A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (ötödik tanács)

2016. június 9.(*)

„Dömping – Az Egyesült Államokból származó bioetanol importja – Végleges dömpingellenes vám – Megsemmisítés iránti kereset – Egyesület – A tagok közvetlen érintettségének hiánya – Elfogadhatatlanság – Országos szintű dömpingellenes vám – Egyéni elbánás – Mintavétel – Védelemhez való jog – A hátrányos megkülönböztetés tilalma – Gondossági kötelezettség”

A T‑276/13. sz. ügyben,

a Growth Energy (székhelye: Washington, DC [Egyesült Államok]),

a Renewable Fuels Association (székhelye: Washington)

(képviselik őket kezdetben: P. Vander Schueren ügyvéd, később: Vander Schueren és M. Peristeraki ügyvédek)

felpereseknek

az Európai Unió Tanácsa (képviseli: S. Boelaert, meghatalmazotti minőségben, segítői kezdetben: G. Berrisch ügyvéd és de B. Byrne solicitor, később: R. Bierwagen és C. Hipp ügyvédek)

alperes ellen,

támogatják:

az Európai Bizottság (képviselik: M. França és T. Maxian Rusche, meghatalmazotti minőségben)

és

az ePURE, de Europese Producenten Unie van Hernieuwbare Ethanol (képviselik: O. Prost és A. Massot ügyvédek)

beavatkozó felek,

az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2013. február 18‑i 157/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletnek (HL L 49., 10. o.) a felpereseket és tagjaikat érintő részében történő megsemmisítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács),

tagjai: A. Dittrich elnök, J. Schwarcz és V. Tomljenović (előadó) bírák,

hivatalvezető: C. Heeren tanácsos,

tekintettel az eljárás írásbeli szakaszára és a 2015. május 20‑i és 21‑i tárgyalásra,

meghozta a következő

Ítéletet

 A jogvita előzményei

1        A felperesek, a Growth Energy és a Renewable Fuels Association az amerikai bioetanol gyártókat, illetve más, a Growth Energy esetében a bioüzemanyagok területén tevékenységet végző egyesületeket, valamint a Renewable Fuels Association esetében az Egyesült Államokban az etanol híveit képviselő egyesületek.

2        Az ePURE, de Europese Producenten Unie van Hernieuwbare Ethanol (a megújuló etanol gyártóinak európai egyesülete; a továbbiakban: ePure) panaszát követően az Európai Bizottság az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező dömpingelt behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. november 30‑i 1225/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 343., 51. o., a továbbiakban: alaprendelet) 5. cikke értelmében dömpingellenes eljárást indított az Egyesült Államokból származó bioetanolnak az Európai Unióba történő behozatala vonatkozásában.

3        A felperesek azt állítják, hogy a dömpingellenes eljárás során a képviseleti szervek minőségével rendelkeztek, és őket a vizsgálat teljes tartama alatt érdekelt felekként kezelték.

4        Az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó dömpingellenes eljárás megindításáról szóló értesítésben (HL 2011. C 345., 7. o.) a Bizottság jelezte, hogy tekintettel az exportáló amerikai gyártók és az uniós gyártók nagy számára, az alaprendelet 17. cikkének megfelelően mintavételt szándékozik alkalmazni mind az előbbiek, mind pedig az utóbbiak tekintetében.

5        2012. január 16‑án a Bizottság levélben értesítette a felperesek tagjai közé tartozó Marquis Energy LLC‑t, a Patriot Renewable Fuels LLC‑t, a Plymouth Energy Company LLC‑t, a POET LLC‑t és a Platinum Ethanol LLC‑t (a továbbiakban: mintavételbe bevont gyártók), hogy bevonták őket az Egyesült Államok exportáló gyártóinak mintájába. Ezt követően e társaságok 2012. február 22‑én elküldték a dömpingellenes kérdőívre adott válaszaikat a Bizottságnak, a Bizottság pedig ellenőrző látogatásokat tett e társaságok helyiségeiben

6        2012. március 26‑án a felperesek megküldték a Bizottságnak a dömpingellenes eljárás megindítására vonatkozó írásbeli észrevételeiket.

7        2012. augusztus 24‑én a Bizottság megküldte a felpereseknek az előzetes nyilvánosságra hozatali dokumentumot (a továbbiakban: előzetes nyilvánosságra hozatali dokumentum), amelyben kifejtette azokat a tényeket és megfontolásokat, amelyek alapján úgy döntött, hogy ideiglenes intézkedések meghozatala nélkül folytatja a vizsgálatot. Az említett dokumentum 45–47. pontjában a Bizottság többek között azt állapította meg, hogy ebben a szakaszban nem volt lehetséges annak értékelése, hogy az Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalok dömpingáron történtek‑e, mivel a mintavételbe bevont gyártók nem tettek különbséget a belső értékesítések és az exportértékesítések között, és valamennyi értékesítésüket független kereskedők/keverők számára teljesítették, akik később a bioetanolt benzinnel keverték, és azt újra értékesítették. Következésképpen a mintavételbe bevont gyártóknak nem volt semmiféle tudomásuk a termék rendeltetési helyéről és exportáráról. A Bizottság tehát úgy határozott, hogy folytatja a vizsgálatot, és azt a kereskedőkre/keverőkre is kiterjeszti a célból, hogy adatokat szerezzen az exportárról, és hogy teljes képet kapjon a bioetanol piacáról (az említett dokumentum 50. pontja).

8        2012. szeptember 11‑én a felperesek, a Plymouth Energy Company és a POET kérelmére a Bizottság meghallgatási tisztviselője előtt meghallgatásra került sor.

9        2012. szeptember 24‑én a felperesek benyújtották az ideiglenes nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket.

10      2012. december 6‑án a Bizottság megküldte a felpereseknek a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumot, amelyben a független kereskedők/keverők adatai alapján megvizsgálta, hogy olyan dömpingről van‑e szó, amely kárt okozott az uniós gazdasági ágazatnak (a továbbiakban: a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentum). Országos szinten tehát 9,6%‑os mértékű végleges intézkedések elfogadását helyezte kilátásba hároméves időtartamra.

11      A felperesek e dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeiket 2012. december 17‑én nyújtották be.

12      2012. december 21‑i levelében a Bizottság kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentumot küldött, amely egyfelől lényegében a dömpingellenes intézkedés időtartamának három évről öt évre történő emelését írja elő, másfelől pedig felhívja a felpereseket, hogy legkésőbb 2013. január 2‑ig nyújtsák be írásbeli észrevételeiket e módosítással, valamint a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentummal kapcsolatban.

13      2013. január 2‑án a felperesek előterjesztették észrevételeiket e dokumentumra vonatkozóan.

14      2013. január 30‑i levelében a Bizottság válaszolt a felpereseknek a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeire.

15      2013. február 18‑án az Európai Unió Tanácsa elfogadta az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 157/2013/EU végrehajtási rendeletet (HL L 49., 10. o., a továbbiakban: megtámadott rendelet), amellyel országos szinten 62,30 euró nettó tonnánkénti fix összegben meghatározott, a teljes bioetanol‑tartalom tömegszázalékának arányában alkalmazandó 9,5% mértékű dömpingellenes vámot vetett ki ötéves időtartamra az Egyesült Államokból származó, jelenleg az ex 2207 10 00, ex 2207 20 00, ex 2208 90 99, ex 2710 12 21, ex 2710 12 25, ex 2710 12 31, ex 2710 12 41, ex 2710 12 45, ex 2710 12 49, ex 2710 12 51, ex 2710 12 59, ex 2710 12 70, ex 2710 12 90, ex 3814 00 10, ex 3814 00 90, ex 3820 00 00 és ex 3824 90 97 KN‑kód alá besorolt, „üzemanyag‑felhasználású etanolnak” is nevezett bioetanolra, azaz mezőgazdasági termékekből előállított, denaturált vagy nem denaturált etil‑alkoholra – kivéve azokat a termékeket, amelyeknek az EN 15376 szabvány szerint mért víztartalma több mint 0,3% (m/m) –, valamint mezőgazdasági termékekből előállított, benzines keverékben található etil‑alkoholra, amelynek etil‑alkohol‑tartalma több mint 10%.

16      Az Egyesült Államok exportáló gyártói mintájának kiválasztását illetően a Tanács a megtámadott rendelet (12)–(16) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a vizsgálat azt mutatta ki, hogy a fenti 5. pontban említett, a mintavételbe bevont gyártók egyike sem exportált bioetanolt az Unió piacára. Valójában a termékeiket belföldön értékesítették olyan független kereskedőknek/keverőknek, akik később azt benzinnel keverték, és ezt a terméket vagy a belföldi piacon értékesítették, vagy – jelentős részét az Unióba – exportálták. E gyártók rendszerint nem tudtak arról, hogy a termékeik az uniós piacra kerülnek‑e, és egyáltalán nem ismerték a kereskedők/keverők eladási árait. Ez azt jelenti, hogy az érintett terméket nem a bioetanol amerikai gyártói exportálják az Unióba. Az exportőrök valójában a kereskedők/keverők. A dömpingre vonatkozó vizsgálat megfelelő lefolytatása érdekében a Tanács a vizsgálatban való közreműködést elfogadó két kereskedő/keverő adataira támaszkodott.

17      A dömping megállapítását illetően a Tanács a megtámadott rendelet (62)–(64) preambulumbekezdésében kifejtette, hogy országos dömpingkülönbözet megállapítását találta célszerűnek. Még akkor is, ha bizonyos gyártók azzal érveltek, hogy az amerikai gazdasági szereplők részére különösen exportálás céljából értékesített termékeiket azonosítani lehetett és nyomon lehetett azokat követni, azonban az általuk az amerikai piacon történt értékesítés, valamint más gazdasági szereplők Unióba történő exportja között nem tudtak összefüggést kimutatni, és e gyártóknak nem volt tudomásuk az Unióba irányuló exportár szintjéről sem. A Tanács szerint a bioetanol iparágazatának szerkezete, illetve az érintett termék előállításának, valamint az amerikai és az uniós piacon történő értékesítésének módja miatt az amerikai gyártók tekintetében nem lehet egyéni dömpingkülönbözeteket megállapítani.

18      2013. február 20‑i levelében, a Bizottság válaszolt a felpereseknek és a Plymouth Energy Companynak a kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeire.

 Az eljárás és a felek kérelmei

19      A Törvényszék Hivatalához 2013. augusztus május 15‑én benyújtott és egy 2013. május 17‑i levéllel módosított keresetlevéllel a felperesek előterjesztették a jelen keresetet.

1.     A T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács üggyel történő egyesítésről

20      A Törvényszék Hivatalához 2013. június 18‑án érkezett beadványukban a felperesek azt kérték, hogy a jelen ügyet egyesítsék a T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács üggyel. Észrevételeiben a Tanács azt kérte a Törvényszékről, hogy a két ügy esetleges egyesítésére vonatkozó döntését függessze fel az írásbeli szakasz lezárásáig, illetve addig, míg meg nem vizsgálta a feleknek az elfogadhatóságra vonatkozó érveit.

21      2013. július 31‑én a Törvényszék ötödik tanácsának elnöke úgy döntött, hogy a jelen ügyet nem egyesíti a T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács üggyel.

2.     A beavatkozásokról

22      A Törvényszék Hivatalához 2013. július 16‑án érkezett beadványával a Bizottság azt kérte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson. A felperesek és a Tanács nem emeltek kifogást e beavatkozásokkal szemben.

23      A Törvényszék Hivatalához 2013. szeptember 20‑án érkezett beadványával az ePure azt kérte, hogy a Tanács kérelmeinek támogatása végett beavatkozhasson a jelen ügybe. A felperesek és a Tanács nem emeltek kifogást e beavatkozással szemben.

24      2014. február 4‑i végzésében a Törvényszék ötödik tanácsának elnöke helyt adott e beavatkozási kérelmeknek.

25      2014. április 18‑án a Bizottság és az ePure benyújtotta beavatkozási beadványait.

3.     A pervezető intézkedésekről és az eljárás szóbeli szakaszáról

26      Az előadó bíró javaslata alapján a Törvényszék az eljárás szóbeli szakaszának megnyitásáról határozott, és az 1991. május 2‑i eljárási szabályzatának 64. cikke szerinti pervezető intézkedések keretében írásbeli kérdéseket tett fel a Tanácsnak és a felpereseknek. A felek a megadott határidőn belül válaszoltak az írásbeli kérdésekre.

27      Mindazonáltal a Tanács 2015. április 29‑i levelében arról tájékoztatta a Törvényszéket, hogy az említett kérdések megválaszolásához szükséges információk közül egyesek bizalmasak, és arra kérte a Törvényszéket, hogy hozzon pervezető intézkedéseket annak érdekében, hogy „benyújthassa e dokumentumokat”, bizalmas kezelésüket kérve.

28      2015. május 19‑i levelükben a felperesek három kérelmet terjesztettek a Törvényszék elé, amelyek a következőkre irányultak: először is arra, hogy a Törvényszék fogadjon el pervezető intézkedéseket, és rendelje el, hogy a Tanács nyújtsa be az említett dokumentumokat, másodsorban arra, hogy a Tanácsnak a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszából vegye ki az (i) 1 szakaszt, illetve, alternatívaként, tegye lehetővé számára írásbeli észrevételek benyújtását, harmadsorban pedig arra, hogy biztosítsa számára lehetőséget írásbeli észrevételek benyújtására a célból, hogy ki lehessen javítani a Tanács válaszában található ténybeli tévedéseket.

29      A Törvényszék a 2015. május 20‑i és 21‑i tárgyaláson meghallgatta a felek szóbeli előadásait és a Törvényszék által feltett kérdésekre adott válaszait. A tárgyalás során a felperesek részben visszavonták 2015. május 19‑i kérelmüket, különösen a fenti 28. pontban említett második és harmadik kérelmet, amit a Törvényszék feltüntetett a tárgyalás jegyzőkönyvében.

30      A tárgyalás végén a Törvényszék ötödik tanácsának elnöke a szóbeli szakasz lezárását későbbi időpontra halasztotta.

31      Mivel a Törvényszék nem tartotta szükségesnek a fent említett pervezető végzés elrendelését, 2015. december 9‑i levelében értesítette a feleket, hogy az eljárás szóbeli szakasza ugyanezen időpontban lezárult.

4.     A bizalmas kezelés iránti kérelmekről

32      2013. november 22‑én benyújtott beadványukban a felperesek az ePure tekintetében a keresetlevélhez csatolt egyes iratok, válaszuk egy részének, valamint az ez utóbbihoz csatolt egyes iratok bizalmas kezelését kérték.

33      2015. május 15‑én benyújtott beadványukban a felperesek az ePure vonatkozásában a Tanácsnak a Törvényszék által a pervezető intézkedések keretében feltett kérdésekre adott válasza bizonyos részeinek bizalmas kezelését kérték.

34      Az ePure az említett dokumentumoknak csak a nem bizalmas változatait kapta meg, és semmiféle kifogást nem emelt a tekintetében benyújtott, bizalmas kezelésre irányuló kérelmekkel szemben.

