A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (fellebbezési tanács)
2018. május 17.(*)
„Fellebbezés – Közszolgálat – Ideiglenes alkalmazottak – Felvétel – Orvosi vizsgálat – Az orvosi vizsgálat során adott hiányos nyilatkozatok – Az egészségbiztosítási jogfenntartás visszamenőleges alkalmazása – A rokkantsági támogatás megtagadása – Az eredeti határozatot megsemmisítő közszolgálati törvényszéki ítélet végrehajtása”
A T‑701/16. P. sz. ügyben,
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: C. Berardis‑Kayser, C. Ehrbar és T. Bohr, később: C. Ehrbar és M. Bohr, meghatalmazotti minőségben)
fellebbezőnek
az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (második tanács) 2016. július 21‑i AV kontra Bizottság ítélete (F‑91/15, EU:F:2016:170) ellen benyújtott, ezen ítélet hatályon kívül helyezésére irányuló fellebbezése tárgyában,
a másik fél az eljárásban:
AV, a Bizottság korábbi ideiglenes alkalmazottja (képviselik: J.‑N. Louis és N. de Montigny ügyvédek)
felperes az elsőfokú eljárásban,
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács),
tagjai: M. Jaeger elnök, M. Prek (előadó) és A. Dittrich bírák,
hivatalvezető: G. Predonzani tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2018. január 18‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az Európai Unió Bírósága alapokmánya I. mellékletének 9. cikke alapján benyújtott fellebbezésében az Európai Bizottság az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke (második tanács) AV kontra Bizottság ügyben 2016. július 21‑én hozott ítéletének (F‑91/15, a továbbiakban: megtámadott ítélet, EU:F:2016:170) hatályon kívül helyezését kéri, amely ítéletben a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítette a Bizottság 2014. szeptember 16‑i határozatát, amely az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke szerint AV alkalmazását egészségbiztosítási jogfenntartással egészítette ki.
A jogvita alapját képező tényállás
2 A jogvita alapját képező tényállást a megtámadott ítélet 3–30. pontja a következőképpen ismerteti:
„3 2005. március 18‑án [AV‑t] felvételt megelőző orvosi vizsgálatnak vetették alá annak érdekében, hogy őt a 2005. április 16–2009. április 15‑i időszakra a Bizottságnál határozott idejű szerződés alapján ideiglenes alkalmazottként alkalmazzák. E vizsgálat során [AV] aláírt egy formanyomtatványt, amely azt tüntette fel, hogy a diszlipidémia egyik formáján kívül semmilyen személyes kockázati tényezője, kórelőzménye nincs, és semmilyen gyógyszeres kezelés alatt nem áll.
4 Miután az orvos szakértő elvégezte a felvételt megelőző orvosi vizsgálatot, A doktor véleménye szerint [AV] fizikailag alkalmas azon feladatok ellátására, amelyekre őt fel kellett venni.
5 2005. április 16‑án [AV] a Bizottság szolgálatába lépett és az Ispra (Olaszország) közös kutatóközpontjába osztották be.
6 2005. június 26‑án az Ispra orvosi szolgálatának orvos szakértője [AV] esetében pszichiátriai betegséget diagnosztizált. Július 21‑én az érintett közölte az Ispra orvosi szolgálatának vezetőjével, hogy e betegség miatt mintegy tizenöt éve kezelés alatt áll. Ezenkívül az Ispra orvosi szolgálatának vezetője által készített jelentésből az tűnik ki, hogy a 2005. december 5‑i, [AV‑vel] folytatott beszélgetés során az utóbbi egy kérelemre válaszolva azt állította, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton nem beszélt a betegségéről.
7 [AV] számos alkalommal volt betegszabadságon, emiatt a Bizottság 2008. szeptember 12‑én úgy döntött, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 16. cikke alapján fizetés nélküli szabadságra küldi.
8 2008. november 17‑én [AV] orvosa kérte, hogy forduljanak a rokkantsági bizottsághoz.
9 A 2009. február 16‑i levelében a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság arról tájékoztatta [AV‑t], hogy a 2009. február 4‑i határozatával úgy döntött, hogy az ügyét a rokkantsági bizottság elé terjeszti.
10 2009. május 9‑én a rokkantsági bizottság miatt [AV] esetében a pszichiátriai betegsége miatt egyhangúlag állandó és teljesnek tekintett rokkantságot állapított meg, amely rokkantság akadályozza a feladatainak megfelelő tevékenység ellátásában.
11 2009. július 24‑én az Ispra orvosi szolgálatának vezetője közölte [AV] orvosával a rokkantsági bizottság következtetéseit, [AV] esetében az egészségbiztosítási jogfenntartásnak a szolgálatba lépésének napjára visszamenőleges hatállyal történő alkalmazásáról szóló, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által 2009. július 9‑én hozott határozatot és [AV] munkaviszonyának az állandó rokkantsága miatti megszüntetéséről és a rokkantsági támogatásának megtagadásáról szóló, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által 2009. július 13‑án hozott határozatot.
12 [AV] panaszt nyújtott be a 2009. július 9‑i és a 2009. július 13‑i határozatokkal szemben. E panasz alapján 2010. február 5‑én a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság ezeket a határozatokat visszavonta.
13 A 2010. február 5‑i levélben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság felhívta [AV‑t], hogy ismertesse álláspontját azon tény vonatkozásában, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során nem nyilatkozott »a betegségéről, noha az hosszú évek óta fennáll, és amely miatt már akkor is kezelés [alatt állt], [amikor a felvételi vizsgálat során aláírta a formanyomtatványt]«.
14 [AV] a 2010. február 15‑i levélben ismertette az álláspontját, amelyet az orvosa a február 16‑i levelében pontosabban is kifejtett. [AV] egyebek között azt állította, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálat idején az egészségi állapota »optimális« volt, »több évet dolgozott magánvállalkozásoknál felelős beosztásokban«, és a felvételekor a betegsége »már csak emlék volt«.
