T‑124/13. és T‑191/13. sz. ügyek

Olasz Köztársaság
és
Spanyol Királyság

kontra

Európai Bizottság

„Nyelvhasználati szabályok – Tanácsosok és asszisztensek felvételére szolgáló nyíltversenyvizsga‑felhívások – A második nyelv három nyelv közül történő kiválasztása – A pályázókkal való kapcsolattartás nyelve – 1. rendelet – A személyzeti szabályzat 1d. cikkének (1) bekezdése, 27. cikke és 28. cikkének f) pontja – A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve – Arányosság”

Összefoglaló – A Törvényszék ítélete (nyolcadik tanács), 2015. szeptember 24.

1.      Bírósági eljárás – Keresetlevél – Alaki követelmények – A felhozott jogalapok rövid ismertetése – Absztrakt hivatkozás – Elfogadhatatlanság

(A Bíróság alapokmánya, 21. cikk, első bekezdés; a Törvényszék eljárási szabályzata, 44. cikk, 1. §, c) pont)

2.      Megsemmisítés iránti kereset – Az uniós bíróság hatásköre – Terjedelem – A kereseten túlterjedő határozathozatal tilalma – A jogvita felek által meghatározott keretének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség – Kizárólag a felek által hivatkozott érvek alapján való határozathozatal kötelezettsége – Hiány

(EUMSZ 263. cikk)

3.      Európai Unió – A nyelvhasználatra vonatkozó szabályok – 1. rendelet – Hatály – Az intézmények és személyi állományuk közötti kapcsolatok – Bennfoglaltság különös szabályozási rendelkezések hiányában

(1. tanácsi rendelet)

4.      Tisztviselők – Versenyvizsga – Nyílt versenyvizsga lefolytatása – Az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) és a pályázók közötti kommunikációban használatos nyelvek – Korlátozás – Megengedhetetlenség

(Személyzeti szabályzat, III. melléklet, 1. cikk, (2) bekezdés; 1. tanácsi rendelet, 2. cikk)

5.      Tisztviselők – Versenyvizsga – Szervezés – A vizsgára bocsátás feltételei és részletes szabályok – A kinevezésre jogosult hatóság mérlegelési jogköre – Korlátok – Az 1. rendelet által megállapított nyelvhasználati szabályok tiszteletben tartása

(Személyzeti szabályzat, 2. cikk; 1. tanácsi rendelet, 2. cikk)

6.      Megsemmisítés iránti kereset – Jogalapok – Az indokolás hiánya vagy elégtelensége – A nyilvánvaló mérlegelési hibától való megkülönböztetés

(EUMSZ 263. cikk, (2) bekezdés és EUMSZ 296. cikk)

7.      Tisztviselők – Versenyvizsga – Nyílt versenyvizsga lefolytatása – A vizsgákon való részvétel nyelvei – A második nyelv kiválasztásának korlátozása – Nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetés – A belső kommunikációban használt korlátozott számú nyelv kiválasztásának szükségességére alapított igazolás – Megengedhetetlenség

(Személyzeti szabályzat, III. melléklet, 1d. cikk, 28. cikk, f) pont, és III. melléklet, 1. cikk, (1) bekezdés, f) pont; 1. tanácsi rendelet, 1. cikk)

8.      Tisztviselők – Versenyvizsga – Nyílt versenyvizsga lefolytatása – A vizsgákon való részvétel nyelvei – Egyenlő bánásmód – Bírósági felülvizsgálat – Terjedelem

(Személyzeti szabályzat, III. melléklet, 1d. cikk, 28. cikk, f) pont, és III. melléklet, 1. cikk, (1) bekezdés, f) pont; 1. tanácsi rendelet, 1. cikk)

9.      Tisztviselői kereset – Megsemmisítést kimondó ítélet – Joghatások – Nyíltversenyvizsga‑felhívások megsemmisítése – A kiválasztott pályázók jogos bizalma  – A versenyvizsgák eredményei megkérdőjelezésének hiánya

(EUMSZ 266. cikk; személyzeti szabályzat, 91. cikk)

