A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2008. július 17.(*)
„Fellebbezés – Közösségi védjegy – 40/94/EK rendelet – A 8. cikk (1) bekezdésének b) pontja és a 73. cikk – Az »Aire Limpio« ábrás védjegy – Különböző megnevezések mellett egy fenyőt ábrázoló közösségi, nemzeti és nemzetközi ábrás védjegyek – A védjegyjogosult felszólalása – A lajstromozás részbeni megtagadása – Valamely másik védjegyre vonatkozó bizonyítékokból a korábbi védjegy különös megkülönböztető képességére való következtetés”
A C‑488/06. P. sz. ügyben,
az L & D SA (székhelye: Huércal de Almería [Spanyolország], képviseli: S. Miralles Miravet abogado)
fellebbezőnek
a Bíróság alapokmányának 56. cikke alapján 2006. november 24‑én benyújtott fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) (képviseli: J. García Murillo, meghatalmazotti minőségben)
alperes az elsőfokú eljárásban,
a Julius Sämann Ltd (székhelye: Zug [Svájc], képviseli: E. Armijo Chávarri abogado)
beavatkozó az elsőfokú eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: C. W. A. Timmermans tanácselnök, K. Schiemann, J. Makarczyk, J.‑C. Bonichot és C. Toader (előadó) bírák,
főtanácsnok: E. Sharpston,
hivatalvezető: R. Grass,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
a főtanácsnok indítványának a 2008. március 13‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezésében az L & D SA (a továbbiakban: L & D) az Európai Közösségek Elsőfokú Bíróságának a T‑168/04. sz., L & D kontra OHIM – Sämann Ltd (Aire Limpio) ügyben 2006. szeptember 7‑én hozott azon ítéletének (EBHT 2006., II‑2699. o.; a továbbiakban: megtámadott ítélet) hatályon kívül helyezését kéri, amellyel az Elsőfokú Bíróság elutasította a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (védjegyek és formatervezési minták) (OHIM) második fellebbezési tanácsának (az R 326/2003‑2. sz. ügyben) 2004. március 15‑én hozott határozata (a továbbiakban: jogvita tárgyát képező határozat) ellen benyújtott keresetét. Az említett határozattal a fellebbezési tanács részben helyt adott a Julius Sämann Ltd (a továbbiakban: Sämann) nevű társaság fellebbezésének, és részben megtagadta az L & D által bejelentett, az „Aire Limpio” szóelemet tartalmazó ábrás megjelölés védjegykénti lajstromozását.
I – Jogi háttér
2 A közösségi védjegyről szóló, 1993. december 20‑i 40/94/EK tanácsi rendelet (HL 1994. L 11., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 146. o.) 7. cikke (1) bekezdése b) pontjának, illetve e) pontja ii. alpontjának értelmében a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, „ha nem alkalmas a megkülönböztetésre”; továbbá ha „kizárólag olyan formából áll, amely a célzott műszaki hatás [helyesebben: gyakorlati funkció] eléréséhez szükséges”.
3 A 40/94 rendelet 8. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A korábbi védjegy jogosultjának felszólalása alapján a megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha:
[…]
b) azt azon a területen, ahol a korábbi védjegy oltalom alatt áll, a fogyasztók összetéveszthetik a korábbi védjeggyel való azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt; az összetéveszthetőség magában foglalja azt az esetet is, ha a fogyasztók a megjelölést gondolati képzettársítás (asszociáció) útján kapcsolhatják a korábbi védjegyhez.
(2) Az (1) bekezdés alkalmazásában »korábbi védjegy«:
a) a következőkben felsorolt minden olyan védjegy, amelynek bejelentési napja korábbi, mint a közösségi védjegybejelentés bejelentési napja, figyelembe véve az igényelt elsőbbségek napját:
i. közösségi védjegy;
ii. valamely tagállamban […] lajstromozott védjegy;
iii. nemzetközi megállapodás alapján a tagállamra kiterjedő hatállyal lajstromozott védjegy;
[…]”
4 A 40/94 rendelet 73. cikke előírja, hogy:
„A Hivatal [OHIM] határozatait indokolni kell. A határozatok csak olyan érveken és bizonyítékokon alapulhatnak, amelyekkel kapcsolatban az érintett feleknek módjukban állt nyilatkozatot tenni.”
II – A jogvita előzményei
5 1996. április 30‑án az L & D közösségi védjegybejelentés iránti kérelmet nyújtott be az OHIM‑hoz az Aire Limpio szóelemet tartalmazó, alábbi ábrás védjegy (a továbbiakban: az „Aire Limpio” védjegy) tekintetében:
6 A bejelentést a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15‑i Nizzai Megállapodás szerinti 3., 5., és 35. osztályba tartozó árukkal és szolgáltatásokkal kapcsolatban tették, az egyes osztályok tekintetében az alábbi árujegyzéknek megfelelően:
– 3. osztály: „Illatszerek, illóolajok, kozmetikai cikkek”;
– 5. osztály: „Légfrissítők”;
– 35. osztály: „Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák”.
7 1998. szeptember 29‑én a Sämann felszólalást terjesztett elő a védjegybejelentéssel szemben a 40/94 rendelet 42. cikke alapján, több korábbi védjegyre való hivatkozással. Felszólalásának alátámasztásaként a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdésének b) pontjára és (5) bekezdésére hivatkozott.