15 A 2010. március 3‑i belső feljegyzéssel az Ispra orvosi szolgálatának vezetője, B doktor közölte a Humánerőforrás‑ügyi és Biztonsági Főigazgatóság főigazgatójával, hogy ha [AV] a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton beszélt volna a betegségéről is, az orvosok »alkalmatlan« véleményt adtak volna a szakmunkási beosztás tekintetében, illetve »korlátozottan alkalmas« véleményt a tisztán adminisztratív beosztás tekintetében (a továbbiakban: 2010. március 3‑i feljegyzés).
16 2010. április 12‑én a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy döntött, hogy [AV] esetében az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke (1) bekezdése szerinti egészségbiztosítási jogfenntartást a szolgálatba lépésének napjára visszamenőleges hatállyal alkalmazza, mivel lényegében úgy ítélte meg, hogy ha [AV] a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton jelezte volna a korábban fennálló betegségét »az esetében egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmaztak volna« (a továbbiakban: 2010. április 12‑i határozat).
17 2010. április 16‑án a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság úgy döntött, egyrészt, hogy »2010. április 30‑tól [AV] szolgálati jogviszonyát felfüggeszti« az e hatóság által teljesnek tekintett rokkantsága miatt, másrészt, hogy [AV] esetében megtagadja a rokkantsági támogatást, mivel az [AV] által ismertetett rokkantság »ugyanaz mint amely miatt korábban az egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazták« (a továbbiakban: 2010. április 16‑i határozat).
18 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2011. március 31‑én érkezett, és az F‑4/11. számon nyilvántartásba vett keresetlevéllel [AV] azt kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a 2010. április 12‑i és a 2010. április 16‑i határozatot.
19 A 2012. július 10‑i [AV] kontra Bizottság ítélettel (F‑4/11, EU:F:2012:96, a továbbiakban: 2012. július 10‑i ítélet) a Közszolgálati Törvényszék megsemmisítette a 2010. április 12‑i határozatot, valamint a 2010. április 16‑i határozatot, mivel ez utóbbi [AV] esetében megtagadta rokkantsági támogatást.
20 Közelebbről a Közszolgálati Törvényszék azt állapította meg, hogy »abban a sajátos esetben, ha a felvételt megelőző orvosi vizsgálatot követően megállapítást nyer, hogy az orvos szakértő által e vizsgálat során az egészségi állapotára vonatkozóan feltett kérdésekre az alkalmazott nem adott őszinte és teljes választ, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jogosult arra, hogy az orvosi fenntartás alkalmazásának mellőzésére vonatkozó eredeti határozatát visszavonja, és az e fenntartás visszamenőleges alkalmazására vonatkozóan új határozatot hozzon«. A Közszolgálati Törvényszék ehhez hozzátette, hogy »[a] munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság azonban köteles arra, hogy ezt megelőzően betartsa az említett alkalmazási feltételek 32. cikkében előírt eljárást, azaz egyrészt az orvos szakértőhöz forduljon annak érdekében, hogy az véleményt adjon arról a kérdésről, hogy a betegség vagy a fogyatékosság igazolja‑e, hogy az érintett alkalmazását orvosi fenntartással egészítsék ki, másrészt közölje az alkalmazottal az e vélemény alapján elfogadott határozatot annak érdekében, hogy az alkalmazott adott esetben fellebbezést nyújthasson be a rokkantsági bizottsághoz«. Úgyszintén a Közszolgálati Törvényszék szerint »ez a kérdés ugyanis, – amely feltételezi annak meghatározását, hogy ez a betegség vagy fogyatékosság alkalmas‑e arra, hogy az alkalmazott rokkantságát vagy elhalálozását okozza az intézménynél történő szolgálatba lépése időpontjától számított öt éven belül – orvosi természetű kérdés, amely szigorúan az orvos szakértő, illetve fellebbezés esetén a rokkantsági bizottság hatáskörébe tartozik« (2012. július 10‑i ítélet, 34. pont).
21 A Közszolgálati Törvényszék kimondta továbbá, hogy a Bizottság megalapozottan állította, hogy [AV] nem adott őszinte és teljes választ az orvos szakértő által a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során feltett kérdésekre (2012. július 10‑i ítélet, 36. pont), de sem az orvos szakértőnek, sem pedig a rokkantsági bizottságnak nem tették fel azt a konkrét kérdést, hogy a betegségnek a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során történő bevallása esetén az orvosi szolgálat azt állapította volna‑e meg, hogy ez a betegség azok közé tartozik, amelyek esetében – a következményeik miatt – kötelező egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazni (2012. július 10‑i ítélet, 37–40. pont). Így különösen a 2010. március 3‑i feljegyzést illetően a Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy a Bizottság kifejezetten azt állította, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság nem e feljegyzés alapján fogadta el a 2010. április 12‑i határozatot (2012. július 10‑i ítélet, 39. pont).
22 A 2012. július 20‑i levélben a Bizottság jelezte [AV‑nek], hogy álláspontja szerint a »[2012. július 10‑i] ítélet helyes végrehajtási intézkedése a rokkantsági bizottság újbóli összehívása volna, hogy az válaszolhasson az indokolás 37–40. pontjában figyelembe vett kérdésre, amely szerint [AV] betegsége, a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során történő bevallása esetén igazolhatta volna‑e egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását«. Ugyanezen levélben a Bizottság felhívta [AV‑t], hogy jelölje meg azt az orvost, aki a rokkantsági bizottság előtt képviseli.
23 2013. február 7‑én [AV] megjelölt egy orvost a rokkantsági bizottsági képviselete céljából. Miután a Bizottság 2013. március hónapban megjelölte az orvosát, a rokkantsági bizottság 2013. április 30‑án összeült.
24 A 2013. december 16‑i levelében [AV] megkérte a rokkantsági bizottságban a Bizottságot képviselő orvost, hogy továbbítsa számára az említett bizottság következtetéseit és adott esetben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által elfogadott határozatot.
25 A 2014. április 10‑i levélben a Bizottság továbbította [AV‑nek] a rokkantsági bizottság következtetéseit, amelyek szerint, ha [AV] a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során a betegségét bevallotta volna, »az orvos szakértő […] a [munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságtól] egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását kérte volna az […] egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkének [megfelelően]«.
