A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)
2013. június 5.(*)
„Vámunió – Új‑Zélandról származó laktoglobulin‑koncentrátumok behozatala – Behozatali vámok utólagos beszedése – Behozatali vámok elengedése iránti kérelem – A 2913/92/EGK rendelet 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja és 236. cikke”
A T‑65/11. sz. ügyben,
a Recombined Dairy System A/S (székhelye: Horsens [Dánia], képviselik: T. Kristjánsson és T. Gønge ügyvédek)
felperesnek
az Európai Bizottság (képviselik: A.‑M. Caeiros, L. Keppenne és B.‑R. Killmann, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: P. Dyrberg ügyvéd)
alperes ellen
az azt megállapító 2010. november 12‑i C(2010) 7692 végleges bizottsági határozat (REC 03/08 ügyirat) részleges megsemmisítése iránti kérelme tárgyában, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve azok elengedése nem igazolt,
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),
tagjai: N. J. Forwood elnök, F. Dehousse (előadó) és J. Schwarcz bírák,
hivatalvezető: C. Kristensen tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2012. december 6‑i tárgyalásra,
meghozta a következő
Ítéletet
A jogvita előzményei
1 A felperes Recombined Dairy System A/S Új‑Zélandról származó laktoglobulin‑koncentrátumot (a továbbiakban: LGC) hozott be az Európai Unióba. A tejsavófehérje‑tartalomtól függően többfajta LGC létezik.
2 1993‑ban és 1994‑ben a felperes tíz LGC‑termékre – így többek között az LGC 312‑re, az LGC 392‑re és az LGC 472‑re – vonatkozóan kötelező érvényű tarifális felvilágosítás (a továbbiakban: KTF) iránti kérelmeket terjesztett a dán vámhatóságok elé. Az e három termékre vonatkozó KTF‑eket a dán vámhatóságok a kapott információk alapján, a termékek elemzése nélkül állították ki a felperes részére. A felperes által nyújtott és a KTF‑ekben szereplő információkban többek között az szerepelt, hogy az érintett termékek a szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérje‑tartalommal – amely 75%‑ban béta‑laktoglobulin‑ és immunoglobulin‑, és 25%‑ban egyéb tejsavófehérjéből állt – rendelkeztek. A szóban forgó LGC‑ket a módosított, a vám‑ és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közös Vámtarifáról szóló, 1987. július 23‑i 2658/87/EGK tanácsi rendelet (HL L 256., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 2. kötet, 382. o.) I. mellékletében szereplő Kombinált Nómenklatúra (a továbbiakban: nómenklatúra) 3504 vámtarifaszáma alá sorolták be. A nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma többek között a „koncentrált tejfehérjékre” vonatkozik. Az e három termékre vonatkozó KTF‑ek 1994. április 13‑tól 2000. április 12‑ig voltak érvényesek.
3 1995‑ben a felperes az LGC 450‑re vonatkozó KTF iránti kérelmet terjesztett a dán vámhatóságok elé. E hatóságok arról tájékoztatták a felperest, hogy nincs szükség újabb KTF‑re, mivel az LGC 450 nagymértékben megegyezik az LGC 472‑vel, amelyre vonatkozóan már kiállítottak KTF‑et. A felperes visszavonta a kérelmét. Következésképpen az LGC 450‑ra vonatkozóan nem állítottak ki számára KTF‑et.
