A TÖRVÉNYSZÉK VÉGZÉSE (nyolcadik tanács)

2020. május 20.(*)

„Megsemmisítés iránti kereset – Energia – A földgáz belső piaca – (EU) 2019/692 irányelv – A 2009/73/EK irányelv alkalmazása harmadik országokba irányuló, illetve onnan kiinduló földgázvezetékekre – A közvetlen érintettség hiánya – Elfogadhatatlanság – Jogellenesen szerzett iratok benyújtása”

A T‑526/19. sz. ügyben,

a Nord Stream 2 AG (székhelye: Zug [Svájc], képviselik: L. Van den Hende és J. Penz‑Evren ügyvédek, valamint M. Schonberg solicitor‑advocate)

felperesnek

az Európai Parlament (képviselik: L. Visaggio, J. Etienne és I. McDowell, meghatalmazotti minőségben)

és

az Európai Unió Tanácsa (képviselik: A. Lo Monaco, S. Boelaert és K. Pavlaki, meghatalmazotti minőségben)

alperesek ellen

a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2009/73/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. április 17‑i (EU) 2019/692 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 117., 1. o.) megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: J. Svenningsen elnök (előadó), R. Barents és C. Mac Eochaidh bírák,

hivatalvezető: E. Coulon,

meghozta a következő

Végzést

 A jogvita előzményei

1        A földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 98/30/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/55/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet (HL 2003. L 176., 57. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 230. o.) hatályon kívül helyezte és felváltotta a 2009. július 13‑i 2009/73/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 94. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 97. o.).

2        A 2009/73 irányelv célja, hogy közös szabályokat állapítson meg a földgázszállításra, ‑elosztásra, ‑ellátásra és ‑tárolásra vonatkozóan annak érdekében, hogy elősegítse a piacra jutást és előmozdítsa az egyenlő versenyfeltételeket és a hátrányos megkülönböztetéstől mentes versenyt. E tekintetben ez az irányelv többek között a szállítási rendszerek és a szállításirendszer‑üzemeltetők szétválasztására vonatkozó kötelezettséget ír elő, valamint előírja a harmadik felek szállító‑ és elosztóhálózathoz való hozzáférésének – nyilvános díjak alapján történő – lehetővé tételét.

3        A 2009/73 irányelv 36. cikke értelmében a jelentősebb új gázipari infrastruktúrák, azaz a rendszerösszekötők, a cseppfolyósítottföldgáz‑létesítmények és a földgáztárolók kérelem alapján, meghatározott feltételek mellett – meghatározott ideig – mentesülhetnek az ezen irányelv által előírt bizonyos kötelezettségek hatálya alól. E mentesüléshez bizonyítani kell többek között, hogy a beruházás növelni fogja a gázellátásban kialakuló versenyt és a gázellátás biztonságát, valamint, hogy a beruházással kapcsolatos kockázatok olyan mértékűek, hogy a beruházás meg sem valósulna, ha a mentességet nem kapná meg.

4        A Nord Stream 2 AG felperes a svájci jog szerinti társaság, amelynek egyedüli részvényese a Gazprom orosz részvénytársaság. A felperes feladata, hogy megtervezze, megépítse és üzemeltesse az Északi Áramlat 2 gázvezetéket, amelynek 9,5 milliárd eurót kitevő finanszírozását 50%‑ban az ENGIE SA (Franciaország), az OMV AG (Ausztria), a Royal Dutch Shell plc (Hollandia és Egyesült Királyság), az Uniper SE (Németország) és a Wintershall Dea GmbH (Németország) biztosítja. A két csővezeték alkotta rendszerből álló Északi Áramlat (jelenleg általában Északi Áramlat 1‑nek nevezett) gázvezetékhez hasonlóan, amelynek építése 2012‑ben fejeződött be, és amelyet 50 évig terveztek üzemeltetni, a szintén két gázszállító csővezetékből álló Északi Áramlat 2 gázvezeték a Viborg (Oroszország) és a Greifswaldhoz (Németország) közeli Lubmin (Németország) közötti gázszállítást fogja biztosítani, ezzel az Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 gázvezeték együttes szállítási kapacitása el fogja érni az évi 55 milliárd köbmétert. Az Északi Áramlat 1 által szállított gázt német területre érve a NEL és az OPAL szárazföldi gázvezetékeken szállítják, amelyek – a német szabályozó hatóság felügyelete mellett – a 2009/73 irányelvből eredő kötelezettségek hatálya alá tartoznak, míg az Északi Áramlat 2 által szállított gázt az ENEL szárazföldi gázvezetéken és az újonnan épült EUGAL szárazföldi gázvezetéken szállítják; a 2009/73 irányelv alapján ez utóbbi kettőt szintén Németországban szabályozzák.

5        2017 januárjában megkezdődtek az Északi Áramlat 2 gázvezeték céljára szánt csövek betonnal történő bevonására irányuló munkálatok, a csövek végső szállítására pedig 2018 szeptemberében került sor.

6        Az Európai Bizottság 2017. november 8‑i COM(2017) 660 final javaslata (a továbbiakban: irányelvjavaslat) alapján az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa 2019. április 17‑én elfogadta a földgáz belső piacára vonatkozó közös szabályokról szóló 2009/73/EK irányelv módosításáról szóló (EU) 2019/692 irányelvet (HL 2019. L 117., 1. o.; a továbbiakban: megtámadott irányelv), amely a kihirdetését követő huszadik napon, vagyis 2019. május 23‑án lépett hatályba. A felperestől származó információk szerint ebben az időpontban az Északi Áramlat 2 csöveinek betonnal történő bevonására irányuló munkálatok 95%‑ban fejeződtek be, míg a gázvezeték két csövéből 610 kilométernyi, illetve 432 kilométernyi szakaszt fektettek le Németország, Finnország, Oroszország és Svédország parti tengerében és/vagy kizárólagos gazdasági övezetében. A jelen kereset benyújtásának időpontjában a felperesnek mindazonáltal még meg kellett szereznie a dán hatóságok engedélyét az Északi Áramlat 2 két csővezetékének nyomvonalára vonatkozóan. Ezt az engedélyt azonban 2019. október 30‑án megadták.

7        A megtámadott irányelv (3) preambulumbekezdése szerint az irányelv célja, hogy felszámolja a földgáz belső piacának teljes kiépítését akadályozó azon tényezőket, amelyek a harmadik országokba irányuló, illetve onnan kiinduló földgázszállító vezetékekre vonatkozó uniós piaci szabályok alkalmazásának – máig tartó – elmulasztásából származnak.

8        E tekintetben a 2009/73 irányelv 2. cikkének a megtámadott irányelvvel módosított 17. pontja rögzíti, hogy a „rendszerösszekötő” fogalma nem csupán „[minden] olyan szállítóvezeték[re terjed ki], amely az érintett tagállamok nemzeti szállítási rendszereinek összekapcsolása céljából keresztezi a tagállamok közötti határt vagy azon átnyúlik”, hanem „[minden] olyan szállítóvezeték[re is], amely egy tagállam és egy harmadik ország között a tagállamok területéig vagy e tagállam parti tengeréig terjed”.

9        Ugyanakkor a 2009/73 irányelv megtámadott irányelvvel beiktatott 49a. cikkének (1) bekezdése szerint „[e]gy tagállam és egy harmadik ország közötti, 2019. május 23‑át megelőzően kiépített szállítóvezetékek tekintetében azon tagállam, amelynek területén a szóban forgó szállítóvezeték először csatlakozik [az e] tagállami hálózathoz, határozhat úgy, hogy a területén és a parti tengerén található szóban forgó szállítóvezeték‑szakaszok tekintetében objektív okokból, például a beruházás megtérülésének lehetővé tétele céljából, vagy ellátásbiztonsági okokból eltér a [2009/73 irányelv bizonyos rendelkezéseitől], amennyiben az eltérés nincs hátrányos hatással a versenyre vagy a földgáz belső piacának hatékony működésére vagy az Unión belüli ellátásbiztonságra”. E 49a. cikk (1) bekezdése úgy rendelkezik továbbá, egyrészről, hogy az ilyen típusú eltéréseket „időben korlátozni kell, objektív indokolás alapján legfeljebb 20 évre, amely indokolt esetben megújítható, és olyan feltételekhez lehet kötni, amelyek a fenti körülmények eléréséhez hozzájárulnak”, és másrészről, hogy „[a]z ilyen eltérések nem alkalmazhatók egy tagállam és egy olyan harmadik ország közötti szállítóvezetékekre, amely köteles [a módosított 2009/73] irányelvet átültetni, és amely az Unióval kötött megállapodás értelmében ezt az irányelvet ténylegesen végre is hajtja”.

10      A megtámadott irányelv egyébiránt oly módon módosította a 2009/73 irányelv 36. cikkét, hogy e cikk (1) bekezdésének e) pontjában rögzítette, hogy az új infrastruktúrák részére e rendelkezés alapján biztosított mentesség nem lehet hátrányos hatással többek között „az Unión belüli földgázellátás biztonságára”.

11      A 2009/73 irányelvbe a megtámadott irányelvvel beiktatott módosítások átültetését illetően a megtámadott irányelv 2. cikke úgy rendelkezik, hogy – azon tagállamok kivételével, amelyek földrajzilag nem határosak harmadik országokkal és nem rendelkeznek harmadik országokkal közös szállítóvezetékekkel, valamint földrajzi helyzetéből kifolyólag Ciprus és Málta kivételével – „[a] tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy [ennek az irányelvnek] a 2009/73/EK irányelv 49a. cikke szerinti bármilyen eltérés sérelme nélkül legkésőbb 2020. február 24‑ig megfeleljenek”.

 Az eljárás és a felek kérelmei

12      A Törvényszék Hivatalához 2019. július 26‑án benyújtott keresetlevelével a felperes megindította a jelen keresetet, amelyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        teljes egészében semmisítse meg a megtámadott irányelvet;

–        a Parlamentet és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

13      A Törvényszék Hivatalához szintén 2019. július 26‑án benyújtott külön beadványával a felperes azt kérte, hogy a jelen ügyet a Törvényszék eljárási szabályzata 67. cikkének (2) bekezdése alapján soron kívül bírálják el, ezt a kérelmet a Törvényszék (első tanács) 2019. augusztus 5‑i határozatával átmenetileg elutasította.

14      2019. szeptember 4‑i levelével a felperes az eljárási szabályzat 66. cikke alapján kérte, hogy a Törvényszék a keresetlevélben szereplő bizonyos adatokat kezeljen a nyilvánosságra nézve bizalmasként.

15      A Törvényszék Hivatalához 2019. október 2‑án benyújtott beadványában a Lengyel Köztársaság, 2019. október 15‑én benyújtott beadványában a Bizottság, 2019. október 30‑án benyújtott beadványában a Litván Köztársaság és az Észt Köztársaság, valamint 2019. november 6‑án benyújtott beadványában a Lett Köztársaság az eljárási szabályzat 143. cikke alapján kérte, hogy a Parlament és a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson.

16      A Törvényszék Hivatalához 2019. október 10‑én benyújtott külön beadványában a Parlament a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő, amelyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére;

–        másodlagosan, amennyiben a Törvényszék az elfogadhatatlansági kifogást elutasítja, vagy úgy határoz, hogy az elfogadhatatlansági kifogásról az eljárást befejező határozatban dönt, állapítson meg új határidőt a Parlament és a Tanács számára az ellenkérelmük benyújtására.

17      A Törvényszék Hivatalához a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (2) bekezdése alapján 2019. október 11‑én benyújtott külön beadványában (a továbbiakban: közbenső kérelem) a Tanács azt kérte, hogy a Törvényszék:

–        határozzon úgy, hogy bizonyos dokumentumok (a továbbiakban: vitatott dokumentumok) nem képezik az ügy iratanyagának részét, illetve a felperes által benyújtott bizonyos dokumentumokat, a jelen esetben [bizalmas]‑t(1)(a továbbiakban: első vitatott dokumentum), [bizalmas]‑t (a továbbiakban: második vitatott dokumentum), és [bizalmas]‑t (a továbbiakban: harmadik vitatott dokumentum) illetően határozzon úgy, hogy azokat eltávolítja az ügy iratai közül;

–        ne vegye figyelembe a keresetlevél és mellékletei azon szövegrészeit, amelyek a Tanács „Restreint UE/EU Restricted” minősítésű ezen dokumentumainak tartalmát írják le vagy azokra hivatkoznak.

