A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2015. január 28.(*)

„Verseny – Közigazgatási eljárás – A hidrogén‑peroxid és a perborát európai piaca – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat közzététele – Az engedékenységi közlemény alkalmazásával a Bizottságnak szolgáltatott információk bizalmas kezelése iránti kérelem elutasítása – Indokolási kötelezettség – Bizalmas jelleg – Szolgálati titok – Jogos bizalom”

A T‑345/12. sz. ügyben,

az Akzo Nobel NV (székhelye: Amszterdam [Hollandia]),

az Akzo Chemicals Holding AB (székhelye: Nacka [Svédország]),

az Eka Chemicals AB (székhelye: Bohus [Svédország])

(képviselik őket: C. Swaak és R. Wesseling ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Bizottság (képviselik: C. Giolito, M. Kellerbauer és G. Meessen, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

támogatja:

a CDC Hydrogene Peroxide Cartel Damage Claims (CDC Hydrogene Peroxide) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviseli: T. Funke ügyvéd)

beavatkozó,

az Akzo Nobel, az Akzo Nobel Chemicals Holding és az Eka Chemicals által a Bizottság elnökének a meghallgatási tisztviselő egyes versenyjogi eljárásokban meglévő feladatáról és megbízatásáról szóló, 2011. október 13‑i 2011/695/EU határozata 8. cikke értelmében benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmet elutasító 2012. május 24‑i C(2012) 3533 végleges bizottsági határozat (COMP/38.620 – „Hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács),

tagjai: S. Papasavvas elnök, N. J. Forwood (előadó) és E. Bieliūnas bírák,

hivatalvezető: S. Spyropoulos tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. április 9‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        Az Európai Közösségek Bizottsága 2006. május 3‑án elfogadta az Akzo Nobel NV, az Akzo Chemicals Holding AB, az Eka Chemicals AB, a Degussa AG, az Edison SpA, az FMC Corporation, az FMC Foret SA, a Kemira OYJ, a L’Air Liquide SA, a Chemoxal SA, a Snia SpA, a Caffaro Srl, a Solvay SA/NV, a Solvay Solexis SpA, a Total SA, az Elf Aquitaine SA és az Arkema SA vállalkozásokkal szemben az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásról szóló C(2006) 1766 végleges határozatot (COMP/38.620 – „Hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) (a továbbiakban: PHP‑határozat).

2        A PHP‑határozatban a Bizottság megállapította többek között, hogy az Akzo Nobel, az Akzo Chemicals Holding és az Eka Chemicals – a felperesek – a hidrogén‑peroxid és a perborát ágazatában működő tizennégy másik társasággal együtt az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén az EK 81. cikk megsértésében vettek részt. Ezért a felperesekkel szemben a Bizottság egyetemlegesen 25,2 millió euró bírságot szabott ki.

3        A Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságának (a továbbiakban: DG COMP) honlapján 2007‑ben közzétették a PHP‑határozat első nem bizalmas változatát.

4        A Bizottság 2011. november 28‑án a felpereseknek küldött levelében arról tájékoztatta a felpereseket, hogy szándékában áll közzétenni a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatát, amely a bizalmas információk kivételével átveszi az említett határozat teljes tartalmát. Ez alkalommal a Bizottság felhívta a felpereseket, hogy jelöljék meg a PHP‑határozatban azokat az információkat, amelyek bizalmas kezelését szándékoznak kérni.

5        Miután megállapították, hogy a PHP‑határozatnak a Bizottság által közzétenni tervezett részletesebb változata számos olyan információt tartalmaz, amelyeket a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közleményen (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: 2002. évi engedékenységi közlemény) alapuló felhívás keretében szolgáltattak, a felperesek a Bizottságnak küldött 2012. január 9‑i levélben tájékoztatták a Bizottságot, hogy ellenzik a javaslatát azon indokból, hogy a tervezett közzététel súlyosan és helyrehozhatatlanul sértené az érdekeiket. Ezért elsődlegesen azt kérték a Bizottságtól, hogy fontolja meg újra a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatának közzétételére irányuló szándékát, másodlagosan pedig azt, hogy az említett közzétételből hagyjon ki egy sor olyan információt, amelyeket a felperesek bizalmasnak ítéltek.

6        A Bizottság 2012. március 15‑i levelében arról tájékoztatta a felpereseket, hogy helyt ad azon kérelmüknek, hogy a közzétételre szánt új, nem bizalmas változatból törölje mindazon információkat, amelyek közvetlenül vagy közvetetten lehetővé teszik a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltatott információk forrásának azonosítását. A Bizottság ezzel szemben úgy ítélte meg, hogy nem indokolt bizalmas kezelést biztosítani azon egyéb információknak, amelyek bizalmas kezelését a felperesek kérték.

7        A Bizottság elnökének a meghallgatási tisztviselő egyes versenyjogi eljárásokban meglévő feladatáról és megbízatásáról szóló, 2011. október 13‑i 2011/695/EU határozatában (HL L 275., 29. o.; a továbbiakban: a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat) biztosított lehetőséggel élve a felperesek a meghallgatási tisztviselőhöz fordultak annak érdekében, hogy e tisztviselő a közzétételre szánt nem bizalmas változatból zárjon ki minden olyan információt, amelyet a felperesek a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltattak.

 A megtámadott határozat

8        A meghallgatási tisztviselő a 2012. május 24‑i C(2012) 3533 végleges határozatban (a továbbiakban: megtámadott határozat) a Bizottság nevében elutasította a felperesek által benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmeket, következésképpen pedig engedélyezte a felperesek által a Bizottsággal annak érdekében közölt információk közzétételét, hogy a Bizottság engedékenységi programjában részesüljenek.

9        A megtámadott határozatban a meghallgatási tisztviselő mindenekelőtt hangsúlyozta a megbízatásának korlátait, amely megbízatás csak annak vizsgálatát tette lehetővé számára, hogy valamely információt bizalmasnak kell‑e tekinteni, nem pedig azt, hogy orvosolja a felperesek Bizottsággal szembeni jogos elvárásainak állítólagos megsértését.

10      A meghallgatási tisztviselő továbbá megállapította, hogy a felperesek egyedül abból az indokból ellenezték a PHP‑határozat új, részletesebb nem bizalmas változatának közzétételét, hogy e változat a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján szolgáltatott információkat tartalmaz. Márpedig a meghallgatási tisztviselő szerint a Bizottság széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntéséhez, hogy a határozatainak fő tartalmánál többet tegyen közzé. Ráadásul a közigazgatási iratanyagban foglalt dokumentumokra utalások önmagukban nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas információnak.

11      A meghallgatási tisztviselő szerint a felperesek nem bizonyították, hogy súlyos kárt okozhatna nekik azon információk közzététele, amelyeket annak érdekében közöltek a Bizottsággal, hogy a Bizottság részéről engedékenységben részesüljenek. A versenyjog megsértéséért a Bizottság által megbírságolt vállalkozás ahhoz fűződő érdeke, hogy a vele szemben kifogásolt jogsértő magatartás részletei ne kerüljenek nyilvánosságra, mindazonáltal nem méltó semmilyen különleges védelemre. Ezzel kapcsolatban a meghallgatási tisztviselő emlékeztetett arra, hogy a kártérítési keresetek az Európai Unió versenypolitikájának szerves részét képezik, ezért pedig a felperesek nem hivatkozhatnak az ahhoz fűződő jogos érdekre, hogy védelemben részesüljenek azzal szemben, hogy a PHP‑határozat tárgyát képező kartellben való részvételük miatt ilyen kereseteket indítsanak ellenük.

 Az eljárás és a felek kérelmei

12      A Törvényszék Hivatalához 2012. augusztus 3‑án benyújtott keresetlevelükkel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

13      A Törvényszék elnöke a T‑345/12. R. sz., Akzo Nobel és társai kontra Bizottság ügyben 2012. november 16‑án hozott végzésében egyrészt úgy határozott, hogy felfüggeszti a megtámadott határozat végrehajtását, másrészt pedig kötelezte a Bizottságot, hogy tartózkodjék a PHP‑határozat olyan változatának közzétételétől, amely a felpereseket illetően részletesebb, mint a DG COMP honlapján 2007 óta közzétett változat.

14      A Törvényszék Hivatalához 2013. január 10‑én benyújtott beadványában a Bizottság azt kérte, hogy a Törvényszék a jelen ügyet a Törvényszék eljárási szabályzata 55. cikkének 2. §‑a alapján soron kívül bírálja el.

15      A Törvényszék második tanácsának elnöke 2013. június 7‑i végzésében megengedte, hogy a CDC Hydrogene Peroxide Cartel Damage Claims (CDC Hydrogene Peroxide) a Bizottság kérelmeinek támogatása érdekében beavatkozzék a jelen ügybe.

16      Mivel a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, és az előadó bírót a harmadik tanácshoz osztották be, a jelen ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

17      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (harmadik tanács) az eljárás szóbeli szakaszának megnyitása mellett döntött, anélkül hogy a Bizottság soron kívüli elbírálás iránti kérelmének helyt adott volna. Pervezető intézkedések keretében dokumentumok benyújtására is felhívta a felpereseket. A felperesek az előírt határidőn belül benyújtották a kért dokumentumokat.

18      A Törvényszék a 2014. április 9‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

19      A felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        teljes körűen vagy részben semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        arra az esetre, ha a Törvényszék úgy ítélné meg, hogy a megtámadott határozat az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről szóló, 2001. május 30‑i 1049/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendeleten (HL L 145., 43. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 3. kötet, 331. o.) alapuló hozzáférési engedélyt foglal magában, semmisítse meg az ilyen engedélyt tartalmazó határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

20      A tárgyalás során a felperesek a Törvényszék kérdésére adott válaszként jelezték, hogy a második kereseti kérelmüktől elállnak, ami a tárgyalási jegyzőkönyvben rögzítésre került.

21      A Bizottság és a beavatkozó azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet teljes egészében;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

 Az elfogadhatóságról

22      A Bizottság lényegében azt állítja, hogy amennyiben úgy kell tekinteni, hogy az általa 2011. november 28‑án a felpereseknek küldött levél a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának közzétételére irányuló alakszerű határozatot tartalmazott, az említett felperesek a jelen kereset keretében nem vitathatják az ilyen határozat jogszerűségét, mivel az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében megállapított határidőn belül nem kérték annak megsemmisítését.

