A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (második tanács)
2024. január 25.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Verseny – Kartellek – EUMSZ 101. cikk – A munkadíjak minimális összegének ügyvédi szakmai szervezet általi rögzítése – Vállalkozások társulása által hozott döntés – Annak tilalma, hogy a bíróság e minimális összegeknél alacsonyabb összegű munkadíjat rendeljen megtéríteni – Versenykorlátozás – Igazolások – Jogszerű célkitűzések – Az ügyvédek által nyújtott szolgáltatások minősége – A 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) végrehajtása – A Wouters ítélkezési gyakorlatra való hivatkozás lehetősége cél általi versenykorlátozás esetén”
A C‑438/22. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Sofiyski rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) a Bírósághoz 2022. július 4‑én érkezett, ugyanazon a napon hozott határozatával terjesztett elő
az Em akaunt BG ЕООD
és
a Zastrahovatelno aktsionerno druzhestvo Armeets AD
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (második tanács),
tagjai: A. Prechal tanácselnök, F. Biltgen, N. Wahl (előadó), J. Passer és M. L. Arastey Sahún bírák,
főtanácsnok: L. Medina,
hivatalvezető: R. Stefanova‑Kamisheva tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2023. július 6‑i tárgyalásra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– az Em akaunt BG ЕООD képviseletében I. Stoeva, V. Todorova és M. Yordanova advokati,
– a Zastrahovatelno aktsionerno druzhestvo Armeets AD képviseletében B. Dachev,
– a bolgár kormány képviseletében T. Mitova és S. Ruseva, meghatalmazotti minőségben,
– az Európai Bizottság képviseletében T. Baumé és E. Rousseva, meghatalmazotti minőségben,
tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az [EUMSZ 101. cikkben és az EUMSZ 102. cikkben] meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16‑i 1/2003/EK tanácsi rendelet (HL 2003. L 1., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 8. fejezet, 2. kötet, 205. o.) 2. cikkével és az Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. cikk (1) és (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 A kérelmet az Em akaunt BG EOOD és a Zastrahovatelno aktsionerno druzhestvo Armeets AD közötti jogvita keretében terjesztették elő, amely egy gépjármű ellopását követően a vagyonbiztosítás alapján fennálló kártérítési igényre, valamint késedelmi kártérítésre vonatkozik.
Jogi háttér
Az uniós jog
3 Az 1/2003 rendelet „Bizonyítási teher” című 2. cikke a következőképpen rendelkezik:
„A[z EUMSZ 101. és az EUMSZ 102. cikk] alkalmazásával járó bármely nemzeti vagy közösségi eljárás során a[z EUMSZ 101. cikk] (1) bekezdése vagy a[z EUMSZ 102. cikk] megsértésével kapcsolatos bizonyítási terhet a jogsértést állító fél vagy hatóság viseli. Az a vállalkozás vagy a vállalkozások azon társulása, amely a[z EUMSZ 101. cikk] (3) bekezdésében foglalt kedvezményt igénybe kívánja venni, köteles bizonyítani, hogy a bekezdésben foglalt feltételek teljesülnek.”
A bolgár jog
A GPK
4 A Grazhdanski protsesualen kodeks (polgári perrendtartás, a továbbiakban: GPK) „Költségek megállapítása” című 78. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A felperes által fizetendő díjak, eljárási költségek és – amennyiben a felperes rendelkezett ügyvéddel – ügyvédi munkadíjak olyan arányban terhelik az alperest, amilyen arányban a bíróság helyt adott a követelésnek.
[…]
(5) Amennyiben a fél által fizetett ügyvédi munkadíj az ügy tényleges jogi és ténybeli összetettségéhez képest túlzott mértékű, a bíróság a költségek e része tekintetében az ellenérdekű fél kérelmére elrendelheti csekélyebb összeg költség címén történő megtérítését, amely azonban nem lehet kevesebb a [Zakon za advokaturata (az ügyvédi hivatásról szóló törvény)] 36. cikke alapján meghatározott minimális összegnél.
[…]”
5 A GPK 162. cikke kimondja, hogy „[h]a a kérelem megalapozott, de a követelés összegére vonatkozóan nem áll rendelkezésre elegendő adat, a bíróság saját belátása szerint határozza meg ezt az összeget, vagy szakértői véleményt szerez be”.
6 A GPK 248. cikke értelmében:
„(1) A bíróság a felek kérelmére a jogorvoslat benyújtására nyitva álló határidőn belül, illetve ha a határozat ellen nincs helye fellebbezésnek, a határozat kihirdetésétől számított egy hónapon belül kiegészítheti vagy módosíthatja a meghozott határozatot a költségekre vonatkozó részében.
(2) A bíróság közli az ellenérdekű féllel az ítélet kiegészítésére vagy módosítására irányuló kérelmet, és felkéri e felet, hogy arra egy héten belül válaszoljon.
(3) A költségek megállapításáról szóló végzést tanácsülésen kell meghozni, és közölni kell a felekkel. E végzéssel szemben a határozatra vonatkozókkal azonos jogorvoslati szabályok szerint lehet jogorvoslattal élni.”
A ZAdv
7 A Zakon za advokaturata (az ügyvédi hivatásról szóló törvény, a DV 2004. június 25‑i 55. száma; legutóbbi módosítása a DV 2021. február 26‑i 17. számában jelent meg) 36. cikke (1) és (2) bekezdésének az alapügy tényállása idején hatályos szövege (a továbbiakban: ZAdv) a következőképpen szól:
„(1) Az ügyvéd vagy az európai uniós tagállami ügyvéd munkája után díjazásra jogosult.