8 Az említett korábbi védjegyek között szerepelt az 1996. április 1‑jén bejelentett és 1998. december 1‑jén lajstromozott, 5. osztályba tartozó árukra vonatkozó, alábbi 91991. sz. közösségi védjegy (a továbbiakban: 91991. sz. védjegy):
9 A korábbi védjegyek között szerepelt még 17 másik nemzeti és nemzetközi ábrás védjegy, amelyek mindegyike hasonló körvonallal szegélyezett, és – egy kivételével – egymástól csupán egy fehér talapzatban, és/vagy a fa felületén elhelyezett feliratban térnek el.
10 A 178969. és a 328915. sz. nemzetközi ábrás védjegynek különös jelentősége van a jelen fellebbezés szempontjából. Az első (a továbbiakban: „CAR‑FRESHNER” védjegy) a „CAR‑FRESHNER” szóelemet tartalmazza, a második (a továbbiakban: „ARBRE MAGIQUE” védjegy) pedig az „ARBRE MAGIQUE” szóelemet. Az említett két védjegy, amelyeket 1954. augusztus 21‑én, illetve 1966. november 30‑án lajstromoztak a 3. és az 5. osztályba tartozó áruk tekintetében, többek között Olaszországra kiterjedő oltalommal, a következőképpen néz ki:
11 2003. február 25‑i határozatával az OHIM felszólalási osztálya a felszólalást teljes egészében elutasította.
12 A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának vizsgálata során a felszólalási osztály összehasonlította egymással az „Aire Limpio” védjegyet és a 91991. sz. védjegyet.
13 E tekintetben a felszólalási osztály lényegét tekintve úgy vélte, hogy a fenyő forma, mint a két védjegy közös eleme, az illatosítók és a légfrissítők tekintetében leíró jellegű, és ennélfogva enyhe megkülönböztető képességgel rendelkezik. A két védjegy közötti jelentős grafikai és verbális eltérések így a hasonlóságok terén is enyhe eltérést eredményeznek, mivel az így keletkező összbenyomás kellőképpen eltérő ahhoz, hogy teljesen kizárja az összetévesztés vagy a képzettársítás (asszociáció) veszélyét.
14 E következtetés alapján a felszólalási osztály úgy vélte, hogy a Sämann által hivatkozott korábbi védjegyeket nem szükséges vizsgálni, mivel azok az „Aire Limpio” védjegy tekintetében a 91991. sz. védjegyhez képest még jelentősebb eltéréseket mutatnak.
15 A jogvita tárgyát képező 2004. március 15‑i határozatával az OHIM második fellebbezési tanácsa részben helyt adott a Sämann által a felszólalási osztály határozatával szemben benyújtott fellebbezésnek.
16 A fellebbezési tanács – elfogadva a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított fellebbezési jogalapot – részben helyt adott a felszólalásnak, és megtagadta az „Aire Limpio” védjegy lajstromozását a 3. és az 5. osztályba tartozó áruk tekintetében. A 35. osztályba tartozó szolgáltatásokat illetően viszont helybenhagyta a felszólalási osztály határozatát és elutasította a felszólalást.
17 A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében vett összetéveszthetőség fennállásának értékelésénél a fellebbezési tanács – ugyanazon „(eljárás)gazdaságossági okok” miatt, mint amelyekre a felszólalási osztály is hivatkozott – az összehasonlítást az Aire Limpio védjegyre, valamint a 91991. sz. védjegyre mint a hivatkozott korábbi védjegyek szempontjából „reprezentatív védjegyre” összpontosította. Értékelésében ugyanakkor a fellebbezési tanács a felszólalási osztály által levont következtetéssel ellentétes következtetésre jutott.
18 A fellebbezési tanács úgy vélte, hogy a hosszú ideje tartó használat, és az a közismertség, amelynek a „korábbi védjegy” Olaszországban örvend, azt különös megkülönböztető képességgel ruházza fel, és e tényre, valamint a két védjegy közötti fogalmi hasonlóságra való tekintettel – legalábbis az olasz vásárlóközönség szemszögéből nézve – fennáll az összetévesztés veszélye.
19 A fellebbezési tanács egyrészt a Sämann hirdetéseire és autóillatosító‑értékesítéseire vonatkozó adatok, másrészt azon tény alapján jutott erre a következtetésre, hogy a „CAR‑FRESHNER” védjegy 1954 óta oltalmat élvez.
III – Az Elsőfokú Bíróság előtti eljárás és a megtámadott ítélet
20 Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. május 14‑én érkezett kérelmével az L & D keresetet terjesztett elő a jogvita tárgyát képező határozat hatályon kívül helyezése iránt. Keresetének alátámasztásaként két jogalapra, a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának, illetve 73. cikkének megsértésére hivatkozott. Az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélettel elutasította a keresetet.
21 Az első jogalapot illetően az Elsőfokú Bíróság először is, a megtámadott ítélet 70. pontjában megjegyezte, hogy a fellebbezési tanács azon megállapítása, miszerint a 91991. sz. védjegy Olaszországban különös megkülönböztető képességgel rendelkezik, az ARBRE MAGIQUE védjegy hosszú ideje történő használatának és közismertségének az elfogadásán alapul.
22 Ezt követően, a megtámadott ítélet 72–77. pontjában az Elsőfokú Bíróság azt vizsgálta, hogy az a következtetés, amelyre a fellebbezési tanács a 91991. sz. védjegy megkülönböztető képességét illetően egy másik védjegy használatát alapul véve jutott, helytálló volt‑e.
23 A Bíróság C‑353/03. sz. Nestlé‑ügyben 2005. július 7‑én hozott ítéletének (EBHT 2005., I‑6135. o.) 30. és 32. pontjára való hivatkozással az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy ez a kérdés igenlő válaszra sarkall, amennyiben a 91991. sz. védjegyet az „ARBRE MAGIQUE” védjegy részének lehet tekinteni.
