JULIANE KOKOTT
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2024. július 11.(1)
C‑419/23. sz. ügy
CN
kontra
Nemzeti Földügyi Központ;
GW
részvételével
(a Győri Törvényszék [Magyarország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – EUMSZ 63. cikk – A tőke szabad mozgása – Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke – A tulajdonhoz való jog – Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog – Az uniós jogot sértő módon törölt haszonélvezeti jog visszajegyzése – Kötelezettségszegést megállapító ítéletből eredő tagállami kötelezettségek – A haszonélvezeti jog eredeti bejegyzésének véglegessége – Különböző jogalanyok alapvető szabadságai és alapvető jogai közötti összeütközés”
I. Bevezetés
1. A Győri Törvényszék (Magyarország) által benyújtott jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem a Bíróság azon több ítéletéhez kapcsolódik, amelyek tárgya a külföldi illetőségű személyek ingatlan‑nyilvántartásba bejegyzett, mezőgazdasági földterületen fennálló haszonélvezeti jogának törlésére vonatkozó magyar szabályozásnak az EUMSZ 63. cikk szerinti szabad tőkemozgással és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 17. cikkében biztosított tulajdonhoz való joggal való összeegyeztethetősége volt.(2)
2. Ezen ítélkezési gyakorlat szerint a Charta 17. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 63. cikkel ellentétes valamely nemzeti szabályozás, amennyiben az ilyen – a tulajdonhoz való jog által védett – haszonélvezeti jog e szabályozásban elrendelt törlése más tagállamok állampolgárainak hátrányára történik. Egy kötelezettségszegést megállapító ítéletben(3) tett e megállapítást követően a Bíróságnak azt a kérdést kellett megvizsgálnia, hogy az e haszonélvezeti jog végleges törlésével érintett jogosultak milyen feltételek mellett kérhetik az illetékes hatóságoktól e jog visszajegyzését.(4)
3. Az alapeljárás az ezzel éppen ellentétes helyzetre vonatkozik. A haszonélvezeti jog törléssel érintett jogosultjának, aki az alperes hatóság – a Nemzeti Földügyi Központ (Magyarország) – támogatása érdekében beavatkozó fél (a továbbiakban: beavatkozó fél) ugyanis sikerült elérnie, hogy a kötelezettségszegést megállapító ítélet nyomán Magyarországon időközben megváltozott jogi helyzet alapján e hatóság visszajegyezze a jogát, és hogy ezáltal pontosan abba a helyzetbe kerüljön, amelyet a Bíróság ítélkezési gyakorlata megkövetel. A németországi illetőségű földtulajdonos felperes ezt a tőke szabad mozgására és a tulajdonhoz való jogra hivatkozva vitatja. Arra hivatkozik, hogy a beavatkozó fél haszonélvezeti jogának az ingatlan‑nyilvántartásba történő visszajegyzése előtt az alperes hatóságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy annak eredeti – később törölt – bejegyzése az akkor hatályos magyar szabályozásra tekintettel jogellenes volt‑e. Ez annak ellenére így van, hogy e bejegyzés végleges volt, és hogy a Bíróság később megállapította, hogy a törlésére vonatkozó szabályozás ellentétes az uniós joggal. A felperes szerint a haszonélvezeti jog visszajegyzését a tőke szabad mozgásához való jogának és a tulajdonhoz való jogának védelme érdekében meg kellett volna tagadni.
4. A jelen ügy tehát különböző jogalanyok ugyanazon alapvető szabadságai (a tőke szabad mozgása) és alapvető jogai (a tulajdonhoz való jog) közötti „összeütközésre” vonatkozik. Felmerül azonban a kérdés, hogy a felperes a haszonélvezeti jog ismételt törlésének elérése érdekében hivatkozhat‑e az EUMSZ 63. cikk szerinti szabad tőkemozgásra és a Charta 17. cikkéből eredő tulajdonhoz való jogra. A felperes megközelítése ugyanis olyan eredmény elérésére irányul, amely a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint éppen hogy összeegyeztethetetlen az EUMSZ 63. cikkel és a Charta 17. cikkével, amennyiben e rendelkezések a haszonélvezeti jognak a törvényben elrendelt törléssel érintett jogosultját, és nem a törléssel kedvezményezett ingatlantulajdonost védik.
II. A jogi háttér
A. Az uniós jog
5. Az EUMSZ 63. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.”
6. A Charta 17. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:
„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”
B. A nemzeti jog
7. A földről szóló 1987. évi I. törvény 38. §‑ának (1) bekezdése kimondta, hogy a nem magyar állampolgár természetes személy, valamint az a magyar állampolgár, akinek állandó lakóhelye külföldön van, valamint a külföldi székhelyű jogi személy, valamint a belföldi székhelyű kizárólagosan külföldi tulajdonban álló szervezet mezőgazdasági földterület tulajdonjogát adásvétel, csere vagy ajándékozás útján kizárólag a Pénzügyminisztérium (Magyarország) előzetes engedélyével szerezhetik meg.
8. A külföldiek ingatlanszerzéséről szóló, 1992. január 1‑jén hatályba lépett, 1991. december 27‑i 171/1991. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. §‑ának (5) bekezdése kizárta a magyar állampolgársággal nem rendelkező személyek azon lehetőségét, hogy mezőgazdasági földterületen tulajdonjogot szerezzenek, az állandó tartózkodásra jogosító személyi igazolvánnyal rendelkező személyek és a menekültként elismert személyek kivételével.
9. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: a termőföldről szóló 1994. évi törvény) fenntartotta a földterületek megszerzésére vonatkozó említett tilalmat, és azt kiterjesztette a jogi személyekre, függetlenül attól, hogy székhelyük Magyarországon található‑e, vagy sem.
10. E törvényt 2002. január 1‑jei hatállyal módosította a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló 2001. évi CXVII. törvény azon lehetőség kizárása érdekében, hogy szerződéssel magyar állampolgársággal nem rendelkező természetes személyek és jogi személyek számára termőföldön haszonélvezeti jogot lehessen létesíteni. E módosításokat követően a termőföldről szóló 1994. évi törvény 11. §‑ának (1) bekezdése előírta:
„A haszonélvezeti jog és a használat jogának szerződéssel való alapítására a II. fejezet tulajdonszerzést korlátozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. […]”
11. Ezt követően a termőföldről szóló 1994. évi törvény 11. §‑ának (1) bekezdését az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXIII. törvény módosította. A 2013. január 1‑jén hatályba lépett új, módosított változatában a 11. § (1) bekezdése a következőképpen rendelkezett:
„Semmis a haszonélvezeti jog szerződéssel történő alapítása, kivéve ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot.”
