JEAN RICHARD DE LA TOUR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2021. június 24.(1)
C‑709/20. sz. ügy
CG
kontra
The Department for Communities in Northern Ireland
(az Appeal Tribunal for Northern Ireland [Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Személyek szabad mozgása – Uniós polgárság – Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás – Átmeneti időszak – EUMSZ 18. cikk – Az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma – 2004/38/EK irányelv – 24. cikk – Nemzeti tartózkodási jog – Szociális segítségnyújtási ellátások – Az Unió nemzeti tartózkodási joggal rendelkező, gazdaságilag inaktív polgárait a megélhetési költségeket fedező ellátásból kizáró nemzeti rendelkezés – Egyenlő bánásmód”
I. Bevezetés
1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 18. cikk értelmezésére vonatkozik.
2. E kérelem egy CG – holland és horvát állampolgár, aki 2018 óta Észak‑Írországban (Egyesült Királyság) tartózkodik – és a Department for Communities in Northern Ireland (Észak‑Írországi Közösségek minisztériuma, Egyesült Királyság) között annak tárgyában folyamatban lévő jogvita keretébe illeszkedik, hogy ez utóbbi megtagadta tőle a „Universal Credit” (általános támogatás) elnevezésű megélhetési költségeket fedező ellátást.
3. A Bíróság elé terjesztett kérdés lényegében a szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférés tekintetében az egyenlő bánásmód elve alapján az európai uniós polgárt megillető védelemre vonatkozik, ha a fogadó tagállam a 2004/38/EK irányelvben(2) előírt feltételeknél kedvezőbb feltételekkel biztosított számára a nemzeti jogon alapuló tartózkodási jogot.
4. Ez az ügy ily módon alkalmat kínál a Bíróság számára annak pontosítására, hogy miként egyeztethető össze az EUMSZ 18. cikk és ezen irányelv 24. cikke, és hogy milyen feltételek mellett kell alkalmazni az egyenlő bánásmód elvét, amennyiben a nemzeti szabályozás bizonyos uniós polgárokat a tartózkodási joguk természete miatt kizár a szociális ellátásokhoz való hozzáférésből, amelyek célja a minimális létfenntartási eszközök biztosítása a kedvezményezettek számára, jóllehet e juttatásokat az érintett tagállam azon állampolgárai számára is biztosítják, akik hasonló rászorultsági helyzetben vannak.
5. A jelen indítványban azt fogom javasolni a Bíróságnak, hogy állapítsa meg, hogy a szociális segítségnyújtási ellátásoknak valamely tagállam részéről egy másik tagállam gazdaságilag inaktív állampolgárával szemben történő megtagadása, kizárólag a nemzeti rendelkezés alapján a forrásokra vonatkozó feltétel nélkül biztosított tartózkodási jogának jellege alapján, állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet – aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata –, és hogy ilyen esetben e szabályozás túlmegy a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszere egyensúlyának fenntartásához szükséges mértéken.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás
6. A Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságának az Európai Unióból és az Európai Atomenergia‑közösségből történő kilépéséről szóló megállapodás(3) – amelyet az (EU) 2020/135 határozat(4) hagyott jóvá – hatodik és nyolcadik preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„Felismerve, hogy kölcsönös védelmet kell biztosítani az uniós polgárok és az egyesült királysági állampolgárok, valamint családtagjaik számára, amennyiben az e megállapodásban meghatározott időpont előtt gyakorolták szabad mozgáshoz való jogukat, valamint biztosítani kell, hogy az e megállapodás szerinti jogaik érvényesíthetők legyenek és a megkülönböztetésmentesség elvén alapuljanak; felismerve továbbá, hogy a társadalombiztosítási időszakokból származó jogokat védeni kell,
[…]
Figyelembe véve, hogy mind az Unió, mind az Egyesült Királyság érdekében áll egy átmeneti vagy végrehajtási időszak meghatározása, amely alatt […] az uniós jognak, ideértve a nemzetközi megállapodásokat is, alkalmazandónak kell lennie az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban, általános szabályként ugyanolyan hatással, mint a tagállamokra, annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a zavarokat abban az időszakban, amikor a jövőbeli kapcsolatokat szabályozó megállapodás(ok)ra irányuló tárgyalások folyamatban vannak,”
7. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás 2. cikkének a) és c) pontja a következőképpen rendelkezik:
„E megállapodás alkalmazásában:
a) »uniós jog«:
i. az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ), az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) és az Európai Atomenergia‑közösséget létrehozó szerződés […], azok módosításait és kiegészítéseit is beleértve, továbbá a csatlakozási szerződések és az Európai Unió Alapjogi Chartája [a továbbiakban: Charta], a továbbiakban együttesen: a Szerződések;
ii. az uniós jog általános elvei;
iii. az uniós intézmények, szervek, hivatalok vagy ügynökségek által elfogadott jogi aktusok;
[…]
c) »uniós polgár«: egy tagállam állampolgárságával rendelkező valamely személy.”
8. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás „A polgárok jogai”(5)című második része tartalmazza a 9–39. cikket.
9. E megállapodás 13. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Az uniós polgárok és az egyesült királysági állampolgárok az EUMSZ 21., 45. vagy 49. cikkében, valamint a [2004/38] irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében, 7. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontjában, 7. cikkének (3) bekezdésében, 14. cikkében, 16. cikkének (1) bekezdésében vagy 17. cikkének (1) bekezdésében foglalt korlátozások és feltételek szerint jogosultak a fogadó államban tartózkodni.”
10. Az említett megállapodás 86. cikkének (2) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(2) Az Európai Unió Bírósága továbbra is joghatósággal rendelkezik arra, hogy az átmeneti időszak vége előtt az Egyesült Királyság bíróságai által hozzá benyújtott kérelemre előzetes döntést hozzon.
(3) E fejezet alkalmazásában úgy kell tekinteni, hogy az Európai Unió Bírósága előtti eljárás abban az időpontban indult, vagy az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet abban az időpontban nyújtották be, amikor az eljárást megindító iratot a Bíróság vagy – az ügy típusától függően – a Törvényszék hivatala nyilvántartásba vette.”
11. Ugyanezen megállapodás 89. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Az Európai Unió Bírósága által az átmeneti időszak vége előtt, valamint a 86. és 87. cikkben említett eljárások során az átmeneti időszak vége után hozott ilyen ítéletek és végzések teljes egészében kötelező erővel bírnak az Egyesült Királyságra nézve és az Egyesült Királyságban.”
12. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás „Átmeneti időszak” címet viselő 126. cikke a következőket mondja ki:
„Rendelkezésre áll egy átmeneti vagy végrehajtási időszak, amely e megállapodás hatálybalépésének napján kezdődik és 2020. december 31‑én ér véget.”
13. E megállapodás 127. cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) Amennyiben e megállapodás másként nem rendelkezik, az uniós jog alkalmazandó az átmeneti időszak alatt az Egyesült Királyságra és az Egyesült Királyságban.
[…]
(3) Az átmeneti időszak alatt az (1) bekezdésnek megfelelően alkalmazandó uniós jog ugyanolyan joghatással bír az Egyesült Királyságra nézve és az Egyesült Királyságban, mint az Unióban és a tagállamokban, és annak rendelkezéseit az Unióban alkalmazandó módszerekkel és általános elvekkel megegyezően kell értelmezni és alkalmazni.”
14. Az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás 2020. január 31‑én éjfélkor lépett hatályba.(6)
2. A 2004/38 irányelv
15. A 2004/38 irányelv (10), (20) és (21) preambulumbekezdése a következőket mondja ki:
„(10) A tartózkodási jogukkal élő személyek […] nem jelenthetnek a fogadó állam [helyesen: fogadó tagállam] szociális segítségnyújtási rendszerére indokolatlan terhet a tartózkodás egy kezdeti időszakában. Ennél fogva az uniós polgárok és családtagjaik három hónapnál hosszabb tartózkodáshoz való jogát feltételekhez kell kötni.
[…]
(20) Az állampolgárság alapján való megkülönböztetés [helyesen: hátrányos megkülönböztetés] tilalmával összhangban valamennyi uniós polgár és családtagjaik, akik ezen irányelv alapján egy tagállamban tartózkodnak, a tagállami állampolgárokkal egyenlő bánásmódot élveznek ebben a tagállamban a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken, a Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel.
(21) Annak eldöntését azonban a fogadó tagállamra kell bízni, hogy a tartózkodás első három hónapjában, vagy álláskeresők esetén hosszabb időszakban nyújt‑e szociális segítséget [helyesen: biztosít‑e szociális segítségnyújtási ellátásokat] azoknak az uniós polgároknak, akik nem munkavállalók vagy önálló vállalkozók, vagy ilyen jogállást [helyesen: vagy nem ilyen jogállást] tartanak fenn, vagy ezek családtagjai, vagy nyújt‑e szociális ösztöndíjat tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, a huzamos tartózkodási jog [helyesen: huzamos tartózkodáshoz való jog] elnyerése előtt ugyanezen személyeknek.”