24 Ebben a vonatkozásban az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a fellebbezési tanács helyesen állapította meg, hogy a fenyőfa alakjának ábrázolása, amely jelentős, sőt meghatározó szerepet játszik az „ARBRE MAGIQUE” védjegyben, megfelel a 91991. sz. közösségi védjegynek. Következésképpen, az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fellebbezési tanács helyesen jutott arra a megállapításra, hogy a 91991. sz. védjegy az „ARBRE MAGIQUE” védjegy részét képezi. Ily módon az első védjegy megkülönböztető képességet szerezhetett azáltal, hogy a második védjegy részeként használták.
25 Az Elsőfokú Bíróság ebből azt a következtetést vonta le, hogy a fellebbezési tanács helyesen tette, hogy az „ARBRE MAGIQUE” védjegy használatára és közismertségére vonatkozó valamennyi bizonyítékot megvizsgálta annak érdekében, hogy megállapítsa a hosszú ideje történő használatot, a közismertséget, és ebből következően a 91991. sz. védjegy különös megkülönböztető képességét.
26 Ami a bizonyítékok tulajdonképpeni vizsgálatát illeti, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 78. pontjában úgy ítélte meg, hogy a jogvita tárgyát képező határozat helyesen mutatott rá arra, hogy az ügyiratok között szereplő bizonyítékokból kiderül, hogy a 91991. sz. korábbi védjegy – az „ARBRE MAGIQUE” védjegy részeként –Olaszországban hosszú ideje tartó használat tárgya, ott közismert, és ennélfogva különös megkülönböztető képességgel rendelkezik.
27 E tekintetben a megtámadott ítélet 80–84. pontjában az Elsőfokú Bíróság elvetette azt az érvet, amely e bizonyítékok bizonyító erejének megkérdőjelezésére irányult, azzal az indokkal, hogy azok a felperes védjegybejelentésének benyújtását követő időszakra vonatkoznak. Az Elsőfokú Bíróság úgy ítélte meg, hogy a fellebbezési tanács joggal vélhette úgy, hogy a későbbi körülményekből az L & D védjegybejelentésének benyújtása napján fennálló helyzetre lehet következtetni.
28 A megtámadott ítélet 85. pontjában az Elsőfokú Bíróság a felperes azon érvét is elvetette, miszerint a fellebbezési tanács helytelenül állapította meg a korábbi védjegy olaszországbeli különös megkülönböztető képességét kizárólag a hirdetési és az értékesítési számokra vonatkozó általános következtetésekre alapozva. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság egyrészt azt állapította meg, hogy az L & D által hivatkozott jogeset nem egy olyan lajstromozott védjegy közismertségének értékelésével volt kapcsolatos, amely korábban már megkülönböztető képességre tett szert, másrészt pedig, hogy a fellebbezési tanács nem csupán általános következtetéseket vett figyelembe, hanem az „ARBRE MAGIQUE” védjegy hosszú ideje tartó használatát is.
29 Végül az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 86. pontjában elvetette az L & D azon érvét, amely szerint a fellebbezési tanács helytelenül támaszkodott arra a tényre, hogy a korábbi védjegy 1954 óta lényegében ugyanolyan formában részesült védelemben, összemosva ezáltal a védjegybejelentés benyújtásának időpontját a „CAR‑FRESHNER” védjegy tényleges használatáéval. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben úgy vélte, hogy mégha a jogvita tárgyát képező határozat meg is állapítja, hogy a „CAR‑FRESHNER” védjegy 1954 óta oltalom alatt áll, a fellebbezési tanács – a hosszú ideje tartó használatot illetően – az „ARBRE MAGIQUE” védjegy olaszországbeli használatára támaszkodott.
30 Az Elsőfokú Bíróság ezt követően a megtámadott ítélet 89–96. pontjában megállapította, hogy az „ARBRE MAGIQUE” és az „Aire Limpio” védjeggyel jelölt áruk, akárcsak maguk a védjegyek, hasonlók.
31 Ami a védjegyek hasonlóságát illeti, az Elsőfokú Bíróság rámutatott, hogy vizuális téren az „Aire Limpio” védjegy grafikai eleme egyértelmű domináns jelleggel bír a megjelölés által keltett összhatásban, és jellemző módon a szóelemre helyezi a hangsúlyt.
32 Az L & D állításaival ellentétben a grafikai elem által keltett összhatás nem egy vidám figurára, hanem inkább egy fenyőfára hasonlító képre emlékeztet. A fenyőfának megfelelő grafikai ábrázolás tehát vizuális téren a lajstromoztatni kívánt védjegy által keltett összhatásban domináns szerepet tölt be. Fogalmi téren a szóban forgó megjelölések mindegyike a fenyőfa alakjához társítható. Figyelemmel az általa keltett összhatásra és az olasz közönség tekintetében az „aire limpio” kifejezés konkrét jelentésének hiányára, a fogalmi hasonlóságot meg kell állapítani.
33 Az összetéveszthetőséget illetően az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 100–102. pontjában azt állapította meg, hogy az érintett közönséget képező átlagos fogyasztók hajlamosak főként az említett termékeken feltüntetett védjegy ábrájára, nevezetesen a fenyőfa alakra hagyatkozni. Következésképpen, figyelemmel egyrészt a szóban forgó áruk hasonlóságára és a szóban forgó védjegyek vizuális és fogalmi hasonlóságára, másrészről pedig arra a tényre, hogy a korábbi védjegy különös megkülönböztető képességgel rendelkezik Olaszországban, a fellebbezési tanács nem követett el hibát, amikor arra a megállapításra jutott, hogy fennáll az összetévesztés veszélye.