1.      A Bíróság alapokmánya 21. cikkének első bekezdése, valamint az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja értelmében a keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Minden terminológiai kérdéstől függetlenül, ennek az ismertetésnek kellően világosnak és pontosnak kell lennie ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes részére védekezésének előkészítését, a Törvényszék számára pedig bírósági felülvizsgálati jogkörének gyakorlását. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása érdekében a kereset elfogadhatóságához szükséges, hogy maga a keresetlevél tartalmazza az alapjául szolgáló alapvető jogi és ténybeli elemeket, legalább összefoglaló jelleggel, de összefüggő és érthető módon. Közelebbről: el kell ugyan ismerni, hogy a kereseti jogalapok megfogalmazásának nem kell az eljárási szabályzatban szereplő terminológiához és felsoroláshoz igazodnia, valamint hogy elegendő lehet, ha e jogalapokat inkább tartalmukon, semmint jogi besorolásukon keresztül ismertetik, mindezek feltétele azonban az, hogy az említett jogalapok kellően egyértelműen kitűnjenek a keresetlevélből. A keresetlevélben a jogalapok puszta absztrakt felsorolása nem felel meg a Bíróság alapokmánya és az eljárási szabályzat követelményeinek, az e szövegekben alkalmazott, a „jogalapok rövid ismertetése” kifejezés pedig azt jelenti, hogy a keresetlevélből ki kell tűnnie, hogy miben áll a kereset alapjául szolgáló jogalap.

Ebből következik, hogy – az uniós bíróság által adott esetben hivatalból felhozandó eljárásgátló jogalapok kivételével – a felperesnek kell kifejtenie a keresetlevélben azokat a jogalapokat, amelyekre keresetének alátámasztásaként hivatkozik. Mindehhez nem elegendő valamely jogalap címének absztrakt feltüntetése. A felhozott jogalap mibenlétét is jelezni kell, azaz pontosan meg kell jelölni a jogalap kereseti kérelmekkel fennálló kapcsolatát, és azt is ki kell fejteni, hogy – megalapozottságának bebizonyosodása esetén – miként kell azt eredményeznie, hogy a bíróság helyt adjon az említett kérelmeknek.

(vö. 33., 34. pont)

2.      A felek által körülhatárolt jogvita keretében az uniós bíróság azzal, hogy csak a felek kérelmeiről dönthet, nem kötheti magát kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvekhez, hacsak adott esetben nem kényszerülne arra, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa. Konkrétan olyan jogvitában, amelyben a felek között valamely uniós jogi rendelkezés értelmezése és alkalmazása a vitatott, az uniós bíróság feladata a jogvita eldöntése tekintetében releváns jogi szabályoknak a felek által előadott tényállásra való alkalmazása. A iura novit curia elv értelmében ugyanis a jogszabály értelmének meghatározása nem olyan elv hatálya alá tartozik, amely szabad kezet enged a feleknek a jogvita meghatározására.

Ebből következik, hogy valamely jogalap elfogadhatósága nem függ valamely sajátos terminológia alkalmazásától. Elegendő az, hogy a jogalap lényege kellően egyértelműen kitűnjön a keresetlevél szövegéből. Ezen túlmenően valamely jogalap elfogadhatósága konkrét szabályokra vagy jogelvekre való hivatkozástól sem függ. Az uniós bíróság feladata ugyanis a releváns rendelkezések meghatározása és azoknak a felek által elé terjesztett tényállásra való alkalmazása, még akkor is, ha a felek nem hivatkoztak a szóban forgó rendelkezésekre, illetve ha más rendelkezésekre hivatkoztak. Ebből az is következik, hogy még ha a felperes elfogadhatóan hivatkozott is valamely jogalapra, a bíróság e jogalap vizsgálata során nem szorítkozhat kizárólag az említett fél által felhozott érvekre, hanem valamennyi alkalmazandó jogi szabály és jogelv figyelembevételével kell elvégeznie a jogalap teljes körű elemzését, éppen azért, hogy határozatát ne téves jogi megállapításokra alapítsa.

(vö. 35–37. pont)

3.      Mivel nincsenek az uniós tisztviselőkre és alkalmazottakra alkalmazandó különös szabályozási rendelkezések, továbbá mivel az érintett intézmények eljárási szabályzataiban sincsenek erre vonatkozó rendelkezések, nincsen olyan dokumentum, amely lehetővé tenné annak megállapítását, hogy az ezen intézmények, valamint a tisztviselőik és alkalmazottaik közötti viszonyok egyáltalán nem tartoznak az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. rendelet hatálya alá. Még inkább így van ez az intézmények és a valamely nyílt versenyvizsgára jelentkező pályázók közötti viszonyok vonatkozásában, amely pályázók főszabály szerint nem tisztviselők, és nem is alkalmazottak.