16. Ezen irányelv 1. cikke értelmében:
„Ez az irányelv megállapítja:
a) az uniós polgárok és családtagjaik által a tagállamok területén a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jog gyakorlására vonatkozó feltételeket [helyesen: a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jognak az uniós polgárok és családtagjaik által történő gyakorlására vonatkozó feltételeket];
b) az uniós polgárok és családtagjaik huzamos tartózkodáshoz való jogát a tagállamok területén;
c) az a) és b) pontban meghatározott jogok korlátait közrendi, közbiztonsági és közegészségi okokból.”
17. A 2004/38 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„Ezt az irányelvet kell alkalmazni mindazokra az uniós polgárokra, akik olyan tagállamba költöznek [helyesen: utaznak], vagy olyan tagállamban tartózkodnak, amelynek nem állampolgárai, valamint az őket kísérő vagy hozzájuk csatlakozó, a 2. cikk 2. pontjában meghatározott családtagjaikra.”
18. A 2004/38 irányelv „Tartózkodás joga három hónapot meghaladóan” című 7. cikke az (1) és a (2) bekezdésben a következőkről rendelkezik:
„Valamennyi uniós polgárt megilleti a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha:
[…]
b) elegendő forrásokkal rendelkeznek önmaguk és családtagjaik számára ahhoz, hogy ne jelentsenek indokolatlan terhet [helyesen: ne jelentsenek terhet] a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére tartózkodásuk időtartama alatt, és a fogadó tagállamban teljes körű egészségbiztosítással rendelkeznek; vagy
[…]
d) az a), b) vagy c) pontban meghatározott feltételeket teljesítő uniós polgárt kísérő vagy hozzá csatlakozó [a 2. cikk 2. pontjának értelmében vett] családtagok.”
19. Ezen irányelv „Egyenlő bánásmód” című 24. cikkének (1) bekezdése értelmében:
„(1) A Szerződésben és a másodlagos jogban kifejezetten előírt különleges rendelkezésekre is figyelemmel, az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt a Szerződés alkalmazási körébe tartozó területeken egyenlő bánásmód illet meg a fogadó tagállam állampolgáraival. E jog kedvezménye kiterjed azokra a családtagokra is, akik nem valamelyik tagállam állampolgárai, és tartózkodási joggal vagy huzamos tartózkodási joggal rendelkeznek.
(2) Az első bekezdéstől eltérve, a fogadó tagállam nem köteles szociális segítségnyújtásra való [helyesen: segítségnyújtási ellátásra való] jogosultságot biztosítani a tartózkodás első három hónapjában, vagy adott esetben a 14. cikk (4) bekezdésének b) pontjában előírt hosszabb időszakban, továbbá nem köteles a huzamos tartózkodási jog megszerzését megelőzően szociális [helyesen: megélhetési költségek fedezésére szolgáló] segítséget nyújtani tanulmányok folytatásához, beleértve a szakképzést, amely segítség tanulmányi ösztöndíjat vagy diákhitelt biztosít a munkavállalókon, önálló vállalkozókon, e jogállásukat megtartó személyeken és családtagjaikon kívüli személyeknek.”
20. Az említett irányelv 37. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv rendelkezései nem érintik azokat a tagállami törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket, amelyek kedvezőbbek az ezen irányelv hatálya alá tartozó személyekre.”
B. Az Egyesült Királyság joga
1. Az EU Settlement Scheme – Immigration Rules Appendix EU
21. Az EU Settlement Scheme – Immigration Rules Appendix EU (uniós polgárok letelepedési rendszere – Uniós bevándorlási szabályokról szóló melléklet, a továbbiakban: EU függelék)(7) az Egyesült Királyság kormányának magyarázata szerint olyan új rendszert hoz létre, amelyet az Egyesült Királyság Unióból való kilépésének előkészítéseként, és ennek következtében hoztak létre. Lehetővé teszi az Egyesült Királyságban 2020. december 31. előtt lakóhellyel rendelkező valamennyi uniós polgár, az Európai Gazdasági Térség (EGT) állampolgárai és a svájci állampolgárok, valamint családtagjaik számára, hogy kérelmezzék az Egyesült Királyságban maradás engedélyezését. Ez az EU függelék 2019. március 30‑án lépett hatályba. Előírja, hogy a tartózkodási jog iránti kérelmeket legkésőbb 2021. június 30‑ig kell benyújtani.(8)
22. Az EU függelék a következők megadását írja elő:
– olyan huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás, amely a 2., a 2A. és a 11–13. cikk alapján biztosítja az Egyesült Királyságban való határozatlan idejű tartózkodás jogát azon kérelmezők számára, akik öt éven át folyamatosan az Egyesült Királyságban éltek, és
– az ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás, amely a 3., a 3A. és a 14. cikk alapján feljogosítja a kérelmezőket, hogy öt évig az Egyesült Királyságban maradjanak, és így ezen időtartam végére elérjék a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállás igényléséhez szükséges tartózkodási időt.
23. Az Egyesült Királyság kormánya szerint a 2004/38 irányelv 7. cikkétől eltérően(9) az EU függelék lehetővé teszi a jelenleg az uniós jog alapján tartózkodási joggal nem rendelkező, gazdaságilag inaktív polgárok számára, hogy az Egyesült Királyság Unióból való kilépéséig továbbra is a területen tartózkodjanak. E személyek ötéves puszta tartózkodást követően is megszerezhetik a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást. E jogállás megszerzésétől kezdve feltétlen hozzáféréssel rendelkeznek az Egyesült Királyság szociális ellátórendszeréhez.
2. Az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet
24. A Social Security (Income‑related Benefits) (Updating and Amendment) (EU Exit) Regulations (Northern Ireland) 2019 (a szociális biztonságról [jövedelemmel kapcsolatos támogatások] [naprakésszé tétel és módosítás] [kilépés az EU‑ból] szóló 2019. évi rendelettel [Észak‑Írország])(10) módosított Universal Credit Regulations (Northern Ireland) 2016 (az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet [Észak‑Írország])(11) tartalmazza az annak meghatározását célzó rendelkezéseket, hogy mely személyek jogosultak az általános támogatásra és hogy azt miként kell kiszámítani.
25. Az általános támogatás olyan, adóból finanszírozott szociális védelmi rendszer, amely jövedelmi feltételekhez kötött, és amelynek célja több más, megszűnt (vagy még hatályban lévő) szociális ellátás felváltása, mint például az álláskeresési támogatás, valamint a jövedelemalapú foglalkoztatási és támogatási juttatás, a jövedelemtámogatás, a kereső tevékenységet folytató személyek adójóváírása, a gyermek után járó adójóváírás és a lakhatási támogatás.(12)
26. A Welfare Reform (Northern Ireland) Order 2015 (a társadalombiztosítás reformjáról szóló 2015. évi rendelet [Észak‑Írország])(13) 9. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az általános támogatáshoz való jog egyik feltétele az Észak‑Írországban való tartózkodás.
27. Az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet 9. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Annak meghatározásához, hogy egy személy megfelel‑e az Észak‑Írországban tartózkodás alapkövetelményének – azon esetet kivéve, amikor valamely személy a (4) bekezdés hatálya alá tartozik –, úgy kell tekinteni, hogy az adott személy nem tartózkodik Észak‑Írországban, ha szokásos tartózkodási helye nem az Egyesült Királyságban, a Csatorna‑szigeteken, a Man‑szigeten vagy az Ír Köztársaságban található.
(2) Csak akkor tekinthető úgy, hogy valamely személy szokásos tartózkodási helye az Egyesült Királyságban, a Csatorna‑szigeteken, a Man‑szigeten vagy az Ír Köztársaságban van, ha e helyek valamelyikén tartózkodási joggal rendelkezik.