18      A közbenső kérelem keretében a Tanács jelezte, hogy az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeleten (HL 2001. L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapuló több, a birtokában levő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelem érkezett hozzá. E kérelmek egy az Unió és egy harmadik ország, a jelen esetben [bizalmas] között kötendő megállapodásra irányuló tárgyalásokkal, valamint a megtámadott irányelv elfogadására irányuló jogalkotási eljárással kapcsolatos dokumentumokra vonatkoztak. E tekintetben a Tanács közölte, hogy a közbenső kérelem benyújtásának időpontjában e dokumentumok egyikéhez sem biztosított hozzáférést, és a jelen kereset megindításának időpontjában az e dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek elutasítását nem vitatták a Törvényszék előtt az EUMSZ 263. cikk alapján. A Tanács a közbenső kérelemhez csatolta továbbá az általa az említett kérelmekkel összefüggésben 2019. október 11‑én készített dokumentumokat.

19      A Törvényszék Hivatalához 2019. október 14‑én benyújtott külön beadványában a Tanács a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése alapján elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő, amelyben azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

20      2019. november 4‑én a felperes benyújtotta a közbenső kérelemre vonatkozó észrevételeit, amelyekben kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el a dokumentumok eltávolítására vonatkozó, a Tanács által előterjesztett kérelmet, tartsa meg az ügy iratanyagában az általa a Törvényszékhez benyújtott dokumentumokban szereplő valamennyi hivatkozást, és fogadjon el az ügy iratanyagához tartozóként egy dokumentumot, a jelen esetben az első vitatott dokumentumot.

21      2019. november 29‑én a felperes benyújtotta a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokra vonatkozó észrevételeit, amelyekben lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        elsődlegesen

–        az elfogadhatatlansági kifogásokról döntsön az eljárást befejező határozatban;

–        az ügy elbírálásában bekövetkező további késedelem elkerülése érdekében állapítson meg új, az eljárási szabályzat 81. cikkében előírtnál rövidebb határidőt az ellenkérelmek benyújtására;

–        a költségekről jelenleg ne határozzon;

–        másodlagosan

–        utasítsa el az elfogadhatatlansági kifogásokat mint megalapozatlanokat;

–        a Parlamentet és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

22      A Törvényszék Hivatalához szintén 2019. november 29‑én benyújtott külön beadványában a felperes az eljárási szabályzat 88. cikke alapján azt kérte, hogy a Törvényszék hozzon pervezető intézkedést vagy adott esetben rendeljen el bizonyításfelvételt, amelynek keretében felszólítja az „alpereseket” arra, hogy nyújtsanak be bizonyos, a Tanács birtokában levő dokumentumokat (a továbbiakban: pervezető intézkedés iránti kérelem). E kérelem keretében a felperes előadta, hogy a Tanácshoz 2019. május 10‑én és 13‑án az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott és a Tanács által a közbenső kérelemben hivatkozott kérelmek a felperes egy uniós polgár munkavállalójától származtak (a továbbiakban: a felperes munkavállalójának kérelmei), amiről a Tanács addig nem bírt tudomással. E kérelmekkel e munkavállaló a Tanács birtokában levő mindazon dokumentumokhoz kért hozzáférést, amelyek a tagállamok által a megtámadott irányelv elfogadásához vezető bizottsági javaslatra vonatkozóan tett észrevételeket tartalmazták, továbbá több más, kifejezetten megjelölt munkadokumentumhoz. 2019. június 5‑i első válaszában a Tanács elutasította az e dokumentumokhoz való hozzáférést biztosítását. Miután a felperes e munkavállalója 2019. június 23‑án megerősítő kérelmet nyújtott be, amelyben álláspontja felülvizsgálatára kérte a Tanácsot, a Tanács 2019. november 8‑i határozatával egyrészről teljes hozzáférést biztosított a kért dokumentumok közül 23 dokumentumhoz és részleges hozzáférést további 25 dokumentumhoz, és másrészről megtagadta a hozzáférést a kért dokumentumok közül két dokumentumhoz.

23      2019. december 6‑án a felperes az eljárási szabályzat 66. cikke alapján kérte, hogy a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokban szereplő bizonyos adatokat kezeljenek a nyilvánosságra nézve bizalmasként.

24      2019. december 19‑én a felperes észrevételeket terjesztett elő az eljárás – a pervezető intézkedés iránti kérelemre vonatkozó észrevételek előterjesztésére a Parlament és a Tanács számára rendelkezésre álló határidőnek a Törvényszék által a Tanács kérelmére történő meghosszabbítását követő – állására vonatkozóan. A Törvényszék elfogadta, hogy az ügy irataihoz csatolja az eljárási szabályzat által nem előirányzott ezen dokumentumot.

25      2020. január 17‑én a Parlament és a Tanács benyújtotta a pervezető intézkedés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeit.

26      2020. január 27‑én a felperes az eljárási szabályzat által nem előirányzott további észrevételeket nyújtott be, és a Törvényszék elfogadta, hogy ezeket az ügy irataihoz csatolja.

27      2020. február 5‑én a Törvényszék pervezető intézkedésként felszólította az eljárás feleit, hogy terjesszék elő a közbenső kérelem tekintetében a 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítéletből (C‑457/18, EU:C:2020:65) levonandó következtetésekkel kapcsolatos észrevételeiket. Az eljárás felei ezen intézkedésnek a megszabott határidőn belül eleget tettek.

28      2020. április 4‑i határozatával a Törvényszék elnöke az eljárási szabályzat 67. cikkének (2) bekezdése alapján elrendelte, hogy a jelen ügyet különleges körülményeire tekintettel soron kívül bírálják el.

29      2020. április 6‑án a Tanács újabb bizonyítékot ajánlott fel, nevezetesen az európai ombudsman 2020. március 27‑i határozatát, amellyel ez utóbbi egy, az Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos dokumentumokhoz való hozzáférés biztosításának a Tanács általi elutasítására vonatkozó 2019. augusztus 27‑i panasz elbírálása keretében lezárta e panasz vizsgálatát, mivel úgy ítélte meg, hogy ez az elutasítás nem minősül hivatali visszásságnak, mivel az elutasítást igazolja az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett, a közérdeknek az Unió nemzetközi kapcsolatai tekintetében való védelme. A felperest és a Parlamentet felszólították, hogy kéthetes határidőn belül terjesszék elő e felajánlott, új bizonyítékkal kapcsolatos észrevételeiket, amit meg is tettek, és az említett észrevételekre tekintettel a Törvényszék úgy határozott, hogy e felajánlott, új bizonyítékot elfogadja, és azt az ügy irataihoz csatolja.

 A jogkérdésről

 A Tanács által felvetett eljárási kérdésről

30      Az eljárási szabályzat 130. cikke (2) és (7) bekezdése értelmében, ha a fél külön iratban azt kéri, hogy a Törvényszék valamely eljárási kérdésről határozzon, a Törvényszéknek a lehető leghamarabb érdemben döntenie kell a kérelemről, adott esetben pedig miután megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát.

31      A jelen ügyben a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az iratanyag – különösen az eljárás további feleinek a közbenső kérelemre vonatkozó észrevételei, valamint a feleknek a Törvényszék által 2020. február 5‑én feltett kérdésre adott válaszai – alapján az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, és következésképpen úgy dönt, hogy az említett kérdésről a jelen végzés útján határoz anélkül, hogy szükség lenne az eljárás szóbeli szakaszának megnyitására.

32      A közbenső kérelemben a Tanács, amelyet a Parlament a Törvényszék 2020. február 5‑i kérdésére adott válaszában lényegében támogat, előadja, hogy a vitatott dokumentumok az EU‑minősített adatok védelmét szolgáló biztonsági szabályokról szóló, 2013. szeptember 23‑i 2013/488/EU tanácsi határozat (HL 2013. L 274., 1. o.) 2. cikke (2) bekezdésének d) pontja értelmében vett „Restreint UE/EU Restricted” minősítésű dokumentumok, vagyis „olyan adatok és anyagok, amelyeknek engedély nélküli hozzáférhetővé tétele hátrányosan érintheti az […] Unió vagy egy vagy több tagállam alapvető érdekeit”, és az említett kérelem időpontjában is azok voltak.

33      Ami különösen a második és a harmadik vitatott dokumentumot, de az első vitatott dokumentumot is illeti, a Tanács azt állítja, hogy amennyiben a felperesnek megengednék, hogy azokat a keresete alátámasztására benyújtsa, ez az 1049/2001 rendeletben előírt eljárások megkerülését jelentené, mivel e dokumentumok tekintetében a Tanács a felperes munkavállalójának kérelmeire válaszul részlegesen vagy teljes mértékben megtagadta az e dokumentumokhoz való hozzáférést, és e határozatokat később nem támadták meg a Törvényszék előtt az EUMSZ 263. cikk alapján. A felperest az a körülmény sem jogosítja fel arra, hogy e dokumentumokat a jelen eljárásban felhasználja, vagy azokra hivatkozzon, hogy e dokumentumokat a Tanács engedélye nélkül egy sajtóorgánum internetes oldalán vagy más módon kiszivárogtatták, és ezt követően bizonyos személyek az e dokumentumok „Restreint UE/EU Restricted” minősítésének teljes tudatában cikkeket és megjegyzéseket szerkesztettek, amelyekben felfedték e dokumentumok tartalmát.

34      A Tanács előadja különösen, hogy az uniós intézményeknek a vitatott dokumentumok engedély nélküli benyújtása és felhasználása révén okozott kár jelentős mértékben meghaladja az e dokumentumokat kutatási kiadványokban vagy sajtócikkekben idéző vagy felhasználó szerzők által okozott kárt. A jelen ügy bírósági összefüggésében történő ilyen felhasználás ugyanis nem csupán kiüresíti a „Restreint UE/EU Restricted” minősítés által nyújtandó védelmet, de ezenkívül arra is ösztönözheti a felperest, hogy e dokumentumokat más bíróságok vagy szervek előtti bírósági eljárásokban is felhasználja, különösen a felperes által az Energia Charta Egyezmény, valamint az energiahatékonyságról és a kapcsolódó környezeti vonatkozásokról szóló Energia Charta Jegyzőkönyv Európai Közösségek általi elfogadásáról szóló, 1997. szeptember 23‑i 98/181/EK, ESZAK, Euratom határozat (HL 1998. L 69., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 12. fejezet, 2. kötet, 24. o.) tárgyát képező Energia Charta Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően az Unióval szemben 2019. szeptember 26‑án kezdeményezett választottbírósági eljárás keretében.

35      Az eljárási kérdésre vonatkozó észrevételeiben a felperes azt állítja, hogy a Tanács 2019. október 11‑i kérelmét teljes egészében el kell utasítani.

36      E tekintetben a felperes azt állítja, hogy a vitatott dokumentumok nyilvánvalóan relevánsak a megtámadott irányelv megsemmisítése iránti kereshetőségi jogának bizonyítása szempontjából, különösen a tekintetben, hogy ez az irányelv őt „kifejezetten” érinti, csakúgy, mint az ügy érdemében hivatkozott jogalapok – különösen az egyenlő bánásmód és a jogbiztonság elve megsértésének, valamint a társjogalkotó hatáskörrel való visszaélésének – alátámasztása szempontjából. Egyébiránt, ami azt a körülményt illeti, hogy e dokumentumok „Restreint UE/EU Restricted” minősítéssel rendelkeznek, a felperes úgy véli, hogy ez a Tanácson belüli minősítés, amely a felpereshez hasonló harmadik felekre nem ró semmilyen kötelezettséget, és ez a védelem mindenesetre de facto megszűnik, amikor – amint az a jelen esetben is történt – az e minősítéssel ellátott dokumentumok – a terjesztésük megakadályozása vagy a Tanács szabályainak a Tanácson kívül történő tiszteletben tartásának biztosítása érdekében a Tanács által hozott intézkedés hiányában – nyilvánosan, a jelen esetben az interneten hozzáférhetővé válnak, és azokat több közzétett cikkben széles körben idézik.

37      Ezenkívül el kell utasítani a Tanács azon érvét, amely szerint a Törvényszéknek el kell utasítania, hogy egy fél valamely dokumentumot benyújthasson, amíg az e dokumentumhoz való hozzáférés közigazgatási eljárás vagy folyamatban levő bírósági eljárás tárgyát képezi. Az 1049/2001 rendelet ugyanis az uniós bíróságok feladatainak ellátása során közvetlenül nem alkalmazandó. Ezenkívül a Tanács 1049/2001 rendelet szerinti határozatának meghozatalára, valamint a Tanács valamely dokumentumhoz való hozzáférést megtagadó határozatának jogszerűsége tárgyában az EUMSZ 263. cikk alapján a Törvényszék által ezt követően hozott határozat meghozatalára vonatkozó határidőkből adódóan a Tanács álláspontja, amennyiben azt elfogadnák, ahhoz vezetne, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tenné egy olyan dokumentum uniós bírósághoz történő benyújtását, amelynek hozzáférhetővé tételét valamely uniós intézmény megtagadja, mindaddig, amíg a fő bírósági eljárás, amelyben az adott dokumentum bizonyítékként releváns és hasznos, be nem fejeződik. A felperes másodlagosan úgy véli, hogy a Tanács által a felperes munkavállalójának kérelmeivel szemben felhozott és a jelen ügyben megismételt érvek nem kellően részletesek, és hogy az első vitatott dokumentum tartalmának nyilvánosságra jutásából eredő állítólagos káros hatásokat mindenesetre már a Bizottság nyilvános nyilatkozatai kiváltották.

