A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (ötödik tanács)
2024. január 11.(*)
„Előzetes döntéshozatal – A villamos energia belső piaca – 2009/72/EK irányelv – A 3. cikk (5) és (7) bekezdés – Fogyasztóvédelem – A kereskedőváltáshoz való jog – Nem háztartási fogyasztó – Kisvállalkozással határozott időre és rögzített áron kötött, villamosenergia‑szolgáltatásra vonatkozó szerződés – Szerződéses kötbér lejárat előtti felmondás okán – E kötbért a »szerződés tartalmából következő költségekre és kártérítésekre« korlátozó nemzeti szabályozás”
A C‑371/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság, Lengyelország) a Bírósághoz 2022. június 8‑án érkezett, 2022. május 12‑i határozatával terjesztett elő
a G sp. z o.o.
és
a W S. A.
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (ötödik tanács),
tagjai: E. Regan tanácselnök, Csehi Z., M. Ilešič, I. Jarukaitis (előadó) és D. Gratsias bírák,
főtanácsnok: A. Rantos,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,
– a görög kormány képviseletében K. Boskovits és C. Kokkosi, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Owsiany‑Hornung és T. Scharf, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2023. szeptember 7‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2009. L 211., 55. o.; helyesbítés: HL 2015. L 167., 94. o.) 3. cikke (5) és (7) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 E kérelmet a G sp. z o.o. (a továbbiakban: G társaság) és a W S. A. energiakereskedő (a továbbiakban: W kereskedő) között az e felek által határozott időre és rögzített áron kötött villamosenergia‑szolgáltatási szerződés G társaság általi idő előtti felmondása miatt fizetendő kötbér megfizetése tárgyában folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő.
Jogi háttér
Az uniós jog
A 2009/72 irányelv
3 A 2009/72 irányelv (1), (3), (7), (8), (42), (51), (52), (54) és (57) preambulumbekezdésének szövege a következő:
„(1) A Közösségben 1999 óta gyorsuló ütemben fejlődő belső villamosenergia‑piac célja, hogy az Európai Unió valamennyi fogyasztója, azaz a lakosság és a vállalkozások számára valós választási lehetőséget teremtsen, új üzleti lehetőségeket nyisson és bővítse a határokon keresztül történő kereskedelmet, és ezáltal hatékonyságjavulást, versenyképes árakat és magasabb szintű szolgáltatásokat teremtsen […]
[…]
(3) Az uniós polgárok számára a Szerződés által biztosított szabadságok […] csak teljesen nyitott piacon valósulhatnak meg, amely minden fogyasztó számára lehetővé teszi a kereskedők szabad megválasztását, és a kereskedők számára is biztosítja fogyasztóik szabad ellátásának lehetőségét.
[…]
(7) A[z Európai] Bizottság 2007. január 10‑i »Európai energiapolitika« című közleménye kiemelte annak fontosságát, hogy megvalósuljon a villamos energia belső piaca, és hogy a Közösségben letelepedett valamennyi villamosenergia‑ipari vállalkozás számára egyenlő feltételeket teremtsenek. […]
(8) A verseny és a lehető legversenyképesebb áron történő villamosenergia‑ellátás biztosítása érdekében a tagállamoknak és a nemzeti szabályozó hatóságoknak lehetővé kell tenniük a különféle energiaforrásokból származó villamos energiát nyújtó új kereskedők és az új energiatermelők számára a határon átnyúló piaci hozzáférést.
[…]
(42) A Közösségben az ipar és kereskedelem egésze, ideértve a kis‑ és középvállalkozásokat is, valamint minden uniós állampolgár, akik a belső piac gazdasági előnyeit élvezik, magas szintű fogyasztóvédelemben is kell, hogy részesüljenek […]. A fogyasztó számára biztosítani kell a választás, a tisztességesség, a képviselet és a vitarendezési mechanizmusokhoz való hozzáférés lehetőségét.
[…]
(51) Az irányelv középpontjában a fogyasztók érdekeinek kell állniuk, a szolgáltatás minőségének pedig a villamosenergia‑vállalatok feladatainak központi elemét kell képeznie. A fogyasztók már meglévő jogait erősíteni és garantálni kell, és e jogoknak a jobb átláthatóságra is ki kell terjedniük. A fogyasztóvédelemnek biztosítania kell, hogy a szélesebb értelemben vett európai hatáskörbe tartozó valamennyi fogyasztó számára kedvezzen a versenyen alapuló piac. A fogyasztók jogait a tagállamoknak vagy – amennyiben a tagállam így rendelkezett – a szabályozó hatóságoknak kell betartatniuk.
(52) A fogyasztóknak világos és érthető információkkal kell rendelkezniük az energiaágazattal kapcsolatos jogaikról. […]
[…]
(54) Az erősebb fogyasztóvédelmet a valamennyi fogyasztó számára hozzáférhető hatékony vitarendezési mechanizmusok biztosítják. […]
[…]
(57) Annak érdekében, hogy a fogyasztók teljes mértékben kihasználhassák a villamos energia liberalizált belső piacában rejlő lehetőségeket, a tagállamoknak alapvető jelentőséget kell tulajdonítaniuk annak, hogy a különböző kereskedők közötti tisztességes versenyt és a piachoz való könnyű hozzáférést, illetve új villamosenergia‑termelési kapacitást biztosítsanak.”
4 Ezen irányelv „Tárgy és hatály” című 1. cikke ekképp rendelkezett:
„Ez az irányelv közös szabályokat állapít meg a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására, a villamosenergia‑ellátásra, valamint a fogyasztóvédelmi szabályokra vonatkozóan, annak érdekében, hogy a Közösségen belül fejlessze és integrálja a versenyképes villamosenergia‑piacokat. […]”
5 Az említett irányelv 2. cikke értelmében:
„Ezen irányelv alkalmazásában [a] következő fogalommeghatározások alkalmazandók:
[…]
7. »fogyasztók«: a villamos energia nagykereskedelmi és végső fogyasztói;
[…]
9. »végső fogyasztó«: az a fogyasztó, aki saját felhasználásra vásárol villamos energiát;
10. »háztartási fogyasztó«: az a fogyasztó, aki saját háztartása fogyasztása céljára vásárol villamos energiát, ide nem értve a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységeket;
11. »nem háztartási fogyasztó«: az a természetes vagy jogi személy, aki/amely nem saját háztartása fogyasztása céljára vásárol villamos energiát, ide értve a termelőket és a nagykereskedelmi fogyasztókat is;
12. »feljogosított fogyasztó«: az a fogyasztó, aki szabadon, saját választása szerinti kereskedőtől vásárolhat villamos energiát a 33. cikk értelmében;
[…]”
6 Ugyanezen irányelv „Közszolgáltatási kötelezettségek és fogyasztóvédelem” című 3. cikkének (3)–(5) és (7) bekezdése előírta:
„(3) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy minden háztartási fogyasztó, és ahol a tagállamok szükségesnek tartják, a kisvállalkozások is (azaz azok a vállalkozások, amelyek 50 főnél kevesebb személyt foglalkoztatnak, és éves forgalmuk vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a 10 millió eurót) egyetemes szolgáltatásban részesüljenek […].
