MICHAL BOBEK
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2020. július 16.(1)
C‑761/18. P. sz. ügy
Päivi Leino‑Sandberg
kontra
Európai Parlament
„Fellebbezés – Az európai uniós intézmények dokumentumaihoz való hozzáférés – 1049/2001/EK rendelet – Harmadik fél olyan dokumentumhoz való hozzáférés iránti kérelme, amelynek megsemmisítése iránt a kérelem időpontjában eljárás volt folyamatban a Törvényszék előtt – A hozzáférésnek az Európai Parlament általi megtagadása a bírósági eljárások védelme okán – Megsemmisítés iránti kereset – A kereset okafogyottá válásának megállapítása amiatt, hogy a kért dokumentum elérhető a címzettjének internetes blogján –A megsemmisítés iránti kereset célja – Az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása – A kért dokumentum valamely változatának a címzett általi hozzáférhetővé tételéhez kapcsolódó jogkövetkezmények”
I. Bevezetés
1. A „helyváltoztatás nélküli utazás” a sci‑fi rajongók számára mindig is Frank Herbert Dűne címet viselő sorozatához(2) fog kapcsolódni, különösen amikor azt David Lynch az 1984‑es mozifilmjének(3) szürreális fantáziavilágán keresztül bemutatta.
2. Mindazonáltal lehetőség van‑e az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 1049/2001/EK rendelet(4) alapján „az átadás nélküli hozzáférhetővé tételre”? Rövid metaforával élve, ez a jelen fellebbezés központi kérdése.
3. Päivi Leino‑Sandberg hozzáférést kért az Európai Parlament egy dokumentumához. Kérelmét elutasították amiatt, hogy a kért dokumentum megsemmisítése iránt a címzettje által indított eljárás volt folyamatban a Törvényszék előtt.(5) A Parlament azzal érvelt, hogy a bírósági eljárásoknak az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdésében előírt védelme miatt nem teheti hozzáférhetővé a kért dokumentumot. P. Leino‑Sandberg e határozat megsemmisítése iránt keresetet terjesztett a Törvényszék elé. Sem P. Leino‑Sandberg, sem pedig a Parlament nem tudott róla, de a kért dokumentum már hozzáférhető volt egy (magán) blogbejegyzésben, amelyben azt a dokumentum címzettje posztolta. A Törvényszék ennek alapján később megállapította, hogy a kereset okafogyottá vált, mivel a kért dokumentum már hozzáférhető az interneten.
4. Milyen jogkövetkezményekkel jár az, ha valamely harmadik személy online hozzáférhetővé teszi az olyan dokumentum egy változatát, amelyre vonatkozóan az 1049/2001 rendelet szerinti hozzáférés iránti kérelmet nyújtottak be, mialatt az az uniós bíróságok előtt folyamatban lévő eljárás tárgyát képezte? Megállapítható‑e az e dokumentumhoz való hozzáférés megtagadásával szembeni kereset okafogyottsága amiatt, hogy a kérelmezőnek már nem fűződik érdeke az ügy elbírálásához, míg a hozzáférést megtagadó intézmény eredeti megtagadó határozata továbbra is hatályban van és a kérelmező soha nem kapott hiteles változatot a szóban forgó intézménytől kért dokumentumból?
II. Uniós jogi háttér
A. Az 1049/2001 rendelet
5. Az 1049/2001 rendelet 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„E rendelet célja, hogy:
a) a köz‑ vagy magánérdek alapján olyan módon határozza meg az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság (a továbbiakban: az intézmények) dokumentumaihoz való, az EK‑Szerződés 255. cikkében előírt hozzáférési jogra irányadó elveket, feltételeket és korlátozásokat, hogy a dokumentumokhoz a lehető legszélesebb körű hozzáférést biztosítsa;
b) megállapítsa az e jog lehető legegyszerűbb módon történő gyakorlását biztosító szabályokat;
c) elősegítse a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos helyes igazgatási gyakorlatot.”
6. A „Kedvezményezettek és hatály” címet viselő 2. cikk a következőképpen rendelkezik:
„(1) Bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy jogosult az intézmények dokumentumaihoz hozzáférni az e rendeletben meghatározott elvek, feltételek és korlátok szerint.
[…]”
7. A 3. cikk az 1049/2001 rendelet alkalmazásában néhány fogalommeghatározást rögzít:
„[…]
a) »dokumentum«: az adathordozótól (papír, elektronikus forma vagy hang‑, kép‑ vagy audiovizuális felvétel) függetlenül, az intézmény feladatkörébe tartozó politikára, tevékenységre és döntéshozatalra vonatkozó üggyel kapcsolatos adattartalom;
b) »harmadik fél«: természetes vagy jogi személy, vagy pedig az érintett intézményen kívüli szervezet, beleértve a tagállamokat, más közösségi vagy a Közösségen kívüli intézményeket és testületeket, valamint harmadik országokat.”
8. Az 1049/2001 rendelet 4. cikke a következőképpen szól:
„(1) Az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel [helyesen: hozzáférhetővé tétel] kedvezőtlenül befolyásolná a következők védelmét:
a) a közérdek tekintetében:
– közbiztonság,
– védelmi és katonai ügyek,
– nemzetközi kapcsolatok,
– Közösség vagy valamely tagállam pénzügyi, monetáris vagy gazdaságpolitikája;
b) a személyiség és a magánszemély becsületének védelme, különösen a személyi adatok védelmére vonatkozó közösségi joganyagnak megfelelően [helyesen: a magánélet és az egyén sérthetetlensége, különösen a személyes adatok védelmére vonatkozó közösségi joganyagnak megfelelően].
(2) Az intézmények megtagadják a dokumentumokhoz való hozzáférést, ha a közzététel hátrányosan befolyásolná a következők védelmét:
– természetes vagy jogi személy kereskedelmi érdekei, beleértve a szellemi tulajdont is,
– bírósági eljárások és jogi tanácsadás [helyesen: jogi vélemények],
– ellenőrzések, vizsgálatok és könyvvizsgálatok célja,
kivéve, ha a közzétételhez [helyesen: hozzáférhetővé tételéhez] nyomós közérdek fűződik.
[…]
(7) Az (1)–(3) bekezdésben megállapított kivételek csak azon időtartam alatt érvényesek, amely alatt a védelem a dokumentum tartalma alapján indokolt. A kivételek maximum 30 éves időtartamra alkalmazhatók […]”
9. Az 1049/2001 rendelet 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a kérelmező nem köteles megindokolni a kérelmet.
10. Az 1049/2001 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a dokumentumot az érintett intézmény már közzétette, és az a kérelmező számára könnyen hozzáférhető, az intézmény a dokumentumokhoz való hozzáférés biztosításának kötelezettségét úgy is teljesítheti, hogy tájékoztatja a kérelmezőt a kért dokumentumhoz való hozzájutás módjáról.”
III. A tényállás és az eljárás
A. A jogvita háttere és a Törvényszék előtti eljárás
11. Az ügy tényállása és a Törvényszék előtti eljárás a megtámadott végzés(6) és az ügy iratanyaga alapján a következőképpen foglalható össze.
12. 2015. július 8‑án az Európai Parlament az A(2015) 4931 határozattal (a továbbiakban: kért dokumentum) megtagadta Emilio De Capitanitól az akkoriban folyamatban lévő háromoldalú egyeztetések keretében készített két táblázat negyedik oszlopát tartalmazó LIBE‑2013‑0091‑02 és LIBE‑2013‑0091‑03 dokumentumhoz való hozzáférést. 2015. szeptember 18‑án E. De Capitani a hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett a Törvényszék elé (a továbbiakban: De Capitani ügy).
13. Ezzel egy időben, láthatólag 2015. július 12‑én E. De Capitani egy blogon(7) közzétette a kért dokumentum megjegyzésekkel ellátott változatát. Úgy tűnik azonban, hogy a blogbejegyzés nyilvános html változatában szerkesztést végeztek az átvett szöveg egyes részein. Mondatrészeket vagy akár teljes bekezdéseket is vastagon, míg másokat dőlt betűvel szedtek, egyes mondatokat aláhúztak, és úgy tűnik, ki is hagytak részeket. A blog szerzője is több részt illesztett be a szövegbe, amelyekben észrevételeket tett vagy az egyet nem értését fejezte ki a Parlament megállapításait illetően.
14. 2016 decemberében – miközben a De Capitani ügy még folyamatban volt a Törvényszék előtt – Päivi Leino‑Sandberg (a továbbiakban: fellebbező), aki akkoriban nemzetközi és európai jogi professzor volt a University of Eastern Finland egyetemen, kérte a Parlamentet (a továbbiakban: ellenérdekű fél), hogy engedélyezzen számára hozzáférést az E. De Capitani kérelmére vonatkozó parlamenti határozathoz. Előadta, hogy a kért dokumentumhoz való hozzáférésre azért van szüksége, hogy be tudjon fejezni két, általa vezetett kutatási projektet.
15. 2017. január 23‑án az ellenérdekű fél megtagadta a fellebbezőtől a kért dokumentumhoz való hozzáférést amiatt, hogy annak hozzáférhetővé tétele hátrányosan befolyásolná a 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének második francia bekezdése által a bírósági eljárásokra vonatkozóan előírt védelmet. A fellebbező ezt követően megerősítő kérelmet nyújtott be.
16. 2017. április 3‑án az ellenérdekű fél az A(2016) 15112 határozattal (a továbbiakban: vitatott határozat) megerősítette a kért dokumentumhoz való hozzáférésnek a fellebbezővel szembeni megtagadását. Konkrétan arra hivatkozott, hogy az E. De Capitanira vonatkozó megtagadó határozat ellen kereset van folyamatban a Törvényszék előtt, és annak hozzáférhetővé tétele érintené a tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint a felek fegyveregyenlőségét. Ezenfelül, tágabb értelemben véve a bírósági tevékenységet külső nyomásnak tenné ki és elkerülhetetlenül megzavarná az eljárás nyugalmát.
17. 2017. július 6‑án a fellebbező a vitatott határozat megsemmisítése iránti keresetet terjesztett a Törvényszék elé. Az ellenérdekű fél ezt követően benyújtotta a válaszbeadványát.
