Bíróság elé.

IV – Elemzés

A –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdésről

24.      Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében annak pontosítására kéri a Bíróságot, hogy szerződéses alapja van‑e az O. Arnoldsson által a Freeport AB‑vel szemben indított keresetnek az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban leírt körülmények fényében.

25.      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban szereplő információkból kiderül, hogy ez a kérdés a Högsta domstolen azon meggyőződéséből ered, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjának alkalmazása feltételezi az eljáró bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen indított és az e tagállamon kívüli lakóhellyel rendelkező alperes elleni kereset jogalapjának azonosságát. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiderül továbbá, hogy a nemzeti bíróság a Bíróságnak a Réunion européenne és társai ügyben(6) hozott ítéletének olvasatára alapozza ezen meggyőződését.

26.      Mielőtt kifejteném azokat az indokokat, melyek alapján úgy gondolom, hogy a Högsta domstolen a fent említett ítélet téves értelmezésére támaszkodik, emlékeztetni kell a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában meghatározott együttes perlés rendszerére, különösen ahogyan azt a Bíróság az ítélkezési gyakorlatával pontosította.

27.      Mint az köztudott, ennek a cikknek a jelenlegi megfogalmazása azon értelmezés gyümölcse, ahogyan a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény vonatkozó rendelkezését a Kalfelis‑ügyben(7) hozott ítéletében értelmezte, melyet a közösségi jogalkotó is elfogadott, amikor a fenti Egyezmény rendelkezéseit beemelte a 44/2001 rendeletbe.

28.      Ebben az ítéletében a Bíróság a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontja alkalmazásának feltételéül írta elő, hogy „az azonos felperes által különböző alperesek ellen benyújtott különböző keresetek között [...] kapcsolatnak kell fennállnia”(8). A szükséges kapcsolat jellegének kérdésére áttérve, a Bíróság – miután megállapította a kérdéses rendelkezés és a Brüsszeli Egyezmény 22. cikkében szereplő, azon esetre vonatkozó szabály céljai közötti azonosságot, amikor az összefüggő eljárásokat különböző részes államok bíróságai előtt indították(9) – pontosította, hogy az előbbi szabályt tehát akkor kell alkalmazni, „amikor a különböző alperesek ellen benyújtott keresetek már az eljárások megindításakor kapcsolódnak, azaz, ha célszerűnek tűnik azokat együtt vizsgálni és elbírálni, az elkülönült eljárásokból eredő összeegyeztethetetlen bírósági határozatok kockázatának elkerülése érdekében”(10). A Bíróság továbbá pontosította, hogy „a nemzeti bíróságokra tartozik annak ellenőrzése, hogy ez a feltétel fennáll‑e”(11).

29.      A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján tehát több, különböző tagállamokban lakóhellyel rendelkező alperes esetén azok valamennyien perelhetők az egyikük lakóhelye szerinti bíróság előtt abban az esetben, ha az ellenük indított keresetek között megfelelő és elégséges összefüggés áll fenn. Ezen összefüggés fennállását az eljárás indításakor meg kell állapítani,(12) és az egységes határozat követelményére tekintettel kell megítélni, annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek az egymásnak ellentmondó bírósági határozatok.

30.      A fenti összefüggés fennáll mindenekelőtt akkor, ha a több jogalany ellen indított keresetek olyan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hogy ugyanannak az eljárásnak a keretei között kell indítani azokat, mivel a meghozandó határozat kizárólag valamennyi érintett félre nézve hozható meg. A 6. cikk 1. pontja nem követeli meg azonban a kapcsolat ilyen fokát,(13) elegendő olyan összefüggés, mely indokolja az ahhoz fűződő érdeket, hogy a kereseteket az egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében együttesen kezeljék. A 6. cikk 1. pontjának alkalmazási körébe esnek tehát azok az esetek is, ahol a keresetek tárgyuk vagy jogcímük alapján összefüggnek egymással.

31.      Meg kell jegyezni, hogy – mivel sem a 44/2001 rendelet, sem pedig a közösségi bíróság nem határozta meg teljes körűen azokat a helyzeteket a fenti rendelet vagy az azt megelőző Egyezmény rendelkezéseinek értelmezése során, amelyek a 6. cikk 1. pontjának alkalmazási körébe esnének – a belső eljárásjogi szabályoknak kell kiegészíteniük a fenti rendelkezés által szabályozott rendszert. Másképpen fogalmazva tehát, amint azt egyébként már a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben(14) hozott ítélet is megerősítette, közösségi szabályok hiányában az eljáró nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik annak a saját eljárásjoga alapján történő megítélése, hogy több alperes esetén szükséges‑e a joghatóság egy bíróságon történő koncentrálása.

32.      Ezután következzen annak vizsgálata, hogy a Högsta domstolen előtti ügyben való döntés szempontjából releváns‑e a bíróságnak a fent hivatkozott Réunion européenne és társai ügyben(15) hozott ítéletre való hivatkozása.

