AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2007. szeptember 27.(*)
„Szerződésen kívüli felelősség – Tej – Kiegészítő illeték – Referenciamennyiség – 2187/93/EGK rendelet – Termelők kártérítése – Az elévülés nyugvása”
A T‑8/95. és T‑9/95. sz. egyesített ügyekben,
Wilhelm Pelle (székhelye: Kluse-Ahlen [Németország]),
Ernst‑Reinhard Konrad (székhelye: Löllbach [Németország]),
(képviselik: B. Meisterernst, M. Düsing, D. Manstetten, F. Schulze és W. Haneklaus ügyvédek)
felpereseknek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: kezdetben A. Brautigam és A.‑M. Colaert, később A.‑M. Colaert, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik kezdetben: D. Booß és M. Niejahr, meghatalmazotti minőségben, később: T. van Rijn és M. Niejahr, segítőik kezdetben: H.‑J. Rabe, G. Berrisch és M. Núñez‑Müller)
alperesek ellen
az EK‑Szerződés 178. cikke (jelenleg EK 235. cikk) és az EK‑Szerződés 215. cikkének második bekezdése (jelenleg az EK 288. cikk második bekezdése) értelmében benyújtott, a 804/68 rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelettel (HL L 132., 11. o.) kiegészített, a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej- és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31‑i 857/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 13. o.) alkalmazása következtében a felperesek által vélelmezetten elszenvedett károk megtérítésére irányuló kérelem tárgyában,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA (ötödik tanács),
tagjai: M. Vilaras elnök, M. E. Martins Ribeiro és K. Jürimäe bírák,
hivatalvezető: J. Plingers tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2007. január 23‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
Jogi háttér
A referenciamennyiségek rendszere
1 A tej és tejtermékek piaci értékesítésének megszüntetését, valamint a tejelő állomány átállítását támogató jövedelemtámogatási rendszer bevezetéséről szóló, 1977. május 17‑i 1078/77/EGK tanácsi rendelet (HL L 131., 1. o.) értékesítés-megszüntetési jövedelemtámogatás vagy átállítási jövedelemtámogatás folyósítását írja elő azon termelők számára, akik vállalják, hogy vagy ötéves időszakra megszüntetik a tej és tejtermékek piaci értékesítését, vagy megszüntetik a tej és tejtermékek piaci értékesítését, és négyéves átállítási időszak alatt tejelő állományukat hústermelésre állítják át.
2 Az 1078/77 rendelet szerinti kötelezettséget vállaló tejtermelőket összefoglaló néven „SLOM-termelőknek” nevezik, amely kifejezés a holland „slachten en omschakelen” (levágni és átállni) szavakból származik, leírva a termelők kötelezettségeit az értékesítés-megszüntetés, illetve az átállítás rendszerének keretében.
3 A tej- és tejtermékpiac közös szervezéséről szóló 804/68/EGK tanácsi rendelet módosításáról szóló [nem hivatalos fordítás], 1984. március 31‑i 856/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 10. o.) és a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej- és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31‑i 857/84/EGK tanácsi rendelet (HL L 90., 13. o.) 1984. április 1‑jétől bevezette az egyes vevők részére a tagállamoknak biztosított összmennyiség keretein belül meghatározandó referenciamennyiséget meghaladóan szállított tej után fizetendő kiegészítő illetéket. A kiegészítő illeték alól mentes referenciamennyiség a tagállam által választott megoldástól függően a termelő által a referenciaév ‑ amely a Németországi Szövetségi Köztársaság esetében 1983 volt ‑ során szállított, vagy a tejüzem által vásárolt tej vagy tejjel egyenértékű termék mennyiségének felelt meg.
4 A tej- és tejtermékpiac közös szervezéséről szóló, 1968. június 27‑i 804/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 148., 13. o.) 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályait az 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelet (HL L 132., 11. o.) állapította meg.
5 A referenciamennyiség juttatásából kizárták azon termelőket, akik az érintett tagállam által meghatározott referenciaév alatt az 1078/77 rendelet alapján vállalt kötelezettségük teljesítése következtében nem szállítottak tejet.
6 A 120/86. sz. Mulder-ügyben (EBHT 1988., 2321. o., a továbbiakban: Mulder I. ítélet) és a 170/86. sz. Von Deezten-ügyben (EBHT 1988., 2355. o.) 1988. április 28‑án hozott ítéleteivel a Bíróság hatályon kívül helyezte az 1984. május 16‑i 1371/84/EGK bizottsági rendelettel kiegészített 857/84 rendeletet, abban a tekintetben, hogy az nem rendelkezett referenciamennyiség juttatásáról azon termelők részére, akik az 1078/77 rendelet alapján vállalt kötelezettségük teljesítése következtében az érintett tagállam által meghatározott referenciaév alatt nem szállítottak tejet.
7 A fenti 6. pontban hivatkozott Mulder I. és von Deetzen-ügyben hozott ítéleteket követően a Tanács 1989. március 20‑án elfogadta a 857/84 rendeletet módosító és 1989. március 29‑én hatályba lépő 764/89/EGK rendeletet (HL L 84., 2. o.) annak érdekében, hogy az ezen ítéletek által érintett termelők különleges referenciamennyiségben részesülhessenek, amely e termelők által az 1078/77 rendelet alapján vállalt értékesítés-megszüntetési, illetve átállítási kötelezettséget megelőző tizenkét hónapban az általuk elért termelés 60%‑ának felelt meg.
8 Azokat a termelőket, akik vállalták az értékesítés-megszüntetés, illetve átállítás kötelezettségét, és akik a 764/89 rendelet értelmében „különleges” referenciamennyiségben részesültek „SLOM I ‑termelőknek” nevezik.
A kártérítés és elévülés szabályai
9 A C‑104/89. és C‑37/90. sz., Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság ügyben 1992. május 19‑én hozott közbenső ítéletével (EBHT 1992., I‑3061. o., a továbbiakban: a Mulder II. ítélet) a Bíróság megállapította a Közösségnek az azon tejtermelők által elszenvedett kárért való felelősségét, akik az 1078/77 rendelet alapján kötelezettséget vállaltak, majd ezt követően az 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendelet alkalmazása megakadályozta őket abban, hogy tejet értékesítsenek. A fizetendő összegek tekintetében a Bíróság közös megegyezésre hívta fel a feleket.
10 Ezen ítéletet követően a Tanács és a Bizottság az Európai Közösségek Hivatalos Lapjának 1992. augusztus 5‑i számában közzétette a 92/C 198/04. sz. közleményt (HL C 198., 4. o., a továbbiakban: az 1992. augusztus 5‑i közlemény). E közlemény szerint:
„Az[…][a fenti 9. pontban hivatkozott Mulder II.] ítéletét követően a közösségi intézmények szükségesnek ítélik, hogy az érdekeltek részére a következőket közöljék:
1) A Bíróság megállapította, hogy az [EK 288. cikk] alapján a Közösség szerződésen kívüli felelőssége fennáll a 857/84/EGK rendelet 12. cikkének c) pontjában meghatározott azon termelőkkel szemben, akiket a fent hivatkozott ítélet értelmében kár ért amiatt, hogy az 1078/77/EGK rendelet által megteremtett rendszerben való részvételüket követően a szükséges időben nem juthattak tejkvótához, és akik ténylegesen megfelelnek az ezen ítéletből következő követelményeknek és feltételeknek.
2) Az intézmények az 1. pontban említett valamennyi termelővel szemben kötelezettséget vállalnak arra, hogy a 3. pont szerinti határidő lejártáig lemondanak arról, hogy a Bíróság alapokmánya 43. cikkének (jelenleg a Bíróság alapokmányának 46. cikke) rendelkezéseiből következő elévülési kifogást emeljenek, amennyiben a kártérítés iránti jog a jelen közleménynek az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában való megjelenése időpontjában vagy abban az időpontban, amikor a termelő valamelyik intézményhez fordult, még nem évült el.
