Ideiglenes változat
A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített kilencedik tanács)
2024. június 26.(*)
„Közszolgálat – Tisztviselők – Díjazás – Családi támogatások – Iskoláztatási támogatás – A nyújtás megtagadása – A személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése – Szakképzés – Felsőfokú oktatás – Hatáskör‑átruházás – Az átruházott hatáskörök visszavonása – Hatáskörrel rendelkező kinevezésre jogosult hatóság”
A T‑698/21. sz. ügyben,
Georgios Paraskevaidis (lakóhelye: Wezembeek‑Oppem [Belgium], képviselik: S. Pappas, D.‑A. Pappa és A. Pappas ügyvédek)
felperes
az Európai Unió Tanácsa (képviselik: M. Bauer és M. Alver, meghatalmazotti minőségben)
és
az Európai Bizottság (képviselik: T. S. Bohr és I. Melo Sampaio, meghatalmazotti minőségben)
alperesek ellen,
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács),
tagjai: S. Papasavvas elnök, L. Truchot, H. Kanninen, R. Frendo (előadó) és M. Sampol Pucurull bírák,
hivatalvezető: A. Marghelis tanácsos,
tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára, különösen:
– a Bizottság által a Törvényszék Hivatalához 2022. január 27‑én benyújtott külön beadványban felhozott elfogadhatatlansági kifogásra,
– az elfogadhatatlansági kifogásnak az eljárást befejező határozatban való eldöntését elrendelő 2022. július 15‑i végzésre,
tekintettel a 2023. október 4‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az EUMSZ 270. cikken alapuló keresetében a felperes, Georgios Paraskevaidis először is a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatal (a továbbiakban: PMO) 2021. február 4‑i, a 2021. március 1‑jei feljegyzésével megismételt azon határozatának megsemmisítését kéri, amely szerint nem jár számára iskoláztatási támogatás a lánya által a 2019 novembere és 2020 augusztusa közötti időszakban végzett képzés után, valamint a 2021. március 9‑én közölt, a jogalap nélkül felvett összegek kifizetésének ütemezését megállapító határozat megsemmisítését (a továbbiakban együttesen: a PMO határozatai), másodszor pedig az Európai Unió Tanácsának kinevezésre jogosult hatósága által 2021. július 19‑én hozott, a felperes által az említett határozatokkal szemben benyújtott panaszt elutasító határozat (a továbbiakban: panaszról hozott határozat) megsemmisítését.
I. A jogvita előzményei
2 A felperes a Tanács tisztviselője.
3 A Tanács az Európai Bizottságnak – a Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalnak (PMO) – a kinevezésre jogosult hatóságra és a munkaszerződések megkötésére jogosult hatóságra ruházott bizonyos hatáskörök gyakorlásával való megbízásáról szóló, 2019. május 13‑i (EU) 2019/792 tanácsi határozattal (HL L 129., 3. o., a továbbiakban: 2019. május 13‑i határozat) a PMO‑t bízta meg többek között az iskoláztatási támogatások nyújtásával és kezelésével kapcsolatos hatáskörök gyakorlásával. E határozat 1. cikke (2) bekezdésének megfelelően a PMO‑nak le kell mondania a rá ruházott hatáskörök gyakorlásáról, ha valamely egyedi esetben a Tanács kinevezésre jogosult hatósága vagy munkaszerződések kötésére jogosult hatósága erre felkéri.
4 2019. november 25. és 2020. augusztus 30. között a felperes lánya pszichopedagógiai képzési programban vett részt (a továbbiakban: képzési program). Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) VII. mellékletének 3. cikke alapján a képzési program ideje alatt iskoláztatási támogatást (a továbbiakban: iskoláztatási támogatás) folyósítottak a felperesnek.
5 2021. február 4‑én a PMO közölte a felperessel az iskoláztatási támogatásra való jogosultságnak azon az indokon alapuló megtagadását, hogy az európai szakoktatási és szakképzési kreditrendszer (ECVET), amelyben a képzési program jogosultságot eredményez, nem felsőfokú kreditrendszer. Következésképpen az iskoláztatási támogatás címén a felperes részére kifizetett összegeket vissza kell téríttetni.
6 A felperes által 2021. február 27‑én benyújtott felülvizsgálat iránti kérelmet követően 2021. március 1‑jén a PMO megismételte a fenti 5. pontban említett határozatot, hangsúlyozva, hogy a felperes lánya csak 21 ECVET‑egységet kapott, míg az iskoláztatási támogatás odaítéléséről és a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése szerinti oktatási intézményben nyújtott rendszeres, nappali tagozatos képzésben való részvétel fogalmának értelmezéséről szóló, felülvizsgált 237/05 következtetés, amelyet az igazgatási vezetők testülete a 2020. július 1‑jei 284. ülésén hagyott jóvá (a továbbiakban: felülvizsgált 237/05 következtetés), úgy ítéli meg, hogy az oktatási intézményben nyújtott rendszeres, nappali tagozatos képzésben való részvétel az európai kreditátviteli és ‑gyűjtési rendszer (ECTS) keretében nyújtott 30 kreditnek felel meg.