5.     A felek kérelmeiről

35      A 2013. május 17‑i levéllel módosított keresetlevelükben a felperesek azt kérik, hogy a Törvényszék:

–        semmisítse meg a megtámadott rendeletet abban a részében, amelyben az a felpereseket és tagjaikat érinti;

–        a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

36      A Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

37      A Bizottság azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a keresetet mint elfogadhatatlant;

–        másodlagosan a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

38      Az ePure azt kéri, hogy a Törvényszék:

–        utasítsa el a felperesek által felhozott jogalapokat;

–        a felpereseket kötelezze a költségek viselésére.

 A jogkérdésről

39      Keresetük alátámasztása érdekében a felperesek tíz jogalapra hivatkoznak. Az első jogalap az alaprendelet 2. cikke (8) bekezdésének, 9. cikke (5) bekezdésének, valamint 18. cikke (1), (3) és (4) bekezdésének megsértésén, a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint nyilvánvaló értékelési hibákon alapul. A második jogalap a tények nyilvánvalóan téves értékelésén és az alaprendelet 2. cikke (10) bekezdésének megsértésén alapul. A harmadik jogalap nyilvánvaló értékelési hibán, a hátrányos megkülönböztetés elvének, valamint az alaprendelet 3. cikke (2) bekezdésének megsértésén alapul. A negyedik jogalap az alaprendelet 3. cikke (2) bekezdésének megsértésén, valamint nyilvánvaló értékelési hibán alapul. Az ötödik jogalap nyilvánvalóan téves értékelésen, valamint az alaprendelet 1. cikke (4) bekezdésének, 3. cikke (1)–(3) és (5)–(7) bekezdésének, illetve 4. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul. A hatodik jogalap nyilvánvaló értékelési hibán, valamint az alaprendelet 3. cikke (1) bekezdésének megsértésén alapul. A hetedik jogalap az oksági kapcsolatra vonatkozó nyilvánvaló értékelési hibán alapul. A nyolcadik jogalap az alaprendelet 9. cikke (2) bekezdésének, valamint az arányosság elvének megsértésén alapul. A kilencedik jogalap az alaprendelet 5. cikke (2) és (3) bekezdésének, valamint a megfelelő ügyintézés és a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének megsértésén alapul. Végül, a tizedik jogalap az alaprendelet 6. cikke (7) bekezdésének, 19. cikke (1) és (2) bekezdésének és 20. cikke (2), (4) és (5) bekezdésének, a védelemhez való jog, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint az elégséges indokolás hiányán alapul.

40      E körülményekre figyelemmel meg kell állapítani, hogy beadványaikban a felperesek több olyan érvet hoznak fel, amelyek, bár a megtámadott rendelet jogellenességére irányulnak, a „Bizottság” által elkövetett jogsértésekre utalnak. A keresetlevél 5. pontjában összefoglalt első–ötödik, hetedik és kilencedik jogalap például az alaprendeletnek a „Bizottság” által elkövetett, többszöri megsértése megállapításán alapul. Meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelettel kapcsolatos, és a „Bizottság”, nem pedig a „Tanács” által elkövetett jogsértésekre történő utalás a felperesek beadványaiban elírásnak minősül. Egyrészt ugyanis a felperesek beadványainak olvasatából egyértelműen kitűnik, hogy az érvelés a megtámadott rendeletnek a Tanács által elkövetett jogsértések okán történő megsemmisítésére irányul. Másrészt azt kell megállapítani, hogy azon válasz, amelyet a Tanács és a Bizottság adott ezen érvelések tekintetében, azt mutatja, hogy ezen intézmények úgy tekintették, hogy a felperesek valójában a Tanács által elkövetett jogsértésekre hivatkoztak. E körülményekre figyelemmel a felperesek ezen érveit a fent említett, a Tanács és a Bizottság által is jóváhagyott értelemben kell megvizsgálni.

41      A Bizottság és az ePure által támogatott Tanács, anélkül hogy a Törvényszék eljárási szabályzata 130. cikkének (1) bekezdése értelmében alakszerű elfogadhatatlansági kifogást terjesztene elő, arra hivatkozik, hogy a kereset elfogadhatatlan. Úgy ítéli meg, hogy a felperesek nem rendelkeznek kereshetőségi joggal, sem mint tagjaiknak képviselőik, sem pedig személyesen, mivel szerinte nem teljesülnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételek. Ezenfelül a Bizottság azt állítja, hogy a felpereseknek nem fűződik érdeke az eljáráshoz.

1.     Az elfogadhatóságról

42      Mivel a felperesek az amerikai bioetanol ipar érdekeit képviselő egyesületek, először is azt kell megvizsgálni, hogy az ilyen egyesületek érvényesíthetnek‑e kereset benyújtásához való jogot a jelen ügyben, annak megvizsgálása előtt, hogy a felperesek egyénileg rendelkeznek‑e kereshetőségi joggal, illetve rendelkeznek‑e azzal egyes tagjaik tekintetében is. Végül a felperesek eljáráshoz fűződő érdekét kell megvizsgálni a jelen ügyben.

 A felperesekhez hasonló szervezeteknek a kereset benyújtásához való jogáról

43      A Tanács úgy ítéli meg, hogy a felperesek mint tagjaik érdekeinek képviselői csak annyiban kérhetik a megtámadott rendelet megsemmisítését, amennyiben az a személyükben érintett tagjaikra vonatkozik. Arra is hivatkozik, hogy – a Marquis Energy esetét kivéve, amely úgy döntött, hogy személyesen támadja meg a megtámadott határozatot (a T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács ügyben), a megtámadott rendelet véglegessé vált a felperes tagjainak vonatkozásában. E tekintetben azt állítja, hogy a jelen kereset, amelyet egy szervezet nyújtott be, abban az esetben, ha elfogadhatónak és megalapozottnak minősítik, nem vezethet oda, hogy megkérdőjelezze a megtámadott rendelet végleges jellegét, mivel ellenkező esetben sérülne a jogbiztonságnak az uniós jogban rögzített elve.

44      A felperesek vitatják a Tanács érvelését, és azt állítják, hogy ez utóbbi megfosztja a szervezeteket a Törvényszék előtti eljáráshoz való joguktól. Ezzel szemben a valamely egyesület által benyújtott kereset, amennyiben elfogadják, a szervezet valamennyi, az ezen egyesülethez a kereset benyújtásának időpontjában jogszerűen tartozó tagjával szemben kell, hogy kifejtse hatását.

45      Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a tagjai kollektív érdekeinek védelmével megbízott szervezet által benyújtott megsemmisítés iránti kereset csak három helyzetben fogadható el, nevezetesen, először is, ha azt valamely jogszabályi rendelkezés kifejezetten elismeri (lásd ebben az értelemben: 2004. december 10‑i EFfCI kontra Parlament és Tanács végzés, T‑196/03, EBHT, EU:T:2004:355, 42. pont), másodsorban, ha az áltata képviselt vállalkozások, vagy közülük egyesek egyéni kereshetőségi joggal rendelkeznek, illetve, harmadsorban, ha saját érdekre hivatkozik (lásd ebben az értelemben: 2006. június 22‑i Belgium és Forum 187 kontra Bizottság ítélet, C‑182/03 és C‑217/03, EBHT, EU:C:2006:416, 56. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. június 24‑i PPG és SNF kontra ECHA végzés, T‑1/10 RENV, EU:T:2014:616, 30. pont).

46      Azt kell tehát meghatározni, hogy a felperesek a jelen ügyben e három helyzet melyikében vannak.

47      Először is, az első helyzetet illetően, miszerint a szervezet által benyújtott kereset csak akkor elfogadható, ha valamely jogszabályi rendelkezés kifejezetten elismeri azt, meg kell állapítani, hogy egyfelől a felperesek nem neveznek meg semmiféle olyan jogszabályi rendelkezést, amely számukra a kereset benyújtásának különös jogát biztosítaná, másfelől pedig, a Törvényszékhez benyújtott iratokból egyetlen olyan elem sem tűnik ki, amely lehetővé tenné azon következtetés levonását, hogy létezik olyan jogszabályi rendelkezés, amelyre a felperesek e tekintetben hivatkozhatnának.

48      A jelen kereset tehát nem minősíthető azon okból elfogadhatónak, hogy a felperesek tekintetében létezik olyan különös jogszabályi rendelkezés, amely felhatalmazza őket a kereset benyújtására.

49      Másodsorban, a második helyzetet illetően, miszerint a valamely szervezet által benyújtott kereset akkor elfogadható, ha az egy vagy több, egyéni kereshetőségi joggal rendelkező vállalkozást képvisel, meg kell állapítani, hogy a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy azon okból rendelkeznek kereshetőségi joggal, mivel egyes tagjaik „az Egyesült Államokból származó bioetanolt az Unióba exportáló exportőrök”.

50      A felperesek tagjait illetően tehát azt kell megvizsgálni, hogy a gazdasági szereplők alábbi négy kategóriája rendelkezik‑e kereshetőségi joggal:

–        a Marquis Energy, amerikai bioetanol gyártó, amelyet bevontak a mintavételbe, és amely saját keresetet nyújtott be a megtámadott rendelettel szemben a T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács ügyben;

–        a Marquis Energytől eltérő, a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol gyártó, amelyeket a megtámadott rendelet (36) preambulumbekezdése említ meg (a továbbiakban: mintavételbe bevont négy gyártó), nevezetesen a Patriot Renewable Fuels, a Plymouth Energy Company, a POET és a Platinum Ethanol, és amelyek a felperesek közül legalább egynek a tagjai. E négy gyártói csoport ugyanis az első felperes tagja. A Growth Energy, a Patriot Renewable Fuels, valamint a Plymouth Energy Company a második felperesnek, a Renewable Fuels Association‑nek is tagjai,

–        a bioetanol keverő kereskedői, a Murex és a CHS;

–        a felperes összes többi tagja.

51      E tekintetben először is azt kell megállapítani, hogy ki kell zárni azt, hogy a jelen kereset ezen indokok közül az első, nevezetesen annak tekintetében elfogadható, hogy a felperesek a Marquis Energyt képviselik. Az ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis egy egyesület a tagjai képviseletében eljárva akkor nyújthat be megsemmisítés iránti keresetet, ha a tagjai maguk nem nyújtottak be keresetet, noha az elfogadható lett volna (lásd: 2012. március 29‑i Asociación Española de Banca kontra Bizottság végzés, T‑236/10, EBHT, EU:T:2012:176, 23. és 24. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezen ítélkezési gyakorlatból tehát az következik, hogy a jelen ügyben, mivel a Marquis Energy benyújtotta saját keresetét a Törvényszékhez a T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács ügyben a megtámadott rendelettel szemben, a felperesek által benyújtott jelen kereset, tekintve, hogy arra hivatkozik, hogy a Marquis Energyt képviselik, mindenképpen elfogadhatatlan. E következtetés ezzel szemben semmiféle következménnyel nem jár annak szükségessége tekintetében, hogy meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy a felperesek keresete elfogadható‑e azért, mert más tagokat is képviselnek.

52      Másodsorban, a felperesek azon tagjait illetően, amelyek bioetanol kereskedők/keverők, meg kell állapítani, hogy a tárgyalás során a felperesek azt az érvet hozták fel, miszerint két „társult” tagjuk, a Murex és a CHS, olyan kereskedők/keverők voltak, amelyek bioetanolt exportáltak. A Murex a Growth Energy „társult tagja”, a CHS pedig a Renewable Fuels Association „társult tagja”. Ezen okból a felperesek úgy ítélik meg, hogy – következésképpen – kereshetőségi joggal rendelkeznek mint ez utóbbiak képviselői. A felperesek továbbá hangsúlyozták, hogy ezen exportőrök közül kettő részt vett a mintavételi alakszerűségekben.

53      Nem vitatott, hogy a CHS a Renewable Fuels Association egyik „társult tagja”. Márpedig, amint azt a Bizottság is joggal jegyezte meg a tárgyaláson, a Renewable Fuels Association alapító okirata IV. cikke (4) bekezdésének b) pontja értelmében ezen egyesület „társult tagja” jogosult részt venni a tagok gyűlésein, de ezzel szemben nem rendelkezik szavazati joggal, amint az rögzítésre került a tárgyalás jegyzőkönyvében.

54      A Murexet illetően nem vitatott, hogy a Growth Energy „társult tagja”. Márpedig amint azt a Bizottság is joggal jegyezte meg a tárgyalás során, a Growth Energy „articles of incorporation”‑ének (alapító okiratok) negyedik cikke szavazati joggal rendelkező, illetve nem rendelkező tagok kategóriáit írja elő, amint az a tárgyalás jegyzőkönyvében is rögzítésre került. Közelebbről, a Growth Energy „Second Amended and Restated Bylaws”‑ának (javított és módosított másodlagos szabályozások) II. cikke 2.01. szakaszának c) pontja értelmében ezen egyesület „társult tagja” nem rendelkezik szavazati joggal.

55      Márpedig a CHS és a Murex szavazati jog nélkül nem érvényesítheti érdekeit az érintett egyesület általi esetleges képviseletük esetén. E körülmények között és olyan egyéb elemek hiányában, amelyek bizonyíthatnák, hogy a „társult” tagnak van ilyen lehetősége érdekeinek érvényesítésére, azt a következtetést kell levonni, hogy a jelen ügyben a Renewable Fuels Association nem rendelkezik kereshetőségi joggal, ha arra hivatkozik, hogy a CHS‑t képviseli, és a Growth Energy nem rendelkezik kereshetőségi joggal, ha arra hivatkozik, hogy a Murexet képviseli.

56      A fenti 51–55. pontban tett megállapításokból az következik, hogy ha ki kell zárni azt, hogy a jelen kereset annak alapján elfogadható, hogy a felperesek arra a tényre hivatkoznak, hogy a Marquis Energyt, a CHS‑t vagy a Murexet képviselik, akkor azt kell megvizsgálni, hogy keresetük elfogadható‑e annak alapján, hogy arra a tényre hivatkoznak, hogy először is a Marquis Energytől eltérő, mintavételbe bevont négy gyártót képviselik, másodszor pedig arra, hogy az összes olyan tagot képviselik, amelyek nem azonosak a mintavételbe bevont négy gyártóval, a Marquis Energyvel vagy a kereskedő/keverő CHS‑szel és Murexszel.

57      Harmadsorban a felperesek azon érvét is el kell utasítani, miszerint a valamely egyesület által benyújtott kereset, amennyiben elfogadják, a szervezet valamennyi, az ezen egyesülethez a kereset benyújtásának időpontjában jogszerűen tartozó tagjával szemben kell, hogy kifejtse hatását.

58      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy bár az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése szerinti kritériumok tekintetében a dömpingellenes vámot kivető rendeleteknek természetüknél és hatályuknál fogva normatív jellegük van, és azokat az érintett gazdasági szereplők összességére kell alkalmazni, nem zárható ki, hogy egyes gazdasági szereplőknek kereshetőségi joga van e rendeletek bizonyos rendelkezéseivel szemben (lásd ebben az értelemben: 1984. február 21‑i Allied Corporation és társai kontra Bizottság ítélet, 239/82 és 275/82, EBHT, EU:C:1984:68, 11. pont; 1985. március 20‑i Timex kontra Tanács és Bizottság ítélet, 264/82, EBHT, EU:C:1985:119, 12. pont).

