A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (első tanács)
2016. január 19.(*)
„Verseny – Kartellek – A gázszigetelt kapcsolóberendezésekre vonatkozó projektek piaca – Az eredeti határozat Törvényszék általi részleges megsemmisítését követően hozott határozat – Bírságok – Védelemhez való jog – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód – Kiindulási összeg – A jogsértésben való közreműködés mértéke”
A T‑404/12. sz. ügyben,
a Toshiba Corp. (székhelye: Tokió [Japán], képviselik: J. MacLennan solicitor, A. Schulz és S. Sakellariou ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: N. Khan és F. Ronkes Agerbeek, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen
elsődlegesen az [EK] 81. cikk (jelenleg az EUMSZ 101. cikk) és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban 2007. január 24‑én hozott C(2006) 6762 végleges határozatot módosító, 2012. június 27‑én hozott C(2012) 4381 final bizottsági határozat annyiban történő megsemmisítése iránti kérelme tárgyában, amennyiben a Mitsubishi Electric Corp. és a Toshiba Corp. e határozat címzettje volt (COMP/39.966 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések – bírságok”‑ügy), másodlagosan pedig a felperessel szemben kiszabott bírság összegének csökkentése iránti kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács),
tagjai: H. Kanninen elnök, I. Pelikánová (előadó) és E. Buttigieg bírák,
hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2015. április 21‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Toshiba Corp. különböző ágazatokban, különösen pedig a gázszigetelt kapcsolóberendezések (a továbbiakban: GIS) ágazatában tevékenykedő japán társaság. 2002 októbere és 2005 áprilisa között a GIS területén folytatott tevékenységét egy közös vállalkozás, a TM T & D Corp. gyakorolta, amelynek egyenlő részben volt tulajdonosa a Mitsubishi Electric Corp.‑pal (a továbbiakban: Melco), és amely 2005‑ben megszűnt.
2 2007. január 24‑én az Európai Közösségek Bizottsága elfogadta az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban hozott C(2006)6762 végleges határozatot (COMP/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügy) (a továbbiakban: 2007. évi határozat).
3 A 2007. évi határozatban a Bizottság megállapította, hogy 1988. április 15. és 2004. május 11. között a GIS európai gazdasági térségbeli piacán fennállt az EK 81. cikk és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás 53. cikkének egységes és folyamatos megsértése, és az említett határozat címzettjeivel – amelyek a GIS európai és japán gyártói voltak – olyan bírságokat szabott ki, amelyek összegét a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményben (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) kifejtett módszer alkalmazásával számította ki.
4 A 2007. évi határozat tárgyát képező jogsértés három alapvető elemből állt:
– egy 1988. április 15‑én Bécsben aláírt megállapodásból (a továbbiakban: GQ‑megállapodás), amelynek tárgya a GIS‑projektek világszinten történő elosztása volt olyan szabályok szerint, amelyekben a „becsült történeti piaci részesedéseket” nagyban tükröző kvóták fenntartása érdekében állapodtak meg; a megállapodás, amely az Egyesült Államok, Kanada, Japán és 17 nyugat európai ország kivételével az egész világra alkalmazandó volt, a japán gyártóknak odaítélt „közös japán kvóta” és az európai gyártóknak odaítélt „közös európai kvóta” elosztásán alapult;
– egy párhuzamos megállapodásból (a továbbiakban: közös megállapodás), amelynek értelmében egyrészt a Japánban található GIS‑projektek a kartell japán tagjai, míg a kartell európai tagjainak országaiban található GIS‑projektek a kartell európai tagjai részére voltak fenntartva, másrészt pedig az egyéb európai országokban található GIS‑projektek szintén az európai csoport részére voltak fenntartva, mivel a japán gyártók kötelezettséget vállaltak arra, hogy az Európában található projektekre vonatkozóan nem nyújtanak be ajánlatokat; ugyanakkor e kötelezettségvállalás ellenében az ilyen projekteket be kellett jelenteni a japán csoportnak, és be kellett számítani a GQ‑megállapodásban meghatározott „közös európai kvótába”;
– egy 1988. április 15‑én Bécsben aláírt, „E‑Group Operation Agreement for GQ‑Agreement” című megállapodásból (a továbbiakban: EQ‑megállapodás), amelyet a gyártók európai csoportjának tagjai írtak alá, és amelynek tárgya a GQ megállapodás értelmében az említett csoportnak kiosztott GIS‑projektek felosztása volt.
5 A 2007. évi határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a felperes az 1988. április 15. és 2004. május 11. közötti időszakban vett részt a jogsértésben.
6 A 2007. évi határozat 1. cikkében megállapított jogsértés tekintetében a Bizottság a felperessel szemben a 2007. évi határozat 2. cikkében 90 900 000 euró összegű bírságot szabott ki, amelyből a TM T & D által elkövetett jogsértésnek megfelelő 4 650 000 euró megfizetéséért a Melcóval egyetemlegesen felelős.
7 2007. április 18‑án a felperes keresetet nyújtott be a 2007. évi határozat ellen.
8 A 2011. július 12‑i Toshiba kontra Bizottság ítéletben (T‑113/07, EBHT, EU:T:2011:343) a Törvényszék egyrészt a felperes keresetét elutasította annyiban, amennyiben az a 2007. évi határozat 1. cikkének megsemmisítésére irányult. Másrészt a 2007. évi határozat 2. cikkének h) és i) pontját megsemmisítette annyiban, amennyiben azok a felperesre vonatkoztak, azzal az indokkal, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a bírság összegének számítása keretében a felperest illetően más referenciaévet választott, mint a jogsértés európai résztvevői esetében.
9 2011. szeptember 23‑án a felperes a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ellen fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz.
10 2012. február 15‑én a Bizottság tényállást közlő levelet küldött a felperesnek, amelyben az szerepelt, hogy a Bizottság a felperessel szemben bírságot kiszabó új határozatot szándékozik elfogadni (a továbbiakban: tényállást közlő levél). A Bizottság kifejtette azokat a tényeket, amelyek e bírság összegének számítása szempontjából szerinte relevánsak voltak, figyelembe véve a Toshiba kontra Bizottság ítéletet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343).
11 2012. március 7‑én és 23‑án a felperes előterjesztette a tényállást közlő levélre vonatkozó észrevételeit.
12 2012. június 12‑én találkozóra került sor a felperes képviselői és a Bizottságnak az üggyel foglalkozó munkacsoportja között.
13 A 2012. június 27‑i C(2012) 4381 bizottsági határozat – amely a 2007. évi határozatot annyiban módosította, amennyiben annak a Melco és a felperes volt a címzettje (COMP/39.966 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések – bírságok”‑ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) – akként módosította a 2007. évi határozat 2. cikkét, hogy azt kiegészítette az új h) és i) ponttal. A h) pont értelmében a Bizottság a felperessel szemben 4 650 000 euró összegű bírságot szabott ki, amelyet a Melcóval egyetemlegesen kellett megfizetnie. Az i) pont értelmében a Bizottság 56 793 000 euró összegű bírságot szabott ki a felperessel szemben, amelynek megfizetéséért egyedül volt felelős.
14 A Törvényszék által a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) kifogásolt egyenlőtlen bánásmód orvoslása érdekében a Bizottság a megtámadott határozatban a GIS 2003. évi világszintű forgalmait vette alapul. Mivel ebben az évben a felperes és a Melco GIS‑sel kapcsolatos tevékenységeit a TM T&D gyakorolta, a Bizottság a 2003. év vonatkozásában az ő forgalmát vette figyelembe (a megtámadott határozat (59) és (60) preambulumbekezdése).
15 Így először is, a kartell különböző résztvevőinek saját közreműködéseit kifejezésre juttatni hivatott eltérő bánásmód keretében a Bizottság kiszámította a TM T&D‑nek a GIS‑sel kapcsolatos 2003. évi piaci részesedését (15–20%), és azt a 2007. évi határozat (482)–(488) preambulumbekezdésében kialakított kategorizálás szerinti második kategóriába sorolta be. Következésképpen a Bizottság a TM T&D vonatkozásában 31 000 000 euró hipotetikus kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdése).
16 Másodszor, annak kifejezésre juttatása érdekében, hogy a TM T&D létrehozatalát megelőző időszakban a felperes és a Melco egyenlőtlen mértékben volt képes közreműködni a jogsértésben, a Bizottság a TM T&D‑vel szembeni kiindulási összeget olyan arányban osztotta fel a részvényesei között, hogy mennyi GIS‑t értékesítettek 2001‑ben, vagyis a TM T&D létrehozatalát megelőző utolsó teljes évben. Következésképpen a Bizottság a felperessel szemben 10 863 199 euró kiindulási összeget, a Melcóval szemben pedig 20 136 801 euró kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (62) és (63) preambulumbekezdése).
