A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (második tanács)

2015. március 17.(*)

„Dömping – Oroszországból származó ferroszilícium importja – A megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítése iránti kérelmek elutasítása – Az exportár meghatározása – Egyetlen gazdasági egység – A dömpingkülönbözet meghatározása – Az eredeti vizsgálat során használttól eltérő módszer alkalmazása – A körülmények megváltozása – Az 1225/2009/EK rendelet 2. cikkének (9) bekezdése és 11. cikkének (9) bekezdése”

A T‑466/12. sz. ügyben,

az RFA International, LP (székhelye: Calgary [Kanada], képviseli: B. Evtimov ügyvéd)

felperesnek

az Európai Bizottság (képviselik: P. Němečková és A. Stobiecka‑Kuik, meghatalmazotti minőségben)

alperes ellen

az Oroszországból származó ferroszilícium importja tekintetében megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítése iránti kérelmekről szóló, 2012. augusztus 10‑i C(2012) 5577 végleges, C(2012) 5585 végleges, C(2012) 5588 végleges, C(2012) 5595 végleges, C(2012) 5596 végleges, C(2012) 5598 végleges és C(2012) 5611 végleges bizottsági határozatok azon részeiben történő megsemmisítése iránti keresete tárgyában, amelyekben azok elutasítják a megfizetett dömpingellenes vámok összegének visszatérítését, azon összegek kivételével, amelyek tekintetében a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánították, mivel azt a jogszabályban előírt határidő lejártát követően nyújtották be,

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács),

tagjai: M. E. Martins Ribeiro elnök (előadó), S. Gervasoni és L. Madise bírák,

hivatalvezető: L. Grzegorczyk tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2014. szeptember 17‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 Jogi háttér

 A WTO joga

1        Az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) VI. cikkelyének (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy „[a] szerződő felek elismerik, hogy a dömping, amelynek során egy ország termékeit egy másik ország kereskedelmébe a termékek rendes értékénél alacsonyabb áron viszik be, elítélendő, ha jelentékeny kárt okoz vagy kárral fenyegeti a szerződő fél területén meglevő ipart vagy anyagilag akadályozza egy belföldi iparág létrehozását”.

2        A GATT VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL 1994. L 1994. 336., 103. o., magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 91. o., a továbbiakban: dömpingellenes megállapodás) a Kereskedelmi Világszervezetet (WTO) létrehozó egyezmény (HL 1994. L  336., 3. o., magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 21. kötet, 82. o.) 1. A. mellékletében szerepel.

3        A dömpingellenes megállapodás 18.3. és 18.3.1. cikkének szövege a következő:

„18.3. Az alábbi 3.1. és 3.2. alpontok értelmében a [dömpingellenes megállapodás] rendelkezései vonatkoznak mindazokra a vizsgálatokra és a fennálló intézkedések azon felülvizsgálataira, amelyeket a WTO‑egyezménynek a tag számára történő hatálybalépésével egy időben vagy azt követően készített kérelmek alapján indítottak meg.

18.3.1. A 9. cikk (3) bekezdésében tárgyalt visszatérítési eljárásokban számított dömpingkülönbözetekre a legutóbb dömping határozat vagy felülvizsgálat során használt szabályok érvényesek”.

 Az uniós jog

4        A dömpingellenes alapszabályozást az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL 2009. L 343., 51. o.; helyesbítés: HL 2009. L 7., 22. o.) a továbbiakban: alaprendelet) tartalmazza, amely az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 1995. december 22‑i 384/96/EK tanácsi rendelet (HL 1996. L  56., 1. o., magyar nyelvű különkiadás 11. kötet, 10. fejezet, 45. o.) helyébe lépett.

5        Az alaprendelet 2. cikke a dömping tényének a megállapítására irányadó szabályokat tartalmazza. (1) bekezdése az alábbiak szerint határozza meg a rendes értéket:

„(1) A rendes érték rendszerint az exportáló országban a független vevők által a szokásos kereskedelmi forgalom keretében ténylegesen fizetett vagy fizetendő árakon alapszik.

Amennyiben azonban az exportőr az exportáló országban nem állít elő vagy nem értékesít hasonló terméket, a rendes értéket más értékesítők vagy gyártók árai alapján is meg lehet állapítani.

Azok az árak, amelyek olyan felek között állnak fenn, akik feltehetőleg üzleti kapcsolatban állnak [helyesen: akik feltehetően kapcsolatban állnak] vagy akik egymással kompenzációs megállapodást kötöttek, nem tekinthetők a szokásos kereskedelmi forgalomban alkalmazottnak és nem használhatók a rendes érték megállapítására, kivéve azt az esetet, ha megállapítást nyer, hogy ez a kapcsolat ezeket az árakat nem befolyásolja.

Annak meghatározása érdekében, hogy két fél társultnak tekinthető‑e [helyesen: két fél úgy tekinthető‑e, hogy kapcsolatban állnak], figyelembe lehet venni a Közösségi Vámkódex létrehozásáról szóló 2913/92/EGK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó rendelkezések megállapításáról szóló, 1993. július 2‑i 2454/93/EGK bizottsági rendelet 143. cikkében ismertetett egymással kapcsolatban álló felek [helyesen: kapcsolt felek] fogalmának meghatározását”.

6        Az alaprendelet 2. cikke (8) és (9) bekezdésének tárgya az exportár. Szövegük az alábbi:

„(8) Az exportár az exportáló országból a [z Európai Unióba] exportra értékesített termékért ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár.

(9) Azokban az esetekben, amikor nincs exportár, vagy amikor az exportár az exportőr és az importőr vagy egy harmadik fél közötti üzleti kapcsolat [helyesen: közötti kapcsolat] vagy kompenzációs megállapodás miatt megbízhatatlannak látszik, az exportár annak az árnak az alapján képezhető, amelyen az importált termék elsőként viszonteladásra kerül egy független vevő részére, illetve ha a termék nem kerül viszonteladásra független vevő részére, vagy nem abban az állapotban kerül viszonteladásra, ahogy importálták, az exportár bármely ésszerű alapon megállapítható.

Ezekben az esetekben az importálás és a viszonteladás között felmerülő minden költségen, beleértve a vámokat és adókat, valamint a felhalmozódó nyereségen [helyesen: valamint a haszonkulcson] kiigazításokat kell végrehajtani az [európai uniós] határnál megbízható exportár megállapítása érdekében.

A kiigazítandó tételek magukban foglalják azokat, amelyeket rendszerint az importőr visel, de amelyeket a felek közül, akár a [z Európai Unión] belül, akár azon kívül, az fizet meg, aki az importőrrel vagy az exportőrrel üzleti kapcsolatban áll [helyesen: de amelyeket olyan a[z Európai Unión] belül vagy azon kívül tevékenységet végző fél fizet meg, aki úgy tűnik, hogy az importőrrel vagy az exportőrrel kapcsolatban áll] vagy vele kompenzációs megállapodást kötött, beleértve a szokásos fuvarozási, biztosítási, anyagmozgatási, rakodási és mellékköltségeket; az importáló országban a termékek behozatala vagy értékesítése miatt fizetendő vámokat, az esetleges dömpingellenes vámokat és más adókat; az ésszerű értékesítési, általános és igazgatási költségeket és a haszonkulcsot [helyesen: az értékesítési, általános és igazgatási költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árrést]”.

7        Az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése az exportár és a rendes érték között összehasonlítás címén elvégzendőket tartalmazza:

„(10) Az exportár és a rendes érték között tisztességes összehasonlítást kell végezni. Ezt az összehasonlítást ugyanazon a kereskedelmi szinten, az egymáshoz képest – amennyire csak lehetséges – azonos időben történt eladások vonatkozásában és az árak összehasonlíthatóságát befolyásoló egyéb különbségek figyelembevételével kell elvégezni. Ha az így megállapított rendes érték és az exportár összehasonlítása ezen az alapon nem lehetséges, az árakat és az árak összehasonlíthatóságát állítólag és kimutatottan befolyásoló különbségeket, megfelelő kiigazítások formájában, kérésre minden egyes esetben figyelembe kell venni. A kettős kiigazításokat, különösen az árengedményeket, a kedvezményeket, a kereskedelem szintjét és mennyiségét illetően, minden esetben kerülni kell. Ha a meghatározott feltételek teljesülnek, a következő tényezők vonatkozásában kerülhet sor kiigazításra:

[…]”

8        Az alaprendelet 11. cikkének (8) bekezdése a beszedett vámok visszatérítésének eljárását szabályozza. E rendelkezés szövege az alábbi:

„(8) A (2) bekezdés rendelkezéseitől eltérően, az importőr a beszedett vámok visszatérítését kérheti, ha bizonyítható, hogy a vám megfizetésének alapjául szolgáló dömpingkülönbözet megszűnt vagy olyan szintre csökkent, amely az érvényben levő vám szintje alatt van.

A dömpingellenes vám visszatérítésének igénylésekor az importőrnek kérelmet kell benyújtania a Bizottsághoz. A kérelmet azon tagállamon keresztül kell benyújtani, amelynek a területén a termékeket szabad forgalomba bocsátották, és attól az időponttól számított hat hónapon belül, amikor az illetékes hatóságok a kivetendő végleges vámok összegét jogszerűen megállapították, vagy amikor az átmeneti vám által biztosított összeg beszedéséről végleges döntés született. A tagállamok a kérelmet haladéktalanul továbbítják a Bizottsághoz.

A visszatérítési kérelem csak akkor tekinthető bizonyítékokkal kellően alátámasztottnak, ha pontos információkat tartalmaz a dömpingellenes vámok visszaigényelt összegére vonatkozóan, és ha az ezen összeg kiszámításával és kifizetésével kapcsolatos összes vámokmányt csatolják. A kérelemnek bizonyítékot kell tartalmaznia továbbá, egy reprezentatív időszakra nézve, a rendes értékekről és a [z Európai Unióba] irányuló exportárakról azon exportőr vagy gyártó vonatkozásában, amelyre a vámot alkalmazni kell. Abban az esetben, ha az importőr nem áll üzleti kapcsolatban (associated = társult) az érintett exportőrrel vagy gyártóval [helyesen: ha az importőr nem áll kapcsolatban az érintett exportőrrel vagy gyártóval,] és ilyen információ nem áll azonnal rendelkezésre, illetve ha az exportőr vagy a gyártó nem hajlandó azt az importőr rendelkezésére bocsátani, a kérelemnek az exportőr vagy a gyártó arról szóló nyilatkozatát kell tartalmaznia, hogy a jelen cikkben meghatározottak szerint a dömpingkülönbözet csökkent vagy megszűnt, és hogy az azt alátámasztó vonatkozó bizonyítékokat ismertetni fogja a Bizottsággal. Ha az exportőr vagy a gyártó ezeket a bizonyítékokat ésszerű időn belül nem nyújtja be, a kérelmet el kell utasítani.

A tanácsadó bizottsággal folytatott konzultációt követően a Bizottság határoz arról, hogy a kérelemnek helyt ad‑e és ha igen, milyen mértékben, vagy bármikor határozhat úgy, hogy időközi felülvizsgálatot indít, amely esetben az ilyen felülvizsgálatokra vonatkozó rendelkezésekkel összhangban lefolytatott felülvizsgálatból származó információkat és megállapításokat annak megállapítására kell felhasználni, hogy indokolt‑e és milyen mértékben indokolt a visszatérítés. A vámokat rendszerint 12 hónapon belül kell visszatéríteni, és semmilyen körülmények között nem telhet el 18 hónapnál több attól az időponttól, amikor a dömpingellenes vámmal sújtott termék importőre a bizonyítékokkal megfelelően alátámasztott visszatérítési kérelmet benyújtotta. Az engedélyezett visszatérítést a tagállamoknak rendszerint a Bizottság határozatának meghozatalától számított 90 napon belül kell kifizetniük”.

9        Az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik:

„Változatlan körülmények esetén a Bizottságnak az e cikkben foglaltak szerint lefolytatott felülvizsgálatok vagy visszatérítési vizsgálatok mindegyike során ugyanazt a módszert kell alkalmaznia, mint amelyet a vám megállapítását eredményező vizsgálat alkalmával használt, kellőképpen figyelembe véve a 2. cikket, és különösen annak (11) és (12) bekezdését, valamint a 17. cikket”.