23      E tekintetben meg kell állapítani, hogy jóllehet kétségkívül igaz, hogy a Bizottság a 2011. november 28‑i levelében arról tájékoztatta a felpereseket, hogy „nemrégiben úgy döntött”, hogy a PHP‑határozat olyan új változatát teszi közzé, amely részletesebb, mint a DG COMP honlapján 2007 óta közzétett változat, ezen eljárási cselekménynek az volt a célja, hogy lehetővé tegye a felperesek számára, hogy az említett levél III. mellékletében nyújtott magyarázatoknak megfelelően kérjék, hogy a Bizottság a rájuk vonatkozó esetleges üzleti titkokat vagy egyéb bizalmas információkat hagyja ki az ilyen közzétételből. Ezért e levél a bizalmas jelleggel kapcsolatos, a jelen jogvita középpontjában álló kérdéseket illetően nem tartalmazta a Bizottság végleges álláspontját.

24      Végeredményben ezzel magyarázható, hogy a Bizottság 2012. március 15‑én a felpereseknek küldött levelében nem állította, hogy a közzétételre vonatkozó, a 2011. november 28‑i levelében állítólag bennefoglalt határozat végleges jellegű lenne, hanem inkább felhívta a felpereseket, hogy amennyiben vitatni kívánják a bizalmas kezelés iránti kérelmeik többségének a DG COMP általi elutasítását, forduljanak a meghallgatási tisztviselőhöz.

25      Meg kell állapítani azt is, hogy a megtámadott határozat elfogadását követően a Bizottság a felperesek kérdésére adott válaszként e‑mailt küldött a felperesek jogi képviselőjének, amelyből kitűnik, hogy az említett határozat képezte a felpereseket illetően e tárgyban hozott egyetlen határozatot, és az a Bizottság végleges álláspontját tükrözte.

26      A fentiekből következik, hogy a kereset elfogadható.

 Az ügy érdeméről

27      A megtámadott határozat megsemmisítése iránti kérelmeik alátámasztása érdekében a felperesek három jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap az indokolási kötelezettség és a felperesek megfelelő ügyintézéshez való jogának megsértésén, a második az EUMSZ 339. cikkből, valamint [az EUMSZ 101. cikkben] és [az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 28. cikkének (2) bekezdéséből eredő bizalmassági kötelezettség megsértésén, a harmadik pedig a felperesek jogos elvárásainak, a jogbiztonság elvének, valamint a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésén alapul.

 Az első, az indokolás elégtelenségére és a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésére alapított jogalapról

28      A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat nincs megfelelően megindokolva, ezért pedig megsérti az EUMSZ 296. cikket, valamint a megfelelő ügyintézéshez való, az Európai Unió alapjogi chartája 41. cikkének (2) bekezdésében biztosított jogot. E tekintetben a felperesek mindenekelőtt előadják, hogy a megtámadott határozat nem teszi lehetővé számukra azon indokok megértését, amelyek alapján a Bizottság elutasította a jogos elvárásaikra alapított, a bizalmas kezelés iránti kérelmeik alátámasztása érdekében előadott érveket. A felperesek továbbá azt állítják, hogy a megtámadott határozat nem válaszol azon érvükre, amely szerint a Bizottság által tervezett közzététel eltér a Bizottság korábbi adminisztratív gyakorlatától. Végül előadják, hogy az indokolás jelen esetben megkövetelt szintje magas, mivel a megtámadott határozat eltér a Bizottság által 2007‑ben kialakított azon megközelítéstől, amely abban állt, hogy a Bizottság a PHP‑határozat olyan nem bizalmas változatát tette közzé, amely nem tartalmazta azokat az információkat, amelyek tekintetében a felperesek bizalmas kezelést kértek.

29      A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat az összefüggéseiben szemlélve megfelelően meg van indokolva.

30      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyedi határozatok indokolására vonatkozó kötelezettség célja az, hogy lehetővé tegye az uniós bíróság számára a határozat jogszerűségére vonatkozó felülvizsgálati jogkörének gyakorlását, valamint hogy az érdekelt részére elégséges tájékoztatással szolgáljon arra vonatkozóan, hogy a határozat megalapozott‑e, vagy tartalmaz‑e esetleg olyan hibát, amely a határozat érvényességét is vitássá teheti; pontosítva ezt azzal, hogy e kötelezettség mértéke az adott aktustól, illetve azoktól a körülményektől függ, amelyek között az elfogadására sor került (a Bíróság 322/81. sz., Nederlandsche Banden‑Industrie‑Michelin kontra Bizottság ügyben 1983. november 9‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 3461. o.] 14. pontja; a Törvényszék T‑49/95. sz., Van Megen Sports kontra Bizottság ügyben 1996. december 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1799. o.] 51. pontja).

31      Így, jóllehet az EUMSZ 296. cikk értelmében a Bizottság köteles feltüntetni azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozat jogi értelemben vett indokolása függ, valamint azokat a megfontolásokat, amelyek a határozat meghozatalára vezették, nem követelmény, hogy az indokolás az összes releváns ténybeli és jogi elemet tartalmazza, mivel azt a kérdést, hogy az indokolás megfelel‑e az e rendelkezésben foglalt követelményeknek, nemcsak a szövegére, hanem a körülményeire, valamint az adott tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére figyelemmel is meg kell vizsgálni (lásd a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a Törvényszék T‑53/12. sz., CF Sharp Shipping Agencies kontra Tanács ügyben 2012. október 26‑án hozott ítéletének 37. pontját). Különösen, valamely sérelmet okozó aktus indokolása akkor megfelelő, ha az érintett előtt ismert olyan összefüggésben hozzák meg, amely lehetővé teszi számára a vele szemben hozott intézkedés jelentőségének megértését (a Törvényszék T‑465/08. sz., Cseh Köztársaság kontra Bizottság ügyben 2011. április 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., II‑1941. o.] 163. pontja).

32      Ezt az indokolási kötelezettséget a versenyszabályok alkalmazására irányuló eljárások keretében bizonyos információk bizalmas kezelése iránti kérelmek tárgyában a meghallgatási tisztviselő által hozandó határozatokat illetően a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének az e cikk (3) bekezdésével együtt értelmezett (2) bekezdése ülteti át a gyakorlatba.

33      A jelen ügyben mind a felperesek által a DG COMP‑nak küldött 2011. december 8‑i és 2012. január 9‑i levélből, mind pedig a meghallgatási tisztviselőnek az általuk küldött 2012. április 10‑i levélből kitűnik, hogy a felperesek a közigazgatási eljárás során azt állították, hogy sértené a jogos elvárásaikat a PHP‑határozat olyan információkat tartalmazó változatának közzététele, amelyeket a felperesek annak érdekében közöltek önként, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény előnyeiben részesüljenek. Ezenkívül ugyanezen levelekből kitűnik, hogy a felperesek azt állították, hogy az ilyen közzététel eltérne a Bizottság korábbi adminisztratív gyakorlatától, amely abban állt, hogy a vállalkozások által az engedékenységi program keretében vele közölt információkat harmadik személyek számára nem tette hozzáférhetővé.

34      Ezzel kapcsolatban meg kell állapítani, hogy ha a meghallgatási tisztviselő nem adott konkrét érdemi választ az egyes említett érvekre, ez annak érdekében történt, hogy – mint ez lényegében kiderül a Törvényszék T‑341/12. sz., Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben a mai napon(1) hozott ítéletének 42–44. és 58. pontjából – tiszteletben tartsa azon megbízatás korlátait, amelyet a Bizottság elnöke a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke értelmében ruházott rá.

35      Ugyanakkor a megtámadott határozatot olyan közigazgatási eljárás eredményeként hozták, amelynek során a Bizottságnak választ kellett adnia a tervezett közzététellel szemben a felperesek által felhozott azon elvi kifogásokra, amelyek kívül estek a meghallgatási tisztviselő hatáskörén.

36      E körülmények között, valamint a felperesek hatékony bírói jogvédelmének biztosítása érdekében a megtámadott határozatot az elfogadásához vezető összefüggésekre tekintettel kell vizsgálni, következésképpen pedig meg kell állapítani, hogy e határozat hallgatólagosan ugyan, de szükségképpen magában foglalja a Bizottság által a tervezett közzétételt illetően kialakított, a DG COMP útján kifejezésre juttatott állásfoglalásokat, amennyiben ezek az állásfoglalások olyan vetületekre vonatkoznak, amelyek nem tartoznak a meghallgatási tisztviselő megbízatása körébe.

37      Márpedig a megtámadott határozat ekként vizsgálva lehetővé teszi a felpereseknek azon ténybeli és jogi elemek megértését, amelyektől a jogi értelemben vett indokolása függ.

38      Így először is, a Bizottság a 2011. november 28‑án a felpereseknek küldött levelében az átláthatóság célkitűzésére hivatkozással indokolta azt a szándékát, hogy közzétegye a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatát. Másfelől a 2011. december 20‑án a felpereseknek küldött levelében a Bizottság lényegében azt állította, hogy a tervezett közzétételt az 1049/2001 rendelet alapján benyújtott, a PHP‑határozat bizalmas változatához való hozzáférés iránti kérelem mércéjével kellett vizsgálni.

39      Másodszor, jóllehet kétségkívül igaz, hogy a meghallgatási tisztviselő a felperesek jogos elvárásai esetleges megsértésének vizsgálatát illetően a hatáskörének hiányát állapította meg abból az indokból, hogy az ilyen vizsgálat meghaladná a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikke értelmében őt megillető megbízatás korlátait, a Bizottság a DG COMP által 2012. március 15‑én a felpereseknek küldött levélben ugyanakkor kifejezetten válaszolt a felperesek azon érvére, amely szerint a vitatott közzététel megsértené a jogos elvárásaikat.

40      Az említett levélből ugyanis lényegében kitűnik, hogy a Bizottság a vitatott közzététellel szemben emelt elvi kifogások elemzése keretében úgy ítélte meg, hogy egyensúlyba kell hoznia többek között a vizsgálati tevékenységei céljainak védelmét – amelyre vonatkozik az átláthatóság elve alól az 1049/2001 rendelet 4. cikke (2) bekezdésének harmadik francia bekezdésében meghatározott kivétel – a felek jogos érdekeivel. A Bizottság másfelől megjegyezte, hogy valamely dokumentum nem részesül védelemben önmagában amiatt, hogy azt engedékenység iránti kérelem keretében közölték, továbbá hogy a tervezett közzététel nem járt a vizsgálati tevékenységei céljainak sérelmével. A Bizottság ezenkívül hangsúlyozta, hogy a jelen ügyben figyelembe kell venni a 1049/2001 rendelet 4. cikkének (7) bekezdését, amelynek értelmében a dokumentumokhoz való hozzáférés joga alóli, az e cikk első három bekezdésében meghatározott kivételek kizárólag arra az időszakra érvényesek, amelynek során az azokban biztosított védelem a dokumentum tartalma alapján indokolt. A Bizottság ebből azt vezette le, hogy a vitatott közzététel nem eredményezi a felperesek jogos bizalmának megsértését.