26 A 2014. április 10‑i levélben [AV] azt kérte a Bizottságtól, hogy jelölje meg a rokkantsági bizottság következtetéseinek közlésével kapcsolatos késedelem okait, és tájékoztassa arról, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság az említett következtetések alapján elfogadott‑e határozatot.
27 2014. szeptember 16‑án a Bizottság úgy döntött, hogy az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke szerinti egészségbiztosítási jogfenntartást [AV] tekintetében az ideiglenes alkalmazottként történő szolgálatba lépésének időpontjától, azaz 2005. április 16‑tól számított ötéves időszakra alkalmazza, és az esetében megtagadja az rokkantsági támogatás nyújtását, mivel az általa ismertetett rokkantság ugyanaz, mint amely miatt korábban az egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazták (a továbbiakban: vitatott határozat).
28 2014. december 22‑én [AV] az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a vitatott határozattal szemben. [AV] ezenkívül »a rokkantsági bizottság 2013. április 30‑i következtetései alapján« kérte, hogy a szolgálati jogviszonyát függesszék fel, és részesítsék rokkantsági támogatásban. Végül az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikke (1) bekezdésének megsértése miatt 50 000 euró kártérítést kért.
29 A 2015. április 21‑i határozatával a Bizottság elutasította [AV] panaszát.
30 2015. június 22‑én [AV] kérte, hogy a Közszolgálati Törvényszék az eljárási szabályzat 110. cikke alapján engedélyezzen számára költségmentességet, annak érdekében, hogy a vitatott határozat ellen keresetet nyújthasson be. A Közszolgálati Törvényszék elnöke a 2015. szeptember 9‑i végzésével [AV] számára költségmentességet engedélyezett.”
3 A releváns jogi háttér a megtámadott ítélet 2. pontjában található.
Az elsőfokú eljárás és a megtámadott ítélet
4 A Közszolgálati Törvényszék Hivatalához 2015. október 19‑én benyújtott és F‑91/15. számon nyilvántartásba vett keresetlevelével AV keresetet indított, amely arra irányult, hogy egyrészt a Közszolgálati Törvényszék semmisítse meg a Bizottság 2014. szeptember 16‑i határozatát, amely az esetében az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke szerinti egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazott, és megtagadta tőle a rokkantsági támogatást (a továbbiakban: 2014. szeptember 16‑i határozat), másrészt kötelezze a Bizottságot, hogy nem vagyoni kártérítés címén fizessen meg részére 50 000 eurót.
5 A Közszolgálati Törvényszék a megtámadott ítélettel megsemmisítette a 2014. szeptember 16‑i határozatot, és kötelezte a Bizottságot, hogy AV‑nek okozott nem vagyoni kár megtérítéseként fizessen meg részére 2 000 eurót, valamint a saját költségein kívül viselje az AV költségeit is.
6 A Közszolgálati Törvényszék mindenekelőtt arra emlékeztetett, hogy „a közigazgatási eljárások során az észszerű határidő betartása az uniós jog általános elvének minősül, amelynek betartását az uniós bíróság biztosítja”, és hogy ez a jog az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikke (1) bekezdésében is szerepel „mint a megfelelő ügyintézéshez való jog egyik eleme” (megtámadott ítélet, 44. pont).
7 A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal kimondta, hogy főszabály szerint „az észszerű határidő betartása elvének megsértése főszabály szerint nem igazolja […] a közigazgatási eljárás végén meghozott határozat megsemmisítését”, és hogy „az észszerű határidő tiszteletben tartása elvének megsértése csak abban az esetben befolyásolhatja a közigazgatási eljárás érvényességét, ha a túlzott késedelem hatással lehet magára a közigazgatási eljárás eredményeként elfogadott határozat […] tartalmára” (megtámadott ítélet, 45. pont).
8 A Közszolgálati Törvényszék úgy vélte, hogy a Bizottság állításával ellentétben „az annak vizsgálata érdekében figyelembe veendő időpont, hogy az eljárást észszerű határidőn belül lefolytatták‑e” nem 2008. november 17. (amely időpontban AV a rokkanttá nyilvánítási eljárás megindítása iránti kérelmét benyújtotta), hanem „2005. december 5., tehát az az időpont, amikor AV világosan és egyértelműen elismerte, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során nem számolt be a pszichiátriai betegségéről” (megtámadott ítélet, 47. pont).
9 Miután emlékeztetett arra, hogy „a felek között nem [volt] vitatott – legalábbis ezen utóbbi időpontot követően –, hogy a [munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság] tud arról a tényről, hogy az említett vizsgálat hiányos információkon alapul”, a Közszolgálati Törvényszék azt állapította meg, hogy „az így nyilvánvalóvá vált súlyos szabálytalanság következtében az [említett hatóságnak] egyértelműen módjában állt levonni a jogi következtetéseket AV szerződésének érvényességével és az egészségbiztosítási jogfenntartás esetleges alkalmazásával kapcsolatban”. A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal rámutatott, hogy „AV esetében az egészségbiztosítási jogfenntartásnak a szolgálatba lépés napjára visszamenőleges hatállyal történő alkalmazásának megfelelőségével kapcsolatban e hatóság először 2009. július 9‑én foglalt állást, azaz több mint három évvel és hét hónappal az után, hogy [a szóban forgó hatóságot] tájékoztatták, hogy a AV maga is elismerte, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton nem beszélt a betegségéről” (megtámadott ítélet, 47. és 48. pont).
10 Ennélfogva a Közszolgálati Törvényszék úgy ítélte meg, hogy „az ilyen késedelmet, amelyre a Bizottság sem tud magyarázatot adni, nem lehet észszerűnek minősíteni, következésképpen az sérti a megfelelő ügyintézéshez való jogot” (megtámadott ítélet, 49. pont).
11 A Közszolgálati Törvényszék ezt követően emlékeztetett arra, hogy „az [egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek] 32. cikke alkalmazásának az az előfeltétele, hogy a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság végleges határozatot hozzon arról, hogy az egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazni kell‑e, vagy sem, az orvos szakértő által a felvételi vizsgálat során összegyűjtött információk alapján, illetve a jelen ügy rendkívüli körülményei között, amikor e hatóság olyan releváns további információk birtokába jut, amelyek a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során összegyűjtött információkat lényegesen módosítják”. A Közszolgálati Törvényszék a jelen ügyben hangsúlyozta, hogy a „Bizottság az egészségbiztosítási jogfenntartás AV esetében való alkalmazására vonatkozó határozatát csak 2009. július 9‑én hozta meg, azaz közel három hónappal a szerződésének lejárta, és körülbelül nyolc hónappal a rokkantsági bizottság összehívása iránti kérelme után” (megtámadott ítélet, 50. pont).
