EVGENI TANCHEV
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2019. április 11.(1)
C-208/18. sz. ügy
Jana Petruchová
kontra
FIBO Group Holdings Limited
(a Nejvyšší soud [legfelsőbb bíróság, Cseh Köztársaság] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 1215/2012/EU rendelet – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – »Fogyasztó« – A nemzetközi devizapiacon folyó kereskedésben egy brókercégen keresztül részt vevő természetes személy – A fogyasztónak az 593/2008/EK rendelet szerinti fogalmával való összhang – A 2004/39/EK irányelv értelmében vett lakossági ügyfél”
1. A jelen ügyben a „fogyasztónak” az 1215/2012/EK rendelet (a továbbiakban: „Brüsszel Ia” rendelet)(2) 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalmának értelmezését kérik a Bíróságtól a nemzetközi devizapiacon (a továbbiakban: forex piac) végrehajtott műveletekkel összefüggésben.
2. A „Brüsszel Ia” rendelet 4. cikkének (1) bekezdésétől és 7. cikkének (1) bekezdésétől eltérve(3) e rendelet 18. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztó nemcsak a másik szerződő fél székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt, hanem a saját lakóhelyének bíróságai előtt is indíthat eljárást a másik szerződő fél ellen. A „Brüsszel Ia” rendelet II. fejezetének a „Joghatóság fogyasztói szerződések esetén” címet viselő 4. szakaszát képező 17., 18. és 19. cikk azt a célt szolgálják, hogy megfelelő védelmet biztosítsanak a másik szerződő félnél gazdasági értelemben gyengébbnek és jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott fogyasztó számára.(4)
3. A Bíróság elé terjesztett kérdés arra irányul, hogy a forex piacon kereskedő természetes személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni, vagy az ehhez a kereskedéshez szükséges tudás és szakértelem, a szóban forgó szerződés komplex és atipikus jellege, valamint a felmerülő kockázatok miatt e személy nem minősül fogyasztónak, és így kívül esik a védelmet biztosító, fent hivatkozott szakasz hatályán.
I. Jogi háttér
A. A „Brüsszel Ia” rendelet
4. A „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 6. cikk és a 7. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:
a) a szerződés tárgya áruk részletfizetésre történő értékesítése; vagy
b) a szerződés tárgya olyan részletekben visszafizetendő kölcsön vagy bármely egyéb hitel, amelyet áruk vételének finanszírozására nyújtanak; vagy
c) minden más esetben, a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.
[…]
(3) E szakasz nem alkalmazható a fuvarozási és személyszállítási szerződésekre, kivéve az ugyanazért az árért utazást és szállást biztosító szerződést.”
B. A „Róma I” rendelet
5. Az 593/2008/EK rendelet (a továbbiakban: „Róma I” rendelet)(5) „Fogyasztói szerződések” címet viselő 6. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A 5. és 7. cikk sérelme nélkül egy olyan szerződésre, amelyet egy természetes személy üzleti vagy szakmai tevékenységén kívüli célra (»a fogyasztó«) kötött egy másik, az üzleti vagy szakmai tevékenysége gyakorlásának keretében eljáró személlyel (»a vállalkozó«), annak az országnak a joga az irányadó, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található, feltéve, hogy a vállalkozó:
a) üzleti vagy szakmai tevékenységét abban az országban folytatja, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található; vagy
b) minden más esetben ilyen jellegű tevékenységei ebbe az országba vagy az ezen országot is magában foglaló országokba irányulnak,
és a szerződés e tevékenységekkel kapcsolatos.
(2) Az (1) bekezdés ellenére, a felek a 3. cikknek megfelelően megválaszthatják az alkalmazandó jogot azon szerződésükre, amely megfelel az (1) bekezdés követelményeinek. A felek jogválasztása azonban nem eredményezheti azt, hogy a fogyasztót megfosztják az olyan rendelkezések által biztosított védelemtől, amelyektől – az (1) bekezdés alapján jogválasztás hiányában alkalmazandó jog értelmében – megállapodás útján nem lehet eltérni.
[…]
(4) Az (1) és a (2) bekezdés nem vonatkozik:
[…]
d) a valamely pénzügyi eszköz által megtestesített jogok és kötelezettségek, továbbá valamely átruházható értékpapír kibocsátásának, arra vonatkozó nyilvános ajánlattételnek vagy nyilvános vételi ajánlatnak a feltételeit, illetve a kollektív befektetési vállalkozások befektetési jegyeinek jegyzési és visszaváltási feltételeit meghatározó jogok és kötelezettségek, amennyiben ezen tevékenységek nem minősülnek pénzügyi szolgáltatás nyújtásának;
[…]”
C. A 2004/39 irányelv
6. A 2004/39/EK irányelv(6) 4. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ezen irányelv alkalmazásában a következő fogalommeghatározásokat kell alkalmazni:
[…]
10. »ügyfél«: bármely természetes vagy jogi személy, akinek vagy amelynek a befektetési vállalkozás befektetési és/vagy kiegészítő szolgáltatást nyújt;
11. »szakmai ügyfél«: a II. mellékletben megállapított ismérveknek megfelelő ügyfél;
12. »lakossági ügyfél«: a nem szakmai ügyfél;
[…]”
II. A tényállás, a nemzeti eljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés
7. 2014. október 2‑án az Ostravában (Cseh Köztársaság) lakóhellyel rendelkező J. Petruchová és a Limassolban (Ciprusi Köztársaság) letelepedett brókercég, a FIBO Group Holdings Ltd (a továbbiakban: FIBO) „Üzleti feltételek” elnevezéssel keretszerződést (a továbbiakban: Keretszerződés) kötöttek. A Keretszerződés célja, hogy J. Petruchová felperes az alapvaluta vételére és eladására vonatkozó megbízásai révén a forex piacon ügyleteket végezhessen, amelyeket a FIBO az online kereskedési platformján keresztül hajt végre. E célból a Keretszerződés úgy rendelkezett, hogy J. Petruchová és a FIBO úgynevezett egyedi árfolyam‑különbözeti szerződéseket köt.