33.      Ebben az ítéletében a Bíróság számos, a Cour de cassation (Franciaország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett olyan kérdésre válaszolt, melyek a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. és 3. pontjának, valamint 6. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkoztak. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések olyan biztosítótársaságoknak egy sidney‑i székhelyű szerződött szállítmányozóval, a Melbourne–Rotterdam tengeri átkelést lebonyolító holland hajózási vállalkozással és egy Hollandiában lakóhellyel rendelkező hajóskapitánnyal szembeni jogvitában merültek fel, amelyek egy olyan francia társaság – a rakomány címzettje – jogutódjai, amely a Melbourne‑ből Rungis‑ba történt tengeri és szárazföldi szállítás végére megromlott rakomány címzettje volt. A créteil‑i Tribunal de commerce, melynek joghatósága kiterjed Rungis‑ra, a rakomány szállításának helyére, kizárólag a biztosítók által az ausztrál szállítóval szemben indított kereset tekintetében ismerte el a joghatóságát, a többi alperes vonatkozásában azonban a rotterdami, az amszterdami, illetve a sidney‑i bíróságok javára megállapította joghatóságának hiányát, mivel Rotterdam a holland hajózási vállalkozó szolgáltatásának teljesítési helye, míg Amszterdam a székhelye volt. Miután a párizsi Cour d’appel helybenhagyta a créteil‑i Tribunal de commerce ítéletét, az ügyet elbíráló Cour de cassation előtt a biztosítók elsősorban fenntartották, hogy – egyrészt a rakomány címzettje és másrészt a hajózási vállalkozó, valamint a hajóskapitány közti szerződéses kapcsolat megállapításának hiányában – a jogvitát érdemben elbíráló bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontjában a jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben előírt joghatósági okokat kellene alkalmazniuk, és nem az 5. cikk 1. pontjában szereplő, kizárólag a szerződéses igényekre vonatkozót. A felperesek másodlagosan megállapították, hogy a több alperes elleni keresetnek ugyanaz a szállítási művelet a tárgya, és következésképpen a jogvitának oszthatatlan jellege van.

34.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első három kérdés a Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. és 3. pontjának értelmezésére vonatkozott, és lényegében arra irányult, hogy a Bíróság állapítsa meg a biztosítók által a holland hajózási vállalkozóval és a hajóskapitánnyal szemben előterjesztett igények szerződéses vagy szerződésen kívüli alapját, valamint az 5. cikk 3. pontja szerinti azon hely fogalmának az értelmezését, ahol a „káresemény bekövetkezett”.

35.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett negyedik kérdésével a Cour de cassation ezzel szemben azt kérdezte a Bíróságtól, hogy „egy részes államban székhellyel rendelkező alperes egy másik részes állam azon bírósága elé vonható‑e, amely olyan alperesi pertárssal szembeni jogvitát bírál el, amelynek egyik részes állam területén sincs székhelye, azzal az indokkal, hogy a jogvita oszthatatlan jellegű, és nem pusztán összefügg”(16).

36.      Erre a kérdésre válaszul a Bíróság, miután kizárta azt, hogy a Brüsszeli Egyezmény 22. cikke alkalmazásának feltételei teljesülnének az adott esetben,(17) emlékeztetett az Egyezmény 6. cikke 1. pontjának megszövegezésére, és pontosította, hogy a fenti rendelkezés alkalmazása annak a feltételnek van alárendelve, hogy „a szóban forgó jogvita valamelyik alperes lakóhelye szerinti bíróság előtt [legyen] folyamatban”(18), és ez a feltétel nem teljesült az adott esetben.(19)

37.      Bár ez a megállapítás önmagában elegendő volt azon lehetőség kizárásához, hogy az alapügyben az Egyezmény 6. cikkének 1. pontjára lehessen hivatkozni, és ahhoz, hogy válaszolni lehessen a kérdést előterjesztő bíróság által megfogalmazott kérdésre; a Bíróság azonban folytatta az érvelését. Emlékeztetett a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben(20) hozott ítéletben szereplő pontosításra, amely a fenti rendelkezés(21) alkalmazásának feltételeire vonatkozik, valamint ennek az ítéletnek azon részére, ahol kimondta, hogy az Egyezmény 5. cikkének 3. pontja értelmében a kérelem jogellenes károkozáson alapuló tényállási elemeinek elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságnak nincs joghatósága ugyanezen kérelem más, nem jogellenes károkozáson alapuló tényállási elemeire vonatkozóan.(22) Az indokolásának 50. pontjában – melyet a Högsta domstolen az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában idéz – a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy „a fentiekből az következik, hogy ugyanazon kártérítési kereset keretében előterjesztett két, különböző alperesek ellen irányuló kérelem esetében – ahol az egyik kérelem szerződéses, a másik jogellenes károkozáson alapul – a kérelmek között nem állapítható meg összefüggés”(23).

38.      Bár értelmezhető úgy is a fenti megállapítás, hogy a Bíróság a Kafelis‑ügyben hozott ítéletben meghatározottakhoz képest egy további feltételhez kívánta kötni a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazását – és bizonyos tagállamok bíróságai ténylegesen így is értelmezték ezt –, én úgy ítélem meg, hogy a tartalmát a valódi terjedelmére kell korlátozni, a helyes összefüggései közé helyezve.

39.      Ha ugyanis abban a logikai összefüggésben vizsgáljuk a szóban forgó ítélet 49. és 50. pontját, melyben elhelyezkedik, úgy tűnik, hogy inkább úgy kell értelmezni, ahogyan azt a Bíróság ugyanezen ítélet 14. pontjában már megállapította, tehát a Brüsszeli Egyezmény jogszabályi rendszerében az összefüggés követelménye kizárólag az alperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságának megalapozásául szolgál. Számomra különösen úgy tűnik, hogy a Bíróság ezen szövegrészekben kifejezetten azt kívánta megerősíteni, hogy több alperes esetén az eljárások egyesítése szempontjából az alperes lakóhelyén alapuló joghatósághoz képest a vagylagos bíróságokra alapított joghatóságon alapuló kritérium nem releváns, kizárva azt, hogy a fenti joghatóság alapján több, egymással összefüggő keresetet egyesíteni lehessen, amennyiben ez a joghatóság csak az egyik kereset tekintetében igazolt.