10      Az Európai Közösségek Bizottsága az alaprendelet 11. cikke (8) bekezdésének alkalmazására vonatkozó iránymutatásokat a dömpingellenes vámokra vonatkozó közleményében (HL 2002. C 127., 10. o., a továbbiakban: értelmező közlemény) határozta meg. Az értelmező közlemény „A kérelem megalapozottságának vizsgálata” címet viselő 3.2.3 pontja többek között az alábbiakat írja elő:

„a) Általános módszer

[…]

Az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése akként rendelkezik, hogy a Bizottságnak a »vám kivetéséhez vezető vizsgálat során alkalmazottal azonos módszert kell alkalmaznia a 2. cikkben foglalt rendelkezésekre (a dömping tényének meghatározása), különösen (11) és (12) bekezdésére (súlyozott átlagok alkalmazása a dömpingkülönbözet kiszámítása során) és a 17. cikkre (mintavétel) tekintettel«.

[…]

b) […]

c) A felülvizsgálat eredményeinek felhasználása

Visszatérítési kérelem vizsgálata során a Bizottság bármikor dönthet az alaprendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti időközi felülvizsgálat megindításáról. A visszatérítési kérelemre vonatkozó eljárást ekkor a felülvizsgálat lezárulásáig fel kell függeszteni.

A felülvizsgálat megállapításai felhasználhatók a visszatérítési kérelem megalapozottságának vizsgálata során, amennyiben azon tranzakciók számlázásának időpontja, amelyek után a visszatérítést kérik, a felülvizsgálati időszakra esik.

d) […]” [nem hivatalos fordítás]

 A jogvita előzményei

11      A felperes, az RFA International, LP, Kanadában alapított betéti társaság, amely szokásos kereskedelmi tevékenységét általában Svájcban működő leányvállalata által gyakorolja. Egy 2008. február 25‑ét követő, pontosabban meg nem határozott időponttól kezdődően a felperes svájci leányvállalatán keresztül vásárol, újraértékesít, importál és raktároz az Európai Unióban Oroszországból származó ferroszilíciumot, amelyet két oroszországi székhelyű testvérvállalat állít elő, a Chelyabinsk electrometallurgical integrated plant OAO (a továbbiakban: CHEMK) és a Kuzneckie ferrosplavy OAO (a továbbiakban: KF). A ferroszilícium az acél és a vas gyártása során használt ötvözet.

12      2008. február 25‑én, a ferroötvözet‑gyártó gazdasági ágazat összekötő bizottsága (Euroalliages) által benyújtott panaszt követően az Európai Unió tanácsa elfogadta a Kínai Népköztársaságból, Egyiptomból, Kazahsztánból, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból és Oroszországból származó ferroszilícium behozatalára kivetett végleges dömpingellenes vámról, valamint a kivetett ideiglenes vám végleges beszedéséről szóló, 172/2008/EK rendeletet (HL L 55., 6. o., a továbbiakban: eredeti rendelet). Az eredeti rendelet 1. cikkének értelmében a közösségi határparitáson számított, vámkezelés előtti, nettó árakra alkalmazandó végleges, dömpingellenes vámtétel a CHEMK és a KF által előállított termékek tekintetében 22,7% volt.

13      2009. november 30‑án a CHEMK és a KF részleges időközi felülvizsgálat iránti kérelmet nyújtott be kizárólag az alaprendelet 11. cikkének (3) bekezdése szerinti dömping tekintetében. A Bizottság által e kérelmet követően indított vizsgálat a 2009. október 1‑je és 2010. szeptember 30‑a közötti időszakot ölelte fel (a továbbiakban: felülvizsgálati időszak).

14      2009. július 30. és 2010. december 10. között a felperes, az alaprendelet 11. cikke (8) bekezdésével összhangban, a belga, német, olasz, holland, finn, svéd és egyesült királyságbeli vámhatóságokon keresztül több kérelmet nyújtott be a Bizottságnál a megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítése iránt. E kérelmek azokra a dömpingellenes vámokra vonatkoztak, amelyeket a felperes a 2009. január 7. és 2010. december 10. közötti időszakban fizetett meg. A visszatérítési vizsgálat a 2008. október 1‑jétől 2010. szeptember 30‑ig tartó időszakot (a továbbiakban: a visszatérítési vizsgálattal érintett időszak) ölelte fel. A Bizottság az új dömpingkülönbözetek kiszámításához ezt az időszakot felosztotta két időszakra, amelyek közül az első 2008. október 1‑jétől 2009. szeptember 30‑ig (a továbbiakban: első vizsgálati időszak), a másik pedig 2009. október 1‑jétől 2010. szeptember 30‑ig (a továbbiakban: második vizsgálati időszak) terjed. A második vizsgálati időszak a felülvizsgálati időszaknak felel meg.

15      2011. január 12‑i levelével a CHEMK, a KF, valamint a felperes (a továbbiakban együttesen: CHEMK‑csoport) a Bizottság időközi felülvizsgálati eljárásának keretében hozzájuk intézett felvilágosításkérésére válaszul a CHEMK‑csoport szerkezetére vonatkozó magyarázatokkal szolgált.

16      2011. november 9‑én a Bizottság közölte a felperessel az első vizsgálati időszakra vonatkozó megállapításait. A Bizottság ezen időszakra negatív dömpingkülönbözetet állapított meg, amely alapján a felperes által megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítésének volt helye.

17      2012. január 16‑án a Tanács a többek között Oroszországból származó ferroszilícium behozatalára kivetett dömpingellenes vámra vonatkozó, az [alaprendelet] 11. cikkének (3) bekezdése szerinti részleges időközi felülvizsgálat lezárásáról szóló 60/2012/EU végrehajtási rendelet (HL L 22., 1. o., a továbbiakban: végrehajtási rendelet) elfogadásával az időközi felülvizsgálatot a hatályos dömpingellenes intézkedés szintjének módosítása nélkül lezárta. Az exportár értékelésének keretében a Tanács megvizsgálta és elvetette különösen a CHEMK és a KF által a felülvizsgálati eljárás keretében annak alátámasztásául előterjesztett érveket, hogy ők a felperessel egyetlen gazdasági egységet alkotnak.

18      2012. június 5‑én és 6‑án kelt levelében a Bizottság közölte a felperessel a második vizsgálati időszakra vonatkozó megállapításait. E dokumentumokból kitűnik, hogy a Bizottság erre az időszakra 24,1%‑os dömpingkülönbözetet számított, amely alapján álláspontja szerint az említett időszakra vonatkozó visszatérítési kérelmet el kell utasítani.

19      2012. június 20‑i levelével a felperes vitatta a Bizottság második vizsgálati időszakra vonatkozó megállapításait, és előterjesztette ez irányú észrevételeit.

20      2012. augusztus 10‑én a Bizottság elfogadta az Oroszországból származó ferroszilícium importja tekintetében megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítése iránti kérelmekről szóló, 2012. augusztus 10‑i C(2012) 5577 végleges, C(2012) 5585 végleges, C(2012) 5588 végleges, C(2012) 5595 végleges, C(2012) 5596 végleges, C(2012) 5598 végleges és C(2012) 5611 végleges határozatokat (a továbbiakban együttesen: megtámadott határozatok), amelyekkel egyrészt helyt adott az első vizsgálati időszakra vonatkozó, azon visszatérítési kérelmeknek, amelyek elfogadhatóak voltak, másrészt elutasította a második vizsgálati időszakra vonatkozó visszatérítési kérelmeket. A felperes az e határozatokról szóló értesítést 2012. augusztus 14‑én vette kézhez.

 A megtámadott határozatok

21      A Bizottság először is egyrészt pontosította a megtámadott határozatokban, hogy melyik a visszatérítési vizsgálattal érintett időszak. E tekintetben fenntartotta ennek az időszaknak a visszatérítési vizsgálat során általa már alkalmazott, két részre történő felosztását (lásd a fenti 14. pontot). Mivel a második időszak a felülvizsgálati időszaknak felelt meg, a Bizottság rámutatott, hogy az említett vizsgálat megállapításait felhasználhatja a visszatérítési kérelem megalapozottságának értékeléséhez, amint az az értelmező közleményből következik. Másrészt a Bizottság megvizsgálta a visszatérítési kérelmek elfogadhatóságát. E tekintetben megállapította többek között azt, hogy e kérelmek részben elfogadhatatlanok, mivel azokat egyes, az első vizsgálati időszak folyamán végrehajtott tranzakciók tekintetében az alaprendelet 11. cikkének (8) bekezdésében meghatározott hat hónapos határidőn túl terjesztették elő.

22      Másodszor a Bizottság megvizsgálta a visszatérítési kérelmek megalapozottságát.

23      Ami az exportárat illeti, a Bizottság mindenekelőtt, mivel úgy vélte, hogy a felperes, akin keresztül a CHEMK és a KF exportértékesítéseit realizálta, valamennyi importfeladatát az Unióban gyakorolta, először az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdését alkalmazta. A Bizottság azon ár alapján képezte tehát az exportárat, amelyen az importált termék elsőként viszonteladásra került egy független vevő részére, majd ezt kiigazította az import és viszonteladás között felmerült költségek, valamint egy 6%‑ban rögzített haszonkulcs, és az értékesítési, igazgatási és egyéb általános költségeket (a továbbiakban együttesen: SGA‑költségek) fedező ésszerű árrés címén. Másodszor a Bizottság megvizsgálta a felperes, illetve a CHEMK és a KF által előadott azon érvet, amely szerint őket egyetlen gazdasági egységnek kell tekinteni, következésképpen az exportár meghatározása során az SGA‑költségek és a haszonkulcs címén semmilyen kiigazítást nem kell végezni. Ezen érvre válaszul a Bizottság egyrészt megismételte azon megállapítását, amely szerint a felperest az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése értelmében vett „kapcsolatban álló” importőrnek kell tekinteni. A Bizottság másrészt úgy ítélte meg, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása nem bír relevanciával az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének alapján végzett kiigazítások szempontjából, amely rendelkezést pontosan azokban a helyzetekben kell alkalmazni, amikor az exportőr és az importőr egymással kapcsolatban áll.

24      Ezt követően a dömpingkülönbözet kiszámításával kapcsolatban a Bizottság először is megállapította, hogy az első vizsgálati időszak tekintetében a dömpingkülönbözet negatív, míg a második időszakra ez a különbözet, amint azt a felperes észrevételeit követően helyesbítették, 23,1%. Másodszor a Bizottság pontosította, hogy a visszatérítési vizsgálat keretében és az eredeti rendelet elfogadásához vezető eljárástól eltérően, először kiszámította a dömpingkülönbözetet a CHEMK és a különbözetet a KF tekintetében, majd ezt követően az átlagos dömpingkülönbözetet a CHEMK‑csoport tekintetében. A Bizottság ezen új módszer alkalmazását a körülmények alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében vett, a ferroszilícium exportértékesítési körének a CHEMK‑csoport által történt módosításához kapcsolódó megváltozásával indokolta, és a Bizottság szerint az említett módszer összhangban van e rendelet 2. cikkével.

25      Végül a Bizottság megvizsgálta a visszatérítési vizsgálatra vonatkozó megállapításainak általa történt megküldésére válaszul a felperes által előadott érveket. A Bizottság ennek keretében vizsgálta és elvetette különösen a felperes azon érveit, amelyeket a körülmények új számítási módszer alkalmazását igazoló megváltozásának ténye vitatása céljából terjesztett elő. Másrészt elvetette a felperesnek az egyetlen gazdasági egység fogalmára vonatkozó érveit.

 Az eljárás és a felek kérelmei

26      A Törvényszék Hivatalához 2012. október 23‑án benyújtott keresetlevelével a felperes előterjesztette a jelen keresetet.

27      Minthogy a Törvényszék tanácsainak összetétele megváltozott, az előadó bírót a második tanácshoz osztották be, ezért az ügyet ennek a tanácsnak osztották ki.

28      Az előadó bíró jelentése alapján a Törvényszék (második tanács) úgy határozott, hogy megnyitja a szóbeli szakaszt, és a Törvényszék eljárási szabályzatának 64. cikkében előírt pervezető intézkedések keretében írásban kérdést intézett a felpereshez. A felperes e kérdésekre a megjelölt határidőn belül válaszolt.