8. Az árfolyam‑különbözeti szerződés (a továbbiakban: CfD) olyan befektetési eszköz, amelynek célja, hogy alapvalutát (a jelen ügyben amerikai dollár, USD) vásároljon, majd adjon el, és nyereséget érjen el az alapvaluta vételi ára és annak a másodlagos valutához (a jelen ügyben japán jen, JPY) viszonyított eladási ára közötti árfolyameltérésen. J. Petruchová – annak ellenére, hogy a forex piacon saját pénzügyi erőforrásokkal is lehet kereskedni – a „tőkeáttétel hatásának” kihasználásával élt az úgynevezett „lotokban”, 1 lot = 100 000 USD történő kereskedés lehetőségével. Ily módon a ténylegesen rendelkezésére állóhoz képest J. Petruchová több pénzügyi erőforrással kereskedhetett.(7) Amikor J. Petruchová alapvalutát (USD) vásárolt az aktuális vételi árfolyamon másodlagos valutáért (JPY), vagyis a „pozíció nyitásakor”, kölcsönt vett fel a FIBO‑tól a vásárláshoz szükséges összegben. A pozíció zárásakor, vagyis amikor J. Petruchová az ellentétesen irányuló műveletet végzi, és az alapvaluta (USD) megvásárolt összegét értékesítette a másodlagos valutáért (JPY) az aktuális eladási árfolyamon, visszafizette a kölcsönt a FIBO részére.
9. A Keretszerződés 30. pontja olyan kikötést tartalmazott, amelynek értelmében a felek között felmerülő minden jogvitára a ciprusi bíróságok rendelkeznek joghatósággal.
10. 2014. október 3‑án J. Petruchová CfD‑t (a továbbiakban: szóban forgó CfD) kötött a FIBO‑val. J. Petruchová 15 óra 30 perc 0 másodperckor 35 lot 109,0000 USD/JPY árfolyamon történő vételére adott megbízást. A kereskedési rendszer azonnal arról tájékoztatta J. Petruchovát, hogy az aktuális árfolyam 109,0500 USD/JPY. J. Petruchová elfogadta ezt az árfolyamot, és megerősítette a vételi megbízást.
11. Mindazonáltal a FIBO kereskedési rendszerében a megbízások hosszú sora alakult ki annak eredményeként, hogy az Egyesült Államok mezőgazdaságon kívüli ágazatokra vonatkozó, 2014. szeptemberi foglalkoztatási mutatóinak pozitív alakulására vonatkozó tájékoztatás napvilágra kerülését követően az amerikai dollár a másodlagos valutákhoz viszonyítva hirtelen megerősödött. Ebből eredően a kereskedési rendszer az igényelt 3 500 000 USD összeget 15 óra 30 perc 0 másodperc helyett 15 óra 30 perc 16 másodperckor vásárolta meg már 382 900 000 JPY vételi áron, 109,4000 USD/JPY árfolyamon.
12. Ugyanezen a napon 15 óra 48 perc 11 másodperckor J. Petruchová lezárta a pozícióját azzal, hogy a FIBO részére megbízást adott a megvásárolt 3 500 000 USD összeg eladására. Az eladási árfolyam 109,5600 USD/JPY volt, és így az eladási ár 383 460 000 JPY. J. Petruchová visszafizette a FIBO‑tól kapott 382 900 000 JPY összegű kölcsönt. Ezáltal J. Petruchová az ügyleten 4081,33 USD‑nek megfelelő, 560 000 JPY összegű bruttó nyereséget ért el.
13. Amennyiben a J. Petruchová által az alapvaluta vételére vonatkozóan adott megbízást kellő időben, és nem 16 másodperces késedelemmel teljesítették volna, 1 785 000 JPY, vagyis 13 009,23 USD összegű nyereségre tett volna szert, és így a nyeresége háromszoros lett volna.
14. Ebből eredően 2015. október 12‑én J. Petruchová keresetet terjesztett a Krajský soud v Ostravě (ostravai regionális bíróság, Cseh Köztársaság) elé a FIBO jogalap nélküli gazdagodására hivatkozással.
15. A Krajský soud v Ostravě (ostravai regionális bíróság) a joghatóság hiányára hivatkozással megszüntette az eljárást. A Krajský soud v Ostravě (ostravai regionális bíróság) véleménye szerint J. Petruchová nem minősül a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak, mivel nem a magánjellegű szükségleteinek kielégítése céljából kötötte meg a szóban forgó CfD‑t, rendelkezett a CfD‑k megkötéséhez nélkülözhetetlen tudással és szakértelemmel, és felhívták figyelmét arra, hogy a CfD‑k nem minősül a 2004/39 irányelv értelmében vett lakossági ügyfelek általi igénybevételre alkalmas eszköznek. Mindenesetre a Krajský soud v Ostravě (ostravai regionális bíróság) véleménye szerint a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését a „Róma I” rendelet 6. cikkének (1) bekezdésével azonos módon kell értelmezni, és a pénzügyi eszközök nem tartoznak ez utóbbi rendelkezés hatálya alá. Ennélfogva a Keretszerződésben foglalt joghatósági megállapodás érvényes, és így a ciprusi bíróságok, és nem a Cseh Köztársaság bíróságai rendelkeznek joghatósággal.
16. A Vrchní soud v Olomouci (olomouci felsőbíróság, Cseh Köztársaság) másodfokon helybenhagyta a Krajský soud v Ostravě (ostravai regionális bíróság) határozatát.
17. J. Petruchová ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Nejvyšší soud České republiky (legfelsőbb bíróság, Cseh Köztársaság) elé.
18. A Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság) úgy véli, hogy a cseh alsóbb fokú bíróságok tévesen értelmezték a fogyasztónak a „Brüsszel Ia” rendelet értelmében vett fogalmát. A Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság) véleménye szerint először is a 2004/39 irányelv értelmében vett lakossági ügyfél nem szükségszerűen a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztó. Másodszor, a Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság) véleménye szerint az utóbbi rendelkezést nem a „Róma I” rendelet 6. cikkével azonos módon kell értelmezni, mivel az előbbi rendelkezés nem zárja ki kifejezetten a pénzügyi eszközöket. Harmadszor, a Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság) megállapítja, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint annak megállapításánál, hogy valamely személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni, irreleváns, hogy e személy rendelkezik‑e különös tudással és szakértelemmel, hogy a szóban forgó szerződés komplex vagy atipikus‑e, hogy e szerződés megkötésével kapcsolatban felmerülnek‑e kockázatok, és hogy felhívták‑e ezen személy figyelmét e kockázatokra.