7 2021. március 9‑én a PMO megküldte a felperesnek az iskoláztatási támogatás címén jogosulatlanul kapott összegek visszatérítésére vonatkozó tervet.
8 2021. március 31‑én a felperes a Tanács személyzeti igazgatási rendszere által küldött online formanyomtatvány útján a személyzeti szabályzat 90. cikkének (2) bekezdése alapján panaszt nyújtott be a Tanácshoz a PMO határozataival szemben (a továbbiakban: panasz), vitatva többek között a felülvizsgált 237/05 következtetés alkalmazhatóságát. 2021. április 21‑én azonos tartalmú panaszt nyújtott be a Bizottsághoz.
9 2021. április 23‑i levelében a Tanács a 2019. május 13‑i határozat 1. cikkének (2) bekezdése alapján azt kérte a PMO‑tól, hogy a felperes panaszát illetően mondjon le a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott hatáskörök gyakorlásáról. A PMO e felhívásnak 2021. június 10‑i levelében eleget tett (a továbbiakban: az átruházott hatáskörök visszavonása).
10 2021. július 19‑én a Tanács tájékoztatta a felperest az átruházott hatáskörök visszavonásáról, egyben elutasította a panaszt. Lényegében megállapította, hogy az iskoláztatási támogatás a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése alapján nem jár, mivel a képzési program szakmai jellegű volt, és nem vezetett oklevélhez. A Tanács hozzátette, hogy ilyen körülmények között nem szükséges határozni a felülvizsgált 237/05 következtetésben előírt 30 ECTS kreditpontos minimális küszöbérték alkalmazhatóságáról.
II. A felek kérelmei
11 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– nyilvánítsa a keresetet teljes egészében elfogadhatónak;
– semmisítse meg a PMO határozatait, valamint a panaszról hozott határozatot;
– az alperest kötelezze a költségek viselésére.
12 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– a keresetet a Bizottság ellen irányuló részében nyilvánítsa elfogadhatatlannak;
– másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
13 A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
III. A jogkérdésről
A. Az elfogadhatóságról
14 A kereset két különböző intézmény által hozott, az iskoláztatási támogatást megtagadó több határozat megsemmisítésére irányul. A PMO határozatai a Bizottság hatáskörébe tartoznak, míg a panaszról hozott határozatot a Tanács kinevezésre jogosult hatósága hozta, miután a pert megelőző eljárás során visszavonták az átruházott hatásköröket.
15 A Bizottság a kereset ellene irányuló részének elfogadhatatlanságára hivatkozik azzal az indokkal, hogy nem ő az a kinevezésre jogosult hatóság, amely a panaszról hozott határozatot kibocsátotta, amely a felperesnek sérelmet okozó egyetlen aktus. Úgy véli, hogy tekintettel a átruházott hatáskörök Tanács általi visszavonására, valamint a panaszról hozott határozatot alátámasztó jogi érvek módosulására, ez a határozat a PMO határozatainak helyébe lépett.
16 Ellenkérelmében a Tanács is hivatkozott arra, hogy az átruházott hatáskörök visszavonása miatt a keresetet csak vele szemben lehet benyújtani.
17 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a pert megelőző eljárás – tekintettel a céljára, azaz hogy lehetővé tegye az adminisztráció számára határozatainak felülvizsgálatát – nyitott, így a személyzeti szabályzat 90. és 91. cikkében írt jogorvoslati rendszerben az adminisztráció a panasz elutasításával egyidejűleg módosíthatja a vitatott aktus elfogadásának indokait (lásd: 2014. március 26‑i CP kontra Parlament ítélet, F‑8/13, EU:F:2014:44, 21. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). A panaszeljárás célja ugyanis az, hogy lehetővé tegye a kinevezésre jogosult hatóság számára a megtámadott aktusnak a panaszos által felhozott kifogásokra tekintettel történő felülvizsgálatát, adott esetben az aktus rendelkező részének alátámasztására szolgáló indokok módosításával (lásd ebben az értelemben: 2014. május 21‑i Mocová kontra Bizottság ítélet, T‑347/12 P, EU:T:2014:268, 32. és 33. pont).