41      Harmadszor, a megtámadott határozat a felperesek által benyújtott, bizalmas kezelés iránti kérelmek elutasításának alátámasztása érdekében több körülményt említ. A meghallgatási tisztviselő e határozatban elöljáróban hangsúlyozta, hogy a közigazgatási iratanyagban foglalt dokumentumokra való hivatkozások önmagukban nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas jellegű információknak. A bizalmas kezelés iránti kérelmek elutasítását ezt követően egyrészt a Bizottságot annak kapcsán megillető széles körű mérlegelési mozgástérrel indokolta, hogy az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján az általa hozott határozatok fő tartalmánál többet tegyen közzé; másrészt azzal a körülménnyel, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy esetükben súlyos kár kockázatával járna azon információk közzététele, amelyeket a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján közöltek a Bizottsággal; harmadrészt pedig azzal, hogy még ha feltételezzük is, hogy e kockázat fennáll, az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy nem méltó védelemre a felperesek ahhoz fűződő érdeke, hogy a jogsértésben való részvételük részletei ne kerüljenek nyilvánosságra.

42      Az előző pontban tett megállapítások alapján el kell utasítani a felperesek azon érvét is, amely szerint a megtámadott határozat nem fejti ki, hogy a jelen ügyben mi indokolja a Bizottság korábbi adminisztratív gyakorlatától való eltérést. Még ha ugyanis bizonyítottnak is feltételezzük a felperesek által hivatkozott korábbi adminisztratív gyakorlatot, a megtámadott határozat az elfogadásának összefüggéseiben vizsgálva elegendő olyan adattal szolgál, amelyek lehetővé teszik a felperesek számára azon indokok megértését, amelyek alapján a Bizottság úgy döntött, hogy a jelen ügyben eltér e gyakorlattól.

43      Végül hatástalanként el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint az indokolás jelen esetben megkövetelt szintje a szokásosnál magasabb, mivel a megtámadott határozat a Bizottság által korábban bizalmasnak ítélt információk közzétételét engedi meg. Ugyanis, még ha feltételezzük is, hogy az indokolási kötelezettség ilyen magasabb szintre emelése indokolt, akkor is meg kellene állapítani, hogy – figyelembe véve mind a felperesek által a 2012. április 10‑i levelükben a meghallgatási tisztviselő elé terjesztett érvek jellegét, mind pedig a megtámadott határozat elfogadásának a felperesek előtt ismert összefüggéseit – az említett határozat kellően világosan és pontosan kifejti azokat az indokokat, amelyek alapján a vitatott információkat a továbbiakban nem tekinti bizalmasnak.

44      Következésképpen nem lehet helyt adni a felperesek azon állításának, amely szerint a megtámadott határozatnak elégtelen az indokolása. Ráadásul, mivel a felperesek nem fejtették ki, hogy a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésére alapított kifogásuk mennyiben különbözik a megtámadott határozat elégtelen indokolását sérelmező érvelésüktől, az említett kifogásnak szintén nem lehet helyt adni. Ebből következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.

 A második, az EUMSZ 339. cikkből, valamint az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdéséből eredő bizalmassági kötelezettség megsértésére alapított jogalapról

45      A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat megsérti az EUMSZ 339. cikk és az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése alapján a Bizottságot terhelő bizalmassági kötelezettséget. Az ítélkezési gyakorlatból ugyanis szerintük az következik, hogy a vállalkozások által a Bizottsággal önként közölt információkat védelemnek kell megilletnie a nyilvánosságra hozatallal szemben. Márpedig azokat az információkat, amelyeknek a felperesek a jelen ügyben bizalmas kezelését kérték, a felperesek önként közölték a Bizottsággal annak érdekében, hogy a 2002. évi engedékenységi program előnyeiben részesüljenek.

46      E tekintetben a felperesek ezenkívül utalnak az 1/2003 rendelet 30. cikkére, amelynek értelmében a Bizottságnak a határozatai közzététele során tekintetbe kell vennie a vállalkozások ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy üzleti titkaikat megőrizzék, valamint a Bizottság által az [EK 81. cikk] és [az EK 82. cikk] alapján folytatott eljárásokról szóló, 2004. április 7‑i 773/2004/EK bizottsági rendelet (HL L 123., 18. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 3. kötet, 81. o.) 16. cikkének (1) bekezdésére, amelynek értelmében a Bizottság az üzleti titkokat és egyéb bizalmas információkat nem közli, és hozzáférhetővé sem teszi.

47      A felperesek azt is előadják, hogy a 2002. évi engedékenységi közlemény alapján általuk közölt információk a szolgálati titok körébe tartoznak.

48      Így az említett közlemény többek között a 29., 32. és 33. pontjában rendelkezik az engedékenység iránti kérelmekben foglalt információk bizalmas kezeléséről. Az ezen információknak biztosított védelmet megerősíti a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2006. C 298., 17. o., a továbbiakban: 2006. évi engedékenységi közlemény) 6. pontja. Ráadásul a felperesek szerint figyelembe kell venni azt, hogy ezeket az információkat hivatalosan közölték a Bizottsággal, továbbá hogy ezeket az információkat csak korlátozott számú személy ismeri, valamint hogy a nyilvánosságra hozataluk súlyos kárt okozna a felpereseknek, mivel az ellenük indított kártérítési keresetek keretében jelentős hátrányba hozná őket a PHP‑határozat azon egyéb címzettjeihez képest, amelyek nem működtek együtt a Bizottsággal. Ezen okokból az említett információk bizalmas jellegét – a szűk értelemben vett érzékeny kereskedelmi információkkal ellentétben – nem érintheti az idő múlása. Másfelől védelemre méltó a felperesek ahhoz fűződő érdeke, hogy az említett információkat ne hozzák nyilvánosságra, mivel ezen információk bizalmas kezelése alapvető feltételét képezi a Bizottság engedékenységi programja megfelelő működésének, következésképpen pedig az uniós kartelljog hatékonyságának.

49      A felperesek ennek keretében vitatják a Bizottság azon megközelítését, amely abban áll, hogy csak az engedékenység iránti kérelmek keretében közölt dokumentumokat, illetve az engedékenységet kérelmezők által tett nyilatkozatokat részesíti védelemben, kizárva abból azokat az információkat, amelyeket e dokumentumok és nyilatkozatok tartalmaznak. A felperesek szerint e megközelítés megsérti a szolgálati titok védelméhez való, az EUMSZ 339. cikkben biztosított alapvető jogot. A tárgyaláson a felperesek hozzátették, hogy a részletesebb nem bizalmas változat Bizottság által tervezett közzététele azzal járna, hogy megkerülnék az intézmények dokumentumaihoz történő hozzáféréshez való jog alóli, az 1049/2001 rendeletben szabályozott kivételeket, valamint a kartellügyekben a vizsgálati iratanyagokhoz való hozzáférésre vonatkozó, az 1/2003 rendeletben foglalt különleges szabályokat.

50      Végül a felperesek szerint a PHP‑határozat nem bizalmas változatának 2007‑ben történő közzététele már megfelel annak a célkitűzésnek, hogy a közvélemény általános tájékoztatást kapjon az említett határozat alapjául szolgáló indokokról. A PHP‑változat nem bizalmas, teljesebb körű változatának közzétételével a Bizottság valójában a beavatkozó által a Landgericht Dortmund (a dortmundi [Németország] területi bíróság) előtt történő kártérítési keresetindítást kívánja megkönnyíteni. E tekintetben a megtámadott határozat a Bizottság kartellügyekre vonatkozó közzétételi politikájának olyan általánosabb változását tükrözi, amelynek az a rendeltetése, hogy segítséget nyújtson azoknak a személyeknek, akik a versenyjog ilyen típusú megsértésének résztvevői ellen kártérítési kereseteket indítanak. Az irányadó jogi háttér reformjának hiányában viszont nem indokolt a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának közzétételére irányuló döntés. Az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése ugyanis megtiltja a vizsgálat keretében beszerzett információknak a vizsgálattól idegen célokra történő felhasználását, ezáltal pedig a Bizottság vizsgálataival érintett vállalkozások érdekeit védi az ilyen információk polgári perek keretében történő felhasználásától. A felperesek a tárgyaláson még lényegében hozzátették, hogy a kartell esetleges károsultjainak ahhoz fűződő érdeke, hogy a kartell lefolyásáról pontos információkat szerezzenek, mindazonáltal megfelelő védelmet nyer a nemzeti bíróságokat megillető azon lehetőség révén, hogy kérjék a Bizottságtól, hogy közöljön velük ilyen információkat.

51      A Bizottság és a beavatkozó vitatja ezt az érvelést.

52      E tekintetben a Törvényszék elöljáróban megállapítja, hogy a felperesek esetében a 2002. évi és a 2006. évi engedékenységi közlemény, valamint a Bizottság korábbi gyakorlata folytán állítólag kialakult jogos bizalom megsértésére vonatkozó, a második jogalap alátámasztása érdekében felhozott érvek lényegében keverednek a harmadik jogalap alátámasztása érdekében kifejtett érvelés egy részével. Ezért a Törvényszék az említett érveket ennek keretében vizsgálja meg.

53      Ezt követően emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 339. cikk értelmében az Unió intézményeinek tagjai, a bizottságok tagjai, valamint az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai szolgálati jogviszonyuk megszűnését követően sem fedhetik fel a szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat, így különösen a vállalkozásokra, az ezek üzleti kapcsolataira vagy költségösszetevőire vonatkozó információkat.