19. Következésképpen a Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság, Cseh Köztársaság) a következő kérdést terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:
„Úgy kell‑e értelmezni [a „Brüsszel Ia” rendelet] 17. cikkének (1) bekezdését, hogy e rendelkezés alapján fogyasztónak tekintendő az alapeljárás felpereséhez hasonló olyan személy, aki [a forex piacon] kereskedik úgy, hogy aktívan – noha a kereskedéssel hivatásszerűen foglalkozó harmadik személy bevonásával – saját maga ad megbízásokat?”
20. J. Petruchová, a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság és a Bizottság írásbeli észrevételeket nyújtott be.
21. J. Petruchová, a FIBO, a Cseh Köztársaság, valamint a Bizottság a 2019. január 31‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket terjesztett elő.
III. Elemzés
22. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a brókercéggel megállapodást kötő személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni abban az esetben, ha az előbbi végzi a forex piacon az egyedi ügyleteket az utóbbi vételi és eladási megbízása alapján.
23. A Keretszerződésben foglalt joghatósági megállapodás érvényességére vonatkozóan előzetes megjegyzést fogok tenni. Ezt követően először a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében a fogyasztó minősítésére vonatkozóan előírt egyetlen szempontot, nevezetesen a szerződés célját fogom megvizsgálni. Másodszor azt fogom vizsgálni, hogy alkalmazható‑e más szempont annak megállapításánál, hogy a személy az említett rendelkezés értelmében vett fogyasztónak minősül‑e. Harmadszor arra a kérdésre fogok kitérni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését a „Róma I” rendelet 6. cikkével összhangban kell‑e értelmezni, amely nem alkalmazható a pénzügyi eszközökre. Negyedszer azt fogom vizsgálni, hogy annak megállapításánál, hogy a személy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak minősül‑e, figyelembe kell‑e venni azt a tényt, hogy e személy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfél”.
A. Előzetes megjegyzés
24. Először is, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság is megjegyzi, ki kell emelnem, hogy ha J. Petruchová a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak minősül, az azzal a következménnyel jár, hogy a Keretszerződés 30. pontjában foglalt kikötés érvénytelen.
25. A ciprusi bíróságok kizárólagos joghatóságának kikötésével e kikötés ugyanis megfosztja J. Petruchovát a „Brüsszel Ia” rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében foglalt azon jogától, hogy a lakóhelye szerinti tagállam, nevezetesen a Cseh Köztársaság bíróságai előtt indítson eljárást.
26. A „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke szerint „[e rendelet II. fejezete 4. szakaszának] rendelkezéseitől kizárólag olyan megállapodással lehet eltérni”, amely: 1. „a jogvita keletkezését követően jött létre”; 2. „lehetővé teszi a fogyasztó számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtti perindítást”; vagy 3. „a[z] […] azonos tagállamban lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és a másik fél között jött létre, és amely az említett tagállam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett tagállam jogával nem ellentétes”.
27. A jelen ügyben, ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság is megjegyzi, a Keretszerződés 30. pontjában foglalt kikötés kívül esik a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke (1), (2) és (3) bekezdésének hatályán.
28. Először is e kikötés kívül esik a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke (1) bekezdésének hatályán, mivel a Keretszerződést 2014. október 2‑án kötötték, vagyis azt megelőzően, hogy J. Petruchová eljárást indított volna a Krajský soud v Ostravě (osztravai regionális bíróság) előtt 2015. október 12‑én.
29. Másodszor, a Keretszerződés 30. pontjában foglalt kikötés kívül esik a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke (2) bekezdésének hatályán. Véleményem szerint ugyanis e rendelkezést úgy kell érteni, hogy a szerződésben a fogyasztó által indított keresetek elbírálása vonatkozásában joghatósággal felruházott fórumoknak hozzá kell adódniuk a rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében szereplő fórumokhoz. A „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke (2) bekezdésének minden ettől eltérő értelmezése nem áll összhangban annak szövegével, amely „lehetővé teszi”, és nem „előírja”, hogy a fogyasztó a rendelet 18. cikkének (1) bekezdésében megjelöltektől eltérő bíróságok előtt indítson eljárást.(8) A jelen ügyben, ahogyan az a fenti 25. pontban megemlítésre került, a Keretszerződés 30. pontjában foglalt kikötés megfosztja J. Petruchovát azon jogától, hogy az e rendelkezésben megjelölt valamely tagállam bírósága előtt indítson eljárást.
30. Harmadszor, a kikötés kívül esik a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke (3) bekezdésének hatályán is, mivel J. Petruchová lakóhelye és a FIBO letelepedésének helye nem ugyanabban a tagállamban található.
31. Következésképpen a Keretszerződés 30. pontjában foglalt kikötés ellentétes a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikkével. Ebből az következik, hogy a rendelet 25. cikkének (4) bekezdése értelmében e kikötés érvénytelen.
32. Mindazonáltal, ahogyan az a fenti 24. pontban említésre került, ez csak abban az esetben áll fenn, ha a „Brüsszel Ia” rendelet 19. cikke alkalmazandó, vagyis ha J. Petruchová a rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak minősül. Következésképpen a kérdést előterjesztő bíróság iránymutatást kér az alapeljárásban felperes fél fogyasztónak való minősítésére vonatkozóan.
B. Valamely személy kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal kötötte a szerződést?
33. A „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése abban az esetben alkalmazható, ha három feltétel teljesül: úgymint először is, a szerződő felek egyike fogyasztói minőségben jár el, szakmai tevékenységétől kívül esőnek tekinthető keretek között; másodszor, az e fogyasztó és a szakmai tevékenységet folytató személy közötti szerződést ténylegesen megkötötték, és harmadszor, e szerződés a rendelet 17. cikke (1) bekezdésének a)–c) pontjában említett kategóriák egyikébe tartozik. E feltételek mindegyikének teljesülnie kell ahhoz, hogy a fogyasztó a lakóhelye szerinti bíróság előtt indíthasson eljárást.(9)
34. Ahogyan az a fenti 22. pontban már említésre került, a jelen ügyben a Bíróság elé utalt kérdés az első feltétellel kapcsolatos.
