T‑190/06. sz. ügy

Total SA et Elf Aquitaine SA

kontra

Európai Bizottság

„Verseny – Kartellek – Hidrogén‑peroxid és nátrium‑perborát – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – A jogsértő magatartás betudhatósága – Védelemhez való jog – Az ártatlanság vélelme – Indokolási kötelezettség – Egyenlő bánásmód – A büntetések és joghátrányok egyéniesítésének elve – A büntetőjogi törvényesség elve – A gondos ügyintézés elve – Jogbiztonság – Hatáskörrel való visszaélés – Bírságok”

Az ítélet összefoglalása

1.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk. és EK 82. cikk)

2.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk. és EK 82. cikk)

3.      Verseny – Közigazgatási eljárás – Kifogásközlés – Szükséges tartalom – A védelemhez való jog tiszteletben tartása – Terjedelem

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 27. cikk)

4.      Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – A versenyszabályokat alkalmazó határozat – Több címzettet érintő határozat

(EK 81., EK 82. és EK 253. cikk)

5.      Verseny – Közösségi szabályok – Jogsértések – Betudhatóság – Anyavállalat és leányvállalatok – Gazdasági egység – Értékelési szempontok

(EK 81. cikk és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

6.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Szempontok – Enyhítő körülmények – A leányvállalat jogsértő magatartásának betudása azon egységes vállalkozásnak, amelyet anyavállalatával képez – A leányvállalata jogsértő magatartásáról tudomással nem bíró anyavállalat – Kizártság

(EK 81. cikk. és EK 82. cikk; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk)

7.      Verseny – Bírságok – Összeg – Meghatározás – Enyhítő körülmények – A más versenyellenes tevékenységek miatt már kiszabott bírságok figyelembevételének kötelezettsége – Hiány

(EK 81. cikk, (1) bekezdés; 1/2003 tanácsi rendelet, 23. cikk, (2) bekezdés)

1.      Az anyavállalatnak lehet betudni a leányvállalat magatartását, ha az – jóllehet külön jogi személyiséggel rendelkezik – nem önállóan határozza meg saját magatartását a piacon, hanem lényegében azokat az utasításokat követi, amelyeket az anyavállalat ad a számára, különös tekintettel az e két jogi személy közötti gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatokra. Ennek ugyanis az az oka, hogy az anyavállalat és leányvállalata ugyanazon gazdasági egység részét képezi, és ezáltal az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozásnak minősül, ami lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy bírság megfizetésére kötelező határozatot címezzen az anyavállalatnak, anélkül hogy bizonyítania kellene az utóbbinak a jogsértésben való személyes részvételét.

Abban a különös esetben, ha az anyavállalat 100%‑os részesedéssel rendelkezik az uniós versenyjog szabályaiba ütköző jogsértést elkövető leányvállalat tőkéjében, egyrészről ezen anyavállalat meghatározó befolyást gyakorolhat az említett leányvállalat magatartására, másrészről pedig fennáll azon megdönthető vélelem, amely szerint az említett anyavállalat ténylegesen meghatározó befolyást gyakorol leányvállalata magatartására.

E körülmények között elegendő, ha a Bizottság bizonyítja, hogy valamely leányvállalatnak az anyavállalata az egyedüli tagja, ahhoz, hogy arra következtethessen, hogy ez utóbbi meghatározó befolyást gyakorol e leányvállalat üzletpolitikájára. A Bizottságnak ezt követően módjában áll az anyavállalat egyetemleges felelősségét megállapítani a leányvállalatával szemben kiszabott bírság megfizetését illetően, kivéve ha a fenti vélelem megdöntésére köteles anyavállalat elegendő bizonyítékot terjeszt elő annak bizonyításához, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást követ.