 Előzetes megfontolások

38      Mindenekelőtt meg kell állapítani először is, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperes előzetesen nem kért engedélyt a Tanácstól és/vagy a Bizottságtól arra, hogy a vitatott dokumentumokat, amelyeknek ezek az uniós intézmények a szerzői és/vagy címzettjei, a Törvényszékhez benyújtsa; másodszor, határozni kell az eljárási kérdésről, ez azonban nem érinti a felperes 2019. november 29‑i pervezető intézkedés iránti kérelmét, amelyet a Törvényszék később fog megvizsgálni; harmadszor, meg kell jegyezni, hogy a közbenső kérelem benyújtásának időpontjában és az e kérelemben felvetett eljárási kérdés vizsgálatának e szakaszában a Törvényszék az alapeljárás keretében nem rendelte el e vitatott dokumentumok benyújtását, és negyedszer, meg kell állapítani, hogy azokat az 1049/2001 rendelet alapján előterjesztett, az intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés iránti kérelemre vagy önként sem a Tanács, sem a Parlament, sem pedig a Bizottság nem tette részlegesen vagy teljes mértékben hozzáférhetővé.

39      Meg kell állapítani továbbá, hogy még ha az 1049/2001 rendelet rendelkezéseit nem is kell alkalmazni a jelen eljárásban, a jelen ügyben a felperes mindazonáltal a dokumentumok szerzőinek és/vagy címzettjeinek engedélye nélkül nyújtotta be a vitatott dokumentumokat. Így ezek a rendelkezések bizonyos jelzésértékkel bírnak az említett dokumentumok eltávolítása iránti közbenső kérelem elbírálásához szükséges érdekmérlegelés során (lásd ebben az értelemben: 2019. május 14‑i Magyarország kontra Parlament végzés, C‑650/18, nem tették közzé, EU:C:2019:438, 9., 12. és 13. pont; 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 67. pont).

40      E tekintetben mindenekelőtt az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy „[a]z intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel [helyesen: hozzáférhetővé tétel] hátrányosan befolyásolná a következők védelmét: […] bírósági eljárások és jogi tanácsadás [helyesen: jogi vélemények], […] kivéve, ha a közzétételhez [helyesen: hozzáférhetővé tételhez] nyomós közérdek fűződik”. Márpedig ellentétes lenne az e rendelkezés értelmében figyelembe veendő közérdekkel – amely megköveteli, hogy az intézmények a jogi szolgálataik által teljes függetlenség mellett adott véleményeknek hasznát vehessék – annak elfogadása, hogy a jogi vélemény jellegű belső dokumentumokat a Törvényszék előtti jogvitában anélkül benyújthassák, hogy ehhez az érintett intézmény hozzájárult volna, vagy hogy ezt e bíróság elrendelte volna (lásd: 2019. május 14‑i Magyarország kontra Parlament végzés, C‑650/18, nem tették közzé, EU:C:2019:438, 8. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 66. pont).

41      Ezek a megfontolások megfelelően érvényesülnek az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontja által védett érdekek tekintetében is. Ez a rendelkezés igen általános szempontokat ír elő, amelyek alapján a hozzáférést a nyilvánosságtól meg kell tagadni, mint e rendelkezésből kitűnik, ha az érintett dokumentum hozzáférhetővé tétele „sértené” a „közérdek” védelmét többek között a „közbiztonság” vagy a „nemzetközi kapcsolatok” tekintetében, és nem csak akkor kell megtagadni – ahogy arra az e rendelet elfogadásához vezető jogalkotási eljárás során javaslatot tettek –, ha e védelem „jelentős” sérelmét ténylegesen megállapítják (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 36–38. pont; 2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑851/16, EU:T:2018:69, 39. pont).

42      Ily módon ellentétes lenne a – többek között a „közbiztonság” vagy a „nemzetközi kapcsolatok” tekintetében fennálló „közérdek” védelméhez fűződő – közérdekkel annak elfogadása, hogy az e rendelkezés hatálya alá tartozó belső dokumentumokat a Törvényszék előtti jogvitában anélkül benyújthassák, hogy ehhez az érintett intézmény hozzájárult volna, vagy hogy ezt e bíróság elrendelte volna (lásd ebben az értelemben: 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 66. pont).

43      Márpedig az az egyetlen körülmény, hogy a felperes a Törvényszék előtti jogvitában egyes vitatott dokumentumokra egy, az e dokumentumot kibocsátó intézménytől eltérő féllel, a jelen ügyben az említett dokumentumok címzettjét jelentő intézménnyel szemben hivatkozik, nem érinti az intézményeknek az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1)–(3) bekezdése által védett közérdekének védelmét, ennélfogva pedig nem teszi feleslegessé az e dokumentumok ügy iratanyagából való eltávolítása iránti kérelem elbírálásához szükséges érdekmérlegelést (lásd: 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 69. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

44      Végül, nem kérdőjelezheti meg a fenti megfontolásokat az a felperes által hivatkozott azon körülmény, hogy a felperes egy jogtudományi cikkben említett internetes oldalon keresztül fért hozzá a vitatott dokumentumokhoz, vagy hogy tartalmukról jogtudományi cikkek szerzői által bemutatott információkból szerzett tudomást (lásd ebben az értelemben: 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

45      E megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni a Tanács által a közbenső kérelemben megfogalmazott kérelmeket.

 Az arra vonatkozó kérelmekről, hogy a Törvényszék a vitatott dokumentumokat távolítsa el az ügy iratai közül

46      A Tanács kérelme három dokumentumra vonatkozik, amelyeket egymást követően kell megvizsgálni, figyelembe véve azt a felperes által megerősített körülményt, hogy ami az első két vitatott dokumentumot illeti, ezekre vonatkoztak a felperes munkavállalójának kérelmei, amelyek tárgyában a Tanács az elutasító határozatokat hozta, amelyek a felperes szerint az 1049/2001 rendelet megsértésével kerültek elfogadásra.

–       Az első vitatott dokumentumról

47      Ami az első vitatott dokumentumot illeti, a Tanács hangsúlyozza, hogy az abban foglalt jogi véleményt azon az alapon nem hozta nyilvánosságra, mivel annak engedély nélküli terjesztése azzal a kockázattal járna, hogy sérti az intézmény megfelelő működését. Noha ezt a szöveget nem csatolta a keresetlevélhez, a felperes idézi és elemzi e dokumentum tartalmát, olyan szerzők cikkeire hivatkozva, akik nem csupán leírják e szöveg tartalmát, hanem ezenkívül egy sajtóorgánum e véleményhez hozzáférést biztosító honlapjára mutató linkeket is megadnak.

48      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperes az első vitatott dokumentumot eredetileg nem csatolta a keresetlevélhez. Ugyanakkor, jóllehet a Tanács 2019. október 11‑én azt kérte, hogy e dokumentum ne képezze az ügy iratanyagának részét, a felperes a közbenső kérelemre vonatkozó észrevételei mellékleteként bátorkodott benyújtani e dokumentumot.

49      Így, még ha az első vitatott dokumentumot illetően a közbenső kérelem eredetileg nem irányulhatott e dokumentumnak az ügy iratai közül történő eltávolítására, hanem legfeljebb arra irányuló kérelemnek volt tekintendő, hogy a Törvényszék az eljárás további részében ne fogadja el azt az iratot és ne is rendelje el annak benyújtását, meg kell állapítani, hogy – mivel a felperes később benyújtotta ezt a dokumentumot és a Tanács a 2020. január 17‑i észrevételei keretében kérte annak elfogadhatatlanságának megállapítását – a Törvényszéknek már határoznia kell e dokumentum elfogadhatóságáról.

50      E tekintetben az első vitatott dokumentum, amint azt a címe is jelzi, a Tanács Jogi Szolgálata által készített és az uniós tagállamok ezen intézmény melletti állandó képviselőihez intézett vélemény. E dokumentum a „[bizalmas]” címet viseli. E dokumentum ennélfogva tagadhatatlanul az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének értelmében vett jogi véleményt foglal magában.

51      Továbbá azzal, hogy a felperes a jelen keresettel összefüggésben az egyik alperes jogi szolgálatától származó – és a kereset tárgya szempontjából releváns jogkérdések jogi értékelését tartalmazó – jogi véleményre hivatkozik és azt nyújtja be, az a szándéka, hogy a jelen eljárásban szembesítse az alpereseket ezzel a véleménnyel. Márpedig annak megengedésével, hogy e jogi véleményt az ügy iratanyagában annak ellenére megtartsák, hogy az ahhoz való hozzáférhetővé tételt a Tanács nem engedélyezte, mivel elutasította a felperes munkavállalójának kérelmeit, lehetővé válna, hogy a felperes megkerülje az ehhez a dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelemre vonatkozóan az 1049/2001 rendelettel bevezetett eljárást (lásd ebben az értelemben: 2019. május 14‑i Magyarország kontra Parlament végzés, C‑650/18, nem tették közzé, EU:C:2019:438, 14. pont; 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 68. pont).

52      A jelen ügyben fennáll egy korántsem hipotetikus, előre látható kockázat, hogy az első vitatott dokumentumnak a jelen eljárásban történő, nem engedélyezett benyújtása miatt a Tanács, és kisebb mértékben a Parlament nyilvánosan kényszerül állást foglalni egy olyan jogi véleménnyel kapcsolatban, amelyet minden bizonnyal egy uniós intézmény általi belső felhasználásra szántak. Márpedig ez a kilátás elkerülhetetlenül negatív hatással járna az intézmények, különösen a Tanács ahhoz fűződő érdekére, hogy jogi véleményeket kérjen, valamint hogy őszinte, objektív és teljes körű véleményeket kaphasson (lásd ebben az értelemben: 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 70. pont; lásd még analógia útján: 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 42. pont; 2019. május 14‑i Magyarország kontra Parlament végzés, C‑650/18, nem tették közzé, EU:C:2019:438, 16. pont).

53      A Tanács tehát a közbenső kérelemben jogosan hivatkozik a jogi vélemények 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében előírt védelmére. E tekintetben a felperes által állítottakkal ellentétben, figyelemmel a mellékletek puszta alátámasztó és kisegítő jellegére (lásd ebben az értelemben: 2007. november 8‑i Belgium kontra Bizottság végzés, C‑242/07, EU:C:2007:672, 41. pont), a Tanács a közbenső kérelemben megfogalmazott állításait alátámaszthatta azzal, hogy a pervezető intézkedés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeinek mellékleteként benyújtja az első vitatott dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásáról szóló határozatot, amelyet egy természetes személlyel szemben hozott, akiről az eljárás során kiderült, hogy a felperes alkalmazásában álló, a felperes érdekében eljáró személyről volt szó.

54      Az első vitatott dokumentumnak a jelen ügy iratanyagában való megtartását igazoló nyomós közérdek fennállását illetően – azon túlmenően, hogy az e dokumentumban szereplő jogi vélemény nem jogalkotási eljáráshoz kapcsolódik, amelyre fokozott átláthatóság vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 46., 47., 67. és 68. pont), hanem e szakaszban csupán [bizalmas]‑ra vonatkozik, – meg kell állapítani, hogy a felperes számára az e dokumentum iratanyagokban való megtartásához fűződő érdek abban áll, hogy hivatkozhasson erre a jogi véleményre a keresetlevele és a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásra vonatkozó észrevételei alátámasztása céljából. E körülmények között úgy tűnik, hogy az említett jogi vélemény benyújtását a felperesnek a kereset elfogadhatóságával és érdemével kapcsolatos érvelés alátámasztásához fűződő saját érdekei, nem pedig valamiféle nyomós közérdek vezérli (lásd ebben az értelemben: 2019. május 14‑i Magyarország kontra Parlament végzés, C‑650/18, nem tették közzé, EU:C:2019:438, 18. pont; 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 71. pont).

