YVES BOT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2013. május 8.(1)
C‑204/12–C‑208/12. sz. egyesített ügyek
Essent Belgium NV
kontra
Vlaamse Reguleringsinstantie voor de Elektriciteits‑ en Gasmarkt
(a Rechtbank van eerste aanleg te Brussel [Belgium] által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek)
„Áruk szabad mozgása – Mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedések – 2001/77/EK irányelv – Megújulóenergiaforrás-támogatási nemzeti rendszerek – A villamosenergia-szolgáltatókat terhelő zöldbizonyítvány-beszerzési kötelezettség – Az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség másik tagállamaiból származó származási garanciák figyelembevételének tilalma”
1. Összeegyeztethető‑e az áruk Európai Unión belüli szabad mozgásával és a hátrányos megkülönböztetés tilalmával a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia olyan támogatási rendszerének létrehozása, amely zöld bizonyítványokat nyújt az egy bizonyos régióban székhellyel rendelkező zöldvillamosenergia‑termelők részére, és arra kötelezi a zöldvillamosenergia‑szolgáltatókat, hogy minden évben egy adott kvótának megfelelő számú zöld bizonyítványt mutassanak be, megtiltva számukra az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) másik tagállamában kiállított származási garanciák felhasználását?
2. Lényegében ezt a fő kérdést teszik fel a jelen ügyben előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmek, amelyek továbbá a belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27‑i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv,(2) valamint a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 96/92/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. június 26‑i 2003/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(3) rendelkezéseinek értelmezésére irányulnak.
3. Mivel a Bíróságnak az európai integráció két igen jelentős erője, az áruk szabad mozgása és a környezetvédelem közötti találkozási pontja és potenciális ütközési zónája tekintetében kell választ adnia, első látásra úgy tűnik, hogy a Bíróság a jelen ügyekben arra kényszerül, hogy magára vállalja e két, alapvető értékkel bíró célkitűzés összeegyeztetésének és a köztük való egyensúlykeresésnek a nehéz és veszélyes feladatát .
4. Mindazonáltal véleményem szerint a Bíróságnak nem kell e feladatot magára vállalnia, mivel a szóban forgó nemzeti szabályozásnak – annyiban, amennyiben az megtiltja a külföldről származó származási garanciák figyelembevételét – nem a környezetvédelem a célja.
5. A jelen indítványban azt az álláspontot fogom képviselni, hogy ugyan a 2001/77 irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy olyan, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló megújulóenergiaforrás‑támogatási belső szabályozás, amely zöld bizonyítványokat nyújt az egy bizonyos régióban székhellyel rendelkező zöldvillamosenergia‑termelők részére, és arra kötelezi a villamosenergia‑szolgáltatókat, hogy minden évben egy adott kvótának megfelelő számú zöld bizonyítványt mutassanak be, megtiltva számukra az Unió vagy az EGT másik tagállamában kiállított származási garanciák figyelembevételét, ezzel szemben az EK 28. cikkel és az 1992. május 2‑i Európai Gazdasági Térségről Megállapodás(4) 11. cikkével ellentétes az olyan szabályozás, amely hátrányosan megkülönböztető módon akadályozza a tagállamok közötti kereskedelmet anélkül, hogy azt a környezetvédelemmel kapcsolatos kényszerítő követelmények igazolnák.
I – Az alkalmazandó jog
A – Az uniós jog
1. A 2001/77 irányelv
6. A (1) preambulumbekezdése szerint a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulás, a helyi munkahelyek teremtésének, a társadalmi kohézióra való kedvező hatás elérésének, az energiaellátás biztonságosabbá tételének, továbbá az 1997 december 11‑én elfogadott, és az Európai Közösség nevében az 2002/358/EK határozattal(5) jóváhagyott, az Egyesült Nemzetek éghajlat‑változási keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyvben(6) rögzített célkitűzések gyorsabb megvalósításának érdekében elfogadott 2001/77 irányelv meghatározta a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelésére vonatkozó nemzeti célelőirányzatokat, annak érdekében, hogy ez a részarány a 2010. évre elérje a 22%‑ot.
7. A 2001/77 irányelv (10), (11) és (14)–(16) preambulumbekezdésének szövege így szólt:
„(10) Ez az irányelv nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a másik tagállamtól beszerzett származási garanciát vagy a villamos energia ennek megfelelő beszerzését elismerjék, mint a nemzetikvóta‑kötelezettség teljesítéséhez való hozzájárulást. Mindazonáltal a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia kereskedelmének elősegítése, valamint a fogyasztói választás megkönnyítése érdekében a megújuló és a nem megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia világos megkülönböztetése céljából szükség van az ilyen típusú energiára vonatkozó származási garanciára. A származási garanciák rendszere önmagában nem jogosít fel a különböző tagállamokban létrehozott nemzeti támogatási rendszerekből származó támogatásra. Fontos, hogy ezek a származási garanciák a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia valamennyi formájára vonatkozzanak.
(11) Fontos, hogy a származási garanciákat egyértelműen megkülönböztessék a becserélhető zöld bizonyítványoktól.
[…]
(14) Az egyes tagállamok különböző nemzeti szintű támogatási rendszereket alkalmaznak a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, többek között a zöld bizonyítványok rendszere, a beruházási támogatások, az adómentesség, az adókedvezmények és az adó‑visszatérítés, valamint a közvetlen ártámogatás rendszerét. Az ezen irányelvben megfogalmazott cél elérésének egyik fontos eszköze – a befektetői bizalom megtartása érdekében – e rendszerek megfelelő működésének szavatolása mindaddig, amíg működésbe nem lépnek a közösségi keretek.
(15) A támogatási rendszerek vonatkozásában közösségi szintű keretekről határozni túl korai lenne, tekintve, hogy a nemzeti rendszerekkel kapcsolatban egyelőre korlátozott tapasztalatok állnak rendelkezésre, és a megújuló energiaforrásokból előállított, ártámogatásban részesülő villamos energia részaránya a Közösségen belül jelenleg viszonylag alacsony.
(16) Mindazonáltal megfelelő átmeneti időszakot követően a támogatási rendszereket a fejlődő belső villamosenergia‑piachoz kell igazítani. […]”
8. A 2001/77 irányelv 1. cikke úgy rendelkezett, hogy az „irányelv célja, hogy a belső villamosenergia‑piacon ösztönözze a megújuló energiaforrásoknak az energiatermeléshez való nagyobb mértékű hozzájárulását, és alapot teremtsen azok majdani közösségi keretéhez”.
9. Az irányelv 3. cikke (1) bekezdésének értelmében:
„A tagállamok a (2) bekezdésben említett nemzeti célelőirányzatoknak megfelelően megteszik a szükséges lépéseket a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia fogyasztása fokozásának ösztönzésére. Ezeknek a lépéseknek arányban kell állniuk az elérendő céllal.”
10. A hivatkozott irányelv „Támogatási rendszerek” című 4. cikke kimondta:
„(1) A Bizottság a[z EK] 87. és [EK] 88. cikk[…] sérelme nélkül értékeli a tagállamokban megvalósított mechanizmusok alkalmazását, amelyeknek megfelelően a villamosenergia‑termelők a hatóságok által kiadott rendelkezések értelmében közvetlen vagy közvetett támogatásban részesülnek, és amelyek korlátozó hatást gyakorolhatnak a kereskedelemre, azon az alapon, hogy e mechanizmusok hozzájárulnak a[z EK] 6. és [az EK] 174. cikk[ben] meghatározott célok megvalósításához.
(2) A Bizottság legkésőbb 2005. október 27‑ig megfelelően dokumentált jelentést készít […] [,] [a] jelentéshez szükség esetén a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatási rendszereivel kapcsolatos közösségi keretre vonatkozó javaslatot mellékelnek.
A keretre vonatkozó javaslatoknak:
[…]
b) összeegyeztethetőnek kell lenniük a belső villamosenergia‑piac elveivel
[…]”.
11. A 2001/77 irányelv „A megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származási garanciája” című 5. cikke így rendelkezett:
„(1) A tagállamok legkésőbb 2003. október 27‑ig biztosítják, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia származása ennek az irányelvnek az értelmében, az egyes tagállamok által megállapított objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételeknek megfelelően szavatolható legyen. A tagállamok ennek érdekében biztosítják, hogy kérésre az ennek igazolására szolgáló származási garanciát állítsanak ki.
[…]
(3) A származási garancia:
– megjelöli az energiaforrást, amelyből a villamos energia származik, a termelés helyét és idejét, illetve vízerőművek esetén a kapacitást;
– alkalmas arra [helyesen: az a célja], hogy a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia termelője bizonyíthassa, hogy az általa forgalmazott villamos energiát az ezen irányelv szerinti megújuló energiaforrások hasznosításával állította elő.
