A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)
2010. november 24. (*)
„Közösségi védjegy – Felszólalási eljárás – Az R10 közösségi szóvédjegy bejelentése – Az R10 nem lajstromozott nemzeti szóvédjegy – A nemzeti védjegy átruházása – Eljárási szabálytalanság”
A T‑137/09. sz. ügyben,
a Nike International Ltd (székhelye: Beaverton, Oregon [Amerikai Egyesült Államok], képviseli: M. de Justo Bailey ügyvéd)
felperesnek
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: J. Crespo Carrillo, meghatalmazotti minőségben)
alperes ellen,
a másik fél az OHIM fellebbezési tanácsa előtti eljárásban:
Aurelio Muñoz Molina (lakóhelye: Petrer [Spanyolország]),
az OHIM első fellebbezési tanácsának 2009. január 21‑i, a DL Sports & Marketing Ltda és Aurelio Muñoz Molina közötti felszólalási eljárás tárgyában hozott határozatával (R 551/2008‑1. sz. ügy) szemben benyújtott keresete tárgyában,
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),
tagjai a tanácskozás során: Czúcz O. elnök (előadó), I. Labucka és K. O’Higgins bírák,
hivatalvezető: E. Coulon,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2009. április 6‑án benyújtott keresetlevélre,
tekintettel a Törvényszék Hivatalához 2009. július 23‑án benyújtott válaszbeadványra,
mivel az írásbeli szakasz befejezéséről való értesítéstől számított egy hónapon belül a felek egyike sem terjesztett elő tárgyalás tartása iránti kérelmet, a Törvényszék az előadó bíró jelentése és az eljárási szabályzat 135a. cikke alapján úgy döntött, hogy az eljárás szóbeli szakaszának mellőzésével határoz,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 2006. január 2‑án Aurelio Muñoz Molina a közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK módosított tanácsi rendelet (HL L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) (helyébe lépett a közösségi védjegyről szóló, 2009. február 26‑i 207/2009/EK tanácsi rendelet [HL L 78., 1. o.]) alapján közösségi védjegybejelentést tett a Belső Piaci Harmonizációs Hivatalnál (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM).
2 A lajstromoztatni kívánt védjegy az R10 szómegjelölés volt.
3 A közösségi védjegybejelentést a Közösségi Védjegyértesítő 2006. július 24‑i 30/2006. számában hirdették meg.
4 2006. október 24‑én a DL Sports & Marketing Ltda a 40/94 rendelet 42. cikkének (jelenleg a 207/2009 rendelet 41. cikke) alapján felszólalt a bejelentett védjegy lajstromozásával szemben. Az említett felszólalás az R10 nem lajstromozott védjegyen vagy gazdasági tevékenység körében használt más megjelölésen alapult, és a bejelentett védjegy árujegyzékében szereplő valamennyi áru ellen irányult. A felszólaló felszólalása alátámasztásául a 40/94 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének c) pontjában és 8. cikkének (4) bekezdésében (jelenleg a 207/2009 rendelet 8. cikke (2) bekezdésének c) pontja és 8. cikkének (4) bekezdése) foglalt okokra hivatkozott.
5 2006. november 28‑án a felszólalási osztály 2007. március 29‑ig tartó négy hónapos határidőt jelölt meg a DL Sports & Marketing számára hogy – többek között – bizonyítsa a hivatkozott korábbi jog fennállását és érvényességét. 2007. március 29‑én a DL Sports & Marketing a határidő meghosszabbítását kérte, amelyet 2007. június 8‑án 2007. augusztus 9‑ig biztosítottak is a számára. 2007. október 24‑én a felszólalási osztály megállapította, hogy a felszólalás alátámasztásául egyetlen bizonyíték sem került benyújtásra.
6 2007. október 31‑i levelével a felperes Nike International Ltd jogtanácsosa tájékoztatta a felszólalási osztályt, hogy egy, 2007. június 20‑án kötött megállapodás (a továbbiakban: átruházásról szóló megállapodás) útján a DL Sports & Marketing – a Nike, Inc. közvetítésével – több védjegyhez fűződő jogosultságát és ipari tulajdonjogait a felperesre ruházta át. A felperes jogtanácsosa előadta, hogy a korábbi jogok új jogosultjától azt az utasítást kapta, hogy folytassa a felszólalási eljárást, ennek megfelelően kérte, hogy ezen eljárásban képviselői minőségben vegyen részt.
