A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2013. március 13.(*)

„Az európai parlamenti képviselők költségtérítéséről és juttatásairól szóló szabályzat – Kiegészítő nyugdíjrendszer – A kiegészítő nyugdíjrendszer 2009. évi módosítása előtt hatályos rendelkezések alkalmazása iránti kérelmeket elutasító határozatok – Jogellenességi kifogás – Megszerzett jogosultságok – Jogos bizalom – Arányosság – Egyenlő bánásmód”

A T‑229/11. és a T‑276/11. sz. egyesített ügyekben,

Lord Inglewood (lakóhelye: Penrith [Egyesült Királyság] és a többi tíz felperes, akiknek nevét az ítélet melléklete tartalmazza, képviselik őket: S. Orlandi, A. Coolen, J.‑N. Louis, É. Marchal és D. Abreu Caldas ügyvédek)

felpereseknek (T‑229/11. sz. ügy),

Marie‑Arlette Carlotti (lakóhelye: Marseille [Franciaország], képviselik: S. Orlandi, A. Coolen, J.‑N. Louis, É. Marchal és D. Abreu Caldas ügyvédek)

felperesnek (T‑276/11. sz. ügy)

az Európai Parlament (képviselik: N. Lorenz, M. Windisch és K. Pocheć, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az önkéntes kiegészítő nyugdíjuk akár előrehozott nyugdíjként, akár a hatvanadik életévüktől, akár részben tőke formájában történő igénybevételét a felperesektől megtagadó európai parlamenti határozatok megsemmisítése iránti kérelmei tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács),

tagjai: I. Pelikánová (előadó) elnök, K. Jürimäe és M. van der Woude bírák,

hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. november 7‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

1        Az Európai Parlament Elnöksége (a továbbiakban: Elnökség) a Parlament egyik szerve. A Parlament eljárási szabályzata „Az Elnökség feladatai” című 22. cikke (2) bekezdésének a jelen ügyben alkalmazandó szövege (HL 2005. L 44., 1. o.) értelmében az Elnökség a parlamenti képviselőket érintő pénzügyi, szervezeti és igazgatási határozatokat hoz.

2        Ez alapján az Elnökség elfogadta a parlamenti képviselők költségtérítéséről és juttatásairól szóló szabályzatot (a továbbiakban: KKJ‑szabályzat).

3        1990. június 12‑én az Elnökség elfogadta a KKJ‑szabályzat VII. mellékletében szereplő, a parlamenti képviselők (önkéntes) kiegészítő nyugdíjrendszeréről szóló szabályzatot (a továbbiakban: 1990. június 12‑i szabályzat).

4        Az 1990. június 12‑i szabályzat 2009 márciusában hatályos szövegében előírta különösen a következőket:

„1. cikk

(1)      A képviselők statútumáról szóló egységes szabályozás elfogadásáig és függetlenül az I. és II. mellékletben előírt nyugdíjjogosultságtól, valamennyi európai parlamenti képviselő, aki legalább két évig járulékot fizetett az önkéntes nyugdíjrendszerbe, mandátuma megszűnését követően az azon hónapot követő hónap első napjától kezdődően, amikor betölti a hatvanadik életévét, élete végéig nyugdíjra jogosult.

[…]

2. cikk

(1)      A nyugdíj mértéke a mandátum valamennyi teljes éve után az Európai Közösségek Bírósága bírái alapilletményének 3,5%–40%‑áig terjed, és a mandátum valamennyi teljes hónapja után ezen összeg 1/12 részéig.

(2)      A nyugdíj maximális összege az Európai Közösségek Bírósága bírái alapilletménye 40%‑ának 70%‑a (a minimális összege ugyanezen összeg 10,5%‑a).

(3)      A nyugdíj kiszámítása és kifizetése euróban történik.

3. cikk

A volt képviselők és a hatvanéves koruk előtt távozó képviselők is kérhetik, hogy a nyugdíjuk folyósítását azonnal, vagy bármely más, a távozásuk és hatvanadik életévük betöltése közötti időpontban kezdjék meg, feltéve hogy az ötvenedik életévüket betöltötték. Ez utóbbi esetben a nyugdíj összege a 2. cikk (1) bekezdése alapján kiszámított összeg és a képviselőnek a nyugdíj folyósításának megkezdésekor betöltött életkora alapján kiszámított, és az alábbi táblázat szerinti együttható szorzata […]

4. cikk (A nyugdíj egy részének tőkeként történő kifizetése)

(1)      A 2. cikk (1) bekezdése alapján kiszámított nyugdíj maximum 25%‑a tőkeként kifizethető az önkéntes nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselőknek.

(2)      E lehetőséggel csak a nyugdíj folyósításának megkezdése előtt lehet élni, és az erre vonatkozó nyilatkozat visszavonhatatlan.

(3)      Az (1) bekezdésben rögzített maximális mértéket nem sértve, a tőkekifizetés nem befolyásolja és nem csökkenti a túlélő házastárs vagy az önkéntes nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselő által eltartott gyermekek nyugdíjra való jogosultságát.

(4)      A tőkekifizetést a képviselőnek a kifizetéskor betöltött életkora alapján kell kiszámítani a következő táblázat szerint […]

(5)      A tőkekifizetés kiszámítása és teljesítése euróban történik. A kifizetést a nyugdíj első folyósítása előtt kell teljesíteni.

[…]”

5        A kiegészítő nyugdíjalapot a „Fonds de pension – Députés au Parlement Européen” (Nyugdíjalap – Európai parlamenti képviselők) ASBL‑nek (a továbbiakban: ASBL) az Európai Parlament quaestorai általi létrehozásával alapították, amely ASBL pedig létrehozott egy luxemburgi jog szerinti változó tőkéjű befektetési társaságot (société d’investissement à capital variable, a továbbiakban: SICAV) „Fonds de pension – Députés au Parlement Européen, Société d’Investissement à Capital Variable” (Nyugdíjalap – Európai parlamenti képviselők, Változó Tőkéjű Befektetési Társaság) elnevezéssel, amelynek feladata a befektetések szakmai kezelése volt.

6        A parlamenti képviselők statútumát a 2005. szeptember 28‑i 2005/684/EK, Euratom európai parlamenti határozattal (HL L 262., 1. o.) fogadták el, amely 2009. július 14‑én, a hetedik parlamenti ciklus első napján lépett hatályba.

7        A képviselők statútuma hozta létre az európai parlamenti képviselők végleges nyugdíjrendszerét, amelynek értelmében a képviselők a hatvanharmadik életévük betöltését követően öregségi nyugdíjra jogosultak, járulékfizetés nélkül.

8        A képviselők statútuma a kiegészítő nyugdíjrendszerre alkalmazandó átmeneti rendelkezéseket határoz meg. E tekintetben a 27. cikk előírja:

„(1)      A Parlament által létrehozott önkéntes nyugdíjalap e statútum hatálybalépése után továbbra is működik azon képviselők vagy volt képviselők számára, akik ezen alapban jogokat vagy várományokat szereztek.

(2)      A megszerzett jogosultságok és várományok teljes körűen fennmaradnak. A Parlament az új jogok vagy várományok megszerzésére vonatkozóan feltételeket határozhat meg.

(3)      A [statútumban meghatározott] tiszteletdíjban részesülő képviselők az önkéntes nyugdíjalapban új jogokat vagy várományokat már nem szerezhetnek.

(4)      Az alap az e statútum hatálybalépését követően megválasztott parlamenti képviselők számára nem áll rendelkezésre.

[…]”

9        2008. május 19‑i és július 9‑i határozatával az Elnökség elfogadta az Európai Parlament tagjainak statútumára vonatkozó végrehajtási intézkedéseket (HL 2009. C 159., 1. o.; a továbbiakban: végrehajtási intézkedések). Ennek 73. cikke értelmében ezen alkalmazási szabályok a képviselők statútumának hatálybalépésével egyidejűleg léptek hatályba, azaz 2009. július 14‑én.

10      A végrehajtási intézkedések 74. cikke kimondja, hogy a IV. címben előírt átmeneti rendelkezések fenntartásával a KKJ‑szabályzat a képviselői statútum hatálybalépésének napján hatályát veszti.

11      A végrehajtási intézkedések „Kiegészítő nyugdíj” című 76. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A KKJ‑szabályzat VII. melléklete értelmében biztosított kiegészítő (önkéntes) nyugdíj e melléklet alkalmazásában továbbra is folyósításra kerül azon személyek részére, akik a statútum hatálybalépése előtt részesültek e juttatásban.

(2)      A fent nevezett VII. mellékletnek megfelelően a statútum hatálybalépéséig megszerzett nyugdíjjogosultság nem vész el. A jogosultság teljesítése az e cikkben meghatározott feltételek szerint történik.

(3)      Új jogosultságokat szerezhetnek a fent nevezett VII. melléklet értelmében a statútum hatálybalépését követően azok a 2009‑ben megválasztott képviselők:

a)      akik egy előző parlamenti ciklusban is képviselők voltak; és

b)      akik a kiegészítő nyugdíjrendszerben korábban már vagy éppen most szereztek jogosultságot; és

c)      akik számára a megválasztásuk szerinti tagállam a statútum 29. cikke értelmében átmeneti időszakra e statútum rendelkezéseitől eltérő szabályokat határozott meg, vagy akik a[z említett] statútum 25. cikke értelmében önként a nemzeti nyugdíjrendszer mellett döntöttek; valamint

d)      akik európai parlamenti képviselői mandátumuk vonatkozásában nem jogosultak sem tagállami, sem európai nyugdíjra.

(4)      A kiegészítő nyugdíjalapokba való képviselői befizetések a képviselők magánalapját terhelik.”

12      2009. március 9‑én, miután megállapították a kiegészítő nyugdíjalap pénzügyi helyzetének romlását, az Elnökség a következőkről határozott:

–        „munkacsoport létrehozása […] a nyugdíjalap igazgatótanácsának tagjaival a helyzet értékelésére irányuló megbeszélések lefolytatására;

–        […] biztosítási, illetve elővigyázatossági intézkedésként a KKJ‑szabályzat VII. melléklete 3. és 4. cikke alkalmazására vonatkozó lehetőség azonnali hatállyal történő felfüggesztése;

–        […] ezen elővigyázatossági intézkedéseknek az Elnökség általi felülvizsgálata egy következő ülésen a munkacsoport által felvázolt tények, az általa végzett megbeszélések eredményei, valamint a munkacsoport által tett megállapítások alapján.”

13      2009. április 1‑jén az Elnökség úgy határozott, hogy módosítja az 1990. június 12‑i szabályzatot (a továbbiakban: 2009. április 1‑jei határozat). A módosítások többek között az alábbi intézkedéseket tartalmazzák:

–        a hetedik parlamenti ciklus első napjától – azaz 2009. július 14‑től – a nyugdíjkorhatár hatvanról hatvanhárom évre történő emelése (az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikke);

–        a nyugdíj egy részének tőkeként történő kifizetésére vonatkozó lehetőség azonnali hatályú megszüntetése (az 1990. június 12‑i szabályzat 3. cikke);

–        az ötvenéves kortól kérhető előrehozott nyugdíj lehetőségének azonnali hatályú megszüntetése (az 1990. június 12‑i szabályzat 4. cikke).