29      A Törvényszék a 2014. szeptember 17‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előterjesztéseit és az általa feltett szóbeli kérdésekre adott válaszaikat.

30      A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        részlegesen semmisítse meg a megtámadott határozatokat azon részükben, amelyek elutasítják a megfizetett dömpingellenes vámok visszatérítését, azon összegek kivételével, amelyek tekintetében a kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánították, mivel azt a jogszabályban előírt határidő lejártát követően nyújtották be;

–        a Bizottságot kötelezze a költségek viselésére.

31      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet;

–        a felperest kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

32      Keresetének alátámasztásául a felperes két jogalapot hoz fel. Az első jogalapot arra alapítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy nyilvánvaló értékelési hibákat követett el az exportár meghatározása során. A második jogalapot nyilvánvaló értékelési hibára és az alaprendelet 11. cikk (9) bekezdésének megsértésére alapította, amennyiben a Bizottság a körülmények megváltozásának tényére következtetett, és a dömpingkülönbözet megállapításához új módszert alkalmazott.

 Az exportár meghatározása során megvalósult téves jogalkalmazásra és nyilvánvaló értékelési hibákra alapított első jogalapról

33      Első megsemmisítési jogalapjával a felperes lényegében azt rója fel, hogy a Bizottság az exportár meghatározása során tévesen végzett kiigazításokat az exportfeladataihoz kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség címén, amely feladatokat ő az általa, valamint a CHEMK és a KF által alkotott egyetlen gazdasági egység szervezetén belüli értékesítési részlegként és forgalmazási részlegként végez. Ez a jogalap két részre oszlik, amelyek közül az első a megtámadott határozatokban állítólagosan szereplő azon megállapításra vonatkozik, amely szerint a felperes nem alkot egyetlen gazdasági egységet a CHEMK‑val és a KF‑fel, míg a második a megtámadott határozatokban szereplő azon megállapításra vonatkozik, amely szerint az egyetlen gazdasági egység fogalma az exportár képzése során nem bír relevanciával.

34      Elsőként a jelen jogalap második részét, majd ezt követően e jogalap első részét kell megvizsgálni.

 A második részről

35      Az első jogalap második részének keretében a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor azt állapította meg a megtámadott határozatokban, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása az exportár alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének értelmében történő képzése tekintetében irreleváns, noha a 2012. február 16‑i Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet (C‑191/09 P és C‑200/09 P, EBHT, EU:C:2012:78) 55. és 56. pontjából és a 2009. március 10‑i Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács (T‑249/06, EBHT, EU:T:2009:62) 177. pontjából kitűnik, hogy az egyetlen gazdasági egységnek a rendes érték számítása során egyaránt alkalmazandó fogalma relevanciával bír „az exportár meghatározása szempontjából”. Jóllehet ez az ítélkezési gyakorlat az alaprendelet 2. cikkének (10) bekezdése alapján végzett kiigazításokra vonatkozott, a felperes álláspontja szerint sem a 2. cikk (9) bekezdésében foglaltak, sem bármilyen nyomós jogi vagy gazdasági ok nem akadályozzák annak az exportár említett rendelet 2. cikkének (9) bekezdése szerinti meghatározása keretében történő alkalmazását. Ennek alkalmazása azt eredményezné, hogy a szervezeten belüli értékesítési részlegként működő társaság exportfeladataihoz kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség nem képezhetik az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján végzett kiigazítások tárgyát. Ebből a jelen ügyben az következik, hogy ha a Bizottság nem követte volna el a hivatkozott hibákat, a felperes SGA‑költségei és nyeresége kizárólag az importtevékenységéhez és importot követő követőtevékenységéhez kapcsolódó SGA‑költségek és nyereségek korlátai között képezhette volna kiigazítások tárgyát.

36      A Bizottság vitatja ezen érvek megalapozottságát.

37      Elöljáróban egyrészt emlékeztetni kell arra, hogy a kereskedelempolitikai védintézkedések területén a Tanács és a Bizottság (a továbbiakban együttesen: intézmények) széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek az általuk vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségéből adódóan (2007. szeptember 27‑i Ikea Wholesale ítélet, C‑351/04, EBHT, EU:C:2007:547, 40. pont). Következésképpen az ilyen értékelés uniós bírósági felülvizsgálatának az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, ezen tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell korlátozódnia (1987. május 7‑i NTN Toyo Bearing és társai kontra Tanács ítélet, 240/84, EBHT, EU:C:1987:202, 19. pont; 1990. március 14‑i Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑156/87, EBHT, EU:C:1990:116, 63. pont; 2013. február 7‑i EuroChem MCC kontra Tanács ítélet, T‑84/07, EBHT, EU:T:2013:64, 32. pont).

38      Másrészt először is emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 2. cikkének (8) bekezdése azt írja elő, hogy az exportár az exportáló országból az Unióba exportra értékesített termékért ténylegesen fizetett vagy fizetendő ár. Az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdése első albekezdése értelmében azokban az esetekben, amikor nincs exportár, vagy amikor az exportár az exportőr és az importőr vagy egy harmadik fél közötti kapcsolat vagy kompenzációs megállapodás miatt megbízhatatlannak látszik, az exportár annak az árnak az alapján képezhető, amelyen az importált termék elsőként viszonteladásra kerül egy független vevő részére, illetve ha a termék nem kerül viszonteladásra független vevő részére vagy nem abban az állapotban kerül viszonteladásra, ahogy importálták, az exportár bármely ésszerű alapon megállapítható.

39      Következésképpen abban az esetben, ha az exportőr és az importőr kapcsolatban áll egymással, az intézmények, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésével összhangban, jogosultak az exportár képzésére. Az ítélkezési gyakorlat elismeri ilyen kapcsolat fennállását, ha az exportőr és az importőr ugyanahhoz a csoporthoz tartozik (lásd ebben az értelemben és analógia útján: 1988. október 5‑i Canon és társai kontra Tanács ítélet, 277/85 és 300/85, EBHT, EU:C:1988:467, 31. pont; 1995. szeptember 14‑i Descom Scales kontra Tanács ítélet, T‑171/94, EBHT, EU:T:1995:164, 33. pont; 1999. október 20‑i Swedish Match Philippines kontra Tanács ítélet, T‑171/97, EBHT, EU:T:1999:263, 73. pont).

40      Másodszor, az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének második albekezdése szerint, amennyiben az exportár képzése az első független vevővel szemben alkalmazott ár alapján vagy bármilyen más ésszerű alapon történik, az importálás és a viszonteladás között felmerülő minden költségen kiigazításokat kell végrehajtani az uniós határnál megbízható exportár megállapítása érdekében. Az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének harmadik albekezdése akként rendelkezik, hogy azok a költségek, amelyek vonatkozásában kiigazítást kell végrehajtani, magukban foglalják többek között az SGA‑költségeket, valamint a nyereséget fedező ésszerű árrést (2011. október 25‑i CHEMK és KF kontra Tanács ítélet, T‑190/08, EBHT, EU:T:2011:618, 27. pont).

41      E tekintetben mindenekelőtt hozzá kell tenni, hogy a 2. cikk (9) bekezdésének második és harmadik albekezdésében előírt kiigazításokat az intézményeknek hivatalból kell elvégezniük (lásd analógia útján: 1987. május 7‑i Nachi Fujikoshi kontra Tanács ítélet, 255/84, EBHT, EU:C:1987:203, 33. pont; 1987. május 7‑i Minebea kontra Tanács ítélet, 260/84, EBHT, EU:C:1987:206, 43. pont; Descom Scales kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:T:1995:164, 66. pont). Meg kell állapítani továbbá, hogy ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy kiigazításokat végezzenek az import előtt felmerült költségekre tekintettel, amennyiben e költségeket rendszerint az importőr viseli (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 37. pont, EU:C:1990:116, 31–33. pont).

42      Továbbá, jóllehet az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése az SGA‑költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árrés alapján történő kiigazítás végrehajtását írja elő, e rendelkezés nem szabályozza az említett árrés számításának vagy meghatározásának módszerét. E rendelkezés arra szorítkozik, hogy a kiigazítás tárgyát képező árrés ésszerű jellegére utal (lásd ebben az értelemben: CHEMK és KF kontra Tanács ítélet, fenti 40. pont, EU:T:2011:618, 28. pont).

43      Végül az SGA‑költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árrés meghatározása nem képez kivételt a fenti 37. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat alkalmazása szempontjából, amelynek értelmében a kereskedelempolitikai védintézkedések területén az intézmények széles mérlegelési jogkörrel rendelkeznek, következésképpen az uniós bíróság csak korlátozott bírósági felülvizsgálatot gyakorolhat. Ennek a meghatározása ugyanis szükségszerűen összetett gazdasági értékeléseket tartalmaz (lásd ebben az értelemben: CHEMK és KF kontra Tanács ítélet, fenti 40. pont, EU:T:2011:618, 38. pont; lásd analógia útján: 2000. március 30‑i Miwon kontra Tanács ítélet, T‑51/96, EBHT, EU:T:2000:92, 42. pont; 2002. november 21‑i Kundan és Tata kontra Tanács ítélet, T‑88/98, EBHT, EU:T:2002:280, 50. pont).

44      Harmadszor, a fentiek következtében és az ítélkezési gyakorlat fényében, meg kell állapítani, hogy amennyiben az exportőr és az importőr kapcsolatban áll egymással, annak az érdekelt félnek a feladata, hogy előterjessze az állításait igazoló bizonyítékokat és konkrét számításokat, és különösen az általa adott esetben javasolt mértéket, aki vitatni kívánja az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján végzett kiigazítások terjedelmét, amennyiben szerinte az SGA‑költségek és nyereség címén meghatározott árrés túl magas (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Canon és társai kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:C:1988:467, 32. pont).

45      A jelen ügyben először is vitathatatlan, hogy az igazgatási eljárás folyamán a felperes arra hivatkozott a Bizottság előtt, hogy ő a CHEMK‑val és a KF‑fel egyetlen gazdasági egységet alkot, és hogy az importhoz kapcsolódó feladatokon túl exportálási feladatokat is gyakorol az említett egység szervezetén belüli forgalmazási részlegként.

46      Ezt követően a megtámadott határozatokban a Bizottság úgy ítélte meg egyrészt, hogy a felperes ellátja a kapcsolt importőr által rendszerint végzett valamennyi feladatot, következésképpen őt a CHEMK‑val és a KF‑fel kapcsolatban állónak kellett tekinteni, és az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének értelmében helye volt az exportár képzésének. Másrészt a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása nem bír relevanciával a tekintetében, hogy a kiigazításokat az említett rendelkezés értelmében el kellett‑e végezni. Az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdését ugyanis kifejezetten olyan esetekben kell alkalmazni, amikor az exportőr és az importőr kapcsolatban áll egymással. Ehhez a Bizottság hozzátette, hogy az, hogy az üzleti kapcsolat egyetlen gazdasági egység formájában valósul‑e meg, vagy sem, nem bír relevanciával az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján végzett kiigazítások keretében. A felperes által hivatkozott Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet, fenti 35. pont (EU:C:2012:78), és Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont (EU:T:2009:62), tehát nem bír relevanciával, mivel az ezen ítéletekhez vezető ügyek tárgyát az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja alapján végzett kiigazítások képezték.

47      Végül a Bizottság, amint az kitűnik az ügyiratokból, az exportár alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján történő képzése céljából a felperes nettó forgalma 2,29%‑ának megfelelő SGA‑költségeket fedező ésszerű árrést és az említett nettó forgalom 6%‑ának megfelelő nyereséget fedező ésszerű árrést vett tekintetbe.

48      A felperes által az első jogalap jelen része alátámasztásául előterjesztett érvek megalapozottságát e megfontolások és pontosítások fényében kell vizsgálni. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a felperes azt rója fel, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot vagy ténybeli hibákat követett el, amennyiben tévesen azt állapította meg, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása az exportár meghatározása szempontjából irreleváns, és ezzel lényegében vitatja a Bizottság által az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján az SGA‑költségei és a nyeresége címén végzett kiigazítások egy részét.