4 Más termékfajtákra, vagyis az LGC 131‑re és az LGC 8471‑re vonatkozóan a felperes nem nyújtott be KTF iránti kérelmet.
5 Egy termékmintán végzett elemzést követően – amely az eredetileg bejelentettnél alacsonyabb tejsavófehérje‑tartalmat (vagyis 80%‑nál alacsonyabb tejsavófehérje‑tartalmat) mutatott ki – a dán vámhatóságok a felperes által importált összes LGC‑terméket elemzésnek vetették alá. Ennek alapján 2000. november 27‑én úgy határoztak, hogy az LGC 131‑t, az LGC 312‑t, az LGC 392‑t, az LGC 450‑t és az LGC 8471‑t a nómenklatúra 0404 vámtarifaszáma alá sorolják be, és utólagosan könyvelésbe veszik a behozatali vámokat. A hivatkozott vámtarifaszám többek között a „sűrített tejsavóra” vonatkozott. E határozatban azt is megállapították, hogy amennyiben a felperes által eredetileg bejelentett tejsavófehérje‑tartalom (vagyis a több mint 80% savófehérje‑tartalom) helyes lett volna, a szóban forgó termékeket a nómenklatúra 3502 vámtarifaszáma alá sorolták volna be. A hivatkozott vámtarifaszám többek között olyan, „két vagy több savófehérje koncentrátumára” vonatkozott „amely szárazanyagra számítva több mint 80 tömegszázalék savófehérjét tartalmaz”. Ezért a dán vámhatóságok elutasították az érintett termékeknek a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá történő besorolását.
6 Mivel a felperes vitatta a tarifális besorolást és az alkalmazott elemzési módszert, a dán vámhatóságok módosították módszerüket, és végül megállapították, hogy az LGC‑termékek felperes által eredetileg bejelentett tejsavófehérje‑tartalma (vagyis a több mint 80% savófehérje‑tartalom) helyes. Ezért a korábbi tarifális besorolás felülvizsgálatáról határoztak, és az LGC 131‑t, az LGC 312‑t, az LGC 392‑t, az LGC 450‑t és az LGC 8471‑t a nómenklatúra 3502 vámtarifaszáma alá besorolva módosították határozatukat. A tarifális besorolás módosítása nem érintette az érintett termékekre vonatkozó behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételéről szóló határozatot.
7 2005. június 13‑án a felperes egyrészt a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló, 1992. október 12‑i 2913/92/EGK tanácsi rendelet (HL L 302., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 4. kötet, 307. o.; a továbbiakban: Vámkódex) 236. cikkével együttesen értelmezett 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja, másrészt a Vámkódex 239. cikke alapján a behozatali vámok elengedése iránti kérelmet nyújtott be a dán vámhatóságokhoz. Kérelme az LGC‑termékek 1997. szeptember 1‑je és 2000. augusztus 2. közötti időszakban történő behozatalára vonatkozott, amelyekre nézve a dán vámhatóságok vagy egyáltalán nem állítottak ki KTF‑et, vagy az azokra vonatkozóan kiállított KTF‑ek érvényessége a behozatal időpontjában már lejárt. A dán vámhatóságok e kérelmet 2005. augusztus 1‑jei határozatukkal elutasították.
8 2005. szeptember 22‑én a felperes e határozattal szemben keresetet terjesztett a Landsskatteretten (országos adóügyi bíróság, Dánia) elé.
9 2007. szeptember 13‑án a Landsskatteretten felhívta a dán vámhatóságokat arra, hogy a felperes kérelmét terjesszék az Európai Bizottság elé határozathozatalra. A Landsskatteretten úgy vélte különösen, hogy az ügy körülményeire tekintettel nem kizárható, hogy teljesülnek a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjában, illetve 239. cikkében meghatározott feltételek.
10 2008. október 6‑án a dán hatóságok a Bizottsághoz fordultak azt kérve, a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjának értelmében határozzon arról, hogy igazolt‑e a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének mellőzése, másodlagosan pedig a Vámkódex 239. cikkének értelmében igazolt‑e a szóban forgó vámok elengedése.
11 A Bizottság 2010. november 12‑i C(2010) 7692 végleges határozatában – amelyben megállapította, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve e vámok elengedése nem az (REC 03/08 ügy) (a továbbiakban: megtámadott határozat) – először is úgy ítélte meg, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontjának címén az LGC 450 2000. április 13‑át megelőző behozatalaira nézve igazolt a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételének mellőzése. Az egyéb termékek – vagyis az LGC 131, az LGC 312, az LGC 392 és az LGC 8471 – behozatala kapcsán, illetve az LGC 450 2000. április 13‑tól történő behozatala kapcsán a Bizottság úgy ítélte meg, hogy igazolt a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele. Másodszor a Vámkódex 239. cikke alapján úgy ítélte meg, hogy az LGC 312 és az LGC 392, valamint az LGC 450 2000. április 13‑tól történő behozatala tekintetében igazolt volt a behozatali vámok elengedése. Ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy az LGC 131 és az LCG 8471 tekintetében egyáltalán nem igazolt a behozatali vámok elengedése. Ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy nem merült fel semmilyen, a Vámkódex 239. cikkében vett rendkívüli körülmény, mivel a felperes e termékekre nézve egyáltalán nem kérte, hogy a dán hatóságok nyújtsanak KTF‑eket.