14      Ezen intézkedések igazolása céljából az Elnökség a 2009. április 1‑jei határozat első és második preambulumbekezdésében a nyugdíjalapnak – a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság hatásainak betudható – erőteljes romlására, valamint arra a kilátásra hivatkozott, hogy a képviselők statútumának 2009 júliusában történő hatálybalépését követően – a biztosítottak járulékainak megszüntetése és a befektetések elégtelen megtérülése miatt – fennállna annak kockázata, hogy az alap rendelkezésére álló készpénz 2010‑től nem lesz elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjfizetési kötelezettségeknek eleget lehessen tenni. A nyugdíjalap esetében tehát fennállna annak kockázata, hogy likviddé kell tenni az eszközöket, ami miatt – az alap likviditásának lehető legmagasabb szinten tartása érdekében –intézkedéseket kell tenni.

 A jogvita előzményei

15      A felperesek, Lord Inglewood és a többi tíz felperes, akiknek nevét a melléklet tartalmazza, valamint Marie‑Arlette Carlotti parlamenti képviselők voltak. E minőségükben csatlakoztak a kiegészítő nyugdíjrendszerhez, és 2009. július havát megelőzően több időszak alatt fizettek járulékokat az alapba.

16      A Törvényszék Hivatalába 2009. május 19‑én és augusztus 10‑én benyújtott keresetlevelükben a felperesek 2009. március 9‑i (lásd a fenti 12. pontot) és a 2009. április 1‑jei határozatok megsemmisítése iránt nyújtottak be keresetet. A Törvényszék a T‑219/09. és T‑326/09. sz., Albertini és társai kontra Parlament ügyben 2010. december 15‑én hozott végzésében (EBHT 2010., II‑5935. o.) e kereseteket mint elfogadhatatlanokat elutasította többek között azzal az indokkal, a 2009. április 1‑jei határozat, mint általános hatályú aktus, nem érintette a felpereseket személyükben.

17      A Parlamentnek 2011. január 20‑án és március 15‑én megküldött levelükben a felperesek azt a kérték, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer alapján, a 2009. április 1‑jei határozat elfogadása előtt hatályos szabályozás szerint nyugdíjban részesülhessenek.

18      Különösen Georges Berthu, Guy Bono, Marie‑Arlette Carlotti, Brendan Donnelly, Catherine Guy‑Quint, William Richard Inglewood, Nicole Thomas‑Mauro, Gary Titley, Vincenzo Viola és Maartje van Putten kérték, hogy a hatvanadik életévük betöltésétől részesülhessenek nyugdíjban. David Robert Bowe és Christine Margaret Oddy előrehozott nyugdíjat igényeltek (D. R. Bowe esetében 56. életévétől, Ch. M. Oddy esetében pedig a pontos időpont meghatározása nélkül). Ezenkívül D. R. Bowe is a kiegészítő nyugdíjat igényelte, részben tőke formájában. B. Donnelly, Lord Inglewood, Ch. M. Oddy és G. Titley jelezték, hogy a későbbiekben ők is kérnék a nyugdíjuk tőkeként való kifizetését, azonban ekkor nem fogalmazták meg kifejezetten ilyen kérelmet.

19      A Parlament 2011. február 10‑én és március 28‑án levélben tájékoztatta a felpereseket a kérelmük elutasításáról (a továbbiakban: megtámadott határozatok). E levelekben a Parlament „képviselők díjazásával és szociális jogaival” foglalkozó osztályának vezetője többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2009. április 1‑jei határozat nyomán a volt képviselők nyugdíjkorhatára hatvanról hatvanhárom évre emelkedett, és a nyugdíjjogosultságok részben tőke formájában történő kifizetésének lehetősége megszűnt.

 Az eljárás és a felek kérelmei

20      A felperesek a Törvényszék Hivatalához 2011. április 20‑án és 2011. május 31‑én benyújtott keresetleveleikkel terjesztették elő a jelen kereseteket.

21      A Törvényszék negyedik tanácsának elnöke a felek meghallgatását követően 2011. szeptember 15‑i végzésével a jelen ügyeknek az írásbeli és a szóbeli eljárás lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából való egyesítéséről határozott.

22      A Törvényszék pervezető intézkedéseket követően, 2012. október 5‑én és 17‑én a felperesek és a Parlament benyújtottak bizonyos dokumentumokat, és válaszoltak a Törvényszék kérdéseire.

23      2012. október 29‑én a Törvényszék pervezető intézkedések keretében kérdéseket intézett a Parlamenthez azon tárgyaláson történő szóbeli megválaszolása céljából.

24      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        állapítsa meg a 2009. április 1‑jei határozat jogellenességét;

–        semmisítse meg a megtámadott határozatokat;

–        a Parlamentet kötelezze a költségek viselésére.

25      A Parlament azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

26      Keresetük alátámasztására a felperesek a 2009. április 1‑jei határozat vonatkozásában jogellenességi kifogást hoznak fel, és ennek indokaként öt jogalapra hivatkoznak, amelyeket a lényegében a következőkre alapítanak: először a megszerzett jogosultságaik megsértése, valamint a jogbiztonság elvének és a bizalomvédelem elvének megsértése; másodszor az arányosság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértése; harmadszor a KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértése; negyedszer nyilvánvaló értékelési hiba; ötödször pedig a jóhiszeműség elvének a szerződések teljesítése során történő megsértése.

27      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a megtámadott határozatok tartalmát – amely szerint megtagadták a felpereseknek a kiegészítő nyugdíjukban való részesülést a hatvanadik életévük betöltésétől, előrehozott jelleggel vagy tőke formájában – a 2009. április 1‑jei határozat határozza meg, amely megszüntette e lehetőségeket. Következésképpen a megtámadott határozatok tartalma kötött, és a kereseteknek ezért csak abban az esetben lehetne helyt adni, ha a jogellenességi kifogás megalapozott. Ha azonban a 2009. április 1‑jei határozattal összefüggésben nem lehet semmiféle jogellenességet megállapítani, a kereseteket el kell utasítani.

 A megszerzett jogosultságok megsértésére, valamint a jogbiztonság elvének és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított, első jogalapról

28      A felperesek által felhozott első jogalap két részre osztható: az első a megszerzett jogosultságaik megsértésén, a második a jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésén alapul.

 A felperesek megszerzett jogosultságainak a megsértésére alapított, első részről

29      A felperesek azon uniós ítélkezési gyakorlatra hivatkoznak, amelynek értelmében főszabály szerint a megszerzett jogosultságok nem vonhatók kétségbe. Szerintük a nyugdíjkorhatár hatvanhárom életévre való felemelése ellentétes a képviselők statútuma 27. cikkének (2) bekezdésével (lásd a fenti 8. pontot). Úgy vélik, hogy 2009. április 1‑je előtt megszerezték a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot. E jogosultság ugyanis a minimális járulékfizetési időszak végén keletkezhet, és így az e jogosultságban való részesülés lehetőségeit azon elszámolási szabályok alapján kell megítélni, amelyek az akkor hatályos 1990. június 12‑i szabályzat rendelkezéseiből kitűnnek. A válaszukban hozzáteszik, hogy a Törvényszék T‑439/09. sz., Purvis kontra Parlament ügyben 2011. október 18‑án hozott ítélete (EBHT 2011., II‑7231. o.) értelmében a 2009. április 1‑jei határozat nem alkalmazható azon nyolc felperes tekintetében, akiknek mandátuma 2009 előtt szűnt meg, mivel ez utóbbiak a mandátumuk megszűnésének időpontjában már megszerezték a nyugdíjjogosultságukat.

30      A Parlament lényegében azzal érvel, hogy a kiegészítő nyugdíjra való jogosultság megszerzésének az 1990. június 12‑i szabályzatban megállapított feltételei együttesen teljesítendők, és csupán az utolsó feltétel teljesítésével keletkezik nyugdíjjogosultság.

31      Mivel a felperesek azt állítják, hogy a 2009. április 1‑jei határozat megsértette a megszerzett jogosultságaikat, először azt kell megvizsgálni, hogy az említett határozat hatálybalépésekor ténylegesen megszerezték‑e már a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságukat.

32      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 2009. április 1‑jei határozatnak általános hatálya van, és ennélfogva jogszabályi jellegű, hiszen valamennyi képviselőre vonatkozik, aki az önkéntes nyugdíjalap tagja, vagy azzá válhat (a fenti 16. pontban hivatkozott Albertini és társai kontra Parlament ügyben hozott végzés 42. pontja). A említett határozat, mint nem egyetlen címzettnek szóló általános hatályú aktus, nem igényel egyedi közlést, azonban azt a hatálybalépés érdekében közzé kell tenni. Az Európai Unió jogrendjének egyik alapelve ugyanis megköveteli, hogy a közigazgatási szervek jogi aktusait ne lehessen a jogalanyokra alkalmazni addig, amíg a jogalanyoknak nincs lehetőségük a jogi aktusról tudomást szerezni (a Bíróság 98/78. sz. Racke‑ügyben1979. január 25‑én hozott ítéletének [EBHT 1979., 69. o.] 15. pontja).

33      Mivel nem olyan aktusról van szó, amely tekintetében az EK 254. cikk előírja a Hivatalos Lapban való közzétételt, megfelelőnek tekintendő bármely más hasonló közzétételi mód. Mivel a 2009. április 1‑jei határozat – ahogy azt a Parlament is kifejti – belső szervezeti aktus, el kell fogadni, hogy azt az intézményen belül az ilyen intézkedések tekintetében megállapított szabályok szerint hozzák az érintettek tudomására. Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a KKJ–szabályzat mellékletének módosítását az aktív képviselőkkel a Parlament hagyományos belső kommunikációs csatornáin keresztül lehet közölni, és nem kell azt egyedileg tértivevénnyel megküldeni az érintett képviselőknek (a Bíróság C‑470/00. P. sz., Parlament kontra Ripa di Meana és társai ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑4167. o.] 67. és 70. pontja).

34      Meg kell állapítani e tekintetben, hogy a Parlament intranetjén való közzététel, amely megfelel a parlamenti gyakorlatnak, az aktív képviselők tekintetében elegendő volt. Mivel azonban a volt képviselőknek nincs hozzáférésük a Parlament intranetjéhez, az ő vonatkozásukban a honlapon való közzététel volt szükséges. Meg kell tehát vizsgálni, hogy a jelen ügyben mikor került sor ilyen közzétételre.

35      A Törvényszék kérdéseire válaszolva a Parlament először is azt jelezte, hogy az Elnökség 2009. április 1‑jei ülésének a 2009. április 1‑jei határozatot tartalmazó jegyzőkönyvét a Parlament intranetjén 2009. május 11‑én minden nyelvi változatban rendelkezésre bocsátották. Másodszor a Parlament megjegyezte, hogy az említett határozat 2009. május 12‑től vagy 13‑tól elérhető volt a honlapján is, kivéve a dán és a szlovák változatot, amelyek csak 2009. május 27‑én váltak hozzáférhetővé. A felperesek nem vitatták e tényeket, amelyeket képernyőmentések támasztanak alá, bizonyítva, hogy a szóban forgó dokumentumokat a megjelölt napon létrehozták vagy módosították.

36      Következésképpen el kell utasítani a felperesek azon érvét, miszerint a 2009. április 1‑jei határozatot nem lehet rájuk alkalmazni, mivel nem közölték azt velük megfelelő módon.