55      Egyébiránt a felperes által hivatkozott azon körülmény, hogy a felperes egy jogtudományi cikkben említett internetes oldalon keresztül fért hozzá a vitatott dokumentumokhoz, vagy hogy tartalmukról jogtudományi cikkek szerzői által bemutatott információkból szerzett tudomást, vagy akár az, hogy más intézmények, például a Parlament vagy a Bizottság a honlapjukon közzétett nyilatkozatokban vagy dokumentumokban hivatkoztak az első vitatott dokumentumra, esetleg részlegesen felfedve az abban foglalt jogi vélemény következtetéseit, nem kérdőjelezheti meg a Tanács – és nem e más intézmények – jogi vélemények kéréséhez való előjogának fenntartásához és őszinte, objektív és teljes körű vélemények kapásához fűződő érdekével kapcsolatos fenti megfontolásokat (lásd ebben az értelemben: 2020. január 31‑i Szlovénia kontra Horvátország ítélet, C‑457/18, EU:C:2020:65, 72. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

56      Ami a felperes azzal kapcsolatos kritikáját illeti, hogy a Tanács nem tudta megakadályozni, hogy az első vitatott dokumentum a Tanácson kívülre kiszivárogjon, valamint, hogy a Tanács nem lépett fel az e dokumentum számára a „Restreint UE/EU Restricted” minősítéssel biztosítani kívánt bizalmas jelleg tiszteletben tartatása érdekében, a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy még ha a Tanácsnak valóban lehetősége is lett volna arra, hogy többek között e dokumentum internetről történő eltávolíttatása érdekében fellépjen, megállapítható, hogy a Tanács ezzel kapcsolatos kezdeményezésének hiányából vagy sikerének hiányából nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a Tanács hallgatólagosan engedélyezte volna e dokumentum hozzáférhetővé tételét az 1049/2001 rendelet értelmében.

–       A második vitatott dokumentumról

57      Ami a második vitatott dokumentumot illeti, az – amint azt a címe is jelzi – egy harmadik országgal kifejezetten a [bizalmas] tárgyában folytatandó nemzetközi tárgyalásokra vonatkozó határozat meghozatala céljából a Bizottság által a Tanácshoz intézett ajánlásokat tartalmaz.

58      E tekintetben a Tanács a közbenső kérelemben előadja, hogy a második vitatott dokumentum általa történő vizsgálata tehát még folyamatban volt. E dokumentumot nem hozták nyilvánosságra, az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott, dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek nyomán sem, mivel e hozzáférhetővé tétel sértené a nemzetközi kapcsolatokhoz fűződő közérdek védelmét és hátrányosan érintené a Tanács döntéshozatali eljárását különösen azáltal, hogy veszélyeztetné a Tanács és az Unió helyzetét az e rendelet 4. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében vett bírósági eljárásokban, a választottbírósági szervek előtti eljárásokat is ideértve.

59      A felperes a második vitatott dokumentum tekintetében szintén úgy véli, hogy a Törvényszéknek a Tanács által a közbenső kérelemben kifejtett elemekre kell hagyatkoznia, nem támaszkodhat az e dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásának indokaira, amelyeket a Tanács az észrevételeihez mellékelt, egy természetes személytől az ilyen hozzáférést megtagadó határozatában kifejtett. Másodlagosan, ami a Tanácsnak az ezen elutasító határozatban kifejtett azon állítását illeti, hogy a második vitatott dokumentum hozzáférhetővé tétele sértené az Unió nemzetközi kapcsolatait, mivel felfedné a [bizalmas]‑t, a felperes, miközben megjegyzi, hogy ez lenne az első alkalom, hogy egy ilyen dokumentumot nem hoznak nyilvánosságra, úgy véli, hogy a Tanács attól a pillanattól kezdve, hogy a dokumentumot vagy az információt hagyta kiszivárogni, nem hivatkozhat ilyen indokokra, és nem állíthatja, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tétele kedvezőtlen hatással lenne az ezen üggyel és [bizalmas]‑sal kapcsolatos egyeztetésekre. Mindenesetre az Unió helyzetének a felperes által vele szemben kezdeményezett választottbírósági eljárásban történő állítólagos gyengülésére való hivatkozás sem elegendő a második vitatott dokumentum ügy iratanyagából való eltávolításának igazolására. Ez az eljárás ugyanis különbözik a jelen bírósági eljárástól. Márpedig a felperes szerint az említett választottbírósági eljárásban sem az 1049/2001 rendelet, sem a Törvényszék eljárási szabályai nem alkalmazandóak, éppúgy, ahogy a Törvényszéknek a jelen ügyben az eljárási kérdésről hozott határozatára sem lehet majd az említett választottbírósági eljárásban hivatkozni.

60      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkében foglalt kivételek szigorú értelmezésének az ítélkezési gyakorlatban (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 63. pont; 2008. július 1‑jei Svédország és Turco kontra Tanács ítélet, C‑39/05 P és C‑52/05 P, EU:C:2008:374, 36. pont; 2013. október 17‑i Tanács kontra Access Info Europe ítélet, C‑280/11 P, EU:C:2013:671, 30. pont) elismert elvével nem ellentétes az, hogy az e cikk (1) bekezdésének a) pontjában szereplő közérdekre vonatkozó kivételeket illetően az érintett intézmény széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak meghatározásában, hogy sértené‑e az e rendelkezéssel védett érdekeket valamely dokumentum nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 64. pont; 2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑851/16, EU:C:2018:69, 40. pont).

61      A Bíróság megállapította ugyanis, hogy el kell ismerni, ezen érdekek különösen érzékeny és alapvető volta együtt azzal, hogy az intézménynek az említett rendelkezés alapján kötelezően meg kell tagadnia a hozzáférést, ha a dokumentum nyilvánosság számára való hozzáférhetővé tétele sértené az említett érdekeket, az intézmény által így meghozandó határozatot különleges óvatosságot igénylően összetetté és kényessé teszi, és hogy a jelen ügyben az ilyen határozat tehát mérlegelési mozgásteret igényel (2007. február 1‑jei Sison kontra Tanács ítélet, C‑266/05 P, EU:C:2007:75, 35. pont). Ezt erősíti az a tény, hogy az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében foglalt kivételek kötelező jelleggel vannak megfogalmazva, így az intézmények kötelesek az e kötelező kivételek hatálya alá tartozó dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadni, ha bizonyítják az említett kivételekkel érintett körülményeket, és nem szükséges egyensúlyba hozni a közérdek védelmét valamely, a hozzáférhetővé tételt megkövetelő nyomós közérdekkel (lásd: 2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑851/16, EU:T:2018:69, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑852/16, EU:T:2018:71, 38. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

62      E tekintetben a Törvényszék lényegében már kimondta, hogy az Unió és a tagállamai által a határozatokban követett célokkal kapcsolatos elemek hozzáférhetővé tétele, különösen ha azok valamely tervezett nemzetközi megállapodás sajátos tartalmát vagy az Unió által a tárgyalások során elérni kívánt stratégiai célkitűzéseket érintik, aláásná az ezen elemeket tartalmazó dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat elfogadásakor folyamatban lévő tárgyalásokba vetett bizalom légkörét (2018. február 7‑i Access Info Europe kontra Bizottság ítélet, T‑852/16, EU:T:2018:71, 44. pont; lásd még ebben az értelemben: 2012. május 4‑i In’t Veld kontra Tanács ítélet, T‑529/09, EU:T:2012:215, 35., 36. és 39. pont).

63      A fenti megfontolásokra és a második vitatott dokumentum tartalmára tekintettel meg kell állapítani, hogy a Tanács megalapozottan véli úgy, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tétele konkrétan és ténylegesen sértené az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében vett nemzetközi kapcsolatokhoz fűződő közérdek védelmét, a jelen esetben az Unió és [bizalmas] közötti kapcsolatokban, ami önmagában igazolja az említett dokumentumnak az ügy iratai közül történő eltávolítását anélkül, hogy szükséges lenne egyensúlyba hozni e közérdek védelmét valamely nyomós közérdekkel, vagy szükséges lenne megvizsgálni a Tanács által hivatkozott másik két indokot, amelyek a Tanács szerint kizárják a második vitatott dokumentum felperes általi benyújtásának lehetőségét, tudniillik a bírósági eljárások és a Tanács belső döntéshozatali eljárásának védelmére vonatkozó, az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében, illetve (3) bekezdésében említett indokokat.

64      Egyébiránt meg kell ismételni, hogy e következtetést nem kérdőjelezhetik meg a fenti 55. és 56. pontban már bemutatott és elutasított érvek.

–       A harmadik vitatott dokumentumról

65      A harmadik vitatott dokumentumot illetően a felperes azt állítja, hogy arra a keresetlevélben nem hivatkozik, és a Tanács kifogása valójában úgy értendő, hogy az egy jogtudományi cikkre vonatkozik, amelyet a felperes A. 19. számú mellékletként nyújtott be. Ugyanakkor, mivel a felperes érvelése csak abból következik, amit a keresetlevélben kifejtett, és nem abból, amit mellékletként csatolt, és amire az említett keresetlevélben nem hivatkozik, a Tanácsnak a harmadik vitatott dokumentumra vonatkozó kérelme okafogyott.

66      E tekintetben meg kell állapítani, hogy ténylegesen, noha a Tanács által a közbenső kérelemben hivatkozott második és a harmadik vitatott dokumentum egyaránt 2017. június 12‑én kelt, és a harmadik vitatott dokumentum a második mellékletét képezi, mindazonáltal úgy tűnik, hogy a felperes magát a harmadik vitatott dokumentumot nem nyújtotta be. Következésképpen az említett dokumentumnak az ügy iratai közül történő eltávolítására vonatkozó elsődleges kérelemről nem szükséges határozni.

67      Ami a Tanács arra irányuló – nyilvánvalóan másodlagos – kérelmét illeti, hogy a Törvényszék rendelje el, hogy a harmadik vitatott dokumentum „nem képezi az ügy iratanyagának részét”, úgy tűnik, hogy e kérelem ezen intézmény álláspontjának megelőző jelleggel történő kifejezésére irányul, arra az esetre, ha a Törvényszék olyan pervezető intézkedés elfogadását tervezné, amellyel felszólítaná a Tanácsot e dokumentum benyújtására. Egy ilyen kérelem azonban nem valamely eljárási kérdés fennállását tükrözi, ezért arról szintén nem szükséges határozni.

68      A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a felperes közbenső kérelemre vonatkozó észrevételeinek O. 20. számú mellékleteként benyújtott első vitatott dokumentumot, valamint a keresetlevél A. 14. számú mellékleteként benyújtott második vitatott dokumentumot el kell távolítani az ügy iratai közül, mivel azokat a szerzőként vagy címzettként érintett intézmény engedélye nélkül nyújtották be, továbbá anélkül, hogy a Törvényszék e szakaszban elrendelte volna azok benyújtását.

 Az arra vonatkozó kérelemről, hogy a Törvényszék hagyja figyelmen kívül a keresetlevél és a mellékletek bizonyos szövegrészeit

69      Ami a Tanács arra vonatkozó, az előbbiekkel összefüggő kérelmét illeti, hogy a Törvényszék hagyja figyelmen kívül a keresetlevélnek a vitatott dokumentumokra hivatkozó szövegrészeit, különösen az 50–53. pontot, a 112. pont a) alpontjának iii. részét, a 139. pontot és a 158. pont d) alpontját, a felperes szerint e kérelmet el kell utasítani. A felperes megjegyzi ugyanis, hogy e pontokban – az utolsó kivételével, ahol nem szerepel semmilyen, az első vitatott dokumentumra való kifejezett hivatkozás – csupán azt fejtette ki, hogy a megtámadott irányelv az első vitatott dokumentumban szereplő jogi elemzésből ered. Márpedig ez az eredet kifejtésre kerül a nyilvános dokumentumot képező irányelvjavaslat 2. pontjában. Ezenkívül úgy tűnik, hogy a Tanács állítása inkább a felperes azon állítólagos lehetőségére vonatkozik, hogy egy, a Parlament által közzétett, a „Common Rules for Gas Pipelines entering the EU Internal Market” (Az Unió belső piacára belépő gázvezetékekre vonatkozó közös szabályok) címet viselő dokumentumra hivatkozzon, még akkor is, ha a felperes e dokumentum nyilvános jellegéből adódóan hivatkozhatott e dokumentumra és az abban szereplő információkra. Ezenkívül a Törvényszék nem foszthatja meg a felperest annak lehetőségétől, hogy tudományos cikkekre hivatkozzon, még ha ezek maguk teljes mértékben vagy részlegesen bizalmas dokumentumokra támaszkodnak vagy hivatkoznak, vagy azok tartalmát közvetlenül vagy közvetett módon felfedik is.

