AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (kibővített első tanács)

2007. szeptember 17. (*)

„Verseny – Közigazgatási eljárás – A Bizottság vizsgálati hatásköre – A vizsgálat során lefoglalt dokumentumok – Az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme – Elfogadhatóság”

A T‑125/03. és T‑253/03. sz. egyesített ügyekben,

az Akzo Nobel Chemicals Ltd (székhelye: Hersham, Walton on Thames, Surrey [Egyesült Királyság]),

az Akcros Chemicals Ltd (székhelye: Hersham, Walton on Thames, Surrey),

(képviselik őket: C. Swaak, M. Mollica és M. van der Woude ügyvédek)

felpereseknek,

támogatják őket:

a Conseil des barreaux européens (CCBE) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviseli: J. Flynn QC),

az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten (székhelye: Hága [Hollandia], képviselik: O. Brouwer és C. Schillemans ügyvédek),

a European Company Lawyers Association (ECLA) (székhelye: Brüsszel, képviselik: M. Dolmans, K. Nordlander ügyvédek és J. Temple Lang solicitor),

az American Corporate Counsel Association (ACCA) – European Chapter (székhelye: Párizs [Franciaország], képviselik: G. Berrisch ügyvéd és D. Hull solicitor)

és

az International Bar Association (IBA) (székhelye: London [Egyesült Királyság], képviseli: J. Buhart ügyvéd),

beavatkozók,

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: R. Wainwright és C. Ingen-Housz, később: F. Castillo de la Torre és X. Lewis, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

elsősorban egyrészt a 2003. február 10-i C (2003) 559/4 bizottsági határozat megsemmisítése iránti kérelme, valamint szükséges mértékben a 2003. január 30-i C (2003) 85/4 bizottsági határozat – amelyekben a Bizottság arra kötelezi az Akzo Nobel Chemicals Ltd-t, az Akcros Chemicals Ltd-t, az Akcros Chemicals-t és azok leányvállalatait, hogy a[z EK 81.] és [EK 82.] cikk végrehajtásáról szóló, 1962. február 6-i 17. (első) rendelet 14. cikkének (3) bekezdése (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. kötet, 1. fejezet, 3. o.) értelmében (COMP/E‑1/38.589. sz. ügy) vessék alá magukat a Bizottság által elrendelt vizsgálatoknak – megsemmisítése iránti kérelme, másrészt pedig a Bizottság által a szóban forgó vizsgálat során lefoglalt bizonyos dokumentumok visszaadására, illetve e dokumentumok tartalmának felhasználásának megtiltására való kötelezés iránti kérelme (T‑125/03. sz. ügy), másodsorban pedig a 2003. május 8-i C (2003) 1533 végleges bizottsági határozat – amely határozat elutasítja a hivatkozott dokumentumoknak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege miatti védelmére vonatkozó kérelmet – megsemmisítése iránti kérelme (T‑253/03. sz. ügy) tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (kibővített első tanács),

tagjai: J. D. Cooke elnök, R. García‑Valdecasas, I. Labucka és M. Prek és V. Ciucă bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. június 28‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A tényállás és az eljárás

1        2003. február 10-én a Bizottság elfogadta a C (2003) 559/4 határozatot a 2003. január 30-i, C (2003) 85/4 bizottsági határozatnak a módosításáról, amelyben a Bizottság a Szerződés [81]. és [82]. cikkének végrehajtásáról szóló, 1962. február 6-i 17. tanácsi rendelet (Első rendelet a Szerződés 85. és 86. cikkének végrehajtásáról [HL 13. 1962. 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 14. cikke (3) bekezdése alapján többek között az Akzo Nobel Chemicals Ltd-t és az Akcros Chemicals Ltd-t, valamint a leányvállalataikat arra kötelezi, hogy vessék alá magukat egy, a lehetséges versenyellenes magatartás bizonyítékait kutató vizsgálatnak (a továbbiakban: a vizsgálatot elrendelő határozat).

2        2003. február 12-én és 13-án bizottsági tisztviselők az említett határozatok alapján az Office of Fair Trading (brit versenyhatóság, a továbbiakban: OFT) képviselőinek segítségével helyszíni vizsgálatot folytattak le a felperesek Manchester-Ecclesben (Egyesült Királyság) található helyiségeiben. A vizsgálat során a Bizottság tisztviselői nagyszámú dokumentumról készítettek másolatot.

3        E cselekmények során a felperesek képviselői felhívták a bizottsági tisztviselők figyelmét arra, hogy néhány dokumentumra valószínűleg kiterjed az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme („legal professional privilege”, az ügyvédi titok védelme).

4        A bizottsági tisztviselők ezek után közölték a felperesek képviselőivel, hogy a szóban forgó dokumentumokat felületesen át kell vizsgálniuk annak érdekében, hogy ők maguk dönthessék el, hogy az igényelt védelem esetlegesen vonatkozik‑e azokra. Hosszú vitát követően, illetve miután a Bizottság tisztviselői és az OFT tisztviselői felhívták a felperesek képviselőinek figyelmét a vizsgálat akadályozásának következményeire, az a döntés született, hogy a vizsgálat felelőse a felperesek egyik képviselőjének közvetlen jelenlétében felületesen átnézi a dokumentumokat.

5        A szóban forgó dokumentumok átvizsgálása során nézeteltérés bontakozott ki öt dokumentummal kapcsolatban, amelyeket végül két különböző módon kezelt a Bizottság.

6        E dokumentumok közül az első egy 2000. február 16-i dátummal ellátott, kétoldalas, gépelt feljegyzés, amelyet az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója címzett egyik felettesének. A felperesek szerint a feljegyzés olyan információkat tartalmaz, amelyeket alkalmazottakkal folytatott belső megbeszélések során az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója gyűjtött össze. Ezeket az információkat azért gyűjtötték össze, hogy külső jogi tanácsot kapjanak egy, az Akzo Nobel által kezdeményezett, a versenyjognak való megfelelési program keretében. A második dokumentum a feljegyzés egy második példánya, amelyen szerepel még egy kézzel írott megjegyzés, amely a felperesek egyik ügyvédjével való érintkezésre utal, többek között az ügyvéd nevét is megemlítve.

7        A felperesek e két dokumentummal kapcsolatos magyarázatainak meghallgatását követően a bizottsági tisztviselők nem tudtak azonnal végső döntésre jutni arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó dokumentumokat milyen védelemben kell részesíteni. Ezért azokat lemásolták, és egy lezárt borítékba helyezték, amelyet a vizsgálat befejeztével magukkal vittek. Kérelmükben a felperesek e két dokumentumot az „A sorozathoz” tartozóként jelölték meg.

8        A harmadik dokumentumot, amellyel kapcsolatban a bizottsági tisztviselők és a felperesek között vita bontakozott ki, az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának kézzel írt feljegyzései alkotják, amelyeket – a felperesek állítása szerint – a főigazgató az alkalmazottakkal folytatott megbeszélések során fogalmazott, és amelyeket az „A sorozat” nyomtatott feljegyzésének megfogalmazásához használtak fel. Végül pedig a szóban forgó két utolsó dokumentum két elektronikus levél, az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának és S. úrnak, az Akzo versenyjogi koordinátorának levélváltása. Ez utóbbi Advocaat [ügyvéd], a holland kamara tagja, aki akkoriban az Akzo Nobel jogi szolgálatának is tagja volt, tehát a cég állandó alkalmazásában állt.

9        Miután a vizsgálat felelőse megkapta ez utóbbi három dokumentumot, és meghallgatta a felperesek magyarázatait, úgy ítélte meg, hogy a dokumentumok biztosan nem esnek az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme alá. Ezért lemásolta és belerakta azokat az aktába, anélkül hogy lezárt borítékban elkülönítette volna a többi dokumentumtól. Kérelmükben a felperesek e három dokumentumot úgy jelölték meg, mint amelyek a „B sorozathoz” tartoznak.

10      2003. február 17-én a felperesek levelet juttattak el a Bizottsághoz, amelyben kifejtették, hogy szerintük miért esnek a bizalmas jelleg védelme alá mind az „A sorozat”, mind a „B sorozat” dokumentumai.

11      2003. április 1-jén kelt levelében a Bizottság arról tájékoztatta a felpereseket, hogy a 2003. február 17-i levelükben kifejtett érvek nem elegendőek annak alátámasztására, hogy a szóban forgó dokumentumok a bizalmas jelleg védelme alá esnek. A Bizottság azonban arra is felhívta a felperesek figyelmét, hogy kéthetes határidőn belül lehetőségük van észrevételeket tenni ehhez az előzetes értékeléshez, amely határidő leteltét követően a Bizottság végleges határozatot hoz.

12      2003. április 11-én a felperesek az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján keresetet nyújtottak be az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, amely elsősorban a 2003. február 10-i határozat, valamint szükséges mértékben a 2003. január 30-i határozat megsemmisítésére, másodsorban a vitás dokumentumok visszajuttatására irányult (T‑125/03. sz. ügy).

13      2003. április 17-én a felperesek tájékoztatták a Bizottságot arról, hogy a T‑125/03. sz. ügyben keresetet nyújtottak be. Arra is kitértek, hogy a keresetlevél tartalmazza azokat az észrevételeket is, amelyek megtételére a Bizottság 2003. április 1-jén hívta fel őket. Ugyanezen a napon a felperesek keresetet nyújtottak be az EK 242. és az EK 243. cikk alapján, amely különösen a 2003. február 10-i határozat végrehajtásának felfüggesztésére irányult (T‑125/03. R. sz. ügy).

14      2003. május 8-án a Bizottság elfogadta a C (2003) 1533 végleges határozatot, amelyben a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján elutasította a szóban forgó dokumentumok – mint az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés ‑ bizalmas jellegének védelmére irányuló kérelmet (a továbbiakban: 2003. május 8-i elutasító határozat). A határozat első cikkében a Bizottság elutasítja a felperesek arra irányuló kérelmét, hogy az „A sorozat” és a „B sorozat” dokumentumait juttassák vissza hozzájuk, továbbá hogy a Bizottság igazolja, hogy a dokumentumoknak a birtokában lévő minden másolatát megsemmisítette. A határozat 2. cikkében a Bizottság kifejezi arra irányuló szándékát, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot felnyitja, és a dokumentumokat elhelyezi az aktában. Mindazonáltal a Bizottság leszögezi, hogy erre a határozat megtámadására nyitva álló fellebbezési határidő lejárta előtt nem kerít sort.

15      2003. július 4-én a felperesek az EK 230. cikk negyedik bekezdése alapján keresetet nyújtottak be az Elsőfokú Bíróság Hivatalához, amely a 2003. május 8-i elutasító határozat megsemmisítésére irányult (T‑253/03. sz. ügy). Ettől elkülönítve, 2003. július 11-én a felperesek ideiglenes intézkedés iránti kérelmet nyújtottak be, amely többek között e határozat végrehajtásának felfüggesztésére irányult (T‑253/03. R. sz. ügy).

16      A 2003. július 30-án benyújtott kérelmével a Council of Bars and Law Societies of the European Union (az Európai Unió Ügyvédi Kamaráinak Tanácsa, a továbbiakban: CCBE), 2003. augusztus 7-i kérelmével az Algemene Raad van de Nederlandse Orde van Advocaten (a továbbiakban: Holland Ügyvédi Kamara), 2003. augusztus [11-i és] 18-i kérelmével pedig a European Company Lawyers Association (Társasági Jogászok Európai Egyesülete, a továbbiakban: ECLA) kérte, hogy a T‑125/03. sz. és a T‑253/03. sz. ügyekben a felperesek kereseti kérelmének támogatása érdekében beavatkozhasson a perbe. Az ötödik tanács elnökének 2003. november 4-i két végzése megengedte ezen egyesületek beavatkozását.

17      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2003. augusztus 1-jén benyújtott külön beadványában a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §-a szerinti elfogadhatatlansági kifogást emelt a T‑125/03. sz. ügyben benyújtott kereseti kérelemmel szemben.

18      2003. szeptember 8-án a T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz. ideiglenes intézkedés iránti eljárásban és az Elsőfokú Bíróság elnökének felhívására a Bizottság bizalmas megjelöléssel megküldte az Elsőfokú Bíróság elnökének a „B sorozat” dokumentumainak másolatát és az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot.

19      Az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet az Elsőfokú Bíróság elnöke 2003. október 30-i végzésével elutasította (T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ügy [EBHT 2003., II‑4771. o.]), míg a T‑125/03. R. sz. ügyben részben helyt adott az ideiglenes intézkedés iránti kérelemnek. Ennek alapján az Elsőfokú Bíróság elnöke felfüggesztette a 2003. május 8-i elutasító határozat azon rendelkezéseinek végrehajtását, amelyek szerint Bizottság úgy határozott, hogy felnyitja az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot. Az Elsőfokú Bíróság elnöke elrendelte, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot az Elsőfokú Bíróság Hivatala őrizze addig, amíg az Elsőfokú Bíróság az alapeljárásban ítéletet nem hoz. Hasonlóképpen, az Elsőfokú Bíróság elnöke hivatalosan feljegyezte a Bizottság azon nyilatkozatát, amely szerint a T‑253/03. sz. ügyben az alapeljárásban történő ítélethozatalig a „B sorozat” dokumentumaihoz való hozzáférést harmadik felek részére nem engedélyezi.

20      2003. október 17-én, illetve november 26-án benyújtott kérelmével a European Council on Legal Affairs, 2003. november 25-én benyújtott kérelmével pedig a Section on Business Law of the International Bar Association kérte, hogy a T‑125/03. sz. és a T‑253/03. sz. ügyben a felperesek kereseti kérelmének támogatása végett beavatkozhasson. Az Elsőfokú Bíróság 2004. május 28-i végzéseivel elutasította a kérelmeket.

21      2003. november 13-án a Bizottság az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzata 55. cikkének 2. §-a alapján soron kívüli elbírálás iránti kérelmet nyújtott be. 2004. október 8-án megismételte e kérelmét.

22      2003. november 25-én benyújtott kérelmével az American Corporate Counsel Association – European Chapter (Társasági Jogászok Amerikai Egyesülete – Európai Szekció, a továbbiakban: ACCA) kérte, hogy a T‑253/03. sz. ügyben a felperesek kereseti kérelmének támogatása végett beavatkozhasson. Az ötödik tanács elnöke 2004. március 10-i végzésével engedélyezte az ACCA beavatkozását.

23      Az Elsőfokú Bíróság elnöke 2004. március 5-i végzésével az eljárási szabályzat 114. cikkének 4. §-a alapján egyesítette a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást a T‑125/03. sz. ügy érdemének elbírálásával.

24      A Bíróság elnöke a Bizottság fellebbezése alapján a C‑7/04. P(R). sz., Bizottság kontra Akzo és Akcros ügyben 2004. szeptember 27-én hozott végzésével (EBHT 2004., I‑8739. o.) megsemmisítette az Elsőfokú Bíróság elnökének az Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ügyben 2003. október 30-án hozott végzésének rendelkező részét, amely felfüggesztette a 2003. május 8-i elutasító határozat végrehajtását, és úgy rendelkezett, hogy az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot az Elsőfokú Bíróság Hivatala őrizze. A Bíróság elnöke azonban hivatalosan feljegyezte a Bizottság azon nyilatkozatát, amely szerint a T‑253/03. sz. ügyben az alapeljárásban történő ítélethozatalig a „B sorozat” dokumentumaihoz való hozzáférést harmadik felek részére nem engedélyezi.

25      A Bíróság elnökének a Bizottság kontra Akzo és Akcros ügyben hozott végzése alapján az Elsőfokú Bíróság Hivatala 2004. október 15-i levelével visszaküldte a Bizottságnak az „A sorozat” dokumentumait tartalmazó lezárt borítékot.

26      2006. február 20-án benyújtott kérelmével az International Bar Association (Ügyvédi Kamarák Nemzetközi Egyesülete, a továbbiakban: IBA) kérte, hogy a T‑125/03. és T‑253/03. sz. ügyben a felperesek kereseti kérelmének támogatása végett beavatkozhasson. Az első tanács elnöke 2007. február 26-i két végzésével engedélyezte az IBA beavatkozását.

27      Az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 14. cikke alapján 2007. április 19-én, az első tanács javaslata nyomán, a feleknek az eljárási szabályzat 51. cikke szerinti meghallgatását követően úgy határozott, hogy az ügyeket a kibővített első tanács elé utalja.

28      Az eljárási szabályzat 50. cikke alapján a kibővített első tanács elnökének 2007. április 20-i végzésével a T‑125/03. és a T‑253/03. sz. ügyet a szóbeli eljárás és az ítélethozatal céljából egyesítették.

29      A kibővített első tanács 2007. április 25-i végzésével az Elsőfokú Bíróság, a Bíróság alapokmányának 24. cikke első bekezdése és az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 65. cikke b) pontja, 66. cikke 1. §-a és 67. cikke 3. §-ának második bekezdése alapján az „A sorozat” és a „B sorozat” dokumentumainak benyújtására hívta fel a Bizottságot. A Bizottság a megadott határidő alatt eleget tett a felhívásnak.

30      Az előadó bíró jelentése alapján az Elsőfokú Bíróság (kibővített első tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.

31      A 2007. június 28-i tárgyaláson a felek előadták érveiket és válaszaikat az Elsőfokú Bíróság által feltett kérdésekre.