(2) A díjazás összegét az ügyvéd vagy az uniós tagállami ügyvéd és az ügyfél között létrejött szerződés határozza meg. Ennek az összegnek méltányosnak és igazoltnak kell lennie, és nem lehet alacsonyabb a Visshia advokatski savet [(legfelsőbb ügyvédi tanács, Bulgária)] által az adott típusú szolgáltatásra előírt összegnél.”
8 A ZAdv 38. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) Az ügyvéd vagy az uniós tagállami ügyvéd ingyenes jogi tanácsadást és segítséget nyújthat a következők számára: […]
(2) Az (1) bekezdés szerinti esetekben, ha a szóban forgó eljárásban az ellenérdekű felet kötelezik a költségek viselésére, az ügyvéd vagy az uniós tagállami ügyvéd ügyvédi munkadíjra jogosult. A bíróság a munkadíjat olyan összegben állapítja meg, amely nem lehet alacsonyabb a 36. cikk (2) bekezdésében említett rendeletben előírtnál, és a másik felet kötelezi azok megfizetésére.”
Az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendelet
9 A 2004. július 9‑i Naredba n° 1 za minimalnite razmeri na advokatskite vaznagrazhdenia (az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendelet; a DV 2004. július 23‑i 64. száma) alapügy tényállására alkalmazandó változatának (a továbbiakban: az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendelet) 1. cikke előírja:
„Az ügyvéd által nyújtott jogi segítségért járó díjazás összege az ügyféllel kötött írásbeli szerződésen alapuló, szabad megegyezés tárgyát képezi, de nem lehet kevesebb, mint a jelen rendeletben az adott segítségnyújtási típusra meghatározott minimális összeg.”
10 E rendelet 2. cikkének (5) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a polgári eljárásokban való bírósági képviselet, védelem és segítségnyújtás esetén a munkadíjat a benyújtott kérelmek jellege és száma alapján minden kérelemre külön‑külön kell meghatározni, függetlenül e kérelmek egyesítésének formájától.
11 E rendelet 7. cikkének (2) bekezdése a képviselet, a védelem és a jogi segítségnyújtás bizonyos munkadíjait határozza meg, többek között a védett érdek értékétől függően.
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
12 Az EM akaunt BG egy gépjármű ellopását követően vagyonbiztosítási szerződés alapján keresetet nyújtott be a Sofiyski rayonen sadhoz (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) a biztosítója, a Zastrahovatelno aktsionerno druzhestvo Armeets ellen, 16 112,32 bolgár leva (BGN) (hozzávetőleg 8241 euró) összegű kártérítés és 1978,24 BGN (hozzávetőleg 1012 euró) törvényes késedelmi kamat iránt.
13 E kártérítési kérelem magában foglalta az alapeljárás felperese ügyvédjének munkadíját, amelyet az alapeljárás felperese és ügyvédje között korábban létrejött megállapodásnak megfelelően számítottak ki. E munkadíj összege 1070 BGN (hozzávetőleg 547 euró) volt. Az alapeljárás alperese arra hivatkozott, hogy az így követelt munkadíj túlzott mértékű, és kérte annak csökkentését.
14 2022. február 16‑i ítéletével a kérdést előterjesztő bíróság eldöntötte a jogvitát, részben helyt adva a kártérítési kérelemnek. A költségeket illetően úgy ítélte meg, hogy a követelt munkadíj összege túlzott, és azt 943 BGN‑re (hozzávetőleg 482 euró) csökkentette.
15 Az ügyvédi munkadíj csökkentését igazoló indokolásában a kérdést előterjesztő bíróság a GPK 78. cikkének (5) bekezdésére hivatkozott, amely lehetővé teszi az eljáró bíróság számára, hogy csökkentse a fizetendő ügyvédi munkadíj összegét, ha az az ügy tényleges jogi és ténybeli összetettségére tekintettel túlzott mértékű. E rendelkezés azonban nem teszi lehetővé a bíróság számára, hogy a ZAdv 36. cikkében előírt minimumnál alacsonyabb összeget állapítson meg.
16 E bíróság azt is megállapította, hogy a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletből (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) az következik, hogy a GPK 78. cikkének a ZAdv 36. cikkével összefüggésben értelmezett (5) bekezdésében foglalt szabály nem ellentétes az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével, mivel jogszerű cél megvalósításához szükséges. E bíróság arra hivatkozik, hogy e szabály jogszerű célja a minőségi jogi szolgáltatások nyilvánosság számára történő nyújtásának biztosítása. Úgy véli, hogy a munkadíjak minimális összegének bevezetése alkalmas e cél elérésére, és arányos lehet, mivel elegendő jövedelmet biztosít az ügyvéd számára ahhoz, hogy méltó megélhetést érjen el, minőségi szolgáltatásokat nyújtson és tökéletesítse magát. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítja, hogy a bruttó munkadíjak, amelyek erejéig a munkadíjak minimális összegére vonatkozó nemzeti szabályozás értelmében a díjazás nem túlzott mértékű, óránként 42 BGN‑t (hozzávetőleg 21 eurót) tesznek ki.
17 E bíróság egyébiránt jelzi, hogy nem ért egyet azokkal a következtetésekkel, amelyekre a Varhoven kasatsionen sad (legfelsőbb semmítőszék, Bulgária) második kereskedelmi tanácsa a 2347/2021. sz. ügyben 2022. január 21‑én hozott 28. sz. végzésében jutott, amelyben lényegében azt mondta ki, hogy „a munkadíjak rögzített minimális összege önmagában nem akadályozhatja meg az ügyvédet abban, hogy gyenge minőségű szolgáltatásokat nyújtson”, mivel figyelembe kell venni az ügyvédi kamara alkalmazandó szakmai és etikai szabályaival együttesen gyakorolt hatást is.