37      A Törvényszék megállapítja, hogy a Parlament tehát jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a 2009. április 1‑jei határozatot az intranetjén 2009. május 11‑én, a honlapján pedig – a nyelvi változatoktól függően – 2009. május 13‑án és 27‑én tette közzé. Márpedig e határozatnak, általános hatályú aktusként, ugyanabban az időben kellett hatályba lépnie minden olyan jogalany tekintetében, akinek a jogi helyzetét érinti, a jogbiztonság és az egyenlő bánásmód elvéből következő okok miatt is (lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑221/09. sz. AJD Tuna‑ügyben 2011. március 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑1655. o.] 113. pontját). Ezenkívül, mivel az aktus jogalannyal szemben való alkalmazhatóságának feltétele az a lehetőség, hogy a jogalany tudomást szerezzen az aktusról – ahogy arra a fenti 32. pont emlékeztet –, e tekintetben azt az időpontot kell figyelembe venni, amikor e lehetőség az utolsó érintettek számára is megnyílt.

38      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a jelen ügy körülményei között és figyelemmel különösen arra, hogy a 2009. április 1‑jei határozattal érintett személyek közül néhányan már nem fértek hozzá a Parlament belső kommunikációs csatornáihoz, az említett határozat a kiegészítő nyugdíjrendszer valamennyi tagja tekintetében 2009. május 27‑én lépett hatályba. Következésképpen ezen időpont viszonylatában kell vizsgálni azt, hogy felperesek rendelkeztek‑e megszerzett jogosultsággal.

39      E vonatkozásban különbséget kell tenni egyrészt a hatvanadik életévtől járó „rendes” kiegészítő nyugdíjra való jogosultság, másrészt pedig az ötvenedik életévtől járó előrehozott kiegészítő nyugdíjra való jogosultság és a nyugdíj részben tőke formájában való igénybevételére való jogosultság között.

–       A hatvanadik életévtől járó kiegészítő nyugdíjra való jogosultságról

40      Az 1990. június 12‑i szabályzat (lásd a fenti 4. pontot) 1. cikkének (1) bekezdése értelmében „valamennyi európai parlamenti képviselő, aki legalább két évig járulékot fizetett a[ kiegészítő] nyugdíjrendszerbe, mandátuma megszűnését követően az azon hónapot követő hónap első napjától kezdődően, amikor betölti a hatvanadik életévét, élete végéig nyugdíjra jogosult”. E megfogalmazásból egyértelműen kiderül, hogy a kiegészítő nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez a képviselőnek valamennyi fenti, kumulatív feltételt teljesítenie kell, vagyis először is legalább két évig járulékot kell fizetnie a kiegészítő nyugdíjrendszerbe, másodszor a mandátumának meg kell szűnnie, és harmadszor be kell töltenie a hatvanadik életévét. A képviselő vagy volt képviselő számára a kiegészítő nyugdíjra való jogosultság tehát akkor keletkezik, amikor az adott képviselő e feltételek közül az utolsót is teljesíti, bármelyik is legyen az.

41      E következtetést nem teszi vitássá a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet. A felperesek különösen ezen ítélet 37. pontjára hivatkoznak, amely a következőképpen szól:

„A Törvényszék úgy véli, hogy a 2009. július 14‑i időpontot kell figyelembe venni[, mint a felperes nyugdíjjogosultságára alkalmazandó jog meghatározása tekintetében releváns időpontot]. Az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdése ugyanis a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot keletkeztető időpontként a képviselő mandátuma megszűnésének napját határozza meg […], ami a felek között nem képezi vita tárgyát. A felperes mandátuma ezenfelül ekkor szűnt meg. […] Ennélfogva a nyugdíjjogosultságok felperes általi megszerzésének időpontját – azaz 2009. július 14‑ét – kell a jelen ügyben alkalmazandó jog meghatározása szempontjából relevánsnak tekinteni.”

42      Bár e tekintetben kétségtelen, hogy e pont második mondatának olyan a megfogalmazása, hogy önmagában olvasva ténylegesen azt a benyomást keltheti, hogy kizárólag a képviselői mandátum megszűnése keletkezteti a kiegészítő nyugdíjhoz való jogot, a szövegkörnyezetből és ugyanezen ítélet más pontjaiból kiderül, hogy e mondat nem általános elvet mond ki, hanem csupán az adott ügy konkrét körülményeire vonatkozik, amelyek között a felperes képviselői mandátumának megszűnése volt az utolsó az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek közül, amelyet teljesítenie kellett.

43      Elsőként ugyanis a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 37. pontjának második mondata az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésén alapul – anélkül, hogy idézné annak szövegét –, amely rendelkezés – ahogy arra a fenti 40. pont emlékeztet – a kiegészítő nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez három, együttesen teljesítendő feltételt határoz meg.

44      Másodszor a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 38. pontjának második mondata szerint az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a képviselők nyugdíjjogosultságai őket „az ott említett feltételek teljesülése esetén” ipso iure megilleti. Ha kizárólag a mandátum megszűnésére vonatkozó feltétel lenne meghatározó, a „feltételek” e mondatban, többes számban való használata értelmetlen lenne.

45      Harmadszor a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 50. pontjának első mondata értelmében „a képviselők a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének megfelelően a hatvanadik életévben meghatározott nyugdíjkorhatár elérésekor szerzik meg”. Az a tény, hogy e mondat az említett rendelkezésben foglalt feltételek közül csupán egyet említ, amely nem azonos a korábban említettel, annak köszönhető, hogy az a felperes adott ügyben előadott különös érvének cáfolatával függ össze, amely cáfolat az életkorra vonatkozó érvelésen alapul. Következésképpen ugyanezen ítélet 37. pontjának második mondatával együttesen értelmezve e mondat azt szemlélteti, hogy az a körülmény, amely szerint nyugdíjjogosultság megszerzésének az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételeinek egyike önmagában szerepel, nem jelenti azt, hogy az fontosabb lenne, mint a többi, vagy az lenne a meghatározó.

46      Egyébiránt maguk a felperesek a keresetleveleikben – amelyek megelőzik a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítéletet – érveltek azon ténnyel, hogy mindannyian teljesítették az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt önálló feltételek közül egy másik, azaz a járulékfizetés minimális idejére vonatkozót, azt állítva, hogy kizárólag e tényből kifolyólag megszerezték a nyugdíjjogosultságot, függetlenül a koruktól és a képviselői mandátumuk megszűnésének időpontjától. Ezen, a járulékfizetés minimális idejének teljesítését a nyugdíjjogosultság megszerzésével összemosó érvelés csupán járulékosan szemlélteti azt, hogy a nyugdíjjogosultságot csak akkor lehet megszerezni, amikor az említett 1. cikk (1) bekezdésének valamennyi feltétele együttesen teljesül.

47      Következésképpen, mivel egyik felperes sem töltötte be a hatvanadik életévét 2009. május 27. előtt, ezen időpontban még nem szerezték meg a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot.

–        Az ötvenedik életévtől járó előrehozott kiegészítő nyugdíjra való jogosultságról és a kiegészítő nyugdíj részben tőke formájában való kifizetéséhez való jog

48      A „rendes” jogdíjjogosultsággal szemben – amely az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt jogi feltételek adott képviselő általi teljesítése esetén ipso iure megszerezhető (lásd a fenti 44. pontot) –, az előrehozott nyugdíjjogosultság megszerzése az említett szabályzat régi 3. cikkének első mondata értelmében azt is feltételezte, hogy az érintett betöltötte az ötvenedik életévét, és kifejezett kérelmet nyújtott be.

49      Márpedig, bár kétségtelen, hogy a felperesek többsége – nevezetesen G. Berthu, D. R. Bowe, B. Donelly, Lord Inglewood, Ch. M. Oddy, N. Thomas‑Mauro, V. Viola és M. Van Putten, mivel képviselői mandátumuk 2009. május 27‑én megszűnt, és betöltötték az ötvenedik életévüket – igényelhette a 2009. április 1‑jei határozat 2009. május 27‑i hatálybalépése előtt az előrehozott kiegészítő nyugdíjat, egyikük sem nyújtott be ilyen kérelmet ezen időpont előtt. Következésképpen nem szerezhették meg az előrehozott nyugdíjra való jogosultságot.

50      Ami a kiegészítő nyugdíj részben tőke formájában való kifizetéséhez való jogot illeti, az nem más, mint a nyugdíj kifizetésének egyik lehetséges módja, amelyet a rendszerhez csatlakozott képviselők választhattak. E lehetőség választása tehát már meglévő nyugdíjjogosultságot feltételez. Márpedig, ahogy az már fent bebizonyosodott, a felperesek 2009. május 27‑én még nem szereztek sem kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot, sem pedig előrehozott kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot. Következésképpen a nyugdíj részben tőke formájában való kifizetése lehetőségének megszüntetése nem sérthette a felperesek megszerzett jogosultságait.

51      A felperes további érvei nem teszik kétségessé e következtetést.

52      Először is a felperesek hivatkoznak a képviselők statútuma – a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében megszerzett jogosultságok védelmére vonatkozó – 27. cikkének (2) bekezdésére (lásd a fenti 8. pontot), valamint a Parlament főtitkárának az e rendelkezésre utaló, 2005. november 24‑i feljegyzésére.

53      Elegendő e tekintetben azt megállapítani, hogy mivel a képviselők statútuma csupán 2009. július 14‑én lépett hatályba – ahogy azt maguk a felperesek is hangsúlyozzák a keresetleveleikben –, e cikk nem volt alkalmazható a 2009. április 1‑jei határozatra, amely korábban lépett hatályba. Ezenkívül – ahogy azt a fenti 47., 49. és 50. pont megállapítja – a felperesek nem tudtak igazolni egyetlen, az említett határozat hatálybalépése, azaz 2009. május 27. előtt védendő megszerzett jogosultságot sem. Következésképpen a felperesek nem érvelhetnek a képviselők statútuma 27. cikkének (2) bekezdésére támaszkodva.

54      Másodszor a felperesek a válaszban azt állítják, hogy a képviselői mandátum gyakorlásának sajátosságaira tekintettel a képviselők egymást követő mandátumait elkülönítetten kell kezelni, így a képviselők minden mandátum végén megszerzik az ahhoz kapcsolódó nyugdíjjogosultságokat.

55      E kifogás közvetve, azonban szükségszerűen azon következtetésen alapul, amelyet a felperesek a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítéletből vontak le, amely szerint a képviselők mandátumuk megszűnésének időpontjában megszerzik a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot, függetlenül az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt további feltételektől (lásd a fenti 29. pontot). Ugyanis a felperesek csak ebben az esetben, és így különösen a rendes nyugdíjkorhatártól, a hatvanadik életévtől elvonatkoztatva, szerezhették volna meg az egymást követő mandátumaik végén automatikusan az elkülönített nyugdíjjogosultságot azon járulékok után, amelyeket a mandátumaik alatt fizettek be.

56      Márpedig, ahogy azt a fenti 40. pont megállapította, a kiegészítő nyugdíjra való jogosultság akkor keletkezik, amikor az adott képviselő az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt kumulatív feltételek közül az utolsót is teljesíti, bármelyik is legyen az. A jelen ügy valamennyi felperese esetében e feltételek közül az utolsó az életkorra vonatkozó, mivel mindannyian fizettek járulékot a minimális időszak alatt, mindegyikük mandátuma megszűnt, és egyikük sem töltötte még be a nyugdíjkorhatárt (a hatvanadik életévüket 2009. július 14. előtt, a hatvanharmadik életévüket pedig utána). Következésképpen, feltételezve akár, hogy a nyugdíjjogosultságot a felperesek által betöltött egymást követő mandátumok esetében elkülönítve kell számolni, ahogy azt ez utóbbiak állítják, ez nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a 2009. április 1‑jei határozat hatálybalépése előtt megszerezték a nyugdíjjogosultságukat.

