A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (kibővített hatodik tanács)

2011. június 16.(*)

„Verseny – Kartellek – Hidrogén‑peroxid és nátrium‑perborát – Az EK 81. cikk megsértését megállapító határozat – Bírságok – Elévülés – Eltérő bánásmód – A jogsértés időtartama – Enyhítő körülmények”

A T‑192/06. sz. ügyben,

a Caffaro Srl (székhelye: Milánó [Olaszország], képviselik: A. Santa Maria és C. Biscaretti di Ruffia ügyvédek)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: V. Di Bucci és F. Amato, később: V. Di Bucci és Bottka V., meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen,

elsődlegesen a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2006. május 3‑án hozott C (2006) 1766 végleges bizottsági határozat (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) megsemmisítésére –  annyiban, amennyiben az egyetemlegesen bírságot szab ki a felperessel és a SNIA SpA‑val szemben –, másodlagosan a hivatkozott bírság összegének csökkentésére irányuló keresete tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (hatodik kibővített tanács),

tagjai: V. Vadapalas (előadó), elnökként eljáró bíró, A. Dittrich és L. Truchot bírák,

hivatalvezető: K. Pocheć tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2010. március 4‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita alapjául szolgáló tényállás

1        A felperes Caffaro Srl – korábban Industrie Chimiche Caffaro SpA, majd Caffaro SpA – egy olasz jog szerint létrejött társaság, amely 1999‑ig nátrium‑perborátot (a továbbiakban: NP) forgalmazott. A tényállás megvalósulása idején a felperes a Caffaro SpA (2000‑től SNIA SpA) 100%‑os tulajdonában lévő leányvállalata volt.

2        2002 novemberében a Degussa AG tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy a hidrogén‑peroxid (a továbbiakban: HP) és az NP piacán kartell áll fenn, és a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.) alkalmazását kérte.

3        A Degussa tárgyi bizonyítékokat nyújtott a Bizottság részére, amelyek alapján az utóbbi 2003. március 25‑én és 26‑án helyszíni vizsgálatokat folytathatott három vállalkozás helyiségeiben.

4        2005. január 26‑án a Bizottság kifogásközlést küldött a felperesnek és az érintett vállalkozásoknak.

5        Az érintett vállalkozások meghallgatását követően a Bizottság a[z EK 81. cikk] és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.620 „hidrogén‑peroxid és perborát”‑ügy) 2006. május 3‑án meghozta a C (2006) 1766 végleges határozatot az Akzo Nobel NV‑vel, az Akzo Nobel Chemicals Holding AB‑val, az EKA Chemicals AB‑val, a Degussával, az Edisonnal, az FMC Corp‑pal, az FMC Foret SA‑val, a Kemira Oyj‑jal, az Air liquide SA‑val, a Chemoxal SA‑val, a SNIA ‑val, a felperessel, a Solvay SA‑val, a Solvay Solexis SpA‑val, a Total SA‑val, az Elf Aquitaine SA‑val és az Arkema SA‑val szemben (a továbbiakban: a megtámadott határozat), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2006. december 13‑án tették közzé (HL L 353., 54. o.). A felperes a megtámadott határozatot egy 2006. május 8‑i levélben kapta kézhez.

 A megtámadott határozat

6        A Bizottság a megtámadott határozatban megállapította, hogy annak címzettjei egységesen és folyamatosan megsértették az EK 81. cikket és az EGT‑megállapodás 53. cikkét a HP és származéka, valamint az NP tekintetében, az EGT teljes területére kiterjedően (a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése).

7        A jogsértés, amelynek időtartamát a Bizottság az 1994. január 31. és 2000. december 31. közötti időszakra vonatkozóan állapította meg, abban állt, hogy a versenytársak kereskedelmileg fontos és titkos piaci és/vagy vállalati információkat cseréltek ki, korlátozták és/vagy ellenőrizték a termelést, valamint a potenciális és tényleges kapacitást, elosztották egymás között a piaci részesedést és az ügyfeleket, valamint rögzítették és ellenőrizték a (cél)árakat.

8        A Bizottság megállapította a felperes és a SNIA „egyetemleges” felelősségét a jogsértésért (a megtámadott határozat (407)–(412) preambulumbekezdése).

9        A bírságok összegének kiszámítása érdekében a Bizottság a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o., a továbbiakban: iránymutatás) meghatározott módszert alkalmazta.

10      A Bizottság a bírságok alapösszegét a jogsértés súlya és időtartama alapján határozta meg (a megtámadott határozat (452) preambulumbekezdése), és azt nagyon súlyosnak minősítette (a megtámadott határozat (457) preambulumbekezdése).

11      A Bizottság a felperest eltérően kezelte azáltal, hogy a felperest azon negyedik és egyben utolsó csoportba sorolta, amelynek tekintetében a bírság kiindulási összegét 1,875 millió euróban határozta meg. Az összeg meghatározásakor a Bizottság továbbá 25%‑kal csökkentette a kiindulási összeget, figyelemmel arra, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a felperesnek tudomása volt, vagy szükségszerűen tudomása kellett, hogy legyen a versenykorlátozó egyezségekre vonatkozó átfogó tervről (a megtámadott határozat (460)–(462) preambulumbekezdése).

12      Mivel a Bizottság szerint a felperes 1997. május 29‑től 1998. december 31‑ig, vagyis egy éven és hét hónapon át vett részt a jogsértésben, a Bizottság a bírság kiindulási összegét 15%‑kal növelte (a megtámadott határozat (467) preambulumbekezdése).

13      A Bizottság megállapította, hogy a felperes passzív és kevésbé jelentős szerepet játszott a jogsértésben, és ezen enyhítő körülmény alapján a bírság összegét 50%‑kal csökkentette (a megtámadott határozat (476)–(477) preambulumbekezdése).

14      A megtámadott határozat 1. cikkének l) pontja úgy rendelkezik, hogy a felperes megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését és az EGT‑Megállapodás 53. cikkét azzal, hogy 1997. május 29‑től 1998. december 31‑ig részt vett a jogsértésben.

15      A Bizottság a megtámadott határozat 2. cikkének g) pontjában a felperessel és a SNIA‑val szemben „egyetemlegesen” 1,078 millió euró bírságot szabott ki.

 Az eljárás és a felek kérelmei

16      A Törvényszék Hivatalához 2006. július 18‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

17      Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót a hatodik tanácsba osztották be, miután a feleket meghallgatta, következésképpen a jelen ügyet a hatodik kibővített tanács elé utalták.

18      A Törvényszék a pervezető intézkedések keretében 2009. december 22‑én írásbeli kérdést intézett a felpereshez, amelyekre az az előírt határidőben válaszolt.

19      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék a szóbeli szakasz megnyitásáról határozott. A Törvényszék a 2010. március 4‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék kérdésére adott válaszaikat.

20      A Törvényszék eljárási szabályzata 32. cikkének megfelelően mivel a tanács két tagja akadályoztatva volt a tanácskozáson való részvételben, a Törvényszék tanácskozását az a három bíró folytatta, akiknek az aláírása szerepel a jelen ítéleten.

21      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság vele szemben a SNIA‑val egyetemlegesen bírságot szabott ki;

–        másodlagosan csökkentse jelképes mértékűre a bírság összegét;

–        harmadlagosan „jelentős mértékben” csökkentse ezt az összeget, tekintettel a jogsértésének rövid időtartamára és az enyhítő körülmények fennállására;

–        kötelezze a Bizottságot a költségek viselésére.

22      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        kötelezze a felperest a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

23      A megtámadott határozat megsemmisítésére – annyiban, amennyiben a Bizottság abban a felperessel szemben a SNIA‑val egyetemlegesen bírságot szabott ki –, illetve a bírság összegének csökkentésére irányuló keresete alátámasztására a felperes öt, a Bizottság téves jogalkalmazására és általa elkövetett értékelési hibákra vonatkozó jogalapra hivatkozik, amelyek közül az első jogalap azon állítólagos ténnyel kapcsolatos, hogy a felperes „a [HP]‑kartellnek nem tagja, hanem ádozata”, a második jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság az eltérő bánásmód alkalmazása során állítólagosan tévesen választotta meg a referenciaévet, a harmadik jogalap a felperes jogsértésben való részvétele időtartamának értékelésével kapcsolatos, a negyedik jogalap [az EK 81. és 82. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1, 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 25. cikkének (2) bekezdésében előírt elévülés alkalmazására vonatkozik, az ötödik jogalap pedig az enyhítő körülmények értékelésével kapcsolatos.

 A felperes által hivatkozott azon helyzetéről, miszerint a „HP‑kartellnek nem tagja, hanem áldozata” volt

 A felek érvei

24      A felperes kifejti, hogy a „kartell áldozata”, mivel 1999‑ben kivonult az NP piacáról, éppen a HP piacán létrejött jogellenes megállapodásokat követően. Kénytelen volt ugyanis a HP‑t, az NP‑hez szükséges kizárólagos nyersanyagot a kartellben részt vevő gyártóktól, az NP piacán aktív közvetlen versenytársaitól beszerezni. A HP árának a kartell tagjai által elhatározott emelése kiszorította a felperest a piacról.

25      A felperes gazdaságilag teljesen függött a HP gyártóitól, mivel az NP piacán saját kereskedelmi stratégiáját nem tudta a HP piacán ütemezett áremelésekhez igazítani. A Bizottság maga is megerősítette, hogy „nem [volt] bizonyított, hogy [a felperesnek] tudomása volt, vagy szükségszerűen tudomása kellett, hogy legyen a versenykorlátozó egyezségre vonatkozó átfogó tervről” (a megtámadott határozat (461) preambulumbekezdése).

26      A felperes előadja, hogy a Bizottság több korábbi határozatban úgy döntött, hogy nem szab ki bírságot a jogellenes megállapodások résztvevőivel szemben, mivel saját érdekeikkel ellentétes magatartást kellett tanúsítaniuk, vagy gazdaságilag függő helyzetben voltak az említett megállapodásban részt vevő más vállalkozásoktól. Egyéb hasonló esetekben a Bizottság csak jelképes bírságot szabott ki. Továbbá az a lehetőség, hogy a Bizottság jelképes bírságot szabjon ki, kifejezetten szerepel az iránymutatás 5. pontjának d) alpontjában.

27      A Bizottságot – mivel számos ilyen határozatot hozott, és a szóban forgó ügyek hasonlóak a jelen ügyhöz – kötik a korábbi határozatai. Közös elemük az a tény, hogy a felpereshez hasonlóan az érintett vállalkozások egy, az érdekeikkel ellentétesen megkötött megállapodásban vettek részt, vagy mindenesetre függtek a megállapodás többi résztvevőjétől. A felperes helyzete valamely olyan forgalmazó helyzetéhez hasonlítható, aki a gyártóval vertikális megállapodást kötött, mivel mindkét esetben gazdaságilag függő helyzetben lévő vállalkozásról van szó.

