A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2011. július 12.(*)

„Verseny – Kartellek – A gázszigetelt kapcsolóberendezésekre vonatkozó projektek piaca – Az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértését megállapító határozat – A piac felosztása – Védelemhez való jog – A jogsértés bizonyítása – Egységes és folyamatos jogsértés – Bírságok – A jogsértés súlya és időtartama – Indokolás – Kiindulási összeg – Referenciaév”

A T‑113/07. sz. ügyben,

a Toshiba Corp. (székhelye: Tokió [Japán], képviselik kezdetben: J. MacLennan solicitor, A. Schulz és J. Borum ügyvédek, később: J. MacLennan és A. Schulz)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: F. Arbault és J. Samnadda, később: X. Lewis, majd: J. Bourke és F. Ronkes Agerbeek, végül: F. Ronkes Agerbeek és N. Khan, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

elsődlegesen az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügy) 2007. január 24‑én hozott C (2006) 6762 végleges bizottsági határozat felperest érintő részében történő megsemmisítése iránt előterjesztett kérelme, illetve másodlagosan a felperessel szemben kiszabott bírság törlése vagy csökkentése érdekében az említett határozat 1. és 2. cikkének módosítása iránt előterjesztett kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: I. Pelikánová elnök (előadó), K. Jürimäe és S. Soldevila Fragoso bírák,

hivatalvezető: C. Kantza, tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2009. december 11‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1.     A felperes

1        A felperes, a Toshiba Corp. különböző ágazatokban – beleértve a gázszigetelt kapcsolóberendezések (a továbbiakban: GIS) ágazatát is – tevékenykedő japán társaság. 2002 októbere és 2005 áprilisa között a GIS területén folytatott tevékenységét egy közös vállalat, a TM T & D Corp. gyakorolta, amelynek egyenlő részben volt tulajdonosa a Mitsubishi Electric Corp.‑pal (a továbbiakban: Melco), és amely 2005‑ben megszűnt.

2.     A termékek

2        A GIS‑t a villamosenergia‑hálózatokon áramló energia ellenőrzésére használják. Olyan erősáramú berendezésekről van szó, amelyeket a villamossági alállomások fő alkotórészeként használnak. A GIS‑t az egész világon értékesítik a kulcsrakész villamossági alállomások integrált részeként, illetve ilyen alállomásokba integrálandó alkatrészekként.

3.     A közigazgatási eljárás

3        2004. március 3‑án az ABB Ltd a kartellügyek esetében a bírságok alóli mentességről és a bírságok csökkentéséről szóló, 2002. február 19‑i bizottsági közlemény (HL 2002. C 45., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 155. o.; a továbbiakban: engedékenységi közlemény) értelmében bírságmentesség iránti szóbeli kérelem keretében értesítette az Európai Közösségek Bizottságát a GIS‑ágazatban fennálló versenyellenes magatartásokról.

4        Az ABB a bírságmentesség iránti kérelmét szóbeli észrevételekkel és okirati bizonyítékokkal egészítette ki. Ezek alapján 2004. április 25‑én a Bizottság határozatot hozott, amelyben feltételes mentességet adott az ABB‑nek.

5        Az ABB nyilatkozatai alapján a Bizottság vizsgálatot indított, valamint 2004. május 11‑én és 12‑én ellenőrzéseket végzett GIS‑ágazatban tevékenykedő számos társaság helyiségeiben.

6        2006. április 20‑án a Bizottság kifogásközlést fogadott el, amelyet 20 társaságnak, többek között a felperesnek is megküldött. A Bizottság 2006. július 18‑án és 19‑én meghallgatta azokat a társaságokat, amelyeknek elküldte a kifogásközlést.

4.     A megtámadott határozat

7        2007. január 24‑én a Bizottság az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügy) elfogadta a C (2006) 6762 végleges határozatot (a továbbiakban: megtámadott határozat).

8        A Bizottság a megtámadott határozat (113)–(123) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a kartellben részt vevő különböző vállalkozások – néhány piac kivételével – világszinten összehangolták a GIS‑projektek elosztását azon szabályok szerint, amelyekben különösen a becsült történeti piaci részesedéseiket nagyban tükröző kvóták fenntartása érdekében állapodtak meg. A Bizottság kifejtette, hogy a GIS‑projekteket egy közös „japán” és egy közös „európai” kvóta alapján osztották el, amelyeket aztán a japán, illetve európai gyártóknak maguk között kellett elosztaniuk. Egy 1988. április 15‑én Bécsben aláírt megállapodás (a továbbiakban: GQ‑megállapodás) állapította meg azokat a szabályokat, amelyek lehetővé tették a GIS‑projekteknek vagy a japán gyártóknak, vagy az európai gyártóknak való elosztását, és azok értékének a megfelelő kvótába való beszámítását. Továbbá a megtámadott határozat (124)–(132) preambulumbekezdésében a Bizottság kifejtette, hogy a kartellben részt vevő különböző vállalkozások íratlan megállapodást kötöttek (a továbbiakban: közös megállapodás), amelynek értelmében a GIS‑projektek egyrészt Japánban, másrészt a kartell európai tagországaiban – együttesen a GIS‑projektek „anyaországai” – a kartell japán, illetve európai tagjai részére voltak fenntartva. A GIS‑projektek az „anyaországokban” nem voltak a két csoport közötti információcsere tárgyai, és azok nem kerültek a csoportok kvótáiba beszámításra.

9        A GQ‑megállapodás tartalmazott továbbá a két gyártói csoport közötti, a kartell működéséhez szükséges – többek között az említett csoportok titkárai által biztosított – információcserére, az érintett közbeszerzések manipulálására, valamint az el nem osztható GIS‑projektekkel kapcsolatos árak rögzítésére vonatkozó szabályokat is. A GQ‑megállapodás 2. melléklete értelmében e megállapodás – az Egyesült Államok, Kanada, Japán és 17 nyugat‑európai ország kivételével – az egész világra kiterjedt. Ezenkívül a közös megállapodás értelmében az anyaországokon kívüli európai országokban létező GIS‑projektek is az európai csoportnak voltak fenntartva, mivel a japán gyártók kötelezettséget vállaltak arra, hogy Európában nem nyújtanak be GIS‑projektekre vonatkozó ajánlatokat.

10      A Bizottság szerint a GIS‑projektek európai gyártók közötti elosztását egy ugyancsak Bécsben 1988. április 15‑én aláírt, „E‑Group Operation Agreement for GQ‑Agreement” című megállapodás (a továbbiakban: EQ‑megállapodás) szabályozta. A Bizottság megjegyezte, hogy a GIS‑projektek elosztására Európában ugyanazok a szabályok és eljárások vonatkoztak, mint a többi országban. Konkrétan az Európában létező GIS‑projekteket ugyanúgy be kellett jelenteni, nyilvántartásba kellett venni, el kellett osztani, azokban meg kellett állapodni, vagy azokra minimál árszintet kellett kijelölni.

11      A Bizottság a megtámadott határozatban megállapított tények és jogi értékelés alapján megállapította, hogy az érintett vállalkozások megsértették az EK 81. cikket és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás (a továbbiakban: EGT‑Megállapodás) 53. cikkét, és bírságokat szabott ki velük szemben, melyek összegét a 17. rendelet 15. cikkének (2) bekezdése és az ESZAK‑Szerződés 65. cikkének (5) bekezdése alapján kiszabott bírság megállapításának módszeréről szóló iránymutatásban (HL 1998. C 9., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 171. o.; a továbbiakban: bírságkiszabási iránymutatás), valamint az engedékenységi közleményben foglalt módszernek megfelelően számította ki.

12      A megtámadott határozat 1. cikkében a Bizottság megállapította, hogy a felperes az 1988. április 15. és 2004. május 11. közötti időszakban vett részt a jogsértésben.

13      A megtámadott határozat 1. cikkében megállapított jogsértés tekintetében a Bizottság a felperessel szemben a megtámadott határozat 2. cikkében 90 900 000 euró összegű bírságot szabott ki, amelyből a TM T & D által elkövetett jogsértésnek megfelelő 4 650 000 euró megfizetéséért a Melcóval egyetemlegesen felelős.

 Az eljárás és a felek kérelmei

14      A Törvényszék Hivatalához 2007. április 18‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet. A válasz, illetve viszonválasz benyújtására 2007. augusztus 27‑én, illetve október 22‑én került sor.

15      A Törvényszék Hivatalához 2007. november 29‑én benyújtott beadványában a felperes kérte, hogy kérelmeinek a Törvényszék eljárási szabályzatának 122. cikke alapján mulasztás címén adjanak helyt. E kérelmet a Törvényszék második tanácsa 2007. december 11‑i határozatával elutasította.

16      Az írásbeli szakasz 2007. december 17‑én fejeződött be a viszonválasz benyújtásával.

17      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) 2009. szeptember 22‑én a szóbeli szakasz megnyitása mellett döntött. A Törvényszék az eljárási szabályzat 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében felhívta a Bizottságot bizonyos iratok benyújtására, és felhívta a feleket, hogy nyilatkozzanak ugyanezen iratok relevanciájáról az iratbetekintési jog megsértésére alapított érveket illetően. A Törvényszék továbbá írásban két kérdést intézett a Bizottsághoz azzal, hogy azt a tárgyaláson válaszolja meg.

18      A Törvényszék felhívására válaszul a Bizottság 2009. október 26‑án benyújtotta a szóban forgó dokumentumokat. A felperes e dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeit 2009. november 19‑én nyújtotta be. A Bizottság 2009. december 2‑án válaszolt a felperes észrevételeire.

19      A Törvényszék a 2009. december 11‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait, valamint a Törvényszék írásbeli és szóbeli kérdéseire adott válaszaikat.

20      A Törvényszék 2010. június 11‑i végzésével elrendelte a szóbeli szakasz újbóli megnyitását, elrendelte, hogy a Bizottság az eljárási szabályzat 65. cikke szerinti bizonyításfelvétel keretében nyújtson be bizonyos iratokat, és rendelkezett a felperes ezen iratokba való betekintésének módjairól.

21      A Bizottság e bizonyításfelvételnek az előírt határidőn belül eleget tett.

22      A szóbeli szakaszt 2010. július 28‑án lezárták.

23      Keresetlevelében a felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan, semmisítse meg a megtámadott határozatot a felperesre vonatkozó részében;

–        harmadlagosan, a felperessel szemben kiszabott bírság törlése vagy jelentős csökkentése érdekében módosítsa a megtámadott határozat 1. és 2. cikkét;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére, beleértve a bankgaranciával kapcsolatban felmerült költségeket is.

24      A tárgyalás során a felperes elállt első kereseti kérelmétől, amely a megtámadott határozat egészének megsemmisítésére irányult.

25      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint megalapozatlant;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

26      Keresete alátámasztására a felperes négy jogalapra hivatkozik. Az első arra vonatkozik, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a közös megállapodás fennállását. A második jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság nem bizonyította egységes és folyamatos jogsértés fennállását. A harmadik jogalap arra vonatkozik, hogy megsértették a felperes védelemhez való jogát. A negyedik jogalap arra vonatkozik, hogy a Bizottság tévesen szabott ki bírságot vele szemben.

27      A Bizottság vitatja a felperes által előterjesztett jogalapok megalapozottságát.

28      Először is meg kell jegyezni, hogy a felperes nem fejtette ki, hogy a különböző kérelmeinek alátámasztására a jogalapok közül melyekre hivatkozik. E tekintetben úgy kell tekinteni egyrészt, hogy az első, második és harmadik jogalapra a felperes a megtámadott határozat rá vonatkozó részében való megsemmisítésére irányuló kérelme alátámasztásaként hivatkozott. Ugyanis, amennyiben e jogalapok valamelyikének a Törvényszék helyt ad, főszabály szerint meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot a felperest érintő részében. Másrészt, a negyedik jogalap a felperessel szemben kiszabott bírság összegének meghatározására vonatkozik, és ennek következtében arra a felperes a vele szemben kiszabott bírság törlésére vagy összegének jelentős csökkentésére irányuló kérelme alátámasztásaként hivatkozik.

1.     A megtámadott határozat 1. és 2. cikkének a felperest érintő részében való megsemmisítésére irányuló kérelemről

29      Mivel a megtámadott határozatnak a felperes védelemhez való jogának megsértése miatti megsemmisítése feleslegessé tenné az említett határozat érdemi vizsgálatát, először a harmadik jogalapot kell megvizsgálni. Ezt követően kerülhet sor az első és a második jogalap vizsgálatára.

 A felperes védelemhez való jogának Bizottság általi megsértésére alapított, harmadik jogalapról

30      A felperes úgy véli, hogy megsértették védelemhez való jogát. A jogalap első részében alapvető eljárási hibára hivatkozik, amely a jogsértés megállapítását érinti a megtámadott határozat rendelkező részében. A második részben azt állítja, hogy megsértették az iratbetekintési jogot. A harmadik részben előadja, hogy a Bizottság elferdítette az iratokban szereplő bizonyítékokat.

31      A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 A megtámadott határozat rendelkező részében a jogsértés nem megfelelő megállapítására alapított, első részről

–       A felek érvei

32      A felperes szerint a megtámadott határozat rendelkező részének 1. cikkében a Bizottság csak arra hivatkozik, hogy a felperes részt vett több megállapodásban, illetve összehangolt magatartásban, anélkül hogy megállapítaná az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértését, ami alapvető eljárási hibát jelent.

33      A Bizottság vitatja a felperes érvének megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

34      A megtámadott határozat 1. cikkéből kitűnik, hogy a Bizottság megállapította, hogy az érintett társaságok a GIS‑ágazatban több, az EK 81. cikkel és az EGT‑Megállapodás 53. cikkével ellentétes megállapodásban, illetve összehangolt magatartásban vettek részt, valamint megjelöli az érintett időszakokat. Ennek megfelelően a megtámadott határozat rendelkező része nem pontosítja, hogy miben álltak a kifogásolt megállapodások és magatartások.

35      Ugyanakkor emlékeztetni kell arra, hogy a határozat rendelkező részét az azt alátámasztó indokolásra figyelemmel kell értelmezni (a Törvényszék T‑305/94–T‑307/94., T‑313/94–T‑316/94., T‑318/94., T‑325/94., T‑328/94., T‑329/94. és T‑335/94. sz., Limburgse Vinyl Maatschappij és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben – ún. „PVC II”‑ügy – 1999. április 20–án hozott ítéletének [EBHT 1999., II–931. o.] 761. pontja). A jelen ügyben a szankcionált jogsértés körülményeinek összefoglalását nevezetesen a megtámadott határozat (2) preambulumbekezdése tartalmazza, és e körülményeket a megtámadott határozat egyéb preambulumbekezdései részletezik. E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy az azt alátámasztó indokolásra figyelemmel a Bizottság a megtámadott határozat rendelkező részében kellően pontosan megállapította az érintett jogsértést. Ennélfogva a jelen első részt el kell utasítani.

 Az iratbetekintési jog megsértésére alapított, második részről

–       A felek érvei

36      A felperes úgy véli, hogy a Bizottság nem biztosított számára lehetőséget, hogy megismerjen minden terhelő és mentő bizonyítékot.

37      Ami a terhelő bizonyítékokat illeti, a felperes előadja, hogy csak részben ismerhette meg a Hitachi által a kifogásközlésre adott választ, és nem ismerhette meg a Fuji nyilatkozatait, amelyek állítólagosan megerősítették az ABB‑nek a megtámadott határozat (125) preambulumbekezdésében hivatkozott nyilatkozatait. Következésképpen úgy véli, hogy nem nyilatkozhatott, illetve nem hallgatták meg e bizonyítékokról, amelyekre ezért álláspontja szerint a megtámadott határozatban nem lehet hivatkozni.

38      Ami a mentő bizonyítékokat illeti, a felperes rámutat, hogy mivel nem biztosítottak számára teljes körű iratbetekintést, nem volt képes megállapítani, hogy más felek nyújtottak‑e be további releváns bizonyítékokat. Mindenesetre úgy véli, hogy lehetőséget kellett volna kapnia a Hitachi Ltd. által a kifogásközlésre adott kiegészítő válasz megismerésére, amely ellentmond a Hitachi beszámítással kapcsolatos nyilatkozataiból a megtámadott határozatban levont következtetéseknek. Hivatkozik továbbá a Melco és a Hitachi alkalmazottainak nyilatkozataira, amelyek ellentmondanak a közös megállapodás fennállásának. Végül hivatkozik S‑nek az Areva által előterjesztett nyilatkozataira, amelyek nyilvánvalóan ellentmondanak a GQ‑megállapodás időtartamára vonatkozó elméletnek.

39      A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

40      A védelemhez való jog tiszteletben tartása megköveteli, hogy az érintett személynek a közigazgatási eljárásban alkalmat biztosítsanak arra, hogy érdemi észrevételeket terjesszen elő a Bizottság által felhozott tények és körülmények fennállásával és jelentőségével, valamint azon iratokkal kapcsolatban, amelyekre a Bizottság a Szerződés állítólagos megsértését alapítja (a Bíróság C‑204/00. P., C‑205/00. P., C‑211/00. P., C‑213/00. P., C‑217/00. P. és C‑219/00. P. sz., Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. január 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑123. o.] 66. pontja).

41      A védelemhez való jog tiszteletben tartásának elvéből következő iratbetekintési jog magában foglalja, hogy a Bizottság lehetőséget biztosít az érintett vállalkozás számára a vizsgálat iratai között található valamennyi olyan dokumentum vizsgálatára, amely releváns lehet a védelme szempontjából. Ezek magukban foglalják mind a terhelő, mind a mentő okiratokat, kivéve más vállalkozások üzleti titkait, a Bizottság belső iratait és egyéb bizalmas információkat (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 68. pontja).

42      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az érintett vállalkozás csak a közigazgatási kontradiktórius szakasz elején – a kifogásközlés révén – szerez tudomást mindazokról a lényeges bizonyítékokról, amelyekre a Bizottság az eljárás e szakaszában támaszkodik, és hogy e vállalkozásnak jogában áll az ügy irataiba betekinteni a védelemhez való joga hatékony gyakorlásának biztosítása érdekében. Következésképpen a kartellben részt vevő többi vállalkozás kifogásközlésre adott válasza főszabály szerint nem szerepel a vizsgálati akta azon iratai között, amelyekbe betekinthetnek a felek (a Törvényszék T‑161/05. sz., Hoechst kontra Bizottság ügyben 2009. szeptember 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2009., II‑3555. o.] 163. pontja).

43      Mindazonáltal, ha a Bizottság az EK 81. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó eljárásban a jogsértés megállapítása érdekében a kifogásközlésre adott válasz valamely szakaszára vagy e válaszhoz mellékelt dokumentumra kíván támaszkodni, az ezen eljárásban érintett többi vállalkozásnak is lehetőséget kell biztosítani, hogy az ezen bizonyítékkal kapcsolatos álláspontjukat kifejthessék. E körülmények között a kifogásközlésre adott válasz kérdéses szakasza, illetve az e válaszhoz mellékelt dokumentum ugyanis a jogsértésben részt vevő különböző vállalkozásokat terhelő bizonyítéknak minősül (lásd a fenti 42. pontban hivatkozott Hoechst kontra Bizottság ítélet 164. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdésére.

44      Analógia útján, ha a kifogásközlésre adott válasz valamely szakasza vagy az ezen válaszhoz mellékelt dokumentum jelentőséggel bírhat valamely vállalkozás védelme szempontjából, mivel lehetővé teszi számára, hogy olyan bizonyítékokra hivatkozzon, amelyek ellentmondanak a Bizottság által e szakaszban levont következtetéseknek, akkor az mentő bizonyítékot képez. Ebben az esetben az érintett vállalkozás számára lehetőséget kell biztosítani a szóban forgó szakasz vagy dokumentum vizsgálatára, és az azzal kapcsolatos álláspontjának a kifejtésére.