[…]
(4) A tagállamok biztosítják, hogy minden fogyasztó jogosult legyen villamos energiájának kereskedőtől [helyesen: az általuk választott kereskedőtől] való beszerzésére, a kereskedő egyetértése mellett, függetlenül attól, hogy a kereskedőt melyik tagállamban vették nyilvántartásba […].
(5) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy:
a) amennyiben egy fogyasztó a szerződésben előírt feltételek betartásával kereskedőt kíván váltani, az érintett üzemeltetők három héten belül megvalósítják a váltást; […]
[…]
A tagállamok biztosítják, hogy az a) és a b) pontokban említett jogok valamennyi fogyasztót a költségek, az erőfeszítések és az idő tekintetében megkülönböztetés [helyesen hátrányos megkülönböztetése] nélkül illessék meg.
[…]
(7) A tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak a végső fogyasztók védelmére […]. Magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítanak, különösen a szerződési feltételek átláthatósága, az általános információk és a vitarendezési eljárások vonatkozásában. A tagállamok biztosítják, hogy a feljogosított fogyasztók számára ténylegesen könnyű legyen a kereskedőváltás. Az említett intézkedések – legalább a háztartási fogyasztók esetében az I. mellékletben megállapított intézkedéseket foglalják magukba.”
7 A 2009/72 irányelv „Piacnyitás és viszonosság” című 33. cikkének (1) bekezdése előírta:
„A tagállamok biztosítják, hogy a feljogosított fogyasztók közé tartozzanak:
[…]
c) 2007. július 1‑jétől minden fogyasztó.”
8 Ezen irányelv „Fogyasztóvédelmi intézkedések” című I. mellékletének 1. pontja kimondta:
„A […] fogyasztóvédelemre vonatkozó közösségi szabályok sérelme nélkül a 3. cikkben említett intézkedéseknek biztosítaniuk kell, hogy a fogyasztók(nak):
a) jogukban áll olyan szerződést kötni a villamosenergia‑szolgáltatójukkal, amely tartalmazza a következőket:
[…]
– a szerződés időtartama, a meghosszabbítás feltételei, illetve az szolgáltatások és a szerződés megszüntetésének feltételei, és hogy van‑e lehetőség a szerződés ingyenes felmondására;
[…]
A feltételeknek tisztességesnek és előzetesen megismerhetőnek kell lenniük. Ezeket az információkat minden esetben a szerződés megkötése vagy visszaigazolása előtt kell megadni. […]
[…]
e) ne számítsanak fel díjat a kereskedőváltásért;
[…]”
9 A 2009/72 irányelvet 2021. január 1‑jei hatállyal hatályon kívül helyezte és felváltotta a villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2012/27/EU irányelv módosításáról szóló, 2019. június 5‑i (EU) 2019/944 európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL 2019. L 158., 125. o.; helyesbítés: HL 2021. L 373., 96. o.) a 2019/944 irányelv 72. cikke első bekezdésének értelmében.
A 2019/944 irányelv
10 A 2019/944 irányelvnek „Az ellátó szabad megválasztása” című 4. cikke a következőket írja elő:
„A tagállamok biztosítják, hogy minden felhasználó szabadon vásárolhasson villamos energiát az általa választott ellátótól, és biztosítják, hogy minden fogyasztó egyidejűleg akár több szolgáltatási szerződéssel is rendelkezhessen, feltéve, hogy a szükséges kapcsolódási és mérési pontokat kialakították.”
11 Ezen irányelvnek „Az ellátóváltás joga és a váltással kapcsolatos díjakra vonatkozó szabályok” című 12. cikkének (3) bekezdése ekképp rendelkezik:
„[…] [A] tagállamok engedélyezhetik, hogy az ellátók […] szerződésfelmondási díjat szabjanak ki a felhasználókra, amennyiben ezek a felhasználók a határozott idejű, rögzített áras villamosenergia‑ellátási szerződést annak lejárta előtt önként felmondják, feltéve, hogy ez a díj szerepel a felhasználó által önként kötött szerződésben, és a szerződéskötést megelőzően egyértelműen tájékoztatták a felhasználót erről a díjról. Az ilyen díjaknak arányosaknak kell lenniük, és nem haladhatják meg az ellátó […] a szerződés felhasználó általi felmondása által okozott közvetlen gazdasági veszteség mértékét, ideértve a felhasználó számára a szerződés részeként már biztosított kapcsolt beruházások vagy szolgáltatások költségeit is. A közvetlen gazdasági veszteséghez kapcsolódó bizonyítási teher az ellátóra […] hárul, és a szerződésfelmondási díj engedélyezhetőségét a szabályozó hatóság vagy más illetékes nemzeti hatóság kíséri figyelemmel.”
A lengyel jog
12 Az 1997. április 10‑i ustawa – Prawo energetyczne (az energiáról szóló törvény; Dz. U. 1997, 54. szám, 348. tétel) alapeljárásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: energiáról szóló törvény) 4j. cikkének (3a) bekezdése a következőket írja elő:
„A végső fogyasztó azt a határozott időtartamú szerződést, amely alapján az energiaipari vállalkozás gáz‑halmazállapotú tüzelőanyagot vagy energiát szállít számára, a szerződésben meghatározottaktól eltérő költségek és kártérítés fizetése nélkül az energiaipari vállalkozáshoz intézett írásbeli nyilatkozattal felmondhatja.”
13 Az 1964. április 23‑i ustawa – Kodeks cywilny (polgári törvénykönyvről szóló törvény; Dz. U. 1964, 16. szám, 93. tétel) alapeljárásra alkalmazandó változata (a továbbiakban: polgári törvénykönyv) 483. cikkének 1. §‑a a következőket írja elő:
„Szerződésben kiköthető, hogy a nem vagyoni kötelezettség nemteljesítéséből vagy nem megfelelő teljesítéséből eredő kár megtérítése meghatározott összeg (kötbér) megfizetésével történjen.”