28      A felperes helyzete különösen az [EK 81. cikk] (IV/32.448 és IV/32.450 – Cewal, Cowac, Ukwal ügy) és az [EK 82. cikk] (IV/32.448 és IV/32.450 – Cewal‑ügy) alkalmazására vonatkozó eljárásban 1992. december 23‑án hozott bizottsági határozat (HL 1993. L 34, 20. o.) címzettjének, a Compagnie maritime zaïroise (CMZ) helyzetéhez hasonlít, amely társaság esetében a Bizottság úgy határozott, hogy nem szab ki bírságot, mivel a megállapított jogsértésből semmiféle előnye nem származott.

29      Mivel a Bizottság ugyanezeket a körülményeket a felperes tekintetében nem vette figyelembe, megsértette az EK 81. cikk (1) bekezdését, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) és (3) bekezdését, az iránymutatást, valamint indokolási kötelezettségét. A Bizottság a szóban forgó tény tekintetében nyilvánvaló értékelési hibát vétett, valamint visszaélt hatáskörével. A Bizottság továbbá tévesen összekeverte a felperes, illetve a HP‑t gyártó Atochem SA, Kemira és Chemoxal helyzetét [a megtámadott határozat (332) preambulumbekezdésének b) pontja].

30      A Bizottság különösen nem vette figyelembe, hogy a HP‑gyártók olyan rendszert alakítottak ki, amely kevesebb mint másfél év alatt megkétszerezte az árakat, hogy a felperes nem gyártott HP‑t, és gazdaságilag teljesen függött ezektől a vállalkozásoktól, hogy nem volt tudomása a kartell átfogó tervéről, hogy a HP árának jelentős emelkedését kellett elszenvednie – amely az NP piacáról a kartell fennállása alatt történő kivonulásának meghatározó szempontja volt –, hogy a kartellből semmiféle előnye nem származott, még akkor sem, amikor beszállítót váltott, tekintettel arra, hogy az árak összehangolása valamennyi HP‑gyártót érintette, valamint hogy nem volt képes saját kereskedelmi stratégiáját az NP piacához igazítani, mivel sosem vett részt a HP‑vel kapcsolatos találkozókon. Mivel a Bizottság e tényezőket nem vette figyelembe, és a választását nem indokolta, a felperessel szembeni bírság kiszabása jogellenes.

31      Végül a felperessel szemben kiszabott bírság nem érvényesül hatékonyan sem a büntetés, sem az elrettentő hatás szempontjából, mivel a felperes éppen a szóban forgó kartellt követően vonult ki az érintett piacról, vagyis már büntetésben részesült, és többé nincs abban a helyzetben, hogy ismét elkövesse a jogsértést.

32      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

33      Előzetesen meg kell jegyezni, hogy – amint az a keresetlevélben kifejtett érvelésből is kitűnik – a felperes, bár hivatkozott arra, hogy állítólag a „HP‑kartellnek nem tagja, hanem áldozata” volt, valójában nem vitatja sem a szóban forgó jogsértésben való részvételét, sem annak egységes jellegét.

34      A felperes nem vitatja különösen, hogy részt vett a kartell 1997. május 28‑án vagy 29‑én Sevillában és 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozóin, és nem vitatja e találkozóknak a Bizottság által különösen a megtámadott határozat (162)–(164) és (226)–(229) preambulumbekezdésében megállapított jogellenes jellegét sem, pusztán a szóban forgó jogsértésben való részvétele időtartamát vitatja az alábbiakban vizsgált harmadik jogalap keretében.

35      E körülmények között a jelen jogalapot – amely arra vonatkozik, hogy a felperes a „HP‑kartellnek nem tagja, hanem áldozata” volt – úgy kell érteni, hogy valójában a bírság jogszerűségének és mértékének kifogásolására irányul, figyelemmel a felperesnek a kartellen belüli sajátos helyzetére.

36      A felperes ugyanis pusztán néhány olyan körülményre hivatkozik, amelyeknek álláspontja szerint a bírság kiszabásának mellőzéséhez, vagy legalább az iránymutatás 5. pontja d) alpontjában előírt 1000 euró összegű jelképes bírság kiszabásához kellett volna vezetniük. Különösen az NP – vagyis a HP származéka – gyártójaként fennálló egyedi helyzetére hivatkozik, kifejtve, hogy gazdaságilag függött a megállapodás többi résztvevőjétől, akik HP‑gyártók voltak, vagy mindkét szóban forgó terméket gyártották, valamint arra, hogy a jogsértő egyezségekben saját érdekeivel ellentétesen vett részt, és azokból semmilyen előnye nem származott, mivel 1999 közepén arra kényszerült, hogy elhagyja az NP piacát.

37      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság azon hatásköre, amely szerint bírságot szabhat ki az EK 81. cikk (1) bekezdését szándékosan vagy gondatlanságból megsértő vállalkozásokra, egyike azoknak a Bizottságra ruházott eszközöknek, amelyek lehetővé teszik a közösségi jog által rábízott felügyeleti funkció ellátását. E feladat magában foglalja azon általános politika folytatásának kötelezettségét, amelynek célja a Szerződésben lefektetett elveknek a verseny területén való alkalmazása és a vállalkozások magatartásának ez irányba való terelése (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 105. pontja).

38      A Bizottság a bírságok összegének megállapítása kapcsán mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, azért hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok betartása felé terelje. Így különösen az a tény, hogy a Bizottság korábban bizonyos típusú jogsértések esetében adott szintű bírságokat alkalmazott, nem foszthatja meg attól a lehetőségtől, hogy ezt a szintet bármikor megemelje annak érdekében, hogy biztosítsa az Unió versenypolitikájának végrehajtását (a fenti 37. pontban hivatkozott Musique diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 109. pontja).

39      E mérlegelési mozgástér még inkább fennáll azon lehetőség kapcsán, hogy a Bizottság bizonyos esetekben „jelképes” bírságokat szabjon ki, amelyet az iránymutatás 5. pontjának d) alpontjában tartott fenn magának, illetve hogy ne szabjon ki bírságot.

40      A jelen ügyben a felperes a vele szemben kiszabott bírság jogszerűségének vitatása érdekében először a kartell egyéb tagjaitól való függő helyzetére hivatkozik.

41      Rá kell mutatni, hogy az, hogy a kartell valamely tagja gazdaságilag függő helyzetben cselekszik, önmagában nem képez olyan körülményt, amely alkalmas lenne felelősségének kizárására. Ezt a körülményt továbbá nem kell szükségképpen figyelembe venni a bírság összegének meghatározásánál sem.

42      Az állandó ítélkezési gyakorlat kimondja továbbá, hogy annak a vállalkozásnak, amely – akár más, nagyobb gazdasági erővel rendelkező résztvevők kényszerének hatása alatt – versenyellenes találkozókon vesz részt, minden esetben lehetősége van arra, hogy panaszt nyújtson be a Bizottsághoz a versenyellenes tevékenységek bejelentése érdekében az érintett találkozókon való részvétel helyett (a Törvényszék T‑9/99. sz., HFB és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1487. o.] 178. pontja és a T‑38/02. sz., Groupe Danone kontra Bizottság ügyben 2005. október 25‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4407. o.] 423. pontja). Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy valamely vállalkozásra nyomást gyakoroltak a kartellhez való csatlakozása érdekében, a kartellhez való csatlakozás helyett erről tájékoztathatta volna az illetékes hatóságokat (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01–T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181.o.] 344. pontját).

43      Figyelemmel ezekre a megfontolásokra sem a kartell más tagjával szemben fennálló állítólagos függő helyzet, sem az utóbbi állítólagosan fenyegető fellépése nem eredményezhet olyan helyzetet, amelyet a Bizottságnak enyhítő körülményként figyelembe kell vennie (a fenti 42. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 424. pontja).

44      Ennélfogva a Bizottság a fortiori nem köteles figyelembe venni ezeket a körülményeket annak eldöntése során, hogy nem szab ki bírságot vagy csak jelképes bírságot szab ki.

45      A fentiekre tekintettel a felperes azon érve, amely arra vonatkozik, hogy a Bizottság nem vette figyelembe gazdaságilag függő helyzetét a kartell más tagjaival szemben, nem elfogadható.

46      Továbbá a felperes által a Bizottság korábbi határozataira tett utalást illetően –miszerint a Bizottság e határozatokban nem szabott ki bírságot vagy csak jelképes bírságot szabott ki – emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság határozathozatali gyakorlata nem szolgál jogi háttérként a versenyügyekben kiszabott bírságok tekintetében, és a más ügyekben hozott határozatoknak csupán jelzésértékük van a hátrányos megkülönböztetés esetleges fennállásának vonatkozásában, mivel meglehetősen valószínűtlen, hogy valamely ügy sajátos körülményei – mint például az érintett piacok, termékek, vállalkozások és időszakok – megegyezzenek (a Bíróság C‑167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8935. o.] 201. és 205. pontja, valamint a C‑76/06. P. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2007. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2007., I‑4405. o.] 60. pontja).

47      Ugyanakkor a Bizottság ebben az összefüggésben is köteles tiszteletben tartani az egyenlő bánásmód elvét, és nem kezelhet hasonló helyzeteket eltérő módon vagy eltérő helyzeteket ugyanolyan módon, kivéve ha a bánásmód objektív módon indokolt.

48      Mindazonáltal rá kell mutatni, hogy a Bizottság korábbi határozatainak alapjául szolgáló, a felperes által hivatkozott ügyekben szereplő helyzetek jelentős mértékben különböztek a jelen ügy alapjául szolgáló helyzettől.

49      A felperes egyrészt számos, valamely gyártó és a forgalmazók között a párhuzamos importot vagy exportot megakadályozó megállapodásokra, illetve összehangolt magatartásra vonatkozó határozatra hivatkozik.

50      E határozatokból kitűnik, hogy a vertikális korlátozásokat érintő egyes ügyekben a Bizottság figyelembe vette azt, hogy a forgalmazók, vagyis a gazdasági szempontból lényegesen gyengébb vállalkozások egy gyártó nyomása alatt és saját gazdasági érdekeikkel ellentétesen léptek fel, mivel attól tartottak, hogy a gyártó megvonja tőlük kizárólagos forgalmazási jogukat. A Bizottság ezért egyes esetekben úgy határozott, hogy nem állapítja meg a forgalmazók felelősségét, nem, vagy csak igen szerény összegben szab ki velük szemben bírságot.