40.      Ugyanígy kell értelmezni a Kalfelis‑ügyben hozott ítélet azon pontjára történő hivatkozást, melyben a Bíróság kizárta, hogy az 5. cikk 3. pontja alapján joghatósággal rendelkező bíróság károkozáson alapuló aktusokon vagy tényeken kívüli egyéb szempontokat is figyelembe vegyen, annak ellenére, hogy ugyanazon kereset keretében merültek fel. Ennek a korlátozásnak ugyanis logikus következménye, hogy az a bíróság, aki két, egymással összefüggő, különböző alperesekkel szemben indított olyan kereset tárgyában jár el, melyek közül az egyik jogalapja jogellenes károkozás, a másiké pedig szerződés, nem rendelheti el az ügyek összefüggés alapján történő egyesítését, még ha a Brüsszeli Egyezmény 5. cikkének 3. pontja(24) alapján joghatósággal rendelkezne is az első kereset elbírálására, de nem alapozza meg önállóan a másodikra vonatkozóan is a joghatóságát (például a szerződéses kötelezettség teljesítésének helye és a káresemény bekövetkeztének helye közötti egybeesés alapján, vagy az alperes lakóhelye szerinti bíróság általános feltétele alapján). A két kereset közötti összefüggés ugyanis ilyen körülmények között – tehát valamelyik alperes lakóhelyével való kapcsolat hiányában – nem minősülhet joghatóságot megalapozó feltételnek, és ez utóbbi nem állapítható meg a joghatóság által az 5. cikk 3. pontja értelmében gyakorolt kapcsolóelv alapján sem, mivel az ítélkezési gyakorlat kifejezetten kizárta ennek lehetőségét.

41.      Amennyiben így kell értelmezni a szóban forgó ítélet 49. és 50. pontját, akkor a kérdést előterjesztő bíróság feltételezésével ellentétben nem zárja ki a Brüsszeli Egyezmény 6. cikke 1. pontjának alkalmazhatóságát abban az esetben, ha az egyik kereset alapja szerződéses, a másiké pedig szerződésen kívüli, azzal a feltétellel, hogy az eljárások egyesítése valamelyik alperesnek a lakóhelye szerinti bírósága javára történik.

42.      A Réunion européenne és társai ügyben hozott ítélet 49. és 50. pontjának általam javasolt olvasata – melyet nagy vonalakban a Bizottság is oszt – koherensnek tűnik azzal, amit a Bíróság a Kalfelis‑ügyben hozott ítéletben már megerősített, és általában a Brüsszeli Egyezmény jogszabályi rendszerével (és jelen esetben a 44/2001 rendelettel).

43.      Illeszkedik egyrészt a Kalfelis‑ügyben hozott ítélet által kijelölt irányvonalba is, melynek alapján a keresetek közötti összefüggés megléte – az e határozatban szereplő megfogalmazás szerint – az egyetlen objektív feltétele a 6. cikk 1. pontja alkalmazásának, míg a kérdést előterjesztő bíróság által javasolt értelmezés ezzel ellentétben lényegében egy további feltétel bevezetéseként lenne értelmezhető, mely megkövetelné a különböző alperesekkel szemben indított keresetek jogalapjának azonosságát.

44.      Másrészt nem ellentétes azokkal a célkitűzésekkel sem, melyeket először az Egyezmény, majd pedig a 44/2001 rendelet követett, és amelyek között szerepel az igazságszolgáltatás megbízható működéséhez fűződő érdek és az egyéneknek az európai igazságügyi térségen belüli bírói védelme követelményének erősítése közötti egyensúly keresése, ugyanakkor a fent értelmezett ítélet ettől eltérő, oly módon történő értelmezése, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság javasolta, ezzel szemben azzal a veszéllyel járhatna, hogy indokolatlanul korlátozza a 6. cikk 1. pontjának hatályát, aláaknázva a pergazdaságosság célját, anélkül hogy azt az alperes lakóhelyének központi jellege mint a bíróság joghatóságát megalapozó általános feltétel védelmének követelménye igazolná, vagy veszélyeztetné a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása kiszámítható jellegének biztosítását.

45.      Az előző megállapítások fényében úgy ítélem meg, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett első kérdés a Bíróság ítélkezési gyakorlatának téves értelmezésén alapul, és nem releváns az alapügy megoldásához. Noha ugyanis a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja akkor is alkalmazandó, ha az egyik kereset alapja szerződéses, a másiké pedig szerződésen kívüli, a Högsta domstolen előtt fekvő jogvita megoldása nem követeli meg annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy O. Arnoldssonnak a Freeport AB‑val szembeni követelése szerződésen alapul‑e, vagy sem.

46.      Áttérek tehát a Högsta domstolen által előterjesztett második és harmadik kérdés vizsgálatára.

