MACIEJ SZPUNAR
FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA
Az ismertetés napja: 2022. október 27.(1)
C‑522/21. sz. ügy
MS
kontra
Saatgut‑Treuhandverwaltungs GmbH
(a Pfälzisches Oberlandesgericht Zweibrücken [zweibrückeni pfalzi regionális felsőbíróság, Németország] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)
„Előzetes döntéshozatal – Szellemi tulajdon – A növényfajták oltalma – 2100/94/EK rendelet – A 14. cikk (3) bekezdésében előírt eltérés – A 94. cikk (2) bekezdése – Bitorlás – Kártérítéshez való jog – 1768/95/EK rendelet – A 18. cikk (2) bekezdése – A kár megtérítése – A díj négyszerese alapján kiszámított átalányösszeg – A Bizottság hatásköre – Az érvényesség értékelése”
I. Bevezetés
1. A jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem növényfajta‑oltalmi jogosultjak csoportja és egy mezőgazdasági termelő között egy oltalom alatt álló fajta ez utóbbi általi jogellenes elültetése következtében felmerült kár összegének kiszámítása tárgyában folyamatban lévő jogvita keretébe illeszkedik.
2. A kérdést előterjesztő bíróság az 1768/95/EK rendelet(2) 18. cikke (2) bekezdése (a továbbiakban: vitatott rendelkezés) érvényességének értékelését kéri, amely rendelkezés a 2100/94/EK rendelet(3) 94. cikke (2) bekezdésének első mondatára tekintettel meghatározza a kártérítés minimális átalányösszegét.
3. Mivel e bíróság kétségei a 2100/94 rendelet e rendelkezésének a Bíróság által adott értelmezéséből erednek, a jelen ügy lehetőséget ad a Bíróságnak arra, hogy felülvizsgálja az említett rendelkezés értelmezését.
II. Jogi háttér
A. Az uniós jog
1. A 2100/94 rendelet
4. A 2100/94 rendelet „A közösségi növényfajta‑oltalmi jogok jogosultját megillető jogok és a tiltott cselekmények” című 13. cikkének (1)–(3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„(1) A közösségi növényfajta‑oltalom feljogosítja a közösségi növényfajta‑olftalom jogosultját vagy jogosultjait (a továbbiakban: a jogosultat) a (2) bekezdésben foglalt tevékenységek folytatására.
(2) A 15. és 16. cikk rendelkezéseinek sérelme nélkül, az oltalom alatt álló fajta fajtaösszetevői vagy betakarított terménye (a továbbiakban mindkettő: az anyag) vonatkozásában az alábbi tevékenységek kizárólag a jogosult felhatalmazásával folytathatók:
a) előállítás vagy újbóli előállítás (többszörözés);
[…]
A jogosult a felhatalmazását feltételekhez és korlátozásokhoz kötheti.
(3) A betakarított terményre a (2) bekezdés rendelkezései kizárólag akkor alkalmazandók, ha a terményhez az oltalomban részesített fajta fajtaösszetevőinek jogosulatlan felhasználása útján jutottak, és amennyiben a jogosultnak nem volt megfelelő alkalma az említett fajtaösszetevőkkel kapcsolatos jogainak gyakorlására.”
5. E rendeletnek „A közösségi növényfajta‑oltalmi jogoktól való eltérések” című 14. cikke a következőképpen szól:
„(1) A 13. cikk (2) bekezdése ellenére és a mezőgazdasági termelés védelme érdekében a mezőgazdasági termelők jogosultak azon betakarított termény saját birtokukon történő felhasználására szaporítás céljából, amelyet valamely, közösségi növényfajta‑oltalom alatt álló fajta (kivéve a hibrid vagy szintetikus fajtákat) szaporítóanyagának saját birtokukon történő elültetése révén nyertek.
(2) Az (1) bekezdés rendelkezései kizárólag az alábbi mezőgazdasági növényfajokra alkalmazandók:
[…]
b) Gabonafélék:
[…]
Hordeum vulgare L. – Árpa
[…]
(3) Az (1) bekezdésben foglalt korlátozás hatálybalépéséhez [helyesen: eltérés érvényesítéséhez], továbbá a nemesítő és a mezőgazdasági termelő jogos érdekeinek védelméhez szükséges feltételeket e rendelet hatálybalépését megelőzően a 114. cikk szerinti végrehajtási szabályokban kell megállapítani az alábbi szempontok alapulvételével:
– a mezőgazdasági termelő földbirtokának szintjén a birtok igényeihez szükséges mértékig nem lehet mennyiségi korlátozást előírni,
– a betakarított termény ültetés céljára feldolgozható maga a mezőgazdasági termelő által vagy a részére nyújtott szolgáltatás keretében más által, a tagállamoknak az említett betakarított termény feldolgozási folyamatára különösen annak érdekében megállapított esetleges korlátozásai sérelme nélkül, hogy a feldolgozásra kerülő termék azonossága biztosított legyen a feldolgozásból keletkezőével,
– a mezőgazdasági kistermelők nem kötelezhetők arra, hogy a jogosult részére bármiféle díjat fizessenek; mezőgazdasági kistermelőnek minősülnek a következők:
[…]
– minden más mezőgazdasági termelő köteles méltányos díjat fizetni a jogosultnak, amelynek érzékelhetően alacsonyabbnak kell lennie, mint az adott területen ugyanazon fajta esetében a szaporítóanyag engedélyezett előállításért [(a továbbiakban: engedélyezett előállítás)] felszámított összeg; e méltányos díj mértéke az idő során változhat, figyelembe véve, hogy az adott fajta vonatkozásában milyen mértékben alkalmazzák az (1) bekezdésben foglalt korlátozást [helyesen: eltérést],
– kizárólag a jogosultak felelőssége figyelemmel kísérni az e cikkben foglalt, illetőleg e cikk alapján elfogadott rendelkezések betartását; e figyelemmel kísérés megszervezéséhez nem kérhetik hivatalos szervek együttműködését,
– a vonatkozó adatokról a mezőgazdasági termelők és a feldolgozást végző szolgáltatók kötelesek a jogosultakat – azok kérelmére – tájékoztatni; a vonatkozó adatokról a mezőgazdasági termelés figyelemmel kísérésében részt vevő hivatalos szervek is nyújthatnak tájékoztatást, amennyiben azokhoz feladataik szokásos teljesítése során, külön fáradság és költség nélkül jutottak. E rendelkezések – a személyes adatok vonatkozásában – nem érintik a személyes adatok kezelése vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló közösségi és nemzeti jogszabályokat.”
6. E rendelet „Bitorlás” című 94. cikke a következőket írja elő:
„(1) A jogosult jogosan indíthat pert az alábbiak ellen a jogbitorlás megakadályozása, arányos kártérítés [helyesen: méltányos díjazás] fizetése vagy mindkettő érdekében:
a) aki a 13. cikk (2) bekezdésében megjelölt tevékenységeket közösségi növényfajta‑oltalmi jogot elnyert fajta esetében jogosulatlanul folytatja
[…].
