A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2013. február 5.(*)
„Közös kül‑ és biztonságpolitika – Iránnal szemben az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása érdekében hozott korlátozó intézkedések – A pénzeszközök befagyasztása – Indokolási kötelezettség – Védelemhez való jog – A hatékony bírói jogvédelemhez való jog – Nyilvánvaló értékelési hiba”
A T‑494/10. sz. ügyben,
a Bank Saderat Iran (székhelye: Teherán [Irán]) (képviselik kezdetben: S. Gadhia és S. Ashley solicitors, D. Anderson QC, és R. Blakeley barrister, később: S. Gadhia, S. Ashley, R. Blakeley és D. Wyatt QC, és végül: S. Ashley, R. Blakeley, D. Wyatt, S. Jeffrey és A. Irvine solicitors)
felperesnek
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bishop és R. Liudvinaviciute‑Cordeiro, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik: S. Boelaert és M. Konstantinidis, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó,
az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozatnak (HL L 195., 39. o.; helyesbítés: HL L 197., 2010.7.29., 19. o.), az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL L 195., 25. o.), a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozatnak (HL L 281., 81. o.), az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendeletnek (HL L 281., 1. o.), a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2011. december 1‑jei 2011/783/KKBP tanácsi határozatnak (HL L 319., 71. o.), a 961/2010 rendelet végrehajtásáról szóló, 2011. december 1‑jei 1245/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL L 319., 11. o.), valamint az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendeletnek (HL L 88., 1. o.) a felperest érintő részében történő megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),
tagjai: I. Pelikánová (előadó) elnök, K. Jürimäe és M. van der Woude bírák,
hivatalvezető: N. Rosner tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. május 23‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes, a Bank Saderat Iran, iráni kereskedelmi bank.
2 A jelen ügy az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben nyomásgyakorlás céljából elfogadott korlátozó intézkedések sorába illeszkedik, amely intézkedések arra irányulnak, hogy Irán abbahagyja az atomfegyverek elterjedésének veszélyével járó tevékenységeket és az atomfegyverek célba juttatására szolgáló rendszerek fejlesztését (a továbbiakban: az atomfegyverek elterjedése).
3 2010. július 26‑án a felperest felvették az atomfegyverek elterjedésében közreműködő szervezetek listájára, amelyet az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat (HL L 195., 39. o.; helyesbítés: HL L 197., 2010.7.29., 19. o.) II. melléklete tartalmaz.
4 Ennek következtében a felperest a 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 195., 25. o.) értelmében felvették az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2007. április 19‑i 423/2007/EK rendelet (HL L 103., 1. o.) V. mellékletében foglalt listára. A listára való felvétel következtében a felperes pénzeszközeit és gazdasági forrásait befagyasztották.
5 A 2010/413 határozatban az Európai Unió Tanácsa a következő indokokra hivatkozott:
„A Bank Saderat állami tulajdonban lévő iráni bank (az iráni kormány tulajdonrésze 94%). A Bank Saderat pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az iráni nukleáris és ballisztikusrakéta‑programokhoz beszerzéseket végrehajtó – többek között az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] megnevezett – szervezetek számára. A Bank Saderat kezelte az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] megnevezett [helyesen: az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozata értelmében szankciókkal sújtott] [Védelmi iparágak szervezete] és az Iran Electronics Industries kifizetéseit és akkreditívjeit még 2009 márciusában is. 2003‑ban a Bank Saderat akkreditívet nyitott az iráni nukleáris tevékenységekhez [helyesen: programhoz] kapcsolódó (később az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] szankcionált) Mesbah Energy Company számára.”
6 A 668/2010 végrehajtási rendeletben szereplő indokok azonosak a 2010/413 határozatban hivatkozottakkal.
7 A Tanács a felperest nevének a 2010/413 határozat II. mellékletének és a 423/2007 rendelet V. mellékletének listájára való felvételéről a 2010. július 27‑i levéllel tájékoztatta.
8 A felperes 2010. augusztus 18‑i, 25‑i, valamint szeptember 2‑i, 9‑i és 30‑i leveleiben azt kérte a Tanácstól, hogy közölje azokat a bizonyítékokat, amelyekre a vele szembeni korlátozó intézkedések elfogadását alapította. 2010. szeptember 15‑i levelében azt is kérte a Tanácstól, hogy vizsgálja felül nevének a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 423/2007 rendelet V. mellékletében szereplő listára való felvételéről szóló döntését.
9 A 2010/413 határozatot módosító 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozat (HL L 281., 81. o.) továbbra is szerepeltette a felperes nevét a 2010/443 határozat II. mellékletében szereplő listán. A hivatkozott indokok a következők:
„A Bank Saderat részben az iráni kormány tulajdonában lévő iráni bank. A Bank Saderat pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az iráni nukleáris és ballisztikusrakéta‑programokhoz beszerzéseket végrehajtó – többek között az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] megnevezett – szervezetek számára. A Bank Saderat kezelte az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] megnevezett [helyesen: az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozata értelmében szankciókkal sújtott] [Hadiipari Szervezet] és az Iran Electronics Industries kifizetéseit és akkreditívjeit még 2009 márciusában is. 2003‑ban a Bank Saderat akkreditívet nyitott az iráni nukleáris tevékenységekhez [helyesen: programhoz] kapcsolódó (később az [Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. határozatában] szankcionált) Mesbah Energy Company számára.”
10 Mivel az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010 tanácsi rendelet (HL L 281., 1. o.) hatályon kívül helyezte a 423/2007 rendeletet, a felperes nevét a Tanács átvette az előbbi rendelet VIII. mellékletébe. Következésképpen a felperes pénzeszközeit és gazdasági erőforrásait az említett rendelet 16. cikkének (2) bekezdése alapján fagyasztották be.
11 A 961/2010 rendeletben hivatkozott indokok lényegében azonosak a 2010/664 határozatban hivatkozottakkal.
12 A Tanács 2010. október 28‑i levelében válaszolt a felperes 2010. szeptember 15‑i levelére, amelyben jelezte, hogy felülvizsgálatot követően elutasítja a felperes kérelmét, amely arra irányult, hogy a nevét töröljék a 2010/413 határozat II. mellékletének és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletének listájáról. E tekintetben kifejtette, hogy nem ért egyet a felperes azon álláspontjával, miszerint az akkreditívekre vonatkozó tevékenységei nem járulhattak hozzá az atomfegyverek elterjedéséhez. A felperesnek az ügy irataihoz való hozzáférésre irányuló kérelmére adott válaszként a Tanács megküldte számára a tagállamok által benyújtott, korlátozó intézkedések elfogadására irányuló két javaslat másolatát.
13 A viszonválaszhoz csatolt mellékletben a Tanács a tagállamok által benyújtott, korlátozó intézkedések elfogadására irányuló harmadik javaslat másolatát küldte meg a felperesnek.
14 A felperesnek a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében található listákra történő felvételét nem érintette a 2010/413/KKBP határozat módosításáról szóló, 2011. december 1‑jei 2011/783/KKBP tanácsi határozat (HL L 319., 71. o.) és a 961/2010/EU rendelet végrehajtásáról szóló, 2011. december 1‑jei 1245/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet (HL L 319., 11. o.) hatálybalépése.
15 Mivel a 961/2010 rendeletet hatályon kívül helyezte az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet (HL L 88., 1. o.), a felperes nevét a Tanács felvette ez utóbbi rendelet IX. mellékletébe. A hivatkozott indokok azonosak a 2010/644 határozatban hivatkozottakkal. Következésképpen a felperes pénzeszközei és gazdasági forrásai befagyasztásra kerültek az említett rendelet 23. cikkének (2) bekezdése alapján.