A leányvállalatbeli részesedések szerkezete az említett vélelem felállításához elegendő kritériumot jelent, anélkül hogy a Bizottság köteles lenne további, arra vonatkozó ténykörülményeket előadni, hogy az anyavállalat tényleges befolyást gyakorol. Ezt a megállapítást nem kérdőjelezi meg az a tény, hogy ilyen további ténykörülményekre más ügyekben rá lehetett mutatni. A szóban forgó vélelem alkalmazása ugyanis nem függ ilyen ténykörülmények lététől. Ugyanígy nem szükséges az sem, hogy a Bizottság e célból bizonyítsa, hogy az anyavállalat a tényállás megvalósulása idején tudott leányvállalatának jogsértő magatartásáról.

Amennyiben a Bizottság a versenyjog megsértése miatt bírságot kiszabó határozat valamennyi címzettje tekintetében úgy találta, hogy a leányvállalat tőkéjének kizárólagos vagy majdnem kizárólagos ellenőrzése az ebből származó vélelmet megdöntő érv hiányában elegendő a felelősség anyavállalatnak történő betudásához, és amennyiben ilyen bizonyítékok rendelkezésre álltak, további bizonyítékok kifejtésére is sor került egyes érintett anyavállalatoknak a leányvállalataik fölött gyakorolt befolyására vonatkozóan, vagy azért, hogy a leányvállalat teljes ellenőrzéséből már jogosan levont következtetéseket megerősítse, vagy azért, hogy az érintett vállalkozások által előadott érvekre adott választ nyújtson. Az a tény, hogy a határozat egyes címzettjeinek tekintetében a Bizottság az anyavállalatok által gyakorolt meghatározó befolyás vonatkozásában a vélelmen kívül egyes további bizonyítékokra is hivatkozott, nem jelenti azt, hogy az alkalmazott elvek nem voltak azonosak valamennyi címzett esetében, sem azt, hogy az egyenlő bánásmód elve sérült volna.

(vö. 35–38, 49–50., 190., 196. pont)

2.      Amikor a Bizottság a meghatározó befolyás gyakorlására vonatkozó vélelmet alkalmazza annak érdekében, hogy az anyavállalatnak tudja be a leányvállalata jogsértő magatartását, az érintett anyavállalatnak megfelelő bizonyítékot kell előterjesztenie, amely alkalmas annak bizonyítására, hogy a leányvállalata önálló piaci magatartást tanúsít. E tekintetben figyelembe kell venni az említett leányvállalat és az anyavállalat közötti valamennyi releváns gazdasági, szervezeti és jogi kapcsolatot, amelyek az adott esettől függően változhatnak. Különösen nem lehet e vizsgálatot kizárólag a leányvállalat szűkebb értelemben vett üzletpolitikájával kapcsolatos tényezőkre korlátozni, mint amilyen az értékesítési vagy árstratégia. Különösen nem lehet a szóban forgó vélelmet kizárólag annak a bizonyításával megdönteni, hogy a leányvállalat anélkül irányítja az üzletpolitikájának e meghatározott aspektusait, hogy utasításokat kapna e tekintetben. Hasonlóképpen, bár az anyavállalat és a leányvállalat vezetői közötti átfedés a meghatározó befolyás gyakorlására utaló jel, az ilyen átfedés hiánya nem tekinthető a leányvállalat önállósága elégséges bizonyítékának.

Önmagában az a körülmény, hogy az anyavállalat nemoperatív holding, nem elegendő annak kizárásához, hogy meghatározó befolyást gyakorolt volna a leányvállalatára, többek között a csoporton belüli pénzügyi beruházások összehangolásával. A cégcsoport kontextusában ugyanis a holding olyan társaság, amely különböző társaságokban meglévő részesedések egy kézbe gyűjtésére irányul, és amelynek feladata e részesedések egységes irányításának biztosítása.

Egyébiránt egy cégcsoportban a feladatok megosztása általános jelenség, amely nem elegendő azon vélelem megdöntéséhez, amely szerint az anyavállalatok és leányvállalataik az EK 81. cikk értelmében egyetlen vállalkozást alkottak. Ugyanez igaz azon tényt illetően is, amely szerint a leányvállalat saját nevében és javára tevékenykedett a piacon, nem pedig anyavállalata képviseletében. Semmilyen további megállapítás nem vonható le abból a tényből, hogy adott anyavállalatnak és a leányvállalatának sosem volt közös ügyfele, hogy az előbbi nem volt jelen azokon a piacokon, amelyeken a leányvállalata befektetéseket eszközölt, valamint az azokhoz kapcsolódó piacokon sem, hogy az érintett termékekkel kapcsolatos tevékenység az anyavállalat teljes forgalmának csak nagyon csekély részét tette ki, valamint hogy ez csak néhány termék volt a leányvállalat tevékenységének számos terméke közül.