3) Az […][a fenti 9. pontban hivatkozott Mulder II.] ítélet érvényesülésének teljes biztosítása érdekében az intézmények gyakorlati szabályokat fogadnak el az érintett személyek kárainak megtérítésére vonatkozóan, beleértve a kamatokat is.
Az intézmények részletesen meghatározzák, hogy a kérelmeket mely hatóságokhoz és mely határidőn belül kell benyújtani. A termelők részére biztosított, hogy jogaik érvényesíthetősége nem sérül, amennyiben e határidő megkezdődése előtt nem jelentkeznek közösségi intézmények vagy nemzeti hatóságok előtt.” [nem hivatalos fordítás]
11 Az 1992. augusztus 5‑i közleményt követően a Tanács elfogadta a tevékenységük folytatásában átmenetileg akadályozott, egyes tej- vagy tejterméktermelők kárainak megtérítésére vonatkozó ajánlatról szóló [nem hivatalos fordítás], 1993. július 22‑i 2187/93/EGK rendeletet (HL L 196., 6. o.). Ez a rendelet a végleges különleges referenciamennyiségben részesült termelők számára a Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 9. pontban) által érintett rendelkezés alkalmazása következtében elszenvedett károk átalányszerű megtérítését ajánlotta fel.
12 A 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdése szerint:
„A termelőnek [kártérítési] kérelmét az illetékes [nemzeti] hatósághoz kell benyújtania. A termelő kérelmének elutasítás terhe mellett legkésőbb 1993. szeptember 30‑ig kell az illetékes hatósághoz megérkeznie.
A Bíróság alapokmányának 43. cikkében foglalt elévülési idő valamennyi termelő szempontjából az első albekezdésben foglalt időponttól kezdődően újra megindul, ha az e bekezdésben említett kérelmet nem ezen időpontot megelőzően nyújtották be, kivéve, ha az elévülési idő a Bíróság alapokmánya 43. cikkének megfelelően a Bírósághoz benyújtott keresetlevél miatt szakadt meg.”
13 A 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése előírja:
„A 10. cikk szerinti illetékes hatóság a Tanács és Bizottság nevében és ezek terhére, a kérelem beérkezésétől számított legfeljebb négy hónapos határidőn belül kártérítésre tesz ajánlatot a termelőnek […].”
14 A 2187/93 rendelet 14. cikkének harmadik bekezdése így rendelkezik:
„Amennyiben az ajánlatot a kézhezvételétől számított két hónapon belül nem fogadják el, az a továbbiakban nem kötelező az érintett közösségi intézményekre.”
15 A Bíróság alapokmányának 43. cikke értelmében:
„A szerződésen kívül okozott károkért való felelősségre vonatkozó ügyekben a Közösségek elleni eljárás megindításának joga az erre okot adó esemény felmerülésétől számított öt év alatt évül el. Az elévülés megszakad, ha a Bírósághoz keresetet nyújtottak be, vagy ha a károsult fél az eljárás megindítása előtt követelésével a Közösségek megfelelő intézményéhez fordult. Ez utóbbi esetben az eljárást az [EK] 230. cikk[…]ben […] előírt két hónapos határidőn belül kell megindítani; adott esetben az [EK] 232. cikk[…] második bekezdésének […] rendelkezéseit kell alkalmazni.”
A jogvita alapját képező tényállás
16 A felperesek tejtermelők Németországban. Az 1078/77 rendelet szerinti értékesítés-megszüntetési kötelezettségvállalást tettek, amely a T‑8/95. sz. ügy felperese esetében 1985. március 1‑jén, a T‑9/95. sz. ügy felperese esetében pedig 1984. június 30‑án járt le. Mint SLOM I‑termelők, a 764/89 rendelet értelmében különleges referenciamennyiséget kaptak.
17 Az alperes intézményekhez címzett 1991. december 23‑i levelében a T‑8/95. sz. ügy felperese a Közösséggel szembeni kártérítési jogára hivatkozott. A T‑9/95. sz. ügy felperese ugyanezt tette 1990. december 4‑i levelében. A Tanács 1992. január 13‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve 1990. december 20‑i levelében (T‑9/95. sz. ügy), a Bizottság pedig 1992. január 16‑i levelében (T‑8/95. sz. ügy), illetve 1990. december 19‑i levelében (T‑9/95. sz. ügy) megtagadta a felperesek kártérítését. Az alperes intézmények ugyanezen leveleikben késznek mutatkoztak arra, hogy a Mulder II. ítéletnek (hivatkozás a fenti 9. pontban) az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában történő közzétételétől számított három hónapos határidő lejártáig nem hivatkoznak az elévülésre. Ez az időben korlátozott lemondás ugyanakkor csak azon kérelmekre vonatkozott, amelyek tekintetében az elévülés a hivatkozott levelek elküldésének időpontjában még nem következett be.
18 A 2187/93 rendelet elfogadását követően a felperesek e rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdésén alapuló kártérítési kérelmet nyújtottak be az illetékes német hatósághoz.
19 A német hatóság 1993. december 17‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve 1993. december 2‑i (T‑9/95. sz. ügy) levelében a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése alapján a Közösség nevében és terhére a károk átalányszerű megtérítését ajánlotta fel.
20 A felperesek hagyták, hogy lejárjon a 2187/93 rendelet 14. cikkének harmadik bekezdése szerinti két hónapos határidő. Az előző pontban hivatkozott kártérítési ajánlatokat így hallgatólagosan elutasították.
Eljárás
21 A felperesek az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 1995. január 23‑án benyújtott keresetleveleikkel indították meg a jelen kereseteket.
22 Az első tanács 1995. július 3‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság a Bíróságnak a Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság (C‑104/89. és C‑37/90. sz.) egyesített ügyeket lezáró ítélethozataláig felfüggesztette az eljárást. A Bíróságnak a C‑104/89. és C‑37/90. sz., Mulder és társai kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2000. január 27‑én hozott ítéletével (EBHT 2000., I‑203. o.) a felfüggesztés véget ért.
23 Az első tanács elnökének 1995. július 6‑i végzésével a T‑366/94., T‑3/95., T‑7/95., T‑8/95., T‑9/95., T‑14/95., T‑16/95., T‑20/95., T‑22/95., T‑100/95., T‑120/95. és T‑124/95. sz. ügyeket egyesítették. A T‑366/94., T‑3/95., T‑7/95., T‑14/95., T‑16/95., T‑20/95., T‑22/95., T‑100/95., T‑120/95. és T‑124/95. sz. ügyet időközben törölték az Elsőfokú Bíróság nyilvántartásából.
24 A negyedik tanács 2000. április 10‑i végzésével az Elsőfokú Bíróság az Elsőfokú Bíróságnak a Rudolph kontra Tanács és Bizottság (T‑187/94. sz.) ügyeket lezáró ítélethozataláig felfüggesztette az eljárást. Az Elsőfokú Bíróságnak a T‑187/94. sz., Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 7‑én hozott ítéletével (EBHT 2002., II‑367. o.) a felfüggesztés véget ért.
25 Az Elsőfokú Bíróság 2003. július 2‑i határozatával a jelen ügyeket három bíróból álló tanács, ez esetben az első tanács elé utalta.
26 Mivel módosult az Elsőfokú Bíróság tanácsainak összetétele, az előadó bírót az ötödik tanácsba osztották be. Következésképpen a jelen ügyet is az ötödik tanácsnak adták át.
27 A 2006. szeptember 20‑i írásbeli kérdésben a feleket felhívták, hogy nyilatkozzanak a Bíróságnak a C‑164/01. P. sz. van den Berg kontra Tanács és Bizottság ügyben 2004. október 28‑án hozott ítélete (EBHT 2004., I‑10225. o., a továbbiakban: van den Berg ítélet) relevanciájáról és az elévülési idő számításáról a jelen ügyekben. A felek e kérdésre a kitűzött határidőn belül válaszoltak.
