Language of document :

2024. március 4-én benyújtott kereset – WM kontra EBB

(T-141/24. sz. ügy)

Az eljárás nyelve: angol

Felek

Felperes: WM (képviselő: B. Maréchal ügyvéd)

Alperes: Európai Beruházási Bank

Kérelmek

A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

semmisítse meg i. a 2022. március 29-én kiadott, a felperes 2021. évi szakmai teljesítményére vonatkozó dokumentumot (első vitatott határozat); ii. a 2023. március 15-én újból kiadott, a felperes 2021. évi szakmai teljesítményére vonatkozó dokumentumot, amely helybenhagyja az első vitatott határozatot (második vitatott határozat); iii. a 2023. március 22-én közölt határozatot, amely a felperessel szemben 2022-re vonatkozóan megtagadta az alperes által alkalmazott átlagnak megfelelő béremelést, a 2021. évre vonatkozó, teljesítményért járó jutalmat, valamint az előléptetést (harmadik vitatott határozat); és iv. az alperes 2023. november 21-i, a felperes 2023. május 21-i közigazgatási felülvizsgálati kérelmét elutasító határozatát, amely kérelemben a felperes a fent felsorolt három vitatott határozat jogszerűségét vitatta;

rendelje el a felperest ért, 30 000 EUR összeget kitevő nem vagyoni kár megtérítését, amely kártérítést méltányosan állapítsa meg;

rendelje el a felperest ért, előzetesen kiszámítva 50 000 EUR összeget kitevő vagyoni kár megtérítését;

rendelje el a jelen eljárás (héával együtt) 35 000 EUR összeget kitevő jogi költségeinek megtérítését.

Jogalapok és fontosabb érvek

Keresete alátámasztása érdekében a felperes két jogalapra hivatkozik.

Az első jogalap azon alapul, hogy a vitatott határozatok jogellenesek az alperes cselekményei és/vagy mulasztásai miatt, amelyek sértik a felperes egyenlő bánásmódhoz való alapvető jogát és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, a felperes megfelelő ügyintézéshez való alapvető jogát, valamint az ahhoz fűződő alapvető jogát, hogy az alperes a felperessel szemben tegyen eleget a gondossági kötelezettségének.

A második jogalap az alperesnek a vitatott határozatok jogellenessége és a felperes alapvető jogainak ehhez kapcsolódó megsértése miatt a felperest ért vagyoni és nem vagyoni károkért való felelősségére vonatkozik.

____________