(3) A (2) bekezdés alkalmazásában a tartózkodási jog nem terjed ki az alábbiak alapján vagy az alábbiaknak megfelelően fennálló jogra:
a) az Immigration (European Economic Area) Regulations 2016 (a bevándorlásról [EGT] szóló 2016. évi rendelet)(14)] 13. cikke vagy a [2004/38] irányelv 6. cikke,
b) az [EGT‑rendelet] 14. cikke[(15)], de csak abban az esetben, ha ilyen jog az EGT‑rendelet alapján fennáll, mivel az adott személy:
i. az e rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében álláskeresőként támogatásra jogosult személy, vagy
ii. az ilyen álláskereső említett rendelet 7. cikkének értelmében vett családtagja,
c) az EGT‑rendelet 16. cikke, de csak abban az esetben, ha az e rendeleten alapuló jog azért áll fenn, mert az adott személy megfelel az említett rendelet 16. cikkének (5) bekezdésében[(16)] vagy az [EUMSZ] 20. cikkben foglalt feltételeknek (abban az esetben, ha a tartózkodási jog abból ered, hogy ennek hiányában egy brit állampolgárt megfosztanak jogai uniós polgárként történő tényleges gyakorlásától), vagy
d) az olyan személy, aki az Immigration Act 1971 [(a bevándorlásról szóló 1971. évi törvény)] alapján korlátozott beutazási vagy tartózkodási engedélyt kapott az alábbiak alapján:
i. az [EU függelék(17)], vagy
ii. a Zambrano ítéletben [2011. március 8‑i Ruiz Zambrano ítélet (C‑34/09, EU:C:2011:124)] kialakított ítélkezési gyakorlat értelmében elismert és a bevándorlásról szóló 1971. évi törvény 3. cikkének (2) bekezdése alapján elfogadott [EU függelék] 1. mellékletében meghatározott tartózkodási joggal rendelkező személy jogállása.
(4) E bekezdés hatálya alá tartozik az a személy, aki:
a) az EGT‑rendelet 6. cikke szempontjából munkavállalóként vagy önálló vállalkozóként jogosult személy,
a) az a) pontban említett személy EGT‑rendelet[(18)] 7. cikke (1) bekezdésének a), b) vagy c) pontja értelmében vett családtagja,
c) az EGT‑rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c), d) vagy e) pontja alapján az Egyesült Királyságban huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy,
d) a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑én New York‑ban aláírt jegyzőkönyv 1. cikkének (2) bekezdésével módosított, a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. július 28‑án Genfben aláírt egyezmény 1. cikkének értelmében vett menekült,
e) az a személy, aki a bevándorlásról szóló 1971. évi törvény 3. cikkének (2) bekezdése szerinti szabályokon kívül engedélyt kapott, vagy úgy tekintik, hogy engedélyt kapott, amennyiben ez az engedély:
i. diszkrecionális engedély az Egyesült Királyságba való beutazásra vagy az ottmaradásra,
ii. az ottmaradás engedélyezése a családon belüli erőszakon alapuló kivétel alapján, vagy
iii. a Displaced Persons (Temporary Protection) Regulations 2005 [a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekről {ideiglenes védelem} szóló 2005. évi rendelet] 3. cikke alapján megadottnak tekintett engedély,
f) az e szabályok alapján biztosított humanitárius védelemben részesülő személy, vagy
g) olyan személy, aki nem tartozik az Immigration and Asylum Act 1999 [a bevándorlásról és a menekültügyről szóló 1999. évi törvény] 115. cikkének (9) bekezdése értelmében vett bevándorlási ellenőrzés hatálya alá, és aki az Egyesült Királyságban kitoloncolása, kiutasítása vagy más országból az Egyesült Királyságba való jogszerű visszaküldése miatt tartózkodik.”
III. Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
28. Az alapeljárás felperese, CG holland és horvát állampolgár, két kiskorú gyermek egyedülálló édesanyja,(19) aki nyilatkozata szerint 2018‑ban érkezett Észak‑Írországba.(20) Soha nem folytatott gazdasági tevékenységet az Egyesült Királyságban, és uniós polgár élettársával – aki holland állampolgár és gyermekeinek apja – élt, mindaddig, amíg családon belüli erőszakra vonatkozó állításokat követően bántalmazott nők számára fenntartott befogadó otthonba nem költözött.(21) CG nem rendelkezik forrásokkal, és semmilyen szociális ellátásra nem jogosult saját maga, valamint gyermekei eltartására.
29. 2020. június 4‑én CG az EU függelék alapján előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállást szerzett az Egyesült Királyságban. E jogállást a Home Office (belügyminisztérium, Egyesült Királyság) adja meg azon uniós polgároknak, akik öt évnél rövidebb ideig tartózkodtak az Egyesült Királyságban, anélkül hogy elegendő forrásokra vonatkozó feltétel vonatkozna rájuk. Ez a jogállás biztosítja annak lehetőségét, hogy az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodásban előírt átmeneti időszak(22) lejártát követő ötéves határozott időtartamra az Egyesült Királyságban maradjanak.
30. CG tartózkodási jogát illetően(23) a kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy:
– CG nem hivatkozhat a „családtag” jogállására, mivel nem bizonyította, hogy uniós polgárral házasságban, vagy tartós kapcsolatban áll, továbbá
– CG ideiglenes tartózkodási engedélyt (előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás) kapott, amelyet meg kell különböztetni a „residence permittől” (tartózkodási kártya).
31. 2020. június 8‑án CG szociális segítségnyújtási ellátást (általános támogatás) igényelt az Észak‑Írország Közösségek minisztériumától. Ez utóbbi 2020. június 17‑i határozatával elutasította a kérelmét az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet 9. cikke (3) bekezdése d) pontjának i. alpontja alapján, amelyet a szociális biztonságról szóló 2019. évi rendelet illesztett be, azzal az indokkal, hogy e módosítás következtében az EU függelék alapján az Egyesült Királyságban való határozott idejű tartózkodás jogával rendelkező uniós polgárok nem teljesítik az e cikk által a szociális segítségnyújtási ellátásban részesülés feltételeként előírt, az Észak‑Írországban való tartózkodásban álló feltételt. A CG által benyújtott igazgatási jogorvoslatot 2020. június 30‑án elutasították.
32. CG e határozattal szemben keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. CG vitatja az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet 9. cikke (3) bekezdése d) pontja i. alpontjának jogszerűségét. Azt állítja, hogy ez a rendelkezés, amely kizárja a szociális segítségnyújtási ellátásra való jogosultságból azokat az uniós polgárokat, akiket az Egyesült Királyság a területén jogszerűen tartózkodónak ismert el, összeegyeztethetetlen az Egyesült Királyságnak a European Communities Act 1972‑ből (az Európai Közösségekről szóló 1972. évi törvény)(24) eredő kötelezettségeivel, és sérti az EUMSZ 18. cikket.
33. CG e tekintetben arra hivatkozik, hogy a brit állampolgárokhoz képest eltérő bánásmódnak, és ebből következően az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetésnek minősül az, hogy megtagadják tőle a szociális segítségnyújtási ellátás nyújtását, jóllehet a nemzeti jog alapján határozott időre szóló tartózkodási jogot biztosítottak számára, még akkor is, ha az uniós jog alapján nincs tartózkodási joga.
34. Az Észak‑Írországi Közösségek minisztériuma ezzel szemben azt állítja, hogy az Egyesült Királyság joga értelmében az előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás önmagában nem biztosít jogosultságot a szociális segítségnyújtási ellátásokra, amelyekre továbbra is a saját jogosultsági feltételeik vonatkoznak.
35. Rámutat, hogy a jelen ügy körülményei eltérnek a 2004. szeptember 7‑i Trojani ítélet(25) alapjául szolgáló ügy körülményeitől, és hogy a nemzeti bíróságok folyamatosan a Supreme Court (legfelsőbb bíróság, Egyesült Királyság) 2011. március 16‑i „Patmalniece” ítéletét követték, amely megállapította, hogy bár a szokásos tartózkodási hely kritériumának alkalmazása közvetve hátrányosan megkülönböztető, ez az alkalmazás igazolt.
36. E körülmények között az Appeal Tribunal for Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Az [EUMSZ 18. cikkel] ellentétes, jogellenes (közvetlen vagy közvetett) hátrányos megkülönböztetésnek minősül‑e, és összeférhetetlen‑e az Egyesült Királyságnak az Európai Közösségekről szóló 1972. évi törvényen alapuló kötelezettségeivel [a szociális biztonságról szóló 2019. évi rendelet] által [az általános támogatásról szóló 2016. évi rendeletbe] beillesztett 9. cikk (3) bekezdése [d)] pontjának i. alpontja, amely a belföldi tartózkodási joggal (határozott időre szóló tartózkodásra jogosító engedély) [a jelen ügyben az EU függelék szerinti »előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás«] rendelkező uniós polgárokat kizárja a szociális ellátásokra való jogosultságból?
2) Amennyiben az első kérdésre igenlő válasz adandó, és [az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet] 9. cikke (3) bekezdése [d)] pontjának i. alpontját úgy kell tekinteni, hogy az közvetett hátrányos megkülönböztetést valósít meg, [az általános támogatásról szóló 2016. évi rendelet] 9. cikke (3) bekezdése [d)] pontjának i. alpontja igazolt‑e az [EUMSZ 18. cikk] alapján, és összeegyeztethetetlen‑e az Egyesült Királyságnak az Európai Közösségekről szóló 1972. évi törvényen alapuló kötelezettségeivel?”