Az eljárás és a felek kereseti kérelmei
16 A Törvényszék Hivatalához 2010. október 7‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
17 A Törvényszék Hivatalához 2010. november 5‑én benyújtott beadványában a felperes a 2010/644 határozat és a 961/2010 rendelet elfogadása következtében módosította kereseti kérelmeit.
18 A Törvényszék Hivatalához 2011. január 14‑én benyújtott beadványával az Európai Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a jelen eljárásban a Tanács kérelmeinek támogatása végett. 2011. március 8‑i végzésével a Törvényszék negyedik tanácsának elnöke engedélyezte a beavatkozást.
19 A Törvényszék Hivatalához 2012. február 10‑én benyújtott beadványában a felperes egyrészt a 2011/783 határozat és az 1245/2011 végrehajtási rendelet elfogadása következtében módosította kereseti kérelmeit, másrészt azt kérte, hogy a megtámadott aktusokat – adott esetben – a Törvényszék azonnali hatállyal semmisítse meg.
20 A Törvényszék Hivatalához 2012. április 27‑én benyújtott beadványában a felperes a 267/2012 rendelet következtében módosította kereseti kérelmeit.
21 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (negyedik tanács) megnyitotta az eljárás szóbeli szakaszát, és az eljárási szabályzata 64. cikkében foglalt pervezető intézkedések keretében felhívta a feleket bizonyos dokumentumok benyújtására, és írásbeli kérdéseket intézett hozzájuk. A felek e felhívásnak eleget tettek.
22 A 2012. május 23‑i tárgyaláson meghallgatásra kerültek a felek szóbeli előterjesztései és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaik.
23 A Törvényszék (negyedik tanács) 2012. szeptember 4‑i végzésével újból megnyitotta a szóbeli szakaszt, hogy az ügy irataihoz csatolják a felperesnek a Bíróság elnöke C‑110/12. P.(R). sz., Akhras kontra Tanács ügyben 2012. július 19‑én hozott végzésére (az EBHT‑ban nem tették közzé) vonatkozó észrevételeit, és beszerezzék a többi fél észrevételeit. A szóbeli szakasz 2012. október 4‑én zárult le újból.
24 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– azonnali hatállyal semmisítse meg a 2010/413 határozat II. melléklete B. táblázatának 7. pontját, a 668/2010 végrehajtási rendelet melléklete B. táblázatának 5. pontját, a 2010/644 határozat melléklete I. címe B. táblázatának 7. pontját, a 961/2010 rendelet VIII. melléklete B. táblázatának 7. pontját, a 2011/783 határozatot, az 1245/2011 végrehajtási határozatot és a 267/2012 rendelet IX. melléklete I. címe B. táblázatának 7. pontját, amennyiben ezen aktusok érintik a felperest;
– a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.
25 A Tanács és a Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
26 A felperes három jogalapra hivatkozik. Az első jogalap az indokolási kötelezettség, a védelemhez való joga, és a hatékony bírói jogvédelemhez való joga megsértésén alapul. A második jogalap nyilvánvaló értékelési hibán alapul, a felperessel szemben elfogadott korlátozó intézkedések elfogadását illetően. A harmadik jogalap a felperes tulajdonhoz való jogának és az arányosság elvének megsértésén alapul.
27 A Tanács és a Bizottság vitatja a felperes által előterjesztett jogalapok megalapozottságát. Azt állítják továbbá előzetes jelleggel, hogy a felperes, mivel az iráni államhoz tartozik, nem hivatkozhat az alapvető jogokhoz kötődő védelemre és garanciákra.
28 A felek által előterjesztett különböző jogalapok és érvek vizsgálata előtt a kereseti kérelmeknek a felperes általi módosítása elfogadhatóságát kell megvizsgálni.
A felperes kereseti kérelmeinek módosításáról
29 Amint az a fenti 9., 10. és 15. pontból is következik, a keresetlevél benyújtását követően a 2010/413 határozat II. mellékletének helyébe a 2010/644 határozatban megállapított új lista lépett, és a 668/2010 végrehajtási rendelettel módosított 423/2007 rendeletet a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezte, és annak helyébe lépett, amelyet viszont a 267/2012 rendelet helyezett hatályon kívül és lépett annak helyébe. Ezenfelül a 2011/783 határozat és az 1245/2011 végrehajtási rendelet preambulumbekezdéseiben a Tanács kifejezetten megállapította, hogy teljes egészében felülvizsgálta a 2010/413 határozat II. mellékletében és a 961/2010 rendelet VIII. mellékletében szereplő listát, és arra a következtetésre jutott, hogy az abban felsorolt személyeknek, szervezeteknek és szerveknek – közöttük a felperesnek is – továbbra is korlátozó intézkedések alá kell esniük. A felperes oly módon módosította eredeti kereseti kérelmeit, hogy megsemmisítés iránti kérelme a 2010/413 határozaton és a 668/2010 végrehajtási rendeleten túl a 2010/664 határozatra, a 961/2010 rendeletre, a 2011/783 határozatra, az 1245/2011 végrehajtási rendeletre és a 267/2012 rendeletre (a továbbiakban, összességükben: megtámadott aktusok) is irányul. A Tanács és a Bizottság nem emelt kifogást e módosításokkal szemben.
30 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ha valamely magánszemélyt közvetlenül és személyében érintő határozat vagy rendelet helyébe az eljárás során azonos tárgyú jogi aktus lép, azt olyan új ténynek kell tekinteni, amely lehetővé teszi a felperes számára kereseti kérelmeinek és jogalapjainak megfelelő módosítását. Ellentétes lenne ugyanis a gondos igazságszolgáltatás és a pergazdaságosság követelményével a felperes új kereset benyújtására való kötelezése. Ezenkívül igazságtalan lenne, ha az érintett intézmény, valamely jogi aktus ellen az uniós bíróság elé terjesztett keresetlevélben található bírálatokkal való szembenézés jegyében, a megtámadott jogi aktust megfelelően módosíthatná, vagy helyébe egy másikat léptethetne, és az eljárás során hivatkozhatna erre a módosításra vagy jogszabályváltásra annak érdekében, hogy a másik felet megfossza eredeti kérelmeinek és jogalapjainak a későbbi határozatra való kiterjesztésének vagy az e határozat elleni további kérelmek vagy jogalapok előterjesztésének lehetőségétől (lásd analógia útján a Törvényszék T‑256/07. sz., People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben 2008. október 23‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑3019. o.] 46. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
31 Ugyanezen következtetést kell alkalmazni az olyan aktusokra is, mint a 2011/783 határozat és az 1245/2011 végrehajtási rendelet, amelyek előírják, hogy valamely határozatnak vagy rendeletnek a továbbiakban is közvetlenül és személyükben kell érintenie bizonyos magánszemélyeket az ugyanezen határozat vagy rendelet által kifejezetten előírt felülvizsgálati eljárást követően.
32 A jelen ügyben tehát meg kell állapítani, hogy a felperes egyaránt kérheti a 2010/644 határozat, a 961/2010 rendelet, a 2011/783 határozat, az 1245/2011 végrehajtási határozat és a 267/2012 rendelet megsemmisítését, mivel ezen aktusok érintik őt (lásd ebben az értelemben és analógia útján a fenti 30. pontban hivatkozott People’s Mojahedin Organization of Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 47. pontját).