28 A felek szóbeli előadásait és az Elsőfokú Bíróság kérdéseire adott válaszait a 2007. január 23‑i tárgyaláson az Elsőfokú Bíróság meghallgatta.
A felek kérelmei
29 A T‑8/95. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– kötelezze egyetemlegesen az alperes intézményeket arra, hogy számára SLOM I kártérítést fizessenek az 1985. március 2‑a és 1989. március 29‑e közötti időszakra, 81 159,764 német márka (DEM) értékben, 1992. május 19‑től kezdődően 8% éves késedelmi kamattal megnövelve;
– kötelezze egyetemlegesen az alperes intézményeket a költségek viselésére.
30 Ugyanezen ügyben a felperes válaszában pontosítja, hogy kártérítési joga az 1986. december 31‑e és 1989. március 29‑e közötti időszakra vonatkozik.
31 A T‑9/95. sz. ügyben a felperes azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– kötelezze egyetemlegesen az alperes intézményeket arra, hogy számára SLOM I kártérítést fizessenek az 1984. július 1‑je és 1989. március 29‑e közötti időszakra, 83 670,155 DEM értékben, 1992. május 19‑től kezdődően 8% éves késedelmi kamattal megnövelve;
– kötelezze egyetemlegesen az alperes intézményeket a költségek viselésére.
32 Ugyanezen ügyben a felperes válaszában pontosítja, hogy kártérítési joga az 1985. december 7‑e és 1989. március 29‑e közötti időszakra vonatkozik.
33 Továbbá, a felperesek mindkét ügyben azt kérték, hogy az Elsőfokú Bíróság a jelen ügyeket egyesítse a T‑77/93. sz., Hülseberg és társai kontra Tanács és Bizottság üggyel, az eljárást pedig függessze fel az ezen utóbbi ügyben hozandó ítélet kihirdetéséig. Ezen utóbbi ügyet azonban az 1997. február 4‑én hozott végzéssel törölték az Elsőfokú Bíróság nyilvántartásából.
34 A T‑8/95. és a T‑9/95. sz. ügyekben az alperes intézmények azt kérik, hogy az Elsőfokú Bíróság:
– nyilvánítsa a keresetet elfogadhatatlannak;
– másodlagosan utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;
– kötelezze a felperest a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A felek érvei
35 A felperesek a Mulder II. ítéletre hivatkoznak (hivatkozás a fenti 9. pontban), és azt állítják, hogy SLOM I termelői minőségükben joguk van káruk megtérítésére. Az a tény, hogy a nemzeti hatóságok a 2187/93 14. cikkének első bekezdése értelmében kártérítési ajánlatot tettek, alátámasztja a Közösség felelősségét. Az, hogy a felperesek nem fogadták el ezt az ajánlatot, nem érinti kártérítési jogukat.
36 A vélelmezetten elszenvedett kárt illetően a felperesek azt állítják, hogy hely hiányában nem volt lehetőség az alternatív termelésre gazdaságukban, ily módon az elszenvedett kár lényegesen nagyobb, mint a 2187/93 rendeletben előírt kártérítés.
37 A felperesek szerint kérelmeik nem évültek el. E tekintetben elsősorban az elévülésnek a Bíróság alapokmánya 43. cikke szerinti feltételeire hivatkozva azt állítják, hogy, mint egyszerű állampolgárok, nem tekinthetők úgy, mint akiknek az 1992. május 19‑i Mulder II. ítélet (hivatkozás a fenti 9. pontban) kihirdetése előtt tudomásuknak kellett lennie arról, hogy fennállnak a kártérítési kereset benyújtásának feltételei.
38 A felperesek másodsorban azt állítják, hogy a 2187/93 rendelet 10. cikkének (2) bekezdéséből az következik, hogy a Bíróság alapokmányának 43. cikkében foglalt ötéves elévülési idő valamennyi olyan tejtermelő szempontjából 1993. szeptember 30‑tól újra elkezdődött, akik kérelmüket vagy keresetüket nem ezen időpontot megelőzően nyújtották be. Az elévülési tehát csak 1998‑ban járt le, így az 1995. január 23‑án benyújtott keresetek nem késedelmesek.
39 Harmadsorban a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bíróság alapokmánya 43. cikkének harmadik mondatában előírt két hónapos elévülési idő csak valamely közösségi intézménynek valamely előzetes kérelmet elbíráló, elutasító határozata esetében alkalmazandó. A felperesek szerint a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése értelmében tett kártérítési ajánlat nem minősül ilyen határozatnak. 1991. december 23‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve 1990. december 4‑i (T‑9/95. sz. ügy) előzetes kérelmük nem alkotta tehát tárgyát az alperes intézmények elutasító határozatának. Továbbá, a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése értelmében benyújtott kérelem nem minősül a Bíróság alapokmánya 43. cikke szerinti előzetes kérelemnek, következésképpen sem a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdésén alapuló ajánlat, sem az e rendelkezés harmadik bekezdése szerinti két hónapos határidő lejárta nem minősül a Bíróság alapokmánya 43. cikke szerinti elutasító határozatnak. A Bíróság alapokmánya 43. cikke szerinti, a kereset benyújtására vonatkozó két hónapos határidő tehát nem alkalmazható.
40 Negyedszer, másodlagosan, a felperesek azt állítják, hogy menthető tévedésben voltak a kereset benyújtásának határidejének kezdőnapját illetően. Az alperes intézmények ugyanis olyan jellegű magatartást tanúsítottak, amely önmagában vagy meghatározó mértékben okozta a jóhiszemű és egy átlagosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsító felperesek menthető tévedését (az Elsőfokú Bíróságnak a T‑12/90. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 1991. május 29‑én hozott ítélete [EBHT 1991., II‑219. o.] 29. pontja és az Elsőfokú Bíróságnak a T‑148/98. és T‑162/98. sz., Evans és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. szeptember 29‑én hozott végzése [EBHT 1999., II‑2837. o.] 31. pontja).
41 A felperesek azt állítják, hogy az alperes intézmények átalányszerű kártérítési szabályok elfogadására történő hivatkozással azt kérték a tejtermelőktől, hogy se kártérítési kérelmet, se kártérítési keresetet ne nyújtsanak be. Ez a rendszer az 1992. augusztus 5‑i közlemény, és a 2187/93 rendelet elfogadásával jött létre. Az alperes intézményeknek tudniuk kellett, hogy a károk általában 1984‑ben és 1985‑ben következtek be, de több alkalommal is bejelentették, hogy eltekintenek az elévülésre történő hivatkozástól. A felperesek szerint egy átlagosan tájékozott gazdasági szereplő azt hihette, és elvárhatta azt, hogy az a tény, hogy elhalasztásra kerül az az időpont, amikor érvényesíteni tudja kártérítés iránti jogait, ne eredményezze keresetindítási jogának elévülését.
42 Továbbá, mivel a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének második albekezdése előírja, hogy 1993. szeptember 30‑tól kezdődően új, ötéves elévülési idő kezdődik újra, egy átlagosan tájékozott gazdasági szereplőnek nem kellett előre látnia az ítélkezési gyakorlatnak az Elsőfokú Bíróság T‑222/97. sz., Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben 1998. november 25‑én hozott ítélete (EBHT 1998., II‑4175. o.) által képviselt alakulását.
43 Ötödször, az európai kötelmi jog elveinek megfelelően (Principles of European Contract Law, Parts 1 and 2, O. Lando és H. Beale [kiadó], 2000.; ZEuP 1995., 8644. o., és ZEuP 2000., 675. o.) a Közösség nem hivatkozhat az elévülésre, tekintve, hogy a 2187/93 rendelet elfogadásával elismerte annak elvét, hogy a kárt szenvedett tejtermelők kártérítési követeléssel léphetnek fel.