(4) A (2) bekezdésnek megfelelően kiadott, ilyen jellegű származási garanciát a tagállamok, kizárólag a (3) bekezdésben említett elemek bizonyítékaként, kölcsönösen elismerik. Amennyiben a származási garancia ilyen igazolásként való elismerését – különösen a csalások megelőzésével kapcsolatos okokból – megtagadják, annak objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételeken kell alapulnia. […]”
12. A 2001/77 irányelvet 2006. szeptember 1‑jén hatályba lépett 2005. július 8‑i 102/2005 EGT‑vegyesbizottsági határozat belefoglalta az EGT‑Megállapodásba is, amely módosítja a hivatkozott megállapodás IV. mellékletét (Energia).(7)
13. A megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról, valamint a 2001/77/EK és a 2003/30/EK irányelv módosításáról és azt követő hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. április 23‑i 2009/28/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(8) 2010. április 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte a 2001/77 irányelv 2. cikkét, 3. cikkének (2) bekezdését és 4–8. cikkét. Ez az irányelv 2012. január 1‑jei hatállyal egészében hatályon kívül helyezte a 2001/77 irányelvet.
2. A 2003/54 irányelv
14. A 2003/54 irányelv az uniós jogalkotó által a villamos energia és a gáz piacának progresszív liberalizációja céljából elfogadott „második energiacsomag” részét alkotja.
15. A 2003/54 irányelv (26) preambulumbekezdése így szól:
„A közszolgáltatási kötelezettségek tiszteletben tartása ennek az irányelvnek az egyik alapvető követelménye, és fontos, hogy ez az irányelv megállapítsa azokat a minden tagállam által tiszteletben tartandó közös minimális normákat, amelyek tekintetbe veszik a fogyasztóvédelmi célokat, az ellátás biztonságát, a környezetvédelmet és a verseny azonos szintjét minden tagállamban. Fontos, hogy a közszolgáltatási kötelezettségeket nemzeti szinten lehessen értelmezni az adott országokra jellemző körülmények és a közösségi jog tekintetbevételével [helyesen: tiszteletben tartásával].”
16. Ezen irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdésének értelmében:
„(1) A tagállamok intézményi szervezetükre építve és a szubszidiaritás elvét figyelembe véve gondoskodnak arról, hogy a villamosenergia‑ipari vállalkozásokat ennek az irányelvnek az elvei szerint működtessék a (2) bekezdés sérelme nélkül, azzal a céllal, hogy versenyző, biztonságos és környezeti szempontból fenntartható villamosenergia‑piac alakuljon ki, továbbá nem alkalmaznak megkülönböztetést [helyesen: hátrányos megkülönböztetést] ezekkel a vállalkozásokkal szemben sem a jogok, sem a kötelezettségek tekintetében.
(2) A[z EK‑]Szerződés vonatkozó rendelkezéseinek – különös tekintettel annak 86. cikkére – teljes tiszteletben tartásával a tagállamok a villamosenergia‑ágazatban működő vállalkozások számára általános gazdasági érdekből előírhatnak olyan közszolgáltatási kötelezettségeket, amelyek a biztonságra – az ellátás biztonságát is beleértve –, az ellátás folyamatosságára, minőségére és árára, valamint a környezetvédelemre – beleértve az energiahatékonyságot, a megújuló forrásokból származó energiákat és az éghajlat védelmét – vonatkoznak. Ezeknek a kötelezettségeknek világosan meghatározottaknak, átláthatóaknak, megkülönböztetéstől menteseknek és ellenőrizhetőeknek kell lenniük, és garantálniuk kell a nemzeti fogyasztókhoz való hozzáférés egyenlőségét az Európai Unió villamosenergia‑ipari vállalkozásai számára […]”.
17. A 2003/54 irányelvet a 2007. június 1‑jén hatályba lépett 2005. december 2‑i 146/2005 EGT‑vegyesbizottsági határozat belefoglalta az EGT‑Megállapodásba is, amely módosítja a hivatkozott megállapodás IV. mellékletét (Energia).(9)
B – A flamand regionális jog
1. A villamosenergia‑piac működéséről szóló, 2000. július 17‑i rendelet
18. A villamosenergia‑piac működéséről szóló, 2000. július 17‑i rendelet (Vlaams decreet houdende de organisatie van de elektriciteitsmarkt)(10) célja többek között a 2001/77 irányelv és a 2003/54 irányelv végrehajtásának biztosítása volt. E rendeletet a 2009. május 8‑i rendelet helyezte hatályon kívül.
19. A villamos energiáról szóló rendelet 2. cikkének 17. pontja a „[zöld] bizonyítványt” úgy határozza meg, mint „olyan átruházható immateriális [javat], amely bizonyítja, hogy a [termelő] a bizonyítványban megjelölt évben az ott megjelölt mennyiségű zöld villamos energiát (kWh‑ban kifejezve) állított elő”.
20. E rendelet 22. cikke előírta, hogy „[a]zon [zöld] energia tekintetében, amelyről a termelő bizonyítja, hogy a flamand régióban állította elő […], a szabályozó hatóság a termelő kérésére 1000 kWh‑ként zöld bizonyítványt állít ki.”
21. A hivatkozott rendelet 23. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy „[a]z elosztó vagy átviteli hálózatra csatlakozott végfelhasználókat villamos energiával ellátó valamennyi gazdasági szereplő köteles a szabályozó hatóságnak minden év március 31‑ig a (2) bekezdés alapján megállapított számú [zöld] bizonyítványt bemutatni […]”.
22. Ugyanezen rendelet 23a. cikke akkor engedélyezte a villamos áram végfelhasználóknak való eladását a flamand régióban, „ha a szolgáltató a [Vlaamse Reguleringsinstantie voor de Elektriciteits‑ en Gasmarktnak](11) megfelelő számú [zöld] bizonyítványt mutat be”.
23. A villamos energiáról szóló rendelet 24. cikke úgy rendelkezett, hogy a vlaamse regering (flamand kormány)(12) „megállapítja a zöld bizonyítványok kiadásának módszereit és az erre irányuló eljárás szabályait, és meghatározza, hogy mely bizonyítványok vehetők figyelembe a 23. cikk szerinti kötelezettség teljesítése szempontjából”.
24. Ugyanezen rendelet 25. cikke előírta, hogy: „[a] szabályozó hatóság állásfoglalását követően és az ilyen típusú bizonyítványok bemutatására vonatkozó azonos vagy egyenértékű bizonyítékokra figyelemmel a flamand kormánynak – a 23. cikk (1) és (2) bekezdésének sérelme nélkül – lehetősége van a nem a flamand régióban előállított [zöld] villamos energiára vonatkozó bizonyítványok elismerésére”.
25. A hivatkozott rendelet 37. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezett, hogy: „[a] 23. cikk (1) bekezdésének megsértése esetén a közigazgatási bírság összege […] 2005. március 31‑től […] 125 euró minden egyes hiányzó bizonyítvány után”.
2. A flamand kormány 2004. március 5‑i határozata
26. A villamos energiáról szóló rendelet 24. cikkének végrehajtását flamand kormány 2004. március 5‑i határozata biztosítja.
27. E határozat első változatában szerepelt még a 15. cikk (1) bekezdése, amely így rendelkezett: „[a] [zöld]bizonyítvány‑bemutatási kötelezettség teljesítése szempontjából a VREG csak a flamand régió területén felhasználása útján előállított villamos energiára kiadott [zöld] bizonyítványokat ismeri el”.
28. A Conseil d’État‑nak (Államtanács) a flamand kormány 2004. március 5‑i határozata 15. cikke végrehajtásának felfüggesztését elrendelő határozatát követően egy, a C‑204/12. sz. ügyben alkalmazandó 2005. február 25‑i határozat módosította e cikket, amely az (1) bekezdésből törölte a „flamand régióban” kitételt.
29. Ezen túlmenően a C‑205/12–C‑208/12. sz. ügyekben alkalmazandó, 2005. július 8‑i módosító határozattal közzétett változatában a flamand kormány 2004. március 5‑i határozatában továbbá a következő rendelkezések szerepeltek.
30. E határozat 1. cikke (2) bekezdésének 14. pontja a „származási garanciát” „annak bizonyítására szolgáló igazolásként” határozza meg, „hogy a [vég]felhasználó számára értékesített villamosenergia‑mennyiség megújuló energiaforrásokból származik”.
31. Az e határozat III. szakaszában szereplő, „A [zöld] bizonyítvány bejegyzése” című 13. cikkének (2) és (3) bekezdése így szólt:
„(2) Legalább a következő adatokat kell bejegyezni a [zöld] bizonyítványba:
[...]
6. a [zöld] bizonyítvány elismerhető‑e, vagy sem, a 15. cikkben meghatározott bizonyítványbemutatási kötelezettség teljesítéséhez;
[...]
(3) A (2) bekezdés 6. pontjában meghatározott bejegyzés:
1.° »elismerhető«, amennyiben a [zöld] bizonyítvány megfelel a 15. cikk (1) bekezdésének […];
2° »nem elismerhető«, amennyiben a [zöld] bizonyítvány nem felel meg a 15. cikk (1) bekezdésének [...]”
32. Ugyanezen határozat 15. cikkének (3) bekezdése kimondta, hogy: „[a] III. alfejezet rendelkezései szerint származási garanciákként használt [zöld] bizonyítványokat a bizonyítványok bemutatására vonatkozó kötelezettség teljesítése keretében is fel lehet használni, azzal a feltétellel, hogy a 13. cikk (2) bekezdésének 6. pontjában meghatározott bejegyzés »elfogadható«”.
33. A 2005. július 8‑i határozattal módosított 2004. március 5‑i határozatnak „A [zöld] bizonyítványok származási garanciákként való felhasználása” című III. alfejezetében szereplő 15a. cikke és 15c. cikke a következőképpen rendelkezett:
„15a. cikk
(1) A [zöld] bizonyítványok származási garanciákként használhatók, amikor azokat a [vég]felhasználók részére történő villamosenergia‑eladás keretében megújuló energiaforrásokból származó villamos energiaként mutatják be [...]