51      Márpedig rá kell mutatni, hogy e megfontolások nem ültethetők át közvetlenül az olyan horizontális korlátozásokra, mint a jelen ügyben szereplő árkartell és a piacok felosztása, amelyek jellegüknél fogva különösen súlyos jogsértések, és amelyekre rendszerint összehasonlítható gazdasági jelentőségű vállalkozások között kerül sor, mivel ezek valamennyien a szóban forgó termék vagy termékek gyártói.

52      A jelen ügyben a felperes a HP és az NP piacára vonatkozó egységes jogsértésben vett részt. Az a tény, hogy a felperes kizárólag NP‑t gyártott, hogy a HP-t kénytelen volt a kartell többi résztvevőjétől beszerezni, valamint hogy ezért árnyomás alá került a HP upstream piacán, nem bizonyítja, hogy kénytelen volt jogellenesen fellépni az NP piacán. Mindenesetre a felperes nem hivatkozik olyan konkrét bizonyítékra, amelynek célja annak alátámasztása, hogy a kartell többi tagja nyomást gyakorolt rá, például azáltal, hogy azzal fenyegették, nem adnak el számára HP‑t abban az esetben, ha nem tartja be az NP piacán a jogellenes tevékenység betartására irányuló fegyelmet.

53      Másrészt a horizontális korlátozásokat illetően a felperes az [EK 81. cikk] és az [EK 82. cikk] alkalmazására vonatkozó eljárásban 1994. március 29‑én hozott 94/210/EK bizottsági határozatra (33.941 HOV–SVZ/MCN‑ügy), valamint az [EK 81. cikk] (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2004. október 20‑án hozott C(2004) 4030 végleges bizottsági határozatra (COMP/C.38.238/B.2 nyersdohány - Spanyolország ügy), amelynek összefoglalóját az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2007. április 19‑i számában (HL L 102., 14. o.) tették közzé.

54      Meg kell jegyezni, hogy a 94/210 határozat olyan „defenzív kartellben” részt vevő vasúttársaságokra vonatkozott, amelynek célja az volt, hogy ellensúlyozza az erőfölényben lévő vállalkozás árképzési gyakorlatának hatásait, amelyeket a Bizottság ugyanezen határozatban az EK 82. cikk hatálya alatt vizsgált. A hivatkozott határozat (109)–(112) preambulumbekezdésében a Bizottság többek között rámutatott, hogy „általános jelleggel […] egy defenzív jellegű kartell nem mentesít[hette] a vállalkozásokat a bírság kiszabása alól”, mielőtt arra a döntésre jutott volna, hogy „figyelemmel […] a szóban forgó ügy sajátosságaira, nem [volt] helye bírság kiszabásának [az EK 81.] cikk megsértése miatt”.

55      A C(2004) 4030 határozatot illetően – amely a dohányfeldolgozók egymás közötti és a termelők képviselőinek egymás közötti kartelljeire vonatkozik – a Bizottság a második kartell tekintetében arra a következtetésre jutott, hogy csak 1000 euró összegű jelképes bírságot kell kiszabni a termelők egyes képviselőire, mivel a nemzeti szabályozási háttér jelentős bizonytalanságot okozott magatartásuk jogszerűségét illetően. A Bizottság ugyanis megállapította, hogy a spanyol hatóságok legalábbis bátorították a termelők képviselőit, hogy ártárgyalásokat folytassanak, és a mezőgazdasági minisztérium még jóvá is hagyta a megtárgyalt árakat tartalmazó táblázatokat, amelyeket a spanyol hivatalos lapban közzétett mintaszerződéshez mellékeltek [a C(2004) 4030 határozat (425)–(431) preambulumbekezdése].

56      E megállapításokból kitűnik, hogy a felperes által hivatkozott két határozat sajátos körülményeken alapul, és olyan elszigetelt eseteket képez, amelyek egyáltalán nem hasonlíthatók a felperes által a jelen ügyben hivatkozott körülményekhez.

57      Ennélfogva el kell utasítani a felperes azon érvét, amely a Bizottság korábbi határozathozatali gyakorlatához képest a kartell többi résztvevőjével szemben fennálló függő helyzet figyelembevétele kapcsán fennálló „hátrányos megkülönböztetésre” vonatkozik.

58      Másodszor a felperes arra hivatkozik, hogy nem származott semmiféle előnye a kartellből, sőt az kárt okozott neki.

59      Emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az a tény, hogy valamely vállalkozásnak nem származott előnye a jogsértésből, nem képezi akadályát a bírság kiszabásának, hiszen másként a bírság elveszítené elrettentő jellegét. Ezért a Bizottságnak a bírság megállapításánál nem kell bizonyítania, hogy a jogsértés az érintett vállalkozás számára jogellenes előnyt biztosított, és adott esetben a kérdéses jogsértésből származó előny hiányát sem kell figyelembe vennie (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 4881. pontja, valamint a T‑109/02., T‑118/02., T‑122/02., T‑125/02., T‑126/02., T‑128/02., T‑129/02., T‑132/02. és T‑136/02. sz., Bolloré és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2007. április 26‑án hozott ítéletének [EBHT 2007., II‑947. o.] 671. pontja).

60      Az ilyen előny hiánya nem tekinthető olyan enyhítő körülménynek, amely alkalmas arra, hogy azt a Bizottság figyelembe vegye a bírság összegének megállapításánál (a Törvényszék T‑52/02. sz., SNCZ kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5005. o.] 91. pontja és a T‑53/03. sz., BPB kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1333. o.] 442. pontja), és ezért nem minősül olyan indoknak, amely igazolná a jelképes bírság kiszabását.

61      Főszabály szerint ugyanezen megfontolások alkalmazandók arra az állítólagos tényre is, hogy a felperes a versenytársaival megvalósított jogsértésben saját érdekeivel ellentétesen vett részt, és ennek következtében a jogsértés negatív hatással volt rá, mivel e körülmény – még ha bizonyítottnak vesszük is – szintén nem olyan tény, amelyet mentő körülményként és a fortiori a jelképes bírság kiszabását megalapozó körülményként szükségszerűen figyelembe kell venni.

62      Az ítélkezési gyakorlat szerint az a vállalkozás, amely az általa elszenvedett állítólagos kár ellenére folytatja versenytársaival az árak összehangolását, nem tekinthető az összejátszásban szintén részt vevő többi vállalkozásnál kevésbé súlyos jogsértést elkövető vállalkozásnak (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑304/94. sz., Europa Carton kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑869. o.] 141. pontját).

63      Ebben az összefüggésben a felperesnek a 93/82 határozatban szereplő CMZ helyzetére vonatkozó érvét illetően meg kell állapítani, hogy e határozatnak „A részvétel mértéke” alcíme alatt szereplő (111) és (112) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a Bizottság lényegében a CMZ jogsértésben való részvételéhez kapcsolódó megfontolások miatt határozott úgy, hogy nem szab ki bírságot a CMZ‑vel szemben, és különösen azon indokból, hogy nem volt tevékeny az érintett piacon, a jogsértésből eredő előny hiányára pedig csak a teljesség kedvéért mutatott rá a határozat. Továbbá meg kell jegyezni, hogy a Törvényszék megerősítette, miszerint a Bizottság megalapozottan nem szabott ki bírságot az érintett vállalkozással szemben, mivel annak kereskedelmi és pénzügyi helyzete eltért a jogsértés résztvevőinek akkori helyzetétől (a Törvényszék T‑276/04. sz., Compagnie maritime belge kontra Bizottság ügyben 2008. július 1‑jén hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1277. o.] 96. pontja).

64      Ennélfogva – mivel olyan elszigetelt határozatról van szó, amelyet a Bizottság egy olyan ügyben fogadott el, amely egyébként nem mutat hasonlóságokat a jelen üggyel – a fent hivatkozott határozat nem támasztja alá a felperes jogsértésből eredő haszon hiánya figyelembevételének szükségességére vonatkozó érvét.

65      Következésképpen a felperes nem hivatkozhat érvényesen arra, hogy a Bizottság köteles lett volna eltekinteni attól, hogy vele szemben bírságot szabjon ki, vagy hogy köteles lett volna jelképes bírságot kiszabni vele szemben arra a tényre figyelemmel, hogy a felperesnek egyáltalán nem származott haszna a kartellből, sőt az hátrányos következményekkel járt rá nézve.

66      Harmadszor és utoljára, a felperesnek a bírság mind a büntetés, mind az elrettentés célja szempontjából való hatékony érvényesülésének állítólagos hiányára vonatkozó érvét illetően emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az elrettentő jelleget számos körülmény alapján, és nem pusztán az érintett vállalkozás sajátos helyzete alapján mérlegeli (a Bíróság C‑289/04. P. sz., Showa Denko kontra Bizottság ügyben 2006. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑5859. o.] 23. pontja, valamint a Törvényszék T‑13/03. sz., Nintendo és Nintendo of Europe kontra Bizottság ügyben 2009. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑947. o.] 71. pontja).

67      Ezen túlmenően ez a mérlegelés nem tartalmazza azon lehetőség értékelését, hogy a szóban forgó vállalkozás visszaeső lesz. Az elrettentő hatásra törekvés ugyanis nem kizárólag a bírságokat kiszabó határozat által konkrétan érintett vállalkozásokra vonatkozik, mivel a hasonló méretű és hasonló erőforrásokkal rendelkező vállalkozásokat is arra kell ösztönözni, hogy tartózkodjanak a versenyjog hasonló megsértésétől (lásd ebben az értelemben a fenti 66. pontban hivatkozott Nintendo és Nintendo of Europe kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. és 73. pontját).

68      Mindenesetre – figyelemmel arra, hogy a felperes nem hagyott fel minden gazdasági tevékenységgel – az a tény, hogy a felperes már nincs jelen az érintett piacon, semmiképpen nem kérdőjelezi meg annak szükségességét, hogy a Bizottság biztosítsa a vele szemben kiszabott joghátrány elrettentő jellegét.

69      A büntetési célt illetően elegendő rámutatni arra, hogy e céllal ellentétes lenne, ha az érintett piacon folytatott kereskedelmi tevékenység megszüntetése azzal a következménnyel járhatna, hogy a szóban forgó vállalkozás elkerülhetné az elkövetett jogsértés miatti bírság kiszabását.

70      Következésképpen nem megállapítható, hogy a felperessel szemben kiszabott bírság ne érvényesülne hatékonyan.

71      Végül rá kell mutatni, hogy a hivatkozott körülmények összességükben vizsgálva nem bizonyítják, hogy a Bizottság a felperessel szembeni bírság kiszabása során túllépte volna mérlegelési mozgásterét.