12 A Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy „ez a késedelem alkalmas volt arra, hogy befolyásolja az [AV‑re] visszamenőleges hatállyal egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazó 2009. július 9‑i határozat tartalmát annyiban, amennyiben nemcsak azóta telt el három év és hét hónap, hogy a [munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság] tudomást szerzett [AV] betegségéről, hanem azóta is, hogy a rokkantsági bizottság 2009. május 9‑én megállapította [AV] teljes és végleges rokkantságát, amely lehetetlenné teszi feladatainak ellátását”. A Közszolgálati Törvényszék úgy vélte, hogy „az egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazására vonatkozó határozat […] de facto az [AV‑t] a már bekövetkezett rokkantság miatt a rokkantsággal kapcsolatos biztosítékokból azonnali hatállyal kizáró határozattá vált” (megtámadott ítélet, 51. pont).
13 Végül AV esetében az egészségbiztosítási jogfenntartásnak szolgálatba lépésének napjára visszamenőleges hatállyal történő alkalmazásáról szóló, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság által 2010. április 12‑én elfogadott határozattal (a továbbiakban: 2010. április 12‑i határozat) kapcsolatban a Közszolgálati Törvényszék kimondta, hogy „ezt a határozatot, amely lényegében azonos a 2009. július 9‑i határozattal, négy évvel és négy hónappal azt követően fogadták el, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság AV betegségéről tudomást szerzett, jóllehet négy nappal később a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság [AV] rokkantsága miatt a szolgálati jogviszonyának felfüggesztését készítette elő” (megtámadott ítélet, 52. pont).
14 A Közszolgálati Törvényszék hangsúlyozta, hogy noha az általa megállapított észszerűtlen határidő „megakadályozta, hogy a Bizottság [AV] esetében egészségbiztosítási jogfenntartást alkalmazzon”, „a [2014. szeptember 16‑i] határozatot, amely [lényegében azonos] a 2009. július 9‑i és a 2010. április 12‑i határozattal, majdnem kilenc évvel azt követően hozták meg, hogy a Bizottság tudomást szerzett arról, hogy a felvételi vizsgálatot nem szabályszerűen folytatták le”, és hogy „ez a határozat szükségszerűen ugyanazon okból szabálytalan” (megtámadott ítélet, 53. pont).
15 A Közszolgálati Törvényszék ebben a tekintetben arra mutatott rá, hogy „az a tény, hogy a 2010. április 12‑i határozatot eljárási szabálytalanság miatt megsemmisítették, nem fosztja meg [AV‑t] attól a lehetőségtől, hogy a megsemmisítő ítéletet végrehajtó ítélet keretében olyan érdemi jogalapra hivatkozzon, amelyet a megsemmisítő ítélet alapját képező kereset tartalmazott”. A Közszolgálati Törvényszék kifejtette, hogy „a 2012. július 10‑i ítélet 29. pontjából az tűnik ki, hogy [AV] az említett ügyben valóban felhozta a jogbiztonság elvének megsértésére alapított jogalapot” (megtámadott ítélet, 54. pont).
A Törvényszék előtti eljárás és a felek kérelmei
16 A Törvényszék Hivatalához 2016. szeptember 30‑án benyújtott beadványában a Bizottság előterjesztette a jelen fellebbezést.
17 2017. február 24‑én AV benyújtotta válaszbeadványát, amelyben csatlakozó fellebbezést terjesztett elő.
18 A Bizottság a Törvényszék Hivatalához 2017. március 29‑én benyújtott levelében válasz benyújtásának engedélyezését kérte, amely kérelemnek a fellebbezési tanács elnöke a 2017. április 3‑i határozatával helyt adott.
19 2017. május 12‑én a Bizottság benyújtotta a választ.
20 2017. július 12‑én AV viszonválaszt nyújtott be. Ugyanezen a napon kelt levelében AV elállt a csatlakozó fellebbezéstől. 2017. augusztus 4‑én a Bizottság közölte, hogy nem tesz észrevételt az elállásra.
21 A Törvényszék Hivatalához 2017. szeptember 5‑én benyújtott levelében, AV – a Törvényszék eljárási szabályzatának 207. cikke alapján – kérte az eljárás szóbeli szakaszának keretében történő meghallgatását. A Bizottság az ugyanezen rendelkezésben előírt határidőn belül nem terjesztett elő tárgyalás tartására irányuló kérelmet.
22 2017. november 21‑én az előadó bíró jelentése alapján a második tanács az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott.
23 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– az ügyet utalja az első fokon eljáró Közszolgálati Törvényszék elé;
– a költségekről jelenleg ne határozzon.
24 AV azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a fellebbezést – mint nyilvánvalóan megalapozatlant – utasítsa el;
– a csatlakozó fellebbezés alapján kötelezze a Bizottságot, hogy fizessen meg részére 50 000 eurót nem vagyoni és vagyoni kártérítés címén;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
25 A Törvényszék tudomásul veszi azt a tényt, hogy AV elállt a csatlakozó fellebbezésétől. Ennélfogva Törvényszéknek már nem kell határoznia AV arra irányuló kérelméről, hogy a Bizottságot kötelezzék, hogy nem vagyoni és vagyoni kártérítés címén fizessen meg részére 50 000 eurót.
A jogkérdésről
26 Fellebbezésének alátámasztása érdekében a Bizottság két jogalapra hivatkozik. Az első jogalap keretében azt állítja, hogy azzal a megállapításával, hogy a 2014. szeptember 16‑i határozat túlzottan késedelmes meghozatala befolyásolhatta e határozat tartalmát a Közszolgálati Törvényszék tévesen alkalmazta az észszerű határidő betartásának elvét, és megsértette az indokolási kötelezettséget. A második jogalap a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) jogerejének megsértésére vonatkozik.