18 Így az indokolásnak a panaszelbírálás szakaszában történő kiegészítése megfelel a személyzeti szabályzat 90. cikke (2) bekezdése céljának, amely éppen indokolással ellátott határozatot ír elő. Márpedig e rendelkezés szükségszerűen magában foglalja, hogy azt a hatóságot, amelynek a panaszról határoznia kell, nem köti a panasz tárgyát képező határozat indokolása (lásd ebben az értelemben: 2017. szeptember 15‑i Skareby kontra EKSZ ítélet, T‑585/16, EU:T:2017:613, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
19 E körülmények között a kereset, még ha formailag a panasz elutasítása ellen irányul is, a bíróság szempontjából olyannak tekintendő, mint amelyet a panasszal támadott, sérelmet okozó aktus ellen nyújtottak be, kivéve abban az esetben, ha a panasz elutasításának hatálya eltér azon aktus hatályától, amellyel szemben a panaszt benyújtották. Előfordulhat, hogy a panaszt kifejezetten elutasító határozat a tartalmára tekintettel nem pusztán megerősítő jellegű a felperes által vitatott aktust illetően. Ez a helyzet, amikor a panaszt elutasító határozat új jogi vagy ténybeli elemek alapján újraértékeli a felperes helyzetét, illetve amikor módosítja vagy kiegészíti az eredeti határozatot. Ezekben az esetekben a panasz elutasítása minősül bírósági felülvizsgálat tárgyát képező aktusnak, amelyet a bíróság figyelembe vesz a vitatott határozat jogszerűségének megítélésekor, sőt az utóbbi határozat helyébe lépő, sérelmet okozó aktusnak tekint (lásd: 2014. május 21‑i Mocová kontra Bizottság ítélet, T‑347/12 P, EU:T:2014:268, 34. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
20 A jelen ügyben a Tanács azt követően hozta meg a panaszról hozott határozatot, hogy a 2019. május 13‑i határozat 1. cikke (2) bekezdésének megfelelően azt kérte a PMO‑tól, hogy mondjon le a kinevezésre jogosult hatóságként fennálló hatásköréről. A Tanács megerősíti az iskoláztatási támogatás nyújtásának megtagadását. A panaszra vonatkozó határozatot alátámasztó indokolás azonban eltér a PMO határozataiban szereplő indokolástól. Így, noha a PMO a felülvizsgált 237/05 következtetésre támaszkodott annak megállapításakor, hogy a képzési program nem felel meg a 30 ECTS kreditre mint minimális küszöbértékre vonatkozó mennyiségi kritériumnak ahhoz, hogy felsőoktatásnak minősüljön, a Tanács teljes mértékben figyelmen kívül hagyja e kritériumot annak érdekében, hogy olyan minőségi kritériumra támaszkodjon, amely az elemzést magára a képzési program jellegére összpontosítja.
21 Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Tanács a panaszról hozott határozattal teljes mértékben módosította a PMO határozataiban szereplő indokokat azáltal, hogy felülvizsgálta a felperes helyzetét. Így az említett határozat önálló tartalommal és a PMO határozataitól eltérő hatállyal rendelkezik, és nem tekinthető e határozatokat pusztán megerősítő határozatnak.
22 Ebből következik, hogy a panaszról hozott határozat a PMO határozatainak helyébe lépett, és az minősül a jelen esetben sérelmet okozó aktusnak.
23 Következésképpen a kereset elfogadhatatlan, amennyiben az a PMO határozatai, és következésképpen a Bizottság ellen irányul, amelytől azok származnak.
B. Az ügy érdeméről
24 Keresete alátámasztására a felperes lényegében három jogalapra hivatkozik:
– az első a jogszerűség elvének megsértésén alapul, egyrészt ratione temporis jogalap hiánya, másrészt a felülvizsgált 237/05 következtetés jogellenes visszaható hatályú alkalmazása miatt;
– a második a felülvizsgált 237/05 következtetés ellen irányuló jogellenességi kifogáson alapul, amely különbséget tesz a szakképzési programok és az oklevélhez vezető programok között, valamint az adminisztráció vezetőinek az említett különbségtétel megállapítására vonatkozó hatáskörének hiányán alapul;
– a harmadik jogalap a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul.
25 A válasz szakaszában a felperes egy negyedik, az átruházott hatáskörök visszavonásának jogellenességére alapított jogalapra hivatkozik, amely következésképpen megkérdőjelezi a Tanácsnak a panaszra vonatkozó határozat elfogadására vonatkozó hatáskörét.
26 A Törvényszék megvizsgálja először az első és a második jogalapot együttesen, majd a negyedik jogalapot, végül pedig a harmadik jogalapot.
1. Az első és a második, a jogszerűség elvének a felülvizsgált 237/05 következtetés visszaható hatályú alkalmazása miatti és az oktatási programok közötti jogellenes különbségtétel miatti megsértésére alapított jogalapról
27 Első jogalapjával a felperes lényegében a felülvizsgált 237/05 következtetés visszaható hatályú alkalmazását vitatja, és így a PMO határozatait illetően a jogalap időbeli hatályának hiányára hivatkozik.
28 Második jogalapjával a felperes jogellenességi kifogást emel a felülvizsgált 237/05 következtetéssel szemben, mivel az különbséget tesz a szakképzési programok és az oklevélhez vezető programok között. A felperes az adminisztráció vezetőit e különbségtétel megállapítására vonatkozóan megillető hatáskör hiányára is hivatkozik.