17 Harmadszor, a bírság elrettentő hatásának biztosítása érdekében a Bizottság a felperessel szemben a 2005. évi forgalma alapján 2‑es elrettentési együtthatót alkalmazott (a megtámadott határozat (69)–(71) preambulumbekezdése).
18 Negyedszer, a jogsértésnek a TM T&D létrehozatalát megelőző időtartamának kifejezésre juttatása érdekében a Bizottság a felperessel szembeni kiindulási összeget 140%‑kal növelte (a megtámadott határozat (73)–(76) preambulumbekezdése).
19 Ötödször, a jogsértés TM M&D tevékenységi időszakára eső időtartamának kifejezésre juttatása érdekében a Bizottság a felperessel és a Melcóval szemben egyetemlegesen olyan összeget szabott ki, amely a TM M&D‑vel szembeni kiindulási összeg 15%‑ának felelt meg (a megtámadott határozat (77) preambulumbekezdése).
20 Végül hatodszor, az egyetemlegesen kiszabott bírság összegét a Bizottság megszorozta a felperessel szembeni elrettentési együtthatóval, az e szorzásból eredő azon összeget pedig, amely meghaladta az egyetemleges bírság összegét, a felperessel szemben egyénileg szabta ki (a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdése).
Az eljárás és a felek kérelmei
21 A Törvényszék Hivatalához 2012. szeptember 12‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
22 A Törvényszék negyedik tanácsának elnöke 2013. május 2‑i végzésével az eljárást a C‑498/11. P. sz., Toshiba Corp. kontra Bizottság ügyben hozott ítélet kihirdetéséig felfüggesztette.
23 Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót az első tanácsba osztották be, amelynek következésképpen a jelen ügyet kiosztották.
24 A Bíróság a 2013. december 19‑i Siemens kontra Bizottság ítéletben (C‑239/11 P, C‑489/11 P és C‑498/11 P, EU:C:2013:866) elutasította a felperes által a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ellen benyújtott fellebbezést. Így a Törvényszék a jelen ügyben folytatta az eljárást.
25 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (első tanács) 2015. február 3‑án úgy határozott, hogy megnyitja az eljárás szóbeli szakaszát, és a Törvényszék 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 64. cikkében meghatározott pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket egy irat benyújtására, és írásban kérdéseket intézett hozzájuk. A felek eleget tettek a Törvényszék felhívásainak.
26 A 2015. április 15‑i, az ügy iratanyagába felvett levélben a felperes előterjesztette a Bizottság által a Törvényszék kérdéseire adott válaszokkal kapcsolatos észrevételeit. E levél mellékleteként olyan összefoglalót küldött a Törvényszéknek, amelyet az ügyvédjei a 2012. június 12‑i találkozót követően készítettek.
27 A Törvényszék a 2015. április 21‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszaikat.
28 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozatot;
– másodlagosan csökkentse a bírság összegét;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, beleértve a bankgaranciával kapcsolatban felmerült költségeket is.
29 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet mint részben nyilvánvalóan elfogadhatatlant, részben pedig mint nyilvánvalóan minden jogi alapot nélkülözőt, utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
A megtámadott határozat megsemmisítése iránti elsődleges kérelemről
30 A keresetlevelében a felperes az elsődleges kérelmének alátámasztása érdekében öt jogalapra hivatkozik. Az első jogalap a megfelelő ügyintézés és az arányosság elvének megsértésén alapul. A második jogalap a felperes védelemhez való jogának a megsértésén alapul. A harmadik jogalap a bírság kiindulási összegét illetően az egyenlő bánásmód elvének a megsértésén alapul. A negyedik jogalap az indokolási kötelezettség megsértésén alapul. Az ötödik jogalap az egyenlő bánásmód elve annak meghatározásával kapcsolatos megsértésén alapul, hogy a jogsértés európai résztvevőihez képest milyen mértékű a felperes felelőssége.
31 A Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszként a felperes akként nyilatkozott, hogy a Siemens kontra Bizottság ítélet (fenti 24. pont, EU:C:2013:866) kihirdetését követően eláll az első jogalapjától. Következésképpen csak a második, harmadik, negyedik és ötödik jogalapot kell megvizsgálni. E tekintetben a Törvényszék úgy ítéli célszerűnek, hogy először a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárással és az e határozat indokolásával kapcsolatos jogalapokat, vagyis a második és a negyedik jogalapot vizsgálja meg, mielőtt kitérne a harmadik és az ötödik jogalapra, amelyek a bírságösszeget illetően az említett határozatban elvégzett számítás megalapozottságára vonatkoznak.
A felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított második jogalapról
32 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát, mivel egyrészt a megtámadott határozat elfogadását megelőzően nem küldött új kifogásközlést, másrészt pedig a tényállást közlő levélben nem érintette a kiszabott bírság összegének számítása szempontjából jelentős valamennyi elemet.
33 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
– A második jogalapnak az új kifogásközlés hiányára alapított első részéről
34 A második jogalap első része keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozat elfogadását megelőzően ahelyett, hogy egyszerűen tényállást közlő levelet intéz a felpereshez, új kifogásközlést kellett volna küldenie neki.
35 A felperes e tekintetben emlékeztet arra, hogy a kifogásközlés a bizottsági határozat címzettje meghallgatáshoz való jogát garantáló „alapvető eljárási biztosítéknak” minősül, és azt állítja, hogy a tényállást közlő levél nem nyújtja ugyanazokat a garanciákat, különösen azért, mert nem teszi lehetővé, hogy a Bizottság üggyel foglalkozó munkacsoportjának független meghallgatási tisztviselője előtti meghallgatást kérjenek.
36 E tekintetben a felperes szerint a Bizottság tévesen állítja, hogy kifogásközlésre csak akkor van szükség, ha új kifogásokat hoz fel. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis kifogásközlésre azért van szükség, hogy az érintett vállalkozás ne csupán a jogsértés megállapításával szemben védekezhessen, hanem az újabb bírság kiszabásával szemben is. E következtetést a felperes szerint megerősíti az [EUMSZ] 101. és az [EUMSZ] 102. [cikkel] kapcsolatos eljárások lefolytatására vonatkozó legjobb gyakorlatokról szóló bizottsági közlemény (HL 2011. C 308., 6. o.; a továbbiakban: legjobb gyakorlatokról szóló közlemény), valamint a Bizottság versenypolitikáért felelős tagjának nyilatkozatai. Hasonlóképp, az új kifogásközlés elfogadása megfelel a Bizottság által a jelenlegihez hasonló olyan ügyekben követett határozathozatali gyakorlatnak, amelyekben az európai uniós bíróság megsemmisített valamely határozatot.
37 A felperes hozzáteszi, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a megsemmisített eljárás felváltására irányuló eljárást főszabály szerint pontosan onnan kell folytatni, ahol a jogellenesség bekövetkezett. A jelen ügyben az a hiba, amely a 2007. évi határozat megsemmisítését indokolta, a felperes szerint olyan anyagi jogi hiba, amely elkerülhetetlenül kihatott az e határozatot előkészítő intézkedések érvényességére, ami magában foglalja, hogy új kifogásközlésre lett volna szükség.
38 A Bizottság úgy véli, hogy mivel a felperessel szemben nem állapított meg új körülményeket, a jelen ügyben nem volt szükség új kifogásközlésre.
39 Az ítélkezési gyakorlat szerint a kifogásközlésnek tartalmaznia kell a kifogások kellően világosan, akár tömören megfogalmazott ismertetését ahhoz, hogy az érdekeltek ténylegesen megismerhessék a Bizottság által nekik felrótt magatartásokat. A kifogásközlés ugyanis csak ezzel a feltétellel képes betölteni az uniós rendeletekben kijelölt feladatát, amelynek lényege, hogy minden szükséges bizonyítékot a vállalkozások rendelkezésére kell bocsátani ahhoz, hogy ténylegesen érvényre juttathassák védekezésüket azelőtt, hogy a Bizottság végleges határozatot fogadna el (lásd: 2006. március 15‑i BASF kontra Bizottság ítéletet, T‑15/02, EBHT, EU:T:2006:74, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
40 Ami a védelemhez való jognak a bírságok kiszabása tekintetében történő gyakorlását illeti, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a Bizottság – ha kifejezetten jelzi a kifogásközlésében, hogy meg fogja vizsgálni: ki kell‑e szabni bírságot az érintett vállalkozásokra, és megfogalmazza azokat a fő ténybeli és jogi elemeket, amelyek bírságot vonhatnak maguk után, mint például a feltételezett jogsértés súlya és időtartama, továbbá az a tény, hogy ez utóbbit „szándékosan vagy gondatlanságból” követették‑e el – teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét. Így megadja a vállalkozásoknak a szükséges adatokat ahhoz, hogy ne csak a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírságkiszabás tényével szemben is megvédhessék magukat (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 Ebben az összefüggésben attól fogva, hogy megadja azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyekre a bírságok összegének kiszámítását alapozza, a Bizottság nem köteles közelebbről megjelölni, hogy ezeket az egyes elemeket hogyan veszi figyelembe a bírság összegének meghatározásakor. Az előirányzott bírságok összegére vonatkozó utalás azt megelőzően, hogy a vállalkozásoknak módjukban állt volna benyújtani az észrevételeiket az ellenük felhozott kifogások tekintetében, a Bizottság határozatának megelőlegezését jelentené, ami nem lenne helyénvaló (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 62. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
42 A jelen ügyben nem vitatott, hogy a Bizottság a 2007. évi határozat meghozatalát megelőzően, 2006. április 20‑án kifogásközlést küldött a felperesnek (a továbbiakban: a 2006. évi kifogásközlés). Figyelembe véve, hogy a megtámadott határozat kifejezetten kimondja, hogy a 2007. évi határozatot módosító határozatnak minősül, az elfogadásának eljárása a 2007. évi határozat elfogadásához vezető eljárás meghosszabbításába illeszkedik. E körülmények között annak vizsgálata érdekében, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás során tiszteletben tartották‑e a felperes védelemhez való jogát, figyelembe lehet venni a 2006. évi kifogásközlés tartalmát, amennyiben azt a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem vonta kétségbe.
43 E tekintetben a 2006. évi kifogásközlés 9.2. pontjában a Bizottság kifejezetten kijelentette, hogy az említett dokumentum címzettjeivel szemben bírságokat szándékozik kiszabni (a (408) preambulumbekezdés), és pontosan megjelölte az e bírságok összegének meghatározása szempontjából alapvető jelentőségű tényezőket (a (409)–(416) preambulumbekezdés), így többek között a jogsértés súlyát, annak szándékos és tartós jellegét, a kartell titkos és intézményesített jellegét, annak földrajzi kiterjedését, a különböző vállalkozások által elkövetett jogsértés viszonylagos súlyát – különösen a vállalkozások részvételének időtartama és a GIS‑piacon fennálló jelentőségük vonatkozásában –, valamint a bírságok elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot.
44 Így ellentétben azzal, amit a felperes a tárgyalás során állított, a 2006. évi kifogásközlés megfelel a fenti 40. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által a védelemhez való jog tiszteletben tartását illetően meghatározott követelményeknek.
45 Ezenkívül, jóllehet a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) megsemmisítette a 2007. évi határozatot annyiban, amennyiben az a felperessel szemben bírságot szabott ki, nem vonta kétségbe a bírság összegének kiszámítására vonatkozó, a 2006. évi kifogásközlésben kifejtett és a fenti 43. pontban összefoglalt jogi és ténybeli elemek hitelességét, relevanciáját vagy megalapozottságát.
46 Különösen, a Törvényszék nem kifogásolta a Bizottságnak sem azt a szándékát, hogy biztosítsa a bírságok elrettentő hatását, sem pedig azt a döntését, hogy a különböző vállalkozásoknak a GIS‑piacon fennálló jelentőségét illetően kifejezésre juttassa az általuk elkövetett jogsértés viszonylagos súlyát, mivel annak megállapítására szorítkozott, hogy a jelen ügy körülményei között nem volt indokolt ez utóbbi műveletet a különböző vállalkozások tekintetében különböző referenciaévekre alapítani.
47 Következésképpen a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2006:343) tett megállapításokkal nem ellentétes, ha a 2006. évi kifogásközlésben a bírságösszeg meghatározását illetően tett utalásokat figyelembe veszik annak ellenőrzése során, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető eljárás keretében tiszteletben tartották‑e a felperes védelemhez való jogát.
48 A felperes által a második jogalap első részének alátámasztása érdekében előadott érvek nem vonhatják kétségbe e következtetést.
49 Így a felperes arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, amely szerint a kifogásközlésre annak érdekében van szükség, hogy az érintett vállalkozás ne csupán a jogsértés megállapításával szemben védekezhessen, hanem az olyan bírság kiszabásával szemben is, amelyet a korábbi kifogásközlés nem említett (2000. március 15‑i Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, T‑25/95, T‑26/95, T‑30/95–T‑32/95, T‑34/95–T‑39/95, T‑42/95–T‑46/95, T‑48/95, T‑50/95–T‑65/95, T‑68/95–T‑71/95, T‑87/95, T‑88/95, T‑103/95 és T‑104/95, EBHT, EU:T:2000:77, 480. pont).
50 Márpedig ez az ítélkezési gyakorlat arra az esetre vonatkozik, amikor a Bizottság a végleges határozatban vállalkozásokkal és szakmai szövetségekkel szemben egyaránt bírságokat szabott ki, míg a kifogásközlés a Bizottságnak csupán azon szándékára utalt, hogy a vállalkozásokkal szemben szabjon ki bírságokat. Így a Bizottság megsértette az érintett szakmai szövetségek védelemhez való jogát, amennyiben a közigazgatási eljárás során nem hívta fel őket arra, hogy terjesszék elő a Bizottság azon hatáskörének esetleges gyakorlására vonatkozó észrevételeiket, hogy velük szemben bírságot szabjon ki (Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 49. pont, EU:T.2000:77, 480. pont).
51 Ezzel szemben a jelen ügyben a 2006. évi kifogásközlés (408) preambulumbekezdése kifejezetten utalt a Bizottság azon szándékára, hogy az említett dokumentum címzettjeivel szemben bírságokat szabjon, ideértve a felperest is. Következésképpen a Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ítélet (fenti 49. pont, EU:T:2000:77) a Törvényszék igazán eltérő körülmények között hozta, vagyis az nem támaszthatja alá a felperes érveinek megalapozottságát.
52 Ugyanezt kell megállapítani a Bizottság azon állítólagos határozathozatali gyakorlatát illetően, amely három határozatot foglal magában.
53 A 2006. november 8‑án ismételten elfogadott, 1994. február 16‑i 94/215/ESZAK bizottsági határozatot (COMP/38.907 – „acélgerendák”‑ügy) illetően ugyanis az újabb kifogásközlés elküldése amiatt történt, hogy a korábbi kifogásközlést a Bizottság a TradeArbed SA‑nak küldte, miközben a bírságot végső soron az anyavállalatával, az Arbed SA‑val szemben szabta ki. A 2006. december 20‑án ismételten elfogadott, 1998. január 21‑i 98/247/ESZAK bizottsági határozatot (COMP/39.234 – „ötvözetfelár”‑ügy, ismételt elfogadás) illetően a jogellenesség abban állt, hogy a végleges határozatban a Bizottság a ThyssenKrupp Stainless AG‑t anélkül nyilvánította felelősnek a Thyssen Stahl AG kartellben való részvételéért, hogy e betudást a kifogásközlésben előrejelezte volna, ennek következtében pedig anélkül, hogy a ThyssenKrupp Stainless e tekintetben védekezhetett volna. Ami a 2010. június 23‑án ismételten elfogadott, 2001. december 20‑i bizottsági határozatot (COMP/36.212 – „önmásoló papír”‑ügy) illeti, a jogellenesség épp ellenkezőleg abban állt, hogy a Bolloré SA a korábbi kifogásközlésből nem tudta levezetni a Bizottság azon szándékát, hogy a Bolloré SA‑nak a kartellben való közvetlen közreműködését is figyelembe vegye, ne pedig csupán a leányvállalata, a Copigraph közreműködését.
54 Így a fenti három esetben az új kifogásközlés elküldése abból eredt, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy olyan magatartásokat ró a vállalkozások terhére, amelyeket a korábbi kifogásközlés nem érintett. A jelen ügyben nem ez a helyzet, amit egyébként a felperes sem vitat.
55 Ami a legjobb gyakorlatokról szóló közleményt illeti, a bírságok kiszabásával kapcsolatban a kifogásközlés tartalmáról szóló pontok szövege a következő:
„84. A kifogásközlés egyértelműen jelzi, hogy a Bizottság kíván‑e bírságot kiszabni a vállalkozásokra, amennyiben a kifogások továbbra is fennállnak (1/2003/EK rendelet 23. cikke). Ebben az esetben a kifogásközlés hivatkozik a bírságkiszabási iránymutatásban [...] meghatározott vonatkozó elvekre. A kifogásközlésben a Bizottság megjelöli azokat a alapvető tényeket és jogi problémákat, többek között a jogsértés időtartamát és súlyosságát, amelyek a bírság kiszabását eredményezhetik, illetve azt, hogy a jogsértést szándékosan vagy gondatlanságból követték el. A kifogásközlés kellő pontossággal azt is megemlíti, hogy bizonyos tények [súlyosító] körülménynek, illetve, adott esetben, enyhítő körülménynek számíthatnak.
85. Bár e tekintetben semmilyen jogi kötelezettsége nincs, az átláthatóság érdekében a Bizottság mégis arra törekszik, hogy a kifogásközlésben (a rendelkezésére álló adatok alapján) a bírság bármely utólagos számítása szempontjából releváns további információkkal szolgáljon, többek között az eladások értékének meghatározásához figyelembe vett vonatkozó eladási adatokat és éve(ke)t tekintve. Ezt az információt a kifogásközlés kiadása után is a felek rendelkezésére lehet bocsátani. A felek mindkét esetben lehetőséget kapnak arra, hogy észrevételeiket megtegyék.”
56 Márpedig először is, mint azt a Bizottság is előadja, a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 7. pontja kifejezetten kimondja, hogy „[az említett] közlemény nem keletkeztet semmilyen új jogot vagy kötelezettséget, és nem módosítja az [EUM‑S]zerződésből [...], az 1/2003/EK rendeletből, a végrehajtási rendeletből és az Európai Unió ítélkezési gyakorlatából eredő jogokat vagy kötelezettségeket”. Így a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény semmiképpen nem térhet el a fenti 39–41. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlattól.
57 Továbbá ugyanezen megállapítás annál inkább érvényes a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 85. pontjában említett információkat illetően, amennyiben a Bizottság kifejezetten kimondta, hogy nem áll fenn jogi kötelezettség ezen információknak a kifogásközlésben történő feltüntetésére, mindazonáltal pedig ezeket az információkat később is közölheti az érintett vállalkozásokkal.
58 Végül a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 84. pontjában említett információk megfelelnek a fenti 39–41. pontban kifejtett ítélkezési gyakorlat szerinti információknak. E körülmények között a fenti 43–44. pontban lefolytatott vizsgálatból kitűnik, hogy a 2006. évi kifogásközlés megfelel a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény 84. pontjában meghatározott követelményeknek.
59 Következésképpen a legjobb gyakorlatokról szóló közlemény vizsgálata nem támasztja alá a felperes állításait.
60 Ugyanez a helyzet a 2011. április 14‑i, a Bizottság versenypolitikáért felelős tagjától származó és a felperes által hivatkozott nyilatkozatokat illetően. Egyrészt ugyanis az ilyen nyilatkozatok nem kötelezhetik a Bizottságot az olyan határozatok elfogadása során, amelyek a versenyjog szabályainak megsértéséért bírságokat szabnak ki. Másrészt, a Bizottság említett tagjának a felperes által hivatkozott állásfoglalása a jövőre vonatkozó politikai kötelezettségvállalást fogalmaz meg, nem pedig egy már fennálló, kötelező erejű jogszabályt juttat kifejezésre.
61 A felperes azt is előadja, hogy az a hiba, amely a 2007. évi határozat megsemmisítését indokolta, olyan anyagi jogi hiba, amely elkerülhetetlenül kihatott az e határozatot előkészítő intézkedések érvényességére, ami a felperes szerint magában foglalja, hogy új kifogásközlésre lett volna szükség.
62 Ugyanakkor a felperes nem jelöli meg, hogy a 2007. évi határozatot előkészítő intézkedéseket miért tette volna érvénytelenné a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343).
63 Ezenkívül mindenesetre, mint az a fenti 45. és 46. pontban lényegében már megállapítást nyert, a Törvényszék által a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) megfogalmazott kifogások nem vonatkoztak sem a felperes által elkövetett jogsértés ténybeli azonosítására és jogi mérlegelésére, sem pedig a bírság összegének meghatározása során figyelembe veendő tényezők meghatározására. A Törvényszék kizárólag a részletes számítás alapjául szolgáló referenciaadatok megválasztását bírálta felül, következésképpen pedig ez minősül az egyetlen olyan előkészítő intézkedésnek, amelyet a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) érvénytelenné tehet. Márpedig a fenti 39–41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy ezt a számítást nem kell a kifogásközlésben elvégezni, mivel az érintett vállalkozások védelemhez való joga szempontjából elegendő a releváns tényezők megjelölése. Következésképpen az előkészítő intézkedésekkel kapcsolatos érv sem támasztja alá, hogy a jelen ügyben új kifogásközlésre lett volna szükség.
64 Az eddigiek összességére tekintettel meg kell állapítani először is, hogy a 2006. évi kifogásközlés a felperes rendelkezésére bocsátotta az érdemi védekezéséhez szükséges információkat, ideértve a bírság kiszabásával kapcsolatos információkat is, továbbá hogy ezen információk hitelességét, relevanciáját és megalapozottságát nem érintette a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), végül pedig, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban a 2006. évi kifogásközlés szerintiekhez képest nem állapított meg új körülményeket a felperessel szemben.
65 E körülmények között a Bizottság nem volt köteles új kifogásközlést küldeni a felperesnek, amiből az következik, hogy a második jogalap első részét el kell utasítani.
– A második jogalapnak a kiegészítő összeget illetően a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértésére alapított második részéről
66 A második jogalap második részében a felperes azt állítja, hogy megsértették a védelemhez való jogát azáltal, hogy a tényállást közlő levél nem tért ki a kiszabott bírság összegének számítása szempontjából jelentős valamennyi körülményre, a Bizottság azon kötelezettsége ellenére, hogy e levélben e számítás módszerét illetően a lehető legtöbb adatot feltüntesse.
67 A tényállást közlő levél ugyanis nem tett említést a Bizottság azon szándékáról, hogy a 4,65 millió euró összegű bírság vonatkozásában olyan kiegészítő összeget szabjon ki, amely a fenti 20. pont szerinti, a TM T&D tevékenységi időszakát illetően a felperessel szemben alkalmazott elrettentési együtthatóból ered (a továbbiakban: kiegészítő összeg).
68 Következésképpen a felperes azt állítja, hogy nem terjeszthette elő a kiegészítő összegnek a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdése szerinti alkalmazására vonatkozó észrevételeit, amiből az következik, hogy a Bizottság megsértette a védelemhez való jogát.
69 A felperes ezenkívül úgy véli, hogy téves a kiegészítő összegnek a TM T&D‑vel szemben kiszabott bírságon felüli kiszabása.
70 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
71 A védelemhez való jog megsértésére alapított kifogást illetően emlékeztetni kell arra, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett személynek a közigazgatási eljárásban alkalmat biztosítsanak arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő a Bizottság által felhozott tények és körülmények fennállásával és jelentőségével, valamint azon dokumentumokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság a Szerződés állítólagos megsértését alapítja (2004. január 7‑i Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, C‑204/00 P, C‑205/00 P, C‑211/00 P, C‑213/00 P, C‑217/00 P és C‑219/00 P, EBHT, EU:C:2004:6, 66. pont).
72 Ezenkívül a fenti 40. pont már felidézte, hogy amennyiben a Bizottság a kifogásközlésében kifejezetten feltünteti, hogy meg fogja vizsgálni, hogy az érintett vállalkozásokkal szemben helye van‑e bírság kiszabásának, valamint feltünteti azokat a fő ténybeli és jogi elemeket, amelyek bírság kiszabásához vezethetnek, teljesíti a vállalkozások meghallgatáshoz való jogának tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségét, mivel megadja a vállalkozásoknak a szükséges adatokat ahhoz, hogy ne csak a jogsértés megállapításával szemben, hanem a bírságkiszabás tényével szemben is megvédhessék magukat (lásd: BASF kontra Bizottság ítélet, fenti 39. pont, EU:T:2006:74, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
73 A jelen ügyben a megtámadott határozat (78) preambulumbekezdésésből kifejezetten kitűnik, hogy a kiegészítő összeg a felperessel szemben kiszabott bírság elrettentő hatásának biztosítására irányul. Márpedig, mint az a fenti 43. pontban megállapítást nyert, a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot megfelelően kifejezésre juttatta a 2006. évi kifogásközlés 9.2 pontja, amely a jelen ügyben figyelembe vehető (lásd a fenti 42. pontot). Következésképpen a Bizottság a kiegészítő összeget illetően tiszteletben tartotta a fenti 40. és 72. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatban meghatározott követelményeket.
74 E megállapítás ugyanakkor nem változtat azon, hogy a kifogásközlés elküldését követően a Bizottság a fenti 71. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében köteles volt további információkat szolgáltatni a felperesnek azzal kapcsolatban, hogy milyen módszerekkel kívánja megvalósítani a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékát, annak érdekében, hogy a felperes számára lehetővé tegye az ezzel kapcsolatos álláspontjának érdemi kifejtését, ideértve a kiegészítő összeg kiszabását is.
75 Ugyanakkor ellentétben azzal, amit a felperes sugall, mivel a tényállást közlő levélnek nincs különleges eljárásjogi helyzete, nem szükséges, hogy a Bizottság pontosan ebben a dokumentumban fejtse ki a kérdéses információkat. Inkább azt kell megvizsgálni, hogy a megtámadott határozat elfogadásához vezető egész eljárás lefolytatására tekintettel megfelelően lehetővé tették‑e a felperes számára, hogy megértse e szándékot, és arra reagálhasson.
76 Először is, e tekintetben meg kell állapítani, hogy az ezzel összefüggésben releváns információk kiderülnek a 2007. évi határozatból. E határozat (491) preambulumbekezdése ugyanis meghatározza a felperessel szemben alkalmazandó elrettentési együtthatót, míg az (503) preambulumbekezdése a felperes által a tárgyaláson előadottakkal ellentétben kifejezetten kimondja, hogy a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában a Bizottság az ugyanezen együttható alapján kiszámított kiegészítő összeget fog kiszabni a felperessel szemben. E preambulumbekezdések alapján tehát a felperesnek módjában állt megérteni, hogy a Bizottság a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában is biztosítani kívánta a bírság elrettentő hatását.
77 Másodszor, a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) semmi nem enged arra következtetni, hogy jogellenes vagy nem megfelelő lenne a Bizottság azon döntése, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság elrettentő hatását a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában is biztosítani kívánja, mivel ez az ítélet nem érinti ezt a kérdést.
78 Harmadszor, a tényállást közlő levél 20. pontjában a Bizottság kifejtette, hogy a Toshiba kontra Bizottság ítéletet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) követően elfogadandó új határozatban nem hoz majd fel új kifogásokat a felperessel szemben, továbbá hogy az új bírságot a tényállásnak a 2007. évi határozatban lefolytatott mérlegelése alapján fogja kiszámítani, tiszteletben tartva ugyanakkor a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) és a 2011. július 12‑i Mitsubishi Electric kontra Bizottság ítéletben (T‑133/07, EBHT, EU:T:2011:345) kialakított elveket. A tényállást közlő levél 22., 31. és 32. pontjában a Bizottság emlékeztetett arra a szándékára, hogy a bírság összegét az elrettentő hatásának biztosításához kellően magas szinten határozza meg, és pontosította, hogy az ezzel kapcsolatos mérlegelését a felperes és a Melco teljes forgalmára fogja alapítani. A tényállást közlő levél 21. és 41. pontjában a Bizottság felhívta a felperest és a Melcót, hogy terjesszék elő észrevételeiket különösen a számítás módszerével és a releváns paraméterekkel kapcsolatban, ennek érdekében pedig határidőt tűzött számukra.
79 Így a tényállást közlő levél olvasata alapján a felperesnek módjában állt megérteni egyrészt azt, hogy amennyiben a 2007. évi határozattal kiszabott bírság összegének számítási paraméterei összhangban vannak a Toshiba kontra Bizottság ítélettel (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), azokat a Bizottság az elfogadandó határozatban is át fogja venni, másrészt pedig azt, hogy e paraméterek magukban foglalják a bírság elrettentő hatásának biztosítására irányuló szándékot. Márpedig, mivel ugyanezen szándék alapján a Bizottság a 2007. évi határozatban a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában kiegészítő összeget szabott ki a felperessel szemben, a felperesnek módjában állt megérteni, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban hasonló kiegészítő összeget szabhat ki vele szemben.
80 A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a tényállást közlő levél a 31. és 32. pontjában a kiegészítő összeg kiszabását illetően nem utalt a 2007. évi határozatra, míg a bírságösszeg kiszámításának egyéb vetületeit illetően – különösen e levél 26. és 39. pontjában – utalt arra.
81 Anélkül, hogy ki kellene térni ezen érvnek a Bizottság által vitatott elfogadhatóságára, elegendő megjegyezni, hogy – mint azt a fenti 78. és 79. pont is megemlíti – az a körülmény, hogy a Bizottság az elfogadandó határozatot a lehető legteljesebb mértékben a 2007. évi határozatban alapul vett paraméterekre fogja alapítani, világosan kitűnik a tényállást közlő levélből, különösen pedig annak 20. pontjából, annak ellenére is, hogy az említett levél 31. és 32. pontja nem tartalmaz kifejezett utalást a 2007. évi határozatra.
82 Negyedszer, a felperes a tényállást közlő levélre vonatkozó észrevételeinek 21. és 22 pontjában anélkül hivatkozott a vele szemben alkalmazandó elrettentési együtthatóra, hogy felvetette volna az azzal az időszakkal kapcsolatos kérdést, amelynek tekintetében azt alkalmazni kellett. Így a felperes által a tényállást közlő levélre tett észrevételek ezen időszak meghatározását illetően nem jeleznek bizonytalanságot.
83 Ötödször, a felek között nézetkülönbség áll fenn azon kérdést illetően, hogy az elrettentési együtthatónak a TM T&D tevékenységi időszakát érintő alkalmazására hivatkoztak‑e a 2012. június 12‑i találkozó során. A Bizottság azt állítja, hogy hivatkoztak, amit az e találkozóról készített belső jegyzőkönyvre utalással igyekszik alátámasztani. A felperes ellenzi a Bizottság értelmezését, utalva az ügyvédjei által az említett találkozó végén készített összefoglalóra, amelyet a 2015. április 15‑i leveléhez mellékelt.
84 E tekintetben meg kell állapítani, hogy jóllehet a Bizottság belső jegyzőkönyve a harmadik oldalán szereplő második francia bekezdésben tartalmaz egy olyan szövegrészt, amely adott esetben akként is értelmezhető, hogy a TM T&D tevékenységi időszakára vonatkozó elrettentési együttható alkalmazására utal, ezt a szövegrészt – mint azt a Bizottság maga is elismerte – nem elég világosan fogalmazták meg, amiből az következik, hogy a Törvényszék nem veheti azt figyelembe.
85 Ezzel együtt mind a Bizottság belső jegyzőkönyvének világosan és pontosan megfogalmazott egyéb részeiből, mind pedig a felperes ügyvédjei által készített összefoglalóból – amely figyelembe vehető, amennyiben a Bizottság által a Törvényszék kérdéseire adott válaszként megfogalmazott állításokra vonatkozó reagálásnak minősül (lásd ebben az értelemben: 2005. április 14‑i Gaki‑Kakouri kontra Bíróság ítélet, C‑243/04 P, EU:C:2005:238, 32. pont) – kifejezetten kitűnik, hogy a Bizottság véleménye szerint nem kellett megváltoztatni a bírságösszeg számításának a 2007. évi határozatban alapul vett azon paramétereit, amelyeket a Törvényszék nem kifogásolt, következésképpen pedig az egyetlen módszertani módosításnak a referenciaévet kellett érintenie. Márpedig, mint az a fenti 76. és 77. pontban megállapítást nyert, a Bizottság a 2007. évi határozatban az elrettentési együtthatót anélkül alkalmazta a TM T&D tevékenységi időszakára, hogy a bírságösszeg számításának ezen elemét a Törvényszék utóbb kifogásolta volna.
86 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Bizottság által a 2012. június 12‑i találkozó során kifejtett álláspont – ahogyan az mind a belső jegyzőkönyvében, mind pedig a felperes ügyvédjei által készített összefoglalóban megjelenik – megerősítette azokat az egyéb releváns adatokat, amelyekből kitűnik, hogy a Bizottságnak szándékában állt az elrettentési együtthatót a TM T&D tevékenységi időszakára alkalmazni, következésképpen pedig a kiegészítő összeget a felperessel szemben kiszabni.
87 Az eddigiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes a 2006. évi kifogásközléstől kezdve tudatában volt annak, hogy a Bizottság biztosítani szándékozik a kiszabott bírság elrettentő hatását. A felperesnek legalább a 2007. évi határozattól kezdve módjában állt megérteni, hogy ez a szándék magában foglalja, hogy a Bizottság a TM T&D tevékenységi időszaka vonatkozásában kiegészítő összeget szab ki. E szándékot a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem vonta kétségbe, továbbá mind a tényállást közlő levélben, mind pedig a 2012. június 12‑i találkozó során megerősítést nyert.
88 E körülmények között a felperes érvei nem teszik lehetővé annak bizonyítását, hogy megsértették volna a védelemhez való jogát a Bizottság azon szándékával összefüggésben, hogy vele szemben kiszabja a kiegészítő összeget. Ezért a második jogalap első részét el kell utasítani annyiban, amennyiben az e jog megsértésén alapul.
89 Amennyiben a felperes ezenkívül azt állítja, hogy a kiegészítő összeg kiszabása tévedésen alapul, meg kell állapítani, hogy az érvelése a jelen jogalap keretében hatástalan, amennyiben nem a védelemhez való joga megsértésének alátámasztására irányul.
90 Mindazonáltal továbbá a felperes e tekintetben annak kijelentésére szorítkozik, hogy mivel a megtámadott határozat eltérő bírságokat szabott ki a „Toshibával szemben” és a „TM T&D‑vel szemben”, a második bírságon felül nem lehetett volna kiszabni a kiegészítő összeget, mivel a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalany volt, továbbá a forgalma nem volt kellően jelentős ahhoz, hogy elrettentési együttható alkalmazását indokolja. Márpedig ez az érv téves előfeltevésen alapul, mivel a megtámadott határozat nem a „felperessel szembeni” és a „TM T&D‑vel szembeni” külön‑külön bírságot, hanem a felperessel szembeni egyetlen bírságot szabott ki a jogsértésben való részvételéért. Végeredményben az, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság egy része a TM T&D tevékenységi időszakának felel meg, egyáltalán nem jelenti azt, hogy a bírság ugyanezen részét nem lehetne a kiegészítő összeggel növelni annak érdekében, hogy a Bizottság biztosítsa az elrettentő hatást a felperessel szemben, amelyet felelősnek nyilvánított a TM T&D által elkövetett jogsértésért.
91 A fentiekre tekintettel a második jogalap második részét, következésképpen pedig a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.
Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított negyedik jogalapról
92 A negyedik jogalapban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem indokolta meg a jogilag megkövetelt módon a TM T&D kiindulási összegét, amelyet a megtámadott határozatban felhasznált a felperes kiindulási összege, a TM T&D tevékenységi időszakának megfelelő bírság, valamint a kiegészítő összeg kiszámításához. A felperes e tekintetben előadja, hogy a Bizottság a 2007. évi határozatban nem adott magyarázatot arra, hogy a TM T&D‑vel szembeni 31 000 000 euró kiindulási összeget minek alapján számította ki, továbbá hogy a megtámadott határozat ugyanezt az összeget átveszi anélkül, hogy további magyarázattal szolgált volna. Következésképpen a TM T&D kiindulási összegének meghatározása során a Bizottság önkényesen járt el, és megsértette az indokolási kötelezettséget.
93 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
94 Az ítélkezési gyakorlat szerint az EUMSZ 296. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, az uniós bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (lásd analógia útján: 2003. szeptember 18‑i Volkswagen kontra Bizottság ítélet, C‑338/00 P, EBHT, EU:C:2003:473, 124. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Bár az EUMSZ 296. cikk értelmében a Bizottság köteles megemlíteni azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozat indokolása függ, és azokat a jogi megfontolásokat, amelyek a határozat meghozatalához vezették, e rendelkezés nem követeli meg, hogy minden olyan ténybeli és jogi kérdést megvitasson, amellyel a közigazgatási eljárás során foglalkoztak (lásd analógia útján: a fent hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ítélet, EU:C:2003:473, 127. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Az indokolás követelményét az ügy körülményeire, így többek között a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére és a címzettek, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett más személyek magyarázathoz jutás iránti érdekére figyelemmel kell értékelni (lásd: 1998. április 2‑i Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ítélet, C‑367/95 P, EBHT, EU:C:1998:154, 63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A fenti ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértését megállapító bizottsági határozatokra.
95 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat kifejezetten kimondja, hogy a felperessel és a Melcóval szemben kiszabott bírságokat illetően a 2007. évi határozatot módosító határozatnak minősül. E körülmények között a jelen jogalap vizsgálata során figyelembe lehet venni a 2007. évi határozat indokolását, amennyiben azt a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) nem érintette, továbbá amennyiben annak a megtámadott határozat szövege nem mond ellent.
96 E tekintetben a megtámadott határozat (57)–(61) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy mivel az érintett jogsértés nagyon súlyos, eltérő bánásmódot kellett alkalmazni annak érdekében, hogy kifejezésre juttassa a különböző vállalkozások eltérő képességét arra, hogy a verseny vonatkozásában jelentős kárt okozzanak. A Bizottság úgy ítélte meg, hogy ezen eltérő bánásmódot olyan formában kell megvalósítania, hogy a kiindulási összegeket kategóriákba sorolja azon GIS‑eknek a 2003. évre vonatkozó világszintű forgalma szerint, amelyeket a jogsértésben részt vevő különböző vállalkozások szállítottak. A Bizottság a 2007. évi határozat (484)–(488) preambulumbekezdésében kialakított kategorizálásra utalva a megtámadott határozat (61) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a TM T&D a világszintű GIS‑forgalma alapján a második kategóriába került, ami azt eredményezte, hogy a hipotetikus kiindulási összege 31 000 000 euró lett.
97 A 2007. évi határozat (483) preambulumbekezdése ezenkívül kimondja, hogy a Bizottság a kategóriákat úgy alakította ki, hogy az ugyanazon kategórián belüli vállalkozások GIS‑piaci részesedései közötti különbségek a különböző kategóriákba sorolt vállalkozások piaci részesedései közötti különbségekhez képest kevésbé legyenek jelentősek.
98 Ebben az összefüggésben egyébként a bírságkiszabási iránymutatás 1)A. pontjából az következik, hogy a nagyon súlyos jogsértéseket illetően a megállapítható kiindulási összeg meghaladta a 20 000 000 eurót.
99 Márpedig ezek az adatok lehetővé tehetik a felperesnek azon mérlegelési elemek megértését, amelyek lehetővé tették a Bizottságnak a felperes által elkövetett jogsértés súlyának felmérését, ami magában foglalja, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta az őt terhelő indokolási kötelezettséget, különösen pedig, hogy nem volt köteles a megtámadott határozatban részletesebb ismertetést vagy a TM T&D kiindulási összegének pontos meghatározására vonatkozó számszerű adatokat szerepeltetni (lásd ebben az értelemben: 2004. április 29‑i Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, T‑236/01, T‑244/01–T‑246/01, T‑251/01 és T‑252/01, EBHT, EU:T:2004:118, 252. pont).
100 Ezenkívül, még ha a Bizottság a megtámadott határozatban nem is fejti ki, hogy a második kategóriába sorolt vállalkozások, köztük a TM T&D esetében milyen okból döntött épp a 31 000 000 euró összeg mellett, e döntés nem minősíthető önkényesnek, és nem lépi túl az e területen a Bizottságot megillető mérlegelési jogkör korlátait (lásd analógia útján: Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 99. pont, EU:T:2004:118, 224. pont), mivel azt keretek közé szorítják a fenti 96–98. pontban felidézett tényezők.
101 E körülményekre tekintettel a negyedik jogalapot el kell utasítani.
A bírság kiindulási összegét illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról
102 A harmadik jogalapban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a vele szemben kiszabott bírságot a TM T&D kiindulási összege alapján, nem pedig annak forgalma alapján számította ki.
103 A felperes e tekintetben azt állítja, hogy a TM T&D vonatkozásában egy hipotetikus kiindulási összeg meghatározása és annak a felperes, valamint a Melco közötti felosztása helyett a Bizottságnak először is fel kellett volna osztania kettejük között a TM T&D 2003. évi forgalmát, majd a TM T&D forgalmában fennálló részesedéseik alapján ki kellett volna számítania a 2003. évi világszintű piaci részesedéseiket, végül pedig be kellett volna sorolnia azokat a kiindulási összegek azon megfelelő csoportjába, amelyet a 2007. évi határozatban a világszintű piaci részesedések alapján határozott meg. A felperes azt állítja, hogy ezáltal ő ugyanolyan bánásmódban részesült volna, mint az európai gyártók.
104 A felperes az álláspontját négy érvcsoporttal támasztja alá.
105 Először is a 2007. évi határozatra, a Toshiba kontra Bizottság ítéletre (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), valamint a megtámadott határozat bizonyos szövegrészeire hivatkozik, amelyekből szerinte kitűnik, hogy a bírságok összegét a 2003. évi GIS‑eladások alapján kellett volna meghatározni.
106 Másodszor, a felperes több olyan érvet hoz fel, amelyek lényegében arra vonatkoznak, hogy állítólag következetlenség áll fenn a között, hogy a Bizottság a TM T&D vonatkozásában határozott meg kiindulási összeget, és a között, hogy a bírságokat magával a felperessel szemben szabta ki.
107 Harmadszor, a felperes a Bizottság által a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésében tett azon megállapítást kifogásolja, amely szerint a felperes által javasolt módszernek az lett volna a következménye, hogy a 2001. évi virtuális forgalmát veszik alapul.
108 Negyedszer, a felperes szerint a Bizottság anélkül tagadta meg a felperes által javasolt módszer alkalmazását, hogy megfelelő indokolással szolgált volna, különösen pedig megjelölte volna azokat az okokat, amelyek alapján az említett módszer helytelen vagy nem megfelelő lett volna.
109 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
110 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok összegének megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje (lásd: Tokai Carbon és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 99. pont, EU:T:2004:118, 216. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
111 A bírság összegét a Bizottság a jogsértés súlya, valamint – ha ennek helye van – időtartama alapján állapítja meg. A jogsértés súlyát olyan szempontok alapján kell megállapítani, mint az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása. Figyelembe kell venni olyan objektív körülményeket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, azok száma és intenzitása, az érintett piac terjedelme, valamint a gazdasági rend károsodása. Az elemzésnek figyelembe kell vennie a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 71. pont, EU:C:2004:6, 89–91. pont).
112 Azonban, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani a jog általános elveit, köztük az egyenlő bánásmód elvét az uniós bíróságok általi értelmezésnek megfelelően (2006. szeptember 27‑i Archer Daniels Midland kontra Bizottság ítélet, T‑59/02, EBHT, EU:T:2006:272, 315. pont). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, illetőleg a hátrányos megkülönböztetés tilalma megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (lásd: 1998. május 14‑i BPB de Eendracht kontra Bizottság ítélet, T‑311/94, EBHT, EU:T:1998:93, 309. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
113 A jelen ügyben elöljáróban meg kell állapítani, hogy a felperes nem vitatja, hogy a referenciaév során, vagyis 2003‑ban ő maga nem teljesített GIS‑eladásokat, mivel az ezen ágazatban gyakorolt tevékenységeit 2002‑ben átruházta a TM T&D‑re.
114 E körülmény magában foglalja, hogy a felperes bírságát nem lehet pontosan ugyanúgy kiszámítani, mint a 2007. évi határozat európai címzettjeinek bírságát, e ponton tehát a helyzete nem volt összehasonlítható az utóbbiak helyzetével.
115 E körülmények között a Bizottság helyesen döntött úgy, hogy a TM T&D vonatkozásában hipotetikus kiindulási összeget határoz meg, és azt felosztja a részvényesei között, ahelyett hogy a TM T&D világszintű GIS‑eladásait osztotta volna fel a részvényesei között, és az említett eladásokban fennálló részesedéseik alapján határozta volna meg az egyéni kiindulási összegeiket.
116 Mint az ugyanis a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdéséből, valamint a 2007. évi határozat (61) preambulumbekezdéséből kitűnik, a TM T&D olyan közös vállalkozás volt, amely teljes felelősséggel tartott a GIS gyártásáért és értékesítéséért. Így a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalanynak minősült, még ha a részvényesei közösen is irányították azt.
117 E körülmény egyébként kitűnik a 2007. évi határozatnak a TM T&D részvényesei meghatározásáról szóló 7.2.7 pontjából. Az említett határozat (407) és (435) preambulumbekezdésében ugyanis a Bizottság a felperest és a Melcót kifejezetten részvényesi minőségükben tette felelőssé „a TM T&D által 2002. október 1‑je és 2004. május 11. között elkövetett jogsértésért”.
118 A felperes érvei nem alkalmasak arra, hogy megkérdőjelezzék e következtetést.
119 A fenti 105. pontban hivatkozott első érvcsoportjában ugyanis a felperes azt állítja, hogy a 2007. évi határozatból, a Toshiba kontra Bizottság ítéletből (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), valamint a megtámadott határozat (59), (60), (62) és (66) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a bírságok összegének meghatározását a felperes és a Melco által 2003‑ban teljesített egyedi GIS‑eladások értékére kellett volna alapítani.
120 Márpedig a megtámadott határozat (59) és (60) preambulumbekezdéséből lényegében az tűnik ki, hogy a felperes esetében a 2007. évi határozatban követett azon általános szabályt, amelyhez a Törvényszék a Toshiba kontra Bizottság ítéletben (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) ragaszkodott, vagyis azt, hogy az eladások értékének meghatározása során a 2003. évet vegyék figyelembe referenciaévként, különleges módszerek szerint kell alkalmazni, mivel az említett év során a felperes maga nem teljesített GIS‑eladásokat, figyelembe véve, hogy az ezen ágazatban gyakorolt tevékenységeit átruházta a TM T&D‑re.
121 Ezt az értelmezést megerősíti mind a megtámadott határozat (62) és (66) preambulumbekezdése, mind pedig a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343), amelyben a Törvényszék kifejezetten akként hivatkozott a Bizottság által a megtámadott határozatban követett módszerre, hogy az megfelelő példát képez.
122 A fenti 106. pontban hivatkozott második érvcsoportot illetően a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen hivatkozik „a TM T&D‑nek a jogsértésben fennálló részesedésére”, mivel a Bizottságnak nem a TM T&D, hanem az anyavállalatai bírságát kell meghatároznia. Ebben az összefüggésben a TM T&D forgalmát a felperes és a Melco GIS‑ekkel kapcsolatos forgalmainak összesítése képezi.
123 Márpedig először is – mint az a fenti 117. pontból kitűnik – az, hogy a Bizottság a TM T&D által elkövetett jogsértésre hivatkozott, teljesen összhangban van a 2007. évi határozatban tett megállapításokkal.
124 Továbbá a TM T&D elkülönült jogalanyi helyzete folytán a felperes tévesen állítja, hogy a TM T&D forgalmát egyszerűen a részvényesei GIS‑ekkel kapcsolatos forgalmainak összesítése képezi.
125 Végül, általánosabban az, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban kiszabott bírságokat kizárólag a felperessel és a Melcóval szemben szabta ki, figyelembe véve a TM T&D 2005‑ben történő megszűnését, nem járhat azzal a következménnyel, hogy a Bizottság köteles legyen mesterségesen kettéválasztani a TM T&D forgalmát, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a referenciaév során a TM T&D a részvényeseitől elkülönült gazdasági szereplőként működött a piacon. Az ilyen megközelítés ugyanis ténylegesen azt jelentené, hogy a Bizottság eltérne az általa kinyilvánított azon szándéktól, hogy a bírságok összegének meghatározása során az említett évben elért forgalomból induljon ki.
126 A fenti 107. pontban felidézett harmadik érvcsoport keretében a felperes vitatja, hogy az általa javasolt módszer alkalmazása azzal a következménnyel járna, hogy „2001‑re virtuális forgalmat vesznek alapul”. A felperes előadja, hogy 2001‑ben valós forgalma volt, továbbá hogy a Bizottságnak nem 2001‑re, hanem 2003‑ra kell kiszámítania a virtuális forgalmát, majd azt össze kell hasonlítania a jogsértés többi résztvevőjének valós forgalmával.
127 E tekintetben el kell ismerni, hogy a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdése azon ötödik mondatának értelme, amely szerint a felperesek által javasolt módszer nem megfelelő, amennyiben azzal járna, hogy „a Melco és a Toshiba 2001. évi virtuális forgalmát kellene összehasonlítani a többi vállalkozás 2003. évi forgalmával”, nem egészen világos, többek között azért, mert a Bizottság nem határozta meg a „2001. évi virtuális forgalom” fogalmát.
128 Ezzel együtt a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésének harmadik és negyedik mondatában a Bizottság kifejtette, hogy a felperes által javasolt módszer nem tenné lehetővé annak kifejezésre juttatását, hogy a TM T&D mint olyan jogalany, amely 2003‑ban részt vett a jogsértésben, azon belül milyen súlyt képviselt. Így ugyanezen (66) preambulumbekezdés ötödik mondata az azt közvetlenül megelőző mondatokkal összefüggésben értelmezve kifejezi, hogy a Bizottság megítélése szerint a felperes által javasolt módszer azzal a következménnyel járna, hogy a TM T&D részvényesei virtuális forgalmának meghatározása érdekében mesterségesen kettéválasztja a TM T&D forgalmát, annak ellenére, hogy a TM T&D a részvényeseitől elkülönült jogalany. Márpedig, mint az kitűnik a fenti 115–117. és 123–125. pontból, a Bizottság e megállapítása megalapozott.
129 A fenti 108. pontban összefoglalt negyedik érvcsoportjában a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem indokolta meg a felperes által javasolt módszer elutasítását, és nem jelölte meg, hogy e módszer milyen okok alapján lett volna helytelen vagy nem megfelelő.
130 Márpedig egyrészt, mivel a jelen jogalap nem az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik, a felperes állítása az összefüggéseire tekintettel hatástalan.
131 Másrészt és mindenesetre, ennek az állításnak nyilvánvalóan nincs ténybeli alapja. Mint az ugyanis a fenti 127. és 128. pontban kifejtésre került, a Bizottság a megtámadott határozat (66) preambulumbekezdésében megjelölte azokat az okokat, amelyek alapján a felperes által javasolt módszert nem megfelelőnek ítélte.
132 A fentiek összességére tekintettel a harmadik jogalapot el kell utasítani.
A felperes európai gyártókhoz viszonyított felelőssége mértékének meghatározását illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
133 A felperes azt állítja, hogy a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét, amikor a bírságok kiindulási összegének meghatározása során nem vette figyelembe, hogy a felperes felelősségének mértéke az európai gyártókhoz képest kevésbé jelentős. E tekintetben a felperes a keresetlevélben kifejti, hogy amíg a jogsértés európai résztvevői két jogsértésben, vagyis a közös megállapodásban és az EGT‑ben található GIS‑projektek felosztásában vettek részt, addig a japán résztvevők – köztük maga a felperes – csak a közös megállapodásban voltak érintettek.
134 A felperes továbbá előadja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint azon tényt, hogy valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi alkotóelemében, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának értékelésekor és a bírság összegének meghatározásakor. Márpedig a bírságkiszabási iránymutatás alkalmazása keretében ezt az értékelést a felperes szerint szükségképpen a kiindulási összeg meghatározásának szakaszában kell elvégezni, mivel az olyan vállalkozás, amely a kartellnek csak az egyik vetületében vett részt, kevésbé súlyos jogsértést követett el, mint az a vállalkozás, amely ugyanezen kartell több vetületében is részt vett.
135 A felperes a válaszában a Bizottság érveire reagálva pontosítja, hogy az ötödik jogalap sem az egységes és folyamatos jogsértés fogalmát, sem pedig a magatartásának a Toshiba kontra Bizottság ítélet (fenti 8. pont, EU:T:2011:343) 260. pontja szerinti súlyát nem érinti, hanem a kartellben való közreműködésére vonatkozik, amit a bírság összegének meghatározása során figyelembe kell venni.
136 A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát. Előadja különösen, hogy a 2007. évi határozatban megállapított jogsértés egységes és folyamatos jogsértés volt, továbbá hogy a japán vállalkozások – köztük a felperes – e jogsértésben való részvétele nem volt kevésbé súlyos, mint az európai vállalkozások részvétele.
137 Az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben a jogsértést több vállalkozás követte el, meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások részvételének viszonylagos súlyát (lásd: 1999. július 8‑i Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, C‑49/92 P, EBHT, EU:C:1999:356, 150. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Így azon tényt, miszerint valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi összetevő elemében, illetve hogy csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság összegének meghatározása során (a fent hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet, EU:C:1999:356, 90. pont).
138 A jelen ügyben először is a fenti 2–4. pont már felidézte, hogy a 2007. évi határozatban a Bizottság a közös megállapodást, a GQ‑megállapodást és az EQ‑megállapodást felölelő egységes és folyamatos jogsértés fennállását állapította meg. Így a felperes tévesen állítja, hogy az európai vállalkozások két jogsértésben vettek részt, míg ő maga csak egyetlen jogsértésben vett részt.
139 Másodszor, a felperes állításával ellentétben a jogsértésben való közreműködése nem csekélyebb azáltal, hogy nem vett részt az EGT‑ben található GIS‑projekteknek az EQ‑megállapodásban szabályozott felosztásában.
140 E tekintetben kétségkívül igaz, hogy a japán gyártóknak és az európai gyártóknak a 2007. évi határozatban megállapított és az EGT‑t érintő megállapodásokban és összehangolt magatartásokban való részvétele nem volt azonos jellegű. A japán vállalkozások – köztük a felperes – a közös megállapodás keretében ugyanis arra vállaltak kötelezettséget, hogy nem lépnek be az EGT piacára, és így részvételük a cselekvéstől való tartózkodásban nyilvánult meg. Az európai vállalkozások viszont ugyanezen piacon összejátszásra irányuló tevőleges magatartás révén osztották fel egymás között a különböző GIS‑projekteket (lásd ebben az értelemben: Toshiba kontra Bizottság ítélet, fenti 8. pont, EU:T:2011:343, 260. pont).
141 Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a japán vállalkozások – köztük a felperes – részéről a cselekvéstől való tartózkodás előfeltételét képezte annak, hogy az EGT‑ben található GIS‑projektek európai gyártók közötti felosztására az e célból megállapított szabályok alapján kerülhessen sor (lásd ebben az értelemben: Toshiba kontra Bizottság ítélet, fenti 8. pont, EU:T:2011:343, 261. pont). Így a közös megállapodás értelmében őket terhelő kötelezettségvállalások tiszteletben tartásával a japán vállalkozások szükségképpen közreműködtek abban, hogy a jogsértés egészében véve működhessen.
142 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes jogsértésben való közreműködése összehasonlítható az európai vállalkozások közreműködésével, ami magában foglalja, hogy a Bizottság nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét.
143 E körülményekre tekintettel az ötödik jogalapot el kell utasítani.
144 Mivel a Törvényszék az elsődleges kereseti kérelem alátámasztása érdekében felhozott valamennyi jogalapot elutasította, az elsődleges kereseti kérelmet teljes egészében el kell utasítani.
A bírság összegének csökkentése iránti másodlagos kereseti kérelemről
145 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék csökkentse a megtámadott határozatban vele szemben kiszabott bírság összegét. E tekintetben a keresetlevél mellékletében általa levezetett helyettesítő számításra hivatkozik.
146 A Bizottság arra hivatkozva vitatja a jelen jogalap elfogadhatóságát, hogy a felperes azt semmilyen jogalappal nem támasztotta alá.
147 Anélkül, hogy határozni kellene a Bizottság által felhozott elfogadhatatlansági kifogásról, meg kell állapítani, hogy a felperes által levezetett helyettesítő számítást az elsődleges kereseti kérelem keretében megvizsgált érveken kívül nem támasztják alá egyéb érvek, továbbá hogy e számítás lényegében a felperes által a harmadik jogalap keretében előadott módszer alkalmazásából áll. Ezért az eddigi megfontolásokra tekintettel, valamint a jelen ügyre vonatkozó egyéb olyan körülmények hiányában, amelyek a felperessel szemben kiszabott bírság csökkentését eredményezhetnék, nincs helye annak, hogy a Törvényszék a korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében helyt adjon a felperes másodlagos kereseti kérelmének.
148 Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani.
A költségekről
149 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (első tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.
2) A Törvényszék a Toshiba Corp.‑ot kötelezi a költségek viselésére.
Kanninen | Pelikánová | Buttigieg |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2016. január 19‑i nyilvános ülésen.
Aláírások
Tartalomjegyzék
A jogvita előzményei
Az eljárás és a felek kérelmei
A jogkérdésről
A megtámadott határozat megsemmisítése iránti elsődleges kérelemről
A felperes védelemhez való jogának megsértésére alapított második jogalapról
– A második jogalapnak az új kifogásközlés hiányára alapított első részéről
– A második jogalapnak a kiegészítő összeget illetően a felperes meghallgatáshoz való jogának megsértésére alapított második részéről
Az indokolási kötelezettség megsértésére alapított negyedik jogalapról
A bírság kiindulási összegét illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított harmadik jogalapról
A felperes európai gyártókhoz viszonyított felelőssége mértékének meghatározását illetően az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított ötödik jogalapról
A bírság összegének csökkentése iránti másodlagos kereseti kérelemről
A költségekről