72      E tekintetben fontos kiemelni, hogy a Bizottság figyelembe vette a felperes jogsértésben való részvételét jellemző körülményeket, amikor 25%‑kal csökkentette a vele szemben kiszabott bírság kiindulási összegét, azzal az indokkal, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a felperesnek tudomása volt a versenykorlátozó egyezségekre vonatkozó átfogó tervről (a megtámadott határozat (461) preambulumbekezdése), valamint a felperes passzív és csekély szerepére alapított enyhítő körülmény címén a bírság összegét 50%‑kal csökkentette, tekintettel arra, hogy a kartellben való részvétele nem volt összehasonlítható a többi aktív részvételével (a megtámadott határozat (476) és (477) preambulumbekezdése).

73      Egyébiránt a felperes azon, a Bizottság által a felperes és a HP‑gyártók helyzete közötti állítólagos összehasonlításra vonatkozó érve – amely pusztán a megtámadott határozat (332) preambulumbekezdésének b) pontjára való utalásra korlátozódik –, miszerint az, hogy egyes vállalkozások csak egyik vagy másik érintett terméket gyártották, nem cáfolja a jogsértés egységes jellegének megállapítását. Márpedig mivel a felperes nem vitatja a szóban forgó jogsértés egységes jellegét, érvelése hatástalan.

74      Figyelemmel ezekre a megfontolásokra, el kell utasítani a felperesnek a hatáskörrel való visszaélésre vonatkozó érvét. Ahogy ugyanis az többek között a fenti 66–70. pontból következik, a vele szemben kiszabott szankciót a Bizottság sem a büntetési, sem az elrettentési cél tekintetében nem szabta ki annak rendeltetésétől eltérően.

75      Egyébiránt el kell utasítani a felperes az indokolási kötelezettség állítólagos megsértésére vonatkozó kifogását, amely a keresetben csupán a jelen jogalap címében szerepel, azonban azt a felperes sem beadványaiban, sem a tárgyalás során tett szóbeli észrevételeiben nem fejtette ki.

76      Ugyanis még ha feltételezzük is, hogy e kifogással a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem foglalt állást a kartellben játszott sajátos szerepével kapcsolatosan, meg kell állapítani egyrészt, hogy a Bizottság a bírság összegének a felperes sajátos helyzetére tekintettel való csökkentését megalapozó megfontolásokat a megtámadott határozat (461) és (474)–(477) preambulumbekezdésében kifejtette, másrészt pedig nem volt köteles állást foglalni a jelképes bírság esetleges kiszabásáról, mivel pusztán olyan lehetőségről van szó, amely kivételes jelleggel szerepel az iránymutatás 5. pontjának d) alpontjában.

77      A fentiekre tekintettel az első jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az eltérő bánásmód során figyelembe vett referenciaévről

 A felek érvei

78      A felperes azt állítja, hogy a Bizottság értékelési hibát követett el, amikor az eltérő bánásmód keretében az 1998. évre vonatkozó piaci részesedését alkalmazta, miközben a megtámadott határozat összes többi címzettje esetében az 1999. évi, vagyis a jogsértés utolsó teljes évének megfelelő piaci részesedéseket vette figyelembe. E tekintetben a Bizottság továbbá megsértette az egyenlő bánásmód elvét, az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdését, valamint az iránymutatást.

79      A Bizottságnak a jogsértés időszakának utolsó teljes évét kellett volna referenciaévként meghatároznia. Továbbá a Bíróság C‑196/99. P. sz., Aristrain kontra Bizottság ügyben 2003. október 2‑án hozott ítéletének (EBHT 2003., I‑11005. o.) 129. pontjából az következik, hogy a Bizottság csak azáltal biztosítja az egyenlő bánásmódot, ha közös referenciaévet alkalmaz az ugyanazon jogsértésben részt vevő valamennyi vállalkozás tekintetében. Korábbi határozataiban a Bizottság egyetlen referenciaévet használt annak ellenére, hogy a különböző vállalkozások eltérő időszakokban vettek részt a jogsértésben.

80      Azáltal, hogy a Bizottság a felperes tekintetében az 1998. évet jelölte meg referenciaévnek, a felperessel szemben kiszabott bírság összegét kívánta növelni. A felperes 1999‑ben elért forgalma, valamint az annak megfelelő piaci részesedés egyértelműen alacsonyabb volt a felperes 1998. évben elért forgalmánál és piaci részesedésénél, tekintettel arra, hogy a felperes NP‑piacon elért világpiaci forgalma az 1998. évi 12,9 millió euróról 1999‑ben 9,1 millió euróra csökkent.

81      A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

82      Az iránymutatás 1. A. pontjának hatodik bekezdése szerint a több vállalkozás részvételével járó jogsértések esetén szükségessé válhat a kiindulási összegek súlyozása annak figyelembevétele érdekében, hogy az egyes vállalkozások jogsértő magatartása milyen súlyú, és ebből következően milyen tényleges hatást gyakorol a versenyre, különösen ha az azonos típusú jogsértéseket elkövető vállalkozások mérete között jelentős különbség áll fenn, és következésképpen szükségessé válhat, hogy az alapösszegek kiindulópontját az egyes vállalkozások jellegéhez igazítsák.

83      Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a bírságok kiindulási összegének meghatározásakor az eltérő bánásmód alkalmazása érdekében a kartell tagjainak kategóriákba sorolása során be kell tartani az egyenlő bánásmód elvét, amely szerint tilos a hasonló helyzeteket eltérő módon, illetve a különböző helyzeteket azonos módon kezelni, kivéve ha ez a bánásmód objektíve igazolható. Egyébiránt a bírság összegének legalább arányban kell állnia a jogsértés súlyának értékeléséhez figyelembe vett tényezőkkel (lásd a fenti 42. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 219. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

84      Annak ellenőrzéséhez, hogy valamely kartell tagjainak kategóriákra való sorolása megfelel‑e az egyenlő bánásmód és az arányosság elvének, a Törvényszéknek – a Bizottság e tárggyal kapcsolatos mérlegelési jogköre gyakorlásának jogszerűségére irányuló vizsgálata keretében – annak vizsgálatára kell szorítkoznia, hogy ez a besorolás koherens és objektív módon indokolt‑e (a Törvényszék T‑213/00. sz., CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben 2003. március 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑913. o.] 416. pontja és a fenti 42. pontban hivatkozott Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 220. pontja).

85      A jelen ügyben a jogsértésben részt vevő egyes vállalkozások egyedi súlyának meghatározása érdekében a Bizottság – a felperes kivételével – a két szóban forgó termék 1998. évi összesített világpiaci eladásaiból származó piaci részesedéseket vette figyelembe, amely az utolsó olyan teljes év volt, amelynek során a jogsértés a két terméket érintette. A felperes tekintetében a Bizottság az 1998. évi, vagyis az utolsó olyan évnek megfelelő piaci részesedését vette figyelembe, amelynek során a jogsértésben részt vett (a megtámadott határozat (460) preambulumbekezdése).

86      Ezen túlmenően a Bizottság 25%‑kal csökkentette a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összegét, figyelemmel arra, hogy nem nyert bizonyítást, hogy a felperesnek tudomása volt, vagy szükségszerűen tudomása kellett, hogy legyen a versenykorlátozó egyezségekre vonatkozó átfogó tervről (a megtámadott határozat (461) preambulumbekezdése).

87      E tekintetben rá kell mutatni, hogy az a tény, hogy a Bizottság az eltérő bánásmód keretében eltérő referenciaévet alkalmaz a kartell egyik tagja tekintetében, önmagában nem eredményezi az egyenlő bánásmód elvének megsértését.

88      Vitathatatlan, hogy a Bíróság egyrészt úgy ítélte meg, hogy az ugyanabban a jogsértésben részt vevő valamennyi vállalkozás tekintetében közös referenciaév alkalmazása biztosítékot nyújt az egyes vállalkozások számára, hogy a többi vállalkozással azonos bánásmódban részesüljenek, másrészt pedig hogy a jogsértéssel érintett időszak részét képező referenciaév alkalmazása lehetővé teszi az elkövetett jogsértés terjedelmének az ezen időszak során fennálló gazdasági valóság alapján való értékelését (a fenti 79. pontban hivatkozott Aristrain kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 129. pontja).

89      Ugyanakkor a felperes állításával ellentétben ebből nem következik az, hogy a közös év megjelölése az egyetlen olyan módszer, amely révén a szankciók az egyenlő bánásmód elvének megfelelő módon határozhatók meg.

90      Így különösen a Bizottság jogszerűen veheti figyelembe azt a tényt, hogy egy adott vállalkozás esetében a közös referenciaév kívül esik a vele szemben megállapított jogsértéssel érintett időszakon, így nem tekinthető jelzésértékűnek a jogsértés során fennálló egyedi súlyára nézve, ezért a Bizottság a közös referenciaévtől eltérő évre vonatkozó forgalmát is figyelembe veheti azzal a feltétellel, hogy a kartell tagjainak kategóriákba való sorolása koherens és objektív módon indokolt.

91      Ugyanis hasonló megfontolásokra tekintettel választható referenciaként eltérő üzleti év az 1/2003 rendelet 23. cikkének (2) bekezdésében előírt, a forgalom 10%‑ának megfelelő felső határ alkalmazása során is, amennyiben olyan vállalkozásról van szó, amely a kartell többi résztvevője tekintetében alkalmazott üzleti év során már nem tevékeny a piacon, és így ez a referenciaév nem jelzi megbízhatóan e vállalkozás tényleges gazdasági helyzetét (lásd ebben az értelemben a fenti 46. pontban hivatkozott Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28–30. és 43. pontját, valamint a Törvényszék T‑33/02. sz., Britannia Alloys & Chemicals kontra Bizottság ügyben 2005. november 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4973. o.] 74. pontját).

92      Ennélfogva a jelen ügyben – miután a Bizottság megállapította, hogy a kartellben részt vevő többi vállalkozás tekintetében alkalmazott közös referenciaév során a felperes által megvalósított eladások nem jelezték megbízhatóan a jogsértéssel érintett időszak során fennálló tényleges gazdasági helyzetét, különös tekintettel arra, hogy a jogsértésben való részvétele már megszűnt – a Bizottság jogszerűen hivatkozhatott a felperes 1998. évi, vagyis a kartellben való részvétele utolsó évének megfelelő eladásaira.

93      Egyébiránt meg kell jegyezni, hogy a Bizottság e szempontot objektív módon alkalmazta a kartell valamennyi tagjával szemben, mivel a felperes kivételével valamennyi szóban forgó vállalkozás részt vett a kartellben 1999‑ben, így ez az év képezi a jogsértésben való részvételük utolsó évét mindkét érintett termék tekintetében.