57      Ebből kifolyólag e kifogást mint hatástalant el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene, hogy az elfogadhatatlan vagy megalapozatlan‑e, ahogy azt a Palament állítja.

58      Harmadszor a felperesek az átmeneti intézkedések visszaélésszerű hiányával kapcsolatos érvre hivatkoznak. E tekintetben elegendő kiemelni ebben a szakaszban azt, hogy a megszerzett jogosultságok megsértésére alapított jogalappal összefüggésben ez az érv nem releváns. Az tehát a második jogalap vizsgálata keretében fogja elemzés tárgyát képezni.

59      Tekintettel a fentiekre, az első jogalapnak a megszerzett jogosultságok megsértésére alapított első részét el kell utasítani.

 A jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított, második részről

–       A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogásról

60      A jogbiztonság elvének megsértését illetően a felperesek három fő érvre hivatkoznak. A felperesek először is azt állítják, hogy az Elnökség a 2009. április 1‑jei határozat elfogadásával megsértette a „kiegészítő nyugdíjszerződéshez” fűződő jogbiztonságot, valamint a szerződések folytonosságának elvét. Másodszor a felperesek szerint az Elnökség nem rendelkezett hatáskörrel az 1990. június 12‑i szabályzat módosítására. Harmadszor a megtámadott határozatok visszaható hatállyal rendelkeznek.

61      Elsőként elegendő arra emlékeztetni, hogy a Törvényszék korábban megállapította, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer kizárólag azon hatósági jogkörökbe tartozik, amelyeket a Parlamentre azért ruháztak, hogy a Szerződésekben rá bízott feladatát elláthassa. A Parlament és a biztosított képviselők számára az e rendszerből eredő jogok és kötelezettségek következésképpen a Parlamentet és a képviselőket egyesítő, a statútumon alapuló jogviszonyba illeszkednek, tehát nem kötelmi jogok és kötelezettségek, hanem a közjog hatálya alá tartoznak; e megállapításon nem változtat az, hogy az érintett önként lépett be az említett rendszerbe (lásd e tekintetben a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 58–62. pontját).

62      Másodszor a Törvényszék megállapította, hogy az Elnökség rendelkezett hatáskörrel a 2009. április 1‑jei határozat elfogadására (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 63. és 64. pontja).

63      Harmadszor a Törvényszék lényegében kimondta, hogy a 2009. április 1‑jei határozat nem váltott ki hatásokat a hatálybalépése előtt, mivel az csupán azokat a képviselőket érintette, akik ezen időpontban nem szerezték még meg a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságot, ezért e határozat nem rendelkezik visszaható hatállyal (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 65. és 66. pontja).

64      A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogást tehát teljes egészében mint megalapozatlant kell elutasítani.

–       A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogásról

65      A felperesek hangsúlyozzák, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerhez egyértelmű és előzetesen megállapított feltételek mellett csatlakoztak, és hogy az Elnökség által elérni kívánt célkitűzés nem élvezhet elsőbbséget a megszerzett jogosultságainak fenntartásához fűződő érdekükkel szemben. Egyebekben ezt a jogos bizalmat erősítették meg a 2009. április 1‑jei határozat elfogadása előtt alkalmazandó szabályok alapján az ASBL által 2001. április 27‑én elvégzett példaszámítások. A Parlament végül – az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatában – elismerte, hogy az alap helyzetétől függetlenül garantálnia kell a kiegészítő nyugdíjrendszer tagjaival szemben tett kötelezettségvállalásokat.

66      E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy a Törvényszék kimondta, hogy a Parlament nem nyújtott olyan biztosítékot, amely a kiegészítő nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselőkben jogos bizalmaz kelthetett a tekintetben, hogy az e rendszerrel kapcsolatos feltételek a jövőben nem fognak módosulni (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 70. pontja); hogy a az ASBL által 2001. április 27‑én szolgáltatott becslések nem a Parlamenttől származtak (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 71. pontja); és hogy az Elnökség által a 2009. április 1‑jei ülésen a Parlament nevében vállat azon kötelezettség, amely szerint garantálja a kiegészítő nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselők azon jogát, hogy kiegészítő nyugdíjban részesüljenek, amely az alap kimerülését követően is megszerzett jogosultság marad, egyértelműen csak a képviselők megszerzett nyugdíjjogosultságainak garantálására irányul, abban a valószínű esetben, ha a tagok által felhalmozott összes nyugdíjjogosultság kifizetését megelőzően a nyugdíjalap kimerül (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 73. pontja). Márpedig, ahogy az a fenti 47., 49. és 50. pontból kiderül, a felperesek 2009. május 27‑én még nem szereztek nyugdíjjogosultságot.

67      Következésképpen a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogást, ennélfogva pedig az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 Az arányosság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértésére alapított, második jogalapról

 Az arányosság elvének megsértésére alapított kifogásról

68      A felperesek azzal érvelnek, hogy érdekeiket a 2009. április 1‑jei határozat aránytalanul sérti. A kötelező nyugdíjrendszerekben megfigyelhető azon jellegzetesség, hogy a nyugdíjjogosultság a hatvanharmadik életévtől jár, nem releváns a jelen ügy tárgyát képező önkéntes nyugdíjrendszer szempontjából. Egyébiránt a felperesek az 1990. június 12‑i szabályzat régi 3. és 4. cikkében foglalt összes „különleges átutalási mód” megszüntetését aránytalannak vélik. E lehetőség megszüntetése helyett lehetséges lett volna különösen a nyugdíjjogosultság tőke formájában kifizethető részének csökkentése, anélkül hogy az az alap finanszírozásában gondot okozott volna.

69      A Parlament vitatja ezen érveket.

70      Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve alapján valamely uniós szabályozás jogszerűsége annak a feltételnek van alárendelve, hogy az általa bevezetett intézkedések alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás által kitűzött, jogos cél megvalósítására, és ne haladják meg az annak eléréséhez szükséges mértéket, valamint hogy amennyiben több megfelelő intézkedés kínálkozik, főszabály szerint a kevésbé kényszerítő intézkedéshez kell folyamodni (a Törvényszék T‑162/94. sz., NMB France és társai kontra Bizottság ügyben 1996. június 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1996., II‑427. o.] 69. pontja).

71      Egyébiránt emlékeztetni kell arra, hogy jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az olyan társadalombiztosítási rendszer átalakítására (a Törvényszék T‑135/05. sz., Campoli kontra Bizottság ügyben 2006. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2006., I‑A‑2‑297. és II‑A‑2‑1527. o.] 71. és 72. pontja, valamint a Közszolgálati Törvényszék F‑54/06. sz., Davis és társai kontra Tanács ügyben 2007. június 19‑én hozott ítéletének [EBHT-KSZ 2007., I‑A‑1‑165. és II‑A‑1‑911. o] 65. pontja), mint a jelen ügy tárgyát képező kiegészítő nyugdíjrendszer. Márpedig az ilyen területet illetően csak a meghozott intézkedésnek a hatáskörrel rendelkező intézmény feladatául szabott elérendő célhoz képesti nyilvánvalóan nem megfelelő jellege érintheti az ilyen intézkedés jogszerűségét (lásd a fenti 70. pontban hivatkozott NMB France és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, és a fent hivatkozott Campoli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 143. pontját).

72      Végül valamely jogi aktus jogszerűségét az e jogi aktus elfogadásakor fennálló ténybeli és jogi helyzetre tekintettel kell értékelni (lásd a Törvényszék elnöke T‑125/03. R. és T‑253/03. R. sz., Akzo Nobel Chemicals és Akcros Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2003. október 30‑án hozott végzésének [EBHT 2003., II‑4771. o.] 69. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot; lásd ebben az értelemben a Bíróság C‑449/98. P. sz., IECC kontra Bizottság ügyben 2001. május 17‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑3875. o.] 87. pontját, valamint a Törvényszék T‑296/97. sz., Alitalia kontra Bizottság ügyben 2000. december 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3871. o.] 86. pontját). Ennélfogva az Elnökség 2009. április 1‑jei határozatának keretében hozott intézkedések arányosságának vizsgálata céljából nem lehet figyelembe venni a kiegészítő nyugdíjalapok eszközeiben később bekövetkező esetleges pozitív alakulást.

–       Az elérni kívánt cél jogszerűségéről

73      Ami a 2009. április 1‑jei határozat által elérni kívánt cél jogszerűségét illeti, az Elnökség a következő négy elérni kívánt célt határozta meg:

–        annak biztosítása, hogy az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerbe járulékot fizető képviselők az említett rendszer alapján nyugdíjban részesüljenek;

–        az európai adófizetőkre gyakorolt bármilyen pénzügyi hatás lehetőség szerinti elkerülése;

–        annak biztosítása, hogy a költségeket méltányosan osztják szét, és megfelelően figyelembe veszik a döntések nyilvánosság részére való kifejtésének szükségességét;

–        a nyugdíjalap likviditásának megőrzése, amennyire csak lehetséges.

74      Meg kell állapítani, hogy a Parlament – a kiegészítő nyugdíjrendszer szabályozására irányuló hatáskörének gyakorlásával összefüggésben (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 63. és 64. pontja) – jogszerűen törekedhetett e célok elérésére. Emlékeztetni kell e tekintetben különösen arra, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer olyan biztosításmatematikai számításon alapul, amelynek keretében a biztosítottak és a Parlament összes éves hozzájárulásainak főszabály szerint meg kell felelniük az ugyanazon évben megszerzett összes nyugdíjjogosultságnak; a biztosított járuléka egy harmadot, a Parlament járuléka pedig a fennmaradó kétharmadot fedezi (lásd ebben az értelemben a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 45. pontját). Ha az ilyen rendszerben bebizonyosodik, hogy túl optimisták voltak az alap eszközeinek hozamára vonatkozó előrejelzések, amely hozam függvényében határozták meg a járulékok összegét, abból azt a következtetést kell levonni, hogy valójában a biztosítottak és a Parlament múltban befizetett járulékai voltak túl alacsonyak a megfelelő nyugdíjjogosultságok finanszírozásához. A rendszer egyensúlyának helyreállítása érdekében elvileg tehát igazolható a biztosítottak és a Parlament hozzájárulásra kötelezése.

75      Ilyen körülmények között el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a kötelező nyugdíjrendszerekre alkalmazandó megfontolások nem relevánsak az önkéntes kiegészítő nyugdíjrendszerben alkalmazott nyugdíjkorhatár emelésének igazolása szempontjából. Kétségtelen e tekintetben, hogy a 2009. április 1‑jei határozat harmadik preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a hatvanharmadik életévet valószínűleg a képviselők statútuma 14. cikkében foglalt nyugdíjkorhatárra tekintettel választották az új nyugdíjkorhatárnak. Mindezek ellenére, ahogy az az említett határozat első és második preambulumbekezdéséből, valamint az elfogadásának összes körülményéből kitűnik, a nyugdíjkorhatárnak a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében való emeléséről szóló határozatot alapvetően a kiegészítő nyugdíjalap nehéz pénzügyi helyzete, vagyis a rövidtávon előrelátható akut likviditási válság, és nem az a szándék indokolta, hogy e rendszert az egyéb rendszerekben alkalmazott nyugdíjkorhatárhoz igazítsák. Ennek következtében ezen érvet el kell utasítani.

