A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)
2011. december 15.(*)
„1346/2000/EK rendelet – Fizetésképtelenségi eljárások – Nemzetközi joghatóság – A valamely tagállamban letelepedett társasággal szemben megindított fizetésképtelenségi eljárásnak a vagyonok keveredése miatt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságra történő kiterjesztése”
A C‑191/10. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Cour de cassation (Franciaország) a Bírósághoz 2010. április 19‑én érkezett, 2010. április 13‑i határozatával terjesztett elő az előtte
a Rastelli Davide e C. Snc
és
Jean‑Charles Hidoux, a Médiasucre international társaság felszámolóbiztosa
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (első tanács),
tagjai: A. Tizzano tanácselnök, M. Safjan, A. Borg Barthet, M. Ilešič és M. Berger (előadó) bírák,
főtanácsnok: P. Mengozzi,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– Jean‑Charles Hidoux, a Médiasucre International társaság felszámolóbiztosa képviseletében B. Kuchukian ügyvéd,
– a francia kormány képviseletében G. de Bergues és B. Cabouat, meghatalmazotti minőségben,
– a holland kormány képviseletében C. M. Wissels és B. Koopman, meghatalmazotti minőségben,
– az osztrák kormány képviseletében E. Riedl, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében A.‑M. Rouchaud‑Joët és M. Wilderspin, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendelet (HL L 160., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 191. o.; helyesbítés: HL L 234., 43. o.; a továbbiakban: rendelet) értelmezésére irányul.
2 E kérelmet a Rastelli Davide e C. Snc (a továbbiakban: Rastelli), valamint J. C. Hidoux, a Médiasucre international társaság (a továbbaikban: Médiasucre) felszámolóbiztosa között a második társaság vonatkozásában megindított fizetésképtelenségi eljárásnak az első társaságra történő kiterjesztése tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 A rendelet a (6) preambulumbekezdése szerint „a fizetésképtelenségi eljárás megindítása tekintetében irányadó joghatósági rendelkezésekre [korlátozódik], valamint olyan határozatokra, amelyeket közvetlenül a fizetésképtelenségi eljárás alapján hoznak, és amelyek szorosan kapcsolódnak az ilyen eljáráshoz”.
4 A rendelet nemzetközi joghatósággal foglalkozó 3. cikke kimondja:
„(1) A fizetésképtelenségi eljárás megindítására azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén az adós fő érdekeltségei találhatók. Társaság vagy jogi személy esetén az ellenkező bizonyításáig a létesítő okirat szerinti székhelyet kell a fő érdekeltségek központjának tekinteni.
(2) Ha az adós fő érdekeltségeinek központja egy tagállam területén helyezkedik el, egy másik tagállam bírósága csak akkor rendelkezik hatáskörrel az adós elleni fizetésképtelenségi eljárás megindítására, ha az adós telephellyel rendelkezik a másik tagállam területén belül is. Ennek az eljárásnak a hatásai az adós utóbbi tagállam területén található vagyontárgyaira korlátozódnak.
[...]”
5 A (13) preambulumbekezdés értelmében „a »fő érdekeltségek központja« az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi, és ez harmadik személyek részéről megállapítható”.
6 A rendeletnek az alkalmazandó jogra vonatkozó 4. cikke előírja:
„(1) Amennyiben e rendelet eltérően nem rendelkezik, a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén az ilyen eljárást megindítják […].
[...]”
A nemzeti jog
7 A felszámolási eljárást a francia kereskedelmi törvénykönyv (code de commerce) L. 640‑1 és azt követő cikkei szabályozzák. Az ilyen eljárás megindítására hatáskörrel rendelkező bíróság vonatkozásában e törvénykönyv L. 641‑1. cikke visszautal ugyanezen törvénykönyv L. 621‑2. cikkére, amely a vállalkozások megmentéséről szóló, 2005. július 26‑i 2005‑845. sz. törvényből eredő változata szerint kimondja:
„Amennyiben az adós kereskedő vagy az iparosok jegyzékében szereplő személy, a hatáskörrel rendelkező bíróság a tribunal de commerce (kereskedelmi bíróság). Egyéb esetekben a tribunal de grande instance (általános hatáskörű elsőfokú bíróság) rendelkezik hatáskörrel.
A megindított eljárás kiterjeszthető egy vagy több további jogalanyra, amennyiben a vagyonuk keveredik az adós vagyonával, illetve ha fiktív jogi személyről van szó. Ezzel összefüggésben az eredeti eljárást megindító bíróság az eljárás kiterjesztésére is hatáskörrel rendelkezik.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
8 2007. május 7‑i ítéletében a tribunal de commerce de Marseille (Franciaország) felszámolási eljárás megindítását rendelte el a marseille‑i székhelyű Médiasucre‑rel szemben, és J.‑C. Hidoux‑t jelölte ki felszámolóbiztosnak.