49      Ezenkívül pontosítani szükséges, hogy a felperes egyetért abban, hogy a jelen ügyben helye volt az exportár képzésének az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésével összhangban, amelynek alkalmazhatóságát tehát nem vitatja. Egyébként a felperes, amint azt a tárgyaláson megerősítette, elismeri, hogy az importfeladataihoz kapcsolódó SGA‑költségeknek és nyereségnek, amelyek álláspontja szerint e rendelkezés hatálya alá tartoznak, kiigazítások tárgyát kellett képezniük.

50      A felperes először is lényegében azt állítja, hogy a Bizottság tévesen alkalmazta a jogot, amennyiben tévesen állapította meg azt, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének összefüggésében irreleváns.

51      Márpedig meg kell állapítani, hogy a felperes által az igazgatási eljárás során előterjesztett azon érvekre válaszul, miszerint ő egyetlen gazdasági egységet alkot a CHEMK‑val és a KF‑fel, a Bizottság emlékeztetett a megtámadott határozatokban arra, hogy a felperes a kapcsolt importőr által rendszerint végzett feladatokat lát el, következésképpen a kiigazításokhoz szükséges, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésében említett feltételek teljesülnek. A Bizottság azt is pontosította továbbá, hogy az, hogy egyetlen gazdasági egység áll‑e fenn, vagy sem, irreleváns a tekintetben, hogy volt‑e helye az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján kiigazítások elvégzésének, amikor e rendelkezés alkalmazásának feltételei teljesültek, és az említett rendelkezést kifejezetten olyan esetben kell alkalmazni, amikor az exportőr és az importőr kapcsolatban áll egymással. Ezenfelül a Bizottság úgy ítélte meg, hogy az, hogy a felperes, valamint a CHEMK és a KF közötti kapcsolat egyetlen gazdasági egység formájában valósul‑e meg, vagy sem, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján végzett kiigazítás keretében nem bír relevanciával.

52      Úgy tűnik tehát, hogy a felperes egyetlen gazdasági egység fennállására vonatkozó állításának a megtámadott határozatokban való elutasítása lényegében azon a megfontoláson alapul, miszerint az, hogy ilyen egység fennáll‑e vagy sem, a Bizottság álláspontja szerint nem bír relevanciával még az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének alkalmazhatósága szempontjából sem az olyan, a jelen esethez hasonló esetben, amikor a gyártó és az importőr kapcsolatban áll egymással, tekintettel arra, hogy amennyiben e rendelkezés alkalmazásának feltételei teljesülnek, a Bizottság álláspontja szerint rá hárul az abban előírt kiigazítások elvégzése.

53      Meg kell állapítani egyebekben, hogy a megtámadott határozatokból nem tűnik ki, hogy a Bizottság ki akarta volna zárni azt, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása adott esetben relevanciával bírjon az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdése alkalmazásának módjai, jelesül azon lehetőség szempontjából, hogy bizonyos – például az exporttevékenységhez kötődő – SGA‑költségeket és nyereséget ne vegyenek tekintetbe az e rendelkezés alapján végzett kiigazítások címén.

54      A megtámadott határozatok indokainak ezen olvasata adódik annál is inkább, mert – amint az az említett határozatokból kitűnik – a felperes arra hivatkozott az igazgatási eljárás során, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállása akadályozza, hogy az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján bármilyen kiigazítást is végezzenek SGA‑költségei és nyeresége címén. A Bizottság ezen állításra válaszolta azt a megtámadott határozatokban, hogy az ilyen egység fennállása nem lehet akadálya az említett kiigazításoknak. Egyébként, noha 2012. június 20‑i észrevételeiben a felperes azt sugallta, hogy csak az említett költségek címén végzett kiigazítások egy részét vitatja, ettől még az említett észrevételek nem egyértelműek a felperes által vitatottak tényleges terjedelme tekintetében, és a felperes mindenesetre nem terjeszt elő beadványaiban egyetlen kifejezett kritikát sem érveinek a megtámadott határozatokban szereplő bemutatásával szemben, amelyet a felperes maga is átvett keresetlevelében a jelen ügy ténybeli háttérének bemutatása során.

55      A fentiek fényében, és egyrészt mivel a felperes – amint azt a tárgyaláson a Törvényszék által előterjesztett egy kérdésre válaszul megerősítette – egyáltalán nem vitatja az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének alkalmazhatóságát még egyetlen gazdasági egység fennállása esetében sem, másrészt mivel a Bizottság a megtámadott határozatokban arra a megállapításra szorítkozott, hogy az ilyen egység fennállása irreleváns az említett rendelkezés és az abban előírt kiigazítások alkalmazhatósága szempontjából, azt a következtetést kell levonni, hogy a felperes érvei alapján nem állapítható meg, hogy a Bizottság megállapításai téves jogalkalmazást tükröznének.

56      Ennélfogva ezen érveket el kell utasítani anélkül, hogy szükséges lenne annak meghatározása, hogy adott esetben melyek lennének az egyetlen gazdasági egység fennállásának az exportár meghatározása tekintetében kifejtett hatásai, és milyen relevanciával bírna a felperes által e tekintetben hivatkozott Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet, fenti 35. pont (EU:C:2012:78), valamint Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, (EU:T:2009:62).

57      Másodszor a felperes, amint azt a tárgyaláson pontosította, lényegében azt állítja, hogy az exportár alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján, SGA‑költségei és nyeresége tekintetében történő képzése során végzett kiigazítások túlzott mértékűek. A felperes rámutat, hogy olyan társaságról lévén szó, amely hozzá hasonlóan, mind importőrként, mind pedig egyetlen gazdasági egység részét képező exportőrként eljár, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése kiigazítások végzését kizárólag az importtevékenységhez kapcsolódó feladatokra vonatkozó SGA‑költségek és nyereség címén teszi lehetővé, míg azok címén, amelyek az exportfeladatokra vonatkoznak, nem. A felperes továbbá, amennyiben az igazgatási eljárás során arra hivatkozott, hogy importfeladatain túl exportfeladatokat is ellát, úgy véli, a Bizottságra hárul, hogy az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésében előírt kiigazítások céljából különbséget tegyen e két feladat között, és a kiigazításokat kizárólag az importfeladatokhoz kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség tekintetében végezze el.

58      Márpedig, anélkül hogy szükséges lenne annak meghatározása, hogy a felperes ténylegesen egyetlen gazdasági egységet alkot‑e a CHEMK‑val és a KF‑fel, és hogy adott esetben milyen hatásokkal jár egy ilyen egység fennállása az exportár meghatározása szempontjából az alaprendelet vonatkozó rendelkezéseinek értelmében, meg kell jegyezni, hogy a felperes érvei alapján nem megállapítható, hogy a fenti 47. pontban említett árrések túlzott mértékűek lennének, amennyiben a Bizottság nem tett különbséget a felperes egyes feladatai között.

59      Először is, az igazgatási eljárás során a felperes, amint azt a tárgyaláson egy a Törvényszék által előterjesztett kérdésre válaszul megerősítette, nem nyújtott be egyetlen részletes számszerű adatot sem azon költségekre és nyereségre vonatkozóan, amelyeknek – mivel exporttevékenységéhez kapcsolódnak – álláspontja szerint nem kellett volna kiigazítások tárgyát képezniük. Ezenfelül az ügyiratokból kitűnik, hogy a felperes a Bizottság előtt mindössze azt állította, hogy egyetlen gazdasági egységet alkot a CHEMK‑val és a KF‑fel, és hogy importfeladatain túl ellátja a szervezeten belüli értékesítési részleg feladatait is. 2012. június 20‑i levelében a felperes, vitatva a Bizottságnak a második vizsgálati időszakra vonatkozó megállapításait, arra hivatkozott különösen, hogy kizárólag az importfeladataihoz kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség képezheti kiigazítások tárgyát az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján, míg az exportfeladataihoz kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség nem. Mindazonáltal, amint az kitűnik a Bizottság beadványaiból, és amint azt a felperes sem vitatja, a felperes a Bizottság által tervezett kiigazításokkal kapcsolatban 2012. június 20‑i levelének 3. mellékletéből törölte az „[SGA] költségek 2,29% és vizsgálati időszak rendes nyeresége 6%” címet viselő oszlopot.

60      Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy túl azon, hogy a felperes által az igazgatási eljárás során előterjesztett észrevételek nem mentesek minden kétértelműségtől, a Bizottságnak, mivel a felperes nem nyújtott be pontos számadatokat az egyes tevékenységeivel kapcsolatban felmerült költségekre és nyereségre vonatkozóan, a felperes tekintetében az SGA‑költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árrést kellett meghatároznia ahhoz, hogy elvégezhesse az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésében előírt kiigazításokat, amelynek alkalmazhatóságát a felperes egyáltalán nem vitatta.

61      Ugyanis, a fenti 40–44. pontban foglalt megállapításokra tekintettel emlékeztetni kell arra, hogy a Bizottság az exportár alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján történő képzése során hivatalból végzi el az említett rendelkezés által előírt kiigazításokat, és e célból SGA‑költségeket és nyereséget fedező ésszerű árrést határoz meg. Ezzel szemben, tekintettel a fenti 44. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra, az érdekelt személyre, jelen esetben a felperesre hárul, hogy – amennyiben szándékában áll – vitassa a bejelentett kiigazítások egy részét, és olyan számadatokat nyújtson be ellenvéleménye alátámasztásául, mint például az állításait igazoló konkrét számítások.

62      E tekintetben egyrészt hozzá kell tenni, hogy az az állítás – még ha megállapítást nyerne is –, miszerint egyetlen gazdasági egység áll fenn, amelyen belül a felperes főként szervezetén belüli értékesítési részlegként működik, miáltal importálási feladatai exportálási feladatokkal is kiegészülnek, a felperes észrevételével ellentétben nem fordíthatja meg ezt a bizonyítási terhet, a Bizottságra róva azt, hogy hivatalból tegyen különbséget, még ha indokoltan is, a kétféle, import‑ és exportfeladatok, valamint az ezekhez kapcsolódó SGA‑költségek és nyereség között. Továbbra is a felperesre hárul ugyanis, hogy, amennyiben részben vitatja a Bizottság által bejelentett kiigazításokat, e kiigazítások túlzó mértékének alátámasztásául olyan bizonyítékokat nyújtson be, amelyekből megállapítható, hogy álláspontja szerint exportfeladatai mennyiben relevánsak a Bizottság által elvégezhető kiigazítások tekintetében.

63      Másrészt, ellentétben a felperes tárgyaláson elhangzott állításával, ő azért sem mentesülhetett a számadatok benyújtása alól, mert a Bizottság ekkor még nem foglalt állást a tekintetben, hogy a jelen ügyben egyetlen gazdasági egység fennállásáról van‑e szó, és az mennyiben releváns az exportár képzése szempontjából. Ez az érv ugyanis azzal, hogy ezen, azt alátámasztó számadatok benyújtását, hogy bizonyos kiigazítások túlzó jellegűek, mivel olyan feladatokat érintenek, amelyek nem tartoznak az alaprendelet 2. cikke (9) bekezdésének hatálya alá, ugyanezen feladatok gyakorlásának a Bizottság általi előzetes elismeréséhez köti, nem egyeztethető össze a fenti 44. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal.

64      Következésképpen a Bizottság nem követett el nyilvánvaló hibát akkor, amikor, miután a felperes nem nyújtott be részletes számadatokat az igazgatási eljárás során, a felperes tekintetében az SGA‑költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árréseket határozott meg anélkül, hogy hivatalból különbséget tett volna – még ha ennek lenne is relevanciája – azon SGA‑költségek és nyereségek között, amelyeket állítása szerint export‑, illetve amelyeket importfeladatai generáltak.

65      Másodszor, túl azon a tényen, hogy az igazgatási eljárás során a felperes nem szolgáltatott egyetlen számadatot sem, amely a Bizottság által alkalmazni tervezett, az SGA‑költségeket és a nyereséget fedező ésszerű árrést megkérdőjelezhetné, hozzá kell tenni, hogy a jelen eljárásban a felperes nem támasztotta aláa Bizottság által végzett kiigazítások túlzó jellegét. A felperes a Törvényszék előtt ugyanis nem nyújtott be egyetlen olyan bizonyítékot sem, amely alapján pontosan meghatározható lenne a kiigazításoknak az a része, amelyet azért vitat, mert azon exporttevékenységeire vonatkoznak, amelyeket egyetlen gazdasági egység részeként végez, sem más olyan bizonyítékot, amely alapján a Bizottság által végzett kiigazítások állítólagosan túlzó jellege megállapítható lenne.