37. 2021. február 11‑én a Bíróság elnöke az eljárási szabályzat 105. cikke alapján helyt adott a gyorsított eljárás iránti kérelemnek.
38. CG,(26) az Észak‑Írország Közösségek minisztériuma, az Egyesült Királyság kormánya, valamint a Bizottság terjesztett elő írásbeli észrevételeket, továbbá ismertette szóbeli észrevételeit a 2021. május 4‑én tartott tárgyaláson.
IV. Elemzés
39. A kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy fennáll‑e az EUMSZ 18. cikk értelmében vett közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetés, amely abból ered, hogy az Egyesült Királyságban tartózkodó egyes uniós polgárok a nemzeti jog alapján számukra biztosított tartózkodási jog jellege miatt nem részesülhetnek szociális ellátásokban.
40. Az alapügy ténybeli körülményei, valamint a Bíróságnak a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló uniós polgárok által igényelhető szociális ellátásokhoz való jog tekintetében az egyenlő bánásmódra vonatkozó, széleskörű ítélkezési gyakorlata alapján úgy vélem, hogy meg kell határozni azt az összefüggést, amelybe az előzetes döntéshozatal iránti kérelem illeszkedik.
A. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem összefüggéséről és átfogalmazásáról
41. Először is véleményem szerint meg kell határozni a Bíróság hatáskörének alapját, mivel a jogvita tárgya az Egyesült Királyságban lakóhellyel rendelkező uniós polgár által 2020. június 8‑án benyújtott és 2020. június 30‑án – azaz az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodásban meghatározott átmeneti időszakban –(27) elutasított szociális ellátás iránti kérelem. E tekintetben hangsúlyozom, hogy a jogvita nem az „előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállásnak” nevezett tartózkodási jogra vonatkozik, amelyet CG‑nek az EU függelék alapján 2020. június 4‑én biztosítottak,(28) hanem arra, hogy a tartózkodási jogának jellege miatt megtagadják tőle az általános támogatást. Mivel a teljes tényállás és az összes nemzeti rendelkezés az átmeneti időszak előtti vagy alatti, és mivel a kérdést előterjesztő bíróság kérelmét a Hivatal 2020. december 30‑án vette nyilvántartásba, a Bíróság hatáskörrel rendelkezik arra, hogy az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás 86. cikkének (2) és (3) bekezdése alapján határozatot hozzon az előzetes döntéshozatal iránti kérelemről.(29)
42. Másodszor, a CG által az EUMSZ 18. cikk alapján igényelt ellátások minősítését illetően, amitől azon uniós jogi szabály azonosítása függ, amelynek alapján a nemzeti rendelkezések összeegyeztethetőségét az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása szempontjából meg kell vizsgálni,(30) megjegyzem, hogy nem vitatott, hogy a források hiánya alapozza meg CG általános támogatás iránti kérelmét saját maga és gyermekei számára,(31) és hogy ez az ellátás a 2004/38 irányelv értelmében vett „szociális segítségnyújtásnak” minősül. A tárgyaláson tett azon pontosítás, miszerint a CG által igényelt ellátásnak az egészségügyi költségeit kellene fedeznie, nem változtat e minősítésen.
43. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a „szociális segítségnyújtási ellátások” fogalma magában foglal minden olyan, nem járulékalapú pénzbeli ellátást, amely a nemzeti szolidaritás kifejeződése, és amelyet mint ilyet finanszíroznak.(32) Mivel az a célja, hogy biztosítsa az abban részesülő személy megélhetését, feltétel nélküli. E tekintetben a Bíróság emlékeztetett arra, hogy a megélhetési költségeket fedező ellátásokat, amelyek célja, hogy biztosítsák jogosultjaiknak az emberi méltóságnak megfelelő életvitel során a megélhetéshez szükséges minimális eszközöket, a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdése szerinti „szociális segítségnyújtási ellátásnak” kell minősíteni.(33)
44. Harmadszor, CG tartózkodási feltételei eltérnek a 2004/38 irányelvben előírt feltételektől. Nem vitatott ugyanis, hogy CG az EU függelék alapján 2020. június 4‑én megszerezte az „előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállásnak” nevezett tartózkodási jogot, amelyet a forrásokra vagy társadalombiztosítási jogviszonyra vonatkozó feltétel nélkül biztosítanak, még akkor is, ha a személy nem folytat kereső tevékenységet. E jogállás lehetővé teszi számára, hogy öt éven keresztül jogszerűen tartózkodjon az Egyesült Királyságban, és e határidő leteltét követően megszerezze a huzamos tartózkodási joggal rendelkező személy jogállást, amely lehetőséget ad számára a szociális ellátásokra való jogosultságra.
45. Mivel az uniós polgársággal rendelkező CG gyakorolta a szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogát, és e minőségében egy másik tagállam területén tartózkodik, helyzete akkor is az uniós jog hatálya alá tartozik,(34) ha a nemzeti jog alapján a 2004/38 irányelvben előírt követelményeknél rugalmasabb feltételek mellett biztosítottak számára tartózkodási jogot. E tekintetben ki kell emelni, hogy mivel az átmeneti időszak során szerezte meg a tartózkodási jogát, és szociális segítségnyújtási ellátásokat igényelt, az uniós jog alkalmazását az Egyesült Királyság kilépéséről szóló megállapodás 127. cikke biztosítja.
46. Következésképpen negyedszer, az EUMSZ 18. cikk első bekezdésének alkalmazhatóságát illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint e rendelkezés csak az uniós jog által szabályozott azon esetekben alkalmazható önállóan, amelyekre az EUM‑Szerződés nem tartalmaz hátrányos megkülönböztetést tiltó különös szabályt.(35) Márpedig az uniós polgároknak egy másik tagállam területén való tartózkodási joga kapcsán a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét a 2004/38 irányelv 24. cikke pontosítja.(36)
47. Így pusztán amiatt, hogy az alapügyben szóban forgó helyzet a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik, véleményem szerint a helyzetet nem az EUMSZ 18. cikkre tekintettel kell értékelni, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kéri.
48. Következésképpen nem lehet érvet alapítani az alapügy ténybeli körülményei és a Bíróság EK‑Szerződés EUMSZ 18. cikkel egyenértékű rendelkezéseit értelmező ítéleteinek alapjául szolgáló körülmények közötti analógiára, a nemzeti jogon alapuló tartózkodási jog biztosításának a 2004/38 irányelv hatálybalépését megelőző eseteiben,(37) jóllehet ez az ítélkezési gyakorlat bizonyos szempontok tekintetében továbbra is releváns, mivel a Bíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmának ezen irányelv 24. cikkében utólagosan pontosított elvét alkalmazta.(38)
49. Másként fogalmazva, amint a 2004/38 irányelv, pontosabban 24. cikke alkalmazhatóságának elve megállapításra került, és a szóban forgó helyzet ezen irányelv hatálya alá tartozik, a szociális segítségnyújtási támogatásokra való jogosultság kérdését már nem az EUMSZ 18. cikk alapján kell vizsgálni, mert úgy ellentmondásos érvelést követnénk.(39)
50. Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk által bevezetett, a nemzeti bíróságok és a Bíróság közötti együttműködési eljárás keretében a Bíróságnak hasznos választ kell adnia a nemzeti bíróság számára, amely megkönnyíti az előtte folyamatban lévő jogvita eldöntését. Ebből a szempontból adott esetben a Bíróságnak át kell fogalmaznia az elé terjesztett kérdéseket.(40)
51. Ennélfogva azt javaslom a Bíróságnak, hogy fogalmazza át a kérdést előterjesztő bíróság által feltett két kérdést, amelyeket véleményem szerint együttesen kell megvizsgálni, valamint hogy tekintse úgy, hogy a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 2004/38 irányelv 24. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a szociális segítségnyújtási ellátásokból kizár olyan uniós polgárokat, akik számára forrásokra vonatkozó feltétel nélkül jogszerű tartózkodási jogot biztosítottak, míg ezen ellátásokat biztosítják az érintett tagállam azonos rászorultsági helyzetben lévő állampolgárai számára, valamint hogy adott esetben e hátrányos megkülönböztetés igazolható lehet‑e.
52. A gondolatmenet e szakaszában át kell tekinteni a Bíróság 2004/38 irányelv 24. cikkének alkalmazhatóságára vonatkozó ítélkezési gyakorlatának állapotát, mielőtt értékelnénk annak lehetőségét, hogy az ezen irányelvben szereplő előírásoknál kedvezőbb nemzeti jogszabály alapján biztosított jogszerű tartózkodási jog megadása esetén az fejleszthető‑e.