9 Ezen ítélet folytán J.‑C. Hidoux ugyanezen bíróság előtt eljárást indított a robbioi (Olaszország) székhelyű Rastellival szemben. A két társaság vagyonának keveredésére hivatkozva a Médiasucre‑rel szemben indított felszámolási eljárás Rastellire történő kiterjesztését kérelmezte.
10 2008. május 19‑i ítéletében a tribunal de commerce de Marseille a rendelet 3. cikke értelmében megállapította joghatóságának hiányát azon indokból, hogy a Rastelli székhelye Olaszországban található, és Franciaországban nem volt telephelye.
11 A J.‑C. Hidoux által előterjesztett kifogás nyomán eljárva a cour d’appel d’Aix‑en‑Provence (aix‑en‑provence‑i másodfokú bíróság) 2009. február 12‑i ítéletében megváltoztatta ezen ítéletet és megállapította a tribunal de commerce de Marseille joghatóságát. E tekintetben a cour d’appel azzal érvelt, hogy a felszámolóbiztos kérelme nem fizetésképtelenségi eljárás megindítására irányult a Rastellivel szemben, hanem a Médiasucre‑rel szemben már megindított eljárás e társaságra történő kiterjesztésére, és a code de commerce L. 621‑2. cikke értelmében az ilyen kiterjesztés iránti kérelem elbírálására az eredeti eljárás megindítását elrendelő bíróság rendelkezik hatáskörrel.
12 Az ezen ítélettel szemben előterjesztett fellebbezés tárgyában eljáró Cour de cassation felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:
„1) Amennyiben valamely tagállam bírósága az adóssal szemben megindítja a fizetésképtelenségi főeljárást, abból kiindulva, hogy az adós fő érdekeltségeinek központja e tagállamban található, a […] rendelettel ellentétes‑e, ha e bíróság a nemzeti jogszabályainak azon rendelkezését alkalmazza, amely joghatóságot biztosít számára az eljárás más tagállamban székhellyel rendelkező társaságra történő kiterjesztésére, mindezt csupán annak alapján, hogy megállapítható az adós és e társaság vagyonának keveredése?
2) Amennyiben az eljárás kiterjesztése iránti kérelmet újabb fizetésképtelenségi eljárás megindításának kell tekinteni, amelynek kapcsán ahhoz, hogy az eredetileg eljáró bíróság ezen újabb eljárást lefolytathassa, bizonyítani kell, hogy az eljárás kiterjesztésével érintett társaság fő érdekeltségeinek központja e tagállamban van, e bizonyítás levezethető‑e önmagában a vagyonok keveredésének megállapításából?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Az első kérdésről
13 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a rendeletet úgy kell‑e értelmezni, hogy az a tagállami bíróság, amely valamely társasággal szemben megindítja a fizetésképtelenségi főeljárást abból kiindulva, hogy e társaság fő érdekeltségeinek központja e tagállamban található, a nemzeti jogszabályai alkalmazásával kiterjesztheti‑e ezt az eljárást egy másik tagállamban székhellyel rendelkező második társaságra pusztán a két társaság vagyonának keveredése alapján.
14 Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a rendelet nem tartalmaz sem igazságszolgáltatásra, sem jogalkotásra vonatkozó olyan joghatósági szabályt, amely kifejezetten rendelkezne a valamely tagállamban megindított fizetésképtelenségi eljárásnak a vagyonok keveredése miatt egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságra történő kiterjesztéséről.
15 A bírósági joghatóság tekintetében ugyanis a rendelet 3. cikke csak két szempontot határoz meg, amelyek két különböző típusú fizetésképtelenségi eljárásnak felelnek meg. E cikk (1) bekezdésének megfelelően az adós fő érdekeltségeinek központja – amely társaság esetében vélelmezhetően a székhely – szerinti tagállam bíróságai rendelkeznek hatáskörrel az ún. „főeljárás” megindítására, amely egyetemes joghatásokkal jár annyiban, hogy az adós azon tagállamokban található összes vagyontárgyára kiterjed, amelyekben a rendelet alkalmazandó. A hivatkozott cikk (2) bekezdése szerint később azon tagállam hatáskörrel rendelkező bírósága, ahol az adós telephellyel rendelkezik, „másodlagos” vagy „területi” eljárást indíthat, amelynek hatásai az adós utóbbi tagállam területén található vagyontárgyaira korlátozódnak (lásd ebben az értelemben a C‑341/04. sz. Eurofood IFSC ügyben 2006. május 2‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑3813. o.] 28. pontját és a C‑112/10. sz. Zaza Retail ügyben 2011. november 17‑én hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 17. pontját).