12. A 2012. évi CCXIII. törvény a 91. § (1) bekezdésének új változatát illesztette ezen 1994. évi törvénybe, amely rendelkezés értelmében „[a] 2013. január 1‑jén fennálló, határozatlan időre vagy 2032. december 30‑a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog 2033. január 1‑jén a törvény erejénél fogva megszűnik”.
13. A mező‑ és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvényt (a továbbiakban: a mezőgazdasági földekről szóló 2013. évi törvény) 2013. június 21‑én fogadták el, és 2013. december 15‑én lépett hatályba.
14. A mezőgazdasági földekről szóló 2013. évi törvény 37. §‑ának (1) bekezdése fenntartja azon szabályt, amely szerint semmis az ilyen földekre vonatkozó haszonélvezeti jog vagy használat jogának szerződéssel történő alapítása, kivéve ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot.
15. A mező‑ és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvényt (a továbbiakban: az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény) 2013. december 12‑én fogadták el, és 2013. december 15‑én lépett hatályba.
16. E törvény 108. §‑ának (1) bekezdése, amely hatályon kívül helyezte a termőföldről szóló 1994. évi törvény 91. §‑ának (1) bekezdését, kimondja:
„A 2014. április 30‑án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30‑a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog továbbá használat joga 2014. május 1‑jén a törvény erejénél fogva megszűnik.”
17. A 2018. március 6‑i SEGRO és Horváth ítélet (C‑52/16 és C‑113/16, EU:C:2018:157) kihirdetését követően az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑át akként módosították, hogy az 2019. január 11‑i hatállyal két új bekezdéssel, vagyis a (4) és az (5) bekezdéssel egészült ki, amelyek szövege a következő:
„(4) Ha a bíróság döntése alapján az (1) bekezdés alapján megszűnt jog visszaállítása szükséges, azonban ezen jog alaki vagy tartalmi hiba folytán az eredeti bejegyzése időpontjában hatályos jogszabályok alapján sem kerülhetett volna bejegyzésre, az ingatlanügyi hatóság értesíti az ügyészt és az eljárását az ügyész vizsgálata és az az alapján indított per befejezéséig felfüggeszti.
(5) A (4) bekezdés szerinti hibának kell tekinteni, ha
a) a használat jogának jogosultja jogi személy,
b) a haszonélvezeti jog vagy a használat joga az ingatlan‑nyilvántartásba 2001. december 31‑ét követően került bejegyzésre jogi személy vagy nem magyar állampolgár jogosult javára,
c) a haszonélvezeti jog vagy a használat jogának bejegyzése iránti kérelem benyújtásakor az akkor hatályos jogszabályok alapján a jog megszerzéséhez más hatóság által kiadott igazolás vagy engedély volt szükséges, és ezen okiratokat az ügyfél nem nyújtotta be.”
18. Az ingatlan‑nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény) 94. §‑a, amelyet az egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XXXI. törvény 9. §‑a illesztett be, kimondja:
„(1) A[z] [átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény] 108. § (1) bekezdésében foglaltak alapján megszűnő haszonélvezeti jog és használat joga (e §‑ban a továbbiakban együtt: haszonélvezeti jog) ingatlan‑nyilvántartásból történő törlése érdekében az ingatlanügyi hatóság által legkésőbb 2014. október 31. napjáig kiküldött felhívásra a haszonélvezeti jog természetes személy jogosultjának a felhívás kézbesítését követő 15 napon belül a miniszter által rendszeresített formanyomtatványon nyilatkoznia kell a közte és a haszonélvezeti jogot alapító, a bejegyzés alapjául szolgáló okirat szerinti ingatlan‑tulajdonos közötti közeli hozzátartozói viszony fennállásáról. A határidő elmulasztása miatt 2014. december 31. napját követően igazolási kérelemnek nincs helye.
[…]
(3) Ha a nyilatkozat alapján közeli hozzátartozói jogviszony nem áll fenn, vagy ha a jogosult határidőben nem tesz nyilatkozatot, az ingatlanügyi hatóság a bejegyzett haszonélvezeti jogot a nyilatkozattételre nyitva álló határidő elteltét követő hat hónapon belül, legkésőbb 2015. július 31. napjáig hivatalból törli az ingatlan‑nyilvántartásból.
[…]
(5) A jogi személy, valamint az ingatlan‑nyilvántartásba bejegyezhető jogra ügyleti képességgel bíró jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javára bejegyzett és a[z] [átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény] 108. § (1) bekezdése alapján megszűnt haszonélvezeti jogot az ingatlanügyi hatóság legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból köteles törölni az ingatlan‑nyilvántartásból.”
19. A Bizottság keresetét követően a Bíróság a kötelezettségszegést megállapító 2019. május 21‑i Bizottság kontra Magyarország (Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jog) ítéletében (C‑235/17, EU:C:2019:432) megállapította, hogy Magyarország az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑a (1) bekezdésének elfogadásával és ezáltal a Magyarországon fekvő mező‑ és erdőgazdasági földterületeken közvetlenül vagy közvetetten más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogoknak a törvény erejénél fogva történő megszüntetésével nem teljesítette az EUMSZ 63. cikknek és a Charta 17. cikkének együttesen értelmezett rendelkezéseiből eredő kötelezettségeit.
20. Ezt követően a magyar jogalkotó 2022. január 1‑jei hatállyal módosította az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvényt, és a 20/F. alcímben („a mezőgazdasági földeken fennálló haszonélvezeti jogok ex lege megszüntetése miatt indult C‑235/17. számú Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet végrehajtásának különös szabályai”) többek között a következő szabályokat rögzítette.
21. Az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/B. §‑ának (1) bekezdése szerint „[a]z olyan természetes vagy jogi személy, akinek haszonélvezeti jogát a 108. § (1) bekezdésének 2014. április 30‑án hatályos rendelkezése alapján törölték az ingatlan‑nyilvántartásból (a továbbiakban: törölt haszonélvező), illetve jogutódja ezen alcím szerint igényelheti a törölt haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba való visszajegyzését, valamint az ezen alcím szerinti kompenzációt”.