59      Az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy amikor a dömpingellenes vámot bevezető valamely rendelet több társaságra különböző vámokat vet ki, akkor egy társaság csak azon rendelkezésekkel szemben rendelkezik kereshetőségi joggal, amelyek külön dömpingellenes vámot vetnek ki rá, meghatározva annak összegét, azon rendelkezésekkel szemben viszont nem, amelyek más társaságokra vetnek ki dömpingellenes vámokat; vagyis az e társaság által benyújtott kereset csak annyiban elfogadható, amennyiben az a rendelet kizárólag őt érintő rendelkezéseinek megsemmisítésére vonatkozik (lásd ebben az értelemben: 2001. február 15‑i Nachi Europe ítélet, C‑239/99, EBHT, EU:C:2001:101, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

60      Egyébiránt a 2012. március 21‑én hozott Fiskeri og Havbruksnæringens Landsforening és társai kontra Tanács ítélet (T‑115/06, EU:T:2012:136) 29. pontjának az ugyanezen ítélet 27 és 28. pontjával való együttes olvasatából az következik, hogy a felperesek e tekintetben arra hivatkoznak, hogy egy megsemmisítés joghatásai kizárólag annyiban érvényesülhetnek egy egyesület valamennyi tagjával szemben, amennyiben az említett tagok keresetei elfogadhatóak lettek volna.

61      Ugyanis, ha nem így lenne, a szakmai egyesület egyes tagjai kereshetőségi jogára hivatkozhatna valamely rendeletnek az összes tagja javára történő megsemmisítése céljából, azon tagokat is beleértve, amelyek egyénileg nem felelnek meg az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt feltételeknek. Ez a dömpingellenes vámot kivető rendeletekkel szemben benyújtható keresetek elfogadhatósági feltételeire vonatkozó szabályok megkerüléséhez vezetne.

62      A jelen ügyben tehát a felperesek csak akkor kérhetik a megtámadott rendeletnek a tagjaik javára történő megsemmisítését, ha az azon tagjaikat érinti, amelyek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében maguk is rendelkeznek kereshetőségi joggal a megtámadott rendelet vonatkozásában.

63      Negyedsorban, azon helyzetet illetően, miszerint egy egyesület keresete akkor elfogadható, ha saját érdekre hivatkozhat, a felperesek úgy ítélik meg, hogy jogosultak egyénileg keresetet benyújtani a főbb etanolgyártókat képviselő egyesület minőségükben, és arra emlékeztetnek, hogy érdekelt felek voltak a dömpingellenes közigazgatási eljárásban. E tekintetben azt kell tehát megvizsgálni, hogy a felperesek a jelen ügyben rendelkeznek‑e saját érdekkel mint olyan egyesületek, amelyek részt vettek a dömpingellenes eljárásban (lásd az alábbi 75–87. pontot).

 A felperesek kereshetőségi jogáról

64      Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése négy olyan esetet határoz meg, amelyben valamely természetes vagy jogi személy megsemmisítés iránti keresetet terjeszthet elő. Az e cikk első és második bekezdésében rögzített feltételek szerint e személyek azon jogi aktussal szemben nyújthatnak be keresetet, amelyet nekik címeztek. Másodsorban, e személyek az őket közvetlenül és személyükben érintő jogi aktusok ellen, továbbá, harmadsorban az őket közvetlenül érintő olyan rendeleti jellegű jogi aktusok ellen indíthatnak eljárást, amelyek nem tartalmaznak végrehajtási intézkedéseket.

65      Meg kell állapítani, hogy a közvetlen érintettség kritériuma azonos az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében szereplő második és harmadik tényállás esetében (2015. március 13‑i European Coalition to End Animal Experiments kontra ECHA végzés, T‑673/13, EBHT, EU:T:2015:167, 67. pont).

66      A jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperesek nem címzettjei a megtámadott rendeletnek. Következésképpen azt kell megvizsgálni, hogy a felperesek nyújthatnak‑e be megsemmisítés iránti keresetet a megtámadott rendelettel szemben az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében szereplő második vagy harmadik tényállás értelmében, vagyis, először is, ha egyéni jogcímen járnak el, illetve, másodsorban, a tagságukkal rendelkező gazdasági szereplők valamelyik kategóriájának képviselőjeként.

67      A közvetlen érintettségnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt fogalmát illetően meg kell állapítani, hogy az két kritérium együttes fennállását kívánja meg, vagyis egyrészt, hogy az a jogi aktus, amelynek megsemmisítését a felperesek kérik, közvetlen hatást gyakoroljon a jogalany jogi helyzetére, és másrészt, hogy ez a jogi aktus ne hagyjon mérlegelési lehetőséget a végrehajtásával megbízott címzettek számára, mert az ilyen végrehajtás tisztán automatikus jellegű, és köztes szabályok alkalmazása nélkül, egyedül az uniós szabályozás alapján történik (2009. szeptember 24‑i Município de Gondomar kontra Bizottság végzés, C‑501/08 P, EU:C:2009:580, 25. pont; 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EBHT, EU:C:2011:656, 66. pont).

68      A személyes érintettségnek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében előírt fogalmát illetően, az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében azon alanyok, akik nem címzettjei egy határozatnak, csak akkor állíthatják, hogy személyükben érintettek, ha ez a határozat sajátos jellemzőik vagy egy őket minden más személytől megkülönböztető ténybeli helyzet folytán vonatkozik rájuk, és ezáltal a címzetthez hasonló módon egyéníti őket (1963. július 15‑i Plaumann kontra Bizottság ítélet, 25/62, EBHT, EU:C:1963:17, 223. o.; 2005. december 13‑i Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ítélet, C‑78/03 P, EBHT, EU:C:2005:761, 33. pont).

69      A dömping elleni védelem területén először is az állandó ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy a dömpingellenes vámok kivetéséről szóló jogi aktusok olyan jellegűek, hogy közvetlenül és személyükben érintik azokat a gyártó és exportőr vállalkozásokat, amelyek bizonyítani tudják, hogy a Bizottság vagy a Tanács jogi aktusaiban azonosították őket, illetve az előkészítő vizsgálatok érintették őket (Allied Corporation és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 58. pont, EU:C:1984:68, 12. pont; 1985. május 23‑i Allied Corporation és társai kontra Tanács ítélet, 53/83, EBHT, EU:C:1985:227, 4. pont).

70      Másodsorban, az érintett termék exportőrei, akiknek a viszonteladói árai figyelembevételre kerültek az exportár kialakítása tekintetében, és akikre, következésképpen, vonatkoznak a dömping fennállására vonatkozó megállapítások, közvetlenül és személyükben érintettek a dömpingellenes vámot kivető rendeletek által (1990. március 14‑i Nashua Corporation és társai kontra Bizottság és Tanács ítélet, C‑133/87 és C‑150/87, EBHT, EU:C:1990:115, 15. pont; Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑156/87, EBHT, EU:C:1990:116, 18. pont). Ugyanez vonatkozik az azon harmadik országok exportőreivel kapcsolatban álló importőrökre is, akiknek termékeit dömpingellenes vám sújtja, ezek különösen abban az esetben jogosultak az említett vámokat kivető rendeletek megtámadására, ha az exportárat az ezen importőrök által az uniós piacon alkalmazott viszonteladói ár alapján számították ki, és abban az esetben, ha ezen viszonteladói árak alapján magát a dömpingvámot számították ki (lásd ebben az értelemben: 1990. július 11‑i Neotype Techmashexport kontra Bizottság és Tanács ítélet, C‑305/86 és C‑160/87, EBHT, EU:C:1990:295, 19. és 20. pont).

71      Harmadsorban, a Bíróság megállapította, hogy egy eredetiberendezés‑gyártó, anélkül, hogy exportőrré vagy importőrré kellene minősíteni, közvetlenül és személyében érintett volt a rendeletnek az azon gyártó dömpinggyakorlatára vonatkozó rendelet rendelkezései által, amelytől a termékeket vásárolta, az e gyártóval fenntartott viszony sajátosságai okán. A Bíróság ugyanis megállapította, hogy figyelembe kellett venni ezeket a sajátosságokat, amelyek miatt a Tanács egy bizonyos haszonkulcsot rögzített a rendes érték megállapítása keretében, amelyet ezt követően figyelembe vett a súlyozott dömpingkülönbözet kiszámítása során, amelynek alapján a dömpingellenes vám meghatározásra került, ily módon az eredetiberendezés‑gyártó érintett volt az eljárás alá vont dömpingre vonatkozó megállapítások által (lásd ebben az értelemben: Nashua Corporation és társai kontra Bizottság és Tanács ítélet, fenti 70. pont, EU:C:1990:115, 17–20. pont; Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 70. pont, EU:C:1990:116, 20–23. pont).

72      Negyedsorban, az ítélkezési gyakorlat elismerte egy „uniós gyártó” kereshetőségi jogát, mivel a dömpingellenes vám kivetéséről szóló rendelet e gyártó – az érintett termék legnagyobb uniós gyártója – egyedi helyzetén alapult. E következtetés alapjaként a Bíróság megállapította, hogy az e gyártó által előadott kifogások szolgáltak a vizsgálati eljárás megindításához vezető panasz alapjául, hogy ezen eljárás során meghallgatták észrevételeit, amelyek ezen eljárás menetét nagy részben meghatározták, és hogy a dömpingellenes vámot azon következményekre tekintettel határozták meg, amelyekkel a megállapított dömping rá nézve járt (lásd ebben az értelemben: Timex kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 58. pont, EU:C:1985:119, 14. és 15. pont).

73      Ötödsorban, a Bíróság azt is megállapította, hogy annak elismerése, hogy a gazdasági szereplők bizonyos kategóriái jogosultak keresetet előterjeszteni valamely dömpingellenes rendelet megsemmisítése iránt, nem gátolhatja meg, hogy más gazdasági szereplőket is személyükben érinthessen az ilyen rendelet bizonyos sajátos jellemzőik miatt, amelyek minden más személytől megkülönböztetik őket. Következésképpen az említett ügyben azon okból minősítette elfogadhatónak a felperes által benyújtott keresetet, hogy ő volt a dömpingellenes intézkedés tárgyát alkotó termék legfontosabb importőre, e termék végfelhasználója, és gazdasági tevékenységei általánosságban a behozataloktól függtek, és ezeket komolyan érintette a vitatott rendelet (lásd ebben az értelemben: 1991. május 16‑i Extramet Industrie kontra Tanács ítélet, C‑358/89, EBHT, EU:C:1991:214, 16–18. pont).

74      E megfontolások fényében kell megvizsgálni a jelen ügyben a felek kereshetőségi jogát.

 A felperesek egyéni kereshetőségi jogáról

75      A felperesek arra hivatkoznak, hogy olyan egyesületek, amelyeknek a tagjai azok a fő amerikai etanolgyártók, amelyek aktívan részt vettek a megtámadott rendelet elfogadásához vezető közigazgatási eljárásban Az a céljuk, hogy megvédjék az amerikai etanolipart. Tekintve, hogy a megtámadott rendelet elfogadása komoly problémát jelent a felperesek számára, és őket érdekelt félként ismerték el a teljes dömpingellenes eljárásban, kereshetőségi joggal kell rendelkezniük ahhoz, hogy saját nevükben, egyénileg nyújthassák be a jelen keresetet.

76      A Bizottság által támogatott Tanács ezzel szemben azt állítja, hogy a felperesek tekintetében nem elegendő arra hivatkozni, hogy az amerikai bioetanol piacot képviselik a maga egészében vagy arra, hogy érdekeiket mozdítják elő, illetve arra, hogy együttműködtek a Bizottsággal a vizsgálat során a célból, hogy keresetet nyújthassanak be a Törvényszékhez. Azt állítja, hogy nem állnak fenn a felpereseket egyéniesítő különös körülmények.

77      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a jelen ügyben a megtámadott rendelet közvetlenül és személyében érinti‑e a felpereseket egyénileg, amennyiben jogi helyzetük megváltozik a fenti 67. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében.

78      Egyfelől először is azt kell megállapítani, hogy nem vitatott, hogy a megtámadott rendelet egységes dömpingellenes vámot vet ki valamennyi, tiszta állapotú bioetanol, azaz a mezőgazdasági termékekből kinyert etilalkohol behozatalára, valamint a 10%‑nál (v/v), nagyobb arányban benzinhez kevert etanol behozatalára a szállító ország, azaz az Egyesült Államok szintjén. Másfelől nem vitatott, hogy bár a felperesek olyan szervezetek, amelyek vitathatatlanul az amerikai bioetanol ipar érdekeit képviselik, és részt vettek a dömpingellenes eljárásban, mindazonáltal nem rendelkezhetnek egyénileg az említett joggal.

79      Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet, azzal, hogy kizárólag a felperesek tagjainak termékeire vet ki dömpingellenes vámot, nem változtatja meg jogi helyzetüket. Az, hogy a megtámadott rendelet dömpingellenes vámot vet ki a felperesek tagjainak a termékeire, nem módosította a jogokat egyénileg a felperesek javára, illetve az őket terhelő kötelezettségeket sem.

80      Bár az a tény, hogy a felperesek részt vettek a dömpingellenes eljárásban, nincs hatással azon megállapításra, miszerint a dömpingellenes vám kivetése a tagjaik termékeire nem keletkeztet jogokat javukra és kötelezettségeket terhükre, meg kell jegyezni, hogy a felperesek arra hivatkoznak a kereset tizedik jogalapjának keretében, hogy mint a dömpingellenes eljárásban részt vevő érdekelt feleknek, saját érdekük fűződik a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez, azon okból, hogy megsértették az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdésén, 19. cikkének (1) és (2) bekezdésén, valamint 20. cikkének (2), (4) és (5) bekezdésén alapuló eljárási jogaikat.

81      Márpedig az ítélkezési gyakorlatból az következik, hogy az a tény, hogy valamely személy részt vesz egy uniós jogi aktus elfogadásához vezető folyamatban, még nem egyéniesíti a kérdéses jogi aktus viszonylatában, kivéve ha az alkalmazandó uniós jogi szabályozás bizonyos eljárási garanciákat biztosít e személy számára (lásd analógia útján: 1983. október 4‑i Fediol kontra Bizottság ítélet, 191/82, EBHT, EU:C:1983:259, 31. pont; 2002. január 17‑i Rica Foods kontra Bizottság ítélet, T‑47/00, EBHT, EU:T:2002:7, 55. pont).

82      Azt kell tehát megvizsgálni, hogy az alaprendeletnek a fenti 80. pontban említett rendelkezései biztosítanak‑e eljárási garanciákat valamely dömpingellenes vámot kivető rendelet elfogadási folyamatában részt vevő személyek számára, amint azt a felperesek állítják.