18. 2017. november 14‑én a Törvényszék az eljárási szabályzatának 89. cikke szerint elfogadott pervezető intézkedéssel felhívta a fellebbező figyelmét arra, hogy E. De Capitani a fent említett blogban(8) nyilvánosságra hozta a kért dokumentumot. A Törvényszék felhívta a fellebbezőt arra, jelölje meg, hogy teljesült‑e a kérelme azáltal, hogy a kért dokumentumhoz hozzáférhet az interneten.
19. 2017. november 30‑án a fellebbező azt a választ adta, hogy a Törvényszék erre vonatkozó tájékoztatását megelőzően nem tudta, hogy a kért dokumentum online elérhető. Előadta, hogy nem teljesült a kérelme azáltal, hogy a szóban forgó dokumentum elérhető az interneten.
20. A Törvényszék ezt követően arra hívta fel a feleket, hogy a második beadványváltásuk keretében összpontosítsanak a fellebbező keresetének elfogadhatóságára. 2018 januárjában a fellebbező benyújtotta a válaszát. 2018. március 9‑én az ellenérdekű fél benyújtotta a viszonválaszát. Az ellenérdekű fél különösen azzal érvelt, hogy ő sem tudott a kért dokumentum online nyilvánosságra hozataláról egészen addig, amíg arra a Törvényszék rá nem mutatott. Álláspontja szerint az, hogy a fellebbező most már tud e nyilvánosságra hozatalról, okafogyottá tette a megsemmisítés iránti keresetét. A Parlament ezért a viszonválaszában annak megállapítását kérte, hogy a kereset okafogyott.
21. A Törvényszék a 2018. március 15‑i levelével arról tájékoztatta a feleket, hogy a Parlamentnek a kereset okafogyottá válásának a megállapítására vonatkozó kérelmét nem bírálta el, mivel azt a Parlament nem az eljárási szabályzata 130. cikkének (2) bekezdése szerinti külön iratban terjesztette elő.
22. 2018. március 27‑én a Parlament külön iratban a kereset okafogyottságának megállapítását kérte. Az ellenérdekű fél másodlagosan azzal érvelt, hogy a Törvényszéknek el kell utasítania a fellebbező keresetét mint elfogadhatatlant vagy megalapozatlant, és a fellebbezőt kell köteleznie a költségek viselésére.
23. 2018. április 5‑én a Törvényszék felhívta a fellebbezőt arra, hogy tegyen észrevételeket az ellenérdekű félnek a kereset okafogyottá válásának megállapítására vonatkozó kérelmére. A fellebbező a válaszában kiemelte, hogy addig, amíg a Törvényszék erről nem adott tájékoztatást, sem ő, sem az ellenérdekű fél nem tudott arról, hogy E. De Capitani a kért dokumentumot internetes blogban posztolta. Előadja, hogy a „hozzáférhetővé tett” kifejezés meglehetősen alkalmatlan annak megjelölésére, hogy valamely magánszemély egy dokumentumot elhelyezett egy blogban, valahol a kibertérben. Ezenfelül hozzátette, hogy az Európai Parlament továbbra is érvényes, hozzáférést megtagadó határozata nem vonható ki a bírósági felülvizsgálat alól pusztán amiatt, hogy a kért dokumentumot valaki feltette egy blogra.
24. Eközben 2018. március 22‑én a Törvényszék – miközben a jelen ügyben az elsőfokú eljárás még folyamatban volt – elbírálta a De Capitani ügyet. Megsemmisítette az E. De Capitanira vonatkozó parlamenti határozatot amiatt, hogy a Parlament megsértette az 1049/2001 rendelet 4. cikke (3) bekezdésének első albekezdését azáltal, hogy az eljárás folyamatban léte alatt megtagadta a szóban forgó dokumentumok negyedik oszlopának hozzáférhetővé tételét, mivel az súlyosan sértené a döntéshozatali eljárását.(9)
B. A megtámadott végzés és a Bíróság előtti eljárás
25. A Törvényszék a 2018. szeptember 20‑i végzésében (a továbbiakban: megtámadott végzés)(10) megállapította, hogy a fellebbező által előterjesztett kereset okafogyottá vált.
26. A Törvényszék lényegében megállapította, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti kereset okafogyottá válik, ha a szóban forgó dokumentumokat harmadik fél hozzáférhetővé tette és a kérelmező azokhoz jogszerűen hozzáférhet, valamint azokat jogszerűen felhasználhatja, ugyanúgy, mintha azokhoz az 1049/2001 rendeleten alapuló kérelme révén jutott volna hozzá.(11) Mivel maga a dokumentum címzettje tette hozzáférhetővé a kért dokumentum teljes változatát, nem volt kétséges, hogy azt a fellebbező az egyetemi munkájához teljes mértékben jogszerű módon használhatja fel.(12)
27. A Törvényszék továbbá azt az álláspontot képviselte, hogy nem tűnik valószínűnek, hogy a hozzáférés állítólagosan jogellenes megtagadása a jövőben, az ügy sajátos körülményeitől függetlenül is bekövetkezne. A kért dokumentumhoz való hozzáférésnek az ellenérdekű fél általi megtagadása az adott ügyhöz kapcsolódott és eseti jellegűnek minősült, mivel egyrészt a De Capitani ügy folyamatban volt, és másrészt a fellebbező kérelmének kontextusát blogokon folytatott élénk viták, valamint olyan álláspontok jellemezték, amelyek valószínűsíthetően érintik az ellenérdekű félnek az üggyel kapcsolatos saját álláspontját.(13) Ezenfelül, mivel az ellenérdekű fél helyett maga a címzett tette hozzáférhetővé a kért dokumentumot, a fellebbező nem hivatkozhat arra, hogy az ellenérdekű fél szándékosan késlekedett azáltal, hogy a kért dokumentum hozzáférhetővé tételével megvárta, míg az uniós bíróságok előtt esetlegesen keresetet indítanak.(14)
28. A Törvényszék ezért arra a következtetésre jutott, hogy a fellebbező által előterjesztett kereset okafogyottá vált amiatt, hogy E. De Capitani hozzáférhetővé tette a kért dokumentumot. Következésképpen már nem volt szükség sem a kereset, sem a Finn Köztársaság és a Svéd Királyság által előterjesztett beavatkozási kérelmek elbírálására. A Törvényszék megállapította, hogy mindegyik fél viseli a saját költségeit. Emellett a Finn Köztársaság és a Svéd Királyságis viselte a saját költségeit.
29. A fellebbező a jelen fellebbezésben arra kéri a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, érdemben döntse el az ügyet és az ellenérdekű felet kötelezze az eljárás költségeinek, köztük a beavatkozó felek költségeinek viselésére.
30. A fellebbező a fellebbezésének alátámasztása céljából két jogalapot hoz fel. Először is álláspontja szerint a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a kereset okafogyottá vált. Másodszor, tévesen alkalmazta a jogot és eljárási hibát vétett, amikor megállapította, hogy a fellebbezőnek már nem fűződik érdeke az eljáráshoz.
31. A Parlament a válaszbeadványában azzal érvel, hogy mindkét fellebbezési jogalapot el kell utasítani mint részben elfogadhatatlant és részben megalapozatlant vagy mint megalapozatlant.
32. Emellett a fellebbező választ, míg a Parlament viszonválaszt nyújtott be.
33. A Finn Köztársaság és a Svéd Királyság beavatkozott a fellebbező támogatása végett.
IV. Értékelés
34. A jelen indítvány a következőképpen épül fel. Először is megvizsgálom a fellebbező által felhozott két fellebbezési jogalap egymáshoz való viszonyát, és konkrétan a megsemmisítés iránti kereset célja (tárgya) és az eljáráshoz fűződő (fennmaradó) további érdek közötti különbséget abban az esetben, ha az eljárás eredeti tárgya valóban megszűnt (A). Ezt követően megvizsgálom az első fellebbezési jogalapot (B). Mivel a fellebbezővel egyetértésben arra az álláspontra helyezkedem, hogy a jelen jogvita tárgya nem szűnt meg, és ezért az első fellebbezési jogalapnak helyt kell adni, röviden megvizsgálom a második fellebbezési jogalapot, (C) mielőtt következtetést vonnék le a jelen fellebbezés hatókörével kapcsolatban (D).
A. A fellebbező két fellebbezési jogalapjának egymáshoz való viszonya
35. A fellebbező a fellebbezésében két jogalapot hozott fel: egyrészt a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a kereset okafogyottá vált, másrészt pedig tévesen alkalmazta a jogot, amikor megállapította, hogy a fellebbezőnek már nem fűződik érdeke az eljáráshoz.
36. A fellebbező a két fellebbezési jogalap egymáshoz való viszonyát illetően előadja, hogy a megtámadott végzés helytelenül összekeverte a megsemmisítés iránti kereset feltételezett okafogyottságát az eljáráshoz fűződő érdekkel. Mindazonáltal két olyan eltérő jogi fogalomról van szó, amelyeket külön‑külön kell értékelni. Az ellenérdekű fél arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kereset tárgya fennmaradásának szükségességét az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradásával együttesen kell értékelni.
37. A Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az eljáráshoz fűződő érdeknek – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor fenn kell állnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. A jogvita tárgyának – az eljáráshoz fűződő érdekhez hasonlóan – a bírósági határozat kihirdetéséig ki kell tartania, ellenkező esetben a kereset okafogyottá válik; ez tehát feltételezi, hogy a kereset az eredményessége esetén alkalmas legyen arra, hogy az azt kezdeményező fél számára előnnyel járjon.(15)
38. A felperes megőrizheti a határozat megsemmisítésének kérelmezéséhez fűződő érdeket helyzetének helyreállítása érdekében, vagy azért, hogy a megtámadott jogi aktus kibocsátója a jövőben megfelelő módosításokat tegyen, és ily módon kerülje el a megtámadott jogi aktushoz állítólag kapcsolódó jogellenesség ismétlődésének kockázatát.(16)
39. Egyetértek az ellenérdekű féllel abban, hogy lehet némi átfedés a megsemmisítés iránti kereset tárgya és az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradása között. Az is nyilvánvaló, hogy nem minden esetben következetes a terminológiahasználat. Például a jogvita „célja” felváltva szerepel annak „tárgyával”, „tárgykörével” vagy akár „célkitűzésével”. Ezenfelül amennyiben egyértelmű, hogy a kért dokumentumot az intézmény időközben hozzáférhetővé tette, és így a felperes eredeti kérelmét lényegében teljesítették, a Bíróság hajlamos az érdeket egy szuszra megvizsgálni, ami a keresetnek az eljáráshoz fűződő érdek átfogó keretén belüli egyik tényezőként megvizsgált „céljának” a megszűnéséhez vezethet.(17)
40. A Bíróság azonban a logika szempontjából az érdekek két típusát különbözteti meg: egyrészt a felperes eljáráshoz fűződő eredeti érdekét, másrészt pedig a felperes részéről fennmaradó, további érdeket, amely azt követően is fennáll, hogy egy bizonyos esemény miatt megszűnt az eredeti érdek.