70      E tekintetben az első és a második vitatott dokumentumnak az ügy iratai közül történő eltávolítása nyomán következésképpen úgy tekintendő, hogy a felperesnek a keresetlevélben szereplő, az említett dokumentumokra hivatkozó állításait már nem támasztják alá a tartalmukat és valóságukat megerősítő bizonyítékok. Ami a felperes által benyújtott, az első két vitatott dokumentumra hivatkozó vagy azok részeit megismétlő jogtudományi cikkeket illeti, egyrészről magukat ezeket a kiadványokat valamely közigazgatási hatóság vagy bíróság nem minősítette jogellenesnek, és másrészről, mivel a jogtudományi kiadványok és más kommentárok bizonyító ereje általános jelleggel korlátozott, a fortiori úgy tekintendő, hogy a jelen ügyben benyújtott cikkek, még ha azokat nem is kell eltávolítani az ügy iratai közül, még kevesebb bizonyító erővel rendelkeznek, mivel a felperes nem nyújtotta be jogszerűen a forrásdokumentumokat, amelyek tartalmát ezek állítólag bemutatják.

71      E körülmények között az arra vonatkozó közbenső kérelemnek, hogy a Törvényszék hagyja figyelmen kívül a keresetlevél és a mellékletek bizonyos szövegrészeit, csak az első és a második vitatott dokumentum részeit átvevő szövegrészek tekintetében kell helyt adni (lásd ebben az értelemben: 2010. április 30‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács végzés, T‑18/10 R, nem tették közzé, EU:T:2010:172, 23. pont; 2013. február 21‑i Besselink kontra Tanács végzés, T‑331/11, nem tették közzé, EU:T:2013:91, 16. pont). E kérelmet az ezt meghaladó részében el kell utasítani.

72      A fenti megfontolások összességére tekintettel a közbenső kérelemről a következőképpen kell határozni:

–        a Törvényszék a felperes által benyújtott, A. 14. és O. 20. számú mellékleteket eltávolítja az ügy iratai közül, és nem veszi figyelembe a keresetlevél és a mellékletek azon szövegrészeit, amelyek ezen iratok részeit veszik át;

–        a harmadik vitatott dokumentum tárgyában nem szükséges határozni;

–        a Törvényszék a közbenső kérelmet az ezt meghaladó részében elutasítja.

 A Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokról

73      Elfogadhatatlansági kifogása alátámasztása érdekében a Parlament és a Tanács azt állítja, hogy a felperes nem rendelkezik kereshetőségi joggal a megtámadott irányelv megsemmisítésének kérése tekintetében, mivel az említett irányelv sem közvetlenül, sem személyében nem érinti. Következésképpen a jelen kereset elfogadhatatlan.

74      A felperes azt állítja, hogy kereshetőségi joggal rendelkezik a megtámadott irányelv megsemmisítése iránt.

75      E tekintetben az eljárási szabályzat 130. cikke értelmében, ha az alperes vagy alperesek külön iratban azt kérik, hogy a Törvényszék az ügy érdemét nem érintve döntsön az elfogadhatatlanság vagy a hatáskör hiánya tárgyában, a Törvényszéknek a lehető leghamarabb érdemben döntenie kell a kérelemről, adott esetben pedig miután megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát.

76      A jelen ügyben a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy az iratanyag alapján az ügy körülményei kellően fel vannak tárva, és úgy dönt, hogy a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokról a jelen végzés útján határoz anélkül, hogy szükség lenne az eljárás szóbeli szakaszának megnyitására.

 Előzetes megfontolások

77      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében „[b]ármely természetes vagy jogi személy az első és második bekezdésben említett feltételek mellett eljárást indíthat [első eset] a neki címzett vagy [második eset] az őt közvetlenül és személyében érintő jogi aktusok ellen, továbbá [harmadik eset] az őt közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen, amelyek nem vonnak maguk után végrehajtási intézkedéseket”.

78      E tekintetben, bár az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése nem foglalkozik kifejezetten a természetes vagy jogi személyek által valamely irányelvvel szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetek elfogadhatóságával, az ítélkezési gyakorlatból mindazonáltal kitűnik, hogy ez az egyetlen körülmény nem elegendő az ilyen keresetek elfogadhatatlanná nyilvánításához. Az uniós intézmények ugyanis csupán a szóban forgó jogi aktus formájának a megválasztásával nem zárhatják ki a Szerződés e rendelkezése által a természetes vagy jogi személyeknek biztosított bírói jogvédelmet (lásd analógia útján: 2002. szeptember 10‑i Japan Tobacco és JT International kontra Parlament és Tanács végzés, T‑223/01, EU:T:2002:205, 28. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

79      Mindemellett az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének megfelelően valamely irányelv címzettjei a tagállamok. Így az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a felpereshez hasonló természetes vagy jogi személyek csak akkor indíthatnak megsemmisítés iránti keresetet a megtámadott irányelvhez hasonló irányelv ellen, ha az vagy a „második eset” szerint őket közvetlenül és személyükben érinti, vagy a „harmadik eset” szerint olyan rendeleti jellegű jogi aktusnak tekinthető, amely őket közvetlenül érinti, és nem tartalmaz végrehajtási intézkedéseket (lásd ebben az értelemben: 2010. október 25‑i Microban International és Microban [Europe] kontra Bizottság ítélet, T‑262/10, EU:T:2011:623, 19. pont; 2013. szeptember 6‑i Sepro Europe kontra Bizottság ítélet, T‑483/11, nem tették közzé, EU:T:2013:407, 29. pont; 2014. július 7‑i Wepa Lille kontra Bizottság végzés, T‑231/13, nem tették közzé, EU:T:2014:640, 20. pont).

80      Ami a „rendeleti jellegű jogi aktusnak” az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében meghatározott „harmadik eset” szerinti fogalmát illeti, azt akként kell értelmezni, hogy az valamennyi általános hatályú jogi aktusra vonatkozik, a jogalkotási aktusok kivételével. Ez utóbbi aktusok tekintetében a Lisszaboni Szerződés szövegezői ugyanis a magánszemélyeknek az ilyen aktusok megsemmisítésének kérésére vonatkozó lehetőségét illetően szűkítő megközelítést kívántak fenntartani, amely az említett jogalkotási aktusok általi „közvetlenül és személyükben való érintettség” bizonyítására irányult (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 59. és 60. pont, valamint az Európai Konvent Titkársága, a Bíróság munkamódszerével foglalkozó munkacsoport 2003. március 25‑i végső jelentése [CONV 636/03. dokumentum, 22. pont] és a Konvent Elnökségének való megküldésről szóló, 2003. május 12‑i feljegyzés [CONV 734/03. dokumentum, 20. o.]).

81      E tekintetben a jogalkotási aktus és a rendeleti jellegű jogi aktus közötti különbség az EUM‑Szerződés értelmében azon a szemponton alapul, hogy elfogadásához jogalkotási eljárás vezetett‑e, vagy sem (lásd: 2015. január 7‑i Freitas kontra Parlament és Tanács végzés, T‑185/14, nem tették közzé, EU:T:2015:14, 26. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az EUMSZ 289. cikk értelmében ugyanis a jogalkotási eljárás keretében elfogadott jogi aktusok jogalkotási aktusoknak minősülnek, éppúgy, mint a Szerződések által külön meghatározott esetekben a tagállamok egy csoportjának vagy a Parlamentnek a kezdeményezésére, az Európai Központi Bank (EKB) ajánlására vagy a Bíróság, illetve az Európai Beruházási Bank (EBB) kérelme alapján elfogadott bizonyos aktusok.

82      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a megtámadott irányelvet az EUMSZ 194. cikk (2) bekezdése alapján és az EUMSZ 294. cikkben leírt rendes jogalkotási eljárásban fogadták el. Következésképpen az említett irányelv az EUM‑Szerződés értelmében jogalkotási aktusnak minősül.

83      E körülmények között, függetlenül attól, hogy a megtámadott irányelv mint olyan előírja a címzettjeit jelentő bizonyos tagállamok számára átültető intézkedések meghozatalát, ami már önmagában véve kizárja, hogy „végrehajtási intézkedéseket” maga után nem vonó aktusnak minősülhessen, a felperesnek az említett irányelvvel szembeni kereshetőségi jogára vonatkozó feltétel nem alapulhat az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében említett „harmadik eseten”, mivel a megtámadott jogi aktus, vagyis a megtámadott irányelv nem minősül az e rendelkezés értelmében vett „rendeleti jellegű jogi aktusnak”.

84      Az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében említett „második esetet” illetően emlékeztetni kell arra, hogy bizonyos körülmények között még az érintett gazdasági szereplők összességére vonatkozó jogalkotási aktus is e szereplők közül egyeseket e rendelkezés értelmében közvetlenül és személyében érinthet (lásd ebben az értelemben: 1985. január 17‑i Piraiki‑Patraiki és társai kontra Bizottság ítélet, 11/82, EU:C:1985:18, 11–32. pont; 2000. június 27‑i Salamander és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑172/98 és T‑175/98–T‑177/98, EU:T:2000:168, 30. pont).

85      Ezért a jelen ügyben meg kell vizsgálni, hogy a felperes az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése által a „második esetet” illetően támasztott feltételekre tekintettel bizonyította‑e, hogy a megtámadott irányelv őt közvetlenül és személyében érinti, emlékeztetve arra, hogy az e rendelkezésben szereplő közvetlen és személyes érintettség fogalma megfelel az EK 230. cikk negyedik bekezdésében szereplő e fogalomnak, amelyet a Lisszaboni Szerződés szövegezőinek nem állt szándékában módosítani (lásd ebben az értelemben: 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 70. és 71. pont).

 A felperes közvetlen érintettségéről

86      A Parlament szerint a felperest a megtámadott irányelv nem érinti közvetlenül, mivel ezen irányelv általános hatályú normatív jogi aktus, amely objektíven meghatározott helyzetekre elvont módon alkalmazandó. Ezenkívül nem fog hatást gyakorolni a felperes jogi helyzetére azelőtt, hogy a megtámadott irányelv címzettjeit jelentő tagállamok végre nem hajtják az említett irányelvnek való megfeleléshez szükséges törvényeket, rendeleteket és közigazgatási rendelkezéseket, illetve adott esetben az átültetési határidő lejárta előtt.

87      A Parlament úgy véli többek között, hogy figyelemmel a tagállamok arra való lehetőségére, hogy a megtámadott irányelvvel módosított 2009/73 irányelvben előírt kötelezettségektől eltérjenek, valamint a nemzeti szabályozó hatóságok arra való lehetőségére, hogy az ilyen eltéréseket igazoltnak minősítsék és meghatározzák a kötelezettségeket, amelyeknek az eltérésekhez kapcsolódniuk kell, a Törvényszék által a 2000. június 27‑i Salamander és társai kontra Parlament és Tanács ítéletben (T‑172/98 és T‑175/98–T‑177/98, EU:T:2000:168, 67–70. pont) megállapítottakhoz hasonlóan úgy tekintendő, hogy a megtámadott irányelv olyan mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamoknak, amely kizárja, hogy a felperest az említett irányelv közvetlenül érintse.

88      A Parlament megjegyzi továbbá, hogy a jelen kereset megindításának időpontjában mindenesetre még nem született döntés az Északi Áramlat 2 kettős gázszállító vezeték Dánia kizárólagos gazdasági övezetében, Bornholm szigetnél követendő nyomvonaláról. Ez megerősíti, hogy a felperes a közvetlen érintettségének bizonyításához a megtámadott irányelv potenciális és jövőbeli hatására támaszkodik, amelyet az a felperes szintén jövőbeli helyzetére fog gyakorolni. Márpedig a közvetlen érintettségnek a keresetindítás időpontjában kell fennállnia, ami a jelen ügyben szükségképpen hiányzik.

89      A Tanács azt állítja, hogy a megtámadott irányelv nem érinti közvetlenül a felperest az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében szereplő „második eset” értelmében, amelyet szigorúan kell értelmezni, amint azt a Bíróság a 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítéletben (C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 59. pont) hangsúlyozta.