 A felek kérelmei

32      A T‑125/03. sz. ügyben a felperesek keresetükben azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogást;

–        semmisítse meg a 2003. február 10-i határozatot és – a szükséges mértékben – a 2003. január 30-i határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság abban látja eljárási cselekményének – a lefoglalásnak és/vagy a helyszíni vizsgálatnak és/vagy a vitás dokumentumok elolvasásának – jogosultságát és/vagy jogi alapját;

–        kötelezze a Bizottságot a vitás dokumentumok visszajuttatására, és arra, hogy azok tartalmát semmilyen módon ne használja fel;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

33      A T‑125/03. sz. ügyben a CCBE, az ECLA és az IBA azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a 2003. február 10-i határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

34      A Holland Ügyvédi Kamara a T‑125/03. sz. ügyben szintén a felperesek kereseti kérelmét támogatja.

35      A Bizottság a T‑125/03. sz. ügyben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        másodlagosan, utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

36      A T‑253/03. sz. ügyben a felperesek keresetükben azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a 2003. május 8-i elutasító határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

37      A T‑253/03. sz. ügyben a CCBE, az ECLA, az ACCA és az IBA azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a 2003. május 8-i elutasító határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

38      A Holland Ügyvédi Kamara a T‑253/03. sz. ügyben szintén a felperesek kereseti kérelmét támogatja.

39      A Bizottság a T‑253/03. sz. ügyben azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A kereset elfogadhatóságáról a T‑125/03. sz. ügyben

 A felek érvei

40      A Bizottság úgy véli, hogy a T‑125/03. sz. ügyben benyújtott kereset elfogadhatatlan, mivel az ezzel megtámadott aktus, nevezetesen a vizsgálatot elrendelő határozat nem az az aktus, amely a jelen eljárás tárgyát képező joghatásokat kiváltotta. Megállapítja, hogy a megsemmisítés iránti kereset csak akkor elfogadható, ha először is, a megtámadott aktus olyan joghatásokat vált ki, amelyek a felperes érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (a Bíróság 60/81. sz., IBM kontra Bizottság ügyben 1981. november 11-én hozott ítéletének [EBHT 1981., 2639. o.] 9. pontja), másodszor pedig, a felperesnek érdekében áll ezen aktus megsemmisítése (a Bíróság 92/78. sz., Simmenthal kontra Bizottság ügyben 1979. március 6-án hozott ítéletének [EBHT 1979., 777. o.] 32. pontja). Annak megállapítása érdekében, hogy valamely aktus kivált‑e ilyen joghatásokat, az aktus lényegét kell tekintetbe venni (az Elsőfokú Bíróság T‑251/00. sz., Lagardère és Canal+ kontra Bizottság ügyben 2002. november 20-án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑4825. o.] 63. és 64. pontja). A jelen ügyben azonban a vizsgálatot elrendelő határozat nem áll közvetlen összefüggésben a jelen eljárás tárgyával. A szóban forgó dokumentumok lefoglalása ugyanis világosan elhatárolható a vizsgálatot elrendelő határozattól, amely az előbbinek pusztán jogalapjául szolgál.

41      A Bizottság megállapítja, hogy a jelen ügy körülményei között az a cselekmény, amely közvetlenül érintette a felperesek jogi helyzetét, a vizsgálat elrendelésétől elkülönülő eljárás, mégpedig az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmére irányuló különleges eljárás tárgyát képezi, amelyet a Bíróság 155/79. sz., AM & S kontra Bizottság ügyben 1982. május 18-án hozott ítélete (EBHT 1982., 1575. o.) (a továbbiakban: az AM & S ügyben hozott ítélet) hozott létre. Ezen eljárás keretében a szóban forgó dokumentumok lefoglalása csak a 2003. május 8-i elutasító határozat előkészítő cselekménye volt, amely határozatban a Bizottság végül foglalkozott e dokumentumok védelmének kérdésével. Ezért a lefoglalás cselekménye önmagában nem minősül megtámadható aktusnak. Mindenesetre, még ha elfogadjuk is, hogy a vizsgálatot elrendelő határozatot eredetileg meg lehetett támadni, a 2003. május 8-i elutasító határozat későbbi meghozatala a kérelmet tárgytalanná tette. A Bizottság előadja továbbá, hogy a vizsgálat során végrehajtott eljárási cselekmények esetleges szabálytalanságát – még a jogszerűségük felülvizsgálatára szolgáló külön eljárás hiányában is – a versenyszabályok megsértését megállapító végleges határozat ellen indított keresetben is fel lehet vetni.

42      A felperesek erre azt válaszolják, hogy a vizsgálatot elrendelő határozat megsemmisítése járhat jogkövetkezményekkel rájuk nézve, ideértve különösen a lefoglalt dokumentumok Bizottság általi birtokban tartásának és felhasználásának jogellenessé tételét. Elismerik, hogy a határozat nem közvetlenül e dokumentumokra irányul, és hogy valójában a dokumentumok Bizottság általi, később bekövetkezett lefoglalása és megvizsgálása járt hátrányos hatással jogi helyzetükre nézve, nem pedig a határozat. A felperesek mindenesetre arra hivatkoznak, hogy amennyiben a Bizottság, mielőtt meghozna valamely, valószínűleg megtámadható eseti aktust az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme iránti kérelem tárgyában, meggyőződik a kérdéses dokumentumok tartalmáról, ez azonnal és visszafordíthatatlanul hátrányosan érinti a szóban forgó vállalkozás jogi helyzetét. Így a megtámadható aktus nem lehet más, mint a vizsgálatot elrendelő határozat.

43      A felperesek előadják, hogy a jelen ügyben nem kellett várniuk egy következő, a vitás dokumentumok védelemben részesítését elutasító ad hoc határozat Bizottság általi lehetséges meghozataláig, mielőtt a közösségi bíróságokhoz fordultak volna. E határozat, bármi legyen is az, nem tekinthető a jogi helyzetüket sértő aktusnak, mivel ez a sérelem már bekövetkezett, amikor a Bizottság elolvasta a jogvita tárgyát képező dokumentumokat. Továbbá, ellentétben a Bizottság által állítottakkal, a Bizottság a vizsgálat befejeztével nem nyújtott semmilyen garanciát a felperesek számára, hogy ésszerű időn belül meghozza a dokumentumok bizalmasságára vonatkozó határozatát. A felperesek előadják továbbá, hogy szintén nem kell várniuk az esetleges végleges, bírságot kiszabó határozat Bizottság általi meghozataláig, mielőtt a közösségi bíróságokhoz fordulhatnának az ügyben. Akkor is képesnek kell lenniük a bizalmassághoz való joguk védelmére, ha az ügy nem jogsértést megállapító határozattal vagy a vizsgálatot megszüntető határozattal zárul. Hasonlóképpen, a bírságot kiszabó határozat ellen indított kereset nem elegendő ahhoz, hogy jogi helyzetüket megfelelő védelemben részesítse.

44      A felperesek előadják továbbá, hogy a vitás dokumentumok Bizottság általi lefoglalása és tartalmuk megvizsgálása önmagában nem tekinthető úgy, hogy megváltoztatta volna jogi helyzetüket, tekintettel arra, hogy ezek a dokumentumok megismerésére irányuló aktusok csupán a vizsgálatot elrendelő határozat végrehajtását jelentik, és attól nem különíthetők el. A felperesek vitatják továbbá a Bizottság arra vonatkozó érvét, amely szerint a szóban forgó dokumentumok lefoglalása csak a 2003. május 8-i elutasító határozat előkészítő aktusát jelentette. Ezért nem kétséges, hogy – legalábbis a „B sorozat” dokumentumait illetően – a Bizottság a vizsgálat során egyoldalúan úgy határozott, hogy azok nem tartoznak védelem alá, kötelezte a felpereseket azok bemutatására, és meggyőződött tartalmukról. A 2003. május 8-i elutasító határozat a jelen ügyben csak akkor lehetett volna a megtámadható aktus, ha a Bizottság a két sorozat dokumentumait, azok előzetes megvizsgálása nélkül, lezárt borítékba helyezte volna. A jelen ügyben azonban ezzel ellentétben az elutasító határozat pusztán megerősítette a Bizottságnak a „B sorozat” dokumentumai felfedését elrendelő határozatát.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

45      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK 230. cikk értelmében a megsemmisítés iránti kereset alapjául szolgáló intézkedések azok lehetnek, amelyek a felperes jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával a felperes érdekeit érintő kötelező joghatást váltanak ki (a fent hivatkozott IBM kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 9. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑10/92–T‑12/92. és T‑15/92. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1992. december 18-án hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑2667. o.] 28. pontja). A közbenső intézkedések, amelyeknek célja a végső határozat előkészítése, főszabály szerint nem jelentenek megtámadható intézkedést. Az ítélkezési gyakorlatból azonban az következik, hogy az olyan előkészítő eljárás során meghozott intézkedések, amelyek önmagukban is végpontját jelentik egy, a Bizottságot érdemi döntésre feljogosító eljárástól különböző eljárásnak, és a felperes érdekeit érintő kötelező joghatást váltanak ki [annak] jogi helyzetét jelentősen megváltoztatva, szintén megtámadható intézkedésnek minősülnek (az IBM kontra Bizottság ítélet 10. és 11. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑213/01. és T‑214/01. sz., Österreichische Postsparkasse és Bank für Arbeit und Wirtschaft kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 7-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1601. o.] 65. pontja).

46      Amikor valamely vállalkozás az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmére hivatkozik annak érdekében, hogy meggátolja valamely dokumentumnak a 17. rendelet 14. cikke alapján elrendelt vizsgálat során történő lefoglalását, a Bizottság e kérelmet elutasító határozata jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával joghatásokat vált ki a vállalkozás tekintetében. E határozat ugyanis megtagadja a vállalkozástól a közösségi jog által előírt védelmet, végleges jellegű, és független a versenyjogi szabályok megsértését megállapító végső határozattól (lásd ebben az értelemben az AM & S ügyben hozott ítélet 27. és 29–32. pontját; lásd még, analógia útján, a Bíróság 53/85. sz., AKZO Chemie kontra Bizottság ügyben 1986. június 24-én hozott ítéletének [EBHT 1986., 1965. o.] 18–20. pontját).

47      E tekintetben az Elsőfokú Bíróság rámutat arra, hogy a vállalkozás számára nyitva álló azon lehetőség, hogy keresetet indítson a versenyjogi szabályok megsértését megállapító végső határozat ellen, nem jelent számára megfelelő jogvédelmet. Egyrészt lehetséges, hogy a közigazgatási eljárás nem jut el a jogsértést megállapító határozatig. Másrészt az e határozat ellen indítható kereset, ha egyáltalán sor kerül ilyenre, semmiképpen nem megfelelő eszköz arra, hogy a vállalkozás kiküszöbölje azokat a visszafordíthatatlan hatásokat, amelyeket a vállalkozás bizalmas jelleg által védett iratainak szabálysértő közlése vonna maga után (lásd, analógia útján, az AKZO Chemie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 20. pontját).

48      A fentiekből következik, hogy a Bizottság határozata, amellyel elutasítja meghatározott dokumentumnak annak bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítését – és adott esetben elrendeli a szóban forgó dokumentum bemutatását –, lezárását jelenti egy, a Bizottságot a versenyszabályok megsértése fennállásáról határozó érdemi döntésre feljogosító eljárástól eltérő külön eljárásnak, és így megsemmisítés iránti keresettel megtámadható intézkedésnek minősül, amellyel együtt szükség esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelmet is be lehet nyújtani, kérve többek között a határozat végrehajtásának felfüggesztését, amíg az Elsőfokú Bíróság az alapeljárásban ítéletet nem hoz.

49      Ugyanígy, amikor a Bizottság valamely vizsgálat során olyan dokumentumot foglal le, amelyről azt állítják, hogy bizalmas jellegű, és azt a vizsgálati aktába helyezi, anélkül hogy lezárt borítékba tette volna, illetve anélkül hogy formális elutasító határozatot hozott volna, ez a fizikai cselekmény a Bizottság arra vonatkozó hallgatólagos döntését foglalja magában, hogy elutasítja a vállalkozás által igényelt védelmet (lásd, analógia útján, az AKZO Chemie kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 17. pontját), és lehetővé teszi a Bizottság számára a szóban forgó dokumentum azonnali megvizsgálását (lásd az alábbi 86. pontot). E hallgatólagos döntésnek ugyancsak megsemmisítés iránti keresettel megtámadhatónak kellene lennie.

50      A jelen ügyben először is, az „A sorozat” dokumentumait illetően rá kell mutatni, hogy a felperesek helyiségeiben folytatott vizsgálat során a Bizottság tisztségviselői nem tudtak azonnal végleges döntésre jutni arra vonatkozóan, hogy a szóban forgó dokumentumokat milyen védelemben kell részesíteni, ezért azokat lemásolták és lezárt borítékba helyezték, amelyet a vizsgálat befejeztével magukkal vittek (lásd a fenti 7. pontot). A Bizottság csak a 2003. május 8-i elutasító határozatban utasította el véglegesen a felpereseknek a dokumentumok bizalmas jellegük alapján történő védelemben részesítése iránti kérelmét. E határozatban a Bizottság kifejezi arra irányuló szándékát is, hogy a szóban forgó dokumentumokat tartalmazó lezárt borítékot a határozat megtámadására nyitva álló fellebbezési határidő lejártát követően felnyitja, és a dokumentumokat elhelyezi az aktában (lásd a fenti 14. pontot). Nem vitatott továbbá, hogy a Bizottság az elutasító határozatot a lezárt boríték felnyitása, és így az „A sorozat” dokumentumainak megvizsgálása nélkül hozta meg.

51      Másodszor, a „B sorozat” dokumentumait illetően – az „A sorozat” dokumentumaitól eltérően – rá kell mutatni, hogy a vizsgálat időpontjában a Bizottság úgy ítélte meg, hogy azok nyilvánvalóan nem esnek a bizalmas jelleg védelme alá, a felperesek erre irányuló kérelme ellenére. Következésképpen ezekről másolatot készített, és azokat lezárt borítékba helyezés nélkül betette az aktába (lásd a fenti 9. pontot). A bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítést a „B sorozat” dokumentumai tekintetében a Bizottság tehát már a vizsgálat időpontjában elutasította. Erre továbbá abban a pillanatban került sor, amikor a Bizottság meg tudta vizsgálni e dokumentumok tartalmát.

52      A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperesek jogi helyzetének jelentős megváltoztatásával járó, a felperesek érdekeit érintő kötelező joghatást kiváltó intézkedéseket a „B sorozat” dokumentumai tekintetében a dokumentumok lefoglalásának és lezárt borítékba helyezés nélkül az aktába helyezésének fizikai cselekményében megnyilvánuló hallgatólagos elutasító határozat, az „A sorozat” dokumentumai tekintetében pedig a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítés iránti kérelmet elutasító, 2003. május 8-i formális határozat jelentette. E két határozat tehát megsemmisítés iránti keresettel megtámadható.

53      Hasonlóképpen, 2003. május 8-i határozatában a Bizottság a „B sorozat” dokumentumai tekintetében is véglegesen elutasította a felpereseknek a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítés iránti kérelmét (lásd a fenti 14. pontot). Ezzel a Bizottság eleget tett az e dokumentumok védelemben részesítése iránti kérelmet elutasító formális határozat meghozatalára vonatkozó kötelezettségének, és így lezárta az erre szolgáló külön eljárást. E határozat így nem pusztán megerősítő jellegű a „B sorozat” dokumentumait illetően. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a felperesek jogosultak voltak megtámadni e határozatot a „B sorozat” dokumentumai tekintetében is. Meg kell jegyezni továbbá, hogy a Bizottság nem kifogásolta a felperesek T‑253/03. sz. ügyben indított, a 2003. május 8-i elutasító határozat ellen irányuló keresetének elfogadhatóságát e dokumentumok tekintetében.

54      Másrészt viszont az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a vizsgálatot elrendelő határozat – a megtámadott intézkedés a T‑125/03. sz. ügyben – nem járt a felperesek által megsemmisítés iránti keresetükben állított joghatásokkal.

55      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy valamely jogi aktus jogszerűségét a határozat meghozatalakor fennálló jogi és ténybeli helyzetre tekintettel kell értékelni, és így a határozat meghozatalát követő cselekmények nem befolyásolhatják a határozat érvényességét (lásd a Bíróság 96/82–102/82., 104/82., 105/82., 108/82. és 110/82. sz., IAZ és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. november 8-án hozott ítéletének [EBHT 1983., 3369. o.] 16. pontját és a 85/87. sz., Dow Benelux kontra Bizottság ügyben 1989. október 17-én hozott ítéletének [EBHT 1989., 3137. o.] 49. pontját). Így az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a 17. rendelet 14. cikkén alapuló vizsgálat keretében valamely vállalkozás nem hivatkozhat a helyszíni vizsgálat lefolytatása során elkövetett jogsértésekre annak a határozatnak a megsemmisítésére irányuló kérelme alátámasztására, amely alapján a Bizottság ezt a helyszíni vizsgálatot lefolytatja (lásd ehhez a Dow Benelux kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 49. pontját, valamint az Elsőfokú Bíróság T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20-án hozott ítéletének [EBHT 1999., II‑931. o.] 413. pontját). Ezért a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat felhasználása nincs kihatással a helyszíni vizsgálatot elrendelő határozat jogszerűségére (az Elsőfokú Bíróság T‑339/04. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben 2007. március 8-án hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 54. pontja, valamint a T‑340/04. sz., France Télécom kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [az EBHT-ban még nem tették közzé] 126. pontja).

