AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2007. szeptember 12.(*)

„Állami támogatások − A nehéz helyzetben lévő vállalkozások számára a foglalkoztatás támogatására sürgős intézkedéseket előíró szabályozás − A támogatási program közös piaccal való összeegyeztethetetlenségét kimondó és a folyósított támogatás visszatéríttetését előíró határozat”

A T‑239/04. és T‑323/04. sz. egyesített ügyekben,

az Olasz Köztársaság (képviseli: D. Del Gaizo, meghatalmazotti minőségben)

felperesnek (T‑239/04. sz. ügy),

valamint

a Brandt Italia SpA (székhelye: Verolanuova [Olaszország], képviselik: M. van Empel, C. Visco és S. Lamarca ügyvédek)

felperesnek (T‑323/04. sz. ügy)

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: V. Di Bucci, C. Giolito és E. Righini, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az Olaszország által a foglalkoztatásra vonatkozó sürgős intézkedések tekintetében létrehozott állami támogatási programról szóló, 2004. március 30‑i 2004/800/EK bizottsági határozat (HL L 352., 10. o.) megsemmisítése iránt benyújtott kérelme tárgyában,

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGA

(első tanács),

tagjai: R. García‑Valdecasas elnök, J. D. Cooke és I. Labucka bírák,

hivatalvezető: C. Kantza tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2006. szeptember 19‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

 Olasz szabályozás

1        A módosítást követően a 2003. április 17‑i 81. sz. törvénnyé (GURI 91. szám, 2003. április 18.) alakított, foglalkoztatásra vonatkozó sürgős intézkedésekről szóló, 2003. február 14‑i 23. sz. törvényerejű rendelet (GURI 39. szám, 2003. február 17.) 1. cikkének (1) bekezdése a következőkről rendelkezik:

„A rendkívüli vagyonkezelési eljárás által érintett vállalkozásokat sújtó komoly foglalkoztatási válság kezelése céljából az 1999. július 8‑i 270. sz. törvényrendelet 63. cikkének (4) bekezdésében előírt esetekben az említett eljárásokkal érintett és legalább 1000 munkavállalót foglalkoztató vállalkozások számára a Munkaügyi és Szociális Minisztérium legfeljebb 550 munkavállaló tekintetében az 1991. július 23‑i 223. sz. törvény 8. cikkének (4) bekezdésében és 25. cikkének (9) bekezdésében említett juttatást adhatja a átvevő munkáltatónak, amennyiben a következő feltételek teljesülnek:

a)      az átvevő nem rendelkezik az 1991. július 23‑i 223. sz. törvény 8. cikkének (4a) bekezdésében említett jellemzőkkel;

b)      a munkavállalók áthelyezéséről rendelkezik a Munkaügyi és Szociális Minisztériummal 2003. április 30‑áig megkötött kollektív szerződés, amely lehetővé teszi a munkavállalók újrafoglalkoztatását.”

2        A fizetésképtelen nagyvállalkozások rendkívüli vagyonkezelésére vonatkozó új szabályozásról szóló, 1999. július 8‑i 270. sz. törvényrendelet 63. cikkének (4) bekezdése (GURI 185. szám, 1999. augusztus 9.) a nagyvállalkozások által működtetett és rendkívüli vagyonkezelési eljárás által érintett vállalkozás egészének vagy részének eladása esetén a következőkről rendelkezik:

„Az 1990. december 29‑i 428. törvény 47. cikkében előírt, vállalkozások átruházásárára vonatkozó konzultációk keretében a rendkívüli vagyonfelügyelő, az átvevő és a munkavállalók képviselői megegyezhetnek, hogy az átvevő a munkavállalóknak csak egy részét foglalkoztatja, és megegyezhetnek a vonatkozó hatályos rendelkezések alapján a munkafeltételek egyéb módosításában.”

3        A technikai munkanélküliség, a mobilitás, a munkanélküli segélyek elosztása, a közösségi irányelvek végrehajtása és a munkavállalók közvetítése területén alkalmazott rendelkezésekről, valamint a munkaerőpiacra vonatkozó egyéb rendelkezésekről szóló, 1991. július 23‑i 223. sz. törvény (a GURI 175. számának általános melléklete, 1991. július 27., a továbbiakban: 223/91. sz. törvény) Intervento straordinario d’integrazione salariale‑t (Különleges munkavállalói beilleszkedési alap, a továbbiakban: CIGS) meghatározó, az 1993. május 20‑i 148. törvényerejű rendelet (GURI 116. szám, 1993. május 20.) 2. cikke által kiegészített 8. cikke számos rendelkezést tartalmaz a különleges mobilitási programba tartozó munkavállalók közvetítésének támogatása céljából. Többek között a következőkről rendelkezik:

„(1) A mobilitási programba tartozó munkavállalók közvetítése céljából a foglalkoztatáshoz kapcsolódó elsőbbségi jog alkalmazandó […].

(4) Ha egy munkáltató anélkül, hogy arra az (1) bekezdés által kötelezve lenne, teljes munkaidőben és határozatlan ideig a mobilitási jegyzékében szereplő munkavállalót alkalmaz, a munkavállalónak fizetett minden egyes havi fizetés után a mobilitási programból való segély 50%‑ának megfelelő havi támogatást kap, amelyet egyébként a munkavállalónak kellett volna kifizetni. Az említett támogatást nem lehet 12 hónapnál, az 50 évnél idősebb munkavállalók esetében 24 hónapnál tovább folyósítani […].

(4a) A fenti bekezdésekben említett gazdasági előnyökre való jogosultság kizárt azon munkavállaló tekintetében, akit a megelőző hat hónap során a mobilitási programba ugyanazon tevékenységi ágazatban működő vállalkozás vagy valamely másik ágazatban működő olyan vállalkozás helyezett, amely az elbocsátás idején olyan tulajdonviszonnyal rendelkezik, mint amilyennel lényegében a foglalkoztató vállalkozás is, vagy amelyet valószínűleg ez utóbbi ellenőriz vagy ez utóbbival társult. A munkáltató a foglalkoztatási kérelem időpontjában felelőssége tudatában nyilatkozik, hogy a fent említett akadályok nem állnak fent.”

4        A 223/91. sz. törvény 25. cikkének (9) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„A mobilitási jegyzékben szereplő, határozatlan időre foglalkoztatott egyes munkavállaló után a munkaadót terhelő járulékok összege az első 18 hónapra megegyezik az 1955. január 19‑i 25. sz. törvényben és annak későbbi módosításaiban előírt, tanulóknak járó összeggel.”

5        Ezenkívül a 223/91. sz. törvény 1. cikkének (1) bekezdése a következőkről rendelkezik:

„A [CIGS]-re vonatkozó rendelkezések csak azon vállalkozásokra alkalmazandók, amelyek átlagosan legalább 15 személyt foglalkoztattak a (2) bekezdésben említett kérelem benyújtásának időpontját megelőző fél évben. Azon kérelmekkel kapcsolatban, amelyeket a vállalkozás átruházásának időpontjától számított hat hónap lejárta előtt nyújtottak be, ez a feltétel az új munkáltatóra alkalmazandó az említett átruházástól számított időszak alatt […].”

6        A 223/91. sz. törvény 1. cikkének (2) bekezdése alapján a CIGS programban való részvételre vonatkozó kérelemnek tartalmaznia kell a meghatározott mintának megfelelő, vállalkozás által végrehajtani szándékozott programot, és azokat az intézkedéseket, amelyekkel a szociális következményeket kívánják megoldani. A 223/91. sz. törvény 2. cikke meghatározza továbbá, hogy az ilyen programban való részvételt az olasz Munkaügyi és Szociális Minisztérium rendelettel engedélyezi a program Comitato interministeriale per il coordinamento della politica industriale (iparpolitikai koordinációs tárcaközi bizottság) általi jóváhagyását követően, és hogy a juttatás a program helyes végrehajtásától függ.

7        Ezenkívül a 223/91. sz. törvény 4. cikke többek között a következőkről rendelkezik:

„(1) Ha a vállalkozás, amelynek a [CIGS] programban való részvételét engedélyezték, az 1. cikkben említett program végrehajtása során úgy gondolja, hogy nem tudja valamennyi felfüggesztett munkavállalónak biztosítani az újrafoglalkoztatást, és nem tud más intézkedéshez folyamodni, alkalmazhatja az e cikk értelmében vett mobilitási eljárásokat.

(2) Azon vállalkozások, amelyek élni kívánnak az (1) bekezdésben említett lehetőséggel, kötelesek ezt előzetesen írásban tudatni a vállalkozás szakszervezeti képviseleteivel.

(3) A (2) bekezdésben említett értesítés tartalmazza a túlkapacitás okait; azon műszaki, szervezeti vagy termelési okokat, amelyek miatt a vállalkozás véleménye szerint nem képes elfogadni a fent említett helyzet megoldásához vagy a mobilitási program teljes vagy részleges elkerüléséhez szükséges intézkedéseket; a vállalkozásnál lévő helyek számát, a létszám feletti munkavállalók, valamint a rendszerint alkalmazott személyzet szakmai profilját; a mobilitási program ütemtervét; az említett program végrehajtása szociális következményeinek megoldásához szükséges esetleges intézkedéseket; mindazon kifizetések számításához alkalmazott módszert, amelyek különböznek a hatályos jogszabályokból és a kollektív tárgyalásokból adódó kifizetésektől. Az értesítéshez mellékelik az Istituto nazionale della previdenza sociale (Nemzeti társadalombiztosítási hivatal [INPS]) felé történt, 5. cikk (4) bekezdésében említett összeg előleg útján történő kifizetése elismervényének másolatát, amelynek összege megegyezik a CIGS-ből történő legnagyobb juttatás létszámon felülinek tekintett munkavállalók számával történő megszorzásából adódó összeggel [...].

8        A 223/91. sz. törvény 4. cikke továbbá a következőkről rendelkezik:

(5) A (2) bekezdésben említett értesítés kézhezvételétől számított hét napos határidőn belül a vállalatok szakszervezeteinek és ezek társulásainak a kérésére a felek közös vizsgálatot szerveznek azon okok megállapítása céljából, amelyek a munkavállalók létszámfeleslegéhez vezettek, valalmint az összes alkalmazott vagy egy része ugyanazon vállalkozásnál fennálló munkavégzési lehetőségeinek feltérképezése céljából, beleértve a szolidaritási szerződéseket és a rugalmas munkaidő különböző formáit […]

[...].

(7) Megegyezés hiányában az Ufficio provinciale del lavoro e della massima occupazione igazgatója – egyetértésre vonatkozó javaslatot is felvetve – összehívja a feleket az (5) bekezdésben említett kérdések újbóli megvizsgálására. Az említett vizsgálatot az Ufficio provinciale del lavoro e della massima occupazione-nak a vállalkozás (6) bekezdésben említett értesítésének kézhezvételétől számított 30 napon belül mindenesetre be kell fejeznie.

[...].

(9) A szakszervezet beleegyezését vagy a (6), (7) és (8) bekezdésben említett eljárás befejezését követően a vállalkozás a létszám feletti munkavállalókat, fizikai és szellemi alkalmazottakat a mobilitási programba tagolhatja, írásban értesítve mindegyiket a szerződésük felmondási idő leteltével történő megszűnéséről.

[...].

(13) A CIGS-ben résztvevő munkavállalókat a vállalkozás újra foglalkoztatja azon időszak végéig, amely alatt azok e program előnyeit élvezik.

[...].”

9        Végül a 223/91. sz. törvény 5. cikkének (4) és (5) bekezdése előírja:

„(4) A mobilitási programba tartozó egyes munkavállalók tekintetében a vállalkozásnak 30 havi részletben a mobilitási programba tartozó munkavállaló havi kezdőfizetése hatszorosának megfelelő összeget kell utalnia a társadalombiztosítási szervezetek segítségnyújtási és támogatási intervenciós pénztárába […]. Ezen összeg felére csökken, amennyiben a 4. cikk (9) bekezdésében említett többletlétszám megállapítása szakszervezeti megállapodás tárgyát képezte.

(5) Azon vállakozás, amely a Commissione regionale per l’impiego (foglalkoztatási regionális bizottság) által meghatározott eljárások alapján határozatlan idejű, a 9. cikk (1) bekezdésének b) pontjában említett jellemzőknek megfelelő állásajánlatokat tesz, nem köteles a fennmaradó részleteket azon munkavállalóknak utalni, akik ezen ajánlatok elutasítása miatt elvesztették a mobilitási programban való részvételi jogukat, vagy nem kötelesek a fennmaradó részleteket azon teljes időszak alatt utalni, amely alatt a vállalkozások ajánlatainak elfogadása alapján foglalkoztatták őket. Az említett kedvezményből kizárják azokat a vállalkozásokat, amelyek a foglalkoztatni szándékozó vállalkozás tekintetében a 8. cikk (4a) bekezdése szerinti jogviszonyban állnak.”

 Szóban forgó intézkedések és a vagyonkezelési eljárás

10      A 2003. február 12‑i levéllel az olasz hatóságok értesítették a Bizottságot a 23/2003. sz. törvényerejű rendelettel felállított támogatási programjukról (a továbbiakban: szóban forgó intézkedés).

11      A szóban forgó intézkedés 2003. február 18‑án lépett hatályba anélkül, hogy ennek a közös piaccal való összeegyeztethetőségére vonatkozó bizottsági véleményt megvárták volna. Ennek megfelelően NN 7/2003. referenciaszámmal a be nem jelentett támogatások között vették nyilvántartásba.