A felperesnek az alapvető jogokhoz kötődő védelemre és garanciákra történő hivatkozása lehetőségéről
33 A Tanács és a Bizottság azt állítja, hogy az uniós jog tekintetében, a harmadik államokhoz tartozó jogi személyek nem hivatkozhatnak az alapvető jogokhoz kötődő védelemre és garanciákra. Mivel a felperes – szerintük – az iráni államhoz tartozik, ez a szabály alkalmazható.
34 E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy sem az Európai Unió Alapjogi Chartája (HL 2010. C 83., 389. o), sem pedig a szerződések nem írnak elő olyan rendelkezéseket, amelyek az államokhoz tartozó jogi személyeket kizárják az alapvető jogokhoz kötődő védelemből. Éppen ellenkezőleg, az említett Chartának a felperes által hivatkozott jogalapok tekintetében releváns rendelkezései, különösen 17., 41. és 47. cikkei „[m]indenki” jogait garantálják, amely megfogalmazás az olyan jogi személyeket is magában foglalja, mint a felperes.
35 A Tanács és a Bizottság mindazonáltal e tekintetben az 1950. november 4‑én Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményre (a továbbiakban: EJEE) hivatkozik, amelynek értelmében az Emberi Jogok Európai Bíróságához kormányzati szervek által benyújtott keresetek nem fogadhatók el.
36 Márpedig, egyfelől az EJEE 34. cikke eljárási rendelkezés, amely nem alkalmazható az uniós bíróság előtti eljárásokban. Másfelől az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlata értelmében e rendelkezés célja annak elkerülése, hogy az EJEE‑ben részes valamely tagállam az említett bíróság előtt egyszerre legyen felperes és alperes (lásd ebben az értelemben az EJEB, 2007. december 13‑i, Iráni Iszlám Köztársaság Hajózási Társasága kontra Törökország ítéletet, Ítéletek és Határozatok tára 2007‑V, 81. §). E megfontolás a jelen ügyre nem alkalmazható.
37 A Tanács és a Bizottság arra is hivatkozik, hogy az általuk hivatkozott szabályt az a tény igazolja, hogy valamely állam garantálja területén az alapvető jogok tiszteletben tartását, e jogoknak azonban nem lehet jogosultja.
38 Mindazonáltal, még azt feltételezve is, hogy ezen igazolás alkalmazható valamely belső helyzetre, az a körülmény, hogy valamely tagállam garantálja területén az alapvető jogok tiszteletben tartását, nem releváns azon jogok terjedelme vonatkozásában, amelyeknek azon jogi személyek lehetnek a jogosultjai harmadik államok területén, amelyek ugyanezen államhoz tartoznak.
39 A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy az uniós jog semmiféle olyan rendelkezést nem tartalmaz, amely megtiltja a harmadik államokhoz tartozó jogi személyek számára, hogy a maguk érdekében az alapvető jogokhoz kötődő védelemre és garanciákra hivatkozzanak. Ugyanezen jogokra hivatkozhatnak tehát az említett személyek az uniós bíróság előtt, amennyiben e jogok összeegyeztethetők jogi személy minőségükkel.
40 Mindenesetre a Tanács és a Bizottság nem terjesztett elő olyan bizonyítékot, amely lehetővé tette volna annak megállapítását, hogy a felperes valóban az iráni államhoz tartozik, tehát olyan szervezet, amely részt vesz a közhatalom gyakorlásában, vagy közszolgáltatást végez a hatóságok ellenőrzése alatt (lásd ebben az értelemben a fenti 36. pontban hivatkozott, EJEB, Iráni Iszlám Köztársaság Hajózási Társasága kontra Törökország ítéletet, 79. §).
41 E tekintetben a Tanács először is azt állítja, hogy a felperes közszolgáltatást végez az iráni hatóságok ellenőrzése mellett, mivel az iráni gazdaság működéséhez szükséges pénzügyi szolgáltatásokat nyújt. Márpedig a Tanács nem vitatja a felperes azon állításait, miszerint a szóban forgó szolgáltatások az egyik versenyágazatban végzett kereskedelmi tevékenységnek minősülnek, és az általános jogszabályok vonatkoznak rájuk. E körülményekre figyelemmel az a tény, hogy az említett tevékenységek szükségesek valamely állam gazdaságának működéséhez, önmagában e tevékenységeket nem teszi közszolgáltatásokká.
42 A Bizottság továbbá azt állítja, hogy az a körülmény, miszerint a felperes hozzájárul az atomfegyverek elterjedéséhez, bizonyítja, hogy a felperes részt vesz a közhatalom gyakorlásában. Márpedig a Bizottság ily módon eljárva ténybeli előfeltevésként kezel egy olyan körülményt, amelynek valóságát a felperes vitatja, és amely a Törvényszék előtti jogvita középpontját alkotja. Ráadásul a felperes feltételezett részvétele az atomfegyverek elterjedésében – amint az a megtámadott aktusokban kifejtésre került – nem az államhatalom gyakorlásának minősül, hanem az atomfegyverek elterjedésében részt vevő szervezetekkel lebonyolított kereskedelmi ügyleteknek. Következésképpen ezen állítás nem igazolja, hogy a felperes az iráni államhoz tartozik.
43 Végül a Bizottság azt állítja, hogy a felperes az iráni államhoz tartozik a tőkéjében való tulajdonrésze okán. Márpedig, azon a tényen túl, hogy a felperes által előadott, és a Tanács és a Bizottság által nem vitatott információk szerint a szóban forgó tulajdonrész csak kisebbségi, ebből nem következik, hogy a felperes részt vesz a közhatalom gyakorlásában, vagy közszolgáltatást végez.
44 A fentiek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes a maga érdekében hivatkozhat az alapvető jogokhoz kötődő védelemre és garanciákra.
Az első, az indokolási kötelezettség, a felperes védelemhez való jogának és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának megsértésén alapuló jogalapról
45 Első jogalapja keretében a felperes azt állítja, hogy a Tanács megsértette az indokolási kötelezettséget, védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, mivel egyrészt, nem közölt vele ahhoz elegendő információt, hogy megfogalmazza a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó hasznos észrevételeit, illetve hogy biztosítsák számára a tisztességes eljárást, másrészt pedig mind az őt érintő korlátozó intézkedések elfogadását megelőző eljárás, mind pedig ezen intézkedések időszakos felülvizsgálata több szempontból is hibás.
46 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja a felperes érveinek megalapozottságát. Különösen azt állítja, hogy a felperes nem hivatkozhat a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvére.