83      Az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése a felperesekhez hasonló olyan képviseleti szervezetek, amelyek az 5. cikk (10) bekezdésének megfelelően jelentkeztek, ha írásban kérik, az Unió vagy a tagállamok hatóságai által készített belső dokumentumok kivételével minden olyan, a vizsgálatban érdekelt felek által rendelkezésre bocsátott és a vizsgálat során felhasznált információt megtekinthetnek, amely ügyük vitele szempontjából jelentőséggel bír, és amely a 19. cikk értelmében nem bizalmas. Ráadásul a felek válaszolhatnak ezen információkra, és észrevételeiket, amennyiben azok a válaszban kellően megalapozottak, figyelembe kell venni.

84      Egyébiránt, ugyanezen rendelet 20. cikkének (2), (4) és (5) bekezdése jogot biztosít a képviseleti szervezeteknek ahhoz, hogy azon lényeges tények és szempontok végső nyilvánosságra hozatalát kérjék, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére vagy a vizsgálat, illetve az eljárás intézkedések alkalmazása nélküli megszüntetésére irányuló javaslatok alapulna. A felpereseknek joguk van, hogy legalább tíz napon belül észrevételeket tegyenek a végső nyilvánosságra hozatalról. A jelen ügyben nem vitatott, hogy a felperesek hozzáférhettek a nem bizalmas vizsgálati iratokhoz, és hogy megkapták a végleges információt az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése értelmében, valamint a 2012. december 21‑i kiegészítő információt.

85      Következésképpen, mivel a felperesek az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdésében, 19. cikkének (1) és (2) bekezdésében, valamint 20. cikkének (2), (4) és (5) bekezdésében számukra biztosított eljárási garanciák védelmére alapozzák keresetüket, meg kell állapítani, hogy a jelen kereset elfogadható, amennyiben a felperesek egyénileg cselekszenek.

86      Ezen összefüggésben a felperesek hangsúlyozzák, hogy kereshetőségi joggal rendelkeznek azon okból, hogy a Bizottság és az „egész amerikai bioetanol ipar” közötti közvetítő képviseleti szervezetként részt vettek a dömpingellenes eljárásban. E tekintetben a felperesek a 1993. március 24‑i CIRFS és társai kontra Bizottság ítéletre (C‑313/90, EBHT, EU:C:1993:111, 28–30. pont) hivatkoznak, amelyben a Bíróság elismerte, hogy egy egyesület helyzete tárgyalói minőségében érintett volt a vitatott határozat által. Mindazonáltal egyrészt meg kell állapítani, hogy a felperesek mint az alaprendelet szerinti képviseleti szervezetek helyzete nem hasonlítható össze egy alakszerűen a tagjai nevében eljáró tárgyaló szervezettel. Másfelől ki kell emelni, hogy az említett ítélet egy egyesület által benyújtott, és egy olyan határozat megsemmisítésére irányuló kérelemre vonatkozott, amelyet az állami támogatások területén hoztak, nevezetesen a Bizottság megtagadta, hogy megindítsa az EUMSZ 108. cikk (2) bekezdésében előírt, annak megállapítására irányuló eljárást, hogy egy állami támogatás nem egyeztethető össze a belső piaccal. A CIRFS elsősorban nem a szóban forgó támogatásból részesülő társaság érdekeit képviselte. Mindazonáltal a jelen ügy egy, a dömping elleni védelem területén elfogadott rendeletre vonatkozik. A megtámadott rendeletben a Tanács nem utasította el semmiféle eljárás megindítását, és a felperesek úgy ítélik meg, hogy ők képviselik azon gazdasági szereplők gazdasági érdekeit, akiknek a termékét a dömpingellenes intézkedés sújtja. A jelen ügy tehát egy olyan helyzetre vonatkozik, amely eltér a fent hivatkozott CIRFS és társai kontra Bizottság ítélet (EU:C:1993:111) alapjául szolgáló helyzettől, amely ítélet e tekintetben nem releváns.

87      A fenti 77–86. pontban kifejtett megfontolások alapján azt a következtetést kell levonni, hogy el kell ismerni a felperesek mint az eljárásban érintett felek kereshetőségi jogát azon okból, hogy az őket közvetlenül és személyükben érintette, ugyanakkor csak a kereset tizedik jogalapjára hivatkozhatnak elfogadható módon, mivel ez az egyetlen jogalap, amely eljárási jogaik védelmére irányul.

 A felperesek mint tagjaik képviselőinek kereshetőségi jogáról

88      A Bizottság által támogatott Tanács azt állítja, hogy a felpereseknek mint tagjaik képviselőinek nincs kereshetőségi joga.

89      A felperesek vitatják ezt az érvelést.

90      A jelen ügyben a kereshetőségi jog vizsgálata tekintetében meg kell különböztetni a mintavételbe bevont négy amerikai bioetanol gyártót és a felperesek többi tagját.

91      Annak meghatározása érdekében, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak van‑e kereshetőségi joga a megtámadott rendelettel szemben, azt kell megvizsgálni, hogy ezek közvetlenül és személyükben érintettek‑e e rendelet által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében.

–       A felperesek mint a mintavételbe bevont gyártók képviselőinek közvetlen érintettségéről

92      Ami azt a kérdést illeti, miszerint a négy mintavételbe bevont gyártót közvetlenül érinti‑e a megtámadott rendelet, meg kell állapítani, hogy egy olyan társaság, amelynek termékeit dömpingellenes vám sújtja, közvetlenül érintett a dömpingellenes vámot kivető rendelet által, mivel az arra kötelezi a tagállamok vámhatóságait, hogy beszedjék a vámot, és nem hagy számukra semmilyen mérlegelési mozgásteret (lásd ebben az értelemben: 1997. szeptember 25‑i Shanghai Bicycle kontra Tanács ítélet, T‑170/94, EBHT, EU:T:1997:134, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 1998. november 19‑i Champion Stationery és társai kontra Tanács ítélet, T‑147/97, EBHT, EU:T:1998:266, 31. pont).

93      A jelen ügyben, először is meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet 1. cikkének (1) bekezdése nem egyéni dömpingellenes vámot vet ki a szóban forgó termék egyes szállítóira, hanem egységes dömpingellenes vámot valamennyi tiszta bioetanolból, azaz mezőgazdasági termékekből előállított etil‑alkohol, valamint a benzines keverékben található azon etil‑alkohol behozatalra, amelynek etilalkohol‑tartalma több mint 10% (v/v). Konkrétan, országos szinten nettó tonnánként 62,3 euró tömegszázalékban kifejezett, a bioetanol teljes mennyiségre alkalmazandó dömpingellenes vámot vet ki. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a megtámadott rendelet nem egyéni forrásaik alapján azonosítja a bioetanol behozatalokat, a kereskedelmi láncban az export tekintetében releváns gazdasági szereplők megnevezésével.

94      Másodsorban, a Tanács a megtámadott rendelet (12) preambulumbekezdésében, valamint ellenkérelmében kiemeli, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó egyike sem exportált bioetanolt az Unió piacára, a termékeiket belföldön értékesítették olyan független kereskedőknek/keverőknek, akik később a bioetanolt benzinnel keverték, hogy később ezt a terméket a belföldi piacon értékesítsék, vagy annak jelentős részét az Unióba exportálják.

95      Harmadsorban, a Tanács a megtámadott rendelet ugyanezen (12) preambulumbekezdésében megállapította, hogy a mintavételbe bevont öt amerikai gyártó a mintavételi formanyomtatványon megadott „információkból” szerzett tudomást az Unióba irányuló bioetanol exportról.

96      Negyedsorban, a Tanács a megtámadott rendelet (10) és (11) preambulumbekezdésében rámutat, hogy a dömpingellenes közigazgatási eljárás során a Bizottság hat amerikai bioetanol‑gyártóból álló mintát alkalmazott, az Európai Unióba irányuló bioetanol‑kivitel azon legnagyobb reprezentatív mennyisége alapján, amelyet a rendelkezésre álló idő alatt megfelelően megvizsgálhatott. Egy társaságot kivettek a mintából a vizsgálat során, azon tény okán, mivel megállapítást nyert, hogy termékeit a vizsgálati időszakban, azaz 2010. október 1‑je és 2011. szeptember 30‑a között nem exportálták az Unióba, míg a mintavételbe bevont öt többi gyártó a mintában maradt.

97      A fenti 92–96. pontban a bioetanol piacának a Tanács szerinti működésére vonatkozó megállapításokból tehát az következik, hogy a Tanács a megtámadott rendeletben maga is úgy ítélte meg, hogy a mintavételbe bevont négy gyártótól származó bioetanolt rendszeresen exportálták az Unióba a vizsgálati időszakban.

98      A fenti 97. pontban tett megállapítást egyébiránt a Tanácsnak és a Bizottságnak a dömpingellenes eljárás során végzett értékelései, valamint írásbeli és szóbeli észrevételeik is megerősítik.

99      Először is, egyfelől, hangsúlyozni kell ugyanis, hogy a Tanács a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszként megállapította, hogy „nagyon valószínűnek tűnik”, hogy az európai standardoknak (a továbbiakban: EN specifikációk) megfelelő bioetanol, amelyet az eljárás során a Bizottsággal együttműködő két kereskedő/keverő értékesített az Unióban, „a [bizalmas] által gyártott bioetanolt” tartalmazott. Másfelől a Tanács megállapította, hogy „valószínű” volt, hogy két másik kereskedő/keverő által az Unióban értékesített bioetanol a „[bizalmas] által gyártott bioetanolt tartalmazott”.

100    Ezt követően a Bizottság a vizsgálat során 2013. január 30‑i, a felperesekhez címzett levelében megerősítette, hogy az általa azonosított nyolc kereskedő/keverő, akik a mintavételbe bevont gyártók által gyártott bioetanolt értékesítették, az Unióba irányuló bioetanol export több mint 90%‑át képviselték a vizsgálati időszakban.

101    Ráadásul a Törvényszék írásbeli kérdéseire adott válaszaiban a Tanács a vizsgálat során kérdőívek útján kikérdezett nyolc kereskedő/keverőtől beszerzett adatokat nyújtott be az EN specifikációknak megfelelő, a mintavételbe bevont öt amerikai gyártótól származó teljes mennyiségek vonatkozásában. Ezek az adatok a nyolc kereskedő/keverőnek a vizsgálati időszakban az Egyesült Államokból származó bioetanol behozatala [bizalmas] többségének felelnek meg.

102    Végül a Tanács a tárgyaláson kiemelte, hogy nem vitatta, hogy az EN specifikációknak megfelelő bioetanol értékesítések többsége az Unióba irányult. A Tanács ugyanis e tekintetben ellenkérelmében csak annak megállapítására szorítkozott, hogy a vizsgálat során együttműködő kereskedők/keverők különböző gyártóktól szerezték be a bioetanolt, azt keverték és exportra értékesítették. A Tanács szerint tehát már nem lehetett azonosítani a gyártót az Unióba irányuló export időpontjában, és az egyéni beszerzéseket nem lehetett nyomon követni, és a rendes értéket a vonatkozó exportárakkal összehasonlítani.

103    A fenti megfontolásokból az következik, hogy megfelelően bizonyításra került, hogy a vizsgálati időszakban a nyolc kereskedő/keverő által a mintavételbe bevont öt amerikai bioetanol gyártótól vásárolt jelentős mennyiségű bioetanolt nagyrészt az Unióba exportálták. A Tanács semmiféle olyan információt nem szolgáltatott, amely ellentmondana e megállapításnak vagy megcáfolhatná azt.

104    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó a fenti 67. és 92. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében közvetlenül érintett a megtámadott rendeletben kivetett dömpingellenes vám által, azon okból, hogy azon termék gyártói voltak, amelyeket az Unióba irányuló exportjuk során a megtámadott rendelet hatálybalépését követően dömpingellenes vámmal sújtottak.

105    E megállapítást a Tanács és a Bizottság egyéb érvei sem cáfolják meg.

106    Először is, a Bizottság által támogatott Tanács azt állította, hogy a felperesek a vizsgálati időszakot illetően a bioetanol gyártókat, és nem a bioetanol exportőröket képviselte. Márpedig a bioetanol gyártók, a keverőktől/exportőröktől eltérően nem érintettek közvetlenül a megtámadott rendelet által, mivel a megtámadott rendeletben a Tanács nem „rója fel” velük szemben, hogy dömpingmagatartást tanúsítottak, és közvetlen értékesítéseikre nem sújtja a dömpingellenes vám.

107    E tekintetben meg kell állapítani, hogy – a Tanács és a Bizottság érvelésével szemben – nem zárható ki elsődlegesen, hogy a mintavételbe bevont gyártók, az exportőröktől eltérően, jogosultak kereset előterjesztésére a megtámadott rendelettel szemben.

108    Amint ugyanis az a fenti 67., 69. és 92. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következik, egy dömpingellenes vámot kivető rendelettel szemben benyújtott kereset elfogadhatósága nem attól függ, hogy azt gyártó vagy exportőr jogállású személy nyújtja‑e be.

109    Ezenfelül emlékeztetni kell arra, hogy a dömpingellenes szabályozás a dömpingelt behozatallal szembeni védelem biztosítására irányul. Az alaprendelet 1. cikkének (1) bekezdése szerint: dömpingellenes vám vethető ki minden olyan dömpingelt termékre, amelynek az Unióban történő szabad forgalomba bocsátása kárt okoz. Másfelől, az ítélkezési gyakorlat értelmében a dömpingellenes eljárások főszabály szerint áruk bizonyos kategóriájának harmadik országból történő behozatalára, és nem meghatározott vállalkozások termékeinek behozatalaira irányulnak (1993. december 7‑i Rima Eletrometalurgia kontra Tanács ítélet, C‑216/91, EBHT, EU:C:1993:912, 17. pont). A közvetlen érintettség vizsgálata tekintetében tehát nem releváns az a kérdés, hogy az intézmények a szóban forgó dömpingmagatartást „felróják‑e”.

110    A fentiekből az következik, hogy – tekintettel arra, hogy a dömpingellenes vámok az exportált termékekhez kapcsolódnak – egy gyártót, még ha nem is rendelkezik az említett termékek exportőrének minőségével, lényegében érinthet az ilyen dömpingellenes vámoknak az Unióba behozott, érintett termékre történő kivetése.

111    E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy a jelen ügyben nem vitatott, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó tiszta állapotban állította elő a bioetanolt a vizsgálati időszakban, és a kereskedők/keverők az ő termékeiket keverik benzinnel és exportálják az Unióba.

112    A fenti 107–111. pontban szereplő megfontolásokból az következik, hogy a Tanács és a Bizottság által említett azon körülmények, miszerint a megtámadott rendelet nem „rója fel” a felperesek tagjainak, hogy dömpingmagatartást tanúsítanak, miszerint direkt értékesítéseikre nem vonatkozik a dömpingellenes vám, illetve miszerint ők lényegében nem exportőrök, nem teszi főszabály szerint kizárhatóvá, hogy őket mintavételbe bevont gyártó minőségükben közvetlenül érinti a megtámadott rendelet.

113    Másodsorban, a Bizottság arra hivatkozik, hogy a megtámadott rendelet nem keletkeztet joghatásokat tagjaik tekintetében, és csak közvetett hatást gyakorolhat rájuk azon tény okán, hogy olyan harmadik személyeknek adták el a bioetanolt, akik annak egy részét az Unióba exportálhatták. A Bizottság szerint a felperesek tagjaira gyakorolt puszta gazdasági hatás megállapítása nem elegendő közvetlen érintettségük bizonyításához.