22. Az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/F. §‑ának (6) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A törölt haszonélvezeti jog visszajegyezhetőségéről kell döntést hozni, ha
a) nem minősül jóhiszeműnek a (7) bekezdés szerinti valamelyik személy, és
b) a (8) bekezdés szerinti jogi akadály nem áll fenn.”
23. Az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/F. §‑ának (7) bekezdése kimondja:
„Az ügyfelek közül nem minősül jóhiszeműnek az érintett ingatlan
a) tulajdonosa, ha tulajdonjoga a haszonélvezeti jog törlésekor is fennállt,
b) tulajdonosa, ha tulajdonjoga 2018. március 6. napja[(5)] után kötött vagy ezt megelőzően kötött, de a [mezőgazdasági földekről szóló 2013. évi] törvénynek megfelelő eljárás – ideértve az ingatlan‑nyilvántartási eljárást is – érdekében 2018. március 6. napját követően az illetékes hatósághoz benyújtott szerződés, illetve 2018. március 6. napja után tett végintézkedés alapján keletkezett,
c) tulajdonosa, ha tulajdonjoga 2018. március 6. napja után keletkezett (a szerződés és az öröklés esetét ide nem értve),
d) tulajdonosa, ha a b) vagy c) pont alapján jóhiszeműnek minősül ugyan, de az ingatlanra 2018. március 6. napja után haszonélvezeti jogot alapított,
e) haszonélvezője, ha e jogát 2018. március 6. napja után kötött szerződéssel vagy tett végintézkedéssel alapították, vagy tulajdonjogának átruházásával egyidejűleg a maga javára fenntartotta,
f) tulajdonosa, ha tulajdonjogát az a)–d) pont szerinti tulajdonostól örökléssel szerezte.”
24. Az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/F. §‑ának (8) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A visszajegyzés jogi akadályának minősül, ha az érintett ingatlant kisajátították, vagy tulajdonjogát kisajátítást pótló adásvételi szerződéssel átruházták.”
III. A tényállás
25. Az alapeljárás felperesének székhelye Németországban van, és a Kőszeg 0380/1 helyrajzi számú, „szántó” művelési ágú ingatlan tulajdonosa. Tulajdonjogát 2012. május 18‑án jegyezték be az ingatlan‑nyilvántartásba. Ebben az időpontban azt a beavatkozó fél haszonélvezeti joga terhelte. Még ha az előzetes döntéshozatalra utaló végzés kifejezetten nem is említi, a jelen ügy tényállása és az arra alkalmazandó nemzeti szabályok miatt abból kell kiindulni, hogy a beavatkozó fél is külföldi illetőségű befektető.
26. E haszonélvezeti jogot az ingatlan korábbi tulajdonosa 2001. december 30‑i hatállyal szerződéssel alapította a beavatkozó fél javára, és 2002. január 29‑én jegyezték be az ingatlan‑nyilvántartásba. A bejegyző határozat ellen nem nyújtottak be sem közigazgatási, sem bírósági jogorvoslatot.
27. A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal (Magyarország) 2015. július 27‑i határozatával a beavatkozó fél haszonélvezeti jogát az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdése, valamint az ingatlan‑nyilvántartásról szóló törvény 94. §‑ának (1) és (3) bekezdése alapján törölte.
28. A kötelezettségszegést megállapító ítéletet(6) (fenti 18. pont) követően a beavatkozó fél az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/B. §‑ának (1) bekezdése alapján kérte az alperes hatóságtól a haszonélvezeti jogának visszajegyzését.
29. 2022. november 30‑i határozatával az alperes hatóság elrendelte a beavatkozó fél törölt haszonélvezeti jogának visszajegyzését az érintett ingatlanra. E határozatban rögzítette, hogy a felperes az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/F. §‑ának (7) bekezdése alapján nem minősült jóhiszeműnek, hiszen már a haszonélvezeti jog törlésekor az ingatlan tulajdonosa volt.
30. A kérdést előterjesztő bírósághoz benyújtott keresetében a felperes a haszonélvezeti jog visszajegyzésének törlését kérte azzal az indokkal, hogy a haszonélvezeti jog eredeti bejegyzése jogellenes volt. Erre ugyanis a termőföldről szóló 1994. évi törvény 11. §‑a (1) bekezdésének megfelelően 2002. január 1‑je után már nem kerülhetett volna sor.
31. Az alperes hatóság és a beavatkozó fél a kereset elutasítását kérte azzal az indokkal, hogy a visszajegyzés elrendelésének törvényi akadálya nem volt, és hogy az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény a visszajegyzés elrendelése kapcsán nem írja elő a haszonélvezeti jog bejegyzése jogszerűségének vizsgálatát.
32. A kérdést előterjesztő bíróság rámutat arra, hogy a termőföldről szóló 1994. évi törvény 2002. január 1‑jétől kezdődően már nem tette lehetővé termőföldre vonatkozó haszonélvezeti jog külföldi személyek számára történő alapítását. A nemzeti ítélkezési gyakorlat a termőföldről szóló 1994. évi törvény 11. §‑ának (1) bekezdését ennek megfelelően értelmezte.(7) A haszonélvezeti jog bejegyzése, amelyre csak 2002‑ben került sor, a jelen ügyben is jogellenes volt. A bejegyző határozat azonban jogorvoslati kérelem hiányában véglegessé vált.
33. A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy az eredetileg jogellenesen bejegyzett haszonélvezeti jog visszajegyzése összeegyeztethető‑e az EUMSZ 63. cikkel és a Charta 17. cikkével, mivel a felperes a tőke szabad mozgására is hivatkozhat, és e haszonélvezeti jog az érintett ingatlanon fennálló tulajdonhoz való alapvető jogába való igazolatlan beavatkozásnak minősül. Előfordulhat, hogy e rendelkezések alapján az alperes hatóság köteles megállapítani a haszonélvezeti jog bejegyzésének jogellenességét, és megtagadni annak visszajegyzését. A kérdést előterjesztő bíróság ezért az EUMSZ 267. cikk alapján előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjesztette a Bíróság elé:
„Az [EUMSZ] 63. [cikket] és [a] […] Charta 17. cikkét akként kell‑e értelmezni, miszerint azokkal összhangban [áll] az a tagállami szabályozás, amely egy nem jogszerűen, de jogerősen bejegyzett haszonélvezeti jog törlését követően annak kötelezettségszegési eljárás eredményeképpen előírt visszajegyzésekor nem írja elő kötelezően vizsgálandó körülményként, hogy a haszonélvezeti jog bejegyzésére jogszerűen került‑e sor?”