94      Ezenfelül a felperes nem bizonyította, hogy az eltérő referenciaév rá nézve történő kiválasztása inkoherenssé tette volna a vállalkozások kategóriákba való sorolását.

95      Meg kell ugyanis állapítani, hogy a felperes a negyedik és utolsó kategóriába sorolt egyetlen vállalkozás, amely esetében a bírság kiindulási összege 1,875 millió euró (amely a megtámadott határozat (461) preambulumbekezdésében alkalmazott csökkentést megelőzően 2,5 millió euró volt), amely tehát jelentősen alacsonyabb, mint a harmadik kategóriának megfelelő összeg, vagyis 20 millió euró. Egyébként a felperes 1998. és 1999. évi piaci részesedései közötti különbség viszonylag csekély, különösen összehasonlítva a különböző, a harmadik kategóriába sorolt vállalkozások piaci részesedései közötti eltéréssel, amely eltérés egyedüli magyarázata a figyelembe vett összegek átalányjellegű meghatározása.

96      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az a tény, hogy az egyes kategóriákhoz tartozó kiindulási összegek nem pontosan arányosak a piaci részesedésekkel, nem kifogásolható, amennyiben ez csak az összegek átalányjellegű meghatározásának az eredménye (a fenti 84. pontban hivatkozott CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 411. pontja).

97      Márpedig a felperes által hivatkozott 1998. és 1999. évi piaci részesedései közötti eltérés nem olyan jelentős, hogy a Bizottság által követett módszer a szóban forgó piacok súlyosan eltorzított bemutatásához vezetett volna (a Törvényszék T‑15/02. sz., BASF kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑497. o.] 159. pontja és a T‑68/04. sz., SGL Carbon kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2511. o.] 70. pontja).

98      A fenti megfontolások összességére tekintettel ezt a jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 A felperes jogsértésben való részvétele időtartamának értékeléséről

 A felek érvei

99      A felperes vitatja a jogsértésben való részvételének a Bizottság által a bírság kiszámítása során megállapított időtartamát. E tekintetben a tények elferdítésére, hatáskörrel való visszaélésre, a védelemhez való jog megsértésére, az indokolás elégtelenségére, valamint az 1/2003 rendelet 23. cikke (2) és (3) bekezdésének, illetve az iránymutatásnak a megsértésére hivatkozik.

100    Lényegében azt vitatja, hogy részt vett volna az 1998. november 26‑án Brüsszelben, a Conseil européen de l’industrie chimique (Európai Vegyipari Tanács; CEFIC) gyűlése alkalmával tartott találkozón (a megtámadott határozat (258) preambulumbekezdése), és azt állítja, hogy képviselője csak a jogszerű megbeszéléseken vett részt az említett gyűlés során. A Bizottság – annak megállapítása során, hogy a felperes részt vett a gyűlés szüneteiben tartott jogellenes kapcsolatfelvételben – a Degussa nyilatkozatára támaszkodott, amely csak a CEFIC‑gyűlés résztvevőinek listáját tartalmazta. A Bizottság azon állítása, miszerint a CEFIC gyűlésén részt vevő valamennyi személy „kivétel nélkül” részt vett a jogellenes kapcsolatfelvételben, nem vezethető le ebből a nyilatkozatból. Az, hogy a kifogásközlésre adott válaszában a Degussa „nem vizsgálta felül” nyilatkozatait, és nem is módosította azokat (a megtámadott határozat (258) preambulumbekezdése), semmit sem bizonyít, mivel már a Degussa eredeti nyilatkozata sem volt kellően részletes.

101    Egyébiránt a Bizottság a megtámadott határozat (258) preambulumbekezdésében a felperesnek a brüsszeli találkozón való részvételével kapcsolatos érv alátámasztása érdekében a Degussa kifogásközlésre adott válaszában szereplő bizonyítékokat használta fel, amelyhez a felperes nem fért hozzá. Ez sérti a védelemhez való jogát.

102    Mindenesetre a Degussa nyilatkozatát nem lehetett volna terhelő bizonyítékként figyelembe venni, mivel azt a felperes vitatja, más bizonyítékok pedig nem erősítik meg. A Bizottság egyébként hallgatólagosan elismerte, hogy a felperes nem vett részt a brüsszeli találkozón, ugyanis azt állította, hogy a jogsértésben való részvétele két találkozóra korlátozódott (a megtámadott határozat (476) preambulumbekezdése), amelyek csak a Sevillában és Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozók lehetnek.

103    A felperes szerint mivel a Bizottság a brüsszeli találkozón való részvételét nem bizonyította, 1998. május 14‑ét, az Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozó időpontját kellett volna a jogsértésben való részvétele befejező időpontjának tekintenie. A felperes ugyanis nem alkalmazta az NP árára vonatkozó megállapodást, amelyet az Évians‑les‑Bains‑i találkozón rögzítettek. Ezt megerősíti az 1998‑ban tartott öt következő találkozóról való távolmaradása is, amelyek tárgya az Évian‑les‑Bains‑ben kötött megállapodás végrehajtása volt, továbbá ezt támasztja alá a felperes 1998. utolsó hónapjaiban meghozott azon döntése is, hogy kivonul az NP piacáról.

104    A Bizottság tehát tévesen határozta meg a felperes jogsértésben való részvételének időtartamát egy év és hét hónapban, az 1997. május 29. és 1998. május 14. között eltelt egy év helyett, és ezen időtartam alapján megalapozatlanul növelte a bírság összegét.

105    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

106    Az iratokból kitűnik, hogy a kifogásközlésben a Bizottság megállapította, hogy a felperes 1996. május 24. és 1999. június 30. között vett részt a jogsértő magatartásokban. A Bizottság a jogsértés időtartamát a megtámadott határozatban lényegesen rövidebb időszakban állapította meg, azt állítva, hogy a felperes a jogsértésben 1997. május 29. és 1998. december 31. között vett részt [a megtámadott határozat 1. cikkének l) pontja].

107    A jelen jogalap keretében a felperes vitatja a jogsértésben való részvételét a jogsértés időtartamának egy része, vagyis az 1998. május 14. és december 31. közötti időszak tekintetében, mivel ezen időszak figyelembevétele a vele szemben kiszabott bírság összegének növelését eredményezte.

108    Előzetesen meg kell jegyezni, hogy – amint arra a Bizottság is rámutat – a felperes a kifogásközlésre adott válaszában azt állította, hogy a jogellenes kapcsolatfelvételben legfeljebb az 1997. május 29. és 1998. december 31. közötti időszak során vett részt.

109    E tekintetben igaz, hogy a Törvényszék úgy döntött, hogy amennyiben a szóban forgó vállalkozás kifejezetten, egyértelműen és pontosan elismeri a Bizottság által a kifogásközlésben kifogásolt tényeket, akkor azokat bizonyítottnak kell tekinteni, és a vállalkozás főszabály szerint azokat már nem vitathatja a Törvényszék előtt (lásd a Törvényszék T‑69/04. sz., Schunk és Schunk Kohlenstoff‑Technik kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2567. o.] 84. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

110    A jelen ügyben ugyanakkor – annak ellenére, hogy a felperes a Bizottság által az 1996. május 24. és 1999. június 30. közötti időszak tekintetében felhozott kifogások vitatása keretében valóban azt állította, hogy „a [neki] betudható jogsértés időtartama legfeljebb az 1997. május 29. [és] 1998. december 31. [közötti] időszaknak felel[t] meg”, ám ugyanebben a válaszban a felperes vitatta az ezen időszak alatti jogellenes kapcsolatfelvételekben – vagyis az 1998. szeptember 16‑i és 1998. november 26‑i találkozókon – való részvételét.

111    Ennélfogva, figyelemmel arra az összefüggésre, amelyben a szóban forgó állítást tették, nem lehet úgy tekinteni, hogy a felperes kifejezetten, egyértelműen és pontosan elismerte volna a jogsértésben való részvételét a vitatott időszak során.

112    Következésképpen a jelen jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni.

113    A jogalap megalapozottságát illetően mindenekelőtt meg kell jegyezni, hogy a felperes nem vitatja sem azt, hogy részt vett az NP‑vel kapcsolatos 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozón, sem az e találkozó során folytatott azon megbeszélések jogellenes jellegét, amelyeket a megtámadott határozat (226)–(230) preambulumbekezdése ismertet.

114    Az is nyilvánvaló, hogy a felperes nem vett részt a kartell NP‑re vonatkozó másik négy találkozóján – vagyis két háromoldalú, az Atochem egyik gyárának bezárására (a megtámadott határozat (233) és (243) preambulumbekezdése), egy többoldalú „magas szintű”, valamint egy Solvay és Degussa közötti kétoldalú találkozón (a megtámadott határozat (237) és (239) preambulumbekezdése) –, amelyekre a CEFIC 1998 májusában és novemberében tartott gyűlései között került sor.

115    A felperes ugyanakkor vitatja, hogy 1998. november 26‑án a CEFIC Brüsszelben tartott gyűlése alkalmával folytatott jogellenes kapcsolatfelvételben részt vett volna, azzal érvelve, hogy a kartellben való részvétele az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozó időpontjában fejeződött be. Azt állítja, hogy e kapcsolatfelvétel tekintetében a Bizottság tévesen támaszkodott pusztán a Degussa nyilatkozatára, amely pontatlan, és amelyet más bizonyítékok nem erősítenek meg.

116    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint egy eljárás alá vont vállalkozás olyan nyilatkozata, amelynek pontosságát több más vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá (lásd a fenti 42. pontban hivatkozott Groupe Danone kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 285. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

117    A felperesnek az 1998. november 26‑i jogellenes kapcsolatokban való részvételét illetően a megtámadott határozat (257) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy „az NP gyártói (a Degussa szerint az Ausimont, [a felperes], a Degussa, az Atochem, az FMC Foret és a Solvay képviselői voltak jelen) között kétoldalú és többoldalú kapcsolatfelvétel történt a CEFIC gyűlése során tartott szünetek alatt annak érdekében, hogy eszmét cseréljenek az NP árának az Évian‑ban tartott találkozó során májusban eldöntött emeléséről”.