B –    Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésről

47.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második és harmadik kérdésével, melyeket véleményem szerint együttesen kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy egyrészt a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja csak akkor alkalmazható‑e, ha bizonyítják, hogy az eljárást nem csupán azért indították az eljáró bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen, hogy egy másik alperest kivonjanak az egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól,(25) és másrészt, nemleges válasz esetén, az a tény, hogy a felperesnek ilyen szándéka volt, befolyásolja‑e az eljárás sikerének valószínűségét annak meghatározásakor, hogy fennáll‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában rögzített, egymásnak ellentmondó határozatok hozatalának veszélye.(26)

48.      Úgy tűnik számomra, hogy a fent hivatkozott kérdések, melyek megfogalmazása egyértelműen az értelmezési kérdés tárgyát képező rendelkezés alkalmazási körére korlátozódik, a 44/2001 rendeletben szereplő joghatóság csalárd vagy visszaélésszerű alkalmazása határának kényes kérdését érintik. Nem áll szándékomban és nem is tartom szükségesnek a jelen ügy megoldásához, hogy általánosságban közelítsem meg ezt a problémát, ezért csak a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdések vizsgálatához feltétlenül szükséges megállapításokra szorítkozom, bár tudatában vagyok annak a kérdéskörnek a kényes jellegével, melybe ezek a megállapítások illeszkednek.

49.      Amint már korábban volt alkalmam hangsúlyozni, a 44/2001 rendelet jogszabályi rendszerében (csakúgy, mint korábban a Brüsszeli Egyezmény rendszerében) a pergazdaságosság és az ítéletek egységességének célkitűzése igazolja azt a követelményt, hogy különös joghatósági kapcsolat álljon fenn a 6. cikk 1. és 2. pontjában szereplő, összefüggő eljárások esetén.

50.      Azt is megállapítottam, hogy az ilyen kapcsolatra való hivatkozás lehetőségét korlátozza azon követelmény, hogy elkerüljék egyrészt az alperes lakóhelye szerinti bíróság általános feltétele alkalmazási körének indokolatlan korlátozását, amely veszélyeztetné a jogbiztonságot a joghatóság meghatározása során, másrészt pedig azt, hogy közvetetten vagy többé-kevésbé rendszeresen lehetővé tegyék annak elterjedését, hogy az ügyet a felperes lakóhelye szerinti bíróság elé vihessék, mivel a közösségi jogalkotó (és korábban a Brüsszeli Egyezmény) egyértelműen ezzel az esettel szemben foglalt állást.

51.      A gondos igazságszolgáltatáshoz fűződő érdek és az alperes lakóhelye szerinti bíróság központi jellege mint a bíróság joghatóságát megalapozó általános feltétel közötti dialektika nézőpontjából kell véleményem szerint értelmezni a rendeletnek az összefüggés követelményére vonatkozó rendelkezéseit.

52.      Így tehát először is meg kell vizsgálni, hogy – mivel a 6. cikk 1. és 2. pontjában szereplő, több személy együttes perlése esetén szavatossággal vagy jótállással kapcsolatos vagy bármely más, harmadik fél perbevonásával folyó perben a joghatósági okok vagylagosak azokhoz képest, amelyek az alperes lakóhelye szerinti bíróság joghatóságát alapozzák meg – a felperes e tekintetben választási lehetőséggel bír, melyet valószínűleg a saját érdekének figyelembevételével gyakorol az alapján, hogy a jogvita megoldását melyik bíróságtól várja el inkább. Ez a lehetőség tehát adott a rendelet jogszabályi rendszerében, és nehezen semlegesíthető, mivel nem tiltható meg egy olyan egyénnek, aki az „európai igazságügyi térségben” eljárást kíván indítani, hogy – tiszteletben tartva ennek szabályait – kihasználva az ezen rendszer által nyújtott lehetőségeket a számára legmegfelelőbb fórumot válassza.(27)

53.      Elismerve tehát az ilyen választási lehetőséget, ugyanez a jogszabályi rendszer előír ugyanakkor bizonyos mechanizmusokat, melyek lehetővé teszik e választási lehetőség csalárd vagy visszaélésszerű gyakorlásának megakadályozását.

54.      A szóban forgó rendelkezések alkalmazása mindenekelőtt egy közös feltételnek van alárendelve, mely egyben a legfőbb korlátja az e rendelkezésben szereplő alternatív bíróságok igénybevételének: a jogviták összevonásához fűződő tényleges és fennálló érdek megléte, melyet az eljáró bíróságnak átfogóan kell mérlegelnie, az előtte folyamatban lévő ügyekre jellemző olyan objektív tényezők alapján, mint a rájuk jellemző összefüggés erőssége és a bírósághoz való közelség foka.

55.      Harmadik félként szavatossággal vagy jótállással kapcsolatos, vagy bármely más, harmadik fél perbevonásával folyó perben, mely az általános szabály szerint az alapkérelemmel összefügg,(28) és amelyben – a 6. cikk 1. pontjában szereplő, több személy együttes perlésének esetével ellentétben – az eljárások összevonása nem szükségszerűen az alperes vagy a harmadik személy lakóhelye szerinti bíróság előtt történik, egy további korlátja van a joghatósági ok alkalmazásának, mely abból a kifejezett rendelkezésből ered, mely kizárja azokat az eljárásokat, melyeket kizárólag azzal a céllal indítottak, hogy a harmadik felet kivonják az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól.(29)

56.      Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a korlátozás – amint a 44/2001 rendelet 6. cikke 2. pontjának megfogalmazásából is következik – megakadályozza az ebben a rendelkezésben szereplő joghatósági ok alkalmazását azokban az esetekben, amikor az alkalmazásuk csalárd lenne, továbbá azokban az esetekben is, amikor a felperes választási lehetősége joggal való visszaélésben nyilvánul meg,(30) tehát a rendeltetésétől eltérő cél elérésére alkalmazza.(31)

57.      A Högsta Domstolen azt kérdezi a Bíróságtól, hogy ez a korlátozás kifejezett rendelkezés hiányában is alkalmazandó‑e a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjára is.