66      Tehát, először is, a felperes szerint, ha a Bizottság megfelelően alkalmazta volna az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdését, figyelembe véve az egyetlen gazdasági egység fennállását, a dömpingkülönbözet a második vizsgálati időszak tekintetében „sokkal alacsonyabb lett volna” a Bizottság által számítottnál, a felperes pontosítja ugyanis, hogy az elvégzett kiigazítások „túlzott mértékűek” voltak. Másodszor a felperes azt állítja, hogy az egyetlen gazdasági egység fennállásának az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján végzett kiigazítások tekintetében fennálló relevanciája a számított dömpingkülönbözethez képest 8 és 20% közötti ollóban határozható meg. Harmadszor az SGA‑költségek tekintetében a nettó forgalom 2,29%‑ában megállapított ésszerű mérték, „sokkal magasabb”, mint az, amelyre a Bizottság az egyetlen gazdasági egység fennállására figyelemmel jutott volna. Negyedszer az említett nettó forgalom 6%‑ának megfelelő haszonkulcs „valamennyi független gazdasági szereplő/importőr átlagos haszonkulcsának tekinthető”, noha, egyetlen gazdasági egység fennállása esetén „csupán a nyereség egy elhanyagolható része tulajdonítható adott esetben a felperes/[egyetlen gazdasági egység] részéről az Unióban történő importot követő viszonteladásának”.

67      Márpedig e homályos és alá nem támasztott kijelentések a fenti 44. pontban hivatkozott követelmények fényében nem elégségesek, ennélfogva nem kérdőjelezhetik meg a Bizottság által a megtámadott határozatokban végzett kiigazítások terjedelmét.

68      Egyébként, amennyiben a felperes azt rója fel a Bizottságnak, hogy a megtámadott határozatokban a független importőr átlagos haszonkulcsát alkalmazta, elegendő arra emlékeztetni, hogy az ítélkezési gyakorlat szerint, amennyiben kapcsolat áll fenn a termelő és a Közösségbe behozatalt végző importőr között, az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdésében foglalt ésszerű haszonkulcsot nem a kapcsolatban álló termelőtől származó olyan adatok alapján kell számítani, amelyeket befolyásolhat e kapcsolat, hanem a független importőrtől származó adatok alapján (CHEMK és KF kontra Tanács ítélet, fenti 40. pont, EU:T:2011:618, 29. pont; lásd továbbá, analógia útján: 1988. október 5‑én hozott ítélet, Silver Seiko és társai kontra Tanács, 273/85 és 107/86, EBHT, EU:C:1988:466, 25. pont; Canon és társai kontra Tanács ítélet, fenti 39. pont, EU:C:1988:467, 32. pont).

69      Következésképpen a felperes nem bizonyította, hogy az SGA‑költségei és nyeresége címén végzett kiigazítások túlzó mértékűek lennének.

70      A Bizottság tehát nem követett el nyilvánvaló hibát azzal, hogy a megtámadott határozatokban a felperes tekintetében 2,29%‑os mértékű SGA‑költségeket, illetve 6% nyereséget fedező ésszerű árrést alkalmazott.

71      A fenti megfontolásokra tekintettel az első jogalap második részét el kell utasítani.

 A jogalap első részéről

72      Első jogalapja első részének alátámasztásául a felperes azt állítja, hogy a Bizottság a megtámadott határozatokban tévesen alkalmazta a jogot vagy nyilvánvaló értékelési hibát követett el, amikor megállapította, hogy a felperes nem alkot egyetlen gazdasági egységet a CHEMK‑val és a KF‑fel. A felperes hozzáteszi, hogy noha őt a Bizottság a megtámadott határozatokban az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése értelmében vett, az exportőrrel kapcsolatban álló importőrnek minősítette, álláspontja szerint nem zárható ki, hogy ez a minősítés azon a megfontoláson nyugszik, miszerint ő nem egyetlen gazdasági egység részét képezi, és hogy, amennyiben az egyetlen gazdasági egység fogalmának Bizottság általi, a megtámadott határozatokban foglalt elutasítása a végrehajtási rendelet (24) és (37) preambulumbekezdésében foglalt értékeléseken alapul, ezen értékelések tévesek.

73      A Bizottság arra hivatkozik, hogy a jelen jogalap első része elfogadhatatlan, de legalábbis hatástalan.

74      Mindenekelőtt hangsúlyozni kell, amint az a fenti 46. pontban foglalt megfontolásból is kitűnik, hogy az említett határozatokban a Bizottság, amint azt megerősítette a tárgyaláson, nem foglalt állást a felperest, valamint a CHEMK‑t és a KF‑et egyesítő egyetlen gazdasági egység fennállásáról. E határozatokban ugyanis a Bizottság kizárólag annyit mondott ki, hogy egyrészt a felperes a kapcsolt importőr tipikus feladatait látja el, következésképpen az exportárat az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése alapján kellett képezni, másrészt hogy az, hogy egyetlen gazdasági egység áll‑e fenn, vagy sem, e tekintetben irreleváns, tekintve hogy az említett rendelkezés alkalmazásának feltételei teljesülnek. Következésképpen a jelen jogalap első részét el kell utasítani, mivel olyan megállapítások ellen irányul, amelyek nem szerepelnek a megtámadott határozatokban.

75      Továbbá, még azt feltételezve is – amint azt a felperes állítja – hogy a Bizottság azzal, hogy őt kapcsolt importőrnek minősítette, el akarta vetni, hogy a jelen ügyben egyetlen gazdasági egység fennállásáról van szó, mindenképpen meg kell állapítani, hogy az a körülmény, ha megállapítást nyer is, hogy a felperes – amint állítja – egyetlen gazdasági egységet alkot a CHEMK‑val és a KF‑fel, a jelen ügy körülményei között irreleváns annak az értékelése szempontjából, hogy a megtámadott határozatokban jogszerű volt‑e az exportár képzése. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy a jelen jogalap második részének keretében a felperes nem bizonyította az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése értelmében végzett kiigazításoknak az egyetlen gazdasági egység állítólagos fennállása folytán túlzó jellegét. Ilyen körülmények között, még ha feltételezzük is, hogy a felperes ténylegesen egyetlen gazdasági egységet alkot CHEMK‑val és a KF‑fel, és hogy a Bizottság e fogalmat tévesen vetette el, egy ilyen hiba nem befolyásolhatja a Bizottság által a felperes SGA‑költségei és nyeresége tekintetében végzett kiigazításokat.

76      Végül, amennyiben a felperes a Tanácsnak a végrehajtási rendeletben foglalt azon megállapításaira hivatkozik, amelyeket álláspontja szerint a Bizottságnak az értelmező közlemény 3.2.3. pontja a) pontjának megfelelően figyelembe kellett volna vennie a megtámadott határozatok elfogadása során, először is meg kell állapítani, hogy jóllehet a megtámadott határozatok (5) preambulumbekezdéseiből kitűnik, hogy a Bizottság az említett határozatokban főszabály szerint követni kívánta a felülvizsgálat megállapításait, ettől még az exportár meghatározásával kapcsolatban egyáltalában nem foglalt állást az egyetlen gazdasági egység fennállása tekintetében. Ugyanis a CHEMK‑csoport által az egyetlen gazdasági egység fennállásának alátámasztásául benyújtott bizonyítékoknak a Tanács általi értékelése csupán a végrehajtási rendeletben szerepel.

77      Márpedig meg kell állapítani, hogy a végrehajtási rendelet nem képezi a jelen kereset tárgyát, amint azt a felperes egyébiránt a tárgyaláson megerősítette.

78      Következésképpen, tekintettel arra, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós bíróság nem lépheti túl a felek által előterjesztett kérelmekben foglaltakat (1962. december 14‑i Meroni kontra Főhatóság ítélet, 46/59 és 47/59, EBHT, EU:C:1962:44, 801. o.; 1972. június 28‑i Jamet kontra Bizottság ítélet, 37/71, EBHT, EU:C:1972:57, 12. pont), a Törvényszék a jelen ügyben nem értékelheti a végrehajtási rendelet (24) és (37) preambulumbekezdésében foglalt indokok jogszerűségét.

79      Másodszor, amennyiben a tárgyaláson a felperes előadta, hogy védelmi jogaira való tekintettel figyelembe kellett volna venni nem csak a megtámadott határozatok, de még a felülvizsgálat valamennyi elemét is, meg kell jegyezni, hogy nem tűnik ki kellő egyértelműséggel a tárgyaláson nyújtott információkból, hogy a felperes arra szándékozik‑e hivatkozni, hogy a Bizottság megsértette védelemhez való jogait.

80      Mindenesetre, feltételezve, hogy a felperes tehát védelemhez való jogainak megsértésére szándékozik hivatkozni, meg kell állapítani, hogy – amint azt a Bizottság helytállóan megjegyezni – olyan új jogalapról lenne szó, amelyet első alkalommal a tárgyaláson terjesztettek elő, és amely ennélfogva, az eljárási szabályzat 48. cikkének (2) bekezdésére tekintettel, elfogadhatatlan.

81      Meg kell állapítani ugyanis, hogy az eljárási szabályzat 48. cikkének (2) bekezdése értelmében az eljárás további részében semmilyen új jogalapot nem lehet felhozni, kivéve, ha az olyan jogi vagy ténybeli helyzetből származik, amely az eljárás során merült fel (2000. március 16‑i Compagnie maritime belge transports és társai kontra Bizottság ítélet, C‑395/96 P és C‑396/96 P, EBHT, EU:C:2000:132, 99. pont). Márpedig a felperes a tárgyaláson egyáltalán nem hivatkozott arra, hogy az eljárás során bármely olyan jogi vagy ténybeli helyzet felmerült volna, amely igazolná úgy jogalap felhozatalát.

82      Mindazonáltal az ítélkezési gyakorlat szerint a keresetlevélben korábban kifejezetten vagy hallgatólagosan megfogalmazott jogalap kiegészítéséből álló, ahhoz szorosan kapcsolódó jogalapot elfogadhatónak kell tekinteni (2001. november 13‑i Dürbeck kontra Bizottság végzés, C‑430/00 P, EBHT, EU:C:2001:607, 17. pont), ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a jelen ügyben a felperes védelemhez való jogainak megsértése vonatkozóan a tárgyaláson tett állítás nem tekinthető ilyen kiegészítésnek. Ellenkezőleg: mivel a felperes a keresetlevélben az első jogalap jelen részével vitatta az egyetlen gazdasági egység fennállásának a Bizottság részéről a megtámadott határozatokban történt elvetését, az az állítás, mely szerint a felperes védelemhez való jogai sérültek annak folytán, hogy az ilyen egység fennállásának alátámasztása céljából előterjesztett érveit nem vették figyelembe, szükségszerűen fordított premisszán nyugszik: jelesül azon, hogy a Bizottság állítólag elmulasztotta a felperes által az egyetlen gazdasági egység fennállásának alátámasztásául előterjesztett érvek vizsgálatát vagy a felülvizsgálat eredményeinek figyelembevételét.

83      Ilyen körülmények között az első jogalap első részét és ennélfogva az első jogalapot teljes egészében el kell utasítani.

 A nyilvánvaló értékelési hibára és az alaprendelet 11. cikke (9) bekezdésének megsértésére alapított második jogalapról

84      Második megsemmisítési jogalapjával a felperes a dömpingkülönbözet meghatározása céljából alkalmazott módszernek a Bizottság által a megtámadott határozatokban történt megváltoztatását vitatja. Lényegében azt rója fel, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy a körülmények megváltoztak, ami igazolja a módszer említett módosítását, és ezzel a Bizottság egyaránt követett el nyilvánvaló értékelési hibát és sértette meg az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdését. A felperes mindenekelőtt vitatja a megtámadott határozatok indokait, amelyek alapján a Bizottság a körülmények alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében vett megváltozására következtetett. A felperes ezt követően arra hivatkozik, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy a körülmények megváltozása igazolhatta az eredeti vizsgálat során alkalmazottól eltérő módszer alkalmazását. Végül a felperes azt állítja, hogy az alaprendelet 11. cikke (9) bekezdésének alkalmazása során a Bizottság korlátozott diszkrecionális jogkörrel rendelkezik, következésképpen ezen intézménynek az eredeti vizsgálat során alkalmazottal azonos módszert kellett volna alkalmaznia.