118    A Bizottság ezen túlmenően elutasította a felperes e kapcsolatfelvételek vitatására vonatkozó kifogásait, a következőkre mutatva rá (a megtámadott határozat (258) preambulumbekezdése):

„A Degussa egyértelműen kijelentette, hogy egyes képviselők részt vettek az NP‑vel kapcsolatban tartott hivatalos találkozón, és hogy e találkozó során ezek a személyek jogellenes felvették a kapcsolatot egymással (ez alól senki sem volt kivétel; a kifogásközlésre adott válaszában a Degussa nem vizsgálta felül nyilatkozatait, és nem is módosította azokat). Az Atofina ugyanilyen összefüggésben számolt be a jogellenes kapcsolatfelvételekről, anélkül hogy előzetes tudomása lett volna a Degussa nyilatkozatairól, így a Bizottság úgy véli, hogy ezekre a megbeszélésekre ténylegesen sor került, és azon a Degussa által hivatkozott személyek valóban részt vettek.”

119    Ezen indokokból kitűnik, hogy a felperes szóban forgó jogellenes kapcsolatfelvételekben való részvételének megállapítása érdekében a Bizottság kizárólag a Degussa azon nyilatkozatából származó információra támaszkodott, amelyet a Bizottsággal való együttműködés keretében tett.

120    Ugyanis, bár a Bizottság azt is kijelentette, hogy a Degussa „nem vizsgálta felül” kijelentéseit, és hogy nyilatkozata egybeesett az Atofina egyes információival, e kijelentések egyáltalán nem tartalmaznak további bizonyítékot a felperes részvételére vonatkozóan. Így különösen – amint az az iratokból is kitűnik – az Atofina információi kizárólag a HP‑re vonatkozó találkozóról számolnak be, amelyet 1998. november 25‑én tartottak, és azok egyáltalán nem utalnak a felperesre.

121    Arra is rá kell mutatni, hogy a Degussa nyilatkozata nem utal kifejezetten a felperesnek az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben való részvételére, csupán a CEFIC hivatalos gyűlése résztvevőinek listáját tartalmazza, ideértve a felperes képviselőjének nevét, valamint általános jelleggel azt állítja, hogy a hivatalos gyűlések alkalmával sor került jogellenes kétoldalú kapcsolatfelvételre.

122    Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a Degussa nyilatkozatából származó bizonyítékok nem tanúsítják biztosan, hogy a felperes Brüsszelben részt vett a jogellenes kapcsolatfelvételben, és megerősítés hiányában nem minősülnek elegendő bizonyítéknak a felperes e kapcsolatfelvételben való részvétele tekintetében.

123    Következésképpen a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a felperes részt vett az 1998. november 26‑i jogellenes kapcsolatfelvételben.

124    Ezen értékelési hiba következményeit illetően emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ha valamely határozat indokolásának egyes elemei önmagukban is jogilag megkövetelt módon alátámasztják e határozatot, akkor a határozat alapját képező indokolás többi elemét érintő hibák semmi esetre sem érinthetik annak rendelkező részét (a Törvényszék T‑87/05. sz., EDP kontra Bizottság ügyben 2005. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑3745. o.] 144. pontja, a T‑210/01. sz., General Electric kontra Bizottság ügyben 2005. december 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑5575. o.] 42. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Bíróság C‑302/99. P. és C‑308/99. P. sz., Bizottság és Franciaország kontra TF1 egyesített ügyekben 2001. július 12‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑5603. o.] 26–29. pontját).

125    A jelen ügyben – amint az a megtámadott határozat (362) preambulumbekezdéséből is kitűnik – azon tény megállapítása, hogy a felperes 1998. december 31‑ig vett részt a jogsértésben, nem kizárólag az 1998. november 26‑i jogellenes kapcsolatfelvételben való részvételéből eredő bizonyítékon alapul, hanem azon az indokon is, amely szerint a felperes „legalább 1998. december 31‑ig betartotta az összejátszásra irányuló egyezséget”, vagyis addig az időpontig, ameddig az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozó során elhatározott összejátszásra irányuló egyezségek érvényben voltak.

126    Tekintettel arra, hogy a felperes nem vitatja sem az Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozón való részvételét, sem a találkozó során kötött megállapodások tartalmát (a megtámadott határozat (226)–(230) preambulumbekezdése), az Évian‑les‑Bains‑ben elhatározott megállapodásokban az 1998. december 31‑ig tartó időszakban való részvételére vonatkozó megállapítást nem kérdőjelezheti meg a szóban forgó megállapodások végrehajtásának állítólagos hiányára vonatkozó érvelése, amelyet állítólagosan megerősít az 1998‑ban tartott többi összejátszásra irányuló találkozóról való távolmaradása, valamint az az 1998 végén hozott döntése, miszerint kivonul az NP piacáról.

127    Egyrészt ugyanis az a körülmény, hogy egy vállalkozás nem tesz eleget valamely versenykorlátozó tárgyú találkozó megállapodásainak, nem alkalmas arra, hogy kizárja felelősségét, kivéve ha nyilvánosan elhatárolódott a megbeszélések jogellenes tartalmától (lásd a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 85. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

128    Másrészt megalapozottan lehet a kartellt úgy tekinteni, hogy az az összejátszásra irányuló egyezségekben kifejezetten meghatározott határidőig fejtette ki hatásait, függetlenül a piacra gyakorolt tényleges hatásaitól (lásd ebben az értelemben a fenti 59. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 186. pontját).

129    A jelen ügyben tehát, mivel bizonyított, hogy a felperes csatlakozott az Évian‑les‑Bains‑ben hozott egyezségekhez – ideértve többek között az 1998. második félévére alkalmazandó NP‑árak rögzítését is (a megtámadott határozat (229) és (362) preambulumbekezdése) – pusztán az a körülmény, hogy kivonta magát azok alkalmazása alól – még ha azt bizonyítottnak vesszük is – nem befolyásolja a kartellben az érintett időszakban való részvételéért fennálló felelősségét.

130    E tekintetben rá kell mutatni, hogy a felperes azon alapuló érve, miszerint 1998. második félévében nem vett részt a találkozókon, nem alkalmas annak bizonyítására, hogy nyilvánosan elhatárolódott volna az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben kötött jogellenes megállapodások tartalmától. Továbbá nyilvánvaló, hogy a felperes 1999 közepéig tevékeny volt az NP piacán.

131    Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy az arra vonatkozó bizottsági megállapítás, miszerint a felperes 1998. december 31‑ig vett részt a jogsértésben, a jogilag megkövetelt módon azon alapul, hogy a felperes csatlakozott az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozó során elhatározott, 1998. második félévére vonatkozó, összejátszásra irányuló megegyezésekhez.

132    Következésképpen az a tény, hogy a Bizottság nem bizonyította a felperesnek az 1998. november 26‑i jogellenes kapcsolatfelvételben való részvételét, nem befolyásolja a jogsértés vele szemben megállapított időtartamát.

133    Az indokolási kötelezettség állítólagos megsértését illetően rá kell mutatni, hogy – amint az a fenti 125. és 129. pontból kitűnik – a Bizottság a megtámadott határozat (226)–(230), valamint (362) preambulumbekezdésében kifejtette mind a jogi megfontolásokat, mind a ténybeli elemeket, amelyekre a felperes jogsértésben való részvétele megszűnésének időpontjára vonatkozó megállapítását alapította.

134    A Bizottság a megtámadott határozat (226)–(230) preambulumbekezdésében kifejtette ugyanis az azon megállapítását alátámasztó indokokat, miszerint a felperes csatlakozott az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben kötött, összejátszásra irányuló egyezségekhez. Továbbá a megtámadott határozat (362) preambulumbekezdésében rámutatott, hogy „az [Évian‑les‑Bains‑ben] egyeztetett árakat 1998. december 31‑ig alkalmazták”, és hogy „mivel [a felperes] legalább 1998. december 31‑ig betartotta az összejátszásra irányuló egyezségeket, a Bizottság [ezt az időpontot] határozza olyan befejező időpontként, amelyet [a felperes] esetében a jogsértés időtartamának meghatározása érdekében figyelembe kell venni”.

135    Végül mivel a Törvényszék elutasította a Bizottság arra vonatkozó megállapítását, miszerint a felperes részt vett az 1998. november 26‑i jogellenes kapcsolatfelvételben, nem szükséges határozni a felperes azon érvéről, amely a védelemhez való jog ezen megállapítással révén történő megsértésére vonatkozik, amely abból ered, hogy a Bizottság a felperes brüsszeli találkozón való részvételének alátámasztása érdekében a Degussa kifogásközlésre adott válaszának egyik nem közölt elemére támaszkodott.

136    Mindenesete ezzel az érvvel a felperes pusztán azt állítja, hogy a megtámadott határozat (258) preambulumbekezdésében a Bizottság arra a tényre utalt, hogy „a kifogásközlésre adott válaszában a Degussa nem vizsgálta felül [az 1998. november 26‑án Brüsszelben fenntartott jogellenes kapcsolatfelvételre vonatkozó] nyilatkozatait, és nem is módosította azokat”. Márpedig ebből az utalásból egyáltalán nem következik az, hogy a Bizottság a felperessel nem közölt kiegészítő bizonyítékot használt fel, amely alkalmas lehet a felperes védelemhez való jogának megsértésére.

137    A fentiek összességére tekintettel e jogalapot mint megalapozatlant el kell utasítani.

 Az ötéves elévülésről

 A felek érvei

138    A felperes azt állítja, hogy a Bizottság azáltal, hogy elutasította annak megállapítását, miszerint a jogsértésben való részvétele elévült, megsértette az 1/2003 rendelet 25. cikkének (2) bekezdését, a védelemhez való jogát, valamint az indokolási kötelezettséget.

139    A felperes arra hivatkozik, hogy öt év telt el a jogsértésben való részvétele megszűnésének időpontja, 1998. december 31. és az információkérés részére, 2004. március 18‑án történő megküldésének időpontja között.

140    A felperes elismeri, hogy az 1/2003 rendelet 25. cikke (3) bekezdésének megfelelően az elévülési idő azon a napon szakad meg, amelyen legalább egy olyan vállalkozás értesítést kap az intézkedésről, amely részt vett a jogsértésben. Ugyanakkor rámutat, hogy a jelen ügyben kénytelen volt „viselni a Bizottság tétlenségének a következményeit”. 2004 márciusáig ugyanis a felperes nem tudott a vizsgálatról, és arról nem is szerezhetett tudomást, mivel öt évvel korábban kénytelen volt kivonulni a piacról.

141    A felperes szerint – aki a fenti 84. pontban hivatkozott CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 484. pontjára hivatkozik – az elévülési idő megszakadása kivételt jelent az ötéves elévülési idő elve alól, amelyet megszorítóan kell értelmezni. A jelen ügyben a Bizottság az 1/2003 rendelet 25. cikkének „formalista értelmezésre” szorítkozott, és nem adott magyarázatot arra, hogy milyen indokból nem a vizsgálat elején küldte meg az információkérést a felperesnek. A Bizottság tehát nem vette figyelembe az elévülési idő félbeszakadását alátámasztó indokot, tudniillik a közigazgatási eljárás hatékonyságát, és ezzel figyelmen kívül hagyta az eljárás gyorsaságának követelményét, továbbá a felperes érdekeit.