Az eljárás és a felek kérelmei
12 A Törvényszék Hivatalához 2011. január 28‑án keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.
13 Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt.
14 A 2012. december 6‑i tárgyaláson a Törvényszék meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a szóbeli kérdéseire adott válaszait.
15 A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:
– semmisítse meg a megtámadott határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését;
– a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.
16 A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:
– utasítsa el a keresetet;
– a felperest kötelezze a költségek viselésére.
A jogkérdésről
17 Elöljáróban meg kell jegyezni – amint azt a felperes is megerősítette a tárgyaláson –, hogy a jelen kereset a megtámadott határozat 1. cikke (2) és (4) bekezdésének megsemmisítésére irányul annyiban, amennyiben e rendelkezések az LGC 131 és LGC 8471 termékek importjára vonatkoznak.
18 A felperes keresete alátámasztására két jogalapot hoz fel. Az első és elsődlegesen felhozott jogalap a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának, valamint 236. cikkének megsértésére vonatkozik. A második és másodlagosan felhozott jogalap a Vámkódex 239. cikkének megsértésére vonatkozik.
19 A Törvényszék úgy ítéli meg, hogy először a felperes elsőnek felhozott jogalapját kell megvizsgálni.
20 A felperes lényegében arra hivatkozik, hogy az LGC‑termékeknek a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá történő besorolása a dán vámhatóságoknak betudható hiba, függetlenül attól, hogy a hivatkozott LGC‑kre nyújtottak‑e KTF‑et, vagy sem.
21 A Bizottság vitatja a felperes érveit. Kijelenti különösen, hogy a tarifális besorolás szempontjából az LGC‑termékek közül általánosságban nem mindegyik azonos. Arra hivatkozik továbbá, hogy a dán hatóságok a jelen eljárás tárgyát képező termékekre vonatkozóan nem állítottak ki egyetlen KTF‑et sem. Ezen túlmenően, a felperes az LGC 131‑et és az LGC 8471‑et jelentéktelen mértékben importálta. Végül nem áll rendelkezésre egyetlen olyan dokumentum sem, amelyből az derülne ki, hogy a vámáru‑nyilatkozatokbeli árumegnevezés megfelelt volna a nómenklatúra meghatározásainak.
22 Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. és 239. cikkében előírt eljárásoknak ugyanaz a céljuk, nevezetesen a behozatali vagy kiviteli vámok utólagos megfizetésének azokra az esetekre való korlátozása, amelyekben az utólagos megfizetés indokolt, és összeegyeztethető az olyan alapelvekkel, mint a bizalomvédelem elve. Egyébiránt a behozatali vagy kiviteli vámok visszatérítése vagy elengedése – amelyet csak bizonyos feltételek mellett és kifejezetten rögzített esetekben lehet engedélyezni – a behozatal és kivitel általános rendszere alóli kivételnek minősül, következésképpen az ilyen, a visszafizetést vagy elengedést előíró rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni (lásd a Bíróság C‑552/08. P. sz., Agrar‑Invest‑Tatschl kontra Bizottság ügyben 2009. október 1‑jén hozott végzésének [EBHT 2009., I‑9265. o.] 52. és 53. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
23 Emlékeztetni kell arra, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja alapján a hatóságok nem intézkednek a behozatali vám utólagos könyvelésbe vétele iránt, ha három konjunktív feltétel teljesül. Ehhez először is az szükséges, hogy a vámot az illetékes hatóságok hibájából ne fizessék be, a hatóságok által elkövetett hibának továbbá olyannak kell lennie, amelyet a megfizetésért felelős jóhiszemű személy ésszerűen nem észlelhetett, és végül e személynek vámáru‑nyilatkozatában meg kell felelnie minden, a hatályos jogszabályokban megállapított előírásnak. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, a megfizetésért felelős személynek joga van ahhoz, hogy tekintetében mellőzzék az utólagos vámbeszedést (lásd a Bíróság C‑173/06. sz., Agrover‑ügyben 2007. október 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑8783. o.] 30. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