34 Az Elsőfokú Bíróság ezt követően, a megtámadott ítélet 104. pontjában, elvetette a felperes azon érvét, miszerint a korábbi védjegy enyhe megkülönböztető képességgel rendelkezik azon okból kifolyólag, hogy a fenyőfa alakja leíró jellegű az érintett áruk vonatkozásában, megállapítva, hogy a korábbi védjegy nem egyszerű ábrázolása egy fenyőfának, hanem stilizált és több különleges tulajdonsággal is rendelkezik, és hogy ezenfelül különös megkülönböztető képességre tett szert. Az Egyesült Királyság szabadalmi hivatalának útmutatóját illetően, amely a felperes szerint megerősítheti a fenyőfa alakjának leíró jellegét az érintett áruk tekintetében, az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy az nem releváns, mivel a közösségi védjegyrendszer önálló rendszer.
35 Egyébiránt az Elsőfokú Bíróság elvetette az L & D annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a korábbi védjegy lajstromozását el kellett volna utasítani azon az alapon, hogy az egyrészről nem kizárólag annak az árunak a formájából áll, amelynek forgalmazása ezen védjeggyel ellátva történik, másrészről a korábbi védjegy formája, nevezetesen a fenyőfa alakja, az áru gyakorlati funkciójának betöltése szempontjából szükséges volt. E tekintetben az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 105. pontjában rámutatott, hogy a felperes mindenesetre a felszólalási eljárás során nem hivatkozhat feltétlen kizáró okra valamely nemzeti hivatal, illetve OHIM által érvényesen lajstromozott megjelöléssel szemben.
36 A 40/94 rendelet 73. cikkének megsértésére alapított második jogalapot az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 113–118. pontjában elutasította. Az Elsőfokú Bíróság úgy vélte, hogy a jogvita tárgyát képező határozat világos és félreérthetetlen módon tartalmazta a fellebbezési tanács indokolását, és az említett határozatból kiderült, hogy a felperesnek alkalma lett volna kifejtenie álláspontját valamennyi tényezővel kapcsolatban, amelyen a határozat alapult, akárcsak a korábbi védjegyek használatára vonatkozó bizonyítékok fellebbezési tanács általi felhasználásával kapcsolatban.
IV – A Bíróság előtti eljárás és a felek kérelmei
37 Fellebbezésében az L & D azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze teljes egészében hatályon kívül a megtámadott ítéletet;
– helyezze hatályon kívül a jogvita tárgyát képező határozat rendelkező részének 1. és 3. pontját, amelyekben a fellebbezési tanács egyrészt részben hatályon kívül helyezte a felszólalási osztály határozatát, illetve megtagadta az „Aire Limpio” védjegy lajstromozását a 3. és 5. osztályba tartozó áruk tekintetében, másrészt kötelezte a felek mindegyikét a felszólalási osztály és a fellebbezési tanács előtti eljárásban felmerült költségek viselésére;
– kötelezze az OHIM‑ot az összes költség viselésére.
38 Az OHIM és a Sämann a fellebbezés elutasítását és a felperesnek a költségek viselésére való kötelezését kéri.
V – A fellebbezésről
A – Az elfogadhatóságról
39 Az OHIM és a Sämann elöljáróban a fellebbezés elfogadhatatlanságára hivatkozik, azt állítva, hogy az L & D által felhozott jogalapok az Elsőfokú Bíróság által elvégzett ténybeli értékelés újbóli vizsgálatára irányulnak. Ezenfelül a Sämann szerint a fellebbezés azonos módon tartalmazza a jogvita tárgyát képező határozattal szemben benyújtott kereset indokolását.
40 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy az EK 225. cikkből és a Bíróság alapokmánya 58. cikkének első albekezdéséből következően a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, és így a tények értékelése – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem képez olyan kérdést, amely a Bíróság ellenőrzési jogkörébe tartozna (lásd a C‑214/05. P. sz., Rossi kontra OHIM ügyben 2006. július 18‑án hozott ítélet [EBHT 2006., I‑7057. o.] 26. pontját, és a C-193/06. P. sz. Nestlé kontra OHIM ügyben 2007. szeptember 20-án hozott ítélet 53. pontját).
41 Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a jelen esetben az L & D által benyújtott fellebbezés nem kizárólag arra irányul, hogy kétségbe vonja az Elsőfokú Bíróság ténybeli jellegű megállapításait, hanem – legalábbis részben – a megtámadott ítélet téves jogalkalmazásának megállapítását kéri.
42 Ami az arra alapított elfogadhatatlansági kifogást illeti, hogy a fellebbezés azonos módon tartalmazza a jogvita tárgyát képező határozattal szemben az Elsőfokú Bírósághoz benyújtott kereset indokolását, amelyet egyébként a Sämann nem pontosított tovább, azt szintén el kell utasítani.
43 Ugyanis a Bíróság ítélkezési gyakorlata értelmében, ha a fellebbező a közösségi jognak az Elsőfokú Bíróság általi értelmezését vagy alkalmazását kifogásolja – miként azt az L & D fellebbezésében teszi –, az elsőfokú eljárásban megvizsgált jogkérdések a fellebbezés keretében újból vita tárgyát képezhetik (lásd ebben az értelemben többek között a Bíróság C‑496/99. P. sz., Bizottság kontra CAS Succhi di Frutta ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑3801. o.] 50. pontját).