58.      A Bizottság nemleges választ javasol erre a kérdésre. Úgy ítéli meg, hogy a 6. cikk 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy amennyiben megfelelő összefüggés áll fenn a keresetek között, akkor tartózkodni kell a felperest motiváló célok kutatásától. Ezt az értelmezést megerősíti a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben hozott ítélet(32), melyben a keresetek közötti összefüggés meglétére vonatkozó feltételt úgy tekintette a Bíróság, mint amely kizárja, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja által a felperes számára biztosított választási lehetőséget kizárólag abból a célból gyakorolja, hogy az egyik alperest kivonja a lakóhelye szerinti bíróság joghatósága alól(33).

59.      Nem osztom a Bizottság által javasolt értelmezést.

60.      Először is, nem értek egyet a Kalfelis‑ügyben hozott ítélet fent hivatkozott olvasatával. Véleményem szerint ebből a határozatból a Bíróságnak csak azon szándékára következtethetünk, hogy felállítsa a csalárd magatartás és visszaélés hiányára vonatkozó előfeltételezést, amennyiben fennáll a Bíróság által megkövetelt különleges összefüggés.(34) Egy későbbi ítéletből továbbá egyértelműen levonható az a következtetés, hogy ez az előfeltételezés meggyengül, amennyiben a körülmények alapján megállapítható, hogy a kérdéses rendelkezésben szereplő joghatósági okra történő hivatkozás csalárd vagy visszaélésszerű volt.(35)

61.      A Bizottság által javasolt értelmezés ellentétes továbbá azzal a megállapítással, mely szerint a kérelmek közötti összefüggés fennállta, melyet a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja ír elő, noha biztosítja, hogy a kérdéses rendelkezést kizárólag a rendeltetésének megfelelő célra alkalmazzák, nem zárja ki a felperes azon lehetőségét, hogy a fenti rendelkezésben szereplő joghatósági alapra csupán azért hivatkozzon, hogy az egyik alperest kivonja a lakóhelye szerinti tagállam bíróságainak joghatósága alól, így nem zárja ki a csalárd magatartás vagy a visszaélés veszélyét. Ilyen eset lehet például, ha valakit egy fiktív alperesi pertárs lakóhelye szerinti bíróság előtt perelnének úgy, hogy az alperesi pertárssal szemben indított eljárás objektíve összefügg a másik alperessel szemben indított eljárással, azonban nyilvánvalóan megalapozatlan, vagy hiányzik a felperesnek az eljárás lefolytatásához fűződő tényleges érdeke.(36)

62.      Márpedig az a véleményem, hogy a 44/2001 rendeletben szereplő, a joghatósági összeütközésre vonatkozó azonos szabályok alkalmazását általános módon korlátozza a joghatóságot érintő csalárd magatartás, mely megvalósul akkor, ha a fenti szabályok alkalmazása a felperes mesterkedésének eredménye, melynek célja és hatása a jogvita tárgyát képező jogviszony kivonása az adott tagállam bíróságainak joghatósága alól, vagy az, hogy olyan tagállam bíróságai előtt alapozza meg az eljárást, amely – ilyen mesterkedés hiányában – nem rendelkezne joghatósággal. A Bíróság továbbá már elismerte egy ilyen korlátozás alkalmazásának lehetőségét, legalábbis olyan esetekben, amikor a csalárd magatartás a joghatósági okok manipulációja útján valósult meg, oly módon, hogy a bíróság joghatóságát mesterségesen alapozzák meg.(37)

63.      Jóval kényesebb ezzel szemben az a kérdés,(38) hogy megkülönböztethető‑e a 44/2001 rendelet jogszabályi rendszerében a fórumválasztás visszaélésszerű gyakorlásnak általános tilalma, és vajon egy ilyen gyakorlat lehetetlenné teszi‑e az eljáró bíróság joghatóságának kialakulását és az összeütközésre vonatkozó azonos szabályok alkalmazását eredményezi‑e,(39) vagy csupán a kereset elfogadhatóságára van hatása,(40) és nem érinti a joghatóságnak a fenti rendelet rendelkezései alapján történő meghatározását.

64.      Amint említettem, nem áll szándékomban ennek a kérdésnek a mélyebb elemzése ebben a szakaszban. Ugyanis, habár – amint már korábban megállapítottam – az a tilalom, mely a 44/2001 rendelet 6. cikkének 2. pontjában szereplő joghatósági ok alkalmazásának feltétele, oly módon van megfogalmazva, hogy lefedi a csalárdság esetét és a fórum visszaélésszerű megválasztásának esetét is; így nem látok semmilyen, nevezetesen a fenti rendelet rendelkezéseinek egységes alkalmazására és autonóm értelmezésére vonatkozó követelményekhez kapcsolódó olyan indokot, amely megakadályozná ennek a tilalomnak a 6. cikk 1. pontja által szabályozott esetekre történő alkalmazását.