12      A Bizottság a 2003. március 12‑i levéllel a szóban forgó intézkedéssel kapcsolatban további felvilágosítást kért az Olasz Köztársaságtól. A Bizottság kérte különösen azon nagyvállalkozások megjelölését, amelyeknek az intézkedés keretében történő átruházását tervezik, valamint az új átvevők és ezen utóbbiak kiválasztásához alkalmazott kritériumok megjelölését. Miután az Olasz Köztársaság a számára nyitva álló határidő meghosszabbítását kérte és megkapta, 2003. május 20‑i levelével megküldte a Bizottságnak a kért információkat.

13      A Bizottság 2003. december 22‑i levelével értesítette az Olasz Köztársaságot az EK 88. cikk (2) bekezdése szerinti hivatalos vizsgálati eljárás megnyitásáról szóló határozatáról. E határozatot 2003. december 18‑án tették közzé az Európai Unió Hivatalos Lapjában (HL C 308., 5. o.). Az Olasz Köztársaság a 2003. december 22‑i levelében küldte el észrevételeit. Ebben lényegében először is rámutatott arra, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmazása alatt csak egyetlen vállalkozás került átruházásra az abban előírt feltételek alapján, ez a Verolanuova‑i (Brescia) székhelyű Ocean SpA, amelyet a Brandt Italia SpA (a továbbiakban: Brandt) vásárolt meg. Másodszor is az Olasz Köztársaság véleménye szerint Brandt piaci áron vásárolta meg az Oceant anélkül, hogy a szóban forgó intézkedés keretén belül bármilyen közvetlen gazdasági kedvezményben részesült volna.

14      Azonban a Bizottság 2004. január 19‑i levelével további felvilágosítást kért az Olasz Köztársaságtól, különösen annak megerősítését, hogy a szóban forgó intézkedés egyetlen kedvezményezettje valójában a Brandt volt, valamint további különböző információt kért az intézkedés keretében folyósított támogatások mértékéről. Az Olasz Köztársaság 2004. február 11‑én szolgáltatta a Bizottságnak a kért információkat.

15      A Bizottság 2004. március 30‑án elfogadta az Olaszország által a foglalkoztatásra vonatkozó sürgős intézkedések tekintetében létrehozott állami támogatási programról szóló 2004/800/EK határozatot) (HL L 352., 10. o.) (a továbbiakban: megtámadott határozat), amelyről 2004. április 1‑jén értesítették az Olasz Köztársaságot.

 Megtámadott határozat

16      A megtámadott határozattal a Bizottság először is megállapítja, hogy a szóban forgó intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül.

17      A Bizottság véleménye szerint először is a szóban forgó intézkedés a vállalkozások különleges kategóriáinak kedvez, vagyis először is olyan pénzügyi nehézségekkel küzdő, rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló és legalább 1000 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások átvevőinek, akik legkésőbb 2003. április 30‑ig kollektív szerződést kötöttek az olasz Munkaügyi és Szociális Minisztériummal a foglalkoztatottak áthelyezésének jóváhagyása céljából, másrészt olyan pénzügyi nehézségekkel küzdő, rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló és legalább 1000 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások, amelyek átruházás tárgyát képezik. A szóban forgó intézkedés az említett vállalkozásoknak biztosít gazdasági előnyt azáltal, hogy csökkenti rendes költségeik mértékét, megerősítve piaci pozícióikat versenytársaikkal szemben, akik nem élvezik ugyanannak az intézkedésnek az előnyeit. Ezt a megállapítást alátámasztja az a tény is, hogy az intézkedést csak egy esetben alkalmazták. Ezen túl a szóban forgó intézkedés szelektív jellegét bizonyítja az a tény is, hogy azt csak egyetlen alkalommal alkalmazták.

18      Másodszor a szóban forgó intézkedést állami forrásokon keresztül nyújtják, mivel az intézkedést egyrészt vissza nem térítendő állami forrásból finanszírozzák, másrészt mivel az állam lemond a szokásos esetben neki járó járulékok beszedéséről.

19      Harmadszor a szóban forgó intézkedés a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolásával és a verseny torzításával fenyeget azáltal, hogy megerősíti egyes vállalkozások pénzügyi helyzetét a versenytársakkal szemben.

20      A Bizottság véleménye szerint a szóban forgó intézkedést gyakorlatilag tiltja az EK 87. cikk (1) bekezdése, és csak abban az esetben egyeztethető össze a közös piaccal, ha a Szerződésben foglalt valamely mentesség hatálya alá tartozik.

21      Továbbá a Bizottság sérelmezi, hogy az olasz hatóságok nem tettek eleget az EK 88. cikk (3) bekezdésében foglalt rájuk háruló kötelezettségnek, és a bizottsági engedélyezés előtt végrehajtották a szóban forgó intézkedést.

22      Ezenkívül a szóban forgó intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban a Bizottság kizárja, hogy az a Szerződés által előírt mentességekben részesülhetne.

23      Végül a Bizottság a szóban forgó intézkedés összeegyeztethetőségét a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások (HL 1999. C 288., 2. o.), az [EK] 87. és az [EK] 88. cikkének a foglalkoztatásra nyújtott állami támogatásra történő alkalmazásáról szóló, 2002. december 12‑i 2204/2002/EK bizottsági rendelet (HL L 337., 3. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet. 4. kötet, 273–284. o.) és a regionális célú állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások (HL 1998. C 74., 9. o.) fényében értékeli.

24      Először is a szóban forgó intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségének a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások fényében történő értékelésével kapcsolatban a Bizottság azon a véleményen van, hogy az összeegyeztethetőség kizárt, mivel a szóban forgó intézkedés 1000‑nél több foglalkoztatottal rendelkező vállalkozásokra, vagyis nagyvállalkozásokra vonatkozik, míg az iránymutatások kizárólag a kis- és középvállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó támogatási programokat fogadják el.

25      Másodszor is a 2204/2002 rendelettel összefüggésben a Bizottság elutasítja többek között az Olasz Köztársaság azon érvét, miszerint a szóban forgó intézkedés keretében nyújtott előnyök megegyeznek a technikai munkanélküliség rendszerén belül nyújtott kedvezményekkel, amelyet sohasem tekintettek állami támogatásnak.

26      Harmadszor, bár az Olasz Köztársaság azzal érvel, hogy ha a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak is minősül, a 2204/2002 rendelet 4. cikke (4) bekezdésének c) pontja alapján munkahelyteremtés címén összeegyeztethető a közös piaccal, a Bizottság hangsúlyozza, hogy az elmaradott térségekben munkahelyteremtésre szolgáló támogatásokat csak a kis- és középvállalkozások javára lehet megítélni, míg a szóban forgó intézkedés a nagyvállalkozásokat érinti.

27      A szóban forgó intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségének a regionális célú támogatásokra vonatkozó iránymutatások fényében való értékelésével kapcsolatban a Bizottság úgy véli, hogy a szóban forgó intézkedés nem tartozik a regionális célú állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások alkalmazási területéhez, minthogy azt belföldön alkalmazzák, és elsősorban mivel a szóban forgó intézkedés alkalmazásának egyetlen esete olyan vállalkozást érint, amely nem kedvezményezettje az EK 87. cikk (3) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt mentességeknek.

28      Ezen észrevételek alapján a Bizottság megállapítja, hogy a szóban forgó intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése szerint állami támogatásnak minősül, amelyet az EK 88. cikk (3) bekezdését megsértve jogellenesen hajtottak végre. A Bizottság úgy véli, hogy ezen intézkedés nem egyeztethető össze a közös piaccal, és elrendeli határozatának azonnali végrehajtását, amely magában foglalja az összeegyeztethetetlen támogatások visszatéríttetését. A Bizottság azonban kiemeli, hogy a megtámadott határozat nem sérti azt a lehetőséget, hogy a későbbiekben a Bizottság határozatával a szóban forgó intézkedés keretén belül nyújtott egyedi támogatásokat sajátos jellemzőik alapján teljes mértékben vagy részlegesen a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősítsen.

 Eljárás és a felek kérelmei

29      Az Elsőfokú Bíróság Hivatalához 2004. június 11‑én és augusztus 4‑én benyújtott, a T‑323/02., illetve T‑23/02. sz. alatt nyilvántartásba vett külön keresetleveleikben az Olasz Köztársaság és a Brandt előterjesztették a jelen kereseteket.

30      Az Elsőfokú Bíróság első tanácsának elnöke a felek meghallgatását követően 2006. július 19‑i végzésével a két ügyet a szóbeli szakasz lefolytatása és az ítélethozatal céljából a közöttük lévő összefüggés miatt az Elsőfokú Bíróság eljárási szabályzatának 50. cikke szerint egyesítette.

31      A 2006. szeptember 19‑i tárgyaláson az Elsőfokú Bíróság meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a kérdéseire adott válaszait.

32      A T‑239/04. sz. ügyben az Olasz Köztársaság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

33      A T‑323/04. sz. ügyben a Brandt azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        semmisítse meg a megtámadott határozatot;

–        másodlagosan, amennyiben az Elsőfokú Bíróság megerősíti a szóban forgó intézkedés EK. 87. és 88. cikkel való összeegyeztethetetlenségét, a Brandt tekintetében állapítsa meg a megtámadott határozat részleges semmisségét annak 3. cikkére korlátozva, vagy azon részének semmiségét, amelyben az Olasz Köztársaságot felszólítják a jogellenesen nyújtott támogatás visszatéríttetésére;

–        a Bizottságot kötelezze a jelen eljárás díjainak és költségeinek viselésére.

34      A T‑239/04. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet;

–        az Olasz Köztársaságot kötelezze a költségek viselésére.

35      A T‑323/04. sz. ügyben a Bizottság azt kéri, hogy az Elsőfokú Bíróság:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant, vagy másodlagosan mint megalapozatlant;

–        a Brandtot kötelezze a költségek viselésére.

 Az elfogadhatóságról

 A felek érvei

36      A Brandtnak a megtámadott határozat ellen benyújtott keresete elfogadhatóságának kérdését a Bizottság a T‑323/04. sz. ügyben vetette fel. Figyelembe véve azt a tényt, hogy az Olasz Köztársaság a T‑239/04. sz. ügy keretében ugyanazon határozatot támadta meg, a Bizottság végül lemondott arról, hogy külön iratban hivatkozzon e kereset elfogadhatatlanságára, azonban továbbra is úgy véli, hogy a Brandt nem hivatkozhat személyes érintettségre a megtámadott határozat megsemmisítése céljából, és kéri az Elsőfokú Bíróságot, hogy utasítsa el annak keresetét mint elfogadhatatlant.

37      M. Jacobs főtanácsnoknak a Bíróság C‑78/03 P. sz., Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ügyben 2005. december 13‑án hozott ítéletében (EBHT 2005., I‑10737., I‑10741. o., 138–142. pont) előterjesztett indítványára hivatkozva a Bizottság kiemelte, hogy a versenytársak által az EK 88. cikk (3) bekezdése alapján elfogadott határozatok ellen benyújtott keresetek elfogadhatóságára vonatkozó ítélkezési gyakorlat messze van attól, hogy megszilárduljon, és hogy ugyanezen megállapítások alkalmazandók valamely támogatási program keretében nyújtott támogatás kedvezményezettjei által olyan határozat ellen előterjesztett keresetek tekintetében is, amely a szóban forgó programot a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja, és elrendeli a kifizetett támogatások visszakövetelését. A Bizottság hozzáteszi, hogy az ítélkezési gyakorlat változása ellenére nincs ok azt feltételezni, hogy egy támogatási program keretében nyújtott támogatás valamennyi kedvezményezettje az EK 230. cikk negyedik albekezdése értelmében személyesen érintett azon bizottsági határozat által, amely az említett programot a közös piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánítja, mivel ilyen esetben a Bizottság valamely általános és absztrakt nemzeti szabályozást értékel, anélkül, hogy az egyedi eseteket vizsgálná.

38      A Bizottság ezenkívül úgy gondolja, hogy mivel az Olasz Köztársaság egy általános és absztrakt programot hozott létre, amelyről értesítést küldött, a Bizottság a szóban forgó intézkedést mint ilyet vizsgálhatja, még ha a program célja valójában csak egy vállalkozásra, vagyis a Brandtra történő alkamazása is volt. A Bizottság hozzáteszi, hogy pontosan ez az oka annak, hogy a megtámadott határozat a szóban forgó intézkedésre mint ilyenre vonatkozik a Brandt különleges helyzetének vizsgálata nélkül, és hogy ez utóbbi keresetét ezért elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.