27 A Törvényszék úgy véli, hogy először a második jogalapot kell megvizsgálni, és az első jogalap elemzését másodikként kell elvégezni.
A jogerő elvének megsértésére vonatkozó második jogalapról
28 A második jogalap keretében a Bizottság azt állítja, hogy a Közszolgálati Törvényszék megsértette a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) jogerejét.
29 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy mind a jog és a jogviszonyok stabilitásának, mind az igazságszolgáltatás megfelelő működésének biztosításához fontos, hogy ne lehessen vita tárgyává tenni azokat a bírósági határozatokat, amelyek a rendelkezésre álló jogorvoslatok kimerülését, illetve az azok előterjesztésére nyitva álló határidők elteltét követően jogerőre emelkedtek (2003. szeptember 30‑i Köbler ítélet, C‑224/01, EU:C:2003:513, 38. pont), és ez az oka annak, hogy a végleges bírósági határozatokat jogerővel ruházzák fel.
30 Hangsúlyozni kell továbbá, hogy a jogerő azokhoz a ténybeli és jogi kérdésekhez kapcsolódik, amelyeket a szóban forgó bírósági határozat ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött (lásd ebben az értelemben: 2009. december 17‑i Nijs kontra Számvevőszék végzés, T‑567/08 P, EU:T:2009:523, 32. pont; 2015. február 25‑i Walton kontra Bizottság ítélet, T‑261/14 P, EU:T:2015:110, 36. pont), és hogy a jogerő nemcsak a határozat rendelkező részéhez kapcsolódik, hanem kiterjed annak indokolására is, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását képezi, és emiatt attól elválaszthatatlan (lásd: 2012. április 19‑i Artedogan kontra Bizottság ítélet, C‑221/10 P, EU:C:2012:216, 87. pont).
31 Végül az is megállapításra került, hogy még ha a keresetben felhozott kifogások részben egyeznek is a korábbi eljárásban hivatkozott kifogásokkal, a második kereset – amennyiben eltérő ténybeli és jogi alapra támaszkodik – nem az első megismétlése, hanem új jogvitára vonatkozik (2011. szeptember 13‑i Michail kontra Bizottság ítélet, F‑100/09, EU:F:2011:132, 31. pont; lásd még ebben az értelemben: 1996. december 12‑i Altmann és társai kontra Bizottság ítélet, T‑177/94 és T‑377/94, EU:T:1996:193, 52. pont).
32 A jelen esetben rá kell mutatni, hogy a 2010. április 12‑i határozatnak a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélettel (F‑4/11, EU:F:2012:96) történő megsemmisítése, illetve a 2014. szeptember 16‑i határozatnak a megtámadott ítélettel történő megsemmisítése nem ugyanazokon az indokokon alapul.
33 A jogerős 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítéletben (F‑4/11, EU:F:2012:96) ugyanis a Közszolgálati Törvényszék a 2010. április 12‑i határozatot megsemmisítő határozatát az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkében előírt eljárás megsértésére alapozta. Ebben a kontextusban egyértelműen hangsúlyozta, hogy az észszerű határidő betartása elvének megsértésére vonatkozó kifogást nem szükséges megvizsgálni.
34 Felmerül mindazonáltal az a kérdés, hogy a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) indokolásában, amely a rendelkező rész szükséges alátámasztását képezi, a Közszolgálati Törvényszék állást foglalt‑e az észszerű határidő betartása elvének megsértéséről, és adott esetben arról, hogy ezen elv megsértése befolyásolta‑e egy újabb határozat elfogadását a egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkében foglalt eljárás szerint.
35 Meg kell állapítani, hogy a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) egyik pontjából sem tűnik ki, hogy a Közszolgálati Törvényszék közvetlenül vagy közvetetten állást kívánt volna foglalni az észszerű határidő betartása elve megsértésének fennállásáról, a fortiori ezen elv megsértésének következményeiről.
36 Ellentétben azzal, amit lényegében a Bizottság állít az a tény, hogy a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítéletben (F‑4/11, EU:F:2012:96) a Közszolgálati Törvényszék az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkének megsértése miatt megsemmisítette a 2010. április 12‑i határozatot, nem értelmezhető olyan állásfoglalásként, amellyel a Közszolgálati Törvényszék hallgatólagosan szabályozta volna az észszerű határidő tiszteletben tartása elve megsértése fennállásának kérdését, és ily módon felhatalmazta volna a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságot a 2010. április 12‑i határozat visszavonására, és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke szerinti eljárás alapján új határozat elfogadására, véglegesen megakadályozva ezzel bármilyen esetleges vitát az észszerű határidő tiszteletben tartása elve megsértése fennállásának kérdéséről, a fortiori ezen elv megsértésének következményeiről.
37 Az ilyen álláspont főleg azért nem védhető, mert az ellentmondásban áll a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) 42. pontjával, amelyben – amint az a fenti 33. pontban felidézésre került – a Közszolgálati Törvényszék kifejezetten kimondta, hogy a keresetlevél többi jogalapját nem szükséges megvizsgálni.
38 Ebből következően a Bizottság abból a téves előfeltevésből indult ki, hogy a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítéletben (F‑4/11, EU:F:2012:96) a Közszolgálati Törvényszék határozott az észszerű határidő betartása elvének megsértésére vonatkozó jogalapról.
39 Ráadásul meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítélet (F‑4/11, EU:F:2012:96) rendelkező részének szükséges alátámasztását képező indokolás csak az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkét érinti. Így még ha a Közszolgálati Törvényszék megvizsgálta is az észszerű határidő betartása elvének megsértésére vonatkozó jogalapot és megállapította, hogy ezt az elvet nem sértették meg vagy az elv megsértése nem hat ki a kereset tárgyát képező határozatra, az e jogalapra vonatkozó indokok egyike sem rendelkezik jogerővel, hiszen azok nem képezik az említett ítélet rendelkező részének szükséges alátámasztását.