7 2008. február 19‑én a felszólalási osztály a felszólalást elutasította azzal az indokkal, hogy a DL Sports & Marketing a megjelölt határidőn belül nem bizonyította az említett felszólalás alátámasztásául hivatkozott korábbi jog fennállását (a továbbiakban: a felszólalási osztály határozata).
8 2008. március 28‑án a felperes a 40/94 rendelet 57–62. cikke (jelenleg a 207/2009 rendelet 58–64. cikke) alapján fellebbezést nyújtott be a felszólalási osztály határozatával szemben.
9 2009. január 21‑i határozatával (a továbbiakban: megtámadott határozat) az OHIM első fellebbezési tanácsa a fellebbezést mint elfogadhatatlant elutasította azzal az indokkal, hogy a felperes nem nyújtott be bizonyítékot a felszólalási eljárásban részes féli jogállásának alátámasztásául, következésképpen nem állt jogában fellebbezést benyújtani a felszólalási osztály határozatával szemben. A fellebbezési tanács úgy ítélte meg ugyanis, hogy az említett fórum előtt a felperes jogtanácsosa nem jelezte – és még kevésbé bizonyította –, hogy a felszólalás alapjául hivatkozott korábbi jog szerepel a felperesre ruházott védjegyek között. A fellebbezési tanács kifejtette, hogy a fellebbezési eljárás folyamán a felperes azt sem tudta bizonyítani, hogy ő a korábbi jog jogosultja. A fellebbezési tanács ezért úgy vélte, hogy az átruházásról szóló megállapodás kizárólag azt bizonyítja, hogy a felperes megszerzett bizonyos közösségi védjegyeket, de nem kifejezetten a hivatkozott korábbi jogot.
A felek kérelmei
10 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– változtassa meg a megtámadott határozatot; állapítsa meg, hogy a fellebbezési tanács előtt benyújtott fellebbezés elfogadható; és kötelezze a fellebbezési tanácsot, hogy ezzel összhangban érdemben vizsgálja meg az említett fellebbezést;
– másodlagosan állapítsa meg, hogy a fellebbezési tanács és a felszólalási osztály megsértette a 40/94 rendelet 73. cikkét (jelenleg a 207/2009 rendelet 75. cikke) és az egyéb alkalmazandó rendelkezéseket; rendelje el ezeknek az ügyre vonatkozó visszamenőleges alkalmazását azon hiány orvoslása érdekében, miszerint a felperesnek nem volt lehetősége a korábbi jog engedményeseként a hibákat kijavítani; és/vagy rendelje el legalább a határozatnak az előző jogosult képviselőjének történő megfelelő címzését.
11 Az OHIM lényegében azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
Indokolás
12 A felperes lényegében négy jogalapra hivatkozik, amelyeket először is az indokolási kötelezettségnek a felszólalási osztály által történt megsértésére, másodszor a 40/94 rendelet 73. cikke és az egyéb alkalmazandó rendelkezések által elismert védelemhez való jognak úgy a felszólalási osztály, mint a fellebbezési tanács által történt megsértésére, harmadszor az OHIM előtti eljárásokra vonatkozó iránymutatások (a továbbiakban az OHIM iránymutatásai) fellebbezési tanács által történt megsértésére, negyedszer pedig a korábbi jog átruházására vonatkozó értékelési hibára alapít.
13 Az első, valamint a második jogalapot a felszólalási osztály határozatára vonatkozó részükben azonnal el kell utasítani. A 40/94 rendelet 63. cikke (1) bekezdésének (jelenleg a 207/2009 irányelv 65. cikkének (1) bekezdése) értelmében ugyanis a közösségi bíróság előtt keresettel csak a fellebbezési tanácsok határozatai támadhatók meg, következésképpen ilyen keresetben csak az a jogalap engedhető meg, amely magának a fellebbezési tanácsnak a határozata ellen irányul (a T‑303/03. sz., Lidl Stiftung kontra OHIM – REWE‑Zentral [Salvita] ügyben 2005. június 7‑én hozott ítélet [EBHT 2005., II‑1917. o.] 59. pontja).