B. A 2004/38 irányelv 24. cikke alkalmazhatóságának az „irányelv alapján” való tartózkodás jogára vonatkozó feltételéről a szociális segítségnyújtási ellátásokra való jogosultság területén
53. Megjegyzem, hogy a 2004/38 irányelv hatálybalépése óta a Bíróság nem határozott az olyan feltételek mellett biztosított jogszerű tartózkodáshoz való jog hatásairól a szociális segítségnyújtási ellátások területén, amelyek nem azonosak a szabad mozgáshoz való jogukat gyakorló tagállami állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó uniós jog által előírt feltételekkel.
54. Ezzel szemben a 2004/38 irányelv hatálybalépése előtt a Bíróság kimondta, hogy a fogadó tagállam területén jogszerűen tartózkodó uniós polgárok hivatkozhatnak a hátrányos megkülönböztetés tilalmának az immár az EUMSZ 18. cikkben kimondott elvére annak érdekében, hogy szociális segítségnyújtási ellátásban részesüljenek.(41)
55. A 2004/38 irányelv hatálybalépése óta a Bíróság ezen irányelv 24. cikkét olyan helyzetek alapján értelmezte, amelyekben az érintett személyek nem feleltek meg az említett irányelvben előírt feltételek szerinti tartózkodási jog megszerzéséhez szükséges feltételeknek, és csak korlátlan időre szóló tartózkodási igazolással rendelkeznek, amelynek kizárólag deklaratív jellege van.(42) E tekintetben emlékeztetek arra, hogy a 2004/38 irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja azt írja elő, hogy minden uniós polgárt megillet a tartózkodás joga egy másik tagállam területén három hónapot meghaladó időtartamra, ha elegendő forrással rendelkezik ahhoz, hogy ne jelentsen terhet a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére, és ha rendelkezik egészségbiztosítással. Amennyiben e feltételeknek eleget tesz, a tartózkodás nem tagadható meg tőle. A contrario ez azt jelenti, hogy a tagállamok nem kötelesek engedélyezni a többi tagállam azon állampolgárainak tartózkodását, akik nem rendelkeznek elégséges forrásokkal.
56. A Bíróság megállapította, hogy a 2004/38 irányelv 24. cikkével nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely kizárja egyes, az e cikk (2) bekezdése értelmében vett „szociális segítségnyújtási ellátásnak” minősülő „nem járulékalapú pénzbeli szociális ellátásokból” más tagállamok azon állampolgárait, akik nem felelnek meg az ezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontjában foglalt feltételeknek, így tehát e rendelkezés alapján nem hivatkozhatnak tartózkodási jogra.(43) A Brey ítéletben a Bíróság egy feltételt határozott meg, nevezetesen azt, hogy ez a kizárás ne legyen minden körülmények között automatikus.(44)
57. Véleményem szerint hangsúlyozni kell a 2004/38 irányelv 24. cikkében szereplő egyenlő bánásmód elve Bíróság általi értelmezésének egyik jelentős következményét.
58. A Bíróság a Dano ítéletben, miután megállapította, hogy a szóban forgó helyzet kívül esik a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének hatályán,(45) és hogy e rendelkezés az EUMSZ 18. cikkben foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvétől való eltérésnek minősül,(46) mindazonáltal ezen irányelv 24. cikkének (1) bekezdése alapján vizsgálta azt, hogy milyen feltételek mellett tagadható meg a tartózkodási engedéllyel rendelkező polgártól a szociális ellátások nyújtása, noha az egyenlő bánásmód elve alóli kizárólagos kizárások e cikk (2) bekezdésében szerepelnek.
59. A Bíróság ezen indokolásból a 2004/38 irányelv 24. cikkének alkalmazási feltételeit illetően azt a következtetést vonta le,(47) hogy nem valósít meg egyenlőtlen bánásmódot az olyan nemzeti szabályozás, amely a szociális ellátásokhoz való hozzáférést kizárólag azon uniós polgárokra korlátozza, akiknek a fogadó tagállam területén való tartózkodása megfelel a 2004/38 irányelv 7. cikkében előírt feltételeknek.(48)
60. E döntés megalapozásához a Bíróság a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében szereplő „az […] irányelv alapján […] tartózkodó” kifejezésre támaszkodott. A Bíróság ebből a megfogalmazásból azt a következtetést vonta le, hogy az egyenlő bánásmód elve csak azokra az uniós polgárokra vonatkozhat, akik a jog erejénél fogva tartózkodnak egy másik tagállam területén, mivel teljesítik ezen irányelv 7. cikkében foglalt feltételeket. Ezzel kizárja az említett irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében biztosított védelem alól azokat az uniós polgárokat, mint CG, akik számára a forrásokra vonatkozó feltétel nélkül öt év tartózkodási jogot biztosítottak valamely tagállamban, és akik nem igazolják, hogy ugyanezen irányelv 7. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében azzal rendelkeznek. E személyek a jelen indítvány 47. pontjában kifejtett okokból nem hivatkozhatnak az EUMSZ 18. cikk védelmére sem.
61. Ennek az a következménye, hogy egy olyan uniós polgárt, aki szabályszerűen és jogszerűen tartózkodik valamely tagállam területén, noha nem rendelkezik megélhetést biztosító eszközökkel, eltérő bánásmódban részesíthetik ezen állam állampolgáraival szemben pusztán amiatt, hogy a fogadó állam a forrásokra vonatkozó feltételek nélküli tartózkodási jogot biztosított számára.
62. Ez a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében használt kifejezés szerint „az […] irányelv alapján” biztosított tartózkodási jogon alapuló kritérium áll tehát a Bíróság elé terjesztett új kérdés középpontjában, mivel az nem az uniós jog másik olyan rendelkezésére vonatkozik, amelyből a tartózkodási jog ered.(49)
63. E kritérium igazolása, amely az ellátások nyújtását annak érdekében kívánja korlátozni, hogy a tagállamok társadalombiztosítási rendszerének pénzügyi egyensúlyát megóvják az indokolatlan tehertől(50), a 2004/38 irányelvnek a Ziolkowski és Szeja ítéletben(51) felidézett jogalkotási történetéhez kapcsolódik, amelyre a Bíróság a Dano ítélet 70–72. pontjában, valamint a 2020. október 6‑án hozott Jobcenter Krefeld ítélet 63. pontjában hivatkozott.
64. Ugyanakkor az utóbbi ítéletben a Bíróság megállapította, hogy nem lehet a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében szereplő eltérést alkalmazni az olyan személyekre, akik a 2004/38 irányelv 24. cikkének – és egyben a (2) bekezdése szerinti eltérésnek – a hatálya alá tartoznak, mivel az ezen irányelv 14. cikke (4) bekezdésének b) pontja alapján rendelkeznek tartózkodási joggal, ugyanakkor a 492/2011/EU rendelet 10. cikkén alapuló önálló tartózkodási jogra(52) is hivatkozhatnak.(53)
65. Következésképpen a Bíróság Jobcenter Krefeld ítéletből eredő ítélkezési gyakorlatának jelenlegi állása szerint a 2004/38 irányelv keretében az egyenlő bánásmódra való jogosultság immár nem korlátozódik az ezen irányelvben említett helyzetekre, hanem azokra is kiterjed, amelyekben a tartózkodási jog egy másik másodlagos jogi rendelkezésen alapul.(54)
66. Ily módon, amint az ezen Jobcenter Krefeld ítélet alapjául szolgáló ügyben is, azon következmények meghatározásáról van szó, amelyeket a 2004/38 irányelv 24. cikkének értelmezése szempontjából az e polgárokat a szociális segítségnyújtási ellátásokból pusztán az előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállásuk miatt kizáró határozatot illetően abból kell levonni, hogy valamely tagállam az uniós polgárok számára az ezen irányelvben megállapított feltételeknél kedvezőbb feltételek mellett biztosítja a jogszerű tartózkodást.(55)
C. A 2004/38 irányelv 24. cikkének a „nemzeti jogon alapuló” tartózkodási jog megadása esetén való alkalmazhatóságáról
67. A felek által a tárgyaláson adott válaszokból következik, hogy az Egyesült Királyság azáltal, hogy az EU függelékben többek között az uniós polgárok forrásait illető különös követelmény nélküli tartózkodási jogot vezetett be, a 2004/38 irányelv 37. cikkének értelmében vett kedvezőbb intézkedést fogadott el.(56)
68. Nem ez az első alkalom, hogy a Bíróság a 2004/38 irányelvbe bevezetett e rendelkezés joghatásairól határoz.
69. A Ziolkowski és Szeja ítéletben a Bíróság megállapította, hogy az, hogy az irányelv rendelkezései nem érinthetik a 2004/38 irányelv rendelkezéseinél kedvezőbb nemzeti rendelkezéseket, semmiképpen sem jelenti, hogy e rendelkezéseknek az ezen irányelv által létrehozott rendszer részét kell képezniük.(57) A Bíróság azt is kimondta, hogy az egyes tagállamok dönthetik el nemcsak azt, hogy bevezetnek‑e ilyen rendszert, hanem azt is, hogy ez utóbbinak milyen feltételei és hatásai vannak, többek között a nemzeti jog alapján biztosított tartózkodási jog joghatásai tekintetében.(58) Hogy néz tehát ez ki a szociális segítségnyújtási ellátások területén?