40 A fentekből következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.
Az észszerű határidő betartása elvének téves alkalmazására és az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó első jogalapról
41 Az első jogalap keretében a Bizottság azt állítja, hogy a Közszolgálati Törvényszék tévesen alkalmazta az észszerű határidő betartásának elvét. A Közszolgálati Törvényszék először is nem vette figyelembe azt a tényt, hogy ezen elv megsértése miatt valamely határozat megsemmisítésére csak kivételesen kerülhet sor. Továbbá a Közszolgálati Törvényszék tévesen állapította meg azt, hogy a 2014. szeptember 16‑i határozat túlzottan késedelmes meghozatala befolyásolhatta e határozat tartalmát. Végül a Bizottság szerint a megtámadott ítélet indokolása ebben a tekintetben elégtelen, mivel a Közszolgálati Törvényszék nem jelölte meg azokat az indokokat, amelyek miatt a túlzott késedelem hatással lett volna az említett határozat tartalmára.
42 AV vitatja a Bizottság érveit. AV először is úgy véli, hogy a megtámadott ítélet kellően meg van indokolva, mivel a Közszolgálati Törvényszék az ítélet 44–51. pontjában világosan megjelölte azokat az indokokat, amelyek miatt álláspontja szerint a jelen esetben túlléptek az észszerű határidőn, valamint azokat, amelyek miatt a túlzott késedelem befolyásolhatta a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmát. Azt állítja továbbá, hogy a túlzott késedelemre tekintettel nem volt lehetősége arra, hogy a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton tett nyilatkozatairól hasznos információkat adjon. AV felrója a Bizottságnak, hogy az az említett felvételt megelőző orvosi vizsgálatot és a 2006. évi orvosi vizsgálatot lefolytató orvost nem kérte fel arra, hogy az részletesen ismertesse a vizsgálat lefolytatásának módját, és arra sem, hogy jelölje meg azokat az okokat, amelyek miatt 2006‑ban korlátozás nélküli alkalmasságról szóló véleményt állított ki, jóllehet tudott a betegségéről. AV egyébiránt hangsúlyozza, hogy a Bizottság csak az után egészítette ki az alkalmazását egészségbiztosítási jogfenntartással, hogy megállapította az állandó és teljesnek tekintett rokkantságát, amely megakadályozza a feladatainak ellátásában. AV ezenkívül megállapítja, hogy a megtámadott ítéletben a Közszolgálati Törvényszék azt mondta ki, hogy a rokkantsági bizottság nem határozott arról a külön kérdésről, hogy a betegsége indokolta‑e az egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását. Ezzel összefüggésben arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az észszerű határidő betartása elvét azzal, hogy három évig és hét hónapig tétlen volt. AV végül hozzáteszi, hogy a Bizottság – azzal, hogy nem tette meg a 2012. július 10‑i AV kontra Bizottság ítéletben (F‑4/11, EU:F:2012:96) foglaltak teljesítéséhez intézkedéseket – megsértette az EUMSZ 266. cikket, mivel jogellenes módon elmulasztotta, hogy orvos szakértőt bízzon meg annak vizsgálatával, hogy a betegsége indokolta‑e az egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását.
43 Elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a Bizottság a válaszában világosan és egyértelműen kifejtette, hogy „nem képezi vita tárgyát [a Közszolgálati Törvényszéknek a megtámadott ítéletben szereplő azon] álláspont[ja], amely szerint a visszamenőleges hatályú egészségbiztosítási jogfenntartást túlzottan késedelmesen fogadták el”, kifejtette továbbá, hogy „[a] megtámadott ítélet kritikája a [Közszolgálati Törvényszék] által e megállapításból levont következtetésekre vonatkozott, nevezetesen a vitatott határozat megsemmisítésére”.
44 Meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság nem vitatja azt, hogy azzal, hogy a 2009. július 9‑i határozat elfogadása előtt három évig és hét hónapig várt – azt követően, hogy tájékoztatták, hogy a fellebbező maga is elismerte, hogy a felvételi vizsgálat során nem beszélt a betegségéről – megsértette az észszerű határidő betartásának elvét. A Bizottság ebből következően azt sem vitatja, hogy a 2010. április 12‑i és a 2014. szeptember 16‑i határozatot sem észszerű határidőben fogadták el. Vitatja azonban a Közszolgálati Törvényszéknek a megtámadott ítéletben szereplő azon következtetéseit, amelyek szerint a túlzott késedelem hatással lehetett a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmára.
45 Az ítélkezési gyakorlat szerint a közigazgatási eljárások során az észszerű határidő betartásának kötelezettsége az európai uniós jog általános elvét képezi, amelynek betartását az uniós bíróság biztosítja, és azt – mint a megfelelő ügyintézéshez való jog alkotóelemét – az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének (1) bekezdése is tartalmazza (2006. április 11‑i Angeletti kontra Bizottság ítélet, T‑394/03, EU:T:2006:111, 162. pont; 2012. december 6‑i Füller‑Tomlinson kontra Parlament ítélet, T‑390/10 P, EU:T:2012:652, 115. pont).
46 Az észszerű határidő betartása elvének megsértése mindazonáltal, főszabály szerint, nem igazolja a közigazgatási eljárás végén meghozott határozat megsemmisítését. Az észszerű határidő tiszteletben tartása elvének megsértése ugyanis csak abban az esetben befolyásolhatja a közigazgatási eljárás érvényességét, ha a túlzott késedelem hatással lehet magára a közigazgatási eljárás eredményeként elfogadott határozat tartalmára is (2012. december 6‑i Füller‑Tomlinson kontra Parlament ítélet, T‑390/10 P, EU:T:2012:652, 116. pont; 2016. május 12‑i Guittet kontra Bizottság ítélet, F‑92/15, EU:F:2016:118, 76. pont).
47 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy abban a sajátos esetben, ha a felvételt megelőző orvosi vizsgálatot követően megállapítást nyer, hogy az orvos szakértő által e vizsgálat során az egészségi állapotára vonatkozóan feltett kérdésekre az alkalmazott nem adott őszinte és teljes választ, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jogosult arra, hogy az egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazásának mellőzésére vonatkozó eredeti határozatát visszavonja, és az e fenntartás visszamenőleges alkalmazására vonatkozóan új határozatot hozzon (2016. július 20‑i HC kontra Bizottság ítélet, F‑132/15, EU:F:2016:158, 85. pont).