14 A polgári törvénykönyv 484. cikke értelmében:
„1. § A kötelezettség nemteljesítése vagy nem megfelelő teljesítése esetén a kötbér a hitelezőt az erre az esetre fenntartott összegben illeti meg, függetlenül az elszenvedett kár mértékétől. A felek eltérő megállapodása hiányában az előírt kötbér összegét meghaladó kártérítési követelés nem fogadható el.
2. § Ha a kötelezettség jelentős részét teljesítették, az adós kérheti a kötbér mérséklését; ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a kötbér nyilvánvalóan túlzott mértékű.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
15 2010. január 1‑jén a G társaság, amely 50 főnél kevesebb személyt foglalkoztató kisvállalkozás, általános szerződést (a továbbiakban: általános szerződés) kötött a W kereskedővel, amely szerződés értelmében ez utóbbi vállalta, hogy villamos energiát szolgáltat egy K.‑ban (Lengyelország) található, falusi turizmussal foglalkozó vállalkozás részére.
16 2015. február 23‑án ugyanezen felek megállapodást kötöttek, amelyben a G társaság vállalta, hogy az általános szerződést a 2016. december 31‑ig tartó időszakra fenntartja. E megállapodás keretében e felek abban is megállapodtak, hogy jogosultak az említett szerződést előzetes értesítés mellett felbontani, és hogy e szerződésnek a G társaság általi, lejárat előtti megszüntetése esetén W kereskedő a szerződés lejártáig nem vételezett és el nem fogyasztott villamos energia árának megfelelő összeg megfizetését követelhet, ez az ár az említett megállapodásban került rögzítésre.
17 Egyébiránt, 2015. január 30‑án a G társaság ugyanazon falusi turizmussal foglalkozó vállalkozás tekintetében ellátási szerződést kötött egy másik villamosenergia‑kereskedővel, a Z S. A.‑val. E másik kereskedő a G társaságtól kapott megbízás alapján 2015. február 25‑én tájékoztatta a W kereskedőt ezen új szerződés megkötéséről, és arra az esetre, ha ez utóbbi nem járulna hozzá ehhez az új helyzethez, közölte vele az általános szerződés felmondását.
18 2016. március 9‑én a W kereskedő 63 959,70 lengyel złoty (PLN) (körülbelül 14 161 euró) összegű terhelési értesítést küldött a G társaság részére a szerződésnek a villamosenergia‑kereskedő lejárat előtti váltásából következő, lejárat előtti felmondása miatti kötbér jogcímén. Mivel e társaság a kitűzött határidőig nem fizette meg ezt az összeget, e kereskedő 2016. november 21‑én keresetet indított a Sąd Rejonowy dla m. st. Warszawy w Warszawie (varsói kerületi bíróság, Lengyelország) előtt, amelyben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze az említett társaságot ezen összeg megfizetésére, törvényes kamatokkal növelve.
19 2020. február 7‑i ítéletével e bíróság helyt adott ennek a keresetnek. Többek között úgy ítélte meg, hogy a W kereskedő megalapozottan követelte a kötbér megfizetését, mivel a G társasággal kötött szerződését a Z. társasággal kötött új szerződés tényéből következő villamosenergiakereskedő‑váltás következtében lejárat előtt megszüntették. E tekintetben e bíróság kiemeli, hogy egyrészt a polgári törvénykönyv 483. cikkének 1. §‑a értelmében a kötbér megfizetése iránti követelésnek nem feltétele a kár fennállásának bizonyítása, másrészt pedig a követelt összeg megfelelt a jelen ítélet 16. pontjában említett megállapodásban rögzített összegnek.
20 A G társaság fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a kérdést előterjesztő bírósághoz, a Sąd Okręgowy w Warszawie‑hoz (varsói regionális bíróság, Lengyelország), többek között arra hivatkozva, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése értelmében vele szemben nem lehetett volna kötbért alkalmazni. E tekintetben hangsúlyozta, hogy a W kereskedőt nem kár érte, hanem kizárólag elmaradt haszonról van szó. E kereskedő védekezésképpen előadta, hogy a polgári törvénykönyv 484. cikkének 1. §‑a alapján a kötbér összege nem függ az elszenvedett kár összegétől.
21 A kérdést előterjesztő bíróság előzetesen megjegyzi, hogy bár az előtte folyamatban lévő jogvitára ratione temporis a 2009/72 irányelvet kell alkalmazni, a 2019/944 irányelv 4. cikke és 12. cikkének (3) bekezdése pontosításokat tett ezen előbbi irányelvvel kapcsolatban, amelyek álláspontja szerint hatással lehetnek a fogyasztóknak a 2009/72 irányelvben előírt jogai érvényesítésére.
22 Az alapeljárást illetően először is megjegyzi, hogy az energiáról szóló törvény 4j. cikkének (3a) bekezdése alapján a szerződésben meghatározottaktól eltérő költségek és kártérítés fizetése nélkül mondható fel egy határozott időtartamú szerződés, e törvény mindazonáltal nem határoz meg kritériumokat e költségek és kártérítés kiszámítása tekintetében, amennyiben nem tartalmaz semmilyen utalást azok arányosságára, és nem zárja ki az átalányösszegben meghatározott kártérítés követelésének lehetőségét sem. E bíróság arra is rámutat, hogy a polgári törvénykönyv értelmében vett kötbért bíróság csak az érintett fél kérelmére mérsékelheti, és az e kötbér túlzott mértékére vonatkozó bizonyítási teher ez utóbbira hárul.
23 Egyébiránt a kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy bár a jogtudomány szerint elképzelhető a felmondás esetén járó, a fogyasztókkal fennálló szerződéses viszonyokra vonatkozóan nyilvánvalóan túlzott mértékű kártérítés megsemmisítése, ezzel szemben nem lehetséges az ilyen kötbéreket előíró kikötések esetlegesen tisztességtelen jellegének vizsgálata, ha a szerződéses jogviszony egy kisvállalkozást érint.