47 Először is arra kell emlékeztetni, hogy a sérelmet okozó jogi aktus indokolására vonatkozóan az EUMSZ 296. cikk második bekezdésében és jelen esetben különösen a 2010/423 határozat 24. cikkének (3) bekezdésében, a 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdésében, a 961/2010 rendelet 36. cikkének (3) bekezdésében, valamint a 267/2012 rendelet 46. cikkének (3) bekezdésében előírt kötelezettség célja egyrészt az érdekeltnek elegendő tájékoztatás nyújtása annak eldöntéséhez, hogy a jogi aktus megalapozott‑e, vagy hogy tartalmaz‑e esetleg olyan hibát, amely lehetővé teszi az érvényességének uniós bíróság előtt történő vitatását, másrészt pedig annak lehetővé tétele, hogy az uniós bíróság felülvizsgálhassa a jogi aktus jogszerűségét. Az így megfogalmazott indokolási kötelezettség az uniós jog lényeges alapelvének minősül, amelytől csak kényszerítő megfontolások miatt lehet eltérni. Az indokolást tehát főszabály szerint ugyanakkor kell közölni az érdekelttel, mint a számára sérelmet okozó aktust, a közlés hiányát nem teheti szabályossá azon tény, hogy az érdekelt az uniós bíróság előtti eljárás során megismeri a jogi aktus indokait (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑390/08. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2009. október 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3967. o.] 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
48 Ebből következően, hacsak bizonyos részek közlése nem ellentétes az Unió és a tagállamai biztonságát vagy a nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolásokkal, a Tanács köteles a korlátozó intézkedéssel érintett jogalany tudomására hozni a különös és konkrét okokat, amelyek alapján úgy tekinti, hogy ezen intézkedéseket el kellett fogadnia. Így meg kell említenie azon ténybeli és jogi elemeket, amelyektől az érintett intézkedések jogszerű indokolása függ, valamint azon megállapításokat, amelyek a Tanácsot a határozat meghozatalára indították (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 81. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
49 Az indokolásnak ugyanakkor a szóban forgó jogi aktus jellegéhez és elfogadási körülményeihez kell igazodnia. Az indokolási kötelezettséget az eset összes körülményeire, így különösen a jogi aktus tartalmára, a felhívott indokok jellegére, és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett egyéb személyek magyarázathoz fűződő érdekére tekintettel kell vizsgálni. Nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, minthogy az indokolás megfelelőségét, nemcsak szövegére, hanem körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére is figyelemmel kell vizsgálni. Különösen valamely sérelmet okozó aktus akkor kellően indokolt, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben került sor az elfogadására, amely lehetővé teszi a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (lásd a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 82. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
50 Másodsorban az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jog és különösen a meghallgatáshoz való jog minden olyan eljárásban történő tiszteletben tartása, amely valamely jogalannyal szemben indult, és e jogalanyra nézve hátrányos intézkedéshez vezethet, a közösségi jog alapelvei közé tartozik, és ezt a jogot még a szóban forgó eljárásra vonatkozó szabályozás teljes hiánya esetén is biztosítani kell. (a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 91. pontja).
51 A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve megköveteli egyrészt, hogy az érdekelt jogalannyal közöljék a számára sérelmet okozó jogi aktust megalapozó, őt terhelő bizonyítékokat. Másrészt lehetőséget kell adni számára arra, hogy az e bizonyítékokkal kapcsolatos álláspontját megfelelően kifejthesse (lásd analógia útján a Törvényszék T‑228/02. sz., Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4665. o.] 93. pontját).
52 Következésképpen, ami a valamely jogalany pénzeszközeinek befagyasztására vonatkozó első aktust illeti, hacsak az Unió vagy a tagállamai biztonságát vagy a nemzetközi kapcsolataik irányítását érintő kényszerítő megfontolásokkal nem ellentétes, a terhelő bizonyítékok közlésének vagy az érintett aktus elfogadásával egyidejűleg, vagy az elfogadást követően lehető leghamarabb kell történnie. Az érintett jogalanynak – kérelmére – ahhoz is joga van, hogy ezen bizonyítékok tekintetében megfelelően kifejtse álláspontját az aktus elfogadását követően. Ugyanilyen fenntartással, a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó minden későbbi határozatot főszabály szerint meg kell előznie az új terhelő bizonyítékok közlésének és az érintett jogalanynak tekintetében egy új meghallgatásnak, hogy álláspontját ismertesse (lásd analógia útján a fenti 51. pontban hivatkozott Organisation des Modjahedines du peuple d’Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 137. pontját).
53 Ezenkívül meg kell megjegyezni, hogy ha közölték azokat a kellően pontos információkat, amelyek alapján az érdekelt jogalany megfelelően ismertetheti az álláspontját azokról a tényekről, amelyeket a Tanács a terhére ró, a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elve alapján ezen intézmény nem köteles önként biztosítani az ügy irataiba való betekintést. Csak az érdekelt fél kérelmére köteles a Tanács biztosítani az azokba a nem bizalmas jellegű adminisztratív iratokba való betekintést, amelyek a szóban forgó intézkedésre vonatkoznak (lásd a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 97. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
54 Harmadsorban a hatékony bírói jogvédelem elve olyan általános uniós jogelv, amely a tagállamok közös alkotmányos hagyományain nyugszik, és amelyet az EJEE 6. és 13. cikke, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikke állapított meg. A bírósági felülvizsgálat hatékonysága azt jelenti, hogy a szóban forgó uniós hatóság köteles közölni a korlátozó intézkedés indokait az érintett jogalannyal, amennyiben lehetséges, vagy az ezen intézkedés elfogadásának időpontjában, vagy legalábbis azután, hogy arra sor került, a lehető leghamarabb, hogy lehetővé tegye e címzetteknek a jogorvoslathoz való joguk határidőn belül történő gyakorlását. Az említett indokok közlésére vonatkozó ezen kötelezettség tiszteletben tartása ugyanis egyaránt szükséges ahhoz, hogy lehetővé tegye a korlátozó intézkedések címzettjeinek a jogaiknak a lehető legjobb feltételek mellett történő védelmét, és az ügy teljes ismeretében annak eldöntését, hogy hasznos‑e az uniós bírósághoz fordulni, valamint ahhoz, hogy utóbbinak teljes mértékben lehetővé tegye a szóban forgó közösségi jogi aktus jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálat gyakorlását (lásd ebben az értelemben és analógia útján a Bíróság C‑402/05. P. és C‑415/05. P. sz., Kadi és Al Barakaat International Foundation kontra Tanács és Bizottság egyesített ügyekben 2008. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT2008., I‑6351. o.] 335–337. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
55 Ezen ítélkezési gyakorlatra tekintettel a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy a feleknek az első jogalap vonatkozásában hivatkozott érveléseit az alábbi öt szakasz szerint kell megvizsgálni. Először a Tanács és a Bizottság azon előzetes érvelését kell megvizsgálni, miszerint a felperes nem hivatkozhat a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvére. Másodsorban az egyrészt az indokolási kötelezettség, másrészt pedig a felperes védelemhez való jogának a terhelő bizonyítékok eredeti közlése tekintetében feltételezett megsértésére vonatkozó érveléseket célszerű megvizsgálni. Harmadsorban a védelemhez való jognak a Tanács irataihoz való hozzáférést illetően feltételezetten történt megsértésére vonatkozó érvelést kell megvizsgálni. Negyedsorban a Törvényszék az egyrészt a felperes védelemhez való jogának az álláspontja kifejtése lehetősége vonatkozásában feltételezetten történt megsértésén alapuló érvelést, másrészt pedig a hatékony bírói jogvédelemhez való jogának feltételezett megsértésén alapuló érvelést vizsgálja meg. Ötödsorban a Tanács vizsgálatának és felülvizsgálatának feltételezett hibáira vonatkozó érvek kerülnek vizsgálatra.
A felperes azon lehetőségéről, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvére hivatkozzon
56 A Tanács és a Bizottság vitatja a védelemhez való jog tiszteletben tartása elvének a jelen ügyre történő alkalmazhatóságát. A Törvényszék T‑181/08. sz., Tay Za kontra Tanács ügyben 2010. május 19‑én hozott ítéletének (EBHT 2010., II‑1965. o.) 121–123. pontjára hivatkozva úgy érvelnek, hogy a felperesre a korlátozó intézkedések nem saját tevékenysége miatt vonatkoznak, hanem az atomfegyverek elterjedésében részt vevő személyek és szervezetek általános kategóriájához való tartozása okán. Következésképpen a korlátozó intézkedések meghozatalára vonatkozó eljárás nem a fenti 50. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében indult a felperes ellen, és ennélfogva nem hivatkozhat a védelemhez való jogára, vagy csak korlátozott mértékben hivatkozhat rá.