34. E kérdéssel kapcsolatban a Bíróság előtti eljárásban a magyar kormány és az Európai Bizottság nyújtott be írásbeli észrevételeket. A Bíróság az eljárási szabályzat 76. cikkének (2) bekezdése alapján mellőzte a tárgyalás tartását.
IV. Értékelés
A. Az elfogadhatóságról
35. A magyar kormány úgy véli, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatatlan, mivel az alapeljárás tárgya és az e tekintetben alkalmazandó nemzeti rendelkezések nincsenek összefüggésben az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikkének kért értelmezésével. Mindenekelőtt, a haszonélvezeti jog visszajegyzése a tőke szabad mozgását elősegítő intézkedés, mivel a más tagállamokból származó uniós polgárok javára megszünteti e rendelkezéseknek a Bíróság által kifogásolt megsértését. Ezzel ellentétben állna a haszonélvezeti jog eredeti bejegyzése jogszerűségének ennek során megkövetelt vizsgálata. Ezzel szemben az, hogy (valamennyi uniós polgár esetében) megkülönböztetés nélkül fennáll az ilyen jogszerűségi vizsgálat elvégzésének lehetetlensége, semmilyen kapcsolatban nem áll a tőke szabad mozgásával.
36. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés az EUMSZ 63. cikknek és a Charta 17. cikkének az ingatlanok határokon átnyúló megszerzésével és az azokon fennálló tulajdonjog védelmével összefüggésben történő értelmezésére vonatkozik. A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság helyesen véli úgy, hogy e kérdés a tőke EUMSZ 63. cikkben előírt szabad mozgásának alkalmazási körébe tartozik azért, mert a felperes ingatlantulajdonos egy Németországban letelepedett jogi személy.(8)
37. Az alapeljárás az uniós jognak a Charta 51. cikkének (1) bekezdése értelmében vett végrehajtására is vonatkozik. A kötelezettségszegést megállapító ítéletet követően ugyanis főszabály szerint – a megállapított, a Charta 17. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 63. cikkbe ütköző jogsértés orvoslása érdekében – vissza kell jegyezni a más tagállamok állampolgárai javára Magyarországon mezőgazdasági földterületeken fennálló, de a törvény erejénél fogva megszüntetett haszonélvezeti jogokat.(9) Ez következik az elsőbbség elvével összefüggésben értelmezett EUMSZ 63. cikk közvetlen hatályából is.(10)
38. Úgy vélem tehát, hogy elegendő kapcsolat áll fenn a jogvita tárgya és az uniós jog, illetve annak az alapügy megoldása szempontjából fennálló relevanciája között.
39. Következésképpen az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadható.
B. Az ügy érdeméről
1. Előzetes észrevételek
40. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kívánja megtudni, hogy az a nemzeti hatóság, amelyhez (az uniós jog megsértésével) törölt haszonélvezeti jog visszajegyzése iránti kérelmet nyújtottak be, az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke alapján köteles‑e az ingatlan tulajdonosa érdekében megvizsgálni e jog véglegessé vált eredeti bejegyzésének jogszerűségét az akkor hatályos nemzeti szabályok alapján, még akkor is, ha ez utóbbi rendelkezések maguk ellentétesek voltak az uniós jog e rendelkezéseivel.
41. Véleményem szerint az e kérdésre adandó válasz aligha lehet kétséges. Az alapügyben felmerült, az egymásnak ellentmondó érdekeket követő két jogalany – vagyis egyrészt a felperes, aki az érintett ingatlan tulajdonosa, másrészt pedig a beavatkozó fél, aki a visszajegyzett haszonélvezeti jog jogosultja – alapvető szabadságai és alapvető jogai közötti „összeütközés” esetén az utóbbi jogalany szabadságainak és jogainak kell elsőbbséget élvezniük. Amint azt bemutatom, e megoldás képezi a Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatának alapját is.
42. Először azt vizsgálom meg, hogy az ingatlan tulajdonosa hivatkozhat‑e az EUMSZ 63. cikkből és a Charta 17. cikkéből eredő szabadságokra és jogokra (lenti 2. pont). Ezt követően bemutatom, hogy a kötelezettségszegést megállapító ítéletből – amelynek jogerős megállapításai az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése szerint a kérdést előterjesztő bíróságra kötelezőek – főszabály szerint az következik‑e, és ha igen, milyen mértékben, hogy az érintett ingatlanokon fennálló haszonélvezeti jogok jogosultjainak szabadságai és jogai az ingatlantulajdonosok szabadságai és jogai tekintetében megengedhető korlátozásoknak minősülnek (lenti 3. pont). Végül megvizsgálom, hogy az ingatlantulajdonos szabadságainak és jogainak ilyen korlátozása a jelen ügyhöz hasonló esetben is igazolt‑e, illetve hogy a haszonélvezeti jog jogosultjának érintett szabadságai és jogai a jelen ügyben is elsőbbséget élveznek‑e (lenti 4. pont).
2. A külföldi illetőségű ingatlantulajdonosnak az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke szerinti védelme
43. A felperes Németországban székhellyel rendelkező jogi személyként megszerezte a vitatott, Magyarországon található ingatlant. Ennélfogva főszabály szerint hivatkozhat az EUMSZ 63. cikkben biztosított szabad tőkemozgásra.(11)
44. Ezenkívül az olyan nemzeti szabályozás, amely – még ha megkülönböztetés nélkül is alkalmazandó – lehetővé teszi a korábban törölt haszonélvezeti jog e jog eredeti bejegyzése jogszerűségének vizsgálata nélküli visszajegyzését, visszatarthatja a külföldi befektetőket attól, hogy Magyarországon található ingatlanokat szerezzenek, vagy azokkal később rendelkezzenek. E befektetők ugyanis nem lehetnek biztosak abban, hogy tehermentes ingatlantulajdonról van szó. Így ez az EUMSZ 63. cikk szerinti szabad tőkemozgásnak a hátrányukra megvalósuló jogellenes korlátozásával járhat.(12)
45. Mivel az alapeljárás összefüggésben van az uniós jog végrehajtásával (fenti 36. pont), a felperest a vitatott ingatlantulajdon tekintetében megilleti a Charta 17. cikkének (1) bekezdése alapján a tulajdonhoz való jog védelme is.