45      Ugyanakkor a puszta tény, hogy más vállalkozások ugyanazokra az érvekre hivatkoztak, mint az érintett vállalkozás, és hogy adott esetben több forrást használtak fel a védekezésükhöz, nem elegendő ezen érvek mentő bizonyítéknak minősítéséhez (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑43/02. sz., Jungbunzlauer kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3435. o.] 353. és 355. pontját).

46      Az e szabályokat tiszteletben nem tartó iratbetekintés következményeit illetően egy olyan dokumentum közlésének hiánya, amelyre a Bizottság egy vállalkozással szemben támaszkodott, csak akkor jelenti a védelemhez való jog megsértését, ha az érintett vállalkozás bizonyítja, hogy a Bizottság a határozatában eltérő eredményre jutott volna, ha a nem közölt dokumentumot nem vették volna terhelő bizonyítékként figyelembe (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 71. és 73. pontja).

47      Ha a Bizottság nem közöl mentő dokumentumot, az érintett vállalkozásnak csak azt kell bizonyítania, hogy e dokumentum hozzáférhetővé tételének megtagadása a hátrányára befolyásolhatta az eljárás lefolyását és a Bizottság határozatának tartalmát. Elegendő, ha a vállalkozás bizonyítja, hogy az említett mentő dokumentumot fel tudta volna használni a védekezéséhez abban az értelemben, hogy amennyiben a közigazgatási eljárás során ebbe betekinthetett volna, olyan tényezőkre tudott volna hivatkozni, amelyek nem egyeztek a Bizottság által e szakaszban levont következtetésekkel, tehát bármilyen módon befolyásolhatta volna a Bizottság által a határozatban elfogadott értékelést, legalábbis az e vállalkozásnak felrótt magatartás súlyát és időtartamát, és ebből következően a bírság szintjét illetően (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 74. és 75. pontja).

48      Annak lehetősége, hogy egy hozzáférhetővé nem tett dokumentum befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a Bizottság határozatának tartalmát, csak bizonyos bizonyítékok előzetes vizsgálata után állapítható meg, amennyiben kitűnik, hogy a hozzáférhetővé nem tett dokumentumok jelentősége – e bizonyítékok tekintetében – nem lett volna figyelmen kívül hagyható (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 76. pontja).

49      A jelen ügyben már most el kell utasítani a felperes arra vonatkozó érveit, hogy nem ismerhette meg a bizottsági iratok összességét. A fenti 41. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból ugyanis kitűnik, hogy a közigazgatási eljárásban érdekelt személyek védelemhez való jogának védelme nem jelenti azt, hogy az iratok összességének megismerését kell biztosítani.

50      Ami a terhelő bizonyítékokat illeti, rá kell mutatni, hogy a felperes nem jelöli meg, hogy milyen, a megtámadott határozatban terhelőként figyelembe vett bizonyítékok szerepelnek a Hitachi által a kifogásközlésre adott válasz azon részében, amelybe nem tekinthetett bele. Nem jelöli meg azokat az okokat sem, amelyek miatt az, hogy csak részlegesen tekinthetett bele e dokumentumba, nem tette lehetővé számára, hogy észrevételeket tegyen a Hitachinak a beszámítással kapcsolatos, lényeges terhelő bizonyítékot képező nyilatkozatait illetően. E körülmények között a felperesnek a Hitachi kifogásközlésre adott válaszába való részleges betekintéssel kapcsolatos érvét el kell utasítani.

51      Emellett a Bizottság elismeri, hogy nem támaszkodhatott a Fuji felperessel nem közölt észrevételeire az annak a megtámadott határozatban felrótt kifogásokat illetően, azonban vitatja, hogy ezen észrevételekre mint terhelő bizonyítékokra ténylegesen hivatkozott volna.

52      Mindazonáltal meg kell jegyezni, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (125) és (255) preambulumbekezdésében a Fuji kiegészítő észrevételeire hivatkozik – különösen a 2006. november 21‑i észrevételekre – a közös megállapodás fennállásának alátámasztása végett.

53      E körülmények között a felperes érvének eredményessége a közös megállapodás fennállásának bizonyítékával kapcsolatos első jogalap vizsgálatának eredményétől függ. Amennyiben ugyanis megállapításra kerül, hogy az említett megállapodás még a Fuji szóban forgó észrevételeinek mint terhelő bizonyítéknak a kizárásával is jogilag megkövetelt módon bizonyítást nyert, el kell utasítani a felperes állításait. Amennyiben viszont megállapításra kerül, hogy az említett észrevételek a megtámadott határozatban a közös megállapodás fennállását illetően tett megállapítások nélkülözhetetlen alátámasztó elemei, akkor helyt kell adni a felperes érvének, és ezért meg kell semmisíteni a megtámadott határozatot a felperest érintő részében.

54      A mentő bizonyítékokat illetően a Törvényszék azt kérte a Bizottságtól, hogy nyújtsa be az összes olyan iratot, amelyet a felperes minimális pontossággal megjelölt. Mivel a Bizottsághoz intézett kérés magának a felperesnek az állításain alapult, így nem lehet helyt adni a 2009. november 19‑i észrevételeiben megfogalmazott kérelmének, amely arra irányult, hogy a Bizottság közöljön vele minden, a T‑112/07. sz., Hitachi és társai kontra Bizottság, illetve a T‑133/07. sz., Mitsubishi Electric kontra Bizottság ügyben a Törvényszék által megfogalmazott hasonló felhívásra válaszul benyújtott iratot.

55      Ami a Bizottság által a jelen ügyben benyújtott különböző dokumentumokat illeti, először meg kell jegyezni, hogy a felperes állításával ellentétben a Hitachi által a kifogásközlésre adott kiegészítő válasz nem kérdőjelezi meg az utóbbi értesítési és beszámítási mechanizmusra vonatkozó nyilatkozatainak ténybeli tartalmát. Az említett kiegészítő válaszban a Hitachi az említett nyilatkozatok Bizottság általi értelmezésének vitatására szorítkozik, különösen az említett nyilatkozatoknak a közös megállapodás, valamint az azt és a GQ‑megállapodást magában foglaló egységes jogsértés fennállásának bizonyítékakénti jelentőségét illetően. Márpedig ugyanezt az érvelést a Hitachi már előterjesztette a kifogásközlésre adott első válaszának kivonatában, amelyet a Bizottság közölt a felperessel. Ennek következtében a Hitachi által a kifogásközlésre adott kiegészítő válasz nem tekinthető mentő bizonyítéknak, amelynek a közlése befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a megtámadott határozat tartalmát.

56      Azt is ki kell emelni, hogy a felperes tévesen kifogásolja 2009. november 19‑i észrevételeiben, hogy a Törvényszék Bizottsághoz intézett felhívását követően csak részlegesen ismerhette meg a Hitachi által a kifogásközlésre adott kiegészítő választ. Az említett dokumentum megismerésének részleges jellege ugyanis abból ered, hogy arra a felperes beadványaiban esetleges mentő bizonyítékként utalt, kizárólag annyiban, amennyiben az az értesítési és beszámítási mechanizmusra vonatkozik.

57      Másodszor, meg kell jegyezni, hogy a 2006 novemberében benyújtott írásbeli nyilatkozatokban a Melco alkalmazottai vitatják a közös megállapodás fennállását és az azzal kapcsolatos megbeszélések létét, valamint említik az európai piacra belépés „jelentős” korlátainak fennállását. Emellett a Melco tanúinak egyike megjegyzi, hogy a Fuji nem vett részt a GQ‑megállapodás megkötését megelőző tárgyalásokon, míg a másik kijelenti, hogy álláspontja szerint egyes európai országok kizárása a GQ‑megállapodás alkalmazásából a versenyjog végrehajtásával járó kockázatnak volt betudható. A Hitachi tanúi részletesen beszámolnak az Alstom egy, az európai és japán gyártók közötti megállapodásra irányuló javaslatáról, amelyet 2002 júliusában terjesztett elő, valamint arról, hogy a Hitachi elutasította ezt a javaslatot.

58      E tekintetben egyrészt meg kell jegyezni, hogy egy társaság alkalmazottainak a társaság ellenőrzése alatt készített és az utóbbi által a Bizottság előtt folyamatban lévő közigazgatási eljárás keretében a védelme érdekében előterjesztett írásbeli tanúvallomásai főszabály szerint nem minősíthetők ugyanezen társaság nyilatkozataitól eltérő és független elemeknek. Általában ugyanis egy társaságnak a Bizottság által neki felrótt tények valóságtartalmára vonatkozó álláspontja elsősorban az alkalmazottai és vezetői ismeretein és véleményén alapul.

59      Másrészt a közigazgatási eljárás során a felperes maga is vitatta a közös megállapodás fennállását és az azzal kapcsolatos megbeszélések létét, és az európai piacra való belépés „jelentős” korlátainak fennállására hivatkozott. Következésképpen az, hogy más vállalkozások is hivatkoztak ezekre az érvekre, nem tekinthető mentő bizonyítéknak.

60      Ehhez hasonlóan az Alstom 2002 júliusában előterjesztett javaslatának részletei szerepelnek a kifogásközlésben, míg az, hogy a Fuji nem vett részt a GQ‑megállapodáshoz kapcsolódó tárgyalásokban, szerepel M. tanúvallomásában, amely tekintetében a felperes nem vitatja, hogy ahhoz hozzáfért. Ennélfogva ezek a bizonyítékok nem képeznek mentő bizonyítékokat.

61      Ezzel szemben nem tűnik úgy, hogy az arra az okra vonatkozó érvre, amely miatt egyes európai országokat kizártak a GQ‑megállapodás alkalmazásából, a felperes hivatkozott volna, sem úgy, hogy utóbbi hozzáfért volna olyan dokumentumhoz, amelyben az szerepel. Ennek megfelelően a Melco egyik alkalmazottja tanúvallomásának érintett részét mentő bizonyítéknak lehetne tekinteni. Ugyanakkor egy olyan, az érintett vállalkozások egyikének alkalmazottjától származó nyilatkozatról van szó, amelyben ezen alkalmazott csupán vitatja a jogsértő magatartás megtörténtét, és amelyet semmi nem támaszt alá. E körülmények között nem lehet úgy tekinteni, hogy e bizonyíték közlése befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a megtámadott határozat tartalmát.

62      Harmadszor meg kell állapítani, hogy a felperes maga is elismeri 2009. november 19‑i észrevételeiben, hogy S‑nek az Areva által benyújtott nyilatkozatai megerősítik saját, a GQ‑megállapodás végrehajtásának 1999 és 2002 közötti állítólagos felfüggesztésére vonatkozó érvelését. Ehhez hasonlóan, a felperes állításával ellentétben az az állítás, amely szerint 2002‑ben meg kellett keresni a TM T & D‑t annak érdekében, hogy újra lehessen kezdeni a kartell tevékenységét, szerepelt az Arevának a kartell működéséről szóló magyarázó megjegyzésében, amelyhez a felperes hozzáfért.

63      Az egyetlen, S. nyilatkozataiban szereplő potenciális mentő bizonyíték az az állítás, amely szerint a GQ‑megállapodás nem működhetett olyan jelentős gyártó hiányában, mint a Siemens. Ugyanakkor ez az állítás, amely egy olyan vállalkozás alkalmazottjától származik, amellyel szemben azt kifogásolják, hogy részt vett a jogsértésben, nem megalapozott, és annak ellentmondanak mind a többi érintett vállalakozás nyilatkozatai, mind a Bizottság által összegyűjtött, és a megtámadott határozat (191)–(198) preambulumbekezdésében bemutatott okirati bizonyítékok. Ennélfogva e bizonyíték közlése nem befolyásolhatta volna az eljárás kimenetelét és a megtámadott határozat tartalmát.

64      A fentiek összességére tekintettel el kell utasítani a felperesnek a mentő bizonyítékokhoz való hozzáférésre vonatkozó érveit. Ugyanakkor, ahogy az a fenti 53. pontból kitűnik, a jelen rész eredményessége a felperes első jogalapjának keretében előterjesztett érvelése vizsgálatának eredményétől függ.

 Az iratokban szereplő bizonyítékok elferdítésére alapított, harmadik részről

–       A felek érvei

65      A felperes előadja, hogy a Bizottság elferdítette az iratokban szereplő bizonyítékokat, és ennélfogva megsértette mind a védelemhez való jogot, mind az iratok pártatlan és gondos kezelésére vonatkozó kötelezettséget.

66      A felperes szerint először is a megtámadott határozat (255) preambulumbekezdésével ellentétben, az azon csoporthoz tartozó vállalkozás, amelyhez a VA TECH Transmission & Distribution GmbH & Co. KEG (a továbbiakban: VA TECH) tartozik, nem hallgatott a közös megállapodás fennállását illetően, hanem kifejezetten vitatta azt a meghallgatás során.

67      Másodszor, a felperes vitatja, hogy a meghallgatás során nem volt olyan helyzetben, hogy válaszolni tudott volna a GQ‑megállapodás által előírt kvótába beszámított projektekre és az állítólagosan értesítés tárgyát képező projekteknek az ABB által benyújtott listájára vonatkozó kérdésekre. Hivatkozva a meghallgatás leiratának kivonatára, kifejti, hogy válasza az volt, hogy nem volt tudomása a beszámításról.

68      Harmadszor, a felperes előadja, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság tévesen jelentette ki, hogy a felperes megerősítette azt, hogy a GQ‑megállapodás 1999. április 24‑ét követően is tovább folytatódott, annak ellenére, hogy az mindig kiemelte, hogy a világszintű kartell véget ért, amikor a Siemens és a Hitachi véget vetett részvételének.

69      Negyedszer, ellentétben a Bizottság által a megtámadott határozat (306) preambulumbekezdésében tett állítással, a felperes kijelenti, hogy nem erősítette meg a Hitachinak az értesítés megtörténtére vonatkozó nyilatkozatait, és vitatta mind az értesítés, mind a beszámítás megtörténtét.

70      Ötödször, a felperes kifejti, hogy mivel nem fért hozzá a többi fél nyilatkozataihoz, amelyekre a Bizottság a következtetéseit alapozta, nem zárhatja ki, hogy e nyilatkozatok tartalmát szintén elferdítették a megtámadott határozatban, ami egyébként a fent hivatkozott kifogások fényében igen valószínű.

71      A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

72      Egyrészt ki kell emelni, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása, amelynek tartalmára a fenti 40. pontban emlékezettünk, a tények elferdítése révén csak abban az esetben sérthető meg, ha az kihatott az érintett fél arra való lehetőségére, hogy megértse a Bizottság által hivatkozott kifogások tartalmát, vagy értékelhesse az azok alátámasztása érdekében hivatkozott bizonyítékokat.

73      Márpedig a jelen ügyben a felperes nem jelöli meg, hogy a Bizottság részéről a tények állítólagos elferdítése milyen mértékben tette nehezebbé a védelmét.

74      Következésképpen el kell utasítani a védelemhez való jog tiszteletben tartásának megsértésére alapított kifogást.

75      Másrészt az iratok pártatlan és gondos kezelésére vonatkozó kötelezettség, amely a gondos ügyintézés elvének szerves részét képezi, minden alkalommal sérül, amikor egy ténybeli bizonyítékot elferdítenek. Ugyanakkor az ilyen jogsértés csak akkor teszi lehetővé a megtámadott határozat jogellenességének megállapítását, ha a Bizottság nem vonhatta volna le ugyanazokat a következtetéseket, ha helyesen értelmezte volna a szóban forgó ténybeli elemeket.

76      E körülmények között a különböző, állítólagosan elferdített ténybeli elemek értékelését, valamint az esetlegesen megállapított elferdítések következményeit a felperes azon jogalapjai keretében kell vizsgálni, amelyek az érintett ténybeli elemeket vitatják.

77      A fentiek összességére tekintettel el kell utasítani a harmadik jogalap harmadik részét.

 Az arra alapított első jogalapról, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a közös megállapodás fennállását

78      Az ítélkezési gyakorlat szerint a Bizottság kötelezettsége bizonyítani az általa megállapított jogsértést, és olyan bizonyítékokat előterjeszteni, amelyek jogilag megkövetelt módon alátámasztják a jogsértést megvalósító körülmények fennállását (lásd a Törvényszék T‑44/02. OP., T‑54/02. OP., T‑56/02. OP., T‑60/02. OP. és T‑61/02. OP. sz., Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3567. o.] 59. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

79      Ebben az összefüggésben a bíróságban felmerülő bármely kételynek annak a vállalkozásnak a javát kell szolgálnia, amely a jogsértést megállapító határozat címzettje. A bíróság tehát nem állapíthatja meg, hogy a Bizottság jogilag megkövetelt módon bizonyította a kérdéses jogsértés fennállását, amennyiben – különösen egy bírságot kiszabó határozat megsemmisítése iránti kereset elbírálása keretében – még kételye áll fenn e kérdéssel kapcsolatosan (a fenti 78. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 60. pontja).

80      Ez utóbbi esetben ugyanis tekintettel kell lenni az ártatlanság vélelmének elvére, amely különösen az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4‑én aláírt egyezmény 6. cikkének (2) bekezdéséből következik, és amely a közösségi jog általános elvei közé tartozó alapvető jogok részét képezi. Tekintettel a kérdéses jogsértések jellegére, valamint a hozzájuk kapcsolódó szankciók természetére és súlyára, az ártatlanság vélelmének elve irányadó többek között a vállalkozásokra alkalmazandó versenyszabályok megsértésével kapcsolatos olyan eljárásokra, amelyek bírság vagy kényszerítő bírság kiszabásához vezethetnek (lásd ebben az értelemben a fenti 78. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 61. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

81      Így a Bizottságnak pontos és egybehangzó bizonyítékokra kell hivatkoznia annak bizonyítására, hogy a jogsértés megtörtént. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy nem szükséges a Bizottság által előterjesztett minden egyes bizonyítéknak a jogsértés összes elemét tekintve eleget tennie e feltételeknek. Elegendő, ha az intézmény által hivatkozott bizonyítékok csoportja összességében értékelve megfelel e követelménynek (lásd a fenti 78. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 62. és 63. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

82      Ráadásul a versenyellenes megállapodások tilalmának közismert jellegére figyelemmel a Bizottságtól nem várható el, hogy olyan okirati bizonyítékokat nyújtson, amelyek kifejezetten bizonyítják az érintett szereplők kapcsolatfelvételét. A Bizottság rendelkezésére álló töredékes és szórványos elemek mindenesetre kiegészíthetők a releváns körülmények rekonstruálására alkalmas következtetésekkel. A versenyellenes magatartás vagy megállapodás létezésére tehát bizonyos egybeesésekből és ténykörülményekből lehet következtetni, amelyek együtt figyelembe véve, más összefüggő magyarázat hiányában a versenyszabályok megsértésének bizonyítékául szolgálhatnak (lásd a fenti 78. pontban hivatkozott Dresdner Bank és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben hozott ítélet 64. és 65. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

83      A felperes e tekintetben előadja, hogy már nem indokolt az olyan enyhébb szabályokat alkalmazni a bizonyítékok kapcsán, amelyeket azok a nehézségek tesznek szükségessé, amelyekkel a Bizottság szembesül, amikor megpróbál egy jogsértést bizonyítani. Álláspontja szerint először is az [EK] 81. és [EK] 82. cikkben meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) megerősítette a Bizottság hatásköreit e területen. Másodszor, a jelen ügyben a Bizottság az engedékenységi programjának köszönhetően jelentős számú bizonyítékot szerzett be. Harmadszor, a modern technológiák alkalmazása révén a kartell tagjaira vonatkozó dokumentumoknak több másolata létezett különböző számítógépeken. A felperes szerint a szóban forgó dokumentumok tehát könnyebben kutathatók fel, illetve azonosíthatók, továbbá tartalmuk azt követően is helyreállítható, hogy azokat törölték.