41. Az 1049/2001 rendelet szerinti, dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jelen jogvita keretében a hozzáféréshez való jog érvényesítése céljából indított kereset tárgya(18) a vitatott határozatok megsemmisítése. Ez természetesen a kereset eljárásjogi értelemben vett tárgya: a hozzáférést megtagadó határozatot megsemmisíttetni, ezáltal pedig a szóban forgó intézményt újbóli határozathozatalra kényszeríteni. A kért dokumentumokhoz való hozzáférést elutasító határozat megsemmisítése iránti kereset anyagi jogi tárggyal, vagy ebben az értelemben inkább (további) céllal is rendelkezhet: hozzájutni a felperes eredeti hozzáférés iránti kérelme által érintett dokumentumhoz.
42. A felperes eredeti érdeke fennmarad (és a kereset nem lehet okafogyott), hacsak a következő két eset egyike be nem következik: i. a vitatott határozatot formálisan visszavonják (a jogvita tárgyának eljárásjogi értelemben vett megszűnése) vagy ii. az intézmény engedélyezi, hogy a felperes teljeskörűen hozzáférjen a kért dokumentumhoz, anélkül hogy szükségszerűen visszavonta volna a korábbi határozatot, lényegében érdemben teljeskörűen eleget téve a felperes kérelmének (a jogvita tárgyának anyagi jogi értelemben vett megszűnése).
43. Feltéve továbbá, hogy az eredeti érdek valójában megszűnt, a felperesnek annak ellenére, hogy az eljárás folyamán megkapja a dokumentumot, továbbra is érdeke fűződhet az eljáráshoz vagy – ami a gyakorlatban gyakrabban előfordul – az eljárás érdemi bírósági határozat meghozatalával történő lezárásához.
44. A Bíróság ítélkezési gyakorlata ez utóbbi tekintetben különösen két esetet tükröz. Először is, a felperesnek „a helyzetének helyreállítása érdekében” marad fenn az eljáráshoz fűződő érdeke. A Bíróság például ezen az alapon állapította meg, hogy a megsemmisítés iránti kereset esetében fennmaradhat egy esetleges felelősség megállapítása iránti kereset alapjául szolgáló érdek.(19) Ezen érdek fennmaradását in concreto kell értékelni, figyelembe véve különösen az állítólagos jogellenesség következményeit.(20) Másodszor, a felperesnek továbbra is fennmaradhat az eljáráshoz fűződő érdeke „ahhoz kapcsolódóan, hogy a megtámadott jogi aktus kibocsátója a jövőben megfelelő módosításokat tegyen, és ily módon kerülje el a megtámadott jogi aktushoz állítólag kapcsolódó jogellenesség ismétlődésének kockázatát”.(21)
45. Összefoglalva, a megsemmisítés iránti kereset indításához eredetileg fűződő érdek egészen addig fennáll, amíg a megtámadott határozatot formálisan meg nem semmisítik, vagy ameddig a felperes kérelmének érdemben és teljeskörűen eleget nem tesznek. Minden más (további vagy fennmaradó) érdek olyan egyéb megfontolásokkal függ össze, amelyek a Bíróságot arra késztethetik, hogy a kereset eredeti tárgyának megszűnése ellenére mégis határozatot hozzon az ügyben.
46. A vizsgálat sorrendjét illetően fontos, hogy a két kategória két (időrendben) logikailag egymást követő lépésnek minősül. A második vizsgálata kizárólag abban az esetben szükséges, ha az első lépésben megállapítást nyer, hogy a felperes eljáráshoz eredetileg fűződő érdeke megszűnt. Ezzel szemben az uniós bíróság megsemmisítő határozatához esetlegesen fűződő más vagy további érdekkel egészen addig nem szükséges foglalkozni, amíg a felperes kérelmét eljárásjogi vagy anyagi jogi szempontból teljeskörűen nem teljesítették.
47. Ezen okokból kifolyólag úgy vélem, hogy a jelen ügyben hasznos a fellebbező által felhozott mindkét fellebbezési jogalapot egyenként, egymást követően megvizsgálni. Ezek ugyanis tükrözik a jogvitához fűződő érdek kérdése megfelelő vizsgálatának logikai sorrendjét.
B. Az első fellebbezési jogalap
48. Az első fellebbezési jogalap lényegében arra vonatkozik, hogy érdemben teljesítették‑e a felperes kérelmét, ennélfogva megszűnt‑e a kereset eredeti tárgya (és az eljáráshoz eredetileg fűződő érdek).
49. A finn és a svéd kormány által támogatott fellebbező azzal érvel, hogy nem ez a helyzet. Az ellenérdekű fél nem vonta vissza a vitatott határozatot. A ClientEarth ítéletből(22) következően a hozzáférés iránti kérelem tárgyát képező dokumentumok közzététele nem bír relevanciával annak meghatározása szempontjából, hogy fennmarad‑e a kereset tárgya. A fellebbező előadja továbbá, hogy soha nem kapott hiteles változatot a Parlamenttől kért dokumentumból. A kutatását nem alapozhatja az interneten található magánblogokból szerzett részleges és nem hiteles információra.
50. Az ellenérdekű fél álláspontja szerint a fellebbező keresete okafogyottá vált annak megállapítását követően, hogy a kért dokumentumot a címzettje hozzáférhetővé tette az interneten. Meglehetősen valószínű, hogy a fellebbező ismerte azt a blogot, ahol E. De Capitani posztolta a dokumentumot, mivel a fellebbező saját írásokat is posztolt ezen a blogon. A fellebbező tehát hozzáférhetett a kért dokumentumhoz és azt az egyetemi kutatása céljára vagy bármely más célra is jogszerűen felhasználhatta.
51. A Törvényszék rendelkezésére álló iratanyagból nem tűnik ki és a Bíróságot sem tájékoztatták arról, hogy a Parlament bármikor is formálisan visszavonta volna a hozzáférést megtagadó eredeti határozatát. Következésképpen ez nem valósult meg a jelen ügyben, így az a jelen indítvány szempontjából nem is releváns.
52. Vajon érdemben teljesítették‑e a fellebbező kérelmét, így a kereset eredeti tárgya (és az eljáráshoz eredetileg fűződő érdek) megszűnt‑e?
53. Ahogyan az már az előző részből is kitűnik, az eljáráshoz eredetileg fűződő érdeknek, valamint az eljáráshoz fűződő érdek fennmaradásának kérdése az uniós bíróságok előtti eljárással kapcsolatos kérdés. Vajon a megváltozott körülmények ellenére létezik‑e még ügy? Az eljáráshoz fűződő érdek kérdése – noha nagyrészt olyan független és transzverzális kategóriáról van szó, amely az uniós bíróságok előtt folyamatban lévő bármely jogvitára alkalmazható – egyaránt kapcsolódik a keresettel érintett tárgykörhöz vagy jogterülethez. Hogyan lehetne másképp megvizsgálni, hogy a kereset okafogyott, így légből kapott‑e, ha nem egyértelmű, hogy a felperes az uniós jog alapján milyen jogosultságot kíván érvényesíteni?
54. Ezen okból kifolyólag az alábbiakban először is emlékeztetek a következő kérdésre: melyek azok a jogok, amelyek a magánszemélyeket az 1049/2001 rendelet alapján megilletik (és az intézményeket ezzel összefüggésben milyen kötelezettségek terhelik), és amelyek a valamely intézmény hozzáférést megtagadó határozatának megsemmisítését kérő felperes által érvényesíthetőnek tekinthetők? (1) Ezt követően rátérek arra a tesztre, amelyet a Törvényszék a jelen ügyben annak meghatározása során alkalmazott, hogy a felperes kérelmét érdemben teljesítették‑e (2). Ezt követően a jelen ügy példájával élve rámutatok arra, hogy a szóban forgó teszt fogalmilag miért téves és gyakorlatilag miért tarthatatlan (3), mielőtt azzal zárnám, hogy milyennek kellene lennie ennek a tesztnek (4).
1. A magánszemélyeknek az 1049/2001 rendeleten alapuló jogai
55. Az 1049/2001 rendelet 2. cikkének (1) bekezdése (alanyi) jogot biztosít az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való hozzáférésre „bármely uniós polgár, valamint valamely tagállamban lakóhellyel, illetve létesítő okirat szerinti székhellyel rendelkező természetes vagy jogi személy” részére. A rendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében ez a jog lényegében „az intézmény birtokában lévő dokumentumokra vonatkozik, amely dokumentumokat az intézmény állított ki, vagy azok hozzá érkeztek, és amelyek az Európai Unió tevékenységi területeire vonatkoznak”.
56. Mi a helyzet azonban azokkal a dokumentumokkal, amelyeket már nyilvánosságra hoztak, amelyek már közismertekké váltak? Az 1049/2001 rendelet jogalkotási háttere, valamint a hatályos szabályozás rendszere is egyértelmű választ ad erre a kérdésre.
57. Először is, ami a jogalkotási hátteret illeti, a Bizottság javaslattervezete kivételt fogalmazott meg a dokumentumokhoz való hozzáférés alól annak előírása révén, hogy a rendelet nem vonatkozik „a már közzétett vagy a nyilvánosság számára egyéb módon hozzáférhető dokumentumokra”(23). A Parlament azonban a jogalkotási eljárás során nem csak e rendelkezés tervezetének törlésére vonatkozó kívánalmát fejezte ki, hanem azt is, hogy olyan rendelkezést (a 2a. cikk (1) bekezdésének tervezete) kíván beiktatni, amely kifejezetten úgy szól, hogy „az intézmények dokumentumainak hozzáféréséhez való jog a közzétett dokumentumokhoz való hozzáférést is magában foglalja”.(24) Következésképpen úgy tűnik, hogy a Parlament kívánta a nyilvánosság számára már egyébként rendelkezésre álló dokumentumokat (vagyis maga az uniós intézmény vagy harmadik fél által általánosságban hozzáférhetővé tett dokumentumokat) az olyan dokumentumok körébe vonni, amelyekhez az 1049/2001 rendelet alapján hozzáférést lehet kérni az uniós intézményektől.