Egyébként mivel a leányvállalat önállóságát nem kizárólag a vállalkozás működésének vonatkozásában kell vizsgálni, önmagában az a tény, hogy e leányvállalat az érintett piacon soha nem alkalmazott az anyavállalat javára sajátos információs politikát, nem elegendő az előbbi önállóságának bizonyításához. Hasonlóképpen azon tény alapján ugyanis, hogy egy vállalkozás nem egyetlen félként jelenik meg akár a közigazgatási eljárás, akár a peres eljárás folyamán, nem állapítható meg, hogy az érintett leányvállalat az anyavállalatához vagy anyavállalataihoz képest önálló.

Ezen túlmenően a Bizottság számára nem az anyavállalatnak a leányvállalata által elkövetett jogsértésben való közvetlen részvétele teszi lehetővé, hogy a versenyjog szabályainak a leányvállalata által elkövetett megsértését az előbbinek betudja, hanem az a tény, hogy azok egy vállalkozást alkotnak. E betudást nem lehet arra a tényre alapítva kétségbe vonni, hogy az adott anyavállalatot a leányvállalata nem tájékoztatta, és hogy csak a Bizottság által a leányvállalat helyiségeiben lefolytatott helyszíni vizsgálatot követően szerzett tudomást a kartell létezéséről.

Végül az, hogy a valamely társaságról kialakult képet harmadik felek miként észlelik, önmagában nem lehet elegendő egy leányvállalat anyavállalatával vagy anyavállalataival szembeni önállóságának bizonyítására.

(vö. 55–57., 65., 68, 71–73., 75–76., 78. pont)

3.      A védelemhez való jog elve megköveteli többek között, hogy a Bizottság azon kifogásközlése, amelyet olyan vállalkozáshoz intézett, amellyel szemben a Bizottság a versenyjogi szabályok megsértése miatt szankciót kíván kiszabni, tartalmazza az ellene felhozott lényeges tényezőket, mint például a vele szemben kifogásolt tényeket, minősítésüket, és azon bizonyítékokat, amelyekre a Bizottság támaszkodik, annak érdekében, hogy a vállalkozás az ellene indult közigazgatási eljárás során érveit megfelelően kifejthesse. A kifogásközlésnek különösen egyértelműen meg kell jelölnie azt a jogi személyt, amelyre később bírság szabható ki, azt ez utóbbinak kell címezni, és tartalmaznia kell, hogy vele szemben milyen minőségében kifogásolják az állítólagos tényeket. Ekképpen megfelel a fegyveregyenlőség elvének, hogy ha a társaság, amellyel szemben a szóban forgó vélelemre hivatkoznak, a kifogásközlésre adott válaszában és a meghallgatási tisztviselő előtt folyó meghallgatáson valamennyi ténybeli és jogi bizonyítékot be tudja mutatni ennek a vélelemnek a megdöntése érdekében, és a Bizottság adott esetben a megalapozatlannak bizonyult kifogások ejtése érdekében köteles ezeket figyelembe venni.

Egyébiránt a Bizottság nem köteles vizsgálati intézkedéseket foganatosítani egy vállalkozással szemben a kifogásközlés megküldését megelőzően, amennyiben úgy véli, hogy egyébként rendelkezik olyan információkkal, amelyek igazolják a kifogásközlés megküldését. Az sem következik a Bizottságnak a megfelelő gyakorlatról szóló kézikönyvéből, hogy az utóbbi köteles lenne vizsgálati intézkedéseket végezni valamennyi, az érintett vállalkozást alkotó jogi személynél a kifogásközlés elfogadását megelőzően.