39      A Brandt úgy véli, hogy joga van kérni a megtámadott határozat megsemmisítését. Elismerve, hogy a megtámadott határozatot hivatalosan az Olasz Köztársaságnak címezték, a Brandt véleménye szerint őt a megtámadott határozat közvetlenül és személyében érinti. Egyrészt a megtámadott határozat közvetlen hatással volt a Brandt helyzetére, mivel az Olasz Köztársaságnak a támogatás visszakövetelésére előírt kötelezettsége nyilvánvaló gazdasági kárt okozott számára (a Bíróság C‑386/96 P. sz., Dreyfus kontra Bizottság ügyben 1998. május 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑2309. o.] 43. pontja). Másrészt a Brandtot személyében érinti a megtámadott határozat azáltal, hogy a – Bizottság szavaival élve – az említett támogatás kedvezményezettje és a megtámadott határozat 3. cikke alapján köteles annak összegét visszatéríteni.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

40      Először is az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a T‑239/04. sz. ügyben, amely keretében az Olasz Köztársaság a megtámadott határozatot vitatja, a Bizottság előadja, hogy a szóban forgó intézkedés nem általános jellegű intézkedés, hanem egy egyedi esetre korlátozott intervenció, amely az általános hatályú jogszabályban előírt feltételektől eltérve csak egyetlen vállalkozás, vagyis a Brandt számára nyújt előnyt.

41      Ezenkívül a T‑323/04. sz. ügyben a Brandt saját érdekei eltérnek az Olasz Köztársaság érdekeitől azon kritériumok értelmében, amelyeket a Bíróság 282/85. sz., DEFI kontra Bizottság ügyben 1986. július 10‑én hozott ítéletében alkalmaztak [EBHT 1986., 2469. o., 16. pont]. Ugyanis a szóban forgó intézkedés elfogadása által, amelyből a megtámadott határozat és ebből következően a jelen egyesített ügyek keretében vizsgált két kereset származik, az Olasz Köztársaság a nehéz helyzetben lévő vállalkozások munkavállalóinak nagyszámú elbocsátásából adódó esetleges szociális válságot kívánta elkerülni, megkönnyítve a munkavállalóknak az Oceanból a Brandtba történő átvételét. A Brandt álláspontja szerint ezen ügylet a szóban forgó intézkedés által megkönnyített kereskedelmi választás volt.

42      Továbbá még ha a szóban forgó intézkedés nem is határozza meg azokat a vállalkozásokat, amelyeknek a támogatásokat nyújtották, a Brandt neve felmerült a szóban forgó intézkedés elfogadását megelőző, Bizottság által idézett parlamenti vitákban. Végül a Bizottság a megtámadott határozatban számos alkalommal elismeri, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmazásának teljes időtartama alatt az abban előírtak alapján csak egy vállalkozás átruházására került sor, vagyis a Brandtnak átruházták az Oceant.

43      Másodszor az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint valamely természetes vagy jogi személy által benyújtott megsemmisítés iránti kereset elfogadhatóságának feltétele, hogy a személy eljáráshoz fűződő érdekét igazolja (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑9/98. sz., Mitteldeutsche Erdöl-Raffinerie kontra Bizottság ügyben 2001. november 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., II‑3367. o.] 32. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). A jelen esetben, ha a megtámadott határozatot megsemmisítenék, a Brandt jogi helyzete tagadhatatlanul megváltozna, mivel a támogatás megtámadott határozata 3. cikkében elrendelt visszatéríttetésének nem lenne jogi alapja. Ebből következik, hogy a Brandtnak érdeke fűződik a megtámadott határozat megsemmisítését célzó eljáráshoz (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság elnöke T‑111/01. sz., Saxonia Edelmetalle kontra Bizottság ügyben 2001. augusztus 2‑án hozott végzésének [EBHT 2001., II‑2335. o.] 17. pontját).

44      Harmadszor a Brandtnak a megtámadott határozat általi közvetlen és személyes érintettségével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy amennyiben a megtámadott határozat 3. cikke kötelezi az Olasz Köztársaságot a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás kedvezményezettektől történő visszakövetelésére, úgy kell tekinteni, hogy a Brandtot e határozat személyesen és közvetlenül érinti (lásd e tekintetben a Bíróság C‑15/98. és C‑105/99. sz., Italie et Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben 2000. október 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑8855. o.] 35. és 36. pontját). Ezenkívül az Elsőfokú Bíróság megjegyzi, hogy az olasz társadalombiztosítási hatóságok elrendelték körülbelül 500 000 euró összegű támogatás kifizetésének felfüggesztését.

45      A fentiekből következik, hogy a Brandt keresete elfogadható.

 Az ügy érdeméről

46      A T‑239/04. sz. ügyben felhozott három jogalappal kapcsolatban az Olasz Köztársaság a következő kifogásokat terjeszti elő:

–        az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértése, és lényeges eljárási szabályok megsértése;

–        másodlagosan a megtámadott határozatban az indoklási kötelezettség megsértése az EK 87. cikk (1) bekezdésének megsértésére és lényeges eljárási szabályok megsértésére tekintettel;

–        harmadlagosan az EK 88. cikk (3) bekezdésének, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatásoknak és a 2204/2002 rendeletnek a megsértése, valamint a különböző eljárási hibákból származó lényeges eljárási szabályok megsértése és az indokolási kötelezettség megsértése.

47      A T‑323/04. sz. ügyben a Brandt öt jogalapot emel ki:

–        a Szerződés, különösen a 87. cikk megsértése, és egy lényeges eljárási szabály megsértése, különösen az EK 253. cikk megsértése;

–        a Bizottság hatáskörével való visszaélése;

–        az EK 88. cikk megsértése, és egy lényeges eljárási szabály megsértése;

–        a Szerződésnek, különösen az EK 88. és az EK 89. cikk megsértése, az Európai Közösséget létrehozó szerződés [EK 87.] és [EK 88.] cikkének a horizontális állami támogatások bizonyos fajtáira történő alkalmazásáról szóló, 1998. május 7‑i 994/98/EK tanácsi rendelet (HL 142., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 312. o.) és a 2204/2002 rendelet megsértése, valamint lényeges eljárási szabályok megsértése, különösen az EK 253. cikk megsértése;

–        a megtámadott határozat 3. cikkének érvénytelensége az EK 88. cikknek és általános jogi alapelveknek, különösen a bizalomvédelem elvének megsértése miatt, valamint eljárási jellegű kógens rendelkezések, különösen az EK 253. cikk megsértése.

48      A felperesek által a T‑239/04. sz. és T‑323/04. sz. ügyben felhozott, egymást jelentősen átfedő számos jogalapot és érvet az Elsőfokú Bíróság helyénvalónak tart együtt, a következő sorrendben vizsgálni:

–        a szóban forgó intézkedés állami támogatásnak való minősítése;

–        a szóban forgó intézkedés létező támogatásnak való minősítése;

–        a megtámadott határozatnak az EK 88. cikk (3) bekezdésével, a 2204/2002 rendelettel és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatásokkal való összeegyeztethetősége;

–        lényeges eljárási szabályok, különösen az EK 253. cikk megsértése;

–        a megtámadott határozatban a szelektivitás feltételének alkalmazására vonatkozó indokolási kötelezettség megsértése;

–        a megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás kedvezményezettjének meghatározására vonatkozó indokolási kötelezettség megsértése;

–        a megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedésnek a közösségi kereskedelemre és a versenyre gyakorolt negatív hatásaira vonatkozó indokolási kötelezettség megsértése;

–        a megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés közös piaccal – a 2204/2002 rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások fényében – való összegyeztethetőségének értékelésére vonatkozó nem megfelelő indokolás;

–        a megtámadott határozatban a támogatás visszakövetelésére vonatkozó indokolási kötelezettség megsértése.

–        a támogatás visszakövetelése:

–        az [EK 88.] cikknek alkalmazására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 1999. március 22‑i 659/1999/EK tanácsi rendelet (HL L  83., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 1. kötet, 339. o.) megsértése;

–        a bizalomvédelem elvének megsértése.

49      Figyelembe véve a Brandt által a Bizottság hatáskörével való állítólagos visszaélésére vonatkozóan felhozott érvek jellegét, az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy e jogalapot egyes pontokon a megtámadott határozat hiányos és ellentmondásos indokolására vonaktozó jogalapként újra kell minősíteni. Ezt e határozat indoklásának értékelése keretében kell tehát megvizsgálni.

 A szóban forgó intézkedés állami támogatásnak történő minősítéséről

 A felek érvei

50      Az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy a szóban forgó intézkedés a foglalkoztatás támogatását szolgáló általános intézkedés. Mint ilyen nem torzítja a versenyt, illetve nem fenyeget annak torzulásával meghatározott vállalkozások vagy meghatározott termékek előállításának támogatása révén, ezáltal nem minősül állami támogatásnak. Ezen intézkedés kiterjesztette a CIGS és a korábban már létező mobilitási program hatályát egyes különleges helyzetekre, bizonyos feltételek mellett ugyanazon előnyöket nyújtva azon vállakozásokat átvevő munkáltatók számára, amelyek rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt állnak. A szóban forgó intézkedéssel felállított program igazi kedvezményezettjei a munkavállalók, és maga a Bizottság is elismerte, hogy az említett két program önmagában nem minősül állami támogatásnak.

51      Az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy a Bizottság e kérdést nem az állami támogatások előzetes vizsgálatának keretében, hanem a szóban forgó intézkedés értékelése keretében közelítette meg a 2204/2002 rendelet alapján.

52      A Brandt hangsúlyozza, hogy a szóban forgó intézkedés gazdasági hatásai teljes mértékben közömbösek e tekintetben. E megállapítás a szóban forgó intézkedésnek és a 223/91. sz. törvénynek az összehasonlító vizsgálatából tűnhetett volna ki, amelyet a Bizottságnak el kellett volna végeznie. A szóban forgó intézkedés hiányában Brandt ugyanazon gazdasági eredményt érhette volna el úgy, hogy megegyezik Oceannal a munkavállalók Verolanuova székhelyről történő részleges áthelyezéséről a hatályos általános jogszabálynak megfelelően. Ennek következtében a Brandt úgy véli, hogy a szóban forgó intézkedés a rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló vállalkozás munkavállalóit (vagyis jelen esetben az Ocean munkavállalóit) támogatja azáltal, hogy segíti azok felvásárlóhoz történő áthelyezését anélkül, hogy azokat a CIGS program alá helyeznék, vagy a mobilitási jegyzékbe felvennék. A Brandt ebből arra következtet, hogy amennyiben az Elsőfokú Bíróság megerősíti a megtámadott határozatot, és különösen az Olasz Köztársaságnak a folyósított támogatások visszakövetelésére vonatkozó kötelezettségét, nyilvánvalóan kedvezőtlenebb helyzetben lenne, mint akkor, ha a szóban forgó intézkedést soha nem fogadták volna el.

53      A Brandt továbbá emlékeztet arra, hogy ahhoz, hogy az EK 87. cikket alkalmazzák, valamely intézkedés kedvezményezettjének gazdasági vagy pénzbeli előnyben kell részesülnie. E tekintetben megjegyzi, hogy az Oceant más potenciális átvevőkkel való versenyeztetést követően szerezte, így az általa fizetett összeg piaci ár volt. Továbbá e vétel nem csak az ágazat ipari tevékenységeire irányult, hanem magában foglalta ez utóbbi adósságainak összeségét is. A Brandt hangsúlyozza azt a tényt, hogy semmiféle előnyt nem élvezett a szóban forgó intézkedésből, többek között mivel semmiféle közvetett vagy részleges és már a hatályos általános jogszabály alkalmazásából adódó előny nem kompenzálhatja azon további költségeket, amelyeket a Brandtnak az említett intézkedés hatásaként kellett viselnie.

54      Ezenkívül a megtámadott határozat (31) preambulumbekezdésére utalva a Brandt azzal érvel, hogy nyilvánvaló ellentmondás van a Bizottság azon állítása, miszerint egyrészt a szóban forgó intézkedés által engedélyezett előnyök hasonlóak azokhoz, amelyeket a CIGS és a mobilitási program keretében már előírtak és annak elutasítása között, hogy a szóban forgó intézkedést e programok szerves részeként fogja fel. A Brandt hangsúlyozza, hogy a szóban forgó intézkedés semmiféle új előnyt nem vezet be, és annak ugyanolyan hatása van, mint a hatályos általános jogszabályban, vagyis a 223/91. sz. törvényben előírt rendelkezéseknek. A szóban forgó intézkedés e tekintetben teljes mértékben összeegyeztethető az olaszországi társadalombiztosítási hozzájárulási rendszer általános szellemével és szerkezetével. A Brandt e tekintetben emlékeztet arra, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint egy adott ipari ágazatban működő vállalkozást sújtó társadalombiztosítási terhek részbeni csökkentése az EK 87. cikk (1) bekezdése éretelmében vett támogatásnak minősül, ha ezen intézkedés célja, hogy e vállalkozásokat részben mentesítse azon pénzügyi terhek alól, amely az általános társadalombiztosítási rendszer rendes alkalmazásából következik anélkül, hogy e mentességet e rendszer szerkezete vagy természete igazolná (lásd e tekintetben a Bíróság C‑251/97. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 1999. október 5‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑6639. o.] 36. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

55      Általában a Bizottság megemlíti, hogy a szóban forgó intézkedést megvizsgálta annak értékelése keretében, hogy a megtámadott határozat (30) és (31) preambulumbekezdésében létezik‑e állami támogatás.

56      Összességében mindkét ügyben azonos érvelést kifejtve a Bizottság azzal érvel, hogy a szóban forgó intézkedés nem általános jellegű, megerősítve e megállapítást nem csak a szóban forgó intézkedés elfogadását megelőző előkészítő munkák és parlamenti viták részletei által, hanem azon tény által is, hogy az intézkedést egyetlenegy esetben alkalmazták. Ezentúl a Bizottság kiemeli, hogy amint az a munkaügyi és szociális miniszter 2003. február 7‑én kelt, a Bizottsággal a 2003. február 12‑i levéllel közölt leveléből kitűnik, az olasz hatóságok első alkalommal a szóban forgó intézkedésről mint állami támogatásról küldtek értesítést, még ha a következő levélben végül ennek ellenkezőjét is állították.