54      Az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése szerint ugyanezen rendelet 12. és 15. cikk sérelme nélkül, a Bizottság által a vizsgálatainak lefolytatása során az e rendelet 17–22. cikke értelmében gyűjtött információkat csak arra a célra lehet felhasználni, amelyre beszerezték azokat. Az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése – amely az említett rendelet alkalmazásának területén az EUMSZ 339. cikkben megállapított magatartási szabályt egészíti ki – többek között akként rendelkezik, hogy a Bizottság és a tagállami versenyhatóságok közötti együttműködés, valamint a kifogásközlés címzettjeinek biztosított azon lehetőség sérelme nélkül, hogy a vizsgálat iratanyagába betekinthessenek, a Bizottság és az említett versenyhatóságok, ezek tisztviselői, alkalmazottai és az e hatóságok felügyelete alatt dolgozó egyéb személyek, valamint a tagállamok egyéb hatóságainak tisztviselői és köztisztviselői nem tárhatják fel az e rendelet alapján általuk szerzett vagy közöttük kicserélt olyan jellegű információkat, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

55      Továbbá az 1/2003 rendelet 30. cikkének (1) bekezdése értelmében a Bizottság többek között azokat a határozatokat teszi közzé, amelyekkel bírságot szab ki az uniós kartelljog megsértéséért általa felelősségre vont vállalkozásokra vagy vállalkozások társulásaira. E rendelet 30. cikkének (2) bekezdése szerint a közzététel során a Bizottság megadja a felek nevét és a határozat fő tartalmát, ideértve a kiszabott szankciókat, viszont tekintetbe veszi a vállalkozások ahhoz fűződő jogos érdekét, hogy üzleti titkaikat megőrizzék.

56      A 773/2004 rendelet 16. cikkének (1) bekezdése pedig lényegében akként rendelkezik, hogy a Bizottság nem közli és nem teszi hozzáférhetővé a vizsgálat iratanyagában foglalt információkat – a dokumentumokat is beleértve –, amennyiben azok bármely személy üzleti titkait vagy más bizalmas információit tartalmazzák.

57      Végül a meghallgatási tisztviselő feladatáról és megbízatásáról szóló határozat 8. cikkének (1) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„(1)      Amennyiben a Bizottság olyan információt szándékozik nyilvánosságra hozni, amely bármely vállalkozás vagy személy üzleti titkának vagy egyéb bizalmas információjának minősülhet, a [DG COMP] írásban tájékoztatja az utóbbiakat erről a szándékáról és annak indokairól. Meg kell határozni egy olyan határidőt, amelyen belül az érintett vállalkozás vagy személy előterjesztheti az írásbeli észrevételeit.

(2)      Ha az érintett vállalkozás vagy személy ellenzi az információk nyilvánosságra hozatalát, a meghallgatási tisztviselő elé terjesztheti az ügyet. Ha a meghallgatási tisztviselő megállapítása szerint az információk nyilvánosságra hozhatók, mivel nem minősülnek üzleti titoknak vagy egyéb bizalmas információnak, illetve nyomós érdek fűződik a nyilvánosságra hozatalhoz, erről a megállapításról indokolt határozatban értesíteni kell az érintett vállalkozást vagy személyt. A határozat meghatározza azt az időpontot, amelyet követően az információt nyilvánosságra hozzák. Az értesítés és a nyilvánosságra hozatal között legalább egy hétnek kell eltelnie.

(3)      Az (1) és (2) bekezdés értelemszerűen vonatkozik az információnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététel útján történő nyilvánosságra hozatalára is.”

58      A jelen ügyben a felperesek nem vitatják, hogy részt vettek a PHP‑határozat elfogadásához vezető kartellben. Ezzel szemben azt állítják, hogy a vitatott információk bizalmas jellege önmagában abból ered, hogy ezeket az információkat az engedékenységi program keretében önként közölték a Bizottsággal, ezáltal pedig a tervezett közzététel veszélyeztetheti a Bizottság vizsgálati tevékenységei céljainak védelmét.

59      Mivel a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információk köre túlmutat a vállalkozások üzleti titkain (lásd ebben az értelemben a Bíróság 145/83. sz., Adams kontra Bizottság ügyben 1985. november 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1985., 3539. o.] 34. pontját, valamint a Törvényszék T‑198/03. sz., Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben 2006. május 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1429. o.] 29. pontját), a harmadik jogalap megalapozottsága vizsgálatának sérelme nélkül el kell dönteni, hogy vajon az információk – mint azt a felperesek állítják – védelemben részesülhetnek‑e önmagában azon az alapon, hogy azokat egy vállalkozás önként közölte a Bizottsággal annak érdekében, hogy az engedékenységi program előnyeiben részesüljön.

60      Az EUSZ 1. cikk második bekezdése szerint az Európai Unióban a döntéseket a lehető legnyilvánosabban hozzák meg. Ez az elv az EUMSZ 15. cikkre utal, amely bizonyos feltételek mellett jogot biztosít a polgárok számára az intézmények irataiba való betekintéshez. Ezen elvnek megfelelően, valamint olyan rendelkezések hiányában, amelyek kifejezetten elrendelik vagy megtiltják a közzétételt, főszabálynak minősül az intézmények azon lehetősége, hogy az általuk elfogadott jogi aktusokat közzétegyék, amely főszabályhoz képest kivételek léteznek annyiban, amennyiben az uniós jog – különösen a szolgálati titoktartási kötelezettség betartását biztosító rendelkezések révén – tiltja e jogi aktusok vagy az azokban foglalt egyes információk nyilvánosságra hozatalát (lásd analógia útján a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 69. pontját).

61      Sem az EUMSZ 339. cikk, sem pedig az1/2003 rendelet nem határozza meg kifejezetten, hogy az üzleti titkokon kívül mi tartozik a szolgálati titok körébe. Márpedig az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdéséből nem vezethető le, hogy – azon információk kivételével, amelyek közzététele a rendelet 30. cikke alapján kötelező – a rendelet alkalmazása során szerzett valamennyi információ esetében erről lenne szó. Az EUMSZ 339. cikkhez hasonlóan ugyanis az 1/2003 rendelet 28. cikke, amely az elsődleges jog e rendelkezését egészíti ki és hajtja végre a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok terén, kizárólag azon információk nyilvánosságra hozatalát tiltja, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak (lásd analógia útján a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 70. pontját).

62      Ezenkívül igaz, hogy a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 75. pontja, valamint a T‑474/04. sz., Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben 2007. október 12‑én hozott ítélet (EBHT 2007., II‑4225. o.) 64. pontja szerint, amennyiben bizonyos információk bizalmas jellege a dokumentumokhoz történő hozzáféréshez való jog alóli, az 1049/2001 rendelet 4. cikkében szabályozott kivétel révén védelemben részesül, e védelem releváns annak mérlegelése szempontjából, hogy a Bizottság tiszteletben tartotta‑e azt a tilalmat, amelyet az 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése azon információk nyilvánosságra hozatalát illetően ír elő vele szemben, amelyek a jellegüknél fogva szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

63      Ugyanakkor a Bíróság a fenti ítéletek kihirdetését követően az 1049/2001 rendelet 4. cikkét akként értelmezte, hogy e tekintetben az intézmények megtehetik, hogy a dokumentumok bizonyos kategóriáira alkalmazandó általános vélelmekre alapítsák az álláspontjukat, mivel az azonos természetű dokumentumok hozzáférhetővé tételére irányuló kérelmek esetében hasonló általános megfontolások alkalmazhatók. Ez az értelmezés irányadó, amikor az eljárásra vonatkozó szabályozás is szigorú szabályokat ír elő az ilyen eljárás keretében megszerzett vagy keletkezett információk kezelésére vonatkozóan (a Bíróság C‑404/10. P. sz., Bizottság kontra Éditions Odile Jacob ügyben 2012. június 28‑án hozott ítéletének 108., 116. és 118. pontja). Márpedig éppen ez a helyzet az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdését és 28. cikkét, valamint a 773/2004 rendelet 6., 8., 15. és 16. cikkét illetően, amelyek megszorítóan rendelkeznek az EUMSZ 101. cikk alkalmazására vonatkozó eljárás iratanyagában szereplő dokumentumok felhasználásáról (a Bíróság C‑365/12. P. sz., Bizottság kontra EnBW Energie Baden‑Württemberg ügyben 2014. február 27‑én hozott ítéletének 86. pontja). Ebben az összefüggésben az 1/2003 rendelet 30. cikkét a lényegétől fosztaná meg az 1049/2001 rendelet 4. cikkének oly módon történő figyelembevétele, amely megtiltaná a Bizottságnak bármely olyan információ közzétételét, amelynek tekintetében ez utóbbi rendelkezés alapján, általános vélelemre hivatkozva jogosult lenne megtagadni a hozzáférést. Az ilyen értelmezésnek ugyanis az lenne a hatása, hogy még a határozata fő tartalma közzétételének lehetőségétől is megfosztaná a Bizottságot, mivel e fő tartalomnak szükségképpen a vizsgálat iratanyagából kell következnie. Másrészt az ilyen értelmezés azzal a gyakorlati hatással is járna, hogy a bizalmas kezelést illetően az ilyen kezelés kérelmezőjére háruló bizonyítási terhet megfordítaná, mivel elegendő lenne, hogy e kérelmező arra az általános vélelemre hivatkozzék, amelyre az intézmények a fent ismertetett feltételek mellett hivatkozhatnak, továbbá ez az értelmezés ténylegesen annak bizonyítására kötelezné a Bizottságot, hogy a vitatott információ belefoglalható a határozatának közzétett változatába.

64      Márpedig, ellentétben azzal, amit a felperesek lényegében állítanak, az uniós versenyjog megsértésére vonatkozó információknak az említett jogsértést szankcionáló határozatnak az 1/2003 rendelet 30. cikkén alapuló közzététele útján történő nyilvánosságra hozatala főszabály szerint nem keverhető össze a harmadik személyeknek a Bizottság ilyen jogsértésre vonatkozó vizsgálati iratanyagában szereplő dokumentumokhoz való hozzáférésével. Így, amennyiben a jelen ügyben sor kerülne a jogsértést megvalósító tényállásra vonatkozó azon információk közzétételére, amelyek a PHP‑határozat 2007‑ben közzétett nem bizalmas változatában nem szerepeltek, ez nem járna azzal az eredménnyel, hogy harmadik személyeknek kiadnák a felperesek által a Bizottsághoz benyújtott engedékenység iránti kérelmeket, továbbá a felperesek által az engedékenységi program címén tett szóbeli nyilatkozatokat tartalmazó jegyzőkönyveket, sőt azokat a dokumentumokat, amelyeket a felperesek a vizsgálat során önként nyújtottak be a Bizottsághoz.