44 A fentiekből következően a fellebbezést elfogadhatónak kell nyilvánítani.
B – Az ügy érdeméről
45 Fellebbezésének alátámasztásaként az L & D a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának, illetve 73. cikkének megsértésére alapított két jogalapra hivatkozik.
1. A 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított, első jogalapról
46 Ezen első jogalap három részre oszlik: a 91991. sz. védjegy megkülönböztető képességének hiányára, ugyanezen védjegy és az Aire Limpio védjegy közötti hasonlóságok hiányára, végül pedig az említett két védjegy közötti összetéveszthetőség hiányára alapított részre.
a) Az első jogalap első részéről
47 Az L & D első jogalapjának első részében foglalt érvelése lényegében négy kifogásra összpontosul, nevezetesen:
– az „ARBRE MAGIQUE” védjegyre vonatkozó adatokból a 91991. sz. védjegy különös megkülönböztető képességére való következtetésre;
– a 91991. sz. védjegy leíró jellegére;
– a 91991. sz. védjeggyel szembeni feltétlen kizáró okokra; és
– az „ARBRE MAGIQUE” védjegy különös megkülönböztető képessége megállapítására irányuló bizonyítékok elégtelenségére.
i) Az „ARBRE MAGIQUE” védjegyre vonatkozó adatokból a 91991. sz. védjegy különös megkülönböztető képességére való következtetés
48 Első kifogásával az L & D arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen – kizárólag az „ARBRE MAGIQUE” védjegyre vonatkozó adatok alapján – következtetett arra, hogy a 91991. sz. védjegynek különös megkülönböztető képessége van. Ebben az összefüggésben az L & D többek között kétségbe vonja annak a lehetőségét, hogy akár olyan körülményekre tekintettel, mint a jelen ügy körülményei, ilyen következtetést vonjunk le.
49 Márpedig, ahogyan arra az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 73. pontjában emlékeztetett, a Bíróság már korábban kimondta, hogy valamely védjegy megkülönböztető képességének megszerzése következhet akár a védjegynek a lajstromozott védjegy részeként történő használatából. Elegendő, hogy e használat következtében az érintett vásárlóközönség ténylegesen valamely meghatározott vállalkozástól származónak tekintse a korábbi védjegyek által jelölt árut vagy szolgáltatást (lásd ebben a vonatkozásban a fent hivatkozott Nestlé‑ügyben hozott ítélet 30. és 32. pontját).
50 Még ha igaz is, hogy a Nestlé‑ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló tényállás eltér a jelen ügy tényállásától, ebből még nem következik – ellentétben az L & D állításaival –, hogy ezen általános jellegű megállapítás ne lenne alkalmazható a jelen ügyben foglaltakhoz hasonló ténybeli és eljárási összefüggésekre is.
51 Egyebek mellett az a körülmény, hogy az említett Nestlé‑ügyben hozott ítélet tárgya a megkülönböztető képességnek egy bejelentett védjegy által történő megszerzése volt, míg a jelen esetben egy korábbi védjegy különös megkülönböztető képességének bizonyításáról van szó annak meghatározása érdekében, hogy fennáll‑e a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának értelmében az összetévesztés veszélye, még nem indokolja az eltérő megközelítést, miként arra a főtanácsnok asszony is rámutatott indítványának 51. pontjában.
52 Következésképpen, az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 75. pontjában arra támaszkodott, hogy amennyiben a 91991. sz. védjegyet az „ARBRE MAGIQUE” védjegy részének lehet tekinteni, a másodikként említett védjegy használatára és közismertségére vonatkozó bizonyítékok alapján megállapítható az elsőként említett védjegy különös megkülönböztető képessége.
53 Ami az L & D-nek a megtámadott ítélet 76. pontjában foglalt azon állítást kétségbe vonó jelen kifogását illeti, miszerint a 91991. sz. védjegy az „ARBRE MAGIQUE” védjegy részét képezi, tekintettel arra, hogy a fenyő alakja ábrájának jelentős, sőt meghatározó szerepe van az ARBRE MAGIQUE védjegy egészén belül, és megegyezik a 919991. sz. védjegy ábrájával, hangsúlyozni kell, hogy az Elsőfokú Bíróság e tekintetben ténybeli értékelést végzett.
54 Márpedig ahogyan arra a jelen ítélet 40. pontjában emlékeztettünk, a fellebbezés kizárólag jogkérdésre vonatkozhat, és így a tények értékelése – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem képez olyan kérdést, amely a Bíróság ellenőrzési jogkörébe tartozna.
55 Ezenkívül, az L & D arra való hivatkozását, hogy az Elsőfokú Bíróság azon értékelése, miszerint a fenyőfa alakja meghatározó szerepet játszik az „ARBRE MAGIQUE” védjegyben, eltér a Bíróság ítélkezési gyakorlatától, elegendő megjegyezni, hogy – ellentétben a felperes állításával – az említett ítélkezési gyakorlatból egyáltalán nem következik, hogy az ábrás és szóelemet egyaránt tartalmazó összetett védjegyek esetében ez utóbbi elemeket szisztematikusan dominánsnak kell tekinteni.
56 Az előbbiekben kifejtetteknek megfelelően a jelen kifogást, mint részben elfogadhatatlant, illetve mint részben megalapozatlant, el kell utasítani.
ii) A 91991. sz. védjegy leíró jellege
57 Második kifogásával az L & D azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy a megtámadott ítélet 104. pontjában elvetette az ő azon érvét, miszerint a 91991. sz. védjegy enyhe megkülönböztető képességgel rendelkezik azon okból kifolyólag, hogy a fenyőfa alakja leíró jellegű az érintett áruk vonatkozásában.