24 Az első feltétellel kapcsolatban emlékeztetni kell, hogy a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdése b) pontjának célja, hogy védelmezze a megfizetésért felelős személynek a vám beszedéséről vagy annak mellőzéséről szóló határozat alapjául szolgáló valamennyi körülmény megalapozottságába vetett jogos bizalmát. A megfizetésért felelős személy jogos bizalma kizárólag akkor méltó az e rendelkezés által biztosított védelemre, ha „maguk” az illetékes hatóságok adtak alapot a megfizetésért felelős személy bizalmára. Így tehát csak olyan hibák alapozzák meg az utólagos vámbeszedés mellőzéséhez fűződő jogot, amelyek az illetékes hatóságok tevőleges magatartására vezethetők vissza (lásd a fenti 23. pontban hivatkozott Agrover–ügyben hozott ítélet 31. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
25 Főszabály szerint nem tekinthető úgy, hogy e feltétel teljesül, amennyiben az illetékes hatóságokat az exportőr pontatlan nyilatkozatai vezetik félre, amelyek érvényességét az utóbbiak nem kötelesek ellenőrizni vagy értékelni. Ugyanígy, a megfizetésért felelős személy viseli az olyan kereskedelmi dokumentumból eredő kockázatot, amely egy későbbi ellenőrzés során tévesnek bizonyul (lásd a Bíróság C‑251/00. sz. Ilumitrónica–ügyben 2002. november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑10433. o.] 43. és 44. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezzel szemben az ítélkezési gyakorlat értelmében az illetékes hatóságok hibájának tekinthető, amennyiben semmiféle kifogást sem emeltek az áruknak a gazdasági szereplő által a vámáru‑nyilatkozataiban végzett tarifális besorolásával kapcsolatosan, és a hivatkozott nyilatkozatok minden, a szóban forgó szabályozás alkalmazásához szükséges ténybeli adatot tartalmaztak ahhoz, hogy az illetékes hatóságok által elvégezhető utólagos ellenőrzés ne tárhasson fel új elemeket. Ez különösen így van, amennyiben a gazdasági szereplő által benyújtott összes vámáru‑nyilatkozat teljes volt, azaz e nyilatkozatok a bejelentett vámtarifaszám mellett feltüntették különösen a nómenklatúrában szereplő árumegnevezést, és amennyiben olyan nagy mennyiségű behozatalról volt szó, amely viszonylag hosszú ideig folytatódott anélkül, hogy a vámtarifaszám vita tárgyát képezte volna (lásd a Bíróság C‑250/91. sz. Hewlett Packard France ügyben 1993. április 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 1993., I‑1819. o.] 19. és 20. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).
26 A jelen ügyben a Bizottság az LGC 131 és az LCG 8471 behozatala kapcsán a megtámadott határozatban úgy ítélte meg, hogy a dán vámhatóságok egyáltalán nem követtek el hibát, mivel e termékekre vonatkozóan nem állítottak ki egyetlen KTF‑et sem a felperes részére (a megtámadott határozat (31) preambulumbekezdése). A Bizottság egyébiránt megállapította, hogy a felperes jóhiszeműen járt el, és betartotta a vámáru‑nyilatkozattételre vonatkozó összes hatályos rendelkezést (a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdése).
27 Először is eleve el kell utasítani a Bizottságnak a megtámadott határozatban szereplő és a Törvényszék előtt megismételt érveit, amelyek lényegében arra vonatkoznak, hogy az a tény, hogy a dán vámhatóságok nem állítottak ki KTF‑eket, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy e vámhatóságok hibát követtek el. Az a tény ugyanis, hogy a felperes nem kérte az érintett termékekre vonatkozó KTF‑ek kiállítását, még nem jelenti azt, hogy vámhatóságok ne követtek volna el hibát. Minden egyéb értelmezés megfosztaná a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontját annak értelmétől. Az ítélkezési gyakorlat egyébiránt elismerte, hogy a vámhatóságok olyan helyzetekben is hibázhattak, amikor a felperes nem kérte, hogy nyújtsanak részére KTF‑et, vagy erre nem volt jogosult (a Bíróság 314/85. sz., Foto‑Frost‑ügyben 1987. október 22‑én hozott ítélete [EBHT 1987., 4199. o.]).