85      A Bizottság vitatja ezen érvek megalapozottságát.

86      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a dömpingkülönbözet különböző számítási módszerei közötti választás, valamely termék rendes értékének felbecsülése, illetve a kár fennállásának megállapítása összetett gazdasági helyzetek értékelését feltételezi, így az ilyen értékelés bírósági felülvizsgálatának az eljárási szabályok betartásának, a vitatott módszer végrehajtásához kiválasztott tényadatok tényszerű pontosságának, ezen tényadatok értékelése során a nyilvánvaló hiba kizárásának, illetve a hatáskörrel való visszaélés kizárásának ellenőrzésére kell korlátozódnia (lásd: Ikea Wholesale ítélet, fenti 37. pont, EU:C:2007:547, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2008. július 8‑i ítélet, Huvis kontra Tanács, T‑221/05, EU:T:2008:258, 39. pont).

87      Az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében változatlan körülmények esetén a Bizottságnak az ugyanezen rendelkezés (8) bekezdésében foglaltak szerint lefolytatott visszatérítési eljárások mindegyike során ugyanazt a módszert kell alkalmaznia, mint amelyet a dömpingellenes vám megállapítását eredményező vizsgálat alkalmával használt, figyelembe véve különösen ugyanezen rendelet 2. cikkének rendelkezéseit (2013. szeptember 19‑i Dashiqiao Sanqiang Refractory Materials kontra Tanács ítélet, C‑15/12 P, EBHT, EU:C:2013:572, 16. pont).

88      Az ítélkezési gyakorlat szerint azt a kivételt, amely lehetővé teszi a Bizottság számára az eredeti vizsgálat során alkalmazott módszertől eltérő módszer alkalmazását, amennyiben a körülmények megváltoztak, szükségképpen szigorúan kell értelmezni, mivel valamely általános szabálytól való eltérést vagy az alóli kivételt megszorítóan kell értelmezni (lásd: Dashiqiao Sanqiang Refractory Materials kontra Tanács ítélet, fenti 87. pont, EU:C:2013:572, 17. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 41. pont). Következésképpen a Bizottságnak kell bizonyítania, hogy a körülmények megváltoztak, amennyiben az eredeti vizsgálat során alkalmazottól eltérő módszert kíván alkalmazni (Dashiqiao Sanqiang Refractory Materials kontra Tanács ítélet, fenti 87. pont, EU:C:2013:572, 18. pont; Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 41. pont).

89      E tekintetben hozzá kell tenni, tekintettel a szigorú értelmezés követelményére, hogy ahhoz, hogy a módszer megváltoztatása az alaprendelet 11. cikk (9) bekezdésének fényében igazolható legyen, annak kapcsolatban kell állnia a körülmények megállapítást nyert megváltozásával (lásd ebben az értelemben: Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 47. pont).

90      Mindazonáltal a körülményeknek az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében vett ilyen megváltozása kivételes jellegét illetően az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a szigorú értelmezés követelménye nem teheti lehetővé a Bizottság számára, hogy e rendelkezést a szövegével és céljával összeegyeztethetetlen módon értelmezze és alkalmazza. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy az említett rendelkezés akként rendelkezik különösen, hogy az alkalmazott módszernek összhangban kell lennie az alaprendelet 2. cikkének rendelkezéseivel (lásd: Dashiqiao Sanqiang Refractory Materials kontra Tanács ítélet, fenti 87. pont, EU:C:2013:572, 19. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 42. pont; lásd továbbá, ebben az értelemben: 2009. november 17‑i, MTZ Polyfilms kontra Tanács ítélet, T‑143/06, EBHT, EU:T:2009:441, 43. pont).

91      Ebből az következik egyebekben, hogy ha a visszatérítési eljárás szakaszában az nyert megállapítást, hogy az eredeti vizsgálat során alkalmazott módszer nem volt összhangban az alaprendelet 2. cikkével, a Bizottság nem alkalmazhatja többet a szóban forgó módszert (lásd: 2011. december 16‑i Dashiqiao Sanqiang Refractory Materials kontra Tanács ítélet, T‑423/09, EBHT, EU:T:2011:764, 58. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), tekintve, hogy a Bizottság feladata annak bizonyítása, hogy az eredeti vizsgálat során alkalmazott módszer nem volt összhangban az alaprendelet 2. cikkével (lásd ebben az értelemben: Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 51. pont). Ezzel szemben a módszer megváltoztatásának igazolásához nem elégséges, hogy az új módszer megfelelőbb legyen a réginél olyan esetben, amikor a régi módszer mindazonáltal összhangban van az alaprendelet 2. cikkével (Huvis kontra Tanács ítélet, fenti 86. pont, EU:T:2008:258, 50. pont).

92      A jelen jogalap megalapozottságát e megfontolások fényében kell megvizsgálni.

93      Ennek keretében először meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy a megtámadott határozatokban a Bizottság, úgy ítélve meg, hogy a körülmények megváltoztak, a dömpingkülönbözet meghatározása céljából az eredeti vizsgálat során alkalmazottól eltérő módszert alkalmazott.

94      A megtámadott határozatokból kitűnik ugyanis, hogy a visszatérítési vizsgálat során a Bizottság először egyéni dömpingkülönbözetet számolt a CHEMK, illetve a KF tekintetében, majd átlagos dömpingkülönbözetet számolt a CHEMK‑csoport tekintetében (a továbbiakban: új módszer). Ezzel szemben az eredeti vizsgálat során az intézmények összesítették a CHEMK és az KF exportőr országon belüli eladásaira, termelési költségeire, rentabilitására és az Unióba irányuló eladásaira vonatkozó adatokat (a továbbiakban: eredeti módszer).

95      E két módszer tehát abban különbözik egymástól, amint azt a Bizottság beadványában kifejtette, anélkül hogy a felperes azt cáfolta volna, hogy a CHEMK‑ra és a KF‑re vonatkozó adatokat mikor összesítették a CHEMK‑csoport dömpingkülönbözetének meghatározása céljából. Az új módszer keretében ugyanis az említett adatokat a dömpingkülönbözet kiszámítását követően összesítették, mivel a Bizottság először az egyéni dömpingkülönbözetet számította ki a CHEMK és a KF tekintetében a nekik egyénileg megfelelő exportár és rendes érték alapján, és ezt követően adta össze az ekként számított összegeket, és határozta meg az átlagos dömpingkülönbözetet. Ezzel szemben az eredeti módszer keretében az intézmények kezdettől fogva összesítették a CHEMK‑ra és a KF‑re vonatkozó adatokat, vagyis semmilyen különbséget nem alkalmaztak az exportár és a rendes érték meghatározása során.

96      Ilyen körülmények között másodszor azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottságnak jogában állt‑e új módszer alkalmazása a visszatérítési vizsgálat során. E tekintetben, mivel a felperes – amint azt a tárgyaláson megerősítette – nem vitatja az új módszer alaprendelet 2. cikkével való összeegyeztethetőségét, azt kell megvizsgálni, hogy a Bizottság bizonyította‑e, hogy a körülmények ténylegesen megváltoztak, és hogy e változás igazolja az új módszer alkalmazását.

97      E tekintetben a megtámadott határozatokból kitűnik, hogy a Bizottság a körülmények megváltozásának tényére lényegében a CHEMK‑csoport szerkezeti változásai, valamint a CHEMK és a KF exportértékesítéseinek szervezésében történt változások alapján következtetett. Ezzel kapcsolatban a Bizottság mindenekelőtt azt állapította meg az eredeti vizsgálat során, hogy kizárólag a CHEMK működik a CHEMK‑csoport gyártó‑exportőreként, mivel a csoport két gyártója, a CHEMK és a KF exportértékesítéseinek összességét a CHEMK‑n által realizálja, és másrészt a CHEMK a termékeket több kapcsolt gazdasági szereplőn keresztül exportálja, mielőtt azokat a végső vásárlóknak az Unióban eladja. Ezzel szemben a Bizottság szerint a visszatérítési vizsgálat során mind a CHEMK‑t, mind a KF‑et gyártó‑exportőrnek kellett volna tekinteni, mivel e két társaság termékeit egyénileg és közvetlenül a felperes számára értékesíti az Unióba irányuló export céljából. Tehát a Bizottság szerint, míg az eredeti vizsgálat idején a CHEMK‑csoport az exportjait egyetlen értékesítési láncon keresztül realizálta, a visszatérítési vizsgálat idején az exportjai már két értékesítési láncon keresztül valósultak meg. A Bizottság megállapította továbbá, hogy az eredeti vizsgálat során gyakorlatilag lehetetlen volt egyéni exportár megállapítása a CHEMK, illetve a KF tekintetében, mivel az unióbeli független vásárlóknak eladott termékek származása nem volt feltüntetve az értékesítési listákon, míg ezek az információk a visszatérítési eljárás folyamán már rendelkezésre álltak. Végül az exportáló ország belső piacán történt értékesítések szerkezetével kapcsolatban a Bizottság megjegyezte, hogy az eredeti vizsgálat idején egy kapcsolt gazdasági szereplő értékesítette a csoport termékeinek egy részét az említett belső piacon, míg a visszatérítési vizsgálat idején valamennyi belső értékesítés közvetlenül a CHEMK és a KF által történt.

98      Ezekből a megtámadott határozatokban foglalt megfontolásokból következik, hogy a körülményeknek a módszer megváltozását igazoló megváltozására vonatkozó megállapítás lényegében a CHEMK‑csoport szerkezetét és exportértékesítéseinek szervezését a felperesnek az említett szerkezetbe való beolvadása, illetve az exportértékesítési láncok módosulása folytán érintő változásokon alapult. A Bizottság tehát a CHEMK‑t és a KF‑et két olyan gyártó‑exportőrnek minősítette, amelyek exportértékesítéseiket a felperesen keresztül valósítják meg. Ezenfelül az exportáló állam belső piacán immár minden értékesítés közvetlenül a CHEMK‑n és a KF‑en keresztül történt. Következésképpen, és tekintettel egyebekben arra a lehetőségre, hogy – ellentétben az eredeti vizsgálattal – rendelkezésre álltak azon adatok, amelyek alapján kiszámíthatóak az egyéni exportárakat a CHEMK és a KF tekintetében, a Bizottság az új módszert alkalmazta úgy, hogy egyéni dömpingkülönbözeteket számított mindkét gyártó‑exportőr tekintetében, majd, tekintettel arra, hogy a CHEMK‑csoporthoz tartoznak, kiszámította a dömpingkülönbözet súlyozott átlagát az említett csoport tekintetében.

99      A CHEMK‑csoport tehát jelentős változásokon ment keresztül különösen annak folytán, hogy a felperes beolvadt a csoportba és az Unióba irányuló exportértékesítések szervezésébe, amint azt egyébként a felperes elismerte mind az igazgatási eljárás folyamán, 2012. június 20‑i levelében, mind a jelen eljárás szakaszában, válaszában. Továbbá a CHEMK‑csoport exportértékesítéseivel kapcsolatban a felperes nem vitatja, hogy noha az eredeti vizsgálat ideje alatt a CHEMK és a KF exportértékesítései is a CHEMK által, több közvetítőn keresztül történtek, a visszatérítési vizsgálat idején a CHEMK és a KF exportértékesítéseire egyénileg került sor, a felperes közvetítésével.

100    Márpedig meg kell állapítani, hogy ezen, a CHEMK‑csoport szerkezetét és az Unióba irányuló exportértékesítéseinek szervezését érintő változások a körülmények alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében vett megváltozásának minősülnek.

101    Meg kell állapítani továbbá, hogy a körülmények e megváltozása az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdésével összhangban igazolhatja az alkalmazott módszer megváltoztatását, mivel a módszer említett megváltoztatása tükrözi a CHEMK‑csoport második értékesítési csatornájának megjelenését, valamint az említett csoport értékesítéseinek szervezése terén végbement változást.

