T‑3/00. és T‑337/04. sz. egyesített ügyek
Athanasios Pitsiorlas
kontra
az Európai Unió Tanácsa és Európai Központi Bank (EKB)
„Dokumentumokhoz való hozzáférés – Bázel-Nyborg megállapodás – Megsemmisítés iránti kereset – Megtámadható aktusok – Indokolás – Jogellenességi kifogás – 93/731/EK határozat – Az Európai Központi Bank eljárási szabályzata – Kártérítési kereset – A Közösség szerződésen kívüli felelőssége intézményeinek jogellenes magatartása miatt – Kár – Okozati összefüggés”
Az ítélet összefoglalása
1. Megsemmisítés iránti kereset – Keresettel megtámadható aktusok – Fogalom – Kötelező joghatásokat kiváltó aktusok
(EK 230. cikk)
2. Tanács – A Tanács dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférés joga – 93/731 határozat
(93/731 tanácsi határozat)
3. Közösségi jog – Elvek – Alapvető jogok – A dokumentumokhoz való nyilvános hozzáférés joga
(EK 110. cikk és EK 255. cikk)
4. Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem
(EK 253. cikk)
5. Kártérítési kereset – A megsemmisítés iránti keresethez képesti önállóság
1. Az, hogy valamely közösségi intézmény – egy benyújtott kérelemre válaszolva – levelet küld a címzettnek, nem elégséges ahhoz, hogy ezt a levelet az EK 230. cikk értelmében vett határozatnak lehessen minősíteni, ezzel biztosítva a megsemmisítés iránti kereset lehetőségét. Csak azok a jogi aktusok vagy határozatok támadhatók meg megsemmisítés iránti keresettel az EK 230. cikk alapján, amelyek a felperes jogi helyzetének egyértelmű megváltoztatásával a felperes érdekeit érintő kötelező jogi hatásokkal járnak.
Mindazonáltal, ha az Európai Központi Bank eljárási szabályzata 23. cikkének (3) bekezdése alapján benyújtott, az iratokhoz való hozzáférés iránti kérelemre válaszolva a kormányzótanács határozata, amely e kérelmet elutasította, csak az arról szóló értesítésben jutott formálisan a felperes tudomására, akkor a felperesnek az értesítést tartalmazó levél megsemmisítése iránti kérelme úgy értelmezendő, hogy az az említett határozat megsemmisítésére irányul, ahogyan arról az említett levélből tudomást szerzett.
(vö. 58., 63., 65. pont)
2. A Tanács dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló 93/731 határozat 1. cikkének szövegéből következik, hogy a Tanács nyilvánvalóan akkor tud helyt adni a hozzáférés iránti kérelemnek, ha az abban kért dokumentumok nemcsak hogy léteznek, hanem azok az intézmény birtokában is vannak.
A közösségi jogi aktusok jogszerűsége vélelmének megfelelően, ha az érintett intézmény ezt állította, azt kell feltételezni, hogy a kért dokumentum nem létezik. E vélelem azonban megdönthető, azt a felperes releváns és egybehangzó bizonyítékok alapján minden eszközzel megcáfolhatja.
(vö. 131., 140. pont)
3. Az alapvető jogok nem jelentenek korlátlan jogosultságot, és korlátozhatók, amennyiben e korlátozások a Közösség által követett közérdekű célok megvalósításához szükségesek, és az így biztosított jogok lényegét nem veszélyeztetik.
A közösségi közigazgatási szervek, ideértve az Európai Központi Bankot (EKB) is, birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférési joggal kapcsolatban, ha az a közösségi jogrend által általános jogelvként védett alapvető jognak tekinthető, annak korlátozását igazolhatják a közérdek vagy valamely magánérdek védelmével összefüggő okok.
Az EKB birtokában lévő dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozásai, többek között annak eljárási szabályzata 23. cikkének (3) bekezdéséből eredően, amely különösen harmincéves titkossági időtartamot ír elő az elnökök bizottságának irattárában őrzött dokumentumok esetében, a Szerződés által az EKB‑ra bízott feladatokhoz kapcsolódnak, amelynek szerzői egyértelműen olyan helyzetbe kívánták hozni az EKB‑t, hogy ezeket a feladatokat független módon láthassa el. Ezt az értelmezést támasztja alá az EK 110. cikk és az EK 255. cikk együttes olvasata, amelynek értelmében az EKB ki van zárva ez utóbbi rendelkezés hatálya alól, és a dokumentumokhoz való hozzáférés tekintetében az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz képest különlegesen kell kezelni.