29 A Tanács vitatja a felperes érvelését.
30 E tekintetben meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 6. és 10., valamint 19. és 20. pontból kitűnik – noha a PMO határozatai az első és a második jogalapban említett felülvizsgált 237/05 következtetésen alapultak, a panaszról hozott határozatban a Tanács kinevezésre jogosult hatósága teljes mértékben módosította az elemzést alátámasztó jogi elemeket annak megállapítása érdekében, hogy az iskoláztatási támogatás nem jár.
31 A panaszról hozott határozat figyelmen kívül hagyta különösen a felülvizsgált 237/05 következtetést, amely a PMO határozatainak jogalapját képezte, hangsúlyozva, hogy nem szükséges határozni az e felülvizsgált következtetésben szereplő 30 ECTS‑re vonatkozó minimális küszöbérték alkalmazhatóságáról.
32 Ebből következik, hogy az első és a második jogalap kizárólag a PMO határozataira vonatkozik.
33 Márpedig, amint az a fenti 23. pontban megállapításra került, a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a PMO határozatainak megsemmisítésére irányul, és ennélfogva az azokhoz kapcsolódó első és második jogalapot mint hatástalant el kell utasítani.
2. A negyedik, a Tanácsnak a PMO részére átruházott hatáskör visszavonására és a panaszról hozott határozat kibocsátására vonatkozó hatáskörének hiányára alapított jogalapról
a) A negyedik jogalap elfogadhatóságáról
34 A Tanács vitatja a negyedik jogalap elfogadhatóságát, arra hivatkozva, hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 84. cikkének megfelelően az eljárás során semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely a kereset benyújtását követően merült fel. Márpedig a Tanács, miután a panaszról hozott határozatban tájékoztatta a felperest az átruházott hatáskörök visszavonásáról, úgy véli, hogy a felperes által a válasz szakaszában felhozott jogalap elkésett, és ezért elfogadhatatlan.
35 E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár főszabály szerint az új jogalap előterjesztése során tiszteletben kell tartani az eljárási szabályzat 84. cikkében előírt követelményeket, e követelmények nem alkalmazhatók, ha valamely jogalap, bár újnak minősíthető, imperatív jellegű (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15‑i La Ferla kontra Bizottság és ECHA ítélet, T‑392/13, EU:T:2016:478, 65. pont; 2019. szeptember 24‑i Yanukovych kontra Tanács ítélet, T‑301/18, nem tették közzé, EU:T:2019:676, 64. pont).
36 Márpedig, amint arra a felperes hivatkozik, a sérelmet okozó aktus kibocsátója hatáskörének hiányára alapított jogalap imperatív jellegű, így arra az eljárás bármely szakaszában hivatkozni lehet (lásd ebben az értelemben: 2018. december 13‑i Pipiliagkas kontra Bizottság ítélet, T‑689/16, nem tették közzé, EU:T:2018:925, 39. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2022. szeptember 28‑i Grieger kontra Bizottság ítélet, T‑517/21, nem tették közzé, EU:T:2022:588, 89. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
37 Ennélfogva a negyedik jogalap elfogadható.
b) A negyedik jogalap megalapozottságáról
38 A felperes azzal érvel, hogy a panaszról hozott határozat a kibocsátó hatáskörének hiánya miatt jogellenes. E tekintetben lényegében két kifogást hoz fel.
39 Először is a felperes azt állítja, hogy a Tanács kizárólag egészében vonhatta vissza a hatáskörök PMO‑ra történő átruházását, nem pedig egyedi esetben. E tekintetben azzal érvel, hogy a személyzeti szabályzat 90c. és 91a. cikke kizárja az átruházott hatáskörök bármilyen visszavonását, amennyiben a PMO már gyakorolta a kinevezésre jogosult hatóság átruházott hatásköreit. Azt is hozzáteszi, hogy az átruházott hatáskörök e visszavonása kérdéseket vet fel a jogbiztonság elvével kapcsolatban.
40 Másodszor a felperes a lényeges eljárási szabályok megsértésére hivatkozik, mivel a panaszát követően nem tették közzé a hatáskör Tanács általi visszavonásáról szóló egyedi határozatot.
41 A Tanács vitatja ezeket az érveket.
1) Az első, arra alapított kifogásról, hogy a Tanács nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy egyedi esetben visszavonja az átruházott hatásköröket
42 A személyzeti szabályzat 2. cikkének (2) bekezdése szerint egy vagy több intézmény ezek bármelyikét vagy egy intézményközi testületet is megbízhat a kinevezésre jogosult hatóságra ruházott, a tisztviselők kinevezésére, előléptetésére vagy áthelyezésére vonatkozó döntéseken kívüli hatáskörök némelyikének vagy mindegyikének gyakorlásával. A jelen ügyben a 2019. május 13‑i határozat 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának első franciabekezdése értelmében a Tanács élt ezzel a lehetőséggel, amikor többek között a PMO‑ra ruházta át a személyi állományától származó, iskoláztatási támogatás iránti kérelmek elbírálására és kezelésére vonatkozó hatáskörét.