18 A nemzeti bíróságnak a kártérítési kérelemre vonatkozó határozatát az alapeljárás mindkét fele megfellebbezte. Ezt követően az alapeljárás felperese kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz a költségekről szóló határozat felülvizsgálata iránt is, azzal az indokkal, hogy az ügyvédi munkadíjat a nemzeti szabályozásban előírt küszöb alatt állapították meg.
19 A kérdést előterjesztő bíróságnak kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen módon kell elvégeznie az ilyen vizsgálatot, tekintettel a Bíróság által a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletben (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) tett pontosításokra.
20 E körülmények között a Sofiyski Rayonen sad (szófiai kerületi bíróság, Bulgária) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletnek (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) megfelelően, hogy a nemzeti bíróságok mellőzhetik az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazását, amely szerint a bíróság nem kötelezheti a pervesztes felet egy kizárólag a [legfelsőbb ügyvédi tanácshoz] hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben megállapított minimális összegnél alacsonyabb összegű ügyvédimunkadíj‑költségek viselésére, ha e jogszabályi rendelkezés nem korlátozódik jogszerű célok elérésére, mégpedig nemcsak a szerződő felekkel, hanem olyan harmadik felekkel szemben is, akik az eljárás költségeinek viselésére kötelezhetők?
2) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletnek (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) megfelelően, hogy jogszabályban meghatározottnak kell tekinteni azokat a jogszerű célokat, amelyek igazolják az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazását, amely szerint a bíróság nem kötelezheti a pervesztes felet egy, a [legfelsőbb ügyvédi tanácshoz] hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben megállapított minimális összegnél alacsonyabb összegű ügyvédimunkadíj‑költségek viselésére, és a bíróság mellőzheti a nemzeti szabályozás alkalmazását, ha nem állapítja meg, hogy a konkrét esetben e célok túllépésére kerül sor, vagy sokkal inkább abból kell kiindulni, hogy a nemzeti jogi szabályozás nem alkalmazható, amennyiben nem nyer megállapítást az említett célok elérése?
3) Az 1/2003/EK rendelet 2. cikkével összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése alapján melyik félnek kell bizonyítania egy olyan polgári jogvitában, amelyben a pervesztes felet kötelezik a költségek viselésére, egy jogszerű cél fennállását és annak egy ügyvédi szakmai szervezet által az ügyvédi munkadíj legalacsonyabb összegére vonatkozóan elfogadott rendelet általi követésének arányosságát, ha az ügyvédi munkadíj csökkentését kérik annak túlzott mértéke miatt: a költségek viselésére való kötelezést kérő félnek vagy a munkadíj csökkentését kérő pervesztes félnek?
4) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletnek (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) megfelelően, hogy a [nemzetgyűléshez] hasonló állami hatóságnak, ha egy ügyvédi szakmai szervezetet hatalmaz fel minimális árak rendelettel történő elfogadására, kifejezetten meg kell jelölnie azokat a konkrét módszereket, amelyek alapján meg kell határozni a korlátozás arányosságát, vagy a szakmai szervezetet kell kötelezni arra, hogy a rendelet elfogadása során (például a tervezet indokolásában vagy más előkészítő dokumentumokban) taglalja ezeket, és adott esetben, ha nem vesznek figyelembe ilyen módszereket, meg kell‑e tagadnia a bíróságnak a rendelet alkalmazását [e minimális árak] vizsgálata nélkül, és elegendő‑e az ilyen módszerek indokolással ellátott taglalása annak feltételezéséhez, hogy a szabályozás a kitűzött jogszerű célok eléréséhez szükséges mértékre korlátozódik?
5) A negyedik kérdésre adandó nemleges válasz esetén: úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletnek (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) megfelelően, hogy a bíróságnak az ügy tekintetében konkrétan előírt összegre gyakorolt hatások szempontjából értékelnie kell azokat a jogszerű célokat, amelyek igazolják az olyan nemzeti jogszabályi rendelkezés alkalmazását, amely szerint a bíróság nem kötelezheti a pervesztes felet egy, a [legfelsőbb ügyvédi tanácshoz] hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben megállapított minimális összegnél alacsonyabb összegű ügyvédimunkadíj‑költségek viselésére, és e célok arányosságát, és meg kell tagadnia az említett összeg alkalmazását, ha az túllépi a célok eléréséhez szükséges mértéket, vagy a bíróságnak főszabály szerint meg kell vizsgálnia a rendeletben egy összeg megállapítására előírt kritériumok jellegét és azok kifejeződését, és ha megállapítja, hogy azok bizonyos esetekben túlléphetik a célok eléréséhez szükséges mértéket, minden esetben mellőznie kell a szóban forgó szabály alkalmazását?
6) Ha a minimális munkadíj jogszerű céljának a magas színvonalú jogi szolgáltatások biztosítását tekintjük, akkor lehetővé teszi‑e az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése, hogy a minimális összegeket kizárólag az ügy jellege (a jogvita tárgya), az ügyhöz fűződő anyagi érdek és részben a megtartott tárgyalások száma alapján állapítsák meg, anélkül hogy más kritériumokat, mint például a ténybeli összetettséget, az alkalmazandó nemzeti és nemzetközi rendelkezéseket stb. is figyelembe vennék?
7) Ha az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a nemzeti bíróságnak minden egyes eljárás esetében külön kell vizsgálnia, hogy a hatékony jogi segítségnyújtás biztosításának jogszerű céljai igazolhatják‑e a munkadíj minimális összegére vonatkozó jogi szabályozás alkalmazását, akkor milyen kritériumok alapján kell a bíróságnak értékelnie a konkrét ügyben a munkadíj minimális összegének arányosságát, ha úgy véli, hogy a minimális összeg szabályozásának célja a hatékony jogi segítségnyújtás nemzeti szintű biztosítása?
8) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a [Charta] 47. cikkével összefüggésben, hogy a hetedik kérdés értékelése során figyelembe kell venni a végrehajtó hatalom által jóváhagyott, az állam által a hivatalból kirendelt ügyvédeknek fizetendő munkadíjra vonatkozó szabályozást, amely munkadíj – jogszabályi hivatkozás alapján – a jogtanácsos által képviselt és az ügyben pernyertes fél részére megtérítendő maximális összeget jelenti?
9) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését a [Charta] 47. cikkével összefüggésben, hogy a hetedik kérdés értékelése során a nemzeti bíróság köteles megjelölni a magas színvonalú jogi segítségnyújtás biztosítására irányuló cél eléréséhez elegendő munkadíjösszeget, amelyet össze kell hasonlítania a jogi szabályozásból következő összeggel, és be kell mutatnia az általa mérlegelési jogkörében megállapított összeg indokait?
10) Úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdését a nemzeti eljárásjogi eszközök hatékonyságának és a joggal való visszaélés tilalmának elvével összefüggésben, hogy amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a vállalkozások társulásának döntése a versenykorlátozás tilalmába ütközik, mert tagjai számára minimális díjszabásokat állapít meg anélkül, hogy alapos indokai lennének az ilyen beavatkozás engedélyezésének, a nemzeti bíróság köteles alkalmazni az e döntésben megállapított minimális díjtételeket, mivel azok a döntés tárgyát képező szolgáltatások tényleges piaci árait tükrözik, mert a szóban forgó szolgáltatást nyújtó valamennyi személy köteles az említett társulás tagja lenni?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
Előzetes észrevételek
21 Kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság azt kívánja meghatározni, hogy a nemzeti bíróságok, amikor meg kell állapítaniuk az ügyvédi munkadíj címén megtérítendő költségek összegét, kötve vannak‑e, és ha igen, milyen mértékben, egy olyan ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott, a munkadíjak minimális összegét meghatározó táblázathoz, amelynek az ügyvédek a törvény értelmében kötelezően tagjai.
22 E bíróság lényegében pontosításokat kér azon felülvizsgálat terjedelmét és jellegét illetően, amelyet az alapügyben el kell végeznie az ilyen díjtáblázatnak a többek között a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítéletben (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) értelmezett EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében előírt kartelltilalomra tekintettel való érvényességével kapcsolatban.
23 Ebben az ítéletben, amelyet ugyanezen kérdést előterjesztő bíróság által az EUMSZ 101. cikk értelmezésére vonatkozóan előterjesztett két előzetes döntéshozatal iránti kérelem alapján hoztak meg, a Bíróság először is kimondta, hogy az olyan nemzeti szabályozás, mint az említett ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó, az ügyvédi munkadíjra vonatkozó bolgár szabályozás, amely egyrészt nem teszi lehetővé az ügyvéd és ügyfele számára, hogy alacsonyabb összegű díjazásban állapodjanak meg, mint egy ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben meghatározott minimális összeg, és másrészt nem jogosítja fel az eljáró nemzeti bíróságokat arra, hogy az e minimális összegeknél alacsonyabb összegű munkadíjak visszatérítését rendeljék el, az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében alkalmas arra, hogy korlátozza a versenyt a belső piacon (2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet, C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890, 49. és 52. pont).
24 Másodszor, a Bíróság, miután hivatkozott az azon lehetőséggel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatra, hogy egyes olyan magatartásokat, amelyek versenykorlátozó hatásai szorosan hozzátartoznak a jogszerű célok eléréséhez, nem tartoznak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének hatálya alá, amint azt többek között a 2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet (C‑309/99, EU:C:2002:98) (a továbbiakban: Wouters ítélkezési gyakorlat) rögzítette, úgy ítélte meg, hogy a rendelkezésére álló iratokra tekintettel nem tudja értékelni, hogy az említett nemzeti szabályozás szükségesnek tekinthető‑e valamely jogszerű cél megvalósításához. Így a Bíróság megállapította, hogy a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy azon általános összefüggésekre tekintettel, amelyek között a legfelsőbb ügyvédi tanács által elfogadott rendelet létrejött, illetve a hatásait kifejtette, értékelje, hogy a rendelkezésére álló releváns tényezők összességére tekintettel az alapügyben szóban forgó korlátozásokat előíró szabályok szükségesnek tekinthetők‑e e cél megvalósításához (2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet, C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890, 53–57. pont).
25 A Bíróság által adott értékelésnek e második oldala áll a kérdést előterjesztő bíróság kérdéseinek középpontjában. E bíróság ugyanis úgy véli, hogy a Bíróság a nemzeti bíróságra bízza annak eldöntését, hogy lehet‑e minimális árküszöböt alkalmazni az e szolgáltatásokat nyújtó és versenyellenes érdekkel rendelkező vállalkozások társulásának valamely szerve által meghatározott szolgáltatások tekintetében, vagyis azt, hogy kivételeket fogalmazzon meg az EUMSZ 101. cikkben foglalt elvi tilalom alól. Megjegyzi, hogy az ítélkezési gyakorlat és a nemzeti rendelkezések számos kétséget ébresztenek az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendelet alkalmazásának módját, valamint annak meghatározását illetően, hogy a pervesztes fél által megtérítendő munkadíjak észszerűtlenek‑e.