[...]
15c. cikk
(1) A más régióból vagy országból származó származási garancia csak azzal a feltétellel importálható a [flamand régióba] származási garanciaként történő felhasználás céljából, hogy annak birtokosa [bizonyítja a VREG‑nek az alábbi feltételek teljesülését]:
[…]
(2) Ha a származási garanciát más régióból vagy országból importálják, [annak] adatait [zöld] bizonyítvány formájában veszik nyilvántartásba a központi adatbankban az alábbi megjegyzések mellett:
1.° a 13. cikk (2) bekezdésének 6. pontja értelmében »nem elismerhető«;
[...]
A más régióból vagy országból származó [zöld] bizonyítványok »elismerhető« megjegyzéssel vehetők nyilvántartásba, ha a flamand kormány a [villamos energiáról szóló rendelet] 25. cikkét alkalmazva az érintett bizonyítványok elismeréséről határoz.
E nyilvántartásba vételre [azt követően kerül sor, hogy a másik régió vagy ország illetékes hatósága továbbította a VREG‑nek a származási garancia szükséges adatait], és a származási garanciát véglegesen használhatatlanná tették.
[…]”
II – Az alapeljárás és előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
34. Az Essent Belgium NV(13) – amely egy villamosenergia‑szolgáltató – 2003 és 2009 között a villamos energiáról szóló rendelet 23. cikk (1) bekezdésében kimondott kötelezettség alapján a flamand villamosenergia‑ és gázpiaci szabályozó hatóságnak, a VREG‑nek minden év március 31‑ig megállapított számú zöld bizonyítványt mutatott be.
35. A 2005 és 2009 közötti időszakra vonatkozó kötelezettségei teljesítése érdekében az Essent a flamand régióban, a vallon régióban és a région Bruxelles-Capitale-ban székhellyel rendelkező villamosenergia‑termelőktől származó zöld bizonyítványokon felül a 2005. év tekintetében hollandiai és norvégiai székhelyű termelőktől származó, a 2006. évre nézve dániai és norvégiai székhelyű termelőktől származó, 2007–2009. évre vonatkozóan pedig norvégiai székhelyű termelőktől származó származási garanciákat mutatott be a VREG‑nek.(14)
36. Tekintettel arra, hogy – mivel a flamand kormány egyáltalán nem hozott a villamos energiáról szóló rendelet 25. cikkének végrehajtására vonatkozó intézkedést – csupán a flamand régióban előállított villamos energiát tanúsító zöld bizonyítványok voltak elfogadhatók, a VREG e rendelet 37. cikk (2) bekezdésének értelmében bírságokat szabott ki az Essenttel szemben, amelyek összege a 2005. évre nézve 542 125 euró, a 2006. évre nézve 234 750 euró, a 2007. évre nézve 166 125 euró, a 2008. évre nézve 281 250 euró, illetve a 2009. évre nézve 302 375 euró volt.
37. Miután az Essent keresetet indított e határozatokkal szemben a rechtbank van eerste aanleg te Brussel (brüsszeli elsőfokú bíróság) (Belgium) előtt, e bíróság úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjeszti előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„1) Összeegyeztethető‑e az EK 28. cikkel és az EGT‑Megállapodás 11. cikkével és/vagy az EK 30. cikkel és az EGT‑Megállapodás 13. cikkével [(a C‑207/12. sz. és C‑208. sz. ügyben a kérdés kizárólag az EGT‑Megállapodás 11. és 13. cikkére vonatkozik)] az olyan nemzeti szabályozás, mint amelyet a [2005. február 25‑i határozattal] és a [2005. július 8‑i határozattal] módosított [a flamand kormány 2004. március 5‑i határozata] által végrehajtott, [a villamos energiáról szóló rendelet] tartalmaz, amely szabályozás szerint:
– az elosztó vagy átviteli hálózatra csatlakozott végfelhasználókat villamos energiával ellátó gazdasági szereplők kötelesek a szabályozó hatóságnak évente bizonyos számú zöld bizonyítványt bemutatni ([a villamos energiáról szóló rendelet] 23. cikke);
– az elosztó vagy átviteli hálózatra csatlakozott végfelhasználókat villamos energiával ellátó gazdasági szereplőkel szemben közigazgatási bírságot szab ki a [VREG], ha e gazdasági szereplők nem mutattak be a zöld bizonyítványok rendszere tekintetében őket terhelő kvótakötelezettség teljesítéséhez elegendő számú zöld bizonyítványt (a [villamos energiáról szóló rendelet] 37. cikkének (2) bekezdése),
– kifejezetten ki kell emelni, hogy a más országokból származó származási garanciák bizonyos feltételek mellett elismerhetők a kvótakötelezettség teljesítéséhez ([a flamand kormánynak a 2005. július 8‑i határozattal módosított 2004. március 5‑i határozata] 15c. cikkének (2) bekezdése [a jelen francia bekezdés nem szerepel a C‑204/12. sz. ügyben előterjesztett kérdésben]);
– a [VREG] nem veheti figyelembe vagy nem kívánja figyelembe venni a norvégiai [és a hollandiai] [(a C‑204/12. sz. ügyben előterjesztett kérdés pontosítása)] [valamint dániai] [(a C‑205/12. sz. ügyben előterjesztett kérdés pontosítása)] [illetve dániai és/vagy svédországi] [(a C‑206/12. sz. ügyben előterjesztett kérdés pontosítása)] származási bizonyítványokat a flamand kormány olyan végrehajtási intézkedéseinek hiányában, amelyek elismerték volna, hogy e bizonyítványok bemutatása azonos vagy egyenértékű (a [villamos energiáról szóló rendelet] 25. cikke és [i. a C‑204/12. sz. ügyre vonatkozóan] [a flamand kormány 2005. február 25‑i határozattal módosított 2004. március 5‑i] határozata 15. cikkének (1) bekezdése, valamint [ii. a C‑205/12–C‑208/12. sz. ügyre vonatkozóan] [a flamand kormány 2005. július 8‑i határozattal módosított 2004. március 5‑i] határozata 15c. cikkének (2) bekezdése) anélkül, hogy a [VREG] megvizsgálta volna ezt az azonosságot, illetve egyenértékűséget;
– a [villamos energiáról szóló rendelet] hatályának teljes ideje alatt a kvótakötelezettség teljesítésének vizsgálata során ténylegesen csak a flamand régióban előállított zöld [villamos energiát] tanúsító bizonyítványokat vették figyelembe, miközben az elosztó vagy átviteli hálózatra csatlakozott végfelhasználókat villamos energiával ellátó gazdasági szereplőknek egyáltalán nem volt lehetőségük annak bizonyítására, hogy a bemutatott [az Európai Unió más tagállamaiból származó] [(ez a pontosítás nem szerepel a C‑204/12. sz. ügyben előterjesztett kérdésben)] származási garanciák megfeleltek az ilyen típusú bizonyítványok kiadására vonatkozó feltételnek, hogy az azonos vagy egyenértékű bizonyítványok is részei lehessenek e bizonyítványok kiadásának?
2) Összeegyeztethető‑e [az első kérdés tárgyát képező] nemzeti szabályozás a [2001/77 irányelv] 5. cikkével [(a C‑207/12. sz. és C‑208/12. sz. ügyben ez a kérdés csak akkor megválaszolandó, »ha a hivatkozott rendelkezés releváns az EGT‑re nézve«)]?
3) Összeegyeztethető‑e [az első kérdés tárgyát képező] nemzeti szabályozás a különösen az EUMSZ 18. cikkében [(C‑204/12–C‑206/12. sz. ügy)], az EGT‑Megállapodás 4. cikkében [(C‑207/12. és C‑208/12. sz. ügy)] és a [2003/54 irányelv] 3. cikkében [(a C‑207/12. és C‑208/12. sz. ügyben a kérdés csak annyiban vonatkozik a hivatkozott 3. cikkre, amennyiben »a hivatkozott rendelkezés releváns az EGT‑re nézve«)] kimondott egyenlő bánásmód és hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvével?”
III – Elemzés
A – Előzetes észrevételek
1. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatósága
38. A VREG, a Vlaamse Gewest (flamand régió) és a Vlaamse Gemeenschap (flamand közösség)(15) vitatja a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések elfogadhatóságát, azon indokból egyrészt, hogy a Bíróság nem rendelkezik hatáskörrel a nemzeti jogszabályok értelmezésére, vagy az annak uniós joggal való összeegyeztethetőségéről való döntésre, másrészt pedig e kérelmek irrelevánsak az alapeljárás tárgyát képező jogviták eldöntése tekintetében, mivel azok a belső jog téves értelmezésén alapulnak, ugyanis a kérdést előterjesztő bíróság tévesen összekeverte a származási garanciákat és a zöld bizonyítványok rendszerét, miközben a villamos energiáról szóló rendelet 25. cikke nem foglalja magában a származási garanciákat.
39. Figyelemmel az EUMSZ 267. cikk által létrehozott együttműködési mechanizmus keretében a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztásra irányadó szabályokra, ezt a kettős érvelést egyáltalán nem találom meggyőzőnek.