46. Az ingatlantulajdonosnak az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikkének (1) bekezdése szerinti védelme azonban nem korlátlan. E védelmet korlátozza többek között az érintett ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog jogosultjának ugyanezen rendelkezések szerinti védelme. Ez a logika támasztja alá a kötelezettségszegést megállapító ítéletet és az annak végrehajtása érdekében elfogadott, az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/B. §‑ának (1) bekezdését is, amelyet az alperes hatóság a beavatkozó fél törölt haszonélvezeti jogának visszajegyzése érdekében alkalmazott.
47. Az alábbiakban tehát azt vizsgálom meg, hogy a Bíróság a kötelezettségszegést megállapító ítéletben már jogerősen megvizsgálta‑e – és ha igen, milyen mértékben – az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése értelmében vett ilyen korlátozást, és elvégezte‑e az érintett ingatlanok tulajdonosai és az ezen ingatlanokra eredetileg bejegyzett, de később (az uniós jog megsértésével) törölt haszonélvezeti jogok jogosultjai egymással ellentétes irányú szabadságainak és jogainak egymással szembeni kötelező mérlegelését.
3. Az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke – különösen egy kötelezettségszegést megállapító ítéletben foglalt – kötelező értelmezésének tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettség
a) Jogerő és az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése szerinti végrehajtási kötelezettség
48. Az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése értelmében Magyarországnak meg kell tennie a kötelezettségszegést megállapító ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy orvosolja a Szerződésekből eredő kötelezettségeinek abban megállapított megszegését, amennyire az ítélet jogereje kiterjed azon ténybeli és jogi kérdésekre, amelyeket ezen ítélet ténylegesen vagy szükségszerűen eldöntött.(13)
49. A felperes (az ingatlantulajdonos) és a beavatkozó fél (az eredetileg bejegyzett, de törölt haszonélvezeti jog jogosultja) helyzetére főszabály szerint kiterjednek a kötelezettségszegést megállapító ítéletben tett megállapítások. A beavatkozó fél haszonélvezeti jogának törvény erejénél fogva történő megszüntetésére ugyanis az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108. §‑ának (1) bekezdése alapján került sor, amely rendelkezést ezen ítéletben az uniós joggal ellentétesnek ítélték. Az sem vitatott, hogy az alperes hatóság e haszonélvezeti jogot a beavatkozó fél kérelmére az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény – a kötelezettségszegést megállapító ítéletet követően módosított – 108/F. §‑ának (6) és (7) bekezdése alapján visszajegyezte az ingatlan‑nyilvántartásba. Így a felperes ingatlantulajdonát újból megterhelték a beavatkozó fél – akkoriban az uniós jog megsértésével törölt – haszonélvezeti jogával, és legalábbis jövőbeli hatállyal orvosolták az EUMSZ 63. cikknek és a Charta 17. cikkének a Bíróság által megállapított, a beavatkozó fél hátrányára történt megsértését.(14)
50. A kérdést előterjesztő bíróság főszabály szerint nem hozhat olyan határozatot, amely ellentétes a kötelezettségszegést megállapító ítéletben tett, e tekintetben kötelező megállapításokkal, kivéve ha a felperest és a beavatkozó felet érintő olyan különleges körülmények állnak fenn, amelyekre ezen ítélet jogereje nem terjed ki. A nemzeti bíróságok ugyanis feladataik ellátása során kötelesek figyelembe venni az ezen ítéletben rögzített jogi szempontokat az uniós jog azon rendelkezései érvényesülési körének meghatározása érdekében, amelyeket alkalmazniuk kell.(15) Ugyanez vonatkozik az uniós jognak a Bíróság valamely előzetes döntéshozatali ítéletében foglalt kötelező értelmezésére is.(16)
51. Részletesebben meg kell tehát vizsgálni, hogy a kötelezettségszegést megállapító ítéletben tett, kötelező erejű megállapítások – legalábbis hallgatólagosan – figyelembe veszik‑e az EUMSZ 63. cikkből és a Charta 17. cikkéből eredő, az alapügyben vitatott, egymással ellentétes irányú szabadságokat és jogokat, valamint azok egymással szembeni szükséges mérlegelését, és ha igen, milyen mértékben.
b) A haszonélvezeti jog jogosultjának az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke szerinti védelmével kapcsolatban a kötelezettségszegést megállapító ítéletben tett, kötelező erejű megállapítások
52. A kötelezettségszegést megállapító ítéletben a Bíróságnak ugyan nem kellett azzal a kérdéssel foglalkoznia, hogy a külföldi illetőségű ingatlantulajdonost védik‑e az EUMSZ 63. cikkből és a Charta 17. cikkéből eredő szabadságok és jogok, és ha igen, milyen mértékben. Elismerte azonban az uniós jog megsértésével törölt haszonélvezeti jog jogosultja megfelelő szabadságainak és jogainak nemcsak az állami hatóságok általi, hanem az ingatlan bármely tulajdonosával szembeni, tehát a tulajdonos illetőségétől független védelmének követelményét is.
53. Egyrészt a Bíróság kimondta, hogy a külföldi illetőségű befektetők haszonélvezeti jogának a törvény erejénél fogva történő megszüntetése e befektetőknek az EUMSZ 63. cikk szerinti szabad tőkemozgáshoz való jogának jogellenes korlátozásához vezet. Ezáltal ugyanis nem tudták tovább gyakorolni a haszonélvezeti jogot, például az érintett földterületek megművelése, haszonbérbe adása vagy egyéb, haszonszerzési célú hasznosítása, illetve e jog (adott esetben akár a földterület tulajdonosára történő) átruházása révén. Ezenkívül a Bíróság szerint a törlésre vonatkozó törvényi rendelkezés alkalmas volt arra, hogy visszatartsa a külföldi illetőségűeket attól, hogy a jövőben Magyarországon beruházásokat hajtsanak végre.(17)
54. Másrészt a Bíróság megállapította, hogy a külföldi illetőségű befektetők haszonélvezeti jogának a törvény erejénél fogva történő megszüntetése a Charta 17. cikke által védett tulajdontól való megfosztásnak minősül.(18) A haszonélvezeti jog ugyanis a tulajdon egy leválasztott része. E jog még az ingatlan tulajdonosával szemben is biztosítja a jogosult számára az ingatlan használatának és az abból származó hasznok szedésének jogát. E jog tehát magával vonja az ingatlan tulajdonosának tulajdonjogából eredő használati jog ennek megfelelő korlátozását. A Bíróság szerint a fennálló haszonélvezeti jogok törvény erejénél fogva történő megszüntetése tehát e jogoktól való kényszerű, teljes és végleges megfosztást eredményez a jogosultjaik hátrányára, de az ingatlantulajdonosok javára.(19) Ez attól függetlenül így van, hogy az ingatlan tulajdonosa belföldi illetőségű‑e, vagy sem.