24 E tekintetben e bíróság megállapítja, hogy az energiáról szóló törvény nem tartalmaz semmilyen utalást a fogyasztók védelmére, és nem rendelkezik a kötbérek hivatalból történő csökkentésének lehetőségéről a nem háztartási fogyasztók tekintetében, és nem is tartalmaz kritériumokat azok kiszámításához. Márpedig egyrészt a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése annak biztosítására kötelezi a tagállamokat, hogy a kereskedőváltás jogát a költségek, az erőfeszítések és az idő tekintetében történő hátrányos megkülönböztetés nélkül biztosítsák az ügyfelek számára. Másrészt ezen irányelv 3. cikkének (7) bekezdése megemlíti annak szükségességét, hogy e jogot hatékonyan és könnyen lehessen gyakorolni, ami az említett jog alkalmazása során magában foglalja a kötbér összege és a másik szerződő fél részéről felmerült költségek közötti megfelelő arányosság tiszteletben tartását. Ezenfelül a kérdést előterjesztő bíróság szerint, bár a 2009/72 irányelv I. mellékletével összefüggésben értelmezett 3. cikkének (7) bekezdése kimondja, hogy a háztartási fogyasztók számára a szolgáltatóváltásért nem kell fizetni, az energiáról szóló törvény nem tartalmaz ilyen előírást.
25 A kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy az a tény, hogy a nemzeti jog anélkül engedi meg szerződéses kötbér kikötését, hogy egyébiránt kritériumokat határozna meg azok összegének megállapítására vonatkozóan, semmissé teheti az uniós jogalkotó által a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdése és a 2019/944 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése létrehozásával elérni kívánt fogyasztóvédelmi célt, valamint az ügyfelek azon szabadságát, hogy felmondják a szerződéseket, és torzíthatja az uniós villamosenergia‑ipari vállalkozásoknak a fogyasztókhoz való egyenlő hozzáférésére vonatkozó garanciákat.
26 E körülményekre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdésével ellentétes‑e annak lehetősége, hogy egy ügyféllel szemben a határozott időre kötött energiaszolgáltatási szerződés felmondása miatt kötbért szabjanak ki abban az esetben, ha ezen ügyfél kereskedőt kíván váltani, anélkül hogy figyelembe vennék az elszenvedett kárt, és anélkül, hogy az alkalmazandó jog pontosan meghatározná a költségek kiszámítására és csökkentésére vonatkozó kritériumot.
27 Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy lehet‑e szerződéses úton költségeket érvényesíteni az energiafogyasztókkal szemben az energiaszolgáltatási szerződésnek a szerződés lejárta előtt, kereskedőváltás keretében történő felmondása címén, amennyiben e költségek de facto a fel nem használt energia költségeinek felelnek meg, figyelembe véve az energiaszolgáltató könnyen történő váltása tényleges lehetőségének biztosítására irányuló célkitűzést, valamint az energiakereskedő‑váltás hátrányos megkülönböztetéstől mentes végrehajtását, továbbá az arányosság elve tiszteletben tartásának szükségességét. E bíróság úgy véli, hogy a 2019/944 irányelv 12. cikkének (3) bekezdése e tekintetben hasznos iránymutatást nyújt a 2009/72 irányelv 3. cikke (5) és (7) bekezdésének értelmezéséhez, különösen azért, mert a kereskedő által elszenvedett „közvetlen gazdasági veszteségre” és az arányosságra hivatkozik.
28 Ebben az összefüggésben az említett bíróság arra hivatkozik, hogy a „vidd vagy fizess” típusú szerződéses kötbér e szerződés teljes pénzügyi kockázatát az ügyfélre hárítja. E kötbér tehát nyilvánvalóan túlzott, és arra kényszerítheti az ügyfelet, hogy folytassa a szerződés teljesítését, még akkor is, ha azt nem óhajtja. Az ilyen szerződések esetében azonban a „közvetlen gazdasági veszteség” megfelelhet az érintett fogyasztó részére történő energiaellátással kapcsolatos költségeknek, a teljes infrastruktúra karbantartása szükségességének, a már megkötött szállítási és elosztási szerződésekhez kapcsolódó költségeknek, valamint a béreknek. A kérdést előterjesztő bíróság tehát az energiaszolgáltató „közvetlen gazdasági veszteségéhez kapcsolódó költségek megfelelő hányada” fogalmának értelmezését kéri, és arra keresi a választ, hogy a 2009/72 irányelv tartalmaz‑e olyan kötelezést, miszerint a nemzeti szabályozásnak kifejezetten elő kell írnia, hogy e költségeket hogyan kell kiszámítani.
29 E körülmények között a Sąd Okręgowy w Warszawie (varsói regionális bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni a [2009/72 irányelv] 3. cikkének (5) és (7) bekezdését, amelyek szerint a villamosenergia‑felhasználó (kisvállalkozás) jogainak villamosenergiakereskedő‑váltás esetében történő gyakorlására azon szabály tiszteletben tartásával kell sort keríteni, hogy a feljogosított felhasználó részére biztosítani kell a könnyű kereskedőváltás tényleges lehetőségét, és hogy e váltásra a költségek, az erőfeszítések és az idő tekintetében hátrányos megkülönböztetés nélkül kerüljön sor, hogy azokkal ellentétes, hogy a villamosenergia‑felhasználóval szemben a határozott időtartamú villamosenergia‑szolgáltatási szerződés megszüntetése miatt az elszenvedett kár mértékétől függetlenül (a [polgári törvénykönyv] 483. cikkének 1. §‑a és 484. cikkének 1. és 2. §‑a) és az e díjak kiszámítására vagy mérséklésére vonatkozó bármilyen kritériumnak az energiáról szóló törvényben (4j. cikk[…] (3a) bekezdése) való meghatározásának hiányában kötbért alkalmazzanak abban az esetben, ha a villamosenergia‑felhasználó villamosenergia‑kereskedőt kíván váltani?