35. Megjegyzem, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem határozza meg a fogyasztó fogalmát. E rendelkezés csak azt írja elő, hogy egy személy, a „fogyasztó” „kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal” kössön szerződést. A rendelet semelyik más rendelkezése nem nyújt e tekintetben további részleteket.
36. A Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a „Brüsszel Ia” rendeletben használt – és különösen az e rendelet 17. cikkének (1) bekezdésében szereplő – fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban a hivatkozott rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen.(10)
37. A fogyasztónak a „Brüsszel Ia” rendelet 17. és 18. cikke szerinti fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és – a szerződés céljára és természetére tekintettel – a különleges szerződéssel érintett személy helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni, mivel ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni. Következésképpen a kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés tartozik azon különleges rendelkezések hatálya alá, amelyeket az említett rendelet a fogyasztó – mint gyengébbnek tartott fél – védelmére ír elő. Ezzel szemben ez a védelem a szakmai tevékenység célját szolgáló szerződés esetén indokolatlan.(11)
38. A jelen ügyben a tárgyaláson az alapeljárásban felperes fél képviselője előadta, hogy a Keretszerződés és a szóban forgó CfD megkötésének időpontjában J. Petruchová egyetemi hallgató volt, és részmunkaidőben dolgozott is. J. Petruchová arra hivatkozik, hogy nem a (részmunkaidőben folytatott) szakmai tevékenysége körébe eső céllal kötötte meg a CfD‑t. Egyik fél sem állította ennek ellenkezőjét. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem sem tartalmaz erre vonatkozó utalást. Következésképpen, noha ténykérdésről van szó, amelynek elbírálása a kérdést előterjesztő bíróság hatáskörébe tartozik, úgy tűnik számomra, hogy J. Petruchovát fogyasztónak kell tekinteni a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében.
39. Mindazonáltal az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint a Krajský soud v Ostravě (osztravai regionális bíróság) úgy vélte, hogy a forex piacon való kereskedéshez szükséges különös tudás és szakértelem, a befektetett pénz összege, valamint a felmerülő kockázatok kizárják a fogyasztónak történő minősítést. A kérdést előterjesztő bíróság nem ért egyet ezzel az állásponttal.(12) Most áttérek e kérdés vizsgálatára.
C. Figyelembe kell venni más szempontokat is annak megállapításánál, hogy valamely személy fogyasztónak minősül‑e?
40. A Bíróság elé terjesztett kérdés arra irányul, hogy a forex piacon ügyleteket végző személytől megtagadható‑e a fogyasztói minőség az e kereskedelemben való részvételhez szükséges tudásra és szakértelemre, az ügylet értékére, e személynek a megbízások során tanúsított aktív magatartására, a forex piacon felmerülő kockázatokra, valamint a végrehajtott ügyletek számára és gyakoriságára figyelemmel.
41. J. Petruchová arra hivatkozik, hogy semmilyen különös tudást nem igényel a CfD‑k megkötése, és figyelmen kívül kell hagyni a befektetett pénzügyi erőforrások összegét, valamint a végrehajtott ügyletek számát és gyakoriságát. A FIBO előadja, hogy J. Petruchová nem tekinthető fogyasztónak, mivel a CfD‑k megkötése kereskedelmi tevékenység. A Cseh Köztársaság azzal érvel, hogy annak megállapításánál, hogy valamely személyt fogyasztónak kell‑e tekinteni, irreleváns, hogy e személy rendelkezik‑e tudással az érintett területen, vagy hogy aktív magatartást tanúsít‑e a megbízásai során. A Lengyel Köztársaság megjegyzi, hogy a CfD‑k megkötése jelentős kockázatokat hordoz, és hogy valamely személy fogyasztónak való minősítésénél figyelmen kívül kell hagyni a pénzügyi kérdésekre vonatkozó tudását, vagy azt a tényt, hogy nyereségre törekszik, és a napi szükségleteitől eltérő szükségleteit elégíti ki. A Bizottság álláspontja szerint irreleváns, hogy a személy rendelkezik‑e tudással az érintett területen, vagy hogy aktív magatartást tanúsít‑e a megbízásai során, viszont figyelembe kell venni a végrehajtott ügyletek számát és gyakoriságát.
42. Véleményem szerint a fenti 40. pontban feltett kérdésre nemleges választ kell adni. Az alábbiakban ismertetem azokat az indokokat, amelyek e következtetésre vezettek.
43. Először is az egyértelműség érdekében úgy vélem, hogy a CfD‑t megkötő személytől nem tagadható meg a fogyasztói minőség kizárólag azon indok alapján, mely szerint a CfD‑k megkötése különös tudást és szakértelmet igényel. Ez azt jelentené, hogy kizárják a CfD‑ket a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikkének hatálya alól. Mindazonáltal nem kérdéses, hogy a CfD‑khez hasonló pénzügyi eszközök e rendelkezések hatálya alá tartoznak. E rendelet 17. cikkének (3) bekezdése értelmében ugyanis kizárólag a fuvarozási és személyszállítási szerződések bizonyos típusai nem tartoznak a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikkének hatálya alá. Ebből az következik, hogy bármely ellenkező értelmű rendelkezés hiányában a pénzügyi eszközök e rendelkezések hatálya alá tartoznak.(13) Emellett a Kolassa ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a bemutatóra szóló kötvényt vásárló személy fogyasztónak tekinthető a „Brüsszel I” rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében.(14)
44. Másodszor, mivel az képezi a vita tárgyát, hogy J. Petruchovától megtagadható‑e a fogyasztói minőség arra a tényre figyelemmel, hogy – ahogyan azt képviselője a tárgyaláson előadta – három év tapasztalattal rendelkezik az érintett területen, ki kell emelnem, hogy a tudás és a tapasztalat nem releváns annak megállapításánál, hogy e személy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében fogyasztónak minősül‑e.