55. Ebben az összefüggésben a Bíróság ezenkívül a megszűnt, de 2002. január 1‑jét megelőzően szerződéssel alapított haszonélvezeti jogokat a Charta 17. cikkének (1) bekezdése értelmében a hatályos nemzeti jog szerint „jogszerűen szerzettnek” minősítette.(20) Ez a beavatkozó fél haszonélvezeti jogának megszerzésére is érvényes, amely az alapeljárás alapját képezi. E jogot 2002. január 1‑je előtt alapították, de csak ezen időpontot követően jegyezték be. A felperes és a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott azon körülmény, hogy e jogot állítólag jogellenesen ezen időpontot követően jegyezték be az ingatlan‑nyilvántartásba, nem kérdőjelezheti meg tehát azt, hogy a beavatkozó fél helyzetére főszabály szerint kiterjednek a kötelezettségszegést megállapító ítéletben tett megállapítások.
56. A Bíróság ebből egy későbbi előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletben még azt a következtetést is levonta, hogy az ilyen megszüntetést elrendelő nemzeti szabályozás és az azt végrehajtó intézkedések mind az EUMSZ 63. cikk szerinti alapvető szabadság, mind pedig a tulajdonhoz való, a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított jog – a haszonélvezeti jogok jogosultjainak kárára történő – nyilvánvaló és súlyos megsértésének minősülnek.(21)
57. Ezen, a haszonélvezeti jogok külföldi illetőségű jogosultjainak védelmére vonatkozó kötelező erejű megállapítások ugyan főszabály szerint kiterjednek az e jogokkal terhelt ingatlanok tulajdonosaival fennálló, az alapeljárásban felmerülthöz hasonló konfliktusra. Ugyanakkor nem veszik figyelembe azt a helyzetet, amikor – mint a jelen ügyben is – nemcsak a haszonélvezeti jog jogosultja, hanem az ingatlan tulajdonosa is külföldi befektető. Ez utóbbi ugyanis főszabály szerint szintén hivatkozhat az EUMSZ 63. cikkre és a Charta 17. cikkére annak érdekében, hogy teljes mértékben élvezze befektetését és a tulajdonának védelmét (fenti 42–44. pont).
58. Az ingatlantulajdonos ilyen eljárása nem tekinthető joggal való visszaélésnek sem. A joggal való visszaélés – amelyet az ítélkezési gyakorlatban gyakran a csalárd magatartással azonosítanak – tilalmának mint uniós jogi általános elvnek a feltételei a jelen ügyben nyilvánvalóan nem teljesülnek.(22) Ugyanis nem az uniós jog által biztosított valamely előnyben való részesülésről van szó, miközben az uniós jogban előírt, az előny megszerzéséhez szükséges objektív feltételek csak formálisan teljesülnek.(23) Ellenkezőleg, a jelen ügyhöz hasonló esetben – a kötelezettségszegést megállapító ítéletben szereplő kötelező megállapításokon túl – éppen azt kell megvizsgálni, hogy az ingatlantulajdonosnak az EUMSZ 63. cikkből és a Charta 17. cikkéből eredő szabadságainak és jogainak a haszonélvezeti jog jogosultját megillető megfelelő szabadságok és jogok védelmével szükségképpen együtt járó korlátozása is igazolt és arányos‑e.
4. Az ingatlantulajdonosnak az EUMSZ 63. cikkből és a Charta 17. cikkéből eredő szabadságai és jogai korlátozásának igazolása és arányossága
a) Közérdeken alapuló kényszerítő okok, valamint harmadik személyek alapvető jogai és szabadságai
59. Az EUMSZ 63. cikk szerinti szabad tőkemozgás korlátozása akkor megengedett, ha azt közérdeken alapuló kényszerítő okok igazolják, és arányos. A korlátozásnak tehát alkalmasnak kell lennie a jogszerűen elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem haladhatja meg az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Ezenkívül igazolható lehet az ilyen korlátozás az EUMSZ 65. cikkben említett okokból, ha megfelel az arányosság elvének.(24)
60. Ugyanígy, a Charta 17. cikkének (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való alapvető jogba történő beavatkozás a Charta 52. cikkének (1) bekezdése szerint közérdek alapján és az arányosság elvét tiszteletben tartva igazolható.(25) Ez ugyan csak a Charta 17. cikke (1) bekezdésének második mondata értelmében vett megfosztásra vonatkozik, de – amint az a Charta 52. cikkének (1) bekezdésében foglalt általános korlátozási szabályozásból is kitűnik – a tulajdon puszta korlátozása esetén is érvényes. Ezenkívül, amennyiben az ilyen korlátozás – mint a jelen ügyben is (fenti 52. és 53. pont) – a tulajdon használatának a Charta 17. cikke (1) bekezdésének harmadik mondata értelmében vett szabályozását jelenti, elegendő az, hogy az ilyen szabályozás a köz érdekében szükséges, és arányos.(26)
61. Az alapvető jogok és szabadságok közötti összeütközés esetén, mint a jelen ügyben is, az ilyen igazolás egy másik személy alapvető szabadságán vagy alapjogán is alapulhat. Az ütköző szabadságokat és jogokat tehát az arányosság vizsgálata keretében – a „hatékony összhang” értelmében – megfelelő egyensúlyba kell hozni.(27) Ez következik azon állandó ítélkezési gyakorlatból is, amely szerint az alapvető szabadságok feltétlenül érvényesítendő közérdek alapján történő korlátozásának megengedhetőségét és arányosságát is az uniós alapvető jogok fényében kell vizsgálni.(28) Márpedig ide tartozik a Charta 17. cikkének (1) bekezdése által az alapvető jogok egy másik jogosultja számára biztosított védelem is.(29)
62. Az alábbiakban azt elemzem, hogy milyen közérdeken alapuló kényszerítő okok igazolhatják a felpereshez hasonló külföldi ingatlantulajdonosokat az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikkének (1) bekezdése alapján megillető szabadságok és jogok korlátozását. Ilyen okok nemcsak a kötelezettségszegést megállapító ítéletben szereplő jogerős és kötelező megállapításokból, hanem harmadik személyek – mint a jelen ügyben a beavatkozó fél – alapvető jogaiból és szabadságaiból is következhetnek. Ezen egymással ellentétes irányú szabadságokat és jogokat az arányosság értelmében egymással szemben kell mérlegelni.