40. Először is, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében kizárólag a jogvitában eljáró és az abban való döntéshozatal felelősségével rendelkező nemzeti bíróság feladata az, hogy az egyes ügyek sajátosságaira tekintettel mérlegelje mind az ítélet meghozatala szempontjából valamely előzetes döntéshozatalra utaló határozat elfogadásának szükségességét, mind a Bíróság elé terjesztett kérdések releváns jellegét. Következésképpen, ha a feltett kérdések az uniós jog értelmezésére vonatkoznak, a Bíróság főszabály szerint köteles határozatot hozni. A nemzeti bíróságok által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések relevanciájának vélelmét csak kivételesen lehet megdönteni, ha nyilvánvaló, hogy az e kérdésekkel érintett közösségi jogi rendelkezések kért értelmezése semmilyen kapcsolatban nem áll az alapügy tényállásával vagy tárgyával.(16)
41. Másodszor, a Bíróság kimondta, hogy az a körülmény, hogy a feltett kérdések szó szerinti értelme alapján a belső jogi rendelkezések uniós joggal való összeegyeztethetőségéről kellene döntenie, a Bíróságot nem gátolja abban, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ adjon azáltal, hogy tájékoztatja az uniós jog értelmezésére vonatkozó olyan szempontokról, amelyek lehetővé teszik ez utóbbi számára, hogy saját maga döntsön a belső jognak az uniós joggal való összeegyeztethetőségéről.(17)
42. Harmadszor emlékeztetni kell arra, hogy nem a Bíróság feladata a belső jog értelmezése.(18) A Bíróság feladata ugyanis az, hogy az uniós és nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretei között figyelmbe vegye azt az előzetes döntéshozatalra utaló határozat által meghatározott szabályozási hátteret, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek.
43. Márpedig a jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróságban – amely nem a belső jog értelmezését kéri – kételyek merültek fel a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑támogatás regionális rendszerének mind az elsődleges, mind a másodlagos uniós jog különböző rendelkezéseivel való összeegyeztethetőségével kapcsolatosan amiatt, hogy e rendszer nem teszi lehetővé a külföldről származó származási garanciák figyelembevételét. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat egyértelműen megjelöli azon uniós jogszabályokat, amelyek értelmezését kéri, magyarázatot adva az ezen értelmezés és az érintett belső jogszabályok között általa feltárt összefüggésre. Ezen túlmenően, pontosan beazonosítja az alkalmazandó nemzeti jogszabályokat és a 2005. év során történt jogszabályi módosítások hatásait. Megjegyzem egyébiránt, hogy az e határozatban az alapeljárások tárgyára, valamint az azon szabályozási és ténybeli háttérre vonatkozó leírás, amelybe a feltett kérdések illeszkednek, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 23. cikke második bekezdése értelmében lehetővé tette az érdekelt felek számára, hogy hasznosan megtehessék észrevételeiket.
44. Ennélfogva a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket elfogadhatónak kell nyilvánítani.
2. Az EGT‑Megállapodás és IV. mellékletének (Energia) alkalmazása
45. Az EGT‑Megállapodással kapcsolatosan csupán arra szorítkozom, hogy emlékeztessek arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bíróság feladata annak biztosítása, hogy az EGT‑Megállapodásnak az EUMSZ szabályaival lényegében azonos rendelkezéseit a tagállamokon belül azonos módon értelmezzék.(19)
B – A kérdésekre adandó válasz
46. Kérdéseivel – amelyeket együttesen kell vizsgálni – a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 2001/77 irányelv 5. cikkét, vagy adott esetben az EK 28. cikket és EK 30. cikket, valamint az EGT‑Megállapodás 11. és 13. cikkét, illetve a különösen az EK 12. cikkben, az EGT‑Megállapodás 4. cikkében és a 2003/54 irányelv 3. cikkében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét úgy kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló megújuló energiaforrás‑támogatás nemzeti rendszere, amely kizárja az Unió vagy az EGT másik tagállamában kiállított származási garanciák figyelembevételét.
1. A 2001/77 irányelv értelmezése
47. A 2001/77 irányelv rendelkezéseinek két ellentétes értelmezése áll szemben egymással.
48. Egyrészt a VREG és társai, valamint aBizottság – a származási garanciák ezen irányelv által a [zöld] villamos energia szabad mozgásának biztosítása érdekében létrehozott elismerési rendszere és a zöld bizonyítványok nemzeti támogatási rendszerek keretében megvalósított rendszere közötti megkülönböztetésre támaszkodva – cáfolják, hogy a flamand rendelkezés összeegyeztethetetlen lenne a hivatkozott irányelvvel.
49. A Bizottság szerint a 2001/77 irányelv (10) és (11) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a származási garanciáknak a szóban forgó irányelv 5. cikke által létrehozott rendszerét – amelyet a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia kereskedelmének elősegítése, valamint annak megkönnyítése érdekében hozták létre, hogy a fogyasztók átláthatóan megállapíthassák, hogy a villamos energia megújuló energiaforrásokból lett előállítva – meg kell különböztetni a szóban forgó irányelv 4. cikkének értelmében az egyes nemzeti támogatási rendszerek által létrehozott zöld bizonyítványok rendszerétől. E zöld bizonyítványok – amelyek nem képezik harmonizált szabályozás tárgyát – pedig azt a célt szolgálják, hogy támogassák a zöld villamos energia előállítását, így kínálva a villamosenergia‑termelőknek az ilyen villamos energia előállításával járó többletköltséget fedező bevételkiegészítést. A származási garanciákkal ellentétben a zöld bizonyítványok olyan másodlagos piacon eladható forgalomképes instrumentumok, amelyen a termelők versenyeznek egymással. Ebből következően a származási garanciák egyáltalán nem keletkeztetnek az ilyen nemzeti támogatási rendszerekből való részesülésre vonatkozó jogot, és a tagállamok nem kötelesek a nemzeti kvóta teljesítéséhez való hozzájárulásként elismerni a más tagállamokból származó származási garanciákat.
50. A VREG és társai – ugyancsak a származási garanciák és a zöld bizonyítványok rendszere megkülönböztetésére alapított érvelést fejtve ki – elutasítják a 2001/77 irányelvnek a származási garanciákra vonatkozó 5. cikke alkalmazását, és az irányelv támogatási rendszerekre vonatkozó 4. cikkének alkalmazása mellett érvelnek. A VREG és társai szerint a zöld villamos energia kereskedelmének ösztönzését és az átláthatóság fokozását szolgáló származási garanciák célja eltér a zöld bizonyítványok rendszerének céljától, amelyek a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑szolgáltatásra vonatkozó nemzeti kvótakötelezettség teljesítéséhez hozzájáruló eszközök. Mindazonáltal, miután a VREG és társai megállapították, hogy a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését kifejezetten a belső szabályozás 2001/77 irányelv 5. cikkével való összeegyeztethetőségének vizsgálatára korlátozta, e tekintetben kifejti, hogy a származási garanciák flamand régióban fennálló rendszere összeegyeztethető a hivatkozott rendelkezésben meghatározott feltételekkel.
51. Másrészről az Essent és a holland kormány ezzel ellenkező állásponton van, azon indokból, hogy a jogvita tárgyát képező rendszer kizárja a más tagállamokból származó származási garanciák figyelembevételét, miközben ez a kizárás a 2001/77 irányelv 5. cikke (4) bekezdésének értelmében csupán objektív, átlátható és megkülönböztetésmentes feltételeken alapján elfogadható.
52. Ebből következően álláspontjuk szerint a flamand szabályozás összeegyeztethetetlen a származási garanciák kölcsönös elismerésének elvével.
53. Nem igazán táplálok kétségeket a Bíróság értelmezési módszerének megfelelően megválaszolandó kérdéssel kapcsolatosan, amely módszer szerint először a 2001/77 irányelv szövegét, majd általános rendszerét, végül annak célkitűzéseit kell megvizsgálni.
54. Ezen irányelv 5. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a származási garanciáknak – amelyek megjelölik az energiaforrást, amelyből a villamos energia származik, a termelés helyét és idejét – az a célja, hogy a villamos energia termelője bizonyíthassa, hogy az általa forgalmazott villamos energiát megújuló energiaforrások hasznosításával állította elő. A szóban forgó irányelv 5. cikkének (4) bekezdése a származási garanciák kölcsönös elismerésének elvét mondja ki, ám ezen elismerés terjedelmét korlátozza, amikor úgy rendelkezik, hogy e garanciákat „kizárólag [bizonyítékként]” kell elismerni. A „kizárólag” kitétel említése az uniós jogalkotó azon szándékát fejezi ki, hogy a kölcsönös elismerés hatásait a termelt villamos energia zöld eredetének bizonyítására korlátozza.
55. A 2001/77 irányelv (10) preambulumbekezdése továbbá kimondja, hogy az irányelv nem kötelezi a tagállamokat arra, hogy a másik tagállamtól beszerzett származási garanciát, vagy a villamos energia ennek megfelelő beszerzését elismerjék, mint a nemzetikvóta‑kötelezettség teljesítéséhez való hozzájárulást, és a származási garanciák rendszere önmagában nem jogosít fel a különböző tagállamokban létrehozott nemzeti támogatási rendszerekből származó támogatásra.