102    Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az új módszernek megfelelően a Bizottság először egyéni dömpingkülönbözetet számolt mindkét gyártó‑exportőr, a CHEMK, illetve a KF tekintetében, majd átlagos dömpingkülönbözetet számolt a CHEMK‑csoport tekintetében. Márpedig az egyéni dömpingkülönbözetek ilyen számítása, amely tükrözi a CHEMK‑csoport exportcsatornáinak megkettőződését, az egyéni rendes értékek és exportár előzetes kiszámítását igényli az említett csoport mindkét gyártó‑exportőre tekintetében.

103    A felperes által a jelen jogalap alátámasztásául felhozott érvek e megállapításokat nem kérdőjelezhetik meg. Ezen érvek lényegében három érvcsoportba oszthatók.

104    Érveinek első csoportjával a felperes vitatja a megtámadott határozatok azon indokait, amelyekre a Bizottság azt a megállapítását alapította, miszerint a körülmények az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése értelmében megváltoztak.

105    A felperes először is azt állítja, hogy mind az eredeti vizsgálat, mind a visszatérítési vizsgálat idején egyetlen gyártó‑exportőr volt, vagyis e tekintetben semmiféle változás nem történt. Ugyanis egyrészt, ellentétben a Bizottság által a megtámadott határozatokban előadottakkal, az intézmények az eredeti vizsgálat során a CHEMK‑csoporttal, nem pedig a gyártó‑exportőr CHEMK társasággal foglalkoztak. Másrészt a felperes úgy véli, hogy a visszatérítési vizsgálat idején a CHEMK és a KF együtt alkotott egy gyártó‑exportőrt, mivel a két társaság egyetlen gazdasági egységhez tartozott.

106    Mindazonáltal, noha vitathatatlan, hogy – amint azt a felperes állítja – az eredeti rendelet (62) preambulumbekezdéséből következik, hogy az intézmények a CHEMK‑csoportot gyártó‑exportőrnek minősítették, ettől még, amint az a megtámadott határozatokból kitűnik, és amint azt a Bizottság megerősítette az írásbeli szakasz folyamán, anélkül hogy a felperes vitatta volna, a csoport Unió felé irányuló exportjaira kizárólag a CHEMK társaságon keresztül került sor.

107    Ilyen körülmények között meg kell állapítani, hogy önmagában az, hogy az eredeti vizsgálat idején a CHEMK‑csoportot formálisan gyártó‑exportőrnek minősítették, nem elégséges annak bizonyításához, hogy az intézmények az említett eredeti vizsgálat során az eredeti módszer mellett azon megfontolás alapján szándékoztak dönteni, miszerint a CHEMK‑csoportot gyártó‑exportőrnek kell minősíteni, nem pedig azon, a Bizottság által beadványaiban előterjesztett megfontoláson, miszerint a CHEMK‑csoport két gyártója közül csak az egyiken keresztül exportál. Következésképpen, mivel – amint az a fenti 100. pontból kitűnik – a körülmények megváltoztak a CHEMK‑csoport exportértékesítéseinek szervezése vonatkozásában, önmagában az, hogy az eredeti vizsgálat során az említett csoportot formálisan gyártó‑exportőrnek minősítették, nem gyengítheti azt a fenti 101. pontban foglalt megállapítást, miszerint e változás igazolhatja a módszer Bizottság által történt megváltoztatását.

108    Egyébként az egyetlen gazdasági egység fogalmával kapcsolatban emlékeztetni kell arra, hogy ezt a fogalmat az állandó ítélkezési gyakorlat a rendes érték alaprendelet 2. cikkének (1) bekezdése értelmében vett meghatározása céljából dolgozta ki (Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2012:78, 55. pont). Ezen ítélkezési gyakorlat szerint, ha valamely termelő az általában a belső értékesítési részleget terhelő feladatokkal bízza meg a termékeit forgalmazó azon társaságot, amelyet gazdaságilag ellenőriz, és amellyel gazdasági egységet alkot, igazolt az, hogy a rendes érték meghatározása során azt az árat vegyék alapul, amelyet az első független vásárló fizet a forgalmazó leányvállalatnak, mivel ezek az árak tekinthetők az alaprendelet 2. cikke (1) bekezdésének első albekezdése értelmében a szokásos kereskedelmi forgalom keretében az első értékesítés során ténylegesen fizetett árnak (lásd ebben az értelemben: 1988. október 5‑i Brother Industries kontra Tanács ítélet, 250/85, EBHT, EU:C:1988:464, 15. pont; 1992. március 10‑i Canon kontra Tanács ítélet, C‑171/87, EBHT, EU:C:1992:106, 9. és 11. pont).

109    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy ezt az ítélkezési gyakorlatot analógia útján az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének i) pontja értelmében az exportáron végzett kiigazításokra is alkalmazták (Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP kontra Tanács ítélet, fenti 35. pont, EU:T:2009:62, 177. pont). Ebben az összefüggésben a Bizottság kifejezetten kimondta, hogy ha egy gyártó a termékeit jogilag önálló, azonban a gazdasági ellenőrzése alatt álló társaság közvetítésével forgalmazza az Unióban, az e gyártó és az értékesítő társaság közötti valós gazdasági helyzetet tükröző megállapítás követelménye sokkal inkább amellett szól, hogy a „gazdasági egység” fogalmát alkalmazzák az exportár számítása során (Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet, fenti 35. pont, EU:C:2012:78, 55. pont).

110    Ebből az következik, hogy az egyetlen gazdasági egység fogalma különösen annak szükségességén alapul, hogy figyelembe vegyék a gyártó és a forgalmazó társaság közötti kapcsolatok által jellemzett gazdasági helyzetet, amennyiben ez utóbbi társaság az említett gyártó szervezetén belüli értékesítési részleg feladatait látja el.

111    Ezzel szemben a jelen érvvel, amint azt a fenti 105. pont összefoglalta, a felperes az egyetlen gazdasági egység ugyanezen fogalmából eltérő következtetéseket von le. Érve ugyanis azon az előfeltevésen nyugszik, miszerint azon tényből, hogy két gyártó ugyanazon csoporthoz tartozik és egyetlen gazdasági egységet alkot egy ugyanazon csoporthoz tartozó, a szervezeten belüli értékesítési részleg feladatait ellátó, jogilag önálló társasággal, az intézményeknek arra kellene következtetniük, hogy csak az említett egység minősíthető gyártó‑exportőrnek.

112    Márpedig meg kell jegyezni – anélkül hogy szükség lenne annak meghatározására, hogy a CHEMK‑t és a KF‑et egyetlen gazdasági egységhez tartozóknak kell‑e tekinteni, vagy sem –, hogy ennek az előfeltevésnek, következésképpen pedig az abból eredő érvelésnek sem adható hely. Egyrészt ugyanis ez az előfeltevés elvonatkoztat a gazdasági helyzettől, amelyet az jellemez, hogy a szóban forgó gyártók, annak ellenére, hogy ugyanazon részvényesek tulajdonában álló testvérvállalatokként ugyanahhoz a csoporthoz tartoznak, sőt, amennyiben megállapítást nyer, egyetlen gazdasági egységet alkotnak, jogilag önálló egységnek minősülnek, amelyek a visszatérítési vizsgálat idején egyénileg gyártották és forgalmazták termékeiket. Másként megfogalmazva: az említett előfeltevés elvonatkoztat a két külön értékesítési csatorna létezésétől. Egyrészt a felperes nem nyújtott magyarázatot arra, hogy az állítólagos egyetlen gazdasági egység fennállása esetén miért kellene eltekinteni ettől a gazdasági helyzettől.

113    Másodszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság tévesen állapította meg, hogy az exportértékesítések tekintetében új értékesítési láncok jelentek meg, mivel a felperesnél a CHEMK és a KF által végzett értékesítéseket, tekintettel az egyetlen gazdasági egység fennállására, csoporton belüli értékesítéseknek kell tekinteni.

114    A fenti 108–112. pontban bemutatottakkal azonos okoknál fogva ezen érvnek nem adható hely.

115    Harmadszor a felperes azt állítja, hogy a Bizottság hibát követett el, amikor azt állapította meg, hogy az eredeti vizsgálat során lehetetlen lett volna az értékesítésekre vonatkozó adatok előállítási egységek szerinti meghatározása, miközben az említett vizsgálat során nem kérte ezen adatok benyújtását. A felperes szerint a Bizottság nem igazolhatja vizsgálati módszerének megváltoztatását a körülmények változásával.

116    A felperes ezen érvei hatástalanok.

117    Egyrészt ugyanis, amint az a fenti 100–102. pontból következik, a körülményeknek a 11. cikk (9) bekezdése értelmében a módszer megváltoztatását igazoló megváltozására vonatkozóan a Bizottság részéről tett megállapítás alátámasztható mindössze a CHEMK‑csoport exportértékesítéseinek szerkezetét és szervezését érintő, a felperes által is elismert változással. Ilyen körülmények között, még azt feltételezve is, hogy – a felperes állításával összhangban – a Bizottság az eredeti vizsgálat során elmulasztotta bekérni az egyéni adatokat, egy ilyen mulasztás nem teheti jogellenessé a megtámadott határozatokban foglalt, a körülmények megváltozására vonatkozó megállapítást.

118    Másrészt a megtámadott határozatokból kitűnik, hogy a Bizottság, állítása szerint akkor sem tudott volna ilyen egyéni számításokat végezni, ha a rendelkezésére álltak volna az egyes gyártókra vonatkozó egyéni exportárak megállapításához szükséges adatok, mivel az eredeti vizsgálat ideje alatt egyetlen gyártó‑exportőr létezett. Márpedig a felperes nem vitatja ezt a megállapítást, amely szerint egyéni számításokat az eredeti vizsgálat során semmiképpen nem lehetett volna végezni.

119    Egyebekben és mindenesetre az ügyiratokból kitűnik, hogy a felperes ezen érvei ugyancsak nem megalapozottak. Így, noha igaz, hogy a Bizottság nem kérte kifejezetten a KF CHEMK‑n keresztül történt exportértékesítéseire vonatkozó adatok benyújtását, az említett iratokból kitűnik mindazonáltal, hogy a Bizottság, amint azt beadványaiban megerősíti, ténylegesen kérte a CHEMK‑tól és a KF‑től azon adatok megküldését, amelyek lehetővé teszik számára a két társaság egyikére és másikára vonatkozó egyéni rendes érték és exportár kiszámítását. A Bizottság elsőként 2007. március 9‑i levelében kért felvilágosítást a CHEMK által szolgáltatott információkban szereplő tranzakciók és különösen azok származása tekintetében. Ezt követően ugyanezen levelében a Bizottság felvilágosítást kért a CHEMK exportértékesítéseire vonatkozóan. Végül 2007. április 20‑i levelével a Bizottság pontosításokat kért azon exportértékesítésekre vonatkozóan, amelyeket az ott említett egyes közvetítő kereskedőkön keresztül realizáltak. Márpedig az ügyiratokból kitűnik, hogy a CHEMK‑csoport továbbra sem nyújtotta be a kért egyéni adatokat e kérésekre válaszul.

120    Hozzá kell tenni e tekintetben továbbá, hogy a jelen eljárásban egyrészt a felperes nem vitatta, a fenti 119. pontban említett adatkérések tartalmát. Másrészt nem terjesztett elő egyetlen lényegi érvet sem annak bizonyításául, hogy az említett adatok ne tették volna volna lehetővé a Bizottság számára a CHEMK‑ra, illetve a KF‑re vonatkozó rendes érték és exportár számítását. Ellenkezőleg: a felperes a tárgyaláson előadta, hogy „a Bizottságnak [...] igaza lehet[ett] […] amikor azt állította, hogy kérte a közvetítő gazdasági szereplőkre vonatkozó adatok benyújtását”, pontosítva ugyanakkor, hogy „e közvetítő gazdasági szereplők nem álltak kellő mértékű ellenőrzés alatt ahhoz, hogy ilyen információkat nyújt [has] sanak”.

121    Negyedszer a felperes azt állítja, hogy az exportáló országok belső piacán fennálló körülmények állítólagos megváltozása elhanyagolható volt, és nem tekinthető úgy, hogy igazolhatná a módszer megváltoztatását.