28 Másodszor rá kell mutatni arra, hogy – amint az a megtámadott határozatból kitűnik – a dán vámhatóságok a KTF‑ek kiállítása során a termékeket hibás vámtarifaszám alá sorolták be (a megtámadott határozat (24) és (33) preambulumbekezdése).
29 Harmadszor a Bizottság a megtámadott határozat (45) preambulumbekezdésében kijelenti, hogy a dán vámhatóságoknak már 1999 novemberében, vagyis az LGC 131 és az LGC 8471 behozatala jogvita tárgyát képező – 1997. szeptember 1‑jétől 2000. augusztus 2‑ig terjedő – időszakának vége előtti időpontban tudomása volt arról, hogy a KTF‑ek tárgyát képező termékek vámtarifaszáma hibás volt, a hivatkozott KTF‑eket mégsem vonták vissza. A megtámadott határozatból továbbá az is kitűnik, hogy a dán vámhatóságok által végzett elemzések nem csupán az olyan termékekre vonatkoztak, amelyek valamely KTF tárgyát képezték, hanem az LGC 131‑re is, amelyre nem állítottak ki KTF‑et (a megtámadott határozat (9) és (10) preambulumbekezdése). Következésképpen a dán vámhatóságoknak 1999 novemberétől tudomásuk volt arról, hogy a jelen eljárásban érintett két termék egyikének tarifális besorolása hibás volt. Ennek ellenére 2000. november 27‑ig vártak a behajtás iránti eljárás megindításával (a megtámadott határozat (13) preambulumbekezdése). A még érvényes KTF‑eket – amelyek 2000. április 12‑én jártak le – sem vonták vissza, pedig ezt megtehették volna. Egyébiránt rá kell mutatni, hogy 1999 novembere és 2000 novembere között a felperes a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma szerinti besorolással történő 13 behozatallal nagyjából 240 tonna LGC 131‑et, illetve két behozatallal 40 tonna LGC 8471‑et importált, miközben a dán vámhatóságoknak tudomásuk volt arról, hogy általánosságban az LGC‑termékek és különösen az LGC 131 tarifális besorolása téves volt. Végül különösen az LGC 131‑et illetően meg kell jegyezni, hogy a Bizottság beadványában szereplő állításával ellentétben e termékből a felperes a jogvita tárgyát képező időszak alatt jelentős mennyiséget importált, ugyanis e behozatal több száz tonnányi mennyiséget és 45 importműveletet tett ki. Hozzá kell fűzni, hogy amint azt a tárgyalás során meg is erősítették, a felek egyetértenek azon tény tekintetében, hogy az érintett termékek – annyiban, amennyiben azok összetevője a tejsavófehérje – nem sorolhatók be a nómenklatúra 3504 vámtarifaszám alatt, a dán vámhatóságok a KTF‑kben mégis így jártak el. A dán vámhatóságok egyébként elismerték ezt a tényt, ugyanis a behozatali vámok utólagos könyvelésbe vételéről szóló 2000. november 27‑i határozatukban kijelentették, hogy „[a]z áruk 3504 vámtarifaszám alá való besorolása kizárt, tekintettel arra, hogy nem tejfehérjéről, hanem tejsavófehérjéről van szó”. Ebből következően a szóban forgó termékek vámáru‑nyilatkozatokbeli leírására figyelemmel – amely kifejezetten egy tejsavófehérjére, vagyis a „laktoglobulinra” vonatkozott – a vámhatóságoknak lehetőségük lett volna arra, hogy észleljék a tarifális besorolási hibát.