90      E tekintetben a Tanács úgy ítéli meg, hogy a megtámadott irányelv önmagában véve, az említett irányelvet átültető nemzeti intézkedések elfogadását megelőzően és azoktól függetlenül nem érintheti a felperes jogi helyzetét. Közelebbről, a megtámadott irányelv szövegére és tartalmára tekintettel a felperes számára közvetlenül semmilyen kötelezettség nem kerül előírásra, mivel a szétválasztással, a harmadik felek hozzáférésével vagy a szabályozott díjakkal kapcsolatos bármely kötelezettség csak az ezen irányelvet átültető nemzeti intézkedésekből eredhet. A felperes egyébiránt elismerte ezt a tényt egy levélváltásban, amelyre azelőtt került sor, hogy a felperes az Unióval szemben az Energia Charta alapján választottbírósági eljárást kezdeményezett volna, mivel jelezte, hogy „[a]mikor a [megtámadott] irányelv hatályba lép és a német jogba átültetésre kerül majd, az Északi Áramlat 2‑nek az irányelv területi hatálya alá tartozó szakasza (vagyis a német területen és a német parti tengerben található szakasz) főszabály szerint a [megtámadott irányelvvel módosított 2009/73] irányelvnek a többek között a szétválasztásra, a harmadik felek hozzáférésére és a díjak szabályozására vonatkozó szabályainak hatálya alá fog tartozni”.

91      Ami a megtámadott irányelvet átültető intézkedéseket illeti, a tagállamok jelentős mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek a tekintetben, hogy milyen módon kívánják végrehajtani ezt az irányelvet, többek között először is, a három szétválasztási modell (a teljes tulajdonjogi szétválasztás modellje, a független rendszerüzemeltető modellje és a független szállításirendszer‑üzemeltető modellje) közötti választást illetően, másodszor, a megtámadott irányelvvel módosított 2009/73 irányelv által előírt kötelezettségek alóli eltérések és mentességek biztosításának lehetőségét illetően, és harmadszor, – annak biztosítása érdekében, hogy a harmadik országokkal kötött megállapodások tiszteletben tartsák az uniós jogot, – az ilyen nemzetközi megállapodások megkötése vagy módosítása céljára a felhatalmazási eljárás igénybevételének lehetőségét illetően. Ami kifejezetten a megadható eltéréseket illeti, a nemzeti szabályozó hatóságok mérlegelési jogkörrel rendelkeznek e határozatok meghozatala során, de a versenyt, a belső piac hatékony működését vagy az ellátásbiztonságot erősítő azon feltételek meghatározása során is, amelyekhez az ilyen eltéréseket köthetik.

92      Ezenkívül a megtámadott irányelv szükségessé teszi, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok további végrehajtási intézkedéseket fogadjanak el, például a díjak megállapítását, a díjak számítására vonatkozó módszerek meghatározását és a díjak jóváhagyását illetően, amelyek tekintetében mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek.

93      A Tanács mindenesetre előadja, hogy még ha a jogi bizonyítás céljából azt feltételezzük is, hogy a tagállamok a megtámadott irányelvet átültető intézkedések elfogadása során nem rendelkeznek mérlegelési mozgástérrel, a felperes jogi helyzetének közvetlen érintettsége mindenképpen hiányzik, mivel a megtámadott irányelv egy, a felpereshez hasonló szereplővel szembeni joghatásait csak a nemzeti hatóságok által elfogadott aktusokon keresztül fejti ki.

94      A Tanács úgy véli továbbá, hogy a felperes a közvetlen érintettségének bizonyítása során abból a téves előfeltételezésből indul ki, hogy nem lenne lehetősége arra, hogy a 2009/73 irányelvbe a megtámadott irányelvvel újonnan beiktatott 49a. cikk alapján, vagy akár a 2009/73 irányelv 36. cikke alapján eltérésben részesüljön. Márpedig egyrészről a felperes által állítottakkal ellentétben a megtámadott irányelv nem írja elő a nemzeti szabályozó hatóságok számára annak megkövetelését, hogy az eltérés iránti kérelmeket a beruházásra vonatkozó döntés meghozatala előtt vagy az érintett gázinfrastruktúra építésének megkezdése előtt nyújtsák be. Másrészről az ilyen eltérés megadására vagy megtagadására vonatkozó határozatot a nemzeti szabályozó hatóságoknak kell meghozniuk, amelyek a megtámadott irányelvet átültető jogszabályok alapján járnak el. E tekintetben e hatóságoknak lehetőségük van továbbá arra, hogy az ilyen eltéréseket az általuk meghatározandó konkrét feltételekhez kössék.

95      Végül a Tanács emlékeztet arra, hogy mindenesetre nem tekinthető úgy, hogy a megtámadott irányelv által a felperes gazdasági helyzetére gyakorolt esetleges hatások bizonyítják, hogy a felperes jogi helyzetét az említett irányelv közvetlenül érinti.

96      Keresetlevelében, valamint a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogásokra vonatkozó észrevételeiben a felperes azt állítja, hogy a megtámadott irányelv őt közvetlenül érinti. A felperes szerint, függetlenül annak állítólagos lehetőségétől, hogy a német szabályozó hatóságtól a 2009/73 irányelvbe a megtámadott irányelvvel beiktatott 49a. cikk alapján vagy akár az előbbi irányelv 36. cikke alapján – amely mindenesetre csak az „új infrastruktúrákra” alkalmazható, amiről az Északi Áramlat 2 esetében nincs szó – eltérésben részesüljön, a 2009/73 irányelv követelményei rá már most alkalmazandóak. Ugyanez a helyzet a 2009/73 irányelv 9. cikkében előírt, a szállítási rendszerek és a szállításirendszer‑üzemeltetők szétválasztásával kapcsolatos kötelezettségek, az ezen irányelv 32. cikkében előírt, a harmadik felek számára a gázvezetékéhez való hozzáférés biztosítására vonatkozó kötelezettség, továbbá az említett irányelv 41. cikkének (1) és (6) bekezdésében, valamint a megfelelő német átültető jogszabályokban előírt, a díjakkal kapcsolatos kötelezettségek esetében.

97      Ezeknek az új kötelezettségeknek a felperes esetében jelentős változtatásokkal kell járniuk, mivel a felperesnek az ezeknek való megfelelés érdekében az Északi Áramlat 2‑t teljes egészében értékesítenie kell egy harmadik fél részére, vagy teljes mértékben módosítania kell a szervezeti és vállalati struktúráját, ami alapvetően gyengíti ezen infrastruktúra – egyébiránt európai vállalkozások részvételével történt – finanszírozásának alapját.

98      A felperes szerint a megtámadott irányelv semmilyen valós mérlegelési mozgásteret nem biztosít a Németországi Szövetségi Köztársaságnak – vagyis azon tagállamnak, amelynek parti tengerében az Északi Áramlat 2 gázvezeték érintett szakasza található – ezen irányelv végrehajtása során, mivel a szétválasztásra, a harmadik felek hozzáférésére és a díjak szabályozására vonatkozó szabályokat alkalmazni kell a felperesre, annak lehetősége nélkül, hogy a felperes a 2009/73 irányelv megfelelő rendelkezései alól az ezen irányelvbe a megtámadott irányelvvel újonnan beiktatott 49a. cikk alapján eltérésben részesüljön.

99      Márpedig a szétválasztást illetően a megtámadott irányelvben előirányzott lehetőségek mindegyike jelentős hatásokkal járna a felperes helyzetére azáltal, hogy alapvetően befolyásolná tulajdonjogi és vállalati struktúráját. Ily módon, „[m]ivel Németország köteles megkövetelni, hogy a felperes e három lehetőség közül legalább egynek megfeleljen, e tagállam nem rendelkezik a cselekvés vagy nem cselekvés lehetőségével”, a Törvényszék által a 2006. június 22‑i Sahlstedt és társai kontra Bizottság végzés (T‑150/05, EU:T:2006:172) 53. pontjában használt megfogalmazással élve, így – a Bíróság által a 2008. március 13‑i Bizottság kontra Infront WM ítélet (C‑125/06 P, EU:C:2008:159) 63. pontjában használt megfogalmazással élve – a felperes „jogi helyzete vonatkozásában felmerülő hátrányok ennek az eredménynek az elérésére irányuló kötelezettségből származnak”.

100    Mindenesetre nem vitatható, hogy egy, a felpereséhez hasonló helyzetben levő társaság, amely annak érdekében, hogy a megtámadott irányelv átültetésére a tagállamok számára megállapított határidő lejártának időpontjában, vagyis 2020. február 24‑én készen álljon egy, az Északi Áramlat 2‑höz hasonló gázvezeték üzemeltetésére, meg kíván felelni a megtámadott irányelv követelményeinek, haladéktalanul meg kell kezdenie a szükséges változtatások elvégzését, ami azt mutatja, hogy ez az irányelv joghatásokkal jár a felperes helyzetére nézve.

101    Ezenkívül, ami a felperes arra való lehetőségét illeti, hogy a német szabályozó hatóságtól a 2009/73 irányelvnek az ezen irányelvbe a megtámadott irányelvvel beiktatott 49a. cikke alapján eltérésben részesüljön, amely eltérés a Parlament és a Tanács szerint a gyakorlatban megszüntetne a megtámadott irányelv által a felperes helyzetére gyakorolt minden joghatást, a felperes úgy véli, hogy az ilyen eltérés megadására irányuló kérelme kudarcra lenne ítélve. Ilyen eltérés ugyanis csak akkor adható meg, ha az érintett gázinfrastruktúrát „2019. május 23‑át megelőzően [építették ki]”, ami az Északi Áramlat 2 esetében nem áll fenn. Az igazi érdemi kérdés valójában a 49a. cikk tárgyi hatályát korlátozó e feltétel hatályára vonatkozik, ami indokolja, hogy a Törvényszék úgy határozzon, hogy az elfogadhatatlansági kifogásokról az eljárást befejező határozatban dönt, és a Parlament és a Tanács számára az ellenkérelmeik benyújtására vonatkozó határidőt határozzon meg.

102    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének „második esetében” előírt azon feltétel, miszerint a kereset tárgyát képező uniós jogi aktusnak közvetlenül kell érintenie a természetes vagy jogi személyt, két együttes feltétel teljesülését követeli meg, nevezetesen elsőként azt, hogy ez az aktus közvetlen hatást gyakoroljon a felperes jogi helyzetére, másfelől azt, hogy ne hagyjon mérlegelési jogkört az intézkedés végrehajtására kötelezett címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az Európai Unió szabályozása alapján történik (2008. június 19‑i US Steel Košice kontra Bizottság végzés, C‑6/08 P, nem tették közzé, EU:C:2008:356, 60. pont; 2018. november 6‑i Scuola Elementare Maria Montessori kontra Bizottság, Bizottság kontra Scuola Elementare Maria Montessori és Bizottság kontra Ferracci ítélet, C‑622/16 P–C‑624/16 P, EU:C:2018:873, 42. pont).

103    Ugyanez a helyzet akkor, ha a címzettek azon lehetősége, hogy valamely európai uniós jogi aktust ne hajtsanak végre, pusztán elméleti, és semmi kétség nem fér ahhoz, hogy szándékukban áll e jogi aktusnak megfelelően eljárni (lásd: 2008. június 19‑i US Steel Košice kontra Bizottság végzés, C‑6/08 P, nem tették közzé, EU:C:2008:356, 61. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2019. december 4‑i Polskie Górnictwo Naftowe i Gazownictwo kontra Bizottság ítélet, C‑342/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:1043, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

104    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy – általános jelleggel – a megtámadott irányelv hatálybalépése óta a felpereshez hasonló gázvezeték‑üzemeltetők gázszállító vezetékeinek egy része, a jelen esetben a valamely tagállam és egy harmadik állam között található, a tagállam területéig tartó, vagy a tagállam parti tengerében található része potenciálisan már a 2009/73 irányelvben és a megtámadott irányelvvel módosított ezen irányelvet átültető nemzeti rendelkezésekben előírt kötelezettségek hatálya alá tartozik.

105    Ugyanakkor, ami a konkrét kötelezettségeket, amelyek a felpereshez hasonló bizonyos üzemeltetők gázszállító vezetékeinek adott részére a módosított 2009/73 irányelv rendelkezései alapján vonatkozni fognak, valamint az e kötelezettségek pontos meghatározásának módját illeti, ezek a nemzeti átültető intézkedésektől fognak függni, amelyeket az a tagállam, amelynek parti tengerében a csővezeték e része található, a megtámadott irányelv – EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésével összefüggésben értelmezett – 2. cikke alapján legkésőbb 2020. február 24‑ig el fog fogadni vagy elfogadott.

106    Valamely irányelv ugyanis önmagában nem keletkeztethet magánszemélyekre vonatkozó kötelezettséget, következésképpen a nemzeti hatóságok – az említett irányelv átültetése érdekében e hatóságok által előzetesen elfogadott intézkedések hiányában – arra a gazdasági szereplőkkel szemben nem is hivatkozhatnak (1986. február 26‑i Marshall ítélet, 152/84, EU:C:1986:84, 48. pont; 2014. július 7‑i Group’Hygiène kontra Bizottság végzés, T‑202/13, EU:T:2014:664, 33. pont; lásd még ebben az értelemben: 1994. július 14‑i Faccini Dori ítélet, C‑91/92, EU:C:1994:292, 20. és 25. pont).