58 E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy az Elsőfokú Bíróság nem követett el téves jogalkalmazást azzal, hogy az Egyesült Királyság szabadalmi hivatalának útmutatóját – amely a felperes szerint megerősíti a fenyőfa alak leíró jellegét a szóban forgó áruk tekintetében – irrelevánsnak tekintette. Miként arra az Elsőfokú Bíróság helyesen rámutatott, a közösségi védjegyrendszer önálló rendszer, amelyet szabályok összessége alkot, és olyan célokat kíván szolgálni, amelyek csak e rendszer sajátjai, alkalmazásuk pedig minden nemzeti rendszertől független, és a fellebbezési tanácsok határozatainak jogszerűségét kizárólag a közösségi bíróság által értelmezett 40/94 rendelet alapján lehet értékelni (lásd ebben az értelemben a C‑238/06. P. sz., Develey kontra OHIM ügyben 2007. október 25‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I-9375. o.] 65. és 66. pontját).
59 Ami az L & D azon érvét illeti, amely a megtámadott ítéletben foglalt többi állítással ellentmondásban állónak tartja az Elsőfokú Bíróság azon megállapítását, miszerint a 91991. sz. védjegy nem egyszerű, élethű ábrázolása egy fenyőfának, elegendő kiemelni, hogy nincs semmiféle ellentmondás e megállapítás, és azon megállapítás között, amely e védjegyet „egy fenyőfa alakjaként” írja le.
60 Az L & D azon állítását illetően, amely kétségbe vonja az Elsőfokú Bíróság e megállapítását is, hangsúlyozni kell, hogy e megállapítás olyan ténykérdést képez, amely nem tartozik a Bíróság ellenőrzési jogkörébe.
61 Az előbbiekben kifejtetteknek megfelelően a jelen kifogást, mint részben elfogadhatatlant, illetve mint részben megalapozatlant, el kell utasítani.
iii) A 91991. sz. védjeggyel szembeni feltétlen kizáró okok
62 Az L & D által hivatkozott harmadik kifogás a megtámadott ítélet 105. pontja ellen irányul, amelyben az Elsőfokú Bíróság elvetette az ő annak bizonyítására irányuló érveit, hogy a 91991. sz. védjegy legfeljebb nagyon enyhe megkülönböztető képességgel rendelkezik, annál a ténynél fogva, hogy az egyrészről nem kizárólag annak az árunak a formájából áll, amelynek forgalmazása ezen védjeggyel ellátva történik, másrészről a korábbi védjegy formája, nevezetesen a fenyőfa alakja, az áru gyakorlati funkciójának betöltése szempontjából szükséges volt.
63 Az L & D azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen vetette el ezeket az érveket, mindenféle elemzés nélkül, megállapítva, hogy „a felperes mindenesetre a felszólalási eljárás során nem hivatkozhat feltétlen kizáró okra valamely nemzeti hivatal, illetve az OHIM által érvényesen lajstromozott megjelöléssel szemben”.
64 E tekintetben ki kell emelni, hogy az L & D által az Elsőfokú Bíróság előtt hivatkozott két érv, amelyekre egyébként az ügyiratok tanúsága szerint az OHIM előtti eljárásban nem hivatkoztak, nem a 91991. sz. védjegy érvényességének vitatására irányult, hanem annak bizonyítására, hogy e védjegy önmagában nagyon enyhe megkülönböztető képességgel rendelkezett.
65 Márpedig valamely korábbi védjegy nemcsak önmagában rejlő módon, hanem a piacon való ismertsége folytán is rendelkezhet különös megkülönböztető képességgel (lásd a C‑251/95. sz. SABEL‑ügyben 1997. november 11‑én hozott ítélet [EBHT 1997., I‑6191. o.] 24. pontját).
66 A megtámadott ítélet 78–88. pontjában az Elsőfokú Bíróság megállapította, hogy a 91991. sz. védjegy különös megkülönböztető képességre tett szert Olaszországban az e tagállamban élvezett közismertségének köszönhetően, ami többek között az ARBRE MAGIQUE védjegy részekénti, hosszú ideig történő használatából és ez utóbbinak az említett állam területén fennálló közismertségéből ered.
67 E körülményekre tekintettel, még ha vélelmezzük is, hogy az L & D hivatkozhatott arra az érvre, miszerint a 91991. sz. védjegy csak nagyon enyhe önmagában vett megkülönböztető képességgel rendelkezik, mivel azon áru formájából áll, amelynek forgalmazása ezen védjeggyel ellátva történik, és e forma az áru célzott gyakorlati funkciójának betöltése szempontjából szükséges, megjegyzendő, hogy az ilyen érv, még ha megalapozott is, nem alkalmas az Elsőfokú Bíróság által tett azon megállapítás cáfolására, miszerint e védjegy Olaszországban különös megkülönböztető képességre tett szert az e tagállamban fennálló közismertségének köszönhetően.
68 Az előbbiekben kifejtettekből következően a jelen kifogás hatástalan, és azt el kell utasítani.
iv) Az „ARBRE MAGIQUE” védjegy különös megkülönböztető képessége megállapítására irányuló bizonyítékok elégtelensége
69 Negyedik kifogásával az L & D azt rója fel az Elsőfokú Bíróságnak, hogy az elismerte, hogy a fellebbezési tanács a jogvita tárgyát képező határozatban szereplő bizonyítékok alapján jutott arra a következtetésre, hogy az „ARBRE MAGIQUE” védjegy, és ennélfogva a 91991. sz. védjegy is különös megkülönböztető képességgel rendelkezik.