30 Negyedszer rá kell mutatni arra, hogy sem a dán vámhatóságok, sem a megtámadott határozatban a Bizottság nem kérdőjelezték meg a felperes által benyújtott összes vámáru‑nyilatkozat teljességét. Így különösen, a Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy „[a] kérelemből az derül[t] ki, hogy úgy kell[ett] tekinteni, hogy az érdekelt jóhiszeműen járt el, és teljesítette a vámáru‑nyilatkozatra vonatkozó hatályos rendelkezéseket” (a megtámadott határozat (39) preambulumbekezdése). A megtámadott határozatban szereplő tények nem támasztják alá a Bizottságnak a beadványaiban tett azon kijelentését, miszerint a „nyilatkozatban szereplő árumegnevezés nem volt teljes”. A Bizottság egyébiránt a tárgyalás során olyan jogalapot sem tudott megnevezni, amely lehetővé tette volna annak megállapítását, hogy a felperes által tett vámáru‑nyilatkozatok nem voltak teljesek. Ezen túlmenően a Bizottság azon állításával kapcsolatosan, miszerint a felperes az LGC 131‑re és az LGC 8471‑re vonatkozóan egyáltalán nem nyújtott olyan műszaki dokumentációt, amely lehetővé tette volna azok tarifális besorolásának meghatározását, emlékeztetni kell arra, hogy az LGC 131 egyike volt azon termékeknek, amelyeket a vámhatóságok 1999‑ben műszaki elemzésnek vetettek alá (a megtámadott határozat (9) preambulumbekezdése). Ezenfelül nyilvánvaló, hogy a dán vámhatóságok az LGC 131‑et és az LGC 8471‑et az ellenőrzést követően ugyanazon vámtarifaszám alá sorolták be, mint a többi LGC‑terméket, ideértve azon LGC‑termékeket is, amelyekre nézve KTF‑et állítottak ki. Végül emlékeztetni kell arra, hogy a felek egyetértenek abban, hogy az érintett termékek – mivel tejsavófehérjékből állnak – nem voltak besorolhatók a nómenklatúra 3504 vámtarifaszáma alá. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a felperes behozatali nyilatkozataiban szereplő árumegnevezés – a „laktoglobulin”, vagyis egyfajta tejsavófehérje – elegendően pontos volt ahhoz, hogy a vámhatóságok legalább azt megállapíthassák, hogy a szóban forgó termékeket nem a hivatkozott vámtarifaszám alá kellett volna besorolni.
31 Ötödször a dán vámhatóságok a felperessel 1995. november 2‑án folytatott telefonbeszélgetés során hozzáfűzték, hogy az egyik termék – nevezetesen az LGC 450 – tekintetében nem volt szükség újabb KTF kiállítására, mivel a felperes által benyújtott kérelem szerint „az nagymértékben megegyezett” egy olyan termékkel – nevezetesen az LGC 472‑vel –, amelyre vonatkozóan nyújtottak már KTF‑et. E telefonbeszélgetés tartalmát – amint azt a Bizottság a megtámadott határozat (35) preambulumbekezdésében megjegyzi – a felperes egy, a dán vámhatóságoknak címzett 1995. november 3‑i levélben erősítette meg anélkül, hogy azt a szóban forgó hatóságok később cáfolták volna. A Bizottsághoz intézett kérelmükben maguk a vámhatóságok – a felperes eléjük terjesztett érveit megismételve – is megemlítik e telefonbeszélgetés megtörténtét és tartalmát. Ez a ténybeli helyzet egyébiránt arra késztette a Bizottságot, hogy a megtámadott határozat ugyanezen preambulumbekezdésében arra a következtetésre jusson, hogy a dán vámhatóságok hibát követtek el az LGC 450 2000. április 13‑át megelőző behozatalai tekintetében.
32 A jelen jogvita tárgyát képező termékekkel kapcsolatosan a Bizottság a megtámadott határozat (24) preambulumbekezdésében megjegyzi, hogy a dán vámhatóságok hozzá benyújtott kérelme szerint a behozatali vámok könyvelésbe vételének mellőzése és e vámok elengedése annyiban igazolt, amennyiben „a KTF tárgyát nem képező termékek a tarifális besorolás szempontjából megegyeznek olyan termékekkel, amelyek tekintetében KTF‑et állítottak ki”. Ezt a ténybeli megállapítást a Bizottság a megtámadott határozatban nem vitatta.