58. Másodszor úgy tűnik, hogy a rendelet jelenlegi változata – belső logikáját illetően – köztes álláspontot képvisel. Az érintett intézmény által már hozzáférhetővé tett és a felperes számára könnyen hozzáférhető dokumentumok esetében az 1049/2001 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése módosítja az uniós intézmények kérelmezőkkel szembeni kötelezettségét. Ilyen körülmények között az uniós intézmény nem köteles a kért dokumentumot rendelkezésre bocsátani, hanem elegendő tájékoztatnia a kérelmezőt arról, hogyan juthat hozzá a kért dokumentumhoz.
59. Két olyan szempontot kívánok kiemelni, amelyek egyértelműen következnek a rendelet 10. cikke (2) bekezdésének szövegéből. Először is, némileg nagyvonalúan talán úgy lehet értelmezni azt a feltételt, hogy ha a dokumentumot az érintett intézmény már hozzáférhetővé tette, hogy azt a szóban forgó intézmény vagy talán valamely más intézmény tette hozzáférhetővé, de természetesen csak akkor, ha nem kétséges a kért dokumentum hitelessége.(25) Másodszor, az érintett intézmény az említett másolatot minden esetben „hivatalosan megerősíti” akkor, amikor tájékoztatja a kérelmezőt a kért dokumentumhoz való hozzájutás módjáról.
60. Az 1049/2001 rendelet nem tesz említést a harmadik fél által a nyilvánosság rendelkezésére bocsátott dokumentumokról. A 3. cikk b) pontjában meghatározza a „harmadik fél” fogalmát, habár ezt más okból, jelesül a harmadik fél dokumentumaihoz a 4. cikk (4) bekezdésén alapuló hozzáférés szempontjából teszi. Nyilvánvalóan nem a hozzáférés biztosítása kötelezettségének harmadik fél, legalábbis magánfél általi teljesítésére vonatkozik.(26) Ez azonban teljesen logikus.
61. Először is az 1049/2001 rendelet a jogszabályszöveg szempontjából nem ír elő kivételt a kért dokumentum harmadik fél általi nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. A hozzáférés alóli kivételeket az 1049/2001 rendelet 4. cikke kimerítő jelleggel felsorolja.
62. Másodszor, az 1049/2001 rendelet 1. cikke, valamint (1), (2), (3) és (4) preambulumbekezdése megjelöli, hogy a rendelet célja, hogy az e rendelet hatálya alá tartozó uniós intézményeken belül biztosítsa az átláthatóságot és a nyitottságot, és hogy az uniós dokumentumokhoz a lehető legszélesebb körű hozzáférést biztosítsa az uniós polgárok számára, valamint hogy e jog lehető legegyszerűbb módon történő gyakorlását biztosítsa az intézmény és a kérelmező közötti közvetlen párbeszéd révén. A kérelmező tehát még a közismert dokumentumokat illetően is válaszra jogosult az érintett uniós intézménytől.
63. Harmadszor, a szóban forgó dokumentum 10. cikk (2) bekezdésén alapuló, intézmény általi „hivatalos megerősítése” kulcsfontosságú a dokumentum teljessége, egységessége, hitelessége és jogszerű felhasználása szempontjából. Természetesen senki nem mutathat be hivatalos dokumentumként vagy az intézmény álláspontjaként olyan információt, amelyet valahol az interneten talált, ha és amennyiben nem kapta meg az eredeti dokumentumot vagy az érintett intézmény hivatalos válaszát vagy egyértelmű megerősítését arra vonatkozóan, hogy az általa talált dokumentum ténylegesen az intézménytől származik és tükrözi annak hivatalos álláspontját. A 10. cikk (2) bekezdése alapján az ilyen tájékoztatás még fontosabb akkor, ha az uniós intézmény a rendelet 4. cikkében foglalt kivételek alapján eredetileg megtagadta a dokumentumhoz való hozzáférést.
64. Összefoglalva, az 1049/2001 rendeletből egyértelműen az következik, hogy az uniós polgárok a hozzáféréshez alanyi joggal rendelkeznek. Az intézményeknek egyéni kérelem esetén három választási lehetősége van. Először is, engedélyezheti a hozzáférést. Másodszor, megtagadhatja a hozzáférést annak kifejtése mellett, hogy azt miért nem engedélyezheti. Harmadszor, ha úgy kívánja, és hogy ténylegesen az első választási lehetőség szerinti kedvező választ adjon, a 10. cikk (2) bekezdése szerinti választ adhat. Az intézmény a kérelmezőt oda irányíthatja, ahol a kérelmező maga is megtalálja a könnyen hozzáférhető információt, ezáltal biztosítja az általa hivatkozott információ hitelességét és megbízhatóságát.
65. A dokumentum harmadik fél általi nyilvánosságra hozatala révén azonban a kérelmező az 1049/2001 rendelet alapján nem kap megfelelő választ az érintett intézménytől, és ezzel az említett válaszhoz való joga sem szűnik meg. A rendelet szövege és szellemisége sem utal arra, hogy az uniós intézményeket terhelő egyértelmű és konkrét kötelezettségek teljesítését „ki lehetne szervezni” harmadik feleknek.
2. A Jurašinović ítélet
66. Az elégedetlen kérelmező – aki úgy hiszi, hogy megsértették az 1049/2001 rendeletben biztosított jogait – jellemzően az adott intézmény hozzáférést megtagadó határozatának megsemmisítése iránti keresetet fog indítani. Ennek keretében a jogvita eredeti és aktuális tárgya lényegében megszűnhet, ha a szóban forgó intézmény – jellemzően az eljárás folyamán – teljes körű hozzáférést biztosít a kért dokumentumhoz, ezáltal lényegében hozzáférést engedélyező határozatot fogad el és a 10. cikk (1) bekezdése alapján engedélyezi a hozzáférést. Egyaránt elképzelhető az is, hogy az intézmény egyeztet a kérelmezővel az eljárás során, és arról tájékoztatja őt, hogy a dokumentum a 10. cikk (2) bekezdése alapján már nyilvánosan hozzáférhető, valamint tájékoztatja őt a dokumentum helyéről, ezáltal biztosítja a szóban forgó dokumentum egységességét és hitelességét.
67. Hacsak a Parlament viszonválasza vagy azt követően a Törvényszék elé terjesztett kereset okafogyottságának megállapítása iránti kérelme (mivel e határozat lényegét talán meglepő módon a Törvényszék közölte a felperessel) nem értelmezhető az 1049/2001 rendelet 10. cikkének (2) bekezdése szerinti határozatként,(27) egyértelmű, hogy a jelen ügyben érdemben nem teljesítették a fellebbező kérelmét.
68. A Törvényszék azonban a megtámadott végzésnek – elsősorban a Jurašinović kontra Tanács ítéletet (a továbbiakban: Jurašinović ítélet )(28) alapul vevő – 27. és 28. pontjában is azt állapította meg, hogy: „a dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti kereset okafogyottá válik, ha a kérdéses dokumentumokat egy harmadik fél hozzáférhetővé tette, mivel a kérelmező ugyanolyan jogszerűen hozzáférhet a dokumentumokhoz és használhatja azokat, mintha az 1049/2001 rendelet értelmében benyújtott kérelme alapján kapta volna meg azokat […] Ez az ítélkezési gyakorlat annál is inkább alkalmazandó a jelen ügyben, hogy maga a dokumentum címzettje tette hozzáférhetővé a kért dokumentum teljes változatát, így nem fér kétség ahhoz, hogy a felperes azt teljes mértékben jogszerűen használhatja fel az egyetemi munkájához.”
69. A fentieknek megfelelően úgy tekinthető, hogy az eljáráshoz fűződő érdek általános eljárásjogi kategóriája bizonyos mértékben független azoktól az alanyi jogoktól, amelyek érvényesítésére a kereset irányul.(29) Így előfordulhat, hogy az említett eljárásjogi kategória nem teljesen felel meg az alanyi jognak. Ezenfelül az eljáráshoz fűződő érdek kategóriájának meghatározásánál észszerű mértékű pragmatizmusra kell törekedni. Az uniós bíróságok más bíróságokhoz hasonlóan – legalábbis a megsemmisítés iránti kereseteket illetően – nem minősülnek olyan jogi tanácsadó cégeknek, amelyhez az ügy kimeneteléhez fűződő érdekkel láthatóan nem rendelkező személyeknek fordulniuk kell.
70. Az ilyen elhatárolás azonban bizonyos korlátokba ütközik. E korlátok az anyagi jog és az anyagi jogot érvényre juttató eljárás közötti szerves kapcsolatból erednek. A dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos jogvitában a kérelem érdemi teljesítésének lehetőségét, így a jogvita tárgyának esetleges megszűnését elsődlegesen annak alapján kell értékelni, hogy mire volt jogosult a kérelmező.
71. Ennek alapján arra az álláspontra helyezkedem, hogy a Törvényszék által a korábbi Jurašinović határozat, vagyis a továbbiakban egyszerűen Jurašinović teszt alapján alkalmazott megközelítés fogalmi és gyakorlati szempontból is téves. Mielőtt érzékeltetném, hogy a jelen fellebbezés tényállása alapján ez miért van így, a szóban forgó határozatot először a megfelelő kontextusban fejtem ki: hogyan jött létre ez a megközelítés (i); miért egyeztethető össze meglehetősen nehezen a Törvényszék többi határozatával, ami az ítélkezési gyakorlat koherenciájának hiányára utal (ii); mindenekelőtt pedig az miért nem tartható fenn a Bíróság nagytanácsának ClientEarth ítéletét követően (iii).
i) A Weber ítélettől a Jurašinović ítéletig: a teszt fejlődéstörténete
72. Úgy tűnik, a Weber kontra Bizottság ügy (a továbbiakban: Weber ügy)(30) az első olyan ügy, amelyben a Törvényszék végzésével megállapította, hogy okafogyottá válik a kereset, ha a kért dokumentumot harmadik személy már (online) nyilvánosságra hozta.