48 Az első jogalapot ezen ítélkezési gyakorlat fényében kell megvizsgálni.
49 Elöljáróban meg kell vizsgálni a Bizottság kifogását, amely szerint a megtámadott ítélet nincs kellően megindokolva, mivel a Közszolgálati Törvényszék nem jelölte meg azokat az indokokat, amelyek miatt úgy ítélte meg, hogy a túlzott késedelem hatással lehetett a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmára.
50 Emlékeztetni kell arra, hogy a Közszolgálati Törvényszék ítéleteit megfelelően kell indokolni annak érdekében, hogy a Törvényszék képes legyen a bírósági felülvizsgálat gyakorlására. Az indokolás lehet hallgatólagos is, amennyiben lehetővé teszi az érdekelt felek számára, hogy megismerjék érvelésüknek az első fokon eljáró bíróság általi elutasításának okait, és lehetővé teszi a fellebbviteli bíróság számára azt, hogy elegendő adat álljon rendelkezésére a felülvizsgálatának gyakorlásához (2010. december 16‑i Lebedef kontra Bizottság ítélet, T‑52/10 P, EU:T:2010:543, 83. és 84. pont; 2015. április 23‑i BX kontra Bizottság ítélet, T‑352/13 P, EU:T:2015:225 44. pont). Egyébiránt az indokolási kötelezettség olyan lényeges alaki követelmény, amelyet meg kell különböztetni az indokolás megalapozottságának kérdésétől, amely a vitatott aktus érdemi jogszerűségét veti fel (1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EU:C:1998:154, 67. pont; 2004. április 21‑i M kontra Bíróság ítélet, T‑172/01, EU:T:2004:108, 61. pont).
51 A jelen esetben a megtámadott ítélet 50–54. pontja tartalmazza azokat az indokokat, amelyek miatt a Közszolgálati Törvényszék azt állapította meg, hogy a túlzott késedelem a közigazgatási eljárás végén elfogadott határozatnak – azaz a 2014. szeptember 16‑i határozatnak – magát a tartalmát is befolyásolhatta. A Közszolgálati Törvényszék kifejtette ugyanis, hogy az AV alkalmazásának egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló első határozatot, azaz a 2009. július 9‑i határozatot, közel három hónappal a szerződésének lejárta, és körülbelül nyolc hónappal a rokkantsági bizottság összehívása iránti kérelme után hozták meg, több mint három évvel és hét hónappal az után, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság tudomást szerzett a betegségéről, és az után, hogy a rokkantsági bizottság megerősítette, hogy e betegség miatt az esetében teljes végleges rokkantság áll fenn. A Közszolgálati Törvényszék ebből arra következtetett, hogy a 2009. július 9‑i határozat de facto az AV‑t a rokkantsággal kapcsolatos biztosítékokból azonnali hatállyal kizáró határozattá vált. A Közszolgálati Törvényszék tehát lényegében úgy vélte, hogy a túlzott késedelem mindenképpen befolyásolhatta e határozat tartalmát.
52 Meg kell állapítani, hogy az ilyen indokolás alapján a Törvényszék képes a bírósági felülvizsgálat gyakorlására, és az lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy megismerje az érvelése Közszolgálati Törvényszék általi elutasításának okait. Ebből következően a Bizottság indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozó kifogását el kell utasítani.
53 Az ügy érdemét illetően meg kell vizsgálni, hogy a Közszolgálati Törvényszék helytállóan állapíthatta‑e meg, hogy az észszerű határidő betartása elvének megsértése befolyásolhatta a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmát.
54 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy a 2014. szeptember 16‑i határozatban a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jelezte, hogy a rokkantsági bizottság orvos tagjai által 2013. április 30‑án elfogadott következtetéseket vette alapul, amelyek szerint „ha AV a felvételt megelőző orvosi vizsgálat során az őt kérdező orvosnak bevallotta volna a betegségét, a betegsége indokolta volna az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke szerinti egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását”. A munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság határozatából tehát az tűnik ki, hogy AV alkalmazásának egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozat kizárólag azon a betegségen alapult, amelyet a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton kellett volna bevallania, nem pedig a betegség e vizsgálat utáni kórlefolyásán.
55 A Közszolgálati Törvényszék mindazonáltal a megtámadott határozat 50–53. pontjában azt mondta ki, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság AV betegségének fennállásáról való tudomásszerzésének időpontja és az AV alkalmazását egészségbiztosítási jogfenntartással kiegészítő 2009. július 9‑i határozat időpontja közötti túlzott késedelem befolyásolta e határozat tartalmát (és ebből következően a 2010. április 12‑i és a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmát is). A Közszolgálati Törvényszék ugyanis több olyan körülményt is megállapított, amelyek a túlzott késedelem során következtek be, nevezetesen: a 2009. július 9‑i határozatot a szerződés lejárta és AV rokkantsági bizottság összehívása iránti kérelme után fogadták el, több évvel azután, hogy a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság tudomást szerzett a betegségéről, és a rokkantsági bizottság megerősítette azt, hogy AV esetében e betegség miatt teljes végleges rokkantság áll fenn. A Közszolgálati Törvényszék megállapította, hogy az e hosszú időszak alatt történt, fent hivatkozott események miatt AV esetében az alkalmazásának – a szolgálatba lépése napjára visszamenőleges hatályú – egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozat de facto az AV‑t a már bekövetkezett rokkantság miatt a rokkantsággal kapcsolatos biztosítékokból azonnali hatállyal kizáró határozattá vált.
56 Meg kell állapítani, hogy a Közszolgálati Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot azzal, hogy a fenti 55. pontban leírt körülmények alapján megállapította, hogy a túlzott késedelem befolyásolta a 2014. szeptember 16‑i határozat tartalmát.
57 Rá kell ugyanis mutatni, hogy a jelen esetben a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság két különböző határozatot fogadott el, nevezetesen az AV teljes végleges rokkanttá nyilvánításáról szóló, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 33. cikke alapján hozott határozatot, és az AV alkalmazásának egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló, az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikke alapján elfogadott határozatot. Ily módon a határozatok e rendelkezések saját kritériumai alapján kerültek elfogadásra.