56      A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a felperesek által vitatott intézkedésekre és határozatokra a vizsgálatot elrendelő határozat meghozatalát követően került sor. E határozat pusztán felhatalmazza a Bizottságot a felperesek helyiségeibe való belépésre és a releváns üzleti nyilvántartásokról másolatok készítésére. Nem tartalmaz semmilyen utalást az A és a B sorozat dokumentumaira, és nem utal az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének kérdésére. Továbbá, mint azt a felperesek is elismerik, e dokumentumoknak a Bizottság általi későbbi lefoglalása és megvizsgálása változtatta meg jogi helyzetüket, és nem e határozat (lásd a fenti 42. pontot). Azonban, mint azt megállapítottuk, ezek az intézkedések kifejezetten a bizalmas jelleg egyes dokumentumokra történő alkalmazásának kérdésére irányuló külön eljárást jelentenek (lásd a fenti 45–48. pontot).

57      A fentiek alapján az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a T‑125/03. sz. ügyben a vizsgálatot elrendelő határozat ellen indított keresetet – mint elfogadhatatlant – el kell utasítani. Ezért a T‑253/03. sz. ügyben indított keresetet kell érdemben vizsgálni.

 Az ügy érdeméről a T‑253/03. sz. ügyben

58      A felperesek előadják, hogy a Bizottság megsértette az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének elvét, és ezzel megsértette az EK‑Szerződést és a 17. rendeletet. A felperesek keresetük alátámasztása érdekében három jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap arra irányul, hogy a bizalmas jelleg elvének alkalmazására vonatkozó eljárásokat megsértették. A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság jogellenesen tagadta meg a szóban forgó öt dokumentum ilyen védelemben való részesítését. A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy megsértették e a védelem alapját képező alapvető jogokat.

 Az első, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének alkalmazására vonatkozó eljárások megsértését állító jogalapról

 A felek érvei

59      A felperesek azt állítják, hogy a Bizottság megsértette az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének alkalmazására vonatkozó eljárást, megsértette az EK 242. cikket és a felperesek azon jogát, hogy a közösségi bíróságokhoz fordulhassanak, valamint megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

60      A felperesek megállapítják, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletben a Bíróság meghatározta a Bizottság által abban az esetben követendő eljárást, amikor a 17. rendelet 14. cikke alapján vizsgálatnak alávetett vállalkozás a bizalmas jellegre hivatkozással megtagadja egyes üzleti nyilvántartások bemutatását. Az eljárás három lépésből áll. Először is, a vállalkozás feladata, hogy a Bizottság tisztségviselői számára – anélkül, hogy a kérdéses dokumentumok tartalmát fel kellene fednie – olyan releváns információkat szolgáltasson, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a dokumentumok megfelelnek a bizalmas jellegen alapuló védelmet indokolttá tevő feltételeknek. Második lépésként, ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, a Bizottság feladata, hogy a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján elrendelje a kérdéses dokumentumok bemutatását. A felperesek elismerik, hogy alternatív módon, az AM & S ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló megfontolásokkal összhangban, a Bizottság vizsgálat során másolatot készíthet a kérdéses dokumentumokról, és azokat lezárt borítékba helyezheti. Harmadik és utolsó lépésként, ha az érintett vállalkozás továbbra is a szóban forgó védelemre hivatkozik, a közösségi bíróságok döntik el a vitát.

61      A felperesek szerint két alapvető pontot kell hangsúlyozni. Először is, a Bíróság nem szándékozott megengedni a Bizottság számára valamely dokumentum tartalmának megvizsgálását annak eldöntése érdekében, hogy alkalmazandó‑e a bizalmas jellegen alapuló védelem. Másodszor, egyedül a közösségi bíróságok feladata e védelem alkalmazására vonatkozó viták eldöntése. A felperesek megjegyzik továbbá, hogy azon dokumentumoknak a vizsgálati eljárás során való puszta elolvasása, amelyekre vonatkozóan kérték e védelemben részesítést, ellentétes magának a bizalmas jelleg elvének a lényegével. Ez az elv azonnal és orvosolhatatlanul sérül, amikor védett dokumentum tartalmának felfedésére kerül sor (M. Warner főtanácsnok AM & S ügyre vonatkozó indítványa [EBHT 1982., 1619., 1638. és 1639. o.], illetve Sir Gordon Slynn főtanácsnok AM & S ügyre vonatkozó indítványa [EBHT 1982., 1642. és 1662. o.]). Felületes vizsgálat helyett a Bizottságnak – kétség esetén – a vita későbbi eldöntése céljából lezárt borítékba kellene helyeznie az érintett dokumentumokat, anélkül hogy azokat előzőleg megnézte volna.

62      A felperesek szerint azonban a Bizottság az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített eljárás három lépésének egyikét sem követte.

63      Az első lépést illetően a felperesek előadják, hogy a Bizottság kényszerítette őket a kérdéses dokumentumok tartalmának felfedésére annak ellenére, hogy ők hivatkoztak azok bizalmas jellegére. A dokumentumok felfedését követően hosszú vitára került sor a felperesek jogtanácsosa és a Bizottság között az e dokumentumok átvizsgálása során követendő eljárást illetően. A Bizottság tájékoztatta a felpereseket, hogy bármilyen további késlekedés a dokumentumok átadását és megvizsgálását illetően a vizsgálat akadályozásának minősül, és az egyesült királyságbeli Competition Act (versenytörvény) 65. szakasza alapján bűncselekménynek minősülhet, amely szabadságvesztéssel és pénzbüntetéssel büntetendő. A felperesek csak erős tiltakozás mellett adták át megvizsgálásra a „B sorozat” dokumentumait a Bizottságnak. Ezenkívül a vizsgálat során a Bizottság tisztviselői elolvasták és perceken keresztül vázolták egymásnak az A és B sorozat dokumentumainak tartalmát.

64      Az eljárás második lépését illetően a felperesek előadják, hogy a Bizottságnak – mivel úgy ítélte meg, hogy a felhozott információk és érvek nem alkalmasak annak bizonyítására, hogy a vitás dokumentumok védelem alá esnek – határozatot kellett volna hoznia, amelyben kötelezi őket a dokumentumok bemutatására, mielőtt ténylegesen eltávolítja a dokumentumokat a felperesek helyiségeiből. A Bizottság azonban nem így járt el. Ami az „A sorozat” dokumentumait illeti, a Bizottság ezeket lezárt borítékba helyezte és magával vitte Brüsszelbe. A felperesek szerint, bár a lezárt boríték-eljárás önmagában nem sérti a bizalmas jelleg lényegét, nem áll összhangban a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben meghatározott eljárással. A „B sorozat” dokumentumait illetően a Bizottság elutasította a felperesek azon javaslatát, hogy ezeket is helyezzék lezárt borítékba, és a többi lefoglalt dokumentumhoz tette a dokumentumokat, megfosztva így a felpereseket annak lehetőségétől, hogy igazolják, hogy a bizalmas jelleg alapján ezeket is védelemben kellene részesíteni.

65      A harmadik lépést illetően a felperesek előadják, hogy a Bizottság nyilvánvalóan megsértette az AM & S ügyben hozott ítéletben meghatározott eljárást, amikor a 2003. május 8-i elutasító határozatban egyoldalúan úgy döntött, hogy a vitás dokumentumokra nem terjed ki a bizalmas jelleg védelme. Azzal, hogy a Bizottság magára ruházta az elsőfokú döntés jogát, megfosztotta a közösségi bíróságokat a lehetőségtől, hogy akkor rendezzék a vitát, amikor ez a védelem még nem sérült.

66      A CCBE előadja, hogy a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben meghatározott eljárás célja annak biztosítása, hogy abban az esetben, ha a Bizottság és a vizsgálat alá vont vállalkozás nem tud rendezni egy adott érintkezés védett jellegére vonatkozó vitát, a Bíróságnak kell döntenie, és a Bizottság a döntés előtt nem szerezhet tudomást a dokumentum tartalmáról. A Bizottság nem jogosult továbbá felületesen átnézni a dokumentumokat, mivel fennáll a veszélye, hogy ezáltal tudomást szerez tartalmukról. A CCBE elfogadja, hogy a bizalmas jellegre való hivatkozás nem adhat lehetőséget a vállalkozás számára a dokumentumok elrejtésére vagy megsemmisítésére, azonban nem találja megfelelő megoldásnak, hogy a Bizottság tisztviselői másolatot készítsenek, és azt – akár lezárt borítékban – magukkal vigyék. Ha a dokumentumokat a Bizottság őrzi, akkor legalább a Bizottság egy meghallgatási tisztviselőjének kellene azokat közvetlenül megküldeni, akinek a hatáskörét oly módon ki kellene bővíteni, hogy az biztosítékot nyújtson arra vonatkozóan, a dokumentumokhoz a Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságától senki nem fog hozzáférni. A CCBE mindenesetre hajlik arra, hogy a dokumentumokat az Elsőfokú Bíróság Hivatalához kellene benyújtani, vagy független harmadik félre kellene bízni.

67      A Holland Ügyvédi Kamara előadja, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének célja nem csupán a védett dokumentumok felhasználásának, hanem azok felfedésének is a megakadályozása. Valamely dokumentum felületes átnézése már ennek az elvnek a megsértésével járhat. Az ECLA megállapítja, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletben a Bíróság a bizalmasság elvén alapuló olyan eljárást dolgozott ki, amely tiltja a védett dokumentum felfedését. Az arányos megközelítést a dokumentumok lezárása és azok független harmadik fél, például a meghallgatási tisztviselő általi megvizsgálása jelenti. Mindenesetre a Bíróság feladata a bizalmasság kérdésében való döntés. Végül az ACCA előadja, hogy a bizalmas jelleg alkalmazására vonatkozó jogviták rendezését független választottbíróra kellene bízni.

68      A Bizottság hangsúlyozza, hogy a Bíróság, bár az AM & S ügyben hozott ítéletben külön eljárást határozott meg az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegére vonatkozó jogviták megoldására, nem tulajdonított feltétlen értéket ennek az eljárásnak. Az ítélet nem követeli meg a Bizottságtól, hogy minden olyan esetben, amikor erre az elvre hivatkoznak, ne készítsen másolatot a dokumentumokról, és ezeket utólag kérje a vállalkozástól. Az eredeti vizsgálat az AM & S ügyben a 17. rendelet 14. cikkének (2) bekezdésén alapult, amely lehetővé teszi a vállalkozás számára, hogy megtagadja a dokumentumok bemutatását, nem pedig, mint a jelen ügyben, a 14. cikk (3) bekezdésén, amely megköveteli, hogy a vállalkozás vesse alá magát a vizsgálatnak. Ugyanis ez az ítélet egyetlen elvet rögzít, nevezetesen azt, hogy a Bizottságnak indokolással ellátott határozatot kell hoznia arról, hogy a szóban forgó dokumentumok ügyvédi titok körébe tartoznak‑e, annak érdekében, hogy lehetővé tegye a vállalkozásnak, hogy az ügyben a közösségi bíróságokhoz fordulhasson.

69      A Bizottság jelenleg a következő eljárást alkalmazza: ha valamely dokumentum általános külalakjának, fejlécének, címének és egyéb jellemzőinek felületes átnézése, valamint a vállalkozás arra vonatkozó előadásai alapján nem kétséges, hogy az bizalmas jellegű, a dokumentumot félreteszik; ha a felületes átnézés alapján nem kétséges, hogy a dokumentum nem lehet bizalmas jellegű, másolatot készítenek róla és a vizsgálati iratokhoz teszik; végül pedig, ha a felületes átnézés alapján kétségek merülnek fel a bizalmas jelleg kérdését illetően, a dokumentumot nem vizsgálják, az értékelést elhalasztják, a dokumentum másolatát zárt borítékba helyezik, és azt a Bizottság magával viszi.

70      A Bizottság szerint a dokumentum helyszínen végzett felületes átnézésének nincs más célja, mint annak megállapítása, hogy a bizalmas jelleg nem zárható‑e ki, és e tekintetben minden kétséget az érintett vállalkozásnak kedvező módon értelmeznek, és az automatikusan a lezárt boríték-eljáráshoz vezet. A Bizottság arra vonatkozó lehetősége, hogy előzetesen véleményt alkosson a bizalmas jelleg alkalmazására vonatkozó kétségekről, azzal az előnnyel jár, hogy csökkenti a védelem iránti megalapozatlan igények kockázatát, és összhangban áll az AM & S ügyben hozott ítélettel. A lezárt boríték-eljárással továbbá elkerülhető a dokumentumok vállalkozás általi megsemmisítésének veszélye. A Bizottság megállapítja továbbá, hogy a tagállamok nagy részében a versenyhatóságok a helyszíni vizsgálatok keretében hasonló módon kezelik a bizalmas jelleg kérdését.

71      A Bizottság hozzáteszi, hogy a fent leírt eljárás nem érintheti a szóban forgó vállalkozás eljárási jogait. Még ha megállapítást nyerne is, hogy a vállalkozás védelemhez való jogai sérültek az esetlegesen védett dokumentumok elolvasása következtében, ez a hátrány könnyen orvosolható lenne. A Bizottság ugyanis nem tudná felhasználni a bizalmas jellegű dokumentumokat a jogsértés bizonyításához.

72      A jelen ügyben a Bizottság azt állítja, hogy az AM & S ügyben hozott ítélettel összhangban szigorúan jogszerű és arányos eljárást tartott be a szóban forgó dokumentumok védelme érdekében, és a felperesek eljárási jogait teljes mértékben tiszteletben tartotta. Azt állítja, megállapodtak a felperesekkel, hogy a Bizottság vizsgálatért felelős tisztviselője nézi át az aktát, úgy, hogy a felperesek egyik képviselője közben mellette ül. Ha a felperesek egy adott dokumentumra vonatkozóan ügyvédi titokra hivatkoztak, a kérelmet magára a dokumentumra kellett alapozniuk. A Bizottság álláspontja szerint továbbá a felperesek részéről a vizsgálatról az ügyvédeik által készített jegyzőkönyv benyújtása a válasz szakaszában, a késedelem indokolása nélkül az eljárási szabályzat 48. cikke 1. §‑ának megsértését jelenti.

73      Az „A sorozat” dokumentumait illetően a Bizottság megállapítja, hogy azok felületes átnézése alapján kétségek merültek fel, különösen az egyik dokumentum első lapján található, egy külső ügyvéd nevét tartalmazó kézírásos megjegyzés jelenléte miatt. Mivel a felperesek által a helyszínen adott magyarázatok egyike sem volt elegendő a kétség eloszlatásához, a Bizottság tisztviselői lezárt borítékba helyezték a dokumentumokat. Ami a „B sorozat” dokumentumait illeti, a Bizottság tisztviselője felületes átnézésük, valamint a vállalkozás által szolgáltatott információk, továbbá a nem vitatott ítélkezési gyakorlat alapján úgy ítélte meg, hogy ezek minden kétséget kizáróan nem tartoznak ügyvédi titok alá. Ezért a Bizottság tisztviselői azokról másolatot készítettek, amelyet elhelyeztek a vizsgálat iratai között.

74      A Bizottság továbbá azt állítja, hogy valamely dokumentum felületes átnézése nem azonos annak elolvasásával. Bár a vizsgálatért felelős tisztviselő felületesen átnézte az „A sorozat” dokumentumait a vizsgálat során, nem helytálló azt állítani, hogy a Bizottság tisztviselői elolvasták azokat, mielőtt borítékba helyezték volna. Ami a „B sorozat” dokumentumait illeti, a Bizottság csak a vizsgálatot követően olvasta el azokat és szerzett tudomást tartalmukról. A Bizottság szintén tagadja a felperesek azon állítását, amely szerint a „B sorozat” dokumentumainak átadásához való végső hozzájárulásukat büntetőjogi szankciókkal történő fenyegetéssel szerezték meg. Ezek az állítások nyilvánvalóan valótlanok, amennyiben az állítólagos visszautasítás az egész aktára vonatkozott. Mindenesetre valamely vállalkozás arról való tájékoztatása, hogy együttműködésének hiánya a nemzeti jog és esetlegesen büntetőjogi szankciók alkalmazását vonhatja maga után, összhangban áll a 17. rendelettel.

75      A Bizottság megállapítja, hogy a felpereseket tájékoztatták jogaikról a vizsgálat megkezdésekor, és ezt követően végig olyan helyzetben voltak, hogy az Elsőfokú Bírósághoz fordulhattak. Az „A sorozat” dokumentumai esetében a felperesek kezdettől fogva tisztában voltak vele, hogy az eljárás megtámadható határozat meghozatalához fog vezetni. A „B sorozat” dokumentumait illetően a Bizottság nyitva hagyta a lehetőséget a felperesek számára, hogy megtámadják a helyszínen egyik tisztviselője által végzett értékelést.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

76      Először is emlékeztetni kell arra, hogy a 17. rendelet széles körű vizsgálati hatáskört ruház a Bizottságra az EK 81. és EK 82. cikk megsértésének felderítése érdekében. E rendelet 11. és 14. cikke alapján a Bizottság információkat szerezhet be, és elvégezheti a szükséges vizsgálatokat a versenyszabályok megsértésével összefüggő eljárások céljából (2004. május 1. óta a Bizottság vizsgálati hatásköreit ezen a területen különösen a[z EK] 81. és [az EK ]82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendelet [HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.] 17–22. cikke tartalmazza). A 17. rendelet 14. cikkének (1) bekezdése felhatalmazza a Bizottságot, hogy kérje üzleti nyilvántartások, azaz a vállalkozás üzleti tevékenységére vonatkozó dokumentumok bemutatását. Mint arra a Bíróság rámutatott, az ügyvéd és ügyfele közötti levélváltás, annyiban, amennyiben az ügyfél ilyen tevékenységére vonatkozik, a 17. rendelet 11. és 14. cikkében szereplő iratok kategóriájába tartozik (az AM & S ügyben hozott ítélet 16. pontja). A Bíróság továbbá megállapította, hogy annak eldöntése, hogy valamely iratot be kell‑e mutatni a Bizottságnak, magának a Bizottságnak, nem pedig az érintett vállalkozásnak vagy valamely harmadik személynek – legyen az akár szakértő vagy döntőbíró – a feladata (az AM & S ügyben hozott ítélet 17. pontja).