65      Ezen elvek mentén kell megvizsgálni azt a három együttes feltételt, amelyeknek teljesülniük kell ahhoz, hogy az információk jellegüknél fogva a szolgálati titoktartási kötelezettség alá essenek, ezáltal pedig védelemben részesüljenek a nyilvánosságra hozatallal szemben, vagyis: egyrészt ezen információkat csak a személyek szűk köre ismerje, másrészt a nyilvánosságra hozataluk alkalmas legyen arra, hogy súlyos kárt okozzon az információt nyújtóknak vagy harmadik személyeknek, harmadrészt pedig azok az érdekek, amelyek az információ nyilvánosságra hozatala révén sérülhetnek, objektíve védelemre méltók legyenek (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja, valamint a fenti 62. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

66      A Bizottság azt állítja, hogy az első feltétel a jelen ügyben nem teljesül abból az indokból, hogy a felperesek által a vizsgálat során részére továbbított információk szerepeltek abban az iratanyagban, amelyhez a PHP‑határozat címzettjei hozzáférhettek.

67      Ezt az érvelést el kell utasítani. E tekintetben ugyanis azt a védelmet, amelyben a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információkat kell részesíteni a versenyszabályok alkalmazása során meghallgatáshoz való joggal rendelkező személyekkel, vállalkozásokkal vagy vállalkozások társulásaival szemben, meg kell különböztetni attól a védelemtől, amelyben az ilyen információkat a nagy nyilvánossággal szemben kell részesíteni (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 29. pontja; lásd továbbá analógia útján a Bíróság elnökhelyettesének C‑278/13. P.(R). sz., Bizottság kontra Pilkington Group ügyben 2013. szeptember 10‑én hozott végzésének 56. és 57. pontját).

68      Így az intézmények tisztviselőinek és más alkalmazottainak arra vonatkozó kötelezettsége, hogy ne hozzák nyilvánosságra a birtokukban lévő, szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartozó információkat – e kötelezettséget az EUMSZ 339. cikk nyilvánítja ki, és a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok terén a 1/2003 rendelet 28. cikkének (2) bekezdése hajtja végre – enyhébb azon személyekkel szemben, akik részére az említett rendelet 27. cikkének (2) bekezdése jogot biztosít a meghallgatáshoz. A Bizottság az ilyen személyekkel közölhet bizonyos, szolgálati titoktartási kötelezettség alá eső információkat, amennyiben e közlés a vizsgálat megfelelő lefolytatásához szükséges. Ugyanakkor ilyen körülmények között úgy kell tekinteni, hogy ezeket az információkat csak a személyek szűk köre ismeri.

69      A fentiekből következik, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdésében foglalt, a Bizottság vizsgálatával érintett felek közigazgatási iratanyaghoz való hozzáférésnek jogával kapcsolatos szabály nem jár az olyan információk általános nyilvánosságra hozatalával szembeni védelem sérelmével, amelyeket a vizsgálat során közöltek a Bizottsággal, és amelyek a szolgálati titoktartási kötelezettség alá tartoznak.

70      A második feltételt illetően a felperesek azt állítják, hogy az általuk az engedékenységi program címén a Bizottsággal közölt információk nyilvánosságra hozatala súlyos kárt okozna nekik, mivel az ellenük indított kártérítési keresetek keretében jelentős hátrányba hozná őket a PHP‑határozat olyan egyéb címzettjeihez képest, amelyek nem működtek együtt a Bizottsággal. Ráadásul a felperesek szerint az ilyen nyilvánosságra hozatal a közérdeket is sérthetné, mivel a vállalkozásokat elrettentheti attól, hogy a jövőben jelentsék az EK 81. cikk megsértéseit.

71      A Bizottság ezzel ellenétes álláspontot képvisel, azt állítva, hogy a vitatott információk nyilvánosságra hozatala nem okozhatna jelentős kárt a felpereseknek, mivel a polgári jogi kereseteket illetően az állítólag kedvezőtlenebb helyzetük csak az uniós versenyszabályok megsértésében való részvételük jogos következménye.

72      Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a Bizottság e kifogása kizárólag arra vonatkozik, hogy jogos‑e a felperesek ahhoz fűződő érdeke, hogy a vitatott információk bizalmas jellege védelemben részesüljön, ami az alábbi 79–89. pontban vizsgált harmadik feltétel fő kérdése, nem pedig arra, hogy objektíven vizsgálva súlyos‑e az a kár, amely abban az esetben érheti a felpereseket, ha ezeket az információkat a nyilvánosság tudomására hozzák.

73      Márpedig e tekintetben kétségtelen, hogy azok a vitatott információk, amelyek közzététele a jogvita kimenetelétől függ, lényegében az EK 81. cikknek a Bizottság által a PHP‑határozatban szankcionált megsértését képező tényállási elemek ismertetéséből állnak.

74      Így, jóllehet a Bizottság kétségkívül nem kifejezetten akként indokolta a megtámadott határozatot, hogy a nemzeti bíróságok előtt történő kártérítési keresetindítás megkönnyítését szolgáló célra utalt volna, az iratanyagból mégis kitűnik, hogy a PHP‑határozat részletesebb nem bizalmas változatának – e határozaton belül különösen a kartell működését ismertető résznek – a Bizottság által tervezett közzététele prima facie lehetővé teheti a versenyjog e határozatban megállapított megsértésével magukat megkárosítottnak ítélő vállalkozások érdekeit képviselő beavatkozónak, hogy a Landgericht Dortmund előtt általa indított kártérítési kereset keretében könnyebben bizonyítsa a felperesek, valamint az e jogsértésben részt vevő többi vállalkozás polgári jogi felelősségét, adott esetben pedig e felelősség terjedelmét.

75      Az említett változat ugyanis részletesen feltárja azokat az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételeket, illetve versenyellenes megállapodásokat, amelyekben a felperesek részt vettek, megemlítve többek között az e kapcsolatfelvételekkel vagy megállapodásokkal érintett termékek neveit, az alkalmazott árakra vonatkozó számszerű adatokat, valamint a résztvevők által az árakat és a piaci részesedések felosztását illetően követett célkitűzéseket. Az ilyen információk alkalmasak arra, hogy az olyan természetes vagy jogi személyek számára, amelyek – hasonlóan azon vállalkozásokhoz, amelyek érdekeit a beavatkozó képviseli – az EK 81. cikknek a PHP‑határozatban szankcionált megsértésével megkárosítottnak ítélik magukat, megkönnyítsék a káraik, valamint az említett jogsértés és az állítólagos kár közötti okozati összefüggés bizonyítását.

76      Másfelől meg kell állapítani, hogy a beavatkozó által a beavatkozási beadványában és a tárgyaláson e tekintetben szolgáltatott magyarázatokon kívül a Bizottság a beadványaiban hangsúlyozta, hogy az EK 81. cikkben foglalt tilalom magánszférában történő alkalmazását elősegíti a nem bizalmas új változatnak a Bizottság által tervezett közzététele.

77      Következésképpen, anélkül hogy az okfejtés e szakaszában állást kellene foglalni abban a kérdésben, hogy vajon a vitatott információk közzététele, mint azt a felperesek állítják, a kártérítési keresetek keretében hátrányos helyzetbe hozná‑e őket azon többi vállalkozáshoz képest, amelyek részt vettek a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben, viszont nem tanúsítottak a felperesekével azonos együttműködési hajlandóságot, bizonyítottnak kell tekinteni, hogy okozhat a felpereseknek súlyos kárt azon információk nyilvánosságra hozatala, amelyek bizalmas kezelését kérték.

78      A fenti 65. pontban felidézett második feltétel tehát a jelen esetben teljesül.

79      Végül a harmadik feltételt illetően emlékeztetni kell arra, hogy e feltétel magában foglalja, hogy valamely információ bizalmas jellegének megítélése a nyilvánosságra hozatallal szembenálló jogos érdekeknek az intézmények tevékenységeinek lehető legnyilvánosabb folytatásához fűződő közérdekkel való egyensúlyba hozását igényli (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 71. pontja, valamint a fenti 62. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 65. pontja).

80      E tekintetben, mindenekelőtt a felperesek azon érvét illetően, amely szerint a tervezett közzététel azon megnövekedett kockázatnak tenné ki őket, hogy a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben való részvételük folytán többek között a beavatkozó által ellenük indított polgári jogi keresetek keretében elmarasztalják őket, mindjárt az elején meg kell állapítani, hogy a versenyjog megsértése miatt a Bizottság által megbírságolt vállalkozás ahhoz fűződő érdeke, hogy a terhére rótt jogsértő magatartás részleteit ne hozzák nyilvánosságra, főszabály szerint nem méltó semmilyen sajátos védelemre, tekintettel a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekére, hogy a lehető legrészletesebben megismerje a Bizottság valamennyi intézkedésének az indokait, továbbá a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekére, hogy megtudják, melyek a joghátránnyal sújtható magatartások, valamint a jogsértéssel megkárosított személyek azon érdekére, hogy tudomást szerezzenek a részletekről annak érdekében, hogy adott esetben érvényesíthessék jogaikat a szankcionált vállalkozásokkal szemben, valamint figyelemmel e vállalkozás azon lehetőségére, hogy e határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezheti (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 78. pontja, valamint a fenti 62. pontban hivatkozott Pergan Hilfsstoffe für industrielle Prozesse kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja; lásd analógia útján az EFTA Bíróság E‑14/11. sz., DB Schenker kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben 2012. december 21‑én hozott ítéletének [Report of the EFTA Court, 1178. o.] 189. pontját).

81      A fentiekből következik, hogy a felperesek nem ellenezhetik megalapozottan a PHP‑határozatban szankcionált jogsértésben való részvételüket részletesen feltáró információk Bizottság általi közzétételét abból az indokból, hogy az ilyen közzététel azon megnövekedett kockázatnak teszi ki őket, hogy a polgári jogi felelősség szempontjából vállalniuk kell az említett jogsértésben való részvételük következményeit.

82      Ugyanakkor a harmadik jogalaptól függetlenül a felperesek lényegében azt állítják, hogy a megtámadott határozat, azáltal hogy a vállalkozásokat elrettenti az uniós versenyjog általuk ismert megsértéseinek jelentésétől, valamint az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében a Bizottsággal való együttműködéstől, árthat a kartellek területén az uniós jog megsértése elleni küzdelemre irányuló politika hatékonyságának. Márpedig ez az érdek a felperesek szerint védelemre méltó, mivel az engedékenységi programnak lényegi hatása van a kartellek területén az uniós jog átfogó hatékonyságára. A felperesek ebben az összefüggésben lényegében hozzáteszik, hogy mivel a közzétenni tervezett információk erősebben érintik őket, mint azokat az egyéb vállalkozásokat, amelyek nem kértek engedékenységet, e közzététel a nemzeti bíróságok előtti eljárások keretében aránytalanul hátrányos helyzetbe hozza őket, ami veszélyezteti az engedékenységi program hatékonyságát.