–       A kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságáról

76      Ami a kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságát illeti, először is emlékeztetni kell a nyugdíjalap 2009. év eleji gazdasági helyzetére, ahogy azt többek között a Parlament főtitkárának az Elnökség tagjai figyelmébe ajánlott 2009. április 1‑jei feljegyzésének 4–6. pontja, valamint a 2009. április 1‑jei határozat első és második preambulumbekezdése leírja. E helyzetet többek között a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság hatásainak betudható erőteljes romlás, valamint az a kilátás jellemzi, hogy a képviselők statútumának 2009 júliusában történő hatálybalépését követően – a Parlamentbe nem újraválasztott biztosítottak járulékainak megszüntetése és a befektetések elégtelen megtérülése miatt – fennállna annak kockázata, hogy az alap rendelkezésére álló készpénz nem lesz elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjfizetési kötelezettségeknek eleget lehessen tenni.

77      Különösen az alap eszközei értékének alakulásában következett be 28,3%‑os csökkenés 2006 vége és 2009 eleje között, amint az az alábbi táblázatból kitűnik:

	31/12/2006			30/06/2007			30/06/2008			30/09/2008			31/12/2008			28/02/2009
Eszköz-érték (EUR)	202 153 585			218 083 135			189 406 299			180 628 488			159 047 636			144 973 916

78      Ugyanígy, a kifizetendő nyugdíjak fedezetének – 2007. június 30‑án 92%‑os – aránya sem volt már több 63%‑nál 2008. december 31‑én.

79      A Parlament főtitkárának a 2009. április 1‑jei feljegyzése értelmében egyébként a folyósítandó nyugdíjak költségét 2009 augusztusától havi 1 000 000 euróra becsülték. Az is várható volt, hogy 2010‑től az alapok készpénzállomány nem lesz elegendő a nyugdíjfizetési kötelezettségek teljesítéséhez, és így fennállna annak kockázata, hogy a nyugdíjfizetés érdekében eszközöket kell értékesíteni. A nyugdíjalap készpénzállományával kapcsolatos, 2009. február 28‑i jelentésekből ugyanis kitűnik, hogy az ASBL‑nél és a SICAV‑nál felhalmozódott készpénzállomány, azaz a fennálló kötelezettségek teljesítésére azonnal és további költségek nélkül rendelkezésre álló eszközök ezen időpontban körülbelül 5 000 000 eurót tettek ki. A Parlament főtitkárának a 2009. április 1‑jei feljegyzése értelmében 2023‑ban várhatóan az alap valamennyi eszköze kimerül.

80      Ezen előrejelzések a Parlament által 2009. április 1‑jén végzett számításokon alapultak, figyelembe véve a Parlament által rendelt, az alap 2007. június 30‑i helyzetét értékelő biztosításmatematikai tanulmányt (a továbbiakban: eredeti tanulmány), valamint annak 2008. december 31‑i és 2009. február 28‑i naprakésszé tételét. E számítások alapján úgy becsülték, hogy 2009 második felében a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított 105 képviselő fog nyugdíjat igényelni. Ezt a számadatot úgy határozták meg, hogy csak azokat a biztosítottakat vették figyelembe, akik 2009 második félévében kell, hogy betöltsék hatvanadik életévüket, figyelembe vették továbbá a képviselők mandátuma megújításának átlagos arányát, amely 50% volt. Ha az említett 105 képviselő közül mindegyik kiegészítő nyugdíjának 25%‑át tőkében kérte volna, ez az alap számára nagyjából 7 900 000 euró többletköltséget jelentett volna, ami arra kényszerítette volna ez utóbbit, hogy figyelemmel a rendelkezésre álló csekély készpénzre, eszközeinek egy részét – a gazdasági válság miatt – jelentősen alacsonyabb áron értékesítse. Ellenben az említett számítások nem vették figyelembe azon volt képviselőket, akik az ötvenedik életévüktől kérhették az előrehozott nyugdíjat, mivel ezt a lehetőséget a múltban ritkán vették igénybe.

81      E tényezőkre tekintettel úgy tűnik, hogy a 2009. április 1‑jei határozat megvalósíthatott, vagy legalábbis előmozdíthatott a fenti 73. pontban említett több célt is.

82      Ugyanis mind a nyugdíjkorhatár három évvel való megemelése, mind pedig a nyugdíj egy részének tőke formájában való kifizetésére irányuló lehetőség megszüntetése, illetve az előrehozott nyugdíj megszüntetése azon kifizetések elhalasztását eredményezte, amelyet a nyugdíjalapnak 2009 második felétől kezdődően kellett volna teljesítenie. Következésképpen ezen intézkedésekkel a közeljövőben elkerülhető volt a nyugdíjalap likviditási válsága, az értékpapírok kedvezőtlen feltételek melletti értékesítése, valamint a nem elhanyagolható bevételkiesés, megvalósítva ezzel a fenti 73. pontban említett célok közül a negyediket.

83      Ráadásul a másik két intézkedéssel szemben a nyugdíjkorhatár emelése nem volt semleges azon nyugdíjak biztosításmatematikai értéke szempontjából, amelyekre az érintett biztosítottak számíthattak, mivel a nyugdíjban való részesülés teljes időszaka három évvel csökkent, miközben változatlan maradt a jövőbeli nyugdíjasoknak járó havi összeg. Így ezen intézkedés egyébiránt a fenti 78. pontban említett számokhoz képest javíthatta a kifizetendő nyugdíjak fedezetének arányát, előmozdítva ezzel a fenti 73. pontban felsorolt első, második és harmadik célt.

84      A felperesek általában véve nem vitatták a nyugdíjalap nehéz gazdasági helyzetét, ahogy azt a fenti 76–79. pont leírja, két olyan érvre is hivatkoztak azonban, amellyel vitatták az előirányzott hiány mértékét és a rendelkezésre álló készpénzállománynak az Elnökség által megállapított összegét.

85      Először is a felperesek a fenti 80. pontban említett eredeti tanulmány meghatározott szakaszára hivatkoznak. E szakaszból lényegében az derül ki, hogy a biztosított azon választása, hogy a nyugdíj egy részét tőke formájában kapja meg, biztosításmatematikai szempontból csaknem semleges, és nem járul hozzá a nyugdíjalap finanszírozásában jelentkező hiányhoz.

86      E tekintetben elsőként arra kell emlékeztetni, hogy a Törvényszék korábban kimondta, az eredeti tanulmány abból a 2007. június 30. előtti alakulásnak a jövőre való kivetítésén alapuló előrejelzésből indult ki, hogy az alap eszközei évi 6,99%‑os megtérülési arányt hoznak majd, miközben az eszközök értékének alakulása 2007. június 30‑tól 2009. február 28‑ig ténylegesen folyamatosan negatív volt. Ily módon e tanulmány következtetései semmilyen szempontból nem relevánsak a kiegészítő nyugdíjalapnak – az Elnökség 2009. április 1‑jei határozata elfogadásának időpontjában fennálló – pénzügyi helyzetét illetően (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 103. és 104. pontja).

87      Másodszor mindenesetre az eredeti tanulmány felperesek által idézett része kizárólag a nyugdíj egy részének tőke formájában való kifizetésére, és nem pedig az előrehozott nyugdíjra vagy a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozik.

88      Az eredeti tanulmány egyik részére alapított érvet tehát el kell utasítani.

89      A felperesek másodsorban azzal érvelnek, hogy a nyugdíjalap készpénzállományának értéke 2009. február 28‑án nagyjából 8 000 000 euró, nem pedig körülbelül 5 000 000 euró volt, ahogyan azt a Parlament állítja (lásd a fenti 79. pontot). E tekintetben az Elnökség nyilvánvaló értékelési hibájára hivatkoznak. A felperesek a 2011. márciusi levélváltásra támaszkodnak. Az első levelet 2011. március 30‑án a nyugdíjalap befektetési bizottságának az egyik tagja intézte a nyugdíjalap adminisztrátorához, és az – többek között – a következőt tartalmazza:

„A teljes készpénzállomány 2009. február végén körülbelül 8 millió euró:

Sicav készpénzállomány: 6 885 045 EUR (3 869 848 EUR‑ral együtt) (a NAV 2009. február 27‑i csomagjának 11. oldala)

ASBL készpénz‑állomány: 1 172 163 EUR.”

90      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék már megállapította, hogy a fent hivatkozott 2011. március 30‑i levélben megjelölt 8 millió eurós készpénzállomány kétségtelenül egyrészt az azonnal és költség nélkül rendelkezésre álló készpénzállomány, másrészt pedig a befektetési számlákon meglévő azon fizetőeszközök összetévesztésén alapul, amelyek nem álltak rendelkezésre azonnal és költségek nélkül (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 111. pontja).

91      Következésképpen az e levélváltásra alapított érvet és az állítólagos nyilvánvaló értékelési hibán alapuló kifogást el kell utasítani.

–       A legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztásáról

92      A legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztását illetően a felperesek először is előadják, hogy aránytalan megszüntetni annak minden lehetőségét, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében biztosítottak nyugdíjuk egy részét tőke formájában szerezhessék meg, holott – adott esetben – a nyugdíj előzetesen vagy átalányjelleggel tőke formájában kérhető százalékának korlátozását is elő lehetett volna írni.

93      Egyrészt a fenti 79. pontban szereplő, megközelítő jellegű számítások azt feltételezték, hogy a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosított mind a 105 volt képviselő, aki 2009 második felében nyugdíjat igényelhetne, úgy dönt, hogy a maximális mértéket, azaz a nyugdíja 25%‑át kéri tőke formájában. Igaz tehát, hogy ezek a számadatok e tekintetben a legrosszabb hipotézisnek felelnek meg, valamint hogy lehetséges volt az, hogy 2009 második felében az alap tényleges kiadásai ennél alacsonyabbak lesznek. Mindazonáltal ezt a hipotézist semmi esetre sem lehetett kizárni.

94      Másrészt, ahogy azt a fenti 80. pont megállapította, az említett számítások nem vették figyelembe az előrehozott nyugdíj iránti esetleges kérelmeket, sem pedig a nyugdíjalapot érintő kétségtelenül korlátozott, azonban valós pénzügyi kockázatot. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a nyugdíjalapnak a fentiekben vázolt gazdasági helyzetében óvatos és az alap készpénzállományának rövidtávon a lehető legmagasabb szinten tartását biztosító megközelítésre volt szükség. Ezzel összefüggésben ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy a tőke formájában történő kifizetés és az előrehozott nyugdíj megszüntetése biztosításmatematikai szempontból semleges volt. Következésképpen e lehetőségek megszüntetése volt a kiegészítő nyugdíjrendszerben biztosítottak tekintetében a legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés.

95      Következésképpen a fenti 71. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében sem nyugdíj egy részének a tőke formájában történő kifizetését biztosító lehetőség megszüntetése, sem pedig az előrehozott nyugdíj megszüntetése nem tekinthető nyilvánvalóan alkalmatlannak a 2009. április 1‑jei határozat által követett, a fenti 73. pontban felsorolt célok eléréséhez. Így ezen intézkedések tiszteletben tartották az arányosság elvét.