84      Ugyanakkor a felperes ezen érvei nem fogadhatók el. Először, bár az 1/2003 rendelet (25) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a Bizottság hatásköreinek erősítése többek között az EK 81. cikk megsértései felderítésének lehetővé tételét szolgálja, önmagában ez a megerősítés nem biztosítja azt, hogy egy adott esetben a Bizottság ténylegesen könnyebben gyűjthesse össze a bizonyítékokat. Másodszor ugyanez a megállapítás vonatkozik az engedékenységi programra. Ahhoz ugyanis, hogy azokra a Bizottság érvényesen hivatkozhasson a jogsértés bizonyítékaiként, az érintett vállalkozásoktól beszerzett bizonyítékoknak mindenképpen meg kell felelniük az alkalmazandó, az ítélkezési gyakorlatban kialakított szempontoknak. Ennek megfelelően az engedékenység iránti kérelmek léte önmagában nem egyszerűsíti szükségképpen a Bizottság szerepét. Harmadszor, az informatikai fájlok elterjedését ellensúlyozzák az e tekintetben a kartell tagjai által elfogadott technikai intézkedések. A jelen ügyben a megtámadott határozat (173)–(175) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a felek informatikai eszközök segítségével titkosították a releváns dokumentumokat, valamint névtelen elektronikus postafiókokat használtak a jogsértő tevékenységgel kapcsolatos kommunikációra. Egyrészt nem bizonyított, hogy a felperes rendszeresen elutasította, hogy csatlakozzon ezekhez az intézkedésekhez, az iratokban szereplő bizonyítékokból ugyanis nem tűnik ki a tartós ellenkezés. Másrészt, ugyanezekből a bizonyítékokból kitűnik, hogy amikor a felperes nem alkalmazta a titkosítást és a névtelen elektronikus postafiókokat, akkor vele telefon és fax révén kommunikáltak, nem pedig elektronikus levélben, vagy az informatikai fájlok cseréjének más módja révén.

85      Egyébiránt, amennyiben a Bizottság kizárólag az érintett vállalkozások piaci magatartására támaszkodik a jogsértés fennállásának megállapításakor, elegendő, ha ez utóbbiak bizonyítják olyan körülmények fennállását, amelyek más megvilágításba helyezik a Bizottság által a versenyszabályok megsértésének megállapítása érdekében leírt tényeket, és így a bizottsági érvelést helyettesítő hihető magyarázatát adják azoknak (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑67/00., T‑68/00., T‑71/00. és T‑78/00. sz., JFE Engineering és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2501. o.] 186. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

86      Ahogy azt a felperes kifejti, e szabály alkalmazandó akkor is, amikor azok a bizonyítékok, amelyekre a Bizottság támaszkodik, nem elégségesek. Ilyen esetben ugyanis ezen bizonyítékok alapján nem állapítható meg egyértelműen a jogsértés fennállása további értelmezés szükségessége nélkül (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑36/05. sz., Coats Holdings és Coats kontra Bizottság ügyben 2007. szeptember 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban nem tették közzé] 74. pontját).

87      Ezzel szemben a felperes állításával ellentétben az említett szabály nem alkalmazható minden olyan esetben, ahol a jogsértés más tényekből levont következtetések, közvetlen vagy nem okirati bizonyítékok alapján nyert megállapítást. Az EK 81. cikk megsértésének megállapítása érdekében felhozható bizonyítékokat illetően a közösségi jogban érvényesülő elv ugyanis a bizonyítékok szabad mérlegelésének elve (a Törvényszék T‑50/00. sz., Dalmine kontra Bizottság ügyben 2004. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑2395. o.] 72. pontja). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján az EGT‑Megállapodás 53. cikkére is alkalmazható.

88      Következésképpen, még ha a felperes által hivatkozott körülmények – feltételezve, hogy bizonyítottak – relevánsnak bizonyulhatnak a Bizottság által hivatkozott ténykörülmények összességének átfogó értékelésekor, önmagukban azonban nem eredményezik azt, hogy az érintett vállalkozás megkérdőjelezhetné a Bizottság állításait a tényekre vonatkozó eltérő magyarázat nyújtásával.

89      Ezenkívül a közösségi jog egyetlen rendelkezése vagy általános elve sem tiltja, hogy a Bizottság valamely vállalkozással szemben más, a kartellben való részvétellel vádolt vállalkozások nyilatkozataira támaszkodjon. Ha ez nem így lenne, az EK 81. cikkel ellentétes magatartás bizonyításának Bizottságra nehezedő terhe tarthatatlan lenne, és összeegyeztethetetlen az e rendelkezések megfelelő alkalmazásának felügyeletére vonatkozó feladatával (a fenti 85. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 192. pontja). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikkére.

90      Ugyanakkor valamely, kartellben való részvétellel vádolt vállalkozás vallomása, amelynek pontosságát több más érintett vállalkozás vitatja, nem tekinthető az utóbbiak által elkövetett jogsértés megfelelő bizonyítékának, ha más bizonyíték azt nem támasztja alá, jóllehet a megerősítés elvárt mértéke a szóban forgó nyilatkozatok megbízhatósága okán alacsonyabb lehet (a fenti 85. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 219. és 220. pontja).

91      A különböző bizonyítékok bizonyító erejét illetően az egyetlen fontos tényező, amelyet meg kell vizsgálni, a benyújtott bizonyítékok hitelessége (a fenti 87. pontban hivatkozott Dalmine kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 72. pontja).

92      A bizonyítás általános szabályai szerint egy dokumentum hitelessége és ennélfogva bizonyító ereje az eredetétől, készítésének körülményeitől, címzettjétől és tartalmától függ (a Törvényszék T‑25/95., T‑26/95., T‑30/95–T‑32/95., T‑34/95–T‑39/95., T‑42/95–T‑46/95., T‑48/95., T‑50/95–T‑65/95., T‑68/95–T‑71/95., T‑87/95., T‑88/95., T‑103/95. és T‑104/95. sz., Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2000. március 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑491. o.] 1053. és 1838. pontja).

93      Ami a nyilatkozatokat illeti, egyébiránt különösen jelentős bizonyító erőt lehet azoknak tulajdonítani, amelyek először is megbízhatók, másodszor egy vállalkozás nevében tették őket, harmadszor olyan személytől származnak, akinek szakmai kötelessége e vállalkozás érdekei alapján eljárni, negyedszer a nyilatkozó érdekeit sértik, ötödször a körülmények közvetlen tanújától származnak, és hatodszor írásban, megfontoltan és jól átgondolva teszik őket (lásd ebben az értelemben a fenti 85. pontban hivatkozott JFE Engineering és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 205–210. pontját).

94      Továbbá, bár általánosan elfogadott, hogy a jogsértő kartell fő résztvevői által önkéntesen szolgáltatott bizonyítékok bizonyos fenntartással kezelendők – tekintettel annak a felperes által hivatkozott lehetőségére, hogy e résztvevők hajlamosak a lehető legtöbb terhelő bizonyítékot szolgáltatni versenytársaik tevékenységét illetően –, az a tény, hogy valaki a bírság alóli mentesítés vagy a bírság csökkentése érdekében el kívánja érni az engedékenységi közlemény alkalmazását, nem jelent szükségszerűen indítékot arra, hogy a kartell többi tagjának részvételére vonatkozóan elferdített bizonyítékokat terjesszen elő. A Bizottság félrevezetésére irányuló szándék ugyanis megkérdőjelezhetné a kérelmező együttműködésének őszinteségét és teljességét, következésképpen veszélyeztethetné az engedékenységi közlemény kedvezményében teljes mértékben való részesülés lehetőségét (lásd ebben az értelemben a Törvényszék T‑120/04. sz., Peróxidos Orgánicos kontra Bizottság ügyben 2006. november 16‑án hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑4441. o.] 70. pontját).

95      Meg kell továbbá jegyezni e tekintetben, hogy az elferdített bizonyítékok közlésének lehetséges következményei annál is inkább súlyosak, mivel – amint a fenti 90. pontból is kitűnik – a vállalkozás vitatott nyilatkozatát bizonyítékokkal kell alátámasztani. E körülmény ugyanis növeli annak esélyét, hogy a Bizottság és a többi érintett vállalkozás azonosítsa a pontatlan nyilatkozatokat.

96      E szabályoknak a jelen esetre való alkalmazását illetően előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott határozat megállapításai szerint a közös megállapodás íratlan megállapodás volt, amely magában foglalta először is a japán vállalkozások kötelezettségvállalását, miszerint nem lépnek be a GIS‑projektek Európai Gazdasági Térségen (EGT) belüli piacára, másodszor az európai vállalkozások kötelezettségvállalását, miszerint nem lépnek be a GIS‑projektek japán piacára, harmadszor az európai vállalkozások kötelezettségvállalását, miszerint értesítik a japán vállalkozásokat az anyaországokon kívüli európai országok GIS‑projektjeiről, és e projekteket a GQ‑megállapodásban meghatározott közös „európai” kvótába beszámítják. A Bizottság szerint az értesítési és beszámítási mechanizmus célja kompenzáció nyújtása volt – az európai vállalkozások által az EGT piacán lehetséges versenytársként érzékelt – a japán vállalkozások számára.

97      A közös megállapodás fenti 96. pontban felsorolt különböző összetevői közül a japán vállalkozásoknak az EGT‑piactól való távolmaradásra vonatkozó állítólagos kötelezettségvállalása a Bizottság által a felperesnek felrótt kifogás alapja. Következésképpen e kötelezettségvállalás létét kell jogilag megkövetelt módon bizonyítani. Ugyanakkor a közös megállapodás többi összetevője, amennyiben bizonyítást nyer, relevánsnak bizonyulhat mint közvetett bizonyíték, amelyből a japán vállalkozások ennek megfelelő kötelezettségvállalása fennállásának létére lehet következtetni.

98      A felperes vitatja a közös megállapodás fennállását, és az abban való részvételét. Vitatja a Bizottság által a megtámadott határozatban felhozott különböző elemek bizonyító erejét, és más elemekre hivatkozik, amelyek szerinte azt sugallják, hogy az említett megállapodás nem létezett. Ebből következően a felperes úgy véli, hogy a Bizottság köteles volt elfogadni a japán gyártóknak a GIS‑projektek EGT‑n belüli piacáról való távolmaradására vonatkozó, az e piacra való belépés jogi, technikai és kereskedelmi akadályaival kapcsolatos alternatív magyarázatot. Azáltal, hogy e körülmények között elfogadta a megtámadott határozatot, a Bizottság megfordította a bizonyításai terhet, megsértette az ártatlanság vélelmének elvét, és túllépte hatáskörét.

99      A Bizottság előadja, hogy a közös megállapodás fennállását és különösen a japán vállalkozásoknak az EGT piacától való távolmaradásra vonatkozó kötelezettségvállalását jogilag megkövetelt módon bizonyítja számos bizonyíték, köztük okirati bizonyítékok, vállalkozások nyilatkozatai, tanúvallomások, valamint a kartell tényleges működésével kapcsolatos bizonyítékok.

100    Meg kell tehát vizsgálni a szóban forgó különböző elemek megbízhatóságát és tartalmát, annak ellenőrzése végett, hogy a Bizottság által hivatkozott bizonyítékok együttesen szilárd meggyőződést alapoznak‑e meg a közös megállapodás fennállását illetően, amely meggyőződést nem vonhatják kétségbe a felperes által előterjesztett elemek.

101    A felperesnek az ártatlanság vélelmének megsértésén, illetve azon alapuló kifogásai, hogy a Bizottság túllépte hatáskörét, azon az előfeltételezésen alapulnak, amely szerint a Bizottság nem bizonyította a közös megállapodás fennállását, illetve a felperes abban való részvételét. Következésképpen, ha a felperesnek a jogsértés fennállásának, illetve az abban való részvételének bizonyítékaira vonatkozó érveit el kell utasítani, ez szükségképpen azzal jár, hogy az ártatlanság vélelmének megsértésén, illetve azon alapuló kifogásait, hogy a Bizottság túllépte hatáskörét, szintén el kell utasítani. Amennyiben viszont az nyer megállapítást, hogy a felperesnek az állítólagos jogsértésben való részvételét a megtámadott határozatban nem bizonyították, akkor e megállapítás önmagában igazolja a határozat megsemmisítését a felperest érintő részében.

 Az ABB által előterjesztett bizonyítékokról

–       A felek érvei

102    A felperes vitatja, hogy az ABB által előterjesztett különböző bizonyítékok bizonyítanák a közös megállapodás fennállását.

103    A felperes előzetesen kifejti, hogy általánosságban az ABB által előterjesztett bizonyítékok gyenge bizonyító erővel bírnak, mivel az ABB feltételes mentességben részesült. Álláspontja szerint az ABB nyilatkozatai nem fokozták annak a jogsértést illető önvádját. Ezzel szemben az ABB‑t erősen ösztönözték arra, hogy oly módon válaszoljon a Bizottság kérdéseire, amely megerősíti a kartell fennállását, figyelemmel arra, hogy folyamatosan fennállt annak kockázata, hogy elveszíti a mentességet, amennyiben együttműködését elégtelennek ítélik. Ennélfogva kritikus megközelítést kell alkalmazni az ABB‑től származó bizonyítékok tekintetében.

104    Emellett a felperes külön‑külön vitatja az ABB által előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejét. Először is a felperes előadja, hogy az ABB 2004. március 11‑i nyilatkozata, amely megerősíti a közös megállapodás fennállását, kétértelmű, mivel az ABB azt is elismerte, hogy nem állt fenn kifejezett megállapodás, valamint, hogy a közös megállapodás a ténybeli összefüggésen alapult, vagyis azon a tényen, hogy a japán vállalkozásokat az európai ügyfelek csak korlátozottan fogadták el, és azok bizonyos technikai és jogi nehézségekkel szembesültek, ha be akartak lépni az európai piacra. Ehhez hasonlóan az ABB szerint a japán vállalkozások a kartellben csak annyiban vettek részt, amennyiben e kartell az EGT‑n kívüli területeket érintett.

105    Másodszor, a felperes kérdéseket vet fel M., az ABB korábbi alkalmazottja által a 2005. szeptember 23‑án tartott megbeszélés során tett tanúvallomást illetően. E tekintetben előadja, hogy az ABB azon szándéka, hogy támogassa a Bizottság elméletét, megnyilvánult külső tanácsadójának azon erőfeszítéseiben, hogy M. nyilatkozatait úgy irányítsa, hogy utóbbi elismerje, hogy a japán gyártók európai piacra való belépése kifizetődő lehet egy bizonyos idő után.

106    A felperes ehhez hozzáteszi, hogy M. a megbeszélés időpontjában már nem volt az ABB alkalmazottja, ami azt jelenti, hogy nem volt köteles utóbbi érdekében fellépni. Ehhez hasonlóan az a tény, hogy M. felülvizsgálta nyilatkozatait, inkább bizonyítja a rá nehezedő nyomást, mint azon szándékát, hogy pontos felvilágosítást adjon.

107    A felperes emellett előadja, hogy M.‑nek a közös megállapodás fennállására vonatkozó nyilatkozatai kevéssé meggyőző, „hallomásból származó bizonyítékok”. Álláspontja szerint M. kijelentette, hogy nem volt jelen, amikor a közös megállapodást megkötötték, és hogy arra azokon a találkozókon, amelyeken részt vett, nem hivatkoztak. Ennélfogva e nyilatkozatok a kartell fennállása szempontjából M. személyes véleményén alapulnak. A felperes e tekintetben megjegyzi, hogy még ha feltételezzük is, hogy a közös megállapodás fennállt, megalapozottan várható lenne, hogy figyelemmel állítólagos jelentőségére, az engedékenység iránti kérelmet benyújtó vállalkozások terjesszenek elő a jogvita tárgyát képező tények idején létezett bizonyítékokat.

108    Ami M. nyilatkozatainak tartalmát illeti, a felperes előadja, hogy bár M. kijelentette, hogy a külföldi piacokra vonatkozó megállapodás megkötése feltételezi a különböző résztvevők anyaországaira kiterjedő megállapodás fennállását, ugyanakkor azt is kifejti, hogy ha esetlegesen lehetséges is lett volna a japán gyártók számára az európai piacra való belépés, ezen erőfeszítés nem lett volna kifizetődő. Ezt követően, 2005. október 4‑én az ABB külső tanácsadója új nyilatkozatot tett, amelynek célja M. korábbi nyilatkozatainak egyértelművé tétele volt, és amelyben formálisan megállapította a közös megállapodás fennállását. A felperes szerint e két bizonyíték ellentmondásos, és azokra ezért nem lehet hivatkozni.

109    Harmadszor, a felperes előadja, hogy W. és P., az ABB alkalmazottainak nyilatkozatai „homályos spekulációk”, amelyek meg nem alapozott személyes véleményeken alapulnak. Ennek megfelelően, amikor W.‑t arról kérdezték, hogy a japán gyártók milyen indokok alapján tagadták meg a GIS‑re vonatkozó ajánlati felhívásokban való részvételt Európában, akkor nem utalt a közös megállapodásra. Korábbi nyilatkozataiban ezzel szemben kifejtette, hogy a „magas” akadályok fennállása nehézzé tette a belépést az európai piacra.

110    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

111    Előzetesen, a fenti 94. és 95. pontból kitűnik, hogy a bírságmentességet kérő vállalkozás által előterjesztett bizonyítékokat nem kell automatikusan óvatosan kezelni. Ami konkrétan a tanúvallomásokat illeti, valóban lehetséges, hogy az ilyen vállalkozás alkalmazottai, akik e vállalkozás érdekében kötelesek eljárni, a lehető legtöbb terhelő bizonyítékot kívánják előterjeszteni, hiszen az eljárás folyamán tanúsított együttműködésük kedvezően befolyásolhatja szakmai jövőjüket. Ugyanakkor, ha ez a helyzet áll is fenn, a szóban forgó alkalmazottak tisztában vannak a pontatlan bizonyítékok előterjesztésének lehetséges negatív következményeivel is, amelyeket a megerősítés követelménye még inkább érezhetővé tesz.

112    Ami M.‑et illeti, a felperes megalapozottan adja elő, hogy egy korábbi alkalmazott főszabály szerint már nem köteles a korábbi munkáltatója érdekében eljárni a közigazgatási eljárásban való önkéntes együttműködést illetően. Ugyanakkor e körülmény azt is jelenti, hogy főszabályként nem áll érdekében pontatlan bizonyítékokat előterjeszteni ezen összefüggésben. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy tanúvallomásának megtételekor M. már nyugdíjban volt. E körülmények között nem tűnik úgy, hogy a közigazgatási eljárás alatti együttműködésének hiánya kedvezőtlen következményekkel járt volna számára.

113    Emellett nem lehet úgy tekinteni, hogy az ABB által előterjesztett bizonyítékok nem lettek volna alkalmasak arra, hogy káros következményekkel járjanak számára. Mivel ugyanis az említett bizonyítékokat a kifogásközlés megküldése előtt nyújtották be, sem az ABB, sem alkalmazottai, illetve korábbi alkalmazottja nem ismerhették azon kifogások terjedelmét és pontos tartalmát, amelyeket a Bizottság az ABB‑vel szemben kívánt emelni.

114    Ami először is a felperes által hivatkozott különböző bizonyítékokat illeti, az ABB 2004. március 11‑i észrevételeiben, azaz mielőtt feltételes mentességben részesült volna, kifejezetten hivatkozott egy közös megállapodás fennállására, amely alapján a japán társaságok nem nyújtanak be ajánlatokat az európai projektekre, az európai társaságok pedig nem nyújtanak be ajánlatokat japán projektekre.

115    Az ABB valóban úgy nyilatkozott, hogy a közös megállapodás azon a körülményen alapult, hogy a japán gyártókat az európai ügyfelek nem fogadták jól, és bizonyos akadályokkal kellett szembenézniük az európai piacon. A 2004. március 11‑i észrevételeiből azonban egyértelműen kitűnik, hogy szerinte az érintett japán vállalkozások nem csupán ezen akadályok létének megállapítására szorítkoztak, hanem európai partnereikkel szemben kötelezettséget vállaltak az EGT piacától való távolmaradásra. Ekképpen az említett piac belépési korlátai az említett megállapodás megkötését eredményező tényezőt jelentenek. Meg kell továbbá jegyezni, hogy ezen megállapítás nem ellentmondásos, hiszen természetes, hogy egy gyártó – a Bizottság által a jelen ügyben felrótt – piacfelosztás keretében átengedi versenytársainak azon piacokat, ahol gyenge a helyzete.