16 A rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása magában hordozza az alkalmazandó jog meghatározását is. Ugyanis mind a fizetésképtelenségi főeljárás, mind pedig a másodlagos vagy területi fizetésképtelenségi eljárás vonatkozásában annak a tagállamnak a jogát kell alkalmazni a fizetésképtelenségi eljárásra és joghatásaira, amelynek területén az eljárást megindítják (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 33. pontját és a C‑444/07. sz. MG Probud Gdynia ügyben 2010. január 21‑én hozott ítélet [EBHT 2010., I‑417. o.] 25. pontját).
17 Tekintettel e szempont fontosságára, meg kell határozni, hogy az alapügyben mely bíróság rendelkezik joghatósággal.
18 E tekintetben úgy tűnik, hogy nem hivatkoztak arra, hogy a Rastelli a Bíróság ítélkezési gyakorlatának értelmében vett telephellyel rendelkezne Franciaországban, azaz olyan struktúrával, amely gazdasági tevékenység végzése céljából minimális szintű szervezeti felépítés és bizonyos mértékű állandóság meglétét feltételezi (lásd a C‑396/09. sz. Interedil‑ügyben 2011. október 20‑án hozott ítélet [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 64. pontját). E körülmények között a rendelet 3. cikkének (2) bekezdése nem alkalmazandó.
19 Ennélfogva annak vizsgálatára kell korlátozódni, hogy alapítható‑e a fizetésképtelenségi eljárás kiterjesztése céljából indított kereset elbírálására vonatkozó joghatóság a rendelet 3. cikkének (1) bekezdésére.
20 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság megállapította, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az a rendelet (6) prembulumbekezdésének megfelelően azon tagállam bíróságainak, amelynek területén a fizetésképtelenségi eljárást megindították, joghatóságot biztosít a közvetlenül ezen eredeti fizetésképtelenségi eljárásból eredő és ahhoz szorosan kapcsolódó keresetek elbírálására is (lásd a C‑339/07. sz. Seagon‑ügyben 2009. február 12‑én hozott ítélet [EBHT 2009., I‑767. o.] 19–21. pontját). Meg kell tehát vizsgálni, hogy az olyan, a vagyonok keveredése miatt a fizetésképtelenségi eljárás kiterjesztése iránti kérelem, mint amely az alapügy tárgyát képezi, ilyen keresetnek minősül‑e.
21 J‑C. Hidoux és a francia kormány álláspontja szerint a vagyonok keveredése miatt a fizetésképtelenségi eljárás kiterjesztése iránt előterjesztett kérelmet közvetlenül az eredeti fizetésképtelenségi eljárásból eredőnek és ahhoz szorosan kapcsolódónak kell tekinteni. Álláspontjuk alátámasztása érdekében arra hivatkoznak, hogy a rendelet 4. cikke (1) bekezdésének értelmében az eredeti eljárásra alkalmazandó francia jog szerint az ilyen kiterjesztés nem vonja magával az eredetileg megindított eljárástól független új eljárás megindítását, annak pusztán az a következménye, hogy az eredeti eljárás joghatásait egy másik gazdasági szereplőre is kiterjeszti. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a Franciaországban letelepedett társasággal szemben fizetésképtelenségi főeljárást indító francia bíróság joghatósággal rendelkezik ezen eljárásnak egy másik tagállamban székhellyel rendelkező társaságra történő kiterjesztésére is.
22 Ez az elmélet tehát lényegében azon az érven alapul, miszerint a francia jogban a fizetésképtelenségi főeljárás kiterjesztése nem minősül új eljárás megindításának, hanem a már megindított eljárást kiterjeszti egy újabb adósra, amelynek a vagyona elválaszthatatlan az első adósétól.
23 Ezen eljárási egység azonban nem fedheti el a holland és az osztrák kormány, valamint az Európai Bizottság által hivatkozott azon tényt, hogy az eredeti eljárásnak egy az ezen eredeti eljárás hatálya alatt álló adóstól jogilag elkülönült új adósra történő kiterjesztése ez utóbbi tekintetében ugyanazon joghatással bír, mint a fizetésképtelenségi eljárást megindító határozat.
24 Ezt az elemzést támasztja alá végül a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon körülmény, hogy noha az eljárási egységet indokolja azon megállapítás, hogy a vagyonuk keveredése miatt a két adós valójában egységet képez, e megállapítás irreleváns a két adós jogi személyisége tekintetében.