77      A Bíróság azonban úgy határozott, hogy a 17. rendelet nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos feltételek mellett meghatározott üzleti nyilvántartások bizalmas jellegét elismerjék. Így kimondta: minthogy a közösségi jog nemcsak a tagállamok gazdasági, hanem jogi átjárhatóságából is származik, figyelembe kell vennie azokat az elveket és fogalmakat, amelyek ezen államok jogaiban, különösen az ügyvédek és ügyfeleik közötti bizonyos érintkezésre vonatkozóan, a bizalmas jelleg tiszteletben tartása tekintetében közösek. Ez a bizalmas jelleg azt az igényt hivatott kielégíteni – amelynek jelentőségét a tagállamok mindegyikében elismerik –, hogy valamennyi jogalanynak legyen lehetősége ügyvédjével teljesen szabadon konzultálni, akinek hivatásából adódóan mindenkit, akinek szüksége van rá, független jogi tanáccsal kell ellátnia. Hasonlóképpen a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyvéd és ügyfele közötti levélváltás bizalmas jellegének védelme szükséges kiegészítője a védelemhez való jog teljes gyakorlásának (az AM & S ügyben hozott ítélet 18. és 23. pontja).

78      Így meg kell állapítani, hogy a 17. rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az – meghatározott korlátozások mellett – védi az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegét (az AM & S ügyben hozott ítélet 22. pontja).

79      Az e védelem alkalmazása során követendő eljárást illetően a Bíróság megállapította, abban az esetben, ha a 17. rendelet 14. cikke alapján vizsgálat alá vont vállalkozás a bizalmas jelleg védelméhez fűződő jogára hivatkozva megtagadja, hogy a Bizottság által követelt üzleti nyilvántartások között bemutassa az ügyvédjével való levélváltást, minden esetben a vállalkozás feladata, hogy a Bizottság erre felhatalmazott alkalmazottai számára – anélkül, hogy a kérdéses levélváltás tartalmát fel kellene fednie – olyan releváns információkat szolgáltasson, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a levélváltás megfelel a jogi védelmet indokolttá tévő feltételeknek. A Bíróság ezt követően megállapította, ha a Bizottság úgy ítéli meg, hogy ilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre, úgy ilyen esetben a Bizottság feladata, hogy a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján elrendelje a kérdéses levélváltás bemutatását, és ha szükséges, ugyanezen rendelet értelmében a vállalkozással szemben pénzbírságot vagy kényszerítő bírságot szabjon ki amiatt, hogy a vállalkozás megtagadta akár a Bizottság által szükségesnek tartott kiegészítő bizonyítékok szolgáltatását, akár annak a kérdéses levélváltásnak a bemutatását, amely a Bizottság szerint nem rendelkezik a jogszabályok által védett bizalmas jelleggel (az AM & S ügyben hozott ítélet 29–31. pontja). A vizsgálatnak alávetett vállalkozás utólag keresetet indíthat az ilyen bizottsági határozat megsemmisítése iránt, adott esetben összekapcsolva azt az EK 242. és 243. cikk szerinti ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel (lásd ebben az értelemben az AM & S ügyben hozott ítélet 32. pontját).

80      Így tehát nyilvánvaló, hogy önmagában az a tény, hogy valamely vállalkozás az adott dokumentum bizalmas jellegére hivatkozik, nem elegendő ahhoz, hogy meggátolja a Bizottságot e dokumentum elolvasásában, ha a vállalkozás nem szolgál olyan releváns információkkal, amelyek bizonyítják a dokumentum ügyvédi titok körébe való tényleges tartozását. Így az érintett vállalkozás tájékoztathatja a Bizottságot különösen a dokumentum szerzőjének és címzettjének személyéről, leírhatja ezek feladatait és felelősségi körüket, és hivatkozhat a dokumentum céljára, valamint arra, hogy milyen összefüggésben készült. Hasonlóképpen említheti a dokumentum fellelhetőségének összefüggéseit, osztályozásának módját és bármilyen ahhoz kapcsolódó dokumentumot.

81      Az esetek jelentős részében, amikor arról döntenek, hogy félretegyenek‑e valamely dokumentumot, a dokumentum általános külalakjának, fejlécének, címének vagy más külső jellegzetességének puszta felületes átnézése a Bizottság alkalmazottai által lehetővé teszi a vállalkozás által hivatkozott okok helytállóságának megerősítését, és annak megállapítását, hogy a kérdéses dokumentum bizalmas jellegű‑e. Egyes esetekben azonban fennáll a veszélye, hogy az átnézés felületessége ellenére a Bizottság tisztviselői még a dokumentum felszínes vizsgálatával is olyan információkhoz jutnának hozzá, amelyekre kiterjed az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege. Ez különösen akkor állhat fenn, ha a dokumentum bizalmas jellege a külső jelek alapján nem nyilvánvaló.

82      Márpedig mint azt az Elsőfokú Bíróság a fenti 79. pontban megállapította, az AM & S ügyben hozott ítéletből kiderül, hogy valamely vállalkozásnak nem kell felfednie a szóban forgó dokumentumok tartalmát, amennyiben olyan releváns információkat szolgáltat a Bizottság tisztviselői számára, amelyek alkalmasak annak bizonyítására, hogy a dokumentumok megfelelnek a jogi védelmet indokolttá tevő feltételeknek (az ítélet 29. pontja). Következésképpen a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján vizsgálatnak alávetett vállalkozás jogosult megtagadni, hogy a Bizottság tisztviselői akár csak felületesen is átnézzenek egy vagy több meghatározott dokumentumot, amelyek állítása szerint bizalmas jellegűek, feltéve hogy az érintett vállalkozás úgy ítéli meg, az adott dokumentumot tartalmának felfedése nélkül nem lehet felületesen átnézni, és ezt az álláspontját a Bizottság tisztviselőinek megfelelően indokolja.

83      Amikor a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján folytatott vizsgálat során a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a vállalkozás által szolgáltatott információk nem alkalmasak a szóban forgó dokumentumok bizalmas jellegének bizonyítására, különösen, amikor e vállalkozás megtagadja, hogy a Bizottság tisztviselői felületesen átnézhessenek valamely dokumentumot, a Bizottság tisztviselői a kérdéses dokumentumról vagy dokumentumokról készült másolatot lezárt borítékba helyezhetik és azt, a vita későbbi eldöntése céljából magukkal vihetik. Ez az eljárás lehetővé teszi a bizalmas jelleg megsértése kockázatának elkerülését, ugyanakkor lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bizonyos fokig ellenőrzése alatt tartsa a vizsgálat tárgyát képező dokumentumokat, és kiküszöböli a dokumentumok későbbi eltűnésének vagy manipulálásának kockázatát.

84      A lezárt boríték-eljárás alkalmazása továbbá nem tekinthető ellentétesnek az AM & S ügyben hozott ítélet 31. pontjában rögzített azon követelménnyel, amelynek értelmében, ha az érintett vállalkozás és a Bizottság között vitás egy adott dokumentum bizalmas jellege, a Bizottságnak határozattal kell elrendelnie a dokumentum bemutatását. E követelmény indoka az AM & S ügyben hozott ítélet különleges körülményeiben keresendő, nevezetesen abban a tényben, hogy a vállalkozás helyiségeiben folytatandó vizsgálatot elrendelő eredeti határozat nem a 17. rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján hozott formális határozat volt (M. Warner főtanácsnok AM & S ügyre vonatkozó indítványa [EBHT 1982., 1624. o.]), és a szóban forgó vállalkozás ezért jogosult volt a Bizottság által kért dokumentumok bemutatását megtagadni, és ezt meg is tette.

85      Mindenesetre meg kell jegyezni, hogy abban az esetben, ha nem tartja meggyőzőnek a vállalkozás képviselői által az érintett dokumentum ügyvédi titok általi védettségének bizonyítása érdekében szolgáltatott információkat és magyarázatokat, a Bizottság nem szerezhet tudomást a dokumentum tartalmáról, mielőtt határozatot hozott volna, amely lehetővé teszi az érintett vállalkozás számára, hogy az Elsőfokú Bírósághoz forduljon, és adott esetben ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel éljen (lásd ebben az értelemben az AM & S ügyben hozott ítélet 32. pontját).

86      Tekintettel arra, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének különleges természetű, amelynek célja egyrészt az egyén védelemhez való joga teljes körű gyakorlásának garantálása, másrészt azon követelmény érvényesülésének biztosítása, hogy valamennyi jogalanynak legyen lehetősége arra, hogy ügyvédjével teljesen szabadon konzultáljon (lásd a fenti 77. pontot), meg kell állapítani, hogy valamely bizalmas dokumentum tartalmának a Bizottság általi megismerése önmagában ennek az elvnek a megsértését jelenti. Ellentétben azzal, amit – úgy tűnik – a Bizottság állít, a bizalmas jelleg védelme így túlterjed azon a követelményen, hogy valamely vállalkozás által ügyvédjének szolgáltatott információk, valamint az ügyvéd által nyújtott tanács tartalma nem használható fel a vállalkozással szemben a versenyszabályok megsértését szankcionáló határozatban.

87      Először is, e védelem célja a gondos igazságszolgáltatáshoz fűződő közérdek védelme annak biztosítása által, hogy minden ügyfél teljesen szabadon konzultálhasson ügyvédjével, anélkül hogy attól kellene tartania, hogy amit közöl, az később felfedhető lesz. Másodszor, e védelem célja a vállalkozás védelemhez való joga sérelmének elkerülése, amely a bizalmas dokumentum tartalmának Bizottság általi megismeréséből és jogsértő módon az ügy irataihoz csatolásából származna. Következésképpen, még ha a dokumentumot nem is használják fel bizonyítékként a versenyszabályok alapján bíráságot kiszabó határozatban, a vállalkozást jóvátehetetlen, vagy csak nagyon nehezen jóvátehető hátrány érheti. Egyrészt az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege által védett információt a Bizottság közvetlen vagy közvetett módon felhasználhatja új információk vagy új bizonyítékok megszerzésére, anélkül hogy az érintett vállalkozás minden esetben azonosítani tudná vagy meg tudná akadályozni, hogy ilyen információt vagy bizonyítékot használjanak fel ellene. Másrészt a vállalkozást bizalmas jellegű információk harmadik felek előtti felfedése következtében ért hátrányt például akkor nem lehetne jóvátenni, ha ezt az információt a Bizottság előtti közigazgatási eljárás során kifogási nyilatkozatban használnák fel. Így annak puszta ténye, hogy a Bizottság bírságot kiszabó határozatban nem használhat fel védett dokumentumokat bizonyítékként, nem elegendő a dokumentum Bizottság általi elolvasásából származó hátrány jóvátételéhez vagy kiküszöböléséhez.

88      Az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme továbbá megköveteli, hogy a Bizottság, miután meghozta az e címen védelemben részesítést elutasító határozatát, ne olvassa el a szóban forgó dokumentumok tartalmát, amíg nem biztosított lehetőséget az érintett vállalkozásnak az Elsőfokú Bírósághoz fordulásra. E tekintetben a Bizottságnak meg kell várnia az elutasító határozat elleni keresetindításra nyitva álló határidő lejártát, mielőtt megismerné a dokumentumok tartalmát. Mindenesetre, amennyiben az ilyen keresetnek nincs halasztó hatálya, az érintett vállalkozás ideiglenes intézkedés iránti kérelemében kérheti a bizalmas jelleg alapján való védelem iránti kérelmet elutasító határozat felfüggesztését (lásd ebben az értelemben az AM & S ügyben hozott ítélet 32. pontját).

89      Továbbá, a Bizottság azon állítását illetően, hogy a vállalkozások visszaélhetnek a fenti eljárással oly módon, hogy pusztán halogatási taktikaként élnek ügyvédi titok alapján történő védelemben részesítés iránti, nyilvánvalóan megalapozatlan kérelmekkel, vagy objektív igazolás nélkül utasítják el dokumentumoknak a vizsgálat során való mindenfajta felületes átnézését, az Elsőfokú Bíróság rámutat, hogy a Bizottság megfelelő eszközökkel rendelkezik arra, hogy – ahol indokolt – eltántorítson az ilyen magatartástól, és szankcionálja azt. Ugyanis az ilyen magatartás szankcionálható az 1/2003 rendelet 23. cikkének (1) bekezdése alapján (korábban pedig a 17. rendelet 15. cikkének (1) bekezdése alapján), vagy súlyosító körülményként figyelembe vehető a versenyszabályok alapján szankciót megállapító határozat keretében esetlegesen kiszabott bírság kiszámítása során.

90      Végül meg kell állapítani, hogy – mint arra a Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletben rámutatott –, a bizalmas jelleg elve nem gátolja, hogy az ügyfél felfedje az ügyvédjével folytatott levélváltás tartalmát, ha úgy gondolja, hogy ez érdekében áll (az ítélet 28. pontja).

91      A fenti megfontolások és elvek fényében kell tehát megvizsgálni a felperesek kifogásait.

92      Előzetes megjegyzésként az Elsőfokú Bíróság elutasítja a Bizottság azon állítását, amely szerint az a tény, hogy a felperesek a válasz szakaszában a vizsgálatról ügyvédeik által készített jegyzőkönyvet nyújtottak be, az eljárási szabályzat 48. cikke 1. §-ának megsértését jelenti (lásd a fenti 72. pontot). A Bizottság állításával ellentétben a felperesek magyarázatot adtak arra, hogy miért nem nyújtották be a jegyzőkönyvet korábban, nevezetesen azért, mert az bizalmas jellegű, és mert meg kellett vitatniuk a Bizottság által az ellenkérelemben előadott érveket (lásd különösen a válasz 21–26. pontját). Ezenkívül e jegyzőkönyv benyújtására azt követően került sor, hogy a Bizottság az ellenkérelemben benyújtotta a tisztviselői által a vizsgálatról készített jelentést. Végül, ha a felek a keresetlevélben és az ellenkérelemben nem értenek egyet egyes tények vonatkozásában, akkor a válaszban és a viszonválaszban kell benyújtaniuk a tényállításukat alátámasztó bizonyítékokat.

93      Ami a felperesek kifogásait illeti, először is, arra hivatkoznak, hogy a vizsgálat során a Bizottság kényszerítette őket a kérdéses dokumentumok tartalmának felfedésére, annak ellenére, hogy azt állították, a dokumentumok bizalmas jellegűek. Különösen azt kifogásolják, hogy a Bizottság tisztviselői képviselőik tiltakozása ellenére a helyszínen átvizsgálták e dokumentumokat.

94      Mind a Bizottság tisztviselői által készített vizsgálati jelentés mellékletéből, mind a vizsgálatról a felperesek ügyvédei által készített jegyzőkönyv nem bizalmas változatából világosan kiderül, hogy a vizsgálat során a Bizottság tisztviselői és a felperesek képviselői között hosszú vitára került sor arra vonatkozóan, hogy hogyan vizsgálják át a szóban forgó dokumentumokat. E vita során a felperesek erősen ellenezték, hogy a Bizottság tisztviselői felületesen átnézzék a dokumentumokat, többek között arra hivatkozással, hogy a dokumentumok közül legalábbis néhány első ránézésre úgy tűnhet, nem bizalmas jellegű, mivel ezek nem feltétlenül hivatkoznak külső ügyvédekre vagy bizalmas jellegükre. A felperesek előadták azonban, hogy e dokumentumok jogi tanács kérése céljából készültek vagy jogi tanácsot tartalmaznak, és fenntartották, hogy a felületes átnézés nem tenné lehetővé bizalmas jellegük megítélését, anélkül hogy ugyanakkor fel ne fedné tartalmukat. A fenti említett jelentésből és jegyzőkönyvből szintén világosan kiderül, hogy a Bizottság ragaszkodott a dokumentumok felületes átnézéséhez, és hogy a felperesek képviselői ehhez csak azt követően járultak hozzá, hogy a Bizottság és az OFT tisztviselői tájékoztatták őket, hogy az ehhez való hozzájárulás megtagadása a vizsgálat akadályozásával lenne egyenértékű, amely közigazgatási és büntetőjogi szankciókkal büntetendő magatartásnak minősül.

95      Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy a Bizottság kényszerítette a felpereseket a vitatott dokumentumok felületes átnézésének elfogadására, annak ellenére, hogy az „A sorozathoz” tartozó gépelt feljegyzés két példányát és a „B sorozathoz” tartozó kézzel írt feljegyzéseket illetően a felperesek képviselői azt állították, és ezt alá is támasztották, hogy e vizsgálat megkövetelné a dokumentumok tartalmának felfedését. Az Elsőfokú Bíróság rámutat arra, valószínűtlen, hogy a dokumentumok felületes átnézése lehetővé tette volna a Bizottság tisztviselői számára annak megítélését, hogy bizalmas jellegűek‑e, anélkül hogy ugyanakkor lehetőséget ne adott volna nekik a dokumentumok tartalmának elolvasására. Ennek megfelelően meg kell állapítani, hogy a Bizottság e tekintetben megsértette az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmére vonatkozó eljárást.

96      Másodszor, a felperesek fenntartják, hogy a Bizottság azzal, hogy másolatot készített az „A sorozat” dokumentumairól, és azokat lezárt borítékba helyezte, nem követte pontosan a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben megállapított eljárást, és azt állítják, hogy a Bizottságnak formális határozatot kellett volna hoznia, amelyben elrendeli e dokumentumok bemutatását. Ez a kifogás azonban nem fogadható el. Mint azt az Elsőfokú Bíróság már megállapította, a lezárt boríték-eljárás alkalmazása a jelen ügyben fennállóhoz hasonló körülmények között nem sérti az ebben az ítéletben rögzített eljárást (lásd a fenti 84. pontot). Továbbá, mint a fenti említett jelentésből és a jegyzőkönyvből látható, a vizsgálat során a felperesek képviselői többször kérték a Bizottság tisztviselőit a lezárt boríték-eljárás alkalmazására a vitás dokumentumok tekintetében.