44 Az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére (lásd a fenti 27. pontot) adott válaszukként a felperesek arra hivatkoztak 2006. október 5‑i levelükben, hogy a van den Berg ítéletet (hivatkozás a fenti 27. pontban) úgy kell értelmezni, hogy az elévülés megszakadásától 1993. szeptember 30‑ig eltelt időszakot nem lehet figyelembe venni az ötéves elévülési idő számításában. Az ebben az ítéletben megfogalmazott elvek alkalmazása azon megállapításhoz vezet, hogy a felperesek kártérítés iránti joga csak részlegesen évült el.
45 Az alperes intézmények nem vitatják, hogy a felperesek azon termelők közé tartoznak, akik főszabály szerint a Mulder II. ítéletet (hivatkozás a fenti 9. pontban) követően jogosultak a tejtermelésből való időleges kizárásuk okán elszenvedett károk megtérítésére. Az alperesek ugyanakkor azt állítják, hogy az Elsőfokú Bíróságnak a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletéből (hivatkozás a fenti 42. pontban), a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletéből (hivatkozás a fenti 24. pontban), valamint a T‑201/94. sz., Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 7‑én hozott ítéletéből (EBHT 2002., II‑415. o.) az következik, hogy a felperesek kártérítés iránti joga teljes egészében elévült. Következésképpen a jelen keresetek elfogadhatatlanok.
46 Az alperes intézmények emlékeztetnek arra, hogy a Bíróság alapokmányának 43. cikke szerinti ötéves elévülési idő számítása akkor kezdődik, amikor fennáll valamennyi, a Közösség kártérítési kötelezettségét megalapozó feltétel. Abban az esetben, mint a jelen ügyben is, ha a felelősség valamely jogi aktusból ered, az is szükséges, hogy az ezen aktus kárt okozó joghatásai bekövetkezzenek (a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 42. pontban] 31. pontja). A felperesek e tekintetben rámutatnak, hogy a SLOM I termelők vonatkozásában e feltételek akkor álltak fenn, amikor a 857/84 rendelet első ízben akadályozta meg őket abban, hogy újra kezdjék a tejtermelést, tehát az értékesítés-megszüntetésre, illetve az átállításra vonatkozó kötelezettségeik lejártát követő napon, de legkorábban 1984. április 1‑jén (az Elsőfokú Bíróságnak a T‑554/93. sz., Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben 1997. április 16‑án hozott ítélete [EBHT 1997., II‑563. o.] 87. pontja, valamint a T‑20/94. sz., Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben 1997. április 16‑án hozott ítélete [EBHT 1997., II‑595. o.] 2. és 130. pontjai). Mivel a felpereseknek az értékesítés-megszüntetésre, illetve az átállításra vonatkozó kötelezettségvállalása a T‑8/95. és a T‑9/95. sz. ügyekben 1985. március 1‑jén, illetve 1984. június 30‑án járt le, az elévülési idő számítása a T‑8/95. sz. ügyben 1985. március 2‑án, míg a T‑9/95. sz. ügyben 1984. július 1‑jén kezdődött.
47 Mindenesetre a Közösség által a tejtermelőknek okozott kár naponta újratermelődött, mindaddig, amíg a termelők nem jutottak referenciamennyiséghez. A jelen ügyben az olyan SLOM I termelők, mint a felperesek, a 764/89 rendelet hatályba lépéséig, tehát 1989. március 29‑ig akadályozva voltak a tejtermelésben.
48 Annak értékeléséhez, hogy az 1985. március 2‑a és 1989. március 29‑e (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1984. július 1‑je és 1989. március 29‑e között (T‑9/95. sz. ügy) elszenvedett mely károk tekintetében évültek már el adott esetben a kártérítési kérelmek, az alperes intézmények emlékeztetnek arra, hogy a T‑8/95. és a T‑9/95. sz ügyek alpereseinek az 1991. december 23‑i, illetve 1990. december 4‑i kártérítési kérelmeire adott válaszukban lemondtak arról, hogy elévülési kifogást emeljenek a Mulder II. ítéletnek (hivatkozás a fenti 9. pontban) a Hivatalos Lapban történő közzétételétől számított három hónapos határidő lejártáig. Az ítéletet 1992. június 17‑én tették közzé a Hivatalos Lapban, e lemondás érvényessége tehát 1992. szeptember 17‑ig tartott. Időközben azonban az alperes intézmények az 1992. augusztus 5‑i közleményben vállalták, hogy valamennyi, a Mulder II. ítélettel (hivatkozás a fenti 9. pontban) érintett SLOM-termelő tekintetében lemondanak arról, hogy elévülési kifogást emeljenek, a kártérítésüket szabályozó gyakorlati szabályok elfogadásáig. A felperesekhez hasonló termelők esetében, akikkel szemben az alperes intézmények késznek mutatkoztak arra, hogy 1992. szeptember 17‑ig nem emelnek elévülési kifogást, e lemondás érvényességének időtartama így a kártérítésüket szabályozó gyakorlati szabályok elfogadásáig meghosszabbodott. Az 1992. augusztus 5‑i közleményben szereplő gyakorlati szabályokat a 2187/93 rendeletben fogadták el.
49 Az alperes intézmények továbbá arra a tényre hivatkoznak, hogy a felperesek nem fogadták el a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése értelmében tett kártérítési ajánlatot az e rendelkezés harmadik bekezdésében előírt két hónapos határidőn belül, és kártérítési keresetet sem nyújtottak be az e határidő lejártát követő két hónapon belül. E körülményekre tekintettel a Bíróság alapokmányának 43. cikkében előírt elévülést nem szakította meg az 1992. augusztus 5‑i közlemény, következésképpen a felperesek által az 1991. december 23‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1990. december 4‑i (T‑9/95. sz. ügy) levelekkel benyújtott kérelmek sem (a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 137. pontja; a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 42. pontban] 37–40. pontja; a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 24. pontban] 60–64. pontja, és a Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 45. pontban] 72–76. pontjai). Az elévülési időt csak a keresetek benyújtása szakította meg 1995. január 23‑án.
50 Az alperes intézmények szerint ebből az következik, hogy a felpereseknek az elévülés megszakadását öt évvel megelőzően keletkezett kártérítés iránti joga elévült. Tekintve, hogy az elévülés csak 1995. január 23‑án a keresetek benyújtásával szakadt meg, az 1990. január 23‑a előtt keletkezett valamennyi jog elévült. Mivel a felperesek csak az 1985. március 2‑től (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1984. július 1‑től (T‑9/95. sz. ügy) 1989. március 29‑ig terjedő időszak tekintetében formálhatnak igényt kártérítésre, jogaik, következésképpen, teljes egészében elévültek. A kereseteket tehát, mint elfogadhatatlanokat, el kell utasítani.
51 Viszonválaszukban az alperes intézmények rámutatnak először is arra, hogy a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének az az értelmezése, miszerint 1993. szeptember 30‑án új, ötéves elévülési idő kezdődött, összeegyeztethetetlen a Bíróság alapokmányának 43. cikkével.
52 Másodsorban, a felpereseknek a Bíróság alapokmánya 43. cikke harmadik mondatában szereplő két hónapos határidőn alapuló érve egyáltalán nem magyarázza meg azt, hogy a kártérítési ajánlat elutasítása esetén a felpereseknek miért állna rendelkezésükre új elévülési idő. A Bizottság e tekintetben arra emlékeztet, hogy a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet (hivatkozás a fenti 42. pontban) (40. pont) az következik, hogy az alperes intézmények részéről az elévülési kifogás emeléséről történő lemondás olyan egyoldalú jogi aktus, amelynek joghatásai megszűntek a kártérítési ajánlat elfogadási időszakának végén.
53 Harmadsorban az alperes intézmények azt állítják, hogy a felpereseknek az elévülési idő kezdőnapjával kapcsolatos tévedésük nem menthető. A felperesek ugyanis nem jártak el kellő gondossággal.