83      E tekintetben meg kell állapítani egyrészt, hogy az engedékenységi programok hatékonyságát befolyásolhatja az engedékenységi eljárásra vonatkozó dokumentumoknak a kártérítési keresetet indítani szándékozó személyekkel történő közlése, még akkor is, ha a nemzeti versenyhatóságok vagy a Bizottság az engedékenységet kérelmező részére teljes vagy részleges mentességet biztosítanak azon bírság alól, amelyet kiszabhattak volna (lásd analógia útján a Bíróság C‑360/09. sz. Pfleiderer‑ügyben 2011. június 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2011., I‑5161. o.] 26. pontját). A versenyjog megsértésében részt vevő személy ugyanis e közlés eshetőségével szembesülve elrettenhet attól, hogy éljen az ilyen engedékenységi programok által nyújtott lehetőséggel, tekintettel különösen arra, hogy az ennek keretében a Bizottsággal közölt dokumentumok vagy a Bizottságnál tett nyilatkozatok saját magára nézve terhelőek lehetnek.

84      Másrészt, a verseny korlátozására vagy torzítására alkalmas megállapodással vagy magatartással okozott károk megtérítéséhez való jog jelentősen hozzájárulhat az Unión belüli hatékony verseny fenntartásához (lásd a Bíróság C‑199/11. sz., Otis és társai ügyben 2012. november 6‑án hozott ítéletének 42. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), ezáltal pedig közérdekű célkitűzés megvalósítását segíti elő (lásd ebben az értelemben, analógia útján, a fenti 80. pontban hivatkozott DB Schenker kontra EFTA Felügyeleti Hatóság ügyben hozott ítélet 132. pontját).

85      A Bíróság – amelyhez a versenyjog megsértésével magukat megkárosítottnak ítélő vállalkozásoknak a nemzeti versenyhatóságok birtokában lévő vizsgálati iratanyagokhoz való hozzáférés iránti kérelmeivel kapcsolatos jogviták keretében kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárás során intéztek kérdést – ezen elvek alkalmazásával hívta fel az e jogviták tárgyában eljáró nemzeti bíróságokat arra, hogy az engedékenységet kérelmezők által önként szolgáltatott információk közlését igazoló érdekeket hozzák egyensúlyba ezen információk védelmével (a Bíróság fenti 83. pontban hivatkozott Pfleiderer‑ügyben hozott ítéletének 30. pontja, valamint a C‑536/11. sz., Donau Chemie és társai ügyben 2013. június 6‑án hozott ítéletének 30. és 31. pontja).

86      A jelen ügyben mérlegelni kell ezen ítélkezési gyakorlat alkalmazási körét.

87      Mint az a fenti 64. pontból kitűnik, a jelen ügy tárgya nem valamely versenyügyben folytatott eljárásra vonatkozó dokumentumokhoz való hozzáférés megtagadásának vitatása, ami a fenti 83. pontban hivatkozott Pfleiderer‑ügyben hozott ítélet, valamint a fenti 85. pontban hivatkozott Donau Chemie és társai ügyben hozott ítélet alapjául szolgáló eljárás lényegi kérdése volt, hanem az olyan dokumentumokban vagy nyilatkozatokban foglalt bizonyos információknak a Bizottság által tervezett közzététele, amelyeket a felperesek az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként terjesztettek elé.

88      A jelen ügyben a felperesek annak általános kijelentésére szorítkoznak, hogy a Bizottság vizsgálati tevékenységeinek célját veszélyeztetné azon információk közzététele, amelyeket a felperesek a vizsgálat során önként közöltek a Bizottsággal abban a reményben, hogy az engedékenységi program előnyeiben részesülnek.

89      E feltételek mellett meg kell állapítani, hogy még ha a fenti állítást igaznak is feltételezzük, ebből az állításból nem lehet olyan jogi előírás létezésére következtetni, amelyet a Bizottság megsértett volna önmagában amiatt, hogy az engedékenység keretében szolgáltatott információk tervezett közzététele a jövőbeli vizsgálatok tekintetében kihatással lehet az említett program végrehajtására. Ezenkívül e konkrét érv magában foglalja a nyilvánosság ahhoz fűződő érdekét, hogy a lehető legrészletesebben megismerje a Bizottság valamennyi intézkedésének az indokait, továbbá a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekét, hogy megtudják, melyek a joghátránnyal sújtható magatartások, végül pedig a Bizottság ahhoz fűződő érdekét, hogy megóvja az engedékenységi programjának hatékony érvényesülését. Márpedig e különleges érdekek nem a felperesek saját érdekei, olyannyira, hogy egyedül a Bizottság feladata, hogy a jelen ügy körülményei között egyensúlyba hozza egyrészt az engedékenységi program hatékonyságát, másrészt pedig a nyilvánosság és a gazdasági szereplők ahhoz fűződő érdekét, hogy megismerjék a Bizottság határozatának tartalmát, és a jogaik védelme érdekében eljárjanak.

90      E következtetést nem vonhatja kétségbe a felperesek azon érve, amelynek lényege, hogy azon információk, amelyeknek bizalmas kezelését kérték, a PHP‑határozat rendelkező részének megértése szempontjából nem lényegesek, ezért pedig nem tartoznak azon közzétételi kötelezettség alá, amely az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdése alapján terheli a Bizottságot. Anélkül ugyanis, hogy egyáltalán mérlegelni kellene, hogy ez így van‑e, elegendő megállapítani, hogy – tekintettel a fenti 80. pontban tett megállapításra – e rendelkezésnek nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja).

91      Hasonlóképp nem fogadható el a felperesek által a 773/2004 rendelet 16. cikkének (1) bekezdésére alapított érv, mivel a felperesek – mint ez az eddigi megfontolásokból kitűnik – nem bizonyították, hogy azok az információk, amelyeknek a jelen ügyben a bizalmas kezelését kérték, akár üzleti titkoknak, akár pedig egyéb bizalmas információknak minősülnének.

92      E körülmények között hatástalanként el kell utasítani a felperesek azon érvét is, amely szerint a vitatott információk bizalmas jellegét nem érinti az idő múlása.

93      Ami a felperesek által a Bíróság C‑67/91. sz., Asociación Española de Banca Privada és társai ügyben 1992. július 16‑án hozott ítéletére (EBHT 1992., I‑4785. o.) vonatkozóan megfogalmazott hivatkozást illeti, annak a jelen ügyben nincs jelentősége, mivel az említett ügy egy meghatározó jelentőségű kérdésben eltér a jelen ügytől.

94      Anélkül ugyanis, hogy egyáltalán emlékeztetni kellene [az EK 81. cikk] és [az EK 82. cikk] végrehajtásáról szóló 17. (első) tanácsi rendelet (HL 1962. 13., 204. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 3. o.) 20. cikkének (1) bekezdése és az e rendelet helyébe lépő 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdése között fennálló különbségekre, elegendő megállapítani, hogy a hivatkozott ítélet arra vonatkozott, hogy a nemzeti hatóságok bizonyítékként felhasználhatják‑e a Bizottság által a vállalkozásoktól beszerzett azon információkat, amelyeket nem említett a Bizottságnak a versenyjog megsértését szankcionáló, a 17. rendelet 21. cikkében megállapított feltételeknek megfelelően közzétett határozata, a Bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy az ilyen felhasználás tilos, mivel idegen attól az indoktól, amelynek alapján a Bizottság az ilyen információkat beszerezte (a fenti 93. pontban hivatkozott Asociación Española de Banca Privada és társai ügyben hozott ítélet 35–38. és 47–54. pontja).

95      Ezzel szemben, mint az a fenti 34. pontban hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170–175. pontjából kitűnik, amennyiben a Bizottság közzéteszi az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján az általa hozott határozatok olyan nem bizalmas változatát, amely a vállalkozások által az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében a Bizottsággal önként közölt információkat tartalmaz, ez nem tekinthető idegennek attól az indoktól, amelynek alapján a Bizottság az említett információkat beszerezte.

96      Ebből következik, hogy a második jogalap nem megalapozott, és azt el kell utasítani.

 A harmadik, a felperesek jogos bizalmának, valamint a jogbiztonság elvének és a megfelelő ügyintézés elvének a megsértésére alapított jogalapról

97      A felperesek azt állítják, hogy a megtámadott határozat, azáltal hogy engedélyezi a PHP‑határozat olyan információkat tartalmazó nem bizalmas változatának közzétételét, amelyeket a felperesek az engedékenységi program címén önként nyújtottak be a Bizottsághoz, figyelmen kívül hagyja a jogos elvárásaikat, így pedig megsérti a jogbiztonság elvét, valamint a megfelelő ügyintézéshez való, az alapjogi charta 41. cikkében biztosított jogot.

98      A felperesek e tekintetben mindenekelőtt azt állítják, hogy a 2002. évi és a 2006. évi engedékenységi közleményből eredően konkrét ígéretek keletkeztek velük szemben azon információk bizalmas jellegének megóvását illetően, amelyeket az engedékenység iránti kérelmeik keretében közöltek a Bizottsággal. Ezek az ígéretek nem csupán e közlemények szövegéből, különösen azon utalásból származnak, amely szerint az engedékenységet kérelmezőket elrettentheti az együttműködéstől, ha a polgári jogi kereseteket illetően kedvezőtlenebb helyzetbe kerülnek azon vállalkozásoknál, amelyek nem működnek együtt, hanem a Bizottság korábbi gyakorlatából is. A felperesek hangsúlyozzák, hogy a Bizottság csak nagyon mostanában módosította az engedékenységi programja keretében a vállalkozások által önként elé terjesztett nyilatkozatok és dokumentumok védelmével kapcsolatos politikáját.

99      A felperesek másfelől vitatják a Bizottság azon érvét, amely szerint a Bizottságnak mostanáig nem volt gyakorlata, hogy helyt adjon az olyan információkra vonatkozó bizalmas kezelés iránti kérelmeknek, amelyeket az engedékenységi programja keretében önként közöltek vele. A felperesek e tekintetben hivatkoznak a Bizottság több olyan korábbi határozatára, amelyek az EK 81. cikk megsértéséért bírságokat szabtak ki. Jóllehet a felperesek kétségkívül elismerik, hogy voltak olyan esetek, amelyekben anélkül került sor az EK 81. cikk megsértéseit megállapító határozatok közzétételére, hogy az engedékenység címén a Bizottság elé tárt információkat törölték volna, nem zárható ki, hogy ez abból ered, hogy azok a vállalkozások, amelyek az említett információkat közölték, nem kérték azok bizalmas kezelését.