2) Úgy kell‑e értelmezni a [2009/72 irányelv] 3. cikkének (5) és (7) bekezdését, amelyek szerint a villamosenergia‑felhasználó (kisvállalkozás) jogainak villamosenergiakereskedő‑váltás esetében történő gyakorlására a költségek, az erőfeszítések és az idő tekintetében hátrányos megkülönböztetés nélkül, valamint azon szabály tiszteletben tartásával kell sort keríteni, hogy a feljogosított felhasználó részére biztosítani kell a könnyű kereskedőváltás tényleges lehetőségét, hogy azokkal ellentétes a szerződési feltételek olyan értelmezése, amely a villamosenergia‑kereskedővel határozott időre kötött villamosenergia‑szolgáltatási szerződés lejárat előtti megszüntetése esetében lehetővé teszi, hogy a felhasználókkal (kisvállalkozásokkal) szemben a »vidd vagy fizess« elvnek megfelelően a szerződés lejártáig nem vételezett villamos energia ára tényleges költségeinek megfelelő díjat számítsanak fel?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
30 Elöljáróban egyrészt meg kell állapítani, hogy bár a kérdést előterjesztő bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelmének indokolásában a 2019/944 irányelv több rendelkezésére hivatkozik, ezen irányelv csak 2021. január 1‑jétől kezdődően helyezte hatályon kívül és váltotta fel a 2009/72 irányelvet. Így, tekintettel az alapeljárás tényállása megvalósulásának időpontjára, az a 2009/72 irányelv szabályozása alá tartozik. A jelen ügyben tehát nem kell értelmezni a 2019/944 irányelvet, amelyet ráadásul nem is érintenek alakszerűen a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések. Másrészt, bár a kérdést előterjesztő bíróság általános jelleggel hivatkozik az energiaellátásra, az alapeljárásban kizárólag a villamosenergia‑szolgáltatásról van szó. A 2009/72 irányelv egyébként 1. cikkének értelmében kizárólag a villamos energia belső piacára vonatkozik.
31 E körülmények között úgy kell érteni, hogy két kérdésével, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdését, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egy meghatározott időre és rögzített áron kötött villamosenergia‑szolgáltatási szerződésnek egy kisvállalkozás általi, lejárat előtti, kereskedőváltás érdekében történő felmondása esetén ez utóbbi köteles megfizetni az e szerződésben kikötött kötbért, amelynek összege azon villamos energia teljes árának felelhet meg, amelynek megvásárlására kötelezettséget vállalt, még akkor is, ha e villamos energiát nem fogyasztották és nem is fogyasztják fel, ugyanakkor e szabályozás nem ír elő semmiféle kritériumot egy ilyen kötbér kiszámítására vagy esetleges csökkentésére vonatkozóan.
32 Egy uniós jogi rendelkezés értelmezéséhez nemcsak annak kifejezéseit, hanem szövegkörnyezetét, és annak a szabályozásnak a célkitűzéseit is figyelembe kell venni, amelynek az részét képezi.
33 Ami először is az értelmezni kért rendelkezések szövegét illeti, a 2009/72 irányelv 3. cikke (5) bekezdése első albekezdésének a) pontja előírja, hogy a tagállamok gondoskodnak arról, hogy amennyiben egy fogyasztó a szerződésben előírt feltételek betartásával kereskedőt kíván váltani, az érintett üzemeltető vagy üzemeltetők három héten belül megvalósítják a váltást. Ezen irányelv 3. cikke (5) bekezdésének második albekezdése ehhez hozzáteszi, hogy a tagállamok biztosítják, hogy az ezen (5) bekezdés első albekezdésében említett jogok valamennyi fogyasztót a költségek, az erőfeszítések és az idő tekintetében hátrányos megkülönböztetés nélkül illessék meg. Ami e 3. cikk (7) bekezdését illeti, az előírja, hogy a tagállamok megfelelő intézkedéseket hoznak a végső fogyasztók védelmére, magas szintű fogyasztóvédelmet biztosítanak, különösen a szerződési feltételek átláthatósága vonatkozásában., biztosítják, hogy a feljogosított fogyasztók számára ténylegesen könnyű legyen a kereskedőváltás. E rendelkezés ezenfelül előírja, hogy ezen intézkedések – legalább a háztartási fogyasztók esetében – az I. mellékletben megállapított intézkedéseket foglalják magukban.
34 Egyébiránt ugyanezen irányelv 2. cikkének 9. pontja értelmében a „végső fogyasztó” „az a fogyasztó, aki saját felhasználásra vásárol villamos energiát”, míg e 2. cikk 12. pontja értelmében a „feljogosított fogyasztó”, „az a fogyasztó, aki szabadon, saját választása szerinti kereskedőtől vásárolhat villamos energiát a [2009/72 irányelv] 33. cikk[e] értelmében”. Ez utóbbi fogalom tehát 2007. július 1. óta ezen irányelv 33. cikke (1) bekezdése c) pontjának megfelelően „minden fogyasztót” magában foglal.
35 Azt is meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 17. lábjegyzetében, hogy a 2009/72 irányelv nem tartalmazza az irányelvben szereplő „fogyasztó” fogalmának meghatározását, azonban ezen irányelv (1) preambulumbekezdéséből – amely kimondja, hogy a belső villamosenergia‑piac célja, hogy „az […] Unió valamennyi fogyasztója, azaz a lakosság és a vállalkozások számára valós választási lehetőséget teremtsen” –, illetve – hasonlóképpen – ezen irányelv (42) preambulumbekezdéséből az a következtetés vonható le, hogy az említett irányelv valamely rendelkezésében szereplő ezzel ellentétes utalás hiányában e kifejezés ugyanezen irányelvben tág jelentéssel bír, tehát főszabály szerint magában foglal minden „végső fogyasztót”, azaz mind a „háztartási fogyasztókat”, mind pedig a „nem háztartási végső fogyasztókat”, a kisvállalkozásokat is beleértve.
36 A fentiekből az következik, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikke (5) és (7) bekezdésének a jelen ítélet 34. és 35. pontjában említett releváns fogalommeghatározások fényében értelmezett szövege lényegében annak előírására szorítkozik, hogy egy, a jelen ítélet 31. pontjában bemutatotthoz hasonló nemzeti szabályozásnak először is garantálnia kell, hogy a végső fogyasztó, ha úgy kívánja, ténylegesen és könnyen villamosenergia‑kereskedőt tudjon váltani, villamosenergia‑szolgáltatási szerződésének tiszteletben tartása mellett, másodszor biztosítania kell, hogy az ugyanezen 31. pontban említettekhez hasonló szerződéses kikötések átláthatók legyenek, harmadszor pedig azon viták rendezésére irányuló mechanizmust kell előírnia, amely a fogyasztók és a villamosenergia‑kereskedőjük között merülhetnek fel.