45. Ahhoz ugyanis, hogy valamely személy e rendelkezés értelmében fogyasztónak minősüljön, elegendő, ha kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal köt szerződést. A „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem állapít meg további feltételeket. E rendelkezés nem követeli meg annak bizonyítását, hogy adott esetben a személy nem rendelkezik tudással az érintett területen, és így a rendelet 17., 18. és 19. cikkében a fogyasztók részére biztosított védelmet igényel.(15)
46. Ez összhangban áll a fenti 37. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal, amely szerint annak megállapításánál, hogy valamely személy fogyasztónak minősül‑e, a szerződés céljára és természetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni. Az érintett személy valamely különös területen szerzett tudását figyelembe véve e személynek a szerződés szerinti szubjektív körülményeire hivatkoznánk.
47. Ez összhangban áll a Schrems ítélettel is, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a fogyasztó fogalma „független azon konkrét ismeretektől, amelyekkel az érintett személy ténylegesen rendelkezik”(16). Ennélfogva M. Schremsnek a digitális közösségi háló területén szerzett tapasztalata nem foszthatja meg e személyt a „Brüsszel I” rendelet 15. cikkének (1) bekezdése (jelenleg a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése) értelmében vett „fogyasztói” minőségtől.(17)
48. Végezetül ez összhangban áll a fogyasztónak a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv szerinti fogalmára vonatkozó ítélkezési gyakorlattal.(18) A fogalmat majdnem azonos tartalommal határozza meg ezen irányelv(19) 2. cikkének b) pontja és a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése. Ennélfogva a Schrems ítéletben a Bíróság a Costea ítéletre utalt, amelyet a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontjának értelmezése tárgyában hoztak.(20) A Costea ítéletben a Bíróság megállapította, hogy a fogyasztónak a 93/13 irányelv 2. cikkének b) pontja szerinti fogalma „objektív jellegű, és független azon konkrét ismeretektől, amelyekkel az érintett személy rendelkezhet, vagy azon információktól, amelyekkel e személy ténylegesen rendelkezik”, így egy ügyvéd, aki bár magas szintű szakmai jártassággal rendelkezik, fogyasztónak tekinthető.(21)
49. Minden más megoldás véleményem szerint aláásná a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikkében felállított rendszer célját, amely a fogyasztók megfelelő védelmének biztosítása. Az ítélkezési gyakorlat szerint a fogyasztót nemcsak mint „a másik szerződő félnél jogi kérdésekben kevésbé jártasnak tartott személyt”, hanem mint „a másik szerződő félnél gazdasági értelemben gyengébbnek tartott személy” kell védeni.(22)
50. Harmadszor nem lehet azzal érvelni, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak minősítést meg kell tagadni azon az alapon, hogy a szerződés alapján végrehajtott ügylet meghalad egy bizonyos összeget. Amennyiben ez lett volna az uniós jogalkotó szándéka, e rendelkezés határértéket állapított volna meg a szerződés értékére vonatkozóan.
51. Ilyen kifejezett értékhatár hiányában azon joghatás megállapítása, hogy a személy elveszti a fogyasztói minőségét a forex piacon befektetett források magas összegére vagy az elért jelentős nyereségre figyelemmel, nem áll összhangban a jogbiztonság elvével. E tekintetben úgy vélem, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet (15) preambulumbekezdése szerint a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük. Az ítélkezési gyakorlat szerint e rendelet a jogbiztonság célját szolgálja, amely az Európai Unióban letelepedett személyek jogi védelmének megerősítésében nyilvánul meg, egyszerre lehetővé téve mind a felperesnek, hogy könnyen azonosíthassa, mely bíróság előtt indíthat keresetet, mind pedig az alperesnek, hogy észszerűen kiszámíthassa, mely bíróság előtt indítható ellene kereset.(23) Amennyiben a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikke nem lenne alkalmazható akkor, amikor jelentős erőforrásokat fektetnek be, a befektető a kifejezett küszöbérték hiányában nem látná előre, hogy biztosított‑e részére az e rendelkezésekben előírt védelem. Amennyiben a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikke nem lenne alkalmazható akkor, amikor nagy nyereséget érnek el, a befektető helyzete még bizonytalanabbá válna, mivel a forex piacon történő megbízásai során nem tudja, hogy nyereséget fog‑e elérni, és ha igen, mekkora összegben.(24)
52. Emellett úgy vélem, hogy valamely személy nem veszti el fogyasztói minőségét, ha a forex piacon elért nyeresége bevételének túlnyomó részét képezi. Ez aligha áll összhangban az egyenlő bánásmód elvével, mivel olyan helyzetet idézhet elő, ahol ha egy milliomos és egy középosztálybeli befektető ad megbízást ugyanakkora összegre a forex piacon, és ugyanazt a nyereséget érik el, az előbbi fogyasztónak minősül, miközben az utóbbitól megtagadnák e minőséget.
53. Negyedszer nem releváns, hogy az érintett személy aktív magatartást tanúsít a forex piaci megbízásai során. Igaz ugyan, hogy ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság is megállapítja, a Kolassa ítéletben,(25) amelyben a vizsgált szerződés bemutatóra szóló kötvények vásárlására irányult, a felperes nem adott megbízásokat, ahogyan azt J. Petruchová tette.(26) Mindazonáltal a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem írja elő, hogy a fogyasztó meghatározott módon járjon el. Nem írja elő, hogy a fogyasztó passzív maradjon, vagy hogy a másik szerződő fél felelős a szerződés teljesítéséért.
54. Ötödször, a CfD‑k megkötésével összefüggő kockázatok véleményem szerint nem zárhatják ki a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak való minősítést.
55. Megismétlem, hogy e rendelkezés nem írja elő, hogy a fogyasztó meghatározott módon járjon el. Nem írja elő, hogy a fogyasztó kellő körültekintéssel és gondossággal járjon el.