58 Ebben a tekintetben rá kell mutatni arra, hogy noha időrendi szempontból az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozatot a felvételi vizsgálat során hozzák, és így az főszabály szerint megelőzi a rokkantsági bizottság következtetéseit és a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóságnak az alkalmazott rokkanttá nyilvánítására vonatkozó határozatát, az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozatot kizárólag a jelen ügy rendkívüli körülményei miatt fogadták el a rokkanttá nyilvánításra vonatkozó következtetések és a szerződés lejárta után.
59 Annak megállapításával, hogy a 2014. szeptember 16‑i határozat „de facto” az AV‑t a rokkantsággal kapcsolatos biztosítékokból azonnali hatállyal kizáró határozattá „vált”, a Közszolgálati Törvényszék a jelen esetben azt a vélelmet vette alapul, amely szerint, ha – valamely betegség miatt – az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozatot az ugyanezen betegség miatti rokkanttá nyilvánításra vonatkozó következtetések, és a szerződés lejárta után fogadnak el, ezek a körülmények automatikusan hatást gyakorolnak e határozat tartalmára. Márpedig, tekintettel arra a tényre, hogy az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozat kizárólag azokon az információkon alapult, amelyeket a felvételt megelőző orvosi vizsgálaton a fellebbezőnek be kellett volna vallania, egyedül az a körülmény, hogy az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozatot a szerződés lejárta után, és a rokkantsági bizottságnak a rokkanttá nyilvánításra vonatkozó következtetései után fogadták el, önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a túlzott késedelem bekövetkezése befolyásolta volna e határozat tartalmát.
60 Egyébiránt, amint az a fenti 47. pontban megállapításra került, abban a sajátos esetben, ha a felvételt megelőző orvosi vizsgálatot követően megállapítást nyer, hogy az orvos szakértő által e vizsgálat során az egészségi állapotára vonatkozóan feltett kérdésekre az alkalmazott nem adott őszinte és teljes választ, a munkaszerződés megkötésére jogosult hatóság jogosult arra, hogy az egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazásának mellőzésére vonatkozó eredeti határozatát visszavonja, és az e fenntartás visszamenőleges alkalmazására vonatkozóan új határozatot hozzon (2016. július 20‑i HC kontra Bizottság ítélet, F‑132/15, EU:F:2016:158, 85. pont).
61 A megtámadott ítéletben egyetlen konkrét körülmény sem szerepel, amely – a fenti 46. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat követelményeinek megfelelően – lehetővé tenné annak megállapítását, hogy a túlzott késedelem jogi vagy ténybeli szempontból befolyásolhatta volna az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozatot.
62 Más szavakkal, a Közszolgálati Törvényszék által a megtámadott ítéletben alapul vett körülmények nem teszik lehetővé annak megállapítását, hogy a 2014. szeptember 16‑i határozatnak más lehetett volna a tartalma, ha azt a rokkantsági bizottság következtetései előtt, vagy a szerződés lejárta előtt fogadták volna el.
63 Így bármely annak bizonyítására irányuló körülmény hiányában, hogy a túlzott késedelem ténylegesen vagy potenciálisan hatással volt a 2014. szeptember 16‑i határozatra, AV rokkantsággal kapcsolatos biztosítékokból történő kizárását nem lehet úgy tekinteni, hogy az az alkalmazás egészségbiztosítási jogfenntartással történő kiegészítéséről szóló határozat de facto átalakulásának az eredménye. Az említett kizárást ebben a szakaszban azonban nem lehet másként magyarázni, mint hogy az két különböző határozat következménye, az első az a határozat, amely AV alkalmazását egészségbiztosítási jogfenntartással egészítette ki az alkalmazása előtt már fennálló betegsége miatt, és amelyről a rokkantsági bizottság megállapította, hogy a felvételi vizsgálat során történő bevallása esetén indokolttá tette volna a egészségbiztosítási jogfenntartás alkalmazását, a második pedig az a határozat, amely AV‑t e betegség miatt teljes és végleges rokkantságba helyezte.
64 A fentiekre tekintettel az első jogalap megalapozott. A fellebbezésnek tehát helyt kell adni, és a megtámadott ítéletet hatályon kívül kell helyezni.
A megtámadott ítélet hatályon kívül helyezésének következményeiről
65 Az Európai Unió és alkalmazottai közötti jogviták elsőfokú elbírálásával kapcsolatos hatáskörnek a Törvényszékre történő átruházásáról szóló, 2016. július 6‑i (EU, Euratom) 2016/1192 európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2016. L 200., 137. o.) 4. cikke szerint, ha a Törvényszék hatályon kívül helyezi a Közszolgálati Törvényszék valamely határozatát, ugyanakkor úgy ítéli meg, hogy a per állása az érdemi döntést nem teszi lehetővé, az ügyet a fellebbezést elbíráló tanácstól eltérő tanács elé utalja.
66 A jelen esetben a Közszolgálati Törvényszék nem vizsgálta meg az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 32. cikkének megsértésére vonatkozó első jogalapot és az alanyi jogokat létrehozó jogi aktus visszavonásához szükséges feltételek megsértésére vonatkozó második jogalapot sem. A Törvényszék ezért úgy véli, hogy az ügy elbírálására nincs lehetősége. Ennélfogva az ügyet a Törvényszéknek a jelen fellebbezést elbíráló tanácsától eltérő tanácsa elé kell utalni.
A költségekről
67 Mivel a Törvényszék az ügyet a Törvényszéknek a jelen fellebbezést elbíráló tanácsától eltérő tanács elé utalja, a jelen fellebbezési eljárás költségeiről jelenleg nem kell határozni.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (fellebbezési tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék az Európai Unió Közszolgálati Törvényszékének (második tanács) 2016. július 21‑i AV kontra Bizottság ítéletét (F‑91/15) hatályon kívül helyezi.
2) A Törvényszék az ügyet a Törvényszéknek a jelen fellebbezést elbíráló tanácsától eltérő tanácsa elé utalja.
3) A Törvényszék a költségekről jelenleg nem határoz.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2018. május 17‑i nyilvános ülésen.
Aláírások