37 Márpedig az a tény, hogy egy ilyen nemzeti szabályozás lehetővé teszi, hogy egy határozott idejű és rögzített áron történő villamosenergia‑ellátásról szóló szerződés azt írja elő, hogy a szerződésnek az ügyfél által kereskedőváltás céljából a lejárat előtt történő felmondása esetén kötbért kell fizetni, még akkor is, ha e szabályozás rendelkezik a jelen ítélet 31. pontjában említett jellemzőkkel, feltéve hogy egyrészt e szabályozás előírja, hogy az ilyen szerződéses kikötésnek világosnak kell lennie, ami lehetővé teszi az ügyfél számára, hogy megértse annak tartalmát a szerződés aláírása előtt, és azt szabadon fogadja el, és így megfelel az e szöveg által előírt átláthatósági feltételnek, másrészt pedig jogvita esetén lehetővé teszi a közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatot, nem feltétlenül képezi akadályát annak, hogy ezen ügyfél ténylegesen könnyen válthasson kereskedőt.
38 Ezzel szemben megállapítható, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) bekezdése előírja, hogy a kereskedőváltások során tiszteletben kell tartani a szerződések rendelkezéseit és feltételeit.
39 Ezenfelül, kétségtelen, hogy – amint az a jelen ítélet 33. pontjában már megállapításra került – ezen irányelv 3. cikke (7) bekezdésének utolsó mondata előírja, hogy a tagállamoknak a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében legalább a háztartási fogyasztók tekintetében el kell fogadniuk az említett irányelv I. mellékletében szereplő intézkedéseket. Ily módon, amint az ezen I. mellékletből kitűnik, ezek olyan intézkedéseket foglalnak magukban, amelyek célja annak biztosítása, hogy a fogyasztók az említett I. melléklet (1) bekezdésének a) pontja szerint jogosultak legyenek, hogy olyan szerződést kössenek villamosenergia‑kereskedőjükkel, amely ingyenes felmondási kikötést tartalmaz, és ugyanezen I. melléklet (1) bekezdésének e) pontja szerint egyáltalán nem kell fizetniük a kereskedő váltásakor. Márpedig ugyanezen irányelv 2. cikkének 10. pontjából kitűnik, hogy a „háztartási fogyasztó” fogalma „az a fogyasztó, aki saját háztartása fogyasztása céljára vásárol villamos energiát, ide nem értve a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységeket”, míg e 2. cikk 11. pontja értelmében a „nem háztartási fogyasztó” „az a természetes vagy jogi személy, aki vagy amely nem saját háztartása fogyasztása céljára vásárol villamos energiát, beleértve a termelőket és a nagykereskedelmi fogyasztókat is”.
40 Tekintettel arra, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (7) bekezdése kifejezetten előírja, hogy a tagállamok az ezen irányelv I. mellékletében említett intézkedések alkalmazása céljából különbséget tehetnek a saját háztartásuk fogyasztása céljára villamos energiát vásárló fogyasztók és a kereskedelmi vagy szakmai tevékenység céljára villamos energiát vásárló fogyasztók között, e 3. cikk (7) bekezdésével korántsem ellentétes egy, a jelen ítélet 31. pontjában ismertetetthez hasonló nemzeti szabályozás, sőt, éppen ellenkezőleg, annak igazolására irányul, hogy a tagállamok szabadon írhatják elő, hogy a meghatározott időtartamra és rögzített áron kötött villamosenergia‑szolgáltatási szerződésnek egy kisvállalkozás általi, lejárat előtti felmondása esetén e vállalkozás a kereskedőváltás céljából köteles az e szerződésben kikötött kötbér megfizetésére.
41 Másodsorban, azon szövegkörnyezetet illetően, amelybe a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdése illeszkedik, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a 2009/72 irányelv egyetlen rendelkezése sem kötelezi a tagállamokat arra, hogy előírják az ingyenes kereskedőváltás vagy hasonló intézkedések lehetőségét a nem háztartási végső fogyasztók számára, még akkor sem, ha kisvállalkozásokról van szó.
42 Ezt követően ezen irányelv 3. cikkének (4) bekezdése lényegében úgy rendelkezik, hogy a tagállamok biztosítják, hogy minden fogyasztó jogosult legyen villamos energiájának kereskedőtől való beszerzésére, a kereskedő egyetértése mellett.
43 Végül, a 2009/72 irányelv (51) preambulumbekezdése arra emlékeztet, hogy ezen irányelv középpontjában a fogyasztók érdekei állnak, és az illetékes nemzeti hatóságoknak biztosítaniuk kell jogaik tiszteletben tartását, ezen irányelv (52) preambulumbekezdése kimondja, hogy a fogyasztók számára lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztóknak „világos és érthető információkkal kell rendelkezniük az energiaágazattal kapcsolatos jogaikról”, az említett irányelv (54) preambulumbekezdése pedig előírja, hogy az ugyanezen irányelv 3. cikkének (7) bekezdése alapján biztosítandó vitarendezési eszközök „valamennyi fogyasztó” javát szolgálják.
44 Következésképpen meg kell állapítani, hogy e szövegkörnyezetből nem tűnik ki, hogy amennyiben az érintett tagállam nem terjesztette ki a 2009/72 irányelv I. mellékletében előírt intézkedéseket a háztartási fogyasztóktól eltérő fogyasztókra, az értelmezni kért rendelkezésekkel főszabály szerint ellentétes lenne egy, a jelen ítélet 31. pontjában ismertetetthez hasonló nemzeti szabályozás. Ezzel szemben az említett szövegkörnyezetből lényegében az következik, hogy egy ilyen nemzeti szabályozásnak biztosítania kell, hogy az ügyfelek rendelkezzenek kereskedőjük megválasztásának jogával, és a fogyasztókat világosan és érthető módon tájékoztassák jogaikról, és képesek legyenek, hogy azokat tiszteletben tartassák a jogviták rendezését szolgáló mechanizmus keretében.