116    Emellett igaz az, hogy az ABB kijelentette, nem létezett semmilyen kifejezett megállapodás a japán gyártókkal a közbeszerzések manipulálására, az árak rögzítésére és a projektek elosztására az EGT‑ben. Ugyanakkor összefüggésében értelmezve e nyilatkozat a nemzeti piacok felosztására utal az európai gyártók között, vagy a GIS‑projektek elosztására az EGT‑n belül. Nem mond tehát ellent a japán vállalkozások azon általános kötelezettségvállalásának, hogy nem lépnek be az EGT piacára, amelyre az ABB kifejezetten utal. Emellett az ABB nyilatkozataiban semmilyen következetlenség nem észlelhető. Mivel ugyanis az ABB szerint a japán vállalkozások kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépnek be az EGT piacára, számukra nem lett volna hasznos részletes megállapodásokat kötni az európai gyártókkal a GIS‑projektek ugyanezen piacon való elosztásával kapcsolatban.

117    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az ABB 2004. március 11‑i nyilatkozatai nem kétértelműek, és a közös megállapodás fennállásának bizonyítékai.

118    Másodszor, el kell ismerni, hogy az ABB külső tanácsadója valóban beavatkozott M. meghallgatásának egy adott pillanatában, azt sugallva az utóbbinak, hogy a japán gyártók számára kifizetődő lehetett az európai piacra való belépés, nem tűnt azonban úgy, hogy M.‑et sikerült volna meggyőzni. Következésképpen meg kell állapítani, hogy M. kétségeit fejezte ki e belépés kereskedelmi értékét illetően, és figyelembe kell venni e körülményt a tanúvallomása tartalmának értékelésekor. Ugyanakkor a felperes nem fejti ki, hogy az ABB külső tanácsadójának e beavatkozása más tekintetben mennyiben érinti M. tanúvallomásának hitelességét.

119    Emellett a felperes helyesen állítja, hogy M. tanúvallomása nem alapos átgondolás eredményének tűnik, és azt nem is vizsgálták felül mérlegelést és további vizsgálatokat követően. A tanúvallomást szóban tették, és nincs nyoma annak, hogy a Bizottság ezt megelőzően írásbeli kérdéseket intézett volna M.‑hez, sem annak, hogy a közös megállapodással és az EGT piacára való belépés korlátaival kapcsolatos nyilatkozatokat utóbbi utólag ellenőrizte és felülvizsgálta volna.

120    Ennek ellenére a felperes nem terjeszt elő olyan bizonyítékokat, amelyek alapján úgy lehetne tekinteni, hogy M. nyilatkozatainak esetleges felülvizsgálatát az általa elszenvedett bármilyen nyomás indokolta volna.

121    A felperes azon állítását, amely szerint M. tanúvallomása csak „hallomáson alapuló bizonyíték”, el kell utasítani. M. ugyanis az ABB egyik képviselője volt a kartellben 1988 és 2002 között, tehát működésének szinte teljes idején, míg maga az ABB a kartell egyik fő résztvevője volt. M. tehát közvetlen és kiváltságos tanúja volt az általa előadott tényeknek.

122    E tekintetben el kell ismerni, hogy tanúvallomásában M. megerősítette, hogy nem volt jelen a közös megállapodás megkötésénél. Hasonlóképpen az arra vonatkozó kérdésre, hogy a közös megállapodás kérdése felmerült‑e azon találkozók során, amelyeken részt vett, M. azt válaszolta, hogy nem volt szükséges megemlíteni, mivel a közös megállapodás magától működött. Ugyanakkor e körülmények nem kérdőjelezik meg M. tanúvallomásának bizonyító erejét. Egyrészt ugyanis a tanú akkor is szolgáltathatja egy tartós jelenség egyértelmű bizonyítékát, ha nem volt jelen annak kezdetekor. Másfelől, jóllehet M. úgy nyilatkozott, hogy a közös megállapodás kérdését nem vitatták meg kifejezetten azon találkozók során, amelyeken részt vett, tanúvallomásából kitűnik, hogy szerinte ez azért volt így, mert az említett megállapodás tartalmát a kartell résztvevői megértették, elfogadták és végrehajtották, anélkül hogy kifejezett megbeszélésre szükség lett volna.

123    Ebben az összefüggésben meg kell állapítani, hogy egy gyártócsoport kötelezettségvállalása egy másik csoport számára fenntartott piacra történő belépéstől való tartózkodásra, mint amilyen kötelezettségvállalást a Bizottság a japán gyártóknak felró, egyszerű, könnyen megvalósítható elképzelésen alapul. Hasonlóképpen e megvalósításhoz főszabály szerint nem szükséges az érintett vállalkozások interakciója. Következésképpen az ilyen kötelezettségvállalás teljes mértékben létezhet íratlan megállapodásként, ami egyben lehetővé teszi a felfedezés veszélyének csökkentését is. E tekintetben a megtámadott határozat (170)–(176) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a jelen ügyben a kartell résztvevői számos szervezési és technikai óvintézkedést hoztak a kartell nyilvánosságra kerülésének megakadályozása érdekében.

124    Ami M. tanúvallomását illeti, az utóbbi úgy nyilatkozott, hogy a japán és az európai gyártók között – a GQ‑megállapodást megelőzően – a hazai piacok kölcsönös védelmével kapcsolatos megállapodás létezett, és ezen megállapodás szükséges feltétele volt a más régiókra vonatkozó megállapodások megkötésének, és szabályainak tiszteletben tartása azzal járt, hogy a japán gyártók nem lépnek be az európai gyártók hazai piacára, jóllehet képesek lennének rá technikailag. M. kifejtette továbbá ebben az összefüggésben az értesítési és beszámítási mechanizmust, valamint azt, hogy az anyaországok GIS‑projektjei nem képezték a két gyártói csoport közötti megbeszélések tárgyát, és nem kerültek beszámításra a GQ‑megállapodás által meghatározott kvótákba.

125    Emellett, amint az a fenti 118. pontban említésre került, M. nem volt meggyőződve arról, hogy a GIS‑projektek európai piacára való belépés a japán vállalkozások számára kereskedelmi értéket képvisel. Ennek ellenére M. P. által osztott álláspontja nem érinti azon tényt, hogy az ABB négy tanúja és maga az ABB szerint is a japán vállalkozások vállalták, hogy nem lépnek be az EGT piacára, jóllehet erre képesek lettek volna technikailag.

126    Meg kell továbbá jegyezni e tekintetben, hogy a japán gyártók EGT‑piacra való belépéssel kapcsolatos kereskedelmi érdekének egy adott pillanatban esetlegesen fennálló hiánya nem teszi a közös megállapodáshoz hasonló megállapodások létét tárgytalanná. Az ilyen megállapodás ugyanis egyfelől alkalmas az érintett piacokra a jövőben történő belépés versenyhelyzet megváltozása miatt fennmaradó kockázatának megszüntetésére, és így a két gyártói csoport számára – kiváltságos helyzetük megszilárdításával – hosszú távú biztonság garantálására. Másfelől a két csoport közötti kölcsönös bizalom alapjaként szolgálhat. M. nyilatkozatai szerint e bizalom szükséges volt a kartell világszintű végrehajtásához.

127    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy M. tanúvallomása a közös megállapodás fennállásának bizonyítéka.

128    Harmadszor, a felperes állításaival ellentétben Wi. úgy nyilatkozott, hogy a japán vállalkozások európai piacról való távolmaradása a japán és európai piacok védelmi rendszerének eredménye volt, amit az indokolt, hogy e két gyártói csoport egyike sem kívánta, hogy a másik csoport beavatkozzon a hazai piacán. Ehhez hasonlóan P. spontán módon hivatkozott a japán vállalkozásokkal közös megállapodásra, melynek értelmében utóbbiak nem vettek részt az európai piacon, és az európai vállalkozások nem vettek részt a japán piacon. Ennek megfelelően Wi. és P. tanúvallomásai nem minősíthetők „homályos spekulációknak”, hanem ellenkezőleg, azok a közös megállapodás fennállását megerősítő bizonyítékokat képeznek.

129    Ugyanez a megállapítás vonatkozik továbbá az ABB kezdeményezésére előadott utolsó tanúvallomásra, V.‑A. tanúvallomására. Amikor az európai és japán gyártók közötti bármilyen megállapodás fennállásáról kérdezték, utóbbi a japán és az európai gyártók közötti megállapodás létére hivatkozott, amelynek értelmében az európai vállalkozások nem „támadták” a japán vállalkozásokat a japán piacon, és viszont. Ráadásul V.‑A. előadta, hogy részt vett az európai vállalkozásoknak és egy japán vállalkozás képviselőjének kifejezetten e megállapodás tiszteletben tartásával kapcsolatos megbeszélésén, amelyre a japán vállalkozások európai piacra való belépési próbálkozásai adtak okot.

130    Következésképpen meg kell jegyezni, hogy az ABB nyilatkozatai és az általa előterjesztett tanúvallomások a közös megállapodást alátámasztó bizonyítékot jelentenek, mivel hivatkoznak az említett megállapodás fennállására, és e megállapodás lényegi tartalmát kifejtik, valamint információt nyújtanak a megállapodás időtartamára és résztvevőire vonatkozóan.

131    Ehhez hasonlóan az ABB által előterjesztett bizonyítékok koherensek a közös megállapodás fennállását és alapvető tartalmát illetően. Bár van eltérés azon kérdést illetően, hogy az európai piacra való belépés a japán vállalkozások számára jelentett‑e kereskedelmi érdeket, e körülmény nem releváns a közös megállapodás fennállásával kapcsolatos nyilatkozatokat illetően, amint az a fenti 125. pontban kifejtésre került.

132    Emellett az ABB nyilatkozatai egy vállalkozás nevében kerültek előterjesztésre, és tartalmukból kitűnik, hogy belső kutatásokon, valamint az e vállalkozás alkalmazottaival való megbeszéléseken alapulnak. Ennélfogva el kell ismerni, hogy bizonyos fokú bizonyító erővel bírnak.

133    A négy érintett tanú által tett nyilatkozatok pedig hitelesek, mivel a bennük hivatkozott körülmények közvetlen tanúitól származnak, és a jelen ügy körülményeiből nem tűnik ki, hogy az említett tanúknak okuk lett volna elferdített bizonyítékokat előterjeszteni. Ennélfogva el kell ismerni, hogy jelentős bizonyító erővel bírnak.

134    A fenti 90. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében azonban az ABB nyilatkozatainak és az általa előterjesztett tanúvallomásoknak a tartalmát minden esetben más bizonyítékoknak is meg kell erősíteniük.

 Az ABB által előterjesztett bizonyítékok megerősítéséről

–       A felek érvei

135    A felperes előadja, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság nem hivatkozik elegendő olyan bizonyítékra, amely alátámasztja az ABB által előterjesztett bizonyítékokat, és különösen nem hivatkozik egyetlen olyan bizonyítékra sem, amely a jogvita tárgyát képező tények idején létezett.

136    Először is a Fuji azon, a kifogásközlésre adott válaszában szereplő állítása, amely szerint tudatában volt a közös megállapodásnak, sem bizonyításra, sem kifejtésre nem került, így az csak a Fuji egyoldalú álláspontjának felel meg. Emellett utóbbi nem jelölte meg, hogy egyedüli fél volt‑e az állítólagos megállapodásban, valamint, hogy az európai gyártók megállapodásáról volt‑e szó, vagy abban a japán gyártók is érintettek voltak. Emellett a 2006. július 11‑i engedékenység iránti kérelmében a Fuji nem utalt a közös megállapodás fennállására. Utóbbit nem említették a Fuji öt alkalmazottjának tanúvallomásában sem, amelyeket a Fuji terjesztett elő.

137    A felperes szerint a Fuji későbbi, a közös megállapodás fennállását állítólagosan megerősítő nyilatkozatait, és különösen 2006. november 21‑i nyilatkozatát vele nem közölték, és azokat ezért nem lehet figyelembe venni.

138    Emellett a Fuji által előterjesztett bizonyítékok gyenge bizonyító erejét támasztja alá az a tény is, hogy utóbbi nem részesült semmilyen engedékenységben a Bizottság részéről a tájékoztatásért cserében.

139    Másodszor, azon megállapítás tekintetében, amely szerint az Alstom és az Areva nem vitatta a közös megállapodás fennállását, és a VA TECH sem vitatta azt nyíltan, a felperes előadja, hogy a hallgatás egyenlővé tétele a vallomással megsértené az önvádra kötelezés tilalmának elvét, valamint a bizonyítás alapvető elveit. Emellett gyakorlati szempontból a közös megállapodás fennállása nagymértékben irreleváns volt az európai gyártók szempontjából, így hallgatásuk előre jelezhető volt. Eljárási szempontból a felperes megjegyzi, hogy mivel nem fért hozzá az érintett iratokhoz, nem tudta megvizsgálni a Bizottság állításának megalapozottságát. Emellett a felperes úgy véli, hogy a VA TECH ténylegesen vitatta a közös megállapodás fennállását.

140    Harmadszor, a felperes kifejti, hogy az európai gyártókkal a GQ‑megállapodás keretében zajló találkozókon történő puszta részvétele nem releváns a közös megállapodás fennállását illetően.

141    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

142    Ami először is a Fuji által előterjesztett bizonyítékokat illeti, a fenti 51–53. pontból kitűnik, hogy a felperessel nem közölt észrevételekre, és különösen a Fuji 2006. november 21‑i észrevételeire nem lehet terhelő bizonyítékként hivatkozni. Következésképpen az említett észrevételek nem alkalmasak arra, hogy megerősítsék az ABB által előterjesztett bizonyítékok tartalmát.

143    Ezzel szemben a kifogásközlésre adott válaszában, amelynek releváns részét közölték a felperessel, a Fuji úgy nyilatkozott, hogy tudomása volt a közös megállapodásról, amelynek értelmében a japán gyártók nem próbálnak belépni az európai piacra, azonban előadta, hogy a Fuji EGT piacáról való távolmaradásának fő oka az volt, hogy Európában nem számított jelentős és megbízható GIS‑szállítónak.

144    El kell ismerni, hogy e nyilatkozat meglehetősen homályos, mivel a Fuji csupán a japán gyártóknak az európai piactól való távolmaradásra vonatkozó kötelezettségvállalására hivatkozik. Ugyanakkor ezzel a Fuji megerősítette az ABB által előterjesztett bizonyítékokból következő, a Bizottság által a japán gyártóknak felrótt fő tényezőt. Ekképpen az érintett nyilatkozat nem irreleváns a jelen ügyben. Annál is kevésbé az, mivel a Fuji ismereteinek korlátozott mivolta a kartellen belüli másodlagos szerepével, és különösen azon ténnyel magyarázható, hogy – amint a megtámadott határozat (150) preambulumbekezdéséből kitűnik – a Fuji volt az egyetlen japán vállalkozás, amely nem volt tagja a japán gyártói csoport bizottságának, amely többek között a két gyártói csoport közötti együttműködésért volt felelős a GQ‑megállapodás keretében.

145    Ami a Fuji alkalmazottait illeti, meg kell jegyezni, hogy azok nem vitatták a közös megállapodás fennállását, pusztán csak hallgattak arról. Ennek megfelelően a Fuji alkalmazottai által tett nyilatkozatok tartalma nem kérdőjelezi meg a Fuji kifogásközlésre adott válaszban tett nyilatkozatának bizonyító erejét.

146    Ami az engedékenység iránti kérelem tartalmát illeti, az engedékenységi közlemény 21. pontjából kitűnik, hogy annak érdekében, hogy a Bizottság csökkentse a bírságot, az érintett bizonyítékoknak jelentős bizonyító erőt kell képviselniük a már a Bizottság rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest. Következésképpen a kifogásközlésre adott válasz megküldését követően benyújtott engedékenység iránti kérelemben a bírságcsökkentést elérni kívánó vállalkozás jogosan összpontosít azon elemekre, amelyek szerinte addig nem nyertek jogilag megkövetelt módon bizonyítást, annak érdekében, hogy jelentős hozzáadott értéket nyújtson. Márpedig e körülménnyel magyarázható, hogy az érintett vállalkozás nem említi azon elemeket, amelyeket szerinte a korábban benyújtott bizonyítékok már kétségtelenül alátámasztottak.

147    Ehhez hasonlóan, az engedékenységi közlemény 21. pontjának szövegére tekintettel nem zárható ki, hogy bizonyos bizonyító erővel rendelkező, azonban már más bizonyítékok által bizonyított tényekre vonatkozó bizonyítékok előterjesztése nem eredményez semmilyen csökkentést.

148    Másodszor, a VA TECH meghallgatásáról készült leirat kivonatából kitűnik, hogy az kifejezetten vitatta a közös megállapodás fennállását e meghallgatás során. Ennélfogva a Bizottság azon állítása, amely szerint nem ez a helyzet, alaptalan.

149    Ami az Alstom és az Areva állítólagosan semleges álláspontját illeti, a Bizottság előadja, hogy nem e körülmény alapján állapította meg a közös megállapodás fennállását, pusztán ezen álláspont megállapítására szorítkozott. Jóllehet ezen értelmezést megerősíti a megtámadott határozat (125) preambulumbekezdésének szövege, mely az Alstom, az Areva és a VA TECH álláspontjának semmilyen igazoló erőt nem tulajdonít, ellentétben a Fuji közös megállapodás fennállását megerősítő nyilatkozataival, azonban ezen értelmezést megkérdőjelezi az említett határozat (255) preambulumbekezdése, amelyben a Bizottság a közös megállapodás fennállásának egyes európai gyártók általi hallgatólagos elismerésére hivatkozik. Mindenesetre az Alstom és az Areva semleges álláspontja nem értelmezhető a közös megállapodás fennállásának bizonyítékaként. Tekintettel ugyanis az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására irányuló eljárás keretében a Bizottságra nehezedő bizonyítási teherre, azzal, hogy egy vállalkozás nem vitat egy tényt, a szóban forgó tény nem nyer bizonyítást.

150    Harmadszor, ahogy azt a felperes is előadja, pusztán az a tény, hogy részt vett a GQ‑megállapodás találkozóin, nem bizonyítja a közös megállapodás fennállását. A releváns kérdés ugyanis az, hogy az említett megállapodást, ahogy a Bizottság állítja, a különböző résztvevők a GQ‑megállapodással együtt, és azzal összefüggésben valósították‑e meg.

151    Negyedszer, a megtámadott határozat (127) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a 2002. július 10‑i találkozó során, amikor megvitatták a kartell működési módszereinek azt követő változásait, hogy a Siemens és a Hitachi újrakezdte a kartellben való részvételét, az Alstom előterjesztett egy javaslatot, melynek értelmében az európai gyártók Európában maradnának, és a japán gyártók Japánban maradnának, és nem próbálnának meg belépni az európai piacra. E preambulumbekezdés kifejti továbbá, hogy a következő, 2002. július 15‑i találkozó folyamán a Hitachi képviselője jelezte, hogy a Hitachi elutasítja e javaslatot, valamint hogy az európai gyártók azzal válaszoltak, hogy Európa, beleértve Közép‑ és Kelet‑Európát, az ő piacuk, és fenn kívánják tartani a Nyugat‑Európában alkalmazott árakat, továbbá bejelentették, hogy a kérdést újra fogják tárgyalni, még ha nem is így történt.

152    Első látásra a 2002. július 10‑i és 15‑i találkozók Hitachi által előterjesztett elemekre alapított összefoglalója alapján úgy tűnik, az Alstom egy új megállapodás megkötését javasolta, amit a Hitachi elutasított, és amit a későbbiek során nem vitattak meg, ami azt jelentené, hogy legalábbis 2002 júliusától semmilyen megállapodás nem létezett a japán gyártóknak az EGT piacán folytatott magatartását illetően.