73. A Weber ügyben egy újságíró arra kérte a Bizottságot, hogy hozzáférhessen a német állami támogatás tárgyában a Versenypolitikai Főigazgatóság által a német kormánynak küldött levélhez. A Bizottság a Törvényszék által a felekhez intézett kérdésre válaszul megerősítette, hogy a szóban forgó levél teljeskörűen hozzáférhető egy internetes magazinban. A Törvényszék a végzés 41. pontjában megállapította, hogy: „a Bizottság állítása szerint a felperes hozzáfér az általa megtekinteni kívánt levélhez és azt ugyanolyan jogszerűen használhatja, mintha az 1049/2001 rendelet értelmében benyújtott kérelme alapján kapta volna meg azt.” Mivel azonban a Törvényszék a megsemmisítés iránti keresetet egy másik indok alapján nyilvánvalóan elfogadhatatlannak nyilvánította, ezt a megállapítást csak futólag fűzte hozzá az indokolásához, és azt nem igazán alkalmazta a Weber ügyben.
74. Ezt követően a Törvényszék a Jurašinović ítéletben megtagadta a felperestől a Tanácsnak a volt Jugoszláviával foglalkozó nemzetközi büntetőtörvényszék (a továbbiakban: ICTY) előtt folyamatban lévő eljárással kapcsolatos dokumentumaihoz való hozzáférést. A Tanács védekezésként azzal érvelt, hogy a felperesnek nem fűződik érdeke az eljáráshoz, mivel az eljárás megindításának napján az ICTY már közzétett egyes kért dokumentumokat az interneten elérhető bírósági adatbázisában.
75. Ennek alapján a Törvényszék kifejezetten alapul vette a Weber ügyet annak megállapításához, hogy „a dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti kereset okafogyottá válik, ha a kérdéses dokumentumokat egy harmadik fél hozzáférhetővé tette, mivel a kérelmező ugyanolyan jogszerűen hozzáférhet a dokumentumokhoz és használhatja azokat, mintha az 1049/2001 rendelet értelmében benyújtott kérelme alapján kapta volna meg azokat”(31). Mivel azonban a Törvényszék észrevette, hogy a szóban forgó dokumentumok nem álltak rendelkezésre az ICTY weboldalán „a kereset benyújtásakor”, végül elutasította a Tanács elfogadhatatlansági kifogását arra hivatkozva, hogy az iratanyagból nem tűnt ki, hogy a szóban forgó dokumentumok a kereset benyújtásakor hozzáférhetők voltak a nyilvánosság számára.(32)
76. A Törvényszék által a megtámadott végzésben levont elsődleges jogi konklúziójával kapcsolatban előzményekként hivatkozott ügyek(33) áttekintése alapján úgy tűnik, hogy a jelen ügyben meghatározott tesztet korábban valójában soha nem alkalmazták. Az ugyanis önmagában véve nem döntő jellegű. Az uniós ítélkezési gyakorlat szerves fejlődéséből következően az egyik ügyben futólag tett megállapítás egy másik ügyben követendő elgondolássá válik. Annak megemlítése, hogy a tesztet ténylegesen soha nem alkalmazták, kizárólag annak kiemelését szolgálja, hogy a teszt hatása és következményei bizonyos mértékben szükségszerűen feltáratlanok.
ii) Eltérések a Törvényszék ítélkezési gyakorlatában
77. Ezenfelül a Törvényszék ítélkezési gyakorlatának más jelentős területei is foglalkoznak ezzel a kérdéssel: vajon megszűnik‑e a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos, megsemmisítés iránti kereset tárgya (célja) a kért dokumentum harmadik fél általi hozzáférhetővé tételét követően, és ha igen, milyen mértékben.
78. A Weber határozatot és a Jurašinović határozatot megelőzően 1995‑ben, amikor az uniós intézmények birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférésre az egyes intézmények szabályzata volt irányadó, a Svenska Journalistförbundet sikertelenül kért a Tanácstól hozzáférést az Európai Rendőrségi Hivatallal (Europol) kapcsolatos egyes dokumentumokhoz. Ugyanez a felperes a szóban forgó dokumentumokat mindenesetre már megkapta a svéd hatóságoktól. A Törvényszék mindazonáltal ennek alapján megállapította, hogy „ha valamely személlyel szemben megtagadták valamely dokumentumhoz vagy valamely dokumentum egy részéhez való hozzáférést, e személynek pusztán e tény okán már érdeke fűződik a […] határozat megsemmisítéséhez. Ebben az összefüggésben lényegtelen, hogy a kért dokumentumok már közismertek voltak”(34). A Törvényszék ezt követően érdemben vizsgálta az ügyet, és végül megsemmisítette a Tanácsnak a felperes által kért dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozatát.
79. Ami talán még fontosabb, a Weber határozatot és a Jurašinović határozatot követően a felperes az Access Info Europe kontra Tanács ügyben(35) megtámadta a felperes bizonyos, feljegyzésben szereplő és az uniós intézmények dokumentumaihoz való hozzáférést szabályozó új rendeletre vonatkozó javaslattal kapcsolatos adatokhoz való hozzáférésének a Tanács általi, amiatt való megtagadását hogy az aláásná a döntéshozatali eljárását. A Tanács védekezésében előadta, hogy a kért dokumentum teljes változata már a kereset indítását megelőzően rendelkezésre állt a Statewatch szervezet weboldalán. A Tanács állítása szerint annak hozzáférhetővé tétele engedély nélkül történt. A Tanácsnak arról nem volt tudomása, amikor elbírálta a hozzáférés iránti kérelmet. A felperes válaszában elismerte, hogy már rendelkezik a dokumentum teljes változatának egy példányával, ugyanakkor arról még nem tudott a hozzáférés iránti kérelmének benyújtásakor.
80. A Törvényszék megállapította, hogy a kért dokumentum változatának az interneten történő hozzáférhetővé tétele, akárcsak a felperes e változatról való későbbi tudomásszerzése nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a felperesnek (már) ne fűződne érdeke a megtámadott határozat megsemmisítéséhez.(36) A Törvényszék megállapította, hogy a Statewatch magatartása lényegtelen annak vizsgálata szempontjából, hogy a felperesnek érdeke fűződik‑e a szóban forgó határozat megsemmisítéséhez. Következésképpen a felperesnek még akkor is érdeke fűződött a hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítéséhez, ha megszerezhette azon adatokat, amelyekhez a Tanács megtagadta a hozzáférést.(37)
81. A Törvényszékkel ellentétben(38) nehezemre esik különbéget tenni a Törvényszék által az említett ügyekben alkalmazott és a jelen ügyben alkalmazott megközelítés között. A Törvényszék által az említett ügyekben alkalmazott megoldás a logikáját és a megközelítését illetően is markánsan eltérő: az került megállapításra, hogy a kért dokumentum harmadik fél általi hozzáférhetővé tétele (akár a Svenska Journalistförbundet ügyhöz hasonlóan „jogszerűen”, akár az Access Info Europe ügyhöz hasonlóan „engedély nélkül”) nem érinti az érdemi teljesítést, így a felperes hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti kereset indításához fűződő érdekét.
iii) A ClientEarth ítélet
82. Végezetül, és ami talán a legfontosabb, a Bíróság nagytanácsának a közelmúltbeli ClientEarth ügyben lehetősége nyílt azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a dokumentumokhoz való hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti eljárásban az érdemi teljesítés hogyan érinti a felperes eljáráshoz fűződő érdekét.(39)
83. A ClientEarth nonprofit környezetvédelmi szervezet. Azt kérte a Bizottságtól, hogy engedélyezzen hozzáférést számára egyes hatásvizsgálati jelentésekhez. A Bizottság ezt kezdetben a döntéshozatali eljárás védelmére hivatkozással elutasította. Ezt követően azonban a Bíróság előtti eljárás folyamán az összes dokumentumot fokozatosan hozzáférhetővé tette a ClientEarth számára.(40)
84. A Bíróság a Bizottság azon állítására, hogy a kereset okafogyott, azt válaszolta, hogy „annak ellenére, hogy a [kért] különböző dokumentumokat [az eljárás során] közzétették vagy közölték a [felperessel], […]” „a megtámadott határozatokat a Bizottság nem vonta vissza, így a jogvita tárgya továbbra is fennáll”(41).
85. Egyetértek a fellebbezővel abban, hogy ClientEarth ügy e tekintetben tanulságos a jelen ügy szempontjából. Habár a ClientEarth ügy a tényállása alapján elsődlegesen abban a vonatkozásban bír relevanciával, hogy a felperesnek továbbra is érdeke vagy fennmaradó érdeke fűződik‑e az eljáráshoz abban az esetben, ha teljeskörűen teljesítették a kérelmét, így az elsősorban a fellebbező második fellebbezési jogalapjának vizsgálata szempontjából bír relevanciával, annak az első jogalapra gyakorolt hatása sem hagyható figyelmen kívül.
86. A Rogesa ítéletben(42) kifejtett későbbi magyarázat alapján szemlélve a Bíróság a ClientEarth ítéletben megerősítette, hogy a kereset okafogyottá válásához az szükséges, hogy a felperes kérelmét vagy formálisan teljesítsék (a vitatott határozat intézmény általi visszavonásával), vagy azt maga az intézmény teljeskörűen és érdemben teljesítse. Kiemelendő, hogy (a Bíróság szempontjából) a teljeskörű érdemi teljesítés mindkét ügyben kizárólag azt a helyzetet foglalta magában, amelyben a felperes i. teljeskörűen hozzájutott az összes kért dokumentumhoz ii. a szóban forgó intézménytől.
87. Ez a megközelítés azonban nem alkalmazható, i. az olyan felperesre, akit feltehetőleg a kért dokumentum szerkesztett változatának létezéséről tájékoztatott ii. egy bíróság azon intézmény helyett, amelytől a dokumentumot kérte, iii. és a szerkesztett változatot harmadik magánszemély posztolta, amiről azonban sem a felperes, sem az intézmény nem tudott.
88. Az ilyen érdekmúlás elismerése teljes mértékben ellentétes lenne az 1049/2001 rendelet logikájával és szellemével. Ezenfelül a szóban forgó jogoknak az uniós bíróság előtti esetleges érvényesítése során(43) az ügy gyors elintézésének első látásra vonzó gondolata – ha egyáltalán bármikor is szerepet játszhat(44) – aligha valósulhatna meg. A Jurašinović teszt amellett, hogy nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen a rendelet szellemével, több gyakorlati problémát vet fel, mint amennyi (könnyű) megoldással valaha is szolgálhat; most erre a kérdésre térek rá.