96      Másodsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy a nyugdíjkorhatár három évvel való megemelése átmeneti intézkedések alkalmazását tette szükségessé ahhoz, hogy arányosak legyenek.

97      Először is meg kell állapítani e tekintetben, hogy a 2009. április 1‑jei határozat tartalmazott átmeneti rendelkezést. Jóllehet ugyanis a nyugdíjkorhatárt főszabály szerint felemelték hatvanhárom évre a hetedik parlamenti ciklus első napjától, azaz 2009. július 14‑től, az a hatvanadik életévüket ezen időpontban betöltött biztosítottak még három hónapig igényelhették nyugdíjukat. A felperesek tehát olyan további átmeneti rendelkezéseket várnak el, amelyek a 2009. július 14‑én a hatvanadik életévüket még be nem töltött volt képviselőknek kedveznek.

98      Másodszor emlékeztetni kell arra, hogy – amint azt a fenti 74. pont megállapítja – ha az alapra épülő nyugdíjrendszerben bebizonyosodik, hogy túl optimisták voltak az alap eszközeinek hozamára vonatkozó előrejelzések, amely hozam függvényében határozták meg a járulékok összegét, abból azt a következtetést kell levonni, hogy valójában a múltban befizetett járulékok voltak túl alacsonyak a megfelelő nyugdíjjogosultságok finanszírozásához, és így a rendszer egyensúlyának helyreállítása érdekében elvileg igazolható a biztosítottak és a Parlament hozzájárulásra kötelezése.

99      A jelen ügyben a Parlament hozzájárulását illetően hangsúlyozni kell, hogy egyrészt a 2009. április 1‑jei határozat keretében a Parlament az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (5) és (6) bekezdésében foglalt esetekben – amikor a biztosított a rendszer elhagyása és a járulékai visszafizettetése mellett dönt – lemondott arról a záradékról, amely szerint visszatéríttethette a járulékok őt terhelő részét, amely ebben az esetben a nyugdíjalap szerzeménye marad, másrészt pedig biztosította a kiegészítő nyugdíjrendszerhez csatlakozott képviselők nyugdíjban való részesüléshez való jogát, akár a nyugdíjalap kimerülése esetén is.

100    E tekintetben kevéssé lényeges az a kérdés, hogy – amint azt a felperesek a tárgyalás során előadták – a Parlament ilyen kötelezettségvállalása már a 2009. április 1‑jei határozat előtt is létezett. Feltételezve ugyanis akár azt, hogy ez így volt, figyelembe kell venni, hogy az említett határozat keretében hozott intézkedések elfogadása ellenére a nyugdíjalap idő előtti kimerülése továbbra is előre látható volt.

101    Következésképpen az eredeti tanulmányból kitűnik, hogy a nyugdíjalapnak a kiegészítő nyugdíjrendszer alapján 2088‑ig kell kifizetéseket teljesítenie. Ellenben a kiegészítő nyugdíjalapra vonatkozó, 2010. áprilisban elfogadott és a 2009. december 31‑i helyzetet is figyelembe vevő biztosításmatematikai jelentés, amelynek következtetéseit a felek nem vitatták, megállapítja, hogy tekintettel a 2009. április 1‑jei határozat keretében elfogadott intézkedésekre az alap kimerülésének időpontját csupán három évvel, 2026‑ig halasztották el, a 2009. évben elért kivételes, 17%‑os hozamnak köszönhetően.

102    Következésképpen a Parlament minden valószínűség szerint 2026 és 2088 között a nyugdíjalap teljes kiadását viselni fogja.

103    Ami a kiegészítő nyugdíjrendszer tagjainak hozzájárulását illeti, a fenti 94. pont megállapította, hogy az előrehozott nyugdíjban való részesülés vagy a nyugdíj részben tőke formájában való igénybevétele biztosításmatematikai szempontból semleges. Ezért a nyugdíjkorhatár emelése volt az egyetlen olyan intézkedés, amely hatással volt azon nyugdíjak értékére, amelyre a biztosítottak számíthattak, és amely így a biztosítottak várományait érinthette.

104    Harmadszor a Parlamenthez hasonlóan meg kell állapítani, hogy a bármely átmeneti intézkedés veszélyeztette volna a 2009. április 1‑jei határozatban foglalt célok előmozdítását. Ez különösen igaz a nyugdíjkorhatár növelésére, amely többek között azt eredményezte, hogy a kiegészítő nyugdíj címén történő kifizetések kezdetét három évvel elhalasztotta minden olyan biztosított tekintetében, akik már nem voltak Parlamenti képviselők, és akik 2009. július 14‑ig nem töltötték be hatvanadik életévüket; ez hozzájárult az alap likviditásának megőrzéséhez. Az e biztosítottak javára szóló átmeneti intézkedések elfogadását ugyanis azon időpontra kellett volna előrehozni, amikor azok kiegészítő nyugdíjukat igényelhették.

105    Ebben az összefüggésben azt is figyelembe kell venni, hogy 2009‑ben a parlamenti képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerének felszámolását határozták el. Egyrészt ugyanis a képviselők statútuma 27. cikkének (4) bekezdése értelmében (lásd a fenti 8. pontot), a hatodik parlamenti ciklus vége, azaz 2009. július 13. után új tagok nem léphettek be a rendszerbe. Másrészt ugyanezen időpont után a nyugdíjalaphoz nem érkeztek volna járulékok a Parlamentbe nem újraválasztott biztosítottak nagy száma miatt. Végül a fenti 97. pontban említett eltérést tartalmazó rendelkezések értelmében a nem újraválasztott biztosítottak közül azok, akik betöltötték a hatvanadik életévüket, 2009. július 14‑től igényelhették nyugdíjukat.

106    Ebből következően nem volt lehetséges az, hogy a parlamenti képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerét nagyvonalúbb átmeneti intézkedések bevezetésével hozzák fokozatosan újból, több évre egyensúlyba. Ellenben elengedhetetlen volt olyan intézkedések megtétele, amelyek haladéktalanul biztosították az ahhoz elegendő készpénzállomány szinten tartását, hogy elkerüljék a nyugdíjalap eszközeinek bármely, idő előtti értékesítését. Ilyen körülmények között a hatvanadik életévükhöz közeledő biztosítottak javára szóló bármely további engedmény veszélyeztette volna a 2009. április 1‑jei határozat által követett célok megvalósítását. Ebből következően, mivel a kevésbé korlátozó intézkedések elfogadása nem lett volna elegendő a fenti 73. pontban említett különböző célok ugyanilyen mértékű előmozdításához, indokolt volt a nyugdíjvárományokat érintő intézkedések elfogadása, anélkül hogy a 2009. július 14‑én a hatvanadik életévükhez közel álló biztosítottak javára átmeneti rendelkezéseket fogadtak volna el.

107    E tekintetben hozzá kell tenni, hogy a nyugdíjkorhatár emelése nem haladta meg az említett célok eléréséhez szükséges mértéket, ahogy azt a fenti 70. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megköveteli. Ahogy azt ugyanis a fenti 100. és 101. pont megállapítja, csupán az említett intézkedés tolhatta el az alap idő előtti kimerülésének időpontját, mivel e kimerülés továbbra is előrelátható. Ennek következtében többek között az arra irányuló cél, hogy „az európai adófizetőkre gyakorolt bármilyen pénzügyi hatás[t] lehetőség szerint[ elkerüljék]”, nem valósult meg teljesen. A fenti 71. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a 2009. április 1‑jei határozat keretében meghozott intézkedések még kevésbé minősíthetők nyilvánvalóan alkalmatlannak a fenti 73. pontban foglalt célokhoz képest.

108    Végül harmadsorban a felperesek azzal érvelnek, hogy az átmeneti intézkedések hiánya a 2009. április 1‑jei határozat által kitűzött célhoz képest – az arányosság elvére tekintettel – nem igazolható, mivel ez utóbbi egyáltalán nem tartalmaz olyan releváns indokolást, amely lehetővé teszi annak vizsgálatát, hogy ezen intézkedések veszélyeztették‑e e célt. A tárgyaláson hozzátették, hogy az ASBL igazgatótanácsa tagjainak véleményét nem kérték ki az említett határozat elfogadásakor. E tekintetben meg kell állapítani, hogy bár kétségtelen, hogy a 2009. április 1‑jei határozat első és második preambulumbekezdése a nyugdíjalap pénzügyi helyzetéről csak rövid összefoglalót tartalmaz, azt nyilvánvalóvá teszi, hogy az alap likviditását a lehető legnagyobb mértékben fenn kell tartani. Márpedig, ahogy az a fenti 104–106. pontban kifejtett megfontolásokból következik, pontosan az említett szükségesség igazolja azt, hogy az Elnökség tartózkodott attól, hogy a 2009. április 1‑jei határozatba további átmeneti rendelkezéseket foglaljon bele. Ezenkívül az említett határozat elfogadását megelőzően a nyugdíjalap pénzügyi helyzete, valamint az annak helyreállítása érdekében tervezett intézkedések több, az említett alap vezetői és az ASBL képviselői közötti találkozó kizárólagos tárgya voltak; az utolsó ilyen találkozóra 2009. március 31‑én került sor. E körülmények között az átmeneti rendelkezések hiányával kapcsolatban a felperesek nem hivatkozhatnak érvényesen a releváns indokolás hiányára.

109    Következésképpen az arányosság elvének megsértésére alapított kifogást el kell utasítani.

 Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásról

110    A felperesek azzal érvelnek, hogy a 2009. április 1‑jei határozat hátrányosan megkülönböztető annyiban, amennyiben átmeneti rendelkezések megtétele nélkül emeli meg a nyugdíjkorhatárt. E tekintetben a felperesek két olyan példát hoznak fel a közösségi nyugdíjrendszerek módosításával kapcsolatban, amelyek esetében az Európai Unió Tanácsa hozott átmeneti rendelkezéseket. Ezenkívül a felperesek szerint hátrányos megkülönböztetés áll fenn egyrészt a hatvanadik életévüket 2009. július 14. előtt betöltött képviselők, akik a kiegészítő nyugdíjrendszert közvetlenül hatvanévesen igénybe vehették, másrészt azon képviselők között, akik 2009. július 14. követően töltötték be a hatvanadik életévüket, és akiknek a megszerzett jogosultságaikat a 2009. április 1‑jei határozatból eredő valamennyi korlátozás érinti. Márpedig a hatvanadik életévüket 2009. július 14. előtt betöltött képviselők a megszerzett jogosultságok és a bizalomvédelem szempontjából nem különböznek a fiatalabb képviselőktől, és többek között azoktól, akik ezen időpont előtt teljesítik azon feltételeket, amelyek az előrehozott nyugdíjban való részesüléshez szükségesek, vagy akik közel vannak a hatvanéves életkorhoz.

111    A Parlament vitatja ezeket az érveket.

112    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve akkor sérül, ha lényeges különbséget fel nem mutató tény‑ vagy joghelyzetben lévő személyek két kategóriája különböző bánásmódban részesül, vagy amikor egymástól eltérő helyzeteket azonos módon kezelnek (a Törvényszék T‑100/92. sz., La Pietra kontra Bizottság ügyben 1994. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 1994., I‑A‑83. o. és II‑275. o.] 50. pontja, valamint T‑66/95. sz., Kuchlenz‑Winter kontra Bizottság ügyben 1997. április 16‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., II‑637. o.] 55. pontja; lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑251/02. sz., E. kontra Bizottság ügyben 2004. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT‑KSZ 2004., I‑A‑359. o. és II‑1643. o.] 123. pontját).