33 Ezen túlmenően ki kell emelni, hogy a dán vámhatóságok által a fizetési felszólításukban meghatározott vámtarifaszámtól függetlenül a szóban forgó összes LGC‑termék ugyanazon vámtarifaszám alá került besorolásra. Ebből következően a dán vámhatóságok számára az LGC 131 és LCG 8471 termékek vámtarifa‑besorolásuk szerint a többi importált LCG‑termékkel – ideértve a KTF‑ben részesülő termékeket is – megegyezőnek minősültek. Ezt az értékelést a dán vámhatóságok Bizottsághoz intézett kérelme is megerősíti, amelyben e hatóságok kifejtették, hogy „az összes minta a szárazanyagra számítva legalább 80 tömegszázalék savófehérje tartalmú volt”, illetve hogy a szóban forgó termékek „számos, több mint 80 tömegszázalék savófehérje tartalmú tejsavófehérjéből” álltak. Ezt a ténybeli megállapítást a Landsskatteretten 2007. szeptember 13‑i határozata is megismétli. Márpedig a felek által a beadványaikban adott magyarázatokra figyelemmel a szóban forgó termékek tarifális besorolása szempontjából kizárólag a több mint 80% tejsavófehérje tartalmú és a kevesebb mint 80% tejsavófehérje tartalmú termékek között tettek különbséget. Ebből következően a dán vámhatóságok magyarázatai szerint a szóban forgó termékek tulajdonképpen a tarifális besorolás szempontjából megegyeztek, amit a Bizottság is elismert a tárgyalás során. Így különösen, a Bizottság a tárgyalás során nem tudta megjelölni azokat a releváns megkülönböztető elemeket, amelyek alapján megállapítható lenne, hogy a hivatkozott LGC‑termékek a vámszabályozás értelmében nem minősülnek azonos típusú árunak (a Bíróság C‑199/09. sz. Schenker–ügyben 2010. december 2‑án hozott ítéletének [EBHT 2010., I‑12311. o.] 24. pontja). A Bizottság egyébiránt soha nem vitatta a dán vámhatóságoknak a szóban forgó termékek tarifális besorolása szempontjából egyező mivoltára vonatkozó megállapítását, illetve kiegészítő információkat sem kért. Ezzel kapcsolatosan hangsúlyozni kell, hogy a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet (HL L 253., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 2. fejezet, 6. kötet, 3. o.) 871. cikkének (5) bekezdése értelmében, ha megállapítást nyer, hogy a tagállam által szolgáltatott adatok nem elegendőek ahhoz, hogy az adott ügyben a tények teljes ismeretében határozatot hozhasson, a Bizottság e tagállamtól vagy bármely más tagállamtól további adatok szolgáltatását kérheti. A fentiekből következően a jelen ügyben a felperes úgy vélhette, hogy ugyan az LGC 131 és az LGC 8471 termékek nem részesültek KTF‑ben, ám azokat ugyanazon vámtarifaszám alá kell besorolni, mint azokat, amelyek KTF‑ben részesülnek vagy részesültek.
34 Ezen elemek összességére figyelemmel meg kell állapítani, hogy a dán vámhatóságok a Vámkódex 220. cikke (2) bekezdésének b) pontja értelmében az LGC 131 és az LGC 8471 termékek tarifális besorolásával kapcsolatosan hibát vétettek. A megtámadott határozat tehát e tekintetben jogsértő, mivel azon alapul, hogy a dán hatóságok nem vétettek ilyen hibát.
35 Következésképpen anélkül, hogy szükség lenne a felperes által másodlagosan felhozott második jogalap vizsgálatára, a kereset első jogalapjának helyt kell adni, és ennek megfelelően meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését annyiban, amennyiben azok az LGC 131 és LGC 8471behozatalaira vonatkoznak.
A költségekről
36 Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a Bizottság pervesztes lett, a felperes kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.
A fenti indokok alapján
A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)
a következőképpen határozott:
1) A 2010. november 12‑i C(2010) 7692 végleges bizottsági határozat 1. cikkének (2) és (4) bekezdését – amelyek azt állapítják meg, hogy bizonyos behozatali vámok utólagos könyvelésbe vétele igazolt, illetve azok elengedése nem igazolt (REC 03/08 ügy) – megsemmisíti annyiban, amennyiben azok a 131 és 8471 laktoglobulin‑koncentrátumok behozatalaira vonatkoznak.
2) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit, valamint a Recombined Dairy System A/S részéről felmerült költségeket.
Forwood | Dehousse | Schwarcz |
Kihirdetve Luxembourgban, a 2013. június 5‑i nyilvános ülésen.
Aláírások