57      A Bizottság emlékeztet arra, hogy annak a ténynek, hogy a szóban forgó intézkedés célja a foglalkoztatás támogatása, nincs hatása annak állami támogatásként való minősítésére, mivel a jól megalapozott ítélkezési gyakorlat szerint az EK 87. cikk (1) bekezdése a nemzeti intézkedéseket nem azok okai vagy céljai szerint, hanem az általuk gyakorolt hatások alapján határozza meg.

58      Továbbá kevésbé van jelentősége annak, hogy a Brandt más eljárások keretében korábban részesülhetett volna más olasz rendelkezések által előírt, ezektől eltérő előnyökből, akár állami támogatásnak minősülnek, akár nem. A Bizottság szerint az az egy dolog számít, hogy a szóban forgó intézkedés nyújtott‑e számára egyedi előnyt.

59      Az a tény, miszerint a Brandt ellenszolgáltatást nyújtott a kapott támogatásért, nem módosítja egyébként annak minősítését (a hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügy). A Bizottság szerint a Brandt által kialakított tiszta támogatási elmélet, miszerint az ellenszolgáltatás megszünteti az előnyt, tehát a támogatást, ugyanis nem összeegyeztethető az állami támogatások ellenőrzésének logikájával. Mindenesetre a Brandt által az írásbeli szakaszban előterjesztett számításokra soha nem hivatkoztak a vagyonkezelési eljárás során, és ezért nem lehet az állandó ítélkezési gyakorlat szerint figyelembe venni a megtámadott határozat jogszerűségének értékelésénél.

60      A Brandt által azon ítélkezési gyakorlatra történő utalásnak, amely kizár valamely egyedi előnyt, vagyis támogatást, amennyiben a kötelező hozzájárulások alóli mentességet az adó- és hozzájárulási rendszer természete és szerkezete igazolja, a jelen ügyben szintén nincs alapja. A Bizottság e tekintetben megjegyzi, hogy a tagállam kötelessége ennek bizonyítása (a Bíróság C‑159/01. sz., Hollandia kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I‑4461. o.] 43. pontja) és megállapítja, hogy az Olasz Köztársaság soha nem hozott fel ilyen érvet. Alapvetően az így igazolt intézkedésnek általában meg kell felelnie az adórendszer belső logikájának (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑127/99. sz., T‑129/99. sz. és T‑148/99. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság egyesített ügyekben 2002. március 6‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1275. o.] 164. pontját, és T‑92/00. sz. és T‑103/00. sz, Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑1385. o.] 60. pontját, valamint a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), ami kevésbé valószínű egy átmeneti mentesség esetében.

61      A Bizottság szerint a szóban forgó intézkedés által biztosított kedvezmény abból a tényből adódik, hogy a társadalombiztosítási előnyöket ahelyett, hogy bonyolult eljárások – mint amilyen a CIGS programban való részesülés vagy a mobilitási program alkalmazása céljából előírt eljárás – befejeztével nyújtanák, azonnal megkapja a vállalkozást megszerző munkáltató. Továbbá a szóban forgó intézkedés által felállított program működési folytonosságot biztosított az Ocean és a Brandt között azáltal, hogy ez utóbbinak megadta annak lehetőségét, hogy az Ocean munkavállalóit azok elbocsátása előtt alkalmazza. Mivel csak a szóban forgó intézkedés által felállított kritériumoknak megfelelő vállalkozások élvezhetik – minden más vállalkozást kizárva – a társadalombiztosítási előnyök formájában nyújtott kedvezményt, ez elegendő önmagában annak megállapításához, hogy szelektív intézkedésről van szó.

62      Végül a felperesek állításaival szemben a Bizottság megjegyzi, hogy a technikai munkanélküliséget és a különleges elbocsátási rendszert a Bizottság soha nem értékelte az állami támogatásokra vonatkozó szabályok fényében. Nem zárható tehát ki, hogy azok önmagukban állami támogatásnak minősülnek, és hogy ezen értékelés a fortiori azok szelektív jellegére alkalmazandó.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

63      Az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy először is az Olasz Köztársaság érvelésével szemben az állami támogatás létezésének kérdését a jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat 5. pontjában, valamint a 2204/2002 rendelet vonatkozásában e határozat (30) és (31) preambulumbekezdésében elemezte.

64      Az Elsőfokú Bíróság továbbá azon a véleményen van, hogy el kell fogadni a Bizottság érvelését, miszerint a szóban forgó intézkedés által nyújtott kedvezmény abból a tényből adódik, hogy a társadalombiztosítási előnyöket ahelyett, hogy bonyolult eljárások – mint amilyen a CIGS programból való részesülés vagy a mobilitási program alkalmazása céljából előírt eljárás – befejeztével nyújtanák, azonnal megkap a rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló vállalkozást megszerző munkáltató. Brandt által annak alátámasztására felhozott érv, hogy nem az átvevő kötelessége a mobilitási program keretében a munkavállalók közvetítésére vonatkozó valamely eljárás lefolytatása, nem fogadható el. Még ha feltételezzük is, hogy ezen eljárásokat az átruházó indítja el, azok célja egy magánjogi szerződés megkötése, gyakorlatilag a két fél javára. Ugyanis a felállított program alapján az átvevő az, aki a juttatásokat és a csökkentett társadalombiztosítási járulék fizetéséhez való jogot élvezi. Vitathatatlan érdeke tehát, hogy az előírt előnyöket gyorsan és könnyen megszerezze.

65      Ezenkívül a szóban forgó intézkedés lehetővé tette az Ocean és a Brandt közötti működési folytonosság biztosítását azáltal, hogy Brandtnak lehetősége volt a munkavállalók még azok elbocsátása előtti foglalkoztatására, ami önmagában versenyelőnyt biztosít.

66      A szóban forgó intézkedés szelektív jellegével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, hogy a szóban forgó intézkedést 2003. február 14‑én fogadták el egy sürgősségi eljárás keretében. A szóban forgó intézkedés által előírt előnyök feltétele egy kollektív megállapodás megléte volt, amelyet 2003. április 30‑ig kellett megkötni. Azok tehát 2 hónap és 17 napos időszak alatt álltak rendelkezésre. A szóban forgó intézkedés által előírt előnyök az általános nemzeti jogszabályban előírt előnyök. Azonban a szóban forgó intézkedés keretében nem szükséges többé azon bonyolult eljárásokat követni, amelyek az említett előnyök általános nemzeti jogszabály keretében történő megszerzésének feltételei, valamint ezen általános program alkalmazási köre jelentősen szűkebb, különösen azáltal, hogy a szóban forgó intézkedés kedvezményét kizárólag – az általános program keretében előírt legalább tizenöt munkavállalót foglalkoztatóval szemben – a legalább 1000 munkavállalót foglalkoztató vállalkozásra korlátozza. Ebből következik, hogy a szóban forgó intézkedést csak egy esetben alkalmazták. Ezentúl a szóban forgó intézkedést megelőző parlamenti vitáknak a Bizottság által az írásbeli szakaszban benyújtott jegyzőkönyvei egyértelműen tartalmazzák, hogy az Ocean átruházásának alapja a szóban forgó intézkedés elfogadása volt. Ennek következtében az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy megállapítást nyert a szóban forgó intézkedés szelektív jellege.

67      Az Elsőfokú Bíróság megállapítja továbbá, hogy a felek megegyeznek azon ténykérdésben, hogy a szóban forgó intézkedésben foglalt előnyöket állami forrásokból nyújtották.

68      A szóban forgó intézkedés közösségi kereskedelemre és versenyre gyakorolt hatásával kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Bizottság helyesen állapította meg a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdésében, hogy a szóban forgó intézkedés a verseny torzításával fenyeget azáltal, hogy megerősíti egyes vállalkozások pénzügyi helyzetét a versenytársakkal szemben, és különösen akkor fenyeget a verseny torzításával vagy a Közösségen belüli kereskedelmi forgalom megzavarásával, ha a kedvezményezettek más közösségi tagállamokból származó azonos termékekkel versenyeznek, még akkor is, ha ők maguk termékeiket nem exportálják (a Bíróság 730/79. sz., Philip Morris ügyben 1980. szeptember 17‑én hozott ítletének [EBHT 1980., 2671. o.] 11. és 12. pontja, és C‑75/97. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének [EBHT 1999., I‑3671. o.] 47. és 48. pontja). Az Elsőfokú Bíróság kiemeli továbbá, hogy a szóban forgó intézkedés kedvezményezettje, a Brandt az ElcoBrandthoz, az európai elektromos háztartási cikk ágazatban az ötödik legnagyobb csoporthoz tartozik, amely ágazat különösen ki van téve a versenynek, amely megfelel azon megállapításnak, miszerint a szóban forgó intézkedés alkalmas a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására, a verseny torzítására vagy a verseny torzításával való fenyegetésre (lásd e tekintetben az Elsőfokú Bíróság T‑171/02. sz., Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben 2005. június 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑2123. o.] 87. pontját).

69      Az Elsőfokú Bíróság továbbá úgy véli, hogy annak a ténynek, hogy a szóban forgó intézkedés célja a foglalkoztatás védelme, nincs hatása az állami intézkedésként való minősítésre, mivel az EK 87. cikk (1) bekezdése az állami intervenciós intézkedések között nem azok okaik és céljaik alapján tesz különbséget, hanem hatásaik alapján határozza meg azokat (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑116/01. sz. és T‑118/01. sz., P & O European Ferries (Vizcaya) és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ügyben 2003. augusztus 5‑én hozott ítéletének [EBHT 2003., II‑2957. o.] 112. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Továbbá azon érv, miszerint a Brandt korábbi időpontban más eljárások keretében más olasz rendelkezések alapján is ugyanolyan előnyökben részesült volna, sem releváns, mivel a jelen ügyben a döntő tényező az, hogy a szóban forgó intézkedés az általános programnak szelektív jelleget biztosít azáltal, hogy bizonyos vállalkozásoknak pénzügyi helyzetük versenytársakkal szembeni erősítésén keresztül egyedi előnyt nyújt.

70      A fentiekből kitűnik, hogy az Elsőfokú Bíróság véleménye szerint a szóban forgó intézkedés az EK 87. cikk (1) bekezdése értelmében vett állami támogatásnak minősül.

 A szóban forgó intézkedés létező támogatásnak történő minősítéséről

 A felek érvei

71      A Brandt álláspontja szerint a Bizottság tévedett, amikor a szóban forgó intézkedést nem tekintette létező támogatásnak, mivel szerinte a szóban forgó intézkedés a 2204/2002 rendelet alkalmazási körébe tartozik. A Brandt e tekintetben azt állítja, hogy a Bizottság annak a megállapítására szorítkozott, hogy a szóban forgó intézkedés nem tartozik a 2204/2002 rendelet alkalmazási körébe. Így eljárva, míg a 2204/2002 rendelet nem biztosít számára ezen a területen semmiféle egyedi hatáskört, a Bizottság fenntartotta magának a jogot, hogy visszavonja az e rendeletben előírt létező támogatási program kedvezményét. Ily módon eljárva a Bizottság elmulasztotta igazolni, hogy mi alapján volt hatásköre ilyen kedvezmény egyedi határozattal történő visszavonására, így nem tett eleget a megfelelő indokolási kötelezettségének.

72      A Bizottság kiemeli, hogy a Brandt számos hipotézist állít fel anélkül, hogy az alapokat megvizsgálná, mivel elmulasztja annak bizonyítását, hogy a 2204/2002 rendelet alkalmazásának feltételei teljesülnek‑e, illetve a megtámadott határozat (29)–(33) preambulumbekezdésében leírt bizottsági érvelés vitatásától, amelyek pont az ellenkezőjét állapítják meg.

73      E területen a bizottsági hatáskörnek a vitatásával kapcsolatban a Bizottság véleménye szerint, amennyiben a Brandt úgy véli – ahogy ez a 99. pontból és a későbbiekben a keresetleveléből is kitűnik –, hogy a Bizottságnak nincs hatásköre a 2204/2002 rendelet és sokkal általánosabban a mentességről szóló rendeletek általa alfogadott egyedi határozatokra való alkalmazására, a Brandt feltevése nyilvánvalóan téves. Egyrészt a 2204/2002 rendelet (4) preamulumbekezdése a tagállamoknak tartja fent a foglalkoztatási támogatás bejelentésének lehetőségét és a Bizottságnak előírja e bejelentések értékelését, különösen az [EK] 87. és [EK] 88. cikkének a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló, 2001. január 12‑i 70/2001/EK bizottsági rendeletben (HL L 10., 33. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 141–150. o.) meghatározott kritériumok figyelmbevételével, vagy bármilyen vonatkozó közösségi iránymutatásokkal vagy keretszabályokkal összhangban. Másrészt több mint nyilvánvaló, hogy valamely támogatás összeegyeztethetőségének vizsgálata céljából a Bizottságnak minden esetlegesen releváns szöveget, vagyis iránymutatást, keretszabályt vagy rendeletet alkalmaznia kell. A Bizottság szerint, ha nem ez lenne a helyzet, soha nem tudna elutasító határozatokat elfogadni, mivel nem zárhatná ki azt a feltevést, hogy egy mentességi rendelet fényében a támogatás összeegyeztethető a közös piaccal.