100    A felperesek szerint az ő jogos bizalmuk azon körülményből is ered, hogy a Bizottság 2007‑ben már közzétette a PHP‑határozat nem bizalmas változatát, továbbá hogy e változatot nem ideiglenesként tüntette fel, valamint hogy a közzétételre vonatkozó szabályok nem rendelkeznek az említett határozat részletesebb nem bizalmas változata közzétételének lehetőségéről. A jelen ügy ez utóbbi szempontból különbözik azon többi ügytől, amelyekben a Bizottság – a bizalmas jelleggel kapcsolatos kérdések végleges rendezésére várva – az EK 81. cikk megsértéseit megállapító határozatok ideiglenes nem bizalmas változatát tette közzé.

101    A Bizottság és a beavatkozó vitatja ezt az érvelést.

102    E tekintetben elöljáróban hangsúlyozni kell, hogy a fenti 34–36. pontban levezetett okfejtésnek megfelelően a megtámadott határozatot az elfogadásához vezető közigazgatási eljárás összefüggéseiben kell vizsgálni, ezért pedig az említett határozat magában foglalja a Bizottság által a tervezett közzétételt illetően kialakított állásfoglalásokat, amennyiben ezek az állásfoglalások olyan vetületekre vonatkoznak, amelyek nem tartoznak a meghallgatási tisztviselő megbízatása körébe.

103    Ebből következik, hogy önmagában az a körülmény, hogy a meghallgatási tisztviselő nem rendelkezett hatáskörrel arra, hogy a felperesek által a jogos bizalom és a jogbiztonság elvének megsértésére alapított érvekről állást foglaljon, nem jár az uniós bíróság azon hatáskörének sérelmével, hogy a jelen kereset keretében elbírálja ezeket az érveket (lásd analógia útján a fenti 34. pontban hivatkozott Evonik Degussa kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 133. pontját).

104    Az ügy érdemét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság a 2002. évi és a 2006. évi engedékenységi közleményben foglaltakhoz hasonló magatartási szabályok elfogadásával és közzétételével, mikor is kijelenti, hogy ezentúl e szabályokat fogja alkalmazni az általuk érintett esetekre, korlátozza magát mérlegelési jogköre gyakorlásában, és nem térhet el e szabályoktól, anélkül hogy ne tenné ki magát adott esetben felelősségre vonásnak az általános jogelvek – mint az egyenlő bánásmód vagy a bizalomvédelem elve – megsértése címén (lásd ebben az értelemben, analógia útján, a Bíróság C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P.–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., I‑5425. o.] 211. pontját; a Törvényszék T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 71. pontját).

105    Ezenkívül állandó ítélkezési gyakorlat, hogy a bizalomvédelem elvére való hivatkozás joga minden jogalanyt megillet, akiben valamely uniós intézmény – konkrét ígéretet téve neki – megalapozott várakozásokat kelt (a Bíróság 265/85. sz., Van den Bergh en Jurgens és Van Dijk Food Products [Lopik] kontra EGK ügyben 1987. március 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1987., I‑1155. o.] 44. pontja, valamint a C‑527/08. P. sz., Kahla Thüringen Porzellan kontra Bizottság ügyben 2010. december 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑12917. o.] 63. pontja).

106    A jelen ügyben először is el kell utasítani a felperesek azon érvét, amely szerint a 2002. évi, vagy akár a 2006. évi engedékenységi közleményből levezethető annak bármilyen körülmények között fennálló tilalma, hogy a Bizottság nyilvánosságra hozza az engedékenység iránti kérelmekben vagy az engedékenységi program alapján tett nyilatkozatokban foglalt információkat.

107    A 2002. évi engedékenységi közlemény 32. és 33. pontjából kétségkívül kitűnik, hogy „a Bizottsághoz [e címen] intézett bármely írásos nyilatkozat[ot] […] nyilvánosságra hozni vagy más célokra használni, mint az [EK 81. cikk] végrehajtása, nem szabad”, továbbá hogy „[a] Bizottság úgy ítéli meg, hogy azoknak a dokumentumoknak a bármely időpontbeli nyilvánosságra hozatala, amelyeket [az engedékenység iránti kérelem keretében] kap, általában ellentétes lenne a helyszíni vizsgálatok és vizsgálati tevékenységek céljának az 1049/2001/EK […] rendelet 4. cikkének (2) bekezdése szerinti védelmével”. Kétségtelen az is, hogy a Bizottság a 2006. évi engedékenységi közleményében – amelyet azon időszakot követően fogadott el, amelynek során a felperesek együttműködtek a PHP‑határozat elfogadásához vezető vizsgálatban – kimondta egyrészt azt, hogy a bizonyos vállalkozások által annak érdekében tett kezdeményezéseket illetően, hogy önként a Bizottság elé tárják, amit valamely kartellről vagy az e kartellben általuk játszott szerepről tudnak, „nemkívánatos, hogy [e kezdeményezéseket] elriasszák a polgári jogvita keretében hozott, az iratok felmutatására kötelező végzések” (a (6) pont), másrészt pedig azt, hogy „[m]ás résztvevők, mint például a panaszosok nem kapnak hozzáférést [az engedékenység címén tett] nyilatkozatokhoz” (a (33) pont).

108    Ugyanakkor, mint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza, e különböző kötelezettségvállalások csak azon dokumentumok nyilvánosságra hozatalára vonatkoznak, amelyeket az engedékenységi program előnyeiben részesülni kívánó vállalkozások önként nyújtottak be hozzá, valamint az ugyanezen vállalkozások által ennek kapcsán tett nyilatkozatokra. Másfelől különösen e kötelezettségvállalások fényében kell értelmezni a Bizottságnak a beadványaiban hivatkozott azon határozatát, amelyben az EnBW Energie Baden‑Württemberg AG‑vel szemben megtagadta a COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügyben folytatott eljárásra vonatkozó közigazgatási iratanyagban szereplő összes dokumentumhoz való hozzáférést.

109    E kötelezettségek ráadásul megvilágítják a Bizottság azon döntésének alapjául szolgáló indokot is, hogy a PHP‑határozat közzétenni tervezett részletesebb nem bizalmas változatából töröljön minden olyan információt, amely lehetővé teheti azon információk forrásának közvetlen vagy közvetett azonosítását, amelyeket a felperesek az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében közöltek vele.

110    Másodszor, meg kell állapítani, hogy a fenti 106–109. pontban kifejezésre juttatott elhatárolásnak nem mondanak ellent a Bizottság által tett azon nyilatkozatok vagy állásfoglalások, amelyekre a felperesek hivatkoznak.

111    Így mindenekelőtt a jelen ügyben nincs jelentősége a DG COMP főigazgatója által 2011 októberében az Amerikai Egyesült Államok egyik magas rangú bírósági tisztviselőjének küldött levél azon szövegrészének, amelyben az szerepel, hogy „[a] Bizottság állandó gyakorlata az, hogy a vállalkozások által kifejezetten az engedékenységi program keretében történő benyújtás érdekében tett nyilatkozatok a vizsgálat előtt és után is védelmet élveznek a nyilvánosságra hozatallal szemben”. Mint azt ugyanis a Bizottság helyesen megjegyzi, e szövegrész a Bizottság azon szándékának kifejezésére szorítkozik, hogy a vállalkozások által az engedékenységi program keretében tett nyilatkozatokat védelemben részesítse a nyilvánosságra hozatallal szemben. Ezzel szemben e szövegrészből nem vezethető le, hogy a DG COMP főigazgatója a Bizottság olyan politikájának létezésére utalt volna, amely garantálja az engedékenységi programban való részvételt kérelmező vállalkozás által önként közölt bármilyen információ bizalmas jellegét, különösen a Bizottság által az 1/2003 rendelet 23. cikke alapján hozott határozatok közzététele keretében.

112    Hasonló okfejtés vonatkozik a Bizottság által a High Court of Justice (England & Wales) (legfelsőbb bíróság [Anglia és Wales], Egyesült Királyság) előtt amicus curiae minőségben 2011 novemberében tett nyilatkozatoknak a felperes által idézett szövegrészeire is, mivel a Bizottság e szövegekben megelégedett azzal, hogy emlékeztessen „[a]zon állandó politikájára, [amely szerint] a vállalkozások által kifejezetten az engedékenységi program keretében történő benyújtás érdekében tett nyilatkozatok a vizsgálat előtt és után is védelmet élveznek a nyilvánosságra hozatallal szemben”.

113    Továbbá, ami az európai versenyhatóságok hálózatának 2012. május 23‑án tartott ülésére tett utalást illeti, a felperesek annak kijelentésére szorítkoznak, hogy ezen az ülésen hangsúlyozták, hogy az uniós versenyszabályok hatékony végrehajtása szempontjából maguk az engedékenység iránti kérelmek, nem pedig elvi szinten az azokban foglalt információk nyilvánosságra hozatallal szembeni védelmének van alapvető jelentősége.

114    Ami a Törvényszék T‑344/08. sz., EnBW Energie Baden‑Württemberg kontra Bizottság ügyben 2012. május 22‑én hozott ítéletének és a Bíróság fenti 62. pontban hivatkozott Bizottság kontra EnBW Energie Baden‑Württemberg ügyben hozott ítéletének, valamint a Törvényszék T‑437/08. sz., CDC Hydrogene Peroxide kontra Bizottság ügyben 2011. december 15‑én hozott ítéletének (EBHT 2011., I‑8251. o.) meghozatalához vezető eljárásban a Bizottság által képviselt álláspontra vonatkozóan a felperesek által tett utalásokat illeti, azoknak a jelen ügyben nincs jelentőségük, mivel – mint azt a Bizottság helyesen hangsúlyozza – ezen ügyeknek vagy az EK 81. cikk megsértésére vonatkozó vizsgálat iratanyagához való hozzáférést megtagadó határozat, vagy pedig az ilyen jogsértésre vonatkozó vizsgálat iratanyaga tartalomjegyzékéhez való hozzáférést megtagadó határozat volt a tárgya. Ebből következik, hogy a Bizottság által ennek keretében képviselt álláspont a felperesek esetében nem keletkeztethetett jogos elvárást arra, hogy a Bizottság tartózkodni fog attól, hogy a nyilvánosság tudomására hozzon bármi olyan információt, amelyet a felperesek a vizsgálat során az engedékenységi program előnyeiben való részesülés érdekében önként közöltek vele.