Végül, amikor a Bizottság az anyavállalatnak a leányvállalattal szemben kiszabott bírságért való egyetemleges felelőssége megállapítása érdekében alkalmazza azt a vélelmet, amely szerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol leányvállalatára, ha a leányvállalata tőkéjében kizárólagos vagy szinte kizárólagos részesedéssel rendelkezik, nem állapítható meg, hogy a Bizottság ezen anyavállalatot eleve „felelősnek” tartotta volna, mivel leányvállalata önállóságnak bizonyításával lehetősége volt a fent hivatkozott, a kifogásközlésben alkalmazott vélelem megdöntésére. A bizottsági kifogásközlés elkészítésének ténye semmi esetre sem tekinthető az érintett vállalkozás vétkessége bizonyítékának. Ellenkező esetben minden ilyen jellegű eljárás indítása az ártatlanság vélelme elvének megsértését eredményezhetné.

(vö. 105–107., 118., 120., 125–127. pont)

4.      Az EK 253. cikkben előírt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus természetéhez, és világosan és egyértelműen ki kell fejtenie a jogi aktust megalkotó intézmény érvelését úgy, hogy az érintettek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a bíróság felülvizsgálatot gyakorolhasson. Az indokolásnak nem kell megjelölnie az összes vonatkozó ténybeli és jogi elemet, mivel azt, hogy egy jogi aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikkben felsorolt követelményeknek, nemcsak a szövege, hanem a háttere, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összessége alapján kell megítélni.

Amennyiben az EK 81. cikk alkalmazásában hozott határozat több címzetthez szól, és a jogsértés betudhatóságának kérdését veti fel, e határozatnak megfelelő indokolást kell tartalmaznia a címzettek mindegyikére, és különösen azokra nézve, amelyeknek a határozat értelmében e jogsértés terhét viselniük kell. Ugyanis, amennyiben valamely anyavállalat egyetemlegesen felelős a jogsértésért, egy ilyen határozatnak részletesen ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolhatják az e társasággal szemben megállapított jogsértés betudhatóságát.

Mindenesetre a Bizottságnak kifejezetten ki kell fejtenie érvelését akkor, amikor határozathozatali gyakorlata keretében a korábbi határozatoktól érezhetően eltérő határozatot hoz. Ilyen esetben tehát különösen nem elég az állandó határozathozatali gyakorlatra hivatkozással rövidített indokolást adni.

Egyébiránt amikor a Bizottság arra a vélelemre alapoz, amely szerint az anyavállalat meghatározó befolyást gyakorol a leányvállalata magatartására, és az érintett társaságok a közigazgatási eljárásban e vélelem megdöntésére irányuló bizonyítékokat adtak elő, a határozatnak megfelelően ki kell fejtenie azon indokokat, amelyek igazolják a Bizottság azon álláspontját, mely szerint e bizonyítékok nem tették lehetővé az említett vélelem megdöntését. Ugyanakkor mivel a Bizottságnak nem kell állást foglalnia az érdekeltek által elé terjesztett minden érvet illetően, nem róható fel neki, ha nem ad pontos választ az adott vállalkozás által hivatkozott valamennyi érvre. A határozat indokolásának szűkszavúságát egyébiránt az a tény igazolhatja, hogy az érintett anyavállalat érvelése lényegében egyszerű állításokból állt, amelyeket nem támasztottak alá az érintett anyavállalatok és leányvállalataik között a jogsértéssel érintett időszakban fennálló kapcsolatokra vonatkozó konkrét bizonyítékokkal.

(vö. 130–131., 137., 148–149., 153–154. pont)

5.      A vállalkozás fogalma valamennyi jogalanyt magában foglalja, aki gazdasági tevékenységet folytat, a jogalany jogállásától és finanszírozásának módjától függetlenül. A vállalkozás fogalmát ezen összefüggésben úgy kell értelmezni, mint amely gazdasági egységet jelent, még akkor is, ha jogi szempontból ez az egység több természetes vagy jogi személyből áll. Ha ilyen gazdasági egység sérti meg a versenyszabályokat, a személyes felelősség elve szerint neki kell felelnie ezért a jogsértésért.