25 Márpedig a Bíróság korábban már megállapította, hogy a rendelet által bevezetett, a tagállamok joghatóságának meghatározására vonatkozó, az adós fő érdekeltségeinek központján alapuló rendszerben minden elkülönült jogalanynak minősülő adós tekintetében külön‑külön állapítandó meg a bírósági joghatóság (a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 30. pontja).
26 Ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a valamely jogalany vonatkozásában a fizetésképtelenségi főeljárást megindító határozattal azonos joghatással bíró határozatot csak azon tagállami bíróságok hozhatnak, amelyek joghatósággal rendelkeznek az ilyen eljárás megindítására.
27 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése az ilyen eljárás megindítása tekintetében kizárólagos joghatóságot biztosít azon tagállam bíróságainak, amelynek a területén az adós fő érdekeltségeinek központja található.
28 Ennélfogva a valamely adós tekintetében e rendelkezésnek megfelelően joghatósággal rendelkezőként kijelölt bíróság számára a nemzeti jogában biztosított azon lehetőség, hogy pusztán a vagyonok keveredése miatt fizetésképtelenségi eljárás alá vonjon egy másik jogalanyt anélkül, hogy vizsgálná, hogy hol található e jogalany fő érdekeltségeinek központja, a rendelettel létrehozott rendszer megkerülését jelentené. Az ilyen lehetőség különösen különböző tagállamok bíróságai közötti pozitív joghatósági összeütközések kockázatát hordozná magában, amely összeütközéseket a rendelet éppen meg szándékozott előzni a fizetésképtelenségi eljárások Unión belüli egységes kezelésének biztosítása érdekében.
29 Az első kérdésre ezért azt a választ kell adni, hogy a rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az a tagállami bíróság, amely valamely társasággal szemben megindítja a fizetésképtelenségi főeljárást abból kiindulva, hogy e társaság fő érdekeltségeinek központja e tagállamban található, a nemzeti jogszabályai alkalmazásával csak akkor terjesztheti ki ezt az eljárást egy másik tagállamban székhellyel rendelkező második társaságra, ha bizonyítást nyer, hogy ez utóbbi társaság fő érdekeltségeinek központja az első tagállamban található.
A második kérdésről
30 Második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a rendeletet, hogy amennyiben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező társaság vonatkozásában keresetben kérik a valamely másik tagállamban egy, ez utóbbi tagállamban letelepedett másik társasággal szemben megindított fizetésképtelenségi eljárás joghatásainak kiterjesztését, önmagában e társaságok vagyona keveredésének megállapítása elegendő‑e annak bizonyításához, hogy az említett keresettel érintett társaság fő érdekeltségeinek központja szintén az utóbbi tagállamban található.
31 Mindenekelőtt emlékeztetni kell arra, hogy az adós „fő érdekeltségei központjának” a rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalma a rendeletben használt külön fogalom, amely ennek folytán önálló jelentéssel bír, és ezért egységesen, a nemzeti jogi szabályozásoktól függetlenül kell értelmezni (a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 31. pontja és a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 43. pontja). Bár a rendelet nem határozza meg az adós fő érdekeltségei központjának fogalmát, annak tartalmát megvilágítja a rendelet (13) preambulumbekezdése, amely szerint: „[a] »fő érdekeltségek központja« az a hely, ahol az adós érdekeltségeinek kezelését rendszeresen végzi, és ez harmadik személyek részéről megállapítható” (a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 32. pontja és a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 47. pontja).
32 A társaságok esetében a fő érdekeltségek vélelmezett központja a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének második mondatának megfelelően a létesítő okirat szerinti székhely. E vélelem és a rendelet (13) preambulumbekezdésének hivatkozása az érdekeltségek kezelési helyére az uniós jogalkotó azon szándékát tükrözi, hogy a joghatóság döntő tényezőjeként a társaság központi ügyintézési helyét vegyék alapul (a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 48. pontja).
33 Ugyanerre a preambulumbekezdésre hivatkozva a Bíróság megállapította, hogy az adós fő érdekeltségeinek központját objektív és harmadik személyek részéről megállapítható körülmények alapján kell beazonosítani annak érdekében, hogy a fizetésképtelenségi főeljárás megindítására joghatósággal rendelkező bíróság megállapításához fűződő jogbiztonság és az előreláthatóság biztosítva legyen. (a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 33. pontja és a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 49. pontja).