70 E tekintetben először is megjegyzendő, hogy az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot annak megállapításával, hogy a fellebbezési tanács joggal vélhette úgy, hogy a későbbi körülményekből az Aire Limpio védjegy bejelentésének benyújtása napján fennálló helyzetre lehet következtetni.
71 Ugyanis miként az Elsőfokú Bíróság arra a megtámadott ítélet 81. pontjában helyesen emlékeztetett, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából következően a közösségi védjegybejelentés benyújtását követően keletkezett bizonyítékokat figyelembe lehet venni, ha azok a védjegybejelentés benyújtása időpontjában fennálló helyzetre vonatkozó következtések levonását teszik lehetővé (lásd a Bíróság C‑192/03. P. sz., Alcon kontra OHIM ügyben 2004. október 5‑én hozott végzésének [EBHT 2004., I‑8993. o.] 41. pontját).
72 Következésképpen az Elsőfokú Bíróság joggal vélekedhetett úgy a megtámadott ítélet 82–84. pontjában, hogy az a körülmény, hogy a kérdéses adatok az Aire Limpio védjegy bejelentésének napját követő későbbi időszakra vonatkoznak, nem elegendő ahhoz, hogy megfossza ezen adatokat bizonyító erejüktől a 91991. sz. védjegy közismertségének megállapíthatósága szempontjából, hiszen azokból következtetések vonhatók le az említett védjegybejelentés benyújtásának napján fennálló helyzetre.
73 E tekintetben az Elsőfokú Bíróság világosan és érthetően kifejtette, különösen azt, hogy 1997‑ben és 1998‑ban az 50%‑os piaci rész megszerzése csak folyamatosan mehetett végbe, ami lehetővé tette annak megállapítását, hogy az 1996‑os helyzet nagyjából hasonló volt.
74 Másodszor ki kell zárni az L & D által a megtámadott ítélet azon 85. pontjával szemben megfogalmazott állításokat, amelyben az Elsőfokú Bíróság elvetette a felperes azon érvét, amely annak bizonyítására irányult, hogy a fellebbezési tanács helytelenül állapította meg a korábbi védjegy olaszországbeli különös megkülönböztető képességét kizárólag a hirdetési és az értékesítési számokra vonatkozó általános következtetésekre alapozva.
75 Ugyanis, miként azt az Elsőfokú Bíróság helyesen megállapította, a fellebbezési tanács az „ARBRE MAGIQUE” védjegy közismertségének megállapításához nem csupán az értékesítési és hirdetési számokra vonatkozó következtetéseket vette figyelembe, hanem az említett védjegy hosszú ideje tartó használatát is.
76 Mivel ez a megállapítás önmagában is igazolja azt a következtetést, amelyre az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 85. pontjában jutott, meg kell jegyezni, hogy az e pontban hivatkozott második jogalap, miszerint az L & D által idézett ítélkezési gyakorlat egy védjegybejelentés tárgyát képező védjegy megkülönböztető képességének megszerzésével kapcsolatos, és nem egy már lajstromozott védjegy közismertségének értékelésével, feleslegesnek tűnik.
77 E körülményekre tekintettel az e jogalap keretében említett hibák nem elegendőek ahhoz, hogy kétségbe vonják az Elsőfokú Bíróság említett következtetését, és így az L & D e hibák megállapítására irányuló érve hatástalan.
78 Harmadszor, ami az L & D által felhozott azon érvet illeti, miszerint az Elsőfokú Bíróság a megtámadott ítélet 86. pontjában tévesen támaszkodott az ARBRE MAGIQUE védjegy hosszú ideje tartó használatára, összemosva e védjegy lajstromozásának napját annak tényleges használatával, ki kell emelni, hogy ez az állítás alaptalan. A fellebbező állításával ellentétben az Elsőfokú Bíróság az ARBRE MAGIQUE védjegy hosszú ideje tartó használatának bizonyításához nem annak lajstromozásának napját vette alapul annak, hanem azt a tényt, hogy e használat Olaszországban zajlott, és egyébként azt az L & D sem vitatta. Másfelől, mivel az Elsőfokú Bíróság e megállapításai tekintetében semmiféle elferdítésre nem hivatkoztak, azoknak a tényeknek az értékelése, amelyeket az utóbbi értékelt, nem vizsgálható felül a Bíróság által a fellebbezés keretében.
79 Végül ami azt illeti, hogy az L & D ezenkívül vitatja az értékesítésekre és a hirdetésekre vonatkozó adatok bizonyító erejét, azon az alapon, hogy azok az ARBRE MAGIQUE megjelölésre vonatkoznak, illetve azon az alapon, hogy a jelen esetben olyan gyakori használati cikkekről van szó, amelynek nem magas az ára, emlékeztetni kell arra, hogy az eléje terjesztett bizonyítékoknak az Elsőfokú Bíróság általi értékelése – amennyiben nincsen szó az elferdítésükről – nem képez olyan kérdést, amely a Bíróság ellenőrzési jogkörébe tartozna (lásd a Bíróság C‑108/07. P. sz., Ferrero Deutschland kontra OHIM ügyben 2008. április 17‑én hozott ítéletének 30. pontját).
80 Mivel az L & D által a jelen kifogás alátámasztására felhozott érveket – akár azért, mert hatástalanok, akár azért, mert elfogadhatatlanok vagy megalapozatlanok – el kell utasítani.