114    E tekintetben, még azt feltételezve is, hogy a kereskedők/keverők fizetik a dömpingellenes vámot, és megállapításra kerül, hogy oly módon szakadt meg a bioetanol kereskedelmi lánca, hogy nem tudják áthárítani a dömpingellenes vámot a gyártókra, arra kell emlékeztetni, hogy a dömpingellenes vám kivetése megváltoztatja azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek alapján a mintavételbe bevont négy gyártó által gyártott bioetanol forgalomba bocsátása az Unió piacán megtörténik. Következésképpen a szóban forgó gyártók jogi helyzete az uniós piacon mindenesetre közvetlenül és lényegében érintett.

115    Ugyanezen okból meg kell tehát állapítani, hogy a Bizottság tévesen vitatja azt a tényt is, hogy a kereskedelmi lánc valamely, az ezen utóbbitól eltérő vállalkozása, amelynek tekintetében megállapításra került, hogy dömpinget alkalmaz, vitathat egy olyan dömpingellenes vámot, „amely az exportőr, és nem a szállítói lánc vállalkozásainak dömpingmagatartására vonatkozik”.

116    Harmadsorban, a Bizottság úgy ítéli meg, hogy a megtámadott rendeletnek csak közvetett hatásai vannak a felperesek tagjaira azon tény okán, hogy a dömpingellenes vám a kereskedő/keverő és az importőr közötti ügyletet érinti közvetlenül. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a gazdasági szereplők közötti szerződéses megállapodások szerkezete a bioetanol kereskedelmi láncában semmiféle hatást nem gyakorol arra a kérdésre, hogy valamely bioetanol gyártót közvetlenül érint‑e a megtámadott rendelet. Egyfelől ugyanis az ezzel ellenkező következtetés annak megállapításához vezetne, hogy a kizárólag a termékét az Unióba importáló importőr számára közvetlen értékesítést végző gyártó lehet közvetlenül érintett a termeléséből származó termékekre dömpingellenes vámot kivető rendelet által, ami egyáltalán nem következik az alaprendeletből. Másfelől, ez a megközelítés azzal a hatással járna, hogy pusztán a szóban forgó gyártó kiviteleinek struktúrájától függően korlátozná a dömpingellenes vámmal sújtott termékek gyártóinak jogi védelmét.

117    E körülményekre figyelemmel mint hatástalant el kell utasítani a Bizottság által a tárgyaláson előadott azon érvet is, miszerint egy gyártónak ahhoz, hogy kereshetőségi joggal rendelkezzen, tudatában kell lennie azzal, hogy sajátos termékét az Unióba exportálják. Az a tény ugyanis, hogy egy gyártó pontosan tudja, hogy az általa gyártott áruk közül melyeket exportálják az Unióba, nincs hatással arra a kérdésre, hogy közvetlenül érinti‑e őt a megtámadott rendelet.

118    A fenti 106–117. pontban végzett vizsgálatból az következik, hogy el kell utasítani a Tanács és a Bizottság azon érveit, miszerint a mintavételbe bevont négy gyártó nem érintett közvetlenül a megtámadott rendelet által.

–       A felperesek mint a mintavételbe bevont bioetanol gyártók képviselőinek személyes érintettségéről

119    Azt a kérdést illetően, miszerint a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó személyében érintett‑e a megtámadott rendelet által, emlékeztetni kell arra, hogy – amint az a fenti 69. pontban is megállapításra került – a dömpingellenes vám kivetéséről szóló jogi aktusok közvetlenül érinthetik a gyártó és exportáló vállalkozások közül azokat, amelyek bizonyítani tudják, hogy azonosításra kerültek a Bizottság vagy a Tanács jogi aktusaiban, illetve érintettek voltak az előkészítő vizsgálatokban.

120    Nyilvánvaló, hogy a felek nem értenek egyet abban a kérdésben, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó a jelen ügyben az általuk gyártott termék exportőreinek minősülnek‑e.

121    Márpedig meg kell állapítani, hogy a fenti 73. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében nem zárható ki, hogy az ilyen gazdasági szereplőket is személyükben érinthessen az ilyen rendelet bizonyos sajátos jellemzőik miatt, amelyek minden más személytől megkülönböztetik őket. Ha a felperesek a mintavételbe bevont négy gyártó nevében vitatják a dömpingellenes vámot kivető határozat mint olyan megalapozottságát, bizonyítaniuk kell, hogy a fenti 68. pontban hivatkozott Plaumann kontra Bizottság ítélet (EU:C:1963:17, 223. o.) értelmében vett különös jogállással rendelkeznek (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2005:761, 37. pont).

122    E tekintetben meg kell állapítani, hogy – még azt feltételezve is, hogy a dömpingellenes vámmal sújtott termék gyártóiról van szó, akik azonban egyáltalán nem vettek részt annak exportjában – bizonyosan erről van szó, amennyiben, először is, bizonyítani tudják, hogy azonosították őket a Bizottság vagy a Tanács jogi aktusaiban, illetve azt, hogy érintettek az előzetes vizsgálatok által (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Allied Corporation és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 58. pont, EU:C:1984:68, 12. pont) és, másodsorban, piaci helyzetüket lényegében érinti a megtámadott rendelet tárgyát alkotó dömpingellenes vám (lásd ebben az értelemben és analógia útján: Bizottság kontra Aktionsgemeinschaft Recht und Eigentum ítélet, fenti 68. pont, EU:C:2005:761, 37. pont).

123    A jelen ügyben, a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak a közigazgatási eljárásban való részvételét illetően először is meg kell állapítani, hogy – amint arra a felperesek is hivatkoznak – azok mint amerikai bioetanol gyártók, a Bizottságnak az eljárás megindítására vonatkozó értesítésére adott válaszként mintavételi űrlapokat nyújtottak be (lásd a fenti 4. pontot). Bevonták őket a mintavételbe, és a mintavétel részét alkották a vizsgálat teljes időtartama alatt.]

124    Ezt követően azt kell megállapítani, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó részt vett az előkészítő vizsgálatban. Mint a mintavételbe bevont gyártók, különösen abban működtek együtt a vizsgálatban, hogy válaszoltak a Bizottság kérdőíveire, és helyiségeikben fogadták szolgálatait az ellenőrző szemlék végrehajtása céljából.

125    Ráadásul adataikat felhasználták a rendes érték számításához az ideiglenes nyilvánosságra hozatal szakaszában.

126    Végül egyéb tényezők arra utalnak, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártók közül egyesek a szóban forgó dömpingellenes eljárás más szakaszaiban is részt vettek. Egyfelől ugyanis, a Bizottságnak a 2012. szeptember 11‑i meghallgatásra vonatkozó, 2012. november 15‑i jelentésében a meghallgató tisztviselő megerősítette, hogy a meghallgatást a felperesek, valamint a Plymouth Energy Company és a POET kérték. Másfelől, a felperesek ügyvédeihez címzett 2013. február 20‑i levelében a Bizottság válaszolt a – többek között – a „Plymouth” által hivatkozott, a 2012. december 21‑i nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó írásbeli észrevételeikkel kapcsolatos érvekre.

127    Következésképpen meg kell állapítani, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó aktívan részt vett az előkészítő vizsgálatokban. A saját szempontjukból és a Bizottság szempontjából az előkészítő vizsgálatokban részt vevő felek voltak, és helyzetüket a Bizottság megvizsgálta a dömpingellenes vám kivetéséhez vezető eljárásban.

128    Egyébiránt azt a kérdést illetően, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó piaci helyzetét lényegében érintette‑e a megtámadott rendelet tárgyát alkotó dömpingellenes vám, a fenti 93–103. pontban már kifejtésre került, hogy a vizsgált nyolc kereskedő/keverő által a mintavételbe bevont amerikai bioetanol gyártótól a vizsgálati időszakban vásárolt jelentős mennyiségű bioetanol nagy részét az Unióba exportálták, és a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó által előállított bioetanolt a megtámadott rendelet hatálybalépése óta az e rendeletben kivetett dömpingellenes vám sújtja az Unióba irányuló behozatala során. Nem vitatott ugyanis, hogy a mintavételbe bevont gyártók azok, akik a vizsgálati időszak során az Unióba exportált bioetanolt gyártották, nem pedig a kereskedők/keverők, akik benzinnel keverték és az Unióba exportálták azt. E tekintetben meg kell jegyezni, hogy ez utóbbiak a megtámadott rendeletben nem az érintett termék gyártóiként kerültek meghatározásra.

129    E megállapításokból az következik, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót érintették az előkészítő vizsgálatok, azon tény okán, hogy aktívan részt vettek azokban, és őket lényegében érintette a megtámadott rendelet tárgyát alkotó dömpingellenes vám.

130    A fenti 119–129. pontban kifejtett megfontolások alapján azt a következtetést kell levonni, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó – akik a felperesek tagjai – személyükben érintettek a megtámadott rendelet által az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében foglalt második tényállás értelmében.

131    Ezt a következtetést nem kérdőjelezik meg a Tanács és a Bizottság által ezzel kapcsolatban felhozott egyéb érvek sem.

132    Először is, a Bizottság által támogatott Tanács elsősorban azt állítja, hogy a felperesek tagjait azon tény okán nem érinti személyükben a megtámadott rendelet, hogy, még ha bizonyos tagjaik gyártókként azonosításra is kerültek a megtámadott rendeletben, a dömpinget a kereskedők/keverők folytatták, és nekik tudták is be.

133    Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy – amint az a fenti 123–127. pontban is megállapításra került – a mintavételbe bevont négy gyártó teljességgel részt vett az előkészítő vizsgálatban, és helyzetüket a Bizottság a dömpingellenes vám kivetéséhez vezető eljárás keretében megvizsgálta. Ráadásul a fenti 128. és 129. pontban kifejtésre került, hogy a felperesek mintavételbe bevont négy tagjának piaci helyzetét lényegében érintette a megtámadott rendelet tárgyát alkotó dömpingellenes vám. Ezen okokból meg kell állapítani, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó személyében érintett a megtámadott rendelet által.

134    Ezenfelül, mivel a Bizottság megjegyzi, hogy a mintavételbe bevont négy gyártónak nem „rótta fel”, hogy dömpingmagatartást tanúsítottak, és hogy a megtámadott rendelet nem minősül olyan határozatnak, amely saját magatartásuk okán érinti őket, emlékeztetni kell arra, hogy az említett rendelet országos szinten vet ki dömpingellenes vámot a bioetanol Unióba irányuló behozatalára, a mintavételbe bevont négy gyártó által előállított bioetanolt is beleértve. Az kérdés tehát, hogy pontosan ki tanúsította az érintett dömpingmagatartást, nem releváns annak meghatározása tekintetében, hogy a mintavételbe bevont négy gyártót személyében érinti‑e a megtámadott rendelet. A szóban forgó gyártók ugyanis elszenvedik a dömpingellenes gyakorlatok betudásának következményeit még akkor is, ha e gyakorlatokat nem nekik tudták be.

135    Végül, mivel a Tanács arra hivatkozik, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó nem érintett személyében a 2002. február 28‑i BSC Footwear Supplies és társai kontra Tanács ítélet (T‑598/97, EBHT, EU:T:2002:52) 45. pontja értelmében azon tény okán, hogy nem minősülnek „a dömpingért felelős” gyártóknak vagy exportőröknek, meg kell állapítani, hogy a dömpingmagatartás betudása azon vállalkozásnak, amelynek kereshetőségi joga vizsgálatra került, nem szükséges feltétel ahhoz, hogy meg lehessen állapítani annak személyes érintettségét. A fenti 73. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében annak elismerése, hogy a gazdasági szereplők bizonyos kategóriái jogosultak keresetet előterjeszteni a dömpingellenes rendelet megsemmisítése iránt, nem gátolhatja meg, hogy más gazdasági szereplőket is személyükben érinthessen az ilyen rendelet bizonyos sajátos jellemzőik miatt, amelyek minden más személytől megkülönböztetik őket. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a dömpingmagatartás betudása valamely gyártónak vagy exportőrnek az ezek azonosítására alkalmas tényező, azonban e gazdasági szereplők tekintetében nem minősül előfeltételnek. Az uniós bíróság ugyanis elismerte az ilyen gazdasági szereplők személyes érintettségét anélkül, hogy azon tényre támaszkodott volna, miszerint a dömpingmagatartások nekik voltak betudhatók (Allied Corporation és társai kontra Tanács ítélet, fenti 69. pont, EU:C:1985:227, 4. pont; Shanghai Bicycle kontra Tanács ítélet, fenti 92. pont, EU:T:1997:134, 39. pont; Champion Stationery és társai kontra Tanács ítélet, fenti 92. pont, EU:T:1998:266, 47. pont).

136    Következésképpen a Tanács azon érve, miszerint a felperesek tagjai személyükben nem érintettek, mivel nem minősíthetők olyan gyártóknak vagy gyártóknak, akiknek a dömpingmagatartást betudták a kereskedelmi tevékenységükre vonatkozó adatok alapján, nem fogadható el. Ha ugyanis ez másképpen lenne, az ellentétes volna a fenti 69–73. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatból következő azon elvvel, miszerint nem zárható ki, hogy mind az uniós importőrök, mind pedig a gyártók rendelkezhetnek kereshetőségi joggal.

137    Másodsorban, a Bizottság által támogatott Tanács úgy ítéli meg, hogy a bizonyos vállalkozásokat az értéklánc más vállalkozásaihoz viszonyítottan egyéniesítő tényező az a tény, hogy a dömping az általuk szolgáltatott adatok alapján került megállapításra, és az ő kereskedelmi tevékenységüket érinti. A Tanács és a Bizottság e tekintetben a kapcsolt importőrök személyes érintettségére vonatkozó ítélkezési gyakorlatra hivatkozik. Közelebbről a Bizottság azt állítja, hogy a Nashua Corporation és társai kontra Bizottság és Tanács ítéletből, fenti 70. pont (EU:C:1990:115); 2014. március 7‑i FESI kontra Tanács végzésből (T‑134/10, EU:T:2014:143), az következik, hogy a meghatározó elem annak a kérdése, hogy az intézmények ténylegesen oly módon használták‑e fel az adatokat, hogy az egyéniesíti az azokat szolgáltató vállalkozást.

138    E tekintetben először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság által hivatkozott ítélkezési gyakorlat nem releváns a jelen ügyben, azon tény okán, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó helyzete nem hasonlítható össze a kapcsolt importőrök helyzetével. Az ítélkezési gyakorlat különbséget tesz azon körülményeket illetően, amelyek között egyrészt a gyártók és az exportőrök, másrészt pedig az importőrök, személyükben érintettek a dömpingellenes vámot kivető rendeletek által (Nashua Corporation és társai kontra Bizottság és Tanács ítélet, fenti 70. pont, EU:C:1990:115, 14. és 15. pont; Gestetner Holdings kontra Tanács és Bizottság ítélet, fenti 70. pont, EU:C:1990:116, 17. és 18. pont).