b) Az ingatlantulajdonos és a haszonélvezeti jog jogosultja alapvető jogainak és szabadságainak egymással szembeni mérlegelése
1) A jogok szóban forgó összeütközése és az eddigi ítélkezési gyakorlatban vizsgált helyzet közötti különbségtétel
63. A kötelezettségszegést megállapító ítélet lényegében azon a megállapításon alapul, hogy a külföldi illetőségű jogosultak haszonélvezeti jogainak a törvény erejénél fogva történő megszüntetése – amelyet a jelen ügyben az alperes hatóság korrigált – nem csupán a tőke EUMSZ 63. cikk értelmében vett szabad mozgását sérti ez utóbbiak kárára, hanem velük szemben a Charta 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, a tulajdontól való jogellenes megfosztásnak is minősül (lásd a fenti 52–56. pontot).(30) Ebből ezzel párhuzamosan az következik, hogy legalábbis a belföldi ingatlantulajdonosoknak főszabály szerint tűrniük kell az eredeti jogi helyzetnek a haszonélvezeti jog külföldi illetőségű jogosultjai javára történő visszaállítását.(31)
64. A korábbi ítélkezési gyakorlat alapjául szolgáló helyzetektől eltérően azonban a jelen ügy tárgya egyrészt a haszonélvezeti joggal terhelt ingatlan külföldi illetőségű tulajdonosának alapvető jogai és szabadságai, másrészt az e jog külföldi illetőségű jogosultja alapvető jogai és szabadságai közötti összeütközés.
65. Mindazonáltal úgy vélem, hogy a jelen ügyhöz hasonló helyzetben, mindenekelőtt a külföldi illetőségű ingatlantulajdonos személyében nem állnak fenn olyan különleges körülmények, amelyek a kötelezettségszegést megállapító ítélet alapjául szolgálótól eltérő értékelést tennének szükségessé.
2) A külföldi illetőségű ingatlantulajdonos szabad tőkemozgáshoz való jogának megengedhető korlátozása
66. Ez mindenekelőtt a külföldi illetőségű ingatlantulajdonosok EUMSZ 63. cikkben biztosított szabad tőkemozgáshoz való joga esetleges korlátozásának igazolását érinti. Amennyiben ugyanis ez utóbbiak – mint a jelen ügyben a felperes – az érintett ingatlant a már bejegyzett haszonélvezeti jog ismeretében szerezték meg, egyáltalán nem akadályozták őket a tőke szabad mozgásához való joguk gyakorlásában. Ez még inkább így van akkor, ha az ingatlan megszerzésének időpontjában a haszonélvezeti jogot – mint a jelen ügyben is – már véglegesen bejegyezték. Ilyen esetben az ingatlanra e jog révén háruló teher főszabály szerint nem lehet negatív hatással az ingatlan megszerzésére vonatkozó döntésre. Épp ellenkezőleg, amint azt a Bizottság is állítja, az ilyen teher lehetővé teszi az ingatlan jobb feltételek mellett, így például kedvezőbb áron történő megszerzését, mint ilyen teher hiányában.
67. Nem lehet másképpen megítélni a külföldi illetőségű ingatlantulajdonos szabad rendelkezési jogának a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott – a korábban véglegesen bejegyzett, de a törvény erejénél fogva megszűnt haszonélvezeti jog későbbi, az eredeti bejegyzés jogszerűségének vizsgálata nélküli visszajegyzése által történő – korlátozását sem. Még ha feltételezzük is, hogy ez a tőke szabad mozgása korlátozásának tekinthető, ez a haszonélvezeti jognak az ingatlan megszerzésének időpontjában fennálló végleges bejegyzésére tekintettel megengedett és igazolt.
68. A kérdést előterjesztő bíróság szerint ugyanis (fenti 31. pont) ez a végleges jelleg azzal a következménnyel jár, hogy a haszonélvezeti jog, annak ellenére, hogy bejegyzésére az akkor alkalmazandó nemzeti szabályok szerint jogellenesen került sor, főszabály szerint már nem kérdőjelezhető meg. Erre tekintettel a felpereshez hasonló külföldi illetőségű ingatlantulajdonos nem bízhatott abban, hogy az ingatlanszerzését követően a végleges haszonélvezeti jognak a törvény erejénél fogva történő – és a kötelezettségszegést megállapító ítéletben később az uniós jogot sértőnek ítélt – megszűnése azzal a következménnyel jár, hogy az ingatlan véglegesen mentesül a teher alól. Ez annál is inkább így van, mivel e jog visszajegyzésének a jelen ügyben hivatkozott akadálya olyan nemzeti jogszabályokon alapul, amelyek eredményét a Bíróság az EUMSZ 63. cikkel és a Charta 17. cikkével összeegyeztethetetlennek minősítette, így azok már nem alkalmazhatók (fenti 36. pont). Az alperes hatóság lényegében ezen okok miatt tagadta meg a felperessel szemben az átmeneti szabályokról szóló 2013. évi törvény 108/F. §‑ának (7) bekezdése értelmében vett jóhiszeműség elismerését is.
69. Ezzel szemben a haszonélvezeti jog törvény erejénél fogva történő megszüntetése – amelyet a jelen ügyben vitatott visszajegyzéssel visszavontak – e jog külföldi illetőségű jogosultja szabad tőkemozgáshoz való jogának súlyos korlátozását jelenti (lásd a fenti 52. és 55. pontot). Nem szükséges itt eldönteni azt a kérdést, hogy a helyzetet eltérően kell‑e értékelni abban az esetben, ha nem maga az ingatlantulajdonos biztosította a haszonélvezeti jogot, vagy eredetileg tehermentes ingatlantulajdont szerzett. Ettől eltekintve, figyelemmel az EUMSZ 63. cikk közvetlen alkalmazhatóságára is, általában elvárhatónak tartom azt, hogy a külföldi illetőségű ingatlanszerzők előzetesen az ingatlan‑nyilvántartás alapján tájékozódjanak arról, hogy az ingatlanon fennáll, illetve fennállt‑e egy külföldi illetőségű befektető olyan haszonélvezeti joga, amely esetleg a törvény erejénél fogva megszűnt, és azt (még) nem jegyezték vissza.