81 E körülményekre tekintettel az első jogalap első részét el kell utasítani.
b) Az első jogalap második részéről
82 E második részben az L & D az Elsőfokú Bíróság által a 91991. sz. védjegy és az Aire Limpio védjegy közötti hasonlóságot illetően elvégzett – a megtámadott ítélet 91–96. pontjában foglalt – elemzést kifogásolja. A fellebbező többek között arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen vélte úgy, hogy az Aire Limpio védjegy grafikai eleme egyértelműen domináns jellegű azon összbenyomást illetően, amelyet az a szóelemen felül észlelhető módon kelt.
83 Márpedig meg kell állapítani, hogy az Elsőfokú Bíróság e tekintetben tényértékelést végzett, amely a fellebbező által hivatkozott elferdítés hiányában nem képezheti tárgyát a Bíróság ellenőrzésének a fellebbezés szakaszában.
84 Másfelől hozzá kell tenni, hogy ellentétben az L & D által állítottakkal, nincs semmiféle olyan szabály, amely szerint a védjegy megnevezést tartalmazó részét mint megkülönböztetésre alkalmas és fantáziabeli résznek kellene tekinteni olyan esetben, ha annak nincs konkrét jelentése. Egyébként, ahogyan arra a jelen ítélet 55. pontjában már rámutattunk, a Bíróság ítélkezési gyakorlatából egyáltalán nem következik, hogy az összetett védjegyek szóeleme szisztematikusan domináns lenne az ilyen védjegy által keltett összbenyomást illetően.
85 Az előbbiekben kifejtettekből következően az első jogalap második része elfogadhatatlan.
c) Az első jogalap harmadik részéről
86 E harmadik részben az L & D azt állítja, hogy az Elsőfokú Bíróság tévesen alkalmazta a jogot akkor, amikor az összetévesztés veszélyének fennállására következtetetett anélkül, hogy figyelembe vette volna a 91991. sz. védjegy enyhe megkülönböztető képességét és a szóban forgó védjegyek közötti különbségeket.
87 Márpedig ahogyan azt már korábban megállapítottuk, az Elsőfokú Bíróság nem alkalmazta tévesen a jogot akkor, amikor úgy vélte, hogy a 91991. sz. védjegy különös megkülönböztető képességgel rendelkezik, és hogy az, valamint az Aire Limpio védjegy vizuális és fogalmi téren hasonlóságokat mutat.
88 E körülményekre tekintettel az első jogalap harmadik részét el kell utasítani.
89 Mivel a 40/94 rendelet 8. cikke (1) bekezdése b) pontjának megsértésére alapított, első jogalap alátámasztásaként hivatkozott három rész egyike sem elfogadható, ezért ezt a jogalapot el kell utasítani.
2. A 40/94 rendelet 73. cikke megsértésére alapított második jogalapról
90 Második jogalapjával az L & D arra hivatkozik, hogy az Elsőfokú Bíróság megsértette a 40/94 rendelet 73. cikkét, azáltal hogy olyan bizonyítékokra támaszkodott, amelyek nem a 91991. sz. védjegyre, hanem az ARBRE MAGIQUE védjegyre vonatkoztak. A fellebbező fenntartja, hogy nem volt alkalma kellő védekezést előterjeszteni e bizonyítékokkal szemben, mivel a felszólalási osztály és a fellebbezési tanács kizárta az ARBRE MAGIQUE védjegyet az összetéveszthetőség megállapítására szolgáló összehasonlító vizsgálatból.
91 E tekintetben először is emlékeztetni kell arra, hogy e rendelkezés értelmében az OHIM‑nak indokolnia kell a határozatait, és azok nem alapulhatnak olyan tényeken, amelyekkel kapcsolatban a feleknek nem állt módjában észrevételt tenni.
92 A jelen esetben bizonyos, hogy az Elsőfokú Bíróság ugyanazokra a bizonyítékokra hivatkozott, mint amelyekre a 91991. sz. védjegy közismertségének bizonyításánál korábban a fellebbezési tanács is támaszkodott.
93 Még ha igaz is, hogy a jogvita tárgyát képező határozat nem jelöli meg konkrétan azt a védjegyet, amelyre e bizonyítékok vonatkoznak, megjegyzendő, hogy az L & D maga mondta ki az Elsőfokú Bíróság elé terjesztett keresetében, hogy az értékesítésre és a hirdetési költségekre vonatkozóan a fellebbezési tanács által elfogadott adatok nem a 91991. sz. védjegyre, hanem főként az ARBRE MAGIQUE megnevezést tartalmazó termékekre vonatkoztak.
94 Másfelől, hangsúlyozni kell, hogy a Sämann felszólalása szintén az ARBRE MAGIQUE védjegyen alapult, és hogy a szóban forgó bizonyítékokat a Sämann már a felszólalási osztály előtti eljárás során előterjesztette.
95 E körülményekre tekintettel az L & D nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy nem volt alkalma észrevételt tenni az Elsőfokú Bíróság és a fellebbezési tanács által figyelembe vett bizonyítékokkal kapcsolatban.
96 Ennélfogva a második jogalapnak nem lehet helyt adni, és emiatt az L & D fellebbezését el kell utasítani.
VI – A költségekről
97 Az eljárási szabályzat 122. cikkének első albekezdése szerint, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről.
98 Ugyanezen szabályzat 69. cikkének 2. §‑a értelmében, amely a 118. cikk alapján a fellebbezési eljárására is alkalmazandó, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az OHIM kérte az L & D költségek viselésére való kötelezését, és ez utóbbi pervesztes lett, ezért kötelezni kell a jelen eljárás költségeinek viselésére.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezést elutasítja.
2) Az L & D SA‑t kötelezi a költségek viselésére.
Aláírások