54 Negyedszer, az európai kötelmi jog elveinek feltételezett alkalmazását illetően az alperes intézmények úgy ítélik meg, hogy ezeket a jelen ügyben nem lehet alkalmazni. A Bizottság e tekintetben hangsúlyozza, hogy nem áll fenn semmiféle szerződéses jogviszony az alperes intézmények és a felperesek között.
55 Az Elsőfokú Bíróság írásbeli kérdésére (lásd a fenti 27. pontot) adott válaszként az alperes intézmények 2006. október 5‑i levelükben vitatták a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) relevanciáját az elévülési időnek a jelen ügyben történő számítása tekintetében. A Bizottság e tekintetben rámutat, hogy a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) (100. pont) kizárólag azon tényállásra vonatkozik, amikor a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének megfelelő kérelem hiányzik. Mivel a jelen ügyekben a termelők benyújtották ezeket a kérelmeket, a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) megállapított megoldás nem vonatkoztatható rájuk, és az elévülési időt kizárólag a Bíróságnak a fenti 49. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlata fényében kell számítani.
56 A Bizottság arra hivatkozik továbbá, hogy ha a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) elfogadott megközelítést kellene alkalmazni, azt is figyelembe kellene venni az elévülési idő számításakor, hogy az elévülési idő egy ízben nyugvásra került, ami a Bizottságnak a felperesek eredeti, 1991. december 23‑án (T‑8/95. sz. ügy), illetve 1990. december 4‑én (T‑9/95. sz. ügy) benyújtott kérelmére adott válaszának megküldése napján kezdődött. Az elévülési idő nyugvásának kezdőnapja így 1992. január 16‑a volt a T‑8/95. sz. ügyben, illetve 1990. december 19‑e a T‑9/95. sz. ügyben. A tárgyaláson a Bizottság ugyanakkor elismerte, hogy az elévülés nyugvásának kezdőnapját abban a napban is meg lehetne állapítani, amikor az alperes intézményekhez beérkezett a felperesek eredeti kérelme, tehát 1991. december 31‑én (T‑8/95 sz. ügy), illetve 1990. december 7‑én (T‑9/95. sz. ügy). A határidő felfüggesztésének végső időpontja a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) értelmében vagy 1993. szeptember 30‑a, mindkét ügy tekintetében, vagy a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése alapján tett kártérítési ajánlat elfogadási határideje lejártának napja. E két utóbbi feltételezésre tekintettel, valamint a Bizottságnak a felperesek eredeti kérelmére adott válasza kézhezvételének időpontjára mint az elévülés nyugvásának kezdőnapjára figyelemmel, valamennyi 1988. május 5‑e, illetve 1987. december 18‑a előtt keletkezett kártérítés iránti jog elévült a T‑8/95. sz. ügyben. Ugyanez vonatkozik a T‑9/95. sz. ügyre is, az 1987. április 12‑e, illetve az 1986. december 8‑a előtt keletkezett kártérítés iránti jogok tekintetében.
Az Elsőfokú Bíróság álláspontja
57 A Mulder II. ítéletből (hivatkozás a fenti 9. pontban) az következik, hogy a Közösség felelőssége fennáll minden olyan termelővel szemben, aki azon tényből eredően szenvedett megtéríthető kárt, hogy a 857/84 rendelet alkalmazása megakadályozta őt abban, hogy tejet értékesítsen (a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet, [hivatkozás a fenti 46. pontban] 71. pontja, és a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 24. pontban) 45. pontja).
58 Megállapítható, hogy a felperesek a Mulder II. ítélettel (hivatkozás a fenti 9. pontban) érintett termelők helyzetében vannak.
59 Ebből következik, hogy a felperesek jogosultak arra, hogy kárukat az alperes intézmények megtérítsék, feltéve, ha kérelmeik nem évültek el.
60 Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a jelen kérelmek elévültek‑e, és ha igen, mennyiben.
61 Emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság alapokmánya 43. cikkében előírt elévülési idő nem kezdődhet meg, mielőtt nem áll fenn a kártérítési kötelezettséggel kapcsolatos valamennyi feltétel, különösen azokban az esetekben, amikor a felelősség valamely jogi aktusból ered azelőtt, hogy ezen aktus kárt okozó joghatásai bekövetkeztek volna. E feltételek a közösségi intézmények jogellenes magatartására, a hivatkozott kár ténylegességére, valamint arra vonatkoznak, hogy okozati összefüggés legyen e magatartás és a hivatkozott kár között (a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 107. pontja).
62 Arra is emlékeztetni kell továbbá, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a referenciamennyiség értékesítésének lehetetlenségével kapcsolatos kárt attól a naptól kell számítani, amikor értékesítés-megszüntetési kötelezettségvállalásának lejártát követően az érintett termelő a kiegészítő illeték megfizetése nélkül újrakezdhette volna a tej szállítását, ha e mennyiséget nem tagadták volna meg tőle. Ez az az időpont tehát, amikor a Közösséggel szembeni kártérítési kereset feltételei fennállnak (az Elsőfokú Bíróságnak a T‑332/99. sz., Jestädt kontra Tanács és Bizottság ügyben 2001. szeptember 19‑én hozott végzése [EBHT 2001., II‑2561. o.] 41. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 87. pontját és a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 130. pontját).
63 Következésképpen a jelen ügyekben az elévülés határideje a T‑8/95. sz. ügyben 1985. március 2‑án, a T‑9/95. sz. ügyben pedig 1984. július 1‑jén kezdődött, tehát a felperesek értékesítés-megszüntetési kötelezettsége lejáratának másnapján. Ezen időpontokban ugyanis az 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendeletnek a felpereseknek kárt okozó hatásai érvényesülni kezdtek, és megakadályozták őket abban, hogy újrakezdjék a tej értékesítését (lásd ebben az értelemben a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 130. pontját, a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 24. pontban] 50. pontját; valamint a Jestädt kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott végzés [hivatkozás a fenti 62. pontban] 42. pontját).
64 Az a tény, hogy a felperesek a Mulder II. ítélet ([hivatkozás a fenti 9. pontban) kihirdetése előtt nem szereztek tudomást arról a tényről, hogy a Közösség elleni kártérítési kereset valamennyi feltétele teljesült, egyáltalán nem befolyásolja az elévülési idő számításának kezdőnapját, mivel a jelen esetben a T‑8/95. és a T‑9/95. sz. ügy felperesei számára nem lehetett kétséges, hogy az általuk történő tejértékesítés 1985. március 2‑től, illetve 1984. július 1‑jétől megkezdődött akadályoztatása az 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendelet alkalmazásának következménye (lásd ebben az értelemben a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 85. pontját, valamint a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 112. pontját).
65 Azon időszak meghatározása tekintetében, amelynek során a felperesek kárt szenvedtek, meg kell állapítani, hogy e károk nem azonnal következtek be. Ezek egy bizonyos időszak alatt folyamatosan következtek be, mialatt a felperesek számára lehetetlen volt a referenciamennyiség megszerzése a jelen esetben 1989. március 28‑ig, tehát a 764/89 rendelet hatályba lépését megelőző napig, amely rendelet lehetővé téve különleges referenciamennyiségek odaítélését a SLOM I termelők számára, véget vetett a felperesek által elszenvedett károknak. Folyamatosan bekövetkező, naponta újratermelődő kárról van szó (lásd ebben az értelemben a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 132. és 140. pontját, a Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 45. pontban] 63. és 77. pontját, és a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 24. pontban] 65. pontját).
66 Következésképpen az az időszak, amelynek során a felperesek kárt szenvedtek az 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendelet alkalmazása következtében, a T‑8/95. sz. ügy felperese tekintetében 1985. március 2‑ától 1989. március 28‑ig, míg a T‑9/95. sz. ügy felperese tekintetében 1984. július 1‑jétől 1989. március 28‑ig tartott.