122    Márpedig, túl azon, hogy az előző pontban összegzett érveivel a felperes elismeri az exportáló országok belső piacán fennálló körülmények megváltozását, meg kell állapítani, még azt feltételezve is, hogy – amint azt a felperes állítja – az említett változás elhanyagolható jellege folytán nem szolgálhat egy módszer megváltoztatásának igazolásául, ettől még, amint azt a Bizottság helytállóan kifejtette beadványaiban, a módszer megváltoztatása, ideértve a rendes érték meghatározásának módszerét, ténybeli változások összességén alapult. Ezek sorába tartoznak különösen a CHEMK‑csoport exportértékesítéseinek szerkezetét és szervezését érintő változások, amelyek – amint az a fenti 100–102. pontból kitűnik – már önmagukban elégségesek a módszer Bizottság által történt megváltoztatásának igazolására.

123    E vonatkozásban hozzá kell tenni, hogy – amint az a fenti 102. pontban már megállapítást nyert – pontosan a két gyártó‑exportőr léte igazolja az új módszer alkalmazását, amelynek értelmében a Bizottság az egyéni rendes értékek és exportárak alapján meghatározza a dömpingkülönbözet mind a CHEMK, mind a KF tekintetében, majd átlagos dömpingkülönbözetet határoz meg a CHEMK‑csoport tekintetében.

124    Következésképpen, még azt feltételezve is, hogy a Bizottságnak a megtámadott határozatokban az exportáló ország piacának esetleges megváltozására vonatkozóan kifejtett megfontolásai hibásak, egy ilyen hiba nem teheti a megtámadott határozatokat jogellenessé.

125    Ilyen körülmények között és anélkül, hogy szükséges lenne annak meghatározása, hogy a Bizottság az exportáló ország piacán végbement változásokat minősíthette‑e a körülmények alaprendelet 11. cikke (9) bekezdésének értelmében vett megváltozásának, meg kell állapítani, hogy a felperes által e tekintetben felhozott érvek hatástalanok.

126    Ötödször a felperes arra hivatkozik, hogy a megtámadott határozatokban szereplő azon kijelentés, amely szerint az új módszer pontosabb, nem bír relevanciával, mivel a helytállóságra vonatkozó megfontolások nem igazolhatják a körülmények megváltozását, következésképpen a módszer megváltoztatását sem. A Bizottság továbbá nem állítja azt, hogy az eredeti módszer ne lenne összhangban az alaprendelet 2. cikkével.

127    Vitathatatlan, hogy a fenti 91. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében a módszer megváltoztatásának igazolásához nem elegendő, hogy az új módszer megfelelőbb legyen a réginél, amennyiben a régi módszer összhangban van az alaprendelet 2. cikkével.

128    A jelen ügyben mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy – amint az már megállapítást nyert – a Bizottság az új módszer alkalmazását kifejezetten a körülmények megváltozására alapozta.

129    Ilyen körülmények között az arra alapított érvek, hogy a Bizottság a módszer megváltoztatását a megfelelőségre vonatkozó megfontolásokra alapozta, és nem hivatkozott arra, hogy az eredeti módszer nincs összhangban az alaprendelet 2. cikkével, nem teheti jogellenessé a megtámadott határozatokat, ezen érveket tehát, mint hatástalanokat, el kell utasítani.

130    Érveinek második csoportjával a felperes lényegében azt rója fel, hogy a a Bizottság nem bizonyította, hogy a körülmények állítólagos megváltozása hatással volt az intézmények által alkalmazott eredeti módszerre, miközben az alaprendelet 11. cikke (9) bekezdésének értelmében a módszer megváltoztatásának szükségszerűnek kell lennie, és közvetlenül a körülmények megváltozásával kell kapcsolatban állnia. Márpedig a körülmények Bizottság által hivatkozott megváltozása főként a CHEMK‑csoport exportértékesítéseinek szerkezetében bekövetkezett változásokra vonatkozik, míg az új módszer főként a rendes értéket érinti. Egyébként a Bizottság nem nyújtott magyarázatot arra, hogy a csoport exportértékesítéseinek szerkezetét érintő változások milyen hatással lehettek volna a rendes érték, az exportár vagy a dömpingkülönbözet kiszámításának módszerére.

131    A fenti 101., 102., 122. és 123. pontban foglalt megfontolások fényében ezen érveket el kell utasítani. Ugyanis, amint az már megállapítást nyert, az új módszer alkalmazása, ideértve az egyéni rendes érték két gyártó mindegyike tekintetében történő kiszámításának módszerét, a körülmények alaprendelet 11. cikk (9) bekezdésének értelmében vett, a CHEMK‑csoport értékesítéseinek szerkezetét és szervezését érintő változásai igazolják.

132    Érveinek harmadik csoportjával a felperes azt állítja, hogy az alaprendelet 11. cikke (9) bekezdésének alkalmazása során a Bizottság diszkrecionális jogköre korlátozott, következésképpen a jelen ügyben a Bizottságnak a visszatérítési vizsgálat során az eredeti módszert kellett volna alkalmaznia.

133    A felperes először is úgy véli, hogy a dömpingellenes megállapodás 18.3.1. cikke a visszatérítési vizsgálat során a dömpingkülönbözet kiszámításához a legutóbbi, dömpingre vonatkozó vizsgálat során használt módszert előtérbe helyezi a dömpingellenes megállapodás rendelkezéseivel szemben.

134    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a WTO‑megállapodások, figyelemmel szerkezetükre és felépítésükre, főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság az EUMSZ 263. cikk első albekezdése értelmében vizsgálhatja a közösségi intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (1999. november 23‑i Portugália kontra Tanács ítélet, C‑149/96, EBHT, EU:C:1999:574, 47. pont; 2003. január 9‑i Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, C‑76/00 P, EBHT, EU:C:2003:4, 53. pont, és Ikea Wholesale ítélet, fenti 37. pont, EU:C:2007:547, 29. pont). Mindazonáltal abban az esetben, ha az Unió a WTO keretében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni, vagy – mint a jelen esetben – ha az uniós jogi aktus kifejezetten utal a WTO‑megállapodások meghatározott rendelkezéseire, az uniós bíróság vizsgálhatja a szóban forgó uniós jogi aktusnak a WTO‑szabályok alapján fennálló jogszerűségét (a fent hivatkozott Portugália kontra Tanács ítélet, EU:C:1999:574, 49. pont; a fent hivatkozott Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, EU:C:2003:4, 54. pont; az Ikea Wholesale ítélet, fenti 37. pont, EU:C:2007:547, 30. pont).

135    Márpedig az alaprendelet (3) preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy a rendelet tárgya különösen a dömpingellenes megállapodásban foglalt szabályoknak az uniós jogba való lehető legteljesebb mértékű beépítése, amelyek sorában szerepelnek például a dömpingellenes vámok időtartamára és felülvizsgálatára vonatkozó szabályok (lásd analógia útján: Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, fenti 134. pont, EU:C:2003:4, 55. pont).

136    Következésképpen az alaprendelet rendelkezéseit, amennyire csak lehetséges, a dömpingellenes megállapodás vonatkozó rendelkezéseinek fényében kell értelmezni (lásd Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, fenti 134. pont, EU:C:2003:4, 57. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

137    Márpedig egyrészt a dömpingellenes megállapodás nem tartalmaz az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdésével egyenértékű rendelkezéseket, így az alaprendeletben szereplő szabály nem tekinthető az említett megállapodás valamelyik részletes szabálya olyan beépítésének, amelyet ezért azzal összhangban kell értelmezni (Cruz Villalón főtanácsnok Valimar‑ügyre vonatkozó indítványa, C‑374/12, EBHT, EU:C:2014:118, 74. pont).

138    Másrészt meg kell állapítani, hogy a dömpingellenes megállapodás 18.3. és 18.3.1. cikke az alábbiakat írja elő:

„18.3. Az alábbi 3.1. és 3.2. alpontok értelmében a jelen Megállapodás rendelkezései vonatkoznak mindazokra a vizsgálatokra és a fennálló intézkedések azon felülvizsgálataira, amelyeket a WTO‑egyezménynek a tag számára történő hatálybalépésével egy időben vagy azt követően készített kérelmek alapján indítottak meg.

18.3.1 A 9. cikk (3) bekezdésében tárgyalt visszatérítési eljárásokban számított dömpingkülönbözetekre a legutóbb dömping határozat vagy felülvizsgálat során használt szabályok érvényesek”.

139    A fenti 138. pontban hivatkozott rendelkezések szövegéből és összefüggéséből tehát az következik, hogy az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdésétől eltérően, amely a valamennyi visszatérítési vizsgálat során alkalmazandó módszert határozza meg, a dömpingellenes megállapodás 18.3.1. cikke az említett megállapodás zárórendelkezéseinek, pontosabban azon, 18.3. cikkében foglalt rendelkezéseknek a körébe tartozik, amelyek ugyanezen megállapodás időbeli alkalmazhatóságát határozzák meg. Ezt egyébként a felperes maga is elismerni látszik beadványaiban, amikor kijelenti, hogy a dömpingellenes megállapodás 18.3.1. cikkét „akkor is alkalmazni kell, ha a dömpingkülönbözet eredeti kiszámításának a dömpingellenes megállapodás hatálybalépését megelőzően alkalmazott módszere a megállapodással, annak hatálybalépését követően, immár nem összeegyeztethető”.

140    Következésképpen, amint arra a Bizottság helytállóan rámutat, az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdése nem a dömpingellenes megállapodás 18.3.1. cikkét hajtja végre, vagyis ezen utóbbi rendelkezés a jelen jogalap keretében nem bír relevanciával.

141    Másodszor a felperes azt állítja, hogy diszkrecionális jogkörét a Bizottság korlátozta azzal, hogy az értelmező közlemény 3.2.3. pontjának a) alpontjában vállalta, hogy a visszatérítési vizsgálat során az eredeti módszert alkalmazza.

142    Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az olyan értelmező jogi aktus, mint az értelmező közlemény, amely preambuluma szerint az alaprendelet 11. cikke (8) bekezdése alkalmazására vonatkozó iránymutatásokat határozza meg, nem vonhatja maga után a rendeletben szereplő kötelező erejű szabályok módosítását (2014. február 12‑i Beco kontra Bizottság ítélet, T‑81/12, EBHT, EU:T:2014:71, 50. pont; lásd továbbá, ebben az értelemben: 1992. január 28‑i Soba‑ítélet, C‑266/90, EBHT, EU:C:1992:36, 19. pont; 1993. április 22‑i Peugeot kontra Bizottság ítélet, T‑9/92, EBHT, EU:T:1993:38, 44. pont).

143    Az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik ugyanis, hogy jóllehet a Bizottság kötve van az általa elfogadott keretszabályokhoz és közleményekhez, ez kizárólag annyiban van így, amennyiben ezen aktusok nem térnek el a magasabb rendű normáktól (Beco kontra Bizottság ítélet, fenti 142. pont, EU:T:2014:71, 51. pont; lásd továbbá, analógia útján: 2010. december 2‑i ítélet, Holland Malt kontra Bizottság, C‑464/09 P, EBHT, EU:C:2010:733, 47. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

144    Következésképpen, ellentétben a felperes állításával, az értelmező közlemény 3.2.3. pontjának a) alpontjából nem következhet, hogy a Bizottságnak minden körülmények között és kivétel nélkül az eredeti vizsgálat során alkalmazottal azonos módszert kellett volna alkalmaznia a visszatérítési eljárás során. A Bizottság diszkrecionális jogkörének ilyen korlátozása összeegyeztethetetlen lenne ugyanis azzal, az alaprendelet 11. cikkének (9) bekezdésében foglalt lehetőséggel, hogy a Bizottság a körülmények megváltozása esetén a módszert megváltoztassa.

145    A fentiek fényében a felperes által előadott második jogalapot el kell utasítani.

146    A fenti megfontolások összességére tekintettel a keresetet teljes egészében el kell utasítani.

 A költségekről

147    Az eljárási szabályzat 87. cikkének (2) bekezdése alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A felperest, mivel pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell a költségek viselésére.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (második tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2)      A Törvényszék az RFA International, LP‑t kötelezi a költségek viselésére.

Martins Ribeiro Gervasoni Madise

Kihirdetve Luxembourgban, a 2015. március 17‑i nyilvános ülésen.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: angol.