14 Ezt követően a harmadik jogalapot kell megvizsgálni, mivel a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy – az OHIM iránymutatásainak megfelelően – a fellebbezési tanács nem vizsgálhatta jogszerűen, hogy ténylegesen megszerezte‑e a felszólalás alapjául hivatkozott korábbi jogot.
Az OHIM iránymutatásainak megsértésére alapított harmadik jogalapról
A felek érvei
15 A felperes azt állítja, hogy a fellebbezési tanács nem utasíthatta volna el a fellebbezését mint elfogadhatatlant azzal az indokkal, hogy ő nem jogosultja a felszólalás alapjául hivatkozott jognak. Megállapítja ugyanis, hogy az OHIM iránymutatásainak, közelebbről a „Felszólalás” című C. része „Eljárási kérdések” című 1. része A.V.2.5.3. pontjának megfelelően, ha a felszólalás alapjául hivatkozott védjegy védjegyokiratának másolata más társaságot tüntet fel jogosultként, mint amely a felszólalást benyújtotta, a felszólalás elfogadható azon feltételezés alapján, miszerint a korábbi védjegyet a felszólalás benyújtását megelőzően átruházták a felszólalóra. A felperes úgy véli, ugyanezen előfeltevés alkalmazandó a felszólalási osztály határozata ellen benyújtott fellebbezés esetében.
16 Az OHIM vitatja ezeket az érveket.
A Törvényszék álláspontja
17 Meg kell jegyezni, hogy – ellentétben azzal az esettel, amikor az átruházásra a felszólalás benyújtását megelőzően kerül sor – ha a hivatkozott védjegy átruházására a felszólalás benyújtását követően, ugyanakkor azt megelőzően kerül sor, hogy az OHIM elfogadná végleges határozatát, ez utóbbinak biztosítania kell a felszólalást vagy a védjegybejelentést eredetileg benyújtó fél jogainak védelmét, mivel a védjegy engedményese eljárásba történő belépése engedélyezésének célja egy, a korábban említett fél által kezdeményezett eljárásnak az ő tekintetében történő befejezése. Egyébiránt a fellebbezési tanácsnak meg kell bizonyosodnia afelől, hogy a fellebbezést benyújtó személy jogosult a felszólalási osztály határozatával szembeni fellépésre (ebben az értelemben és analógia útján lásd a Törvényszék T‑301/03. sz., Canali Ireland kontra OHIM – Canal Jean [CANAL JEAN CO. NEW YORK] ügyben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2479. o.] 19. és 20. pontját). Ennélfogva – a felperes állításával ellentétben – meg kell állapítani egyrészt, hogy az OHIM hivatkozott iránymutatása nem alkalmazható analógia útján valamely, a felszólalási osztály egy határozatával szemben benyújtott fellebbezés elfogadhatósága tekintetében, másrészt hogy a fellebbezési tanács jogszerűen vizsgálhatta, hogy a felperes jogosult‑e eljárni.
18 Ilyen körülmények között a jelen jogalapot el kell utasítani.
A megtámadott határozat tekintetében a 40/94 rendelet 73. cikke, valamint egyéb alkalmazandó rendelkezések által elismert védelemhez való jog megsértésére alapított második jogalapról
A felek érvei
19 A felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozat elfogadásával megsértették egyrészt a védelemhez való jogát, mivel e határozat az átruházásról szóló megállapodás értelmezésén alapul, amelynek tárgyában ő nem nyújthatta be észrevételeit, másrészt egyéb alkalmazandó rendelkezések, köztük a közösségi védjegyről szóló 40/94 rendelet végrehajtásáról szóló, 1995. december 13‑i 2868/95/EK bizottsági rendelet (HL L 303., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet., 189. o.) 31. szabályának (6) bekezdésének megsértésén alapul, mivel nem volt lehetősége a korábbi jog átruházásának bizonyításával kapcsolatos hiányok pótlására.