139    Ezenfelül, a Tanács állításával szemben, az a tény, hogy az a döntés született, hogy nem kerülnek felhasználásra a mintavételbe bevont bioetanol gyártók által szolgáltatott adatok a tekintetükben az egyéni dömpingkülönbözet kiszámításához – éppen ez az, amit a felperesek vitatnak első jogalapjuk keretében – nem zárhatja ki az e gyártók által benyújtott kereset elfogadhatóságát.

140    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék a Shanghai Bicycle kontra Tanács ügyben (fenti 92. pont, EU:T:1997:134, 38. pont) – amelyben egységes dömpingellenes vámot vetettek ki a Kínából származó érintett termékek behozatalára – kimondta, hogy a valamely dömpingellenes vám által személyükben érintett vállalkozások bírói jogvédelmét nem érinti az a puszta körülmény, hogy a szóban forgó vám egységes, és egy állam, nem pedig egyedi vállalkozások vonatkozásában vetették ki. Ugyanezen okból az a tény, hogy a jelen ügyben a megtámadott rendeletben kivetett dömpingellenes vám országos szinten, és nem a mintavételbe bevont gyártók viszonylatában kivetett egységes dömpingellenes vám, nem akadályozhatja meg a felperesek tagjainak bírói jogvédelmét.

141    Egyfelől ugyanis a mintavételnek az intézmények általi puszta alkalmazása nem minősül a mintavételen kívül eső gyártók kereshetőségi joga elutasítása érvényes indokának, akiknek adatait az intézmények nem használták fel. Többek között ez következik az 1996. július 11‑i Sinochem Heilongjiang kontra Tanács ítéletből (T‑161/94, EBHT, EU:T:1996:101, 47. és 48. pont), amely ítéletben a Törvényszék megállapította, hogy az a tény, hogy a Bizottság úgy döntött, hogy nem veszi figyelembe a valamely exportőr által szolgáltatott, és az ügy érdemére vonatkozó információkat, nem olyan jellegű, hogy megcáfolhatná azt a következtetést, miszerint ezen exportőr érintve volt az előkészítő vizsgálatok által. Ez tehát még inkább igaz egy, a mintavételbe bevont gyártó esetében.

142    Másfelől, az a tény, hogy egy, a mintavételbe bevont gyártó vagy gyártó által benyújtott kereset elfogadhatóságát az ezek által szolgáltatott adatok felhasználásától függene, oda vezetne, hogy a Tanács tetszése szerint kivonhatná az alaprendelet rendelkezéseinek a jelen ügyben szereplőkhöz hasonló gyártókra történő alkalmazását hatálya alól, vagyis, mint a jelenügyben, a Törvényszék bármely közvetlen felülvizsgálata alól.

143    Következésképpen el kell utasítani azt az érvet, miszerint a bizonyos vállalkozásokat az értéklánc más vállalkozásaihoz viszonyítottan egyéniesítő tényező az a tény, hogy a dömping az általuk szolgáltatott adatok alapján került megállapításra.

144    Harmadsorban, a Bizottság a felperesektől eltérően azt állítja, hogy a felperesek tagjai termelésének jelentősége nem minősül releváns elemnek a megtámadott rendelet általi személyes érintettségük meghatározása tekintetében. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fenti 119–130. pontban tett megállapításokból az következik, hogy a mintavételbe bevont négy gyártó, akik a felperesek tagjai, személyükben érintettek a megtámadott rendelet által, anélkül, hogy meg kellene vizsgálni a szóban forgó termékre vonatkozó termelésük jelentőségét.

145    Következésképpen a fenti 132–144. pontban tett megállapításokból az következik, hogy el kell utasítani a Tanács és a Bizottság azon érvét, miszerint a mintavételbe bevont négy gyártó nem érintett személyében a megtámadott rendelet által.

–       Az alternatív jogorvoslati lehetőségekről

146    A Bizottság azt állítja, hogy a felperesek tagjai rendelkeznek jogorvoslati lehetőségekkel, amennyiben meg kívánják kezdeni a bioetanol exportját az Unióba. Egyfelől az importőrökkel kötött szerződéseikben előírhatják, hogy magukra vállalják a vámok fizetését a célból, hogy a tagállamok bíróságai előtt vitathassák a vámtartozást. Másfelől, a dömpingellenes vám által érintett tagoknak szintén van lehetőségük, hogy az új exportőr jogcímén felülvizsgálatot kérjenek az alaprendelet 11. cikkének (4) bekezdése értelmében. A Bizottság szerint e rendelkezés értelmében a kérdéses exportáló országban azok az új exportőrök, akik a terméket nem exportálták abban a vizsgálati időszakban, amelyen az intézkedések alapultak, felülvizsgálat indítását kérhetik abban az esetben, ha bizonyítják, hogy ténylegesen a vizsgálati időszakot követően exportáltak a Közösségbe, vagy ha igazolni tudják, hogy visszavonhatatlan szerződési kötelezettséget vállaltak egy jelentős mennyiségnek a Közösségbe történő exportjára. A hatályos vámot e behozatalok tekintetében, amelyeket nyilvántartásba kell venni, hatályon kívül kell helyezni. Az intézmények gyorsított eljárásban végzik a felülvizsgálatot, amelynek végén meghatározzák, hogy áll‑e fenn dömping ezen új exportőr tekintetében, vagy sem. Adott esetben visszaható hatállyal szedik be a vámot.

147    Először is meg kell állapítani, hogy az a kérdés, hogy a felperes tagjai rendelkeznek‑e egyéb jogorvoslati lehetősséggel a tekintetben, hogy érvényesíthessék jogaikat, semmiféle hatással nincs a megtámadott rendelet általi közvetlen és személyes érintettség vizsgálatára.

148    Ezenfelül, mivel a Bizottság ezzel az érvével azt javasolja, hogy a gyártó vagy a gyártó áruit a „leszállítva vámfizetéssel” (DDP) nemzetközi kereskedelmi feltétellel (incoterm) értékesítse, hogy lehetősége legyen arra, hogy a vámtartozásnak a nemzeti hatóságok általi közlését a nemzeti bíróságok előtt vitassa, vagy egy uniós vásárlóval bonyolítson le kereskedelmi ügyletet azzal a kizárólagos céllal, hogy megtámadhassa a vámtartozást a nemzeti bíróságok, és esetlegesen a Bíróság előtt, a fenti 69–73. és 122. pontban tett megállapításoknak megfelelően meg kell állapítani, hogy a mintavételbe bevont négy gyártóhoz hasonló gyártók esetében benyújtott kereset elfogadhatósága tekintetében nem létezik ilyen korlátozás. Ugyanis, amint az a fenti 109. és 110. pontban is megállapításra került, a dömpingellenes vámok a szóban forgó termékhez kapcsolódnak. Ebből következik, hogy az exportőr és a gyártó közötti szerződéses kapcsolatok semmilyen hatással nincsenek arra a kérdésre, hogy teljesülnie kell‑e a hivatkozott ítélkezési gyakorlat által támasztott feltételeknek vagy sem. Következésképpen a Bizottság ezen érvét el kell utasítani.

149    Végül, mivel a Bizottság arra a lehetőségre hivatkozik, hogy az alaprendelet 11. cikkének (4) bekezdése értelmében az új exportőr felülvizsgálatot kérhet, egyfelől meg kell állapítani, hogy az említett bekezdés negyedik albekezdése kifejezetten kizárja az ilyen felülvizsgálat lehetőségét azokban az esetekben, amelyekben a Bizottság mintavételi módszert alkalmazott. Másfelől, az említett bekezdés, mindenesetre, nem minősül megfelelő alternatív jogorvoslati lehetőségnek egy olyan gyártó tekintetében, aki teljesíti a fenti 69–73. pontban említett ítélkezési gyakorlat által támasztott feltételeket. E lehetőség ugyanis nem teszi számára lehetővé, hogy orvosolja a kivetett dömpingellenes vámnak a termelésére gyakorolt hatásait, mivel a szóban forgó gyártó nem kezdte el termékének az unióba irányuló közvetlen exportját. Következésképpen ezen érvet el kellett utasítani.

150    A fenti 92–149. pontban tett megállapítások összességéből az következik, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében szereplő második tényállás értelmében a felpereseknek joguk van a jelen keresetének benyújtására, ha az a megtámadott rendelet annyiban történő megsemmisítésére irányul, amennyiben az a mintavételbe bevont négy gyártóra vonatkozik.

 A felpereseknek mint a mintavételbe bevont négy gyártótól eltérő tagok képviselőinek kereshetőségi jogáról

151    Meg kell állapítani, hogy a felperesek semmiféle olyan érvre nem hivatkoztak írásbeli beadványaikban, illetve a Törvényszék előtt folyamatban lévő ügy irataiban semmiféle olyan információt nem szolgáltattak, amelyek lehetővé tennék a Törvényszék számára, hogy a felpereseknek az amerikai gyártók mintavételében nem szereplő egy vagy több tagját közvetlenül érintené a megtámadott rendelet által kivetett dömpingellenes vám.

152    Ugyanis a mintavételbe bevont négy amerikai gyártón, azaz a Marquis Energyn, a Murexen és a CHS‑en kívül a felperesek semmilyen más olyan tagjukat nem azonosították név szerint, amely szerintük a jelen ügyben kereshetőségi joggal rendelkezhet.

153    Ráadásul a felperesek semmiféle olyan bizonyítékot nem szolgáltattak, amely azt igazolná, hogy az egyik vagy a másik tagtól származó bioetanolt az Unióba exportálták, és következésképpen azt a szóban forgó dömpingellenes vámmal sújtották. E körülményekre figyelemmel nem állapítható meg, hogy a felperesek többi tagja közvetlenül érintett volt a megtámadott rendelet által.

154    Tekintettel arra, hogy nem került megállapításra, hogy a felpereseknek a mintavételbe bevont négy gyártótól eltérő tagjai közvetlenül érintettek a megtámadott rendelet által, meg kell állapítani, hogy a fenti 65. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerint a felperesek az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdésében rögzített második és harmadik tényállása értelmében nem jogosultak a jelen kereset benyújtására, mivel az a megtámadott rendelet azon részében történő megsemmisítésére irányul, amely a mintavételbe bevont négy gyártótól eltérő tagjaikra vonatkozik.

 Az eljáráshoz fűződő érdekről

155    Meg kell állapítani, hogy a Bizottság szerint a felpereseknek nem fűződik létrejött és fennálló érdeke a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez. Arra hivatkozik, hogy a felperesek nem vitatták, hogy tagjaik nem exportáltak bioetanolt az Unióba a vizsgálati időszak alatt, és azt sem állították, hogy tagjaik ezt a kereset benyújtásának időpontjában kezdték meg. Értékesítéseikre tehát nem vonatkozik a megtámadott rendelet által kivetett dömpingellenes vám. Következésképpen a megtámadott rendelet megsemmisítése nem járhat tagjaikra nézve jogi következményekkel.

156    A felperesek vitatják ezen érveket.

157    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmánya 40. cikkének negyedik bekezdése értelmében a beavatkozási beadványban előterjesztett kérelmeknek nem lehet más tárgya, mint az egyik fél kérelmeinek támogatása. Ezenkívül az eljárási szabályzat 142. cikkének (3) bekezdése értelmében a beavatkozónak a jogvitát a beavatkozáskori állásában kell elfogadnia. Ebből az következik, hogy a Bizottság nem hivatkozhat a felperesek eljáráshoz fűződő érdekének hiányán alapuló olyan elfogadhatatlansági kifogásra, amelyre a Tanács nem hivatkozott, következésképpen a Törvényszéknek nem kell megvizsgálnia a jelen elfogadhatatlanságra irányuló jogalapot. Mindazonáltal, mivel közrendi kifogásról van szó, hivatalból kell megvizsgálni a felperesek eljáráshoz fűződő érdekét (lásd ebben az értelemben: CIRFS és társai kontra Bizottság ítélet, fenti 86. pont, EU:C:1993:111, 20–23. pont).

158    Meg kell állapítani, hogy az eljáráshoz fűződő érdek minden bírósági jogorvoslat lényeges és elsődleges feltételének minősül (2013. április 10‑i GRP Security kontra Számvevőszék ítélet, T‑87/11, EU:T:2013:161, 44. pont), és ezen érdeknek – a kereset tárgyára tekintettel – a kereset benyújtásakor fenn kell állnia, ellenkező esetben a kereset elfogadhatatlannak minősül. Az eljáráshoz fűződő érdeknek a bírósági határozat kihirdetéséig fenn kell maradnia (lásd: 2007. június 7‑i Wunenburger kontra Bizottság ítélet, C‑362/05 P, EBHT, EU:C:2007:322, 42. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

159    Az eljáráshoz fűződő érdek azt feltételezi, hogy a keresetet benyújtó félnek a keresetből, annak eredményeképpen, előnye származzon (lásd ebben az értelemben: 2012. július 19‑i Tanács kontra Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group ítélet, C‑337/09 P, EBHT, EU:C:2012:471, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2009. március 18‑i Shanghai Excell M&E Enterprise és Shanghai Adeptech Precision kontra Tanács ítélet, T‑299/05, EBHT, EU:T:2009:72, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

160    A jelen ügyben elegendő annak megállapítása, hogy a Bizottság lényegében azt állítja, hogy a megtámadott rendelet által kivetett dömpingellenes vám nem sújtja a felperesek tagjai által előállított bioetanolt, azon okból, hogy azt a kereskedők/keverők exportálják. Mindazonáltal a fenti 104. pontban már megállapításra került, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó állította elő azt a terméket, amelyet az Unióba történő behozatalakor a dömpingellenes vám sújtott. Következésképpen, egyfelől, a felpereseknek a jelen ügyben fennáll az eljáráshoz fűződő érdekük, mivel a megtámadott rendeletben kivetett, a felpereseknek a mintavételbe bevont gyártói által előállított bioetanol Unióba történő behozatalát sújtó dömpingellenes vám megszüntetéséből előnye származik az említett tagoknak. Másfelől azt kell megállapítani, hogy a felpereseknek a jelen ügyben fennáll az eljáráshoz fűződő érdeke, mivel a tizedik jogalap keretében saját eljárási jogaik megsértésére hivatkoznak.

161    A fentiek összességéből az következik, hogy:

–        a jelen keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani abban a részében, amelyben az a megtámadott rendeletnek a Marquis Energyt érintő része megsemmisítésére irányul (lásd a fenti 51. pontot);

–        az első kilenc jogalapot mint elfogadhatatlant el kell utasítani abban a részében, amelyben a felperesek személyes kereshetőségi jogukra hivatkoznak (lásd a fenti 87. pontot);

–        a jelen keresetet mint elfogadhatatlant el kell utasítani abban a részében, amelyben az a megtámadott rendelet azon részére irányul, amely a felpereseknek a mintavételbe bevont öt amerikai gyártótól eltérő tagjaira vonatkozik (lásd a fenti 55. és 154. pontot).