43 Azon területeket illetően, amelyekre a személyzeti szabályzat 2. cikkének (2) bekezdését alkalmazták, a személyzeti szabályzat 90c. cikke úgy rendelkezik, hogy a panaszt a felhatalmazással rendelkező kinevezésre jogosult hatósághoz kell benyújtani, míg a személyzeti szabályzat 91a. cikke értelmében a keresetet azon intézmény ellen kell benyújtani, amelytől a megbízott kinevezésre jogosult hatóság függ.
44 Ebből következik, hogy a jelen ügyben a Bizottság kinevezésre jogosult hatósága főszabály szerint hatáskörrel rendelkezett arra, hogy a Tanács személyi állományával kapcsolatban határozatot hozzon az iskoláztatási támogatások tárgyában benyújtott panaszról.
45 Továbbá az ítélkezési gyakorlat szerint a hatáskör‑átruházás olyan aktus, amely a hatáskört átruházó hatóságot megfosztja az átruházott hatáskörtől, és így a feladatok átadását valósítja meg, ami a priori megtiltja az átruházó hatóság számára, hogy az átruházott hatáskörre hivatkozzon, különben a határozatát hatáskör hiányában hozza meg (lásd ebben az értelemben: 2018. november 22‑i Janssen‑Cases kontra Bizottság ítélet, T‑688/16, EU:T:2018:822, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Mindazonáltal meg kell állapítani egyrészt, hogy a jogalkotó a személyzeti szabályzatban nem zárta ki kifejezetten a személyzeti szabályzat 2. cikkének (2) bekezdése alapján átruházott hatáskörök hatáskört átruházó intézmény általi visszavonásának lehetőségét.
47 Másrészt az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a hatáskört átruházó hatóság újból gyakorolhatja a hatáskört, megállapítva ugyanakkor, hogy a jogbiztonság elve, amely a hatáskör‑átruházás formális jellegének alapjául szolgál, megköveteli, hogy e hatóság előzetesen olyan kifejezett aktust fogadjon el, amelynek értelmében visszavonja az átruházott hatáskört. Így ugyanúgy, ahogy a hatáskör átruházásához az érintett hatáskört átruházó kifejezett jogi aktus elfogadására van szükség, az átruházott hatásköröket szintén kifejezett jogi aktus elfogadásával kell visszavonni (lásd ebben az értelemben: 2018. november 22‑i Janssen‑Cases kontra Bizottság ítélet, T‑688/16, EU:T:2018:822, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Egyébiránt az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy a megfelelő ügyintézés elve többek között azt feltételezi, hogy a személyzeti igazgatás területén a hatáskörök megosztását világosan meg kell határozni és megfelelően közzé kell tenni (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 2008. július 9‑i Kuchta kontra EKB ítélet, F‑89/07, EU:F:2008:97, 62. pont).
49 A jelen ügyben először is a 2019. május 13‑i határozat 1. cikkének (2) bekezdése azt írta elő a PMO számára, hogy 2021. december 31‑ig értesítse a Tanácsot a személyi állományának valamely tagjára vonatkozó határozattal szemben beérkezett és benyújtott valamennyi panaszról. Ugyanezen rendelkezés pontosítja, hogy „[a] PMO‑nak le kell mondania az e cikk (1) bekezdése alapján rá ruházott hatáskörök gyakorlásáról, ha valamely egyedi esetben a Tanács kinevezésre jogosult hatósága vagy munkaszerződések kötésére jogosult hatósága erre felkéri, és ilyen esetben a Tanács kinevezésre jogosult hatóságának vagy munkaszerződések kötésére jogosult hatóságának kell gyakorolnia hatásköreit”. Így e rendelkezés kifejezetten felhatalmazta a Tanácsot arra, hogy a PMO‑t felkérje, hogy az mondjon le a kinevezésre jogosult hatóság által rá ruházott hatáskörről annak érdekében, hogy a Tanács vegye át annak gyakorlását.
50 Ebből következik, hogy a 2019. május 13‑i határozat 1. cikkének (2) bekezdése kifejezetten felhatalmazta a Tanácsot az átruházott hatáskörök visszavonására, éppen egyedi esetekben és panasz benyújtását követően.
51 Másodszor, nem vitatott, hogy a 2019. május 13‑i határozatot megfelelően közzétették a Hivatalos Lapban.
52 Harmadszor, a Tanács csak egy előzetes kifejezett jogi aktust követően gyakorolta hatáskörét, amelyben 2021. április 23‑án felkérte a PMO‑t, hogy az a jelen ügyben mondjon le az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, amely kérelemnek a PMO 2021. június 10‑én eleget tett (lásd a fenti 9. pontot).