56. Következésképpen a 2001/77 irányelv nem kötelez a külföldi termelőktől származó származási garanciák figyelembevételére az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló, zöld bizonyítványok kiállításán alapuló nemzeti támogatási rendszerek tekintetében.
57. Ezt a szó szerinti értelmezést a 2001/77 irányelv általános rendszeréből levont tanulságok is megerősítik. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az irányelv egyértelműen megkülönbözteti a származási garanciák rendszerét és a megújuló energiaforrások támogatásának nemzeti mechanizmusait, és ezeket két külön cikk szabályozza. Miközben a 2001/77 irányelv 4. cikke a tagállamokban megvalósított mechanizmusok alkalmazása Bizottság általi értékelésének előírására szorítkozik, kifejezetten kimondva, hogy e mechanizmusok korlátozó hatást gyakorolhatnak a kereskedelemre azon az alapon, hogy e mechanizmusok hozzájárulnak az EK 6. cikkben és EK 174. cikkben meghatározott célok megvalósításához, ugyanezen irányelv 5. cikke a származási garanciákat – amelyeket a zöld villamos energia kereskedelme elősegítésének érdekében hoztak létre – határozza meg és szabályozza kölcsönös elismerésük biztosítása végett. Ebből következően a származási garanciák és a zöld bizonyítványok rendszere az 2001/77 irányelv értelmében két elkülönülő és különböző jogi eszköznek minősülnek.
58. Az általam javasolt értelmezést végül a 2001/77 irányelvnek többek között a preambulumbekezdéseiből kitűnő célkitűzései is megerősítik. Az irányelvnek nem célja a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑ágazat jogi szabályozásának teljes harmonizációja. Az irányelv ugyanis a nemzeti fogyasztási célelőirányzatok meghatározására szorítkozik, ám a tagállamokra hagyja annak szabad eldöntését, hogy milyen jellegű és tartalmú intézkedéseket fogadnak el e célkitűzések elérése érdekében, vagyis a szóban forgó államok széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek. A 2001/77 irányelv (14)–(16) preambulumbekezdése szerint ezen irányelv átmeneti rendszert vezet be, amely során a tagállamok különböző támogatási mechanizmusokat – így például a zöld bizonyítványok rendszerét – alkalmazhatnak, amely rendszerek vonatkozásában „túl korai lenne” közösségi szintű keretekről határozni. Ennélfogva a tagállamok arra való kötelezése, hogy a támogatási rendszerek keretében ismerjék el a származási garanciákat, ahhoz vezetne, hogy az e területen fennálló mozgásterük korlátozódna, miközben nyilvánvalóan nem ez volt az uniós jogalkotó szándéka.
59. Mindezek alapján tehát megállapítható, hogy a 2001/77 irányelv – amely a származási garanciákat és a zöld bizonyítványokat két elkülönülő és különböző jogi eszköznek minősíti – önmagában nem írja elő, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑termelés nemzeti támogatási rendszerei keretében a származási garanciákat és a zöld bizonyítványokat egyenértékűnek kellene tekinteni.
60. Következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy az EK 28. cikkel és az EK 30. cikkel, valamint az EGT‑Megállapodás 11. cikkével ellentétes‑e az alapeljárások tárgyát képezőhöz hasonló nemzeti szabályozás.
2. Az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok értelmezése
61. A kérdést előterjesztő bíróság szerint – amely a PreussenElektra‑ügyben(20) hozott 2001. március 13‑i ítéletre hivatkozik – a flamand régióban székhellyel rendelkező villamosenergia‑szolgáltatók azon kötelezettsége, hogy flamand zöld bizonyítványokat vegyenek, első látásra behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek tűnik. A rechtbank van eerste aanleg te Brussel ezen felül arra hívja fel a figyelmet – a Bizottság által a jogvita tárgyát képező szabályozásnak a Szerződések állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései alapján megtett bejelentés kapcsán a Belga Királysághoz címzett 2001. július 25‑i levélre utalva –, hogy a flamand hatóságok akkor kifejezetten kötelezettséget vállaltak arra, hogy „nem sértik meg a közös piacra irányadó szabályokat, […] lehetőséget adnak a villamosenergia‑importőröknek arra, hogy bizonyíthassák, hogy zöld villamos energiát importáltak”.
62. A VREG és társai szerint a kérdést előterjesztő bíróság tévesen véli úgy, hogy a származási garanciák az EK 28. cikk értelmében vett áruk, ugyanis e garanciák – figyelemmel azok járulékos és immateriális jellegére – nem minősülnek áruknak. Csupán maga a villamos energia minősül árunak, ám az a kérdés, hogy a flamand szabályozás akadályozza‑e a zöld villamos energia mozgását, nem képezi az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés tárgyát. Mindenesetre a jogvita tárgyát képező rendszer nem képezi az áruk szabad mozgásának akadályát, mivel a külföldön termelt zöld villamos energiát szabadon lehet importálni a flamand régióba. A más uniós vagy EGT‑tagállamokból származó zöld bizonyítványok nem képezik az alapeljárások tárgyát, és nem is minősülnek áruknak.
63. Végül még ha feltételezzük is, hogy megállapítható az áruk szabad mozgásának akadályozása, a VREG és társai úgy vélik, hogy azt a környezetvédelemmel kapcsolatos kényszerítő követelmények igazolják, és hogy a flamand szabályozás megkülönböztetésmentes, megfelelő és arányos intézkedést képez.
64. A Bizottság először is arra hivatkozik, hogy ugyan a villamos energia a Bíróság ítélkezési gyakorlatának megfelelően az EK 28. cikk és az EGT‑Megállapodás 11. cikkének értelmében árunak minősül, ugyanez nem vonatkozik a származási garanciákra, amelyek a villamos energiához képest járulékos jellegűek, és amelyek az utóbbi kereskedelmének megkönnyítésére szolgálnak. Figyelembe véve egyébiránt azt, hogy az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló olyan szabályozás, amely a zöld bizonyítványok rendszerét a kvótakötelezettséggel kombinálja, nem hasonlítható a fent hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélethez vezető ügy tárgyát képező rendszerhez, amelyben a villamosenergia‑szolgáltatók a más uniós tagállamokból vagy EGT‑országokból származó zöld villamos energiát szabadon beszerezhetik, a Bizottság nem zárja ki, hogy a szóban forgó szabályozás legalábbis potenciálisan korlátozó hatást fejthessen ki az áruk szabad mozgására.
65. A Bizottság mindazonáltal úgy véli, hogy ezt az akadályt a környezetvédelmi cél igazolja. Arra hivatkozik e tekintetben, hogy az alapeljárás tárgyát képező szabályozás hozzájárul az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséhez, a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárítása elvének megfelelően előmozdítja a környezetszennyezéssel kapcsolatos regionális megközelítést, és megfelel a 2001/77 irányelvben a tagállamok számára előírt azon kötelezettségnek, hogy tűzzenek ki a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia fogyasztására vonatkozó nemzeti célelőirányzatokat, amellyel az Uniónak az a célja, hogy minden tagállam kiegyensúlyozottan és arányosan járuljon hozzá az üvegházhatást okozó gázkibocsátásra vonatkozó európai célkitűzések megvalósításához.
66. Kiemelve a megújuló energiaforrásokra vonatkozó hatósági támogatási mechanizmusok harmonizációjának hiányát, a Bizottság hozzáteszi, hogy figyelembe véve a tagállamok közötti éghajlati és földrajzi különbségeket, el kell kerülni, hogy a környezetszennyezés olyan régiókban koncentrálódjon, amelyekben a természeti erőforrások hiánya miatt a legnehezebb a zöld villamos energiát előállítani, és elő kell segíteni, hogy a célzott nemzeti támogatások ezekben a régiókban is ösztönözzék a zöld villamos energia helyi termelését. Véleménye szerint a hatósági támogatásnak az összes külföldi termelő számára való megnyitása az olyan nemzeti rendszerek felé történő átáramlást hozhat létre, amelyek bőkezűbb feltételeket nyújtanak, ám ez a tény veszélyt jelenthet a nemzeti célelőirányzatok elérésével kapcsolatosan az összes tagállamra háruló kötelezettség teljesítésére.
67. Az Essent – amely megjegyzi, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a villamos energia árunak minősül(21) –, kijelenti, hogy a szóban forgó szabályozást a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés tilalmának megsértésével fogadták el. A más uniós tagállamból vagy EGT‑államból származó származási garanciák figyelembevételének kizárólag a földrajzi származás alapján történő – a flamand régióban kibocsátott zöld bizonyítványokkal való egyenértékűségük vizsgálata nélküli – elutasítása megakadályozza a zöld villamos energia behozatalát.
68. Az alapeljárás felperese úgy véli, hogy egy ilyen intézkedés nem igazolható környezetvédelmi céllal, mivel a külföldi származási garanciák ebből a szempontból ugyanazt a célt – vagyis a zöld energia termelésének és fogyasztásának közös piacon belüli növelését – szolgálják, mint a zöld bizonyítványok rendszere. Hozzáfűzi, hogy a helyi termelés ösztönzésének célja igazolásként nem elfogadható, ugyanis ez a célkitűzés nem tűnik ki a villamos energiáról szóló rendeletből, és még ellentétes is a hivatkozott rendelet indokolásában kimondott, a megújuló energiaforrások „piaccal összeegyeztethető” fejlesztése előmozdításának célkitűzésével. A helyi termelés előmozdítása továbbá a flamand termelők javára szóló, származáson alapuló hátrányos megkülönböztetés megvalósításával járna.