(vö. 56. pont)

4.      Sérti az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. rendelet 2. cikkét, és ezért meg kell semmisíteni azon nyíltversenyvizsga‑felhívást, amely azt írja elő, hogy a pályázók egy, az általuk az angol, a francia és a német nyelv közül választott nyelven kötelesek kommunikálni az Európai Személyzeti Felvételi Hivatallal (EPSO). A pályázati adatlap ugyanis kétségkívül olyan dokumentum, amelyet a valamely tagállam joghatósága alá tartozó személy, azaz a pályázó az EPSO‑t létrehozó intézményekhez intéz. Ennélfogva az 1. rendelet 2. cikke alapján ez a személy (a pályázó) jogosult az ugyanezen rendelet 1. cikkében felsorolt valamennyi hivatalos nyelv közül megválasztani az e dokumentum megfogalmazásának nyelvét. A nyelvvizsga‑felhívások, amennyiben ezt a választást az angol, a francia és a német nyelvre korlátozzá, sértik ezeket a rendelkezéseket. Ugyanez igaz azokra az esetleges üzenetekre, amelyeket a pályázónak az EPSO részére a felhívásban szereplő versenyvizsga tárgyában esetleg küldenie kell.

Egyebekben az EPSO‑hoz pályázati adatlapot benyújtó egyes pályázók részére az EPSO által küldött üzenetek az 1. rendelet 2. cikke értelmében a pályázati adatlapra és a szóban forgó pályázó által az EPSO részére megküldött esetleges más dokumentumokra adott válasznak minősülnek. Ennélfogva – ezen utóbbi rendelkezés alapján – ezeket a válaszokat a pályázó által saját dokumentumainak megfogalmazása céljából a valamennyi hivatalos nyelv közül kiválasztott nyelven kell elkészíteni. Még jelentősebb e kötelezettség EPSO által történő tiszteletben tartása, amennyiben a versenyvizsga‑felhívás a pályázók által a pályázati adatlapon megadott nyilatkozatok alapján sorra kerülő képzettség alapján történő kiválasztást ír elő. Ily módon ezeket a nyilatkozatokat az egyes pályázók által kiválasztott nyelven – adott esetben anyanyelvükön – kell tenni, nem pedig olyan nyelven, amely bizonyos pályázók esetében nem az a nyelv, amelyen a legjobban ki tudják fejezni magukat, annak ellenére, hogy rendelkeznek annak kielégítő ismeretével.

(vö. 60–63. pont)

5.      Igaz, hogy a személyzeti szabályzat 2. cikkében szereplő, az uniós intézmények tisztviselőik és alkalmazottaik kiválasztását illetően meglévő működési önállóságának elve alapján ezek az intézmények széles mérlegelési jogkörrel és önállósággal rendelkeznek mind valamely tisztviselői vagy alkalmazotti állás létrehozatala tekintetében, mind a tisztviselőknek vagy alkalmazottaknak a létrehozott állás betöltésére történő kiválasztását illetően, mind pedig az alkalmazottal létesített szolgálati viszony jellegének meghatározása tekintetében. Ez az önállóság azonban nem mentesíti őket az uniós jog alkalmazandó rendelkezéseinek – köztük az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. rendelet 2. cikkének – tiszteletben tartására irányuló kötelezettség alól.

Másfelől az 1. rendeletből eredő kötelezettségek betartásának szükségessége nem jár azzal a következménnyel, hogy az uniós intézmények – működési önállóságuk gyakorlása során – ne határozhassák meg maguk nyelvi szükségleteiket. Az 1. rendelet 2. cikkével nem ellentétes, hogy valamely versenyvizsga‑felhívásban a versenyvizsgára jelentkező pályázóktól különös nyelvismeretet megkövetelő előírás szerepeljen. Ez a cikk mindössze annyit ír elő, hogy a versenyvizsga‑felhívások kibocsátójának még ilyen esetben is az egyes pályázók által megválasztott hivatalos nyelven, nem pedig a nyelvek egy korlátozottabb csoportjából kiválasztott nyelven kell kommunikálnia a pályázókkal, akkor is, ha a versenyvizsgán való részvétel tekintetében az egyes pályázóktól megkövetelik e nyelvek közül legalább egynek az ismeretét. E tekintetben az 1. rendelet 2. cikke az általa előírt kötelezettség alól sem a szolgálat érdekével összefüggő okokból, sem más okokból alkalmazható kivételeket nem ír elő.

(vö. 67–69., 104. pont)

6.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 81., 82. pont)

7.      A második nyelv valamely uniós versenyvizsgára jelentkező pályázók általi kiválasztásának meghatározott számú nyelvre történő és más hivatalos nyelvek kizárása melletti korlátozása nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy ilyen szabály előírásával előnyösebb helyzetbe kerülnek bizonyos esetleges pályázók (azok, akik legalább az egyik kijelölt nyelv kielégítő ismeretével rendelkeznek), mivel részt vehetnek a versenyvizsgán, ekként pedig uniós tisztviselőkként vagy alkalmazottakként felvételt nyerhetnek, míg a többieket, akik nem rendelkeznek ilyen nyelvismerettel, kizárják a versenyvizsgából.