67 Annak értékeléséhez, hogy az előző pontban hivatkozott időszakok során elszenvedett mely károk tekintetében évültek már el a kártérítési kérelmek, emlékeztetni kell arra, hogy Bíróság alapokmányának 43. cikkével összhangban az elévülési időt csak a közösségi bírósághoz benyújtott keresetlevél vagy a Közösség illetékes intézményéhez benyújtott előzetes kérelem szakíthatja meg, ez utóbbi esetben azonban a megszakítás csak akkor érvényes, ha a kérelmet az esettől függően az EK 230. cikkre, illetve az EK 232. cikkre hivatkozással meghatározott határidőn belül keresetlevél követi (a Bíróság 11/72. sz., Giordano kontra Bizottság ügyben 1973. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1973., 417. o.] 6. pontja; a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 42. pontban] 35. és 42. pontja, valamint a Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 45. pontban] 67. pontja).
68 A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy a felperesek a Bíróság alapokmányának 43. cikke szerinti előzetes kérelmet az 1991. december 23‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1990. december 4‑i (T‑9/95. sz. ügy) levélben nyújtották be, és a Tanács ezen előzetes kérelmet az 1992. január 13‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1990. december 20‑i (T‑9/95. sz. ügy) levélben utasította el. A Bizottság ugyanezt az 1992. január 16‑i (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1990. december 19‑i (T‑9/95. sz. ügy) levélben tette.
69 Azt is meg kell állapítani, hogy az alperes intézmények az előző pontban hivatkozott levelekben késznek mutatkoztak arra, hogy a Mulder II. ítéletnek (hivatkozás a fenti 9. pontban) a Hivatalos Lapban történő közzétételétől számított három hónapos határidő lejártáig nem hivatkoznak az elévülésre. Ugyanakkor e lemondás érvényességi idejének lejárta előtt ezen időt meghosszabbította az 1992. augusztus 5‑i közlemény. E közleményben ugyanis az alperes intézmények arra kötelezték magukat a Mulder II. ítéletből (hivatkozás a fenti 9. pontban) következő feltételeknek megfelelő valamennyi olyan termelővel szemben, akiknek kártérítési joga 1992. augusztus 5‑én még nem évült el, hogy az érintett termelők kártérítésének gyakorlati módjai meghatározásáig nem emelnek a Bíróság alapokmányának 43. cikke szerinti elévülési kifogást (a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 90. pont).
70 E módok elfogadása a 2187/93 rendeletben történt. E rendelet 10. cikke (2) bekezdésének második albekezdése értelmében az intézményeknek az elévülésre történő hivatkozás tekintetében vállalt önkorlátozása 1993. szeptember 30‑án véget ért azon termelőkkel szemben, akik nem nyújtottak be a rendelet keretében kártérítési kérelmet (a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 137. pontja, valamint a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 91. pontja). Ezzel szemben a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet benyújtó termelők tekintetében ezen önkorlátozás a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése szerinti kártérítési ajánlat elfogadása határidejének lejártakor ért véget (az Elsőfokú Bíróságnak a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélete [hivatkozás a fenti 46. pontban] 137. pontja; a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélete [hivatkozás a fenti 46. pontban] 91. pontja; a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélete [hivatkozás a fenti 42. pontban] 40. pontja, valamint a T‑261/94. sz., Schulte kontra Tanács és Bizottság ügyben 2002. február 7‑én hozott ítélete [EBHT 2002., II‑441. o.] 67. pontja). Ezen utóbbi határidő a 2187/93 rendelet 14. cikke harmadik bekezdésének értelmében két hónappal a kártérítési ajánlat kézhezvétele után járt le, amelynek a hivatkozott rendelet 14. cikke első bekezdésének megfelelően a kérelem beérkezésétől számított négy hónapon belül kellett megtörténnie.
71 A felperesek állításával ellentétben az 1992. augusztus 5‑i közlemény következtében 1993. szeptember 30‑tól nem kezdődött újabb ötéves elévülési idő (a van den Berg ítélet [hivatkozás a fenti 27. pontban] 100. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 42. pontban] 36. pontját).
72 Mindazonáltal az alperes intézményeknek az elévülésre történő hivatkozásról való – az 1992. augusztus 5‑i közleményben foglalt ‑ lemondása, valamint az előzetes kártérítés-kérelmeket követően folytatott, korábbi levelezés sem befolyásolja az elévülési idő számítását.
73 E tekintetben a van den Berg ítéletből (hivatkozás a fenti 27. pontban) az következik, hogy az elévülés nyugvására, amely az 1992. augusztus 5‑i közleményben, és az esetlegesen ezt megelőző levelezésben az intézmények elévülésre történő hivatkozásról való egyoldalú lemondásának következménye, attól az időponttól függetlenül következik be, amikor a felperes kártérítési keresetét benyújtotta az Elsőfokú Bírósághoz (a van den Berg ítélet [hivatkozás a fenti 27. pontban] 100. és 101. pontja).
74 A jelen ügyben azon kérdés tekintetében, hogy alkalmazható‑e a van den Berg ítéletben [hivatkozás a fenti 27. pontban] megállapított megoldás, az alperes intézmények hangsúlyozták, hogy az ezen ítélet alapját képező ügy felperesével ellentétben a jelen ügyek felperesei a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet nyújtottak be. Az alperes intézmények szerint ebből az következik, hogy a Bíróság által a van den Berg ítéletben [hivatkozás a fenti 27. pontban] elfogadott megközelítés nem ültethető át egyszerűen a jelen ügyekre.
75 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az a tény, hogy valamely kártérítési kérelem valamely közösségi intézményhez történő benyújtása csak azzal a következménnyel jár, hogy meghosszabbítja az ötéves határidőt, és nem azzal, hogy lerövidíti a Bíróság alapokmányának 43. cikke szerinti ötéves elévülési időt (a Giordano kontra Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 67. pontban] 6. és 7. pontja, valamint az Elsőfokú Bíróságnak a T‑167/94. sz., Nölle kontra Tanács és Bizottság ügyben 1995. szeptember 18‑án hozott ítélete [EBHT 1995., II‑2589. o.] 30. pontja). Ebből következik, hogy az elévülés idejének számítása tekintetében a jelen ügyek felpereseihez hasonló azon tejtermelő helyzete, aki a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kártérítési kérelmet nyújtott be, nem lehet hátrányosabb, mint azon termelő helyzete, aki nem nyújtott be ilyen kártérítési kérelmet.
76 E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) a Bíróság az elévülésnek az alperes intézmények egyoldalú lemondásából eredő feltétlen nyugvása előnyét nem szándékozott kizárólag azon tejtermelők kategóriájára korlátozni, akik nem nyújtottak be a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet. Meg kell ugyanis állapítani, hogy a Bíróság a kérelem benyújtásának hiányára azért hivatkozik ítélete 100. pontjában, hogy meg lehessen határozni az elévülésnek az e lemondásból következő nyugvása végső időpontját, amely attól függ, hogy nyújtottak‑e be a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet, vagy sem (lásd a fenti 70. pontot).
77 A tárgyalás során az alperes intézmények hangsúlyozták, hogy a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) alapját képező ügyben a felperes nem nyújthatott be a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet, mivel helyzete nem esett a hivatkozott rendelet hatálya alá. Márpedig az alperes intézmények szerint a Bíróság a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) úgy ítélte meg, hogy ezen utóbbi ügy felperese tekintetében az elévülés nyugvása 1993. szeptember 30‑ig tartott, mivel nem volt olyan helyzetben, amely lehetővé tette volna számára annak előrelátását, hogy helyzetét nem a 2187/93 rendelet szabályozza.
78 E körülmény azonban nem olyan jellegű, hogy megindokolná, miért nem alkalmazható a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) megállapított megoldás a jelen ügyek felpereseinek helyzetére. Az ezen ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) alapját képező ügy felpereséhez hasonlóan ugyanis a jelen ügyek felperesei a 2187/93 rendelet elfogadása előtt nem láthatták előre ennek hatályát.