65.      A 6. cikk 2. pontjában szereplő tilalom analógia útján történő e kiterjesztése – melyet hallgatólagosan már a Bíróság is elfogadott(41) – lehetővé teszi különösen azt, hogy a 6. cikk 1. pontjának alkalmazása alól kizárjuk az olyan eseteket, amelyek nem tartoznak a rendes alkalmazási körébe, illetve annak lehetőségét, hogy az e rendelkezésben szereplő, a joghatóság megalapozására vonatkozó szabályra hivatkozzanak olyan esetben, amikor védelemre méltatlan érdekek szolgálatára irányul.

66.      Ezen tilalom betartását illetően az eljáró bíróság hatáskörébe tartozik annak megállapítása, hogy – a különböző alperesekkel szemben indított eljárások között fennálló objektív összefüggés ellenére ‑ a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjára való hivatkozásnak nem csupán az‑e a célja, hogy az egyik alperest kivonják az lakóhelye alapján joghatósággal rendelkező tagállam bírósága elől. Szükségesnek tartom azonban hozzátenni e tekintetben, hogy – e rendelkezés alkalmazási köre indokolatlan leszűkítésének terhe mellett – nem elegendő jogalap a felperes csalárd vagy visszaélésre irányuló szándékának megállapításához az a körülmény, hogy az eljáró bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen indított eljárás megalapozatlannak bizonyul, egy ilyen keresetnek a benyújtás időpontjában nyilvánvalóan megalapozatlannak kell bizonyulnia, egészen mesterségesnek kell lennie, vagy hiányoznia kell az eljárás lefolytatásához fűződő tényleges felperesi érdeknek.

67.      A kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információk alapján azonban számomra nem tűnik úgy, mintha az O. Arnoldsson által a Freeport plc ellen indított eljárás ilyen jellemzőkkel bírna.

68.      Az előző megállapításokra tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett második kérdésre a következőképpen válaszoljon:

A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy nem teszi lehetővé egy felperesnek azt, hogy kizárólag azzal a céllal indítson több alperes ellen eljárást, hogy egyiküket kivonja az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól, még ha a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll is fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.

69.      Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett harmadik kérdést illetően, tekintettel arra, hogy arra az esetre fogalmazták meg, ha a második kérdésre nemleges a válasz, és mivel én azt javaslom a Bíróságnak, hogy igenlő választ adjon, annak megállapítására szorítkozom, hogy az egymásnak ellentmondó határozatok veszélyének vizsgálata során, melyet az eljáró bíróságnak a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján el kell végeznie, valamennyi releváns tényezőt figyelembe kell venni.

70.      A Bizottsághoz hasonlóan úgy ítélem meg, hogy a fenti vizsgálatnak ki kell terjednie annak vizsgálatára is, hogy mekkora az eljáró bíróság joghatóságán belül lakóhellyel rendelkező alperes ellen indított eljárás sikerének valószínűsége. Ennek a vizsgálatnak azonban nem lehet olyan tényleges, gyakorlati jelentősége, hogy kizárja az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélyét, kivéve, ha a fenti kereset nyilvánvalóan elfogadhatatlannak vagy megalapozatlannak bizonyul.

71.      Hangsúlyozni kell ugyanakkor, hogy ez a megállapítás ellentétesnek tűnik azzal a következtetéssel, melyre a Bíróság a fent hivatkozott Reisch Montage ügyben hozott ítéletben jutott, mivel kizárta azt, hogy az eljáró bíróság tagállamában lakóhellyel rendelkező alperes ellen indított kereset nyilvánvaló elfogadhatatlansága esetén ‑ mely a nemzeti jog által előírt elfogadhatatlansági kifogáson alapul ‑ befolyásolja a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában szereplő bíróság meghatározására vonatkozó szabályra történő hivatkozás lehetőségét egy másik tagállamban lakóhellyel rendelkező alperessel szemben.(42)

V –    Végkövetkeztetések

72.      A fenti megállapítások fényében azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Högsta Domstolen által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekre következőképpen válaszoljon:

„A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy nem teszi lehetővé egy felperesnek azt, hogy kizárólag azzal a céllal indítson több alperes ellen eljárást, hogy egyiküket kivonja az ügyében egyébként joghatósággal rendelkező bíróság eljárása alól, még ha a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll is fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.”


1 – Eredeti nyelv: olasz.


2 – HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.


3 – Lásd különösen a rendelet (5) és (19) preambulumbekezdését.


4 – A 44/2001 rendelet minden tagállamra kötelező, a Dán Királyság kivételével, mely a Szerződés IV. címének alkalmazásával elfogadott közösségi aktusokat érintően nem élt az Európai Unióról szóló szerződéshez, valamint az EK‑Szerződéshez csatolt 5. sz. Jegyzőkönyvben szereplő „opting in” lehetőségével. E tagállamra továbbra is a Brüsszeli Egyezmény alkalmazandó mindaddig, amíg hatályba nem lép az Európai Közösség és a Dán Királyság közötti, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 2005. október 19‑i megállapodás (HL L 299., 62. o.), mely kiterjeszti Dániára a Brüsszel I. rendelet rendelkezéseinek alkalmazását. A fenti rendelet ezzel szemben a kezdetektől fogva kötelezi Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságát, mivel éltek az „opting in” lehetőségével, melyre a 4. sz. Jegyzőkönyv rendelkezései értelmében joguk van.