74      A Bizottság hozzáteszi, hogy ezzel szemben, míg a Brandt azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a szóban forgó intézkedés nem tartozik a 2204/2002 rendelet alkalmazási körébe, a Bíróság Alapokmányának 21. cikke és az eljárási szabályzat 44. cikke 1. §‑ának c) pontja előírja számára e jogalap kidolgozását.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

75      Először is az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, hogy a 994/98 rendelet 1. cikke (1) bekezdése a) pontjának iv. alpontja és b) pontja előírja, hogy a Bizottság az adott rendelet 8. cikkében meghatározott eljárás szerint és az EK 87. cikkel összhangban elfogadott rendeletekkel kinyilváníthatja, hogy a foglalkoztatásra és képzésre nyújtott támogatások, valamint a Bizottság által minden egyes tagállamra jóváhagyott, regionális támogatási térképpel összhangban lévő támogatások összeegyeztethetők a közös piaccal, és ezért nem tartoznak az EK. 88 cikk (3) bekezdésében előírt bejelentési kötelezettség hatálya alá.

76      A Bizottság e hatáskörét a 2204/2002 rendelet elfogadásával gyakorolta. Az e rendeletben előírt mentesség kedvezményében való részesülés érdekében valamely támogatásnak eleget kell tennie e rendelet alkalmazási feltételeinek, ami – a későbbi 93–96. pontban megállapítottaknak megfelelően – a jelen ügyben nem valósul meg.

77      Ezt követően a Brandt által felhozott érv, miszerint a szóban forgó intézkedés a CIGS programjának és a mobilitási programnak, amelyek a Brandt szerint létező állami támogatási programok, csak egy jelentéktelen változata, az Elsőfokú Bíróság szerint szintén elfogadhatatlan. A 659/1999 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése alapján valamely létező támogatás több helyzetet foglalhat magában. E rendelkezés meghatározásai alapján létező támogatás:

–        először is az, amely a Szerződésnek az érintett tagállamokban történő hatálybalépését megelőzően már létezett;

–        másodszor az engedélyezett támogatás, azaz olyan támogatási programok és egyedi támogatások, amelyeket a Bizottság vagy a Tanács engedélyezett;

–        harmadszor minden támogatás, amelyet engedélyeztek, ha a Bizottság gyakorlatilag a teljes bejelentés kézhezvételétől számított két hónapon belül nem fogadott el határozatot, így elvégezheti az előzetes ellenőrzést;

–        negyedszer minden olyan támogatás, amely tekintetében a visszatéríttetésre vonatkozó tízéves jogvesztő határidő lejárt;

–        ötödször olyan támogatás, amelyet létező támogatásnak kell tekinteni, mert megállapítható, hogy a hatálybalépése idején nem minősült támogatásnak, és ezt követően – a közös piac fejlődésének eredményeként és anélkül, hogy a tagállam módosította volna – vált támogatássá.

78      A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a legrégebbi olasz törvények, amelyekre hivatkozás történik, az 1991‑ben születtek. Ennek következtében az első eset, amely alapján egy támogatást létező támogatásnak lehet tekinteni, a jelen ügyben kizárható.

79      Ezenkívül, ahogy az a fenti 62. pontból is kitűnik, a Bizottság megjegyezte, hogy a CIGS programról és mobilitási programról soha nem kapott értesítést, és azokat soha nem vizsgálta az állami támogatásokra vonakozó szabályok fényében. A második és a harmadik helyzet, amely alapján egy támogatási intézkedést létező támogatásnak lehet tekinteni, tehát szintén nem nyertek igazolást a jelen ügyben.

80      Ezentúl a megtámadott határozatban a Bizottság annak elrendelésére szorítkozik, hogy az Olasz Köztársaság tegyen meg minden szükséges intézkedést a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás visszatéríttetéséhez. A negyedik helyzet, amely alapján egy támogatási intézkedést létező támogatásnak lehet tekinteni, a jelen ügyre szintén nem jellemző.

81      Végül az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a felek nem hoztak fel érveket arra nézve, hogy a szóban forgó intézkedés hatálybalépésének időpontjában nem minősül állami támogatásnak, és csak a közös piac fejlődésének eredményeként vált támogatássá. Az ötödik és utolsó helyzet, amely alapján egy támogatási intézkedést létező támogatásnak lehet tekinteni, a jelen ügyre szintén nem jellemző.

82      A fentiekből következik, hogy meg kell állapítani, hogy a szóban forgó intézkedés nem minősül létező támogatásnak.

83      E jogalapot el kell tehát utasítani.

 A megtámadott határozatnak az EK 88. cikk (3) bekezdésével, a 2204/2002 rendelettel és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatásokkal való összeegyeztethetőségéről

 Az EK 88. cikk (3) bekezdésének megsértéséről

–       A felek érvei

84      Az Olasz Köztársaság előadja, hogy a megtámadott határozat (22) preambulumbekezdésében megjelöltekkel ellentétben a szóban forgó intézkedésnek abból adódó állítólagos jogellenessége, hogy azt a Bizottság véleményét megelőzően hajtották végre, a sürgősségre tekintettel nem állja meg a helyét. Szerinte ugyanis, ha ezen intézkedés végrehajtása a vagyonkezelési eljárás során elmaradt volna, azt megfosztották volna hatékony érvényesülésétől.

85      A Bizottság emlékeztet, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdése a tervezett intézkedésre vonatkozóan előzetes értesítési kötelezettséget ír elő, és a tervezett intézkedéseket tilos addig végrehajtani, amíg a vizsgálati eljárásban végleges határozat nem születik. Valamely tagállam egyoldalúan nem mentesülhet ilyen kötelezettség alól a sürgősségre hivatkozva, mivel az előzetes vizsgálatra rendelkezésre álló két hónapos határidő kitűzése már megfelel e követelménynek (a Bíróság C‑99/98. sz., Ausztria kontra Bizottág ügyben 2001. február 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑1101. o.] 73. pontja).

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

86      Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, hogy az EK 88. cikk (3) bekezdése világosan és egyértelműen meghatározza, hogy az érintett tagállam a tervezett intézkedéseket nem hajthatja végre, míg az előzetes vizsgálati eljárásban végleges határozat nem születik.

87      Ezentúl e rendelkezést kiegészíti a 659/1999 rendelet 4. cikkének (5) bekezdése, amely előírja, hogy a bejelentett intézkedés előzetes vizsgálatát befejező határozat elfogadására rendelkezésre álló, fő szabályként két hónapos határidő a bejelentés kézhezvételének időpontjától kezdődik.

88      Ezen eredetileg az ítélkezési gyakorlat által rögzített két hónapos határidővel kapcsolatban, a Bíróság a fent említett Ausztria kontra Bizottság ítéletének (73. pont) alapjául szolgáló ügyben, az EK 230. és 232. cikk alapján és így a legfeljebb két hónapos határidőt értékelve megállapította, hogy a Bíróság célja a jogbizonytalanság elkerülése, amely nyilvánvalóan ellentétes az állami támogatások EK 88. cikk (3) bekezdésében intézményesített előzetes vizsgálati szakaszának céljával. Ugyanis ahogy a Bíróság kifejti, ez a végső cél, amely a tagállamnak jogbiztonságot nyújt azáltal, hogy valamely sürgős természetű támogatás Szerződéssel való összeegyeztethetőségéről haladéktalanul értesítik, veszélybe kerülhet, ha a határidőt csak jelzés értékűnek tekintenénk. Továbbá az ebből keletkező jogbizonytalanság nagyobb lehet, ha az előzetes vizsgálati szakaszt mesterségesen meghosszabbítják.

89      Ennek következtében el kell ismerni, hogy ettől fogva a 659/1999 rendelet 4. cikkének (5) bekezdésében előírt határidő az előzetes vizsgálati eljárásban részt vevő valamennyi felet kötő kötelező határidő. Az érintett tagállam tehát sürgősségre hivatkozva nem mentesül ez alól. Ezentúl, amint azt a Bizottság helyesen megjelöli, az előzetes vizsgálat befejezésére előírt két hónapos határidő rögzítése már eleget tesz e követelménynek.

90      A fentiekből következik, hogy a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

 A 2204/2002 rendelet megsértéséről

–       A felek érvei

91      Az Olasz Köztársaság vitatja a megtámadott határozatot annyiban, amennyiben annak (32) és (33) prembulumbekezdése tartalmazza, hogy a szóban forgó intézkedést nem lehet a 2204/2002/EK rendelet alapján a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinteni, különösen mivel az az egész nemzeti területen alkalmazandó, és mivel az intézkedés csak az 1000‑nél több alkalmazottal rendelkező vállalkozások átruházására vonatkozik, vagyis főleg a nagyvállalkozásokra. Bár az elmaradott térségekben a munkahelyteremtésre szolgáló támogatásokat csak a kis- és középvállalkozások javára lehet megítélni, ez semmiképpen nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy a rendelet alapján az intézkedés teljes összeegyeztethetetlenségét állapítsa meg, mivel nem zárható ki, hogy az ilyen típusú vállalkozások megvétele érdekelheti a kis- és középvállalkozásokat.

92      A Bizottság előadja, hogy az Olasz Köztársaság hiányos ismeretekkel rendelkezik az állami támogatások ellenőrzése és különösen a támogatási programok területén. Ahhoz, hogy egy programot a közös piaccal összeegyeztethetőnek lehessen tekinteni, nem elegendő, hogy az az összeegyeztethetőség kritériumainak csak egyes lehetséges alkalmazási esetekben tegyen eleget. Ellenkezőleg, szükséges, hogy a támogatási program alapján nyújtott támogatások minden lehetséges esetben megfeleljenek e kritériumoknak. Ezen elvet kifejezetten megemlíti a 2204/2002 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontja. A Bizottság szerint a jelen ügyben a szóban forgó intézkedés nem zárja ki, hogy a támogatásokat valamely nem támogatott térségben egy nagyvállalkozásnak nyújtsák, ennek következtében a Bizottság helyesen arra a következtetésre jutott, hogy azok nem felelnek meg a 2204/2002 rendeletben rögzített feltételeknek.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

93      Az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy még a 2204/2002 rendelet 4. cikkének megfogalmazásából is kitűnik, hogy csak a kis- és középvállalkozások részesülhetnek munkahelyteremtésre szolgáló támogatásokban azon térségekben, amelyek nem részesülhetnek regionális támogatásban. Mivel a szóban forgó intézkedés valamennyi vállalkozásra és a nemzeti terület egészére alkalmazandó, ez a feltétel nem teljesül, amint ezt a megtámadott határozat (32) és (33) preambulumbekezdése is tartalmazza. Továbbá a szóban forgó intézkedés egyetlen alkalommal való alkalmazása a nem támogatott térségben található nagyvállalkozásokat érinti, és ennek következtében a támogatás mint olyan nem összeegyeztethető a közös piaccal.

94      Továbbá az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy amint azt a Bizottság helyesen megállapította, ahhoz, hogy valamely támogatás a 2204/2002 rendelet tekintetében összeegyeztethető legyen a közös piaccal, nem elegendő, hogy az általa rögzített feltételek az alkalmazásnak csak egyes lehetséges eseteiben teljesüljenek. Szükséges, hogy az e program alapján nyújtott támogatások e feltételeknek minden lehetséges esetben megfeleljenek. Ezen elv kifejezetten szerepel a 2204/2002 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének a) pontjában. A jelen ügyben a szóban forgó intézkedés nem zárja ki, hogy a támogatást egy nem támogatott térségbeli nagyvállalkozásnak nyújtsák. Ennek következtében helyes, hogy a Bizottság úgy határozott, hogy a szóban forgó intézkedés nem felel meg a 2204/2002 rendeletben rögzített feltételeknek.

95      Továbbá az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a megtámadott határozat a szóban forgó intézkedés egészét érinti, és a (38) preambulumbekezdésben kifejezetten rendelkezik arról, hogy nem sérül az a lehetőség, hogy az intézkedés által bevezetett program keretén belül nyújtott támogatásokat a későbbiekben a Bizottság határozatilag teljes mértékben vagy részlegesen összeegyeztethetőnek ítél sajátos jellemzőik alapján.

96      A fentiekből következik, hogy a jelen jogalap második részét ezért el kell utasítani.

 A nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások megsértéséről

–       A felek érvei

97      Az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások 101. pontja alapján a Bizottságnak az előzetes bizottsági engedély nélkül nyújtott, és így az EK 88. cikk (3) bekezdésébe ütköző, megmentést és szerkezetátalakítást célzó valamennyi támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét meg kell vizsgálnia. Az Olasz Köztársaság e tekintetben elutasítja a Bizottság azon érvelését, amelyben a szóban forgó intézkedés esete egyedi vizsgálatának elvégzéséhez szükséges elemek hiányára hivatkozik, és megjegyzi, hogy a Bizottságnak egy egyedi értesítés lehetőségére való hivatkozás helyett hivatalos úton kérnie kellett volna az olasz hatóságoktól a szükséges információt.