1. A Ziolkowski és Szeja ítélet hatálya
70. Megjegyzem egyrészt, hogy a Ziolkowski és Szeja ítéletben a Bíróság egy, a 2004/38 irányelv 16. cikkébe illesztett új rendelkezésből eredő huzamos tartózkodási engedély megszerzésére vonatkozó kérdésről határozott.(59) E határozat tehát nem érintette a valamely tagállamban tartózkodó uniós polgár számára a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtását, és nem kellett figyelembe vennie az érintettek védelmének szükségességét vagy az ezen állam költségvetését érintő indokolatlan terhekkel kapcsolatos azon kérdéseket, amelyeket az ebben az ügyben biztosítottakhoz hasonló ellátások nyújtása okozhat a humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkező személyek számára.(60) Másrészt a Bíróságnak nem kellett értelmeznie a 2004/38 irányelv 24. cikkét, és nem kellett értékelnie a valamely tagállam területén tartózkodó uniós polgár és ezen állam állampolgárai közötti esetleges eltérő bánásmódot.
71. Úgy vélem tehát, hogy azok a következtetések, amelyekre a Bíróság a Ziolkowski és Szeja ítéletben a 2004/38 irányelv 37. cikkének az ezen irányelv 16. cikkében előírt huzamos tartózkodáshoz való jogra tekintettel történő értelmezése során jutott, nem ültethetők át megfelelően az uniós polgárok közötti egyenlő bánásmódra a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtásának feltételeit illetően.
72. E tekintetben véleményem szerint először is hangsúlyozni kell, hogy a 2004/38 irányelvnek a huzamos tartózkodási jogot létrehozó 16. cikkével ellentétben ezen irányelv 24. cikke csupán az EUMSZ 18. cikkben kimondott, az uniós polgárok közötti hátrányos megkülönböztetés tilalmára vonatkozó elv konkretizálása az uniós polgárok tartózkodási joga területén. Ennélfogva nem állhatnak fenn olyan helyzetek, amelyekben az uniós polgár jogszerűen és szabályszerűen tartózkodhat egy másik tagállam területén anélkül, hogy ne illetné meg a jogállásához kapcsolódó hátrányos megkülönböztetés tilalmának joga, az említett 24. cikkben előírt feltételek mellett.
73. Másodszor, egy ilyen megoldás álláspontom szerint megfelel a 2004/38 irányelv 37. cikkében kitűzött célnak. A tagállamok azon lehetőségének, hogy az ezen irányelvben a tartózkodási jogra vonatkozóan előírtaknál kedvezőbb rendelkezéseket fogadjanak el, csak akkor van értelme, ha azt a sajátos körülményekhez való alkalmazkodás érdekében alkalmazzák.
74. Következésképpen úgy vélem, hogy a „jogszerű tartózkodás” fogalmának Bíróság általi értelmezését ki kell igazítani abban az esetben, ha a 2004/38 irányelv 24. cikkében szigorúan rögzített keretek között biztosítani kell az uniós polgárok közötti egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartását a szociális ellátások területén.
2. A „jogszerű tartózkodás” fogalmának értelmezése
75. Először is úgy vélem, hogy önmagában azon megállapításnak, hogy egy másik tagállamban jogszerűen tartózkodó személy uniós polgár,(61) annak megállapításához kellene vezetnie, hogy a „jogszerű tartózkodás” fogalma magában foglalja a „szabályszerű tartózkodáshoz való jog” fogalmát is,(62) annál is inkább, ha e tagállam nemzeti joga ezen uniós polgári minőség miatt előnyben részesíti a gazdaságilag inaktív polgárok területén maradását, a forrásokra vonatkozó vagy a társadalombiztosítással kapcsolatos feltételek nélkül.
76. Másodszor az ilyen értelmezés, amely azzal a hatással jár, hogy nem terjeszti ki a 2004/38 irányelv 24. cikke (2) bekezdésének hatályát, megfelel annak a Jobcenter Krefeld ítéletben(63) felidézett követelménynek, hogy azt szigorúan és az EUM‑Szerződés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, ideértve az uniós polgárságra és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezéseket is.
77. E tekintetben ez a Jobcenter Krefeld ítéletben megállapított azon követelményen alapul,(64) hogy meg kell különböztetni bizonyos helyzeteket azon korábbi ügyekhez képest, amelyek az Alimanovic ítélet, valamint a García‑Nieto és társai ítélet alapjául szolgáltak, és amelyek az e 24. cikk (2) bekezdésében,(65) valamint a Dano ítéletben(66) kifejezetten előírt kizárásokra vonatkoztak.
78. Harmadszor, a 2004/38 irányelv 24. cikke (1) bekezdésének ezen értelmezése, amely biztosítja, hogy „az ezen irányelv alapján a fogadó tagállam területén tartózkodó valamennyi uniós polgárt” egyenlő bánásmód illet meg, ezen irányelv céljával is összhangban van. Noha természetesen különös figyelmet kell fordítani a tagállamok azon jogára, hogy kedvezőbb rendelkezéseket alkalmazzanak azon uniós polgárok javára, akik gyakorolták szabad mozgáshoz való jogukat, valamint azon jogukat, hogy három hónapnál hosszabb ideig tartózkodjanak egy olyan tagállamban, amelynek nem állampolgárai, mindazonáltal az ilyen rendelkezések nem eredményezhetik az EUMSZ 18. cikkben – amelynek e 24. cikk (1) bekezdése csak különös kifejeződése – biztosított védelem korlátozását.
79. E tekintetben a Bíróság ismételten megállapította, hogy a tagállamok csak oly módon élhetnek a számukra biztosított mérlegelési mozgástérrel, hogy az ne veszélyeztesse a 2004/38 irányelv célját – amely többek között az uniós polgároknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való alapvető joga gyakorlásának megkönnyítése és elősegítése –, valamint hatékony érvényesülését.(67)
80. Negyedszer, ez az értelmezés nem ellentétes az uniós jogalkotó által a 2004/38 irányelv 24. cikkének (2) bekezdésében követett céllal, amely ezen irányelv (10) preambulumbekezdéséből következik. A jelen ügyben észszerűen feltételezhető, hogy az Egyesült Királyság szociális segítségnyújtási rendszere pénzügyi egyensúlya sérelmének azon kockázatát, amelyet azok a gazdaságilag inaktív személyek okoznának, akiknek a megélhetési szükségleteit biztosítani kellene, e tagállam értékelte a forrásokra vonatkozó feltétel nélkül biztosítható ötéves tartózkodási jog megteremtése előtt, valamint hogy e tartózkodási jog ideiglenes jellegét szükségszerűen figyelembe vették.
81. Ötödször, ezt az értelmezést megerősíti az a megállapítás, amely szerint valamely tagállam azáltal, hogy a 2004/38 irányelvben előírt feltételeknél kedvezőbb feltételek mellett biztosít tartózkodási jogot valamely uniós polgár számára, a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében véve az uniós jogot hajtja végre. E tekintetben úgy vélem, hogy a Bíróság által a Dano ítéletben a Charta 1. és 20. cikkére való hivatkozás lehetőségére vonatkozóan hozott döntés hatálya korlátozott, mivel az a különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátások nyújtásának feltételeire vonatkozik a jogszerű tartózkodási joggal nem rendelkező személyek helyzetével összefüggésben.(68)
82. Ezen érvek összessége alapján álláspontom az, hogy az uniós polgár a szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférést illetően a fogadó tagállam állampolgáraival a 2004/38 irányelv 24. cikkében meghatározott egyenlő bánásmódban részesül, ha az ezen állam területén való tartózkodáshoz való joga az említett tagállam által ezen irányelv 37. cikkében előírt feltételek mellett hozott intézkedésből ered.
83. Most pedig azt kell megvizsgálni, hogy milyen feltételek mellett biztosítható az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása.