56. Emellett a kockázatok a CfD‑k megkötésének szerves részei. Ennélfogva amennyiben a felmerülő kockázatokra tekintettel megtagadják a fogyasztónak való minősítést, a CfD‑k szisztematikusan kívül esnének a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikke (1) bekezdésének hatályán, noha kizárólag a fuvarozási és személyszállítási szerződések bizonyos típusai esnek kívül e rendelkezés hatályán.(27)
57. Végezetül ki kell emelnem, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikke szerinti cél, nevezetesen a fogyasztó megfelelő védelmének biztosítása fényében pontosan a felmerülő kockázatok terjedelme követeli meg, hogy a CfD‑ket megkötő személyeket fogyasztónak minősítsék. E tekintetben megjegyzem, hogy ahogyan azzal J. Petruchová is érvel, az Európai Értékpapír‑piaci Hatóság (a továbbiakban: ESMA) 2018 májusában határozatot fogadott el, amelyben átmenetileg korlátozta a CfD‑k lakossági ügyfelek számára történő forgalmazását, terjesztését vagy értékesítését.(28) Az ESMA határozata elfogadásának indoka, hogy mind a nemzeti hatóságok, mind az EÉPH maga is aggódtak, hogy az utóbbi években a lakossági piacon egyre inkább terjed a CfD‑k forgalmazása, annak ellenére, hogy ezek komplex termékek, és nem megfelelőek a lakossági ügyfelek nagy többsége számára. A 2018/796 ESMA‑határozat többek között megállapítja, hogy „jelentős befektetővédelmi aggály merül fel”, hogy számos lakossági ügyfél nincs tudatában a szóban forgó kockázatoknak, hogy az illetékes nemzeti hatóságok által elvégzett elemzések azt mutatják, hogy a CfD‑kbe fektető lakossági ügyfelek túlnyomó többsége veszteséget szenved el a kereskedés során.(29)
58. Hatodszor a tekintetben, hogy amennyiben valamely személy rendszeresen pénzügyi ügyleteket hajt végre hosszabb időszakon keresztül és jelentős pénzösszegben, e személyt olyannak kell tekinteni, mint aki a (másodlagos) tevékenysége révén köti ezen ügyleteket.(30) Ezen ügyletek ez esetben kívül esnének a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikke (1) bekezdésének hatályán, mivel e személy a (másodlagos) tevékenysége alá eső céllal kötötte azokat.
59. E tekintetben megjegyzem, hogy ahogyan arra a Bizottság is utalt a tárgyaláson, a nemzeti ítélkezési gyakorlat ezen érvelésnek támogatást nyújthat. Például az AMT Futures Ltd. kontra Marzillier, Dr Meier & Dr Guntner Rechtsanwaltesgesellschaft mbH (2015) 2, WLR, 187 ügyben a High Court of Justice (England and Wales), Queen’s Bench Division (Commercial Court) (felsőbíróság, Anglia és Wales, Queen’s Bench kollégium, kereskedelmi bíróság) úgy vélte, hogy nem minden befektető tekinthető a „Brüsszel I” rendelet 15. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak, és annak megállapítása során, hogy ez a helyzet áll‑e fenn, figyelembe kell venni „az egyének körülményeit, valamint a beruházás természetét és formáját”.
60. Mindazonáltal én nem tudom ezt az érvelést támogatni.
61. Noha igaz, hogy a szerződés megkötésének célját főszabályként a szerződés megkötésének időpontjában kell értékelni,(31) bizonyos körülmények esetén a későbbi változásokat is figyelembe lehet venni.(32) Mindazonáltal, ahogyan azt Bobek főtanácsnok a Schrems ügyben javasolta, ezt kivételes helyzetekre kell fenntartani.(33) Nem értékelhető utólag a szerződés célja minden egyedi esetben, vagy minden esetben, amikor a keretszerződés (ahogyan a Keretszerződés is) egyedi ügyletek (úgymint a CfD‑k) megkötéséről rendelkezik. Ez nem áll összhangban a jogbiztonság elvével,(34) mivel a fogyasztónak való minősítés a Keretszerződés alapján megkötött ügyletek számától függ, és következésképpen a befektető a Keretszerződés megkötésének időpontjában nem tudja, hogy ő majd fogyasztónak minősül‑e. Ez nem áll összhangban a fenti 37. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal sem, amely szerint nem vehetőek figyelembe az érintett személy szubjektív körülményei. Végezetül annyiban, amennyiben a vita tárgyát az képezi, hogy figyelembe vehető‑e a befektetés és az elért nyereség összege, ez nem áll összhangban azzal, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése nem tartalmaz küszöbértéket.(35)
62. Meg kell jegyeznem, hogy ezen álláspontot részben alátámasztja a nemzeti ítélkezési gyakorlat. A Standard Bank London Ltd. v. Dimitrios Apostolakis [2000] I.L.Pr. 766 ítéletben a High Court of Justice (England & Wales), Queen’s Bench Division (Commercial Court) (felsőbíróság, Anglia és Wales, Queen’s Bench kollégium, kereskedelmi bíróság) úgy vélte, hogy a devizaügyletekbe befektető híd‑ és útépítő mérnök és jogász fogyasztónak tekintendő. Közelebbről nem bírt jelentőséggel, hogy 28 szerződést kötöttek összesen 7 millió USD összegben. A mérték nem meghatározó, mivel nehézségek merülnének fel a küszöbérték és annak visszamenőleges hatályú alkalmazása miatt.(36)
63. Végezetül megállapítom, hogy annak megállapítása során, hogy a forex piacon kereskedő személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében fogyasztónak kell‑e tekinteni, nem vehető figyelembe e személy tudása, a szerződés értéke, e személynek a megbízások során tanúsított aktív magatartása, a felmerülő kockázatok, valamint az ügyletek száma és gyakorisága.
64. Most áttérek a kérdést előterjesztő bíróság által felhozott másik két kérdés vizsgálatára, nevezetesen arra, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését a „Róma I” rendelet 6. cikkével összhangban kell‑e értelmezni, és hogy figyelembe kell‑e venni azt a tényt, hogy az érintett személy a 2004/39 irányelv értelmében vett lakossági ügyfél.
D. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a pénzügyi eszközök kívül esnek a „Róma I” rendelet 6. cikkének hatályán?
65. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését a „Róma I” rendelet 6. cikkével összhangban kell‑e értelmezni. Igenlő válasz esetén a CfD‑ket megkötő személy nem tekinthető az előbbi rendelkezés értelmében vett fogyasztónak, mivel a CfD‑khez hasonló pénzügyi eszközök nem tartoznak a „Róma I” rendelet 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében megállapított, a fogyasztói szerződésekre alkalmazandó szabályok hatálya alá.
66. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem szerint a Krajský soud v Ostravě (osztravai regionális bíróság) úgy vélte, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdését a „Róma I” rendelet 6. cikkével összhangban kell értelmezni. A kérdést előterjesztő bíróság ettől eltérő álláspontot képvisel.