57 Ez az érvelés nem fogadható el.
58 Egyrészt ugyanis a fenti 56. pontban hivatkozott Tay Za kontra Tanács ügyben hozott ítéletet fellebbezés alapján a Bíróság C‑376/10. P. sz., Tay Za kontra tanács ügyben 2012. március 13‑án hozott ítélete teljes egészében hatályon kívül helyezte. Következésképpen az említett ítéletben tett megállapítások már nem alkotják részét az uniós jogrendnek, és ezekre nem hivatkozhat érvényesen a Tanács és a Bizottság.
59 Másrészt a 2010/413 határozat 24. cikkének (3) és (4) bekezdése, a 423/2007 rendelet 15. cikkének (3) bekezdése, a 961/2010 rendelet 36. cikkének (3) és (4) bekezdése, valamint a 267/2012 rendelet 46. cikkének (3) és (4) bekezdése olyan rendelkezéseket ír elő, amelyek biztosítják az e jogszabályok alapján elfogadott korlátozó intézkedésekkel érintett jogalanyok védelemhez való jogát. E jog tiszteletben tartásának az uniós bíróság felülvizsgálata alá kell tartoznia (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 37. pontját).
60 E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a jelen esetben a felperes hivatkozhat a védelemhez való jog tiszteletben tartásának a fenti 50–53. pontban említett elvére.
Az indokolási kötelezettségről és a terhelő bizonyítékok eredeti közléséről
61 Mindenekelőtt azt kell megjegyezni, hogy az indokolási kötelezettség és az érdekelt szervezettel a rá nézve terhelő bizonyítékok közlésére vonatkozó kötelezettség tiszteletben tartása értékelésének tekintetében, a megtámadott aktusokban szereplő indokokon felül, figyelembe kell venni a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó, a Tanács által a felperessel közölt három javaslatot.
62 Egyfelől ugyanis a felperessel közölt említett javaslatokból az következik, hogy ezeket a felperest érintő korlátozó intézkedések elfogadásának keretében a tagállamok küldöttségei elé terjesztették, és ezek, következésképpen, olyan bizonyítékoknak minősülnek, amelyeken maguk az intézkedések alapulnak.
63 Másfelől az igaz, hogy a három javaslatot a kereset benyújtása után közölték a felperessel, azaz a viszonválaszhoz csatolt javaslatot illetően a kereseti kérelemnek a 2010/664 határozat és a 961/2010 rendelet elfogadását követő módosítása után. Következésképpen e javaslatok nem egészíthetik ki érvényesen a 2010/443 határozat, a 668/2010 végrehajtási rendelet, illetve a viszonválaszhoz csatolt javaslatot illetően a 2010/664 határozat és a 961/2010 rendelet indokolását. E javaslatok mindazonáltal figyelembe vehetők a legutóbbi aktusok, nevezetesen a 2011/783 határozat és az 1245/2011 végrehajtási rendelet, valamint, a három javaslatot illetően a 267/2012 határozat, továbbá a 2010. október 28‑án közölt javaslatokat illetően a 2010/644 határozat és a 961/2010 rendelet jogszerűségének értékelése keretében.
64 A megtámadott aktusok a következő négy, a felperest érintő indokot említik:
– a felperes szervezetben az iráni államnak tulajdonrésze van, 94% a 2010/413 határozat és a 668/2010 végrehajtási rendelet szerint és részben a legutóbbi aktusok szerint;
– a felperes pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az iráni nukleáris és ballisztikusrakéta‑programokhoz beszerzéseket végrehajtó – többek között az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának 1737. sz. (2006) határozatában megnevezett – szervezetek számára;
– a felperes még 2009 márciusában is kezelte a korlátozó intézkedések által érintett Védelmi iparágak szervezete (a továbbiakban: VISZ) és Iran Electronics Industries (a továbbiakban: IEI) kifizetéseit és akkreditívjeit;
– 2003‑ban a felperes akkreditívet nyitott az iráni nukleáris programhoz kapcsolódó Mesbah Energy Company számára.
65 A Tanács 2010. október 28‑i leveléhez csatolt, a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó javaslatokban felsorolt indokok teljes egészében megegyeznek a megtámadott aktusokban felsorolt indokokkal.
66 A viszonválaszhoz csatolt, a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó harmadik javaslat egy ötödik indokot is tartalmaz, miszerint a felperes pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott a Sanam Industria Groupnak.
67 A felperes azt állítja, hogy ez az indokolás nem pontosítja kellőképpen a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedések elfogadásának okait. Úgy ítéli meg, hogy ez a hiányosság egyébiránt sérti a védelemhez való jogát.
68 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja a felperes érvelésének megalapozottságát.
69 Az első indok kellőképpen pontos, mivel lehetővé teszi a felperes számára annak megértését, hogy a Tanács az iráni államnak a tőkéjében való tulajdonrészét rója fel vele szemben.
70 A második indokot illetően meg kell állapítani, hogy első megközelítésben nem egyértelmű, hogy a következő indokok által kiegészített és egyértelművé tett állításról, vagy önálló indokról van szó. Az egyes indokok közötti kifejezett kapcsolat hiányában a megtámadott aktusok indokolásának második értelmezését kell elfogadni.
71 Márpedig ezen értelmezés szerint a második indok rendkívül általános, mivel nem tartalmaz semmiféle pontosítást azon szervezetek azonossága tekintetében, amelyek számára az érintett pénzügyi szolgáltatásokat nyújtották.
72 A harmadik, a negyedik és az ötödik indok kellőképpen részletezett, mivel megadják az érintett szervezetek nevét, valamint, akárcsak az első két indok esetében, a nyújtott pénzügyi szolgáltatások jellegét és a szolgáltatások nyújtásának időpontját.
73 A fentiekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Tanács a második, általa hivatkozott indok vonatkozásában megsértette az indokolási kötelezettséget, valamint azon kötelezettségét, hogy a felperessel mint érintett szervezettel közölje a terhére megállapított bizonyítékokat. Ezzel szemben a többi indokot illetően tiszteletben tartotta ugyanezen kötelezettségeket.
Az ügy irataihoz való hozzáférésről
74 Amint az a fenti 12. és 13. pontban megállapításra került, a Tanács 2010. október 28‑i leveléhez csatolva a tagállamoktól származó, korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó két javaslatot közölt a felperessel, majd a viszonválaszhoz csatolva egy harmadik javaslatot.
75 A felperes azt állítja, hogy e közlés késedelmes volt, mivel nem rendelkezett a kellő időben az érintett bizonyítékokkal.
76 A Tanács, a Bizottság által támogatva, védekezésképpen lényegében azt állítja, hogy az érintett javaslatokat az ezeket kibocsátó tagállamok jóváhagyásának beszerzését követően közölte a felperessel.
77 Márpedig a Tanács érvelésének nem lehet helyt adni. Amennyiben ugyanis a Tanács valamely tagállam által szolgáltatott bizonyítékra kíván támaszkodni valamely szervezettel szembeni korlátozó intézkedések elfogadása tekintetében, ezen intézkedések elfogadását megelőzően köteles meggyőződni arról, hogy az említett bizonyítékok kellő időben közölhetők‑e az érintett szervezettel annak érdekében, hogy az megfelelően kifejthesse álláspontját.
78 A jelen ügyben meg kell állapítani, hogy a Tanács által a 2010/413 határozat és a 668/2010 végrehajtási rendelet elfogadását követően az észrevételek megtételére kitűzött határidő 2010. szeptember 15‑én járt le.
79 Márpedig, mivel a Tanács csak e határidő elteltét követően közölte a felperessel a három javaslatot, nem biztosította számára kellő időben az ügy irataihoz való hozzáférést, megsértve ily módon a védelemhez való jogot.