113    Ezen túlmenően az olyan területeken, ahol a jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik, a bíróság az egyenlő bánásmód és a hátrányos megkülönböztetés tiszteletben tartásának felülvizsgálata során mindössze azt vizsgálja, hogy az érintett intézmény különbségtétele nem önkényes‑e vagy nyilvánvalóan nem megfelelő‑e (lásd a fenti 71. pontban hivatkozott Campoli kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 97. pontját, valamint a fenti 71. pontban hivatkozott Davis és társai kontra Tanács ügyben hozott ítélet 65. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

114    A jelen esetben a felperesek először is a kiegészítő nyugdíjrendszer módosítását hasonlítják össze az uniós tisztviselők nyugdíjrendszerének az Európai Közösségek tisztviselőinek személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22‑i 723/2004/EK tanácsi rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) hatálybalépése folytán sorra került módosításával, valamint az Európai Bizottság tagjai és az uniós bíróságok tagjai nyugdíjrendszerének a Bizottság elnökének és tagjainak, valamint a Bíróság elnökének, bíráinak, főtanácsnokainak és hivatalvezetőjének, illetve a Törvényszék elnökének, tagjainak és hivatalvezetőjének járandóságairól szóló 422/67/EGK, 5/67/Euratom rendelet módosításáról szóló, 2004. április 30‑i 1292/2004/EK, Euratom rendelet (HL L 243., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 5. kötet, 116. o.) hatálybalépése folytán sorra került módosításával. A felperesek ezzel azt kívánják bizonyítani, hogy – az e rendeletek hatálya alá tartozó személyekhez hasonlóan – rá is vonatkozniuk kellett volna átmeneti intézkedéseknek.

115    E tekintetben először is, ami a Bizottság és az uniós bíróságok azon tagjai javára szóló, az 1292/2004 rendeletben foglalt átmeneti rendelkezéseket illeti, akik 2004. május 1‑je előtt hivatalban voltak, meg kell állapítani, hogy e rendelkezések nem szolgálhatnak a jelen ügyben hivatkozási alapul, mivel azok nem nyugdíjemelésre, hanem kizárólag a nyugdíjjogosultság éves felhalmozási rátájának csökkentésére vonatkoztak.

116    Másodszor az uniós tisztviselők nyugdíjrendszerének módosítását illetően a 723/2004 rendeletben a nyugdíjkorhatár hatvanról hatvanhárom évre való megemelése csak azzal a feltétellel érvényes a 2004. május 1‑je előtt már hivatalban lévő tisztviselőkre, ha azok nem töltötték még be a harmincadik életévüket. Az ezen időpontban hivatalban lévő, harminc és negyvenkilenc év közötti tisztviselők tekintetében a nyugdíjkorhatárt az életkortól függően hatvankét év nyolc hónap és hatvan év két hónap között lépcsőzetesen határozták meg. Végül a 2004. május 1‑jén hivatalban lévő, ötvenedik életévüket betöltött vagy húsz év szolgálati idővel rendelkező tisztviselők esetében a nyugdíjkorhatár hatvan év maradt.

117    A 723/2004 rendelet keretében elfogadott átmeneti rendelkezések lényegében tehát egyrészt a módosítások hatálybalépésének időpontjában hivatalban lévő tisztviselők egy részének mentességére, másrészt pedig a módosításoknak – a hatálybalépésükkor hivatalban lévő tisztviselők életkorán alapuló – lépcsőzetes alkalmazására vonatkoztak.

118    Ilyen körülmények között elsőként azonban meg kell állapítani, hogy az az öregségi nyugdíj, amelyre az uniós tisztviselők számíthatnak, az esetek többségében azon időskori jövedelem legfontosabb, sőt akár egyetlen összetevője, amelyre a szakmai tevékenységük után jogosultak. Ezzel szemben a parlamenti képviselők mandátuma általában véve nem kizárólagos szakmai tevékenységet jelent. A mandátumot rendszerint a képviselő más szakmai tevékenysége után vagy előtt, sőt akár azzal párhuzamosan tölti be. Következésképpen a vitatott rendszer szerinti kiegészítő nyugdíj általában csupán a volt képviselők időskori jövedelmének egy részét teszi ki, mivel ők szokás szerint más szakmai tevékenységük keretében már szereztek más nyugdíjjogosultságot. Ily módon a kiegészítő nyugdíjrendszer módosítása nem érintheti ugyanúgy a biztosítottakat, mint ahogy az uniós tisztviselőket a saját nyugdíjrendszerük módosítása érinti.

119    Másodszor az uniós tisztviselők nyugdíjrendszerének a 723/2004 rendelet keretében elfogadott módosítása más indokokon alapult, mint a 2009. április 1‑jei határozatban a parlamenti képviselők kiegészítő nyugdíjrendszerének módosítása esetében hivatkozott indokok.

120    Ami ugyanis a nyugdíjkorhatárnak az uniós tisztviselők nyugdíjrendszere keretében való emelését illeti, a 723/2004 rendelet (29) preambulumbekezdése megjegyzi, hogy „[a] demográfiai változások és az érintett lakosság korösszetételének megváltozása egyre fokozódó terheket ró a közösségi nyugdíjrendszerre, és a nyugdíjkorhatár emelését, illetve a nyugdíjjogosultság éves felhalmozási rátájának csökkentését teszi szükségessé, figyelemmel azonban a már szolgálatukat töltő tisztviselőkre vonatkozó átmeneti intézkedésekre is”. E preambulumbekezdésből egyértelműen kitűnik, hogy a tisztviselők nyugdíjkorhatárának emelése és a nyugdíjjogosultság éves felhalmozási rátájának csökkentése a nyugdíjrendszernek a fokozatos demográfiai változáshoz való igazítását képezi, nem pedig az említett rendszer akut válságára való választ jelent. Ilyen helyzetben a módosítások hatálybalépésekor hivatalban lévő tisztviselők javára szóló átmeneti intézkedések meghozatala lehetséges, sőt szükséges volt.

121    Ezzel szemben, ahogy azt a fenti 75. pont már megállapította, a 2009. április 1‑jei határozat első és második preambulumbekezdéséből és a határozat elfogadásának összes körülményéből kitűnik, hogy az említett határozatot – nevezetesen a nyugdíjkorhatárnak a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében való emeléséről szóló határozatot – alapvetően a kiegészítő nyugdíjalap közelgő likviditási válsága indokolta. E válság nem fokozatos demográfiai fejlődés eredménye volt, hanem a következők együttes hatása: egyrészt az alap eszközeinek értékét jelentősén csökkentő pénzügyi válság; másrészt pedig a rendszer járulékokból származó lecsökkent bevételei – amelyek az új csatlakozásoknak a 2009. évben kezdődő hetedik parlamenti ciklusban való elmaradásának voltak köszönhetők – és a nem újraválasztott képviselők jelentős hányada nyugdíjba vonulásának közelsége miatt megnövekedett kiadásai közötti egyensúlytalanság. Hangsúlyozni kell e tekintetben, hogy az említett egyensúlytalanság a kiegészítő nyugdíjrendszerhez az átmeneti jellege miatt szorosan hozzátartozott, amely a képviselők statútumának a hetedik parlamenti ciklus kezdete, azaz 2009. július 14‑én való hatálybalépésétől kezdve annak fokozatos megszűnését idézte elő.

122    Az uniós tisztviselők nyugdíjrendszerének 2004. évi helyzetével ellentétben a kiegészítő nyugdíjalap helyzetét 2009 elején tehát rendkívüli szükséghelyzet jellemezte, amely indokolta a kiegészítő nyugdíjrendszer tagjai javára szóló átmeneti intézkedések lehető legnagyobb korlátozását. Hozzá kell tenni ezzel kapcsolatban, hogy mivel 2009. július 14‑től a kiegészítő nyugdíjrendszernek már nem voltak újabb tagjai, a 2009. április 1‑jei határozat keretében hozott intézkedések valójában csupán az ezen időpontban már a rendszerhez csatlakozott képviselőkre vonatkoztak. Ilyen körülmények között a 723/2004 rendelet keretében a tisztviselőkre vonatkozó intézkedésekhez hasonló, a régi biztosítottak javára szóló kiegészítő átmeneti intézkedések elfogadása teljesen értelmetlenné tette volna a meghozott intézkedéseket.

123    Következésképpen, mivel a kiegészítő nyugdíjrendszer módosításait a 2009 elején uralkodó – a likviditással és a nyugdíjjogosultságok fedezeti arányával kapcsolatos – rendkívüli szükséghelyzet indokolta, a felperesek helyzete nem hasonlít azon uniós tisztviselők helyzetéhez, akikre a nyugdíjrendszernek a 723/2004 rendelet által bevezetett módosításai vonatkoztak.

124    Ebből kifolyólag, mivel a képviselők és az uniós tisztviselők lényegesen különböző ténybeli és jogi helyzetben vannak, különböző bánásmódban részesülhettek az átmeneti intézkedések elfogadását illetően.

125    Másodszor a felperesek összehasonlítják egyrészt a hatvanadik életévüket 2009. július 14. előtt betöltött képviselőket, akik hatvanéves korukban nyugdíjban részesülhettek, másrészt azokat, akik ezen időpont után töltötték be a hatvanadik életévüket, és csak hatvanhárom éves kortól vehettek igénybe nyugdíjat. Míg az első csoport 2009. augusztus 1‑jétől kiegészítő nyugdíjban részesülhetett, a második csoportnak legalább 2012. augusztus 1‑jéig várnia kellett. Csekély korkülönbség vezethetett tehát a kiegészítő nyugdíjban való részesülés hároméves elhalasztásához a felek szerint a kiegészítő nyugdíjrendszer több mint ezer tagja közül körülbelül száz esetében.

126    E helyzet a 2009. április 1‑jei határozattal módosított 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikke (1) és (1a) bekezdésének együttes hatásából következik. A módosító határozat ugyanis határidőt írt elő, nevezetesen 2009. július 14‑ét, a nyugdíjkorhatár hatvanhárom évre való emelésének hatálybalépéséhez, ily módon a hatvanadik életévüket ezen időszak előtt betöltött és a hetedik parlamenti ciklusban képviselőként meg nem – vagy újra meg nem – választott biztosítottak 2009. július 14‑től kiegészítő nyugdíjban részesülhettek.

127    A Parlament a tárgyaláson a Törvényszék kérdésére válaszolva megjegyezte, hogy bár igaz, hogy a 2009. április 1‑jei határozatban hozott intézkedésekből eredő kedvezőtlen hatások csak a kiegészítő nyugdíjrendszer tagjainak 10%‑át érintik, ezen intézkedést kevésbé korlátozónak tekintették az olyan intézkedésekhez képest, amelyek a nyugdíj havi összegét befolyásolják, mint a nyugdíj havi összegének általános csökkentése, amely minden biztosítottat érintett volna, beleértve azokat is, akik már kiegészítő nyugdíjban részesülnek.

128    E tekintetben elsőként hangsúlyozni kell, hogy a 2009. április 1‑jei határozat hatálybalépésekor már kiegészítő nyugdíjban részesülő biztosítottak ezen időpont előtt tejes mértékben megszerezték a kiegészítő nyugdíjra való jogosultságukat, míg ez nem mondható el a felperesekről, ahogy azt a fenti 47. pont megállapította.