153    Ugyanakkor a 2002. július 15‑i találkozó összefoglalójából egyfelől kitűnik, hogy a Hitachi nem a piacok felosztásának ötletét magát utasította el, hanem csak az Alstom konkrét javaslatát. Másfelől ezen összefoglaló megállapítja, hogy a Hitachi megjegyezte, hogy az európai gyártók követelései Közép‑ és Kelet‑Európára is kiterjedtek, ami arra enged következtetni, hogy az elutasítás e meghatározott részhez kapcsolódott, és nem a nyugat‑európai helyzethez.

154    Azt is meg kell jegyezni, hogy az érintett javaslat Alstom általi előterjesztése megkérdőjelezi a felperes érvelését az EGT piacán fennálló versenyhelyzet tekintetében. Még ha feltételezzük is ugyanis, amint azt a felperes állítja, hogy az EGT piacán a japán gyártókat nem tekintették hiteles versenytársaknak az áthághatatlan belépési akadályok fennállása miatt, az ugyanezen piacra vonatkozó megállapodás ténylegesen értelmetlen lett volna. Ebben az esetben az európai gyártóknak, mivel az Európában kiváltságos helyzetüknek köszönhetően tudatában voltak e körülménynek, nem lett volna okuk ilyen megállapodást javasolni. Márpedig a Hitachi által előterjesztett összefoglalóból kitűnik, hogy az Alstom javaslata egyaránt vonatkozott az EGT piacára, valamint Közép‑ és Kelet‑Európa piacára.

155    E körülmények között azt az értelmezést kell követni, amely szerint a 2002. július 10‑i találkozón az Alstom a közös megállapodás közép‑ és kelet‑európai országokra való kiterjesztését javasolta, a Bizottság állításának megfelelően.

156    Ötödször, ahogy azt a megtámadott határozat (131) preambulumbekezdése megállapítja, az EQ‑megállapodás tartalma bizonyos mértékben releváns a közös megegyezés fennállását illetően.

157    Az EQ‑megállapodás 2. melléklete „E (E‑Members)” című részének 4. pontjával összhangban ugyanis az európai gyártók „döntenek az európai projektek [japán gyártók csoportjával] való közléséről”. A 2. melléklet összefüggéseiből kitűnik, hogy az információk közlésére az érintett GIS‑projektek elosztását megelőzően kellett, hogy sor kerüljön.

158    E tényező lehetővé teszi bizonyos mértékben a felperes érvelésének elutasítását, mivel azt sugallja, hogy az európai gyártók úgy gondolták, hogy a japán gyártókat érdekelheti legalábbis bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projekteknek az odaítélési eljárása, valamint hogy az ilyen projektek tekintetében tehát lehetséges versenytársak voltak.

159    Azonban sem az EQ‑megállapodásban, sem a Bizottság által előterjesztett többi bizonyítékban semmi nem támasztja azt alá, hogy a szóban forgó mechanizmust az európai gyártók bevezették, vagy hogy a japán gyártók tudtak annak létezéséről. E körülmények között az EQ‑megállapodás csak egy arra utaló ténykörülmény, hogy európai társaik hogyan fogták fel a japán vállalkozásokat.

160    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani egyrészt, hogy a Fuji által a kifogásközlésre adott válaszában tett nyilatkozat megerősíti az ABB által a közös megállapodás fennállása tekintetében szolgáltatott bizonyítékokat, azonban bizonyító ereje gyenge. Ehhez hasonlóan az Alstom által a 2002. július 10‑i találkozón tett javaslat azt bizonyítja, hogy a közös megállapodás ebben az utóbbi időpontban fennállt. Emellett az EQ‑megállapodás tartalma olyan ténykörülmény, amely arra enged következtetni, hogy a japán gyártókat hiteles versenytársnak tekintették bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek benyújtását illetően, amint azt a Bizottság állítja.

161    Másrészt sem a VA TECH, sem az Alstom, sem pedig az Areva álláspontja a közös megállapodás fennállását illetően, sem pedig a felperes puszta részvétele a GQ‑megállapodás keretében tartott találkozókon nem olyan bizonyíték, amely alkalmas az ABB által az említett megállapodás fennállása tekintetében előterjesztett bizonyítékok megerősítésére.

 Az értesítési és beszámítási mechanizmusról

–       A felek érvei

162    Először is a felperes kifejti, hogy a Bizottság értesítési és beszámítási mechanizmusra vonatkozó érvelése azon az állításon alapul, amely szerint a japán gyártókat potenciális versenytársnak tekintették a GIS‑projektek piacán az EGT‑ben. Ezt az állítást megkérdőjelezi a VA TECH kifejezett nyilatkozata, amely szerint szinte lehetetlen volt az európai gyártók számára, hogy Japánban kínálják termékeiket, és viszont, valamint M. tanúvallomása, amelyből kitűnik, hogy az európai piacra való belépés nem volt kifizetődő a japán vállalkozások számára. Következésképpen az értesítésre és beszámításra vonatkozó állítások nyilvánvalóan pontatlan ténybeli előfeltételezésen alapulnak. Emellett ebben az összefüggésben a Bizottság azon érve, amely szerint a beszámítás létezése bizonyítja az európai piacra való belépés akadályainak fenn nem állását, és ebből kifolyólag a közös megállapodás fennállását, önmagába visszatérő érvelés.

163    Másodszor, a felperes előadja, hogy a Bizottság az értesítési és beszámítási mechanizmushoz kapcsolódó állításait nem jogilag megkövetelt módon bizonyította. Álláspontja szerint a Bizottság érvelése azon alapul, hogy a japán gyártókat rendszeresen tájékoztatták az anyaországokon kívüli európai országok GIS‑projektjeiről, annak érdekében, hogy ellenőrizhessék a közös „európai” kvótába történő beszámításukat. Márpedig a Bizottság által hivatkozott, az ABB nyilatkozatain kívüli bizonyítékok nem támasztják alá sem az értesítés rendszeres jellegét, sem az anyaországok és az egyéb európai országok közötti különbségtétel létezését.

164    E tekintetben a felperes mindenekelőtt kifejti, hogy nem volt részese az EQ‑megállapodásnak, és ennek következtében az csak az európai gyártók egyoldalú határozatának tekinthető. Emellett álláspontja szerint az említett megállapodás 2. melléklete nem írja elő a japán gyártók rendszeres értesítését, hanem éppen ellenkezőleg, kizárja azt, ugyanis az európai gyártókra hagyja annak eldöntését, hogy esetlegesen küldenek‑e értesítést az európai projektekről. Ehhez hasonlóan, e dokumentum nem írja elő az európai projektek beszámítását a közös „európai” kvótába.

165    Emellett a GIS‑projektek ABB által benyújtott listája az ABB által összeállított dokumentum, amelyet nem közöltek a kartell többi résztevőjével. Ennélfogva, a felperes szerint az említett lista nem bizonyítja azt, hogy a japán vállalkozásokat rendszeresen értesítették az európai GIS‑projektekről.

166    Végül, a Hitachi engedékenység iránti kérelmének kivonata, amely szerint a Siemens rendszeresen körbeküldött egy az európai és japán vállalkozások között elosztott GIS‑projekteket felvázoló táblázatot, nem jelöli meg pontosan, hogy a szóban forgó információcsere az európai GIS‑projektekre vonatkozott‑e, és e nyilatkozat összefüggése arra utal, hogy nem erről volt szó. Ami azt a Hitachi által a kifogásközlésre adott válaszban szereplő nyilatkozatot illeti, amely szerint az értesítésre a beszámítás lehetővé tétele érdekében került sor, azt egyetlen japán gyártó sem támasztja alá, sőt annak kifejezetten ellentmond mind a felperes, mind a Fuji, utóbbi emellett pedig kiemeli, hogy az európai GIS‑projektek elosztására vonatkozó információkat nem közölték rendszeresen a japán gyártókkal.

167    Harmadszor, a felperes kifejti, hogy a Bizottság által leírt értesítési és beszámítási mechanizmus bonyolult, és az alkalmazása nem automatikus. E körülmények között kevéssé valószínű, hogy arra ne utaltak volna a GQ‑megállapodásban, vagy más, a jogvita tárgyát képező körülmények idején létező dokumentumban.

168    Negyedszer, még ha feltételezzük is, hogy egyes európai projekteket beszámítottak a GQ‑megállapodás által előírt közös „európai” kvótába, e körülmény nem utal a felperes által elkövetett jogsértésre. A felperes szerint a beszámítás ugyanis csak az EGT területén kívül gyakorolhatott hatást, mivel az e területen kívül biztosított jogot több projektre a japán gyártók számára. Márpedig e körülmény nem eredményezi az EK 81. cikknek és az EGT‑Megállapodás 53. cikkének megsértését.

169    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

170    Előzetesen meg kell állapítani, hogy a Bizottságnak az értesítési és beszámítási mechanizmusra vonatkozó állításai nem kizárólag azon az állásponton alapulnak, amely szerint a japán gyártókat hiteles versenytársnak tekintették az EGT piacán. A Bizottság ugyanis úgy tekinti, hogy pozitív bizonyítékokat szerzett az említett mechanizmus fennállására vonatkozóan. E körülmények között meg kell vizsgálni a Bizottság által előterjesztett bizonyítékok bizonyító erejét annak megállapítása érdekében, hogy azok jogilag megkövetelt módon bizonyítják‑e az értesítési és beszámítási mechanizmus létezését, annak ellenére, hogy egyes érintett vállalkozások vitatják azt.

171    Meg kell tehát jegyezni, hogy M. a tanúvallomásában kifejezetten megerősítette az értesítési és beszámítási mechanizmus létezését. Előadta továbbá, hogy e mechanizmus nem vonatkozott a GIS‑projektekre az anyaországokban, azaz Japánban és bizonyos európai országokban. Ezzel szemben nem utalt arra, hogy az említett mechanizmus valóságát vagy relevanciáját megkérdőjelezné az a tény, hogy álláspontja szerint a japán vállalkozásoknak nem fűződött kereskedelmi érdeke az EGT piacára való belépéshez.

172    Az EGT‑n belüli GIS‑projektek értékének a GQ‑megállapodás által meghatározott világszintű kvótába való beszámítására irányuló mechanizmus létét megerősítették az ABB nyilatkozatai is.

173    Az EQ‑megállapodást illetően a fenti 157. pontban megállapítást nyert, hogy a 2. melléklete „E (E‑Members)” című részének 4. pontja az érintett GIS‑projektek elosztását megelőző esetleges információközlésre vonatkozott. E rendelkezés nem vonatkozott azonban a már elosztott projektek követésére. Következésképpen, míg tartalma arra utaló ténykörülmény, hogy a japán gyártókat hiteles versenytársnak tekintették bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek benyújtását illetően, a meghatározott intézkedések nem képezik a Bizottság által hivatkozott értesítési és beszámítási mechanizmus részét. Ennélfogva az EQ‑megállapodás 2. melléklete e mechanizmus bizonyítását illetően nem releváns.

174    Ehhez hasonlóan, ahogy azt a felperes kifejti, a projektek ABB által benyújtott listájából nem tűnik ki, hogy az EGT‑n belüli GIS‑projektekről rendszeresen értesítették volna a japán gyártókat. Ennélfogva az sem bizonyítja az értesítési és beszámítási mechanizmust.

175    A Hitachitól származó bizonyítékokat illetően meg kell jegyezni, hogy azon nyilatkozat, miszerint a Siemens rendszeresen körbeküldött a kartell különböző tagjai között elosztott GIS‑projektek egy részét felvázoló táblázatokat, a közvetlen előtte szereplő mondatokkal összefüggésben értelmezve, az EGT‑n kívüli GIS‑projektekre utal. Következésképpen e nyilatkozat szintén nem releváns a Bizottság által hivatkozott, az EGT‑n belüli GIS‑projektekre vonatkozó értesítési és beszámítási mechanizmus bizonyítását illetően.

176    Ezzel ellentétben a Hitachi a kifogásközlésre adott válaszában előadta, hogy mielőtt beszüntette a kartellben való részvételét 1999‑ben, az európai gyártók tájékoztatták a japán gyártókat azon GIS‑projektek részleteiről, amelyeket Európában terveztek benyújtani, annak érdekében, hogy e projekteket figyelembe lehessen venni a két gyártói csoport EGT‑n kívüli GIS‑projektekre vonatkozó kvótájának a GQ‑megállapodás értelmében való meghatározásakor.

177    E nyilatkozat kifejezetten megerősíti a Bizottság által hivatkozott értesítési és beszámítási mechanizmus 1999‑ig tartó fennállását. Ráadásul a bizonyító ereje két okból is magas. Egyfelől az említett nyilatkozat ellentétes a Hitachi érdekeivel, mivel magában foglalja az EGT‑n belüli összejátszásra irányuló tevékenységek és a japán gyártók közötti kapcsolat fennállását, és ekképpen terhelő bizonyítékot képez. Másfelől a kifogásközlésre adott válasz érintett részének olvasatából kitűnik, hogy a Hitachi nem volt tudatában az e nyilatkozatból levonható következtetéseknek.

178    Egyebekben, ahogy az a fenti 55. pontban kiemelésre került, a Hitachi a kifogásközlésre adott kiegészítő válaszában nem vizsgálta felül az értesítési és beszámítási mechanizmusra vonatkozó nyilatkozatainak ténybeli tartalmát.

179    A Fuji úgy nyilatkozott a kifogásközlésre adott válaszában, hogy a GIS‑projekteknek a GQ‑megállapodás alkalmazási körébe nem tartozó európai országokban történt elosztásával kapcsolatos információkat nem közölték rendszeresen a japán gyártókkal, és következésképpen a Fuji nem tudott az EQ‑megállapodás működéséről. Az értesítési és beszámítási mechanizmus létezését emellett a felperes is vitatja, ahogy az kitűnik többek között meghallgatása leiratának kivonatából.

180    Emellett meg kell jegyezni egyrészt, hogy a Fuji és a felperes állásfoglalásai nem ellentétesek érdekeikkel, mivel azok célja az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke bármilyen megsértése fennállásának vitatása. Ennélfogva bizonyító erejük kevésbé jelentős, mint az ABB és a Hitachi által előterjesztett bizonyítékoké.

181    Másrészt rá kell mutatni, hogy a Fujinak a kartellben betöltött másodlagos szerepe, amelyre a fenti 144. pont emlékeztet, magyarázatot adhat arra, hogy a Fuji nem volt részese az európai gyártók csoportjától származó valamennyi információcserének. E körülmény megkérdőjelezi e tekintetben a Fuji nyilatkozatainak az ABB és a Hitachi által szolgáltatott bizonyítékokhoz mért megbízhatóságát is, mivel ez utóbbiak a saját csoportjuk bizottságának tagjai voltak, és ebből kifolyólag tevékenyebben részt vettek az állítólagos kartell részletes működésében.

182    Emellett az értesítési és beszámítási mechanizmus szükségessé tett bizonyos végrehajtási intézkedéseket, ezek azonban nem voltak különösen összetettek, mivel lényegében abból álltak, hogy az európai csoport bizonyos adatokat közölt a japán csoporttal, amely közlés egyébként párhuzamos volt a GQ‑megállapodás keretében megvalósított, az EGT‑n kívüli GIS‑projektekre vonatkozó közléssel. Következésképpen nem tűnik úgy, hogy ezen intézkedések írásbeli szabályokat igényeltek volna, figyelemmel a versenyellenes megállapodás résztvevőinek azon szándékára is, hogy csökkentsék a megállapodás felfedezésének veszélyét.

183    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy az értesítési és beszámítási mechanizmus létezését jogilag megkövetelt módon bizonyították az ABB által előterjesztett bizonyítékok, amelyeket a Hitachinak a kifogásközlésre adott válaszban tett nyilatkozatai is megerősítettek.

184    A felperes állításával ellentétben az előző pontban említett bizonyítékokból nem következik, hogy az értesítési és beszámítási mechanizmust alkalmanként és mérlegelés alapján alkalmazták volna. Ugyanis, noha az ABB és a Hitachi nyilatkozatai, valamint M. tanúvallomása nem foglalkoznak kifejezetten e kérdéssel, az érintett dokumentumokban használt kifejezésekből világosan kitűnik, hogy az értesítés rendszeresen alkalmazott eljárás volt valamennyi résztvevő és érintett projekt vonatkozásában. Amint a fenti 181. pontban kifejtésre került, a Fuji nyilatkozatai kevésbé megbízhatóak e tekintetben, mint az ABB és a Hitachi által szolgáltatott bizonyítékok. Ezenkívül a fenti 173. pontban már megállapítást nyert, hogy az EQ‑megállapodás 2. melléklete nem vonatkozik a Bizottság által hivatkozott értesítésre és beszámításra, és ekképpen nem releváns e tekintetben.

185    Az értesítési és beszámítási mechanizmus alkalmazásának időtartamát illetően az ABB nyilatkozatai nem egy adott időtartamra vonatkoznak, és így a priori értelmezhetők a jogsértés egészére vonatkozóként. M. nyilatkozatai pedig azon időszakra – azaz az 1998 és 2002 júniusa közöttire – vonatkoznak, amelynek során részt vett a kartell tevékenységeiben. Amint azonban a fenti 90. pontban kiemelésre került, hogy az ABB által előterjesztett bizonyítékokat más bizonyítékoknak is meg kell erősíteniük, meg kell jegyezni, hogy a Hitachi nyilatkozatai azon időpontot megelőző időszakra vonatkoznak, amikor ez utóbbi megszakította a kartellben való részvételét 1999‑ben. Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy az értesítési és beszámítási mechanizmus léte ez utóbbi időszak tekintetében megállapítást nyert.

186    Az értesítési és beszámítási mechanizmusnak a közös megállapodás bizonyítékakénti relevanciáját illetően meg kell állapítani, hogy ez a mechanizmus jelentős ténykörülményt jelent a tekintetben, hogy a japán gyártókat az európai gyártók hiteles potenciális versenytársnak tekintették az EGT piacán. Feltételezve ugyanis, hogy az európai piacra ténylegesen lehetetlen volt belépniük a japán gyártóknak a belépési akadályok léte miatt, az európai gyártóknak nem lett volna okuk bizonyos, az EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásának eredményéről tájékoztatni őket, és a fortiori beszámítani e projekteket a GQ‑megállapodás által meghatározott közös „európai” kvótába, mivel e beszámítás megfosztotta őket a GQ‑megállapodás által érintett régiók GIS‑projektjeinek egy részétől. Ennélfogva az ilyen értesítési és beszámítási mechanizmus fennállása azt jelenti, hogy a japán vállalkozások be tudtak volna lépni az európai piacra. Ha ezt nem tették meg, az azért történt, mert ilyen irányú kötelezettséget vállaltak, cserébe azért, hogy az EGT‑n kívüli GIS‑projektekből jelentősebb részt kapjanak. Ekképpen a szóban forgó mechanizmus az EGT‑n belüli összejátszásra irányuló tevékenységek és a japán gyártók közötti kapcsolatot, és ekképpen a közös megállapodás fennállásának közvetett bizonyítékát jelenti.

187    A jelen ügyben irreleváns annak kérdése, hogy az értesítési és beszámítási mechanizmus hatást gyakorolt‑e az EGT piacára. Amint a fenti 97. pontban ugyanis megállapítást nyert, a Bizottság által a felperes ellen a megtámadott határozatban emelt kifogás alapja a japán vállalkozások arra irányuló kötelezettségvállalása, hogy nem lépnek be az EGT piacára, amit az értesítési és beszámítási mechanizmus léte közvetetten bizonyít. A megtámadott határozatból ezzel ellentétben nem tűnik ki, hogy a Bizottság szerint az említett mechanizmus az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke önálló megsértésének minősül‑e.

188    Hasonlóképpen nem kell bizonyítani azt, hogy az értesítési és beszámítási mechanizmus nem vonatkozott az európai anyaországok GIS‑projektjeire, ahhoz hogy az említett mechanizmust a közös megállapodás fennállása releváns ténykörülményének lehessen tekinteni a fenti 186. pontban kifejtett érvelés alapján. Következésképpen nincs jelentősége azon ténynek, hogy M. tanúvallomása esetleg nem erősíti meg e pontot.