97      Harmadszor, a felperesek azt kifogásolják, hogy a „B sorozat” dokumentumainak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítése iránti kérelmüket a Bizottság a vizsgálat során utasította el. Meg kell jegyezni e tekintetben, hogy a vizsgálat során a felperesek valóban kértek ilyen védelmet, és több érvet is felhoztak e kérelmük alátámasztására, így különösen azt a tényt is, hogy a kérdéses dokumentumokat abból a célból készítették, hogy jogi tanácsot kérjenek, vagy azok ilyen tanácsot tartalmaznak. E körülmények között meg kell állapítani, hogy mivel a Bizottság a felperesek magyarázatait nem tartotta meggyőzőnek, a kérdéses dokumentumok tartalmának elolvasása előtt alakszerű határozatot kellett volna hoznia a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítés iránti kérelem elutasításáról, lehetővé téve a felperesek számára, hogy az ügyben ténylegesen az Elsőfokú Bírósághoz forduljanak (lásd a fenti 85. pontot).

98      A Bizottság azonban nem biztosította a felperesek számára a lehetőséget, hogy az ügyben ténylegesen az Elsőfokú Bírósághoz forduljanak annak érdekében, hogy meggátolják a Bizottságot a „B sorozat” dokumentumai tartalmának elolvasásában. Emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság tisztviselői a vizsgálat során arra a következtetésre jutottak, hogy a „B sorozat” dokumentumai nyilvánvalóan nem bizalmas jellegűek, azokat lemásolták, és lezárt borítékba helyezés nélkül a vizsgálati aktába helyezték. Következésképpen a Bizottság ebben az időpontban megismerhette a dokumentumok teljes tartalmát (lásd a fenti 51. pontot). Ennek megfelelően meg kell állapítani, hogy a Bizottság e tekintetben megsértette a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítésre vonatkozó eljárást.

99      Negyedszer, a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság 2003. május 8-i elutasító határozatával megsértette az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített eljárást, mivel egyoldalúan úgy határozott, hogy a vitás dokumentumokra nem terjed ki a bizalmas jelleg. Rá kell azonban mutatni, hogy a felperesek állításával ellentétben a puszta tény, hogy a Bizottság a védelemben részesítés iránti kérelmet elutasító határozatot hoz, nem jelenti az ilyen védelemre alkalmazandó eljárás sérelmét, amennyiben a Bizottság nem olvassa el a kérdéses dokumentumokat azelőtt, hogy lehetőséget biztosítana az érintett vállalkozásnak, hogy az ügyben ténylegesen az Elsőfokú Bírósághoz forduljon, és adott esetben ideiglenes intézkedés iránti kérelemmel éljen az elutasító határozat megtámadása érdekében (lásd a fenti 85. pontot).

100    A jelen ügyben azonban a „B sorozat” dokumentumait illetően, annak ellenére, hogy ezekre is kiterjed a 2003. május 8-i elutasító határozat, nem vitatott, hogy a Bizottság jóval az elutasító határozat meghozatala előtt elolvasta tartalmukat. Másrészt viszont az „A sorozat” dokumentumait illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a vizsgálat során ezekről másolatokat készített, és azokat lezárt borítékba helyezte. Ezt követően, a lezárt boríték felbontása vagy tartalmának megvizsgálása nélkül a felperesek kérelmére előzetes határozatot hozott, amelyet 2003. április 1-jei levelében küldött meg a felpereseknek. 2003. május 8-án a Bizottság végül – még mindig az „A sorozat” dokumentumainak elolvasása nélkül – határozatot hozott a védelem iránti kérelem elutasításáról. A Bizottság csak azt követően olvasta el végül az „A sorozat” dokumentumainak tartalmát, hogy a Bíróság elnöke a Bizottság kontra Akzo és Akcros ügyben az ideiglenes intézkedés iránti eljárásokban megsemmisítette az Elsőfokú Bíróság elnökének az Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott végzését. E körülmények között meg kell állapítani, hogy a 2003. május 8-i elutasító határozat meghozatala nem jelentette a bizalmas jelleg védelmére alkalmazandó eljárás megsértését.

101    A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a Bizottság, először is, mivel kényszerítette a felpereseket az „A sorozat” dokumentumai és a „B sorozathoz” tartozó kézzel írt feljegyzések felületes átnézésének lehetővé tételére, másodszor pedig, mivel elolvasta a „B sorozat” dokumentumait, anélkül hogy a felpereseknek lehetőséget biztosított volna e dokumentumok tekintetében védelem iránti kérelmük elutasításának az Elsőfokú Bíróság előtti megtámadására, megsértette a bizalmas jelleg védelmére szolgáló eljárást. Ezzel szemben el kell utasítani az első jogalapot a felpereseknek a „B sorozathoz” tartozó elektronikus levelek felületes átnézésére, az „A sorozat” dokumentumai tekintetében a lezárt boríték-eljárás alkalmazására és a 2003. május 8-i elutasító határozat meghozatalára vonatkozó kifogásai tekintetében.

 A második, a vitás dokumentumoknak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítése indokolatlan elutasítására vonatkozó jogalapról

102    A felperesek azt állítják, hogy a szóban forgó öt dokumentumra kiterjed az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme. Az „A sorozat” dokumentumait és a „B sorozat” kézzel írt feljegyzéseit ugyanis az ügyfél és a külső jogtanácsos közötti szóbeli kommunikáció írásos alapjának kell tekinteni, amelynek célja az volt, hogy a felperesek külső jogi tanácsot kapjanak, míg a „B sorozathoz” tartozó elektronikus levelek ügyvéd és ügyfele közötti kommunikációt jelentenek ez utóbbi védelemhez való joga keretében, illetve ilyen célból.

103    A Bizottság azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlatban rögzített szempontok fényében az öt dokumentum nyilvánvalóan nem tartozik az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme körébe.

 Az „A sorozathoz” tartozó gépelt feljegyzés két példánya

 – A felek érvei

104    A felperesek megjegyzik, hogy az „A sorozat” egy gépelt feljegyzés két külön példányát tartalmazza, amelyet az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója címzett felettesének, a „sub-business unit” menedzsernek (a továbbiakban: SBU menedzser), 2000. február 16-i dátummal. A két példány megegyezik egymással, azzal a kivétellel, hogy az egyik példányon az alábbi kézzel írt megjegyzések szerepelnek az első oldalon:

„       – átadva [SBU menedzser]-nek 2000/2/16

         – [SBU menedzser] visszaadta 2000/2/17

         – megbeszélve [X-szel, a felperesek külső jogtanácsosá]-val 2000/2/22 tel.-on”

105    A felperesek előadják, hogy a dokumentumot annak a versenyjognak való belső megfelelési programmal összefüggésben kell vizsgálni, amelyet az Akzo Nobel cégcsoport külső jogtanácsos ajánlására és azzal együttműködésben indított el. E program keretében a felperesek alkalmazottai és vezetősége saját felelősségi körükben azonosítják a versenyjoggal összefüggő lehetséges kérdéseket, amelyeket feltesznek a külső jogtanácsosnak, aki válaszul jogi tanácsot ad.

106    Ezért a felperesek szerint ez a feljegyzés olyan információkat tartalmaz, amelyeket más alkalmazottakkal folytatott belső megbeszélések során az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója gyűjtött össze, hogy jogi tanácsot kapjon a megfelelési program keretében. E dokumentum így a felperesek arra vonatkozó erőfeszítéseinek közvetlen eredménye, és elválaszthatatlan attól, hogy azonosítsák a versenyjognak való megfeleléssel összefüggő lehetséges kérdéseket, és külső jogi tanácsot kapjanak.

107    Az események sorrendje alátámasztja a tények e változatát. Az Akzo Nobel igazgatósága elnökének a megfelelési program tervezete tárgyában írt, 2000. január 28-i levelének kézhezvételét követően az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója a versenyjognak való megfeleléssel összefüggő kérdésekről beszélt alkalmazottaival. E megbeszélések során feljegyzéseket készített (a „B sorozathoz” tartozó kézzel írt feljegyzések). 2000. február 16-án, szerdán a főigazgató átadta az „A sorozathoz” tartozó gépelt feljegyzés példányait az SBU menedzsernek. 2000. február 17-én, csütörtökön az SBU menedzser visszaadta azokat a főigazgatónak. 2000. február 22-én, kedden a feljegyzés az X. úrral, a felperesek külső jogtanácsosával folytatott megbeszélés alapjául szolgált.

108    A felperesek azt állítják, hogy a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben azonosított, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmére vonatkozó tagállami szabályozásban szereplő közös két szempont – nevezetesen, hogy az ügyfél védelemhez való joga keretében, illetve ilyen célból történő levélváltásról legyen szó, és a levélváltásban független ügyvéd vegyen részt – a jelen ügyben teljesül. A felperesek szerint ők nem állítják, hogy annak puszta ténye, hogy a kérdéses dokumentum a megfelelési program keretében született, elegendő lenne a dokumentum bizalmas jellegének biztosításához. Azon lehetőség tagadásával azonban, hogy egy ilyen program jelentheti azt a keretet, amelyen belül jogi védelemben részesítendő dokumentumok keletkeznek, a Bizottság saját, a versenyjog érvényesítésére szolgáló rendszere alapvető jellegzetességeit hagyja figyelmen kívül. Így először is, az EK 81. cikk (3) bekezdése szerinti bejelentési rendszer eltörlésének fényében, ha az önértékelési eljárás keretében készült dokumentumokat fel lehetne fedni, ez meggátolná a vállalkozást abban, hogy szabadon és félelem nélkül, külső vagy belső jogtanácsos segítségével megállapítsa, hogy magatartása megfelel‑e a versenyjognak. Másodszor, az engedékenységi kérelem természetéből, valamint a tényfeltárás lefolytatásának és az érdemi bizonyítékok összegyűjtésének követelményéből adódóan az önértékelési eljárás keretében született dokumentumokat bizalmas jellegűnek kell tekinteni.

109    A felperesek vitatják továbbá a Bizottság azon nézetét, amely szerint a gépelt feljegyzésben nem található olyan utalás, amely összekötné a főigazgató megállapításait külső jogi tanács kérésével, valamint nem nyert megállapítást, hogy a felperesek ilyen jogi tanácsot valóban kértek és kaptak is. A felperesek azt állítják, hogy a feljegyzés két példánya közül az egyiknek az első oldalán található, kézzel írt megjegyzések vitathatatlanul bizonyítják, hogy a dokumentum az említett ügyvédtől történő jogi tanács kérésének eszközéül szolgált. Hasonlóképpen, az ügyvéd 2000. február 22-i belső jelentése, valamint az e napon kitöltött munkanaplója is megerősíti, hogy a felperesek jogi tanácsot kértek és kaptak. Ugyanezen nap folyamán később a főigazgató faxon további információkat küldött meg a külső jogtanácsosnak, korábbi telefonbeszélgetésükre hivatkozással. A felperesek előadják továbbá, hogy a Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletben, valamint az Elsőfokú Bíróság a T‑30/89. sz., Hilti kontra Bizottság ügyben 1990. április 4-én hozott végzésében (EBHT 1990., II‑163. o., kivonatosan közzétéve) sehol nem mondja ki, hogy a védelemben részesítendő levélváltásban szerepelnie kell olyan utalásnak, amely megteremti a kapcsolatot a jogi tanács kérésével, vagy arra való utalásnak, hogy a dokumentum kizárólag ilyen tanács kérése céljából készült.

110    A felperesek szerint a jelen ügyben az AM & S ügyben hozott ítéletben vizsgált klasszikus helyzethez képest az egyetlen különlegesség az, hogy az információkat szóban adták át a külső jogtanácsosnak a főigazgató által készített feljegyzés alapján. A felperesek előadják, hogy amennyiben a főigazgató tényfeltárásra irányuló erőfeszítései eredményeit a külső jogtanácsosnak címzett feljegyzésben írta volna le, másolat küldésével a felettesének, a Bizottság kétségtelenül elismerte volna a bizalmas jelleg alapján történő védelem alkalmazását arra a dokumentumra. Mint azt azonban a Hilti kontra Bizottság ügyben hozott végzés mutatja, a bizalmas jelleg alkalmazása nem függ sem a dokumentum formájától, sem pedig annak lényegétől.

111    A CCBE előadja, hogy a jogi tanács kérése céljából készített dokumentumok bizalmas jellegűek, és hogy figyelembe kell venni a „meghatározó” célt, amellyel a levélváltás készült. Valamely dokumentum védelemben részesítéséhez azonban nem elegendő, ha a vállalkozás kijelenti, hogy az a versenyjognak való megfelelési program keretében készült, még ha e programot külső jogtanácsos segítségével hozták is létre, és annak felügyelete alatt hajtják végre. A jelen ügyben az a tény, hogy az „A sorozat” dokumentumainak külső formája alapján nem lehet megállapítani, hogy jogi tanács kérése céljából készültek, nem lehet döntő szempont. A Holland Ügyvédi Kamara, az ECLA, az ACCA és az IBA előadja, hogy a jogi tanács kérése céljából készült előkészítő dokumentumokat a bizalmas jelleg védelmének hatálya alá tartozónak kell tekinteni.

112    A Bizottság megállapítja, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet (21–23. pontja) és a Hilti kontra Bizottság ügyben hozott végzés (18. pontja) értelmében az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege csak az ügyfél és ügyvéd közötti, az ügyfél védelemhez való joga keretében, illetve ilyen célból történő írásbeli érintkezésre, valamint azon belső feljegyzésekre terjed ki, amelyek pusztán az ilyen érintkezés szövegét vagy tartalmát írják le.

113    A Bizottság szerint a jelen ügyben a kérdéses dokumentumok nem tartoznak az ügyvéd és ügyfele közötti levélváltás kategóriájába, és nem is az ilyen levélváltás tartalmát írják le. A szóban forgó feljegyzésben foglalt megállapítások olyan megbeszéléseket tükröznek, amelyekre a főigazgató és más alkalmazottak között a megfelelési program keretében került sor, nem pedig külső ügyvéddel folytatott megbeszéléseket.

114    A Bizottság ellenzi a bizalmas jelleg tárgyi alkalmazási körének a jogi tanács kérése céljából készült dokumentumokra történő kiterjesztését. Az ilyen kiterjesztésnek nincs alapja sem az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben (a továbbiakban: EJEE), sem a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiban. Az AM & S ügyben hozott ítélet ugyanis a közösségi jogban a védelem magas szintjét állapítja meg, amelynek köre tágabb, mint számos tagállam által biztosított védelem, mivel az AM & S ügyben hozott ítélet kiterjed az ügyfél helyiségeiben tartott dokumentumokra, és kiterjedhet külső ügyvéddel azelőtt váltott dokumentumokra is, hogy az ügyfél ellen bármilyen eljárás indult volna.

115    Mindenesetre a Bizottság szintén vitatja a felperesek azon nézetét, amely szerint a feljegyzés, amelynek két gépelt példánya alkotja az „A sorozat” dokumentumait, jogi tanács kérése céljából készült volna. A gépelt feljegyzésben nem található olyan utalás, amely az Akcros ügyvezető igazgatójának megállapításait külső ügyvédtől történő jogi tanács kérésével kötné össze. A feljegyzés egyik példányán található, egy külső ügyvéd nevére szóló, kézzel írt hivatkozás legfeljebb azt igazolja, hogy a feljegyzésre vonatkozóan megbeszélésre került sor. A tény, hogy a külső ügyvéd nevét a feljegyzés befejezését követően írták rá, és csak a két példány egyikére, arra utal, hogy a feljegyzés nem jogi tanács kérése céljából készült. Hasonlóképpen, X. úr munkanaplóinak kivonatától és az általa a főigazgatóval folytatott megbeszélésről készített állítólagos jelentéstől eltekintve a felperesek nem nyújtottak be azt bizonyító dokumentumokat, hogy valóban kértek és kaptak jogi tanácsot.

116    A felpereseknek az Akzo Nobel megfelelési programjára való hivatkozását illetően a Bizottság kétségeit fejezi ki annak bizonyító ereje tekintetében. Az „A sorozat” dokumentumai nem tesznek említést e programról. Mindenesetre az a tény, hogy valamely dokumentum megfelelési program keretében készült, nem jelent elegendő bizonyítékot a dokumentum bizalmas jellegére vonatkozóan. Az ilyen program a személyzet tagjai közötti kapcsolatokra kiterjedő belső értékelési folyamat, amely annak megállapítását szolgálja, hogy a vállalkozás megfelel‑e a versenyjog szabályainak, valamint pedagógiai, fegyelmi és felügyeleti vonatkozásai is vannak, így nem korlátozódik a védelemhez való jog védelmére. Annak megengedése, hogy valamely vállalkozás egy adott dokumentum védett jellegére hivatkozzon pusztán azon az alapon, hogy a megfelelési program és a külső ügyvéd iránymutatása hiányában a dokumentum nem jött volna létre, mindenféle visszaélésekhez vezethet.

 – Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

117    Bevezetésként rá kell mutatni arra, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletnek megfelelően a 17. rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az védi az ügyvéd és ügyfele közötti érintkezés bizalmas jellegét, feltéve hogy egyrészt az ügyfél védelemhez való joga keretében, illetve ilyen célból történő levélváltásról van szó, másrészt a levélváltásban független ügyvéd vesz részt (az ítélet 21., 22. és 27. pontja). Ami a két feltétel közül az elsőt illeti, ahhoz, hogy ez a védelem hatékony legyen, ebben az esetben úgy kell érteni, hogy az jog szerint minden olyan levélváltásra kiterjed, amelyre a 17. rendelet szerinti azon közigazgatási eljárás megindítását követően kerül sor, és amely az EK 81. és EK 82. cikket végrehajtó döntéshez vagy a vállalkozással szemben pénzbírságot kiszabó döntéshez vezethet. E védelem arra a korábbi levélváltásra is kiterjedhet, amely összefügg az ilyen eljárás tárgyával (az AM & S ügyben hozott ítélet 23. pontja). A Hilti kontra Bizottság ügyben hozott végzésben a Bíróság megállapította, hogy az ügyvédi titkot, céljára tekintettel, úgy kell tekinteni, hogy az kiterjed azokra a vállalkozáson belül terjesztett belső feljegyzésekre, amelyek kizárólag a külső ügyvédekkel folytatott, jogi tanácsot tartalmazó levélváltás szövegét vagy tartalmát írják le (a végzés 13. és 16–18. pontja).

118    A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy az „A sorozat” dokumentumai önmagukban nem jelentenek független ügyvéddel történő levélváltást vagy az ilyen ügyvéddel történt levélváltás tartalmát leíró belső feljegyzést. A felperesek sem állítják, hogy ezek a dokumentumok azzal a céllal készültek, hogy azokat ténylegesen megküldjék független ügyvédnek. Ennek alapján meg kell állapítani, hogy e dokumentumok formailag nem tartoznak a fent említett ítélkezési gyakorlatban azonosított kategóriák egyikébe sem.

119    A felperesek ennek ellenére azt állítják, el kell ismerni, hogy e dokumentumok bizalmas jellegűek, mivel véleményük szerint jogi tanács kérése céljából készültek. A felperesek szerint a dokumentumok jogi tanács kérése érdekében egy ügyvéddel folytatandó konferenciabeszélgetés kifejezett céljára készültek.

120    E tekintetben rá kell mutatni, hogy az ügyvéd és ügyfele közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének elve a védelemhez való jog teljes gyakorlásának szükséges kiegészítője (az AM & S ügyben hozott ítélet 23. pontja) (lásd a fenti 77. pontot). Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely szankció, különösen bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethet, a közösségi jog alapelvét képezi, amelyet a közigazgatási eljárás során is biztosítani kell (a Bíróság 85/76. sz., Hoffmann-Laroche kontra Bizottság ügyben 1979. február 13-án hozott ítéletének [EBHT 1979., 461. o.] 9. pontja, és az Elsőfokú Bíróság T‑308/94. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑925. o.] 39. pontja). Ezért el kell kerülni e jogoknak az előzetes vizsgálati eljárások keretében való orvosolhatatlan sérelmét, beleértve különösen azon vizsgálatokat, amelyek meghatározó jellegűek lehetnek a vállalkozások olyan magatartásainak jogellenességére vonatkozó bizonyítás szempontjából, amely megalapozhatja felelősségüket (a Bíróság 46/87. és 227/88. sz., Hoechst kontra Bizottság egyesített ügyekben 1989. szeptember 21-én hozott ítéletének [EBHT 1989., 2859. o.] 15. pontja).

121    Hasonlóképpen, rá kell mutatni, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege azt az igényt hivatott kielégíteni, hogy valamennyi jogalanynak lehetősége legyen ügyvédjével teljesen szabadon konzultálni, akinek magából a hivatásából is adódik, hogy mindenkit, akinek szüksége van rá, független jogi tanáccsal kell ellátnia (az AM & S ügyben hozott ítélet 18. pontja). Ez az elv így szorosan összefügg az ügyvéd szerepéről alkotott azon elképzeléssel, amely szerint az ügyvéd az igazságszolgáltatásban közreműködik (az AM & S ügyben hozott ítélet 24. pontja) (lásd a fenti 77. pontot).

122    Azonban annak érdekében, hogy valamely jogalanynak lehetősége legyen ügyvédjével teljesen szabadon és hatékonyan konzultálni, valamint annak érdekében, hogy ez utóbbi hatékonyan tudja betölteni szerepét, amely az igazságszolgáltatásban való közreműködésben és a védelemhez való jog hatékony gyakorlása érdekében való jogi segítségnyújtásból áll, adott körülmények között szükséges lehet, hogy az ügyfél munkadokumentumokat vagy összefoglalókat készítsen, különösen olyan információk összegyűjtésének eszközeként, amelyek az ügyvéd számára hasznosak vagy nélkülözhetetlenek lesznek azon tények összefüggéseinek, jellegének és terjedelmének megértése érdekében, amelyekre vonatkozóan segítségét kérték. Ilyen dokumentumok készítése különösen szükséges lehet nagy mennyiségű, összetett információt tartalmazó ügyekben, mint az az EK 81. és EK 82. cikk megsértése miatti, bírság kiszabására irányuló eljárásokban gyakran jellemző. Ilyen körülmények között az Elsőfokú Bíróság megállapítja, az a tény, hogy a Bizottság a vizsgálat során elolvas ilyen dokumentumokat, igenis jelentheti az eljárás alatt álló vállalkozás védelemhez való jogának sérelmét, valamint az ahhoz fűződő közérdek sérelmét, hogy minden ügyfél teljesen szabadon konzultálhasson ügyvédjével.

123    Ennek megfelelően meg kell állapítani, hogy az ilyen előkészítő dokumentumok, még ha azokat nem ügyvéddel váltották is, vagy nem azzal a céllal készültek, hogy azokat ügyvéd részére ténylegesen megküldjék, ennek ellenére az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének körébe tartozhatnak, feltéve hogy kizárólag azzal a céllal készültek, hogy a védelemhez való jog gyakorlása keretében ügyvédtől jogi tanácsot kérjenek. Másrészt viszont a puszta tény, hogy valamely dokumentumot ügyvéddel megvitattak, nem elegendő, hogy a dokumentumnak ilyen védelmet biztosítson.

124    Emlékeztetni kell arra ugyanis, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme kivételt képez a Bizottság vizsgálati hatásköre alól, amely nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy lehetővé tegye a Bizottság számára a versenyszabályok megsértése eseteinek felderítését, megszüntetését és büntetését. Az ilyen jogsértéseket gyakran gondosan leplezik, és azok gyakran nagyon káros hatással vannak a közös piac megfelelő működésére. Ezen okból annak lehetőségét, hogy előkészítő dokumentumot bizalmas jellegűként lehet kezelni, megszorító módon kell értelmezni. Az ilyen védelemre hivatkozó vállalkozás feladata annak bizonyítása, hogy a kérdéses dokumentumok kizárólag azzal a céllal készültek, hogy ügyvédtől jogi tanácsot kérjenek. Ennek kétségtelenül ki kell derülnie vagy maguknak a dokumentumoknak a tartalmából, vagy a dokumentumok elkészítésének és fellelhetőségének összefüggéseiből.

125    Ezért a jelen ügyben meg kell vizsgálni, a felperesek bizonyították‑e, hogy az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának 2000. február 16-i feljegyzése, amelynek két példánya alkotja az „A sorozat” dokumentumait, kizárólag a védelemhez való jog gyakorlása keretében ügyvédtől jogi tanács kérése céljából készült.

126    A felperesek e tekintetben azt állítják, hogy először is, a feljegyzés az esetleges versenyjogi problémák azonosítására és jogi tanács kérésére szolgáló, a versenyjognak való megfelelési programjuk keretében készült, amelyet ügyvédi iroda indított el és koordinál. Előadják továbbá, hogy a feljegyzés az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója által más alkalmazottakkal folytatott belső megbeszélések alapján összegyűjtött információkat tartalmaz a programra vonatkozóan jogi tanács kérése érdekében. Végül előadják, számos tényező bizonyítja, hogy a feljegyzés célja jogi tanács kérése volt, valamint hogy ilyen jogi tanácsot valóban kértek és kaptak is.

127    A felperesek versenyjognak való megfelelési programjára történő hivatkozással összefüggésben mindenekelőtt rá kell mutatni, az a tény, hogy valamely dokumentum ilyen program keretében készült, önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a dokumentum a bizalmas jelleg alapján védelemben részesüljön. Az ilyen programok terjedelme gyakran átfog olyan kötelezettségeket és tartalmaz olyan információkat, amelyek túlterjednek a védelemhez való jog gyakorlásán. Különösen az a tény, hogy külső ügyvéd hozott létre és/vagy koordinált ilyen megfelelési programot, nem biztosíthat automatikusan ügyvédi titok alapján történő védelmet valamennyi, a program keretében vagy azzal összefüggésben készült dokumentumnak.

128    Először is, ami a feljegyzés egyik példányán szereplő, kézzel írt és külső ügyvéddel folytatott telefonbeszélgetésre utaló megjegyzést, másodszor, az ezen ügyvéd által kitöltött, a telefonbeszélgetést megerősítő munkanaplót, harmadszor, a tényt, hogy az ügyvéd állítólag erről belső feljegyzést készített, és negyedszer, azt a tényt illeti, hogy az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója faxon további információkat juttatott el az ügyvédnek, az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint e különböző tényezők pusztán azt mutatják, hogy a kérdéses feljegyzés tartalmát az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója és az ügyvéd telefonon megvitatta. E tényezők azonban önmagukban nem bizonyítják, hogy a feljegyzés azzal a céllal – vagy még inkább, azzal a kizárólagos céllal – készült, hogy a felperesek jogi tanácsot kérjenek.

129    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a feljegyzés címzettje nem az ügyvéd volt, hanem az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának egyik közvetlen felettese, nevezetesen az SBU menedzser. Ugyanis a dokumentum első mondatából kiderül, hogy a feljegyzés ez utóbbi kérésére készült. A dokumentum ugyanis az SBU menedzser arra vonatkozó kérdésére ad választ, hogy a felperesek az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának felelősségi körébe tartozó divízióiban folyó valamely tevékenysége ellentétes‑e a versenyjogi szabályokkal. A feljegyzés több olyan tevékenységet és gyakorlatot ír le, amely e szabályok alkalmazásához vezethet. Végkövetkeztetésként az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója két közvetlen ajánlást tesz közvetlen felettesének, és egyetértését kéri.

130    Rá kell mutatni, hogy a feljegyzés nem tesz említést jogi tanács vagy jogi konzultáció kéréséről. Így nem említi annak értékelésének szükségességét, hogy egyes magatartások összhangban vannak‑e a versenyjoggal, vagy az engedékenységi kérelem benyújtásának lehetőségét. Végül a feljegyzésben megfogalmazott két ajánlás egyike sem vonatkozik a vizsgált magatartást illetően jogi tanács kérésének szükségességére vagy helyénvalóságára, vagy ellenőrzési intézkedések megtételének szükségességére.

131    Ezenkívül, még ha a szóban forgó információk összegyűjtése valóban a felperesek megfelelési programjának részét képezhette is, a feljegyzés elkészítése nyilvánvalóan nem áll összhangban a programban rögzített módszertannal. Mint az az Akzo Nobel igazgatósága elnökének 2000. január 28-i, többek között az SBU menedzsernek is elküldött leveléből világosan kiderül, e megfelelési program előírta, hogy a versenyjogot esetlegesen sértő magatartásra vonatkozó bármely információt vagy kérdést szóban és közvetlenül a felperesek külső ügyvédjéhez kell eljuttatni, kivéve az Egyesült Államokat vagy Kanadát érintő ügyekben.

132    E körülmények között az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint sem a dokumentum tartalmából, sem a felperesek által előadott tényezőkből és magyarázatokból – akár külön-külön, akár összességükben vizsgáljuk azokat – nem derül ki egyértelműen, hogy a kérdéses feljegyzést az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója kizárólag jogi tanács kérése céljából készítette volna. Ezzel szemben az Elsőfokú Bíróság megítélése szerint a legvalószínűbb magyarázat az, hogy a feljegyzést az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója azzal az elsődleges céllal készítette, hogy közvetlen felettesének egyetértését kérje az általa azonosított magatartásra vonatkozóan tett ajánlásaihoz. Ezt az értelmezést a „B sorozathoz” tartozó kézzel írt feljegyzések is alátámasztják. E feljegyzésekben az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója ugyanis kifejezetten leírja, hogy felettese, az SBU menedzser eltérő véleményen lehet a feljegyzésben azonosított egyes helyzetekre vonatkozóan követendő stratégiát illetően. Ez magyarázza, hogy az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója miért készített a felettesének címzett feljegyzést, amelyben bemutatta az azonosított magatartást, ajánlásokat tett a követendő intézkedésekre vonatkozóan, és egyetértését kérte.

133    Ugyanígy, az események sorrendje, mint azt a felperesek bemutatták, nem mond ellent a tények e változatának. Az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója ugyanis 2000. február 16-án küldte meg a feljegyzést az SBU menedzsernek. Az SBU menedzser 2000. február 17-én visszaküldte neki a feljegyzést. Az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója csak ezt követően, 2000. február 22-én vitatta meg a feljegyzés tartalmát az ügyvéddel. Azonban, mint azt a fentiekben megállapítottuk, az ügyvéddel folytatott utólagos konzultáció nem elegendő annak bizonyításához, hogy a szóban forgó feljegyzést azzal a kizárólagos céllal készítették, hogy jogi tanácsot kérjenek (lásd a fenti 123. pontot).

134    A fentiek fényében meg kell állapítani, a felperesek nem bizonyították, hogy az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója által készített, 2000. február 16-i feljegyzés a védelemhez való jog gyakorlása keretében kizárólag jogi tanács kérése céljából született.

135    Következésképpen az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság nem tévedett, amikor úgy ítélte meg, hogy a feljegyzés két példánya, amely az „A sorozat” dokumentumait alkotta, nem részesül védelemben az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme alapján.

 A „B sorozathoz” tartozó, kézzel írt feljegyzések

 – A felek érvei

136    A felperesek azt állítják, hogy a „B sorozathoz” tartozó első dokumentumot az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának kézzel írt feljegyzései jelentik, amelyeket a főigazgató beosztott alkalmazottakkal folytatott megbeszélések során készített, és az „A sorozat” dokumentumait alkotó gépelt feljegyzés elkészítéséhez használt fel. A felperesek, akiket e tekintetben a CCBE támogat, előadják, hogy amennyiben az „A sorozat” dokumentumaira vonatkozóan az Elsőfokú Bíróság elfogadja a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítést, úgy azt ki kell terjeszteni ezekre az előkészítő feljegyzésekre is.

137    A Bizottság azt állítja, hogy a kézzel írt feljegyzések nem részesülhetnek védelemben a bizalmas jelleg alapján, mivel olyan dokumentumok előkészítéséhez használták fel azokat, amelyekre ez az elv nem terjed ki.

 – Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

138    A „B sorozathoz” tartozó, kézzel írt feljegyzések elemzéséből világosan kiderül, hogy – mint azt a felperesek előadták – azon feljegyzés elkészítésének fő céljával készültek, amelynek két példánya alkotja az „A sorozat” dokumentumait. Azonban, mivel az Elsőfokú Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a feljegyzés nem részesül védelemben az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján, meg kell állapítani, hogy e feljegyzések sem részesülnek ilyen védelemben.

139    Meg kell jegyezni továbbá, hogy a kézzel írt feljegyzések nem minősülnek ügyvéddel történt levélváltásnak, és nem is ügyvéddel folytatott, jogi tanácsot tartalmazó levélváltás szövegét vagy tartalmát írják le. A felperesek tehát azt sem bizonyították, hogy a kézzel írt feljegyzések a védelemhez való jog gyakorlása keretében, kizárólag jogi tanács kérése céljából születtek.

140    Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság megállapítja, hogy a Bizottság nem tévedett, amikor elutasította a „B sorozathoz” tartozó, kézzel írt feljegyzések ügyvédi titok alapján történő, felperesek által kért védelemben részesítését.

 A „B sorozathoz” tartozó, a felperesek jogi szolgálatának tagjával váltott elektronikus levelek

 – A felek érvei

141    A felperesek előadják, hogy a „B sorozat” dokumentumait alkotó további két dokumentum az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója és S. úr, az Akzo Nobel jogi szolgálatának tagja közötti elektronikus levélváltás. Ezt az elektronikus levélváltást az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján a nyilvánosságra hozataltól való védelemben részesülőnek kell tekinteni.

142    E tekintetben a felperesek két érvet adnak elő. Elsődlegesen előadják, hogy az olyan vállalati jogtanácsosokkal folytatott levélváltást, akik tagjai valamely tagállam ügyvédi kamarájának – és mindenesetre az olyan vállalati jogtanácsosokkal folytatott levélváltást, akik tagjai a holland kamarának, mint a jelen ügyben S. úr is –, az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített elvek alapján védelemben kell részesíteni. Másodlagosan előadják, hogy amennyiben az AM & S ügyben hozott ítéletet úgy kell értelmezni, hogy az kizárja az ilyen védelemben részesítést, akkor szükséges lenne az ezen ítéletből eredő védelem személyi alkalmazási körének kiterjesztése és a kérdéses dokumentumok védelemben részesítése.