67. J. Petruchová arra hivatkozik, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17., 18. és 19. cikke alkalmazható a pénzügyi eszközökre is. Azzal érvel, hogy ellenkező esetben a rendelet 17. cikke kifejezetten rendelkezett volna erről, ahogyan a „Róma I” rendelet 6. cikke (4) bekezdésének d) pontja teszi. A Bizottság ugyanezt a véleményt képviseli.
68. A „fogyasztó” fogalmának a „Róma I” rendelet 6. cikkének (1) bekezdése szerinti meghatározása majdnem megegyezik e fogalomnak a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikke (1) bekezdésében foglalt meghatározásával. Az előbbi rendelkezés szerint ugyanis az azokra a szerződésekre alkalmazandó, amelyeket „egy természetes személy üzleti vagy szakmai tevékenységén kívüli célra (»a fogyasztó«) kötött egy másik, az üzleti vagy szakmai tevékenysége gyakorlásának keretében eljáró személlyel (»a vállalkozó«)”.
69. Ez a szinte azonos szöveg arra utal, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének értelmezésénél figyelembe kell venni a „Róma I” rendelet 6. cikkét.(37) A „Róma I” rendelet (7) preambulumbekezdése továbbá egyértelműen megállapítja, hogy e rendelet tárgyi hatályának összhangban kell állnia a „Brüsszel I” rendelettel (jelenleg „Brüsszel Ia” rendelettel). Ennélfogva, noha a „Brüsszel Ia” rendelet rendelkezéseit e rendelet célja és a rendelet által felállított rendszer fényében kell értelmezni, figyelembe kell venni az összhang célját a „Brüsszel Ia” rendelet és a „Róma I” rendelet alkalmazásakor.
70. Ami a „Róma I” rendelet 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt, a fogyasztói szerződésekre alkalmazandó szabályokat illeti, megjegyzem, hogy a rendelkezés (4) bekezdésének d) pontja alapján azok nem alkalmazandóak a „valamely pénzügyi eszköz által megtestesített jogokra és kötelezettségekre”(38). A „Róma I” rendelet (30) preambulumbekezdése szerint e rendelet alkalmazásában a pénzügyi eszközök a 2004/39/EK irányelv 4. cikkében meghatározott eszközök. A 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 17. pontja (jelenleg a 2014/65/EU irányelv (39) 4. cikke (1) bekezdésének 15. pontja) szerint a pénzügyi eszközök a 2004/39 irányelv I. mellékletének C. szakaszában meghatározott eszközök. A 2004/39 irányelv I. melléklete C. szakaszának (9) bekezdése utal a CfD‑kre.(40)
71. Ennélfogva a „Róma I” rendelet 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt, a fogyasztói szerződésekre alkalmazandó szabályok nem alkalmazandóak a CfD‑kre.(41)
72. Mindazonáltal ebből nem következik, hogy a „Brüsszel Ia” rendelet 18. és 19. cikkében foglalt, a fogyasztói szerződésekre alkalmazandó szabályok nem alkalmazandóak a CfD‑khez hasonló pénzügyi eszközökre.
73. Ahogyan azt a Bíróság a Kainz ítéletben megállapította, az uniós jogrendben a nemzetközi magánjogi eszközök közötti koherencia célkitűzése nem vezethet a „Brüsszel Ia” rendelet rendelkezéseinek az e rendelet rendszerétől és célkitűzéseitől idegen értelmezéséhez.(42)
74. E tekintetben figyelembe kell venni a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének és a „Róma I” rendelet 6. cikkének szövege közötti különbségeket. Noha igaz, hogy ahogyan az a fenti 68. pontban említésre került, a fogyasztó fogalmának e két rendelkezés szerinti meghatározása majdnem azonos. Mindazonáltal a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (3) bekezdése alapján csak egyfajta szerződés nem tartozik a fogyasztók védelmére vonatkozó szabályok hatálya alá,(43) míg a „Róma I” rendelet 6. cikkének (4) bekezdése más szerződéseket is kizár a rendelet 6. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt, a védelemre vonatkozó szabályok hatálya alól. Közelebbről míg a „Róma I” rendelet 6. cikke (4) bekezdésének d) pontja kifejezetten utal a 2004/39 irányelv I. mellékletének C. szakasza értelmében vett pénzügyi eszközökre, a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikke nem.(44) Ennélfogva nem jöhet szóba az utóbbi rendelkezésnek a „Róma I” rendelet 6. cikkével összhangban történő értelmezése a pénzügyi eszközök tekintetében.(45)
75. Végezetül megállapítom, hogy annak megállapítása során, hogy a forex piacon kereskedő személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni, nem releváns, hogy a pénzügyi eszközök kívül esnek a „Róma I” rendelet 6. cikkének hatályán.
E. Figyelembe kell venni azt a tényt, hogy valamely személy a 2004/39 irányelv értelmében vett lakossági ügyfél?
76. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi a Bíróságtól, hogy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett „lakossági ügyfélnek” minősülő személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint valamely személy fogyasztónak való minősítése során nem releváns, hogy e személy lakossági ügyfél.
77. J. Petruchová úgy véli, hogy bár a lakossági ügyfélnek a 2004/39 irányelv értelmében vett fogalma és a fogyasztónak a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogalma elkülönül egymástól, a lakossági ügyfelet fogyasztónak kell vélelmezni. A FIBO elismeri, hogy J. Petruchová lakossági ügyfél, azonban véleménye szerint ebből nem következik, hogy őt fogyasztónak kell tekinteni.
78. Előzetesen pontosítanom kell, hogy a szakmai vagy lakossági ügyfélnek való minősítés hatással van a biztosított védelemre. A lakossági ügyfelek teljes védelmet élveznek, különös tekintettel a befektetési vállalkozások által nyújtott információkra, míg a szakmai ügyfeleket úgy tekintik, hogy csak korlátozott védelemre van szükségük.(46)
79. A 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja szerint lakossági ügyfél, aki „nem szakmai ügyfél”. Ezen irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 11. pontja alapján a szakmai ügyfél az irányelv „II. mellékletben megállapított ismérveknek megfelelő ügyfél”.