98      A Bizottság kijelenti, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások 64. pontjából kitűnik, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó támogatási programok a közösségi meghatározás értelmében csak kis- és középvállalkozások számára engedélyezhetők. Az Olasz Köztársaság állításával szemben az említett iránymutatások 101. pontja nem írja elő, hogy a Bizottságnak a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó engedélye nélkül nyújtott valamennyi támogatás közös piaccal való összeegyeztethetőségét meg kell vizsgálnia. Csak egy olyan rendelkezésről van szó, amely az egymást követő különböző szabályok időbeli alkalmazását szabályozza, amely bizonyosan nem kötelezi a Bizottságot, hogy a be nem jelentett programok alkalmazásának valamennyi esetét egyenként vizsgálja meg.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

99      A Bizottság hangsúlyozza, hogy a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások alapján a megmentést és szerkezetátalakítást célzó támogatási intézkedések két típusát engedélyezheti a Bizottság, feltéve, hogy az ott meghatározott feltételek teljesülnek: egyrészt a Bizottságnak egyénileg bejelentett, a vállalkozások méretétől függetlenül minden vállalkozásra vonatkozó megmentést és szerkezetátalakítást elősegítő támogatásokat (az említett iránymutatások 22–63 pontja), másrészt kizárólag a kis- és középvállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó támogatási programokat (az említett iránymutatások 64–69. pontja).

100    A jelen ügyben a 23/2003. sz. törvényerejű rendeletnek megfelelően a szóban forgó intézkedés méretétől függetlenül valamennyi vállalkozásra alkalmazandó. Továbbá alkalmazásának egyetlen esete egy nagyvállalkozás, vagyis az Ocean, egy másik nagyvállalkozás, vagyis a Brandt általi felvásárlását foglalta magában.

101    Ahogy azt már a 2204/2002 rendelettel kapcsolatban a fenti 93. pont is jelezte, ahhoz, hogy egy támogatási programot a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősítsenek, nem elegendő, hogy az előírt feltételek csak egyes lehetséges alkalmazási esetekben teljesüljenek. A támogatási programr alapján nyújtott támogatásoknak minden lehetséges esetben meg kell felelniük e feltételeknek. Ennek következtében a jelen ügyben az a tisztán elméleti lehetőség, hogy a szóban forgó intézkedés keretében a lehetséges átruházó kis- vagy középvállalkozás lehet, nem elegendő ahhoz, hogy az így bejelentett támogatást a közös piaccal összeegyeztethetőnek lehessen tekintetni a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások tekintetében.

102    Mivel a szóban forgó intézkedés nem felel meg a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatásokban felállított alkalmazási kör feltételeinek, nem kell megvizsgálni, hogy az eljárási feltételeket tiszteletben tartották‑e.

103    Ennek következtében a jelen jogalap harmadik részét el kell utasítani.

104    A fentiekből következik, hogy az Elsőfokú Bíróság úgy döntött, hogy a szóban forgó intézkedést egyetlen hivatkozott közösségi szöveg alkalmazásában sem lehet a közös piaccal összeegyeztethetőnek tekinteni. E jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

 Az EK 253. cikk megsértéséről

105    A megtámadott határozatban a kérdéses intézkedés állami támogatásnak történő minősítésére vonatkozó indoklási kötelezettség megsértésével kapcsolatban, amelyre a felperesek hivatkoznak, az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a megtámadott határozat 5. pontjában kifejtett indoklás világos és elegendő a Bizottság álláspontjának igazolására, mivel az azt követő érvelés megegyezik az Elsőfokú Bíróság által a fenti 63–70. pontban elfogadott érveléssel.

 A felek érvei

–       A megtámadott határozatban a szelektivitás feltételének alkalmazására vonatkozó indoklási kötelezettség megsértése

106    Az Olasz Köztársaság a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdésben megfogalmazott bizottsági értékelés indoklásának hiányára hivatkozik, amely értékelés alapján a szóban forgó intézkedés nem általános jellegű, hanem egyes konkrét vállalkozásoknak biztosít gazdasági előnyt azáltal, hogy csökkenti rendes költségeik mértékét, és megerősíti ez utóbbiak piaci pozícióit versenytársaikkal szemben, akik nem élvezik ugyanannak az intézkedésnek az előnyeit, amit alátámaszt az a tény is, hogy az intézkedést csak egy esetben alkalmazták. Az Olasz Köztársaság úgy véli, hogy ezen értékelés a Szerződésben előírt szelektivitási feltételnek – amely megköveteli, hogy az intézkedés bizonyos vállalkozásoknak vagy bizonyos termékeknek kedvezzen – a téves alkalmazásából fakad. Ugyanis e feltétel nem teljesül, ha ahogy a jelen ügyben is a szóban forgó intézkedésnek se nem célja, se nem hatása egyes adott vállalkozások vagy adott termékek támogatása, mivel e feltétel objektív kritériumok alapján pontosan meghatározott személyekre alkalmazandó anélkül, hogy hatályát tetszés szerint módosítani lehetne. A szóban forgó intézkedés korlátozott időtartamára és egyetlen alkalommal való alkalmazására vonatkozóan, ami a Bizottság szerint meghatározza annak szelektív jellegét, az Olasz Köztársaság hangsúlyozza, hogy valójában az általános és az azt létrehozó szövegtől való elvont jelleg számít, amely az előzetes ellenőrzés keretében, amelyet a Bizottságnak kellett volna elvégeznie, nem tette volna lehetővé a Bizottság számára, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmazását az előírt feltételeknek megfelelő más kedvezményezettek esetében kizárja.

107    A Bizottság kifejti, hogy bár egy intézkedés objektív kritériumok alapján meghatározza alkalmazási körét, mindennek ellenére bírhat szelektív jelleggel (a fent említett T‑127/99., T‑129/99. és T‑148/99. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 6‑án hozott ítélet 163. pontja, és a fent említett T‑92/00. és T‑103/00. sz., Diputación Foral de Álava és társai kontra Bizottság ügyben 2002. március 6‑án hozott ítélet 58. pontja). Az intézkedés alkalmazási kritériumainak pontos megfogalmazása, valamint a végrehajtásának rövid időtartama, amelyből egyetlen esetben való alkalmazás következett, bizonyítja, hogy a szóban forgó intézkedés általános és elvont jellege, amelyre az Olasz Köztársaság hivatkozik, csak látszat. Továbbá mivel a megtámadott határozat a szóban forgó intézkedés egészét érinti, elegendő, hogy az a két kedvezményezetti kategória kizárólag egyikében nyilvánul szelektívnek. Ezenkívül az Olasz Köztársaság által a hivatkozott ítélkezési gyakorlat relevanciájára vonatkozóan megfogalmazott észrevételekre válaszolva a Bizottság emlékeztet, hogy egy kedvezményt nem kell diszkrecionális módon megadni ahhoz, hogy az szelektívnek minősüljön. A kedvezmény szelektív jellege teljes mértékben keletkezhet annak automatikus odaítélésének érdekében előírt kritériumok alkalmazásából (a fent hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 27–31. pontja). A Bizottság végül kifejti, hogy a szóban forgó intézkedés szelektív jellegét megerősíti az a tény, hogy azt csak egyetlen esetben alkalmazták.

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás kedvezményezettjének meghatározására vonatkozó indokolási kötelezettség megsértéséről

108    Az Olasz Köztársaság azt állítja, hogy a megtámadott határozat nélkülözi az indoklást a tekintetben is, hogy a szóban forgó intézkedés kedvezményezettjei között a nehézséggel küzdő, átruházás tárgyát képező, rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló és legalább 1000 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozásokat említi, kizárólag azon megállapítás alapján, hogy a szóban forgó intézkedés tényleges kedvezményezettje valójában számos tényezőtől függ, amelyeket az olasz hatóságok nem határoztak meg, elmulasztva ezáltal annak pontosítását, hogy melyek a relevánsak e meghatározás céljából és miért.

109    A Bizottság megállapítja, hogy a szóban forgó intézkedés teljes mértékben támogatásnak minősülhet, még akkor is, ha annak csak az átruházó vagy csak az átvevő a kedvezményezettje. A Bizottság e tekintetben emlékeztet a Bíróság ítélkezési gyakorlatára, miszerint egy intézkedés kedvezményezettjei nem feltétlenül azok a személyek, akiknek az állam közvetlenül nyújt pozitív juttatást, vagy biztosítja a terhek csökkentését (a Bíróság C‑156/98. sz, Németország kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2000., I‑6857. o.] 22–28. pontja). A jelen ügyben például teljességgel elképzelhető, hogy egy rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló vállalkozás tevékenységeinek valamelyikét átruházza, más tevékenységeket tovább folytat. Ebben az esetben az intézkedés megkönnyíti azon terheket, vagyis fizetéseket, elbocsátásokhoz kapcsolódó juttatásokat és különböző járulékokat, különösen a CIGS igazgatása érdekében átutalt járulékokat, amelyeket rendszerint e vállalkozásnak kellene viselnie. További előnyök végül abból a tényből következhetnek, hogy az állam által elfogadott intézkedés lehetővé teszi a vállalkozás átruházását, amely egyébként nem történhetne meg, vagy eltérő feltételekkel történhetne meg, például magasabb árért.

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedésnek a közösségi kereskedelemre és a versenyre gyakorolt negatív hatásaira vonatkozó indokolási kötelezettség megsértéséről

110    Az Olasz Köztársaság azon a véleményen van, hogy a megtámadott határozatban sérül az indokolási kötelezettség az EK 87. cikk (1) bekezdésének alkalmazására vonatkozó, a tagállamok közötti kereskedelem érintettségével és a versenyre gyakorolt negatív hatással kapcsolatos harmadik és negyedik feltételnek az értékelése tekintetében is, mivel a Bizottság megelégszik azzal, hogy a (20) preambulumbekezdésében e pontokra kizárólag magától értetődően hivatkozik.

111    A Brandt ugyenezt fejti ki hangsúlyozva, hogy a Bizottság a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdésében nagyon általánosan utal egyes vállalkozások pénzügyi helyzetének megerősítésére a versenytársakkal szemben. A Bizottság elmulasztotta tehát értékelni és bemutatni a szóban forgó intézkedés tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt hatását, valamint azt a sérelmet, amelyet ezen intézkedés a versenyre gyakorolna. A Bizottság továbbá elmulasztotta a Bíróság 296/82. és 318/82. sz, Hollandia és Leeuwarder Papierwarenfabriek kontra Bizottság ügyben 1985. március 13‑án hozott ítéletének (EBHT 1985., 809. o.) 22–24. pontjában említett azon kötelezettségét, hogy az általa az állami támogatások terén elfogadott határozatok indokolását legalább egy olyan hasznos információval alátámassza, amely lehetővé teszi legalább az érintett piacnak, a piacon érintett vállalkozások pozíciójának, a szóban forgó termékek tagállamok közötti kereskedelmi gyakorlatának, valamint a támogatás állítólagos kedvezményezett vállalkozása exportjainak meghatározását.

112    A Bizottság azzal érvel, hogy mivel a támogatásokat jogellenesen nyújtották, nem köteles bizonyítani a támogatásnak a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorolt tényleges hatását (a Bíróság [C‑301/87. sz, Franciaország kontra Bizottság ügyben 1990. február 14–én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑307. o.] 33. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑55/99. sz., CETM kontra Bizottság ügyben 2000. szeptember 29–én hozott ítéletének [EBHT 2000., II‑3207. o.] 103. pontja és a fent hivatkozott P & O European Ferries (Vizcaya) és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 142. pontja).

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés közös piaccal – a 2204/2002 rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások fényében – való összeegyeztethetőségének értékelésére vonatkozó nem megfelelő indokolásról

113    Az Olasz Köztársaság a fenti 91 és 97. pontban már kifejtett érvekkel párhuzamosan azzal érvel, hogy a Bizottság a megtámadott határozatot nem megfelelően indokolta, amikor kizárta azt a lehetőséget, hogy a szóban forgó intézkedést a 2204/2002 rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások fényében a közös piaccal összeegyeztethetőnek minősítse.

114    A Bizottság válaszát a fenti 92 és 98. pontokban már kifejtett, a 2204/2002 rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások jelen ügyben való alkalmazhatatlanságára vonatkozó érvek megismétlésére korlátozza.

–       A megtámadott határozatban a támogatás visszakövetelésére vonatkozó indoklási kötelezettség megsértéséről

115    A Brandt kiemeli, hogy a megtámadott határozat rendkívül gyenge indoklást tartalmaz, mivel a Bizottság abban nem jelölte meg azon okokat, hogy miért kell az Olasz Köztársaságnak minden szükséges intézkedést megtennie a Brandtnak nyújtott támogatás visszakövetelésére. A Brandt véleménye szerint egy olyan jogi és ténybeli összefüggésben, amelyben egy ilyen intézkedés szabályszerűsége legalábbis kétségesnek tűnik, a Bizottságnak a megtámadott határozatot e ponton világosan ki kellett volna fejtenie, hogy lehetővé tegye az Elsőfokú Bíróság és az érintett felek számára, hogy ismertessék saját álláspontjaikat.

116    A Bizottság kiemeli, hogy a Brandttal kapcsolatban azért nem indokolta különösebben az Olasz Köztársaságnak arra vonatkozóan címzett felszólítását, hogy követelje vissza a szóban forgó intézkedés alapján a Brandtnak nyújtott támogatást, mivel a visszatéríttetés szokásos és általános következménye egy jogellenes támogatás közös piaccal való összeegyeztethetetlensége megállapításának, és mivel így a Bizottság nem köteles Brandt egyedi esetét vizsgálni.

 Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

117    Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az indokolási kötelezettség olyan lényeges formai követelmény, amelyet külön kell választani az indokolás megalapozottságától, amely a vitatott jogi aktus érdemi jogszerűségére vonatkozik (a Bíróság C‑17/99. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22‑én hozott ítéletének [EBHT 2001., I‑2481. o.] 35. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑93/02. sz., Confédération nationale du Crédit mutuel kontra Bizottság ügyben 2005. január 18‑án hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑143. o.] 67. pontja).

118    Az EK 253. cikk által megkövetelt indokolásnak igazodnia kell a szóban forgó jogi aktus jellegéhez, és világosan és egyértelműen kell bemutatnia a jogi aktust elfogadó közösségi szerv érvelését úgy, hogy az érdekeltek megismerhessék a meghozott intézkedés indokait, és a hatáskörrel rendelkező bíróság gyakorolhassa felülvizsgálatát. Az indokolási kötelezettséget az adott ügy körülményei, különösen a jogi aktus tartalma, a felsorolt indokok jellege és a címzettek vagy a jogi aktus által közvetlenül és egyénileg érintett személyeknek a magyarázathoz fűződő érdeke alapján kell megítélni. Az indokolásnak nem kell valamennyi releváns ténybeli és jogi elemet tartalmaznia, mivel azt, hogy egy aktus indokolása megfelel‑e az EK 253. cikk követelményeinek, nem pusztán a szövegére figyelemmel kell megítélni, hanem az összefüggéseire, valamint az érintett tárgyra vonatkozó jogszabályok összességére való tekintettel is (lásd a Bíróság C‑367/95. sz., 310/99. sz., Bizottság kontra Sytraval és Brink’s France ügyben 1998. április 2‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., I‑1719. o.] 63. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

119    Különösen ezen alapelvekből következik, hogy a Bizottságnak bizonyítania kell, hogy az intézkedés állami támogatásnak minősül, és hogy az nem összeegyeztethető a közös piaccal. Ezzel szemben nem köteles pontról pontra megválaszolni az érintett nemzeti hatóságok vagy a beavatkozó felek által felhozott nem releváns érveket (az Elsőfokú Bíróság T‑95/03. sz., Asociación de Estaciones de Servicio de Madrid és Federación Catalana de Estaciones de Servicio kontra Bizottság ügyben 2006. december 12‑én hozott ítéletének [az EBHT‑ban még nem tették közzé] 108. pontja).

–       A megtámadott határozatban a szelektivitás feltételének alkalmazására vonatkozó indoklási kötelezettség megsértéséről

120    A megtámadott határozatban az indoklási kötelezettség ezen első hivatkozott megsértésével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a fenti 66. pontban meghatározott, e határozatban szereplő információk összessége elegendő és világos a szóban forgó intézkedés szelektivitásának megállapításához.

121    Ennek következtében a jelen jogalap első részét el kell utasítani.

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás kedvezményezettjének meghatározására vonatkozó indoklási kötelezettség megsértéséről

122    Az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy először is a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdésében a szóban forgó intézkedés lehetséges kedvezményezettjeinek két kategóriáját jelöli meg, vagyis:

–        olyan nehézségekkel küzdő, rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló és legalább 1000 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások átvevőinek, akik legkésőbb 2003. április 30‑ig kollektív szerződést kötöttek a Munkaügyi és Szociális Minisztériummal a foglalkoztatottak áthelyezésének jóváhagyása céljából; és/vagy

–        olyan nehézségekkel küzdő, rendkívüli vagyonkezelési eljárás alatt álló és legalább 1000 foglalkoztatottal rendelkező vállalkozások, amelyek átruházás tárgyát képezik.

123    Az Elsőfokú Bíróság továbbá úgy véli, hogy az Olasz Köztársaság érvelésével ellentétben a Bizottság nem köteles határozatában a szóban forgó intézkedés alapján nyújtott támogatás pontos kedvezményezettjét meghatározni, és hogy szorítkozhat kizárólag a kedvezményezettek két kategóriájának a megjelölésére, amint azt a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdésében meg is teszi. Továbbá az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy a szóban forgó intézkedés alkalmazásának egyetlen esetében a megadott támogatás célja egy nehéz helyzetben lévő vállalkozás átruházásának megkönnyítése volt. Így két fél között megkönnyített egy önkéntes gazdasági ügyletet. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben emlékeztet az ítélkezési gyakorlatra, miszerint egy intézkedés kedvezményezettjei nem feltétlenül azok a személyek, akiknek az állam közvetlenül nyújt pozitív juttatást vagy biztosítja a terhek csökkentését (a fent hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 28. pontja).

124    Mivel a Bizottság a szóban forgó intézkedést csak az olasz hatóságok által szolgáltatott azon információk alapján vizsgálta meg, amelyek nem tartalmaztak különleges iratokat annak egyetlen esetben való alkalmazására vonatkozóan, az Elsőfokú Bíróság úgy dönt, hogy a megtámadott határozat (18) preambulumbekezdésében bemutatott információk összessége, ideértve azon tényezők nem kimerítő felsorolását, amelyektől a tényleges kedvezményezett meghatározása függhet, elegendő.

125    Következésképpen a jelen jogalap második részét el kell utasítani.

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedésnek a közösségi kereskedelemre és a versenyre gyakorolt negatív hatásaira vonatkozó indokolási kötelezettség megsértéséről

126    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint – ha a támogatásnyújtás körülményeivel megegyező körülményekből bizonyos esetekben kitűnik, hogy az olyan jellegű, hogy érinti a tagállamok közötti kereskedelmet, és torzítja a versenyt, vagy annak torzításával fenyeget – a Bizottságnak legalább hivatkoznia kell határozatának indoklásában ezekre a körülményekre (lásd a fent hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 66. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot, valamint a fent hivatkozott Regione autonoma della Sardegna kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 73. és 74. pontját).

127    A Bizottság azonban nem köteles bizonyítani azt a tényleges hatást, amelyet a jogellenes támogatás a versenyre és a tagállamok közötti kereskedelemre gyakorol. Ugyanis ha a Bizottságtól megkövetelnék, hogy ilyen bizonyítékot szolgáltasson, ez olyan tagállamok előnyben részesítéséhez vezetne, amelyek az EK 88. cikk (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség megsértésével folyósítanak támogatásokat, azokkal szemben, akik a támogatásokat tervezet formájában bejelentik (lásd az Elsőfokú Bíróság T‑214/95. sz., Vlaamse Gewest kontra Bizottság ügyben 1998. április 30‑án hozott ítéletének [EBHT 1998., II‑717. o.] 67. pontját és T‑35/99. sz., Keller et Keller Meccanica kontra Bizottság ügyben 2002. január 30‑án hozott ítéletének [EBHT 2002., II‑261. o.] 85. pontját és a hivatkozott ítélkezési gyakorlatot). Ezen ítélkezési gyakorlatot megerősíti az EK 87. cikk (1) bekezdése is, miszerint a közös piaccal nem csak azon támogatások összeegyeztethetetlenek, amelyek „torzítják” a versenyt, hanem azok is, amelyek annak torzításával „fenyegetnek” (a fent hivatkozott Keller et Keller Meccanica kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 85. pontja).

128    A jelen ügyben az Elsőfokú Bíróság kiemeli, hogy a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdésében a Bizottság a következőket állapítja meg:

„A Szerződés 87. cikke (1) bekezdése alkalmazásának harmadik és negyedik feltétele szerint az intézkedésnek torzítania kell a versenyt, illetve fenyegetnie kell annak torzításával, és hatással kell lennie a Közösségen belüli kereskedelmi forgalomra. A szóban forgó intézkedés annyiban fenyeget a verseny torzításával, hogy megerősíti egyes vállalkozások pénzügyi helyzetét a versenytársakkal szemben. Az intézkedés különösen akkor fenyeget a verseny torzításával vagy a Közösségen belüli kereskedelmi forgalom zavarásával, ha a kedvezményezettek más közösségi tagállamokból származó azonos termékekkel versenyeznek, még akkor is, ha ők maguk termékeiket nem exportálják. Amennyiben a kedvezményezett vállalkozások nem kivitelre termelnek, a hazai termelés azért kerül előnyösebb helyzetbe a más tagállamban lévő vállalkozásokkal szemben, mert ez utóbbiak kevesebb eséllyel tudják értékesíteni az adott terméket a szóban forgó piacon.”

129    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet továbbá, hogy amint arról a fenti 86–90. pontban határozott, a Bizottság helyesen vélte úgy a megtámadott határozat (22) preambulumbekezdésében, hogy az olasz hatóságok nem teljesítették az EK 88. cikk (3) bekezdése alapján fennálló kötelezettségüket, amikor a szóban forgó intézkedést a bizottsági engedélyezés előtt végrehajtották.

130    Ennek következtében a hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a megtámadott határozat (20) preambulumbekezdésében szereplő indoklás megfelelő és elegendő.

131    A fentiekből következik, hogy a jelen jogalap harmadik részét el kell utasítani.

–       A megtámadott határozatban a szóban forgó intézkedés közös piaccal – a 2204/2002 rendelet és a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások fényében – való összegyeztethetőségének értékelésére vonatkozó nem megfelelő indokolásról

132    A megtámadott határozat indoklási kötelezettségének e másik hivatkozott megsértésével kapcsolatban az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a megtámadott határozat 5.4. és 5.5. pontjában kifejtett indoklás világos és elegendő ahhoz, hogy igazolja a Bizottság álláspontját, az azt követő érvelés megegyezik az Elsőfokú Bíróság fenti 93–96. és 99–103. pontban elfogadott érvelésével.

–       A megtámadott határozatban a támogatás visszatéríttetésére vonatkozó indoklási kötelezettség megsértéséről

133    Az Elsőfokú Bíróság emlékeztet, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint jogellenes támogatásnak, valamint annak kamatainak visszatérítés útján történő megszüntetése a jogellenesség megállapításának logikus következménye (a Bíróság C‑142/87. sz., Belgium kontra Bizottság ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑959. o.] 66. pontja; C‑169/95. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑135. o.] 47. pontja és C‑110/02. sz., Bizottság kontra Tanács ügyben 2004. június 29‑én hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑6333. o.] 41. pontja).

134    A jelen ügyben a Bizottság a megtámadott határozat 1. cikkében megállapította, hogy a szóban forgó intézkedés nem összeegyeztethető a közös piaccal, amit az Elsőfokú Bíróság is megerősített a fenti 104. pontban.

135    Ennek következtében a hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak megfelelően és mivel – amint az alábbi 140–145. pontban is szerepel – a Bizottság nem volt köteles a Brandt egyedi esetét vizsgálni, az Elsőfokú Bíróság úgy véli, hogy a Bizottság a megtámadott határozatban e ponton sem sértette meg az indoklási kötelezettségét.

136    A fentiekből következik, hogy a jelen jogalap negyedik részét el kell utasítani.

137    Ezt a jogalapot tehát teljes egészében el kell utasítani.

 A támogatás visszatéríttetéséről

 A 659/1999 rendelet megsértéséről

–       A felek érvei

138    A Brandt azzal érvel, hogy a Bizottság az Olasz Köztársasághoz intézett azon felszólítását, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést a szóban forgó intézkedés alapján, egyedi címen a Brandtnak nyújtott támogatás visszakövetelésére, ezen intézkedés egyetlen vizsgálatából vezette le, amely intézkedést azonban általános programnak minősített. Azonban elmulasztotta az alkalmazás állítólagos támogatásnak minősülő esetének a megfelelő vizsgálatát. A Brandt úgy véli, hogy azáltal, hogy a Bizottság felszólította az Olasz Köztársaságot, hogy követelje vissza e támogatatást, amely a 659/1999 rendeletnek megfelelően elvégzett rutinvizsgálatot követően a közös piaccal teljes mértékben összeegyeztethetőnek mutatkozott volna, a Bizottság megsértette többek között e rendelet rendelkezéseit (a Bíróság 22/80. sz., Boussac ügyben 1980. október 29‑én hozott ítélete [EBHT 1980., 3427. o.], és Alber főtanácsnok fent hivatkozott Franciaország kontra Bizottság ügyben 2001. március 22‑én hozott ítélethez [EBHT 2001., I‑2484. o.] kapcsolódó indítványának 40. pontja). Amennyiben a Bizottságnak szándékában állt az állítólagos támogatás Brandttól való visszatéríttetésének elrendelése, tiszteletben kellett volna tartania a 659/1999 rendelet 11. cikkében előírt eljárást.