A felperes azon lehetőségéről, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való jogról
80 A felperes elsősorban arra hivatkozik, hogy nem nyílott alkalma arra, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját, és – mindenesetre – azokat az észrevételeket, amelyeket meg tudott fogalmazni, a Tanács nem vette figyelembe.
81 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.
82 Először is meg kell állapítani, hogy a pénzeszközeit befagyasztó első aktusok 2010. július 26‑i elfogadását követően a felperes 2010. szeptember 15‑én levelet intézett a Tanácshoz, amelyben kifejtette álláspontját, és azt kérte, hogy semmisítsék meg a vele szemben elfogadott korlátozó intézkedéseket. A Tanács 2010. október 28‑án válaszolt erre a levélre. Ezt követően, a 2011/783 határozat és az 1245/2011 végrehajtási rendelet elfogadását megelőzően a felperes 2011. július 29‑i levelében ismertette észrevételeit a Tanáccsal, amely levélre a Tanács 2011. december 5‑én válaszolt. Végül 2012. február 10‑én, vagyis a 267/2012 rendelet elfogadása előtt, a felperes új észrevételeket nyújtott be a Tanácshoz, amely ezekre 2012. április 24‑i levelében válaszolt.
83 Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperesnek alkalma nyílott arra, hogy megfelelően kifejthesse álláspontját, kivéve, egyfelől, a Tanács által hivatkozott, rendkívül általános második indokot (lásd a fenti 70. pontot) illetően, és, másfelől a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó három javaslatot illetően, mivel a felperes ezeket 2010. szeptember 15‑én nem ismerte.
84 A megfogalmazott észrevételek figyelembevételét illetően az igaz, hogy a felperes érveire a Tanács által 2010. október 28‑i, 2011. december 5‑i és 2012. április 24‑i leveleiben adott válasz rövid. Az is igaz ugyanakkor, hogy a Tanács 2010. október 28‑i levelében pontosította, hogy nem ért egyet a felperes azon álláspontjával, miszerint az akkreditívekre vonatkozó tevékenységei nem járulhattak hozzá az atomfegyverek elterjedéséhez. Ezen álláspontját 2011. december 5‑i és 2012. április 24‑i levelében megerősítette.
85 Az mindenesetre nem vitatott, hogy a Tanács helyesbítette a felperes tőkéjében az iráni állam által birtokolt tulajdonrészre vonatkozó állítást, amelynek pontosságát a felperes vitatta.
86 E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy a Tanács az általa végzett felülvizsgálat során figyelembe vette a felperes észrevételeit, ez utóbbi állításával ellentétben.
87 Másodsorban a felperes azt állítja, hogy a vele közölt információk és bizonyítékok elégtelen jellege sértette a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
88 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja ezen érvelés megalapozottságát.
89 Amint az a fenti 83. pontban megállapításra került, meg kell állapítani, hogy – mivel a felperessel kellőképpen pontos indokokat közöltek egyénileg, nevezetesen a Tanács által hivatkozott első, harmadik, negyedik és ötödik indokot – tiszteletben tartották a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát.
90 Ezzel szemben a Tanács által említett második indok általános jellege, valamint a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó három javaslat késedelmes közlése a felperes hatékony bírói jogvédelemhez való joga megsértésének minősül.
A Tanács által végzett felülvizsgálat hibáiról
91 A felperes azt állítja, hogy a Tanács nem végezte el az ügy körülményeinek valódi felülvizsgálatát, hanem a tagállamok javaslatainak elfogadására szorítkozott. E hiba mind az őt érintő korlátozó intézkedések elfogadását megelőző vizsgálatra, mind pedig ugyanezen intézkedések időszakos felülvizsgálatára vonatkozik.
92 Továbbá a felperes szerint a Wikileaks szervezet közvetítésével közzétett diplomáciai táviratokból (a továbbiakban: diplomáciai táviratok) az derül ki, hogy az Amerikai Egyesült Államok az iráni szervezetekkel szembeni korlátozó intézkedések elfogadására irányuló nyomást gyakorolt a tagállamokra és különösen az Egyesült Királyságra. Márpedig e körülmény kétségeket vet fel az elfogadott intézkedések és elfogadásuk eljárásának jogszerűsége vonatkozásában.
93 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja a felperes érveinek megalapozottságát. A Tanács elsősorban azt állítja, hogy nem kell figyelembe venni a diplomáciai táviratokat.
94 Elsősorban azt kell megállapítani, hogy az atomfegyverek elterjedésében feltételezetten érintett szervezetekkel szemben korlátozó intézkedéseket megállapító aktusok a Tanács aktusai, amelynek tehát meg kell győződnie arról, hogy ezek elfogadása igazolt‑e. Következésképpen az ilyen intézkedéseket megállapító első aktus elfogadása során a Tanácsnak meg kell vizsgálnia a 2010/413 határozat 23. cikkének (2) bekezdése értelmében valamely tagállam vagy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője által a Tanács elé terjesztett információk és a bizonyítékok relevanciáját és megalapozottságát. Az ugyanazon szervezetet érintő, ezt követő aktusok elfogadása során a Tanácsnak ugyanezen határozat 24. cikkének (4) bekezdése értelmében az e szervezet által közölt észrevételek fényében felül kell vizsgálnia az említett intézkedések fenntartásának szükségességét.
95 A jelen ügyben egyfelől az ügy iratai semmiféle utalást nem tartalmaznak arra nézve, hogy a Tanács megvizsgálta 2010/413 határozat és a 668/2010 végrehajtási rendelet elfogadását megelőzően eléterjesztett bizonyítékok relevanciáját és megalapozottságát. Épp ellenkezőleg, az iráni államnak a felperes tőkéjében birtokolt tulajdonrészének hányadára vonatkozó téves utalás ezekben az iratokban – amely adat pontatlanságát a Tanács nem vitatta – arra enged következtetni, hogy e tekintetben semmiféle vizsgálat nem történt.
96 Másfelől a fenti 84–86. pontból kitűnik, hogy a legutóbbi megtámadott aktusok elfogadása során a Tanács felülvizsgálta az ügy körülményeit a felperes észrevételeinek fényében, mivel helyesbítette az iráni állam által a felperes tőkéjében birtokolt tulajdonrészre vonatkozó utalást, és kifejtette az akkreditívekre vonatkozó tevékenységekkel kapcsolatos érvelését.
97 Másodsorban a diplomáciai táviratokat illetően, önmagából abból a körülményből, hogy egyes tagállamokra diplomáciai nyomást gyakoroltak, még ezt bizonyítottnak feltételezve sem következik, hogy ugyanezen nyomásgyakorlás a Tanács által elfogadott aktusokat vagy a Tanács által az ezek elfogadásakor elvégzett vizsgálatot is érintette.
98 E körülményekre figyelemmel el kell fogadni a felperesnek a Tanács által végzett vizsgálat hibáira vonatkozó érveit a 2010/413 határozat és a 668/2010 végrehajtási rendelet tekintetében, ezt meghaladó részében pedig el kell utasítani.
99 A fentiekre figyelemmel először is meg kell állapítani, hogy a Tanács megsértette a felperes védelemhez való jogát és a hatékony bírói jogvédelemhez való jogát, mivel nem közölte vele kellő időben a korlátozó intézkedések elfogadására vonatkozó három javaslatot (lásd a fenti 79., 83. és 90. pontot). Mivel az említett javaslatokat a Tanács elfogadta abból a célból, hogy ezekre alapítsa a megtámadott aktusok összességét a felperessel szemben, és figyelemmel az utolsó javaslat közlésének időpontjára, ez a hiba a 2010/413 határozat, a 668/2010 végrehajtási rendelet, a 2010/644 határozat és a 961/2010 végrehajtási határozat jogszerűségét érinti annyiban, amennyiben ezek az aktusok a felperest érintik.