69. Az előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében az érvelésemet három szakaszra bontom: először arra keresem a választ, hogy az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok alkalmazandók‑e, majd másodszor megvizsgálom, hogy a szóban forgó szabályozás a korlátozások tilalmának hatálya alá esik‑e, illetve harmadszor áttekintem ennek lehetséges igazolásait.
a) Az áruk szabad mozgására vonatkozó szabályok alkalmazandósága
70. Elöljáróban emlékezetni kell arra, hogy mivel a 2001/77 irányelv nem harmonizálja a megújulóenergiaforrás‑támogatási rendszereket, a tagállamok kötelesek tiszteletben tartani a Szerződések által kimondott alapvető szabadságokat, amelyek között az áruk szabad mozgása is szerepel.
71. Ahhoz, hogy az utóbbi alapvető szabadság alkalmazható legyen, az szükséges, hogy a nemzeti szabályozás az EK‑Szerződés értelmében vett hatással legyen valamely áru mozgására. Mielőtt még meghatároznám, hogy ez a helyzet áll‑e fenn az alapeljárás tárgyát képező ügyben, szükségesnek tartom, hogy röviden visszatérjek a zöld bizonyítványok flamand szabályozás által létrehozott rendszerének működésére.
72. Először is emlékeztetnék arra, hogy a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia támogatásának politikái több eszközzel, így például garantált felvásárlásiár‑rendszerrel, árverési mechanizmusokkal, vagy zöld bizonyítványok rendszere révén is megvalósíthatók. Az utóbbi rendszerre – amelyet több tagállamban is bevezettek – olyan működési szabályok irányadók, amelyekre heterogenitás jellemző.(22)
73. Így különösen, az alapeljárások tárgyát képező flamand szabályozás, a 2001. január 1‑jétől bevezetett zöld bizonyítványok rendszere, egy kettős mechanizmuson, vagyis a megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia‑termelők részére kiállított zöld bizonyítványok rendszerén, valamint a párhuzamosan kialakított, a villamosenergia‑szolgáltatókat terhelő kvótakötelezettség bevezetésén alapul.
74. Egyrészt a zöld bizonyítványokat a villamosenergia‑termelők részére a megújuló energiaforrásokból vagy jó minőségű kombinált hő‑ és energiatermelő erőművekben előállított villamos energia előre meghatározott mennyisége tekintetében állítják ki. Mivel ezek a bizonyítványok átruházhatók, a mechanizmus a zöld villamos energia termelését úgy teszi értékessé, hogy lehetővé teszi a termelők részére, hogy ne csupán a hálózati villamos energiával, hanem e bizonyítványok eladásával is bevételhez juthassanak.
75. Másrészt a villamosenergia‑szolgáltatókra hárul azon kötelezettség, hogy az általuk a fogyasztók részére eladott összesített villamosenergia‑mennyiség arányában kiszámított zöldbizonyítvány‑kvótát vásároljanak. Azok a forgalmazók, akik nem tudnak minden évben megkövetelt mennyiségű zöldbizonyítvány‑kvótát bemutatni, kötelesek növekvő összegű közigazgatási bírságot fizetni, amely ténylegesen egy maximális árnak felel meg, emellett a bírságok összege a zöldenergia‑fejlesztési projektek támogatását célzó alap fenntartására szolgál.
76. Ez a rendszer – amely úgy kerül bemutatásra, mint amely villamos energiának a flamand régióban a megújuló energiaforrásokból való előállítása ösztönzésének célját szolgálja – nyilvánvalóan hatást gyakorolhat a külföldről származó zöld villamos energia behozatalára. Ebből a szemszögből úgy vélem, hogy nem szükséges annak bizonyítása, hogy a származási garanciák, illetve a zöld bizonyítványok az EK 28. cikk értelmében önmagukban is áruknak minősülnek. Elegendő annak megállapítása, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából – amely kiterjesztő értelemben határozta meg az áruk fogalmát(23) – kétséget kizáróan kitűnik, hogy a villamos energia is árunak minősül,(24) ennélfogva annak mozgása a fent hivatkozott cikk értelmében nem képezheti korlátozás tárgyát.
77. Most megvizsgálom, hogy esetlegesen fennáll‑e ilyen korlátozás.
b) Az áruk szabad mozgása korlátozásának fennállása
78. Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja az Unión belüli kereskedelmet, az EK 28. cikk szerinti mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni.(25) Ezért azt kell megvizsgálni, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az alapügybeli, alkalmas‑e a villamos energia szabad mozgásának akadályozására.
79. Nem vitatom, hogy egy ilyen rendszer nem akadályozza meg a villamosenergia‑szolgáltatókat abban, hogy az Európai Unió vagy az EGT más tagállamaiból származó zöld villamos energiát importáljanak. Ám ettől még ez a rendszer – még ha közvetetten is – akadályozhatja a zöld villamos energia mozgását.
80. Egyrészről ugyanis ez a rendszer gazdaságilag a flamand régióban székhellyel rendelkező zöldvillamosenergia‑termelőket részesíti előnyben a többi zöldvillamosenergia‑termelőhöz képest, mivel a zöld bizonyítványok eladása lehetővé teszi számukra, hogy olyan további bevételekhez jussanak, amelyek hozzáadódnak a villamosenergia‑eladásokból származó bevételeikhez.
81. Másrészről e rendszer visszatartja a villamosenergia‑szolgáltatókat az olyan zöld villamos energia importálásától, amelynek származását származási garanciák bizonyítják, mivel az ilyen villamos energia behozatala nem vehető figyelembe a velük szemben megállapított kvóták elérése érdekében, ezért az ilyen villamosenergia‑vásárlással párhuzamosan – amelynek ára már eleve magasabb lehet, mint a hagyományos energiaforrásokból előállított villamos energia ára – flamand zöld bizonyítványokat is be kell szerezniük.
82. Ebből következően a jogvita tárgyát képező olyan nemzeti szabályozást, amely a flamand régióban termelt zöld villamos energia forgalmazását ösztönzi, ugyanakkor korlátozza a zöldvillamosenergia‑import lehetőségét, a behozatalra vonatkozó mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni.
83. Ez az intézkedés továbbá hátrányosan megkülönböztető hatásokat tartalmaz annyiban, mivel a zöld bizonyítványok eladásával szerzett előnyt az Európai Unió vagy az EGT más tagállamaiból származó zöld villamos energiával szemben a flamand régióban termelt villamos energiára nézve tartja fenn.
84. Még ha feltételezzük is, hogy a VREG és társai érveit úgy kell értelmezni, hogy azok a más tagállamokból importált zöld villamos energia – amelynek származását származási garancia bizonyítja – és a flamand régióban termelt zöld villamos energia – amelynek származását a zöld bizonyítvány garantálja – közötti hasonlóságra hivatkoznak, hangsúlyozni kell, hogy a VREG és társai azt nem állítják, hogy a flamand zöld bizonyítványok kiegészítő garanciát nyújtanának a termelt villamos energia zöld származásának bizonyítását illetően. A flamand szabályozás – amely a zöld bizonyítványt úgy határozza meg, mint egy azt feltüntető dokumentumot, hogy valamely termelő egy meghatározott év során meghatározott mennyiségű környezetbarát villamos energiát állított elő(26) – elismeri, hogy a bizonyítványok származási garanciaként is felhasználhatók. A VREG és társainak a tárgyalás során tett vallomása szerint a zöld bizonyítványok és a származási garanciák közötti egyetlen különbség abból adódik, hogy a zöld bizonyítványokat olyan termelőknek állítják ki, amelyek a flamand régióban állítanak elő villamos energiát. Másképpen fogalmazva, a zöld bizonyítvány által garantált villamos energia nem „zöldebb”, mint a származási garanciával tanúsított villamos energia, ugyanis a kettő közötti különbség csupán a földrajzi származásukban rejlik.
85. Most azt kell megvizsgálni, hogy ez az akadály igazolt‑e, vagy sem.
c) Az áruk szabad mozgása megakadályozásának igazolása
i) Az elv
86. A Bíróság már több alkalommal is kimondta, hogy a környezetvédelem olyan közérdekű célkitűzés, amely igazolja a Szerződésben lefektetett szabadságok korlátozását. A Bíróság ezen a területen még újszerű ítélkezési gyakorlatot is kialakított, amely erőteljesen a környezetvédelem javára szól.
87. A Bíróságnak az Unión belüli kereskedelmi korlátozások igazolási lehetőségei tekintetében általában követett hagyományos megközelítése szerint csak olyan intézkedések igazolhatók a közérdekhez kapcsolódó kényszerítő követelmények alapján, amelyek hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandók árukra vagy szolgáltatásokra, származásukra tekintet nélkül. Ezzel szemben, ha egy intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellegű, az csak kifejezetten eltérést engedő rendelkezéssel igazolható.(27) Márpedig a környezetvédelem – amely az uniós jogi szabályozás új keletű tárgyát képezi – nem szerepel az EK 30. cikkben felsorolt nyomós közérdek esetei között, amelyek csak a taxatíve előírt esetekre terjeszthetők ki, hanem a Bíróság által elismert nyomós közérdeknek minősül. Következésképpen e célkitűzés főszabály szerint csupán a megkülönböztetésmentes intézkedéseket igazolhatja.
88. Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat olyan eltérést hozott létre, amely ahhoz vezetett, hogy immáron lehetővé vált az áruk szabad mozgásának nemzeti korlátozása(28) tekintetében az EK 30. cikkben fel nem sorolt célkitűzésekre való hivatkozás. Az ítélkezési gyakorlat e fejlődése két fő szakaszban valósult meg.
89. Az első szakaszt az ún. „vallon hulladék”‑ügy(29) alkotja, amelynek tárgyát olyan belga jogi szabályozás képezte, amely Belgium vallon régiójában megtiltotta a más tagállamból vagy a vallon régiótól eltérő régióból származó hulladékok kezelését. Ebben az ügyben a Bíróság – miután a hulladékokat árunak minősítette, és emlékeztetett arra, hogy kényszerítő követelmények csak olyan intézkedések tekintetében vehetők figyelembe, amelyek megkülönböztetés nélkül alkalmazandók mind a nemzeti, mind az importált árukra – úgy ítélte meg, hogy a „hulladékok sajátosságára”(30) tekintettel, amelyeket a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárítása elvének értelmében a termelési helyükhöz lehető legközelebb kell ártalmatlanítani, „a vitatott intézkedések nem tekinthetők hátrányosan megkülönböztetőnek”.(31)
90. A második szakaszt az Aher‑Waggon ügyben(32) 1998. július 14‑én hozott ítélet, valamint a fent hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet alkotja. Az utóbbi ítélet a villamosenergia‑szolgáltató vállalkozásoknak a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia minimáláron való megvásárlásával kapcsolatos kötelezettségére vonatkozott. Miközben ez az intézkedés nem tűnt megkülönböztetésmentesen alkalmazandónak, mivel egyértelműen azokat a nemzeti zöldvillamosenergia‑termelőket részesítette előnyben, amelyektől a gazdasági szereplők kötelesek voltak beszerezni a villamos energiát, a Bíróság – anélkül hogy megvizsgálta volna, hogy a szóban forgó intézkedés közvetlenül hátrányosan megkülönböztető volt‑e – úgy ítélte meg, hogy a hivatkozott intézkedést annak környezetvédelmi célja igazolta, ugyanis az az emberek és az állatok egészségének és életének védelmére, valamint a növények megóvására irányuló célkitűzésével, valamint a villamos energia különleges sajátosságai miatt hozzájárult az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
91. Tehát valamely környezetvédelmi célkitűzés ahhoz vezethet, hogy vagy közömbösítheti valamely nemzeti intézkedés ténylegesen fennálló hátrányos megkülönböztető jellegét, vagy pusztán el lehet tekinteni annak megválaszolásától, hogy ezen intézkedés hátrányosan megkülönböztető jellegű‑e, vagy sem.
92. Ugyan nagyon örülök az ítélkezési gyakorlat azon fejlődésének, amely a környezetvédelmi megfontolásokat beemeli a közös piac keretébe, mégis sajnálatosnak tartom, hogy a főszabály alóli azon kivétel, miszerint a hátrányosan megkülönböztető jellegű intézkedések kizárólag kifejezetten eltérést engedő rendelkezésekkel igazolhatók, nem szerepel kifejezetten a Bíróság ítélkezési gyakorlatában, hanem inkább közvetetten, az egyes esetekben kifejtett, különböző logikákat követő érvelésekből vezethető le. Véleményem szerint szükség lenne a helyzet egyértelművé tételére annak formális elismerésével, hogy az áruk szabad mozgását korlátozó intézkedések igazolhatók a környezetvédelemre való hivatkozással, még ha azok hátrányosan megkülönböztető jellegűek is. Álláspontom szerint háromféle előny is származna ennek kifejezett kimondásából.
93. Először is, meglátásom szerint ennek elismerését a jogbiztonságra való törekvés is megkívánja, ugyanis ebből eredően megszűnnének az azzal kapcsolatosan fennálló kétségek, hogy lehet‑e a környezetvédelemre mint a közérdekhez kapcsolódó kényszerítő követelményre hivatkozni hátrányosan megkülönböztető jellegű intézkedések igazolása érdekében.
94. Másodszor a korlátozásoknak minősülő intézkedések hátrányosan megkülönböztető jellege vizsgálatának hiánya véleményem szerint azzal a jelentős hátránnyal járhat, hogy megakadályozhatja az ezen intézkedések bírósági felülvizsgálata intenzitásának megváltoztatását, amely felülvizsgálat célja annak vizsgálata, hogy ezen intézkedések alkalmasak‑e az elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lépik‑e túl az annak megvalósításához szükséges mértéket. Márpedig én úgy gondolom, hogy a hátrányosan megkülönböztető jellegű intézkedésekre, és különösen azokra, amelyek ellentétesek a nemzetiségen alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetés tilalma alóli alapvető elvvel, még inkább alkalmazni kell az arányosság követelményét.
95. Harmadszor úgy látom, hogy ez a kifejezett elismerés ad alkalmat annak kimondására, hogy a környezetvédelemnek kiemelt helye van az uniós jogrendszerben , és ezzel az 1985. február 7‑én ADBHU‑ügyben(33) hozott ítélettel megkezdődött fejlődés folytatására amely ítélet kimondta , hogy a környezetvédelem „a Közösség egyik alapvető célkitűzése”. A fenntartható fejlődés immáron az EUSZ 3. cikkben(34) felsorolt uniós célkitűzések között szerepel, amelynek (3) bekezdése kimondja, hogy „[a]z Unió Európa fenntartható fejlődéséért munkálkodik, […] amely a környezet minőségének magas fokú védelmével és javításával párosul”. Ezen túlmenően a magas fokú környezetvédelemre való törekvést (az EK 174. cikknek megfelelő) EUMSZ 191. cikk és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 37. cikke uniós célkitűzéssé emelte. Továbbá (az EK 6. cikknek megfelelő) EUMSZ 11. cikk értelmében „a környezetvédelmi követelményeket – különösen a fenntartható fejlődés előmozdítása céljából – be kell illeszteni a közösségi politikák és tevékenységek meghatározásába és végrehajtásába”.
96. Véleményem szerint, amennyiben a környezetvédelmet olyan, a közérdekhez kapcsolódó kényszerítő követelmény szintjére emelnénk, amelyre a mozgás szabadságát korlátozó intézkedések igazolása érdekében még akkor is hivatkozni lehetne, ha azok hátrányosan megkülönböztető jellegűek, ez a tény hozzájárulna ahhoz, hogy a környezetvédelem elsőbbsége biztosítva legyen más megfontolásokhoz képest.
97. E megoldás elméleti igazolása álláspontom szerint az integráció elvén alapul, amely azt jelenti, hogy a környezetvédelmi célokat – amelyek egyszerre átfogó és alapvető jellegét a Bíróság kiemelte(35) –, figyelembe kell venni az uniós politikák és tevékenységek meghatározása és végrehajtása során. Ugyan ez az elv nem írja elő, hogy szisztematikusan elsőbbséget kell biztosítani a környezetvédelemnek, ám magában foglalja azt, hogy a környezetvédelmi célokat szisztematikusan mérlegelni kell a többi alapvető uniós célkitűzéssel szemben.(36)
98. Tehát azt kell megvizsgálni, hogy a flamand szabályozást – amely véleményem szerint az áruk szabad mozgása hátrányosan megkülönböztető jellegű korlátozását képezi – igazolhatják‑e környezetvédelemre vonatkozó nyomós indokok.
ii) A jogvita tárgyát képező nemzeti szabályozásra való alkalmazás
99. Vegyük végig egyenként a kifejtett igazolásokat.
100. A fent hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélettel kapcsolatos igazolással kezdem. Ebben az ítéletben a Bíróság a villamosenergia‑piaci liberalizáció progresszív jellegére – amely miatt „a tagállamok között a villamosenergia‑kereskedelemben bizonyos akadályok továbbra is megmaradnak”(37) –, valamint az elektromos áram azon sajátosságára hivatkozott, hogy „ha már egyszer bekerült a szállító vagy elosztó hálózatba, nehezen lehet meghatározni az eredetét, és különösen azt az energiaforrást, amelyből előállították”.(38) A Bíróság azt a tényt is figyelembe vette, hogy a német szabályozás hozzájárult az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez.
101. Álláspontom szerint sem a villamos energia belső piacát körülvevő jogi környezet fejlődése, sem a megújuló energiaforrások támogatása nem teszi lehetővé, hogy az első két igazolást figyelembe vegyük.
102. Elsősorban megjegyezném, hogy a fent hivatkozott PreussenElektra‑ügyben hozott ítélet azon 2003/54 irányelv elfogadását megelőzően született, amely a villamosenergia‑piaci liberalizáció további szakaszát jelöli, és amelynek célja különösen a piacok lezárása elleni küzdelem.