45 Harmadsorban, a 2009/72 irányelv által követett célkitűzéseket illetően meg kell állapítani, hogy 1. cikke értelmében ezen irányelv célja közös szabályok megállapítása a villamos energia termelésére, átvitelére, elosztására, a villamosenergia‑ellátásra, valamint a fogyasztóvédelmi szabályokra vonatkozóan, annak érdekében, hogy az Unión belül fejlessze és integrálja a versenyképes villamosenergia‑piacokat. Ennek keretében, és amint az az említett irányelv (3), (7) és (8) preambulumbekezdéséből is következik, ezen irányelv különösen a villamos energia belső piacának kialakítása érdekében többek között egy teljesen nyitott és versenyképes piac megvalósítására irányul, amely minden fogyasztó számára lehetővé teszi a kereskedők szabad megválasztását, és minden kereskedő számára biztosítja a fogyasztói szabad ellátásának lehetőségét, valamint arra, hogy előmozdítsa a versenyképességet a belső piacon a villamos energia lehető legalacsonyabb árán történő szolgáltatása érdekében, illetve arra, hogy tisztességes versenyfeltételeket teremtsen e piacon a villamos energia belső piacának megvalósítása érdekében (lásd ebben az értelemben: 2019. október 17‑i Elektrorazpredelenie Yug ítélet, C‑31/18, EU:C:2019:868, 39. pont; 2020. június 11‑i Prezident Slovenskej republiky ítélet, C‑378/19, EU:C:2020:462, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
46 Szintén ebben az értelemben, ugyanezen irányelv (57) preambulumbekezdése kimondja, hogy annak érdekében, hogy a fogyasztók teljes mértékben kihasználhassák a villamos energia liberalizált belső piacában rejlő lehetőségeket, a tagállamoknak alapvető jelentőséget kell tulajdonítaniuk annak, hogy a különböző kereskedők közötti tisztességes versenyt és a piachoz való könnyű hozzáférést, illetve új villamosenergia‑termelési kapacitást biztosítsanak.
47 E tekintetben meg kell állapítani, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 50. pontjában, hogy a villamos energia szolgáltatására vonatkozó határozott idejű és rögzített áron kötött szerződések oly módon biztosíthatják a fogyasztók védelmét, hogy a villamos energia alacsony és stabil árát biztosítják számukra azáltal, hogy bizonyosságot nyújtanak a fogyasztóknak arról, hogy az általuk viselendő költségek nem változnak a szerződés teljes időtartama alatt. Mindazonáltal az ilyen szerződésekből eredő kötelezettségeinek teljesítése érdekében az érintett villamosenergia‑kereskedő különleges költségeket viselhetett, amelyek számára többletköltségeket okozhattak a határozatlan időre szóló, rögzített ár nélküli szerződéshez képest, többek között annak érdekében, hogy védekezzen a nagykereskedelmi piacon a költségek ingadozása ellen. Így az a lehetőség, hogy lehetővé váljon szerződéses kötbér kiszabása a fogyasztó terhére abban az esetben, ha az ilyen típusú, határozott időre szóló és rögzített áron kötött szerződést idő előtt felmondja, lehetővé teheti a kereskedő számára, hogy ellentételezze az ilyen típusú szerződésből számára eredő sajátos költségeket, elkerülve ugyanakkor azt, hogy az ilyen típusú szerződésekhez kapcsolódó pénzügyi kockázatot valamennyi ügyfelére hárítsa, ami a villamos energia árának velük szembeni emelésében testesülhet meg, ami végső soron ellentétes lenne azzal a célkitűzéssel, hogy a fogyasztók számára a lehető legalacsonyabb árakat biztosítsák.
48 Ugyanakkor figyelembe kell venni a 2009/72 irányelvnek a villamos energia belső piaca megvalósítására irányuló általános célkitűzését, valamint az ezen irányelv (51) és (57) preambulumbekezdésében említett konkrétabb célkitűzéseket is, amelyek arra irányulnak, hogy a fogyasztók egy versenyképes és liberalizált piac által biztosított előnyben részesüljenek. Márpedig e célok megvalósítását veszélyeztetné, ha egy nemzeti szabályozás olyan szerződéses kötbérek kiszabását tenné lehetővé, amelyek nem függenek a szerződés által okozott, de a szerződés lejárat előtti felmondása miatt nem teljes mértékben amortizálódott költségekkel. Az ilyen kötbérek ugyanis mesterségesen visszatarthatják az érintett fogyasztókat attól, hogy kereskedőváltás céljából lejárat előtt felmondják a határozott idejű és rögzített áron történő villamosenergia‑szolgáltatási szerződésüket, és ily módon megakadályozzák őket abban, hogy teljes mértékben kihasználják a villamos energia versenyképes és liberalizált belső piacának előnyeit.
49 E tekintetben, mivel az előterjesztett kérdések egy olyan nemzeti szabályozásra vonatkoznak, amely egyrészt azt írja elő, hogy az ilyen villamosenergia‑szolgáltatási szerződésnek egy nem háztartási végső fogyasztó általi, lejárat előtti felmondása esetén szerződésben kikötött költségek és kártérítések az eredeti kereskedő által esetlegesen elszenvedett bármilyen kártól függetlenül fizetendők, másrészt pedig nem állapít meg semmilyen kritériumot e kötelezettségek kiszámítása vagy az e vonatkozásban a jogvitában eljáró közigazgatási vagy igazságügyi hatóság általi csökkentése tekintetében, meg kell állapítani, hogy a 2009/72 irányelv kétségkívül nem tartalmaz semmilyen utalást e tényezőkre vonatkozóan.
50 Mindazonáltal, a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a tagállamok hatáskörüket az uniós jog tiszteletben tartásával kötelesek gyakorolni, és így nem sérthetik a 2009/72 irányelv tényleges érvényesülését (lásd analógia útján: 2005. június 30‑i Candolin és társai ítélet, C‑537/03, EU:C:2005:417, 25–27. pont; 2015. december 17‑i Szemerey ítélet, C‑330/14, EU:C:2015:826, 42. pont).
51 Márpedig a jelen ítélet 48. pontjában megállapítottakra tekintettel ez lenne a helyzet, ha azon vitarendezési mechanizmus keretében, amelyet a tagállamok ezen irányelv értelmében kötelesek előírni a villamosenergia‑fogyasztók javára, az eljáró közigazgatási vagy igazságügyi hatóság számára lehetetlen lenne egy, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló kötbér összegének megállapítása, és adott esetben csökkentésének, sőt megszüntetésének előírása, amennyiben bebizonyosodna, hogy az a jelen ügyre jellemző körülmények összességére tekintettel összege aránytalan az alapügyben szereplőhöz hasonló szerződés okán felmerült, de e szerződés lejárat előtti felmondása miatt nem teljes mértékben amortizálódott költségekhez viszonyítva, és így az gyakorlatilag azzal a hatással járna, hogy megfosztaná lényegétől a végső fogyasztó azon jogát, hogy ténylegesen könnyen válthasson szolgáltatót, és sértené a 2009/72 irányelvnek a jelen ítélet 45., 46. és 48. pontjában hivatkozott célkitűzéseit.