20 Az OHIM azt állítja, hogy a fellebbezési tanács nem sérthette meg a felperes védelemhez való jogát, mivel a felperes nem részes félként vett részt a felszólalási osztály előtti eljárásban. Az OHIM hangsúlyozza e tekintetben, hogy a felperes csupán 2007. augusztus 10‑ét követően kérte félként való elismerését, amely időpontban az említett eljárás – a hivatkozott korábbi jog fennállására, érvényességére és kiterjedésére vonatkozó bizonyítékok benyújtására rendelkezésre álló határidő utolsó meghosszabbításának lejárta folytán – lezárult, még akkor is, ha a felszólalást elutasító határozatot csak hónapokkal később hozták meg. Továbbá a felperes nem nyújtott be egyetlen bizonyítékot sem a felszólalás alapjául hivatkozott korábbi jog javára történt átruházása tekintetében. Az OHIM álláspontja szerint a fellebbezési tanács nem sértette meg a 2868/95 rendelet 31. cikkének (6) bekezdését, és az egyéb alkalmazandó rendelkezéseket sem, mivel csak akkor hívhatja fel a feleket hiánypótlásra, ha a felszólalási eljárás még nem zárult le.
21 Az OHIM mindenesetre úgy véli, hogy még ha feltételezzük is, hogy a felperes védelemhez való joga sérült, ez a sérelem nem eredményezheti a megtámadott határozat hatályon kívül helyezését, mivel még ha a felperest az OHIM fel is hívta volna a határidő lejártára és a felszólalási eljárás befejezésére vonatkozó észrevételeinek benyújtására, a felszólalási eljárás nem vezethetett volna más eredményre, mint a felszólalás elutasítása és a kereset elfogadhatatlansága.
A Törvényszék álláspontja
22 A felperes lényegében azt állítja, hogy a fellebbezési tanács nem utasíthatta volna el a fellebbezését mint elfogadhatatlant anélkül, hogy biztosította volna számára többek között az általa annak alátámasztásául benyújtott bizonyítékok kielégítő voltára vonatkozóan felmerült kételyek megválaszolásának lehetőségét, miszerint megszerezte a felszólalás alapjául hivatkozott jogot.
23 A 2868/95 rendelet 31. szabályának (6) bekezdése a közösségi védjegy vagy közösségi védjegybejelentés átruházásának vonatkozásában akként rendelkezik, hogy ha az átruházás bejegyzésének feltételei – köztük a felszólalás alátámasztására szolgáló bizonyítékok benyújtásának kötelezettsége – nem teljesülnek, az OHIM felhívja a kérelmezőt hiánypótlásra, és „[ha] a kérelmező a hiányokat az [OHIM] által megjelölt határidőn belül nem pótolja, az [OHIM] az átruházás bejegyzése iránti kérelmet elutasítja”.
24 A felszólalás alapjául hivatkozott korábbi nemzeti jog átruházásának bizonyítására vonatkozó jogszabályi rendelkezés hiányában az OHIM iránymutatásai – amelyeket fő szabály szerint be kell tartania (ebben az értelemben lásd a Törvényszék T‑410/07. sz., Jurado Hermanos kontra OHIM [JURADO] ügyben 2009. május 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1345. o.] 20. pontját) – e tekintetben a 2868/95 rendelet 31. cikkének (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseken alapulnak. Ekként ezen iránymutatások „Felszólalás” című C. részének „Eljárási kérdések” című 1. része, amely a jelen ügyre alkalmazandó – amint arra a felperes harmadik jogalapjának keretében emlékeztet –, azt írja elő, hogy ha a korábbi nemzeti jog új jogosultja „tájékoztatja a [z OHIM‑ot] az átruházásról, de ezen átruházást nem (kielégítő módon) bizonyítja, a felszólalási eljárást fel kell függeszteni, és az új jogosult számára két hónapos határidőt kell biztosítani az átruházásról szóló bizonyíték benyújtására (E.VIII.1.3.1. pont). A 2868/95 rendelet 31. cikke (6) bekezdésének ezen, a nemzeti védjegyek átruházása tekintetében való átvétele nem vitatható, mivel olyan esetben, amikor a nemzeti jog nem rendelkezik a lajstromozott védjegyhez fűződő jogok bejegyzésére vonatkozó eljárásról, a felszólalási osztály vagy a fellebbezési tanács által arra vonatkozóan végzett vizsgálat, hogy a felszólalás alapjául hivatkozott védjegy átruházása ténylegesen megtörtént, lényegében azonos az OHIM illetékes fóruma által a közösségi védjegyeket érintő átruházás iránti kérelmekre vonatkozóan végzett vizsgálattal. Egyébiránt, még ha ezen eljárás kifejezetten a lajstromozott nemzeti védjegyekre vonatkozik is, analógia útján alkalmazni kell a nem lajstromozott nemzeti védjegyek átruházására, mivel az OHIM‑nak ugyanolyan vizsgálatot kell végeznie.