80. A 2004/39 irányelv II. mellékletének I. szakasza szerint(47) az alábbi ügyfelek „minősülhetnek szakmai ügyfélnek”: először is azon szervezetek, amelyeknek a pénzügyi piacokon való működéséhez engedély kell, vagy amelyek működését szabályozzák, úgy mint a hitelintézetek, a befektetési vállalkozások vagy a biztosítóintézetek; másodszor nagyvállalkozások, amelyek a három követelmény közül kettőnek megfelelnek, nevezetesen a mérlegfőösszeg meghaladja a 20 millió eurót, a nettó árbevétel a 40 millió eurót és a saját tőke a 2 millió eurót; harmadszor állami szervek vagy intézetek, úgy mint a nemzeti kormányzatok vagy a Világbank; és negyedszer más intézményi befektetők, amelyek főtevékenysége a pénzügyi eszközökbe történő befektetés. Az e négy kategória valamelyikébe tartozó szervek ugyanakkor kérhetik a nem szakmai elbánást.
81. A 2004/39 irányelv II. mellékletének II. szakasza szerint(48) az irányelv II. mellékletének I. szakaszában említettektől eltérő ügyfelek „kérésre szakmainak tekinthetőek”. Ahhoz, hogy az ügyfelet szakmainak lehessen tekinteni, annak az alábbi háromból legalább két kritériumnak meg kell felelnie: először is az ügyfélnek negyedévente 10 jelentős nagyságrendű ügyletet kellett végrehajtania az előző négy negyedévben, másodszor a pénzügyi eszközei portfóliója méretének meg kell haladnia az 500 000 eurót; és harmadszor az ügyfélnek legalább 1 évet el kellett töltenie a pénzügyi szektorban szakmai beosztásban.
82. Úgy vélem, hogy a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett lakossági ügyfél nem szükségszerűen a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztó. Ugyanígy nem vélelmezhető, hogy a lakossági ügyfél fogyasztó. Az alábbiakban ismertetem azokat az indokokat, amelyek e következtetésre vezettek.
83. Először is az a tény, hogy a 2004/39 irányelv a pénzügyi szektor más irányelveivel, nevezetesen a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról szóló 2002/65/EK irányelvvel(49) ellentétben nem használja a „fogyasztó” kifejezést, arra utal, hogy a lakossági ügyfél és a fogyasztó fogalma elkülönül egymástól.
84. Másodszor, a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja nem követeli meg, hogy a lakossági ügyfél kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal vegyen igénybe befektetési vagy más kiegészítő szolgáltatást. Ahogyan azt a kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, ez azt jelenti, hogy igénybe vehet ilyen szolgáltatásokat kereskedelmi vagy szakmai tevékenységébe eső célból is, amely esetben nem tekinthető a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak.
85. Harmadszor a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztó természetes és nem jogi személy.(50) Ezzel szemben a lakossági ügyfél jogi személy is lehet.(51) A 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 10. pontja szerint az „ügyfél” „bármely természetes vagy jogi személy, akinek vagy amelynek a befektetési vállalkozás befektetési és/vagy kiegészítő szolgáltatást nyújt”(52). Közelebbről, a lakossági ügyfél olyan jogi személy is lehet, amely a 2004/39 irányelv II. mellékletének II. szakasza alapján a szakmai bánásmódhoz szükséges három követelmény közül két követelményt nem teljesített. A lakossági ügyfél szakmai ügyfél is lehet (és így jogi személy),(53) amely kérte a 2004/39 irányelv II. mellékletének I. szakasza szerinti nem szakmai bánásmódot.
86. Negyedszer, a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett lakossági ügyfélnek minősítés és a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak minősítés eltérő célokkal rendelkezik. A lakossági ügyfélnek minősítés biztosítja a teljes védelmet, különös tekintettel a befektetési vállalkozások által az ügyfelek részére nyújtandó információkra. A fogyasztónak minősítés a „Brüsszel Ia” rendelet 4. cikkének (1) bekezdésétől és 7. cikkének (1) bekezdésétől eltérő joghatósági okok alkalmazását eredményezi. Igaz, hogy mindkét rendelkezés a gyengébb fél védelmére irányul, legyen szó lakossági ügyfélről vagy fogyasztóról. Mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy a 2004/39 irányelv valamennyi befektető, lakossági és szakmai ügyfél védelmére irányul.(54) A 2004/39 irányelvet hatályon kívül helyező és felváltó 2014/65 irányelv (86) preambulumbekezdése szerint „helyénvaló egyértelműsíteni, hogy a becsületes, tisztességes és szakszerű eljárás elve, valamint a tisztességes, egyenes és nem megtévesztő viselkedés kötelezettsége az összes ügyféllel való minden kapcsolatra vonatkozik”(55).
87. Ennélfogva irreleváns, hogy – ahogy a FIBO képviselője a tárgyaláson, anélkül, hogy ezt vitatták volna, előadta – J. Petruchová arról tájékoztatta a FIBO‑t, hogy három év tapasztalattal rendelkezik a területen, és hogy lakossági ügyfél.
88. A fentiek alapján azt a következést vonom le, hogy annak megállapítása során, hogy a forex piacon kereskedő személyt a „Brüsszel Ia” rendelet 17. cikkének (1) bekezdése értelmében vett fogyasztónak kell‑e tekinteni, nem releváns, hogy a személyt a 2004/39 irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett lakossági ügyfélnek kell‑e tekinteni.
IV. Végkövetkeztetés
89. A fentiek fényében azt javasolom, hogy a Bíróság a Nejvyšší soud (legfelsőbb bíróság, Cseh Köztársaság) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre az alábbi választ adja:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12‑i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 17. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az árfolyam‑különbözeti szerződést kötő személyt fogyasztónak kell tekinteni, ha a szerződést e személy kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal köti. E tekintetben nem releváns, hogy a nemzetközi devizapiacon a megrendelések során e személy aktív magatartást tanúsít; hogy az árfolyam‑különbözeti szerződések kívül esnek a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17‑i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet („Róma I” rendelet) 6. cikkének hatályán; vagy hogy e személy a pénzügyi eszközök piacairól, a 85/611/EGK és a 93/6/EGK tanácsi irányelv, és a 2000/12/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 93/22/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2004. április 21‑i 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikke (1) bekezdésének 12. pontja értelmében vett lakossági ügyfél.