26 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy mivel az EUMSZ 267. cikkben említett eljárás keretében – amely a nemzeti bíróságok és a Bíróság feladatainak világos szétválasztásán alapul – a Bíróság feladata azon uniós jogi rendelkezések – a jelen esetben az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése – értelmezésére korlátozódik, amellyel kapcsolatosan ezt kérték. Így nem a Bíróság, hanem a kérdést előterjesztő bíróság feladata végső soron annak megítélése, hogy – az alapeljárás tárgyát képező helyzetre vonatkozó releváns elemekre, olyan jellemzőket a gazdasági és jogi környezetre figyelemmel, amelybe e helyzet illeszkedik – a szóban forgó megállapodás versenykorlátozó célú‑e (2021. november 18‑i Visma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
27 Ugyanakkor a Bíróság az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló iratokban szereplő információk alapján olyan pontosításokkal szolgálhat, amelyek célja, hogy az előterjesztő bíróságnak iránymutatást adjanak az értelmezéshez ahhoz, hogy e bíróság a jogvitát elbírálhassa (2021. november 18‑i Visma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
28 A jelen ügyben szükségesnek tűnik pontosítani a Bíróság által a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) 53–55. pontjában a Wouters ítélkezési gyakorlatra tett hivatkozás terjedelmét.
29 Az ilyen hivatkozás ugyanis arra engedhetett következtetni, hogy még az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett „cél általi” versenykorlátozással járó olyan vállalkozási magatartás, mint az előírt minimális díjtételek horizontális rögzítése is kívül eshet az e rendelkezésben foglalt, adott esetben az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett tilalom hatályán, amennyiben az ebből eredő versenykorlátozó hatások elválaszthatatlanul kapcsolódnak a jogszerű célok követéséhez.
30 Márpedig az állandó ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy nem tartozik szükségszerűen az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom hatálya alá minden olyan vállalkozások közötti megállapodás vagy vállalkozások társulása által hozott döntés, amely korlátozza az e megállapodásban részes vagy e döntés tiszteletben tartásának alávetett vállalkozások cselekvési szabadságát. Annak a gazdasági és jogi összefüggésnek a vizsgálata ugyanis, amelybe e megállapodások némelyike és e határozatok némelyike illeszkedik, először is annak megállapításához vezethet, hogy e megállapodásokat egy vagy több olyan jogszerű közérdekű cél igazolja, amelyek önmagukban véve nem versenyellenes jellegűek, másodszor, hogy e célok eléréséhez ténylegesen szükségesek azok a konkrét eszközök, amelyeket e célok elérése érdekében igénybe vesznek, harmadszor pedig, hogy még ha bebizonyosodik is, hogy e jogalapok szükségszerűen korlátozó vagy torzító hatással járnak, a verseny, legalábbis potenciálisan, nem haladja meg a szükséges mértéket, különösen azáltal, hogy teljesen megszünteti a versenyt (lásd: 2023. december 21‑i European Superleague Company ítélet, C‑333/21, EU:C:2023:1011, 183. pont).
31 Ez az ítélkezési gyakorlat alkalmazható különösen a szakmai szövetséghez vagy sportegyesülethez hasonló egyesületek vagy sportegyesületek által bizonyos etikai vagy etikai jellegű célok elérése, illetve tágabb értelemben valamely szakmai tevékenység gyakorlásának szabályozása céljából elfogadott, szabályok formáját öltő megállapodások vagy határozatok esetén, ha az érintett egyesület bizonyítja, hogy az imént felidézett feltételek teljesülnek (lásd ebben az értelemben: 2002. február 19‑i Wouters és társai ítélet, C‑309/99, EU:C:2002:98, 97. pont; 2006. július 18‑i Meca‑Medina és Majcen kontra Bizottság ítélet, C‑519/04 P, EU:C:2006:492, 42–48. pont; 2013. február 28‑i Ordem dos Técnicos Oficiais de Contas ítélet, C‑1/12, EU:C:2013:127, 93., 96. és 97. pont.
32 Nem alkalmazható azonban az említett ítélkezési gyakorlat olyan magatartások esetén, amelyeknek nem az a „hatásuk”, hogy bizonyos vállalkozások cselekvési szabadságának korlátozásával legalább potenciálisan korlátozzák a versenyt, hanem e verseny tekintetében olyan károssági fokot mutatnak, amely igazolja annak megállapítását, hogy e magatartások „célja” akár a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Így kizárólag akkor kell ezt követően meghatározni, hogy e magatartás tartozhat‑e ezen ítélkezési gyakorlat hatálya alá, ha az adott ügyben szóban forgó magatartás vizsgálata alapján bebizonyosodik, hogy e magatartásnak nem célja a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása (lásd ebben az értelemben: 2023. december 21‑i European Superleague Company ítélet, C‑333/21, EU:C:2023:1011, 186. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
33 Ami tehát a verseny megakadályozására, korlátozására vagy torzítására irányuló magatartásokat illeti, azok kizárólag az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése alapján részesülhetnek az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalom alóli mentességben, és csak akkor, ha az e rendelkezésben előírt valamennyi feltételt tiszteletben tartják. Olyan helyzetben, amikor az utóbbi rendelkezést sértő magatartás cél általi versenyellenes, azaz elegendő károssági fokot mutat a versenyre, és amennyiben egyébiránt érintheti a felhasználók vagy a fogyasztók különböző kategóriáit, ezen előny érdekében többek között azt kell meghatározni, hogy e magatartás a káros hatása ellenére kedvező hatással van‑e az egyes felhasználói vagy fogyasztói csoportok mindegyikére, és adott esetben milyen mértékben gyakorol kedvező hatást (2023. december 21‑i European Superleague Company ítélet, C‑333/21, EU:C:2023:1011, 187. és 194. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
34 E megfontolások összességéből következik, hogy bár a Bíróság a 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) 51. és 53. pontjában a Wouters ítélkezési gyakorlatra is hivatkozott egy horizontális ármegállapodást előíró nemzeti szabályozás esetében, ezt csak azért tette, hogy iránymutatást adjon a kérdést előterjesztő bíróságnak arra az esetre, ha meg kellene kötnie, az adott ügy valamennyi tényének értékelését követően azt, hogy e nemzeti szabályozás kötelezővé tette a vállalkozások társulásának olyan döntését, amelynek csupán „hatása” volt a verseny korlátozására. A 2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet (C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890) 56. és 57. pontjából ugyanis kitűnik, hogy a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem rendelkezik az azon átfogó kontextusra vonatkozó valamennyi információval, amelyben a legfelsőbb ügyvédi tanács által elfogadott rendeletet elfogadták, vagy az kifejti hatását.