143    Fő érvükre tekintettel mindenekelőtt a felperesek előadják, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet Bizottság általi szűk értelmezésével ellentétben a vállalati jogtanácsosokkal, különösen a kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsággal rendelkező jogtanácsokkal folytatott levélváltásra kiterjed a bizalmas jelleg. Elismerik, hogy ebben az ítéletében a Bíróság a védelmet „független” ügyvédekre korlátozta, amely kategória a Bíróság megítélése szerint nem foglalta magában az ügyfeleikkel „munkaviszonyban álló” ügyvédeket. Az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített meghatározó elem így az ügyvéd függetlensége. A felperesek véleménye szerint nem helytálló, ha a függetlenség ismérvét csak külső ügyvédeknek tulajdonítjuk. A vállalati jogtanácsosokat, úgy tűnik, nem kevésbé terheli a kötelezettség, hogy ne vegyenek részt jogellenes tevékenységben, ne tartsanak vissza információkat, és ne gátolják az igazságszolgáltatást. Még inkább igaz ez azokban a jogrendszerekben, ahol a vállalati jogtanácsosok tagjai lehetnek a kamarának vagy jogi szakmai szervezetnek, és ahol így független helyzetben vannak munkáltatóikkal szemben.

144    A felperesek előadják, hogy S. úr a holland kamara tagja, és az Akzo Nobel versenyjognak való megfelelési programjának felelőse. Az Akzo Nobel általi foglalkoztatásának ideje alatt csak jogtanácsosként járt el, nem töltött be vezető tisztséget. Holland kamarai tagsága alapján e testület szakmai és etikai szabályainak hatálya alá tartozik, és e tagság magas fokú függetlenséggel ruházza fel. A holland jog alapján S. úr továbbá a munkáltatójával a foglalkoztatás feltételei tárgyában kötött megállapodás hatálya alatt áll, amelynek értelmében az Akzo Nobel cégcsoport vezetősége elfogadta, hogy a függetlenségi kötelezettség és a holland jog szerinti kamarai szabályoknak való megfelelés elsőbbséget élvez a cégcsoport iránti hűséggel szemben. Következésképpen az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének elve szempontjából az S. úr és az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója közötti levélváltás egyenértékű az e társaság és valamely külső ügyvéd közti levélváltással. S. urat ezért nem csupán vállalati jogtanácsosnak kell tekinteni, hanem inkább független ügyvédnek, aki a holland kamara tagja, és vállalati jogtanácsosként dolgozik egy társaságnál.

145    Ezenfelül a felperesek előadják, hogy a szóban forgó levélváltásban S. úr arra vonatkozóan adott jogi tanácsot, hogyan kezeljenek egyes, az Akzo Nobel versenyjognak való megfelelési programja keretében felmerült kérdéseket. E jogi tanács viszont a felperesek külső ügyvédjének tanácsán alapult.

146    A CCBE előadja, hogy a bizalmas jelleg alkalmazása keretében nem azon jogtanácsosok között kellene különbséget tenni, akik munkaviszonyban állnak a céggel, amelynek jogi tanácsokat adnak, és azok között, akik nem, hanem az olyan szakmai kötelezettségek hatálya alá tartozó, illetve ezek hatálya alá nem tartozó jogtanácsosok között, amelyek tiszteletben tartását az érintett tagállam ügyvédi kamarája vagy jogi szakmai szervezete felügyeli. Ez a megoldás teljes mértékben érvényre juttatja az AM & S ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló elveket, nevezetesen a függetlenség és a hivatalos szakmai fegyelemnek való alávetettség szempontját. A CCBE véleménye szerint S. úr alkalmazotti jogállása ellenére megfelel a függetlenség ezen ítélet által megkövetelt feltételeinek.

147    Az ECLA arra hivatkozik, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletében a Bíróság nem állította kifejezetten, hogy munkaviszonyban álló ügyvédet soha nem lehet „függetlennek” tekinteni. Valamely vállalkozásnak joga kell legyen arra, hogy az általa választott ügyvédtől kérjen jogi tanácsot, anélkül hogy ezzel bizonyítékot teremtene saját maga ellen, feltéve hogy ez az ügyvéd megfelelő képzettséggel rendelkezik, és a megfelelő etikai és fegyelmi szabályok hatálya alatt áll. Ezenkívül a tagállamok munkajoga védi a vállalati jogtanácsosokat a szakmai etikai szabályokkal ellentétes utasítás nem követése miatti elbocsátástól.

148    A Holland Ügyvédi Kamara előadja, hogy AM & S ügyben hozott ítéletében a Bíróság nem utasította el kategorikusan az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének kiterjesztését valamennyi vállalati jogtanácsos által adott jogi tanácsra. Ezen ítélet értelmében a védelem szorosan kapcsolódik az ügyvéd független jogállásához. A Holland Ügyvédi Kamara tagságával rendelkező, vállalkozás által alkalmazott ügyvédek ugyanolyan függetlenek ügyfelüktől/munkáltatójuktól, mint a többi ügyvéd, és ez utóbbiakkal azonos jogállással, jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek, beleértve a bizalmas jelleg védelmét, és ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók.

149    A Holland Ügyvédi Kamara megjegyzi e tekintetben, hogy 1996-ban új szabályozást fogadtak el, amely kifejezetten lehetővé tette, hogy vállalkozások Advocaten-t [ügyvédeket] alkalmazzanak. Az ügyvédek függetlenségét a munkaviszony keretében a foglalkoztatási feltételek tárgyában kötött megállapodás biztosítja, a holland ügyvédi kamarai tagságukból eredő fegyelmi és etikai szabályokkal együttesen. A foglalkoztatásuk feltételeit szabályozó e megállapodás számos szigorú követelményt tartalmaz, amelyek olyan jellegűek, hogy megerősítsék a ügyvédnek a munkáltatójával szemben fennálló függetlenségét. Ezenkívül a megállapodás kötelezi a munkáltatót, hogy engedje az alkalmazott ügyvédnek a szakmája gyakorlására vonatkozó fegyelmi és etikai szabályoknak való megfelelést. A Holland Ügyvédi Kamara azt a következtetést vonja le, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló elvek megkövetelik az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének S. úrra történő alkalmazását.

150    A Bizottság azt állítja, hogy a szóban forgó elektronikus levelek nem tartalmaznak független ügyvéddel történő levélváltást vagy erre irányuló szándékot, és nem is korlátozódnak a felperesek védelemhez való joga gyakorlásának keretében vagy ilyen célból történő, független ügyvéddel való levélváltás szövegének vagy tartalmának leírására. Az itt felmerülő alapvető kérdés ezért az, hogy védelemben kell‑e részesíteni ezeket éppen azért, mert a felperesek jogi szolgálatának egyik tagjával való belső levélváltásról van szó. Azonban ellentétben azzal, amit – úgy tűnik – a felperesek állítanak, a Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletben kifejezetten úgy határozott, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege nem terjed ki valamely vállalkozás és vállalati jogtanácsosa közötti levélváltásra.

151    Másodlagos érvüket illetően a felperesek lényegében öt indokot adnak elő, amelyek alapján úgy ítélik meg, hogy amennyiben az AM & S ügyben hozott ítéletet úgy kell értelmezni, hogy az a vállalati jogtanácsosokat teljes mértékben kizárja a bizalmas jelleg védelme alól, úgy helyénvaló lenne e védelem személyi alkalmazási körének az ezen ítélkezési gyakorlatban rögzített mértéken túlmenő kiterjesztése.

152    Mindenekelőtt a felperesek előadják, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet óta egyes tagállamok bővítették a bizalmas jelleg alkalmazási körét, és új lehetőségeket alakítottak ki arra vonatkozóan, hogy a vállalati jogtanácsosok is kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagok lehessenek. A felperesek szerint jelenleg a tagállamok többsége elfogadja, hogy e védelem kiterjed a vállalati jogtanácsosokra.

153    Az ECLA összehasonlító jogelemzés alapján rámutat, hogy jelenleg a tagállamok többségének joga elismeri a vállalati jogtanácsosok függetlenségét és levélváltásuk bizalmas jellegét. Az ACCA rámutat, hogy 1982 óta a tagállamok körében növekvő tendencia figyelhető meg a vállalati jogtanácsosok levélváltásának az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján való védelemben részesítése tekintetében. A CCBE megállapítja azonban, hogy a vállalati jogtanácsosok tekintetében nem ismerik el a bizalmas jelleg védelmét Franciaországban, Olaszországban, Luxemburgban, Finnországban, Ausztriában és Svédországban. A CCBE számára azonban az az alapvető kérdés, hogy az egyes tagállamokban az alkalmazott vállalati jogtanácsosok szakmai szabályok hatálya alá tartoznak‑e, vagy nem, mivel az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmére vonatkozó kötelezettség általában kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsághoz kapcsolódik. Egyes országokban azonban – így Belgiumban és Görögországban – a kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsággal rendelkező ügyvédek számára minden körülmények között tilos munkaviszony létesítése, míg más országokban, így Dániában, Németországban, Írországban, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban ez megengedett.

154    A Bizottság megjegyzi, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet meghozatalának időpontjában egyes tagállamok már különleges jogállást biztosítottak a vállalati jogtanácsosoknak. A helyzet ma sem más. Így nem vitás, hogy Franciaországban, Olaszországban, Luxemburgban, Finnországban és Ausztriában vállalati jogtanácsosok számára nem biztosítják az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelmét. A Bizottság azt állítja továbbá, hogy az ECLA által jelentésében levont következtetések nem rendelkeznek azzal a kétségtelen értékkel, amelyet az ECLA ezeknek tulajdonít.

155    A vállalati jogtanácsosok kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagságát illetően a Bizottság előadja, hogy míg egyes tagállamokban lehetősége van arra, hogy valaki egyszerre alkalmazott és kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tag legyen (nevezetesen az Egyesült Királyságban és Spanyolországban), más országokban pedig az alkalmazott ügyvédek bizonyos feltételek mellett lehetnek kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagok (nevezetesen Németországban és, Hollandiában), továbbra is tény, hogy jelentős számú tagállamban a munkaviszony és a kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagság összeegyeztethetetlen (például Olaszországban, Franciaországban, Litvániában, Lettországban, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Svédországban és Ausztriában). Az államok ez utóbbi csoportja a vállalati jogtanácsosokkal váltott dokumentumok számára nem biztosítja a bizalmas jelleg alapján történő védelmet. Végül Finnországban a független ügyvédi szakma gyakorlásához nem szükséges kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagság. A Bizottság ebből arra a következtetésre jut, hogy a tagállamok nagy többségükben nem ismerik el az ügyvédi titkot a vállalati jogtanácsosok tekintetében, még ott sem, ahol ez utóbbiak kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagok lehetnek. Mindenesetre az egyes tagállamokban megfigyelhető fejlemények közösségi jogi elvvé alakítása jogbizonytalansággal járó helyzetet eredményezne.

156    Másodszor, a felperesek előadják, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet óta a közösségi versenyjog alapvető reformjainak sorozatára került sor, amelyek hatásai indokolttá teszik az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének a vállalati jogtanácsosokra – különösen a kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsággal rendelkezőkre – történő alkalmazásának újraértékelését. Következésképpen a közösségi versenyjog modernizálásának keretében mind az 1/2003 rendelet, mind a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) növekvő felelősséget ró a vállalkozásokra a tekintetben, hogy önértékelést végezzenek az e szabályoknak való megfelelésük szempontjából. Bár ezeket az értékeléseket általában külső ügyvédek elvi irányítása alatt végzik, a vállalati jogtanácsosok központi szerepet játszanak ezekben, amelyet akadályozna a szóban forgó védelem el nem ismerése.

157    A Bizottság úgy véli azonban, hogy a 17. rendelet felváltása az 1/2003 rendelettel, amely nagyobb fokú önértékelést követel meg a vállalkozásoktól arra vonatkozóan, hogy megállapodásaik összeegyeztethetőek‑e az EK 81. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételekkel, a jelen ügyben nem tűnik relevánsnak, mivel a bizalmas jelleg kérdése ebben az összefüggésben aligha merülne fel.

158    Harmadszor, a felperesek előadják, hogy a bizalmas jelleg alkalmazása szempontjából a külső ügyvédek és a nemzeti kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsággal rendelkező vállalati jogtanácsosok eltérő kezelése önkényes, és így ellentétes az egyenlő bánásmód elvével, valamint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával összefüggő kérdéseket is felvet. Ezt az érvet az ACCA is támogatja, és hozzáteszi, hogy az AM & S ügyben hozott ítélet hátrányosan megkülönbözteti a nem közösségi ügyvédeket, mivel ilyen védelmet csak olyan ügyvédek számára biztosít, akik valamely tagállam ügyvédi kamarájának tagjai (az ítélet 25. pontja).

159    A Bizottság azt az álláspontot képviseli, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletben a vállalati jogtanácsosokra vonatkozóan meghatározott korlátozások nem korlátozzák túlzott mértékben azt az alapvető elvet, amely szerint a vállalkozásoknak joguk van a tisztességes eljáráshoz, és különösen ahhoz, hogy szabadon konzultálhassak az általuk választott ügyvéddel. A Bizottság továbbá azt állítja, hogy az ACCA új kérdést vet fel, amelyre a felperesek nem hivatkoztak, ezért az elfogadhatatlan, és mindenesetre nem képezi a jelen eljárás tárgyát.

160    Negyedszer, a felperesek az Elsőfokú Bíróság T‑92/98. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 1999. december 7-én hozott ítéletére (EBHT 1999., II‑3521. o.), hivatkoznak, amelyet a Bíróság C‑41/00 P. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 2003. március 6-án hozott ítélete (EBHT 2003., I‑2125. o.) helybenhagyott, és amelyben az Elsőfokú Bíróság úgy határozott, hogy a Bizottság jogi szolgálatának jogászai és a Bizottság közötti levélváltás az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján védelemben részesül. Nincs azonban különbség a Bizottság jogi szolgálata tagjainak ezen intézménytől való függetlensége és valamely kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagsággal rendelkező vállalati jogtanácsos munkáltatójától való függetlensége között.

161    A Bizottság elutasítja ezt az analógiát. Az Interporc ügyben hozott ítéletekben a jogi szolgálatának tagjaitól származó levélváltás számára biztosított védelem alapjául a különleges bírósági eljárások céljából készült dokumentumok nyilvánosságra hozatala elkerüléséhez fűződő közérdek szolgált.

162    Ötödször és végül, a felperesek azt állítják, hogy az S. úr és az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója közötti levélváltás egy Hollandiában, illetve az Egyesült Királyságban letelepedett személy közötti levélváltást jelent. A holland jog szerint a holland versenytörvény 51. cikke alapján S. úr levélváltása a bizalmas jelleg alapján védelmet élvez. Ilyen védelmet az Egyesült Királyság joga is biztosít. Ezért a közösségi jognak sem kellene szigorúbbnak lennie, mint e két nemzeti jognak.

163    A CCBE előadja, hogy az ügyvédi szakmát szervező szabályok közösségi szintű összehangolásának hiányában az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege közösségi fogalmának személyi alkalmazási körét a nemzeti jognak kellene szabályoznia. Az ECLA előadja, hogy mivel az ügyvédek jogállását, jogait és kötelezettségeit a nemzeti jog szabályozza, a Bizottságnak a nemzeti eljárási autonómia elve alapján nincs joga figyelmen kívül hagyni az e jog által biztosított védelmet. Végül, a Holland Ügyvédi Kamara támogatja ezt az érvet, és megerősíti, hogy a holland versenyjog alapján a vizsgálatok tekintetében a védelem a Holland Ügyvédi Kamara tagságával rendelkező valamennyi ügyvédre kiterjed, függetlenül attól, hogy munkaviszonyban állnak‑e, vagy sem.

164    A Bizottság vitatja, hogy kötnék az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegére vonatkozó nemzeti szabályok. Ez ellentétes lenne az 1/2003 rendelet – és azt megelőzően a 17. rendelet – elsődlegességével, valamint az AM & S ügyben hozott ítélettel, amely különös gondot fordított arra, hogy kidolgozza a bizalmas jelleg közösségi fogalmát. A Bizottság előadja továbbá, hogy mivel vizsgálati hatásköre az Európai Unió egészére kiterjed, e védelem alkalmazási köre nem határozható meg a tagállamok jogszabályai és kamaráinak vagy jogi szakmai szervezeteinek szabályai alapján. Ez ugyanis óriási jogi és gyakorlati nehézségekhez vezetne. A Bizottság mindenesetre előadja, hogy a bizalmas jelleg védelméhez való jog Hollandiában jelentősen szűkebb körű, mint azt a felperesek és a beavatkozók állítják.

 – Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

165    A „B sorozat” dokumentumai a már megvizsgált, kézzel írt feljegyzéseken kívül tartalmazzák még az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója és S. úr – aki Avocaat [ügyvéd], a holland kamara tagja, és akkoriban az Akzo Nobel jogi szolgálatának is tagja volt, ilyen minőségében pedig a versenyjogi kérdéseket koordinálta – közötti, 2000 májusában és júniusában lezajlott elektronikus levélváltást.

166    Először is, a felperesek elsődleges érvét illetően rá kell mutatni, hogy az AM & S ügyben hozott ítéletében a Bíróság kifejezetten megállapította, hogy a közösségi jog által a 17. rendelet alkalmazása keretében az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének biztosított védelem csak annyiban alkalmazandó, amennyiben az ügyvéd független, vagyis nem áll munkaviszonyban ügyfelével (az ítélet 21., 22. és 27. pontja). Az ügyvéd független pozíciójára és státuszára vonatkozó követelmény, amelyet annak a jogi tanácsadónak kell teljesítenie, aki a védelemben részesíthető levél írója, az ügyvéd szerepéről alkotott azon elképzelésen alapul, amely szerint az ügyvéd az igazságszolgáltatásban közreműködik, és köteles teljesen függetlenül és az igazságszolgáltatás érdekeit mindenekfelett szem előtt tartva azt a jogi segítséget megadni, amelyre az ügyfélnek szüksége van (az AM & S ügyben hozott ítélet 24. pontja).