79 Azt kell tehát meghatározni a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) fényében, hogy az 1985. március 2‑a és 1989. március 28‑a (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1984. július 1‑je és 1989. március 28‑a (T‑9/95. sz. ügy) között elszenvedett mely károk tekintetében évültek már el a kártérítési kérelmek 1995. január 23‑án, a keresetek benyújtásának időpontjában.
80 E tekintetben először is azt kell megállapítani, hogy a felperesek előzetes kérelmet nyújtottak be az alperes intézményekhez, ami megszakította az ötéves elévülési időt, abban az időpontban, amikor valamelyik intézményhez a kérelem beérkezett. A Bíróság alapokmányának 43. cikkéből és az ítélkezési gyakorlatból ugyanis az következik, hogy az elévülés megszakadásának szempontjából a kérelem beérkezésének időpontja a meghatározó, és nem az az időpont, amikor az érintett intézmény választ adott erre a kérelemre, ahogyan azt az alperes intézmények állítják (lásd ebben az értelemben a van den Berg ítélet [hivatkozás a fenti 27. pontban] 101. pontját, és a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 139. pontját).
81 A T‑8/95. sz. ügy felperese e kérelmet az alperes intézményeknek címzett levélben 1991. december 23‑án nyújtotta be. A Tanács e levelet 1991. december 31‑én vette kézhez. Nem állapítható meg bizonyossággal, hogy a Bizottság mikor vette kézhez a levelet. A tárgyalás folyamán a felek azonban nyilatkoztak e tény tekintetében, és megállapítható, hogy e levelet a Bizottság is 1991. december 31‑én vette kézhez. E körülmények között az előzetes kérelem beérkezésének időpontjában a kártérítés iránti jog már elévült az 1986. december 31‑ét megelőző időszak vonatkozásában (lásd ebben az értelemben a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 139. és 140. pontját). Meg kell egyébiránt állapítani, hogy a T‑8/95. sz. ügy felperese maga is előadta válaszában, hogy kártérítéshez való jogát az 1986. december 31‑e és az 1989. március 29‑e közötti időszakban gyakorolta.
82 A T‑9/95. sz. ügyben a felperes 1990. december 4‑i levelében nyújtott be előzetes kérelmet az alperes intézményekhez. A Tanács e levelet 1990. december 7‑én vette kézhez. Nem állapítható meg bizonyossággal, hogy a Bizottság mikor vette kézhez a levelet. A tárgyalás folyamán a felek azonban nyilatkoztak e tény tekintetében, és megállapítható, hogy e levelet a Bizottság is 1990. december 7‑én vette kézhez. E körülmények között az előzetes kérelem beérkezésének időpontjában a kártérítés iránti jog már elévült az 1985. december 7‑ét megelőző időszak vonatkozásában (lásd ebben az értelemben a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 139. és 140. pontját). Meg kell egyébiránt állapítani, hogy a T‑9/95. sz. ügy felperese maga is előadta válaszában, hogy kártérítéshez való jogát az 1985. december 7‑e és az 1989. március 29‑e közötti időszakban gyakorolta.
83 Másodsorban, a van den Berg ítéletben (hivatkozás a fenti 27. pontban) (100. és 101. pont) megállapított megoldásnak megfelelően az elévülési idő számítása tekintetében el kell vonatkoztatni az egyfelől az 1991. december 31‑től (T‑8/95. sz. ügy), illetve az 1990. december 7‑től (T‑9/95. sz. ügy), másfelől pedig az alperes intézményeknek az elévülésre való hivatkozásról történő lemondásra irányuló kötelezettségvállalása időpontjáig tartó időszaktól.
84 Mindenesetre, a van den Berg ítélet (hivatkozás a fenti 27. pontban) alapját képező üggyel ellentétben a felperesek a 2187/93 rendelet 10. cikke (2) bekezdésének első albekezdése szerinti kérelmet nyújtottak be, és e rendelet 14. cikkének első bekezdése értelmében kártérítési ajánlatot kaptak, amelyet hallgatólagosan elutasítottak, mivel hagyták eltelni az ajánlat elfogadására nyitva álló határidőt. E körülményekre figyelemmel az elévülés nyugvása lezárulásához a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése értelmében tett kártérítési ajánlat elfogadására nyitva álló határidő lejártát kell figyelembe venni (a Hartmann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 137. pontja; a Saint és Murray kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 46. pontban] 91. pontja; a Steffens kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 42. pontban] 40. pontja, és a Schulte kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 70. pontban] 67. pontja).
85 Meg kell állapítani, hogy a 2187/93 rendelet 14. cikkének első bekezdése szerinti kártérítési ajánlatot a T‑8/95. sz. ügy felperesének az 1993. december 17‑i levélben tették, amelyet 1993. december 18‑án vett kézhez. A T‑9/95. sz. ügy felperesének az 1993. december 2‑i levélben tett kártérítési ajánlat kézhezvételének időpontját nem lehet bizonyossággal megállapítani. Mindenesetre a tárgyalás során a felek nyilatkoztak arról a tényről, hogy a T‑9/95. sz. ügy felperese e kártérítési ajánlatot 1993. december 3‑án vette kézhez.
86 Tekintve, hogy a 2187/93 rendelet 14. cikke harmadik bekezdésének megfelelően az e rendelet 14. cikkének első bekezdése szerinti kártérítési ajánlat elfogadásának határideje az ajánlat kézhezvételét követő két hónap, meg kell állapítani, hogy a T‑8/95. sz. ügyben az 1991. december 31‑e és 1994. február 18‑a közötti időszakot, a T‑9/95. sz. ügyben pedig az 1990. december 7‑e és 1994. február 3‑a közötti időszakot nem lehet figyelembe venni az ötéves elévülési idő számítása tekintetében.
87 A tárgyaláson a felperesek az Elsőfokú Bíróság kérdésére adott válaszként azt állították, hogy az elévülés nyugvásának időszakát a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletben (hivatkozás a fenti 24. pontban), valamint a Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítéletben (hivatkozás a fenti 45. pontban) rögzített elvek alkalmazásaképpen további két hónappal meg kellett hosszabbítani.
88 Emlékeztetni kell ugyanakkor arra, hogy ezen ítéletekben az Elsőfokú Bíróság azon megközelítésének következményeit kívánta enyhíteni, miszerint az elévülés nyugvásának hatásai semmisnek minősülnek abban az esetben, ha a kártérítési keresetet nem nyújtották be az Elsőfokú Bírósághoz azon időszakban, amelynek során az alperes intézmények lemondhattak az elévülésre történő hivatkozásról. Az Elsőfokú Bíróság így azt állapította meg ezekben az ítéletekben, hogy azokra a termelőkre, akik az intézmények kötelezettségvállalása okán megvárták, hogy kártérítési ajánlatot tegyenek nekik, mielőtt benyújtják kártérítési keresetüket az Elsőfokú Bírósághoz, majd akik a 2187/93 rendelet 14. cikkének harmadik bekezdése szerinti ajánlat elfogadására nyitva álló határidő lejártától számított két hónapon belül benyújtották ezt a keresetet, továbbra is vonatkozik az intézményeknek az elévülésre történő hivatkozásról való lemondásra irányuló kötelezettségvállalása (a Kustermann kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 45. pontban) 76. pontja, és a Rudolph kontra Tanács és Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 24. pontban] 64. pontja).
89 Mindenesetre azon tényre tekintettel, hogy a van den Berg ítéletnek (hivatkozás a fenti 27. pontban) megfelelően az elévülés nyugvása, amely az intézmények által az elévülésre történő hivatkozásról való egyoldalú lemondás következménye, attól az időponttól függetlenül érvényben marad, amikor a felperes a keresetet benyújtotta, a jelen ügyekben az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem alkalmazható.