107    Így attól függetlenül, hogy a megtámadott irányelv rendelkezései egyértelműek és kellően pontosak‑e, ezek a rendelkezések az állami átültető intézkedések elfogadását megelőzően és attól függetlenül nem képezhetik a felperest terhelő kötelezettségek közvetlen forrását, és ennek alapján az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében önmagukban nem érinthetik közvetlenül a felperes jogi helyzetét (lásd ebben az értelemben: 2000. június 27‑i Salamander és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T‑172/98 és T‑175/98–T‑177/98, EU:T:2000:168, 54. pont; 2014. július 7‑i Group’Hygiène kontra Bizottság végzés, T‑202/13, EU:T:2014:664, 33. pont). Közelebbről, a német szabályozó hatóság a Németországi Szövetségi Köztársaság által a megtámadott irányelv átültetése érdekében elfogadott intézkedések hiányában nem követelheti meg a felperestől, hogy az említett irányelv által előírtak szerint eleget tegyen az esetében újonnan alkalmazandó kötelezettségeknek.

108    E tekintetben az a körülmény, hogy a felperes tevékenységeire részlegesen már az uniós jog, a jelen esetben a módosított 2009/73 irányelv irányadó, mindenesetre csupán a felperes azon döntésének következménye, hogy az Unió területén, a jelen esetben az uniós tagállamok parti tengerében kívánja tevékenységét fejleszteni és folytatni (lásd ebben az értelemben: 2011. december 21‑i Air Transport Association of America és társai ítélet, C‑366/10, EU:C:2011:864, 127. és 128. pont). A megtámadott irányelv azonban önmagában a hatálybalépése óta nem gyakorol közvetlen hatásokat a felpereshez hasonló gazdasági szereplők jogi helyzetére, és mindenesetre nem gyakorol ilyen hatásokat a 2. cikkének (1) bekezdésében foglalt átültetési határidő lejárta előtt.

109    Egyébiránt a felperes azon álláspontjának elfogadása, amely szerint a megtámadott irányelv hatálybalépése közvetlenül érintette a jogi helyzetét, azon az alapon, hogy az Északi Áramlat 2 kettős gázvezetékből álló rendszerének üzemeltetése egyébként nem tartozott volna a 2009/73 irányelv tárgyi hatálya alá, annak megállapítását jelentené, hogy minden alkalommal, amikor az Unió egy adott területet újonnan szabályoz oly módon, hogy a gazdasági szereplők számára őket korábban nem terhelő kötelezettségeket állapít meg, e jogi szabályozás, még ha irányelv formájában és a rendes jogalkotási eljárás szerint fogadják is el, az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében szükségképpen és közvetlenül érinteni fogja a gazdasági szereplőket. Márpedig egy ilyen megközelítés ellentétes lenne magával az EUMSZ 288. cikk harmadik bekezdésének szövegével, amely szerint „[a]z irányelv[ek] az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező[ek], azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyj[ák]”, és következésképpen azzal, hogy a gazdasági szereplők jogi helyzetét főszabály szerint az irányelvek átültetése érdekében elfogadott nemzeti intézkedések érintik.

110    Ezért a jelen esetben a felpereshez hasonló gazdasági szereplők csak a megtámadott irányelv átültetése érdekében a tagállamok, a jelen esetben a Németországi Szövetségi Köztársaság által elfogadásra kerülő vagy elfogadott nemzeti intézkedéseken keresztül fognak a megtámadott irányelvvel módosított 2009/73 irányelvben foglalt kötelezettségek hatálya alá tartozni vagy tartoznak e kötelezettségek hatálya alá (lásd ebben az értelemben: 2002. szeptember 10‑i Japan Tobacco és JT International kontra Parlament és Tanács végzés, T‑223/01, EU:T:2002:205, 47. pont; 2014. július 7‑i Group’Hygiène kontra Bizottság végzés, T‑202/13, EU:T:2014:664, 33. és 36. pont).

111    E tekintetben egyrészről a jelen kereset megindításának időpontjában a Németországi Szövetségi Köztársaságot illetően hiányoztak az ilyen intézkedések. Másrészről a felperes állításával ellentétben mindenesetre meg kell állapítani, hogy ami a tagállamok által legkésőbb 2020. február 24‑ig elfogadandó nemzeti átültető intézkedéseket illeti, amelyeknek a gazdasági szereplőkkel szemben kötelezővé kellett tenniük a megtámadott irányelvvel módosított 2009/73 irányelvben foglalt kötelezettségeket, a tagállamok mérlegelési mozgástérrel rendelkeztek ezen irányelv rendelkezéseinek végrehajtása során.

112    Ami ugyanis egyrészről a módosított 2009/73 irányelv 9. cikkében rögzített kötelezettségeket illeti, a tagállamoknak e 9. cikk (8) bekezdésének megtámadott irányelvvel beiktatott új első albekezdése, valamint e cikk megtámadott irányelvvel beiktatott (9) bekezdése alapján lehetőségük van arra, hogy úgy döntsenek, nem alkalmazzák az e 9. cikk (1) bekezdésében előírt, a szállítási rendszerek és a szállításirendszer‑üzemeltetők szétválasztására vonatkozó kötelezettséget. Pontosabban „dönthet[nek]” így az egy tagállamot egy harmadik országgal összekötő gázszállítási rendszernek az adott tagállam határa és az adott tagállam hálózatának első rendszerösszekötési pontja közötti részét illetően, egyrészről, amennyiben 2019. május 23‑án a szállítási rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, és másrészről, amennyiben 2019. május 23‑án a szállítási rendszer egy vertikálisan integrált vállalkozás része, és olyan szabályok vannak érvényben, amelyek a 2009/73 irányelv IV. fejezetének rendelkezéseinél nagyobb tényleges függetlenséget biztosítanak a szállításirendszer‑üzemeltető számára.

113    A felperes egyébiránt elismeri ezt a lehetőséget, hangsúlyozva, hogy „[s]zintén igaz, hogy a tulajdonjogi szétválasztást illetően a [megtámadott irányelvvel módosított 2009/73] irányelv lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a teljes szétválasztáshoz képest alternatívákat alkalmazzanak, tudniillik a független rendszerüzemeltető modelljét […] és a független szállításirendszer‑üzemeltető modelljét”. Hasonlóképpen meg kell állapítani, hogy a 2009/73 irányelv 14. cikkének a megtámadott irányelvvel beiktatott (1) bekezdése alapján a tagállamok dönthetnek úgy, hogy nem alkalmazzák a 9. cikk (1) bekezdését, és az érintett szállítási rendszer tulajdonosának javaslatára és a Bizottság jóváhagyásával független rendszerüzemeltetőt jelölnek ki.

114    Másrészről a 2009/73 irányelv megtámadott irányelvvel eszközölt módosításai, különösen a 36. cikket érintő módosítások és a 49a. cikk beiktatása alapján a nemzeti hatóságok dönthetnek úgy, hogy a „jelentősebb új gázipari infrastruktúr[ák]” és a „tagállam[ok] és […] harmadik ország[ok] közötti, 2019. május 23‑át megelőzően kiépített szállítóvezetékek” számára a módosított 2009/73 irányelv bizonyos cikkeitől, a jelen esetben a 36. cikket illetően a 9., 32., 33. és 34. cikktől, valamint a 41. cikk (6), (8) és (10) bekezdésétől, a 49a. cikket illetően pedig a 9., a 10., a 11. és a 32. cikktől, valamint a 41. cikk (6), (8) és (10) bekezdésétől való eltérést engedélyeznek.

115    E tekintetben a tagállamok feladata, hogy elfogadják azokat a nemzeti intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az érintett gazdasági szereplők számára az eltérés megadásának kérelmezését, a módosított 2009/73 irányelv 49a. cikkében előírt általános szempontokra tekintettel pontosan meghatározzák az ezen eltérések megadásának feltételeit, és meghatározzák az eljárás kereteit, amely a nemzeti szabályozó hatóságuk számára lehetővé teszi az ilyen kérelmekről a megtámadott irányelvben meghatározott határidőkön belül történő határozathozatalt. A nemzeti szabályozó hatóságok ezenkívül e feltételek végrehajtása érdekében széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az ilyen eltérések megadását és az esetleges konkrét feltételeket illetően, amelyekhez ezek az eltérések köthetők (lásd analógia útján: 2019. december 4‑i Polskie Górnictwo Naftowe i Gazownictwo kontra Bizottság ítélet, C‑342/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:1043, 48–53. pont).

116    A fentiekből következik, hogy a megtámadott irányelv rendelkezései nem érintik közvetlenül a felperest.

117    Végül, a felperes nem hivatkozhat a Bíróság által a 2008. március 13‑i Bizottság kontra Infront WM ítéletben (C‑125/06 P, EU:C:2008:159) alkalmazott megoldásra. Ez az ügy ugyanis a Nagy‑Britannia és Észak‑Írország Egyesült Királyságán kívüli más tagállamokhoz intézett bizottsági határozatra vonatkozott, amellyel a Bizottság jóváhagyta az ezen – akkori – tagállam által hozott intézkedéseket, ami azzal a következménnyel járt, hogy a nemzeti televíziós műsorszolgáltatókkal szemben bizonyos korlátokat szabott abban az esetben, ha e szolgáltatók olyan megjelölt események közvetítését irányozták elő, amelyekre vonatkozóan az elsőfokú eljárás felperese kizárólagos jogokat szerzett. Így az említett ügyben fennálló jogi és ténybeli helyzet egyáltalán nem hasonlítható a jelen ügyben fennálló helyzethez, amely kizárólag egy irányelvre vonatkozik, és ezenfelül nem atipikus.

118    A fenti megfontolások összességéből következik, hogy a megtámadott irányelv nem érinti közvetlenül a felperest. Márpedig, tekintettel arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének „második esete” szerinti feltételek esetében együttes feltételekről van szó, ez a megállapítás azzal a következménnyel jár, hogy a felperes e második eset alapján nem rendelkezhet kereshetőségi joggal a megtámadott irányelv megsemmisítése iránt (lásd ebben az értelemben: 2019. december 4‑i Polskie Górnictwo Naftowe i Gazownictwo kontra Bizottság ítélet, C‑342/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:1043, 37. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

119    Hozzá kell tenni, hogy a felperes állításával ellentétben az a körülmény, hogy a Parlament és a Tanács a megtámadott jogi aktust irányelv formájában fogadta el, vagy akár az, hogy úgy döntöttek, hogy a módosított 2009/73 irányelv új 49a. cikke alapján csak a „2019. május 23‑át megelőzően kiépített” gázvezetékek számára biztosítanak eltérést, nem korlátozhatja a felperesnek az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke szerinti, hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogát.

120    Az EUM‑Szerződés ugyanis egyrészt a 263. cikkével és a 277. cikkével, másrészt a 267. cikkével teljes jogorvoslati és eljárási rendszert hozott létre, melynek célja, hogy biztosítsa az uniós jogi aktusok jogszerűségének felülvizsgálatát, az uniós bíróságra ruházva azt (1986. április 23‑i Les Verts kontra Parlament ítélet, 294/83, EU:C:1986:166, 23. pont; 2002. július 25‑i Unión de Pequeños Agricultores kontra Tanács ítélet, C‑50/00 P, EU:C:2002:462, 40. pont; 2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 92. pont).

121    Így azok a felpereshez hasonló természetes vagy jogi személyek, amelyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti elfogadhatósági feltételek folytán nem támadhatják meg közvetlenül az általános hatályú uniós jogi aktusokat, védelemben részesülnek az ilyen aktusok velük szemben történő alkalmazása ellen (2013. október 3‑i Inuit Tapiriit Kanatami és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, C‑583/11 P, EU:C:2013:625, 93. pont).