189    A fentiekre tekintettel meg kell állapítani, hogy bizonyítást nyert a japán gyártók csoportjának rendszeres értesítése bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektekről azok elosztását követően, illetve e projektek beszámítása a GQ‑megállapodás által meghatározott közös „európai” kvótába az 1988 és a Hitachi kartellben való részvételének 1999‑ben történt megszakítása közötti időszak tekintetében az ABB és a Hitachi nyilatkozatai, illetve M. tanúvallomása alapján. Ezenkívül a szóban forgó mechanizmus a Bizottság által hivatkozott közös megállapodás fennállásának közvetett bizonyítékát jelenti.

 A közös megállapodás fennállásának állítólagosan ellentmondó bizonyítékokról

–       A felek érvei

190    A felperes először is előadja, hogy az iratokból kitűnik, hogy a 2002. július 15‑i találkozó során a Hitachi elutasította az Alstom által a közös megállapodás megkötése érdekében előterjesztett javaslatot.

191    Másodszor, a felperes előadja, hogy a közös megállapodás fennállását nem csak ő maga, hanem a Hitachi, a Melco, a VA TECH és a Siemens is vitatja. Kiemelendő, hogy a Siemens előterjesztette egyik olyan alkalmazottjának, T.‑nek a nyilatkozatát, aki részt vett a kartell tevékenységeiben, amely nyilatkozat szerint nem létezett olyan megállapodás, amely a japán és európai piacok kölcsönös lefoglalásáról szólt. Márpedig a megtámadott határozatban a Bizottság nem vizsgálta meg ezt a bizonyítékot, csupán az ABB által benyújtott ellentmondásos bizonyítékokra támaszkodott.

192    A felperes emellett emlékeztet arra, hogy álláspontja szerint a közös megállapodás fennállása nagymértékben irreleváns volt az európai gyártók szempontjából, akik elismerték az európai kartell létezését. E körülmények között hallgatásuk várható volt, mivel érdekükben állt a lehető legkevesebb tényt vitatni annak érdekében, hogy ne veszélyeztessék engedékenység iránti kérelmüket.

193    Harmadszor, a felperes azt kifogásolja, hogy a Bizottság nem vette figyelembe a „General Rules for GE Agreement” (a továbbiakban: GE‑megállapodás) című megállapodást, amelyet az európai gyártók kötöttek 1987. március 17‑én az európai GIS‑projektek elosztása érdekében.

194    A felperes szerint a GQ‑megállapodást megelőző európai GIS‑projektekre vonatkozó megállapodás létezése ellentmond először a Bizottság azon állításának, amely szerint a közös megállapodás támogatást nyújtott az európai gyártók számára az említett projektekre irányuló kartell megszervezésében. Emellett az GE‑megállapodás fennállása megkérdőjelezi a Bizottság által a megtámadott határozatban tett azon megállapítást is, amely szerint a GIS‑projektek elosztása világszinten a japán piac japán gyártóknak és az európai piac európai gyártóknak való kiosztásával kezdődött. Az összejátszás ehelyett akkor kezdődött, amikor ez utóbbiak felosztották az európai piacot. Végül, mivel az európai gyártók az európai GIS‑projektekre vonatkozó kartellt hajtottak végre, semmilyen érdekük nem fűződött az említett projektek megosztásához a japán vállalkozásokkal, amelyeket nem tekintettek hiteles versenytársaknak az EGT piacán, sem ahhoz, hogy utóbbiakkal megkössék a közös megállapodást.

195    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

196    Először is ahogy az a fenti 155. pontban kiemelésre került, úgy kell tekinteni, hogy a 2002. július 10‑i találkozón az Alstom, a Bizottság állításának megfelelően, a közös megállapodás Közép‑ és Kelet‑Európára való kiterjesztését javasolta. E körülmény megerősíti a közös megállapodás fennállását.

197    Másodszor, a Bizottság nem követett el hibát, amikor úgy találta, hogy az ABB nyilatkozatait és tanúvallomásait, a Fujinak a közös megállapodás fennállására vonatkozó nyilatkozatait, és a Hitachi értesítéssel és beszámítással kapcsolatos nyilatkozatait úgy kell tekinteni, mint amelyek nagyobb bizonyító erővel bírnak, mint a közös megállapodás fennállásának a felperes, a Hitachi, a Melco, a VA TECH és a Siemens általi vitatása.

198    Az első bizonyítékcsoporttól eltérően ugyanis a szóban forgó vitatások nem ellentétesek az érintett vállalkozások érdekeivel, mivel az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértése fennállásának vitatására irányulnak. E megállapítás érvényes T. tanúvallomására is, amelyben utóbbi csupán a GQ‑megállapodás keletkezésének kifejtésére, a közös megállapodás fennállásának vitatására, és a mind az EGT piacán, mind a japán piacon fennálló belépési akadályok említésére szorítkozott. Különösen a közös megállapodást illetően T. tanúvallomása nem szolgáltat a kifogásközlés címzettjei által előterjesztettekhez képest újabb bizonyítékokat.

199    Egyébiránt nem lehet úgy tekinteni, hogy az európai vállalkozásoknak, beleértve a Siemenst, nem fűződött érdeke a közös megállapodás fennállásának vitatásához, mivel a közös megállapodást a Bizottság úgy értelmezte a kifogásközlésben, mint az európai gyártók és a japán gyártók között az EGT piacára vonatkozóan létrejött, összejátszásra irányuló megállapodást, és az következésképpen az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértését képezte. Márpedig e megállapítás sértette az európai gyártók érdekeit, legalábbis potenciálisan, amennyiben a Bizottság a velük szemben felhozott többi kifogást nem tudta volna jogilag megkövetelt módon bizonyítani.

200    Harmadszor, a felperesnek a GE‑megállapodásra vonatkozó érvelése azon az előfeltételezésen alapul, amely szerint azt a GQ‑megállapodástól vagy a közös megállapodástól függetlenül írták alá, és hajtották végre. E tekintetben nem vitatott, hogy a GE‑megállapodást a GQ‑megállapodást és az EQ‑megállapodást megelőzően írták alá. E körülmény azonban nem jelenti azt, hogy az nem kapcsolódott a világméretű kartell egyéb elemeihez, a Bizottság állításának megfelelően.

201    A GE‑megállapodás a 15. cikkének értelmében eredetileg ideiglenes megoldás lett volna a GQ‑megállapodás életbelépéséig, és annak hiányában 1988. december 31. után újra kellett volna tárgyalni. Úgy tűnik tehát, hogy a GE‑megállapodás megkötésekor az aláírók már készültek a világméretű kartellnek és e kartell különböző elemeinek létrehozására – beleértve, a Bizottság állításai szerint, a közös megállapodást. Ezen értelmezést alátámasztja M. tanúvallomása, mely szerint a világméretű kartell a GQ‑megállapodás aláírását megelőzően éveken át tartó összetett tárgyalások tárgyát képezte.

202    Másfelől M. szerint a két gyártói csoport kölcsönös kötelezettségvállalása, melynek értelmében távol maradnak a másik csoport hazai piacaitól, ami a Bizottság által hivatkozott közös megállapodás lényegét képezi, korábbi volt, mint a GQ‑megállapodás megkötése. Következésképpen az európai gyártók figyelembe tudták venni e kötelezettségvállalást a GE‑megállapodás aláírásakor.

203    E körülmények között nem tekinthető úgy, hogy a GE‑megállapodás megkérdőjelezné a közös megállapodás Bizottság által hivatkozott fennállását.

 Átfogó értékelés

204    A fenti 111–189. pontban elvégzett vizsgálatból először is kitűnik, hogy az ABB nyilatkozatai és alkalmazottainak, valamint egy korábbi alkalmazottjának tanúvallomásai említést tesznek egy megállapodásról, amelynek értelmében az európai és a japán gyártók kölcsönös kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépnek be a másik csoport hazai piacára. Az említett elemek lehetővé teszik továbbá a megállapodás résztvevőinek azonosítását, és annak megállapítását, hogy e megállapodást valószínűleg a GQ‑megállapodást megelőzően, legkésőbb azonban az utóbbi megállapodás megkötésének időpontjában kötötték.

205    Másodszor a fent említett kölcsönös megállapodás fennállását megerősíti az Alstom által a 2002. július 10‑i találkozón előterjesztett javaslat. A japán vállalkozásoknak az európai piactól való távolmaradásra vonatkozó kötelezettségvállalását megerősítik a Fuji nyilatkozatai is.

206    Harmadszor az ABB – a Hitachi nyilatkozatai által is megerősített – nyilatkozataiból és tanúvallomásából kitűnik, hogy a japán gyártók elfogadták, legalábbis az 1988 és 1999 közötti időszakot illetően, a bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásának eredményeiről való rendszeres értesítést és azoknak a GQ‑megállapodásban meghatározott közös „európai” kvótába való beszámítását. Az EQ‑megállapodás 2. melléklete „E (E‑Members)” című része 4. pontjának értelmében az európai gyártók lehetőséget biztosítottak bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek részleteinek a japán gyártókkal való közlésére az említett projektek elosztását megelőzően. E két körülmény arra utal, hogy a japán gyártókat hiteles versenytársnak tekintették bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek benyújtását illetően, azonban utóbbiak más régiók GIS‑projektjeiből való nagyobb részesedésért cserébe kötelezettséget vállaltak arra, hogy nem lépnek be az európai piacra. Ekképpen e két körülmény az európai gyártók és a japán gyártók közötti kölcsönös megállapodás fennállásának közvetett bizonyítékait képezi.

207    Így a Bizottságnak a közös megállapodás fennállására vonatkozó – a fenti 96. pontban összefoglalt – megállapításait alátámasztják az általa felhozott bizonyítékok. Ezzel szemben a felperes által hivatkozott, a fenti 196–203. pontban értékelt bizonyítékok nem alkalmasak az említett megállapítások megkérdőjelezésére. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a közös megállapodás fennállása jogilag megkövetelt módon nyert bizonyítást.

208    E következtés a felperesnek az ártatlanság vélelme elvének megsértésén, illetve azon alapuló kifogásainak elutasítását jelenti, hogy a Bizottság túllépte hatáskörét a fenti 101. pontban kifejtetteknek megfelelően.

209    Egyébiránt, mivel a Bizottság nem kizárólag a szóban forgó vállalkozások piaci magatartására támaszkodott a felrótt jogsértés fennállásának megállapításakor, nem elegendő, ha a felperes a tények Bizottság által elfogadott magyarázatát egy másik elfogadható magyarázattal helyettesíti. Következésképpen a felperes által javasolt eltérő magyarázat nem releváns az említett jogsértés fennállását illetően.

210    E körülmények között el kell utasítani az első jogalapot.

211    Emellett a fentiek összességéből következik, hogy a Bizottság következtethetett anélkül a közös megállapodás fennállására, hogy terhelő bizonyítékként figyelembe vette volna a Fuji 2006. november 21‑i észrevételeit. Következésképpen, összhangban az 53. pontban és fentebb kifejtettekkel, végül el kell utasítani a harmadik jogalap második részét, amely az iratbetekintési jog megsértésén alapul, és ezért a harmadik jogalap egészét is.

 Az arra alapított második jogalapról, hogy a Bizottság nem bizonyította egységes és folyamatos jogsértés fennállását

212    A második jogalap első felében a felperes kifejti, hogy a Bizottság nem bizonyította olyan egységes jogsértés fennállását, amely magában foglalja a GQ‑megállapodást, a közös megállapodást és az európai gyártók által az EGT‑n belül tanúsított versenyellenes magatartásokat. A második jogalap második felében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság nem bizonyította sem a kartell 1999 szeptembere és 2002. március 25. közötti fennállását, sem azt, hogy a felperes ugyanezen időszak alatt részt vett a kartellben.

213    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 Az egységes jogsértés bizonyítására vonatkozó, első részről

–       A felek érvei

214    A felperes előadja, hogy még ha feltételezzük is, hogy a Bizottság megfelelően bizonyította a közös megállapodás fennállását, ez nem bizonyítja, hogy a felperes részt kívánt venni az ajánlatok manipulálásában, az ajánlattételben való összejátszásban, az árak rögzítésében és az egyéb, az EGT keretében az európai gyártók által tanúsított versenyellenes magatartásokban. Rámutat, hogy a megtámadott határozatban a Bizottság úgy tekintette, hogy az európai gyártók arra törekedtek, hogy leplezzék a japán gyártók előtt az EQ‑megállapodásban szabályozott európai kartell tevékenységeit, egy részletes, kölcsönös titkos adatkezelésre vonatkozó megállapodást is előkészítve.

215    A felperes tehát úgy véli, hogy az ítélkezési gyakorlat által annak érdekében előírt feltételek, hogy valamely vállalkozást felelősségre lehessen vonni a jogsértés valamennyi eleméért, és különösen a jelen ügyben az európai gyártók magatartásáért, nem teljesülnek. A felperes szerint soha nem vett részt a kartell EGT‑n belüli tevékenységeit érintő találkozókon. Emellett a Bizottság nem bizonyította, hogy saját magatartásával hozzá kívánt járulni a résztvevők összessége által követett közös célokhoz. E tekintetben pusztán az, hogy a felperesnek lehetősége volt megállapítani összejátszásra irányuló magatartás fennállását az EGT‑n belül, nem elegendő.

216    A felperes emellett kifejti, hogy a Bizottság nem rendelkezik hatáskörrel arra, hogy fellépjen és szankcionáljon olyan megállapodásokat, amelyeknek nem az EGT‑n belüli verseny korlátozása a célja, illetve amely nem jár ilyen hatással, mint például a GQ‑megállapodás.

217    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

218    Az EK 81. cikk (1) bekezdésében hivatkozott megállapodások és összehangolt magatartások szükségszerűen több vállalkozás közreműködésének az eredményei, akik mindnyájan társtettesek a jogsértésben, de a részvételük többek között az érintett piac jellemzőitől, az egyes vállalkozások e piacon betöltött pozíciójától, az elérendő céloktól és a választott vagy tervbe vett végrehajtási módoktól függően különböző formát ölthet. Mindazonáltal önmagában az a körülmény, hogy az egyes vállalkozások a rájuk jellemző sajátos formában vesznek részt a jogsértésben, nem elegendő ahhoz, hogy a jogsértés egészéért való felelősségüket kizárják, beleértve azokat a magatartásokat, amelyeket gyakorlatilag más részt vevő vállalkozások hajtottak végre, de amelyeknek ugyanaz a versenyellenes célja vagy hatása (a Bíróság C‑49/92. P. sz., Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben 1999. július 8‑án hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑4125. o.,] 79. és 80. pontja). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdésére.

219    Ekképpen az a vállalkozás, amely egy jogsértésben saját magatartása révén vett részt, amely magatartás az EK 81. cikk (1) bekezdése értelmében vett versenyellenes célú megállapodás vagy összehangolt magatartás fogalmába tartozik, és amelynek célja a jogsértés egészének megvalósításához való hozzájárulás volt, az említett jogsértésben való részvételének teljes időtartama vonatkozásában felelősséggel tartozik azon magatartásokért is, amelyeket ugyanezen jogsértés keretében más vállalkozások tanúsítottak, amennyiben bizonyított, hogy a szóban forgó vállalkozás ismerte a többi résztvevő jogsértő magatartását, vagy ésszerűen előre láthatta azt, és kész volt annak kockázatát elfogadni (a fenti 218. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 83. pontja). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdésére.

220    A jelen ügyben először is az első jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a japán vállalkozások, így a felperes, az európai vállalkozásokkal együtt részt vettek a közös megállapodásban, amely az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke értelmében vállalkozások közötti megállapodás volt, mely a GIS‑projektek európai piacára irányult. Következésképpen a Bizottság rendelkezett hatáskörrel arra, hogy fellépjen, és szankcionálja a felperes részvételét ebben a megállapodásban. Emellett a közös megállapodás fennállása magában foglalja, hogy a japán vállalkozások tudatában voltak annak, hogy az EGT‑n belüli GIS‑projektek az európai gyártók részére vannak fenntartva.

221    E tekintetben irreleváns azon körülmény, hogy a felperes nem vett részt az EGT‑n belüli adott összejátszásra irányuló intézkedésekben. Figyelemmel a közös megállapodás értelmében általa vállalt kötelezettségek természetére, részvétele nem lett volna hasznos. A japán gyártóknak ugyanis nem fűződött érdeke ahhoz, hogy beavatkozzanak azon EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásába, amelyekkel kapcsolatban kötelezettséget vállaltak a távolmaradásra. Az egyetlen érdekük az lett volna, hogy megismerjék az érintett projektek értékét, valamint hogy melyik társaság kapta meg az adott projektet, annak érdekében, hogy követni tudják a GQ‑megállapodásban meghatározott közös „európai” kvótába történő beszámításukat. Márpedig legalábbis az 1988 és 1999 közötti időszak tekintetében ezen információkat az értesítési mechanizmus keretében közölték a japán gyártókkal.

222    E körülmények között úgy kell tekinteni, hogy a japán gyártók passzív szerepe a GIS‑projektek elosztása terén az EGT piacán nem a választásuk eredménye, hanem az EGT piacára vonatkozó megállapodásban való részvételük formája volt. E részvétel ugyanakkor előfeltétele volt annak, hogy az EGT‑n belüli GIS‑projektek európai gyártók közötti elosztására az anyaországok védelmének elve, illetve a GE‑megállapodás alapján kerülhessen sor.

223    Másodszor az ABB nyilatkozatai és M. tanúvallomása arra utalnak, hogy bár a GQ‑megállapodás nem említi kifejezetten a közös megállapodást, ez szolgáltatott alapot az előbbi tevékenységének, mivel lehetővé tette a világméretű kartell működéséhez szükséges bizalom megteremtését. A közös megállapodás és a GQ‑megállapodás közötti kapcsolat létét megerősíti V.‑A. tanúvallomása, melyben előadja, hogy a GQ‑megállapodás egyik találkozója során az európai vállalkozások és a japán vállalkozások képviselője megvitatta a közös megállapodás tiszteletben tartásának szükségességét.

224    Harmadszor az értesítési és beszámítási mechanizmus kapcsolatot biztosít az európai vállalkozások EGT‑n belüli összejátszásra irányuló tevékenysége és a GQ‑megállapodás által szabályozott világméretű kartell között. E mechanizmuson keresztül ugyanis bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásának eredményeit a GQ‑megállapodás értelmében figyelembe vették más régiók GIS‑projektjeinek elosztásakor. Az érintett mechanizmus létezését alátámasztják az ABB nyilatkozatai és tanúvallomásai, valamint a Hitachi nyilatkozatai.

225    Ebben az összefüggésben a felperes által előterjesztett bizonyítékokból nem tűnik ki, hogy az európai gyártók közötti titkos adatkezelésre vonatkozó megállapodást ténylegesen megkötötték, sem a fortiori, hogy a két gyártói csoport közötti információcserét e körülmény befolyásolta volna.

226    Negyedszer, meg kell állapítani, hogy azon tény, miszerint bizonyos EGT‑n belüli GIS‑projektekre vonatkozó ajánlati felhívások eredményeiről – legalábbis 1988 és 1999 között – történő rendszeres értesítés révén a japán vállalkozások ésszerűen előre láthatták az EGT‑n belüli GIS‑projektek európai gyártók közötti elosztását, összejátszásra irányuló magatartás eredménye volt. Azon tény, hogy egy gyártói csoporttal minden nyilvánvaló jogos ok nélkül, rendszeresen, több éven keresztül közlik azon ajánlati felhívások eredményeit, amelyeken ugyanazon iparág másik gyártói csoportjának tagjai részt vettek, túllépi a rendes versenymagatartás korlátait. Az értesítésnek tehát kétségeket kellett volna ébresztenie az érintett GIS‑projektek elosztásának feltételeit illetően. Annál is inkább ez a helyzet, hogy az ajánlati felhívások eredményei nem feltétlenül minősülnek nyilvános adatoknak, különösen amikor magánvállalkozások felhívásairól van szó, és különösen az elfogadott ajánlat részleteit illetően.