129    Következésképpen egyrészt a felperesek, másrészt pedig a 2009. április 1‑jei határozat hatálybalépésekor már kiegészítő nyugdíjban részesülő biztosítottak lényeges különbséget felmutató tény‑ vagy joghelyzetben vannak, így részesülhettek különböző bánásmódban.

130    Másodszor, ami a 2009. április 1‑jei határozat 2009. május 27‑i hatálybalépése és a hatodik parlamenti ciklus 2009. július 13‑i vége közötti időszak alatt a hatvanadik életévüket betöltő tagok javára elfogadott átmeneti intézkedést illeti (lásd a fenti 97. pontot), meg kell állapítani, hogy a jog módosulása esetén természetes, sőt szükséges olyan határidő meghatározása, amelytől az új jog a folyamatban lévő tényállásokra alkalmazandó. Az ilyen határidő meghatározása tehát főszabály szerint akkor is jogszerű, ha elkerülhetetlenül azt eredményezi, hogy különböző módon kezel olyan helyzeteket, amelyek egymástól alig különböznek az idő szempontjából.

131    Ezenkívül meg kell állapítani, hogy azon biztosítottak, akik a kiegészítő nyugdíjat utolsóként vehetik igénybe hatvanéves korban, különböznek a felperesek csoportjától, akiknek hatvanhárom éves korukig kell várniuk, mivel azok már betöltötték a nyugdíjkorhatárt a hatodik parlamenti ciklus vége, azaz 2009. július 13. előtt. Megfelelnek tehát az 1990. június 12‑i szabályzat 1. cikkének (1) bekezdésében foglalt valamennyi feltételnek, kivéve a mandátum megszűnésére vonatkozó feltételt azok esetében, akik a hatodik parlamenti ciklus alatt parlamenti képviselők voltak. Ezzel szemben a felperesek a jog változásának módosulásakor, azaz 2009. július 14‑én a hatályban lévő szabályok szerint még nem töltötték be a nyugdíjkorhatárt.

132    Márpedig, ahogy a Parlament jogosan megjegyezte, a 2009. április 1‑jei határozatban megállapított, életkorra vonatkozó feltétel nemcsak tárgyszerű, ésszerű és a jogalkotó szándékától független tényezőn alapul, hanem az minden nyugdíjrendszer szerves része, mint a nyugdíjba menetel és a nyugdíjfizetés időpontjának meghatározó tényezője. Következésképpen az ilyen feltétel önmagában nem tekinthető hátrányosan megkülönböztetőnek vagy aránytalannak a nyugdíjrendszer módosításával összefüggésben.

133    Ilyen körülmények között a felpereseket érintő, a hatvanadik életévüket 2009. július 14. előtt betöltött képviselőkhöz képest eltérő bánásmód, a fenti 113. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem minősülhet önkényesnek vagy nyilvánvalóan nem megfelelőnek.

134    Ebből kifolyólag az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogást és a második jogalap egészét el kell utasítani.

 A KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

135    A felperesek azt állítják, hogy az Elnökség megsértette a KKJ‑szabályzat 29. cikkét, mivel a 2009. április 1‑jei határozat elfogadása előtt nem folytatott konzultációt a Parlament főtitkárságával és a Quaestorok Kollégiumával.

136    A Parlament vitatja ezen érveket.

137    Ezzel kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy a Törvényszék megállapította egyrészt, hogy KKJ‑szabályzat 29. cikke mindössze e szabályzat értelmezésére és alkalmazására, nem pedig annak módosítására vonatkozik, másrészt a Parlament eljárási szabályzatának rendelkezései értelmében a quaestorok az Elnökség ülésein tanácskozási joggal részt vesznek (a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 120–122. pontját).

138    Bár a felperesek a válaszban hozzátették, hogy a quaestorok véleményének kötelező kikérése csak akkor valósul meg érvényesen, ha azok tanácskozási joggal részt vesznek az Elnökség ülésein, ami nem felel meg a Parlament állandó gyakorlatának, és ami a KKJ‑szabályzat 29. cikkét teljesen megfosztja a hatékony érvényesüléstől, elsőként meg kell állapítani, hogy – amint az a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet 122. pontjának elején használt „[e]zen túlmenően” kifejezésből kitűnik – a Törvényszék csupán másodlagosan érvelt a quaestoroknak az Elnökség ülésén való, a Parlament eljárási szabályzatának megfelelő részvételével. Az az érv ugyanis, hogy a KKJ–szabályzat 29. cikke nem vonatkozik a KKJ–szabályzat módosítására, önmagában elegendő az e cikk megsértésére alapított jogalap elutasításához.

139    Másodszor, jóllehet a felperesek a Parlament állandó gyakorlatára hivatkoznak, nem fejtették ki, hogy miben áll e gyakorlat, és nem bizonyították annak fennállását.

140    Harmadszor a felperesek azt állítják, hogy bár a quaestorok véleményének kikérésére formálisan sor került, ez utóbbiak a jogi szolgálat és biztosításmatematikai szakértők véleményét kérték, amelyet 1999‑ben, az 1990. június 12‑i szabályzat módosításakor el is készítettek. Márpedig, függetlenül attól, hogy ezen érv a felperesek arra vonatkozó egyszerű feltételezésén alapul, hogy a Quaestorok Kollégiuma javaslatot tehet, a quaestorok 1999. évi szerepére való hivatkozás ellentmond az iratok tartalmának. Ahogy az ugyanis a Quaestorok Kollégiumának az Elnökség figyelmébe ajánlott 1998. augusztus 29‑i feljegyzéséből kitűnik, a jogi szolgálat az Elnökség, és nem a quaestorok kérésére vizsgálta meg a módosításokat.

141    Következésképpen a felperesek harmadik jogalapját el kell utasítani.

 A nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított, negyedik jogalapról

142    A felperesek azt állítják, hogy a 2009. április 1‑jei határozat harmadik preambulumbekezdésében a kiegészítő nyugdíjjogosultságot eredményező életkor hatvanhárom évre való emelésére hivatkozott indok, amely a tagállamok öregségi nyugdíjrendszerének változásán alapul, jogellenes, és a nyugdíjjogosultságot eredményező életkor felemelése sérti a képviselők statútuma 27. cikkének (2) bekezdését.

143    A Parlament vitatja ezen érveket.

144    Ami először is a képviselők statútuma 27. cikke (2) bekezdésének állítólagos megsértését illeti, a fenti 53. pont megállapította, hogy az említett statútum nem volt még hatályban a 2009. április 1‑jei határozat elfogadásakor, és így ez utóbbi nem sérthette a statútum rendelkezéseit.

145    Másodszor, ami a 2009. április 1‑jei határozat harmadik preambulumbekezdésében felhozott indokra vonatkozó érvet illeti, a fenti 75. pont megállapította, hogy a nyugdíjkorhatárnak a kiegészítő nyugdíjrendszer keretében való emeléséről szóló határozatot alapvetően a kiegészítő nyugdíjalap nehéz pénzügyi helyzete indokolta. Mivel ezen indok – amint azt a fenti 70–109. pont megállapította – elegendő ahhoz, hogy a nyugdíjkorhatár emelését igazolja, az a kérdés, hogy az Elnökség jogszerűen fogadott‑e el további indokokat, nem lehet hatással a jelen jogvita kimenetelére. Következésképpen ezen érvet mint hatástalant el kell utasítani.

146    Ebből kifolyólag a negyedik jogalapot el kell utasítani.

 A szerződések teljesítésekor a jóhiszeműség elvének megsértésére alapított, ötödik jogalapról

147    A felperesek – a köztük és a Parlament között fennálló szerződéses jogviszony alapján – azzal érvelnek, hogy a 2009. április 1‑jei határozat a felek akaratától függ, és a szerződés felbontásával ér fel.

148    E tekintetben elég arra emlékeztetni, hogy – amint azt a fenti 61. pont a fenti 29. pontban hivatkozott Purvis kontra Parlament ügyben hozott ítélet megállapításaira hivatkozva kimondja – a Parlament és a nyugdíjrendszer tagjai számára az e rendszerből eredő jogok és kötelezettségek az őket egyesítő, a statútumon alapuló jogviszonyba illeszkednek.

149    Következésképpen az ötödik jogalapot el kell utasítani.

150    Mivel a Törvényszék a 2009. április 1‑jei határozat jogellenességére vonatkozó kifogás alátámasztására a felperesek által felhozott valamennyi jogalapot elutasította, az említett kifogást el kell utasítani. Ebből következik, hogy a 2009. április 1‑jei határozat a megtámadott határozatok érvényes alapját képezte. Ennélfogva – a fenti 27. pontban kifejtetteknek megfelelően – a kereseteket teljes egészükben el kell utasítani.

 A költségekről

151    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperesek pervesztes lettek, a Parlament kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (negyedik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a kereseteket elutasítja.

2)      A Törvényszék Lord Inglewoodot és a többi tíz felperest, akiknek nevét az ítélet melléklete tartalmazza, valamint Marie‑Arlette Carlottit kötelezi a költségek viselésére.

Pelikánová Jürimäe Van der Woude

Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. március 13‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Melléklet

Georges Berthu, lakóhelye: Longré (Franciaország),

Guy Bono, lakóhelye: Saint‑Martin‑de‑Crau (Franciaország),

David Robert Bowe, lakóhelye: Leeds (Egyesült Királyság),

Brendan Donnelly, lakóhelye: London (Egyesült Királyság),

Catherine Guy‑Quint, lakóhelye: Cournon d’Auvergne (Franciaország),

Christine Margaret Oddy, lakóhelye: Coventry (Egyesült Királyság),

Nicole Thomas‑Mauro, lakóhelye: Épernay (Franciaország),

Gary Titley, lakóhelye: Bolton (Egyesült Királyság),

Maartje van Putten, lakóhelye: Amszterdam (Hollandia),

Vincenzo Viola, lakóhelye: Palermo (Olaszország).

Tartalomjegyzék

Jogi háttér

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A megszerzett jogosultságok megsértésére, valamint a jogbiztonság elvének és a bizalomvédelem elvének megsértésére alapított, első jogalapról

A felperesek megszerzett jogosultságainak a megsértésére alapított, első részről

– A hatvanadik életévtől járó kiegészítő nyugdíjra való jogosultságról

– Az ötvenedik életévtől járó előrehozott kiegészítő nyugdíjra való jogosultságról és a kiegészítő nyugdíj részben tőke formájában való kifizetéséhez való jog

A jogbiztonság és a bizalomvédelem elveinek megsértésére alapított, második részről

– A jogbiztonság elvének megsértésére alapított kifogásról

– A bizalomvédelem elvének megsértésére alapított kifogásról

Az arányosság és az egyenlő bánásmód elveinek megsértésére alapított, második jogalapról

Az arányosság elvének megsértésére alapított kifogásról

– Az elérni kívánt cél jogszerűségéről

– A kitűzött cél elérése céljából hozott intézkedések alkalmasságáról

– A legkevésbé korlátozó jellegű intézkedés megválasztásáról

Az egyenlő bánásmód elvének megsértésére alapított kifogásról

A KKJ‑szabályzat 29. cikkének megsértésére alapított, harmadik jogalapról

A nyilvánvaló mérlegelési hibára alapított, negyedik jogalapról

A szerződések teljesítésekor a jóhiszeműség elvének megsértésére alapított, ötödik jogalapról

A költségekről

* Az eljárás nyelve: francia.