3. A 2004/38 irányelv 24. cikkében meghatározott egyenlő bánásmód elvének érvényesítése
84. A 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében – a (2) bekezdésben foglalt eltérésekkel – meghatározott egyenlő bánásmód elve véleményem szerint – a Bíróság által a Jobcenter Krefeld ítéletben(69) kimondottakat folytatva – e 24. cikk olyan értelmezéséhez vezethet, amely szerint azzal főszabály szerint ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely alapján a tagállam területén tartózkodó más tagállambeli állampolgárok nem részesülhetnek olyan szociális segítségnyújtási ellátásokban, amelyekben a fogadó tagállam állampolgárai részesülnek, amennyiben olyan tartózkodási jog illeti meg őket, amelyet ezen állam a hivatkozott irányelv 37. cikkében biztosított lehetőség keretében nyújtott számukra.
85. Konkrétan, amint azt a Bíróság ítélkezési gyakorlata megerősítette, az ilyen jogban való részesülés azzal a hatással járna, hogy korlátozás nélkül biztosítaná a fogadó állam állampolgárait megillető szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférést, amint az fennáll minden olyan uniós polgár vonatkozásában, akit a tartózkodási jog többek között a 2004/38 irányelv 7. cikke alapján illet meg.(70)
86. Az ilyen automatikus jelleg elismerése azonban álláspontom szerint meghaladja az uniós jogalkotó által a 2004/38 irányelvben elérni kívánt, a 24. cikkének (2) bekezdésében egyértelműen kifejezésre juttatott egyensúlyt, különösen akkor, ha – mint a jelen ügyben is – a tartózkodási jogot az uniós polgár számára a jövedelmekre vagy a társadalombiztosításra vonatkozó feltétel nélkül biztosították. Másként fogalmazva, amint azt a Bizottság szóban hangsúlyozta, a tartózkodási jog megadása feltételeinek hiánya nem eredményezheti azt, hogy a tagállamoktól azt követelik meg, hogy egyáltalán ne vizsgálják a szociális ellátásokra való jogosultságot.
87. Egyébiránt megjegyzem, hogy amikor a Bíróság a gazdaságilag inaktív polgárok számára a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtását megtagadó nemzeti szabályozások uniós joggal való összeegyeztethetőségéről határozott, úgy értelmezte a 2004/38 irányelv 24. cikkét, hogy azzal ellentétes minden körülmények között és automatikusan történő kizárásuk.(71)
88. Ennélfogva számomra úgy tűnik, hogy különbséget lehet tenni a forrásokra vonatkozó feltétel nélkül biztosított tartózkodási joggal rendelkező uniós polgárok halmazában a gazdaságilag inaktív személyek és a többiek között. Ezenkívül a jelen ügyben a Bíróság tudomására hozott, az általános támogatás iránti kérelmek benyújtásának alapjául szolgáló egyedi helyzetek sokféleségére vonatkozó információk megerősítik a szociális segítségnyújtási ellátások szisztematikus megtagadására irányuló bármilyen mechanizmus kiküszöbölésének szükségességét.(72)
89. Ezért úgy vélem, hogy a 2004/38 irányelvben előírtaknál kedvezőbb feltételek mellett biztosított tartózkodási jog esetében az irányelvet úgy kell értelmezni, hogy az lehetővé teszi a fogadó tagállam számára, hogy a szociális ellátások nyújtására vonatkozóan jogszerű korlátozásokat vezessen be,(73) annak elkerülése érdekében, hogy a „tartózkodási jogukkal élő személyek […] a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszerére indokolatlan terhet [jelentsenek]”, ezen irányelv (10) preambulumbekezdése értelmében.
90. El kell tehát ismerni, hogy nem ellentétes a 2004/38 irányelv 24. cikkének (1) bekezdésében rögzített egyenlő bánásmód elvével, ha a nemzeti tartózkodási jog alapján valamely tagállamban tartózkodó uniós polgárok esetében eltérő bánásmód állhat fenn a gazdaságilag inaktív személyek és a többi uniós polgár között, amennyiben ez a különbség nem az állampolgárságon alapul. Az EUMSZ 18. cikkben kimondott, a 2004/38 irányelv 24. cikkében felidézett egyenlő bánásmód elve ugyanis azt jelenti, hogy az eltérő bánásmód nem alapulhat kizárólag az állampolgárságon, de nem kívánja megtiltani azt, hogy az olyan objektív kritériumokon alapuljon, mint a jelen esetben az uniós polgár gazdasági tevékenysége.
91. Mindazonáltal meg kell vizsgálni, hogy ez az eltérő bánásmód, amennyiben kizárólag az uniós polgár gazdasági tevékenységén alapul, végső soron nem érinti‑e a fogadó tagállam állampolgáraival összehasonlítva kizárólag vagy túlnyomó részben azokat az uniós polgárokat, akik a fogadó tagállam területén a forrásokra vonatkozó feltétel nélkül jogszerűen tartózkodnak. Ebben az esetben ez az eltérő bánásmód állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül.(74)
92. A jelen ügyben a szociális biztonságról szóló 2019. évi rendelet 9. cikkében az általános támogatás igénybevételéhez előírt feltételeket illetően(75) megállapítom, hogy bizonyos feltételek mellett a gazdaságilag aktív uniós polgárok nem hivatkozhatnak előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállásukra az általános támogatás megszerzése érdekében, valamint hogy az Egyesült Királyság bizonyos állampolgárainak igazolniuk kell az e 9. cikk értelmében vett tartózkodási helyüket ezen ellátás megszerzéséhez.(76) Számomra tehát úgy tűnik, hogy a közvetlenül az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmód kizárható. Ugyanakkor a választott kritérium jellegénél fogva úgy tűnik számomra, hogy a szabályozás jobban érinti más tagállamok állampolgárait, mint a belföldi állampolgárokat, és következésképpen fennáll annak a veszélye, hogy különösen az előbbieket hozza hátrányosabb helyzetbe. Ily módon e szabályozás tehát véleményem szerint állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetést hoz létre.(77) Ez a következtetés azonban csak a nemzeti szabályozás alapos vizsgálatát követően fogadható el, amelyet kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság tud elvégezni.
93. Ha a közvetett hátrányos megkülönböztetés fennállását kellene megállapítani, emlékeztetek arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint ahhoz, hogy az ilyen közvetett hátrányos megkülönböztetés igazolt legyen, alkalmasnak kell lennie valamely jogszerű cél megvalósítására, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket.(78)
94. A költségvetés számára jelentett indokolatlan teher kockázatának elkerülésére irányuló célkitűzésen alapuló igazolás (amelyet az államoknak kell alátámasztaniuk) kapcsán csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy az ítélkezési gyakorlat jelenlegi állása szerint, bár az ilyen igazolás főszabály szerint megengedett,(79) a tagállamok nem mentesülnek az állításaik alátámasztása alól.(80)
95. A jelen ügyben az Egyesült Királyság úgy döntött, hogy kizárólag az ezen állam által számukra biztosított tartózkodási jog jellege, vagyis az előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás miatt zárja ki egyes uniós polgárok hozzáférését a szociális ellátásokhoz.
96. Kétségtelen, hogy harmonizáció hiányában hivatkozni lehet a tagállamok azon szabadságára, hogy meghatározzák a szociális segítségnyújtási ellátások nyújtásának feltételeit és azok részletes szabályait a nem járulékalapú szociális ellátások területén.(81)
97. Ugyanakkor a szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférés megtagadásának szisztematikus jellege – az igénylők egyéni helyzetének figyelembevétele nélkül,(82) amit egyébként ezen előzetes letelepedési engedéllyel rendelkező jogállás megadása során a pénzügyi önállóságukra vonatkozó követelmény hiányában nem vizsgáltak meg – számomra nem tűnik arányosnak az elérni kívánt céllal.
98. E körülmények között úgy vélem, hogy a tartózkodás jogszerűsége következményeinek a 2004/38 irányelv 24. cikkére tekintettel történő vizsgálatára vonatkozóan a Bíróság által adott válasznak tartalmaznia kell az arányosság követelményének való megfelelés érdekében figyelembe vehető különböző elemekre vonatkozó információkat, hasonlóan ahhoz, amit a Bíróság a Brey ítéletben megállapított.(83)
4. A szociális ellátásokra vonatkozó határozatok egyéniesítése
99. CG‑hez hasonlóan úgy vélem, hogy helyzete bizonyítja az arra vonatkozó döntést megelőző egyedi vizsgálat hiányának korlátait, hogy az uniós polgárt kizárják‑e a szociális segítségnyújtási ellátásokból, vagy sem. Még ha rá is lehetne mutatni a Dano ítéletben felidézett ténybeli körülményekkel közös több pontra, az alapügyben szereplő körülmények olyan, a tárgyaláson közelebbről ismertetett jellemzőket mutatnak, amelyek igazolják a Bíróság ítélkezési gyakorlatának fejlődését, függetlenül egyébként a „jogszerű tartózkodás” fogalmával kapcsolatos megoldástól.(84) Ezek ugyanis más alapvető jogokat is érintenek, amelyekkel kapcsolatban részletesebben ismertetem az álláspontomat.
