T–702/16. P. sz. ügy
José Barroso Truta és társai
kontra
az Európai Unió Bírósága
„Fellebbezés – Közszolgálat – Szerződéses alkalmazottak – Nyugdíjak – A korábban a nemzeti rendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultságok uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele – A munkaszerződések megkötésére jogosult hatóság által a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírására tett javaslatok továbbításakor a fellebbezőknek nyújtott tájékoztatás állítólagos elégtelenségéből eredő kár – A kártérítési kereset első fokon történő elutasítása – A személyzeti szabályzat 77. cikkének negyedik bekezdése – Vagyoni kár”
Összefoglaló – A Törvényszék ítélete (fellebbezési tanács), 2018. szeptember 18.
1. Tisztviselői kereset – Kártérítési kereset – Tárgy – A megsemmisítés iránti keresetből eredővel azonos pénzbeli eredmény elérésére irányuló kérelem – Elfogadhatatlanság – Az adminisztráció állítólagosan jogsértő magatartása miatti kár megtérítése iránti kereset – Elfogadhatóság
(Személyzeti szabályzat 90. és 91. cikk)
2. Tisztviselők – Az intézmények szerződésen kívüli felelőssége – Feltételek – Kár – Állítólagosan azzal okozott vagyoni kár, hogy az adminisztráció nem tájékoztatott egy szerződéses alkalmazottat arról, hogy a nemzeti nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele nem befolyásolja a jövőbeni nyugdíját – Bizonytalan kár
(EUMSZ 340. cikk)
3. Tisztviselők – Nyugdíjak – Az Uniónál való szolgálatba lépést megelőzően megszerzett nyugdíjjogosultság – Az uniós rendszerbe való átvitel – Az átvitt nyugdíjjogosultságoknak a nyugdíjjogosultságok folyósításakor figyelembe nem vett tőkeértéke érdekelt számára való visszafizetésének esetleges megtagadása – Az érdekelt azon lehetősége, hogy az Unió jogalap nélküli gazdagodására alapított keresetet indítson
(EUMSZ 268. és EUMSZ 340. cikk; az Európai Unió Alapjogi Chartája, 47. cikk)
1. Az a tisztviselő vagy alkalmazott, aki panasz megfelelő időben történő benyújtásával, később pedig megsemmisítés iránti kereset előterjesztésével elmulasztotta megtámadni a neki sérelmet okozó aktusokat, nem pótolhatja e mulasztást, és nem biztosíthat magának így újabb keresetindítási határidőket kártérítési kérelem utólagos benyújtásával, amely egyértelműen arra irányul, hogy pénzügyileg olyan eredményre jusson, amilyet az ezen aktusokkal szemben megfelelő időben benyújtott megsemmisítés iránti kereset eredményezett volna.
A jelen ügyben a szerződéses alkalmazottak kártérítés iránti kérelmeikben nem a nemzeti rendszerekben megszerzett nyugdíjjogosultságaik uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitelét követően jóváírt, nyugdíjra jogosító bizonyos számú szolgálati év elismerése miatt állítólagosan elszenvedett káruk, hanem az állítólagosan abból eredő kár megtérítését kérik, hogy – ezen elismerés ellenére – nem számíthattak magasabb szintű nyugdíjra, és nem is számíthattak arra, hogy az uniós nyugdíjrendszerbe átvitt nemzeti nyugdíjjogosultságaiknak megfelelő tőkeösszeget megtérítik számukra. Következésképpen nem lehet úgy tekinteni, hogy a kereset kizárólag a nyugdíjra jogosító szolgálati idő jóváírásáról szóló határozatok következményeinek orvoslására irányul.
(lásd: 67., 77., 79. pont)
2. Annak a kárnak, amelynek megtérítését a kártérítési keresetben kérik, ténylegesnek és biztosnak kell lennie. Az érdekelt felek azonban nincsenek akadályozva abban, hogy uniós bírósághoz forduljanak az Unió azonnali és kellő bizonyossággal előre látható károk miatti felelősségének megállapítása céljából, még ha a kár még nem is számszerűsíthető teljes pontossággal. Ilyen esetben, ha bebizonyosodik, hogy az érdekelt felek szükségszerűen jobb helyzetbe kerültek volna az általuk az alperesnek felrótt vétkes magatartás hiányában, úgy kell tekinteni, hogy az általuk hivatkozott kár fennállása nem minősülhet hipotetikusnak vagy tisztán esetlegesnek.
Ez nem teljesül abban az esetben, amikor abból eredő kárról van szó, hogy az adminisztráció állítólag elmulasztott tájékoztatni egy szerződéses alkalmazottat arról, hogy a nemzeti nyugdíjjogosultsága uniós nyugdíjrendszerbe történő átvitele címén jóváírt, nyugdíjra jogosító szolgálati idő a személyzeti szabályzat 77. cikkének negyedik bekezdése alapján nem befolyásolja a jövőbeni nyugdíját.
Egyrészről jelenleg nem biztos annak az utolsó alapilletménynek az összege, amelyet az érdekelt nyugdíjba vonulása előtt kapni fog. Nem zárható ki, hogy az érdekelt később ideiglenes alkalmazottként vagy tisztviselőként tölt be állást, ami révén kikerülne a személyzeti szabályzat 77. cikkének negyedik bekezdése szerinti létminimum szabályának alkalmazása alól.
Másrészről az uniós intézményeknél az érdekelt által a nyugdíjba vonulásukkor teljesített, szolgálati jogviszonyban eltöltött évek száma ebben a szakaszban szintén bizonytalan. Nem lehet ugyanis kizárni, hogy nyugdíja végső összegének kiszámítására is következményekkel fog járni az az időpont, amelyet az érdekelt a nyugdíjba vonulására kiválaszt.
(lásd: 93., 94., 96., 98., 99. pont)
3. Az Unió jogalap nélküli gazdagodására alapított kereset benyújtásának lehetőségét nem lehet valamely jogalanytól pusztán azzal az indokkal megtagadni, hogy az EUM‑Szerződés nem írja elő kifejezetten azt az igényérvényesítési lehetőséget, amely az ilyen típusú keresetekben nyilvánul meg. Az EUMSZ 268. cikk és az EUMSZ 340. cikk olyan értelmezése ugyanis, amely kizárja ezt a lehetőséget, a hatékony bírói jogvédelemnek – a Bíróság ítélkezési gyakorlatában biztosított és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkében megerősített – elvével ellentétes eredményre vezetne.
E tekintetben nem lehet kizárni, hogy ha valamely intézmény megtagadja, hogy visszafizesse az érdekelt félnek az uniós nyugdíjrendszerbe átvitt nemzeti nyugdíjjogosultságok tőkéjének azt a részét, amelyet nem fognak figyelembe venni az érdekelt fél nyugdíjjogosultságainak folyósításakor, az azt eredményezi, hogy ez az intézmény indokolatlanul tulajdonítaná el az átvitel jogcímén folyósított nemzeti nyugdíjjogosultságok egy részét, amely az ítélkezési gyakorlat értelmében tulajdonképpen az érintett alkalmazott tulajdona, és így jogalap nélkül gazdagítja az Uniót.
(lásd: 105., 106. pont)