(2) Aki szándékosan vagy gondatlanul elköveti a fentieket, a jogosultnak a nevezett tevékenység eredményeképpen bekövetkező minden egyéb kára vonatkozásában kártérítésre kötelezhető. Kevésbé súlyos gondatlanság esetén a fenti követelés a gondatlanság mértéke arányában csökkenthető, de a csökkentés nem lehet olyan mértékű, hogy a kártérítési követelés összege a jogbitorlást elkövetett [helyesen: elkövető] személy oldalán keletkezett előnyök értékét ne érje el.”
2. Az 1768/95 rendelet
7. Az 1768/95 rendeletet a 2100/94 rendelet 114. cikke alapján fogadták el.
8. Ezen előbbi rendelet „Különleges polgári jogi követelések” című 18. cikkének (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„Ha a fenti személy ugyanannak a jogosultnak egy vagy több növényfajtája vonatkozásában ismételten és szándékosan nem tesz eleget [a 2100/94 rendelet] 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése szerinti kötelezettségének, a jogosult bármely további káráért [a 2100/94 rendelet] 94. cikkének (2) bekezdése szerint kártérítési kötelezettség terheli, amely legalább a[z] […] engedélyezett előállítás[ért] fizetendő átlagos összeg négyszeresének megfelelő átalánydíjat jelent, a nagyobb kár esetén fizetendő kártérítés sérelme nélkül.”
III. Az alapjogvita alapjául szolgáló tényállás, az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés és a Bíróság előtti eljárás
9. A Saatgut Treuhandverwaltungs GmbH társaság (a továbbiakban: STV) növényfajta‑oltalmi jogosultak egyesülése, amelyet e jogosultak növényfajta‑oltalmi jogaik kezelésével, különösen a tájékoztatáshoz való jog és a fizetés iránti követelések saját nevében történő érvényesítésével bíztak meg.
10. MS, a fellebbező az alapeljárásban, mezőgazdasági termelő, akitől az STV az elsőfokú eljárásban többek között azt követelte, hogy adjon tájékoztatást az uniós jog alapján oltalomban részesülő „KWS Meridian” ősziárpa‑fajta általa végzett jogellenes vetéséről, amelyet MS a 2012/2013‑as és a 2015/2016‑os gazdasági évek közötti négy évben végzett.
11. Az alapeljárás fellebbezője első alkalommal a közte és az STV közötti bírósági eljárás során szolgáltatott adatokat az ezen vetőmag e négy gazdasági évben történt feldolgozásának mértékéről, amely 24,5, 26, 34 és 45,4 mázsát tett ki.
12. Az első fokon hozott ítéletet követően az alapeljárás fellebbezője utólag megfizette a 2015/2016‑os gazdasági évre az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeget, amely a 2100/94 rendelet 94. cikkének (1) bekezdése alapján fizetendő méltányos díjazásnak felelt meg.(4)
13. Az STV az alapeljárás fellebbezője által az oltalom alatt álló fajta szaporítóanyagának előállításáért utólag megfizetett „egyszerű” díj beszámítása mellett a 2013/2014‑es, a 2014/2015‑ös és a 2015/2016‑os gazdasági évre(5) az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeg négyszeresének megfelelő összegű további kártérítés megfizetését követelte a 2100/94 rendelet vitatott rendelkezéssel összefüggésben értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésében előírt kártérítés címén.
14. Az alapeljárás fellebbezője vitatta az STV ilyen fizetés követeléséhez való jogát. E tekintetben azt állította, hogy az „egyszerű” díj megfizetése kompenzálta a jogellenes magatartás miatt az STV‑nél bekövetkezett kárt, az 1768/95 rendelet 5. cikkének (5) bekezdése szerinti vetési díj összegének megfizetése helyett. Arra is hivatkozott, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatával nem egyeztethető össze a további „büntető jellegű” átalány‑kártérítés.
15. 2020. december 4‑i ítéletével a Landgericht Kaiserslautern (kaiserslauterni regionális bíróság, Németország) a vitatott rendelkezés „egyértelmű szövegére” hivatkozva lényegében helyt adott(6) az STV kérelmének.
16. Az alapeljárás fellebbezője fellebbezést nyújtott be ezen ítélettel szemben a Pfälzisches Oberlandesgericht Zweibrückenhez (zweibrückeni pfalzi regionális felsőbíróság, Németország). Véleménye szerint a vitatott rendelkezés nem egyeztethető össze a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésével, és azt meg kell semmisíteni. E második rendelkezés ugyanis nem értelmezhető úgy, hogy lehetővé teszi a növényfajta‑oltalmi jogosult javára – a jelen esetben a díj négyszeresének megfelelő összegű – átalány‑kártérítés megállapítását, a kártérítésnek sokkal inkább a növényfajta‑oltalmi jogosultnál a bitorlás miatt ténylegesen és bizonyíthatóan bekövetkezett károknak a lehető legnagyobb mértékben megfelelő összegnek kell lennie.
17. Az STV azt állítja, hogy a vitatott rendelkezés nem ütközik a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének előírásaiba, és összhangban áll a Bíróság ítélkezési gyakorlatával. A növényfajta‑oltalmi jogosult jogainak – a kártérítés megállapításának feltételét képező – ismételt szándékos jogellenes megsértésére tekintettel az „egyszerű” díj négyszeresének megfelelő összegű minimális átalány‑kártérítés megállapítása véleménye szerint észszerű módon teremti meg a szükséges érdekegyensúlyt.
18. A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy az általa hozandó döntés kizárólag a vitatott rendelkezés érvényességétől függ. Megjegyzi, hogy ez a rendelkezés, amellyel az Európai Bizottság a díj négyszeresének megfelelő összegű minimális átalány‑kártérítést határozott meg, sértheti a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének első mondatát, és ezért megsemmisíthető lehet.
19. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének célja a jogbitorlást elkövető személy, vagyis az uniós növényfajta‑oltalmi jogoktól való, az e rendelet 14. cikke értelmében vett eltérésben nem részesülő mezőgazdasági termelő által elért előny pénzbeli megtérítése azáltal, hogy méltányos díjazást ír elő, amely az „egyszerű” díj összegének felel meg. Ebben az összefüggésben adott esetben úgy értelmezhető az említett rendelet 94. cikke (2) bekezdésének első mondata, hogy szándékos vagy gondatlan jogsértés esetén a növényfajta‑oltalmi jogosult csak az egyéb kár konkrét bizonyítása esetén jogosult az ilyen kár megtérítésére.
20. A kérdést előterjesztő bíróság véleménye szerint a Bíróság ítélkezési gyakorlata arra utal, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének első mondatával nem egyeztethető össze a minimális kártérítés normatív jellegű általánossá tétele.(7) A kérdést előterjesztő bíróság emlékeztet arra, hogy az alaprendeletben foglalt felhatalmazás alapján elfogadott végrehajtási rendelet nem térhet el azon alaprendelet rendelkezéseitől, amelyből az mint másodlagos jogszabály levezethető, és ellentét fennállása esetén azt meg kell semmisíteni.(8)
21. E körülmények között határozott úgy a Pfälzisches Oberlandesgericht Zweibrücken (zweibrückeni pfalzi regionális felsőbíróság) a 2021. augusztus 18‑i, a Bíróság Hivatalához 2021. augusztus 24‑én érkezett határozatában, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:
„Összeegyeztethető‑e a [2100/94 rendelettel], különösen a 94. cikk (2) bekezdésének első mondatával a [vitatott rendelkezés] annyiban, hogy az utóbbi rendelkezésben említett feltételek mellett a díj négyszeresének megfelelő összegű minimális kártérítés követelhető?”