34 Társaságok vonatkozásában a Bíróság kifejtette, hogy abban az esetben, ha a társaság irányító és ellenőrző szervei a társaság létesítő okirat szerinti székhelyén találhatók, és e társaság tekintetében az ügyvezetési döntéseket harmadik személyek részéről megállapítható módon ezen a helyen hozzák, teljes körűen alkalmazást nyer a rendelet 3. cikke (1) bekezdésének második mondatában foglalt vélelem (a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 50. pontja).
35 E vélelem ugyanakkor megdönthető, ha harmadik személyek szempontjából a társaság központi ügyintézésének helye nem a létesítő okirat szerinti székhelyen található. Az uniós jogalkotó által felállított, e társaság létesítő okirat szerinti székhelye mellett szóló egyszerű vélelem figyelmen kívül hagyható, ha objektív és harmadik személyek által megállapítható tényezők egy attól eltérő valós helyzet megállapítását teszik lehetővé, mint amit a létesítő okirat szerinti székhely elhelyezkedése tükröz (a fent hivatkozott Eurofood IFSC ügyben hozott ítélet 34. pontja és a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 51. pontja).
36 E tényezők olyan átfogó vizsgálatot igényelnek, amely figyelembe veszi minden egyes eset sajátos körülményeit (a fent hivatkozott Interedil‑ügyben hozott ítélet 52. pontja).
37 A második kérdés tárgyát képező azon eset, amikor két társaság vagyona összekeveredik, a francia kormány által előadott magyarázatokból kitűnik, hogy az ilyen helyzet jellemzéséhez a nemzeti bíróság két vagylagos szempontra támaszkodik, amelyek a számlák összekeveredésén, illetve a társaságok közötti rendellenes pénzügyi kapcsolatokon, például az eszközök ellenérték nélküli átruházásának szándékos megszervezésén alapulnak.
38 Amint arra mind a francia, a holland és az osztrák kormány, mind a Bizottság hivatkozik, e körülmények általában nehezen ellenőrizhetők harmadik személyek által. Emellett a vagyonok keveredése nem jelent szükségképpen azonos érdekeltségi központot. Nem zárható ki ugyanis, hogy az ilyen keveredést két különböző tagállamban található ügyvezetési és ellenőrzési központról szervezzék meg.
39 A kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a rendeletet úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező társaság vonatkozásában keresetben kérik a valamely másik tagállamban egy, ez utóbbi tagállamban letelepedett másik társasággal szemben megindított fizetésképtelenségi eljárás joghatásainak kiterjesztését, önmagában e társaságok vagyona keveredésének megállapítása nem elegendő annak bizonyításához, hogy az említett keresettel érintett társaság fő érdekeltségeinek központja szintén az utóbbi tagállamban található. Azon vélelem megdöntéséhez, miszerint e központ a létesítő okirat szerinti székhelyen található, az szükséges, hogy valamennyi releváns tényező átfogó vizsgálata során bizonyítást nyerjen, hogy a kiterjesztés iránti keresettel érintett társaság tényleges ügyvezetési és ellenőrzési központja harmadik személyek részéről megállapítható módon az eredeti fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállamban található.
A költségekről
40 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:
1) A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2000. május 29‑i 1346/2000/EK tanácsi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az a tagállami bíróság, amely valamely társasággal szemben megindítja a fizetésképtelenségi főeljárást abból kiindulva, hogy e társaság fő érdekeltségeinek központja e tagállamban található, a nemzeti jogszabályai alkalmazásával csak akkor terjesztheti ki ezt az eljárást egy másik tagállamban székhellyel rendelkező második társaságra, ha bizonyítást nyer, hogy ez utóbbi társaság fő érdekeltségeinek központja az első tagállamban található;
2) Az 1346/2000 rendeletet úgy kell értelmezni, hogy amennyiben a valamely tagállamban székhellyel rendelkező társaság vonatkozásában keresetben kérik a valamely másik tagállamban egy, ez utóbbi tagállamban letelepedett másik társasággal szemben megindított fizetésképtelenségi eljárás joghatásainak kiterjesztését, önmagában e társaságok vagyona keveredésének megállapítása nem elegendő annak bizonyításához, hogy az említett keresettel érintett társaság fő érdekeltségeinek központja szintén az utóbbi tagállamban található. Azon vélelem megdöntéséhez, miszerint e központ a létesítő okirat szerinti székhelyen található, az szükséges, hogy valamennyi releváns tényező átfogó vizsgálata során bizonyítást nyerjen, hogy a kiterjesztés iránti keresettel érintett társaság tényleges ügyvezetési és ellenőrzési központja harmadik személyek részéről megállapítható módon az eredeti fizetésképtelenségi eljárás megindításának helye szerinti tagállamban található.
Aláírások