167    A fentiekből következik, hogy a Bíróság kifejezetten kizárta a vállalati jogtanácsosokkal, vagyis az ügyféllel munkaviszonyban álló jogtanácsosokkal folytatott levélváltást a bizalmas jelleg alapján történő védelemben részesítésből. Rá kell mutatni továbbá, hogy a Bíróság e kivételre vonatkozóan tudatos döntést hozott, tekintettel arra, hogy a kérdést az eljárás során részletesen megvitatták, és indítványában Sir Gordon Slynn főtanácsnok kifejezetten azt javasolta a Bíróságnak, ítéletében határozzon úgy, hogy abban az esetben, ha a munkaviszonyban álló ügyvéd a kamara tagja marad, és kiterjednek rá a szakmai fegyelmi és etikai szabályok, akkor ugyanúgy kell kezelni, mint a független ügyvédeket (Sir Gordon Slynn főtanácsnok AM & S ügyre vonatkozó indítványa, [EBHT 1982., 1655. o.]).

168    Így meg kell állapítani, hogy a felperesek és egyes beavatkozók által állítottakkal ellentétben a Bíróság az AM & S ügyben hozott ítéletében a független ügyvéd fogalmát negatív módon határozta meg, amennyiben kimondta, hogy az ilyen ügyvéd nem állhat munkaviszonyban ügyfelével (lásd a fenti 166. pontot), nem pedig pozitív módon, a kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagság, illetve a szakmai fegyelmi és etikai szabályok hatálya alá tartozás alapján. A Bíróság ezzel rögzítette a „teljesen függetlenül” adott jogi tanács feltételét (az AM & S ügyben hozott ítélet 24. pontja), amelyet úgy azonosított, mint a tanácsot kapó vállalkozáshoz képest szervezeti, alá-fölérendeltségi és funkcionális szempontból harmadik félnek minősülő ügyvéd által adott tanácsot.

169    Ennek megfelelően az Elsőfokú Bíróság elutasítja a felperesek elsődleges érvét, és megállapítja, hogy az Akzo Nobellel munkaviszonyban álló ügyvéd és e cégcsoporthoz tartozó társaság valamely igazgatója közötti levélváltásra nem terjed ki az AM & S ügyben hozott ítéletben meghatározott ügyvédi titok.

170    Másodszor, ami a felperesek másodlagos érvét illeti, amely szerint az Elsőfokú Bíróságnak a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben meghatározott határokon túlmenően ki kellene terjesztenie a bizalmas jelleg személyi alkalmazási körét, először is rá kell mutatni, hogy a tagállamok jogának vizsgálata azt mutatja, bár valóban igaz – mint azt a felperesek és egyes beavatkozók állítják –, hogy a vállalati jogtanácsosok szerepének kifejezett elismerése és az ilyen jogtanácsosokkal folytatott levélváltás ügyvédi titok alapján történő védelme ma viszonylag elterjedtebb, mint az AM & S ügyben hozott ítélet meghozatalának időpontjában volt, ennek ellenére nem lehet a tagállamok jogában egységes vagy egyértelmű többséggel rendelkező tendenciákat azonosítani e tekintetben.

171    Különösen, először is az összehasonlító jogelemzés azt mutatja, hogy jelentős számú tagállam még mindig kizárja a vállalati jogtanácsosokat a bizalmas jelleg alapján történő védelemből. Ezenkívül egyes tagállamokban úgy tűnik, a kérdést nem döntötték el egyhangúlag vagy véglegesen. Továbbá számos tagállam igazította rendszerét az AM & S ügyben hozott ítéletből eredő közösségi rendszerhez. Másodszor, az ilyen elemzés azt mutatja, hogy jelentős számú tagállam nem engedi meg a vállalati jogtanácsosok kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagságát, és ennek megfelelően nem ismerik el őket tevékenységüket önállóan gyakorló ügyvédként. Ugyanis számos országban a tevékenységét önállóan gyakorló ügyvéden kívüli, más személy által munkaviszonyban foglalkoztatott ügyvéd helyzete nem összeegyeztethető az „avocat” jogállásával. Továbbá az a tény, hogy vállalati jogtanácsosok kamarai vagy jogi szakmai szervezeti tagok lehetnek, és a szakmai etikai szabályok hatálya alatt állnak, még az e lehetőséget megengedő országokban sem mindig jelenti azt, hogy az ilyen személyekkel folytatott levélváltás a bizalmas jelleg alapján védelemben részesül.

172    Másodszor, ami a felperesek azon érvét illeti, amely szerint a közösségi versenyjog fejlődése megköveteli a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben elfogadott megoldás felülvizsgálatát, rá kell mutatni, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítés a Bizottság vizsgálati hatásköreinek korlátozását jelenti, és hogy e hatásköröket elsősorban az EK 81. cikk (1) bekezdése megsértésének legsúlyosabb esetei, ideértve különösen az árrögzítő kartelleket és a piacok felosztását, valamint az EK 82. cikk megsértése elleni küzdelem érdekében gyakorolják. Ennek megfelelően meg kell állapítani, hogy a bejelentési rendszernek a közösségi versenyjog modernizálása keretében való megszüntetése, és ennek következtében az 1/2003 rendelet keretében annak értékelése tekintetében a vállalkozásokra ruházott nagyobb felelősség, hogy magatartásuk jogszerűnek minősül‑e az EK 81. cikk (3) bekezdése fényében, nem közvetlenül releváns a jelen problémakör szempontjából.

173    Továbbá, még ha az 1/2003 rendelet és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény elfogadása fokozhatta is a vállalkozások számára annak szükségességét, hogy a versenyjog szempontjából megvizsgálják saját magatartásukat és jogi stratégiákat dolgozzanak ki az adott vállalkozást és a szóban forgó piacot alaposan ismerő jogász segítségével, továbbra is tény, hogy az ilyen önértékelési és stratégiameghatározási műveleteket külső ügyvéd is végrehajthatja, a vállalkozás megfelelő részlegeivel való teljes együttműködésben, beleértve a jogi szolgálatot is. Ebben az összefüggésben a vállalati jogtanácsosok és a külső ügyvédek közötti levélváltás elvben a bizalmas jelleg alapján védelemben részesül, feltéve hogy a vállalkozás védelemhez való joga keretében, illetve ilyen célból történő levélváltásról van szó. Így tehát világos, hogy e védelemnek az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített személyi alkalmazási köre nem jelent valódi akadályt a vállalkozások számára abban, hogy szükség esetén jogi tanácsot kérjenek, és nem gátolja meg, hogy vállalati jogtanácsosai részt vegyenek az önértékelési vagy stratégiameghatározási eljárásban. Végül rá kell mutatni, hogy a versenyjog modernizálása nem feltétlenül jelenti azt, hogy a külső ügyvédek és vállalati jogtanácsosok megfelelő szerepei e tekintetben jelentősen változtak volna az AM & S ügyben hozott ítélet óta. Mindenesetre, mivel a közösségi versenyjog címzettjei a vállalkozások, elvben nem lenne elfogadható, hogy egy adott vállalkozáson belül a pusztán belső levélváltás a Bizottság vizsgálati hatáskörén kívül essen, a fentiekben említett olyan feljegyzések kivételével, amelyek kizárólag a külső ügyvéddel folytatott, jogi tanácsot tartalmazó levélváltás szövegét vagy tartalmát írják le, valamint az előkészítő dokumentumok kivételével, amelyek kizárólag azzal a céllal készültek, hogy a védelemhez való jog gyakorlása keretében külső ügyvédtől jogi tanácsot kérjenek.

174    Harmadszor, a felperesek és egyes beavatkozók arra vonatkozó érveit illetően, amely szerint az AM & S ügyben hozott ítéletben a vállalati jogtanácsosok eltérő kezelése sérti az egyenlő bánásmód elvét, és problémákat vet fel a letelepedés szabadsága és a szolgáltatásnyújtás szabadsága szempontjából, az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha hasonló helyzeteket eltérő módon kezelnek, vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon kezelnek, kivéve ha a bánásmód objektív módon indokolt (a Bíróság C‑174/89. sz. Hoche-ügyben 1990. június 28-án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑2681. o.] 25. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑311/94. sz., BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben 1998. május 14-én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1129. o.] 309. pontja és a T‑304/02. sz., Hoek Loos kontra Bizottság ügyben 2006. július 4-én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1887. o.] 96. pontja). Rá kell azonban mutatni, hogy a vállalati jogtanácsosok és a külső ügyvédek nyilvánvalóan nagymértékben különböző helyzetben vannak, különösen a vállalati jogtanácsosoknak az őket alkalmazó vállalkozásba történő funkcionális, szervezeti, és alá-fölérendeltségi beilleszkedése következtében. Ennek megfelelően a tény, hogy az ilyen szakembereket az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítés szempontjából eltérően kezelik, nem vezet az egyenlő bánásmód elvének megsértéséhez. Ezenkívül, ami a felperesek azon állítását illeti, amely szerint a védelem személyi alkalmazási körének korlátozása a szolgáltatások szabad mozgásának és a letelepedés szabadságának sérelméhez vezethet, elegendő megállapítani, hogy ezt az érvet nem támasztották alá. Végül, amint arra a Bizottság rámutatott, az ACCA által a valamely tagállam ügyvédi kamarájának vagy jogi szakmai szervezeti tagságával nem rendelkező ügyvédek számára biztosított védelemre vonatkozóan előadott érvek a jelen eljárás szempontjából egyáltalán nem relevánsak.

175    Negyedszer, ami az Interporc kontra Bizottság ügyet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy ez az ügy a magánszemélyeknek a Bizottság dokumentumaihoz való hozzáférésére vonatkozott, és nem a Bizottság versenyszabályok megsértésének kivizsgálására vonatkozó hatásköre korlátaira. Mindenesetre, a felperesek állításával ellentétben, az Elsőfokú Bíróság a T‑92/98. sz., Interporc kontra Bizottság ügyben 1999. december 7-én hozott ítéletében nem állapította meg, hogy a Bizottság jogi szolgálatának tagjai és a Bizottság közötti levélváltásra kiterjedne az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme. Az Elsőfokú Bíróság ugyanis a nyilvánosságra hozatal alóli, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegén alapuló kivételt csak a Bizottság és annak külső ügyvédei közötti levélváltásra alkalmazta; másrészt a Bizottság és jogi szolgálatának tagjai közötti levélváltást a Bizottságon belül folyó munka védelmére vonatkozó kivétel alapján nem hozta nyilvánosságra (a fent hivatkozott Interporc kontra Bizottság ügyben 1999. december 7-én hozott ítélet 41. pontja).

176    Végül, és ötödször, a felperesek azt állítják, hogy mivel S. úr, illetve az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatójának nemzeti joga alapján levélváltásuk védelmet élvez, azt a közösségi jognak is ilyen ügyvédi titokra alkalmazandó védelemben kellene részesítenie. A CCBE általánosabban, az ECLA és a Holland Ügyvédi Kamara pedig kevésbé kifejezett módon azt állítja, hogy a dokumentumok bizalmas jellege közösségi jogi fogalmának személyi hatályát a nemzeti jog határozza meg. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme a Bizottság vizsgálati hatásköre alóli kivételt jelent. Így e védelem a Bizottság tevékenységének feltételeit egy, a közös piac működése szempontjából olyan lényeges területen érinti közvetlen módon, mint a versenyszabályok tiszteletben tartása (az AM & S ügyben hozott ítélet 30. pontja). Ezért a Bíróság és az Elsőfokú Bíróság különös gondot fordított arra, hogy kidolgozza az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének közösségi jogi fogalmát. A felperesek és a beavatkozók érve ellentétes mind e közösségi jogi fogalom kialakításával, mind a Bizottság hatáskörének a közös piacon történő egységes alkalmazásával, ezért azt el kell utasítani.

177    A fentiek fényében az Elsőfokú Bíróság elutasítja a felperesek által másodlagosan előadott, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme személyi alkalmazási körének a Bíróság által az AM & S ügyben hozott ítéletben rögzített korlátokon túli kiterjesztésére vonatkozó érvet.

178    Ezenkívül rá kell mutatni, úgy tűnik, hogy a felperesek arra is utalnak, hogy a vitás elektronikus levelek – egyéb információk között – a felperesek külső ügyvédje által adott jogi tanácsra is vonatkoztak (lásd a fenti 145. pontot) A kérdéses dokumentumok vizsgálata alapján azonban ezt az állítást nem lehet elfogadni.

179    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a „B sorozat” dokumentumaihoz tartozó, az Akcros Chemicals ügyvezető igazgatója és az Akzo Nobel jogi szolgálatának tagja közötti levélváltás nem bizalmas jellegű.

180    Ennek alapján a második jogalapot el kell utasítani.

 A harmadik, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének alapját képező alapvető jogok megsértésére vonatkozó jogalapról

181    A harmadik jogalappal a felperesek azt állítják, hogy a bizalmas jelleg védelmének megsértésével a Bizottság megsértette azokat az alapvető jogokat is, amelyeken ez az elv alapul. A felperesek véleménye szerint az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellegének védelme több, a különböző tagállamok jogaiban és a közösségi jogban elismert alapvető jogon, így például a védelemhez való jogon, a magánélet tiszteletben tartásához való jogon és a szólásszabadság jogán alapul. A felperesek azonban e harmadik jogalapot csak nagyon szűkszavúan fejtik ki, anélkül, hogy azt konkrét érvekkel támasztanák alá.

182    Az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a harmadik jogalapot nem lehet a korábban vizsgált két jogalaptól függetlennek tekinteni. Ugyanis a felpereseknek az alapvető jogok megsértésére vonatkozó állítása nem alapul azoktól eltérő kifogásokon, mint amelyekre a bizalmas jelleg védelme elvének állítólagos megsértése megállapítása érdekében hivatkoztak. E kifogásokat a jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság azonban az első és a második jogalap keretében már megvizsgálta.

183    Következésképpen a harmadik jogalapot nem szükséges tovább vizsgálni.

184    A fentiek fényében meg kell állapítani, hogy a felperesek által a bizalmas jelleg alapján védelemben részesíteni kért dokumentumok megvizsgálására irányuló eljárás során a Bizottság azon jogsértései, amelyek elkövetése megállapítást nyert, nem fosztották meg jogellenesen e védelemtől a felpereseket a vitás dokumentumok tekintetében, mivel, amint azt az Elsőfokú Bíróság megállapította, a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy döntött, hogy e dokumentumok egyike sem tartozik e védelem hatálya alá.

185    Ezért a T‑253/03. sz. ügyben a keresetet el kell utasítani.

 A költségekről

186    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mindemellett az eljárás szabályzat 87. cikkének 3. §-a alapján az Elsőfokú Bíróság elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit, amennyiben a felek mindegyike egy vagy több jogalappal kapcsolatosan pervesztes lesz, illetve kivételes okból.

187    A jelen ügyben, bár a felperesek pervesztesek lettek, az Elsőfokú Bíróság álláspontja szerint a Bizottság mindenesetre a jelen ügy alapjául szolgáló közigazgatási eljárás során különböző szabálytalanságokat követett el. Következésképpen az Elsőfokú Bíróság úgy ítéli meg, hogy helyesen mérlegeli a jelen ügy körülményeit, amikor elrendeli, hogy a felperesek viselik saját költségeik háromötödét, és a Bizottság az alapeljárás és az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeinek háromötödét. A Bizottság viseli a saját költségeinek kétötödét, és a felperesek az alapeljárás és az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeinek kétötödét.

188    Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑ának harmadik bekezdése alapján az Elsőfokú Bíróság elrendelheti, hogy a beavatkozó maga viselje a saját költségeit. A jelen esetben a felperesek támogatására beavatkozók saját maguk viselik az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeiket.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (kibővített első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A T‑125/03. sz. ügyben benyújtott keresetet – mint elfogadhatatlant – elutasítja.

2)      A T‑253/03. sz. ügyben benyújtott keresetet – mint megalapozatlant –elutasítja.

3)      Az Akzo Nobel Chemicals Ltd-t és az Akcros Chemicals Ltd-t kötelezi az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségei háromötödének viselésére. Továbbá e felpereseket kötelezi a Bizottságnak az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségei háromötödének viselésére.

4)      A Bizottságot kötelezi az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás költségei kétötödének viselésére. Továbbá a Bizottságot kötelezi az Akzo Nobel Chemicals Ltd-nek és az Akcros Chemicals Ltd-nek az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségei kétötödének viselésére.

5)      A beavatkozók saját maguk viselik az alapeljárás, valamint az ideiglenes intézkedés iránti eljárás során felmerült költségeiket.

Cooke García-Valdecasas Labucka

Prek       Ciucă

Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. szeptember 17‑i nyilvános ülésen.

E. Coulon       J. D. Cooke

hivatalvezető       elnök

Tartalomjegyzék

A tényállás és az eljárás

A felek kérelmei

A kereset elfogadhatóságáról a T‑125/03. sz. ügyben

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

Az ügy érdeméről a T‑253/03. sz. ügyben

Az első, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelme elvének alkalmazására vonatkozó eljárások megsértését állító jogalapról

A felek érvei

Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A második, a vitás dokumentumoknak az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege alapján történő védelemben részesítése indokolatlan elutasítására vonatkozó jogalapról

Az „A sorozathoz” tartozó gépelt feljegyzés két példánya

– A felek érvei

– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A „B sorozathoz” tartozó, kézzel írt feljegyzések

– A felek érvei

– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A „B sorozathoz” tartozó, a felperesek jogi szolgálatának tagjával váltott elektronikus levelek

– A felek érvei

– Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

A harmadik, az ügyvédek és ügyfeleik közötti érintkezés bizalmas jellege védelmének alapját képező alapvető jogok megsértésére vonatkozó jogalapról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.