5 – A francia telephelyekre vonatkozóan hasonló megállapodás jött létre ugyanezen a napon a Freeport plc, a Trading Places Ltd. és a Villages des Marques között.


6 – A C‑51/97. sz. ügyben 1998. október 27‑én hozott ítélet (EBHT 1998., I‑6511. o.).


7 – A 189/87. sz. ügyben 1988. szeptember 27‑én hozott ítélet (EBHT 1988., 5565. o.).


8 – Az ítélet 9. pontja. A Bíróság annak figyelembevételét követően jutott erre az értelmezésre, hogy a Brüsszeli Egyezmény 6. cikkének 1. pontja kivételt jelent az alól az elv alól, hogy az alperes lakóhelye szerinti állam bírósága rendelkezik joghatósággal, és hogy „egy ilyen kivételt ugyanúgy kell kezelni, hogy ne álljon fenn az elv meglétének megkérdőjelezésére vonatkozó lehetőség”, mely akkor merülhetne fel, „ha egy felperesnek lehetősége lenne kizárólag abból a célból benyújtani egy több alperes elleni kérelmet, hogy az alperesek egyikét kivonja a lakóhelye szerinti állam bíróságainak joghatósága alól”.


9 – Jelenleg a 44/2001 rendelet 28. cikke.


10 – A Kalfelis‑ügyben hozott ítélet 12. pontja.


11 – Ugyanott.


12 – Ugyanott.


13 – Lásd ebben az értelemben Darmon főtanácsnoknak a fent hivatkozott Kalfelis‑ügyben ismertetett indítványának 8. pontját.


14 – Lásd az ítélet 12. pontját.


15 – 6. lábjegyzet.


16 – Lásd az ítélet 13. pontját.


17 – 38–40. pont.


18 – 44. pont.


19 – 45. pont. A Bíróság hozzátette, hogy „a jogbiztonság célja, melyet az Egyezmény követ, nem érhető el, ha az a tény, hogy valamely részes állam bírósága elismeri joghatóságát egy részes államban lakóhellyel nem rendelkező alperes tekintetében, lehetővé tenné valamely részes államban lakóhellyel rendelkező másik alperes ugyanezen bíróság elé vonását az Egyezményben nem szereplő eseteken kívül, megfosztva ezáltal őt az Egyezményben kimondott, védelmet biztosító szabályok alkalmazásától” (46. pont).


20 – 7. lábjegyzet.


21 – 47. és 48. pont.


22 – 49. pont.


23 – 50. pont.


24 – Ez azonban igaz általában minden olyan esetben, ahol a joghatóságot az alperes lakóhelyét figyelmen kívül hagyó joghatósági okok alapján határozzák meg.


25 – A Högsta domstolen a 6. cikk 2. pontjára hivatkozik e tekintetben, melyben kifejezetten szerepel ez a feltétel.


26 – Azon túlmenően, hogy az előzetes döntéshozatalra utaló határozat megfogalmazása kevéssé világos e tekintetben, úgy tűnik számomra, hogy a harmadik kérdés lényege és az azt megelőző kérdéssel való kapcsolata helyesen foglalható össze a fenti kifejezésekkel.


27 – Bizonyos határok között kétségtelenül megengedett a „forum shopping”, mely a Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnok által adott meghatározás szerint „valamely bíróságnak az ott alkalmazott anyagi jogi (vagy eljárásjogi) előnyök alapján történő választás[át]” jelenti (lásd a C‑440/97. sz., GIE Groupe Concorde és társai ügyben 1999. március 16‑án ismertetett indítványának [1999. szeptember 28‑án hozott ítélet, EBHT 1999., I‑6307. o.] 10. lábjegyzetét).


28 – Lásd a C‑77/04. sz., GIE Réunion européenne és társai ügyben 2005. május 26‑án hozott ítélet (EBHT 2005., I‑4509. o.) 30. pontját és Jacobs főtanácsnok ugyanerre az ügyre vonatkozó 2005. február 24‑i indítványának 22. pontját.


29 – A fent hivatkozott GIE Réunion européenne és társai ügyben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy ez a feltétel teljesül, ha a kereset és a beavatkozás iránti kérelem között megfelelő összefüggés áll fenn. Amint a későbbiekben azonban látni fogjuk, a fenti összefüggés fennállta nem mindig elegendő a csalárd magatartás vagy a joghatósággal való visszaélés kizárására.


30 – A szakirodalom elismeri, hogy a joghatósági okok közötti választási lehetőség, melyet a felperes a 44/2001 rendelet rendelkezései alapján élvez, valódi alanyi jognak minősül a felperes számára, mely a hatékony bírói védelemhez való jog velejárója.


31 – Azaz lehetővé tenni a felperes számára jogai megfelelőbb bírói védelmét azáltal, hogy a különböző jogalanyokkal szembeni, egymással összefüggő kereseteket egy bírósághoz nyújthatja be.


32 – 7. lábjegyzet.


33 – Lásd a 8. és a 9. pontot.


34 – Ugyanezt az előfeltételezést fogadja el a Bíróság a fenti 28. lábjegyzetben hivatkozott GIE Réunion européenne és társai ügyben hozott ítélet 32. és 33. pontjában.