53 A fenti 49–52. pontban szereplő megfontolásokból következik, hogy az átruházott hatáskörök visszavonása tiszteletben tartotta a jogbiztonság elvéből eredő, különösen a fenti 47. és 48. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlaton alapuló követelményeket.
54 Ilyen körülmények között különösen az a tény, hogy a személyzeti szabályzat 90c. cikke kimondja, hogy az átruházott hatáskörökkel kapcsolatos kérelmeket és panaszokat a felhatalmazással rendelkező kinevezésre jogosult hatósághoz kell benyújtani, nem tekinthető az ilyen hatáskörök jogosult általi visszavonására vonatkozó jogszabályi tilalomnak, függetlenül attól, hogy a visszavonás teljes vagy egyedi jellegű. E rendelkezés nem tekinthető úgy sem, mint amely megtiltja az átruházott hatásköröknek a pert megelőző eljárás során történő visszavonását, amint azt a felperes állítja, különös tekintettel ezen eljárásnak a fenti 17. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat által felidézett változó jellegére.
55 Következésképpen az első, arra alapított kifogást, hogy a Tanács nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy egyedi esetben visszavonja az átruházott hatásköröket, el kell utasítani.
2) A második, az átruházott hatáskörök visszavonásáról szóló egyedi határozat közzétételének hiányára alapított kifogásról
56 A felperes azt rója fel a Tanácsnak, hogy az nem tette közzé az átruházott hatásköröknek a panaszát követő visszavonásáról szóló egyedi határozatot.
57 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy egyrészt az Európai Unió Bírósága alapokmánya 21. cikkének és az eljárási szabályzat 76. cikke d) pontjának az állandó ítélkezési gyakorlat keretében értelmezett szövege szerint a keresetlevélnek kellően egyértelműen és pontosan kell tartalmaznia a felhozott jogalapokat és érveket ahhoz, hogy lehetővé tegye az alperes számára védekezésének előkészítését és a bíróság számára a határozathozatalt, adott esetben anélkül, hogy további információkat kellene kérni. Ennek hiányában a homályos vagy bizonytalan kifogás elfogadhatatlan (lásd: 2022. március 23‑i ON kontra Bizottság ítélet, T‑730/20, nem tették közzé, EU:T:2022:155, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
58 A jelen ügyben a felperes azzal érvel, hogy a Tanács azáltal, hogy nem tette közzé a felhatalmazást a panasz tekintetében visszavonó határozatot, lényeges eljárási szabályt sértett. Mindazonáltal a felperes nem jelöli meg azt a jogalapot, amely az egyedi határozat közzétételére vonatkozóan bármilyen kötelezettséget keletkeztetne, és e kifogással kapcsolatban nem fejt ki kellően egyértelmű és pontos további érvelést.
59 Ebből következik, hogy a második kifogást az eljárási szabályzat 76. cikke alapján mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
60 Mindenesetre, még ha feltételezzük is, hogy második kifogásával a felperes a felhatalmazáson alapuló hatásköröknek a panaszra vonatkozó visszavonásáról szóló egyedi határozat vele való közlésének hiányára hivatkozik, meg kell állapítani, hogy e határozat 2021. június 10‑én keletkezett, amikor is a PMO levélben közölte a Tanáccsal az átruházott hatáskörök gyakorlásáról való lemondását. Kétségtelen, hogy ezt a levelet nem közölték a felperessel, és arról csak a panaszról hozott határozat 2021. július 19‑i kézbesítésekor, vagyis öt és fél héttel később tájékoztatták (lásd a fenti 9. és 10. pontot).
61 Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozat címzettel való közlésének késedelme nem eredményezheti e határozat megsemmisítését, mivel a közlés a határozatnál későbbi aktus, következésképpen nem befolyásolja a határozat tartalmát (1981. október 29‑i Arning kontra Bizottság ítélet, 125/80, EU:C:1981:248, 9. pont; 2007. február 7‑i Caló kontra Bizottság ítélet, T‑118/04 és T‑134/04, EU:T:2007:37, 79. pont).
62 Egyébiránt, amint az a fenti 8. pontból kitűnik, a felperes panaszát először a Tanácshoz nyújtotta be a panaszát, és a Bizottsághoz csak három héttel később, a Tanácshoz benyújtott panasz másolatának a Bizottságnak való megküldésével.
63 Ezenkívül a felperes nem állítja, és még kevésbé bizonyítja, hogy az a körülmény, hogy a panaszról hozott határozatot a Tanács fogadta el, és nem a Bizottság, önmagában sérthette volna a személyzeti szabályzat által számára biztosított garanciák valamelyikét vagy a személyzeti igazgatás területén a gondos ügyintézés szabályait.