Ezért a Közösség monetáris politikájához fűződő közérdek védelme jogos indokot jelent a közösségi közigazgatási szervek birtokában lévő dokumentumokhoz való, alapvető jogként elismert hozzáférési jog korlátozására.
(vö. 221–223., 228–229., 231–232. pont)
4. Az EK 253. cikk által megkövetelt indokolást az adott ügy természetéhez kell igazítani, valamint világosan és kétértelműségtől mentesen kell megfogalmazni a jogi aktust kiadó intézmény érvelését, hogy az az érdekeltek számára a meghozott intézkedés indokait megismerhetővé, a hatáskörrel rendelkező bíróság számára pedig a felülvizsgálati jogkört gyakorolhatóvá tegye. Nem követelmény az indokolással szemben, hogy a releváns tény- és jogkérdések minden részletére kitérjen, amennyiben nem csupán szövege, hanem egyben kontextusa, valamint a tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján is eldönthető a kérdés, hogy az indokolás megfelel‑e az említett cikk követelményeinek.
A dokumentumokhoz való hozzáférés iránti kérelemmel megkeresett intézmény határozatának indokolásából ki kell tűnnie, hogy elvégezte azon dokumentumok konkrét vizsgálatát, amelyekhez a hozzáférést kérték. Nem felel meg az említett követelményeknek, és ezért megsemmisítendő az a határozat, amely nem hivatkozik az említett dokumentumokkal kapcsolatos semmilyen szükségszerűségre vagy különös okra, és ebből adódóan semmilyen, még rövid magyarázattal sem szolgál annak igazolására, hogy miért tagadta meg a dokumentumok tartalmának hozzáférhetővé tételét, amelynek alapján megérthető és vizsgálható volna a védelem szükségességének valódisága. A puszta megjelölése azon dokumentumok jellegének, amelyekhez hozzáférést kértek, nem azonos az e dokumentumokban szereplő információk értékelésével.
Továbbá, az indokolást magának a határozatnak kell tartalmaznia, és ha az tartalmaz is indokoláskezdeményt, az indokolást nem lehet első alkalommal, utólagosan az Elsőfokú Bíróság előtt kifejteni és részletezni, rendkívüli körülmények esetét kivéve, amelyek nem állnak fenn olyan esetben, amikor nincsen szó sürgősségről, és az érintett intézmény által elfogadandó aktus egyedi jellegű.
(vö. 261., 263., 267., 269., 278–279. pont)
5. A felelősség megállapítása iránti kereset önálló kereseti forma, amely a keresetek rendszerében saját funkciót tölt be, és sajátos tárgyára figyelemmel meghatározott feltételekkel vehető igénybe. Míg a megsemmisítés iránti kereset és az intézményi mulasztás megállapítása iránti kereset arra irányul, hogy szankcionálja valamely jogilag kötelező erejű aktus jogellenességét vagy az ilyen aktus hiányát, a kártérítési kereset tárgya a valamely közösségi szerv vagy intézmény aktusából vagy jogellenes magatartásából eredő sérelem orvoslása iránti kérelem.
Ha a megsemmisítés iránti kereset benyújtását követően a felperes kártérítési keresetet nyújtott be, amelyből egyértelműen kiderül, hogy az alperes intézmények terhére rótt jogellenes magatartás éppen azoknak a határozatoknak a meghozatalában állt, amelyeknek megsemmisítését a felperes kéri, és e kártérítési kereset keretében, valamint az alperesek jogellenes magatartásának bizonyítása végett részben azonos érvelést fejt ki, mint amelyre a kérdéses aktusok megsemmisítése érdekében hivatkozik, a kereseti formák önállóságának elve megakadályozza a megsemmisítés iránti kereset és a kártérítési kereset keretében hivatkozott valamennyi jogellenességi ok együttes értékelését, mivel az említett kereseteknek helyt adó határozatok eltérő következményekkel járnak. Az eredményes megsemmisítés iránti kereset következményeként a kifogásolt aktus eltűnik a közösségi jogrendből, míg az eredményes kártérítési kereset kizárólag az ezen aktus által okozott kár megtérítését teszi lehetővé, anélkül hogy ez utóbbit automatikusan kiiktatná.
Az ügyeknek az eljárás lefolytatása és az ítélethozatal céljából történő egyesítése az előbbi megállapítást nem kérdőjelezheti meg, tekintve, hogy – mivel az egyesítésről rendelkező végzés nem érinti az abban foglalt ügyek függetlenségét és önálló természetét – bármikor hozható határozat az elkülönítésről.
(vö. 280–281., 283–285. pont)