142    A megtámadott határozat tehát jogellenes, mivel a Bizottság e határozatban bírságot szabott ki a felperessel szemben annak ellenére, hogy az utóbbinak a kartellben való részvétele több mint öt évvel a vele szemben folytatott vizsgálat kezdete előtt megszűnt. Ezt az állítást megerősíti a Bizottságnak a jelen ügyben a Chemoxal és az Ari Liquide tekintetében követett megközelítése is (a megtámadott határozat (448) preambulumbekezdése), valamint a korábbi határozatok, amelyekben a Bizottság nem szabott ki bírságot az olyan gyártókkal szemben, amelyek a kartellben való részvételüket több mint öt évvel a vizsgálat kezdete előtt megszüntették [az [EK 81. cikk] és az EGT‑megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban 2004. december 9‑én hozott 2005/566/EK bizottsági határozat (37.533. sz. kolin–klorid‑ügy) (HL 2005. L 190., 22. o.)].

143    A Bizottság magatartása jogellenes, mivel az 1/2003 rendelet 25. cikkére hivatkozva több mint egy éven át nem közölte a felperessel a vizsgálat létezését, és nem indokolta ezt a mulasztást. A Bizottság vizsgálata során „túllépte hatáskörét”, mivel e rendelkezést nem rendeltetésének megfelelően alkalmazta, és azt nem indokolta. Ezen eljárási hiba miatt a megtámadott határozat jogellenes annyiban, amennyiben a Bizottság e határozatban bírságot szabott ki a felperessel szemben.

144    A Bizottság felperessel szemben tanúsított tétlensége, vagyis az információkérésnek a felperes részére történő, a szóban forgó intézmény gondatlanságának betudható késedelmes megküldése a megtámadott határozat jogszerűtlenségéhez vezet a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértése miatt.

145    A Bizottság nem tett eleget indokolási kötelezettségének, mivel nem tüntette fel azokat az indokokat, amelyek miatt késedelmesen küldte meg a felperesnek az információkérést. A Bizottság késedelmes eljárása továbbá indokolatlanul korlátozta a felperes védelemhez való jogát, mivel így kevesebb idővel rendelkezett védekezése előkészítésére, valamint a jogvita tárgyát képező tényállás megismerésére.

146    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

147    Az 1/2003 rendelet 25. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint a 23. és 24. cikk által a Bizottságra ruházott szankcionálási jogkörre ötéves elévülési idő vonatkozik.

148    Ugyanezen rendelet 25. cikkének (2) bekezdése értelmében az elévülési idő a jogsértés elkövetésének napján, illetve folyamatos vagy ismétlődő jogsértés esetén attól a naptól kezdődik, amelyen a jogsértés megszűnik.

149    Az 1/2003 rendelet 25. cikkének (3) bekezdésének értelmében az elévülést megszakítja a Bizottság által a jogsértés tekintetében vizsgálat vagy eljárás céljából tett bármilyen intézkedés. Az elévülési idő azon a napon szakad meg, amelyen legalább egy olyan vállalkozás vagy vállalkozások legalább egy olyan társulása értesítést kap az intézkedésről, amely részt vett a jogsértésben, és a rendelet 25. cikkének (4) bekezdése értelmében az elévülési idő megszakadása a jogsértésben részt vevő összes vállalkozásra vagy a vállalkozások összes ilyen társulására nézve bekövetkezik.

150    Az eljárások időtartamának korlátozásáról, valamint az Európai Gazdasági Közösség szállításra és versenyre vonatkozó szabályai alapján kezdeményezett szankciók végrehajtásáról szóló [helyesen: az Európai Gazdasági Közösség szállításra és versenyre vonatkozó szabályai alapján folytatott eljárásokra és az azokban kiszabott szankciók végrehajtására vonatkozó elévülési időkről szóló], 1974. november 26‑i 2988/74/EGK tanácsi rendelet (HL 1974. L 319., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 7. fejezet, 1. kötet, 61. o.) 1. és 2. cikke ugyanilyen szabályokat ír elő.

151    Amint az a harmadik jogalap vizsgálatából (lásd a fenti 131. pontot) kitűnik, a jelen ügyben a Bizottság megalapozottan állapította meg, hogy a felperes a jogsértésben 1998. december 31‑ig vett részt.

152    Nyilvánvaló, hogy a Bizottság által a szóban forgó jogsértés vizsgálata érdekében tett első intézkedés az egyes vállalatok helyiségeiben 2003. március 25‑én és 26‑án (lásd a fenti 3. pontot), vagyis az azt megelőzően elvégzett helyszíni vizsgálatok voltak, hogy az ötéves elévülési idő a felperes tekintetében letelt volna, így az elévülésre nem következett be a megtámadott határozat elfogadásának időpontjában.

153    Ebből következik, hogy a jogsértés miatt a felperessel szemben folytatott eljárás nem évült el.

154    E tekintetben a felperes azon érve, amely arra vonatkozik, hogy öt év telt el a jogsértés megszűnése és a Bizottság által a számára megküldött információkérés között, az 1/2003 rendelet 25. cikke (3) és (4) bekezdésének, valamint a 2988/74 rendelet 2. cikke (1) és (2) bekezdésének téves értelmezésén alapul, amelyekből egyértelműen az következik, hogy az elévülési idő azon a napon szakad meg, amelyen legalább egy olyan vállalkozás értesítést kap az intézkedésről, amely részt vett a jogsértésben, valamint hogy az elévülési idő megszakadása a jogsértésben részt vevő összes vállalkozásra nézve bekövetkezik.

155    E megfontolásokat – amelyek kifejezetten kitűnnek a fent hivatkozott rendelkezésekből – egyébiránt nem kérdőjelezheti meg a felperesnek az elévülés félbeszakadására vonatkozó szabályok megszorító értelmezése szükségességére, a Bizottság által e rendelkezés rendeltetésének elferdítésével megvalósított „hatáskörtúllépésre”, illetve az indokolás hiányára vonatkozó érvelése sem.

156    Ezen túlmenően a felperes tévesen hivatkozik az állítólagos „hátrányos megkülönböztetésre”, utalva arra, hogy a Bizottság korábbi határozataiban nem szabott ki bírságot egyes vállalkozásokkal szemben, ugyanis a szóban forgó vállalkozások nyilvánvalóan eltérő helyzetben voltak a felperes helyzetéhez képest, mivel az ötéves elévülési idő a Bizottságnak a jogsértés vizsgálatára irányuló első cselekményei előtt telt el (a megtámadott határozat (448) preambulumbekezdése, valamint a 2005/566 határozat (184) preambulumbekezdése).

157    A felperesnek az azon ítélkezési gyakorlaton alapuló érvét illetően, miszerint az ötéves elévülési idő félbeszakításához az szükséges, hogy az információkérés jogszerűen a feltételezett jogsértéssel összefüggőnek minősüljön (a fenti 84. pontban hivatkozott CMA CGM és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 484–488. pontja), elegendő annyit megjegyezni, hogy a felperes egyáltalán nem terjeszt elő olyan érvelést, amely bizonyítaná, hogy a szóban forgó elévülést megszakító intézkedések, vagyis a 2003. március 25‑i és 26‑i helyszíni vizsgálatok (lásd a fenti 3. pontot) a vizsgálat céljaira tekintettel nem voltak igazoltak, vagy hogy azok egyetlen célja az elévülési idő mesterséges meghosszabbítása lett volna.

158    A felperesnek az elévülésre vonatkozó szabályok állítólagosan téves alkalmazására vonatkozó érvelése tehát megalapozatlan.

159    A jelen jogalap keretében a felperes továbbá arra hivatkozik, hogy a Bizottság azzal kapcsolatos állítólagos gondatlansága, hogy az információkérést majdnem egy évvel a vizsgálat kezdete után küldte meg a felperesnek, sérti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, valamint védelemhez való jogát. A felperes különösen arra hivatkozik, hogy nem szerzett megfelelő időben tudomást a vizsgálatról, és arról nem is lehetett tudomása, mivel már nem volt jelen a szóban forgó piacon.

160    Mivel a felperes a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének állítólagos megsértést illetően arra az ítélkezési gyakorlatra hivatkozik, miszerint az elévülési határidőt megállapító jogszabály hiányában a jogbiztonság alapvető követelményének mondana ellent, ha a Bizottság bármeddig késlekedhetne jogkörének gyakorlásával (a Törvényszék T‑22/02. és T‑23/02. sz., Sumitomo Chemical és Sumika Fine Chemicals kontra Bizottság egyesített ügyekben 2005. október 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑4065. o.] 87–89. pontja), elegendő megjegyezni, hogy ez az ítélkezési gyakorlat a jelen ügyben irreleváns, mivel a Bizottság felperessel szemben gyakorolt szankcionálási jogkörére az 1/2003 rendelet 25. cikke (1) bekezdésének b) pontjában, illetve a 2988/74 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt elévülési határidő vonatkozik.

161    Mivel a Bizottság a hivatkozott elévülési időt a jelen ügyben betartotta, a felperessel szembeni bírságkiszabás nem sértheti a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét.

162    A felperes védelemhez való jogának a vizsgálatról való állítólagos késedelmes tájékoztatásból eredő állítólagos megsértését illetően emlékeztetni kell arra, hogy habár a Bizottság köteles az érintett vállalkozásnak bizonyos tájékoztatást adni az előzetes vizsgálati szakasztól kezdve, e kötelezettség azonban az érintett vállalkozásnak a vele szemben hozott első intézkedés szakaszában adott információkra vonatkozik (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑99/04. sz., AC‑Treuhand kontra Bizottság ügyben 2008. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑1501. o.] 52–56. pontját).

163    Márpedig a jelen ügyben a felperes nem vitatja, hogy a Bizottság a vele szemben hozott első intézkedés szakaszában, vagyis a 2004. március 18‑i információkérés keretében megfelelő módon tájékoztatta a folyamatban lévő vizsgálatról.

164    Egyébiránt még ha feltételezzük is, hogy az a tény, hogy a Bizottság nem az első vizsgálati cselekménytől kezdve tájékoztatta a felperest a vizsgálatról, önmagában is figyelembe vehető a védelemhez való jogának állítólagos megsértésére irányuló vizsgálat során, meg kell jegyezni, hogy a felperes egyetlen konkrét bizonyítékot sem terjeszt elő azon állításának alátámasztására, miszerint e tájékoztatás állítólagos késedelme hátrányosan befolyásolta volna védekezésének hatékonyságát.