35 A kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdéseket a fenti előzetes megfontolások fényében kell megválaszolni.
Az első kérdésről
36 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet ellentétes e rendelkezéssel, megtagadhatja e nemzeti szabályozásnak az ügyvédi munkadíjnak megfelelő költségek megfizetésére kötelezett féllel szembeni alkalmazását, ideértve azt az esetet is, ha e fél nem kötött ügyvédi szolgáltatásra és ügyvédi munkadíjra vonatkozó szerződést.
37 Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az uniós jog elsőbbségének elve arra kötelezi az uniós jogi rendelkezéseket a hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróságot, hogy amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az uniós jogi rendelkezéseket hatáskörének keretei között alkalmazni hivatott nemzeti bíróság az előtte folyamatban lévő jogvitában köteles biztosítani e jog követelményeinek teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve az uniós jog közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével ellentétes bármely, akár utólag keletkezett nemzeti szabályozás vagy gyakorlat alkalmazását, anélkül hogy előzetesen kérelmeznie kellene vagy meg kellene várnia e nemzeti szabályozás vagy gyakorlat jogalkotói vagy bármilyen egyéb alkotmányos úton történő megsemmisítését (2022. február 22‑i RS [Az alkotmánybíróság ítéleteinek hatása] ítélet, C‑430/21, EU:C:2022:99, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
38 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése és az EUMSZ 102. cikk közvetlen joghatásokat fejt ki a magánszemélyek közötti jogviszonyokban, és olyan jogokat keletkeztet a jogalanyok számára, amelyeket a nemzeti bíróságoknak védelemben kell részesíteniük (2021. október 6‑i Sumal ítélet, C‑882/19, EU:C:2021:800, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
39 Továbbá, amennyiben valamely nemzeti bíróságnak azt kellene megállapítania, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendeletből eredő versenykorlátozások nem tekinthetők a jogszerű célok megvalósítása velejáróinak, az azt kötelezővé tevő nemzeti szabályozás összeegyeztethetetlen az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével.
40 Ilyen esetben e bíróságnak mellőznie kell a vitatott nemzeti szabályt. Ugyanis, noha az EUMSZ 101. cikk kizárólag a vállalkozások magatartására vonatkozik, és nem vonatkozik a tagállamoktól származó törvényi vagy rendeleti intézkedésekre, e cikk az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben értelmezve, amely az Unió és a tagállamok között együttműködési kötelezettséget ír elő, arra kötelezi a tagállamokat, hogy ne hozzanak vagy ne tartsanak hatályban olyan – akár törvényi, akár rendeleti – intézkedéseket, amelyek alkalmasak arra, hogy a vállalkozásokra vonatkozó versenyszabályok hatékony érvényesülését gátolják (2016. szeptember 21‑i Établissements Fr. Colruyt ítélet, C‑221/15, EU:C:2016:704, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
41 A fenti megfontolások összességére tekintettel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet ellentétes ezen EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével, köteles megtagadni e nemzeti szabályozásnak az ügyvédi munkadíjnak megfelelő költségek megfizetésére kötelezett féllel szembeni alkalmazását, ideértve azt az esetet is, ha e fél nem kötött ügyvédi szolgáltatásra és ügyvédi munkadíjra vonatkozó szerződést.
A másodiktól a kilencedikig terjedő kérdésekről
42 A másodiktól a kilencedikig terjedő kérdéseivel, amelyeket célszerű együttesen vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság pontosítást kér először is azon „jogszerű célokkal” kapcsolatban, amelyeket az olyan nemzeti szabályozásnak, amely egyrészt nem teszi lehetővé az ügyvéd és ügyfele számára, hogy a legfelsőbb ügyvédi tanácshoz hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben meghatározott minimális összegnél alacsonyabb összegű díjazásban állapodjanak meg, másrészt pedig nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy az az e minimális összegnél alacsonyabb összegű munkadíj megtérítését rendelje el, követnie kell annak érdekében, hogy megfeleljen az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének, másodszor pedig azon felülvizsgálattal kapcsolatban, amelyet e bíróságnak ebben az összefüggésben el kell végeznie.
43 E bíróság rámutat, hogy nem kétséges, hogy a bolgár jogalkotó által követett célra való hivatkozás hiánya ellenére e cél az ügyvédek által nyújtott szolgáltatások minőségének biztosítása. A kérdést előterjesztő bíróság azonban arra keresi a választ, hogy hogyan és milyen paraméterek alapján kell értékelni e cél jogszerűségét, valamint a szóban forgó intézkedésnek, vagyis a munkadíjak minimális összegét rögzítő táblázatnak az e célhoz képest fennálló megfelelőségét és arányosságát.