35 – Lásd a C‑103/05. sz. Reisch Montage ügyben 2006. július 13‑án hozott ítélet (EBHT 2006., I‑6827. o.) 32. pontját, melyben a Bíróság emlékeztet arra, hogy „a 44/2001 rendelet 6. cikke 1. pontjában kimondott különös joghatósági szabály nem értelmezhető úgy, hogy az lehetővé teszi a felperes számára az olyan, több alperessel szembeni kereset indítását, amelynek egyedüli célja azok valamelyikének kivonása azon tagállam bíróságainak joghatósága alól, amelyben az alperes lakóhellyel rendelkezik”; a Bíróság kizárta azonban, hogy erről lett volna szó az alapügyben. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés egy osztrák bíróság előtt folyamatban lévő eljárás során érkezett, melynek tárgya két különböző eljárás volt, az első egy Ausztriában lakóhellyel rendelkező jogalany elleni, akivel szemben azt megelőzően csődeljárást kezdeményeztek, a második pedig egy olyan társaság elleni, amely helyt állt ez utóbbiért. Mivel az első alperessel szemben kezdeményezett eljárást elfogadhatatlannak nyilvánították a csőd beálltát követő perbefogási tilalom alapján, a kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést tette fel, hogy e körülmények között hivatkozhat‑e a felperes a 6. cikk 1. pontjára annak érdekében, hogy igazolja az eljáró bíróság joghatóságát a második alperes tekintetében. Annak ellenére, hogy a két eljárás kétségkívül összefüggött egymással, a Bíróság azonban egyértelműen azt sugallta, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja alapján eljáró bíróság joghatósága kétségbe vonható, ha visszaélésszerűen fordultak hozzá. A Bíróságot végül valószínűleg – az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kiolvasható – azon körülmény vezette arra a következtetésre, hogy az adott esetben kizárja ennek lehetőségét, hogy nem volt olyan bizonyíték, miszerint a felperesnek tudomása volt a csődhelyzetről, és következésképpen rosszhiszemű volt.


36 – Így a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában szereplő, a joghatóság meghatározására vonatkozó szabályra történő hivatkozás vitatható lett volna a Bíróság által az előző lábjegyzetben hivatkozott Reisch Montage ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló eljárás során, ha a felperes rosszhiszeműségét megállapították volna.


37 – A Brüsszeli Egyezmény 5. cikke 1. pontjának értelmezésére vonatkozóan lásd a C‑106/95. sz. MSG‑ügyben 1997. február 20‑án hozott ítéletet (EBHT 1997., I‑911. o.). A 31. pontban a Bíróság megállapította, hogy „ha a felek szabadon határozhatják meg a szerződéses kötelezettségek teljesítésének helyét, mely különbözik attól, amelyet a szerződésre alkalmazandó jog alapján kellene meghatározni, anélkül hogy különleges formai szabályokat kellene betartaniuk, az Egyezmény által létrehozott rendszer alapján azonban nem jelölhetnek meg csupán a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása érdekében olyan teljesítési helyet, amely a szerződés lényegével semmilyen tényleges kapcsolatot sem mutat, és ahol a szerződésből eredő kötelezettségek nem teljesíthetők a szerződés rendelkezései alapján”. Lásd továbbá a 220/84. sz. Malhé‑ügyben 1985. július 4‑én hozott ítéletet (EBHT 1985., 2267. o.).


38 – Ez a kérdés a rendelet rendelkezései visszaélésszerű alkalmazásának megállapítását és megfékezését, valamint végeredményben annak elutasítását szolgáló mechanizmusok általánosabb rendszerében helyezkedik el, amit a „forum shopping malus” fogalommal írtunk körül. A Brüsszeli Egyezmény, majd a 44/2001 rendelet rendelkezései hatékony érvényesülésének és egységes alkalmazásának biztosítására vonatkozó követelmény – megőrizve az ezen rendelkezések által alkalmazott joghatósági okok objektív értékét, mely a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása kiszámítható jellegének biztosítása érdekében szükséges – arra ösztönözte a Bíróságot, hogy különösen óvatos megközelítésmódot válasszon e tekintetben, melyet a szakirodalom természetesen vitat. A perfüggőséggel kapcsolatban lásd különösen a C‑116/02. sz. Gasser‑ügyben 2003. december 9‑én hozott ítéletet (EBHT 2003., I‑3565. o.), az „anti‑suit injunctions” témájában pedig a C‑116/02. sz. Turner‑ügyben 2004. április 27‑én hozott ítéletet (EBHT 2004., I‑14693. o.).


39 – Amint a 44/2001 rendelet 6. cikkének 2. pontjában és korábban a Brüsszeli Egyezményben.


40 – A Bíróság pontosította, hogy a kereset elfogadhatósági feltételeinek meghatározása a nemzeti eljárásjogi szabályok körébe tartozik, fenntartva azonban azt, hogy ezen szabályok alkalmazása nem veszélyezteti a Brüsszeli Egyezményben szereplő joghatósági szabályok hatékony érvényesülését (a C‑365/88. sz. Hagen‑ügyben 1990. május 15‑én hozott ítélet [EBHT 1990., I‑1845. o.] 17‑20. pontja).


41 – Lásd a fenti 35. lábjegyzetben hivatkozott Reisch Montage ügyben hozott ítéletet.


42 – Ruiz-Jarabo Colomer főtanácsnoknak ezen ügyre vonatkozó indítványa ezzel ellentétes álláspontot képvisel.