3. A Jurašinović ítélettel kapcsolatos (a jelen ügyben megnyilvánuló) problémák
89. A Törvényszék a Jurašinović ítéletben három kritérium vagy feltétel teljesítéséhez kötötte az uniós intézmény hozzáférést megtagadó határozatának megsemmisítése iránti kereset okafogyottá válásának megállapítását. Úgy tűnik, e kritériumok vagy feltételek együttesen alkalmazandók: i. a dokumentumot harmadik félnek rendelkezésre kellett bocsátania oly módon, hogy a dokumentum már a megsemmisítés iránti kereset indításakor vagy legalábbis a határozathozatalkor is közismert volt, ii. a felperes hozzáférhet a dokumentumhoz, iii. a dokumentum használata jogszerű.
90. Legalább három gyakorlati problémát vet fel e teszt: ismeret, hitelesség és jogszerű használat.
91. A dokumentum ismeretének és rendelkezésre állásának kérdésével kezdem. A fellebbező azzal érvelt, hogy az 1049/2001 rendelet alapján őt megillető, tájékoztatáshoz való jog nem tehető függővé attól, hogy tudja‑e használni a Google‑t, vagy tudomással bír‑e arról, hogy a kért dokumentumot valamely harmadik fél elhelyezte a kibertérben. Az 1049/2001 rendeletnek a dokumentumokhoz való hozzáférés lehető legegyszerűbb gyakorlására irányuló céljával ellentétes lenne a polgárokat arra kényszeríteni, hogy a kibertérben keresgéljenek. Az ellenérdekű fél pedig azzal érvelt, hogy a fellebbező valószínűsíthetően tudott a hozzáférhetővé tételről, mivel egyes saját írásait történetesen ugyanazon a blogon posztolja.
92. Ebben teljes mértékben egyetértek a fellebbezővel. Az 1049/2001 rendelet bizonyos dokumentumokhoz való hozzájutás céljából intézményi útvonalat határozott meg. Vajon mostantól minden olyan kérelmezőnek, aki valamely dokumentumhoz hozzá kíván férni, alaposan át kell‑e kutatnia az internetet a szóban forgó dokumentumért? Ráadásul, ha a későbbiekben a hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti keresetet kívánna bármikor is indítani, rendszeres időszakonként meg kell‑e ismételnie a keresést az eljárás folyamatban léte alatt, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a dokumentum az elkövetkezendő években nem bukkan fel valahol az interneten?
93. A jelen ügy a Jurašinović ítéletben meghatározott első feltétel egy további ellentmondásos elemére is rávilágít: az eljáráshoz fűződő érdek nem csak abban az esetben szűnik meg, ha a felperes kérelmét láthatólag már a keresetindítás időpontjában érdemben teljesítették, hanem ezt követően bármely más időpontban, de „legfeljebb a határozathozatalkor”. Ez nem csak a Törvényszék korábbi állításainak,(45) mond ellent, hanem a későbbi ClientEarth határozatnak is, amelyben a Bíróság igen nyomós okból fenntartotta, hogy a hozzáférést megtagadó határozat megsemmisítése iránti kereset előterjesztését követő események csak korlátozott mértékben relevánsak.
94. Ezenfelül a jelen ügy a logikát az abszurditás irányába viszi el: vajon az eljáráshoz fűződő érdek nem csak amiatt szűnne‑e meg, hogy a dokumentumokat harmadik fél közzétette valahol az interneten, hanem maguk a dokumentumok miatt is, amelyekről sem a kérelmezőnek, sem pedig az ellenérdekű félként eljáró intézménynek nem volt tudomása? A Törvényszék előtt megtett nyilatkozatuk szerint a közzétételről nem tudtak arról akkor, amikor a Parlament elfogadta a megerősítő határozatot, egészen addig, amíg arról maga a Törvényszék nem tájékoztatta őket. A jelen indítvány Dűnéből kölcsönzött bevezető kérdésre válaszolva ugyanis a Törvényszék álláspontja szerint ez esetben ténylegesen lehetségessé válna „(valamely kért dokumentumnak) a (bármikori) átadása nélkül történő (hozzáférhetővé tétele)” vagy akár az „arról való tudomás hiányában történő hozzáférhetővé tétel”.
95. Másodszor, rátérek a kért dokumentum hitelességének és egységességének kérdésére: a fellebbező és a svéd kormány előadja, hogy a fellebbezőnek hiteles forrásokból kell információt szereznie, különösen ami a szakmai tevékenységét, nevezetesen az egyetemi kutatást illeti. A fellebbező kiemelte, hogy az Academy of Finland által finanszírozott egyetemi kutatóként dolgozik. Mivel kötik a minőségi szabványok, a tárgyilagosság követelménye és a kutatási etika, nem vehet alapul az interneten talált kiszivárogtatott vagy átszerkesztett információt, hanem csak hiteles forrásokból származó információt használhat fel. Ezzel összefüggésben rámutatott arra, hogy E. De Capitani a blogbejegyzésében megjelölte, hogy az általa posztolt anyag: „általam kiemelt/észrevételezett változat”.
96. Maga a Törvényszék megjegyezte, hogy a felek egyetértenek abban, hogy E. De Capitani „az interneten a szóban forgó dokumentum teljes változatát hozzáférhetővé tette a nyilvánosság számára”, és hogy a De Capitani ítéletben(46) „a Törvényszék részletesen ismertette a kért dokumentum tartalmát”(47).
97. Nem teszek észrevételt a Törvényszék által ezzel összefüggésben tett ténybeli megállapításra. A felperes nem hivatkozott a bizonyítékok elferdítésére. Következésképpen nem feladatom azt megvizsgálni, hogy ténylegesen mit jelent a kért dokumentum „teljes változata”, amely dokumentum – legalábbis akkor, amikor azt megtekintettem – nyilvános html blogbejegyzésként szerepelt, amelyet átszerkesztettek, és amelyet a szerző megjegyzésekkel látott el.(48)
98. A fellebbező által a Bíróság és a Törvényszék előtt tett nyilatkozatokból egyértelműen az következik, hogy nem elégedett a „hozzáférhetővé tett” dokumentummal, mivel az E. De Capitani által online posztolt változat nem hiteles, és azt az általa követett célból nem veheti alapul.
99. Ismételten csak egyet tudok érteni az utóbbi érveléssel. Álláspontom szerint nem releváns az a cél, amely miatt a kérelmező az 1049/2001 rendelet alapján hozzá kívánt jutni valamely dokumentumhoz.(49) Bármely kérelmező – akár újságíróról, akár egyetemi kutatóról, vagy csak egy kíváncsi polgárról van szó – a rendelet alapján egyértelműen jogosult választ kapni az intézménytől. A fentieknek megfelelően(50) a 10. cikk (1) vagy (2) bekezdése szerinti, a hozzáférést engedélyező határozat esetén maga az intézmény által adandó válasz biztosítja a rendelkezésre bocsátott információ hitelességét és megbízhatóságát. Ez a jog a rendelet alapján bármely kérelmezőt megillet függetlenül attól, hogy milyen célból kéri a tájékoztatást.
100. Megismétlem, hogy a Törvényszék által a megtámadott végzés 26. pontjában tett megállapításnak a gyakorlati következménye alapvetően az lenne, hogy „a kérelmező a hivatalos dokumentumból készítsen saját változatot a valamely magánszemély által szerkesztett blogbejegyzésből kigyűjtött információk és a Törvényszék egy másik ügyben hozott határozata alapján”, amelyek közül mindkettőt a még felülvizsgálat alatt lévő eredeti határozat meghozatalát követő hosszú idő elteltével hozták meg vagy „fedezték fel”.
101. Harmadszor, mindkét előző szemponthoz kapcsolódik a jogszerű használat kérdése, vagyis a Jurašinović ítéletben megállapított harmadik feltétel. A Törvényszék a megtámadott végzés 28. pontjában megállapítja, hogy „maga a dokumentum címzettje tette hozzáférhetővé a kért dokumentum teljes változatát, így kétségtelen, hogy a felperes azt az egyetemi munkájához teljes mértékben jogszerűen használhatja fel”.
102. Ez a megállapítás is némileg zavarba ejt. Vajon a valamely dokumentumhoz hozzáférést kérő olyan személy, aki az intézménytől azt a választ kapta, hogy a dokumentum nem tehető hozzáférhetővé, – miután arról tájékoztatták, hogy a kért dokumentum egy változata magánszemély blogbejegyzésében szerepel – hogyan lehet biztos abban, hogy az ilyen online talált dokumentum használata „ugyanolyan jogszerű, mintha az 1049/2001 rendelet értelmében benyújtott kérelme alapján kapta volna meg azt”? A felperest arról tájékoztatták, hogy nem juthat hozzá ugyanahhoz a dokumentumhoz. Vajon a hozzáférés kifejezett megtagadása miatt nem azt kellene‑e a fellebbezőnek meglehetősen logikusan vélelmezni, hogy a szóban forgó dokumentum engedély nélkül került ki az internetre? Vajon nem ezt a következtetést kell‑e szükségszerűen levonni akkor, ha a Parlament a harmadik fél általi online hozzáférhetővé tételről való tudomásszerzést követően soha nem vonta vissza a hozzáférést megtagadó eredeti határozatát és azt mindmáig fenntartotta?
103. A jelen ügy tényállása alapján a felperesnek a „jogszerű használatot” illetően észszerűen inkább a Törvényszék megállapításának ellenkezőjét kellene feltételeznie. Mi több, általánosságban az olyan személytől, aki az 1049/2001 rendelet alapján egy bizonyos dokumentumhoz való hozzáférés céljából a helyes intézményi útvonalat követte, természetesen nem várható el, hogy részletekbe menő jogi értékelést végezzen – vagy az ügyét az uniós bíróságok elé vigye, hogy ez utóbbiak végezzék el a jogi értékelést – annak meghatározásához, hogy jogszerűen használhatja‑e a kért dokumentum online talált változatát. Ismételten hangsúlyozandó, hogy az 1049/2001 rendelet által létrehozott rendszerben ez a személy jogosult arra, hogy olyan egyértelmű és közvetlen választ kapjon az uniós intézménytől, amely természetesen biztosítja a harmadik fél által a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tett dokumentumok egységességét, hitelességét és használatának jogszerűségét.