227    E tekintetben a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (277) preambulumbekezdésében, hogy azon tényt, miszerint a japán vállalkozások az értesítési mechanizmus révén 1988 és 1999 között tudomást szereztek az EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásának összejátszásra irányuló jellegéről, nem érinti az értesítés esetleges későbbi megszakadása. Ugyanez a helyzet a TM T & D esetében. Utóbbi ugyanis átvette a részvényeseinek – amelyek mindketten a kartell tagjai voltak – a GIS‑sel kapcsolatos tevékenységeit. E körülmények között úgy lehet tekinteni, hogy az említett részvényesekkel megegyező ismeretekkel rendelkezett az EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztását illetően.

228    Ötödször, a közös megállapodást, a GQ‑megállapodás által szabályozott világméretű kartellt és az európai gyártók EGT‑n belüli összejátszásra irányuló tevékenységeit együtt valósították meg, azok ugyanazon termékekre vonatkoztak, és ugyanazon európai gyártókat, valamint ami a közös megállapodást és a GQ‑megállapodást illeti, ugyanazon japán gyártókat érintették. Hasonlóképpen a különböző intézkedéseknek ugyanaz volt a közös célja, azaz a GIS‑projektekkel kapcsolatos világpiac felosztására és e projektek különböző résztvevők közötti elosztására vonatkozó rendszer létrehozása.

229    A fentiek összességére figyelemmel azt a következtetést kell levonni, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy a közös megállapodás, a GQ‑megállapodás által szabályozott világméretű kartell és az európai gyártók EGT‑n belüli összejátszásra irányuló tevékenységei közös célkitűzést követő egységes jogsértést képeznek. Következésképpen a második jogalap első részét el kell utasítani.

 A folyamatos jogsértésnek és a felperes abban való folyamatos részvételének bizonyítására alapított, második részről

–       A felek érvei

230    A felperes előadja, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a felperes részt vett a GQ‑megállapodásban azon időtartam alatt, amikor más vállalkozások nem vettek abban részt, vagyis 1999 szeptembere és 2002. március 25. között.

231    A felperes mindenekelőtt kifejti, hogy ezen időszak alatt, különösen a Siemens távolmaradása miatt, a kartell „összeomlott”, és a GQ találkozók többé‑kevésbé informális vitafórummá alakultak, amelynek nem volt versenyellenes célja vagy hatása.

232    Ezt követően a felperes azt állítja, hogy nem vett részt a GQ‑megállapodásban az érintett időszak alatt. E körülményt tanúsítja az Areva nyilatkozata, amely szerint 2002‑ben a TM T & D‑t meg kellett keresni a GIS piacra vonatkozó tárgyalások miatt, ami azt jelenti, hogy a TM T & D nem vett részt a folyamatban lévő megbeszélésekben. Emellett az ABB‑nek a kartell 1999 szeptembere és 2002 márciusa közötti működésével kapcsolatos nyilatkozata ellentmondásos, mivel az ABB egyszerre állítja azt, hogy a felperes részt vett a kartell működésében, és azt, hogy a TM T & D később csatlakozott a kartellhez, ugyanakkor, mint többek között a Siemens. Emellett az ABB nyilatkozatát semmi nem erősíti meg, és az olyan vállalkozástól származik, amely bírságmentességért folyamodott.

233    Végül a felperes megjegyzi, hogy a Bizottság által a kartellre tett utalások az érintett időszak során a GQ‑megállapodásra vonatkoznak, illetve esetlegesen az európai vállalkozások közötti megállapodásokra, de nem a közös megállapodásra.

234    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

–       A Törvényszék álláspontja

235    Az ítélkezési gyakorlat szerint a gazdasági szereplőket megillető jogbiztonság követelménye feltételezi, hogy amennyiben a jogsértés megvalósulásával kapcsolatban jogvita merül fel, a Bizottság, amelyre az általa megállapított jogsértések tekintetében a bizonyítási teher hárul, benyújtja azon bizonyítékokat, amelyek a jogsértés tényállási elemei megvalósulásának jogilag megkövetelt módon történő alátámasztására alkalmasak. Konkrétabban a jogsértés állítólagos időtartamára vonatkozóan a jogbiztonság ugyanezen elve megköveteli, hogy a jogsértés időtartamának megállapítására közvetlenül alkalmas bizonyítékok hiányában a Bizottság legalább olyan bizonyítékokra hivatkozzon, amelyek időben kellően közel álló tényekre vonatkoznak oly módon, hogy ésszerűen elfogadható legyen, hogy e jogsértés két meghatározott időpont között megszakítás nélkül folytatódott (a Törvényszék T‑43/92. sz., Dunlop Slazenger kontra Bizottság ügyben 1994. július 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., II‑441. o.] 79. pontja, T‑62/98. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2000. július 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑2707. o.] 188. pontja, valamint T‑279/02. sz., Degussa kontra Bizottság ügyben 2006. április 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑897. o.] 114. és 153. pontja).

236    Ezenkívül az a tény, hogy a folyamatos jogsértés fennállására vonatkozóan nem terjesztettek elő bizonyítékot egyes meghatározott időszakok tekintetében, nem akadályozza annak megállapítását, hogy a jogsértés a hivatkozott időszakoknál összességében hosszabb időszakban állt fenn, amennyiben ezt objektív és egybehangzó ténykörülmények megalapozzák. Egy több éven át tartó jogsértés esetén az a tény, hogy a kartell megjelenési formái különböző időszakokban érvényesülnek, és azokat hosszabb‑rövidebb időszakok választják el egymástól, nem befolyásolja e kartell fennállását annyiban, amennyiben az e jogsértés részét képező különböző magatartások azonos célt szolgálnak, továbbá egységes és folyamatos jogsértés keretébe illeszkednek (a Bíróság C‑113/04. P. sz., Technische Unie kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑8831. o.] 169. pontja).

237    Ami a kartellben 1999 szeptembere és 2002 márciusa között való részvételt illeti, előzetesen meg kell jegyezni, hogy mivel a japán vállalkozásoknak a közös megállapodás értelmében vállalt kötelezettsége nem pozitív cselekvésből, hanem mulasztásból állt, lényegileg nehéz bizonyítani, hogy e megállapodást folyamatosan betartották.

238    Ugyanakkor, először is M. tanúvallomásából kitűnik, hogy a kartellben való részvételének végéig, vagyis 2002 júniusáig, mind a GQ‑megállapodást, mind a közös megállapodást továbbra is végrehajtották a Hitachin kívüli japán vállalkozások részvételével, annak ellenére, hogy utóbbi, illetve a Siemens távolmaradása kevésbé hatékonnyá tette a működést. Ugyanezen állítás tűnik ki az ABB nyilatkozataiból.

239    Másodszor, a kifogásközlésre adott válaszában a Fuji megerősíti, hogy 2000 szeptemberéig, amikor állítása szerint elhagyta a kartellt, a japán vállalkozások részt vettek a jogsértésben, beleértve a közös megállapodást is.

240    Harmadszor, a fenti 155. pontban megállapítást nyert, hogy a 2002. július 10‑i találkozón az Alstom azt javasolta, hogy a közös megállapodást terjesszék ki Közép‑ és Kelet‑Európa országaira is. E körülmény azt jelenti, hogy az említett megállapodás fennállt mind a találkozó időpontjában, mind az azt megelőző időszakban.

241    Negyedszer, a japán gyártók tartós távolmaradása a GIS‑projektek európai piacáról az érintett időszak alatt szintén olyan ténykörülmény, amely alapján feltehető, hogy a közös megállapodást továbbra is végrehajtották.

242    Ötödször, mivel a jelen jogalap első részében megállapítást nyert, hogy a Bizottság nem követett el hibát, amikor megállapította, hogy fennállt az egységes jogsértés, amely többek között magában foglalta a közös megállapodást és a GQ‑megállapodást, a felperes állításával ellentétben úgy kell tekinteni, hogy ez utóbbi megállapodás 1999 szeptembere és 2002 márciusa közötti folyamatos működésének bizonyítéka releváns jele annak, hogy a közös megállapodást szintén végrehajtották az említett időszakban. Figyelemmel ugyanis a jogsértés egységes jellegére, feltehető, hogy a közös megállapodás megszűnése veszélyeztette volna a GQ‑megállapodás működését is.

243    Márpedig a felperes nem vitatja a megtámadott határozat (191)–(196) preambulumbekezdésében szereplő megállapításokat, amelyek szerint az ABB, az Alstom és a Melco 2000 decemberében és 2001 januárjában több faxot váltottak, amelyek a projektek GQ‑megállapodás szerinti elosztására vonatkoztak.

244    A felperes azt is megerősítette, hogy a GQ‑megállapodással kapcsolatos, a megtámadott határozat (197) preambulumbekezdésében felsorolt találkozók közül részt vett a 2000. május 18‑án, július 13‑án és szeptember 14‑én tartott találkozókon, vitatva ugyanakkor, hogy a további felsorolt találkozókra sor került volna.

245    Végül, a felperes nem vitatja, hogy a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében felsorolt GIS‑projekteket a GQ‑megállapodás alapján osztották el, és nem terjeszt elő olyan bizonyítékokat, amelyek arra utalnának, hogy elhatárolódott az elosztások eredményeitől, vagy ne tartotta volna tiszteletben azokat. Márpedig ezen elosztások azt jelentik, hogy a kartell aktív volt, vagy legalább hatásokat váltott ki 1998. augusztus 27., vagyis a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdése h) pontjában szereplő projektre vonatkozó megállapodás megkötésének időpontja és 2001. október 12., vagyis azon időpont között, amikor a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdése a) pontjában szereplő projektre vonatkozó megállapodás már nem gyakorolt hatást. E tekintetben fontos emlékeztetni arra, hogy az EK 81. cikk alkalmazandó akkor, ha anélkül, hogy a kartell hivatalosan véget ért volna, a hatásai fennmaradtak (a Törvényszék T‑13/89. sz., ICI kontra Bizottság ügyben 1992. március 10‑én hozott ítéletének [EBHT 1992., II‑1021. o.] 254. pontja és T‑48/98. sz., Acerinox kontra Bizottság ügyben 2001. december 13‑án hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3859. o.] 63. pontja). A fent hivatkozott ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikkének (1) bekezdésére.

246    E bizonyítékok fényében a felperes azon érvelése, amely szerint az érintett időszak folyamán a GQ‑megállapodással kapcsolatos találkozók versenyellenes céllal vagy hatással nem bíró vitafórummá alakultak, nem fogadható el, függetlenül attól a kérdéstől, hogy azt a közigazgatási eljárás során előterjesztette‑e. Ez annál is inkább igaz, mivel ezt az érvelést nem erősíti meg a Melco alá nem támasztott nyilatkozatain kívül más bizonyíték.

247    Ennélfogva úgy kell tekinteni, hogy a Bizottság által a közös megállapodás és a GQ‑megállapodás 1999 szeptembere és 2002 márciusa közötti végrehajtása tekintetében hivatkozott bizonyítékok időben kellően közeli tényekre vonatkoznak, ami azt jelenti, hogy a folyamatos jogsértést bizonyították az érintett időszak tekintetében.

248    Ehhez hozzá kell tenni, hogy a fenti 238–245. pontban hivatkozott bizonyítékok mind általában a közös megállapodás és a GQ‑megállapodás végrehajtására, mind pedig a felperesnek a szóban forgó megállapodásokban való személyes részvételére vonatkoznak. Mindent összevéve, a megtámadott határozat (198) preambulumbekezdésében található listán – amelynek tartalmát a felperes sem vitatta – szereplő egyes projektek keretében a felperes a japán gyártók csoportja titkáraként azonosítható. Márpedig e bizonyíték azt jelenti, hogy az érintett projektek elosztásának időpontjában a felperes aktívan részt vett a GQ‑megállapodásban.

249    Ebben az összefüggésben a 2002‑ben folyt tárgyalások során a TM T & D megkeresésének szükségességére, valamint az arra való utalások, hogy az 2002‑ben csatlakozott a kartellhez, azzal magyarázhatók, hogy ezen időszak során folyt a Toshiba és a Melco közös vállalatának létrehozása annak érdekében, hogy átvegye a GIS‑szel kapcsolatos tevékenységeket részvényeseitől. Márpedig, mivel a TM T & D új struktúrát jelentett, amely egyesítette a kartell két tagjának releváns tevékenységeit, logikus, hogy a kartell rendszerében tervezett módosításokat meg kellett tárgyalni vele.

250    Ami a bírságmentességet kérelmező vállalkozás, alkalmazottai, illetve korábbi alkalmazottai arra irányuló állítólagos érdekét illeti, hogy túlértékelje a vizsgálattal érintett többi vállalkozás versenyellenes magatartását, utalni kell a fenti 94., 95., 111. és 112. pontokra.

251    A fentiek összességéből következik, hogy a felperes 1999 szeptembere és 2002 márciusa közötti részvétele a kartellben bizonyítást nyert időben kellően közeli bizonyítékok alapján.

252    Ennélfogva a második jogalap második részét és ezáltal a második jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

253    Mivel a megtámadott határozat 1. és 2. cikkének a felperest érintő részében való megsemmisítésére irányuló kérelem alátámasztása érdekében hivatkozott egyik jogalap sem helytálló, az említett kérelmet el kell utasítani.

2.     A felperessel szemben kiszabott bírság törlése vagy lényeges csökkentése iránti kérelemről

254    Negyedik jogalapja keretében a felperes előadja, hogy a vele szemben kiszabott bírság hátrányos megkülönböztetést jelent, és túlzott mértékű. E jogalap hat részre oszlik. Az első rész a felperes jogsértésben való részvétele viszonylagos súlyának értékelése során elkövetett hibára vonatkozik. A második rész a jogsértés időtartamának értékelése során elkövetett hibára vonatkozik. A harmadik rész a bírság számításánál az indokolási kötelezettség megsértésére vonatkozik. A negyedik rész a kiindulási összeg meghatározása során elkövetett hibára vonatkozik. Az ötödik rész a TM T & D által elkövetett jogsértésnek megfelelő bírság túlzott jellegére vonatkozik. A hatodik rész az enyhítő körülmények értékelése során elkövetett hibára vonatkozik.

255    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 A felperes jogsértésben való részvétele viszonylagos súlyának értékelése során elkövetett hibára alapított, első részről

 A felek érvei

256    A felperes megjegyzi, hogy az európai gyártókkal és a japán gyártókkal szemben kiszabott bírságok aránya megfelel a GQ‑megállapodásban meghatározott kvóták arányának. Ebből azt a következtetést vonja le, hogy vele szemben a GQ‑megállapodásban tanúsított magatartása miatt szabtak ki bírságot. Márpedig ez a megközelítés téves és hátrányosan megkülönböztető. Egyrészt a Bizottság nem vette figyelembe azt, hogy a kartellben való részvételének viszonylagos súlya csekélyebb volt, mivel kizárólag a közös megállapodásban vett részt, míg az európai gyártók abban is, valamint az EGT‑n belüli GIS‑projektekkel kapcsolatos összejátszásra irányuló tevékenységekben is részt vettek. Másrészt a felperes előadja, hogy az EGT‑n kívüli magatartás miatt alkalmazott szankcióval a Bizottság túllépte hatáskörét.

257    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 A Törvényszék álláspontja

258    Az ítélkezési gyakorlat értelmében, amennyiben a jogsértést több vállalkozás követte el, meg kell vizsgálni az egyes vállalkozások jogsértésben való részvételének viszonylagos súlyát (lásd a fenti 218. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 150. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Így azon tényt, miszerint valamely vállalkozás nem vett részt a kartell valamennyi alkotóelemében, illetve csekély szerepet játszott azokban, amelyekben részt vett, figyelembe kell venni a jogsértés súlyának mérlegelése és a bírság meghatározása során (a fenti 218. pontban hivatkozott Bizottság kontra Anic Partecipazioni ügyben hozott ítélet 90. pontja).

259    E tekintetben előzetesen meg kell jegyezni, hogy a megtámadott határozat nem szankcionálja címzettjeinek a GQ‑megállapodásban való részvételét, amely nem érintette az EGT területét. A megtámadott határozat 1. cikke ugyanis egyértelműen kimondja, hogy az EK 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke megsértése az EGT‑n belüli GIS‑projektek ágazatát érintette. E körülmények között a Bizottság hatáskörének állítólagos hiányára vonatkozó érvelést el kell utasítani.

260    Mindent összevéve, az első jogalap vizsgálatából kitűnik, hogy a japán gyártók, illetve az európai gyártók EGT‑t érintő megállapodásokban és összehangolt magatartásokban való részvétele nem volt azonos jellegű. A japán vállalkozások a közös megállapodás keretében ugyanis arra vállaltak kötelezettséget, hogy nem lépnek be az EGT piacára, és így részvételük nem cselekvésben nyilvánult meg. Az európai vállalkozások pedig ugyanezen a piacon összejátszásra irányuló tevőleges magatartás révén elosztották egymás között a különböző GIS‑projekteket.

261    Nincs ugyanakkor lényegi különbség e kétféle magatartás súlyát tekintve. Amint a fenti 221. pontban ugyanis megállapítást nyert, a felperes közös megállapodás keretében vállalt kötelezettségének jellegére tekintettel nem releváns azon tény, miszerint nem vett részt az EGT‑n belüli GIS‑projektek elosztásában, mivel beavatkozásának nem lett volna értelme. Ekképpen a felperes által hivatkozott körülmény nem a választásának eredménye, hanem az EGT piacára vonatkozó megállapodásban való részvétele jellegének egyszerű következménye volt. E részvétel ugyanakkor előfeltétele volt annak, hogy az EGT‑n belüli GIS‑projektek európai gyártók közötti elosztására az e célból megállapított szabályok alapján kerülhessen sor.

262    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a japán vállalkozások magatartásának súlya hasonló az európai vállalkozások magatartásának súlyához. A negyedik jogalap első részét tehát el kell utasítani.

 A jogsértés időtartamának értékelése során elkövetett hibára alapított, második részről

 A felek érvei

263    Hivatkozva a kartell tevékenységének, illetve a felperes abban való részvételének 1999 szeptembere és 2002 márciusa közötti felfüggesztésére vonatkozó, a fenti 230–233. pontban kifejtett érvekre, a felperes előadja, hogy a vele szemben kiszabott bírságot csökkenteni kell.

264    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 A Törvényszék álláspontja

265    A felperes a jelen részben pusztán megismétli azokat az érveket, amelyek vizsgálatára a második jogalap második részében már sor került. Márpedig a fenti 235–252. pontból kitűnik, hogy az említett érvek nem alapozzák meg azt a következtetést, amely szerint a Bizottság hibát követett el, amikor megállapította, hogy a kartell fennállt 1999 szeptembere és 2002. március 25. között, illetve, amikor megállapította a felperes kartellben való részvételének időtartamát.

266    E körülmények között ezt a részt el kell utasítani.

 A bírság számításánál az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, harmadik részről

 A felek érvei

267    A felperes előadja, hogy a Bizottság nem mutatta be megfelelően az általa a felperessel szemben kiszabott bírság kiszámítására alkalmazott módszert. E tekintetben hivatkozik azokra a nehézségekre, amelyekkel a Bizottságnak fizetendő összeg meghatározása során szembesült, és azt állítja, hogy álláspontját e területen szakértő közgazdászok véleménye erősíti meg. Következésképpen úgy véli, hogy a Bizottság megsértette az indokolási kötelezettséget.