64 Következésképpen meg kell állapítani, hogy semmilyen eljárási szabálytalanság nem érinti az átruházott hatáskörök Tanács általi visszavonását, így a felperes nem állíthatja megalapozottan, hogy a panaszról hozott határozatot hatáskörrel nem rendelkező hatóság hozta meg.
65 A negyedik jogalapot tehát – mint megalapozatlant – el kell utasítani.
3. A harmadik, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikke (1) bekezdésének megsértésére alapított jogalapról
66 A két részből álló harmadik jogalap a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul.
67 Az első rész keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a felülvizsgált 237/05 következtetés értelmében a felsőoktatási intézmény „nappali tagozatos” látogatására vonatkozó feltétel lényegében csak akkor teljesül, ha a folytatott tanulmányok megfelelnek 30 ECTS kreditnek. Így e felülvizsgált következtetés egy további jogellenes feltételt írt elő azáltal, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikke (1) bekezdésének alkalmazását kizárólag a felsőoktatási képzési programokra korlátozta, kizárva minden olyan szakképzést, amely ECVET‑egységek megszerzésére ad jogot.
68 Márpedig, amint az a fenti 30–32. pontból kitűnik, a Tanács kinevezésre jogosult hatósága teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a felülvizsgált 237/05 következtetést, amely a PMO határozatainak jogalapját képezte, így a harmadik jogalap e határozatokhoz kapcsolódó első részét mint hatástalant el kell utasítani.
69 A harmadik jogalap második részének alátámasztására a felperes azt állítja, hogy a panaszról hozott határozat megsértette a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdését, mivel különbséget tett a felsőoktatás és a szakképzés között.
70 A Tanács vitatja ezeket az érveket.
71 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése értelmében iskoláztatási támogatás jár minden olyan legalább ötéves eltartott gyermek után, aki rendszeres nappali tagozatos általános vagy középiskolai képzésben vesz részt valamely tandíjköteles intézményben vagy valamely felsőoktatási intézményben.
72 Márpedig a panaszról hozott határozatban a Tanács megállapította, hogy az iskoláztatási támogatás a felperes részére nem jár. Egyrészt a képzési program szakmai jellegű volt, és ECVET‑egységeket, nem pedig ECTS‑krediteket eredményezett. Másrészt e képzési program nem jogosított második vagy harmadik ciklusú felsőfokú oklevélre, és ezért nem tartozott a görög oktatási rendszer értelmében vett egyetemi oktatás körébe. A Tanács ebből azt a következtetést vonta le, hogy a képzési program nem tekinthető a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „felsőoktatásnak”.
73 A jelen eljárás során a Tanács azt állította, hogy a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdését, amely az iskoláztatási támogatásra jogosít, az említett melléklet 2. cikke (3) bekezdésének b) pontjára tekintettel kell értelmezni, amely az iskolai vagy szakképzésben részesülő eltartott gyermek után járó támogatásra jogosít.
74 A Tanács szerint az a tény, hogy a „szakmai képzés” fogalma a személyzeti szabályzat VII. mellékletének az eltartott gyermek után járó támogatásra vonatkozó 2. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szerepel, viszont e VII. melléklet iskoláztatási támogatásra vonatkozó 3. cikkének (1) bekezdésében nem szerepel, azt bizonyítja, hogy a „szakmai képzés” fogalma önálló fogalom, amely elkülönül a „felsőoktatás” fogalmától, amelyhez többek között e melléklet 3. cikkének (1) bekezdése az iskoláztatási támogatás nyújtását köti. Ennélfogva a felsőoktatás nem foglalhatja magában a szakképzést, így az iskoláztatási támogatás nem jár abban az esetben, ha az érintett gyermek ilyen képzésben vesz részt.
75 E tekintetben a Törvényszék rámutat arra, hogy – amint az a fenti 71. pontból kitűnik – a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése az iskoláztatási támogatás nyújtásához többek között három feltételt ír elő, nevezetesen először is a felsőoktatási intézmény látogatását, másodszor e látogatás rendszeres jellegét, harmadszor pedig azt, hogy e látogatásra nappali tagozaton kerüljön sor. Így a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése egyáltalán nem említi a képzés jellegét.
76 Márpedig a Tanács által előadottakkal ellentétben, bár a jogalkotó a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése keretében nem utalt a felsőoktatási intézmény által nyújtott képzés jellegére, míg ugyanezen melléklet 2. cikke (3) bekezdésének b) pontja keretében ezt tette, azt sem a Tanács, sem a Törvényszék nem állapíthatja meg kiegészítő feltételként.