139    A Bizottság azzal érvel, hogy a megtámadott határozat nem tartalmaz a támogatás 659/1999 rendelet 11. cikkének értelmében vett ideiglenes visszatéríttetésére vonatkozó felszólítást. A visszakövetelést az említett rendelet 14. cikkének megfelelően csak a megtámadott határozat alapján rendelték el oly módon, hogy e rendelet 11. cikkében előírt formai és tartalmi követelményeket nem vették figyelembe. Ezen eljárás teljesen elfogadható, amint az számos olyan ítéletből is kitűnik, amelyek megerősítették a támogatási programokra vonatkozó elutasító határozatokat, és amelyekben a Bizottság helyesen előírta az ilyen programok alapján nyújtott támogatások visszatéríttetését (a Bíróság fent hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben 1999. június 17‑én hozott ítéletének 64. és azt követő pontjai; a fent hivatkozott Németország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 112. és azt követő pontjai; a C‑310/99. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑2289. o.] 98. és azt követő pontjai; a C‑114/00. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2002. szeptember 19‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑7657. o.] 107. és azt követő pontjai; a C‑298/00 P. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., I-4087. o.] 86. és azt követő pontjai, amely megerősíti az Elsőfokú Bíróság T‑298/97., T‑312/97., T‑313/97., T‑315/97., T‑600/97‑T‑607/97., T‑1/98., T‑3/98‑T‑6/98. és T‑23/98. sz., Alzetta és társai kontra Bizottság ügyben 2000. június 15‑én hozott ítéletét [EBHT 2000., II‑2319. o.]; valamint a Bíróság C‑278/00. sz., Görögország kontra Bizottság ügyben 2004. április 29‑én hozott ítéletének [EBHT 2002., I‑3997. o.] 103‑108. pontja).

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

140    Az Elsőfokú Bíróság a Brandt azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint a Bizottságnak Brandt ügyét egyénileg kellett volna megvizsgálnia, emlékeztet először is arra, hogy a 2003. február 12‑i levélben az olasz hatóságok tájékoztatást küldtek a szóban forgó intézkedésről. A szóban forgó intézkedéssel kapcsolatban a Bizottság által az Olasz Köztársasághoz intézett további infromációkérésre adott válaszban és az egész vagyonkezelési eljárás alatt az Olasz Köztársaság fenntartotta, hogy a szóban forgó intézkedés olyan általános program, amelynek egyetlen alkalmazási esete az Ocean Brandt általi felvásárlása. Az Olasz Köztársaság azonban nem közölt a Bizottsággal a Brandt egyedi esetére vonatkozó semmiféle olyan információt, mint például a szerkezetátalakítási terv.

141    Az Elsőfokú Bíróság ezután kiemeli, hogy amint azt a fenti 103. pontban is megjegyezte, az EK 88. cikk (2) bekezdése értelmében vett hivatalos vizsgálati eljárás megnyitásáról szóló bizottsági határozatot közzétették az Európai Unió Hivatalos Lapjának 2003. december 18‑i számában (HL C 308., 5. o.). E közzététel ellenére azonban Brandt nem tartotta szükségesnek észrevételeit a hivatalos vizsgálati eljárás során közölni. Állandó ítélkezési gyakorlat az, hogy a Bizottság által a Hivatalos Lapban megjelentetett értesítés megfelelő módja annak, hogy valamely eljárás megindításáról értesítse az összes érdekeltet (a Bíróság 323/82. sz., Intermills kontra Bizottság ügyben 1984. november 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1984, 3809. o.] 17. pontja; az Elsőfokú Bíróság T‑111/01. és T‑133/01. sz., Saxonia Edelmetalle kontra Bizottság ügyben 2005. május 11‑én hozott ítéletének [EBHT 2005., II‑1579. o.] 48. pontja, vagy még a T‑354/99. sz., Kuwait Petroleum (Hollandia) kontra Bizottság ügyben 2006. május 31‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., II‑1475. o.] 81. pontja). E közzététel ellenére Brandt nem avatkozott be a hivatalos vizsgálati eljárás során, és nem tett semmiféle kiegészítő észrevételt a Bizottságnak.

142    Ennek következtében az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a Bizottság birtokában volt a szóban forgó intézkedésről szóló tájékoztatásnak, és attól fogva rendelkezett az annak elemzéséhez szükséges elegendő információval. Míg az Elsőfokú Bíróság elismeri, hogy kétség van a tekintetben, hogy a szóban forgó intézkedés egyedi támogatásnak minősül‑e, akkor is meg kell állapítani, hogy a Bizottság az Olasz Köztársaság kijelentése alapján nem rendelkezett olyan konkrét információval, amely alapján megállapíthatta volna, hogy a szóban forgó intézkedést csak egyetlen esetben alkalmazták. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben emlékeztet, hogy a támogatási programok esetén a Bizottság arra szorítkozhat, hogy a kérdéses általános program jellemzőit tanulmányozza, anélkül, hogy köteles lenne minden egyes alkalmazási esetet megvizsgálni annak megállapítása érdekében, hogy e program támogatási elemeket tartalmaz‑e (a Bíróság fent hivatkozott Olaszország és Sardegna Lines kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 51. pontja; a fent hivatkozott Görögország kontra Bizottság ügyben hozott ítéletének 24. pontja és a C‑148/04. sz., Unicredito Italiano kontra Bizottság ügyben 2005. december 15‑én hozott ítéletének [EBHT 2006., I‑1137. o.] 67. pontja).

143    Az Elsőfokú Bíróság megállapítja továbbá, hogy a megtámadott határozat (38) preambulumbekezdése világosan tartalmazza, hogy a határozat a szóban forgó intézkedésre és annak alkalmazási eseteire vonatkozik, azonban nem sérül az a lehetőség, hogy a program keretén belül a későbbiekben a Bizottság egyes támogatásokat határozatilag teljes mértékben vagy részlegesen összeegyeztethetőnek ítél sajátos jellemzőik alapján.

144    Ennek következtében az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a Bizottság a szóban forgó intézkedést úgy vizsgálta, ahogy arról számára az Olasz Köztársaság tájékoztatást küldött, és ennek megfelelően a Bizottság a Brandtnak semmiféle eljárásjogi sérelmet nem okozott.

145    A fentiekből következik, hogy a jelen jogalap első részét el kell tehát utasítani.

 A bizalomvédelem elvének a megsértéséről

–       A felek érvei

146    A visszatéríttetésre vonatkozó felszólítással kapcsolatban Brandt lényegében a bizalomvédelem elvére hivatkozik, és azt állítja, hogy a Bizottság nem tett eleget az indokolási kötelezettségnek.

147    A Bizottság azzal érvel, hogy még a 659/1999 rendelet elfogadása előtt és az e pontra vonatkozó kifejezett rendelkezéstől függetlenül a Bíróság elfogadta, hogy a jogellenes támogatásnak, valamint annak kamatainak visszatérítés útján történő megszüntetése a jogellenesség megállapításának logikus következménye (a Bíróság fenti hivatkozott Belgium kontra Bizottság ügyben 1990. március 21‑én hozott ítéletének 66. pontja; a C‑278/92.‑C‑280/92. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1994. szeptember 14‑én hozott ítéletének [EBHT 1994., I‑4103. o.] 75. pontja; a fent hivatkozott Spanyolország kontra Bizottság ügyben 1997. január 14‑én hozott ítéletének 47. pontja, a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítéletének 98. pontja, és a fent hivatkozott Bizottság kontra Tanács ügyben hozott ítéletének 41. pontja).

148    A 659/1999 rendelet 14. cikke ettől kezdve kifejezetten előírja a Bizottság számára, hogy a kedvezményezettől téríttesse vissza a támogatásokat, hacsak az nem ellentétes a közösségi jog valamelyik általános elvével, mint a bizalomvédelem elvével.

149    Azonban a Bizottság hangsúlyozza, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a támogatásban részesült vállalkozás főszabály szerint csak akkor bízhat joggal a számára nyújtott támogatás szabályszerűségében, ha azt az EK 88. cikkben előírt eljárás betartásával engedélyezték. A gondos gazdasági szereplő ugyanis rendszerint meg tud bizonyosodni arról, hogy az eljárást betartották‑e még akkor is, ha a támogatás odaítéléséről szóló határozat jogellenessége az érintett tagállamnak róható fel olyan mértékben, hogy annak visszavonása ellentétesnek tűnik a jóhiszeműség elvével (a Bíróság C‑5/89. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 1990. szeptember 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1990., I‑3437. o.] 14. pontja és C‑24/95. sz., Alcan Deutschland ügyben 1997. március 20‑án hozott ítéletének [EBHT 1997., I‑1591. o.] 25. pontja).

150    Míg a Bizottság továbbá elismeri azt a lehetőséget, hogy a támogatás kedvezményezettje olyan kivételes körülményekre hivatkozzon, amelyek alapján jogosan bízhatott abban, hogy a támogatást szabályszerűen nyújtották, és így elutasítsa annak visszafizetését, hangsúlyozza, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint ilyen esetben az esetlegesen megkeresett nemzeti bíróság feladata a szóban forgó körülmények értékelése, miután a kérdést a Bírósághoz terjesztette előzetes döndéshozatalra (a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 16. pontja és a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítélet 103. pontja.

151    A Bizottság megállapítja, hogy a jelen ügyben a szóban forgó intézkedést egy azonnal végrehajtandó törvényerejű rendelet vezette be. Nyilvánvaló tehát, hogy az Olasz Köztársaság, bár küldött tájékoztatást erről az intézkedésről, és így elismerte, hogy egy támogatási programról van szó, nem teljesítette az EK 88. cikk (3) bekezdésében említett kötelezettséget, és hogy a szóban forgó intézkedést jogellenesen hajtotta végre, mivel a Bizottság még nem nyilvánított véleményt annak közös piaccal való összeegyeztethetőségéről. Továbbá a Bizottság kiemeli, hogy a 2003. február 7‑i tájékoztató levél maga is felhívta, hogy értékelje a szóban forgó intézkedés közös piaccal való összeegyeztethetőségét a nehéz helyzetben lévő vállalkozások megmentését és szerkezetátalakítását célzó állami támogatásról szóló közösségi iránymutatások fényében.

152    Kezdettől fogva világos tehát, hogy a szóban forgó intézkedés végrehajtására vonatkozó intézkedéseket állami támogatásnak lehet minősíteni, és hogy ezáltal megsértették az EK 88. cikk (3) bekezdését. A Bizottság szerint ez automatikusan elegendő a jogos bizalom minden lehetőségének kizárásához.

–       Az Elsőfokú Bíróság álláspontja

153    Amint az a tényekből is kitűnik, és amint arról a fenti 70. és 104. pontban már döntés született, a szóban forgó intézkedés nem összeegyeztethető a közös piaccal, mivel azt mind formai, mind tartalmi szempontból az állami támogatásokra vonatkozó közösségi szabályok megsértésével fogadták el.

154    Az Elsőfokú Bíróság azon a véleményen van, hogy a jelen ügyben lehetetlennek tűnik, hogy egy olyan gondos gazdasági szereplő számára, mint a Brandt, nem ismeretes a szóban forgó támogatás jogellenes jellege. Az Elsőfokú Bíróság e tekintetben emlékeztet arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, mivel az EK 88. cikk kötelezően előírja a Bizottság számára az állami támogatások felügyeletét, valamely támogatás által kedvezményezett vállalkozás főszabály szerint csak akkor bízhat jogosan a támogatás szabályszerűségében, ha azt az említett cikkben előírt eljárás betartásával nyújtották (a fenti hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 14. pontja, és a fent hivatkozott Alcan Deutschland ügyben hozott ítélet 25. pontja). Ugyanis egy gondos piaci szereplőnek rendszerint meg tudnia bizonyosodni arról, hogy az eljárást betartották‑e még akkor is, ha a támogatás odaítéléséről szóló határozat jogellenessége az érintett tagállamnak róható fel olyan mértékben, hogy annak visszavonása ellentétesnek tűnik a jóhiszeműség elvével (a fent hivatkozott Alcan Deutschland ügyben hozott ítélet 41. pontja és az Elsőfokú Bíróság T‑109/01. sz., Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben 2004. január 14‑én hozott ítéletének [EBHT 2004., II‑127. o.] 135. pontja).

155    Az Elsőfokú Bíróság végül emlékeztet, hogy szintén ítélkezési gyakorlat az, hogy amennyiben a Brandt mintájára a támogatás kedvezményezettje úgy gondolja, hogy rendkívüli körülmények alapján joggal bízhat a számára nyújtott támogatás szabályszerűségében, az esetlegesen megkeresett nemzeti bíróság feladata az adott eset értékelése, miután a kérdést a Bírósághoz terjesztette előzetes döndéshozatalra (a fent hivatkozott Bizottság kontra Németország ügyben hozott ítélet 16. pontja, a fent hivatkozott Olaszország kontra Bizottság ügyben 2002. március 7‑én hozott ítélet 103. pontja és a fent hivatkozott Fleuren Compost kontra Bizottság ügyben hozott ítélet 136. pontja).

156    Ennek következtében a jelen jogalap második részét is el kell tehát utasítani.

157    A fentiekből következik, hogy e jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

158    Az eljárási szabályzat 87. cikkének 2. §‑a alapján az Elsőfokú Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel az Olasz Köztársaság a T‑239/04. sz. ügyben pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére. Mivel a T‑323/04. sz. ügyben a Brandt Italia SpA szintén pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁG (első tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A kereseteket elutasítja.

2)      Az Olasz Köztársaság maga viseli saját költségeit, valamint a Bizottságnál a T‑239/04. sz. ügyben felmerült költségeket.

3)      A Brandt Italia SpA maga viseli saját költségeit, valamint a Bizottságnál a T‑323/04. sz. ügyben felmerült költségeket.

Kihirdetve Luxembourgban, a 2007. szeptember 12‑i nyilvános ülésen.

García‑Valdecasas Cooke Labucka

E. Coulon       J. D. Cooke

hivatalvezető       elnök

*Az eljárás nyelve: olasz.