162    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a jelen kereset elfogadható abban a részében, amelyben a felperesek a következőket kérik:

–        elsősorban a megtámadott rendelet azon részének megsemmisítését, amely a mintavételbe bevont négy amerikai gyártóra vonatkozik (lásd a fenti 150. pontot) és

–        másodsorban a megtámadott rendelet megsemmisítését abban a részében, amelyben a felperesek a tizedik jogalap keretében saját eljárási jogaiknak a dömpingellenes eljárás során történt megsértésére hivatkoznak (lásd a fenti 87. pontot).

2.     Az ügy érdeméről

 Az első jogalapról,amely az alaprendelet 2. cikke (8) bekezdésének, 9. cikke (5) bekezdésének, valamint 18. cikke (1), (3) és (4) bekezdésének megsértésén,a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint a Tanács által annak okán elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákon alapul, hogy megtagadta az egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását, valamint azt, hogy adott esetben a felperesek mintavételbe bevont tagjai tekintetében egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzon

163    Mivel a jelen kereset azon okból elfogadható, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó nevében nyújtották be, az ügy érdemi vizsgálatát az első jogalap elemzésével kell kezdeni.

164    Első jogalapjuk keretében a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a Tanács, mivel elutasította, hogy egyéni dömpingkülönbözetet számítson azon tagjai tekintetében, akik az említett terméknek az Egyesült Államokban a mintavételbe bevont gyártói/exportőrei, és mivel tekintetükben országos szintű dömpingkülönbözetet állapított meg, megsértette az alaprendelet több cikkét, valamint a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a megfelelő ügyintézés elvét.

165    Az első jogalap négy részre tagolódik. Az első rész az alaprendelet 2. cikke (8) bekezdésének megsértésére vonatkozik az exportár meghatározását illetően. A második rész az említett rendelet 9. cikke (5) bekezdésének megsértésére vonatkozik, amely meghatározza az intézmények azon kötelezettségét, hogy egyéni vámot vessenek ki minden egyes szállító tekintetében. A harmadik jogalap az említett rendelet 18. cikke (1), (3) és (4) bekezdésének feltételezett megsértésén alapul, amely rendelkezések a legjobb rendelkezésre álló adatok felhasználására vonatkoznak, amennyiben az intézmények független kereskedők/keverők által szolgáltatott adatokat használtak fel az országos szintű dömpingkülönbözet kiszámításához. Végül, a negyedik rész a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére vonatkozik.

166    Ezt követően a vizsgálatot az első jogalap második részével kell megkezdeni.

167    Az első jogalap második részében a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy a Tanácsnak egyéni dömpingkülönbözetet és egyéni dömpingellenes vámot kellett volna számítania a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó mindegyike tekintetében. A Tanács, mivel országos szinten alkalmazott dömpingkülönbözetet és dömpingellenes vámot az Egyesült Államok bioetanol iparában tevékenységet végző valamennyi fél tekintetében, megsértette az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvét, valamint indokolási kötelezettségét.

168    A felperesek konkrétan azt állítják, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése az 1994. évi Általános Vám‑ és Kereskedelmi Megállapodás (GATT) VI. cikkének végrehajtásáról szóló megállapodás (HL L 336., 103. o., a továbbiakban: a WTO dömpingellenes megállapodása) 6.10. és 9.2. cikkét ülteti át az uniós jogba. A felperesek szerint egyfelől a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10 és 9.2. cikke az egyéni dömpingkülönbözet számításának és az egyéni dömpingellenes vám kivetésének kötelezettségét írja elő a gyártók és az importőrök tekintetében, azon „exportőrök” kivételével, akiket mintavétel esetén nem vontak be a mintavételbe, és, másfelől, azon exportőrök esetében, akik az állammal egységes gazdasági egységet képeznek. Következésképpen az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” fogalomnak téves és jogellenes a Bizottság általi azon értelmezése, miszerint lehet kivételeket alkalmazni a fentiektől eltérő olyan egyéni dömpingkülönbözet és egyéni dömpingellenes vámok előírása tekintetében, mint a bioetanol amerikai exportjának szerkezete, vagy az a mód, ahogyan a terméket exportálják.

169    Az ePure által támogatott Tanács vitatja ezeket az érveket. Egyfelől lényegében azt állítja, hogy ha az intézmények nem tudják az egyes beszerzéseket nyomon követni, és nem tudják a rendes értékeket az exportárakkal összehasonlítani, amint a jelen ügyben is, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem kötelezi őket arra, hogy egyéni dömpingellenes intézkedéseket fogadjanak el minden egyes gyártó tekintetében. Ezt lehetetlen megtenni. Másfelől azt állítja, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” kifejezés terjedelme nagyobb, mint a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében szereplő kifejezésé, amely tehát a jelen ügyben lehetővé teszi az egyéni dömpingkülönbözet és az egyéni dömpingellenes vámok meghatározásának kötelezettsége alóli kivétel alkalmazását.

170    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az alaprendelet eredeti változata 9. cikke (5) bekezdésének első albekezdése – amelyet a jelen ügyben alkalmazni kell, mivel az alaprendelet módosításáról szóló, 2012. június 13‑i 765/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 237., 1. o.) 2. cikkének második albekezdése előírja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének módosított változatát a 765/2012 rendelet hatálybalépését követően indított valamennyi vizsgálatra kell alkalmazni – kimondja, hogy megkülönböztetés nélkül és forrástól függetlenül minden esetben megfelelő mértékű dömpingellenes vámot kell kivetni egy termék minden olyan behozatalára, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt és kárt okoz, kivéve az olyan forrásokból származó behozatalokat, amelyekre az alaprendeletben foglalt feltételek szerinti kötelezettségvállalások kerültek elfogadásra. Ugyanezen bekezdés azt is előírja, hogy a dömpingellenes intézkedéseket elrendelő rendeletben minden egyes szállítóra meg kell állapítani a vámot, vagy ha ez kivitelezhetetlen lenne, akkor általános szabály szerint, az ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjában foglalt esetekben, az érintett szállító országra.

171    A WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„A hatóságoknak általában a vizsgált termék valamennyi ismert exportőre és gyártója esetében egyéni dömpingkülönbözetet kell megállapítaniuk. Abban az esetben, amikor az érintett exportőrök, gyártók, importőrök vagy a vizsgált termékfajták száma olyan magas, hogy az egyéni dömpingkülönbözet megállapítása kivihetetlen, a hatóságok a vizsgálatot leszűkíthetik akár egy elfogadható számú érdekelt félre vagy termékre olyan módon, hogy a kiválasztás idején rendelkezésükre álló információ alapján statisztikailag érvényes mintát vesznek, a kérdéses országokból érkező export legnagyobb, még elfogadhatóan vizsgálható százalékára.”

172    A WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke a következőképpen rendelkezik:

„Amikor valamilyen termékre dömpingellenes vámot vetnek ki, az ilyen dömpingellenes vámot minden esetben be kell hajtani a termék importjának forrásaitól a megfelelő összegben, anélkül, hogy különbséget tennének az egyes, bizonyítottan dömpingelő és kárt okozó források között, kivéve azokat az importforrásokat, amelyektől e Megállapodás értelmében árral kapcsolatos kötelezettségvállalást fogadtak el. A hatóságoknak meg kell nevezniük a kérdéses termék szállítóját vagy szállítóit. Akkor azonban, ha egyazon ország több szállítója érintett a termék importjában, és az összes szállítót nem lehet megnevezni, a hatóságok megnevezhetik az érintett szállító országot. Akkor, ha több ország több szállítója érintett, a hatóságok vagy az összes szállítót nevezhetik meg, vagy ha ez nem lehetséges, az összes szállító országot.”

173    Annak meghatározása céljából tehát, hogy a Tanács jogosan számíthatott‑e országos szintű dömpingkülönbözetet, és, következésképpen, jogosan vethetett‑e ki ilyen dömpingellenes vámot, azt kell először megvizsgálni, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása releváns‑e a jelen ügyben az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének értelmezése tekintetében, másodsorban azt, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak általánosságban joga van‑e ahhoz, hogy velük szemben egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében, és harmadsorban azt, hogy a Tanács jogosan ítélte‑e meg úgy, hogy azon okból áll fenn kivétel e szabály alól, mert a megtámadott rendeletben az egyéni összegek meghatározása az egyes szállítók tekintetében „kivihetetlen” volt.

 A WTO dömpingellenes megállapodásának a jelen ügyben történő alkalmazásáról

174    Az alaprendelet preambulumából, és különösen (3) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az említett rendeletnek elsősorban az a célja, hogy átültesse az uniós jogba a WTO dömpingellenes rendeletének új és részletes szabályait (lásd analógia útján: 2003. január 9‑i Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, C‑76/00 P, EBHT, EU:C:2003:4, 55. pont; 2008. szeptember 24‑i Reliance Industries kontra Tanács és Bizottság ítélet, T‑45/06, EBHT, EU:T:2008:398, 89. pont). Ezenfelül ugyanezen preambulumbekezdés azt is előírja, hogy az említett szabályok megfelelő és átlátható alkalmazásának biztosítása érdekében a megállapodás nyelvezetét az uniós jogba a lehető legteljesebb mértékben be kell építeni. Az ugyanezen preambulumbekezdésben felsorolt, az uniós jogba az alaprendelet által átültetett szabályok között – többek között – a dömpingellenes vám kivetésére vonatkozó szabályok szerepelnek, nevezetesen a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke.

175    Mindazonáltal az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a kereskedelmi Világszervezet (WTO) megállapodásai, köztük a WTO dömpingellenes megállapodása, jellegükre és szerkezetükre tekintettel, főszabály szerint nem szerepelnek azon jogi normák között, amelyek tekintetében a Bíróság felülvizsgálhatja az uniós intézmények jogi aktusainak jogszerűségét (lásd: Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, fenti 174. pont, EU:C:2003:4, 53. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. december 18‑i LVP‑ítélet, C‑306/13, EBHT, EU:C:2014:2465, 44. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

176    Ezenkívül az uniós bíróság szerint annak elfogadása, hogy az uniós jognak a WTO szabályaival való összhangja biztosítása közvetlenül az uniós bíróságra hárul, megfosztaná az Unió jogalkotó vagy végrehajtó szerveit attól a mozgástértől, amellyel az Unió kereskedelmi partnereinek hasonló szervei rendelkeznek. Nem vitatott ugyanis, hogy a megállapodások bizonyos szerződő felei, köztük az Unió kereskedelmi szempontból legfontosabb partnerei, a WTO‑megállapodások tárgya és célja alapján éppen arra a következtetésre jutottak, hogy e megállapodások nem tartoznak azon jogi normák közé, amelyek alapulvételével bíróságaik a belső jogszabályaik jogszerűségét felülvizsgálják. A viszonosság ilyen hiánya – ha elfogadják – azzal a kockázattal járna, hogy kiegyensúlyozatlanná válna a WTO‑szabályok alkalmazása (lásd: 2008. szeptember 9‑i FIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, C‑120/06 P és C‑121/06 P, EBHT, EU:C:2008:476, 119. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; LVP‑ítélet, fenti 175. pont, EU:C:2014:2465, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

177    Csak abban az esetben, ha az Unió a WTO keretében vállalt valamely különös kötelezettséget szándékozott teljesíteni, vagy ha az uniós jogi aktus kifejezetten utal a WTO‑megállapodások meghatározott rendelkezéseire, vizsgálhatja az uniós bíróság a szóban forgó uniós jogi aktusnak a WTO‑szabályok alapján fennálló jogszerűségét (lásd: Petrotub és Republica kontra Tanács ítélet, fenti 174. pont, EU:C:2003:4, 54. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; LVP‑ítélet, fenti 175. pont, EU:C:2014:2465, 47. pont).

178    A WTO dömpingellenes megállapodásának az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése általi átültetését illetően, meg kell állapítani, hogy ez utóbbit – amelynek a jelen ügyben az eredeti változatát kell alkalmazni – a 765/2012 rendelet módosította, azon okból, hogy a WTO vitarendezési testülete (a továbbiakban: DSB) elfogadta a fellebbezési testület 2011. július 15‑i jelentését (WT/DS397/AB/R, a továbbiakban: a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése), valamint a szakcsoport 2010. december 3‑i jelentését (WT/DS397/R), amelyet a fellebbezési testületnek az „Európai Közösségek – Egyes Kínából származó vas vagy acél rögzítőelemekre vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések” (a továbbiakban: „rögzítőelem”‑ügy) nevű ügyben elfogadott jelentése módosított.

179    A 765/2012 rendelet preambulumbekezdéseiben az uniós jogalkotó emlékeztet arra, hogy a WTO jelentéseiben többek között az került megállapításra, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése összeegyeztethetetlen a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10., 9.2. és 18.4. cikkével, valamint a WTO‑t létrehozó egyezmény HL 1994. L 336., 3. o.;) XVI.4. cikkével. Az uniós jogalkotó a 765/2012 rendelet (5) és (6) preambulumbekezdésében megerősítette, hogy módosította az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, azzal a szándékkal, hogy WTO‑kötelezettségeinek tiszteletben tartása érdekében végrehajtja a WTO‑nak a „rögzítőelem”‑üggyel kapcsolatos határozatait és ajánlásait.

180    Meg kell állapítani, hogy magának a 765/2012 rendeletnek az elfogadásából az következik, hogy az uniós jogalkotó úgy ítéli meg, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése által az Unió egy sajátos, a WTO keretében vállalt, és jelenleg a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében foglalt kötelezettséget szándékozott végrehajtani.

181    Egyfelől, e megállapításokból az következik, hogy a 765/2012 rendelet elismeri, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkéből eredő kötelezettségeket ülteti át az uniós jogba, amint arra a felperesek joggal hivatkoznak.

182    Másfelől, meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése megfogalmazásának a 765/2012 rendelet általi módosításai az egyéni dömpingellenes vámok kivetésének kötelezettsége alóli kivételt érintik, amely azon exportőrökre vonatkozik, akikre az alaprendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni. Márpedig ezek a módosítások lényegében nem vonatkoznak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésére, amely a jelen ügyben releváns, és amely szerint a dömpingellenes intézkedéseket elrendelő rendeletben minden egyes szállítóra meg kell állapítani a vámot, vagy ha ez kivitelezhetetlen lenne, akkor az érintett szállító országra.

183    Közelebbről azt kell megállapítani, hogy az uniós jogalkotó nem tartotta szükségesnek a „forrástól függetlenül […] egy termék minden olyan [behozatala], amelyről megállapítható, hogy dömpingelt és kárt okoz” kifejezés, valamint a „szállító” és a „kivihetetlen” kifejezések módosítását annak érdekében, hogy oly módon hajtsa végre a WTO‑nak a „rögzítőelem”‑ügyre vonatkozó ajánlásait és határozatait, amely tiszteletben tartja a WTO keretében vállalt kötelezettségeit. Következésképpen a jelen ügyben releváns kifejezéseknek ugyanaz a jelentése az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének eredeti változatában, mint a 65/2012 rendelet általi módosítást követően.

184    Következésképpen a fenti megfontolásokból az következik, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését eredeti változatában – mivel a jelen ügyben ez releváns – a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével összhangban kell értelmezni.

 Arról a kérdésről, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak joga van‑e ahhoz, hogy velük szemben egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében

185    A felperesek azt állítják, hogy a mintavételbe bevont olyan gyártóknak, mint a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó, joguk van ahhoz, hogy velük szemben egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében.