100 Ezenfelül a 2010/413 határozat és a 668/2010 végrehajtási rendelet elfogadása során a Tanács nem tartotta tiszteletben a felperes tekintetében eléterjesztett információk és bizonyítékok relevanciájának és megalapozottságának vizsgálatára vonatkozó kötelezettségét, ily módon az említett aktusok jogellenesnek minősülnek (lásd a fenti 95. és 98. pontot).
101 Végül a Tanács megsértette az indokolási kötelezettséget a felperes védelemhez való jogát és hatékony bírói jogvédelemhez való jogát a felperessel szemben hivatkozott második indok vonatkozásában (lásd a fenti 70., 73., 83. és 90. pontot). Mindazonáltal, figyelemmel arra, hogy a Tanács által hivatkozott indokok függetlenek egymástól, valamint arra, hogy a többi indok kellőképpen pontos, e körülmény nem igazolja a 2011/783 határozat, az 1245/2011 végrehajtási rendelet és a 267/2012 rendelet megsemmisítését. Mindebből csupán az következik, hogy a második indok nem vehető figyelembe a felperest érintő korlátozó intézkedések megalapozottságára vonatkozó második jogalap vizsgálata során.
102 A fentiek összességére tekintettel az első jogalapnak helyt kell adni a 2010/413 határozat, a 668/2010 végrehajtási rendelet, a 2010/644 határozat és a 961/2010 rendelet megsemmisítésére irányuló részében, amennyiben ezen aktusok a felperest érintik, az ezt meghaladó részben pedig el kell utasítani.
A második, a felperessel szemben elfogadott korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos nyilvánvaló értékelési hibára alapított jogalapról
103 A felperes azt állítja, hogy a Tanács által vele szemben hivatkozott, a fenti 64–66. pontban felsorolt indokok nem felelnek meg a 2010/413 határozatban, a 423/2007 rendeletben, a 961/2010 rendeletben és a 267/2012 rendeletben előírt feltételeknek és ezeket nem támasztják alá bizonyítékok. Következésképpen a Tanács nyilvánvaló értékelési hibát követett el azzal, hogy vele szemben ezen indokok alapján korlátozó intézkedéseket fogadott el.
104 A Tanács, a Bizottság által támogatva, vitatja a felperes ezen érveit.
105 Az ítélkezési gyakorlat szerint azon jogi aktus jogszerűségének bírósági felülvizsgálata, amellyel korlátozó intézkedéseket fogadtak el valamely jogalany tekintetében, kiterjed az aktus indokolásaként felhozott tények és körülmények megítélésére, valamint azon bizonyítékok és információk vizsgálatára, amelyeken e megítélés alapszik. Vitatás esetén a Tanács feladata e bizonyítékok előterjesztése azoknak az uniós bíróság általi felülvizsgálata céljából (lásd ebben az értelemben a fenti 47. pontban hivatkozott Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben hozott ítélet 37. és 107. pontját).
106 Tekintettel ezen ítélkezési gyakorlatra és figyelemmel a Tanács által a felperessel szemben hivatkozott második indok indokolásának hiányosságaira (lásd a fenti 101. pontot), az első, a harmadik, a negyedik és az ötödik indok megalapozottságának vizsgálatára kell szorítkozni.
107 Az első indokot illetően már megállapításra került, hogy az iráni állam nem birtokolja a felperes tőkéjének 94%‑át, mivel az iráni állam csak kisebbségi részvényes. Következésképpen ez az indok a 2010/413 határozatot és a 668/2010 végrehajtási rendelet vonatkozásában téves ténybeli megállapításon alapul.
108 Mindazonáltal önmagából azon körülményből, hogy a felperes tőkéjének egy részét az iráni állam birtokolja, nem következik, hogy a felperes támogatja az atomfegyverek elterjedését. Következésképpen a Tanács által hivatkozott első indok nem igazolja a felperessel szembeni korlátozó intézkedések elfogadását annak alapján, hogy a felperes ilyen támogatást nyújtott.
109 A negyedik indokot illetően a felperes vitatja, hogy szolgáltatásokat nyújtott a Mesbah Energy Companynak. Márpedig, a Tanács semmiféle bizonyítékkal vagy információval nem szolgált annak bizonyítása tekintetében, hogy e szolgáltatások nyújtására sor került, vagy hogy a felperes tudott a Mesbah Energy Company az atomfegyverek elterjedésében való közreműködéséről, amelyre 2003‑ban még nem vonatkoztak korlátozó intézkedések. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a negyedik indok sem igazolja korlátozó intézkedések elfogadását a felperessel szemben.
110 Ugyanezen megállapítást kell alkalmazni az ötödik indok esetében is, amennyiben a 2011/783 határozat, az 1245/2011 végrehajtási határozat és a 267/2012 rendelet jogszerűsége érintett. Ugyanis, míg a felperes vitatja, hogy pénzügyi szolgáltatásokat nyújtott a Sanam Industria Group részére a rá vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását követően, a Tanács semmivel nem bizonyította az ellenkezőjét, illetve azt, hogy a felperes tudott a Sanam Industria Group az atomfegyverek elterjedésében való közreműködéséről a rá vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását megelőzően.
111 Végül a harmadik indokot illetően a felperes nem vitatja, hogy a VISZ és az IEI részt vesznek az atomfegyverek elterjedésében. Azt sem vitatja, hogy akkreditívet nyújtott e két szervezet számára.
112 A felperes ugyanakkor vitatja, hogy azok a szolgáltatások, amelyeket a VISZ és az IEI számára nyújtott, igazolják a rá vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását. E tekintetben lényegében azt állítja, hogy az említett szolgáltatások a múltban nyújtott rutinszerű banki szolgáltatások voltak, harmadik bankok által kibocsátott export akkreditívek kezelésével kapcsolatban, és e szolgáltatások nem vonatkoztak az atomfegyverek elterjedéséhez kapcsolódó ügyletekre.
113 A Törvényszék, hogy megvizsgálhassa ezen érvek megalapozottságát, arra hívta fel a Tanácsot, hogy szolgáltasson a felperes által a VISZ és az IEI számára kezelt akkreditívekre vonatkozó részletes információkat.
114 A Tanács nem szolgáltatott bizonyítékokat a Törvényszék e felhívására. E tekintetben arra hivatkozott, hogy a felperes sem szolgáltatott ilyen bizonyítékokat, jóllehet ezt megtehette volna, és köteles is lett volna megtenni.
115 Ez az érvelés nem fogadható el. Amint az a fenti 105. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból is következik, nem a korlátozó intézkedésekkel érintett szervezetnek, hanem a Tanácsnak kell – vitás esetekben – szolgáltatnia azokat a bizonyítékokat és információkat, amelyekre az említett intézkedések elfogadása során támaszkodott. A jelen ügyben, mivel a Tanács azokra az akkreditívekre támaszkodott, amelyeket a felperes kezelt a VISZ és az IEI számára, a Tanácsnak kell a Törvényszék számára az erre vonatkozó részleteket szolgáltatnia.