Mindazonáltal az uniós versenyjog megsértését egyértelműen azon jogi személynek kell betudni, amellyel szemben bírság szabható ki. Következésképpen, ha egy ilyen jogsértés bizonyítást nyer, a felelősség megállapítása érdekében meg kell határozni azt a természetes vagy jogi személyt, aki a jogsértés időpontjában a vállalkozás működtetéséért felelt. Egyébiránt megfelel az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) bekezdésének a Bizottság azon gyakorlata, amely megállapítja egy társaságnak egy másik társasággal szemben kiszabott bírságért való egyetemleges felelősségét, ha utóbbi versenyellenes magatartása betudható volt az előbbinek. Ebben az esetben a kérdéses társasággal szemben olyan jogsértésért szabnak ki bírságot, amelyet e betudhatóságból eredően úgy kell tekinteni, mint amelyet saját maga követett el.

Következésképpen nem összeegyeztethetetlen a vállalkozás fogalmával az a tény, hogy a Bizottság határozata különböző jogi személyeket azonosít a bírság megfizetéséért egyetemlegesen felelősként. Ellenkezőleg, éppen ennek a fogalomnak a pontos alkalmazásáról van szó, mivel bizonyított, hogy a kérdéses vállalkozás jogi értelemben több természetes vagy jogi személyből áll.

Ugyanígy, önmagában az a tény sem jelenti a vállalkozás fogalmának megsértését, hogy ezek a különböző jogi személyek különböző összegek erejéig felelősek a bírság megfizetéséért. Az a megállapítás ugyanis, hogy több jogi személy alkot egyetlen, a jogsértés elkövetéséért felelős vállalkozást, nem szükségszerűen jelenti azt, hogy a bírság kiszámítása tekintetében releváns bizonyítékok egyformán lennének betudhatók nekik, különösen, amennyiben a kérdéses vállalkozás összetétele jogi szempontból az idők során megváltozott.

(vö. 162–166. pont)

6.      Amikor a Bizottság a versenyjog szabályainak megsértését az anyavállalatnak azon tény alapján tudja be, hogy leányvállalatukkal egyetlen vállalkozást alkottak, nem pedig a jogsértésben való közvetlen részvételük miatt, akkor az, hogy nem volt tudomásuk a kartellről, nincs hatással e betudásra.

E tekintetben mivel ezen anyavállalat nem állítja, hogy a jogsértésben közvetlenül részt vevő leányvállalatának nem volt tudomása a versenykorlátozó megállapodásra vonatkozó átfogó tervről, az, hogy nem tudott a kartellről, nem olyan ténykörülmény, amely enyhítené a leányvállalatával együtt alkotott vállalkozás által elkövetett jogsértés súlyosságát, így nem jelenthet olyan indokot, amely a bírság csökkentését igazolhatja.

(vö. 217–218. pont)

7.      Amikor a Bizottság megállapítja, hogy egy vállalkozás több különböző jogsértést követett el az EK 81. cikk (1) bekezdése vonatkozásában azzal, hogy ugyanazon időszak során több különböző kartellben is részt vett, jogosult több különböző bírságot kiszabni e vállalkozással szemben, mindegyik esetében tiszteletben tartva az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében meghatározott felső határt. E bírságok mindegyikének szükségszerűen az általa szankcionált jogsértés időtartamának és súlyának értékelésén kellett alapulnia. Mivel azon tény, hogy más termékeket érintő különböző versenyellenes tevékenységekért e vállalkozással szemben bírságot szabtak ki, nem változtat a Bizottság által megállapított adott jogsértés megtörténtén, a bírságok elrettentő céljára figyelemmel kizárólag azon tény, hogy adott vállalkozással szemben részben azonos időben megvalósult jogsértések miatt nemrégiben másik bírságot is kiszabtak, nem igazolhatja a Bizottság által a kérdéses jogsértésért kiszabott bírság csökkentését.

(vö. 246–247. pont)