22. Írásbeli észrevételeket az alapeljárás felei és a Bizottság terjesztett elő. Ugyanezek a felek, valamint a Bizottság a 2022. július 14‑én tartott tárgyaláson szóbeli észrevételeket tett.
IV. Elemzés
23. A vitatott rendelkezés érvényességének vizsgálatát megelőzően meg kell vizsgálni az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés elfogadhatóságát.
A. Az elfogadhatóságról
24. A Bizottság észrevételeiben az érdemi elemzést megelőzően megjegyzi – anélkül azonban, hogy nyíltan azt állítaná, hogy az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatatlan –, hogy az alapeljárásnak az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnő körülményei nem egyértelműek. Jelzi, hogy kétségei vannak a tekintetben, hogy a jelen ügyben a 2013/2014‑es és a 2015/2016‑os gazdasági évek közötti évek során, amikor az alapeljárás fellebbezője a szóban forgó oltalom alatt álló növényfajtát termelte, teljesültek‑e a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt feltételek, különösen a mezőgazdasági termelés védelme érdekében az oltalom alatt álló fajta betakarított terményének saját birtokon szaporítás céljából történő felhasználására vonatkozó feltétel. A Bizottság rámutat, hogy ha nem ez a helyzet, akkor a vitatott rendelkezés érvényességének vizsgálatára irányuló előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nem döntő jelentőségű a jogvita eldöntése szempontjából. Hangsúlyozza azonban, hogy ezt a kérdést csak a kérdést előterjesztő bíróság értékelheti, amelynek feladata valamennyi releváns tény megállapítása.
25. Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy mivel kizárólag a kérdést előterjesztő bíróság rendelkezik hatáskörrel az előterjesztett jogvita tényállásának megállapítására és megítélésére, a Bíróságnak főszabály szerint a vizsgálat tárgyát képező azon elemekre kell korlátoznia a vizsgálatát, amelyeket a kérdést előterjesztő bíróság határozatában elé terjesztett, és ily módon ragaszkodnia kell az említett bíróság által bizonyítottnak tekintett helyzethez, és az alapeljárásban részt vevő felek bármelyike által előadott hipotézisek őt nem köthetik.(9)
26. Másodsorban emlékeztetek arra is, hogy nem vitatott, hogy vélelmezni kell az uniós jogra vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelmek releváns voltát.(10) A Bíróság csak akkor tagadhatja meg a nemzeti bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéséről való határozathozatalt, ha valamely uniós jogi szabály kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli és jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson.(11)
27. Márpedig a jelen ügyben nem ez a helyzet.
28. Elsősorban megjegyzem ugyanis, hogy noha a kérdést előterjesztő bíróság nem jelölte meg azokat az okokat, amelyek miatt a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) és (3) bekezdése az alapeljárásra alkalmazandó, sem az alapeljárás fellebbezője, sem az STV nem vitatja, hogy e rendelkezés és főszabály szerint a vitatott rendelkezés alkalmazandó a jelen ügyben.
29. Másodsorban megjegyzem, hogy az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy a kérdést előterjesztő bíróságnak nem a vitatott rendelkezés alkalmazhatóságát illetően vannak kétségei, hanem kizárólag a 2100/94 rendelettel és különösen annak 94. cikke (2) bekezdésének első mondatával való összeegyeztethetőségét illetően.
30. E tekintetben megjegyzem, hogy az STV rámutat, hogy nem vitatott, hogy az alapeljárás fellebbezője a saját birtokán felhasználta a „KWS Meridian” ősziárpa‑fajta szaporítóanyagát, amelyet ő maga állított elő anélkül, hogy megfelelt volna a vetéshez szükséges feltételeknek, különösen a 2013/2014–2015/2016‑os gazdasági években.
31. Ennélfogva úgy vélem, hogy a jelen előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatósága nem kérdőjelezhető meg.
B. Az ügy érdeméről
32. Annak érdekében, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre választ lehessen adni, elsősorban tisztázni fogom, hogy milyen kapcsolat áll fenn azon elv, amely szerint az uniós növényfajta‑oltalom jogosultjának felhatalmazása szükséges az oltalom alatt álló fajta fajtaösszetevői vagy betakarított terménye vonatkozásában többek között az előállításhoz vagy újbóli előállításhoz (többszörözéshez), valamint az ezen felhatalmazástól való eltérés között, másodsorban pedig e kapcsolatra tekintettel fogom elvégezni a vitatott rendelkezés érvényességének vizsgálatát.
1. Az uniós növényfajta‑oltalom jogosultjának felhatalmazása és az e felhatalmazástól való eltérés közötti kapcsolatra vonatkozó általános megfontolások
33. Megjegyzem, hogy a 2100/94 rendelet 13. cikke (2) bekezdésének a) pontja értelmében az uniós növényfajta‑oltalom jogosultjának felhatalmazása szükséges az oltalom alatt álló fajta fajtaösszetevői vagy betakarított terménye vonatkozásában többek között az előállításhoz vagy újbóli előállításhoz (többszörözéshez).(12)
34. Ilyen felhatalmazás hiányában a 2100/94 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének a) pontja lehetőséget biztosít a jogosult számára többek között arra, hogy méltányos díjazás megfizetése iránti keresetet indítson azon személlyel szemben, aki jogosulatlanul végezte az ilyen előállítást vagy újbóli előállítást (többszörözést). Ráadásul, ha ez utóbbi szándékosan vagy gondatlanságból nem szerezte meg a szükséges felhatalmazást, a jogosultat e rendelet 94. cikkének (2) bekezdése alapján az elszenvedett kár megtérítéséhez való jog is megilleti.(13)
35. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelés védelme érdekében a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdése az uniós növényfajta‑oltalomtól való eltérést ír elő, amelyet általában a „mezőgazdasági termelők mentességének” neveznek.(14) Ez a rendelkezés feljogosítja a mezőgazdasági termelőket arra, hogy saját birtokukon szaporítás céljából felhasználják azon betakarított terményt, amelyet a 14. cikk (2) bekezdésében foglalt felsorolásban szereplő valamely oltalom alatt álló mezőgazdasági növényfajta – többek között a jelen ügy tárgyát képező „Hordeum vulgare L. – Árpa” gabonaféle – szaporítóanyagának saját birtokukon történő elültetése révén nyertek.
36. A jogosult általi felhatalmazás elve és az ezen elvtől való eltérés feltételei közötti kapcsolat tisztázása érdekében meg fogom vizsgálni egyrészt azokat a feltételeket, amelyeknek a mezőgazdasági termelőnek meg kell felelnie ahhoz, hogy megillethesse a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében előírt eltérés, különösen a „méltányos díj” fizetésére vonatkozó feltételt, valamint azt, hogy mi különbözteti meg az előbbit az ezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdésében előírt „méltányos díjazástól”. Másrészt részletezni fogom a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében előírt eltérés feltételeinek érvényesítésére irányuló, az 1768/95 rendelettel megállapított végrehajtási szabályokat.
a) A 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételekről
37. Az uniós növényfajta‑oltalomtól való eltérés a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében előírt feltételekhez kötött.(15) A mezőgazdasági termelők mentessége tehát nem alkalmazandó, ha a termelő nem tartja tiszteletben ezeket a feltételeket. Ezeket a 2100/94 rendelet „114. cikk[ében említett] [1768/95 rendeletben] kell megállapítani”, az előbbi rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében rögzített szempontok alapján, amelyek lehetővé teszik egyrészt az említett eltérés érvényesítését, és másrészt a nemesítő és a mezőgazdasági termelő jogos érdekeinek védelmét.(16)
38. E szempontok között – a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdésében – szerepel a mezőgazdasági termelők arra vonatkozó kötelezettsége, hogy méltányos díjat fizessenek a jogosultnak, amelynek e rendelkezés értelmében „érzékelhetően alacsonyabbnak kell lennie, mint az […] engedélyezett előállításért felszámított összeg”.
39. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az a mezőgazdasági termelő, aki nem fizeti meg ezt a méltányos díjazást a jogosultnak, miközben egy oltalom alatt álló fajta szaporítóanyagának elültetése révén nyert terményt hasznosít,(17) nem hivatkozhat a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésére, és következésképpen úgy kell tekinteni, mint aki az arra vonatkozó felhatalmazás nélkül folytatja az ugyanezen rendelet 13. cikkének (2) bekezdésében szereplő valamely tevékenységet.(18) Ez azt jelenti, hogy nem illetheti meg a mezőgazdasági termelők mentessége, és – egyszerűen fogalmazva – „vissza kell térnie a kiinduló helyzetbe”. Másként fogalmazva, ha az ültetés során az e rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében szereplő szempontokat nem tartják be, az eltérés nem alkalmazandó, és az ültetés sérti a jogosultnak az ugyanezen rendelet 13. cikkének (2) bekezdésében biztosított jogait.
40. A mezőgazdasági termelővel szemben adott esetben alkalmazásra kerül a 2100/94 rendelet 94. cikke.(19) Ennélfogva a jogosult pert indíthat ellene a jogbitorlás megakadályozása, méltányos díjazás fizetése vagy mindkettő érdekében. Szándékosság vagy gondatlanság esetén a mezőgazdasági termelő köteles ezenfelül a jogosult által elszenvedett károk megtérítésére is.(20)
41. Álláspontom szerint itt célszerű kiemelni a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdésében szereplő „méltányos díj” fogalma és az e rendelet 94. cikkének (1) bekezdésében szereplő „méltányos díjazás” fogalma közötti különbséget. A Bíróság ugyanis már hangsúlyozta, hogy a két rendelkezésben használt kifejezések hasonlóságuk ellenére nem ugyanarra a fogalomra vonatkoznak.(21) Ily módon, míg a „méltányos díj” fogalmának, amelyet a 2100/94 rendeletnek az 1768/95 rendelet 5. cikkének (5) bekezdésével összefüggésben értelmezett 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése előír, az a célja, hogy egyensúlyt teremtsen a növényfajta‑oltalmi jogosultak és a mezőgazdasági termelők kölcsönös jogos érdekei között, az ezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdésében szereplő fogalom, amely rendelkezés szövege nem tesz különbséget a bitorlás elkövetőjének kiléte alapján, kimondottan azt célozza, hogy bitorlási per keretében méltányos díjazást fizessenek.(22)
42. A Bíróság szerint ebből az következik, hogy az engedélyezett vetésért fizetendő, a 2100/94 rendelet 14. cikke értelmében vett díj nem fogadható el az ugyanezen rendelet 94. cikkének (1) bekezdésében előírt „méltányos díjazás” kiszámításának alapjaként.(23) Semmilyen más értelmezés nem tudná ugyanis biztosítani az említett rendelet célját és hatékony érvényesülését.(24) Később visszatérek erre az elemre, amely nagy jelentőséggel bír az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés vizsgálata során.(25)
b) A mezőgazdasági termelők mentessége feltételeinek érvényesítésére irányuló végrehajtási szabályokról: az 1768/95 rendelet
43. Emlékeztetek arra, hogy a 2100/94 rendelet 114. cikkében hivatkozott szabályokat az 1768/95 rendelet jelenti.(26) Az 1768/95 rendelet 1. cikke szerint e rendelet a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében szabályozott eltérés feltételeinek érvényesítésére irányuló végrehajtási szabályokat állapítja meg.(27)
44. Az 1768/95 rendelet többek között egyrészt a méltányos díj mértékének meghatározását lehetővé tevő szabályokat ír elő (e rendelet 5. cikke),(28) másrészt pedig meghatározza azt az időpontot, amikor a jogosult részére a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése alapján fennálló egyéni fizetési kötelezettség keletkezik, vagyis amikor a mezőgazdasági termelő a szántóföldön ténylegesen szaporítási célra fordítja a betakarított terményt (a 1768/95 rendelet 6. cikke).
45. Az 1768/95 rendelet 18. cikke a mezőgazdasági termelők mentessége feltételeinek be nem tartása esetére különleges polgári jogi követelésekről is rendelkezik.
46. A vitatott rendelkezés ekképpen úgy rendelkezik, hogy ugyanannak a jogosultnak egy vagy több növényfajtája vonatkozásában a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdésében előírt, a méltányos díj megfizetésére vonatkozó kötelezettség ismételt és szándékos megsértése esetén a jogosult bármely további káráért e rendelet 94. cikkének (2) bekezdése szerint kártérítési kötelezettség áll fenn, amely legalább az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeg négyszeresének megfelelő átalánydíjat jelent, a nagyobb kár esetén fizetendő kártérítés sérelme nélkül.
47. Ez a rendelkezés képezi tehát a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett, az érvényesség vizsgálatára vonatkozó kérdés tárgyát, és azt ezen általános megfontolások fényében fogom megvizsgálni.
2. Az érvényesség vizsgálata
48. Egyetlen kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a vitatott rendelkezés érvénytelen‑e a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének első mondatára tekintettel annyiban, amennyiben az e rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése szerinti „méltányos díj” megfizetésére vonatkozó kötelezettség ismételt és szándékos megsértése esetén a jogosult által elszenvedett károk olyan minimális megtérítését írja elő, amely az engedélyezett előállítás esetén fizetendő díj négyszeresének felel meg.
49. E vizsgálat keretében először is kifejtem azokat az okokat, amelyek miatt el kell utasítani az alapeljárás fellebbezőjének arra vonatkozó érveit, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a vitatott rendelkezés elfogadására. Ezt követően a Bíróság ítélkezési gyakorlatának fényében elemezni fogom a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének normatív tartalmát, amelyre tekintettel a kérdést előterjesztő bíróság a vitatott rendelkezés érvényességének vizsgálatára irányuló kérdést feltette. Végül ebből az erre adandó válaszhoz hasznos tanulságokat vonok le.
a) A Bizottságnak a vitatott rendelkezés elfogadására vonatkozó hatásköréről
50. Az alapeljárás fellebbezője azt állítja, hogy a Bizottság nem rendelkezett hatáskörrel a vitatott rendelkezés elfogadására, és ennélfogva a 2100/94 rendelet 94. cikke alapján fizetendő méltányos díjazás meghatározására.
51. Nem értek egyet ezzel a megközelítéssel.
52. Emlékeztetek arra, hogy valamely uniós jogi rendelkezés érvényessége Bíróság általi értékelésének az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés keretében kell maradnia.(29)
53. A jelen ügyben a kérdés a vitatott rendelkezésnek különösen a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdése első mondatára tekintettel fennálló összeegyeztethetőségére vonatkozik. Következésképpen a Bizottság vitatott rendelkezés elfogadására vonatkozó hatáskörének vitatásával az alapeljárás fellebbezője ki kívánja terjeszteni a kérdést előterjesztő bíróság által feltett kérdést.(30)
54. Egyébként pedig nyilvánvaló, hogy a vitatott rendelkezés érvényességének felülvizsgálatát, amelynek lefolytatását a kérdést előterjesztő bíróság a Bíróságtól kéri, e jogi aktus jellegének és tárgyának figyelembevételével kell elvégezni, amelynek jogalapja – amint azt a jelen indítvány 7. pontjában jeleztem – a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése.(31) E tekintetben a 2100/94 rendeletnek a 14. cikke (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett 114. cikke felhatalmazza a Bizottságot az e rendelkezésben előírt eltérés végrehajtási szabályainak megállapítására.(32)
55. Ebből következik, hogy a Bizottság e rendelkezések alapján jogosult az 1768/95 rendelethez hasonló végrehajtási szabályokat elfogadni a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében foglalt eltérés érvényesítéséhez, valamint a nemesítő és a mezőgazdasági termelő jogos érdekeinek védelméhez szükséges feltételek megállapítása céljából. E tekintetben az 1768/95 rendelet tárgyát és indokolását illetően a rendelet második, harmadik, tizedik és tizenegyedik preambulumbekezdéséből kitűnik, hogy e rendelet célja e feltételek rögzítése, valamint egyrészről a jogosult jogai és a 2100/94 rendelet 14. cikkének rendelkezéseiből eredő jogok, másrészről pedig a mezőgazdasági termelő részére adott engedély és ezen engedély kiaknázása közti kapcsolat meghatározása.
56. Egyébiránt, amennyiben az 1768/95 rendelet a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt azon feltételek pontosítására irányul, amelyek a szóban forgó eltérés érvényesítéséhez, valamint a nemesítő és a mezőgazdasági termelő jogos érdekeinek védelméhez szükségesek, azt is meg kell még határozni, hogy – amint azt a kérdést előterjesztő bíróság kérdezi – a Bizottság azzal, hogy a vitatott rendelkezésben a jogosult által elszenvedett károk olyan minimális megtérítését írja elő, amely az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeg négyszeresének felel meg, megsértette‑e a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének a Bíróság által értelmezett tartalmát.
57. Ennek érdekében szükségesnek tartom röviden felidézni a 2100/94 rendelet 94. cikkére vonatkozó releváns ítélkezési gyakorlatot.
b) A 2100/94 rendelet 94. cikkére vonatkozó ítélkezési gyakorlatról: a Hansson ítélet
58. Számomra úgy tűnik, hogy a Hansson ítélet(33) precedensnek minősül, amelyre a Bíróság hasznosan támaszkodhat az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés megválaszolása érdekében. Az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben a kérdést előterjesztő bíróság lényegében a 2100/94 rendelet 94. cikke alapján fizetendő díjak és kártérítések meghatározásánál és kiszámításánál irányadó elveket kívánta megismerni.
1) A kártérítések jellege
59. A 2100/94 rendelet 94. cikke alapján fizetendő kártérítések jellegét illetően a Bíróság először is rámutatott, hogy e rendelet 94. cikke (2) bekezdésének megfogalmazásából az tűnik ki, hogy e rendelkezés kizárólag azon kár megtérítésére vonatkozik, amelyet az uniós növényfajta‑oltalmi jog jogosultja az e növényfajta bitorlása miatt elszenvedett.(34)
60. A Bíróság ugyanis egyrészt jelezte, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikke (1) bekezdésének célja a bitorlást elkövető személy által a bitorlás révén elért előnynek a pénzbeli megtérítése, amely előny az utóbbi által meg nem fizetett díj összegének felel meg.(35) Ebben a tekintetben a Bíróság pontosította, hogy ez a rendelkezés az abban foglalt méltányos díjazás meg nem fizetéséhez kapcsolódó károkon kívüli egyéb károk megtérítését nem írja elő.(36) Másrészt a Bíróság rámutatott, hogy e rendelet 94. cikkének (2) bekezdése arra az „egyéb” kárra vonatkozik, amelyet a bitorlást „szándékosan vagy gondatlanul” elkövető személynek a jogosult részére meg kell térítenie.(37)
61. A Bíróság szerint ebből az következik, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikke az uniós növényfajta‑oltalmi jog jogosultja javára kártérítéshez való jogot alapít, „amely nem pusztán teljes körű, hanem ezenkívül objektív szempontokon alapul, azaz az kizárólag a bitorlásból eredő kár megtérítésére vonatkozik”.(38) Ennélfogva a Bíróság – Saugmandsgaard Øe főtanácsnok indítványát(39) követve – kimondta, hogy e rendelkezést nem lehet úgy értelmezni, hogy az jogalapként szolgálhatna arra, hogy a bitorlást elkövető személyt e jogosult javára átalányjelleggel meghatározott, büntető jellegű kártérítés megfizetésére kötelezzék. Hozzátette, hogy éppen ellenkezőleg, az említett rendelkezés alapján fizetendő kártérítés terjedelmének a lehetőségekhez mérten pontosan kell tükröznie a növényfajta jogosultja által a bitorlás miatt elszenvedett tényleges és biztos károkat.(40)
62. A Bíróság másodszor a 2004/48 irányelv(41) (17) és (26) preambulumbekezdésére, valamint 13. cikkének (1) bekezdésére(42) hivatkozva megállapította, hogy ez az értelmezés van összhangban ezen irányelv célkitűzéseivel, amely egy minimális szintet állapított meg általában a szellemi tulajdonjogok tiszteletben tartása tekintetében.(43)
2) A díjak meghatározásának módjai: a kártérítés terjedelme
63. A 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése szerinti kártérítés terjedelmét illetően a Bíróság megállapította, hogy a bitorlással érintett növényfajta jogosultjának a feladata az azt igazoló bizonyítékok előterjesztése, hogy a kára meghaladja az e rendelet 94. cikkének (1) bekezdése szerinti méltányos díjazás útján megtérülő elemeket.(44) A Bíróság e kártérítés terjedelmét ennek alapján azt hangsúlyozva határozta meg, hogy az ugyanezen engedélyezett előállításért fizetendő szokásos díj összege önmagában nem szolgálhat e kár értékelésének alapjául. Az ilyen díjazás ugyanis lehetővé teszi az említett rendelet 94. cikkének (1) bekezdése szerinti méltányos díjazás kiszámítását, és nem feltétlenül kapcsolódik a megtérítetlenül maradó kárhoz, amelynek megtérítését ugyanezen rendelet 94. cikkének (2) bekezdése előírja.(45)
64. E tekintetben a Bíróság egyrészt emlékeztetett arra, hogy azok a körülmények, amelyek a méltányos díjazás kiszámítása céljából az engedélyezett előállításért fizetendő szokásos díj növelését igazolták, nem vehetők másodszor is figyelembe a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése szerinti kártérítés címén.(46) Másrészt megállapította, hogy az eljáró bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a bitorlással érintett növényfajta jogosultja által hivatkozott károkat milyen mértékben lehet pontosan bizonyítani, vagy hogy átalányösszeget kell‑e meghatározni, amely utóbbi e károknak legfeljebb a ténylegességét tükrözi.(47)
c) A vitatott rendelkezés érvényességének megkérdőjelezéséről, tekintettel a 2100/94 rendeletnek a Bíróság által értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésére
65. A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a kár szintjén a minimális átalányösszeg normatív jellegű – a díj négyszeresének megfelelő mértékben történő – általánossá tétele, amelyet a vitatott rendelkezés ír elő, összeegyeztethető‑e a 2100/94 rendelet Bíróság által értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésével.
1) Az alapeljárás fellebbezője, az STV és a Bizottság által felhozott érvek
66. Az alapeljárás fellebbezője azt állítja, hogy a vitatott rendelkezés, vagy legalábbis annak második része semmis, és – az 1768/95 rendelet többi részének fenntartása mellett – könnyen megsemmisíthető vagy alkalmazása mellőzhető. Hozzáteszi, hogy e rendelkezés első része a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdésében előírt kártérítési kötelezettséget „ugyanannak a jogosultnak egy vagy több növényfajtája” bitorlásának esetére korlátozza. E rendelkezés terjedelmének és hatályának ilyen korlátozása nem szerepel az említett rendelkezés szövegében és nem következik annak tartalmából, így az első rész is jogellenes, és azt meg kell semmisíteni.
67. Az STV azt állítja, hogy a vitatott rendelkezést a Bizottság érvényesen fogadta el, tiszteletben tartva a 2100/94 rendelet célkitűzéseit és iránymutatásait, és az nem nyilvánítható érvénytelennek. Állítása szerint az sem vitatott, hogy az alapeljárás fellebbezője szándékosan az uniós növényfajta‑oltalom jogosultjának felhatalmazása nélkül járt el. A 2100/94 rendelet vitatott rendelkezéssel összefüggésben értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésében és 14. cikkének (3) bekezdésében foglalt feltételek tehát vitathatatlanul teljesülnek.
68. A Bizottság azt állítja, hogy a vitatott rendelkezés összhangban áll a 2100/94 rendelet előírásaival, mivel az e rendelkezésben foglalt feltételek mellett a díj négyszeresének megfelelő összegű minimális kártérítés követelhető.
69. Pontosabban, a Bizottság írásbeli észrevételeiben azzal indokolja a vitatott rendelkezésben előírt minimális átalányösszeg alkalmazását, hogy amennyiben valamely oltalom alatt álló fajta ültetésére nem terjed ki a mezőgazdasági termelők mentessége – vagyis jogellenes újravetés esetén – a szokásos díjnál alacsonyabb mértékű méltányos díj meg nem fizetése e mentesség „visszaélésszerű igénybevételének” minősül, amely nem csupán e díjazás megfizetéséhez való jogot biztosít a 2100/94 rendelet 94. cikkének (1) bekezdése alapján, hanem e rendelet 94. cikkének (2) bekezdése értelmében az elszenvedett kár megtérítéséhez való jogot is. A Bizottság szerint ismételt és szándékos visszaélés esetén ezt a kártérítést a vitatott rendelkezésben meghatározott minimális összeg szerint kell előírni.(48)
70. A Bizottság szerint, mivel a 2100/94 rendeletnek a mezőgazdasági termelők mentességére vonatkozó 14. cikke az érdekek növényfajta‑oltalom jogosultjai és a mezőgazdasági termelők közötti összetett egyensúlyát szabályozza, helyénvaló, hogy az e mentességben részesülő, azonban a – szokásos díjnál alacsonyabb mértékű – méltányos díj megfizetésére vonatkozó kötelezettséget (e rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése) ismételten és szándékosan megszegő mezőgazdasági termelő általi jogsértést súlyosabb szankcióval sújtsák, mint a valamely felhatalmazáshoz kötött tevékenység szándékosan vagy gondatlanságból jogosulatlanul történő elkövetésének „egyszerű” esetét (az említett rendelet 94. cikkének (2) bekezdése).(49) A jogvita tárgyát képező minimális átalányösszeg ugyanis az oltalom alatt álló fajta jogosultjai által általában elszenvedett minimális károk általános megközelítésének felel meg.
71. E tekintetben a Bizottság a tárgyaláson a Stowarzyszenie Oławska Telewizja Kablowa ítéletre(50) hivatkozott, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a 2004/48 irányelv 13. cikkét úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely szerint a megsértett szellemi tulajdonjog jogosultja választhat, hogy az e jogot megsértő személytől az elszenvedett kár megtérítését kéri, az adott ügyre jellemző sajátos szempontokra figyelemmel, vagy pedig anélkül, hogy bizonyítania kellene a tényleges kárt, az érintett mű felhasználásának engedélyezése esetén járó díjazás kétszeresének megfelelő összeg megfizetését kéri.
72. Ezenkívül a Bizottság a tárgyaláson előadta, hogy a növényfajta‑oltalom jogosultjainak érdekei és a mezőgazdasági termelők érdekei közötti egyensúly biztosítására irányuló célkitűzés összetettsége többek között abból ered, hogy a jogellenes újravetésre a mezőgazdasági termelő birtokán kerül sor, ami megnehezíti az oltalom alatt álló növényfajták használatának a jogosultak általi ellenőrzését. E körülmények között a Bizottság azt állította, hogy az intézkedéseknek kellően ösztönzőeknek kell lenniük ahhoz, hogy elkerüljék többek között azt, hogy azokat a mezőgazdasági termelőket, akik nem tesznek eleget a méltányos díj megfizetésére vonatkozóan őket a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdésének negyedik franciabekezdése alapján a jogosulttal szemben terhelő kötelezettségnek, előnyben részesítsék az e kötelezettséget teljesítő mezőgazdasági termelőkhöz képest. Véleménye szerint ez annál is inkább így van, mivel e rendelet 14. cikke (3) bekezdésének ötödik franciabekezdése értelmében kizárólag a jogosultak felelőssége figyelemmel kísérni és felügyelni az oltalom alatt álló növényfajoknak az engedélyezett vetés során való felhasználását, és ennélfogva e jogosultak az érintett mezőgazdasági termelők jóhiszeműségére és együttműködésére vannak utalva.
2) Értékelés
73. Elsősorban el kell utasítani a szóban forgó minimális átalányösszeg relevanciájára vonatkozó érveket, mégpedig az alábbi okok miatt.
74. Emlékeztetek arra, hogy a vitatott rendelkezés előírja, hogy a jogosult káráért fennálló, a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése szerinti kártérítési kötelezettség legalább az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeg négyszeresének megfelelő átalánydíjat jelent, a nagyobb kár esetén fizetendő kártérítés sérelme nélkül.
75. Ha ugyanis a mezőgazdasági termelő tiszteletben tartja a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében meghatározott feltételeket és többek között megfizeti a valamely gazdasági évre vonatkozó méltányos díjat, lényegében az engedélyezett előállításért fizetendő díj 50%‑át fizeti,(51) míg, ha nem tartja tiszteletben e feltételeket,(52) és ha a vitatott rendelkezés kerül alkalmazásra,(53) lényegében az ezen engedélyezett előállításért fizetendő díj 400%‑át kitevő minimális átalányösszeget fizet, vagyis a fizetendő átlagos összeg 100%‑ának négyszeresét, azaz lényegében a 2100/94 rendelet 14. cikkének (3) bekezdése alapján előírt méltányos díj nyolcszorosának megfelelő összeget, mégpedig minden egyes szóban forgó gazdasági év tekintetében.(54)
76. Kétségkívül igaz, hogy ez a minimális átalányösszeg – a Bizottság logikája szerint(55) – „technikailag” igazolható azzal, hogy az engedélyezett vetéséért fizetendő díj, amennyiben a mezőgazdasági termelőt megilleti a 2100/94 rendelet 14. cikkének (1) bekezdésében előírt eltérés, nem használható az e rendelet 94. cikkének (1) bekezdésében előírt méltányos díjazás kiszámításának alapjául,(56) és hogy ennélfogva a mezőgazdasági termelő jogellenes újravetés esetén köteles az e rendelkezésben előírt méltányos díjazás címén az engedélyezett előállításért fizetendő díj 100%‑át megfizetni.
77. Mindazonáltal a 2100/94 rendelet 94. cikke (2) bekezdésének tartalma és a Hansson ítéletből levonható tanulságok alapján úgy vélem, hogy egy ilyen minimális átalányösszeg nem felel meg e rendelkezés szövegének.
78. Először is a Bíróság a Hansson ítéletben megállapította, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése a bitorlással érintett növényfajta‑oltalmi jog jogosultja által elszenvedett kár megtérítésére vonatkozik,(57) és e megtérítést „teljes és objektív kártérítés[ként]” jellemezte. Jelezte, hogy e kártérítés megítélése érdekében a bitorlással érintett növényfajta jogosultjának kell az azt igazoló bizonyítékokat előterjesztenie, hogy „a kára meghaladja az e [rendelet 94.] cikk[ének] (1) bekezdése szerinti méltányos díjazás útján megtérülő elemeket”.(58)
79. Másodszor, a Hansson ítéletből(59) kitűnik, hogy az eljáró bíróság feladata annak vizsgálata, hogy a bitorlással érintett jogosult által hivatkozott károkat lehet‑e „pontosan” bizonyítani, vagy hogy „átalányösszeget kell‑e meghatározni”. Ily módon, noha a Bíróság ebben az ítéletben elfogadja annak lehetőségét, hogy az eljáró bíróság átalány jelleggel határozza meg a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése szerinti kártérítést, véleményem szerint egyértelmű, hogy e döntés ez utóbbi feladata, és hogy mindenesetre e kártérítésnek „a lehetőségekhez mérten pontosan kell tükröznie a növényfajta jogosultja által a bitorlás miatt elszenvedett tényleges és biztos károkat”.(60) Következésképpen a Bíróság szerint e rendelet 94. cikkét úgy kell értelmezni, hogy „a bitorlással érintett, oltalom alatt álló [uniós] növényfajta jogosultját e rendelkezés alapján megillető kártérítéshez való jog a jogosult által elszenvedett valamennyi kárra kiterjed, anélkül hogy ez a cikk alapul szolgálhatna az átalányjellegű bitorlási pótdíj kiszabásához”.(61)
80. Ezzel szemben, amint azt maga a Bizottság is jelezte a Bíróság kérdésére adott válaszában, a vitatott rendelkezés alkalmazásakor a bitorlás által érintett jogosultnak nem az elszenvedett kár pontos mértékét kell bizonyítania, hanem csupán a jogainak ismételt és szándékos megsértését. Ugyanakkor, amint azt kifejtettem, e jogosultnak azt kell bizonyítania, hogy a kára meghaladja a méltányos díjazás által fedezett mértéket, az elszenvedett kár pontos terjedelmének értékelése vagy az átalányösszeg esetleges meghatározása az eljáró bíróság feladata.(62)
81. Ennélfogva nem lenne összeegyeztethető a 2100/94 rendelet Bíróság által értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésével egyrészről az engedélyezett előállításért fizetendő szokásos díj összegének, vagyis e díj 100%‑ának a növényfajta‑oltalom jogosultja által elszenvedett kár értékelésének alapjaként történő felhasználása, oly módon, hogy ezt az összeget néggyel megszorozzák, amint az a vitatott rendelkezésből kitűnik, mivel az ilyen díj a 2100/94 rendelet 94. cikkének (1) bekezdése szerinti méltányos díjazás kiszámítására irányul, anélkül, hogy feltétlenül kapcsolódna a jogosult által elszenvedett kárhoz, amelynek megtérítését az említett rendelet 94. cikkének (2) bekezdése előírja.(63)
82. Másrészt emlékeztetek arra, hogy a Hansson ítéletben a Bíróság elvetette annak lehetőségét, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikkét úgy lehessen értelmezni, hogy az „jogalapként szolgálhatna arra, hogy a bitorlást elkövető személyt e jogosult javára átalányjelleggel meghatározott, büntető jellegű kártérítés megfizetésére kötelezzék”.(64) E tekintetben hozzátette, hogy az említett rendelkezés alapján fizetendő kártérítés terjedelmének „a lehetőségekhez mérten pontosan kell tükröznie a növényfajta jogosultja által a bitorlás miatt elszenvedett tényleges és biztos károkat”.(65)
83. Ennélfogva a 2100/94 rendelet Bíróság által értelmezett 94. cikkének (2) bekezdésével a vitatott rendelkezésre vonatkozó azon feltevés elfogadása is ellentétes lenne, amely szerint a jogosultnak járó kártérítés összege legalább az engedélyezett előállításért fizetendő átlagos összeg négyszeresét teszi ki. A Bizottság állításával ellentétben ez a feltevés büntető jellegű kártérítés megítéléséhez vezetne, mivel ez az előbbi rendelkezés a „jogosult bekövetkező kárának” megtérítésére, és kizárólag az elszenvedett kár megtérítésére irányul. E tekintetben úgy vélem, hogy nem lehet egyetérteni a Bizottsággal, amikor azt állítja – amint azt a tárgyaláson tette –, hogy e rendelkezés a jogosultak által általában elszenvedett minimális kár jellemző általános megközelítésének felel meg.(66)
84. Másodsorban a „legalább” határozószó vitatott rendelkezésben történő használatából azt a következtetést vonom le, hogy a bíróság a bitorlással érintett fajta jogosultja által hivatkozott károk értékelése során, amennyiben átalányösszeget határoz meg, köteles az elszenvedett kár megtérítését a Bizottság által az 1768/95 rendeletben elfogadott feltevés alapján kiszámítani, amely szerint a kártérítés legalább a díj négyszeresét teszi ki.(67) Egyébiránt a Bíróság által ezzel kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva a Bizottság elismerte, hogy még ha a tényleges kár könnyen megállapítható is lenne és a vitatott rendelkezésben meghatározott minimális átalányösszegnél alacsonyabbnak bizonyulna, az eljáró bíróság a vitatott rendelkezés alapján fennálló kötelezettségek ismételt és szándékos megsértése esetén növelhetné ezt az összeget, azonban e rendelkezés szövegére figyelemmel azt semmi esetre sem csökkenhetné.
85. Ez azt jelentené, hogy még ha a bitorlással érintett jogosult által hivatkozott kárt „pontosan” bizonyítani is lehet, az eljáró bíróságnak „átalányösszeget kell[ene] meghatározni[a]”, jóllehet az ilyen átalány jellegű meghatározás nem szükséges. Ezenkívül abban az esetben, ha a kár pontosan nem bizonyítható, amennyiben a bíróság úgy döntene, hogy átalányösszeget határoz meg, az nem lehetne alacsonyabb a vitatott rendelkezésben előírt minimális átalányösszegnél.(68) Nyilvánvaló, hogy az eljáró bíróság mérlegelési mozgásterének ilyen korlátozása ellentétes lenne nem csupán a 2100/94 rendelet Bíróság által értelmezett 94. cikke (2) bekezdésének első mondatával,(69) de az arányosság elvével is. Noha de lege ferenda a Bizottság meghatározhat minimális átalányösszeget a díj tekintetében, az azt előíró rendelkezésnek lehetővé kell tennie az alperes számára, hogy vitassa ezt a minimális átalányösszeget, amely nem lehet kötelező az eljáró bíróság számára.
86. Harmadsorban és utolsósorban, úgy vélem, hogy a Stowarzyszenie Oławska Telewizja Kablowa ítéleten(70) alapuló érvek nem relevánsak a jelen ügyben szóban forgó, az érvényességre vonatkozó kérdés vizsgálata szempontjából. Számomra ugyanis úgy tűnik, hogy az alapügy körülményei egyértelműen különböznek az ezen ítélet alapjául szolgáló ügy körülményeitől.
87. Egyrészt, mivel a 2004/48 irányelv az átültetését illetően bizonyos mérlegelési mozgásteret biztosít a tagállamoknak, és nem csak a növényfajta‑oltalmi jogokra vonatkozik, hanem valamennyi szellemi tulajdonjogra is, az iparjogvédelmi jogokat is beleértve,(71) e jogok esetleges megsértésének esetei is különbözőek és sokfélék lehetnek. Következésképpen, amint azt Saugmandsgaard Øe főtanácsnok hangsúlyozta,(72) még ha ez az irányelv adott esetben a körülmények olyan releváns elemét képezheti is, amelyet figyelembe kell venni a 2100/94 rendelet értelmezése céljából, ugyanakkor el kell kerülni, hogy a rendelet szövegösszefüggés alapján történő értelmezésének álcája alatt az irányelvből átemelve olyan közvetlenül alkalmazandó jogokat hozzunk létre, amelyeket a rendelet nem erősít meg.
88. Másrészt, ami még fontosabb, a Stowarzyszenie Oławska Telewizja Kablowa ítélet(73) alapjául szolgáló ügy a 2004/48 irányelv értelmezésére vonatkozott, míg a jelen ügyben a Bíróságot az 1768/95 rendelet egyik rendelkezése, nevezetesen a vitatott rendelkezés érvényességének megítélésére irányuló kérdés vizsgálatára kérték fel, e rendelkezés pedig végrehajtási intézkedés, és ekként meg kell felelnie a 2100/94 rendeletnek és különösen annak 94. cikke (2) bekezdésének.
89. Ebből következik, hogy a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdése nem teszi lehetővé a vitatott rendelkezésben előírt minimális átalányösszeg megállapítását. A vitatott rendelkezés tartalma ugyanis meghaladja e rendelet 94. cikke (2) bekezdésének tartalmát. Ráadásul, amint az a fenti pontokból kitűnik, az STV és a Bizottság által felhozott érvek nem alkalmasak arra, hogy megcáfolják az utóbbi rendelkezésnek a Bíróság által a Hansson ítéletben adott értelmezését.
90. E körülmények között úgy vélem, hogy a kártérítés minimális átalányösszegének normatív jellegű – a díj négyszeresének megfelelő mértékben történő – általánossá tétele, amelyet a vitatott rendelkezés ír elő, nem felel meg a 2100/94 rendelet Bíróság által értelmezett 94. cikke (2) bekezdésének, még ha a vitatott rendelkezés – amint azt az STV és a Bizottság állítja – kizárólag az e rendelet 14. cikke (3) bekezdése negyedik franciabekezdésében előírt méltányos díj fizetésére vonatkozó kötelezettség ismételt és szándékos megsértése esetén alkalmazandó is.
91. Következésképpen a Bizottság a vitatott rendelkezés elfogadásakor túllépte hatáskörének korlátait, különös tekintettel a 2100/94 rendelet 94. cikkének (2) bekezdésére.
V. Végkövetkeztetés
92. A fenti megfontolások összességére tekintettel azt javaslom a Bíróságnak, hogy a Pfälzisches Oberlandesgericht Zweibrücken (zweibrückeni pfalzi regionális felsőbíróság, Németország) által előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésre a következő választ adja:
A közösségi növényfajta‑oltalmi jogokról szóló, 1994. július 27‑i 2100/94/EK tanácsi rendelet 14. cikkének (3) bekezdésében biztosított mezőgazdasági mentesség [helyesen: biztosított eltérés] érvényesítésének végrehajtási szabályairól szóló, 1995. július 24‑i 1768/95/EK bizottsági rendelet 18. cikkének (2) bekezdése érvénytelen, tekintettel a közösségi növényfajta‑oltalmi jogokról szóló, 1994. július 27‑i 2100/94/EK tanácsi rendelet 94. cikke (2) bekezdésének első mondatára, amennyiben e rendelkezés a 2100/94 rendelet 14. cikke (3) bekezdése negyedik franciabekezdése szerinti méltányos díj megfizetésére vonatkozó kötelezettség ismételt és szándékos megsértése esetére a jogosult által elszenvedett károk olyan minimális megtérítését írja elő, amely ugyanazon fajtának ugyanabban a térségben azonos szaporítóanyag‑mennyisége engedélyezett előállításáért fizetendő átlagos összeg négyszeresének felel meg.