77 Így a Törvényszék már megállapította, hogy kétségtelen, hogy az iskolai oktatás és a szakképzés közötti, a személyzeti szabályzat VII. melléklete 2. cikke (3) bekezdésének b) pontjában szereplő különbségtétel lehetővé teszi az említett melléklet 3. cikkének (1) bekezdésében előírt iskoláztatási támogatás folyósításának kizárását abban az esetben, ha az eltartott gyermek olyan szakképzésben vesz részt, amely semmilyen kapcsolatban nem áll valamely oktatási intézménnyel. Ezzel szemben e különbségtétellel nem ellentétes az iskoláztatási támogatás folyósítása abban az esetben, ha az eltartott gyermek oktatási intézmény által nyújtott olyan szakképzésben részesül, amelyet rendszeresen és nappali tagozaton látogat (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1993. január 29‑i Wery kontra Parlament ítélet, T‑86/91, EU:T:1993:7, 44., 45., 50. és 51. pont).
78 Következésképpen a képzés szakképzés volta nem befolyásolja az iskoláztatási támogatásnak a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése alapján történő nyújtását, amennyiben azt valamely oktatási intézmény nyújtja.
79 Ezt az értelmezést megerősíti az 1983/2003/EK, az 1738/2005/EK, a 698/2006/EK, a 377/2008/EK és a 823/2010/EU rendelet mellékleteinek az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszere tekintetében történő módosításáról szóló, 2013. április 8‑i 317/2013/EU bizottsági rendelet (HL 2013. L 99., 1. o.) (3) preambulumbekezdése, amely szerint az uniós intézményeknek az oktatás egységes nemzetközi osztályozási rendszerének 2011‑ben felülvizsgált változatával (ISCED 2011) összhangban lévő osztályozásokat kell alkalmazniuk. A felülvizsgált 237/05 következtetés 2. pontjának második bekezdése ugyanis a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos látogatása fogalmának meghatározása céljából az ISCED 2011‑re hivatkozik.
80 Márpedig a tárgyaláson a Tanács elismerte egyrészt azt, hogy az ISCED 2011 úgy határozza meg a felsőoktatást, hogy az magában foglalja mind az általánosan felsőoktatásnak értett oktatást, mind a felsőfokú szakképzést, másrészt pedig azt, hogy az Égei Egyetem (Görögország), amelynek keretében a képzési programot nyújtották, felsőoktatási intézmény.
81 E körülmények között meg kell állapítani, hogy a Tanács nem tagadhatta volna meg a felperestől az iskoláztatási támogatás nyújtását azzal az indokkal, hogy a képzési program nem tekinthető a személyzeti szabályzat VII. melléklete 3. cikkének (1) bekezdése értelmében vett „felsőoktatásnak”.
82 A fenti megfontolások összességéből az következik, hogy egyrészt a harmadik jogalap második részének helyt kell adni, következésképpen a panaszról hozott határozatot meg kell semmisíteni, másrészt a keresetet ezt meghaladó részében el kell utasítani.
IV. A költségekről
83 Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.
84 Az eljárási szabályzat 135. cikkének (1) bekezdése szerint, ha az a méltányosság alapján indokolt, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a pervesztes felet a saját költségein felül a másik fél költségei csak egy részének viselésére kötelezi, vagy e címen nem kötelezi a költségek viselésére.
85 A jelen ügyben a felperes pervesztes lett a kereset azon részének elfogadhatóságát illetően, amely a PMO határozatai, következésképpen pedig a Bizottság ellen irányul.
86 Mindazonáltal a Törvényszék úgy véli, hogy a jelen ügyben a 2019. május 13‑i határozat 1. cikkének a személyzeti szabályzat 90c. és 91a. cikkével összefüggésben értelmezett (2) bekezdésében szereplő átmeneti rendelkezés (lásd a fenti 43. és 49. pontot) folytán a jelen ügyben a sérelmet okozó aktust illetően bizonyos fokú kétértelműség alakulhatott ki.
87 E körülmények között, még ha a felperes pervesztes is lett a Bizottság ellen irányuló kérelmei tekintetében, a jelen ügy összes körülményének helyes mérlegelése azt kívánja, hogy a Bizottság maga viselje saját költségeit.
88 Mivel a Tanács érdemben pervesztes lett, kötelezni kell a saját költségeinek, valamint a felperes részéről felmerült költségeknek a viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített kilencedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A kereset az Európai Bizottság ellen irányuló részében elfogadhatatlan.
2) A Törvényszék az Európai Unió Tanácsának a Georgios Paraskevaidis által a Bizottság Személyi Juttatásokat Kezelő és Kifizető Hivatalának 2021. február 4‑i, 2021. március 1‑jei és 2021. március 9‑i határozataival szemben bejelentett panaszt elutasító 2021. július 19‑i határozatát megsemmisíti.
3) A Törvényszék a keresetet az ezt meghaladó részében elutasítja.
4) A Tanács saját költségein felül viseli a G. Paraskevaidis részéről felmerült költségeket.
5) A Bizottság maga viseli saját költségeit.
Papasavvas | Truchot | Kanninen |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2024. június 26‑i nyilvános ülésen.
V. Di Bucci