44 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy a legfelsőbb ügyvédi tanács – amelynek tagjai valamennyien a társaik által megválasztott ügyvédek, és amely hatósági felügyelet nélkül, valamint azt biztosító rendelkezés nélkül működik, hogy e tanács úgy járjon el, mintha átruházott állami hatáskört gyakorolna – az ügyvédi munkadíj minimális összegét meghatározó rendeletek elfogadása során az EUMSZ 101. cikk értelmében vett vállalkozások társulásaként jár el (2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet, C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890, 47–49. pont).
45 Amennyiben a másodiktól a kilencedikig terjedő kérdések a Wouters ítélkezési gyakorlat alkalmazási feltételeire vonatkoznak, a jelen ítélet 30–33. pontjában kifejtett megfontolások fényében előzetesen meg kell vizsgálni, hogy ezt az ítélkezési gyakorlatot alkalmazni kell‑e vállalkozások társulásának az ügyvédi munkadíjak minimális összegét megállapító olyan határozatára, mint amilyen az alapügyben szerepel.
46 E célból meg kell határozni, hogy az ilyen határozat arra szorítkozik‑e, hogy bizonyos vállalkozások cselekvési szabadságának korlátozásával – legalábbis potenciálisan – korlátozza a versenyt, vagy e verseny tekintetében olyan károssági fokot mutat‑e, amely igazolja annak megállapítását, hogy e határozat „célja” az említett verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása.
47 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy ahhoz, hogy a megállapodás az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében meghatározott tilalom hatálya alá tartozzon, az szükséges, hogy annak „célja vagy hatása” a belső piaci verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása legyen. Az 1966. június 30‑i LTM‑ítélet (56/65, EU:C:1966:38) óta fennálló állandó ítélkezési gyakorlat szerint e feltételnek a „vagy” kötőszó által jelzett vagylagos jellege miatt először is a megállapodás tulajdonképpeni célját kell megvizsgálni. Így amennyiben valamely megállapodás versenyellenes célja bizonyított, nem szükséges megvizsgálni annak versenyre gyakorolt hatásait (2023. június 29‑i Super Bock Bebidas ítélet, C‑211/22, EU:C:2023:529, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
48 Nem vitatott, hogy az annak meghatározásához lényeges jogi kritérium, hogy valamely megállapodás – legyen az akár horizontális, akár vertikális – „cél általi versenykorlátozást” tartalmaz‑e, annak megállapításában áll, hogy az ilyen megállapodás önmagában elegendő károssági fokot mutat a verseny tekintetében (lásd ebben az értelemben: 2014. szeptember 11‑i CB kontra Bizottság ítélet, C‑67/13 P, EU:C:2014:2204, 57. pont; 2021. november 18‑i Visma Enterprise ítélet, C‑306/20, EU:C:2021:935, 59. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
49 Annak értékelése érdekében, hogy e feltétel teljesül‑e, e feltétel rendelkezéseinek tartalmát és az általa elérni kívánt célkitűzéseket, valamint azt a gazdasági és jogi hátteret kell megvizsgálni, amelybe e kritérium illeszkedik. E háttér értékelése keretében figyelembe kell venni továbbá az érintett termékek vagy szolgáltatások jellegét, valamint az érintett piac vagy piacok működésének és szerkezetének tényleges feltételeit is (2023. március 14‑i Allianz Hungária Biztosító és társai ítélet, C‑32/19, EU:C:2013:11, 107. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
50 Ami a vállalkozások társulásának az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó határozatát illeti, amint azt a Bíróság már megállapította, az ügyvédi munkadíj minimális összegének rögzítése, amelyet az alapügyben szóban forgóhoz hasonló nemzeti szabályozás kötelezővé tesz, egyenértékű az előírt minimális díjszabásoknak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében tiltott horizontális rögzítésével (2017. november 23‑i CHEZ Elektro Bulgaria és FrontEx International ítélet, C‑427/16 és C‑428/16, EU:C:2017:890, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
51 Így általánosan elfogadott, hogy az összejátszásra irányuló bizonyos magatartások, úgymint a kartellek révén való horizontális árrögzítéshez vezető magatartások úgy tekinthetők, hogy annyira valószínűen negatív hatásokkal járnak különösen a termékek és szolgáltatások árára, mennyiségére vagy minőségére, hogy úgy tekinthető, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazásában szükségtelen bizonyítani, hogy tényleges hatásokat gyakorolnak a piacra. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy az ilyen magatartások a termelés csökkenésével és az árak növekedésével járnak, és a forrásoknak különösen a fogyasztók hátrányára való kedvezőtlen elosztását eredményezik (Budapest Bank és társai ítélet, C‑228/18, EU:C:2020:265, 36. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
52 Az említett magatartásokat így „cél általi korlátozásoknak” kell minősíteni, mivel azok a verseny tekintetében elegendő károssági fokot mutatnak, függetlenül attól, hogy milyen szinten rögzítették a minimumárat.
53 Ennélfogva a jelen ítélet 32. pontjában említett ítélkezési gyakorlatnak megfelelően az ilyen korlátozások semmi esetre sem igazolhatók olyan „jogszerű célokkal”, mint amilyeneket az alapügyben szereplő, az ügyvédi munkadíjak minimális összegére vonatkozó szabályozás állítólagosan követ.
54 A fenti megfontolások összességére tekintettel a másodiktól a kilencedikig terjedő kérdésekre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozást, amely egyrészt nem teszi lehetővé az ügyvéd és ügyfele számára, hogy a legfelsőbb ügyvédi tanácshoz hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben meghatározott minimális összegnél alacsonyabb összegű díjazásban állapodjanak meg, másrészt pedig nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy az az e minimális összegnél alacsonyabb összegű munkadíj megtérítését rendelje el, az e rendelkezés értelmében vett „cél általi” versenykorlátozásnak kell tekinteni. Ilyen korlátozás megléte esetén nem lehet hivatkozni az e nemzeti szabályozás által állítólagosan követett jogszerű célkitűzésekre annak érdekében, hogy a szóban forgó magatartást kivonják a versenykorlátozó megállapodásoknak és magatartásoknak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében kimondott tilalma alól.