116 E körülményekre figyelemmel, az, hogy nem lehet megvizsgálni a felperes azon érvelésének megalapozottságát, miszerint az általa a VISZ és az IEI számára nyújtott szolgáltatások nem igazolják rá vonatkozó korlátozó intézkedések elfogadását, nem okozhat hátrányt a felperesnek. Épp ellenkezőleg, mivel e lehetetlenség annak tudható be, hogy a Tanács nem tartotta tiszteletben a releváns bizonyítékok és információk szolgáltatására vonatkozó kötelezettségét, a második jogalapnak helyt kell adni.
117 A fentiek összességére figyelemmel a megtámadott aktusokat meg kell semmisíteni, amennyiben ezek a felperest érintik, anélkül hogy meg kellene vizsgálni a harmadik, az arányosság elvének megsértésén alapuló jogalapot.
A megtámadott aktusok megsemmisítésének időbeli hatályáról
118 Ami a megtámadott jogi aktusok megsemmisítésének időbeli hatályát illeti, először is meg kell jegyezni, hogy a 668/2010 végrehajtási rendelet – amely módosította a 423/2007 rendelet V. mellékletének listáját – már nem fejt ki joghatásokat az utóbbi rendeletnek a 961/2010 rendelet által történt hatályon kívül helyezését követően. Hasonlóképpen magát az 1245/2011 végrehajtási rendelettel módosított 961/2010 rendeletet hatályon kívül helyezte a 267/2012 rendelet. Következésképpen a 668/2010 végrehajtási rendelet, a 961/2010 rendelet és az 1245/2011 végrehajtási rendelet megsemmisítése csak a hatálybalépése és a hatályon kívül helyezése között bekövetkező joghatásokat érinti.
119 Ezenfelül a 267/2010 rendeletet illetően emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 60. cikkének második bekezdése értelmében az EUMSZ 280. cikktől eltérve a Törvényszék valamely rendeletet semmissé nyilvánító határozata csak a hivatkozott alapokmány 56. cikkének első bekezdésében említett fellebbezési határidő lejártának napjától vagy – ha e határidőn belül fellebbezést nyújtottak be – a fellebbezés elutasításának napjától lép hatályba (lásd analógia útján a Törvényszék T‑316/11. sz., Kadio Morokro kontra Tanács ügyben hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 38. pontját).
120 E tekintetben a felperes a fenti 23. pontban hivatkozott Akhras kontra Tanács ügyben hozott végzésre utalva azt állítja, hogy a 267/2012 rendelet az ő vonatkozásában olyan, mint egy rendelet formájában elfogadott határozat, nem pedig egy tényleges rendelet. Következésképpen a Bíróság alapokmánya 60. cikkének második bekezdése a jelen ügyben nem alkalmazható.
121 Ezen érvelésnek nem lehet helyt adni.
122 Egyfelől ugyanis a fenti 23. pontban hivatkozott Akhras kontra Tanács ügyben hozott végzés 29. pontjában a Bíróság elnöke nem vizsgálta meg részletesen a Bíróság alapokmánya 60. cikke második bekezdésének a korlátozó rendelkezéseket előíró rendeletekre való alkalmazhatóságát, mivel csak annak megállapítására szorítkozott, hogy jóllehet a felperes által a C‑110/12. P.(R). sz. ügyben e tekintetben hivatkozott érvek nem tűntek „megalapozatlannak”, ellenben hatástalanok voltak.
123 Márpedig, másfelől a Bíróság ítélkezési gyakorlatára figyelemmel meg kell állapítani, hogy a 267/2012 rendeletnek, a IX. mellékletét is beleértve, ugyanaz a jellege, mint egy rendeletnek, mivel 51. cikkének második bekezdése előírja, hogy e rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban, ami megfelel a rendelet EUMSZ 288. cikkben előírt hatályának (lásd analógia útján a Bíróság C‑548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2011. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑11381. o.] 45. pontját).
124 A Bíróság Alapokmánya 60. cikkének második bekezdése tehát alkalmazható a jelen ügyben.
125 E körülmények között a Tanácsnak a jelen ítélet kihirdetésétől számítva a távolságra tekintettel tíznapos átalány‑határidővel meghosszabbított két hónapos határidő áll rendelkezésére ahhoz, hogy orvosolja a megállapított jogsértéseket, adott esetben újabb korlátozó intézkedéseket hozva a felperessel szemben. Azon kockázat, hogy a 267/2012 rendelet által előírt korlátozó intézkedések hatékony érvényesülése súlyos és helyrehozhatatlan kárt szenvedhet, a jelen ügyben nem tűnik elég súlyosnak az említett rendelet hatályának a Bíróság alapokmánya 60. cikkének második bekezdésében meghatározott időtartamon felüli fenntartásához, figyelembe véve az ezen intézkedéseknek a felperes jogaira és szabadságaira gyakorolt jelentős hatását (lásd analógia útján a fenti 119. pontban hivatkozott Kadio Morokro kontra Tanács ügyben hozott ítélet 38. pontját).
126 Végül, ami a 2010/644 határozattal és a 2011/783 határozattal módosított 2010/413 határozat megsemmisítésének időbeli hatályát illeti, emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 264. cikk második bekezdése alapján a Törvényszék, ha azt szükségesnek ítéli, megjelöli a semmisnek nyilvánított jogi aktus azon joghatásait, amelyek továbbra is fennmaradnak. A jelen esetben a 267/2012 rendelet megsemmisítése, valamint a 2010/644 határozattal és a 2011/783 határozattal módosított 2010/413 határozat megsemmisítése hatálybalépésének időpontja közötti különbség fennállása súlyosan sértheti a jogbiztonságot, mivel e két jogi aktus azonos intézkedéseket szab ki a felperessel szemben. A 2010/644 határozattal és a 2011/783 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait tehát a felperes tekintetében a 267/2012 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenn kell tartani (lásd analógia útján a fenti 119. pontban hivatkozott Kadio Morokro kontra Tanács ügyben hozott ítélet 39. pontját).
A költségekről
127 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Tanácsot, mivel lényegében pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
128 Az eljárási szabályzat 87. cikke 4. §‑a első bekezdésének alkalmazásában az eljárásba beavatkozó intézmények maguk viselik saját költségeiket. Következésképpen a Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék megsemmisíti a Bank Saderat Irant érintő részében:
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 2007/140/KKBP közös álláspont hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. július 26‑i 2010/413/KKBP tanácsi határozat II. melléklete B. táblázatának 7. pontját;
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 423/2007/EK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének végrehajtásáról szóló, 2010. július 26‑i 668/2010/EU tanácsi végrehajtási rendelet melléklete B. táblázatának 5. pontját;
– a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2010. október 25‑i 2010/644/KKBP tanácsi határozat melléklete I. címe B. táblázatának 7. pontját;
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 423/2007 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2010. október 25‑i 961/2010/EU tanácsi rendelet VIII. melléklete B. táblázatának 7. pontját;
– a 2010/413 határozat módosításáról szóló, 2011. december 1‑jei 2011/783/KKBP tanácsi határozatot;
– a 961/2010 rendelet végrehajtásáról szóló, 2011. december 1‑jei 1245/2011/EU tanácsi végrehajtási rendeletet;
– az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2012. március 23‑i 267/2012/EU tanácsi rendelet IX. melléklete I. címe B. táblázatának 7. pontját.
2) A Törvényszék a 2010/644 határozattal és a 2011/783 határozattal módosított 2010/413 határozat joghatásait a Bank Saderat Iran tekintetében a 267/2012 rendelet megsemmisítésének hatálybalépéséig fenntartja.
3) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
4) Az Európai Unió Tanácsa maga viseli saját költségeit, valamint a Bank Saderat Iran részéről felmerült költségeket.
5) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Pelikánová | Jürimäe | Van der Woude |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. február 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások