A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2011. június 16.*(1)

„Verseny – Kartellek – Hidrogén-peroxid és nátrium-perborát – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértés időtartama – A «megállapodás» és az «összehangolt magatartás» fogalma – Iratbetekintés – Bírságok – Engedékenységi közlemény – Egyenlő bánásmód – Jogos bizalom – Indokolási kötelezettség”

A T‑186/06. sz. ügyben,

a Solvay SA (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: O. W. Brouwer és D. Mes ügyvédek, M. O’Regan és A. Villette solicitors, később: O. W. Brouwer és A. Stoffer ügyvédek, M. O’Regan és A. Villette)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviseli kezdetben: F. Arbault, később: V. Di Bucci és Bottka V., meghatalmazotti minőségben, segítőjük: M. Gray barrister)

alperes ellen

egyrészt a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2006. május 3‑án hozott C (2006) 1766 végleges bizottsági határozat (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) részleges megsemmisítésére, másrészt a felperessel szemben kiszabott bírság mellőzésére vagy csökkentésére irányuló kereset tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács),

tagjai: V. Vadapalas, elnökként eljárva (előadó), A. Dittrich és L. Truchot bírák,

hivatalvezető: J. Palacio González főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. március 3‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

1        A felperes Solvay SA egy belga jog szerint létrejött társaság, amely a tényállás megvalósulása idején többek között hidrogén‑peroxidot (a továbbiakban: HP) és nátrium‑perborátot (a továbbiakban: NP) gyártott.

2        2002. május 7‑én a felperes 100%‑os irányítást szerzett az Ausimont SpA társaság (jelenleg Solvay Solexis SpA) felett, amely a tényállás megvalósulása idején a Montedison SpA (jelenleg Edison SpA) 100%‑os irányítása alatt állt.

3        2002 novemberében a Degussa AG tájékoztatta az Európai Közösségek Bizottságát, hogy a HP és az NP piacán kartell áll fenn, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. oldal, a továbbiakban: engedékenységi közlemény) alkalmazását kérte.

4        A Degussa tárgyi bizonyítékokat nyújtott a Bizottság részére, amelyek alapján az utóbbi 2003. március 25‑én és 26‑án helyszíni vizsgálatokat folytathatott három vállalkozás – köztük a felperes – helyiségeiben.

5        A vizsgálatokat követően több vállalkozás – többek között különösen az EKA Chemicals AB (a továbbiakban: EKA Chemicals), az Arkema SA (korábban Atofina SA), valamint a felperes – kérte az engedékenységi közlemény alkalmazását, és átadta a Bizottságnak a szóban forgó kartellre vonatkozó bizonyítékokat.

6        2005. január 26‑án a Bizottság kifogásközlést küldött a felperesnek és az érintett vállalkozásoknak.

7        2005. április 29‑én és június 27‑én a felperes kérelmezte egyrészt a többi érintett vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszok nem bizalmas változataiba való betekintést, másrészt a Degussa által szolgáltatott iratok közül egyes bizalmas iratokba való betekintést.

8        A Bizottság 2005. május 4‑i és július 20‑i levelével egyrészt elutasította a kifogásközlésekre adott válaszokhoz való betekintést, másrészt részben hozzáférhetővé tette a Degussa által szolgáltatott iratokat.

9        Az érintett vállalkozások 2005. június 28‑án és 29‑én megtartott meghallgatását követően a Bizottság a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.620 „HP és perborát”‑ügy) 2006. május 3‑án meghozta a C (2006) 1766 végleges határozatot az Akzo Nobel NV‑vel, az Akzo Nobel Chemicals Holding AB‑val, az EKA Chemicals‑szal, a Degussával, az Edisonnal, az FMC Corp.‑pal, az FMC Foret SA‑val, a Kemira Oyj‑jal, az Air Liquide SA‑val, a Chemoxal SA‑val, a SNIA SpA‑val, a Caffaro Srl‑lel, a felperessel, a Solvay Solexisszel, a Total SA‑val, az Elf Aquitaine SA‑val és az Arkemával szemben (a továbbiakban: a megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2006. december 13‑án tették közzé (HL L 353., 54. o.). A felperes a megtámadott határozatot a Bizottság 2006. május 8‑i levelével kapta kézhez.

 A megtámadott határozat

10      A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy annak címzettjei egységesen és folyamatosan megsértették a[z EK 81. cikket] és az EGT‑megállapodás 53. cikkét a HP és származéka, az NP tekintetében, az EGT teljes területére kiterjedően (a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése).

11      A megállapított jogsértés abból állt, hogy a versenytársak kereskedelmileg fontos és titkos piaci és/vagy vállalati információkat cseréltek ki, korlátozták és/vagy ellenőrizték a termelést, valamint a potenciális és tényleges kapacitást, elosztották egymás között a piaci részesedést és az ügyfeleket, valamint rögzítették és ellenőrizték a (cél)árakat.

12      A bírságok összegének kiszámítása érdekében a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o., a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott módszert alkalmazta.

13      A Bizottság a bírságok alapösszegét a jogsértés súlya és időtartama alapján határozta meg (a megtámadott határozat (452) preambulumbekezdése), a jogsértést nagyon súlyosnak minősítette (a megtámadott határozat (457) preambulumbekezdése).

14      A Bizottság a felperest eltérően kezelte, mint az EGT területén érintett piacok legjelentősebb piaci szereplőjét azáltal, hogy a felperest azon első csoportba sorolta, amelynek tekintetében a bírság kiindulási összegét 50 millió euróban határozta meg (a megtámadott határozat (460) preambulumbekezdése).

15      A kellő elrettentő hatás biztosítása érdekében – tekintettel a felperes jelentős forgalmára – a Bizottság a kiindulási összeg tekintetében 1,5‑es szorzót alkalmazott (a megtámadott határozat (463) preambulumbekezdése).

16      Mivel a Bizottság szerint a felperes 1994. január 31‑től 2000. december 31‑ig, vagyis hat éven és tizenegy hónapon át vett részt a jogsértésben, a Bizottság a bírság kiindulási összegét 65%‑kal növelte (a megtámadott határozat (467) preambulumbekezdése).

17      A súlyosító körülményekre tekintettel a Bizottság a kiszabott bírság alapösszegét visszaesés címén 50%‑kal emelte (a megtámadott határozat (469) preambulumbekezdése).

18      A Bizottság úgy ítélte meg, hogy a felperes volt a harmadik olyan vállalkozás, amely teljesítette az engedékenységi közlemény 21. pontjában meghatározott feltételt, ezért ezen a címen 10%‑kal csökkentette a bírság összegét (a megtámadott határozat (501)–(524) preambulumbekezdése).

19      A megtámadott határozat 1. cikkének m) pontja úgy rendelkezik, hogy a felperes megsértette az EK 81. cikket és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy 1994. január 31‑től 2000. december 31‑ig részt vett a jogsértésben.

20      A megtámadott határozat 2. cikke h) pontjának értelmében a felperessel szemben kiszabott bírság összege 167,062 millió euró.

 Az eljárás és a felek kérelmei

21      A Törvényszék Hivatalához 2006. július 17‑én benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

22      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hatodik tanácsba osztották be miután a feleket meghallgatta, következésképpen a jelen ügyet a hatodik kibővített tanács elé utalták.

23      A Törvényszék a pervezető intézkedések keretében 2009. július 22‑én és 2010. január 6‑án írásbeli kérdéseket intézett a felekhez, amelyekre azok 2009. szeptember 15‑én és 2010. január 29‑én válaszoltak.

24      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott. A Törvényszék a 2010. március 3‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdéseire adott válaszaikat.

25      Az eljárási szabályzat 32. cikkének megfelelően, mivel a tanács egyik tagja akadályoztatva volt a tanácskozáson való részvételben, a Törvényszék tanácskozását az a három bíró folytatta, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten.

26      A felperes keresetében azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot egészben vagy részben, különösen annyiban, amennyiben a Bizottság e határozatban azt állapította meg, hogy a felperes az 1994. január 31. és 1997 augusztusa, valamint a 2000. május 18. és 2000. december 31. közötti időszakban részt vett a jogsértésben;

–        mellőzze vagy jelentősen csökkentse a vele, illetve a Solvay Solexisszel szemben kiszabott bírságot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek – ideértve a bírság megfizetésével kapcsolatos bankgarancia alapításával járó költségeket is – viselésére.

27      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

28      A felperes 2009. szeptember 15‑i beadványában részben visszavonta második kereseti kérelmét annyiban, amennyiben az a Solvay Solexisszel szemben kiszabott bírság mellőzésére, illetve csökkentésére vonatkozott. Ennek visszavonását a tárgyalás során is megerősítette, amely a tárgyalási jegyzőkönyvben került rögzítésre.

 A jogkérdésről

29      A felperes keresete alátámasztására öt jogalapra hivatkozik, amelyek először a felperes jogsértésben való, 1994. január 31. és 1997 augusztusa közötti részvételének megállapításával, másodszor a jogsértésben való 2000. május 18. és 2000. december 31. közötti részvételének megállapításával, harmadszor az engedékenységi közlemény alkalmazásával, negyedszer a bírság összegének meghatározásával, ötödször az ügy egyes irataihoz való hozzáférés elutasításával kapcsolatos téves jogalkalmazásra és értékelési hibára vonatkoznak.

30      A felperes érveléséből kitűnik, hogy a jogsértésben való részvételére (első és második jogalap), valamint az ügy irataihoz való hozzáférésre (ötödik jogalap) vonatkozó jogalapokat a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmének alátámasztására, míg a bírság összegének meghatározására (negyedik jogalap) és az ezen összeg engedékenységi közlemény alkalmazásával való csökkentésére (harmadik jogalap) vonatkozó jogalapokat a bírság mellőzésére, illetve összegének csökkentésére vonatkozó kérelmének alátámasztására adta elő.

31      Ezért a fenti jogalapokat ebben a sorrendben kell megvizsgálni.

 A felperes jogsértésben való részvételének időtartamáról

 A felek érvei

32      A felperes az első és második jogalapban vitatja a Bizottság azon megállapítását, miszerint a kartell kezdő és befejező időpontja, vagyis 1994. január 31. és 1997 augusztusa között, valamint 2000. május 18. és 2000.december 31. között vett volna részt a jogsértésben.

–       Az 1994. január 31. és 1997 augusztusa közötti időszakról

33      A felperes vitatja a Bizottság azon megállapítását, miszerint 1994. január 31. és 1997 augusztusa között vett részt a jogsértésben. A felperes megkülönbözteti az 1995 májusa előtti, valamint az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti időszakot.

34      Az 1994. január 31. és 1995 májusa közötti időszakkal kapcsolatosan azzal érvel, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy bármilyen megbeszélésen vagy versenytársaival való információcserében részt vett volna.

35      Először is az EKA Chemicals és a Kemira közötti 1994. január 31‑i stockholmi találkozót illetően – amelynek dátumát a Bizottság a jogsértés kezdő időpontjaként határozta meg – nem került egyértelműen bizonyításra, hogy e találkozó ténylegesen megtörtént, ugyanis azt a Kemira nem erősítette meg.

36      Ezenfelül az EKA Chemicals ezen találkozón készített feljegyzései – amelyek a Kemira más vállalkozásokkal, így többek között a felperessel tartott megbeszéléseire utalnak – nem bizonyítják, hogy e megbeszélések jogsértőek lettek volna. Ezt a tényezőt egyetlen olyan bizonyíték sem támasztja alá, amely bizonyítaná, hogy bármiféle összefüggés áll fenn az EKA Chemicals és a Kemira skandináv piacon létrehozott kétoldalú megállapodása és az állítólagos európai szinten létrejött kartell megvalósítása között.

37      Az EKA Chemicals arról szóló feljegyzései, hogy az Air Liquide‑del folytatott megbeszélések eredményei „nem voltak túl jók” és hogy a felperessel folytatott megbeszélések „viszont jobban sikerültek”, azt bizonyítják, hogy a Kemira nem jutott megegyezésre sem az Air Liquide‑del, sem a felperessel. Mivel a Bizottság azt állapította meg, hogy az Air Liquide ezen időpontban nem vett részt a jogsértésben, ugyanerre a következtetésre kellett volna jutnia a felperes esetében is.

38      Másodszor az 1994. november 2‑i göteborgi találkozónak nem volt versenyellenes célja. A Bizottságnak az e találkozón történt üzleti adatok cseréjére vonatkozó elméletét nem erősítik meg az EKA Chemicals által nyújtott bizonyítékok, és annak ellentmondanak a felperes által szolgáltatott információk.

39      Harmadszor a European Chemical Industry Council (CEFIC) 1994. április 29‑én Rómában, illetve 1994. november 25‑én Zaventemben tartott találkozóinak mentén történt kapcsolatfelvételekre vonatkozóan pusztán a Degussa „a versenyre vonatkozó bizalmas információk” cseréjével kapcsolatos nyilatkozatai nem elegendők azok jogsértő jellegének bizonyításához.

40      Az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti időszakra vonatkozóan a felperes elismeri, hogy információkat cserélt a versenytársakkal, ám kijelenti, hogy ezen információcsere nem minősíthető megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak.

41      Az a puszta tény, hogy valamely vállalkozás korlátozni akarja a versenyt, nem minősül az EK 81. cikk megsértésének. A Bizottságnak bizonyítania kellett volna az arra irányuló közös akaratukból eredő megállapodás létezését, hogy egyes vállalkozások meghatározott piaci magatartást tanúsítanak. Márpedig a megtámadott határozatban megjelölt, 1997 augusztusáig megtartott összes találkozó anélkül fejeződött be, hogy a vállalkozások bármilyen jogsértő magatartás tanúsításában megállapodtak volna.

42      Ugyanis a megtámadott határozat (305) preambulumbekezdésben hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következő követelményekkel ellentétben a Bizottság nem bizonyította, hogy az érintett vállalkozások bármilyen versenykorlátozásra irányuló magatartás tanúsításában megállapodtak volna.

43      A Bizottság azt sem bizonyította, hogy a szóban forgó időszak alatti információcserék összehangolt magatartásnak minősültek volna.

44      A felperes szerint az összehangolt magatartáshoz az szükséges, hogy a versenytársak megállapodjanak abban, hogy meghatározott magatartást tanúsítanak, továbbá az, hogy a vállalkozások közötti kapcsolatok minden bizonytalanságot kizárjanak kölcsönös magatartásuk kapcsán, amely kihat piaci magatartásukra.

45      A felperes álláspontja szerint a megtámadott határozat (298) preambulumbekezdésében idézett ítélkezési gyakorlat, miszerint a valamely kartell előkészítésére szolgáló információcsere összehangolt magatartásnak tekinthető, csak akkor alkalmazandó, amikor a megállapodás már létrejött, és az információcsere e magatartás végrehajtásának lehetővé tétele érdekében történik. Márpedig a jelen ügyben nem jött létre megállapodás vagy összehangolt magatartás a szóban forgó információcserét megelőzően.

46      A szóban forgó találkozók résztvevői közötti viták olyan hevesek voltak, hogy nem vezethettek gyakorlati együttműködéshez a résztvevők között, következésképpen összehangolt magatartáshoz.

47      Továbbá a közölt információk nem tudták befolyásolni a versenytársak magatartását, illetve nem csökkentették jelentősen a többi vállalkozás piaci magatartásával kapcsolatos bizonytalanságot.

48      Az érintett időszak alatt a megbeszélések a különböző szolgáltatók kapacitásaira és eladási mennyiségeire, az új kapacitások problematikája megoldásának mikéntjére és az ezen felül jelentkező kereslet elosztására összpontosítottak. Az információcsere a termelési mennyiségekre vonatkozott, és arra szolgált, hogy modelleket dolgozzanak ki a szóban forgó mennyiségek elosztásának módjára a kapacitások kihasználása ésszerű szintjének biztosítása érdekében, nem pedig a piac felosztására. Ezek az információk nem tették lehetővé a vállalkozások számára, hogy ennek megfelelően alakítsák kereskedelmi magatartásukat.

49      Mivel a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a közölt információk felhasználhatók voltak‑e versenyellenes célokra, nem állapíthatott volna meg okozati összefüggést az állítólagos összehangolt magatartások és a szóban forgó piaci magatartás között.

50      A Degussa „a versenyre vonatkozó bizalmas információk” cseréjével kapcsolatos kijelentése nem elegendő az információcsere jogellenes jellegének bizonyításához.

51      A Degussa az engedékenység iránti kérelmében és a Bizottság által küldött információkérésre adott 2003. szeptember 5‑i válaszában említést tett a versenytársakkal állítólag sok éven keresztül fenntartott kapcsolatokról anélkül, hogy bármiféleképpen is pontosítaná a cserélt információk tartalmát. Az engedékenység iránti kérelem keretében tett megjegyzéseket fenntartásokkal kell kezelni. A Degussa nyilatkozatai kétértelműek, és kétséges bizonyító erővel bírnak, mivel nem a tényállás megvalósulásának idejéből származnak, és nem teszik lehetővé az egyéni tanúk beazonosítását. E nyilatkozatok, mivel azokat az akta egyéb elemei nem erősítik meg, nem elegendők a jogsértés megállapításához.

52      Maga a Degussa nem ismerte el, hogy jogsértést követett volna el „1997 közepe” előtt. A Degussa hozzáfűzte, hogy „a »versenyre vonatkozó bizalmas információk« kifejezés a versenytárs vállalkozások értékesítési csapatai közötti eszmecsere tipikus tartalmát jellemzi” és ez az eszmecsere „nem jelent a vállalkozások közötti, a magatartásukra vonatkozó aktív egyeztetést”. A Degussa továbbá kijelentette, hogy ezek az információcserék „csak arra szolgáltak, hogy szélesítsék a vállalkozások jövőbeli döntéseihez szükséges információk spektrumát”. Nem volt tehát más céljuk, minthogy olyan „légkört” teremtsenek, amely lehetővé teszi jövőbeli döntések meghozatalát”.

53      A Degussa nyilatkozatait nem erősítette meg a többi vállalkozás. Az EKA Chemicals által benyújtott dokumentumok csupán a közte és a Kemira közötti információcserét erősítették meg. Az Arkema csupán a „kapacitások” elosztására esetlegesen alkalmazandó modellre vonatkozó megbeszélésekről számolt be, ám ezek a megbeszélések sikertelenségbe torkolltak. Ebből következően a gyártók az erre irányuló erőfeszítések ellenére még 1997 elején sem állapodtak vagy egyeztek meg „a piac európai szintű megszervezésében”.

54      A megállapodás vagy összehangolt magatartás hiányát megerősíti egyrészt a Degussa akkori magatartása, és különösen a „WAR”‑terve, amelynek célja az eladásainak növelése az árakra való tekintet nélkül, másrészt pedig a 1997 májusában tartott Séville‑i találkozó megbeszéléseinek a sikertelensége, amelyeket a Degussa és az Arkema a gyártók közötti bizalom hiánya miatti „teljes zsákutcaként” írt le.. A Bizottság maga is elismerte a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdésében, hogy e találkozón – ahonnan a felperes képviselője „az ajtót becsapva” távozott – még semmiféle megállapodás nem jött létre.

55      Anélkül, hogy a Bizottság bizonyította volna az összehangolt magatartás létezését, nem feltételezhette volna, hogy a vállalkozások figyelembe vették a másik vállalkozások által nyújtott információkat. A Bíróság C‑199/92. P. sz., Hüls kontra Bizottság ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének (EBHT 1999., I‑4287. o., 161. és 162. pont) alapjául szolgáló ügytől eltérően a jelen ügyben az érintett vállalkozások nem tudtak az üzletpolitikájuk egyik aspektusa terén sem megállapodásra jutni, és mindenesetre a csere tárgyát képező információk nem voltak alkalmasak arra, hogy azokat bármilyen összehangolt magatartás megvalósítása érdekében figyelembe lehessen venni.

56      Az összehangolt magatartás fenn nem állását az a tény is megerősíti, hogy a HP‑piacon 1997 augusztusáig komoly verseny állt fenn. Így különösen a HP ára jelentősen csökkent 1996 végén és 1997 elején, ami egészen odáig vezetett, hogy az árak a változó költségek szintje alá süllyedtek.

57      A közigazgatási eljárás során több vállalkozás által nyújtott bizonyítékok azt bizonyítják, hogy a piacon erős verseny állt fenn a szóban forgó időszak alatt. E bizonyítékra tekintettel a Bizottságnak azt bizonyítania kellett volna, hogy az információcsere tényleges hatással volt a vállalkozások piaci magatartására.

58      Végül az NP tekintetében egyetlen bizonyíték sem utal arra, hogy a felperes az 1998. május 14‑i Evian‑les‑Bains‑i találkozó előtt jogsértésben vett volna részt. Ezen időpont előtt a gyártók nem kötöttek egyetlen megállapodást sem, illetve közöttük semmiféle bizalmas információ cseréjére nem került sor.

59      A Bizottság kijelenti, hogy jogilag kellőképpen bizonyította, hogy 1994. január 31‑től kezdődően a felperes magatartása az EK 81. cikk (1) bekezdésében előírt tilalom hatálya alá esett.

60      A Bizottság megállapította, hogy az 1994. január 31. és 1997. augusztusa közötti időszakban az érintett vállalkozások bizalmas információkat cseréltek kifejezetten a célból, hogy előre lássák a többi vállalkozás termeléssel, annak esetleges csökkentésével, valamint az azzal a lehetőséggel kapcsolatos piaci magatartását, hogy megakadályozzák újabb kapacitások piacra érkezését (a megtámadott határozat (104)–(170) és (304) preambulumbekezdése).

61      A Degussa nyilatkozatai bizonyítják, hogy a ’90‑es évek folyamán a vállalkozások „versenyre vonatkozó bizalmas információkat” cseréltek. A Degussa által szolgáltatott leírásból kitűnik, hogy a közölt információk a piacon követendő magatartásra, vagyis a „mennyiségekre és az árakra”, továbbá „a versenytársak belépésére vagy távozására” vonatkoztak (a megtámadott határozat (104) preambulumbekezdése).

62      Ezeket a tényezőket az EKA Chemicals által nyújtott irati bizonyítékok is megerősítik, amely vállalkozás megjegyezte, hogy „a szolgáltatók megegyeztek abban, hogy nem lépnek be egymás piacára”. Az EKA Chemicals elkészítette a szerinte jogellenes magatartással jellemezhető találkozók felsorolását. Az EKA Chemicals‑nak a Kemirával tartott 1994. január 31‑i stockholmi kétoldalú találkozóról készített feljegyzései említést tesznek többek között a felperessel folytatott megbeszélésekről is. Ezen információk tartalmából egyértelműen kitűnik, hogy a gyártók kölcsönösen ellenőrizték a versenytársaik magatartását, és hogy e tekintetben az Air Liquide fegyelmezetlen volt, miközben a felperes megfelelt a többiek elvárásainak. Az EKA Chemicals továbbá egy közte és a felperes között 1994. november 2‑án Göteborgban tartott találkozóra utal (a megtámadott határozat (106)–(108) és (111) preambulumbekezdése).

63      A felperes állításával ellentétben a Kemira nem vitatta, hogy az EKA Chemicals‑szal találkozott volna 1994. január 31‑én, hanem éppenséggel elismerte, hogy a jogsértésben ettől az időponttól vett részt. Mivel e kétoldalú találkozó jogellenes célú volt, nyilvánvaló, hogy a többi versenytárssal – többek között a felperessel – folytatott, az EKA Chemicals feljegyzéseiben megemlített egyeztetések ugyancsak jogellenesek voltak.

64      A felperes helytelenül állítja, hogy semmi sem bizonyítja az EKA Chemicals-szal folyatott 1994. november 2‑i göteborgi találkozójának jogellenes jellegét. Az EKA Chemicals által szolgáltatott információkból ugyanis kitűnik, hogy a résztvevők üzleti adatokat cseréltek ezen a találkozón (a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdése).

65      A Degussa megjegyezte, hogy a „versenyre vonatkozó bizalmas információk” cseréjére a CEFIC 1994. április 29‑én Rómában, illetve 1994. november 25‑én Zaventemben tartott találkozóinak mentén is sor került (a megtámadott határozat (114) preambulumbekezdése).

66      Ezeket a tényeket az Arkema nyilatkozatai is alátámasztják, amelyek szerint 1995 áprilisában vagy júniusában a felperes a „piaci tendenciákról és új piaci belépőkről” folytatott megbeszéléseken vett részt, amelyek keretében „a Degussa és [a felperes] kifejezte abbéli reményét, hogy a piac és az azon fennálló helyzetük annyira stabil marad, amennyire csak lehet”, és hogy „a gyártók közötti elosztási modell [elfogadása] 1994–1995 óta kétségtelenül folyamatosan napirenden [volt]” (a megtámadott határozat (115) és (116) preambulumbekezdése).

67      Egyébiránt a felperes a kifogásközlésre adott válaszában elismerte, hogy 1995 májusától kapcsolatban volt a versenytársakkal, és piacra vonatkozó információkat osztott meg azokkal.

68      A kartell kezdeti időszakában folytatott kapcsolatfelvétel – amelynek célja a verseny korlátozása volt, és amely egy árakra és piacfelosztásra vonatkozó megállapodás megkötéséhez vezetett – az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alá tartozik (a megtámadott határozat (305) preambulumbekezdése). E kapcsolatfelvételt úgy lehet tekinteni, hogy az ugyannak a jogellenes tervnek a részét képezi.

69      A Bizottság elismeri, hogy semmiféle „határozott” megállapodást nem kötöttek a vállalkozások az 1995. október 31‑én Milánóban, majd 1997 májusában Sevillában tárgyalt piacfelosztási modellel kapcsolatosan, ám kijelenti, hogy az a tény, hogy a résztvevők ilyen modellt javasoltak, és azt meg is vitatták, elegendő az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütköző jogsértés létezésére vonatkozó megállapítás igazolására.

70      Már pusztán az a tény is bizonyítja a verseny korlátozására irányuló közös akaratot, hogy a szóban forgó időszakban mennyiségekre, árakra és az ügyfelek felosztásával kapcsolatos modellekre vonatkozó megbeszélések folytak. A felperes állításával ellentétben nem csak „puszta szándék” állt fenn, hanem azt célzó közös terv is volt, hogy olyan megállapodás szülessen, amely befolyásolja a résztvevők piaci magatartását.

71      Másodlagosan a Bizottság arra hivatkozik, hogy a versenytársak szóban forgó időszakban tanúsított magatartása az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében összehangolt magatartásnak minősül. Ennélfogva e magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alá esőnek minősül még akkor is, ha nem jutott el addig a szakaszig, amikor már „az mondható, hogy [kifejezett] megállapodás került megkötésre” (a megtámadott határozat (309) preambulumbekezdése).

72      Ez alatt az időszak alatt ugyanis a versenytársak eladási mennyiségekre, árakra és ügyfelekre vonatkozó információkat cseréltek, és ezen információk lehetővé tették számukra, hogy ennek megfelelően alakítsák piaci magatartásukat (a megtámadott határozat (308), valamint (120), (127) és (144) preambulumbekezdése).

73      Az egymástól kapott információk elegendőek voltak arra, hogy a versenytársak piaci magatartásával kapcsolatos bizonytalanságokat csökkentsék. A felperes maga is elismerte, hogy bizalmas információkat osztott meg a versenytársaival 1995 májusától fogva, és kijelentette, hogy „[a] résztvevők megvizsgálták, melyek a potenciális lehetőségek a piaci helyzet javítására és a kapacitások piacon történő növelésének kilátásba helyezésére”, mivel az volt a kérdés, hogy „vajon megállapodásra tudn[nak]‑e jutni” (a felperes kifogásközlésre adott válaszának 130. és 133. pontja, valamint a megtámadott határozat (317)–(319) preambulumbekezdése). Ez a kijelentés megerősíti, hogy a szóban forgó információcserék következtében a versenytársak képesek voltak piaci magatartásukat ezen információknak megfelelően alakítani. Továbbá az információcserék arra szolgáltak, hogy „előkészítsék a terepet” az áremelésekhez és a piacfelosztási magatartásokhoz.

74      Ennélfogva a megtámadott határozatban hivatkozott bizonyítékok csoportja, összességében értékelve, megfelel a Bizottság azon szilárd meggyőződését alátámasztó bizonyítékok pontossága és egybevágósága követelményének, hogy a felperes 1994. január 31‑től jogsértést követett el.

–       A 2000. május 18. és december 31. közötti időszakról

75      A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és mérlegelési hibát követett el azzal, hogy megállapította, hogy a kartell 2000. május 18‑át követően is folytatódott.

76      Egyrészt a Bizottság nem bizonyította, hogy a 2000. május 18‑i Turkban tartott találkozó során a résztvevők a megállapodás vagy a összehangolt magatartás végrehajtásának folytatásáról döntöttek volna.

77      A Bizottság csupán az Arkemától származó egyetlen – nem meghatározó és más bizonyítékok által meg nem erősített – bizonyítékra támaszkodott. Az Arkema kijelentései ellentmondóak, mivel e vállalkozás azt is kijelentette, hogy a szóban forgó találkozó „egyes gyártóknak alkalmat biztosított arra, hogy közöljék, hogy az idők változtak”, és hogy „bejelentsék az együttműködéssel való felhagyás[uka]t”. A szóban forgó találkozó során kialakult „megegyezésre” vonatkozó megjegyzésének ellentmondanak a többi vállalkozás nyilatkozatai.

78      A 2000. május 18‑i találkozót megelőzően egy Krefeldben tartott kétoldalú találkozó során a felperes közölte a Degussával, hogy a kartell nem érdekli többé. A Bizottság helytelenül jegyezte meg, hogy a krefeldi találkozóra a turkui találkozót követően került sor.

79      A felperes és az FMC között a 2000. év végén folytatott kétoldalú NP‑re vonatkozó kapcsolatfelvétel – amely elszigetelt eset volt – nem alkalmas annak megállapítására, hogy a HP‑vel kapcsolatos kartellt tovább folytatták. A kartell ugyanis az NP tekintetében már megszűnt, továbbá az FMC Foret 1999 végén megszüntette a HP‑vel kapcsolatos részvételét a kartellben.

80      Másrészről a Bizottság tévesen arra a vélelemre támaszkodott, hogy a kartell a 2000 májusát követő időszakra is kihatott. Annak megállapításához, hogy ugyan a kartell már megszűnt, ám annak hatásai az azt követő időszakra is kihatottak, a Bizottságnak bizonyítania kellett volna annak az árakra gyakorolt hatását.

81      A Bizottság figyelmen kívül hagyta azon bizonyítékokat, amelyek azt jelezték, hogy a piacon 2000 májusát követően verseny állt fenn. A Bizottság az árak alakulásával kapcsolatosan kizárólag az Arkema egy dokumentumára támaszkodott, amelyből az tűnik ki, hogy az átlagárak viszonylagosan stabilak maradtak a 2000. év folyamán. Eközben az Arkema egyéb dokumentumai azt állítják, hogy e vállalkozás árai 2000‑ben csökkentek az Európai Unión belül, és hogy a középár nem kizárólag az EGT‑ben elért eladások alapján került kiszámításra. Ezen túlmenően még ha feltételezzük is, hogy az árak stabilak maradtak, ez azzal magyarázható, hogy a kereslet nagyon megnőtt, valamint a költségek is emelkedtek.

82      Azzal, hogy a Bizottság kijelentette, hogy a felperes nem határolódott el egyértelműen a kartelltől 2000. május 18‑át követően, figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a kartell a fenti időpontban „összeomlott”, és így az ártatlanság vélelmének megsértésével megfordította a bizonyítási terhet.

83      A Bizottság vitatja a felperes érveit, és többek között a megtámadott határozat (355)–(360) preambulumbekezdésében kifejtett indokolásra utal.

 A Törvényszék álláspontja

84      Az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében a közös piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a közös piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.

85      Az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett megállapodás létezéséhez elég az, hogy az érintett vállalkozások kifejezzék az arra irányuló közös akaratukat, hogy meghatározott piaci magatartást tanúsítanak (a Törvényszék T‑7/89. sz., Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben 1991. december 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1991., II‑1711. o.] 256. pontja, és a T‑9/99. sz., HFB Holding és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 199. pontja).

86      Egy megállapodás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében létrejöttnek tekinthető, ha akaratközösség áll fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében, még akkor is, ha a tervezett versenykorlátozás különös elemei még tárgyalás tárgyát képezik (lásd eben az értelemben a fenti 85. pontban hivatkozott HFB Holding és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 151–157. és 206. pontját).

87      Az összehangolt magatartás fogalma egyfajta egyeztetést jelent a vállalkozások között, amelyek nem kötnek kifejezetten megállapodást, ám a kockázatokkal teli versenyt tudatosan helyettesítik az egymás közötti gyakorlati együttműködéssel (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.] 115. pontja, valamint a fenti 55. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 158. pontja).

88      E tekintetben az EK 81. cikk (1) bekezdésével ellentétes a gazdasági szereplők közötti bármely olyan közvetlen vagy közvetett kapcsolatfelvétel, amely jellegénél fogva vagy befolyásolja a tényleges, illetve potenciális versenytárs piaci magatartását, vagy feltárja az ilyen versenytárs előtt, hogy az adott vállalkozás saját maga milyen piaci magatartásról döntött, illetve milyen piaci magatartást fontolgat, amennyiben e kapcsolatfelvétel célja vagy hatása a verseny korlátozása (lásd ebben az értelemben a fenti 87. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 116. és 117. pontját).

89      Az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (a Törvényszék T‑148/89. sz., Tréfilunion kontra Bizottság ügyben 1995. április 6‑án hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1063. o.] 82. pontja és a T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 178. pontja).

90      Az ítélkezési gyakorlat szerint a „megállapodás” és az „összehangolt magatartás” EK 81. cikk 1. bekezdése értelmében vett fogalma az összejátszás azonos jellegű formáit jeleníti meg, és csak intenzitásuk, valamint megjelenési formájuk vonatkozásában különböztethetők meg egymástól (a fenti 87. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 131. és 132. pontja, valamint a fenti 85. pontban hivatkozott HFB Holding és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 190. pontja).

91      Egy olyan összetett jogsértés keretében, amely több éven keresztül a piac közös szabályozásának célját követő számos gyártót foglalt magában, a Bizottságtól nem követelhető meg, hogy minden egyes vállalkozás esetében bármely adott időpont esetében pontosan minősítse a jogsértést megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak, mivel a jogsértés mindkét formája szerepel az EK 81. cikkben (lásd ebben az értelemben a fenti 87. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 111–114. pontját és a T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij kontra Bizottság egyesített ügyekben 1999. április 20‑án hozott ítélet [EBHT 1999., II‑931. o.] 696. pontját).

92      Az adott jogsértés megállapodásnak „és/vagy” összehangolt magatartásnak való minősítését úgy kell értelmezni, mint amely olyan tényelemeket magában foglaló összetett egészt jelöl, amelynek egyes elemei megállapodásnak, mások pedig összehangolt magatartásnak minősültek az EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében, amely nem tartalmaz külön minősítést az ilyenfajta összetett jogsértésekre (a fenti 85. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 264. pontja és a fenti 85. pontban hivatkozott HFB Holdings kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 187. pontja).

93      A jogsértéssel kapcsolatos bizonyításfelvételt illetően emlékeztetni kell, hogy a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek a jogilag megkövetelt módon igazolják az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett jogsértést megvalósító körülmények fennállását (a Bíróság C‑185/95. P. sz., Baustahlgewebe kontra Bizottság ügyben 1998. december 17‑én hozott ítélet [EBHT 1998., I‑8417. o.] 58. pontja).

94      E tekintetben a Bizottságnak pontos és egybevágó bizonyítékokat kell nyújtania (lásd a Törvényszék T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2000. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2707. o.] 43. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

95      Mindazonáltal nem szükséges, hogy a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyíték a jogsértés összes elemét tekintve eleget tegyen e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által hivatkozott bizonyítékok, összességükben értékelve, megfelelnek e követelménynek (lásd a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 180. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

96      Bizottság által a határozatban a valamely vállalkozás által az EK 81. cikk (1) bekezdés megsértésének bizonyítására hivatkozott ténykörülményeket nem elszigetelten, hanem összességükben kell értékelni (lásd a fenti 89. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 185. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

97      Azt a tényt is figyelembe kell venni, hogy a versenyellenes tevékenységek általában titkosan folynak, ennélfogva az esetek nagy részében a versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezését bizonyos egybeesésekből és jelekből kell kikövetkeztetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyjogi szabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyeken 2004. január 7‑én hozott ítélet [EBHT 2004., I‑123. o.] 55–57. pontja).

98      A bírósági felülvizsgálat terjedelmével kapcsolatban az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy amikor az EK 81. cikk (1) bekezdését alkalmazó határozat megsemmisítése iránti keresetet nyújtanak be, a Törvényszék köteles általában teljes körűen megvizsgálni azt, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése alkalmazásának feltételei fennállnak‑e (lásd a Törvényszék T‑41/96. sz., Bayer kontra Bizottság ügyben 2000. október 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3383. o.] 62. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

99      A bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje, az ártatlanság vélelme – amely az uniós jogrendszer általános elvei közé tartozik – többek között irányadó a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek pénzbüntetés vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (a fenti 55. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 149. és 150. pontja, valamint a Törvényszék T‑44/02. OP., T‑54/02. OP. és T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. valamint T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3567. o.] 60. és 61. pontja).

100    E megfontolások tükrében kell tehát megvizsgálni, hogy a jelen ügyben a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította‑e hogy a jogvita tárgyát képező időszakokban a felperes magatartása az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében jogsértésnek minősült.

–       Az 1994. január 31. és 1995 májusa közötti időszakról

101    A felperes lényegében azt állítja, hogy a Bizottság ténybeli értékelési hibát vétett azzal, hogy a jogsértés kezdetét 1994. január 31‑re datálta. Azzal érvel, hogy nem bizonyított, hogy 1995 májusát megelőzően bármilyen olyan kapcsolatot tartott volna fenn a versenytársaival, amely az EK 81. cikk (1) bekezdésébe ütközőnek minősült volna.

102    A megtámadott határozat (104)–(114) és (351) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság – a Degussa bírságmentesség iránti kérelmének keretében tett nyilatkozatai alapján, amelyeket az EKA Chemicals‑tól származó irati bizonyíték, valamint az Arkema nyilatkozatai is megerősítenek – 1994. január 31‑ét jelölte meg a felperes jogsértésben való részvételének kezdő időpontjaként.

103    Először a Bizottság megállapította, hogy a Degussa nyilatkozatai szerint a ’90‑es évek során a versenytársak egyre gyakrabban cseréltek „versenyre vonatkozó bizalmas információkat”, sőt „piacra vonatkozó információkat”. E nyilatkozatok szerint „a »versenyre vonatkozó bizalmas információk« kifejezés a versenytárs vállalkozások eladásokért felelős alkalmazottai közötti eszmecsere tipikus tartalmának jellemzője [volt]”. A Bizottság továbbá megjegyezte, hogy e nyilatkozatok szerint „[a] szóban közölt információk a mennyiségek és az árak alakulására, a versenytársak és az ügyfelek magatartására, a versenytársak piacra érkezésére vagy távozására, a termelési kapacitások fejlődésére, a termékekkel kapcsolatos kínálati és keresleti oldalon fennálló innovációra, valamint további hasonló jellegű kérdésekre vonatkoztak” (a megtámadott határozat (104) preambulumbekezdése). A Degussa szerint a versenytársak ezeket a megbeszéléseket különösen a többi versenytárs piaci részesedésének meghatározása és ellenőrzése érdekében, valamint az ügyfelek magatartására vonatkozó információk nyújtása érdekében tartották (a megtámadott határozat (105) preambulumbekezdése).

104    Továbbá a jogsértés kezdetének pontos időpontjával kapcsolatosan a Bizottság megjegyezte, hogy a Degussa első nyilatkozatait alátámasztó és többek között a felperesre vonatkozó bizonyíték az 1994. január 31‑én Stockholmban az EKA Chemicals és a Kemira között, valamint ugyanazon a napon a Degussa és az EKA Chemicals között tartott találkozóra vonatkozott. A Bizottság szerint ez a bizonyíték azt mutatta, hogy „az EKA [Chemicals], a Kemira, a Degussa és a [felperes] legalább 1994 eleje óta [vettek részt] jogellenes magatartásokban” (a megtámadott határozat (106)–(108) és (351) preambulumbekezdése).

105    Végül a Bizottság megjegyezte, hogy több, az EKA Chemicals által (a megtámadott határozat (110) és (111) preambulumbekezdése), a Degussa által (a megtámadott határozat (114) preambulumbekezdése) és az Arkema által (a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdése) ismertetett jogellenes kapcsolatfelvétel is létezett 1994‑ben és 1995‑ben.

106    E tekintetben először is meg kell említeni, hogy a Degussa nyilatkozatai – amelyek tartalmát a felperes vitatja–  önmagukban nem lennének elegendő bizonyítékok a felperes jogsértésben való részvételének bizonyítására.

107    Ugyanis az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egyetlen, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás vallomása, amelynek pontosságát több más, hasonlóan megvádolt vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá (a Törvényszék fenti 95. pontban hivatkozott JFE Engineering kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 219. pontja és a T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 285. pontja).

108    Ez a megállapítás méginkább irányadó a jelen ügyben, tekintettel a Degussa által használt és az 1994 és 1996 közötti kezdeti időszakban tartott találkozókra utaló kifejezések általános jellegére. Ezek a nyilatkozatok önmagukban tehát nem elegendőek a felperes jogsértésben való 1994 elejétől való részvétele kezdeti időpontjának megállapításához.

109    Amennyiben a Bizottság a Degussa azon nyilatkozataira hivatkozik, amelyek szerint „versenyre vonatkozó bizalmas információk” cseréjére a CEFIC 1994. április 29‑én és 1994. november 25‑én tartott találkozók mentén történt többoldalú kapcsolatfelvételek során került sor (a megtámadott határozat (114) preambulumbekezdése), meg kell említeni, hogy ez a megjegyzés – amely nem említi kifejezetten a felperest – a Degussa fentiekben hivatkozott nyilatkozatainak részét képezi, és azt nem lehet az e nyilatkozatokat alátámasztó elemnek tekinteni.

110    Tovább a Bizottság által a Degussa szóban forgó időszakra vonatkozó nyilatkozatainak alátámasztására felhozott bizonyíték tekintetében nyilvánvaló, hogy a felperes nem vett részt a megtámadott határozat (351) preambulumbekezdésében említett, 1994. január 31‑én Stockholmban az EKA Chemicals és a Kemira között, valamint ugyanazon a napon a Degussa és az EKA Chemicals között tartott találkozón.

111    E találkozók keretében a Bizottság kizárólag az EKA Chemicals‑nak egy, a tényállás megvalósulása idején készült dokumentumára hivatkozott, amely szerint az 1994. január 31‑i találkozó keretében az EKA Chemicals és a Kemira a skandináv piacra vonatkozó információkat cserélt, és az utóbbi társaság „kijelentette, hogy tárgyalásokba [bocsátkozott] az [Air Liquide‑del], ám e megbeszélések eredményei nem voltak túl jók”. A Bizottság álláspontja szerint e dokumentum értelmében „a [Degussával] és a [felperessel folytatott] megbeszélések viszont jobban sikerültek” (a megtámadott határozat (106) preambulumbekezdése).

112    Ugyan ez a dokumentum egyrészt a skandináv gyártók – vagyis a Kemira és az EKA Chemicals – közötti információcserékre, másrészt pedig az utóbbi vállalkozások és egyes, a „kontinentális piacon jelenlévő” gyártók közötti megbeszélésekre vonatkozik, az ezzel kapcsolatos, felperesre való utalás nem képez elegendő bizonyítékot a felperesnek a szóban forgó találkozót övező jogellenes kapcsolatfelvételben való részvételének bizonyítására.

113    Olyan közvetett bizonyítékról van ugyanis szó, amely egy olyan vállalkozástól ered, amely nem vett részt a felperessel folytatott állítólagos megbeszéléseken, és amelyet a Kemira sem erősített meg. Továbbá a szóban forgó dokumentumban található megjegyzések nem teszik lehetővé a szóban forgó megbeszélések tárgyának beazonosítását.

114    E tekintetben tehát a Bizottság tévesen ítélte meg úgy, hogy „semmi ok annak kétségbe vonására, hogy az ebben a dokumentumban található információk hűen tükrözik az akkoriban tartott megbeszéléseket”, és ennélfogva bizonyítják azon kartell létezését, amelyben a felperes részt vett (a megtámadott határozat (317) preambulumbekezdése).

115    Az EKA Chemicals által ismertetett többi, 1994. évi kétoldalú kapcsolatfelvétel vonatkozásában a Bizottság az EKA Chemicals és a felperes között 1994. november 2‑án Göteborgban tartott találkozóra hivatkozik, amelynek résztvevői az EKA Chemicals szerint „az európai HP‑piacot tárgyalták meg” (a megtámadott határozat (111) preambulumbekezdése).

116    Meg kell jegyezni, hogy pusztán ez az általánosan megfogalmazott megjegyzés nem elegendő a szóban forgó találkozó jogellenes jellegének megállapításához, amelyet a felperes is vitatott. E találkozó jogellenes célját a Bizottság az EKA Chemicals többi nyilatkozataira való utalással sem bizonyíthatja, mivel e nyilatkozatok nem kifejezetten e találkozóra vonatkoznak, hanem csupán arra hivatkoznak, hogy „a ’90‑es évektől az EKA [Chemicals] és a [felperes] között tartott találkozókon lényégben a piacra, az árakkal kapcsolatos információkra, a piaci előrejelzésekre stb. vonatkozó megbeszélések folytak” (a megtámadott határozat (113) preambulumbekezdése és annak 84. oldalán található lábjegyzete).

117    Végül ugyan a Bizottság úgy vélte, hogy a Degussa nyilatkozatait alátámasztották az Arkemának az 1995. év folyamán tartott találkozókra vonatkozó nyilatkozatai, amelyek szerint különösen „a gyártók közötti elosztási modell [elfogadása] 1994–1995 óta kétségtelenül folyamatosan napirenden [volt]” (a megtámadott határozat (104) és (115) preambulumbekezdése), mindazonáltal fel kell hívni a figyelmet arra, hogy e nyilatkozatok az „1995 áprilisában vagy májusában” tartott többoldalú találkozóra (a megtámadott határozat (115) preambulumbekezdése), valamint az azt követő kapcsolatfelvételekre vonatkoznak, és ezért nem minősülnek olyan bizonyítékoknak, amelyek megerősítenék a Degussa arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy a felperes korábbi időszakokban részt vett a jogsértésben.

118    A fentiek összességéből következően a megtámadott határozat (104)– (115) és (351) preambulumbekezdésében kifejtett tényezők összességükben értékelve nem alkotják a bizonyítékok olyan csoportját, amely elegendő a Bizottság azon megállapításának megalapozására, miszerint a felperes az 1994. január 31. és 1995 májusa közötti időszakban részt vett volna a jogsértésben.

119    Egyrészt ugyanis a megtámadott határozat (104) és (105) preambulumbekezdésében hivatkozott Degussa‑nyilatkozatok önmagukban nem elegendőek annak megállapításához, hogy a felperes 1994‑től kezdve jogellenes magatartásokban vett volna részt, másrészt pedig a megtámadott határozat (106)–(115) és (351) preambulumbekezdésében hivatkozott egyéb tényezők nem elegendők e nyilatkozatoknak a felperes jogellenes kapcsolatfelvételben való, 1995 májusa előtti részvételére vonatkozó részeinek alátámasztásához.

120    Következésképpen helyt kell adni a felperes jogsértésben való 1994. január 31. és 1995 májusa közötti részvételével kapcsolatos ténybeli értékelési hibára vonatkozó kifogásának.

–       Az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti időszakról

121    A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy a címzett vállalkozások – köztük a felperes –, olyan összetett kartellben vett részt, amely olyan megállapodások és összehangolt magatartások összességéből állt, amelyeknek célja a verseny EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében vett korlátozása volt. Ennek fő elemei a piaccal kapcsolatos információcserét, a termelés és a termelési kapacitások korlátozását, a piac felosztását és az árak rögzítését foglalták magukban (a megtámadott határozat (337) preambulumbekezdése).

122    A Bizottság különösen a kartell kezdő időszakával kapcsolatosan többek között azt fejtette ki, hogy a kartell résztvevői rendszeresen találkoztak legalább 1994. január 31‑től annak érdekében, hogy információt cseréljenek, és tárgyaljanak a termelésről, annak esetleges csökkentéséről, vagy az azzal a lehetőséggel kapcsolatos piaci magatartásról, hogy megakadályozzák újabb kapacitások piacra érkezését (a megtámadott határozat (304) preambulumbekezdése), valamint hogy az árakra és a piacfelosztásra vonatkozó konkrét megállapodásokhoz vezető jogellenes kapcsolatfelvételeket úgy lehet tekinteni, hogy azok ugyannak a jogellenes projektnek a részét képezik (a megtámadott határozat (305) preambulumbekezdése).

123    Továbbá a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a kartell kezdeti időszakában a mennyiségekre és eladásokra, valamint az árakra és ügyfelekre vonatkozó információcsere lehetővé tette a szóban forgó vállalkozások számára, hogy figyelembe vegyék ezeket az információkat saját piaci magatartásuk meghatározásakor, és hogy ebből következően vélelmezhető, hogy a szóban forgó vállalkozások a versenytársaiktól kapott információkat figyelembe vették saját piaci magatartásuk meghatározásakor (a megtámadott határozat (308) preambulumbekezdése).

124    A Bizottság tehát megállapította, hogy „ugyan a jogsértés kezdetén a résztvevők nem érték el azt a szakaszt, amikor már [kifejezetten a] megállapodás megkötéséről beszélhetünk, [a szóban forgó magatartás] így is a különböző formájú, valamint egy megállapodás és/vagy összehangolt magatartás összes jellemzőjével rendelkező jogellenes magatartások összességeként a[z EK 81. cikk] (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alá esőnek minősül[t]” (a megtámadott határozat (309) preambulumbekezdése).

125    A Bizottság az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti időszakra vonatkozó megállapításának alátámasztására különösen az alábbi tényeket hozta fel:

–        az 1995 áprilisában vagy májusában Párizsban tartott többoldalú találkozót a résztvevők annak érdekében szervezték meg, hogy állandó kapcsolattartást hozzanak létre a versenytársak között, mivel a Degussa és a felperes kinyilvánította azon szándékát, hogy a lehetőségekhez mérten legnagyobb mértékben stabilizálják a piacon fennálló pozíciójukat (a megtámadott határozat (115)–(117) preambulumbekezdése);

–        a CEFIC 1995. május 11‑én vagy 12‑én Drezdában megrendezett gyűlése mentén tartott kétoldalú találkozókon a megbeszélések az új termelési létesítmények befejezése miatt várt áresésről szóltak (a megtámadott határozat (118) és (119) preambulumbekezdése);

–        az 1995. júniusi Atofina és Air Liquide közötti (a megtámadott határozat (120) preambulumbekezdése), az Atofina és a Degussa közötti (a megtámadott határozat (121) preambulumbekezdése), valamint a Degussa és az EKA Chemicals közötti (a megtámadott határozat (122) preambulumbekezdése) kétoldalú találkozókon a HP‑piacon fennálló többletkapacitásra és a gyártók közötti együttműködés lehetőségére vonatkozó megbeszélések folytak, egy ügyfelenként és gyártónként meghatározott részletes adatokat tartalmazó táblázat alapján, amely a felperes adatait is tartalmazta;

–        általánosságban 1995 körül több, az eladási kvótákra és a többletkapacitásra vonatkozó javaslat „keringett” több mint egy évig, és az Atofina, a Degussa és a felperes közötti megbeszélések tárgyát képezte (a megtámadott határozat (123) és (124) preambulumbekezdése);

–        az Atofina, a Degussa és a Chemoxal között 1995. október 23‑án Párizsban tartott találkozón többek között az új – így többek között a felperes új gyárából származó – kapacitások korlátozásával kapcsolatos számszerű javaslatra, valamint egy árakkal kapcsolatos megállapodásjavaslatra vonatkozó megbeszélések folytak (a megtámadott határozat (126) és (127) preambulumbekezdése);

–        a gyártókat két, „A” és „B” csoportra osztották, amely csoportokat a felperes, illetve a Degussa koordinált; a „B” csoport volt hivatott arra, hogy az „A” csoport által meghatározott piaci részesedéseket elosztani egymás között a „piaci vezetők”, vagyis a Degussa és a felperes, valamint a skandináv vállalkozások, az EKA Chemicals és a Kemira részvételével (a megtámadott határozat (130) és (131) preambulumbekezdése);

–        a „B” csoport 1995. október 31‑én Milánóban tartott találkozóján a megbeszélések „a növekedés felosztását lehetővé tevő modell alapjai”‑ról folytak, és az ezen alkalomból készített feljegyzések többek között a felperesre vonatkozó információkra utalnak (a megtámadott határozat (132) és (133) preambulumbekezdése);

–         a CEFIC 1995. november 21‑én és 22‑én Brüsszelben megrendezett gyűlése mentén tartott olyan kétoldalú találkozókon, amelyeken a felperes is részt vett, valamint egy olaszországi találkozón is sor került a piaccal kapcsolatos információcserére, valamint a HP következő évi árszintjének meghatározására, amelyet viszont a résztvevők nem tartottak be (a megtámadott határozat (134)–(136) preambulumbekezdése);

–        az Atofina és a felperes között 1996 elején Párizsban létrejött kétoldalú találkozó célja az „A” és „B” csoport helyzetének összehasonlítása volt (a megtámadott határozat (139) preambulumbekezdése);

–        az 1996. május 24‑én Göteborgban és az 1996. november 27‑én Brüsszelben megrendezett CEFIC gyűlés mellett tartott találkozókon, amelyeken a felperes is részt vett, a piac felosztására és az árakra vonatkozó számszerű javaslatokra vonatkozó megbeszélések folytak, anélkül hogy a résztvevők konkrét megállapodásra jutottak volna (a megtámadott határozat (141)–(145) preambulumbekezdése);

–        számos, 1996‑ban és 1997‑ben tartott kétoldalú találkozó – így például az EKA Chemicals és a felperes között 1997 májusában Koppenhágában folyt megbeszélés, amelynek keretében a felperes arra volt kíváncsi, hogy az EKA Chemicals kész‑e a többi gyártóval tömörülni a kapacitások csökkentésére vonatkozó összehangolt erőfeszítés érdekében – a kapacitások csökkentésére vonatkozó tervekről tanúskodnak (a megtámadott határozat (154) és (155) preambulumbekezdése);

–        az 1997. május 28‑án és 29‑én Sevillában megrendezett CEFIC gyűlés mentén tartott találkozókon az „A” és a „B” csoport is összegyűlt, és a HP‑piac felosztásának részletes modelljéről volt szó, ám semmilyen végleges megállapodásra nem került sor, ezért a megbeszéléseket 1997 augusztusára halasztották (a megtámadott határozat (156)–(167) preambulumbekezdése);

–        a felperes, az EKA Chemicals és a Degussa közötti kétoldalú kapcsolatfelvételek 1997 nyarán a hivatkozott találkozók után is folytatódtak (a megtámadott határozat (168)–(170) preambulumbekezdése).

126    A felperes nem vitatja sem a hivatkozott kapcsolatfelvételek tényleges megtörténtét, sem a megtámadott határozat fent hivatkozott preambulumbekezdéseiben említett megbeszélések tartalmát.

127    A felperes mindazonáltal arra hivatkozik, hogy e tények alapján a Bizottság nem állapíthatta meg valamely megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak az 1997 augusztusában Brüsszelben tartott többoldalú találkozót megelőző létezését, amely találkozó a HP árának emelésére vonatkozó konkrét megállapodáshoz vezetett (a megtámadott határozat (171)–(174) preambulumbekezdése), és amelyet a felperes a jogsértésben való részvételének kezdeteként ismert el.

128    Először is a felperes a megtámadott határozat (115)–(170) preambulumbekezdésében felsorolt elemekre hivatkozva azzal érvel, hogy az 1997 augusztusában tartott hivatkozott találkozó előtt a szóban forgó megbeszélések nem vezettek sem a piacok felosztására vagy az árakra vonatkozó megállapodáshoz, sem összehangolt magatartáshoz.

129    Ezzel kapcsolatosan arra hivatkozik, hogy a Bizottság a megállapodás és összehangolt magatartás EK 81. cikk (1) bekezdésének értelmében vett fogalmának téves értelmezésére támaszkodott, és ezzel ténybeli értékelési hibát vétett.

130    Az állítólagos téves jogalkalmazással kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy egy összetett jogsértés keretében a Bizottság nem köteles a megállapított magatartások mindegyikét az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak minősíteni, mivel mindkét jogsértési forma ugyanazon jellemzőkkel rendelkezik. Továbbá a Bizottságtól nem követelhető meg, hogy minden egyes vállalkozás esetében pontosan minősítse megállapodásnak vagy összehangolt magatartásnak a jogsértést, mivel a jogsértés mindkét formája szerepel a hivatkozott rendelkezésben (lásd a fenti 90. és 91. pontot).

131    A jelen ügyben tehát a Bizottság jogalkalmazása nem támadható azon indokból, hogy a szóban forgó magatartások összességét úgy határozta meg, hogy azok „egy megállapodás és/vagy összehangolt magatartás” összes jellemzőjével rendelkeznek, már amennyire az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott jogsértések egyik vagy másik formájába tartozónak lehet e magatartásokat minősíteni.

132    Az állítólagos ténybeli értékelési hibával kapcsolatosan a felperes lényegében azt állítja, hogy 1997 augusztusát megelőzően a versenytársaknak egyrészt nem sikerült egy bizonyos piaci magatartásban megállapodniuk, másrészt nem egyeztek meg olyan fajta koordinációban, amely összehangolt magatartásnak minősülne.

133    Különösen a megtámadott határozatban ismertetett információkra hivatkozik, miszerint 1996‑ban a megbeszélések „egy helyben toporogtak egy éve”, és úgy tűnt, hogy „zsákutcába jutottak”. Hangsúlyozza, hogy még 1997 májusában „[a] bizalom hiánya volt a piaci részesedéssel kapcsolatos status quo fenntartására vonatkozó megállapodás hiányának egyik velejáró indoka” „[mivel] a kisebb gyártók a piaci részesedések meghatározása ellen szavaztak” (megtámadott határozat (140), (142) és (164) preambulumbekezdése).

134    Ugyan a felperes által hivatkozott tényezők azt mutatják, hogy az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti találkozókon részt vevő gyártóknak nem sikerült „kifejezett” megállapodásra jutniuk a piacfelosztással kapcsolatosan, amint azt a Bizottság is megállapította a megtámadott határozat (309) preambulumbekezdésében, ettől még tény, hogy huzamosabb ideig rendszeres megbeszéléseket tartottak egy ilyen megállapodásról.

135    A felperes által nem vitatott tényekből ugyanis kitűnik, hogy a Degussának és a felperesnek a HP piacon tevékeny versenytársaikhoz intézett ismétlődő felhívásait követően 1995 májusában olyan találkozókra került sor, amelyek célja a versenytársak közötti folyamatos kapcsolattartás kialakítása volt. A résztvevők a piaci tendenciákról és a HP európai piacán megjelenő új piaci belépőkről tárgyaltak, mivel a Degussa és a felperes azt kívánták, hogy a fenti piacon létező helyzet a lehető legstabilabb maradjon (a megtámadott határozat (115)–(117) preambulumbekezdése).

136    1995 májusa és 1997 augusztusa között rendszeres megbeszélésekre került sor, amelyeknek tárgyai voltak az eladási kvótákra és a többletkapacitás ellenőrzésére vonatkozó javaslatok (a megtámadott határozat (123) és (124) preambulumbekezdése), egy, az új kapacitások – így többek között a felperes kapacitásainak – korlátozására vonatkozó számszerű javaslat, valamint egy ármegállapodásra vonatkozó javaslat (a megtámadott határozat (126) és (127) preambulumbekezdése), „a növekedés felosztását lehetővé tevő modell alapjai” (a megtámadott határozat (132) és (133) preambulumbekezdése), a piacfelosztásra és árakra vonatkozó számszerű javaslatok (a megtámadott határozat (143)–(145) preambulumbekezdése), a kapacitások csökkentésére vonatkozó összehangolt erőfeszítés (a megtámadott határozat (154) és (155) preambulumbekezdése), a HP‑piac felosztásának részletes modellje (a megtámadott határozat (159) és (167) preambulumbekezdése).

137    A megbeszélések tartalma – amelyet a felperes nem vitatott – nyilvánvalóvá teszi, hogy közös akarat állt fenn a verseny korlátozására.

138    E rendszeres találkozók sora – amelyek során a vállalkozások a célból találkoztak, hogy megbeszéljék az új kapacitások korlátozására vonatkozó terveket, a piaci részesedéseket és az árakkal kapcsolatos megállapodást – nem jöhetett volna létre, ha azok időpontjában az e találkozón résztvevők között nem állt volna fenn közös akarat arra nézve, hogy versenykorlátozó intézkedésekkel stabilizálják a piacot (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑21/99. sz., Dansk Rørindustri kontra Bizottság ügyben 2002. márcus 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1681. o.] 46. pontját).

139    Mivel a szóban forgó megbeszéléseket a résztvevők arra irányuló közös akarata határozta meg, hogy megegyezzenek magáról a versenykorlátozásról, ezt a megállapítást nem cáfolhatja az a tény, hogy a kilátásba helyezett korlátozás különös elemei 1997 májusáig a résztvevők közötti tárgyalások tárgyát képezték, valamint hogy a HP árának összehangolt emelésére vonatkozó, 1997 augusztusában kötött konkrét megállapodás más feltételekkel jött létre, mint amelyeket a korábbi találkozón a résztvevők megbeszéltek.

140    A felperesnek a jogellenes kapcsolatfelvételekben való részvétele egyébként egyértelműen következik a megbeszéléseken való részvételéből. A szóban forgó időszakban a találkozók legtöbbjén részt vett, mivel ő készítette el a javaslatok „szintézisét” (a megtámadott határozat (123) és (124) preambulumbekezdése) és koordinálta a „piaci vezetőkből” álló csoportot (a megtámadott határozat (130) és (131) preambulumbekezdése).

141    Ezzel kapcsolatosan a felperes azon hivatkozása, miszerint az 1997 májusában tartott találkozóról (a megtámadott határozat (162) preambulumbekezdése) a felperes képviselője „az ajtót becsapva távozott […], mivel felidegesítették a kis gyártók kérései”, nem minősül olyan bizonyítéknak, amely alátámasztja, hogy a szóban forgó találkozón való részvétele, és következésképpen a hivatkozott kapcsolatfelvételek teljesen híján voltak mindenféle versenyellenes szándéknak.

142    E megállapításokra figyelemmel a Bizottság helyesen állapíthatta meg, hogy a szóban forgó – a kartell kezdeti szakaszában tanúsított – magatartások, amelyekben a felperes részt vett, ugyanannak a versenyellenes projektnek a részei voltak, és következésképpen az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom alá tartoztak.

143    Egyrészt ugyanis emlékeztetni kell arra, hogy egy megállapodás akkor tekinthető az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében létrejöttnek, ha akaratközösség áll fenn magának a verseny korlátozásának tekintetében, még akkor is, ha a tervezett versenykorlátozás különös elemei még tárgyalás tárgyát képezik (lásd a fenti 86. pontot).

144    A jelen ügyben a felperes tehát nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy ameddig a vállalkozások nem állapodtak meg a piaci magatartásuk konkrét kialakításában, a szóban forgó magatartások legfeljebb a verseny korlátozására vonatkozó szándéknak minősülnek, amely nem esik az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott jogsértések hatálya alá.

145    Mivel a fent kifejtett tényezők azt bizonyítják, hogy a versenytársak már rendelkeztek egy olyan közös tervvel, amelynek célja az volt, hogy versenyellenes megállapodás szülessen, e megbeszélések túlmutatnak a „puszta szándékon” vagy megállapodáskísérleten.

146    Másrészt meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó időszakban tartott kapcsolatfelvételek egyébként is az EK 81. cikk (1) bekezdésének hatálya alá eső összehangolt magatartásnak minősülnek.

147    Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az a tény, hogy valamely vállalkozás versenyellenes megállapodás előkészítése céljából információkat közöl versenytársaival, elegendő az EK 81. cikk értelmében vett összehangolt magatartás fennállásának bizonyítására (lásd a fenti 89. pontot).

148    E tekintetben – még ha a Bizottság nem is bizonyította, hogy a vállalkozások szigorúan véve megállapodást kötöttek – az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott jogsértés megállapításához elegendő, ha a kérdéses vállalkozások a „piac stabilizálása” érdekében közvetlen kapcsolatban voltak egymással (lásd ebben az értelemben a fenti 89. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 170. pontját).

149    A fenti megfontolásokra tekintettel el kell utasítani a felperes azon felvetését, miszerint a versenytársak részére történt információnyújtás csak akkor tekinthető összehangolt magatartásnak, amikor a megállapodás már létrejött, és az információcsere e magatartás végrehajtásának lehetővé tétele érdekében történik.

150    A jelen ügyben a Bizottság megállapította, hogy a felperes a versenytársaival tartott több találkozón is részt vett, és azok során a piaci feltételekre vonatkozó információkat cseréltek, az árszinteket tárgyalták meg, és a résztvevők ismertették az általuk a piacon követni kívánt üzleti stratégiát. Ezen túlmenően a Bizottság azt is megállapította, hogy a szóban forgó információcserére a célból került sor, hogy a piacfelosztásra, illetve árakra vonatkozó megállapodást előkészítsék, tehát annak célja nyilvánvalóan versenyellenes volt.

151    Következésképpen a Bizottság jogosan állapította meg, hogy a felperes olyan összehangolt magatartásban vett részt, amelynek célja a verseny korlátozása volt.

152    Ezt a megfontolást nem cáfolja meg a felperes azon érve, miszerint – tekintettel a versenytársak közötti kölcsönös bizalmatlanságra – elképzelhetetlen volt, hogy összehangolt magatartásban vegyenek részt.

153    A résztvevők álláspontjának különbözősége, sőt, az egymás iránti bizalmatlanságuk ugyanis önmagában nem elegendő az összehangolt magatartásnak minősíthető megegyezés fennállásának kizárásához. Mindazonáltal a felperes érvei nem cáfolják meg a Bizottság által megállapított tényeket, amelyekből kitűnik, hogy a köztük fennálló bizalom hiányának ellenére a versenytársak a szóban forgó időszakban rendszeresen találkoztak, és a piaci feltételekre, valamint üzleti stratégiát vonatkozó információkat cseréltek a célból, hogy egy jogellenes megállapodást készítsenek elő.

154    A felperes állításával ellentétben nem kifogásolható, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a cserélt információk tartalmukat tekintve jogellenes célokra voltak felhasználhatók.

155    Ugyanis a szóban forgó magatartás versenyellenes tárgya egyértelműen következik a szóban forgó időszak alatt tartott találkozók során cserélt információk természetéből, ugyanis ezek az információk a korábbi évekre vonatkozó eladási adatokat, valamint a jövőre néző előrejelzéseket is tartalmaztak (a megtámadott határozat (120) preambulumbekezdése), valamint a megbeszélt javaslatokból, amelyek a status quo piacon való fenntartására, az új termelési kapacitások elosztására és a HP árszintjének meghatározására vonatkoztak (lásd például a megtámadott határozat (115), (127), (133), (136) és (144) preambulumbekezdését).

156    Következésképpen a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a szóban forgó információcsere, mivel arra szolgált, hogy „előkészítsék a terepet” az abból származó áremelésekhez és piacfelosztási magatartásokhoz, az EK 81. cikk (1) cikkébe ütköző jogsértés egyik formája volt.

157    A fenti megfontolásokból következően a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a jogvita tárgyát képező magatartások az EK 81. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alá esőnek minősülnek, mivel megállapodást „és/vagy” összehangolt magatartást kitevő tényezők összességének részét képezik (a megtámadott határozat (308) és (309) preambulumbekezdése).

158    A felperes arra vonatkozó érvével kapcsolatosan, miszerint a HP‑piacon 1997 augusztusáig vagy szeptemberéig komoly verseny állt fenn, ugyanis a HP ára 1997 elején jelentősen csökkent, emlékeztetni kell arra, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazása céljából felesleges valamely megállapodás tényleges hatásainak figyelembevétele, amennyiben annak célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása volt (a Bíróság C‑510/06. P. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2009. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑1843. o.] 140. pontja és a C‑8/08. sz., T‑Mobile Netherlands és társai ügyben 2009. június 4‑én hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑4529. o.] 29. pontja).

159    A jelen ügyben a Bizottság, mivel azt állapította meg, hogy a felperes olyan versenyellenes megállapodásban és/vagy összehangolt magatartásban vett részt, amelynek célja a HP piacon fennálló verseny korlátozása volt, nem volt köteles figyelembe venni a szóban forgó magatartások tényleges hatásait.

160    Egyébiránt különösen az összehangolt magatartásra vonatkozó állandó ítélkezési gyakorlat értelmében, míg az érdekelt gazdasági szereplők nem bizonyítják annak ellenkezőjét, vélelmezni kell, hogy a megállapodásban részt vevő, a piacon tevékeny vállalkozások a versenytársaikkal kicserélt információkat figyelembe veszik piaci magatartásuk meghatározásakor (a fenti 87. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 118. és 121. pontja és a fenti 55. pontban hivatkozott Hüls kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 161. és 162. pontja).

161    E tekintetben még ha feltételezzük is, hogy bizonyított, hogy e magatartások a szóban forgó időszakban nem gyakoroltak hatást az árakra, ez még nem kérdőjelezi meg a Bizottság értékelésének jogszerűségét.

162    Különösen az a tény, hogy az összehangolt magatartás nem gyakorolt közvetlen hatást az árszintre, nem akadályozza meg annak megállapítását, hogy az korlátozta a szóban forgó vállalkozások közötti versenyt, különösen azzal, hogy kiiktatta a versenynyomást (lásd ebben az értelemben a fenti 138. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 139–140. pontját).

163    Ennélfogva a felperes azon érve, miszerint a Bizottság nem vette figyelembe azon tény bizonyítékát, hogy a piacon a szóban forgó időszak alatt verseny folyt, nem elfogadható.

164    A felperes azon érve, miszerint a megtámadott határozatban a szóban forgó időszakra nézve felhozott tények legfőképpen a HP‑piacra, és nem az NP‑piacra vonatkoznak, emlékeztetni kell, hogy a megtámadott határozat azon a megállapításon alapul, hogy a két szóban forgó piacon egységes jogsértés történt (a megtámadott határozat (328) és azt követő preambulumbekezdései), és ezt a minősítést a jelen ügyben a felperes nem vitatja.

165    Mivel a Bizottság a szóban forgó kartellt egységes jogsértésnek minősítette, nem volt köteles e minősítés keretében meghatározni a kifejezetten csak az NP‑piacra vonatkozó cselekmények eltérő időtartamát. Mivel nem különálló jogsértésekről van szó, e különbséget az összességében vett jogsértés időtartamának meghatározásakor sem kellett figyelembe vennie.

166    Ezért mesterséges lenne ezen, egyetlen cél vezérelte magatartást szétbontani, és azt több különálló jogsértésnek tekinteni azon indokból, hogy a jogellenes magatartások intenzitásuk tekintetében érintett piaconként változtak. Ezeket a tényezőket csupán a jogsértés súlyának értékelésénél, illetve adott esetben a bírság összegének megállapításánál lehet figyelembe venni (lásd analógia útján a fenti 87. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ítélet 90. pontját).

167    A jelen ügyben a fenti megfontolásoknak megfelelően a Bizottság megjegyezte, hogy a bírság összegének meghatározása tekintetében figyelembe vette azt a tényt, hogy a kartell az NP‑piacon később kezdődött, mint a HP‑piacon, és korábban fejeződött be (a megtámadott határozat (331) preambulumbekezdése).

168    A felperesnek az NP‑piacon a szóban forgó időszakban létrejött versenyellenes cselekményekre vonatkozó bizonyítékok nem elegendő voltával kapcsolatos érve tehát nem elfogadható.

169    Végül mivel a felperes nem bizonyította, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban tévesen alkalmazta az EK 81. cikk (1) bekezdését, a lényegében ugyanerre az előfeltételezésre alapozott azon érvét is el kell utasítani, miszerint a Bizottság e rendelkezést túl kiterjesztőleg és a büntetések jogszerűsége elvének megsértésével értelmezte.

170    A fentiek összességére tekintettel a jogsértés 1995 májusa és 1997 közötti fennállásának megállapítására vonatkozó kifogás elfogadhatatlan.

–       A 2000. május 18. és december 31. közötti időszakról

171    A Bizottság a jogsértés utolsó időszakával kapcsolatosan a megtámadott határozat (356) preambulumbekezdésében kijelentette, hogy az EK 81. cikk (1) bekezdése olyan jogsértésre is alkalmazandó, amelynek hatásai az annak formális befejezését követő időszakra is kihatottak, és különösen ez az eset áll fenn, amikor a vállalkozások nem hagynak fel a kartelltalálkozókon megállapított referenciaárak alkalmazásával.

172    A Bizottság e megfontolások jelen ügyben való alkalmazásakor megjegyezte, hogy az Arkema nyilatkozatai értelmében – amelyek egybevágnak más bizonyítékokkal – a 2000. május 18‑án Turkuban tartott többoldalú találkozón a résztvevők általánosan megegyeztek az árszinteknek a teljes 2000. évi fenntartásában, és ennélfogva feltételezhető volt, hogy az árakra gyakorolt hatás legalább a 2000. év második felében is fennállt (a megtámadott határozat (357) preambulumbekezdése). A Bizottság tehát a 2000. december 31‑i időpontot jelölte meg a jogsértés végső időpontjaként, többek között a felperes tekintetében (a megtámadott határozat (360) preambulumbekezdése).

173    A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, valamint értékelési hibát vétett annak megállapításával, hogy a kartell a 2000. május 18‑i találkozót követően tovább folytatódott.

174    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az EK 81. cikk azon megállapodásokra is alkalmazandó, amelyek hatása a formális megszüntetésüket követően is fennmarad (a Bíróság 243/83. sz. Binon‑ügyben 1985. július 3‑án hozott ítéletének [EBHT 1985., 2015. o.] 17. pontja és a Törvényszék T‑14/89. sz., Montedipe kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítélet [EBHT 1992., II‑1155. o.] 231. pontja).

175    Különösen a Bizottság jogszerűen állapíthatja meg, hogy a kartell hatása a jogellenes találkozók formális beszüntetése utáni időszakra is kihatott, ugyanis az e találkozókon meghatározott áremeléseket egy későbbi időponttól kellett alkalmazni (lásd ebben az értelemben a T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 186. pontját).

176    A jelen ügyben a Bizottság, mivel megállapította, hogy a 2000. május 18‑i találkozón a résztvevők általánosan megegyeztek az árszinteknek a 2000. év második felében való fenntartásában, jogszerűen állapíthatta meg, hogy a kartell hatásai 2000. december 31‑ig fennmaradtak.

177    Ezt a következtetést nem vonják kétségbe a felperesnek elsősorban a Bizottság által ismertetett bizonyítékok nem megfelelő voltára vonatkozóan felhozott érvei.

178    Meg kell jegyezni, hogy a felperes nem vitatja a szóban forgó informális találkozó megtartásának tényét, sem azt, hogy azon részt vett. Ezzel kapcsolatosan a felperes helytelenül hivatkozik arra, hogy az Arkemának a „megegyezésre” hivatkozó nyilatkozatai nem jelentik a résztvevőknek a megállapodás hatásainak fenntartásával kapcsolatosan fennálló közös akaratának kifejeződését. Ennek az érvnek ugyanis ellentmond e nyilatkozatok megfogalmazása, amelyek az árakkal kapcsolatos 2001. január 1‑jei „végső megbeszélések”, valamint az árak fenntartására vonatkozó „általános megegyezés” létezésére utalnak (a megtámadott határozat (282) preambulumbekezdése).

179    A felperes ugyancsak helytelenül hivatkozik az Arkemának az ármegegyezésre vonatkozó kijelentése és más nyilatkozatai közötti állítólagos ellentmondásra, amelyek szerint a turkui találkozó „egyes gyártóknak alkalmat biztosított arra, hogy közöljék, hogy az idők változtak”. és hogy „bejelentsék az együttműködéssel való felhagyás[uka]t, és így véget vessenek a piac ellenőrzött szabályozásának”. Az utóbbi – a versenyellenes magatartás befejezésére irányuló szándékra vonatkozó és így a kartell formális megszüntetését bejelentő – nyilatkozatoknak nem mond ellent a kartell hatásainak az adott év végéig történő fenntartásával kapcsolatos megegyezés létezése.

180    Továbbá a felperes állításával ellentétben az Arkema nyilatkozatai egybevágnak az akta többi bizonyítékával, így többek között azzal a több vállalkozás által megerősített és a felperes által sem vitatott információval, miszerint a CEFIC kétévenkénti gyűlései mentén tartott találkozók keretében az árakat általában a következő hat hónapra állapították meg (a megtámadott határozat (357) preambulumbekezdése).

181    Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a kartell létezését bizonyító egybevágó bizonyítékok összességével szemben komoly és tényleg elfogadható magyarázatra van szükség annak bizonyítására, hogy a kérdéses találkozón teljesen más események történtek a korábbi találkozókon történtekhez képest, miközben minden találkozón ugyanazon résztvevők voltak jelen, ezek a találkozók hasonló külső körülmények között zajlottak le, és tagadhatatlanul ugyanaz volt a tárgyuk (Vesterdorf bírónak főtanácsnoki minőségben a Törvényszék T‑1/89. sz., Rhône‑Poulenc kontra Bizottság ügyben 1991. október 24‑én hozott ítéletére vonatkozó indítványa [EBHT 1991., II‑867. o. és II‑954. o.]).

182    Mindenesetre azt a megjegyzést, miszerint több versenytárs legalább a 2000. év végéig tovább folytatta a jogsértést a 2000. május 18‑i találkozót követően megtartott több kétoldalú kapcsolatfelvétel létezése is megerősítette (a megtámadott határozat (357) preambulumbekezdése).

183    A felperesnek az egyik ilyen – tudniillik az FMC Foret‑vel történt –kapcsolatfelvétel jogszerű voltát bizonyítani hivatott érve e tekintetben nem vonhatja kétségbe a Bizottságnak a kartell hatásainak fenntartására vonatkozó megállapítását, amely csupán másodlagos tényező a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok összességét tekintve.

184    A felperes arra sem hivatkozhat érvényesen, hogy egy a Degussával 2000 májusában vagy júniusában tartott kétoldalú találkozón (a megtámadott határozat (283)–(285) preambulumbekezdése) kijelentette, hogy „a piacon jelenlevő gyártók közötti megbeszélések alapján többé nincs lehetőség a kapacitások elosztására és újraelosztására”.

185    Ennek kapcsán elegendő megállapítani, hogy a felperes által valamely kétoldalú kapcsolatfelvétel során kifejtett álláspont – amelyet egyébként úgy is lehet értelmezni, hogy a kartell fenntartásának nehézségeit fogalmazza meg – nem bizonyítja, hogy nyilvánosan elhatárolódott volna a jogsértéstől, így vetve véget a kartellben való részvételének.

186    E megfontolásokból az következik, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a 2000. május 18‑i találkozón a résztvevők általánosan megegyeztek az árszintek fenntartásában, és ennélfogva a kartell a 2000. év második felében továbbra is kifejtette hatásait.

187    Ezt a következtetést nem cáfolhatja meg a felperes másodlagosan arra vonatkozóan felhozott érvelése, hogy a Bizottság nem elemezte az érintett időszak alatt a piacon ténylegesen gyakorolt árakat, valamint hogy az ügy aktájában vannak olyan jelek, miszerint a piacon verseny állt fel.

188    Ugyanis mivel a Bizottság bizonyította, hogy mivel a szóban forgó találkozón létrejött általános megegyezés tárgyát képező árszintet 2000 második felében is alkalmazni kellett, jogszerűen állapíthatta meg, hogy a kartell hatásai erre az időszakra is kihatottak, anélkül, hogy köteles lett volna bizonyítani, hogy a kartell ténylegesen hatással volt az alkalmazott árakra (lásd ebben az értelemben a fenti 175. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság 186. pontját).

189    A felperes állításával ellentétben, mivel ez a megállapítás azon a jogilag megkövetelt módon bizonyított megfontoláson alapul, miszerint a felek közös akaratukat nyilvánították ki a kartell hatásainak további fenntartása tekintetében annak formális beszüntetése ellenére, nem fordítja meg a bizonyítási terhet, és ennélfogva nem ellentétes az ártatlanság elvével.

190    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy a felperes által felhozott érvek nem vonták kétségbe a Bizottság azon megállapítását, miszerint a jogsértés 2000. december 31‑ig tartott.

191    Ezért ez a kifogás sem elfogadható.

192    Az első és a második jogalap vizsgálatának végeztével meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon, hogy a felperes az 1994. január 31. és 1995 májusa közötti időszakban részt vett volna a jogsértésben.

193    Az első és második jogalap ezt meghaladó részét el kell utasítani.

194    Következésképpen a megtámadott határozat 1. cikkének m) pontját meg kell semmisíteni annyiban, amennyiben a Bizottság megállapította, hogy a felperes az 1995 májusát megelőző időszakban részt vett a jogsértésben, és meg kell változtatni a felperessel szemben a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság összegét a jogsértésben való részvétele tényleges időtartamának figyelembevétele érdekében. A bírság összege megváltoztatásának következményeit a lenti 440. és 441. pontban fejtjük ki.

 A védelemhez való jog állítólagos megsértéséről

 A felek érvei

195    A felperes az ötödik jogalap keretében arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem engedélyezte részére egyrészt az aktának a Degussa által nyújtott dokumentumai egy részébe való betekintést, másrészt a többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba való betekintést. A betekintés megtagadása sérti a felperes védelemhez való jogát, valamint a[z EK 81. és 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL L 1., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. oldal) 27. cikkét.

196    Először is a felperes kijelenti, hogy korlátozott betekintéssel rendelkezett a Degussa által nyújtott – a HP piacra vonatkozó 2000. évi belső havi jelentéseket tartalmazó – dokumentumokba. A Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és értékelési hibát vétett azzal, hogy nem engedélyezte, hogy a felperes az összes dokumentumba betekinthessen.

197    A szóban forgó információk objektíven értékelve nem voltak bizalmasnak tekinthetők, mivel olyan jelentésekről volt szó, amelyek olyan rövid távú stratégiákat tükröztek, amelyek legalább öt évvel korábbiak voltak. A Bizottság a felperes hasonló információival kapcsolatosan úgy vélte, hogy azok három év elmúltával már nem tekinthetők bizalmasnak.

198    Egyébiránt valamely dokumentum bizalmas jellege nem képezi a nyilvánosságra hozatalának abszolút akadályát. A felperes védelemhez való jogának elsőbbséget kellett volna élveznie az adatok bizalmas voltával szemben. A Bizottság megfelelő intézkedéseket hozhatott volna ezen információk bizalmas jellegének védelme érdekében.

199    A Degussa‑dokumentum releváns lehetett volna annak meghatározása tekintetében, hogy a 2000. május 18‑i turkui találkozót követően történt‑e jogsértés, és ennélfogva elengedhetetlen volt a felperes védelmére nézve. A Degussa 2000. évre vonatkozó dokumentumainak kivonatai azt jelzik, hogy a piacon verseny állt fenn, és ez a tényező lehetővé tette volna a jogsértés ezen időszakban való létezésének megcáfolását

200    Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság megsértette az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdését azzal, hogy nem engedélyezte részére a többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba való betekintést.

201    A Bizottság helytelenül állítja, hogy a közösségi jog nem ír elő kötelező jelleggel ilyenfajta betekintést. A Bizottság ugyanis korábbi eljárásokban már nyilvánosságra hozott kifogásközlésre adott válaszokat. A[z EK 81. és EK 82. cikk], az EGT‑Megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló bizottsági közlemény (HL 2005. C 325., 7. o.) 27. pontja jogellenes, mivel főszabály szerint kizárja a szóban forgó válaszokba való betekintést.

202    A felperes azt állítja, hogy a többi érintett vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszok megerősíthették volna a jogsértés időtartamára vonatkozó álláspontját, mivel ezek a vállalkozások ugyancsak vitatták a kartell kezdő és befejező időpontját, és különösen azt, hogy a jogsértés 2000. május 18. és 2000. december 31. között is folytatódott.

203    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

204    Az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdésének értelmében:

„Az érintett felek védekezéshez való jogát az eljárás során teljes mértékben tiszteletben kell tartani. Jogukban áll a Bizottság irataiba a vállalkozások üzleti titkaik védelmére irányuló jogos érdekének figyelembevételével betekinteni. A betekintési jog nem terjed ki a bizalmas jellegű információkra és a Bizottság vagy a tagállamok versenyhatóságainak belső dokumentumaira. A betekintési jog különösen nem terjed ki a Bizottság és a tagállamok versenyhatóságai közti levelezésre, illetve a tagállamok versenyhatóságainak egymás közötti levelezésére, ideértve a 11. és 14. cikk alapján készült dokumentumokat. E bekezdés egyik rendelkezése sem sérti [helyesbítés: gátolja] a Bizottságot abban, hogy a jogsértés bizonyításához szükséges információt feltárja és felhasználja.”

205    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védelemhez való jogból következő iratbetekintés joga magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálati iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely releváns lehet a védelme szempontjából (lásd ebben az értelemben a C‑199/99. P., Corus UK kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑11177. o.] 125–128. pontját és a Törvényszék T‑30/91. sz., Solvay kontra Bizottság ügyben 1995. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1995., II‑1775. o.] 81. pontját).

206    Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő okiratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső iratait és egyéb bizalmas jellegű információkat (a fenti 97. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 68. pontja).

207    A mentő iratok kapcsán meg kell jegyezni, hogy valamely dokumentum közlésének elmulasztása csak abban az esetben sérti a védelemhez való jogot, ha az érintett vállalkozás bizonyítja egyrészről, hogy a Bizottság e dokumentummal támasztotta alá a jogsértéssel kapcsolatos kifogását, másrészről pedig azt, hogy e kifogás csak az említett dokumentumra történő hivatkozással bizonyítható. Az érintett vállalkozás kötelezettsége tehát annak bizonyítása, hogy azon eredmény, amelyre a Bizottság a határozatában jutott, eltérő lett volna, ha terhelő bizonyítékként nem kellett volna figyelembe venni azt a nem közölt dokumentumot, amelyre a Bizottság az érintett vállalkozással szemben támaszkodott (a fenti 97. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 71–73. pontja).

208    Ezzel szemben valamely mentő irat közlésének elmaradását illetően az érintett vállalkozásnak csak azt kell bizonyítania, hogy hozzáférhetővé tételének hiánya a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát. Elegendő tehát, ha a vállalkozás bebizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumokat fel tudta volna használni a védelméhez (a Bíróság C‑238/99. P., C‑244/99. P., C‑245/99. P., C‑247/99. P., C‑250/99. P–C‑252/99. P. és a C‑254/99. P. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. október 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑8375. o.] 318. pontja és a fenti 85. pontban hivatkozott Hercules Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 81. pontja), bizonyítva különösen, hogy olyan tényezőkre tudott volna hivatkozni, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a Bizottságnak a kifogásközlés szakaszában levont következtetéseivel, tehát bármilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a határozatban elfogadott értékelést (a fenti 97. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 75. pontja).

209    A jelen jogalap keretében a felperes arra hivatkozik, hogy nem tekinthetett be egyrészt a Degussa által a Bizottságnak nyújtott dokumentumok egy részébe, másrészt a többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba.

–       A Degussa által nyújtott dokumentumokba való betekintésről

210    Az ügy irataiból kitűnik, hogy a közigazgatási eljárás során a felperes kérte a Degussa eladási részlegének a jogsértés időszakára vonatkozó jelentéseibe való betekintést.

211    A Bizottság teljes betekintést engedélyezett az 1996 és 1999 közötti időszakra vonatkozó dokumentumokba, ám a 2000. és 2001. évre vonatkozó dokumentumoknak – amelyeket a Degussa kérésére bizalmasnak nyilvánított – csupán részleteit közölte.

212    A jelen jogalap keretében a felperes kifogásolja a 2000. évre vonatkozó dokumentumokba való teljes betekintés megtagadását, egyrészt az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdésének megsértésére, másrészt a védelemhez való jog megsértésére hivatkozva.

213    Emlékeztetni kell, hogy az 1/2003 rendelet 27. cikkének (2) bekezdésében meghatározott iratbetekintési jog a védelemhez való jog biztosítására és különösen a meghallgatáshoz való jog hatékony gyakorlására vonatkozó eljárási garanciák közé tartozik.

214    Tehát az iratbetekintési jog nem önálló cél, hanem arra irányul, hogy az érintettnek lehetősége legyen védelemhez való jogának védelmére (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 156. pontját).

215    Ebből következően a felperes a szóban forgó dokumentumokba való teljes betekintés megtagadására utalva csak akkor hivatkozhat az 1/2003 rendelet 27. cikke (2) bekezdésének megsértésére, ha e dokumentumok relevánsak lehettek a védelem szempontjából, amely tényt a felperesnek kell bizonyítania.

216    Ezzel kapcsolatban a felperes arra hivatkozik, hogy a szóban forgó dokumentumok tartalmazhattak arra vonatkozó jelzéseket, hogy a HP‑piacon verseny állt fenn a 2000. év második felében, amelyek mentő tényezőket alkothatnak a jogsértés fenti időszak alatti folytatásával kapcsolatosan. A felperes megjegyzi, hogy a Degussa‑dokumentumok hozzáférhetővé tett kivonatai is azt mutatják, hogy a HP‑piacon 2000‑ben verseny állt fenn, ugyanis a gyártási költségek növekedtek, miközben az eladási árak nem változtak.

217    Márpedig, ahogy az a fenti 188. pontban megállapításra került, mivel a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította, hogy a turkui találkozón a résztvevők általánosan megegyeztek az árszinteknek a 2000. év második felében történő fenntartásában, jogszerűen állapíthatta meg, hogy a kartell hatásai ezen időszak végéig kihatottak, anélkül hogy köteles lett volna figyelembe venni az azon tényre utaló jeleket, hogy a hivatkozott megegyezés céljai nem teljesülhettek.

218    Ennélfogva a piacnak a 2000. második félévben fennálló helyzetére és különösen az érintett vállalkozások által gyakorolt árszintekre vonatkozó jelek nem voltak alkalmasak arra, hogy bármilyen módon befolyásolják a Bizottságnak a jogsértés 2000. év végéig való folytatására vonatkozó értékelését. Ezek a jelek tehát nem alkotnak mentő tényezőket a kartell fent hivatkozott időszakban való folytatásával kapcsolatosan.

219    Következésképpen, mivel a felperes nem bizonyította, hogy a szóban forgó dokumentumokból származó tényezőket fel tudta volna használni a saját védelmére, a jelen kifogást el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni az arra vonatkozó érvelését, hogy a Bizottság tévedett e dokumentumok bizalmasnak minősítése tekintetében.

–       A többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba való betekintésről

220    Az ügy irataiból kitűnik, hogy a közigazgatási eljárás során a Bizottság elutasította a felperesnek a kifogásközlés többi címzett vállalkozásai által a kifogásközlésre adott válaszok nem bizalmas változataiba való betekintésre vonatkozó kérelmét.

221    A felperes azt állítja, hogy a betekintés elutasítása sérti a védelemhez való jogát, mivel a szóban forgó válaszok mentő tényezőket tartalmazhatnak.

222    Emlékeztetni kell, hogy a kifogásközlés célja, hogy körülhatárolja a vállalkozással szemben kezdeményezett eljárás tárgyát, és hogy biztosítsa a védelemhez való jog hatékony gyakorlását (lásd a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 80. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

223    A kifogásközlés címzettjei ilyen eljárási garanciákkal rendelkeznek a védelemhez való jog elve tiszteletben tartásának alkalmazásával, amelynek része a Bizottság előtti ügy irataiba való betekintéshez való jog.

224    A kifogásközlésre adott válaszok nem képezik magának a vizsgálati aktának a részét (a fenti 214. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 380. pontja).

225    A kifogásközlés kézbesítésekor az akta részét nem képező dokumentumokkal kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a Bizottság csak akkor köteles ismertetni a szóban forgó válaszokat a többi érintett féllel, ha kiderül, hogy azok új terhelő vagy mentő bizonyítékokat tartalmaznak.

226     E tekintetben egyrészt az új terhelő bizonyítékokkal kapcsolatosan az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy ha a Bizottság a jogsértés megállapítása érdekében a kifogásközlésre adott válasz valamely szakaszára vagy az ezen válaszhoz csatolt mellékletre kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett más feleknek is lehetőséget kell biztosítani, hogy az ezen bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék (a Törvényszék fenti 214. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének 386. pontja és a T‑314/01. sz., Avebe kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3085. o.] 50. pontja).

227    Másrészt az új mentő bizonyítékokkal kapcsolatosan ugyancsak a fenti ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság nem köteles ezen iratokat saját kezdeményezésére hozzáférhetővé tenni. Amennyiben a Bizottság a közigazgatási eljárás során elutasította egy felperesnek az ügy vizsgálati aktájának részét nem képező dokumentumokba való betekintés iránti kérelmét, a védelemhez való jog megsértése csak akkor állapítható meg, ha a közigazgatási eljárás más eredményre jutott volna, a felperes betekinthetett volna a szóban forgó dokumentumokba az eljárás során (a fenti 214. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 383. pontja).

228    Továbbá a felperes nem hivatkozhat a fenti 97. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 126. pontjából eredő megállapításra, miszerint a Bizottság nem határozhat egyedül arról, hogy melyek az érintett vállalkozás védelme szempontjából hasznos iratok. A Bizottság vizsgálati aktájának részét képező dokumentumokra vonatkozó fenti megállapítás nem alkalmazható a többi érintett vállalkozás által a Bizottság kifogásközlésére adott válaszokra.

229    Ennélfogva a felperes által állítottakkal ellentétben a fegyveregyenlőség elvének, valamint a védelemhez való jognak a tiszteletben tartására alapított megfontolások alapján főszabály szerint a Bizottság nem kötelezhető arra, hogy hozzáférhetővé tegye a többi fél szóban forgó válaszait annak érdekében, hogy a felek megvizsgálhassák, hogy nincs‑e esetleg bennük mentő bizonyíték.

230    Mivel a felperes arra hivatkozik, hogy a nem közölt válaszok állítólag mentő bizonyítékokat tartalmaznak, az ő feladata először is annak bizonyítása, hogy e dokumentumok hasznosak lehetnek a védelme szempontjából.

231    Különösen azt kell feltüntetnie, hogy melyek a szóban forgó esetleges mentő tényezők, vagy olyan bizonyítékot kell nyújtania, amely valószínűsíti létezésüket és ennélfogva a bírósági eljárásban való hasznosságukat (lásd ebben az értelemben a T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság 2006. szeptember 27‑én hozott ítélet [EBHT 2006., II‑3435. o.] 351–359. pontját).

232    A jelen ügyben a felperes arra hivatkozik, hogy a többi vállalkozás kifogásközlésre adott válaszai megerősíthették volna azon érveit, amelyek a jogsértés rövidebb időtartamát voltak hivatottak bizonyítani. Különösen arra hivatkozik, hogy a többi vállalkozás közül egyesek ugyancsak vitatták a kartell kezdő és befejező időpontját, vitatva többek között a Bizottságnak a kartell 2000 második félévéig való folytatására vonatkozó elemzését. Ezenfelül azt állítja, hogy a szóban forgó válaszok olyan bizonyítékokat tartalmazhattak, amelyek más megvilágításba helyezhették volna a jogsértésnek a 2000 második felében való fennállását, különös tekintettel arra, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a kartell hatást fejtett volna ki az árakra ebben az időszakban.

233    Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat kimondja, hogy a puszta tény, hogy a többi vállalkozás lényegében ugyanazokat az érveket hozta fel, mint a felperes a jogsértés időtartamát illetően, nem elegendő ahhoz, hogy azok mentő bizonyítéknak minősüljenek (lásd ebben az értelemben a fenti 231. pontban hivatkozott Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 353. és 355. pontját).

234    Ugyanígy az a körülmény, hogy egyes vállalkozásoknak a kifogásközlésre adott válaszukban sikerült bizonyítaniuk, hogy az állítólagos jogsértésekben való részvételük nem volt megfelelően bizonyított, egyáltalán nem jelenti azt, hogy e válaszok olyan bizonyítékokat tartalmaztak, amelyek más megvilágításba helyezhették volna azon irati bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság más vállalkozásokkal szemben támaszkodott (a fenti 214. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 405. pontja).

235    Ez még inkább megállja a helyét a jelen ügyben, mivel a többi érintett vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszukban hivatkozott érveket a Bizottság a megtámadott határozatban elutasította. E feltételek mellett tehát a felperes által az e válaszokra alapozva esetlegesen tehető észrevételek csak olyan tényezőket tartalmazhattak volna, amelyeket a Bizottság már teljes körűen figyelembe vett anélkül, hogy azok más eredményre vezethettek volna.

236    Egyébiránt – amint azt már a fenti 188., 217. és 218. pontban megállapítottuk – a verseny adott piacon való fennállására és a 2000. május 18. valamint 2000. december 31. között – vagyis a kartell végső szakaszában – alkalmazott árakra vonatkozó esetleges megjegyzések nem befolyásolhatták a Bizottság azon megállapítását, miszerint a kartell tovább folytatódott ebben az időszakban, és ennélfogva nem tekinthetők mentő bizonyítéknak.

237    E megfontolásokból következően a felperes által hivatkozott érvek nem bizonyítják, hogy a többi érintett vállalkozás által a kifogásközlésre adott válaszok hasznosak lehettek volna a védekezése szempontjából.

238    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a felperes nem bizonyította, hogy az a tény, hogy nem tekinthetett bele e válaszokba, sértette a védelemhez való jogát.

239    Miközben a felperes az EGT‑Megállapodás 53., 54. és 57. cikke, valamint a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján folytatott eljárásokban a Bizottság aktájába való betekintés szabályairól szóló bizottsági közlemény 27. pontja téves alkalmazására, illetve másodlagosan e közlemény jogellenességére hivatkozik, elegendő emlékeztetni arra, hogy a szóban forgó közlemény – amelyre egyébként a megtámadott határozat nem hivatkozik – 2005. december 22‑én került közzétételre az Európai Unió Hivatalos Lapjában és ezért ratione temporis nem volt alkalmazható a jogvita tárgyát képező betekintés elutasítására, amely 2005. május 4‑én történt.

240    A felperesnek a szóban forgó közleményre vonatkozó érvelése ennélfogva hatástalan.

241    A fentiekre tekintettel a többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba való betekintés elutasítására vonatkozó kifogást és következésképpen a jelen jogalapot megalapozatlansága miatt teljes egészében el kell utasítani.

 A bírság alapösszegének meghatározására vonatkozó állítólagos hibákról

 A felek érvei

242    A negyedik jogalap négy részre oszlik, amelyek a Bizottság által a bírság meghatározása során elsősorban a jogsértés súlyának tekintetében, másodsorban annak időtartamára, harmadsorban a bírság elrettentő jellegére és negyedsorban a felperes együttműködésének enyhítő körülményként való figyelembe nem vételére vonatkozóan végzett értékelésre hivatkoznak.

243    Elsősorban a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és értékelési hibát vétett a jogsértés súlyának értékelése során. A bírság alapösszege következésképpen túlzott mértékű és aránytalan.

244    Egyrészt a Bizottságnak a kiindulási összeg meghatározásakor figyelembe kellett volna vennie, hogy a kartell rövidebb ideig tartott az NP piacán, mint a HP piacán. A kiindulási összeget a Bizottság az EGT‑n belüli HP‑piac és NP‑piac összesített 1999. évi mérete alapján állapította meg, ám annak figyelembevétele nélkül, hogy a kartell rövidebb ideig tartott az NP piacán. Mivel a HP‑piac a két termékpiac összesített méretének 60–65%‑át teszi ki, a Bizottságnak csökkentenie kellett volna a kiindulási összeget annak érdekében, hogy az tükrözze a jogsértés azon időtartamát, amely során a HP‑piac volt az egyetlen érintett piac.

245    Másrészt a Bizottság nem vizsgálta meg a kartell piacra gyakorolt hatását. Ennek vizsgálata szükséges lett volna minden olyan egyéb időszak tekintetében, amelyek során az ármegállapodásokat nem alkalmazták, vagyis a HP‑piac tekintetében az 1997 augusztusa és 2000. május 18. közötti időszakra nézve, az NP‑piac tekintetében pedig az 1998. május 14. és 1999. december 19. közötti időszakra nézve. Mindazonáltal a Bizottság a megtámadott határozatban kijelentette, hogy a jogsértés tényleges hatásai nem voltak mérhetők (a megtámadott határozat (455) preambulumbekezdése), ám nem fejtette ki e megfontolás indokait.

246    Mivel a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy a jogsértés hatást gyakorolt az árakra a kartell kezdeti és befejező szakaszában, csökkentenie kellett volna a bírság összegét. A Bizottság tévesen alkalmazta a jogot azáltal, hogy nem próbálta sem feltárni, hogy a résztvevők tényleg végrehajtottak‑e versenyellenes magatartásokat, sem számszerűsíteni azok piacra gyakorolt hatásait.

247    Egyébiránt a Bizottság a megtámadott határozatban nem indokolta meg, hogy a bírság kiindulási összegét miért 50 millió euróban határozta meg, ugyanis a Bizottság csupán arra a kijelentésre szorítkozott, miszerint ezt az összeget „kell kiszabni”. Ez az összeg az iránymutatásra és a Bizottság határozathozatali gyakorlatára tekintettel aránytalan.

248    Másodsorban a felperes álláspontja szerint a Bizottság a vele szemben kiszabandó bírság meghatározása során nem vehette figyelembe az 1998. február és 2000. május közötti időszakot.

249    Egyrészt ugyanis a Bizottság csak a felperes által 1997 augusztusa és 2000. május 18. közötti időszakban elkövetett jogsértést tudta bizonyítani. Másrészt a felperes volt az első vállalkozás, amely bizonyítékokat nyújtott a kartell 1997 augusztusa és 1998 februárja közötti fennállására nézve. Ezt az időszakot tehát nem vehette volna figyelembe a felperessel szemben kiszabott bírság rögzítésekor.

250    Harmadsorban a Bizottság egyáltalán nem indokolta, hogy miért növelte a bírság összegét elrettentés címén. Arra sem adott magyarázatot, hogy miért volt szükséges ez a növelés, illetve különösen azt, hogy miért volt valószínű a visszaesés veszélye, amennyiben az összeget nem növeli.

251    A szóban forgó növelés a visszaesés elkerülésére vonatkozó célhoz képest túlzott és aránytalan. A bírság növelés előtti összege nyilvánvalóan megfelelő mértékű volt ahhoz, hogy elrettentő legyen, függetlenül a felperes forgalmától és erőforrásaitól.

252    Negyedszer a felperes előadja, hogy a Bizottság nem vette teljes mértékben figyelembe az eljárás során az engedékenységi közlemény alkalmazásával tanúsított együttműködését. A Bizottságnak ugyanis a hivatkozott közleményen kívül az iránymutatás, valamint az arányosság és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartásával ezt figyelembe kellett volna vennie.

253    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

–       A jogsértés súlyának és a bírság kiindulási összegének értékeléséről

254    Az 1/2003 rendelet 23. cikke (3) bekezdésének értelmében a bírság mértékének meghatározásakor tekintetbe kell venni mind a jogsértés súlyát, mind annak időtartamát.

255    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a jogsértés súlyát számos tényező alapján kell meghatározni, mint például az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása, amelyekre vonatkozóan a Bizottság mérlegelési jogkörrel rendelkezik (a C‑189/02. P., C‑202/02. P., C‑205/02. P–C‑208/02. P. és C‑213/02. P. sz., Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. június 28‑án hozott ítélet [EBHT 2005., I‑5425. o.] 241. pontja, és a C‑328/05. P. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2007. május 10‑én hozott ítélet [EBHT 2007., I‑3921. o.] 43. pontja).

256    Az iránymutatás 1.A. pontjának első bekezdésben foglaltak szerint „[a] jogsértés súlyosságának [helyesbítés: súlyának] megállapításánál figyelembe kell venni a jogsértés jellegét, a piacra gyakorolt tényleges hatását, ha ez a hatás mérhető, valamint az érintett földrajzi piac méretét”.

257    A Bizottság a jelen ügyben ahhoz, hogy a jogsértést nagyon súlyosnak minősítse, figyelembe vette az elkövetett jogsértés természetét – amely az EK 81. cikk által meghatározott legsúlyosabb jogsértések között szereplő magatartások megvalósításából állt –, azt a tényt, hogy a kartell az EGT egészére kiterjedt, amelyen az összesített HP‑ és NP‑piac jelentős összértékkel rendelkezett, valamint azt a tényt, hogy a szóban forgó jogsértés szükségképpen hatást fejtett ki a piacra, még ha az nem is volt mérhető (a megtámadott határozat (453)–(457) preambulumbekezdése).

258    Továbbá a bírság általános kiindulási összegét a Bizottság egyénileg állapította meg minden egyes résztvevő tekintetében, többek között azoknak a piacon fennálló sajátos súlya alapján. A felperessel, mint az összesített HP‑ és NP‑ piac legnagyobb gyártójával szemben a Bizottság 50 millió eurós kiindulási összeget állapított meg (a megtámadott határozat (460)–(462) preambulumbekezdése).

259    Először is a felperes vitatja ezen értékelést, azzal érvelve, hogy a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt a tényt, hogy a kartell rövidebb ideig tartott az NP piacán, mint a HP piacán, és hogy a HP‑piac a két termékpiac összesített méretének 60–65%‑át teszi ki.

260    Meg kell jegyezni, hogy ugyan a Bizottság a kiindulási összeget egységes és folyamatos jogsértés esetén e jogsértés egészének súlya alapján határozza meg, vannak olyan esetek, amikor az tűnik megfelelőnek, ha a bírság összege meghatározásának e szakaszában a Bizottság a jogsértés különböző szakaszainak intenzitását is tükrözi (lásd ebben az értelemben a fenti 89. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 364. pontját).

261    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (331) preambulumbekezdésében megjegyezte, hogy „miközben meggyőződése, hogy a szóban forgó magatartások mind a HP‑, mind az NP‑piacra kiterjedő egységes jogsértésnek minősül[t]ek”, a bírság összegének rögzítésekor figyelembe fogja venni „azon a tény[t],, hogy az NP‑piacra vonatkozó kartell később kezdődött mint a HP‑piacon fennálló kartell, és annál előbbi is fejeződött be”.

262    Vagyis a felperes által állítottakkal ellentétben a Bizottság a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vette azt a tényt, hogy az NP‑piacon megvalósult magatartások a jogsértés egészéhez képest rövidebb ideig tartottak.

263    A felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a Bizottság a valóságban nem így járt el, csupán arra támaszkodva, hogy a megtámadott határozat (457)–(462) preambulumbekezdésében hivatkozások találhatók az összesített HP‑ és NP‑piacra, és nem határozzák meg pontosan, hogy a két különböző termékkel kapcsolatos jogsértő magatartások időtartama milyen módon tükröződött a kiindulási összeg meghatározása terén.

264    Egyrészt ugyanis a Bizottság a határozata indokolásában nem köteles számszerű adatokat feltüntetni, illetve részletesebben ismertetni a bírság számítási módját (lásd ebben az értelemben Bíróság C‑279/98. P. sz., Cascades kontra Bizottság ügyben 2000. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑9693. o.] 50. pontját).

265    Másrészt a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszában a Bizottság kifejtette, hogy éppen azért döntött úgy, hogy az NP‑piaccal kapcsolatos egyes magatartások időtartamát nem a bírság összegének időtartam címén történő növelése keretében értékeli, hanem a kiindulási összeg meghatározása során, hozzátéve, hogy ez csak az egyik tényező volt azok közül, amelyeket figyelembe vett a kiindulási összeg megfelelő nagyságrendjének megállapításakor.

266    E tekintetben a felperes, azon állításával, hogy az NP‑piacon tanúsított magatartások korlátozott időtartama figyelembevételének azzal kellett volna járnia, hogy a Bizottság a bírság kiindulási összegét ezzel arányosan csökkenti, figyelmen kívül hagyja azon ítélkezési gyakorlatot, miszerint a bírság arányos kiindulási összegének megállapítása nem lehet csak puszta aritmetikai számítás eredménye, mivel az érintett piac mérete egyébiránt csak az egyik olyan tényező, amelyet a Bizottság figyelembe vehet a bírság összegének megállapításakor (lásd ebben az értelemben a fenti 255. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 243. pontját).

267    AZ NP‑piacon tanúsított magatartások korlátozott időtartama figyelembevételének hiányára vonatkozó kifogás tehát nem megalapozott.

268    Másodszor a felperes azt állítja, hogy a bírság 50 millió euróban rögzített kiindulási összege az iránymutatásra és a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatára tekintettel aránytalan, továbbá a megtámadott határozat indokolása e tekintetben hiányos.

269    E tekintetben a felperes által hivatkozott korábbi bizottsági határozathozatali gyakorlattal kapcsolatosan emlékeztetni kell még, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje. Az a tény, hogy a Bizottság a múltban bizonyos szintű bírságokat szabott ki, nem jelenti azt, hogy nem növelheti ezt a mértéket, amennyiben ez szükséges a közösségi versenypolitika alkalmazásának biztosítása és a bírságok elrettentő hatásának biztosítása érdekében (lásd a Törvényszék T‑68/04. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2511. o.] 49. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

270    Az iránymutatással kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy mivel a jelen ügyben egy nagyon súlyosnak minősülő jogsértésről van szó, amelyet a felperes sem vitatott, az 50 millió eurós kiindulási összeg nem tekinthető nyilvánvalóan aránytalannak az iránymutatásban meghatározott fokozatokhoz képest.

271    A megtámadott határozatnak a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegére vonatkozó indokolásának állítólagos nem megfelelő volta kapcsán az állandó ítélkezési gyakorlat úgy szól, hogy az indokolási kötelezettséggel járó alapvető alaki követelmények akkor teljesülnek, amikor a Bizottság a határozatában megjelöli az értékelés azon elemeit, amelyek lehetővé tették számára a jogsértés súlyának és időtartamának felmérését (lásd a fenti 208. pontban hivatkozott Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 463. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

272    A jelen ügyben a Bizottság megfelel e követelményeknek, mivel a megtámadott határozat (453)–(462) preambulumbekezdésében megjelölte azokat az elemeket, amelyek lehetővé tették a szóban forgó jogsértés súlyának felmérését, vagyis a jogsértés jellegére, az érintett piacok kiterjedésére valamint méretére vonatkozó tényezőket, és elmagyarázta a jelen ügyben történő alkalmazásukat.

273    Ezenfelül a kiindulási összeg abszolút mértékének indokolását illetően emlékeztetni kell arra, hogy a bírságok a Bizottság versenypolitikájának eszközei, és a Bizottságnak a bírságok összege megállapítása terén mérlegelési mozgástérrel kell rendelkeznie annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje. Ennélfogva nem várható el, hogy a Bizottság ebben a tekintetben a jogsértés súlyával és időtartamával kapcsolatos indokoláson kívül más indokolást adjon (a fenti 269. pontban hivatkozott SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítélet 32. pontja).

274    A második kifogás tehát teljesen megalapozatlan.

275    Harmadszor a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen nem vizsgálta meg a kartell piacra gyakorolt tényleges hatásait azon időszakokra nézve, amikor az ármegállapodások a felperes szerint ténylegesen nem voltak alkalmazásban, vagyis a HP‑piac tekintetében 1997 augusztusa és 2000. május 18. között, az NP‑piacra nézve pedig 1998. május 14. és 1999. december 19. között.

276    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság köteles megvizsgálni, hogy a kartell milyen mértékben gyakorolt hatást az árakra, vagy legalábbis fel kell mérnie a kartell tényleges hatásának valószínűségét a fent hivatkozott időszakokra nézve.

277    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatása az elkövetett jogsértés súlyának értékelése során olyan elem, amelyet figyelembe kell venni, a többi – azaz a jogsértés jellege, valamint az érintett földrajzi piac mérete – mellett. Az iránymutatás 1.A. pontjának első bekezdése továbbá kimondja, hogy a piacra gyakorolt tényleges hatást csupán akkor kell figyelembe venni, ha az mérhető.

278    Meg kell továbbá jegyezni, hogy a horizontális árkartelleket, illetve a piac megosztására irányuló horizontális kartelleket önmagában a jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértéseknek lehet minősíteni, anélkül hogy a Bizottság köteles lenne bizonyítani a jogsértés által a piacra gyakorolt tényleges hatást. A jogsértés által gyakorolt tényleges hatás csak a figyelembe veendő tényezők egyikét jeleni, amely – ha mérhető – lehetővé teheti a Bizottság számára, hogy a bírság kiindulási összegét a 20 millió euró lehetséges legalacsonyabb összeghez képest növelje (a Bíróság C‑534/07. P. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 3‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., I‑7415. o.] 74. és 75. pontja).

279    A jelen ügyben kitűnik a megtámadott határozat (455) preambulumbekezdéséből, hogy a jogsértő megegyezések összességének az EGT‑piacra gyakorolt tényleges hatása nem volt mérhető, és ennélfogva nem kifejezetten erre a hatásra támaszkodott, különösen abból a megfontolásból kiindulva, miszerint a tényleges hatást csak akkor kell figyelembe venni, ha az mérhető.

280    A Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben azt is kijelentette, hogy a jogsértő megegyezéseket az európai gyártók hajtották végre, és hogy e végrehajtás akkor is hatást gyakorolt a piacra, ha a tényleges hatásait „nehéz [volt] hipotetikusan felmérni”.

281    Továbbá a Bizottság a megtámadott határozatnak a jogsértés nagyon súlyos minősítésére vonatkozó következtetést tartalmazó (457) preambulumbekezdésében nem csupán a jogsértés jellegére, a piac kiterjedésére valamint méretére vonatkozó tényezőkre hivatkozott, hanem arra a tényre is, hogy a jogsértés „hatást [kellett], hogy kifejtsen”.

282    Ezzel kapcsolatosan meg kell állapítani, hogy mivel a szóban forgó kartellt annak résztvevői az EGT egész területén megvalósították, és célja a piaci részesedés és az ügyfeleket egymás közötti elosztása, valamint a (cél) árak rögzítése és ellenőrizése volt, a Bizottság a jogsértést – tekintettel annak természetére – helyesen minősíthette nagyon súlyosnak anélkül, hogy köteles lett volna bizonyítani annak a piacra gyakorolt tényleges hatását.

283    Tehát a Bizottság részéről azon tény megállapítása, miszerint a jogsértés összességében véve „hatást [kellett], hogy kifejtsen” a piacra, nem tekinthető olyan további bizonyítéknak, amelyet a Bizottság figyelembe vett a jogsértés súlyának meghatározásakor.

284    Egyébiránt a felperes nem vitatja önmagában e megállapítást, hanem csupán annak kijelentésére szorítkozik, hogy a Bizottságnak el kellett volna ismernie azt a tényt, hogy a jogsértés nem fejtett ki tényleges hatást bizonyos jogsértési időszakokban, és ezt figyelembe kellett volna vennie a kiindulási összeg meghatározásakor.

285    Ez az érvelés tehát valójában nem a jogsértés nagyon súlyosnak való minősítését kifogásolja, hanem csupán a Bizottság által a jogsértés súlyának megfelelően kiszabott bírság összegét kívánja kétségbe vonni.

286    Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy ugyan a jogsértés tényleges hatása – amennyiben mérhető – olyan tényező, amely a bírság kiindulási összegének a lehetséges legalacsonyabb összeghez képest történő növeléséhez vezethet, a jelen ügyben a megtámadott határozat (455) preambulumbekezdéséből egyértelműen kitűnik, hogy a Bizottság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó hatás nem mérhető, és ennélfogva nem vehető figyelembe a bírság összegének meghatározásakor.

287    Mivel a felperes a T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítélet 241–254. pontjára hivatkozik (EBHT 2006., II‑897. o.), amely ítéletben a Törvényszék a jogsértés súlya alapján meghatározott bírság összegét csökkentette, miután megállapította, hogy a Bizottság ezen összeget a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatását figyelembe véve állapította meg, miközben ezt a körülményt nem bizonyította a jogsértés teljes időtartamára nézve, meg kell jegyezni, hogy a hivatkozott ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeitől eltérően a Bizottság a jelen ügyben nem a jogsértés piacra gyakorolt tényleges hatására támaszkodott a bírság összegének meghatározásánál.

288    Egyébiránt, mivel egy olyan tényezőről van szó, amelynek a bírság meghatározásakor való figyelembevétele nem kötelező, a felperes nem kifogásolhatja érvényesen azt, hogy a Bizottság nem fejtette ki azon megállapításának indokait, hogy a jogsértés tényleges hatása nem mérhető.

289    Ennélfogva a Bizottság a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegének meghatározásakor – anélkül, hogy e döntését indokolnia kellett volna – jogszerűen vethette el a szóban forgó tényezőt és támaszkodhatott más bizonyítékokra, úgy mint a jogsértés természetére, a piac földrajzi kiterjedésére és méretére.

290    Következésképpen a felperes helytelenül hivatkozik arra, hogy a Bizottság köteles volt meghatározni a kartell piacra gyakorolt tényleges hatását és figyelembe venni e hatásnak bizonyos jogsértési időszakokban fellelhető hiányát, vagy külön magyarázatot nyújtani arra, hogy milyen indokokra alapozta azon megállapítását, hogy e hatás nem mérhető.

291    Tekintettel a fenti megfontolások összességére, a jogsértés súlyának és a bírság kiindulási összegének értékelésére vonatkozó kifogások elfogadhatatlanok.

–       Az elrettentő hatásról

292    A felperes kijelenti, hogy a Bizottság nem indokolta meg, hogy miért növelte a bírság összegét elrettentés címén, mivel nem adott magyarázatot arra, hogy sajátos helyzetéből adódóan az miért szükséges, és nem értékelte a visszaesés valószínűségét. Továbbá a felperes álláspontja szerint a szóban forgó 50%‑os növelés a visszaesés elkerülésére vonatkozó célhoz képest túlzott és aránytalan, függetlenül a felperes vállalkozásának méretétől.

293    A megtámadott határozat indokolásával kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a Bizottság kijelentette, hogy a bírságok összegét az egyes vállalkozások méretét figyelembe véve kellő elrettentő hatást biztosító nagyságrendben kell rögzíteni (a megtámadott határozat (463) preambulumbekezdése).

294    A Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben megállapította, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összege tekintetében 1,5‑es szorzót alkalmaz, figyelemmel annak a megtámadott határozatot megelőző utolsó üzleti évben elért jelentős világméretű forgalmából eredő jelentős méretére.

295    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság e megfontolások közlésével jogilag megkövetelt módon kifejtette a felperessel szemben kiszabott bírság elrettentő célból történő növelése érdekében figyelembe vett elemeket, és így lehetővé tette a felperes számára, hogy tudomást szerezzen az ő különös helyzetére vonatkozó emelés indokolásáról, valamint azt, hogy jogaival éljen, illetve az uniós bíróság számára azt, hogy bírósági felülvizsgálati jogkörét gyakorolja.

296    A bírság nagyságrendjét igazoló indokolás kifejtése keretében ugyanis a Bizottság nem köteles azon számszerű tényezőket feltüntetni, amelyek – különösen az elérendő elrettentő hatás érdekében – az értékelési hatásköre gyakorlása során vezették (lásd ebben az értelemben a fenti 264. pontban hivatkozott Cascades kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 39–48. pontját és a Törvényszék T‑330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3389. o.] 125. pontját).

297    A megtámadott határozat megalapozottságával kapcsolatban először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottságnak a bírság meghatározása érdekében biztosítania kell annak elrettentő jellegét (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 106. pontja és a fenti 158. pontban hivatkozott Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 63. pontja).

298    E tekintetben a Bizottság többek között figyelembe veheti a szóban forgó vállalkozás méretét és gazdasági erejét (lásd ebben az értelemben a fenti 297. pontban hivatkozott Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 120. pontját, valamint a fenti 255. pontban hivatkozott Dansk Rørindustri és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 243. pontját).

299    Továbbá az iránymutatás 1. A. pontjának negyedik bekezdése úgy rendelkezik, hogy figyelembe kell venni, hogy a jogsértők milyen tényleges gazdasági lehetőségekkel rendelkeznek ahhoz, hogy más piaci szereplőknek, különösen a fogyasztóknak kárt okozzanak, és a bírságot olyan nagyságrendű összegben kell megállapítani, amely biztosan kellően elrettentő erővel bír.

300    A jelen ügyben a felperesnek a szóban forgó bírságnövelés állítólagos aránytalanságára vonatkozó állításával kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy mivel a szankcionált jogsértés megfelel azon magatartásoknak, amelyeknek jogellenes voltát a Bizottság többször is megerősítette az e téren történt első lépései óta, a Bizottság a bírság összegét olyan nagyságrendben állapíthatta meg, amely kellően elrettentő erővel bírt, anélkül hogy köteles lett volna a felperes részéről történő visszaesés valószínűségét értékelni (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑101/05. és T‑111/05. sz., BASF és UCB kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑4949. o.] 46. és 47. pontját).

301    Továbbá meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a bírságok összegének megállapítása kapcsán széles körű mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, azért hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok betartása felé terelje. Ezzel kapcsolatosan – figyelembe véve a felperes bizonyítottan különösen jelentős világméretű forgalmát – a szóban forgó 50%‑os bírságnövelés nem tekinthető aránytalannak az elrettentés szempontjából.

302    Egyébiránt, mivel a szóban forgó bírságnövelés azon a megfontoláson alapul, amelytől a Bizottság kiindulási összeg meghatározása során elvonatkoztatott, vagyis a bírságnak a felperes jelentős összesített erőforrásait figyelembe vevő elrettentő jellegén, a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy az elrettentési célt a Bizottság megfelelően figyelembe vette a kiindulási összeg megállapításával.

303    A fentiekre tekintettel a jelen kifogás nem elfogadható.

–       A jogsértés időtartamáról

304    A megtámadott határozat (467) preambulumbekezdésében a Bizottság megállapította, hogy a felperes 1994. január 31‑től 2000. december 31‑ig, vagyis hat éven és tizenegy hónapon át vett részt a jogsértésben. Következésképpen a Bizottság a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegét 65%‑kal, vagyis a kartellben való részvétel minden teljes éve tekintetében 10%‑kal, illetve a jogsértés fennmaradó időtartamára nézve 5%‑kal növelte.

305    Egyrészt a felperes vitatja ezt az értékelést, azt állítva, hogy a Bizottság nem bizonyította sem azt, hogy 1997 augusztusa előtt, sem azt, hogy 2000. május 18‑át követően részt vett volna a jogsértésben.

306    Tekintettel arra, hogy a jelen kifogás teljesen összefonódik a felperesnek a jogsértés időtartamára vonatkozó és a fentiekben vizsgált első két jogalapjában kifejtett érveléssel, nem szükséges azt külön megvizsgálni.

307    Másrészt a felperes arra hivatkozik, hogy a felperes volt az első vállalkozás, amely a Bizottsággal való együttműködés keretében bizonyítékokat nyújtott a kartell 1997 augusztusa és 1998 februárja közötti fennállására nézve. A felperes véleménye szerint a Bizottság tehát nem vehette volna figyelembe ezt az időszakot a vele szemben kiszabott bírság összegének meghatározásakor.

308    Az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának utolsó bekezdése értelmében „ha egy vállalkozás a Bizottság előtt korábban ismeretlen tényekre vonatkozóan szolgáltat bizonyítékot, amely közvetlenül összefügg a feltételezett kartell jelentőségével vagy fennállása időtartamával, a Bizottság ezeket a tényezőket nem veszi figyelembe a bizonyítékot szolgáltató vállalkozásra kiszabott bírság megállapításakor”.

309    A jelen ügyben a felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az általa az együttműködés keretében a jogsértésre vonatkozóan nyújtott bizonyítékok közvetlen hatással voltak arra, hogy a Bizottság hogyan állapította meg a kartell időtartamát, mivel lehetővé tették az utóbbi számára, hogy a jogsértés kezdetét 1997 augusztusára tegye.

310    Meg kell jegyezni, hogy ez az érv azon a megfontoláson alapul, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a jogsértés 1997 augusztusát megelőző időszakban való fennállását.

311    Márpedig, mivel ezt a megfontolást a Törvényszék az első jogalap vizsgálatát követően elutasította (lásd a fenti 170. pontot), a jelen érv sem állja meg a helyét. Mivel ugyanis a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a kartell az 1997 augusztusát megelőző időszakra is kiterjedt, a felperes által az azt követő időszakra vonatkozóan nyújtott bizonyíték nem fejthetett ki közvetlen hatást a kartell időtartamának megállapítására.

312    A fentiek összességére tekintettel a jelen kifogásnak a jogsértés időtartamára vonatkozó része nem kell, hogy külön vizsgálat tárgyát képezze a fenti első és második jogalap tekintetében végzett vizsgálathoz képest, a szóban forgó kifogás az ezt meghaladó részben pedig megalapozatlan.

–       A felperes engedékenységi közleményen felüli együttműködésének figyelmen kívül hagyásáról

313    A harmadik jogalap keretében másodlagosan az engedékenységi közlemény téves alkalmazására vonatkozóan – amelyet az alábbiakban fogunk megvizsgálni – a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem vette teljesen figyelembe enyhítő körülményként a hivatkozott közlemény hatályán felüli együttműködését.

314    E tekintetben az engedékenységi közlemény hatálya alá tartozó jogsértésekkel kapcsolatosan elegendő arra emlékeztetni, hogy főszabályként az érdekelt vállalkozás nem kifogásolhatja jogosan, hogy a Bizottság nem vette figyelembe enyhítő körülményként együttműködésének mértékét az engedékenységi közlemény jogi keretein kívül (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑497. o.] 586. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

315    A jelen ügyben ez a megfontolás méginkább igaz, mivel a Bizottság figyelembe vette a felperes együttműködését oly módon, hogy az engedékenységi közlemény alkalmazásával csökkentette a bírság összegét. E körülmények között a felperes nem kifogásolhatja érvényesen, hogy a Bizottság nem csökkentette tovább a felperessel szemben kiszabott bírság összegét az engedékenységi közlemény jogi keretein kívül.

316    Következésképpen a jelen kifogást, és ennélfogva a negyedik jogalap egészét el kell utasítani.

 Az engedékenységi közlemény alkalmazásáról

 A felek érvei

317    A jelen jogalap három kifogásra oszlik, amelyek elsősorban a felperes bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelme időpontjának értékelésére, másodsorban két másik érintett vállalkozáshoz képest történő besorolására, harmadsorban a Bizottság által nyújtott bírságcsökkentés mértékére vonatkozik.

–       A felperes kérelme keltének értékeléséről

318    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen ítélte úgy, hogy a felperes a bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelmét 2003. április 3. helyett – amely napon reggel 9 óra 30 perckor telefonon felvette a kapcsolatot a Bizottsággal és elismerte a jogsértésben való részvételét, továbbá sürgős találkozót kért annak érdekében, hogy szóban is előadhassa bizonyítékait – 2003. április 4‑én nyújtotta be.

319    A bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmeket kézhezvételük sorrendjében kell megvizsgálni függetlenül attól, hogy a kérelmező írásban, vagy szóban kíván‑e információkat nyújtani. A jelen ügyben a felperes az április 3‑i telefonbeszélgetés során tett ilyen kérelmet, amelyet egy, ugyanazon a napon 13 óra 24 perckor küldött telefax követett, és amelyben a felperes sürgős találkozót kért annak érdekében, hogy szóban is nyilatkozzon.

320    Az a tény, hogy a Bizottság nem volt hajlandó ezt a kérelmet a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelemnek tekinteni, azt a vállalkozást büntetné, amelyik szóbeli nyilatkozatot kíván tenni, amely a szervezés szempontjából időigényes. A felperes véleménye szerint, amennyiben egy vállalkozás együtt kíván működni oly módon, hogy haladéktalanul és a Bizottsággal egyeztetett időpontban nyilatkozatot tesz, a kérelmét úgy kell tekinteni, hogy azt abban a pillanatban tette, amikor találkozót kért a Bizottságtól e nyilatkozat megtételére.

321    A vállalkozások szóbeli nyilatkozatai a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmek benyújtásának elismert módja. Mindazonáltal a Bizottság által a megtámadott határozatban követett megközelítés elrettenti a vállalkozásokat attól, hogy szóban nyújtsanak bizonyítékot, és az engedékenységi közlemény céljaival ellentétes. A jelen ügyben a felperes volt az egyetlen olyan vállalkozás, amely vezetőit – a kartell közvetlen tanúit – bemutatta annak érdekében, hogy szóbeli nyilatkozatot tegyenek, és hogy válaszoljanak a bizottság kérdéseire.

322    A felperes szerint az április 3‑i telefonon történt megbeszélés és telefax megerősítette a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelme benyújtására irányuló találkozó iránti kérelmét, amelyben megjelölte a Bizottsággal a lehető legrövidebb időn belül közölni kívánt információk természetét. A felperes az ugyanazon a napon később, vagyis 17 óra 24 perckor küldött második telefaxában kijelentette, hogy ezen információkat kész haladéktalanul közölni, és hogy a Bizottság rendelkezésére áll egy még ugyanazon a napon vagy másnap tartandó közös találkozóra.

323    A szóban forgó nyilatkozatok tehát egyértelműen megjelölték a találkozó célját és a felperes által a Bizottságnak nyújtandó információk természetét. Az a tény, hogy e nyilatkozatok nem tartalmaztak a jogsértésre vonatkozó konkrét információkat, irreleváns.

324    A Bizottság azáltal, hogy nem volt hajlandó elismerni, hogy a felperes április 3‑a 9 óra 30 perckor vagy másodlagosan 13 óra 24 perckor nyújtotta be a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét, figyelmen kívül hagyta a szóbeli kérelemhez szorosan hozzátartozó sajátosságokat, és ezzel megsértette az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését, illetve az engedékenységi közlemény 21–23. pontját.

325    Továbbá a Bizottság megsértette a bizalomvédelem, valamint a gondos ügyintézés elvét. A felperes jogosan vélhette úgy, hogy a kérelmét a Bizottság úgy tekinti, hogy azt a telefonhívása pillanatában nyújtotta be. E feltételek mellett a Bizottságnak közölnie kellett volna a felperessel, hogy hogyan kívánja alkalmazni az engedékenységi közleményt, ami lehetővé tette volna a felperes számára, hogy telefaxon haladéktalanul írásbeli nyilatkozatot tegyen.

326    Azzal, hogy a Bizottság előnyben részesítette azon vállalkozást, amely telefax útján küldte meg a releváns dokumentumokat, a felperes hátrányára megsértette az egyenlő bánásmód elvét, mivel az utóbbi szóbeli nyilatkozatot kívánt tenni.

327    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

–       A felperes két másik érintett vállalkozáshoz képest történő besorolásáról

328    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az EKA Chemicals és az Arkema a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelme pillanatában teljesítette az engedékenységi közlemény 21. pontjában előírt feltételt.

329    A Bizottság csupán a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmek EKA Chemicals és Arkema általi benyújtásának időpontját vette figyelembe, és az engedékenységi közlemény 21–23. pontját, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését megsértve nem vizsgálta meg, hogy jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékokat nyújtottak‑e, valamint megsértette indokolási kötelezettségét.

330    Márpedig az EKA Chemicals és az Arkema által nyújtott bizonyítékok nem képviseltek jelentős hozzáadott értéket, és ennélfogva nem teljesítették az engedékenységi közlemény 21. pontjában előírt feltételt.

331    Az EKA Chemicals által a 2003. március 29‑i telefaxában és 2003. március 31‑i szóbeli nyilatkozatában nyújtott bizonyítékok nagy része a két skandináv gyártó közötti megállapodások, és ezért nem voltak relevánsak az EGT‑n belüli kartell bizonyítása szempontjából. Az információk nagy része a kartell előtt történt tényekre vonatkozott.

332    A Bizottság a megtámadott határozatban csupán hat alkalommal alapozott az EKA Chemicals által nyújtott bizonyítékokra, és akkor is csak az 1997 augusztusát megelőző időszak kapcsán. Ezek a bizonyítékok korlátozott jelentőséggel bírtak, mivel nem kerültek megerősítésre, homályosak, és nem meggyőzők voltak. A Bizottság az EKA Chemicals által nyújtott bizonyítékokat tulajdonképpen csupán 2004. október 8‑án használta fel. Tekintettel arra, hogy az EKA Chemicals csak a „kontinentális piacra” való belépéséig vett részt a kartellben (a megtámadott határozat (364) preambulumbekezdése), nem nyújthatott az e piacra vonatkozó információkat.

333    Az Arkema jogi képviselői 2003. április 3‑án küldtek telefaxot a Bizottságnak, amelyhez tizenhárom azt feltüntető mellékletet csatoltak, hogy a jogsértésre vonatkozó dokumentumokat tartalmaznak.

334    Keltezetlen kézzel írott feljegyzésekről és jegyzetekről van szó, amelyek nem tartalmaznak címet, nehezen olvashatók és rossz minőségűek, ráadásul hiányosak, miközben más iratok érthetetlen és megmagyarázatlan szimbólumokat és rövidítéseket tartalmaznak. A Bizottság maga is elismerte a felperesnek címzett 2005. április 1‑jei levelében, hogy e dokumentumok nehezen olvashatók. Az Arkema csupán 2003. május 26‑án fűzött magyarázatot vagy észrevételeket e dokumentumokhoz.

335    A szóban forgó dokumentumokat nem lehet bizonyítékoknak tekinteni, mivel további magyarázat nélkül nem teszik lehetővé a tények bizonyítását. Nem tüntetik fel az időpontokat, helyszíneket, a megbeszélések tárgyát, a résztvevőket, és arra sem lehet belőlük következtetni, hogy a HP‑piacra vonatkoznak‑e.

336    Csupán a későbbi, 2003. május 26‑án nyújtott magyarázatok szolgáltattak bizonyító erőt a szóban forgó dokumentumoknak. Ugyanis az Arkemának az összes 2003. április 3‑i dokumentumhoz részletes értelmezést kellett nyújtania 2003. május 26‑án ahhoz, hogy érthetővé váljon a tartalmuk, és megállapítható legyen jelentőségük.

337    Az Arkema csupán 2003. május 26‑án, vagyis nagyjából az első telefaxot követő hetedik héten nyújtott valódi bizonyítékokat. A hivatkozott bizonyítékok nyújtásához szükséges idő azt mutatja, hogy a 2003. április 3‑i kapcsolatfelvétel mennyire nem megfelelő és hiányos volt, amely az Arkema „sietős és oda nem illő kísérletének” eredménye volt, mivel több ügyben egyszerre nyújtott be bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet. Ezt a sietséget illusztrálja az a tény is, hogy a 2003. április 3‑án megküldött mellékleteket helytelen sorrendben, illetve hiányosan csatolták, és azokat az Akremának a 2003. május 26‑án benyújtott dokumentumokkal ki kellett egészítenie.

338    A Bizottság a megtámadott határozatban mind a 2003. április 3‑án, mind a 2003. május 26‑án benyújtott dokumentumokra és az ugyanakkor nyújtott magyarázatokra támaszkodott. Amikor a Bizottság egy 2003. április 3‑án benyújtott dokumentumra hivatkozik, kifejezetten annak 2003. május 26‑án nyújtott magyarázatára támaszkodik (lásd például a megtámadott határozat (185) preambulumbekezdését). A 2003. április 3‑án megküldött dokumentumokat csupán egyetlen egy találkozóra való hivatkozásul használja a Bizottság (a megtámadott határozat (192) preambulumbekezdése), és ez a hivatkozás is a 2003. május 26‑i magyarázatok egyikére szorul.

339    Egyébiránt az Arkema nem nyújtott be bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet az NP‑piacra vonatkozóan, és nem is nyújtott be NP‑piacra vonatkozó bizonyítékot 2003. július 15‑ét megelőzően. A Bizottság tehát nem állapíthatta meg helyesen, hogy a 2003. április 3‑án benyújtott dokumentumok a vizsgálat által érintett két termékre vonatkoztak.

340    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

–       A felperesnek nyújtott csökkentés mértékéről

341    Másodlagosan a felperes azzal érvel, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot és nyilvánvaló értékelési hibát vétett azáltal, hogy együttműködése címén nem csökkentette az engedékenységi közlemény 21. pontjában előírt feltételt teljesítő harmadik vállalkozás tekintetében meghatározott maximális 20%‑kal a bírság összegét.

342    A Bizottság a bírságcsökkentés mértékét azon időpont figyelembevételével határozza meg, amikor az adott vállalkozás a bizonyítékokat nyújtotta, valamint e bizonyítékok jelentős hozzáadott értékének figyelembevételével. Márpedig a Bizottság nem vizsgálta meg, hogy a felperes által nyújtott információk milyen mértékű jelentős hozzáadott értéket képviseltek.

343    Továbbá a Bizottság nem vizsgálta meg megfelelően a felperes által nyújtott információk terjedelmét. Az EKA Chemicals és az Arkema által nyújtott információkkal ellentétben a felperes által nyújtott információk mind a HP‑, mind az NP‑piacra vonatkoztak. A felperes részletes és pontos információkat nyújtott a megtámadott határozatban említett, a HP‑piacra nézve 1997 augusztusa és 1998 vége között, az NP‑piaccal kapcsolatosan 1998 májusa és 1999 decembere között megszervezett összes találkozóról. A Bizottság a jogsértés bizonyítása érdekében tulajdonképpen a felperes által említett összes találkozóra hivatkozott.

344    Ezzel kapcsolatosan a Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie, hogy a felperes volt az első vállalkozás, amely részletes és új információkat nyújtott a kartell lényegét képező találkozók összességére nézve. A Bizottság tévesen jelentette ki, hogy más vállalkozások már értesítették e találkozókról. Nem szorítkozhatott volna arra, hogy a felperes által nyújtott bizonyítékokat „összességükben” értékelje, hanem külön‑külön kellett volna azokat értékelnie.

345    A Bizottság félreértette a felperes által nyújtott információk természetét, amikor azt állapította meg, hogy azok csupán megerősítik a Degussa által előzőleg nyújtott bizonyítékokat. A felperes további lényeges bizonyítékokat nyújtott, amelyek közvetlen tanúvallomásokat is magukban foglaltak. A Bizottság csupán tíz alkalommal támaszkodott a Degussa‑féle információkra, amelyek többek között nem említették a HP‑piaccal kapcsolatos 1997. évi találkozókat, amelyeket viszont a felperes megnevezett.

346    A Bizottságnak figyelembe kellett volna vennie azt a tényt, hogy kizárólag csak a felperes bocsátotta rendelkezésére a vezetőit – akik a jogsértésről közvetlenül számolhattak be neki – továbbá azt, hogy nem szorítkozott csupán ügyvédek útján tett írásbeli nyilatkozatok tételére, valamint azt, hogy a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmének benyújtását követően folyamatosan együttműködött, válaszolt az információkérésekre, így nyújtva önkéntesen újabb információkat. A Bizottság tévesen ítélte meg úgy, hogy a valamely találkozón részt vevők szóbeli tanúvallomásainak kisebb bizonyító ereje van, mint az irati bizonyítékoknak.

347    A megtámadott határozat nagy részben a felperes által nyújtott információkra támaszkodik. A Bizottság azzal, hogy nem vette figyelembe a felperes együttműködésének jelentős mértékét, tévesen alkalmazta az engedékenységi közlemény 23. pontját.

348    A felperesnek nyújtott bírságcsökkentés különösen alacsony és aránytalan, mind az engedékenységi közleményben meghatározott legmagasabb csökkentés mértékéhez, mind a többi érintett vállalkozásnak – és különösen az Arkemának – nyújtott csökkentéshez képest, ami sérti az egyenlő bánásmód elvét. A felperes nagyobb mértékben járult hozzá a jogsértés megállapításához, mint az Arkema. A felperessel szemen kiszabott bírság csökkentésének mértéke tehát „nyilvánvalóan jogellenes és ésszerűtlenül alacsony”.

349    A Bizottság azt állítja, hogy a megtámadott határozat (523) preambulumbekezdésében jogilag megkövetelt módon kifejtette azon indokokat, amelyek miatt a felperessel szemben kiszabott bírság összegét együttműködése címén 10%‑kal csökkentette.

350    A Bizottság a felperes által nyújtott bizonyítékok terjedelme és hozzáadott értéke kapcsán ténylegesen figyelembe vette azt a tényt, hogy a szóban forgó bizonyítékok mind a HP‑, mind az NP‑piacra vonatkoztak. Ettől függetlenül a felperes lényegében olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek megerősítettek bizonyos, a Degussa és az Arkema által nyújtott információkat.

351    A Bizottság szerint ugyan igaz, hogy a felperes által nyújtott bizonyítékokat az 1997 és 2000 közötti többoldalú találkozók tekintetében idézi a megtámadott határozatban, ám a felperes a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmének benyújtása időpontjában ezeket a találkozókat már más vállalkozások is bejelentették. A Bizottság tehát úgy ítélhette meg, hogy a felperes által nyújtott bizonyítékok csupán megerősítették, amit már tudott a jogsértés egészéről.

352    A felperesnek a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem benyújtását követő együttműködésének mértéke és folytonossága kapcsán az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja második bekezdésének utolsó mondatából az következik, hogy a Bizottság e tényezőket nem köteles figyelembe venni. A folyamatos együttműködést adottnak kell tekintetni, és a szóban forgó rendelkezés inkább annak szankcionálását teszi lehetővé, ha valamely vállalkozás nem megfelelő mértékben működik együtt a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem benyújtását követően.

353    Az egyenlő bánásmód elvének megsértése tekintetében a felperes és az Arkema helyzete a megtámadott határozat (510) és (513) preambulumbekezdésében kifejtett indokok miatt nem hasonlítható össze, mivel ez a különbség az Arkema esetében igazolja a legmagasabb mértékű csökkentést, ám a felperes helyzetében nem. Továbbá a Bizottság a megtámadott határozat (515) preambulumbekezdésében kifejezetten figyelembe vette a felperes bizonyítékai benyújtásának időpontját.

 A Törvényszék álláspontja

354    Az engedékenységi közlemény 21–23. pontja a következőképpen rendelkezik:

„21. Annak érdekében, hogy a csökkentésre jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a feltehető jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest, és véget kell vetnie a feltehető jogsértésben való részvételének nem később, mint a bizonyíték benyújtása időpontjában.

22. A »hozzáadott érték« fogalma arra vonatkozik, hogy a benyújtott bizonyíték jellege és/vagy részletessége folytán mennyiben segíti a Bizottságot a kérdéses tényállás bizonyításában. Ennek mérlegelésében a Bizottság általában azokat az írásos bizonyítékokat, amelyek abból az időszakból származnak, mint a bizonyítandó tényállás, értékesebbnek tekinti, mint a később keletkezett bizonyítékokat. Ehhez hasonlóan a kérdéses tényállással kapcsolatos közvetlen bizonyítékokat általában nagyobb értékűnek tekinti, mint a közvetett vonatkozásúakat.

23. A Bizottság a közigazgatási eljárás végén elfogadott végső határozatban eldönti a következőket:

a)      a vállalkozás által szolgáltatott bizonyíték jelentős hozzáadott értéket képviselt‑e az egyidejűleg a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest;

b)      a vállalkozásnak nyújtott csökkentés mértéke az egyébként kiszabható bírsághoz képest mekkora, a következők szerint:

–        a 21. pontnak megfelelő első vállalkozás esetében: 30–50%‑os csökkentés;

–        a 21. pontnak megfelelő második vállalkozás esetében: 20–30%‑os csökkentés;

–        a 21. pontnak megfelelő további vállalkozások esetében: 20%‑ig terjedő csökkentés.

Annak érdekében, hogy e tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottság figyelembe veszi a 21. pont feltételeinek megfelelő bizonyíték benyújtásának időpontját és az általa képviselt hozzáadott érték mértékét. Figyelembe veheti még, hogy a benyújtás időpontját követően a vállalkozás milyen mértékben és mennyire folyamatosan működött együtt vele.

Továbbá, ha egy vállalkozás a Bizottság előtt korábban ismeretlen tényekre vonatkozóan szolgáltat bizonyítékot, amely közvetlenül összefügg a feltételezett kartell jelentőségével vagy fennállása időtartamával, a Bizottság ezeket a tényezőket nem veszi figyelembe a bizonyítékot szolgáltató vállalkozásra kiszabott bírság megállapításakor.”

355    A jelen ügyben a Bizottság az engedékenységi közlemény alkalmazásával azt állapította meg, hogy a Degussa teljesítette a bírság teljes mellőzésének feltételeit. Az EKA Chemicals és az Arkema – amelyeket a Bizottság az engedékenységi közlemény 21. pontjának megfelelő első és második vállalkozásként nevezett meg – bírsága is csökkentésre került, 40%‑os, illetve 30%‑os mértékben. A felperes – amelyet a Bizottság a fent hivatkozott feltételnek megfelelő harmadik vállalkozásnak tekintett – 10%‑os csökkentésben részesült (a megtámadott határozat (501)–(524) preambulumbekezdése).

–       A felperes kérelme benyújtása időpontjának értékeléséről

356    A megtámadott határozatból kitűnik, hogy az EKA Chemicals a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét 2003. március 29‑én nyújtotta be, és ugyanazon hét során nyújtott a jogsértésre vonatkozó bizonyítékokat (a megtámadott határozat (67), (503) és (505) preambulumbekezdése).

357    Az Arkema 2003. április 3‑án 15 óra 50 perkor küldött telefaxa juttatta el a Bizottsághoz a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét, amelyhez tizenhárom azt feltüntető mellékletet csatoltak, hogy a szóban forgó kartellre vonatkozó dokumentumokat tartalmaznak. Az Arkema 2003. május 26‑án a Bizottságnak újabb, a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmére vonatkozó bizonyítékokat nyújtott be, amelyek között a 2003. április 3‑i dokumentumokhoz fűzött magyarázatok is szerepeltek (a megtámadott határozat (69), (510) és (516) preambulumbekezdése).

358    Az ügy irataiból, valamint a megtámadott határozat (68)–(71) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felperes először 2003. április 3‑a reggelén telefonon keresztül vette fel a kapcsolatot a Bizottsággal.

359    Az ugyanazon a napon küldött telefaxában a felperes arról értesítette a Bizottságot, hogy a „jelen irattal” az engedékenységi közlemény alkalmazásával kérelmet kíván benyújtani az utóbbihoz, és hogy tekintettel a bizonyíték szóbeli természetére „haladéktalanul találkozni [kíván] a Bizottsággal annak érdekében, hogy e bizonyítékokat ismertesse, azon eljárást követve, amely lehetővé teszi az ilyen típusú nyilatkozatok szóbeli ismertetését”. Végül a felperes arra kérte a Bizottságot, hogy erősítse meg, hogy „ráér [másnap] találkozón fogadni” a felperest.

360    Az ugyanazon a napon küldött telefaxában a felperes kijelentette, hogy „kész további információkat haladéktalanul közölni, és hogy a Bizottság rendelkezésére áll egy még [ugyanazon a napon vagy másnap] tartandó közös találkozóra”. Az ugyanazon a napon 17 óra 28 perckor küldött telefaxában megerősítette, hogy részt kíván venni a Bizottsággal másnap, vagyis 2003. április 4‑e 14 óra 15 percre megbeszélt találkozón.

361    2003. április 4‑én a felperes szóbeli nyilatkozatott tett a Bizottság helyiségeiben, amelyet a szóban forgó vállalkozás felelős vezetőinek tanúvallomásai egészítettek ki. 2003. április 9‑én a felperes még egy szóbeli nyilatkozatot tett, amely különösen az NP‑piacra vonatkozott. E nyilatkozatait írásban is megerősítette, azokat 2003. április 11‑én és 16‑án egyes további bizonyítékokkal kiegészítve.

362    E tényekre tekintettel – amelyeket a felperes sem vitatott – a Bizottság úgy ítélte meg a megtámadott határozatban, hogy „2003. április 4‑e [volt az az időpont, amikor a felperes] benyújtotta a[z engedékenységi] közlemény alkalmazása iránti kérelmét, amely egy szóbeli nyilatkozatból állt (a megtámadott határozat (515) preambulumbekezdése).

363    A jelen kifogás keretében a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot az engedékenységi közlemény 21–23. pontjának alkalmazása során. A felperes álláspontja szerint, amennyiben valamely vállalkozás együtt kíván működni a Bizottsággal oly módon, hogy haladéktalanul és a Bizottsággal egyeztetett időpontban nyilatkozatot tesz, a kérelmét úgy kell tekinteni, mintha azt akkor tette volna, amikor felvette a kapcsolatot a Bizottsággal e nyilatkozat megtétele céljából.

364    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az engedékenységi közlemény 21. és 23. pontjából kitűnik, hogy annak érdekében, hogy a csökkentésre jogosultságot szerezzen, a vállalkozásnak a Bizottság rendelkezésére kell bocsátania a feltehető jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékait, amelyek jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak már rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest. Továbbá annak érdekében, hogy a hivatkozott közlemény 23. pontjának b) alpontjában meghatározott tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottságnak meg kell határoznia azon időpontot, amikor az adott vállalkozás eleget tett e feltételnek.

365    A szóban forgó rendelkezések szövegezéséből tehát egyértelműen kitűnik, annak érdekében, hogy a hivatkozott közlemény 23. pontjának b) alpontjában meghatározott tartományok mindegyikében meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottságnak meg kell határoznia a már rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyíték benyújtásának időpontját.

366    Ezt az értelmezést támasztják alá a szóban forgó közlemény által létrehozott rendszerrel összefüggő megfontolások, amelyek értelmében a Bizottságnak pontosan meg kell határoznia azt az időpontot, amikor a bírság csökkentésének feltételeit az érintett vállalkozás teljesítette, oly módon, hogy a nyújtott bizonyítékokat összehasonlítja a kérelem időpontjában már rendelkezésre álló bizonyítékokkal, így tehát ténylegesen a birtokában kell lennie a szóban forgó bizonyítékoknak.

367    A felperes érvével kapcsolatosan, hogy a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet benyújtó vállalkozás általi tényleges bizonyítéknyújtás időpontjának meghatározására alapuló megközelítés korlátozza az érintett vállalkozásoknak az olyan szóbeli bizonyíték nyújtására való ösztönzését, amely mindazonáltal olyan tanúvallomásokat tartalmazhat, amelyeket a jogsértő magatartásokban közvetlenül részt vevő személyek tesznek, meg kell jegyezni, hogy ez az észrevétel – még ha feltesszük is, hogy megalapozott – nem vonhatja kétségbe magából az engedékenységi közlemény szövegéből eredő értelmezést.

368    Mindenesetre a felperes tévesen állítja, hogy a szóban forgó megközelítés eltérő bánásmódhoz vezethet azon vállalkozások hátrányára, amelyek szóbeli nyilatkozatot kívánnak tenni.

369    Az engedékenységi közlemény kérdéses rendelkezései – amelyek előírják a már a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyíték benyújtása időpontjának meghatározását – ugyanúgy alkalmazandók az összes olyan vállalkozásra, amely a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet nyújt be.

370    A kérelem benyújtása időpontjának meghatározása tekintetében a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet benyújtó vállalkozások helyzetét a hivatkozott közlemény értelmében úgy kell tekinteni, hogy összehasonlítható helyzetben vannak, függetlenül a bizonyítékok benyújtásának módjától, amelyet a kérelmező maga választhat meg. Ezeket a helyzeteket tehát ugyanúgy kell kezelni.

371    Figyelemmel a fenti megfontolásokra a felperes azon elmélete, miszerint a meghatározott tartományoknak a csökkentés mértékére történő alkalmazása érdekében a Bizottságnak azt az időpontot kell figyelembe vennie, amikor az adott vállalkozás felveszi a kapcsolatot a Bizottsággal szóbeli nyilatkozattétel céljából, nem elfogadható.

372    A jelen ügyben nyilvánvaló, hogy a felperes a 2003. április 4‑i szóbeli nyilatkozatát megelőzően semmiféle a szóban forgó jogsértésre vonatkozó bizonyítékot nem nyújtott be a Bizottságnak. Ennélfogva a Bizottság helyesen állapította meg, hogy a felperes ezen időpontban teljesítette az engedékenységi közlemény 21. pontjában meghatározott feltételt.

373    E tekintetben a felperes a szóbeli nyilatkozat megtételével kapcsolatos időbeli kényszerre sem hivatkozhat érvényesen.

374    Valójában éppen azért, mert a szóbeli információátadás kevésbé gyors együttműködési módnak minősül, mint az információk írásban való átadása, az adott vállalkozásnak – amennyiben úgy dönt, hogy szóban ad át információkat – tudnia kell, hogy ez azzal a kockázattal jár számára, hogy a kartell létét bizonyító meghatározó bizonyítékokat valamely másik vállalkozás írásban előbb eljuttathatja a Bizottsághoz. (lásd ebben az értelemben a fenti 314. pontban hivatkozott BASF kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 505. pontját).

375    Továbbá a felperes nem azt állítja, hogy azon időpont, amikor benyújtotta a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét, bármiféleképpen a Bizottság forrásainak rendelkezésre állásától függött volna. Egyébiránt a jelen ügy körülményeiből kitűnik, hogy a Bizottság teljes mértékben figyelembe vette a felperes által hivatkozott sürgős jelleget, és a felperes által javasolt időpontra megszervezte a kérelme benyújtására vonatkozó találkozót.

376    A bizalomvédelem elvének állítólagos megsértésével kapcsolatban az az állandó ítélkezési gyakorlat, hogy az ezen elvre való hivatkozás joga minden magánszemélyre kiterjed, aki olyan helyzetben van, amelynek alapján a közösségi igazgatás megalapozott reményeket ébreszthet benne (lásd a Törvényszék T‑213/01. és T‑214/01. sz., Österreichische Postsparkasse és Bank für Arbeit und Wirtschaft kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1601. o.] 210. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

377    A jelen ügyben a felperes csupán arra az állításra szorítkozik, hogy a Bizottságnak közölnie kellett volna vele, hogy milyen módon kívánja alkalmazni az engedékenységi közleményt.

378    Márpedig a szóban forgó közlemény fent hivatkozott rendelkezéseinek egyértelmű szövegére tekintettel – amelyek olyan bizonyítékokat követelnek meg, amelyek a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest jelentős hozzáadott értékkel bírnak – a felperes nem vélhette jogosan úgy, hogy a Bizottság a meghatározott tartományoknak a csökkentés mértékére történő alkalmazása érdekében a felperes együttműködésének sorrendjét a 2003. április 3‑i keltű információközléséhez képest fogja meghatározni, mivel a felperes semmiféle bizonyítékot nem nyújtott be ezen információközlés keretében.

379    Egyébiránt a felperes nem állítja, hogy a Bizottság bármiféle biztosítékot nyújtott volna a tekintetben, hogy a felperes kérelmét úgy kezelné, mintha azt 2003. április 3‑án nyújtotta volna be, és azt sem hozza fel kifogásként a Bizottsággal szemben, hogy nem járt el a körülmények által megkövetelt megfelelő gyorsasággal.

380    Ennélfogva meg kell állapítani, a Bizottság nem hozott semmiféle olyan intézkedést, illetve nem tanúsított olyan magatartást, amely a felperesben jogos reményt ébreszthetett volna azzal kapcsolatosan, hogy a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét úgy fogja tekinteni, hogy az az engedékenységi közlemény 21. pontjában meghatározott feltételt a Bizottsággal történt 2003. április 3‑i kapcsolatfelvétel időpontjában fogja teljesítettnek tekinteni.

381    Következésképpen el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érvelését, hogy a Bizottság megsértette a bizalomvédelem elvét, valamint a gondos ügyintézés elvét, amely ugyanezen érveken nyugszik.

382    A fentiek összességére tekintettel a felperes bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelme időpontjának értékelésére vonatkozó kifogás megalapozatlan.

–       A másik két vállalkozás által nyújtott információk értékeléséről

383    A felperes azzal érvel, hogy sem az EKA Chemicals, sem az Arkema nem nyújtott kérelme benyújtása időpontjában a már a Bizottság rendelkezésére állókhoz képest jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat.

384    Elsősorban kijelenti, hogy az egyes vállalkozásoknak az engedékenységi közlemény 23. pontjának b) alpontjában meghatározott bírságcsökkentési tartományok alkalmazásának érdekében való besorolásához a Bizottság csupán a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmek benyújtásának időpontját vette figyelembe anélkül, hogy figyelembe vette volna azok hozzáadott értékét. Azzal érvelt továbbá, hogy a szóban forgó értékelések nem kerültek megfelelően indokolásra.

385    Először is meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (503) és (509) preambulumbekezdésében megállapította, hogy mind az EKA Chemicals, mind az Arkema jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat nyújtott azokhoz a bizonyítékokhoz képest, amelyekkel a bizonyítékaik benyújtása pillanatában a Bizottság rendelkezett.

386    A Bizottság az EKA Chemicals kapcsán megjegyezte különösen, hogy az utóbbi vállalkozás olyan, az 1994. január 31. és 1997. október 14. közötti időszakkal kapcsolatos bizonyítékokat nyújtott be, amelyek korábban nem ismert tényekre vonatkoztak, és amelyek közvetlen hatással voltak arra, hogy a Bizottság hogyan állapította meg a kartell időtartamát. Továbbá a Bizottság kijelentette, hogy az EKA Chemicals olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek megerősítették, illetve kiegészítették a Degussa által az 1997. október 14. és 1999. december 31. közötti időszakra vonatkozóan nyújtott bizonyítékokat (a megtámadott határozat (506) preambulumbekezdése).

387    Ugyan a Bizottság ezeket a megfontolásokat az alkalmazandó tartományon belüli bírságcsökkentés mértékének értékelése keretében fogalmazta meg, ám ezekre a megfontolásokra támaszkodott a bírságcsökkentési tartománynak az EKA Chemicals által 2003. március 29. és 31. között nyújtott bizonyítékok tekintetében történő meghatározásakor, mivel senki nem nyújtott be másik a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet e két időpont között.

388    A Bizottság az Arkema kapcsán kijelentette, hogy az utóbbi 2003. április 3‑i információközlése olyan kézzel írott dokumentumokat tartalmazott, amelyek tanúsították a vizsgálat tárgyát képező két termékkel kapcsolatos versenyellenes magatartások létezését, illetve hogy e dokumentumok önmagukban is kellően egyértelműek voltak ahhoz, hogy a Bizottság azokat megértse, még akkor is, ha azokat az Arkema később kiegészítette (a megtámadott határozat (510) preambulumbekezdése). A Bizottság úgy ítélte meg, hogy az Arkema első jelentős hozzáadott értékkel bíró információközlése 2003. április 3‑án történt (a megtámadott határozat (513) preambulumbekezdése).

389    A fenti indokolásból egyértelműen kitűnik, hogy a felperes állításával ellentétben az alkalmazandó bírságcsökkentési tartomány meghatározása érdekében a Bizottság megvizsgálta és megállapította, hogy az EKA Chemicals és az Arkema által nyújtott bizonyítékok jelentős hozzáadott értéket képviselnek a Bizottságnak a kérelmük benyújtásakor már rendelkezésére álló bizonyítékok értékéhez képest.

390    A felperesnek a szóban forgó kérelmek értékelése kapcsán állítólagosan elkövetett jogban való tévedésre vonatkozó érvelését tehát el kell utasítani.

391    Továbbá a megtámadott határozat fent hivatkozott megfontolásaiból világosan és egyértelműen kitűnik, hogy azon okfejtés fő elemei, amelynek végén a Bizottság megállapította, hogy az Arkema szóban forgó összes hozzájárulása a megtétel időpontjában az engedékenységi közlemény 21. pontjának értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselt, amit a Bizottság figyelembe is vett, amikor a hivatkozott közlemény 23. pontja b) alpontjának értelmében megállapította a két érintett vállalkozás tekintetében alkalmazandó bírságcsökkentési tartományt.

392    A felperesnek az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésére vonatkozó érve tehát nem állja meg a helyét.

393    Másodorban a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság szóban forgó értékelése nyilvánvaló értékelési hibát tartalmaz.

394    Ezzel kapcsolatosan arra kell emlékeztetni, hogy ugyan a Bizottság valamely kartell tagjai együttműködésének megítélése keretében nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlő bánásmód elvét, ám széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik valamely kartell különböző tagjai együttműködése minőségének és hasznosságának a megítélésére vonatkozóan. Ennélfogva egyedül a Bizottság által elkövetett nyilvánvaló értékelési hibát lehet kifogásolni (lásd a Törvényszék T‑116/04. sz., Wieland‑Werke kontra Bizottság ügyben 2009. május 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑1087. o.] 124. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

395    Ebből következően a felperes nem szorítkozhat arra, hogy a keresete mellékleteként felajánlja az EKA Chemicals és az Arkema hozzájárulására vonatkozó saját értékelését, hanem bizonyítania kell konkrét érveléssel, hogy a Bizottság értékelése miben tartalmaz nyilvánvaló tévedést.

396    E tekintetben az EKA Chemicals hozzájárulására vonatkozóan emlékeztetni kell először is, hogy a megtámadott határozat (506) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az EKA Chemicals olyan korabeli dokumentumokat szolgáltatott, amelyek bizonyos jogellenes természetű találkozókra és kapcsolatfelvételekre vonatkoztak, és olyan tényeket tártak fel, amelyekről a Bizottságnak korábban nem volt tudomása, és amelyek közvetlenül befolyásolták a kartell időtartamának az 1994. január 31. és 1997. október 14. közötti időszakra nézve történő megállapítását, továbbá olyan bizonyítékokat nyújtott a későbbi időszakra nézve, amelyek megerősítették és kiegészítették a Degussa által nyújtott bizonyítékokat.

397    Figyelemmel azon állításra, miszerint a jogsértés az EGT egész területére kiterjedt, nem cáfolja a felperes által hivatkozott tény, hogy az EKA Chemicals által nyújtott információk legfőképpen a skandináv piacra vonatkoztak. Emlékeztetni kell, hogy az EKA Chemicals a „kontinentális” gyártókkal való kapcsolatfelvételekről is nyújtott információkat, továbbá a jogsértő magatartások egy része megkülönböztetés nélkül vonatkozott mind a skandináv, mind a „kontinentális” piacokra (lásd különösen a megtámadott határozat (106) és (144) preambulumbekezdését).

398    Továbbá, mivel a felperes vitatja az EKA Chemicals által nyújtott bizonyítékok bizonyító erejét, meg kell jegyezni, hogy ezek alapján tudta a Bizottság a kartell kezdeti időpontját 1994. január 31‑ében rögzíteni és alátámasztani a Degussának a kartell kezdeti időszakára vonatkozó nyilatkozatait. Az a tény, hogy az első jogalap vizsgálata során a Törvényszék e bizonyítékokat nem minősítette elegendőnek ahhoz, hogy ezen időponttól kezdődően bizonyítsák a felperes jogsértésben való részvételét, nem vonja kétségbe azoknak magának a kartellnek a bizonyítására vonatkozó bizonyító erejét.

399    Egyébiránt a felperes azon elmélete, miszerint az EKA Chemicals hozzájárulása a nagy részben a kartell kezdetét megelőző tényállásra korlátozódott, azon kifogásán alapul, miszerint a kartell 1997 augusztusában kezdődött, ám ezt a kifogást a Törvényszék az első jogalap vizsgálata során elvetette (lásd a fenti 170. pontot).

400    Végül az az állítás, miszerint a megtámadott határozatnak állítólagosan kevés preambulumbekezdésében szerepelnek az EKA Chemicals által benyújtott bizonyítékok, nem vonhatja kétségbe e tényezők bizonyító erejét. Továbbá az a puszta tény, hogy e preambulumbekezdések egyike‑másika az EKA Chemicals által kezdetben benyújtott kérelmet követően szolgáltatott bizonyítékokra hivatkozik, nem elegendő a felperes azon elméletének bizonyításához, miszerint a Bizottság valójában az EKA Chemicals által a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem benyújtását követően szolgáltatott információkra támaszkodott.

401    E megfontolásokra figyelemmel meg kell állapítani, hogy a felperes által felhozott érvek nem bizonyítják, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna annak megállapításával, hogy az EKA Chemicals a felperes bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelme benyújtásának időpontját megelőzően nyújtott az engedékenységi közlemény 21. pontjának értelmében jelentős hozzáadott értéket képviselő bizonyítékokat.

402    Az Arkema által benyújtott bizonyítékok kapcsán a Bizottság többek között azt állapította meg a megtámadott határozatban, hogy „az első kapcsolatfelvétele során [tizenhárom] kézzel írott dokumentumot nyújtott be, amelyek a vizsgálat tárgyát képező két termék tekintetében a versenytársak közötti versenyellenes magatartások létezését bizonyították, továbbá „ugyan ezek a dokumentumok önmagukban is elegendően egyértelműek voltak ahhoz, hogy [a Bizottság] azokat a már birtokában lévő információkkal együttesen megértse, az [Arkema] az első információközlését csupán 2003. május 26‑án egészítette ki egy olyan írásos nyilatkozattal, amely pontosítást tartalmazott az összes 2003. április 3‑án átadott dokumentumra vonatkozóan, továbbá újabb dokumentumokat nyújtott be, illetve azokhoz is magyarázatokat fűzött (a megtámadott határozat (510) preambulumbekezdése).

403    Általánosságban megjegyezte, hogy az Arkema által benyújtott bizonyítékok „egy két termékre vonatkozó európai szintű kartellről szóltak, mivel az [Arkema] lényegében olyan korabeli dokumentumokat nyújtott, amelyek lehetővé tették [számára]_a Degussa által már közölt információk megerősítését, és amelyeket a Bizottság a jelen határozatban teljes mértékben fel is használt” (a megtámadott határozat (513) preambulumbekezdése).

404    Ezen értékelésre tekintettel a felperes azt állítja, hogy az Arkema által 2003. április 3‑án nyújtott bizonyítékok nem bírnak semmiféle bizonyító erővel, mivel állítólag olyan keltezetlen, kézzel írott feljegyzésekről és jegyzetekről van szó, amelyek nem tartalmaznak címet, nehezen olvashatók és rossz minőségűek, ráadásul hiányosak, miközben más iratok érthetetlen és megmagyarázatlan szimbólumokat és rövidítéseket tartalmaznak. A felperes szerint az Arkema 2003. május 26‑i kiegészítő magyarázatai voltak azok, amelyek bizonyító erőt adtak a hozzájárulásának.

405    Ezzel kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy a szóban forgó bizonyítékok olyan titkos magatartásokra vonatkoznak, amelyek titkos találkozókat és a minimumra csökkentett írásbeliséget foglalnak magukban.

406    Figyelemmel arra, hogy milyen nehézségekkel jár az ilyen magatartásokkal kapcsolatos közvetlen bizonyítékok – mint például a feljegyzések, jegyzetek vagy a korabeli találkozókról készült beszámolók – beszerzése, azok bizonyító erejét nem lehet csupán azért kétségbe vonni, mert azok kézzel írottak vagy töredékesek, rövidítéseket és szimbólumokat tartalmaznak, és ezért kiegészítésre szorulhatnak, vagy azokat a Bizottság birtokában lévő más információkkal együttesen kell vizsgálni.

407    Különösen az a tény, hogy az ilyen dokumentumok teljes megértéséhez bizonyos részletek – mint például a rövidítések használata – pontosítására van szükség, nem akadályozza annak megállapítását, hogy azok megfelelően egyértelműek (lásd ebben az értelemben a T‑410/03. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2008. június 18‑án hozott ítélet [EBHT 2008., II‑881. o.] 561. pontját).

408    A jelen ügyben a szóban forgó – az Arkema által 2003. április 3‑án benyújtott – dokumentumok olyan feljegyzéseket és számszerűsített táblázatokat tartalmaznak, amelyek a jogsértés idején készültek, és közvetlen írásos bizonyítékot tartalmaznak az akkoriban folytatott megbeszélések versenyellenes tartalmára nézve. E dokumentumok bizonyító erejét nem gyengíti az a tény, hogy tartalmukat nem lehet teljesen érteni anélkül, hogy ne lennének saját szövegkörnyezetükbe helyezve és összehasonlítva más információkkal, vagy hogy a bennük használt szimbólumok és betűszavak meg ne lennének magyarázva.

409    Továbbá meg kell jegyezni, hogy a szóban forgó dokumentumoknak legalább egy része – vagyis a személyneveket és vállalkozások neveit, időpontokat, számszerű célár‑ és piacirészesedés‑javaslatokat tartalmazó korabeli feljegyzések – önmagában is alkalmas volt a jogsértés bizonyítására. Bizonyos dokumentumokat a Bizottság a megtámadott határozatban – így különösen a (176) és (181) preambulumbekezdésben – egy az egyben felhasználta a kartelltalálkozók konkrét lefolytatásának és eredményeinek bizonyításához.

410    Arra is emlékeztetni kell, hogy az Arkema kérelme benyújtásának időpontjában a Bizottság már fontos bizonyítékokkal rendelkezett a kartell lefolyásával kapcsolatosan, amelyek a Degussa és az EKA Chemicals által nyújtott információkban voltak találhatók, és hogy az Arkema által nyújtott bizonyítékokat a Bizottság már a fent hivatkozott, rendelkezésére álló információk keretében tudta felhasználni.

411    Egyébiránt az a tény, hogy amikor a Bizottság a megtámadott határozat indoklásának egyes részeiben ezeket a tényezőket említette, egyszerre utalt a 2003. április 3‑án benyújtott dokumentumra és az Arkema által ahhoz fűzött 2003. május 26‑i magyarázatra, nem jelenti azt, hogy elismerte volna, hogy az eredetileg nyújtott dokumentumok önmagukban ne bírtak volna bizonyító erővel. Ugyan a 2003. május 26‑án nyújtott bizonyítékok valóban tartalmaztak bizonyos magyarázatokat, illetve a 2003. április 3‑i dokumentumok átiratát, ezen információk nagy része csupán arra szorítkozott, hogy a már benyújtott dokumentumokat pontosítsa.

412    Ennélfogva a felperesnek az Arkema által 2003. április 3‑án benyújtott dokumentumok bizonyító erejének állítólagos hiányára vonatkozó érve nem elfogadható.

413    A szóban forgó bizonyítékok jelentős hozzáadott értékével kapcsolatosan emlékeztetni kell, hogy olyan, az 1997. és 1998. évben történt jogellenes találkozókra vonatkozó korabeli dokumentumokról van szó, amelyeket a Bizottság a megtámadott határozatban ezen időszak tekintetében gyakran említ, és amelyeket közvetlenül is idéz.

414    Ezzel kapcsolatban, mivel a felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az Arkema eredeti kérelme két termékre vonatkozott, elegendő megjegyezni, hogy az Arkema által 2003. április 3‑án benyújtott dokumentumok csak a HP‑vel kapcsolatos jogellenes magatartásokra vonatkoztak, mivel a jelen ügy tárgya olyan egységes jogsértés, amely két piacra terjedt ki, ez a tény nem alkalmas az Arkema együttműködése jelentős hozzáadott értékével kapcsolatos megállapítás megkérdőjelezésére.

415    Tekintettel e megfontolások összességére, nem bizonyított, hogy a Bizottság nyilvánvaló értékelési hibát vétett volna annak megállapításával, hogy az Arkema 2003. április 3‑i telefaxával az engedékenységi közlemény 21. pontjának értelmében jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat nyújtott.

416    A tárgyalás során a felperes először hivatkozott a jelen ügy tárgyát képező értékelés és a Bizottság által az [EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban 2006. május 31‑én hozott C (2006) 2098 bizottsági határozat alapját képező ügyben (COMP/F/38.645. sz. – „metakrilátok”‑ügy) az Arkema együttműködésének értékelése közötti különbségre.

417    A Törvényszék által feltett kérdésre válaszolva a Bizottság nem ellenezte, hogy a felperes ezen új érvelést felhozza.

418    Emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályzat 48. cikkének 2. §‑a értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel.

419    A jelen ügyben, még ha feltételezzük is, hogy a szóban forgó érvelést új jogalapnak minősíthető, az mégsem tartozik e tilalom hatálya alá, tekintettel arra a tényre, hogy az a C (2006) 2098 határozatban kifejtett ténybeli értékelésre vonatkozik, amely – amint azt a Bizottság is elismerte a tárgyalás során – csupán a jelen ügy írásbeli szakaszának lezártát követően került nyilvánosságra.

420    Ezen érvelés érdemi részével kapcsolatosan meg kell jegyezni, hogy a keresethez mellékletként csatolt 2003. április 3‑i telefaxból kitűnik, hogy az Arkema az engedékenységi közleményt úgy kérte, hogy három termékre – így többek között a megtámadott határozat tárgyát képező HP‑re, valamint a C (2006) 2098 határozat tárgyát képező metakrilátokra – vonatkozó dokumentumokat nyújtott be.

421    A felperes által hivatkozott C (2006) 2098 határozat (405) preambulumbekezdésében a Bizottság az Arkemával szemben meghatározott bírság összege csökkentésének mértéke meghatározásakor kijelentette, hogy „ugyan [az utóbbi] az eljárás viszonylag korai szakaszában, 2003. április 3‑án, vagyis a vizsgálatokat követő hónapban nyújtott be a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet”, „csupán a későbbi nyilatkozatait követően” jutott a Bizottság arra a következtetésre, hogy „e vállalkozás teljesítette a bírság mellőzésére vagy csökkentésére irányuló intézkedésnyújtásához szükséges feltételeket, tekintettel a nyújtott bizonyítékok jellegére és pontosságának mértékére, amelyek megerősítették azon képességét, hogy a kérdéses tényeket bizonyítsa”. A Bizottság ugyanebben a preambulumbekezdésben megjegyezte, hogy „ugyan az [Arkema] jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat nyújtott az első információközlésétől kezdve, […] az érve[i]hez szolgáltatott hozzáadott érték az eljárás teljes tartama alatt korlátozott maradt”.

422    Ezen értékelésből kitűnik, hogy a C (2006) 2098 határozat alapjául szolgáló ügyben a Bizottság úgy ítélte meg, hogy ugyan az Arkema a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmét 2003. április 3‑án nyújtotta be, csupán a későbbi nyilatkozatai kézhezvételét követően jutott a Bizottság arra a következtetésre, hogy e vállalkozás jelentős hozzáadott értékkel bíró bizonyítékokat nyújtott.

423    Mindazonáltal a szóban forgó megfontolás – a felperes állításával ellentétben – nem teszi lehetővé annak bizonyítását, hogy a Bizottság a jelen ügyben nyújtott hozzájárulás értékelésekor az Arkema 2003. április 3‑i telefaxát követően tett nyilatkozatait szintén figyelembe vette volna.

424    Egyrészt a C (2006) 2098 határozatban a 2003. április 3‑i telefaxban megküldött A.14. és A.15. melléklethez csatolt dokumentumokra vonatkozóan kifejtett értékelés nem ugyanazokra a bizonyítékokra vonatkozott, mint a jelen ügy tárgyát képező bizonyítékok, amelyeket az Arkema ugyanahhoz az információközléshez A.1.–A.13. mellékletként csatolt. Egyébiránt a hivatkozott értékelés a bírság összegének az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja második bekezdésének értelmében alkalmazható csökkentési tartományon belüli csökkentésének mértéke meghatározására vonatkozott, és nem önmagában a közlemény 23. pontja b) alpontja első bekezdésénekértelmében alkalmazandó bírságcsökkentési tartományra, amely a jelen ügy tárgyát képezi.

425    Másrészt a C (2006) 2098 határozatból kitűnik, hogy a hivatkozott határozat alapjául szolgáló ügyben senki nem nyújtott be a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet 2003. április 3. és az Arkema későbbi nyilatkozatainak Bizottság általi kézhezvételének időpontja között. A jelen ügytől eltérően ugyanis a C (2006) 2098 határozat alapjául szolgáló ügyben a Bizottság jogszerűen vehette figyelembe a szóban forgó későbbi nyilatkozatokat annak meghatározása érdekében, hogy az Arkema teljesítette a bírságcsökkentés engedékenységi közleményben meghatározott feltételét.

426    E megfontolásokra tekintettel a C (2006) 2098 határozatban kifejtett értékelés nem alkalmas a jelen ügyben meghatározott értékelés jogszerűségének kétségbe vonására.

427    Mindezen megfontolásokra tekintettel a felperesnek az EKA Chemicals és az Arkema hozzájárulására vonatkozó kifogását el kell utasítani mint megalapozatlant.

–       A felperesnek nyújtott bírságcsökkentés mértékéről

428    A megtámadott határozat (523) és (524) preambulumbekezdésében a Bizottság megjegyezte, hogy a felperes volt a harmadik olyan vállalkozás, amely teljesítette az engedékenységi közlemény 21. pontjában meghatározott feltételt, mivel a felperes 2003. április 4‑én és május 17‑én az érintett két termékkel kapcsolatos európai méretű kartellre vonatkozó dokumentumokat nyújtott be. A Bizottság ezen együttműködés hozzáadott értékével kapcsolatosan kifejtette, hogy a felperes „lényegében olyan bizonyítékokat nyújtott, amelyek lehetővé tették [számára] […] a Degussa és az [Arkema] által nyújtott bizonyítékok megerősítését, és amelyeket nagymértékben felhasznált a [megtámadott határozatban]”. E kijelentések végén a Bizottság a felperessel szemben kiszabott bírság összegét 10%‑kal csökkentette.

429    A felperes másodlagosan arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen nem csökkentette a harmadik vállalkozásokra az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja első bekezdésének értelmében alkalmazandó bírságcsökkentési tartomány legmagasabb, 20%‑os mértékét.

430    Emlékeztetni kell, hogy az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontja második bekezdésének értelmében annak érdekében, hogy az alkalmazandó tartományban meg tudja határozni a csökkentés mértékét, a Bizottság figyelembe veheti még, hogy a benyújtás időpontját követően a vállalkozás milyen mértékben és mennyire folyamatosan működött együtt vele.

431    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat (515) preambulumbekezdésében azt állapította meg, hogy a felperes az eljárás korai szakaszában, nem sokkal a helyszíni vizsgálatot követően kezdett együttműködni, hogy a hozzájárulása jelentős hozzáadott értéket képviselt, és hogy folyamatosan szolgáltatott információkat, mivel a bizonyítékokat 2003. április 4‑én, 9‑én, 11‑én és 16‑án, valamint május 17‑én nyújtotta be. Nyilvánvaló, hogy a felperes által nyújtott bizonyítékokat a Bizottság nagymértékben felhasználta a megtámadott határozatban a jogsértés bizonyítása érdekében, különösen az 1997 és 2000 közötti időszakra nézve.

432    Továbbá, amint az a Bizottságnak a Törvényszék egyik írásbeli kérdésére adott 2009. szeptember 15‑i válaszából kitűnik, a felperes nyújtott elsőként bizonyítékokat bizonyos, 1997 augusztusa és novembere között brüsszeli találkozók kapcsán. Azt is meg kell jegyezni, hogy az e találkozókra vonatkozó információk tették lehetővé a Bizottság számára a szóban forgó kartell bizonyos fő aspektusainak – vagyis a HP‑árak összehangolt emelésével kapcsolatos konkrét megállapodások létezésének, valamint az NP‑re vonatkozó jogsértési kísérleteknek – bizonyítását.

433    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (523) preambulumbekezdésében tévesen állapította meg egyrészt, hogy a felperes által nyújtott bizonyítékok lényegében megerősítették a Degussa és az Arkema által már nyújtott bizonyítékokat, másrészt hogy a hivatkozott preambulumbekezdésben feltárt bizonyítékok az engedékenységi közlemény 23. pontja b) alpontjának második bekezdésére figyelemmel egyáltalán nem igazolták az alkalmazandó tartományon belül a szóban forgó csökkentési mérték alkalmazását.

434    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a Bizottság a fenti megfontolásokra támaszkodva nyilvánvalóan tévesen rögzítette a felperes bírsága csökkentésének mértékét 10%‑ban annak együttműködése címén.

435    Egyébiránt a szóban forgó értékelés – amely a felperessel szemben kiszabott bírságnak csupán mérsékelt csökkentéséhez vezetett – élesen szemben áll az Arkema együttműködésének értékelésével, mivel a Bizottság azt állapította meg, hogy az utóbbi vállalkozás csupán 2003. május 26‑án, az eredeti kérelmét követő több hetet követően nyújtott csak pontosabb bizonyítékokat, ám ennek ellenére az alkalmazandó bírságcsökkentési tartományban a legmagasabb csökkentést nyújtotta részére (a megtámadott határozat (510) és (513) preambulumbekezdése).

436    Továbbá az Arkema nyilatkozataival ellentétben a felperes által benyújtott nyilatkozatok a két termékkel kapcsolatos jogsértésre vonatkozó bizonyítékot tartalmaztak, ugyanis a felperes nyilatkozatai részletes és ráadásul a kartellben közvetlenül részt vevő személyek tanúvallomásai által alátámasztott, a jogellenes egyezségek tartalmára vonatkozó kifejtést tartalmaznak, amelyet egyébiránt az a tény is nyilvánvalóvá tesz, hogy e bizonyítékokat a Bizottság nagymértékben fel is használta a megtámadott határozatban.

437    Figyelemmel e megfontolásokra a felperes utolsó kifogását el kell fogadni.

438    A jelen jogalap többi részét el kell utasítani.

439    Korlátlan felülvizsgálati jogköre gyakorlása keretében a Törvényszék úgy ítéli meg, hogy tekintettel a fenti 430–437. pontban kifejtett megfontolásokra a felperesnek nyújtott bírságcsökkentés mértékét 20%‑ra kell emelni, együttműködése címén. A felperessel szemben kiszabott bírság összegét tehát ennek megfelelően kell csökkenteni.

 A bírság végleges összegének meghatározásáról

440    A felperes által felhozott jogalapok vizsgálatát követően, valamint a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörének gyakorlása keretében módosítani kell a felperessel szemben kiszabott bírság összegét oly módon, hogy a bírság Bizottság által alkalmazott kiindulási összegének emelését 55%‑ra kell mérsékelni, és az engedékenységi közlemény címén alkalmazott bírságcsökkentés mértékét 20%‑ra kell emelni.

441    E módosítás következményeképpen a felperessel szemben kiszabott bírság végleges összegét a Törvényszék 139,5 millió euróban állapítja meg.

 A költségekről

442    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy határozhat úgy, hogy mindegyik fél maga viselje saját költségeit.

443    Mivel a jelen esetben a felperes keresetének részben helyt adott, a Törvényszék úgy véli, hogy a jelen eset körülményeit igazságosan értékeli, ha úgy dönt, a felperes viselje a saját költségeinek, illetve a Bizottság költségeinek 80%‑át, ez utóbbi pedig a saját költségeinek, illetve a felperes költségeinek 20%‑át.

444    Egyébiránt el kell utasítani a felperesnek a költségek viselésére vonatkozó kereseti kérelme keretében előterjesztett arra irányuló kérelmét, hogy a Törvényszék a Bizottságot kötelezze a megtámadott határozat végrehajtásának elkerülése végett nyújtandó bankgarancia‑alapításából, illetve fenntartásából eredő költségek viselésére. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében ugyanis ezek a költségek nem képezik az eljárás költségeinek részét (lásd ebben az értelemben a fenti 214. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 5133. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2006. május 3‑án hozott C (2006) 1766 végleges bizottsági határozat (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) 1. cikkének m) pontját megsemmisíti annyiban, amennyiben az Európai Bizottság azt állapította meg benne, hogy a felperes az 1995 májusát megelőző időszakban részt vett a jogsértésben.

2)      A Solvay‑val szemben a C (2006) 1766 végleges határozat 2. cikkének h) pontjában meghatározott összeget 139,5 millió euróban rögzíti.

3)      A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4)      A Solvay köteles viselni a saját költségeinek, illetve a Bizottság költségeinek 80%‑át.

5)      A Bizottság köteles viselni a saját költségeinek, illetve a Solvay költségeinek 20%‑át.

Vadapalas Dittrich Truchot

Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. június 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapjául szolgáló tényállásII – 2

A megtámadott határozatII – 3

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 4

A jogkérdésrőlII – 5

A felperes jogsértésben való részvételének időtartamárólII – 5

A felek érveiII – 5

– Az 1994. január 31. és 1997 augusztusa közötti időszakrólII – 6

– A 2000. május 18. és december 31. közötti időszakrólII – 12

A Törvényszék álláspontjaII – 13

– Az 1994. január 31. és 1995 májusa közötti időszakrólII – 16

– Az 1995 májusa és 1997 augusztusa közötti időszakrólII – 19

– A 2000. május 18. és december 31. közötti időszakrólII – 28

A védelemhez való jog állítólagos megsértésérőlII – 31

A felek érveiII – 31

Az Elsőfokú Bíróság álláspontjaII – 32

– A Degussa által nyújtott dokumentumokba való betekintésrőlII – 34

– A többi érintett vállalkozás kifogásközlésre adott válaszaiba való betekintésrőlII – 35

A bírság alapösszegének meghatározására vonatkozó állítólagos hibákrólII – 38

A felek érveiII – 38

Az Elsőfokú Bíróság álláspontjaII – 40

– A jogsértés súlyának és a bírság kiindulási összegének értékelésérőlII – 40

– Az elrettentő hatásrólII – 45

– A jogsértés időtartamárólII – 47

– A felperes engedékenységi közleményen felüli együttműködésének figyelmen kívül hagyásárólII – 48

Az engedékenységi közlemény alkalmazásárólII – 48

A felek érveiII – 48

– A felperes kérelme keltének értékelésérőlII – 49

– A felperes két másik érintett vállalkozáshoz képest történő besorolásárólII – 50

– A felperesnek nyújtott csökkentés mértékérőlII – 52

A Törvényszék álláspontjaII – 54

– A felperes kérelme benyújtása időpontjának értékelésérőlII – 55

– A másik két vállalkozás által nyújtott információk értékelésérőlII – 59

– A felperesnek nyújtott bírságcsökkentés mértékérőlII – 66

A bírság végleges összegének meghatározásárólII – 68

A költségekrőlII – 68

1 Az eljárás nyelve: angol.