A tizedik kérdésről
55 Tizedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet sérti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmat, mégis köteles alkalmazni az e rendeletben előírt minimális összegeket, amennyiben ezen összegek az ügyvédi szolgáltatások piacának tényleges árait tükrözik.
56 E tekintetben, és amint az az első kérdésre adott válaszból kitűnik, ha a nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó rendelet sérti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését, köteles megtagadni az e rendeletet kötelezővé tevő nemzeti szabályozás alkalmazását.
57 Ezenkívül emlékeztetni kell arra, hogy mivel az EUMSZ 101. cikk az Unióra ruházott feladatok megvalósításához és különösen a belső piac működéséhez nélkülözhetetlen alapvető rendelkezés, a Szerződés alkotói az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdésében kifejezetten úgy rendelkeztek, hogy az e cikk alapján tiltott megállapodások és döntések semmisek (lásd ebben az értelemben: 1999. június 1‑jei Eco Swiss ítélet, C‑126/97, EU:C:1999:269, 36. pont; 2001. szeptember 20‑i Courage és Crehan ítélet, C‑453/99, EU:C:2001:465, 20. és 21. pont).
58 E semmisség, amelyre bárki hivatkozhat, köti a bíróságot, amennyiben az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésének alkalmazási feltételei teljesülnek, és az érintett megállapodás nem igazolhatja az EUMSZ 101. cikk (3) bekezdése szerinti mentesség megadását. Mivel az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdése szerinti semmisség abszolút jellegű, az e rendelkezés értelmében semmis megállapodás a szerződő felek közötti jogviszonyokban nem fejt ki joghatásokat, harmadik személyekkel szemben pedig nem érvényesíthető. Ezenkívül a szóban forgó megállapodás vagy határozat valamennyi – múltbeli vagy jövőbeli – joghatását érintheti (lásd ebben az értelemben: 2001. szeptember 20‑i Courage és Crehan ítélet, C‑453/99, EU:C:2001:465, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
59 A jelen ügyben a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy nem köteles‑e az ügyvédi munkadíjak minimális összegéről szóló 1. sz. rendeletben előírt összegek alkalmazására, még abban az esetben is, ha e rendeletet az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdése értelmében semmisnek kell nyilvánítani. E kérdést azzal indokolja, hogy az említett szabályzatban előírt összegek az ügyvédi szolgáltatások tényleges piaci árát tükrözik, mivel minden ügyvéd kötelezően tagja az e rendeletet elfogadó egyesületnek.
60 Márpedig hangsúlyozni kell, hogy valamely szolgáltatásnak az összes piaci szereplő által elfogadott megállapodásban vagy döntésben meghatározott ára nem tekinthető tényleges piaci árnak. Éppen ellenkezőleg, a szolgáltatások árainak a piac valamennyi szereplője általi összehangolása, amely az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdése értelmében vett súlyos versenytorzításnak minősül, éppen a tényleges piaci árak alkalmazásának akadályát képezi.
61 A fenti megfontolások összességére tekintettel a tizedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet sérti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmat, köteles megtagadni e nemzeti szabályozás alkalmazását, ideértve azt az esetet is, amikor az e rendeletben előírt minimális összegek az ügyvédi szolgáltatások piacának tényleges árait tükrözik.
A költségekről
62 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (második tanács) a következőképpen határozott:
1) Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet ellentétes ezen EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésével, köteles megtagadni e nemzeti szabályozásnak az ügyvédi munkadíjnak megfelelő költségek megfizetésére kötelezett féllel szembeni alkalmazását, ideértve azt az esetet is, ha e fél nem kötött ügyvédi szolgáltatásra és ügyvédi munkadíjra vonatkozó szerződést.
2) Az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy az olyan nemzeti szabályozást, amely egyrészt nem teszi lehetővé az ügyvéd és ügyfele számára, hogy a Visshia advokatski savethez (legfelsőbb ügyvédi tanács) hasonló ügyvédi szakmai szervezet által elfogadott rendeletben meghatározott minimális összegnél alacsonyabb összegű díjazásban állapodjanak meg, másrészt pedig nem jogosítja fel a bíróságot arra, hogy az az e minimális összegnél alacsonyabb összegű munkadíj megtérítését rendelje el, az e rendelkezés értelmében vett „cél általi” versenykorlátozásnak kell tekinteni. Ilyen korlátozás megléte esetén nem lehet hivatkozni az e nemzeti szabályozás által állítólagosan követett jogszerű célkitűzésekre annak érdekében, hogy a szóban forgó magatartást kivonják a versenykorlátozó megállapodásoknak és magatartásoknak az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében kimondott tilalma alól.
3) Az EUMSZ 101. cikk (2) bekezdését az EUSZ 4. cikk (3) bekezdésével összefüggésben akként kell értelmezni, hogy abban az esetben, ha valamely nemzeti bíróság megállapítja, hogy az ügyvédi munkadíjak minimális összegét meghatározó, a nemzeti szabályozás által kötelezővé tett rendelet sérti az EUMSZ 101. cikk (1) bekezdésében foglalt tilalmat, köteles megtagadni e nemzeti szabályozás alkalmazását, ideértve azt az esetet is, amikor az e rendeletben előírt minimális összegek az ügyvédi szolgáltatások piacának tényleges árait tükrözik.
Aláírások