70. Következésképpen a külföldi illetőségű ingatlantulajdonosokat az EUMSZ 63. cikk alapján megillető jogot megengedetten korlátozza a haszonélvezeti jog külföldi illetőségű jogosultjának megfelelő joga. Amint azt az alábbiakban bemutatom, e korlátozás az e jog jogosultját a Charta 17. cikkének (1) bekezdése alapján megillető tulajdonvédelem alapján is megengedett.
3) A külföldi illetőségű ingatlantulajdonos tulajdonhoz való jogának megengedhető korlátozása
71. Ezenkívül a kötelezettségszegést megállapító ítéletben megállapítottaknak megfelelően úgy vélem, hogy a haszonélvezeti jog jogosultjának a Charta 17. cikkének (1) bekezdése által védett tulajdonába azáltal történő beavatkozás, hogy e jog a törvény erejénél fogva megszűnik, súlyosabb, mint a külföldi ingatlantulajdonos tulajdonhoz való jogába történő azon beavatkozás, amely a törvény erejénél fogva megszűnt haszonélvezeti jog vitatott visszajegyzéséből következik.
72. Amint azt a Bíróság helyesen megállapította, az eredetileg az ingatlantulajdonos hozzájárulásával jogszerűen alapított és bejegyzett haszonélvezeti jog ugyanis korlátozza az ingatlanon fennálló tulajdonjogot, és az ingatlant pusztán más használati szabályoknak veti alá. A haszonélvezeti jognak a kötelezettségszegést megállapító ítéletben kifogásolt, törvény erejénél fogva történő megszüntetésétől eltérően ez tehát nem jelenti a tulajdontól való teljes megfosztást.(32) Az ingatlantulajdonos tulajdonjogának a törölt haszonélvezeti jog vitatott – az akarata ellenére történő – visszajegyzése révén történő újbóli korlátozása is sokkal kevésbé súlyos, mint a haszonélvezeti jog (mint az ingatlantulajdon egy leválasztott része, lásd a fenti 53. pontot) jogosultjának a tulajdonjogtól való kényszerű, teljes és végleges megfosztása.
73. A külföldi illetőségű ingatlantulajdonos ilyen esetben tehát nem hivatkozhat a tulajdonának védelmére annak érdekében, hogy a saját maga javára újjáélessze e haszonélvezeti jog (uniós jogot sértő) törlését, és megszüntesse az e tekintetben a tulajdonához kapcsolódó terhet. Ez még inkább igaz olyan esetben, mint a jelen ügyben, amikor az ingatlan megszerzésére olyan időpontban került sor, amikor azt már véglegesen bejegyzett haszonélvezeti jog terhelte (fenti 67. pont).
74. Következésképpen az, hogy a külföldi illetőségű ingatlantulajdonos az EUMSZ 63. cikkre és a Charta 17. cikkére hivatkozik, nem vezethet a visszajegyzett haszonélvezeti jog újbóli törléséhez. E tekintetben a magyar kormány helyesen hivatkozik arra, hogy a kötelezettségszegést megállapító ítéletet követően módosított nemzeti jogszabályok és azok végrehajtása éppen, hogy szükséges ahhoz, hogy az EUMSZ 260. cikk (1) bekezdése értelmében teljesítse az ezen ítéletben foglaltakat, valamint hogy kialakítson egy ezen uniós jogi rendelkezésekkel összeegyeztethető helyzetet.
75. A kérdést előterjesztő bíróság által előadottakkal ellentétben tehát a haszonélvezeti jog eredeti bejegyzése végleges jellegének az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elve alapján történő áttörése sem jön szóba. E kérdés csak a kötelezettségszegést megállapító ítéletben foglaltak nem megfelelő teljesítése esetén merülne fel, amiről a jelen ügyben márpedig nincs szó. Éppen ellenkezőleg, a jogbiztonság elvéből az következik, hogy a joghatást kiváltó végleges közigazgatási aktusok főszabály szerint már nem kérdőjelezhetők meg.(33) Ezenkívül a véglegesség ilyen áttörése hátrányosan érintené a haszonélvezeti jog jogosultja számára az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke által biztosított jogok védelmét, és éppen azokon a nemzeti jogszabályokon alapulna, amelyeket a Bíróság e védelem céljából az uniós joggal ellentétesnek nyilvánított.
76. Végül nincsenek olyan egyéb körülmények, amelyek megkérdőjelezhetnék az érintett haszonélvezeti jog vitatott visszajegyzésének a tekintetben való megfelelőségét és arányosságát, hogy megengedhető módon kerüljön sor az ingatlantulajdonost az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke alapján megillető jogok korlátozására. Mindenesetre e visszajegyzés nem haladja meg azt a mértéket, amely az említett célok – többek között a haszonélvezeti jog jogosultja alapvető jogainak és szabadságainak védelme – eléréséhez szükséges volt.
5. Közbenső következtetés
77. Következésképpen az olyan ingatlantulajdonos, akinek tulajdonát – eredetileg véglegesen bejegyzett, majd az uniós jog megsértésével törölt, de később újból visszajegyzett – haszonélvezeti jog terheli, nem hivatkozhat eredményesen az őt az EUMSZ 63. cikk és a Charta 17. cikke alapján megillető jogokra annak érdekében, hogy az illetékes hatóságot e haszonélvezeti jog azzal az indokkal történő újbóli törlésére kötelezze, hogy annak eredeti bejegyzése az akkor hatályos magyar szabályokkal ellentétes volt.
V. Végkövetkeztetés
78. A fenti megfontolásokra tekintettel azt javaslom, hogy a Bíróság a Győri Törvényszék (Magyarország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:
Az EUMSZ 63. cikkel és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikkével összeegyeztethető az olyan tagállami szabályozás, amely elrendeli az eredetileg véglegesen bejegyzett, de az uniós jog megsértésével törölt haszonélvezeti jog visszajegyzését, ha nem kötelezi az illetékes hatóságokat arra, hogy e jog visszajegyzése előtt megvizsgálják, hogy annak eredeti bejegyzésére – az akkor hatályos nemzeti jogszabályok alapján – jogszerűen került‑e sor.