E tekintetben noha a személyzeti szabályzat 28. cikkének f) pontja leszögezi, hogy követelmény valamely másik nyelvnek a pályázó által elvégzendő feladatok ellátásához szükséges szintű kielégítő ismerete, nem jelöli meg azokat a szempontokat, amelyeket figyelembe lehet venni az Európai Gazdasági Közösség által használt nyelvek meghatározásáról szóló 1. rendelet 1. cikkében említett hivatalos nyelvek közül történő kiválasztásának korlátozásához. Hasonlóképpen jóllehet a személyzeti szabályzat III. melléklete 1. cikke (1) bekezdésének f) pontja értelmében a versenyvizsga‑felhívás adott esetben meghatározhatja a betöltendő beosztás sajátos jellege miatt megkövetelt nyelvismeretet, ez a rendelkezés nem jogosít fel általános jelleggel az 1. rendelet 1. cikkében szereplő követelményektől való eltérésre.

Következésképpen mivel a személyzeti szabályzat 1d. cikke nemcsak az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, hanem a hátrányos megkülönböztetés több másik formáját – köztük a nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetést – is tiltja, kizárólag a feladataikat azonnal ellátni képes pályázók rendelkezésre állására irányuló célkitűzés igazolhatja esetlegesen a nyelven alapuló hátrányos megkülönböztetést. Ezzel szemben egy ehhez hasonló hátrányos megkülönböztetés nem képes elősegíteni az alkalmasság, a teljesítmény és a tisztesség legmagasabb követelményeinek megfelelő tisztviselők felvételét, mivel ezek a követelmények nyilvánvalóan függetlenek a pályázó nyelvismeretétől.

Ilyen körülmények között nem elegendő a valamely versenyvizsgára jelentkező pályázók második nyelve kiválasztása korlátozásának elvét az 1. rendelet 1. cikkében az Unió hivatalos nyelveiként és munkanyelveiként elismert nyelvek nagy számára, valamint az ebből eredő, korlátozott számú nyelv vagy akár egyetlen nyelv belső kommunikációban használatos nyelvként vagy közvetítő nyelvként való kiválasztásának szükségességére való hivatkozással védeni. Egy vagy több konkrét nyelvnek az összes többi kizárásával történő kiválasztását is objektíven kell igazolni. Az ilyen korlátozás ugyanis nem tekinthető objektíve igazoltnak és arányosnak akkor, amikor – egy olyan nyelv mellett, amelynek ismerete kívánatos, vagy akár szükséges – a rendelkezésre álló nyelvek körében olyan nyelvek is szerepelnek, amelyek semmiféle különös előnnyel nem szolgálnak. Ha az egyetlen olyan nyelv alternatívájaként, amelynek ismerete az újonnan felvett tisztviselő számára előnyt képez, más olyan nyelveket is megengednek, amelyek ismerete nem képez ütőkártyát, semmilyen érvényes indok nincs az összes többi hivatalos nyelv megengedésének mellőzésére.

Mindenesetre még annak feltételezése esetén sem lehet vélelmezni, hogy valamely újonnan felvett, e nyelvek egyikét sem ismerő tisztviselő ne tudna haladéktalanul a szóban forgó intézmény számára hasznos munkát végezni, hogy valamely meghatározott intézmény alkalmazottai kizárólag egy nyelvet vagy bizonyos nyelveket használnak tanácskozásaik során.

(vö. 87., 88., 93., 94., 103., 117., 135., 146. pont)

8.      Kétségtelenül igaz ugyan, hogy a mérlegelési jogkör gyakorlásába tartozó területeken a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve sérül, ha az érintett intézmény a szabályozás céljához képest önkényes vagy nyilvánvalóan nem megfelelő különbségtételt alkalmaz. Ez azonban nem zárja ki az uniós tisztviselők vagy alkalmazottak felvételéhez szükséges, a valamely versenyvizsgára jelentkező pályázók nyelvismeretével kapcsolatos esetleges különös követelmények uniós bíróság általi mindennemű felülvizsgálatát. Éppen ellenkezőleg: az uniós bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az ilyen követelmények objektíve igazoltak és a szolgálat valós igényeihez képest arányosak, azaz hogy ne legyenek önkényesek vagy az elvárt célnak nyilvánvalóan nem megfelelők.

(vö. 105., 106. pont)

9.      Lásd a határozat szövegét.

(vö. 151. pont)