165    A fentiek összességére tekintettel a jelen jogalapot el kell utasítani.

 Az enyhítő körülmények értékeléséről

 A felek érvei

166    A felperes arra hivatkozik, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta az iránymutatást, elferdítette a tényeket, és megsértette az indokolási kötelezettséget, amikor nem állapított meg a felperes tekintetében enyhítő körülményeket a megállapodások nem alkalmazásának, valamint a jogsértésből eredő gazdasági vagy pénzügyi előny hiányának címén.

167    Először a felperes azt állítja, hogy nem alkalmazta a megtámadott határozatban a tekintetében figyelembe vett találkozók során kötött megállapodásokat. Mivel 1997 májusában Sevillában semmilyen megállapodást nem kötöttek (a megtámadott határozat (164) preambulumbekezdése), kizárólag az 1998 májusában Évian‑les‑Bains‑ben létrejött, NP‑t érintő megállapodásokról van szó, amelyek 1998 második félévére vonatkozó áremelést tartalmaztak (a megtámadott határozat (229) és (230) preambulumbekezdése).

168    Márpedig a szóban forgó időszak során a felperes – egy 1998 augusztusában történt enyhe emelés kivételével, amely az elsődleges alapanyag, a HP áremelkedésének volt betudható – általános jelleggel csökkentette az NP eladási árait. 1999 márciusáig az általa alkalmazott NP‑árak jelentősen alacsonyabbak voltak az 1998 májusi árszintnél. Ennek megfelelően nyilvánvaló, hogy az Évian‑les‑Bains‑ben meghatározott árakat a felperes nem alkalmazta.

169    Figyelemmel a felperes által alkalmazott és a megállapodás szerinti árak eltérésére, valamint arra a döntésére, hogy 1998 őszén kivonul az NP piacáról, lehetetlen, hogy a felperes a saját hasznára próbálta volna használni a kartellt, amint azt a Bizottság állítja.

170    Másodszor a felperes kijelenti, hogy a kartellben való állítólagos részvételéből semmilyen gazdasági vagy pénzügyi előnye nem származott, sőt ellenkezőleg, annak következtében vonult ki az NP piacáról. A Bizottságnak ezt a körülményt enyhítő körülményként figyelembe kellett volna vennie.

171    A Bizottság vitatja a felperes érveit.

 A Törvényszék álláspontja

172    Emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozatban az enyhítő körülmények értékelése során a Bizottság a felperessel szemben kiszabott bírság összegét 50%‑kal csökkentette a jogsértésében játszott passzív és csekély szerepe alapján. Megállapította ugyanis, hogy a felperes által a kartellben játszott szerep nem volt összehasonlítható a többi aktív tag szerepével, hogy az összejátszásra irányuló kapcsolatfelvételben való részvétele érzékelhetően elszórtabb volt, és csak két NP‑vel kapcsolatos találkozóra korlátozódott, ami tanúsítja a jogellenes megegyezések összességében való korlátozott részvételét (a megtámadott határozat (476) és (477) preambulumbekezdése).

173    E tekintetben rá kell mutatni, hogy az iránymutatásból nem következik, hogy a Bizottságnak mindig külön‑külön figyelembe kell vennie a 3. pontjában szereplő minden egyes enyhítő körülményt. Bár a 3. pontban felsorolt körülmények kétségtelenül azok közé számítanak, amelyeket a Bizottság adott esetben tekintetbe vehet, azonban nem köteles e címen automatikusan tovább csökkenteni a bírságot, ha valamely vállalkozás e körülmények fennállására utaló bizonyítékot terjeszt elő.

174    Ennek megfelelően, az iránymutatás nem tartalmaz kógens előírást a figyelembe vehető enyhítő körülmények kapcsán, a Bizottság mérlegelési mozgástérrel rendelkezik ahhoz, hogy enyhítő körülmény címén átfogó módon értékelhesse a bírságösszeg esetleges csökkentésének mértékét, figyelemmel az ügyre jellemző enyhítő körülményekre (a Törvényszék T‑44/00. sz., Mannesmannröhren‑Werke kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2223. o.] 274. és 275. pontja, a T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2395. o.] 325. és 326. pontja; lásd továbbá ebben az értelemben a Törvényszék T‑30/05. sz., Prym és Prym Consumer kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 204. pontját).

175    A jelen ügyben – figyelemmel a megtámadott határozatban kiszabott bírság összegének jelentős mértékű csökkentésére – még ha megalapozottnak is tekintjük a felperes azon érvelését, amely egyéb, a Bizottság által el nem fogadott enyhítő körülmények fennállására vonatkozik, nem alkalmas annak megállapítására, hogy a Bizottság által az enyhítő körülmények alapján alkalmazott csökkentés nem megfelelő mértékű.

176    Ezenfelül rá kell mutatni, hogy a felperes által hivatkozott körülmények mindenesetre nem bizonyítják a Bizottság által elfogadottaktól eltérő enyhítő körülmények fennállását.

177    Egyrészt a szóban forgó jogsértésből származó előny hiányát illetően elegendő arra emlékeztetni, hogy a bírság összegének meghatározása során a Bizottságnak nem kell bizonyítania, hogy a jogsértésből az érintett vállalkozásnak jogellenes előnye származott, és adott esetben a kérdéses jogsértésből származó előny hiányát sem kell figyelembe vennie (a fenti 59. pontban hivatkozott Bolloré és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 671. pontja, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Különösen nem tekinthető enyhítő körülménynek a jogsértéshez kapcsolódó pénzügyi előny hiánya (lásd a fenti 60. pontban hivatkozott BPB kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 442. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

178    Másrészt a megállapodások tényleges alkalmazásának állítólagos elmaradását illetően – amely körülmény az iránymutatás 3. pontjának második francia bekezdésében szerepel – meg kell vizsgálni, hogy az adott vállalkozás előterjesztett‑e olyan érveket, amelyek alkalmasak annak alátámasztására, hogy azon időszak során, amely alatt részese volt a jogsértő megállapodásoknak, ténylegesen kivonta‑e magát azok alkalmazása alól azáltal, hogy a piacon versengő magatartást tanúsított, illetve legalábbis egyértelműen és olyan nagy mértékben megszegte‑e a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket, hogy ezáltal megzavarta annak működését (a Törvényszék T‑26/02. sz., Daiichi Pharmaceutical kontra Bizottság ügyben 2006. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006. II‑713. o.] 113. pontja, valamint T‑73/04. sz., Carbone‑Lorraine kontra Bizottság ügyben 2008. október 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2008., II‑2661. o.] 196. pontja).

179    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperesnek betudott jogsértés egyrészt az 1997. május 29‑én Sevillában tartott jogellenes találkozókon való részvételéből következik, amelyek anélkül fejeződtek be, hogy megállapodás született volna az összejátszásra irányuló egyezségekről (a megtámadott határozat (162)–(164) preambulumbekezdése), másrészt pedig az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben tartott találkozón való részvételéből, amelynek eredményeként jogsértő megállapodások születtek a piaci részesedésekről és az NP 1998. második félévben alkalmazandó árairól (a megtámadott határozat (226)–(230) preambulumbekezdése).

180    A felperes lényegében azt állítja, hogy az érintett időszak során alkalmazott árait nem növelte az 1998. május 14‑én Évian‑les‑Bains‑ben kötött jogellenes megállapodásokban előírt mértékben. E tekintetben hivatkozik a kifogásközlésre adott válaszához csatolt és a keresetlevélhez mellékelt bizonyítékokra, valamint a válasz szakaszában benyújtott kiegészítő bizonyítékokra.

181    Márpedig először rá kell mutatni, hogy a szóban forgó bizonyítékok nem tekinthetők a felperes piacon tanúsított magatartására vonatkozó megbízható bizonyítékoknak. Ugyanis egy olyan grafikonról és a felperes által 2005‑ben összeállított táblázatokról van szó, amelyek egyáltalán nem tartalmaznak magyarázatot azon adatokra vonatkozóan, amelyek alapján ez az összeállítás készült, továbbá ezekhez a táblázatokhoz alátámasztó bizonyítékok sem kapcsolódnak. Egyébiránt bár a felperes a válasz mellékleteként csatol néhány, az érintett termék eladásaira vonatkozó, 1998. évi számlát, mivel a felperes először a Törvényszék hozta fel e bizonyítékokat, ezért azokat el kell utasítani (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑330/01. sz., Akzo Nobel kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3389. o] 89. pontját).

182    Másodszor rá kell mutatni – amint az a megtámadott határozat (226)–(230) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy az Évian‑les‑Bains‑ben kötött jogellenes megállapodások nemcsak az árakra vonatkoztak, hanem a piac felosztására is, a felperes pedig adatainak szolgáltatásával részt vett a piaci részesedések ellenőrzési modelljének létrehozásában.

183    Ilyen körülmények között a felperes által előterjesztett érvelés és bizonyítékok nem elegendőek annak bizonyítására, hogy kivonta volna magát az összejátszásra irányuló egyezségek összességének alkalmazása alól, azáltal hogy a piacon versengő magatartást tanúsított, illetve legalábbis egyértelműen és olyan nagy mértékben megszegte a kartell végrehajtására irányuló kötelezettségeket, hogy ezáltal megzavarta annak működését.

184    A fenti összes megfontolásból következik, hogy ezt a jogalapot el kell utasítani.

185    Következésképpen a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy határozni kellene a Bizottság által hivatkozott elfogadhatatlansági kifogás tárgyában, amely a felperesnek a megtámadott határozat megsemmisítésére irányuló kérelmeinek elfogadhatatlanságára vonatkozik annyiban, amennyiben a Bizottság bírságot szabott ki a SNIA anyavállalattal szemben.

 A költségekről

186    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (kibővített hatodik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A keresetet elutasítja.

2)      A Caffaro Srl‑t kötelezi a költségek viselésére.

Vadapalas Dittrich Truchot

Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. június 16‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita alapjául szolgáló tényállás

A megtámadott határozat

Az eljárás és a felek kérelmei

A jogkérdésről

A felperes által hivatkozott azon helyzetéről, miszerint a „HP‑kartellnek nem tagja, hanem áldozata” volt

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az eltérő bánásmód során figyelembe vett referenciaévről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A felperes jogsértésben való részvétele időtartamának értékeléséről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az ötéves elévülésről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

Az enyhítő körülmények értékeléséről

A felek érvei

A Törvényszék álláspontja

A költségekről

* Az eljárás nyelve: olasz.