103. Másodsorban megállapítom, hogy a villamos energia származásának meg nem határozhatóságára vonatkozó igazolás ma már nem állja meg érvényesen a helyét, ugyanis a származási garanciák 2001/77 irányelv révén való bevezetésének éppen az volt a célja, hogy lehetővé tegye a termelt villamos energia megújuló forrásokból való származásának biztosítását.(39)
104. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez való hozzájárulásból származó igazolás sem tűnik már meggyőzőnek, mivel a megújuló energiaforrásokból az Unió vagy az EGT más tagállamaiban előállított villamos energia a flamand régióban ugyanolyan mértékben hozzájárulna az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséhez, mint az ebben a régióban megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia.(40)
105. A Bizottság továbbá a környezeti károk elsődlegesen a forrásuknál történő elhárítása elvének szükségszerű tiszteletben tartására hivatkozik. Mindazonáltal én nem hiszem, hogy erre az elvre – amely környezeti károk megelőzését célul tűzve a károknak a kevésbé ártalmas eljárások és termékek használata révén a forrásuknál történő elhárítását feltételezi, amely következésképpen igazolja a hulladékok helyi kezelését(41) – érvényesen lehetne hivatkozni a más tagállamokban megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiával szembeni megkülönböztetés igazolása érdekében.
106. Úgy tűnik, hogy nem is az energiaellátás biztonságának biztosítására vonatkozó célkitűzésben keresendő annak indoka, hogy a forgalmazók nem mutathatnak be külföldről származó származási garanciákat. Külső aspektusból nézve, vagyis a harmadik országokból származó hagyományos energiaforrásokra vonatkozóan, nyilvánvalóan nem az energiaellátás biztonsága e szabályozás tárgya. Az sem bizonyítható, hogy a belső energiaellátás biztonsága veszélyben lenne, annál is kevésbé, mivel a biztonság növelése a hálózatok közötti kapcsolódások fejlesztésével megvalósítható, amelyek az ellátás bővítésének elősegítésével lehetővé teszik a megújuló energiaforrásoknak a folyamatos villamosenergia‑ellátás biztosításának céljához képest fennálló korlátainak kompenzálását.(42)
107. Az arra vonatkozó érv sem tűnik túl meggyőzőnek, miszerint a 2001/77 irányelv határozta meg azon nemzeti célelőirányzatokat, amelyek teljesítését veszélyeztetheti az állami támogatásnak az összes külföldi zöldvillamosenergia‑termelő számára való megnyitása.
108. A Tanács és az Európai Parlament számára készített, a megújuló energiaforrások EU‑beli részesedéséről [helyesen: részarányáról] szóló, közleményében(43) a Bizottság – miután kijelentette, hogy ugyan a nemzeti célelőirányzatok a megújuló energiaforrásokból előállított villamosenergia‑fogyasztás tekintetében kerültek megállapításra, ám a villamosenergia‑fogyasztás az importtal növelt és exporttal csökkentett nemzeti termelésként lett meghatározva – megjegyezte, hogy az egyes tagállamok valamely hozzájárulást egy másik tagállamból származó import formájában is beszámíthatják, feltéve, hogy az exportáló állam ezt kifejezetten elfogadja, és e hozzájárulás nem kerül duplán elszámolásra.
109. A Bizottság tehát elismerte az importált zöld villamos energia annak ellenőrzése érdekében való figyelembevételének lehetőségét, hogy az importőr tagállam teljesítette‑e a nemzeti célelőirányzatot. E körülmények között nem látom be, hogy a külföldről származó zöld villamos energia importja mennyiben veszélyeztethetné a nemzeti célelőirányzatok teljesítését.
110. Ugyan megértem a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia termelésére alkalmas létesítmények tagállamok közötti egyenlőtlen eloszlásának elkerülésére vonatkozó aggodalmakat, mindazonáltal úgy vélem, hogy a környezetvédelem a közös uniós politika része. A környezetvédelem egyébiránt nem képezheti pusztán nemzeti felfogás tárgyát, hanem azt az európai dinamika jellemzi, különösen a klímaváltozás elleni küzdelem terén.(44) Ennélfogva azt is figyelembe kell venni, hogy milyen előnyök származhatnak a zöld villamos energia Unión belüli kereskedelméből. Ugyan e kereskedelem tényleges hatása nehezen mérhető, ám elképzelhető, hogy az hozzájárulhat a megújuló energiaforrások költségeinek csökkenéséhez azáltal, hogy lehetővé teszi a termelés ésszerűbb földrajzi elhelyezését.
111. Két további lényeges megfontolás is azt a meggyőződésemet erősíti, hogy a környezetvédelem nem igazolhatja a jogvita tárgyát képező szabályozást.
112. Elsősorban, a származási garanciák és a zöld bizonyítványok közötti megkülönböztetés – amelynek egyértelműségét és jelentőségét a VREG és társai próbálták mindenáron bebizonyítani – valójában nagyon zavaros mind a szabályozásban, mind a flamand gyakorlatban.(45) A zöld bizonyítvány ugyanis származási garanciaként (is) szolgál, mivel azt fel lehet használni a villamos energia végfelhasználók részére való eladásakor. Ezen túlmenően – amint azt a VREG és társai maguk is elismerték a tárgyalás során – a származási garanciát a zöld bizonyítvánnyal egyetemben a villamos energiától elkülönülten is el lehet adni. A zöld bizonyítvány és a származási garancia tehát gyakorlatilag ugyanazon instrumentum két részeként került megalkotásra egy olyan elgondolás alapján, amely igencsak eltávolodott a 2001/77 irányelv eredeti logikájától. Paradox módon a bizonyítvány – akár származási garanciának hívjuk, akár nem – szabadon exportálható, és könnyen integrálható a külföldi megújulóenergiaforrás‑támogatási rendszerekbe, miközben ezzel szemben a külföldi instrumentumok importálása tilos.
113. Egyébiránt rá kell mutatni, hogy a VREG által folytatott gyakorlat mennyire vitathatónak tűnik annyiban, amennyiben az ténylegesen abból áll, hogy a származási garanciát kizárólag a szóban forgó regionális rendszer céljából zöld bizonyítvánnyá minősítse, ugyanis e garanciákat zöld bizonyítványokként veszi nyilvántartásba annak érdekében, hogy adott esetben ilyen minőségükben használja azokat, amennyiben azt szükségesnek érzi, ám ezt kizárólag a saját döntése alapján teszi meg. Ettől még ezek a potenciálisan felhasználható zöld bizonyítványok a származási garanciákkal megegyező áron adhatók el, amely ár – amint az a tárgyaláson kiderült – egyébiránt ugyanazon körülmények között jelentősen alacsonyabb, mint egy „rendes” zöld bizonyítványé. Ebből következően ez az árrögzítési módszer kikerüli azt a módszert, amelyet alkalmazni kellett volna, vagyis a zöld bizonyítványok másodlagos piacán fennálló kínálat és a kereslet összevetését, ezért a szóban forgó gyakorlat megzavarja a rendes piaci versenyt. A Bizottság a beadványaiban kijelentette és a tárgyalás során is megerősítette, hogy nyolc tagállam alkalmazza a zöld bizonyítványok rendszerét. Ez a tény megvilágítja, hogy mekkora a verseny vizsgálat tárgyát képező rendszer általi megzavarásának jelentősége.
114. Másodsorban a Bizottság által a Belga Királyságnak címzett 2001. július 25‑i levélből egyértelműen kitűnik – bármilyen meglepő is legyen e levélnek a Bizottság által a tárgyaláson kifejtett olvasata –, hogy a jelenlegi flamand szabályozás összeegyeztethetetlen a flamand kormány által az e szabályozásnak a Szerződések állami támogatásokra vonatkozó rendelkezései címén történt bejelentésekor tett kötelezettségvállalásaival. Én igencsak erős fenntartással élek e kötelezettségszegéssel kapcsolatos ígérettel szemben, amelyet a környezetvédelem sem igazolhat.
115. Ezen indokok alapján vélem úgy, hogy ugyan a 2001/77 irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy olyan, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló megújulóenergiaforrás‑támogatási belső szabályozás, amely kizárja az Európai Unió vagy az EGT másik tagállamában kiállított származási garanciák figyelembevételét, ezzel szemben az EK 28. cikkel és az EGT‑Megállapodás 11. cikkével ellentétes az olyan szabályozás, amely hátrányosan megkülönböztető módon akadályozza a tagállamok közötti kereskedelmet anélkül, hogy azt a környezetvédelemmel kapcsolatos kényszerítő követelmények igazolnák.(46)
IV – Végkövetkeztetések
116. A fenti megfontolásokra figyelemmel úgy vélem, hogy a következőképpen kell válaszolni a rechtbank van eerste aanleg te Brusselnek (Belgium):
A belső villamosenergia‑piacon a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia támogatásáról szóló, 2001. szeptember 27‑i 2001/77/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes egy olyan, az alapeljárás tárgyát képezőhöz hasonló megújulóenergiaforrás‑támogatási belső szabályozás, amely zöld bizonyítványokat nyújt az egy bizonyos régióban székhellyel rendelkező zöld villamosenergia‑termelők részére, és arra kötelezi a villamosenergia‑szolgáltatókat, hogy minden évben egy adott kvótának megfelelő számú zöld bizonyítványt mutassanak be, megtiltva számukra az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség másik tagállamában kiállított származási garanciák figyelembevételét. Ezzel szemben az EK 28. cikkel és az 1992. május 2‑i Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás 11. cikkével ellentétes az olyan szabályozás, amely hátrányosan megkülönböztető módon akadályozza az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség tagállamai közötti kereskedelmet anélkül, hogy azt a környezetvédelemmel kapcsolatos kényszerítő követelmények igazolnák.