52 Jóllehet egy ilyen kötbér összege arányosságának ezen értékelése kizárólag az esetleges jogvitában eljáró nemzeti hatóság feladata, mindazonáltal annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság számára hasznos választ lehessen adni, rá kell mutatni, hogy az említett értékelés céljából figyelembe lehet venni többek között a szóban forgó szerződés eredeti időtartamát, a felmondás időpontjában még hátralévő időtartamot, az e szerződés teljesítése céljából vásárolt, de a fogyasztó által végül el nem fogyasztott villamos energia mennyiségét, valamint azokat az eszközöket, amelyekkel az észszerűen gondos szolgáltató rendelkezett volna az ezen idő előtti felmondás ténye okán elszenvedett esetleges gazdasági veszteségek korlátozása céljából.
53 A jelen ügyben a Bíróság elé terjesztett iratokból nem tűnik ki, hogy a Lengyel Köztársaság a 2009/72 irányelv I. mellékletében szereplő intézkedések által biztosított előnyöket a nem háztartási végső fogyasztókra vagy a kisvállalkozásokra is ki kívánta volna terjeszteni, amely intézkedéseket a tagállamoknak az irányelv 3. cikkének (7) bekezdése értelmében a háztartási fogyasztók tekintetében kell előírniuk. Ezenfelül, az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kétségtelenül kitűnik, hogy az alkalmazandó nemzeti szabályozás lényegében azt írja elő, hogy a szerződő felek szabadon határozhatják meg a kereskedőváltás céljából határozott időre kötött villamosenergia‑szolgáltatási szerződés végső fogyasztó általi, lejárat előtti felmondása esetén alkalmazandó kötbér összegét, és a megállapodás szerinti összeget az elszenvedett kár mértékétől függetlenül meg kell fizetni. Mindazonáltal e határozatból az is kitűnik, hogy a polgári törvénykönyv 484. cikkének 2. §‑a értelmében az e tekintetben felmerülő jogvita esetén bírósághoz lehet fordulni, és e kötbér összegének csökkentését lehet kérni, „ha a kötelezettség jelentős részét teljesítették”, vagy ha e kötbér „nyilvánvalóan túlzott mértékű”. Egyébiránt a Bírósághoz benyújtott iratokból az sem tűnik ki, hogy a lengyel jog nem garantálja azon más, a jelen ítélet 36. pontjában említett feltételeket, amelyek tiszteletben tartását a 2009/72 irányelv előírja. E körülményekre, valamint azon végső vizsgálatokra és értékelésekre is figyelemmel, amelyek elvégzése a kérdést előterjesztő bíróság feladata, úgy tűnik, hogy ezen irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdésével nem ellentétes egy, az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozásnak az említett irányelv értelmében vett nem háztartási végső fogyasztóra történő alkalmazása.
54 E tekintetben ki kell továbbá emelni, hogy még ha e vizsgálatok keretében a kérdést előterjesztő bíróságnak meg is kellene állapítania, hogy a G. társaság, amelyet e bíróság „kisvállalkozásnak” minősít, nem felel meg a 2009/72 irányelv 3. cikkének (3) bekezdésében foglalt két kumulatív feltételnek, amelyek lehetővé teszik az ilyen minősítés ezen irányelvre tekintettel történő meghatározását, ez akkor sem befolyásolja az alapügy megoldása érdekében adott válasz relevanciáját, mivel – amint az a jelen ítélet 44. pontjában kifejtett megfontolásokból következik – e válasz főszabály szerint az említett irányelv értelmében vett nem háztartási végső felhasználók összességére vonatkozik, és mivel – a kérdést előterjesztő bíróság által elvégzendő vizsgálat fenntartása mellett – nem tűnik úgy, hogy a G társaság ne felelne meg ez utóbbi minősítésnek.
55 A fenti megfontolások összességére tekintettel az előterjesztett két kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2009/72 irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egy villamosenergia‑szolgáltatásra vonatkozó, határozott időre és rögzített áron kötött szerződésnek egy kisvállalkozás általi, kereskedőváltás céljából történő lejárat előtti felmondása esetén e kisvállalkozás köteles megfizetni az e szerződésben kikötött kötbért, amelynek összege azon villamos energia teljes árának felelhet meg, amelynek megvásárlására kötelezettséget vállalt, még akkor is, ha ezt a villamos energiát nem fogyasztotta el és nem is fogja elfogyasztani, jóllehet e szabályozás nem ír elő semmiféle kritériumot egy ilyen kötbér kiszámítása vagy esetleges csökkentése tekintetében, feltéve egyrészt, hogy az említett szabályozás biztosítja, hogy az ilyen szerződéses kikötésnek világosnak, érthetőnek és szabadon elfogadottnak kell lennie, másrészt pedig közigazgatási vagy bírósági jogorvoslati lehetőséget biztosít, amelynek keretében az eljáró hatóság az adott ügy összes körülményére tekintettel értékelheti e kötbér arányosságát, és adott esetben előírhatja annak csökkentését vagy eltörlését.
A költségekről
56 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (ötödik tanács) a következőképpen határozott:
A villamos energia belső piacára vonatkozó közös szabályokról és a 2003/54/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2009. július 13‑i 2009/72/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 3. cikkének (5) és (7) bekezdését
a következőképpen kell értelmezni:
azokkal nem ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében egy villamosenergia‑szolgáltatásra vonatkozó, határozott időre és rögzített áron kötött szerződésnek egy kisvállalkozás általi, kereskedőváltás céljából történő lejárat előtti felmondása esetén e kisvállalkozás köteles megfizetni az e szerződésben kikötött kötbért, amelynek összege azon villamos energia teljes árának felelhet meg, amelynek megvásárlására kötelezettséget vállalt, még akkor is, ha ezt a villamos energiát nem fogyasztotta el és nem is fogja elfogyasztani, jóllehet e szabályozás nem ír elő semmiféle kritériumot egy ilyen kötbér kiszámítása vagy esetleges csökkentése tekintetében, feltéve egyrészt, hogy az említett szabályozás biztosítja, hogy az ilyen szerződéses kikötésnek világosnak, érthetőnek és szabadon elfogadottnak kell lennie, másrészt pedig közigazgatási vagy bírósági jogorvoslati lehetőséget biztosít, amelynek keretében az eljáró hatóság az adott ügy összes körülményére tekintettel értékelheti e kötbér arányosságát, és adott esetben előírhatja annak csökkentését vagy eltörlését.
Aláírások