268    A Bizottság vitatja a felperes érveinek megalapozottságát.

 A Törvényszék álláspontja

269    Az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásból világosan és egyértelműen ki kell tűnnie a jogi aktust meghozó intézmény érvelésének oly módon, hogy az érdekeltek jogaik védelme érdekében megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, a hatáskörrel rendelkező bíróság pedig gyakorolhassa felülvizsgálati jogkörét (a Bíróság C‑338/00. P. sz., Volkswagen kontra Bizottság ügyben 2003. szeptember 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2003., I‑9189. o.] 124. pontja). Bár az EK 253. cikk értelmében a Bizottság köteles megemlíteni azokat a ténybeli és jogi elemeket, amelyektől a határozat indokolása függ, és azokat a jogi megfontolásokat, amelyek a határozat meghozatalához vezették, e rendelkezés nem követeli meg, hogy minden olyan ténybeli és jogi kérdést megvitasson, amellyel a közigazgatási eljárás során foglalkoztak (a Bíróság 43/82. és 63/82. sz., VBVB és VBBB kontra Bizottság egyesített ügyekben 1984. január 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1984., 19. o.] 22. pontja, a 246/86. sz., Belasco és társai kontra Bizottság ügyben 1989. július 11‑én hozott ítéletének [EBHT 1989., 2117. o.] 55. pontja, valamint a fent hivatkozott Volkswagen kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 127. pontja). Az indokolási kötelezettséget az ügy körülményeire, különösen a jogi aktus tartalmára, az előadott indokok jellegére és a jogi aktus címzettjei, illetve a jogi aktus által közvetlenül és személyükben érintett bármely más személy magyarázathoz jutáshoz fűződő érdekére figyelemmel kell értékelni (lásd a Bíróság C‑367/95. P. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A fenti ítélkezési gyakorlat analógia útján alkalmazandó az EGT‑Megállapodás 53. cikke (1) bekezdésének megsértését megállapító bizottsági határozatokra.

270    A jelen ügyben a megtámadott határozat (471)–(552) preambulumbekezdésében ismertetett bizonyítékok lehetővé teszik a Bizottság által a bírság összegének kiszámítására vonatkozó módszer megértését, és különböző szakaszainak figyelemmel kísérését.

271    Mindent összevéve, mivel a felperes pusztán azt állítja, hogy nehézségekkel szembesült a Bizottságnak fizetendő összeg meghatározása során, anélkül hogy megjelölné azok jellegét, valamint azt, hogy azok a számítás melyik szakaszában merültek fel, továbbá nem ismerteti azoknak a közgazdászoknak az észrevételeit, akikkel állítása szerint konzultált, a bírság kiszámításának indokolására vonatkozó érvelését nem lehet alaposabban megvizsgálni.

272    Ennélfogva a negyedik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

 A kiindulási összeg meghatározása során elkövetett hibára alapított, negyedik részről

 A felek érvei

273    A felperes előadja, hogy a bírság kiindulási összege önkényes és hátrányosan megkülönböztető.

274    Először, a Bizottság a kiszabott bírságokat olyan forgalom alapján számította ki, amely egyszerre vonatkozott az önálló GIS‑ekre, valamint a GIS‑en alapuló villamossági alállomásokra. Márpedig ez a lépés hátrányos a japán gyártókra nézve, ugyanis a közel‑keleti és ázsiai GIS‑projektekben, amelyeket általában japán gyártók végeznek el, gyakran kulcsrakész alállomások szerepelnek, és azokban ennek következtében a GIS‑eken kívül más termékek és szolgáltatások is szerepelnek. Ennélfogva a japán gyártók forgalma rendszerint magasabb, mint az európai gyártóké.

275    Másodszor, a Bizottság a 2003. évnek, vagyis a jogsértés utolsó teljes évének megfelelő forgalom alapján állapította meg az európai vállalkozások piaci részesedéseit, míg a japán gyártók esetében a 2001. év magasabb forgalmát alkalmazta, anélkül, hogy erre meggyőző indokot szolgáltatott volna. A felperes szerint a Bizottságnak a 2003. év forgalmát kellett volna alkalmaznia a kartell valamennyi résztvevője esetében, kettővel osztva a két közös vállalat forgalmát, amelyekbe a négy japán gyártó GIS‑szel kapcsolatos tevékenysége az adott időszakban koncentrálódott. Egy ilyen megközelítés összhangban állt volna azzal a bánásmóddal, amelyben az európai gyártók részesültek, valamint a Bizottság döntéshozatali gyakorlatával is.

276    Harmadszor, a felperes előadja, hogy a Bizottság helytelenül sorolta ugyanabba a csoportba, mint az Alstomot és az Arevát. Álláspontja szerint, ha feltesszük, hogy a 2003. év forgalma volt az alapja a felperessel szemben kiszabott bírság kiindulási összege számításának, a felperes és az Alstom vagy az Areva piaci részesedésének különbsége nagyobb, mint az alsóbb csoportba tartozó vállalkozások és a felperes piaci részesedésének különbsége, ami azt jelenti, hogy a felperest az utóbbi csoportba kellett volna sorolni.

277    Az első kifogást illetően a Bizottság kifejti, hogy pusztán az a tény, hogy bizonyos termékek figyelembevétele magasabb forgalmat eredményez, nem bizonyítja a hátrányos megkülönböztetést.

278    Ami a második kifogást illeti, a Bizottság előadja, hogy azért választotta a 2001. évet referenciaévnek, mert ez az az adóév, amely megelőzi a felperes és a Melco közös vállalatának, vagyis a TM T & D‑nek a létrehozását. E tekintetben kifejti, hogy az anyavállalatok a kartell időtartamának nagy részében önállóan vettek részt abban, ami azt jelenti, hogy a kiindulási összegeket helyénvalóbb volt a külön‑külön elért forgalmuk alapján meghatározni, többek között annak érdekében, hogy figyelembe vegyék az egyedi piaci részesedéseik között fennálló különbségeket a TM T & D létrehozásának időpontjában.

279    Harmadszor, a Bizottság előadja, hogy a felperes adott csoportba sorolására vonatkozó kifogás kizárólag akkor fogadható el, ha a referenciaév kiválasztására vonatkozó kifogás is az. Márpedig nem ez a helyzet.

 A Törvényszék álláspontja

280    Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik a bírságok összegének megállapítása során annak érdekében, hogy a vállalkozások magatartását a versenyszabályok tiszteletben tartásának irányába terelje (lásd a Törvényszék T‑236/01., T‑239/01., T‑244/01−T‑246/01., T‑251/01. és T‑252/01. sz., Tokai Carbon és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑1181. o.] 216. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

281    A bírság összegét a Bizottság a jogsértés súlya, valamint – ha ennek helye van – időtartama alapján állapítja meg. A jogsértés súlyát olyan szempontok alapján kell megállapítani, mint az ügy sajátos körülményei, háttere és a bírságok elrettentő hatása. Az olyan objektív körülményeket, mint a versenyellenes magatartások tartalma és időtartama, azok száma és intenzitása, az érintett piac terjedelme, valamint a gazdasági rend károsodása, szintén figyelembe kell venni. Az elemzésnek figyelembe kell vennie a felelős vállalkozások viszonylagos jelentőségét és piaci részesedését, valamint az esetleges visszaesést is (a fenti 40. pontban hivatkozott Aalborg Portland és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 89–91. pontja).

282    Azonban, amikor a Bizottság a versenyjog alapján bírságok kiszabásáról határoz, minden esetben köteles tiszteletben tartani a jog általános elveit, köztük az egyenlő bánásmód elvét a közösségi bíróságok általi értelmezésnek megfelelően (a Törvényszék T‑59/02. sz., Archer Daniels Midland kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 27‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑3627. o.] 315. pontja). Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az egyenlő bánásmód elve, illetőleg a hátrányos megkülönböztetés tilalma megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérő módon, és a különböző helyzeteket ne kezeljék azonos módon, hacsak ez a bánásmód objektíve nem igazolt (a Törvényszék T‑311/94. sz., BPB de Eendracht kontra Bizottság ügyben 1998. május 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑1129. o.] 309. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

283    Amennyiben a kiszabandó bírságok közötti viszony meghatározása érdekében az azonos jogsértésben részt vevő vállalkozások forgalmára kell alapozni, meg kell határozni a figyelembe veendő időszakot annak érdekében, hogy a kapott adatok a lehető legösszehasonlíthatóbbak legyenek (a Bíróság 100/80–103/80. sz., Musique Diffusion française és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 1983. június 7‑én hozott ítéletének [EBHT 1983., 1825. o.] 122. pontja).

284    A jelen ügyben a megtámadott határozat (480)–(490) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a kiindulási összegek meghatározása során a Bizottság a bírságkiszabási iránymutatás 1. A. pontjával összhangban megkülönböztetett elbánást alkalmaz a kartell résztvevőivel szemben, figyelemmel arra a képességükre, hogy a versenyben kárt okozzanak. Ennek érdekében a különböző vállalkozásokat öt csoportba sorolta a GIS értékesítéséből eredő világméretű forgalmuk alapján. Ebben az összefüggésben a Bizottság úgy vélte, hogy a kizárólag az EGT piacára vonatkozó forgalmak nem képeznek megbízható alkalmazási szempontot, mivel a közös megállapodás célja a japán gyártók távolmaradásának biztosítása volt ugyanerről a piacról.

285    Ami az érintett vállalkozások forgalmának meghatározása érdekében figyelembe veendő termékeket illeti, ki kell emelni, hogy a fenti 281. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően a Bizottságnak többek között figyelembe kell vennie az érintett piac terjedelmét. Márpedig a jelen ügyben, ahogy az a megtámadott határozat (9) preambulumbekezdésében is szerepel, a kartell mind az önálló GIS‑ekre, mind pedig a GIS‑t tartalmazó alállomásokra kiterjedt. Következésképpen a Bizottság nem követett el hibát, amikor az érintett vállalkozásokkal szemben kiszabott bírságok kiindulási összegét az e termékekre vonatkozó forgalmakból számította ki. Ennélfogva a felperes érvét e tekintetben el kell utasítani.

286    Ami a referenciaév kiválasztását illeti, a megtámadott határozat (481), (482) és (484) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a világszintű értékesítés értékének meghatározása során a Bizottság a 2001. évet vette alapul a felperes, a Fuji, a Hitachi és a Melco tekintetében, míg az európai gyártók tekintetében a 2003‑as évet, vagyis a jogsértés utolsó teljes évét vette alapul. Ehhez hasonlóan, a felperessel, a Fujival, a Hitachival és a Melcóval szemben a kartellben egyedi vállalkozásként való részvételük időszakára kiszabott bírságok kiindulási összegének kiszámítása a 2001. évi forgalmuk alapján történt, míg az európai gyártók bírsága kiindulási összegének számítása a 2003. évi forgalmuk alapján.

287    Ezért meg kell állapítani, hogy a Bizottság nem kezelte egyenlő módon a japán gyártókat – köztük a felperest – és az európai gyártókat a referenciaév kiválasztása szempontjából. Ennélfogva a fenti 282. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében meg kell vizsgálni, hogy van‑e objektív igazolása e megkülönböztetett bánásmódnak.

288    E tekintetben a megtámadott határozat (482) preambulumbekezdésében a Bizottság jelezte, hogy a felperes tekintetében a 2001. év felhasználását az igazolja, hogy az a jogsértés időszakának nagy részében egyedi vállalkozásként vett részt a kartellben, nem pedig a TM T & D közös vállalaton keresztül, amely 2002‑ben átvette a felperes és a Melco GIS‑szel kapcsolatos tevékenységeit.

289    A tárgyalás során a Bizottság pontosította, hogy célja az volt, hogy figyelembe vegye a TM T & D két részvényesének eltérő versenyhelyzetét a TM T & D létrehozásának időpontjában, ami annak volt betudható, hogy a Melco részesedése jelentősen nagyobb volt a GIS világpiacán, mint a felperesé. A Bizottság szerint a felperes és a Melco a kartellben egyedi vállalkozásként való részvételének utolsó teljes évére, vagyis 2001‑re utalás lehetővé tette e különbség figyelembevételét a bírságok összegének meghatározása során, ellentétben azzal a módszerrel, amely szerint a TM T & D 2003‑ban elért forgalmát a közös vállalatban való részvételük arányában elosztják a két részvényes között.

290    A Bizottság által hivatkozott cél jogszerű, mivel lehetővé teszi egy közös vállalat részvényesei azon képességének összehasonlítását, hogy kárt okozzanak a versenyben a közös vállalat létrehozását megelőző időszakban.

291    Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jelen ügyben a Bizottság más módszereket is alkalmazhatott volna az általa követett cél elérésére, anélkül hogy egyrészről a japán gyártókat, másrészről pedig az európai gyártókat a referenciaév kiválasztása szempontjából egyenlőtlen bánásmódban részesítette volna. A felperessel és a Melcóval szemben a TM T & D létrehozását megelőző időszakra kiszabott bírság meghatározásánál a Bizottság alapul vehette volna például a TM T & D‑re meghatározott kiindulási összeget, amelyet a 2003. évnek megfelelő forgalom alapján számoltak ki, megosztva a felperes és a Melco között az általuk a közös vállalat létrehozását megelőző utolsó évben, vagyis 2001‑ben elért GIS értékesítések arányában.

292    Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a Bizottság azon szándéka, hogy a bírságok meghatározása során hűen reprodukálja a felperes és a Melco viszonylagos helyzetét, nem igazolja a felperessel szemben alkalmazott egyenlőtlen bánásmódot.

293    A fentiek összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy azáltal, hogy a 2001. évet választotta referenciaévnek a japán gyártók világméretű értékesítéseinek meghatározása, illetve a felperessel szemben a kartellben való egyedi részvétele miatt kiszabott bírság kiszámítása tekintetében, a Bizottság megsértette az egyenlő bánásmód elvét.

294    E jogsértés közvetlenül érvényteleníti a felperessel szemben a megtámadott határozat 2. cikkének i) pontjában a kartellben egyedi vállalkozásként való részvétele miatt kiszabott bírság kiszámítását. A világszintű értékesítés értékének és a piaci részesedéseknek a meghatározásán keresztül közvetve érinti a felperessel szemben a TM T & D létezésének időszakára a megtámadott határozat 2. cikkének h) pontjában kiszabott bírság kiszámítását.

295    Ezért helyt kell adni a jelen résznek, és ennek következtében meg kell semmisíteni a megtámadott határozat 2. cikkének h) és i) pontját. Ezzel szemben, mivel a megtámadott határozat 1. cikkét a referenciaév kiválasztása nem érinti, azzal kapcsolatban sem megsemmisítésnek, sem módosításnak nincs helye.

296    Emellett nem kell megvizsgálni a negyedik jogalap ötödik és hatodik részét. Ha ezeknek a részeknek helyt is adnánk ugyanis, az akkor sem vezethetne a megtámadott határozat nagyobb terjedelmű megsemmisítéséhez, mint amelyre az előző pontban jutottunk.

297    Végül, figyelemmel arra, hogy a megállapított jogellenesség magának a felperessel szemben kiszabott bírság kiszámítása alapjának a megválasztását érinti, a Törvényszék nincs abban a helyzetben, hogy elvégezze az említett bírság kiszámítását. Következésképpen a jelen ügyben nincs helye annak, hogy a Törvényszék korlátlan felülvizsgálati jogkörében eljárva a megtámadott határozat 2. cikkének h) és i) pontját módosítsa.

 A költségekről

298    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 3. §‑a alapján részleges pernyertesség esetén a Törvényszék elrendelheti a költségeknek a felek közötti megosztását, vagy azt, hogy a felek mindegyike maga viselje saját költségeit.

299    Mivel a megtámadott határozat 1. cikkének megsemmisítése iránti kérelem elutasításra került, a felperes kérelmei jelentős részében pervesztes lett, még ha azok egy másik részében pernyertes is lett.

300    E körülmények között úgy kell határozni, hogy a felperes viseli a felek részéről a Törvényszék előtti eljárás során felmerült költségek háromnegyedét, a Bizottság pedig e költségek egynegyedét.

301    Emellett az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a határozat végrehajtásának elkerülése végett nyújtandó bankgarancia nyújtásából eredő költségek az eljárási szabályzat 91. cikkének b) pontja szerint nem minősülnek az eljárással kapcsolatban felmerült költségnek (lásd a fenti 92. pontban hivatkozott Cimenteries CBR és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 5133. pontját, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Következésképpen a felperes arra irányuló kérelmét, hogy a Bizottságot kötelezzék e költségek viselésére, el kell utasítani.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az [EK] 81. cikk és az EGT‑Megállapodás 53. cikke alkalmazására vonatkozó eljárásban (COMP/F/38.899 – „gázszigetelt kapcsolóberendezések”‑ügy) 2007. január 24‑én hozott C (2006) 6762 végleges bizottsági határozat 2. cikkének h) és i) pontját a Toshiba Corp.‑ot érintő részében megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Toshiba viseli a felek részéről a Törvényszék előtti eljárás során felmerült költségek háromnegyedét.

4)      Az Európai Bizottság viseli a felek részéről a Törvényszék előtti eljárás során felmerült költségek egynegyedét.

Pelikánová Jürimäe Soldevila Fragoso

Kihirdetve Luxembourgban, a 2011. július 12‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményeiII – 2

1.  A felperesII – 2

2.  A termékekII – 2

3.  A közigazgatási eljárásII – 2

4.  A megtámadott határozatII – 3

Az eljárás és a felek kérelmeiII – 4

A jogkérdésrőlII – 5

1.  A megtámadott határozat 1. és 2. cikkének a felperest érintő részében való megsemmisítésére irányuló kérelemrőlII – 6

A felperes védelemhez való jogának Bizottság általi megsértésére alapított, harmadik jogalaprólII – 6

A megtámadott határozat rendelkező részében a jogsértés nem megfelelő megállapítására alapított, első részrőlII – 6

–  A felek érveiII – 6

–  A Törvényszék álláspontjaII – 7

Az iratbetekintési jog megsértésére alapított, második részrőlII – 7

–  A felek érveiII – 7

–  A Törvényszék álláspontjaII – 8

Az iratokban szereplő bizonyítékok elferdítésére alapított, harmadik részrőlII – 13

–  A felek érveiII – 13

–  A Törvényszék álláspontjaII – 13

Az arra alapított első jogalapról, hogy a Bizottság nem bizonyította jogilag megkövetelt módon a közös megállapodás fennállásátII – 14

Az ABB által előterjesztett bizonyítékokrólII – 19

–  A felek érveiII – 19

–  A Törvényszék álláspontjaII – 21

Az ABB által előterjesztett bizonyítékok megerősítésérőlII – 25

–  A felek érveiII – 25

–  A Törvényszék álláspontjaII – 26

Az értesítési és beszámítási mechanizmusrólII – 30

–  A felek érveiII – 30

–  A Törvényszék álláspontjaII – 31

A közös megállapodás fennállásának állítólagosan ellentmondó bizonyítékokrólII – 35

–  A felek érveiII – 35

–  A Törvényszék álláspontjaII – 36

Átfogó értékelésII – 37

Az arra alapított második jogalapról, hogy a Bizottság nem bizonyította egységes és folyamatos jogsértés fennállásátII – 38

Az egységes jogsértés bizonyítására vonatkozó, első részrőlII – 39

–  A felek érveiII – 39

–  A Törvényszék álláspontjaII – 39

A folyamatos jogsértésnek és a felperes abban való folyamatos részvételének bizonyítására alapított, második részrőlII – 42

–  A felek érveiII – 42

–  A Törvényszék álláspontjaII – 43

2.  A felperessel szemben kiszabott bírság törlése vagy lényeges csökkentése iránti kérelemrőlII – 46

A felperes jogsértésben való részvétele viszonylagos súlyának értékelése során elkövetett hibára alapított, első részrőlII – 46

A felek érveiII – 46

A Törvényszék álláspontjaII – 47

A jogsértés időtartamának értékelése során elkövetett hibára alapított, második részrőlII – 48

A felek érveiII – 48

A Törvényszék álláspontjaII – 48

A bírság számításánál az indokolási kötelezettség megsértésére alapított, harmadik részrőlII – 48

A felek érveiII – 48

A Törvényszék álláspontjaII – 48

A kiindulási összeg meghatározása során elkövetett hibára alapított, negyedik részrőlII – 49

A felek érveiII – 49

A Törvényszék álláspontjaII – 50

A költségekrőlII – 54

* Az eljárás nyelve: angol.