Language of document : ECLI:EU:T:2013:528





A Törvényszék (harmadik tanács) 2013. október 15‑i ítélete – Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság

(T‑474/10. sz. ügy)

„Szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések – Közbeszerzési eljárás – Fejlesztéssel, tanulmányokkal és informatikai rendszerekkel kapcsolatos külső szolgáltatások (ESP DESIS II) – Ajánlattevő besorolása – Szerződés odaítélése – Indokolási kötelezettség – Átláthatóság – Egyenlő bánásmód – Nyilvánvaló értékelési hiba – Szerződésen kívüli felelősség”

1.                     Az Európai Unió közbeszerzései – Közbeszerzési eljárás – Az ajánlatkérő kötelezettsége arra, hogy kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, aki súlyos szakmai kötelességszegést követett el – A szerződést elnyerő konzorcium tagjának anyavállalata által állítólagosan elkövetett súlyos szakmai kötelességszegésre hivatkozó ajánlattevő – A hivatkozott tényeknek és az anyavállalati kötelességszegés leányvállalatnak való betudására vonatkozó kérdésnek az ajánlatkérő általi vizsgálata (1605/2002 tanácsi rendelet, 93. cikk, (1) bekezdés, c) pont) (vö. 41., 45., 46. pont)

2.                     Az Európai Unió közbeszerzései – Közbeszerzési eljárás – Szerződések odaítélése – Gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat – Az odaítélés szempontjai – Az ajánlatkérő általi kiválasztás – Korlátok – Az átláthatóság, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és az egyenlő bánásmód elvének tiszteletben tartása (1605/2002 tanácsi rendelet, 89. és 97. cikk; 2342/2002 bizottsági rendelet, 138. cikk) (vö. 66., 101–103., 106–108. pont)

3.                     Az Európai Unió közbeszerzései – Közbeszerzési eljárás útján történő szerződéskötés – Az intézmények mérlegelési jogköre – Bírósági felülvizsgálat – Korlátok (vö. 72., 111., 121., 209. pont)

4.                     Intézmények jogi aktusai – Indokolás – Kötelezettség – Terjedelem – A szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződés odaítélési eljárása keretében hozott, ajánlatot elutasító határozat – Az intézmény által az elutasított ajánlattevő kérdéseire adott válaszok figyelembevétele az indokolásban – Feltételek – Az eredeti indokolás új indokolással való helyettesítésének hiánya – A kereset benyújtásakor a felperes rendelkezésére álló információk értékelése (EUMSZ 296. cikk; 1605/2002 tanácsi rendelet, 100. cikk, (2) bekezdés; 2342/2002 bizottsági rendelet, 149. cikk, (3) bekezdés) (vö. 73–80. pont)

5.                     Megsemmisítés iránti kereset – Tárgy – Valamely korábbi határozathoz szorosan kapcsolódó határozat megsemmisítése iránti kérelem – A korábbi határozat megsemmisítése iránti kérelem elutasítása, amely maga után vonja a későbbi határozat megsemmisítése iránti kérelem elutasítását (vö. 212. pont)

6.                     Szerződésen kívüli felelősség – Feltételek – Jogellenesség – Kár – Okozati összefüggés – Valamelyik feltétel hiánya – A kártérítési kereset egészének elutasítása (EUMSZ 340. cikk, második bekezdés) (vö. 215. pont)

Tárgy

Egyrészt a Bizottság 2010. július 16‑i négy külön levélben közölt azon négy határozatának, amelyben a felperesnek a „Fejlesztéssel, tanulmányokkal és informatikai rendszerekkel kapcsolatos külső szolgáltatások” (ESP DESIS II) elnevezésű, DIGIT/R2/PO/2009/045 nyilvántartási számú ajánlati felhívás (HL 2009/S 198‑283663) keretében a szerződés 1A. része vonatkozásában benyújtott ajánlatát a második helyre, az 1B. rész vonatkozásában benyújtott ajánlatát a harmadik helyre, az 1C. rész vonatkozásában benyújtott ajánlatát a második helyre, a 3. rész vonatkozásában benyújtott ajánlatát pedig a harmadik helyre rangsorolta, valamint a Bizottság Informatikai Főigazgatósága valamennyi ezzel kapcsolatos, ideértve az egyes szerződéseknek az első, illetve a második helyre rangsorolt ajánlattevők részére történő odaítélésére vonatkozó határozatának megsemmisítése iránti kérelem, másrészt pedig kártérítési kérelem.

Rendelkező rész

1)

A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)

A Törvényszék az Evropaïki Dynamiki – Proigmena Systimata Tilepikoinonion Pliroforikis kai Tilematikis AE‑t kötelezi a költségek viselésére.