100. Véleményem szerint fontos, hogy a fogadó tagállam illetékes hatóságai a gazdaságilag inaktív uniós polgár kérelmének vizsgálata során – azon kívül, hogy az említett hatóságok a pénzügyi önállóságának vizsgálata nélkül tartózkodási jogot biztosítottak számára – figyelembe vehessék a költözésének körülményeit érintő családi helyzetét és az e tagállam területén való tartózkodásának időtartamát, amennyiben az bizonyos fokú integrációra utal,(85) valamint azt az időszakot, amelynek során a kért ellátást esetlegesen folyósítani kell számára, így különösen azt, hogy a tartózkodási jog jogosultját sújtó nehézségek várhatóan átmeneti jellegűek lesznek‑e.(86)
101. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság mint a tények értékelésére kizárólag illetékes bíróság feladata, hogy meghatározza, többek között e tényezőkre figyelemmel, hogy egy megélhetési költségeket fedező ellátás nyújtása egy CG helyzetéhez hasonló helyzetben lévő személy számára jelenthet‑e indokolatlan terhet a nemzeti szociális segítségnyújtási rendszerre. E tekintetben kiemelem, hogy a CG szerint a harmadik országbeli állampolgárok által annak érdekében indított jogorvoslati eljárások keretében, hogy bizonyos körülmények között állami forrásokból részesüljenek, egyedi helyzeteket vizsgálnak.(87)
102. E ténybeli vizsgálatot szükségképpen a szóban forgó egyedi helyzetre alkalmazandó más alapvető jogok fényében kell elvégezni, mivel az a 2004/38 irányelv hatálya alá tartozik.(88)
5. Az egyedi helyzetek vizsgálatának előírására vonatkozó kötelezettség alapvető jogokra tekintettel történő igazolása
103. CG helyzete véleményem szerint maga után vonja a szociális segítségnyújtási ellátásokhoz való hozzáférés korlátozása kérdésének a Bíróság egyenlő bánásmódtól eltérő alapvető jogokra vonatkozó határozatai fényében történő elemzését, ami túlmegy annak általános felidézésén, hogy a megélhetési költségeket fedező ellátások célja az, hogy biztosítsák jogosultjaiknak az emberi méltóságnak megfelelő életvitel során a megélhetéshez szükséges minimális eszközöket.(89)
104. E tekintetben megjegyzem, hogy CG a holland állampolgárságú élettársának követése érdekében költözött az Egyesült Királyságba, miközben első gyermekükkel volt várandós, és pénzügyileg tőle függött. Egy második gyermeket szült az Egyesült Királyságban, akinek jelenleg gondviselője.(90) CG helyzetéből az a következtetés vonható le, hogy az apa nem járul hozzá a gyermekek eltartásához.
105. Úgy tűnik számomra, hogy e megállapítások alapján párhuzam vonható a Bíróság által a Chavez‑Vilchez és társai ítéletben hozott döntéssel, még akkor is, ha azon ügy tárgya harmadik országbeli állampolgároknak a gyermekeik állampolgársága szerinti tagállamban való tartózkodáshoz joga volt, mégpedig három okból.
106. Először is ezeket a helyzeteket a priori tagállami hatáskörbe tartozó szabályozások szabályozzák. Továbbá e rendelkezések ugyanakkor szorosan kapcsolódnak valamely uniós polgár szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogához.(91)
107. Végül a Bíróság elé terjesztett, az EUMSZ 20. cikk értelmezésére irányuló kérelmet az indokolta, hogy nem volt kizárt, hogy az ugyancsak ugyanezen fogadó tagállam állampolgárságával rendelkező másik szülő napi szinten ténylegesen tud gondoskodni a gyermekéről.(92)
108. Ezzel kapcsolatban a Bíróság emlékeztetett arra, hogy éppen a kiskorú uniós polgár és azon harmadik országbeli állampolgár közötti függőségi viszony, akitől megtagadták a tartózkodás jogát, az, amely akadályozza az uniós polgárság hatékony érvényesülését, tekintve hogy ez a függőség vezet ahhoz, hogy az uniós polgár az ilyen megtagadó határozat következményeképpen valójában kénytelen elhagyni nemcsak azon tagállam területét, amelynek állampolgára, hanem az Unió egészének területét is.(93) A Bíróság kiemelte, hogy azon kockázat értékelése érdekében, hogy az érintett uniós polgár gyermeket megfosztják‑e az EUMSZ 20. cikk által biztosított jogok lényegének tényleges élvezetétől, ha a harmadik országbeli állampolgár szülőjétől megtagadják az érintett tagállamban történő tartózkodáshoz való jogot, holott ő gyakorolja a gyermek feletti tényleges felügyeletet, az illetékes hatóságoknak figyelembe kell venniük a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, amelyet a Charta 7. cikke rögzít, és amely cikket a gyermeknek az említett Charta 24. cikkének (2) pontjában elismert mindenek felett álló érdekével összefüggésben kell értelmezni.(94) A Bíróság úgy ítélte meg, hogy a harmadik országbeli állampolgár szülő és a gyermek közötti olyan függőségi viszony értékelését – az érintett gyermek mindenek felett álló érdekében – az adott ügy körülményei összességének, többek között a gyermek életkora, a testi és érzelmi fejlettsége, a mind az uniós polgár szülővel, mind a harmadik országbeli állampolgár szülővel fennálló érzelmi kapcsolata erősségének, valamint azon kockázat figyelembevételére kell alapozni, amelyet az utóbbitól való elszakítása a gyermek lelki egyensúlyára jelenthet.(95)
109. Következésképpen úgy tűnik számomra, hogy ezen elvek alkalmazása a fortiori átültethető a szociális segítségnyújtási ellátások területére, különösen akkor, ha azok az uniós polgárok számára a rendes családi életet hivatottak biztosítani. Arról van szó tehát, hogy lehetővé kell tenni a gyermekét egyedül nevelő és rászoruló szülő számára, hogy teljesítse a kiskorú gyermekeivel szemben fennálló kötelezettségeit, mind az egészségüket és biztonságukat, mind pedig az uniós polgár másik szülőjükkel való kapcsolatukat illetően. Véleményem szerint ezek az elvek teljes mértékben igazolják a szociális segítségnyújtási ellátásokat kérelmező, a fogadó tagállamban jogszerűen tartózkodó uniós polgár helyzetének egyedi vizsgálatát.
110. Ezen okok összessége miatt úgy vélem, hogy azáltal, hogy nem írja elő, hogy az illetékes hatóságoknak mérlegelniük kell az érintett személy rászorultsági helyzetére jellemző sajátos körülmények összességét, valamint a kérelme elutasításának következményeit, figyelembe véve az érintett személy helyzetétől függően a családi élet tiszteletben tartásához való jogát és a gyermek mindenek felett álló érdekét, a nemzeti szabályozás túlmegy a szociális segítségnyújtási rendszer egyensúlyának fenntartásához szükséges mértéken.
V. Végkövetkeztetés
111. A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy az Appeal Tribunal for Northern Ireland (Észak‑Írország fellebbviteli bírósága, Egyesült Királyság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseket a következőképpen válaszolja meg:
Az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 29‑i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 24. cikkét úgy kell értelmezni, hogy állampolgárságon alapuló közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül és túlmegy a fogadó tagállam szociális segítségnyújtási rendszere egyensúlyának fenntartásához szükséges mértéken azon tagállami szabályozás, amelynek értelmében egy nemzeti rendelkezés alapján forrásokra vonatkozó feltétel nélkül biztosított tartózkodási joggal rendelkező, másik tagállambeli gazdaságilag inaktív állampolgár nem részesülhet szociális segítségnyújtási ellátásokban, pusztán tartózkodási jogának jellege alapján, ha az ilyen ellátásokban való részesülés megtagadása jobban érinti a fogadó államtól eltérő tagállamok állampolgárait, illetve főként őket érinti – amit a kérdést előterjesztő bíróságnak kell megvizsgálnia –, amennyiben e szabályozás nem írja elő azt, hogy vizsgálni kell az érintett helyzetét jellemző egyedi körülményeket, valamint azt, hogy figyelembe kell venni többek között rászorultsági helyzetét, családi élete tiszteletben tartásához való jogát, továbbá a gyermeke mindenek felett álló érdekét.