25 Végezetül a 2868/95 rendelet 50. szabálya (1) bekezdésének megfelelően a fellebbezési eljárásban megfelelően alkalmazni kell annak a szervezeti egységnek az eljárására vonatkozó előírásokat, amely a fellebbezéssel megtámadott határozatot hozta.
26 A jelen ügyben a fellebbezési tanács úgy ítélte meg, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy ő a korábbi jog jogosultja, következésképpen nem bizonyította a felszólalási eljárásban részes féli jogállását, és nem állt jogában fellebbezést benyújtani a felszólalási osztály határozatával szemben. Mindazonáltal a fellebbezési tanács, a fent említett szabályokat megsértve, nem biztosított lehetőséget a felperes számára az általa hivatkozott korábbi jog átruházását alátámasztó további bizonyítékoknak az eljárási jogának igazolása céljából történő benyújtására.
27 Az OHIM‑nak a fellebbezési tanács ezen eljárása igazolására irányuló, azon alapuló érvének, miszerint a felperes az iránti kérelmét, hogy az eredeti felszólaló helyébe léphessen, a felszólalási eljárás befejezését követően nyújtotta be, nem adható hely. Meg kell állapítani, hogy még ha feltételezzük is, hogy a korábbi nemzeti védjegy engedményesének a felszólalás vizsgálati eljárásának befejezése és a felszólalási eljárás határozatának meghozatala között benyújtott, arra irányuló kérelme, hogy a felszólaló helyébe léphessen, nem elfogadható, sőt akár teljességgel figyelmen kívül is hagyható anélkül, hogy elfogadhatatlanként kifejezetten el kellene utasítani, ez a körülmény nem foszthatja meg az említett engedményest azon jogától, hogy a felszólalási osztály határozatával szemben fellebbezést nyújtson be. Az engedményesnek mint a felszólalás alapjául hivatkozott védjegy jogosultjának ugyanis szükségképpen jogában áll a felszólalási eljárás végén hozott határozat ellen fellépni (ebben az értelemben és analógia útján lásd a fenti 17. pontban hivatkozott CANAL JEAN CO. NEW YORK ügyben hozott ítélet 18. és 19. pontját), függetlenül attól a kérdéstől, hogy benyújtott‑e arra irányuló kérelmet a felszólalási osztály előtt, hogy a felszólaló helyébe léphessen, és hogy e kérelem elfogadható volt‑e. Noha természetesen a fellebbezési tanácsnak meg kell bizonyosodnia afelől, hogy ténylegesen az engedményes a korábbi védjegy jogosultja, e vizsgálatot az alkalmazandó eljárási szabályok, köztük az OHIM iránymutatásai tiszteltben tartásával kell végeznie.
28 Nem adható hely az OHIM arra alapított érvének sem, miszerint a felperes egyáltalán nem nyújtott be bizonyítékot a felszólalás alapjául hivatkozott korábbi jog javára történő átruházásának alátámasztásául. Meg kell állapítani ugyanis, hogy a felperes által hivatkozott kifogás pontosan annak alátámasztására irányul, hogy a fellebbezési tanácsnak lehetővé kellett volna tennie számára a benyújtott bizonyítékok értelmezésére vonatozó észrevételeinek benyújtását vagy az említett bizonyítékok hiányosságainak pótlását.
29 Ilyen körülmények között meg kell vizsgálni az OHIM azon érvét, mely szerint a fellebbezési tanács által elkövetett jogsértés a jelen ügyben nem vezethet a megtámadott határozat hatályon kívül helyezéséhez, tekintve, hogy nem befolyásolja annak tartalmát, mivel a felszólalást mindenképpen el kell utasítani azzal az indokkal, hogy az eredeti felszólaló elmulasztotta a felszólalás alapjául hivatkozott korábbi jog fennállására vonatkozó bizonyítékok benyújtását.