104. A jogszerű használat egyértelműsége még inkább fontos az olyan világban, amelyben előbb vagy utóbb mindenféle információ kering az interneten.(51) Az ilyen információk jogszerű használatának felmérése összetett feladatnak bizonyulhat, kezdve a tényleges szerzőség és a dokumentum hitelességének kérdésétől. Ez az oka annak, hogy az 1049/2001 rendelet által létrehozott rendszer kulcsfontosságú a jogszerű használatnak a maga az intézmény általi hitelt érdemlő megállapítása szempontjából, hogy ezek a kérdések a következő ügyekben vagy jogvitákban ismételten ne vetődjenek fel.(52)
4. Vissza a gyökerekhez: a felperes kérelme érdemi teljesítésének feltételei a dokumentumokhoz való hozzáféréssel kapcsolatos ügyben
105. A jelen indítványban időben is és terjedelemben is hosszan, meglehetősen részletesen megvizsgáltam a Törvényszék által a megtámadott végzésben hivatkozott Jurašinović tesztet. A célom az volt, hogy kifejtsem, álláspontom szerint e megközelítés fogalmilag miért téves, és gyakorlati szempontból miért abszurd.
106. Ahogyan azt az előző részben is bemutattam, az 1049/2001 rendelet alapján hozott, hozzáférést megtagadó határozatok megsemmisítése iránti jövőbeni keresetek tárgyában eljáró uniós bíróság által erre fordított energia igen kevéssé függ össze valamely érdemi ügy tartalmával. Parttalan (ténybeli) vitákig fajulnának ugyanis az olyan kérdések, hogy ki és pontosan mit posztolt, hol és mikor tette ezt, ki tudott róla, és hogy a harmadik fél által valahol posztolt dokumentum az eredetivel egyező számú bekezdéssel rendelkezik‑e, és így tovább.
107. Ezenfelül az említett, tényállással kapcsolatos viták valójában arra szolgálnának, hogy a magánszemélyt megfosszák az uniós bírósághoz fordulás lehetőségétől. Szem előtt kell tartani, hogy az okafogyottságot megállapító végzés meglehetősen markáns intézkedésnek minősül, amelyben az uniós bíróság a kérelmező akaratával ellentétben arra a következtetésre jut, hogy a kérelmező keresete valójában légből kapott és nem rendelkezik valós tartalommal. Ennélfogva azt óvatosan – még ha nem is kíméletesen – kell alkalmazni különösen az olyan helyzetekben, amelyekben az uniós bíróság – a dokumentumok hozzáférésével kapcsolatos ügyekhez hasonlóan – a kereset eljárásjogi tárgyát anyagi jogi tárggyal helyettesíti.(53) Amennyiben az ezt követő lépésben az érdemi teljesítés tartalmát elkezdik a bíróságtól eredetileg kérthez képest a felismerhetetlenségig átalakítani,(54) veszélyes közelbe kerül a tényleges bírósághoz fordulás lehetőségének megszűnése.
108. Mindezen okokból kifolyólag azt javaslom a Bíróságnak, hogy adjon helyt az első fellebbezési jogalapnak és térjen vissza az érdemi teljesítésnek a Bíróság által a ClientEarth ítéletben és a Rogesa ítéletben nemrégiben megerősített jelenlegi, az alábbiak szerint összefoglalható tesztjének racionális egyszerűségéhez.
109. Az intézmény által az 1049/2001 rendelet alapján hozott határozat megsemmisítését kérő felperes eljáráshoz eredetileg fűződő érdeke csak és kizárólag akkor szűnhet meg, ha a kérelmét eljárásjogi szempontból vagy érdemben teljesítették. Az eljárásjogi szempontból történő teljesítés azt jelenti, hogy az intézmény visszavonja a vitatott határozatot. Az érdemi teljesítés formális visszavonás hiányában is szóba jöhet, de csak akkor, ha a felperes hozzájut i. teljeskörűen és az általa kért formában és terjedelemben az összes kért dokumentumhoz ii. a szóban forgó intézménytől, az 1049/2001 rendelet 10. cikkének (1) bekezdésében vagy akár a 10. cikkének (2) bekezdésében előirányzott módokon.
110. Az ilyen teljes körű teljesítés az uniós bíróságok előtti eljáráshoz eredetileg fűződő érdek megszűnését eredményezheti. Feltéve, hogy a felperesnek további vagy egyéb érdeke sem fűződik az eljárás folytatásához (amely kérdéssel a második fellebbezési jogalap keretében a következő részben foglalkozom), az eljáráshoz fűződő érdek teljes megszűnése csak kivételesen állapítható meg, annak következtében pedig okafogyottá válik a kereset.(55)
111. A jelen ügy tényállása alapján egyértelmű, hogy a felperes kérelmét sem eljárásjogi szempontból, sem érdemben nem teljesítették. A fellebbezőnek az eljárás érdemi lezárásához fűződő érdeke fennmaradt. A Törvényszék tehát tévesen alkalmazta a jogot. A megtámadott végzést hatályon kívül kell helyezni.
C. A második fellebbezési jogalap
112. Álláspontom szerint helyt kell adni a fellebbező első fellebbezési jogalapjának. Abban az esetben, ha a Bíróság egyetért az ezzel kapcsolatos elemzésemmel, nem szükséges megvizsgálni a második fellebbezési jogalapot. Mivel azonban az a főtanácsnok feladata, hogy teljeskörűen segítse a Bíróságot, a második fellebbezési jogalapra vonatkozóan is teszek néhány rövid záró megjegyzést.
113. E megjegyzések viszonylagosan tömörek is lehetnek, mivel a ClientEarth ítéletet követően a felperes második fellebbezési jogalapja is bizonyosan helyálló lenne. A ClientEarth ügyben tett megállapításoknak a jelen ügy tényállására történő alkalmazása esetén csakis arra a következtetésre lehet jutni, hogy a fellebbezőnek – amellett, hogy soha nem veszti el az ezen eljáráshoz fűződő érdekét – további érdeke fűződik ahhoz, hogy a Törvényszék határozatot hozzon, legalábbis a jogellenességnek a hozzáférés iránti esetleges további kérelmek esetében történő ismételt előfordulásának megakadályozása céljából.
114. A Törvényszék a megtámadott végzés 33. pontjában megállapította, hogy a hozzáférés engedélyezésének a Parlament általi megtagadása a konkrét ügyhöz kapcsolódott és eseti jellegű volt. Az állítólagos jogellenesség a jövőben az ügy sajátos körülményeitől függetlenül is valószínűsíthetően felmerülne. Közelebbről, „a hozzáférésnek a Parlament általi, a vitatott határozatban rögzített megtagadása a bírósági eljárások védelmének indokával kapcsolatos kivételen alapul […] ahogyan azt a Parlament megjegyezte, amíg az eljárás folyamatban van, a kért dokumentum jelentősen kapcsolódik a [De Capitani] ítéletet eredményező ügyben folyamatban lévő eljáráshoz, és a hozzáférés iránti kérelem kontextusát a blogokban folytatott élénk vita, valamint az ügyben képviselt álláspontjának befolyásolására alkalmas álláspontok jellemezték”.
1. A felek érvei
115. A fellebbező, valamint a finn és a svéd kormány egyetértenek abban, hogy a fellebbező eljáráshoz fűződő érdeke fennmaradt, mivel a szóban forgó jogellenesség a jövőben valószínűleg az ügy sajátos körülményeitől függetlenül is megismétlődik. A fellebbező álláspontja szerint az, hogy az ellenérdekű megtagadta a kért dokumentumhoz való hozzáférést, nem a konkrét ügyhöz kapcsolódott és nem eseti jellegű volt. A ClientEarth ügyben foglaltakhoz hasonlóan több mint valószínű, hogy a fellebbező a szóban forgó dokumentumokhoz hasonlóakhoz hozzáférést fog kérni a jövőben, mivel a szóban forgó témakörrel kapcsolatos jelenlegi kutatása legalább 2021‑ig fog tartani.
116. A fellebbező emellett előadja, hogy az Európai Unió Bírósága előtt megtámadott valamely dokumentum a bírósági eljárás szerves részét képezi. A blogokon folytatott élénk vita nem indokolhatja a dokumentumok visszatartását. A Törvényszék a megtámadott végzés révén valójában a dokumentumok olyan csoportját, nevezetesen a bírósági felülvizsgálat tárgyát képező, a hozzáférést jogerősen megtagadó határozatok csoportját hozta létre, amelyre nem vonatkozik a hozzáférhetővé tétel, és amelyre a hozzáférhetővé tétel tilalmának (de facto) vélelmét kell alkalmazni.
117. A finn kormány a maga részéről arra az álláspontra helyezkedik, hogy jelentős annak a kockázata, hogy az ellenérdekű fél a jövőben a bírósági eljárások védelmére hivatkozással megtagadja az általa hozott határozatokhoz való hozzáférést.
118. Az ellenérdekű fél álláspontja szerint a fellebbező összekeveri az eljáráshoz fűződő fennmaradó érdek kérdését a vitatott határozat jogszerűségével. A Törvényszék helyesen ítélte meg, hogy relevanciával bír az, hogy a hozzáférést megtagadó határozat a konkrét ügyhöz kapcsolódik‑e, és eseti jellegű‑e. A hozzáférés megtagadása az ügy körülményeihez kapcsolódott. Annak alapját a releváns dokumentumnak a sajtó és a széles körű nyilvánosság nagy érdeklődésére számot tartó bírósági eljárás konkrét kontextusában történő értékelése képezte. Az ellenérdekű fél ezért azzal érvel, hogy a Törvényszék helyesen járt el, amikor az ellenérdekű fél hozzáférést megtagadó határozatát nem a hozzáférés tilalmának de facto általános vélelmeként jellemezte. A jelen ügy körülményei eltérnek a ClientEarth ügy körülményeitől, ezért ez utóbbi nem alkalmazandó.
2. A ClientEarth ítélet újratöltve
119. Egyetértek a felekkel abban, hogy a Bíróság ClientEarth határozata döntő jelentőségű a jelen ügy szempontjából. Mivel azonban láthatólag mindkét fél némileg eltérő következtetéseket von le e határozatból, úgy tűnik, részletesen ismertetni kell az abban tett megállapításokat.