115    A felperesek végül azt állítják, hogy az Antitrust Modernization Commission‑hez (A kartellekre és az erőfölénnyel való visszaélésre vonatkozó joganyag korszerűsítésének bizottsága, Egyesült Államok) 2006 áprilisában benyújtott beadványában a Bizottság megjegyezte, hogy „a vizsgálat során önként szolgáltatott információk nyilvánosságra hozatala annak kockázatával jár, hogy súlyosan sérül a Bizottság és a többi hatóság által a versenyjog kikényszerítése érdekében tett intézkedések hatékonysága”.

116    Ugyanakkor, jóllehet e nyilatkozat kétségkívül az engedékenység iránti kérelmek keretében a Bizottsággal közölt információkra, nem pedig magukra az engedékenység iránti kérelmekre vagy az ilyen kérelmek kapcsán tett nyilatkozatokra vonatkozik, ez nem változtat azon, hogy az említett nyilatkozat e szempontból egyedi eset, tekintettel a fenti 111–114. pontban tett megállapításokra.

117    A Bizottság végeredményben helyesen hangsúlyozza a jelen ügyben tervezetthez hasonló közzététel, valamint a valamely harmadik állam – mint például az Egyesült Államok – versenyjoga megsértésének üldözésére és szankcionálására hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt folyamatban lévő eljárásokkal összefüggésben engedékenység címén beszerzett információk nyilvánosságra hozatala közötti különbséget. Mint azt ugyanis a fenti 95. pont már hangsúlyozta, az ilyen információknak az 1/2003 rendelet 30. cikke szerinti közzététel útján történő nyilvánosságra hozatala nem tartozik olyan felhasználás körébe, amelynek célja eltérne az említett információk ugyanezen rendelet 28. cikkének (1) bekezdése alapján történő beszerzésének céljaitól, vagyis az uniós versenyjog megsértéseinek üldözésétől és szankcionálásától. Ezzel szemben a Bizottság, anélkül hogy e kérdésben önellentmondásba keveredett volna, megállapíthatta, hogy az 1/2003 rendelet 28. cikkének (1) bekezdésében foglalt szabály akadályát képezhette az engedékenység iránti kérelmek vagy azok kapcsán a Bizottság előtt tett nyilatkozatok harmadik államok hatóságai részére történő kiadásának, azon esetleges együttműködési kötelezettségek sérelme nélkül, amelyek az Unió nemzetközi kötelezettségvállalásai értelmében terhelték a Bizottságot.

118    Harmadszor, meg kell vizsgálni a felperesek azon érvét, amely szerint az ő jogos bizalmuk megsértése a Bizottság azon korábbi gyakorlatából is ered, amely abban állt, hogy nem hozza nyilvánosságra azokat az információkat, amelyeket a vállalkozások az engedékenység iránti kérelmek kapcsán önként közöltek vele, és amelyeknek az említett vállalkozások a bizalmas kezelését kérték. A felperesek szerint e gyakorlatot szemlélteti a PHP‑határozat 2007‑ben közzétett nem bizalmas változata, amely a felperesek által előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeket tükrözi, és amelyet a Bizottság – az uniós versenyjog megsértéseit szankcionáló határozatok egyéb közzétett változataitól eltérően – nem minősített ideiglenesnek.

119    E tekintetben meg kell állapítani, hogy még ha az ilyen gyakorlatot bizonyítottnak is feltételezzük, ez a felperesek esetében nem keletkeztethetett jogos bizalmat arra vonatkozóan, hogy a Bizottság e gyakorlatot a jövőben nem fogja megváltoztatni.

120    Jóllehet ugyanis a bizalomvédelem elve az uniós jog egyik alapvető elve, a gazdasági szereplők nem bízhatnak joggal az olyan helyzet fennmaradásában, amelyet az uniós intézmények mérlegelési jogkörük keretein belül módosíthatnak (a Bíróság 245/81. sz. Edeka‑ügyben 1982. július 15‑én hozott ítéletének [EBHT 1982., 2745. o.] 27. pontja; lásd a Törvényszék T‑29/05. sz., Deltafina kontra Bizottság ügyben 2010. szeptember 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., II‑4077. o.] 426. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

121    A jelen ügyben a második jogalap fenti vizsgálatából kitűnik, hogy azok az információk, amelyek közzétételét a felperesek ellenzik, a közigazgatási eljárás során és a jelen bírósági eljárás keretében általuk előadott érvelés alapján nem tekinthetők jellegüknél fogva bizalmasaknak.

122    Márpedig a Bizottság széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik annak eldöntéséhez, hogy az ilyen információkat közzétegye‑e, vagy sem. Figyelembe véve ugyanis a fenti 60. és 61. pontban felidézett elveket, az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdését akként kell értelmezni, hogy az a Bizottságra háruló közzétételi kötelezettséget csupán az érintett feleknek, valamint az e rendelkezés (1) bekezdésében hivatkozott határozatok fő tartalmának megemlítésére korlátozza a Bizottság azon feladatának megkönnyítése érdekében, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot e határozatok létezéséről és tartalmáról, figyelembe véve különösen az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzététellel járó nyelvi kötöttségeket. Ezzel szemben e rendelkezés nem korlátozza a Bizottság azon lehetőségét, hogy amennyiben célszerűnek ítéli és a forrásai lehetővé teszik, közzétegye – az üzleti titkok és egyéb bizalmas információk védelmének sérelme nélkül – a határozatainak teljes szövegét vagy legalább azok nagyon részletes változatát (lásd analógia útján a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontját).

123    Jóllehet tehát a Bizottságot olyan általános kötelezettség terheli, hogy határozatainak kizárólag a nem bizalmas változatát teheti közzé, e kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében nem szükséges úgy értelmezni az 1/2003 rendelet 30. cikkének (2) bekezdését, hogy az az említett rendelet 7–10., 23. és 24. cikke alapján hozott határozatok címzettjeinek sajátos jogorvoslati jogot biztosít azon információknak a Hivatalos Lapban (és adott esetben az intézmény internetes honlapján) való bizottsági közzétételével szemben, amelyek ugyan nem bizalmasak, de nem is „lényegesek” a határozatok rendelkező részének megértéséhez (lásd analógia útján a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 77. pontját). Így az 1/2003 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja).

124    Ezért e mérlegelési mozgástérből az következik, hogy a fenti 120. pontban felidézett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a felpereseknek – még ha bizonyítottnak is feltételezzük az általuk hivatkozott korábbi közigazgatási gyakorlatot – nem keletkezhetett semmilyen jogos bizalma e gyakorlat fennmaradását illetően.

125    E következtetés a jelen ügyben annál is inkább irányadó, hogy a kartellügyekben az uniós jog megsértésével kapcsolatos részletes információk közzététele megkönnyítheti az ilyen jogsértésért felelős vállalkozások polgári jogi felelősségének megállapítását, ezáltal pedig megerősítheti az uniós jog magánjogi jogviszonyokban történő alkalmazását. E tekintetben figyelembe kell venni azt is, hogy a Bizottság a 2002. évi engedékenységi közleményének 31. pontjában, valamint a 2006. évi engedékenységi közleményének (39) pontjában hangsúlyozta, hogy „[a]z a tény, hogy biztosított a bírság alóli mentesség vagy a bírság csökkentése, nem védi meg a vállalkozást az [EK 81. cikk] megsértésében való részvételéből eredő polgári jogi következményektől”.

126    Nem lehet helyt adni a felperesek azon érvének sem, amely szerint az arra vonatkozó jogos bizalmuk, hogy a Bizottság nem hozza nyilvánosságra a vizsgálat során önként közölt információkat, a PHP‑határozat első nem bizalmas változatának 2007‑ben történő azon közzétételéből ered, amelynek során figyelembe vették a felperesek által előterjesztett bizalmas kezelés iránti kérelmeket.

127    Kétségtelen, hogy a Bizottság a PHP‑határozat ezen első, 2007‑ben közzétett nem bizalmas változatát kifejezetten nem minősítette ideiglenesnek.

128    Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy ebben az időben a Törvényszék a 17. rendelet 21. cikkének (2) bekezdését – amely lényegében megfelel az 1/2003 rendelet 30. cikke (2) bekezdésének – akként értelmezte, hogy e rendelkezéseknek nem célja a Bizottság azon lehetőségének korlátozása, hogy önként közzétegye a határozatának a szükséges minimumnál teljesebb változatát, és abba belefoglaljon olyan információkat is, amelyek közzététele nem kötelező, amennyiben az ilyen információk nyilvánosságra hozatala nem összeegyeztethetetlen a szolgálati titok védelmével (a fenti 59. pontban hivatkozott Bank Austria Creditanstalt kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 79. pontja). Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy önmagában az a körülmény, hogy a Bizottság 2007‑ben közzétette a PHP‑határozat első nem bizalmas változatát, és azt nem minősítette ideiglenesnek, a fenti 105. pontban felidézett ítélkezési gyakorlat értelmében nem nyújthatott semmilyen konkrét ígéretet a felpereseknek arra vonatkozóan, hogy a Bizottság később nem fogja közzétenni az említett határozat új, részletesebb nem bizalmas változatát.

129    Másfelől, mivel a felperesek nem terjesztettek elő semmilyen bizonyítékot, amely alátámaszthatná, hogy a Bizottság velük szemben kifejezetten kötelezettséget vállalt arra, hogy nem teszi közzé a PHP‑határozat olyan nem bizalmas változatát, amely több információt tartalmaz, mint a DG COMP honlapján 2007 szeptemberében közzétett változat, önmagában e közzétételre nem támaszkodhatnak annak érdekében, hogy abból erre vonatkozó jogos bizalmat vezessenek le.

130    Végül a jogbiztonság elve, valamint a megfelelő ügyintézéshez való jog megsértésére alapított kifogásokat szintén el kell utasítani, mivel a felperesek által azok alátámasztása érdekében előadott okfejtés lényegében összekeveredik a jogos bizalom elvének megsértésére alapított kifogás alátámasztása érdekében előadott okfejtéssel.

131    A fentiekből következően a harmadik jogalap nem megalapozott, ezért azt, valamint a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

132    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a szerint a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

133    Mivel a felperesek pervesztesek lettek, a Bizottság és a beavatkozó kérelmének megfelelően kötelezni kell őket a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (harmadik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az Akzo Nobel NV‑t, az Akzo Chemicals Holding AB‑t és az Eka Chemicals AB‑t kötelezi a költségek viselésére, ideértve az ideiglenes intézkedés iránti eljárásban felmerült költségeket is.

Papasavvas Forwood Bieliūnas

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. január 28‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.

1 –            Pontosítandó.