30 Meg kell állapítani, hogy természetesen az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az eljárási szabálytalanság csak akkor teszi érvénytelenné a jogi aktust, ha megállapítást nyer, hogy e szabálytalanság hiányában a megtámadott határozatnak más lett volna a tartalma (ebben az értelemben lásd a Törvényszék T‑24/01. sz., Staelen kontra Parlament ügyben 2003. március 5‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2003., I‑A‑79. o, és II‑423. o.] 53. pontját). A jelen ügyben ugyanakkor a megtámadott határozat a felperes fellebbezését anélkül utasította el mint elfogadhatatlant, hogy állást foglalt volna a felperes felszólalásának a felszólalási osztály által történt elutasítására vonatkozó érveinek megalapozottságának tárgyában. Ilyen körülmények között az OHIM által hivatkozott azon tény, hogy a felszólalást elutasító e határozat álláspontja szerint nyilvánvalóan helytálló, nem releváns. Vitathatatlan, hogy valamely, a fellebbezést mint elfogadhatatlant elutasító határozat tartalma nem azonos egy érdemi határozat tartalmával. Egyébként a Törvényszék nem vizsgálhatja közvetlenül a felszólalási osztály határozatának jogszerűségét és a fellebbezési tanács által nem tárgyalt érveket annak megállapítása céljából, hogy az eljárási szabályok fellebbezési tanács által történt megsértése befolyással lehetett‑e a felszólalás végleges elutasítására (ebben az értelemben lásd a T‑402/07. sz., Kaul kontra OHIM – Bayer [ARCOL] ügyben 2009. március 25‑én hozott ítélet [EBHT 2009., II‑737. o.] 47. és 49. pontját).
31 Következésképpen a jelen jogalapnak a megtámadott határozatra vonatkozó részében helyt kell adni, anélkül hogy szükséges lenne annak vizsgálata, hogy a felperes védelemhez való jogát, a fent említett rendelkezésektől függetlenül, megsértették‑e.
32 Márpedig, ami az ebből levonandó következtetéseket illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a felperes lényegében elsődlegesen azt kéri a Törvényszéktől, hogy változtassa meg a megtámadott határozatot, és mondja ki, hogy fellebbezése elfogadható, másodlagosan pedig hogy helyezze hatályon kívül az említett határozatot.
33 Mindazonáltal – még ha feltételezzük is, hogy a megváltoztatási jogkör magában foglalja a Törvényszék azon lehetőségét, hogy a fellebbezési tanács határozatával ellentétes határozatot fogadjon el – a jelen esetben a Törvényszék nem orvosolhatja a fellebbezési tanács által elkövetett jogsértést. A Törvényszék ugyanis nem hívhatja fel szabályosan a felperest a felszólalás alapjául hivatkozott nemzeti jog annak javára történt átruházására vonatkozó további érvek és bizonyítékok előterjesztésére, és nem foglalhat állást ezen új elemek fényében a fellebbezési tanács előtt benyújtott fellebbezés elfogadhatóságának kérdésében (ebben az értelemben lásd a Bíróság C‑29/05. P. sz., OHIM kontra Kaul ügyben 2007. március 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑2213. o.] 54. pontját és a T‑128/01. sz., DaimlerChrysler kontra OHIM [Calandre] ügyben 2003. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑701. o.] 18. pontját). Ilyen körülmények között, anélkül hogy a felperes negyedik jogalapjának vizsgálata szükséges lenne, a megtámadott határozatot hatályon kívül kell helyezni, és az annak megváltoztatására irányuló kérelmeket el kell utasítani.
A költségekről
34 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A jelen ügyben, mivel az OHIM kérelmei alapvető része tekintetében pervesztes lett, ám a felperes nem kérte az OHIM költségek viselésére való kötelezését, mindegyik fél maga viseli a költségeit.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)
a következőképpen határozott:
1) A Törvényszék hatályon kívül helyezi a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) első fellebbezési tanácsának 2009. január 21‑i határozatát (R 551/2008‑1. sz. ügy).
2) A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.
3) Mindegyik fél maga viseli a saját költségeit.
Kihirdetve Luxembourgban, a 2010. november 24‑i nyilvános ülésen.
Aláírások