122    Esetében ugyanis a felperesnek lehetősége van arra, hogy a német szabályozó hatóságnál a módosított 2009/73 irányelv 49a. cikke, vagy akár 36. cikke alapján eltérést kérjen, valamint adott esetben, hogy e hatóság határozatát német bíróság előtt a megtámadott irányelv érvénytelenségére hivatkozva vitassa, azt indítványozva, hogy e bíróság az EUMSZ 267. cikk alapján a megtámadott irányelv érvényességére vonatkozó, előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel forduljon a Bírósághoz (lásd ebben az értelemben: 2019. május 16‑i Pebagua kontra Bizottság ítélet, C‑204/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:425, 67. és 68. pont; 2019. december 4‑i Polskie Górnictwo Naftowe i Gazownictwo kontra Bizottság ítélet, C‑342/18 P, nem tették közzé, EU:C:2019:1043, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

123    E tekintetben a felperes állításával ellentétben semmilyen ok nem lenne arra, hogy egy ilyen előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítsanak azzal az indokkal, hogy a felperes az 1994. március 9‑i TWD Textilwerke Deggendorf ítéletből (C‑188/92, EU:C:1994:90) következő, és a közelmúltban a 2018. július 25‑i Georgsmarienhütte és társai ítéletben (C‑135/16, EU:C:2018:582, 43. pont) pontosított ítélkezési gyakorlat értelmében „kétségtelenül” jogosult lenne arra, hogy a megtámadott irányelv megsemmisítése iránt az EUMSZ 263. cikk alapján keresetet indítson. Épp ellenkezőleg, a jelen kereset elfogadhatatlanként történő elutasítása megerősíti, hogy a felperes az EUMSZ 263. cikk alapján nem rendelkezik kereshetőségi joggal.

124    Ennélfogva a keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, mivel a felperes a megtámadott irányelv megsemmisítése iránti kereshetőségi jogát az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében említett egyik esetre sem alapíthatja.

 A pervezető intézkedés iránti kérelemről

125    A pervezető intézkedés iránti kérelmében a felperes jelzi, hogy a 25 dokumentumban, amelyhez a Tanács a felperes munkavállalójának kérelmére válaszul csupán részleges hozzáférést biztosított, számos szövegrészt kitakartak. Ezért okkal feltételezi, hogy e kitakart szövegrészek igen relevánsak a jelen kereset kimenetele szempontjából, mivel valószínűleg olyan információkat tartalmaznak, amelyek alátámasztják, hogy az uniós jogalkotó által elfogadott megtámadott irányelv kifejezetten őt célozza. A felperes ennek bizonyítékaként arra hivatkozik, hogy – nyilvánvalóan más forrásból – megszerezte a 25 dokumentum közül, amelyhez megtagadták a teljes hozzáférést, kettő szerkesztetlen változatát. Márpedig e két, a Németországi Szövetségi Köztársaságnak az irányelvjavaslatra vonatkozó észrevételeit tartalmazó dokumentum igazolja, hogy a megtámadott irányelv kifejezetten a felperest célozta.

126    Ezért a felperes kéri, hogy a Törvényszék kötelezze a Tanácsot, hogy nyújtsa be a 25 dokumentum szerkesztetlen változatát, amelyekhez a felperes munkavállalója számára csupán részleges hozzáférést biztosítottak, valamint azon két dokumentumot, amelyeknek a felperessel való közlését a Tanács megtagadta, pontosítva, hogy az említett változatokban kitakarhatják a Tanács Jogi Szolgálata által adott véleményre vagy a személyes adatokra vonatkozó esetleges szövegrészeket.

127    A pervezető intézkedés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeiben a Tanács, amelyet a Parlament lényegében támogat, elsődlegesen azt kéri, hogy a Törvényszék utasítsa el ezt a kérelmet, mivel a kért dokumentumok nyilvánvalóan nem relevánsak a felperes kereshetőségi joga szempontjából. Egyébiránt hangsúlyozza, hogy a jelen ügy keretében a Törvényszék még közvetlenül sem vizsgálhatja felül az általa a felperes munkavállalójának kérelmeire válaszul az 1049/2001 rendelet alapján hozott határozatok jogszerűségét, épp ellenkezőleg, el kell utasítania a felperes arra irányuló kísérletét, hogy visszaélésszerű „document discovery” eljárást kezdeményezzen és megkerülje a munkavállalójával szemben hozott, a hozzáférést megtagadó határozatok – az EUMSZ 263. cikk szerinti jogorvoslat hiányában – végleges jellegét. A Tanács kéri továbbá, hogy a Törvényszék mindenesetre rendelje el a pervezető intézkedés iránti kérelem M. 26. és M. 30. számú mellékleteként benyújtott dokumentumoknak az ügy iratai közül történő eltávolítását, azon az alapon, hogy e dokumentumokat a felperes jogellenesen szerezte meg, következésképpen jogellenesen nyújtotta be és csatolta kérelméhez.

128    A Tanács, miközben hangsúlyozza, hogy a Bíróságnak a 2017. március 28‑i Rosneft ítélet (C‑72/15, EU:C:2017:236) alapjául szolgáló ügyben ezzel összefüggő kérdéskörrel kellett foglalkoznia, mivel ebben az ügyben a felperes az 1049/2001 rendeletben előírt eljárást arra kívánta felhasználni, hogy egy intézménytől az Unióval szemben magánfélként fennálló jogvitában tett állításait alátámasztó dokumentumokat szerezzen, lényegében jelzi, attól tart, hogy a jelen ügyben a felperes csak azt kívánja elérni, hogy a Törvényszék tegye szabályszerűvé a tagállamok megtámadott irányelvvel kapcsolatos belső vitáit és előzetes álláspontjait feltáró dokumentumok felperes általi birtoklását, azzal a céllal, hogy a felperes e dokumentumokat az általa az Unióval szemben kezdeményezett választottbírósági eljárásban a későbbiekben felhasználja, még akkor is, ha az e dokumentumok szerkesztetlen változatához való hozzáférést a Tanács az 1049/2001 rendelet alapján megtagadta tőle.

129    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a pervezető intézkedés iránti kérelem tárgyát képező dokumentumok a felperes szerint alátámaszthatják, hogy a felperest a megtámadott irányelv személyében érinti. Márpedig, mivel a felperes jogi helyzete közvetlen érintettségének az előbbiekben megállapított hiánya elegendő annak megállapításához, hogy a felperes nem rendelkezik kereshetőségi joggal a megtámadott irányelv megsemmisítése iránt, a jelen keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani anélkül, hogy szükség lenne a pervezető intézkedés iránti kérelemről való határozathozatalra.

130    Ami a Tanács arra irányuló kérelmét illeti, hogy a felperes által M. 26. és M. 30. számú mellékletként benyújtott e két dokumentum kerüljön eltávolításra az ügy iratai közül, hangsúlyozni kell, hogy ellentétben azzal, amit a felperes a 2020. január 27‑i – a felperesnek a Tanács e kiegészítő kérelmére vonatkozó önkéntes állásfoglalását tartalmazó – levelében állít, egy ilyen eljárási kérdést nem kell az eljárási szabályzat 130. cikkének (2) bekezdése alapján szükségképpen külön beadványban felvetni, és az ezenkívül az eljárás bármely szakaszában felvethető. A Tanácsnak a pervezető intézkedés iránti kérelemre vonatkozó észrevételeiben megfogalmazott kérelme tehát elfogadható.

131    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a két vitatott dokumentum a Németországi Szövetségi Köztársaság által a megtámadott irányelv elfogadásához vezető jogalkotási eljárásban képviselt álláspontokat tartalmazza.

132    2020. január 27‑i levelében a felperes vitatja, hogy e dokumentumok jogellenesen lennének a birtokában. Egyrészről hangsúlyozza, hogy e dokumentumokon nem szerepelt a „Restreint UE/EU Restricted” megjelölés, és a dokumentumok csupán azt jelezték, hogy egy címzetti körön belüli használatra készültek, és az e dokumentumok kezeléséért, valamint későbbi terjesztéséért kizárólag az említett kör tagjai felelősek. A felperes másrészről jelzi, hogy „[a]mennyiben egy ilyen kör egy tagja megoszt[ana] [vele] egy dokumentumot, rendkívül nehezen belátható, hogyan vezethetne ez jogellenességhez a rész[é]ről”.

133    E tekintetben meg kell állapítani, hogy 2020. január 27‑i levelében a felperes nem jelezte, hogy az uniós tagállamoknak a szóban forgó két dokumentum címzetti köréhez tartozó állandó képviselői közül melyek engedélyezték számára, hogy az említett dokumentumokkal rendelkezzen. A felperes a Németországi Szövetségi Köztársaság állandó képviselőjének mint az említett dokumentumok szerzőjének a hozzájárulására sem hivatkozott. Az sem tűnik ki, hogy e tagállam az 1049/2001 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése értelmében (erről a lehetőségről lásd: 2007. december 18‑i Svédország kontra Bizottság ítélet, C‑64/05, EU:C:2007:802, 85–89. pont) hallgatólagosan vagy kifejezetten hozzájárult volna ahhoz, hogy az említett észrevételeket – akár a felperes munkavállalója kérelmeinek a Tanács általi részleges elutasítását megelőzően, akár azt követően – a felperesnek továbbítsák.

134    E körülmények között meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság által a megtámadott irányelv elfogadási eljárásában előterjesztett észrevételek szerkesztetlen változatát jogszerűen szerezte meg.

135    Következésképpen helyt kell adni a Tanács arra irányuló kérelmének, hogy a felperes által M. 26. és M. 30. számú mellékletként benyújtott dokumentumok az ügy iratai közül eltávolításra kerüljenek, hangsúlyozva mindenesetre egyrészről, hogy e dokumentumok nem bizonyíthatják a felperesnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésének második esete szerinti közvetlen érintettségét, amely folytán a Törvényszéknek nem kellett elrendelnie e dokumentumok benyújtását annak érdekében, hogy az elfogadhatatlansági kifogásokról határozzon, és másrészről, hogy e dokumentumok tartalmának – többek között a jelen eljárás keretében történő – felfedése konkrétan és ténylegesen sérthetné az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében vett nemzetközi kapcsolatokhoz fűződő közérdek védelmét, különösen azáltal, hogy gyengítené az Unió helyzetét a vele szemben a felperes által kezdeményezett választottbírósági eljárásban, többek között amiatt, hogy a felperes által javasolt pervezető intézkedés Törvényszék általi elfogadása szabályszerűvé tehetné e dokumentumok szerkesztetlen változatának a felperes általi birtoklását.

 A beavatkozási kérelmekről

136    Az eljárási szabályzat 144. cikkének (3) bekezdése értelmében, ha az alperes a 130. cikk (1) bekezdése szerinti, elfogadhatatlansági vagy hatáskör hiányára alapozott kifogást nyújt be, a beavatkozási kérelmekről csak e kifogás elutasítása vagy az eljárást befejező határozatban való eldöntéséről szóló határozat meghozatala után lehet határozni. Ezenkívül ugyanezen szabályzat 142. cikkének (2) bekezdése értelmében a beavatkozás okafogyottá válik többek között akkor, ha a Törvényszék a keresetlevél elfogadhatatlanságát állapítja meg.

137    Márpedig tekintettel arra, hogy a Törvényszék a jelen ügyben helyt adott az elfogadhatatlansági kifogásoknak és a jelen végzés következésképpen befejezi az eljárást, az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Bizottság által előterjesztett, beavatkozás iránti kérelemről már nem szükséges határozni.

 A költségekről

138    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Parlament és a Tanács kérelmének megfelelően a felperest kötelezni kell a költségek viselésére.

139    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése értelmében az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket. Ezenkívül az említett eljárási szabályzat 144. cikkének (10) bekezdése alapján, ha az alapügyben a beavatkozási kérelemről történő határozathozatalt megelőzően befejeződik az eljárás, a beavatkozást kérelmező, valamint a felperes és az alperes maguk viselik a beavatkozási kérelemmel összefüggésben felmerült saját költségeiket. Következésképpen a felperes, a Parlament és a Tanács, valamint az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Bizottság maguk viselik a beavatkozási kérelmekkel kapcsolatban felmerült költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a Nord Stream 2 AG által benyújtott, A. 14. és O. 20. számú mellékleteket eltávolítja az ügy iratai közül, és nem veszi figyelembe a keresetlevél és a mellékletek azon szövegrészeit, amelyek ezen iratok részeit veszik át.

2)      A Törvényszék az Európai Unió Tanácsa által benyújtott közbenső kérelmet az ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Törvényszék a Nord Stream 2 által benyújtott, M. 26. és M. 30. számú mellékleteket eltávolítja az ügy iratai közül.

4)      A Törvényszék a keresetet mint elfogadhatatlant elutasítja.

5)      Az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és az Európai Bizottság által benyújtott beavatkozási kérelmekről nem szükséges határozni.

6)      A Törvényszék a Nord Stream 2‑t kötelezi az Európai Parlament és a Tanács költségeinek viselésére, a beavatkozási kérelmekkel kapcsolatban felmerült költségek kivételével.

7)      A Nord Stream 2, a Parlament és a Tanács, valamint az Észt Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Bizottság maguk viselik a beavatkozási kérelmekkel kapcsolatban felmerült költségeiket.

Luxembourg, 2020. május 20.

E. Coulon J. Svenningsen

hivatalvezető elnök

*      Az eljárás nyelve: angol.

1      Kitakart bizalmas adatok.