120. Emlékeztetni lehet arra, hogy mivel abban az ügyben(56) a Bíróság általi ítélethozatal idején a Bizottság érdemben már teljeskörűen teljesítette a fellebbező kérelmét, az eljáráshoz fűződő további vagy kiegészítő érdek vált döntő jellegűvé. A Bíróság e fennmaradó vagy további érdekre tekintettel három releváns tényezőt emelt ki.
121. Először is a Bíróság megjegyezte, hogy a dokumentumok késedelmes hozzáférhetővé tétele – amely akkor történt meg, amikor a döntéshozatali eljárás már befejeződött – nem tette lehetővé a ClientEarth által a hozzáférés iránti kérelemmel követett célok, nevezetesen a döntéshozatali eljárás befolyásolásának megvalósulását (a továbbiakban: a hozzáférhetővé tétel céljának meghiúsulása).(57)
122. Másodszor, a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Bizottság az eredeti határozatát azon általános vélelemre alapozta, hogy a hatásvizsgálat előkészítésének keretében összeállított dokumentumok hozzáférhetővé tétele súlyosan veszélyezteti a folyamatban lévő döntéshozatali eljárását. Az általános vélelmet a jövőben a Bizottság újra alkalmazhatja újabb, folyamatban lévő hatásvizsgálat előkészítése keretében létrehozott dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelmek esetében. A Bíróság ezért megállapította, hogy a jogellenesség valószínűleg megismétlődik a jövőben (a továbbiakban: az ismétlődés veszélye).(58)
123. Harmadszor, a Bíróság megjegyezte, hogy a ClientEarthöt az említett vélelem jövőbeli ilyen alkalmazása különösen érintheti. Környezetvédelmi szervezetként egyik célja az uniós jogalkotási eljárás átláthatóságának és fokozott legitimitásának előmozdítása volt. Ennélfogva valószínű volt, hogy dokumentumokhoz való újabb hozzáférést fog kérelmezni a jövőben, és a Bizottság újfent elutasítja e kérelmet az említett általános vélelem alapján. Következésképpen a ClientEarthnek újra megsemmisítés iránti keresetet kellene benyújtania ugyanezen vélelem megalapozottságának vitatása céljából (a továbbiakban: különös érintettség).(59)
3. Az ismétlődés veszélye
124. A fellebbezővel ellentétben nem vagyok teljesen biztos abban, hogy a fentiekben ismertetett három szempont milyen mértékben minősül ténylegesen „tesztnek”, és milyen mértékben pusztán három olyan körülménynek, amelyet a Bíróság az adott ügy szempontjából relevánsnak ítélt meg, hogy a ClientEarthöt az eljáráshoz fűződő fennmaradó érdek szempontjából célba juttassa.
125. Ugyanakkor teljes mértékben egyetértek a fellebbezővel abban, hogy az intézmény által elkövetett állítólagos jogellenesség ismétlődése veszélyének valószínűségét illetően a ClientEarth ítéletben szereplő megközelítésnek a jelen ügyben történő alkalmazása esetén teljesülne az említett feltétel.
126. Álláspontom szerint a ClientEarth ítéletben meghatározott második kategória alapját képező logika viszonylagosan egyszerű: a hozzáférés ezen ügyben történő megtagadása i. azon az általános jogi vélelmen alapult‑e, hogy az ellenérdekű fél a jövőbeni ügyekben ii. azonos fellebbező vonatkozásában valószínűleg ismételten megtagadja a hozzáférést?
127. Az ennek megfelelően meghatározott kivétel logikája meglehetősen egyértelmű: sem a magánszemély (szubjektív érdekeltség), sem az uniós bíróság (objektív érdekeltség) nem kíván ismétlődően ugyanazokkal az ügytípusokkal foglalkozni, amelyeket érdemben az ellenérdekű félként eljáró intézmény magatartása miatt soha nem fognak elbírálni. A jog és az igazságszolgáltatás megbízható működése érdekében tehát a hatástalanító gomb alkalmanként megnyomható, és valamely ügy érdemben akkor is elbírálható, ha a jogvita eredeti tárgya szigorú értelemben véve megszűnt.
128. A ClientEarth ítélet azonban az általános megközelítését illetően meglehetősen bőkezű a kérelmezőkkel.
129. Először is, az ismétlődés valószínűsége egyértelműen független az ügy sajátos körülményeitől, vagyis az a „sajátos körülményektől független”(60). Ez meglehetősen logikus: az a cél, hogy ugyanazt a (megkérdőjelezhető) jogi előfeltevést ne alkalmazzák más hasonló ügyekben. Ettől eltérő esetben a szóban forgó feltétel olyan, igen problematikus (és üres) értelmezésére lehetne jutni, amely mindig úgy szól, hogy minden egyes ügy más és más, ezért minden egyes határozat eseti és nem extrapolálható. Itt azonban egyértelműen nem ez a cél: az egyedi ügyek közötti extrapoláció lehetősége az, amit meg kell ragadni.
130. Másodszor tehát azt kell megállapítani, hogy az általános jogi megállapításnak észszerűen elvont, olyan megfogalmazással kell rendelkeznie, amely a jövőbeni ügyekben is alkalmazható. Amennyiben ezt a jelen ügy alapján meg lehetne fogalmazni, akkor a potenciális kérelmezőnek természetesen nem kell bizonyítania, hogy ez a helyzet.(61) Elegendő az észszerű mértékű valószínűsíthetőség.(62)
131. Harmadszor viszont az is egyértelmű, hogy az ismétlődés veszélyének ugyanahhoz a kérelmezőhöz kell kapcsolódnia. E tekintetben valamelyest jelentőséggel bír az, hogy a kérelmező „különösen érintett” személy‑e, azonban úgy tűnik, hogy a Bíróság a ClientEarth ítéletben nem megy el odáig, hogy lehetővé tegye a magánszemélyek számára közérdekű kereset indítását pusztán arra utalva, hogy az intézmény ugyanazt a jogsértést más, jövőbeni kérelmezőkre tekintettel is elkövetheti. Fennmarad annak a felperesnek az eljáráshoz fűződő érdeke, akinek eredetileg személyes érdeke fűződött a hozzáférést megtagadó uniós határozat megtámadásához, egészen az általa nem befolyásolható esemény bekövetkezéséig, vagyis addig, amíg a vitatott határozatot elfogadó intézmény meg nem változtatta az álláspontját az adott ügy felperese javára.(63)
132. Rátérve a jelen ügyre, egyet kell értenem a fellebbezővel abban, hogy a Bíróság ClientEarth ítéletének említett elemei teljeskörűen alkalmazhatók a jelen fellebbezési eljárásban.
133. Először is, vajon a hozzáférés megtagadása az 1049/2001 rendelet alkalmazásával kapcsolatos olyan tág jogi vélelmen alapult‑e, amely ismételten alkalmazható lehetne? Igen, azon alapult. Gyakorlati szempontból úgy tűnik, a szóban forgó vélelem vagy inkább jogi előírás, illetve megállapítás(64) arra utal, hogy az uniós bíróságok előtt megtámadott uniós határozatok hozzáférhetővé tétele komolyan sértené a bírósági eljárásoknak az 1049/2001 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerinti védelmét, különösen ha e határozatok élénk vitát váltanak ki.(65)
134. Alkalmazható‑e az ilyen jogi megállapítás a jövőbeni ügyekben? Természetesen igen, nagyon könnyen és az a hasonló ügyekben meglehetősen markánsan kihat a dokumentumokhoz való hozzáférésre: az uniós bíróságok általi felülvizsgálat tárgyát képező, jogerős közigazgatási bírósági határozatokhoz való, 1049/2001 rendelet szerinti hozzáférés ténylegesen megtagadható arra a meglehetősen hosszú időre, amely az uniós bíróságok előtt zajló bírósági felülvizsgálat befejezéséhez szükséges.(66)
135. Másodszor, anélkül hogy érdekfeszítő vitába bocsátkoznék azzal kapcsolatban, a támogatásban részesülő egyetemi szakemberek (a ClientEarth ítélet értelmében vett) különösen érintett csoportnak minősülnek‑e, felmerült annak a lehetősége, hogy a fellebbező a jövőben valószínűsíthetően az uniós intézmények birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférés iránti további kérelmeket fog előterjeszteni. A fellebbező pontosan ezt a témakört kutatja és a jelenlegi kutatását legalább 2021‑ig tartó támogatásból finanszírozzák. A Bíróságnak a ClientEarth ítéletben tett megállapításával összhangban ezért észszerűen fennáll annak a valószínűsége, hogy a fellebbező további kérelmeket terjeszt elő, vagy a Bíróság elé tárt tényállás egésze alapján a jövőbeni kérelmek előterjesztésének valószínűsége bizonyosan nem zárható ki.
136. Összefoglalva, amennyiben a Bíróság a fellebbező által felhozott második fellebbezési jogalapot is meg kívánja vizsgálni, álláspontom szerint a második fellebbezési jogalap is megalapozott.
D. A jelen ügy hatóköre
137. A felperes arra kérte a Bíróságot, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést. Ezenfelül arra is kérte a Bíróságot, hogy alkalmazza az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének második mondatát. E rendelkezés értelmében, ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.
138. Mivel a Törvényszék a jelen ügyben nem vizsgálta meg az elé terjesztett kereset elfogadhatóságát vagy a jogvita érdemét, azt javaslom a Bíróságnak, hogy helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést, és az Európai Unió Bírósága alapokmánya 61. cikkének első mondata alapján utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé. A jelen ügyben folyamatban lévő eljárás meglehetősen egyedülálló voltára tekintettel ugyanis az e kérdésekben folytatandó vitát a Törvényszék rövidre zárta a jogvitának az eljárási szabályzat 89. cikke szerint meghozott pervezető intézkedés formájában történő újrafókuszálása révén.
V. Végkövetkeztetés
139. Azt javaslom a Bíróságnak, hogy:
– az Európai Unió Törvényszékének 2018. szeptember 20‑i Leino‑Sandberg kontra Parlament végzését (T‑421/17, nem tették közzé) helyezzen hatályon kívül;
– az ügyet utalja vissza a Törvényszék elé;
– a költségekről jelenleg ne határozzon.