90 A fentiek összességére figyelemmel a T‑8/95. sz. ügyet illetően meg kell állapítani, hogy az elévülés nyugvásának időszaka az 1991. december 31‑e és az 1994. február 18‑a közötti időszak. Két év, egy hónap és tizennyolc nap terjedelmű határidőről van szó. Ha ezt az időszakot hozzáadjuk a kereset benyújtása, tehát 1995. január 23‑a előtti ötéves időszakhoz, meg kell állapítani, hogy a T‑8/95. sz. ügy felperesének kártérítéshez való jogai az 1987. december 5‑ét megelőző időszak tekintetében elévültek. Mivel a felperest 1989. március 28‑a után nem érte kár (lásd a fenti 65. pontot) a T‑8/95. sz. ügy felperese által a 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendelet alkalmazása következtében elszenvedett károkat az 1987. december 5‑e és az 1989. március 28‑a közötti időszak vonatkozásában kell megtéríteni.
91 A T‑9/95. sz. ügyben az elévülés idejének számítása tekintetében nem vehető figyelembe az 1990. december 7‑e és 1994. február 3‑a közötti időszak. Három év, egy hónap és huszonhat nap terjedelmű határidőről van szó. Ha ezt az időszakot hozzáadjuk a kereset benyújtása, tehát 1995. január 23‑a előtti ötéves időszakhoz, meg kell állapítani, hogy a T‑9/95. sz. ügy felperesének kártérítéshez való jogai az 1986. november 27‑ét megelőző időszak tekintetében elévültek. Mivel a felperest 1989. március 28‑a után nem érte kár (lásd a fenti 65. pontot) a T‑9/95. sz. ügy felperese által a 1371/84 rendelettel kiegészített 857/84 rendelet alkalmazása következtében elszenvedett károkat az 1986. november 27‑e és az 1989. március 28‑a közötti időszak vonatkozásában kell megtéríteni.
92 Mivel a kártérítési kérelmek részben elévültek, meg kell még vizsgálni a felperesek azon másodlagos érvelését, miszerint menthető tévedésben voltak az elévülési idő kezdőnapját illetően.
93 Fontos emlékeztetni arra, hogy, amint az az ítélkezési gyakorlatból következik, a menthető tévedés fogalmát megszorító módon kell értelmezni, az csak kivételes körülményekre vonatkozhat, így különösen azokra, amikor az érintett intézmények olyan jellegű magatartást tanúsítottak, amely önmagában vagy meghatározó mértékben okozta a jóhiszemű és egy átlagosan tájékozott személytől megkövetelt gondosságot tanúsító jogalany menthető tévedését. Egy ilyen esetben az intézmény ugyanis nem hivatkozhat arra, hogy ő maga hagyta figyelmen kívül a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, ami a jogalany tévedésének alapul szolgált (a Bayer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet [hivatkozás a fenti 40. pontban] 29. pontja, helybenhagyva a Bíróság C‑195/91. P. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 1994. december 15‑én hozott ítéletével [EBHT 1994., I‑5619. o.] 26. pont; az Elsőfokú Bíróságnak a T‑321/04. sz., Air Bourbon kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 19‑én hozott végzése [EBHT 2005., II‑3469. o.] 38. pontja).
94 A jelen ügyben, még ha az alperes intézmények korlátozni is akarták a bírósági keresetek számát, az 1992. augusztus 5‑i közleményükben rámutatva arra, hogy időlegesen lemondanak az elévülési kifogásra történő hivatkozásról, ezen intézmények soha nem korlátozták az érintett gazdasági szereplőket abban, hogy kártérítési keresetet nyújtsanak be a közösségi bíróságokhoz. A felperesek azon érvelését tehát, miszerint az alperes intézmények megkövetelték, hogy a kárt szenvedett tejtermelők ne nyújtsanak be keresetet, el kell utasítani.
95 Továbbá, az alperes intézmények soha nem keltettek zavart azon kötelezettségvállalásuk időtartamát illetően, hogy nem emelnek a Bíróság alapokmánya 43. cikke szerinti elévülésre vonatkozó kifogást. 1992. augusztus 5‑i közleményükben ugyanis bejelentették, hogy a lemondás az érintett termelők kártérítésének gyakorlati módjai meghatározásáig lesz érvényes.
96 A felperesek másodlagos érvelését tehát nem lehet elfogadni.
97 Végül, az európai kötelmi jog elvein alapuló érvelés nem releváns, mivel a kereset szerződésen kívül okozott kár megtérítésére irányul.
98 Ami az alperes intézmények által fizetendő kártérítés összegét illeti, meg kell állapítani, hogy ezen intézmények nem tartották szükségesnek e kérdés vizsgálatát az írásbeli szakasz során, tekintettel arra a tényre, hogy ezen intézmények úgy ítélték meg, hogy a keresetek teljes egészében elévültek, illetve hogy a felek mindenesetre azt nyilatkozták, hogy a 2187/93 rendelet elvei alapján készek egyezséget kötni. A tárgyalás során a felperesek azt kérték az Elsőfokú Bíróságtól, hogy abban az esetben, ha azt kellene megállapítania, hogy a keresetek nem évültek el teljes egészében, közbenső ítéletben állapítsa meg az elévüléssel nem érintett időszakokat, a célból, hogy a felek egyezség útján tudják rendezni a kártérítés összegét.
99 E körülményekre figyelemmel az Elsőfokú Bíróság felhívja a feleket, hogy hat hónapon belül jussanak megegyezésre az alperes intézmények által a felpereseknek fizetendő kártérítés összege tekintetében. Egyezség hiányában a felek ugyanezen határidőn belül az Elsőfokú Bíróság elé terjesztik számszerűsített kérelmeiket.
100 A jelen ítélet 99. pontjában megállapítottakra tekintettel az Elsőfokú Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.
A fenti indokok alapján
AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (ötödik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Tanács és a Bizottság köteles megtéríteni Wilhelm Pelle és Ernst‑Reinhard Konrad által a 804/68 rendelet 5c. cikkében említett kiegészítő illeték részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 1984. május 16‑i 1371/EGK bizottsági rendelettel kiegészített, a 804/68/EGK rendelet 5c. cikkében említett illetéknek a tej- és tejtermékágazatban történő alkalmazására vonatkozó általános szabályok elfogadásáról szóló, 1984. március 31‑i 857/84/EGK tanácsi rendelet alkalmazása következtében elszenvedett károkat, amennyiben e rendeletek nem rendelkeztek a referenciamennyiségeknek azon termelők részére történő juttatásáról, akik a tej és tejtermékek piaci értékesítésének megszüntetését, valamint a tejelő állomány átállítását támogató jövedelemtámogatási rendszer bevezetéséről szóló, 1977. május 17‑i 1078/77/EGK tanácsi rendelet alapján vállalt kötelezettség teljesítése következtében az érintett tagállam által meghatározott referenciaév alatt nem szállítottak tejet.
2) W. Pelle, a T‑8/95. sz. ügy felperese által a 857/84 rendelet alkalmazása következtében elszenvedett károkat az 1987. december 5‑ével kezdődő és 1989. március 28‑ával végződő időszak vonatkozásában kell megtéríteni.
3) E‑R. Konrad, a T‑9/95. sz. ügy felperese által a 857/84 rendelet alkalmazása következtében elszenvedett károkat az 1986. november 27‑ével kezdődő és 1989. március 28‑ával végződő időszak vonatkozásában kell megtéríteni.
4) A felek a jelen ítélet kihirdetésétől számított hat hónapos határidőn belül közlik az Elsőfokú Bírósággal a közös megegyezésükben megállapított, kifizetendő összegeket.
5) Egyezség hiányában a felek ugyanezen határidőn belül az Elsőfokú Bíróság elé terjesztik számszerűsített kérelmeiket.
6) Az Elsőfokú Bíróság a költségekről jelenleg nem határoz.
Vilaras | Martins Ribeiro | Jürimäe |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. szeptember 27‑i nyilvános ülésen.
E. Coulon | M. Vilarashivatalvezető | elnök |