186    A Tanács ezzel szemben azt állítja, hogy sem a WTO dömpingellenes megállapodása, sem az alaprendelet nem követeli meg az intézményektől, hogy a „lehetetlenre” vállalkozzanak. Amennyiben az intézmények nem tudnak visszakövetni minden egyes beszerzést, és a rendes értékeket sem tudják összehasonlítani a vonatkozó exportárakkal, amint az a jelen ügyben is történik, nem kötelesek arra, hogy minden egyes gyártó tekintetében egyéni dömpingellenes vámot vessenek ki.

187    Annak meghatározása céljából, hogy egy dömpingelt termék mintavételbe bevont gyártójának joga van‑e ahhoz, hogy tekintetében egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak, meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése, valamint a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke előírja, hogy főszabály szerint valamennyi szállító tekintetében forrástól függetlenül egyéni dömpingellenes vámot kell kivetni egy termék minden olyan behozatalára, amelyről megállapítható, hogy dömpingelt, és kárt okoz. E rendelkezések megfogalmazásából az következik, hogy egy olyan gazdasági szereplő, aki nem minősül „szállítónak”, nem jogosult arra, hogy tekintetében egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak.

188    Ezen összefüggésben meg kell állapítani, hogy a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 624. pontjának a) és i) alpontja szerint az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem csupán a dömpingellenes vám kivetésére, hanem a dömpingkülönbözet kiszámítására is vonatkozik.

189    A WTO jogát illetően meg kell állapítani, hogy abban az esetben, ha a hatóságok mintavételi módszert alkalmaznak, a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10.2. cikke előírja, hogy ezeknek a hatóságoknak ki kell számítani az egyéni dömpingkülönbözetet azon eredetileg ki nem választott exportőr vagy gyártó vonatkozásában, aki a szükséges információkat azon időn belül nyújtják be, hogy a vizsgálat során megvizsgálhassák őket, kivéve azt az esetet, ha az exportőrök, illetve a gyártók száma olyan nagy, hogy az egyedi vizsgálatok szükségtelenül bonyolítanák az említett hatóságok feladatait, és akadályoznák a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését.

190    E rendelkezésből az következik, hogy – azt az esetet kivéve, ha az exportőrök, illetve a gyártók száma nagyon nagy – a vizsgálattal megbízott hatóság köteles egyéni dömpingkülönbözetet meghatározni azon eredetileg ki nem választott exportőr vagy gyártó vonatkozásában, aki a szükséges információkat azon időn belül nyújtják be, hogy a vizsgálat során megvizsgálhassák őket. E tekintetben a szakcsoportnak az „Argentína – Az Olaszországból származó kerámia padlólapok behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes intézkedések” nevű ügyben tett 2001. szeptember 28‑i jelentése (WT/DS189/R) 6.90. pontja értelmében megállapításra került, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. pontjának első mondatában kimondott általános szabály – amely arra irányul, hogy egyéni dömpingkülönbözeteket állapítsanak meg a terméknek a vizsgálat által érintett minden ismert exportőre vagy gyártója tekintetében – teljességgel alkalmazható azon exportőrökre, akiket ugyanezen cikk második mondata értelmében választottak ki a vizsgálatra. Az említett mondat lehetővé teszi a vizsgálattal megbízott hatóság számára, hogy vizsgálatát bizonyos exportőrökre vagy gyártókra korlátozza, azonban nem ír elő eltérést az általános szabály alól, amely arra irányul, hogy egyéni dömpingkülönbözeteket határozzanak meg a vizsgálat által érintett exportőrök vagy gyártók tekintetében. Ha még a mintavételbe be nem vont gyártókra is vonatkozik az egyéni dömpingkülönbözet számítása, ebből az említett jelentés szerint az következik, hogy az e mintavételbe bevont gyártókra szintén.

191    Meg kell tehát állapítani, hogy a vizsgálattal megbízott hatóságnak egyéni dömpingkülönbözetet kell meghatároznia minden olyan exportőr vagy gyártó tekintetében, akit bevontak a dömpingelt termék szállítóinak mintavételébe.

192    Ebből következik, hogy a WTO joga szerint a mintavételbe bevont minden exportőr vagy gyártó, aki tehát együttműködött a vizsgálattal megbízott hatósággal a vizsgálat teljes időtartama alatt, megfelel azon feltételeknek, amelyek alapján a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke értelmében vett „szállítónak” minősül.

193    Az alaprendelet rendelkezéseit illetően meg kell állapítani, hogy – amint az már a fenti 183. és 184. pontban is kiemelésre került – e rendelet 9. cikke (5) bekezdésének eredeti változatát – mivel a jelen ügyben ez releváns – a WTO dömpingellenes megállapodásának rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni. Ráadásul az alaprendelet 17. cikkének (1) bekezdése is előírja, hogy azokban az esetekben, amikor a panaszosok, az exportőrök vagy importőrök, a termékfajták vagy az ügyletek száma nagy, a vizsgálat minták használatával a felek, termékek vagy ügyletek észszerű számára korlátozható. Ugyanezen cikk (3) bekezdése kimondja, hogy ha a Bizottság mintavételt alkalmaz, akkor is ki kell számítani az egyéni dömpingkülönbözetet azon eredetileg ki nem választott exportőr vagy gyártó vonatkozásában, aki a szükséges információkat az e rendeletben meghatározott határidőn belül benyújtják, kivéve azt az esetet, ha az exportőrök, illetve a gyártók száma olyan nagy, hogy az egyedi vizsgálatok túlzott terhet jelentenének és akadályoznák a vizsgálat megfelelő időben történő befejezését. Meg kell állapítani, hogy az alaprendeletnek a WTO jogával összhangban értelmezett e rendelkezéseiből az is következik, hogy ha még a mintavételbe be nem vont gyártókra is vonatkozik az egyéni dömpingkülönbözet számítása, akkor az e mintavételbe bevont gyártókra még inkább. E tekintetben azt is meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 9. cikke (6) bekezdésének utolsó mondata arra emlékeztet, hogy egyéni vámokat kell kivetni az exportőr vagy gyártó azon behozatalaira, amelyek az említett rendelet 17. cikke alapján egyéni elbírálásban részesülnek.

194    Ebből következik, hogy az alaprendelet értelmében a mintavételbe bevont minden exportőr vagy gyártó, akik a vizsgálat teljes időtartama alatt együttműködtek az intézményekkel, megfelel azon feltételeknek, amelyek alapján az említett rendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében vett „szállítóknak” minősülnek.

195    E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a gyártók‑exportőrök mintája létrehozásának az a célja, hogy egy korlátozott vizsgálat során a lehető legpontosabban meg lehessen állapítani az árra gyakorolt, az uniós ipar által elszenvedett nyomást. Következésképpen a Bizottság hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy bármely időpontban módosítsa a minta összetételét a vizsgálat igényei szerint. Ugyanis a WTO dömpingellenes megállapodásának vagy az alaprendeletnek egyetlen rendelkezése sem kötelezi az intézményeket arra, hogy az eredetileg a mintavételbe bevont gyártókat a dömpingelt termék szállítóinak mintájában tartsák, ha úgy ítélik meg, hogy nem rendelkeznek a szállító minőségével, vagy nem minősülnek a dömpingelt és kárt okozó termék importforrásainak. Azt a kérdést illetően, hogy valamely gazdasági szereplőt a mintában kell‑e tartani, meg kell állapítani, hogy a Bizottság széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik az általa vizsgálandó gazdasági, politikai és jogi helyzetek összetettségének okán (lásd analógia útján: 2007. szeptember 27‑i Ikea Wholesale ítélet, C‑351/04, EBHT, EU:C:2007:547, 40. pont). Márpedig, mivel a Bizottság nem zárt ki egyetlen, a dömpingelt termék szállítóinak mintájába felvett gyártót sem, főszabály szerint ennek tekintetében egyéni dömpingkülönbözetet kellett volna számítania, és egyéni dömpingellenes vámot kellett volna kivetnie.

196    E megfontolásokra figyelemmel kell megvizsgálni, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak joga volt‑e ahhoz, hogy tekintetükben dömpingellenes vámot alkalmazzanak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében.

197    A jelen ügyben először is meg kell állapítani, hogy bár a Bizottság kizárt egy, eredetileg a mintába felvett gyártót azzal az indokkal, hogy az általa gyártott bioetanolt nem exportálták az Unióba, és következésképpen nem volt a dömpingelt termék forrása, mindazonáltal a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót a dömpingelt termék szállítóinak mintájában tartotta, egészen a közigazgatási eljárás végéig.

198    A mintavételbe bevont négy amerikai gyártótól származó bioetanol Unióba történő exportját illetően – amelyekről megállapították, hogy dömpingeltek és kárt okoznak – a fenti 93–104. pontban említésre került, hogy az általuk előállított bioetanol egy részét az Unióba exportálták, és az e termelésből származó exportot a megtámadott rendelet hatálybalépését követően az e rendelet által kivetett dömpingellenes vám sújtotta. Ráadásul a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentésének 338. pontja szerint a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikkében megfogalmazott előírások – amelyek értelmében azok a dömpingellenes vámokat, amelyek összegét az egyes esetekhez igazítják, a bármely forrásból származó behozatalok tekintetében szedik be – a vizsgálat alá vont, egyénileg figyelembe vett exportőrökre vagy gyártókra vonatkoznak. E tekintetben a megtámadott rendelet (60) preambulumbekezdése kimondja, hogy egyrészt a bioetanol gyártóit, másrészt az érintett terméket az uniós piacra exportáló kereskedőket/keverőket vizsgálták. Ebből következik, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó a megtámadott rendeletben kivetett dömpingellenes vámmal sújtott behozatalának „forrásai” az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése és a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke értelmében.

199    Ezenfelül rá kell mutatni, hogy a Tanács nm vitatja azt a tényt, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó a vizsgálat teljes időtartama alatt együttműködött az intézményekkel, és semmilyen olyan ok nem merült fel, amely miatt az együttműködés elmulasztása okán ki lehetett volna zárni őket a mintából.

200    Ráadásul meg kell állapítani, hogy az intézmények nem zárták ki a mintából a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót annak okán, hogy nem minősültek szállítóknak. Ezzel szemben a megtámadott rendelet 63) preambulumbekezdésében a Tanács úgy ítélte meg, hogy a bioetanol‑iparágazat szerkezete, illetve az érintett termék előállításának, valamint az Egyesült Államok és az Unió piacán történő értékesítésének módja miatt az amerikai gyártók tekintetében nem lehetett egyéni dömpingkülönbözeteket megállapítani. A Tanács szerint az egyéni beszerzéseket nem lehetett egyenként visszakövetni és a rendes értéket a vonatkozó exportárakkal összehasonlítani a mintavételbe bevont gyártók tekintetében, és ebből arra a következtetésre jutott, hogy nem lehetett egyéni dömpingkülönbözeteket meghatározni az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében. Ezen érvelésből az következik, hogy a Tanács úgy szándékozott dömpingellenes vámot alkalmazni a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó által előállított termékekre, hogy nem tesz különbséget aközött, hogy a termékeket ez utóbbiak, vagy a kereskedők/keverők exportálták.

201    Ebből következik, hogy azzal, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót az amerikai gyártók és exportőrök mintájában tartotta, a Bizottság elismerte, hogy ezek a dömpingelt termék „szállítói” voltak, és a Tanács az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében köteles lett volna egyéni dömpingkülönbözetet számítani és egyéni dömpingellenes vámokat alkalmazni e gyártók mindegyike tekintetében.

202    E megállapítást a Tanács azon érve sem cáfolja meg, miszerint ha az intézmények nem tudják az egyes beszerzéseket visszakövetni, és nem tudják a rendes értékeket a vonatkozó exportárakkal összehasonlítani, amint a jelen ügyben is, nem kötelesek arra, hogy minden egyes gyártó tekintetében egyéni dömpingellenes intézkedéseket fogadjanak el.

203    Először is hangsúlyozni kell, hogy a 2012. november 15‑i Zhejiang Aokang Shoes kontra Tanács ítéletben (C‑247/10 P, EU:C:2012:710, 33. pont) megállapításra került, hogy az alaprendelet 2. cikkének (7) bekezdése e rendelet azon rendelkezései közé tartozik, amelyek kizárólag a rendes érték meghatározására vonatkoznak, míg ugyanezen rendeletnek a mintavételre vonatkozó 17. cikke az elsősorban a dömpingkülönbözet meghatározásához rendelkezésre álló módszerekre vonatkozó rendelkezések közé tartozik, következésképpen eltérő tartalmú és célú rendelkezésekről van szó. E tekintetben meg kell állapítani, hogy analógia útján ugyanez az elv alkalmazandó az alaprendeletnek a dömpingkülönbözet számítása szempontjából releváns értékekre vonatkozó 2. cikke (8) és (9) bekezdése és az ugyanezen rendeletnek a magára a dömpingkülönbözetre vonatkozó 9. cikke (5) bekezdése közötti viszonyra. Következésképpen az alaprendeletnek a rendes érték vagy az exportár meghatározására vonatkozó rendelkezéseinek tartalma és célja különbözik a dömpingkülönbözet meghatározásához rendelkezésre álló olyan módszerekre vonatkozó rendelkezések tartalmától és céljától, mint az ugyanezen rendelet 9. cikkének (5) bekezdésében és 17. cikkében előírt módszerek.

204    Ezenfelül a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15 i jelentésének 325. pontjából az is következik, hogy az a tény, hogy a hatóságnak több exportőr vagy gyártó tekintetében kell visszakövetnie a rendes értéket és/vagy az exportárat, nem vonja szükségszerűen maga után az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározására vonatkozó általános szabálytól való eltérést, és a rendes értéken és a több szállító tekintetében ugyanazon felvilágosítások alapján kialakított exportáron alapuló dömpingkülönbözetek nem azonosak az országos szinten alkalmazandó különbözettel.

205    E tekintetben meg kell állapítani, hogy sem az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése, sem a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke vagy 9.2. cikke nem írja elő, hogy az intézményeknek képesnek kell lenniük az egyes beszerzések a célból visszakövetésére és a rendes értékeknek a vonatkozó exportárakkal a célból való összehasonlítására, hogy minden egyes szállító tekintetében egyéni dömpingkülönbözet számítására és egyéni dömpingellenes vám alkalmazására legyenek kötelesek. E nehézségek tehát semmiféle hatást nem gyakorolnak arra a kérdésre, hogy egyéni dömpingellenes vámot kell‑e alkalmazni, és meg kell jegyezni, hogy az alaprendeletben léteznek más eszközök is az ilyen helyzet orvoslására.

206    Mindazonáltal, ha az intézmények a rendes érték vagy az exportár meghatározásakor bizonyos gyártók vagy exportőrök tekintetében nehézségekkel találják magukat szemben, az alaprendelet 2. cikkének (3) és (9) bekezdése előírja az ezen érték képzésének lehetőségére vonatkozó szabályokat.

207    Az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése ugyanis előírja, hogy amikor nincs exportár, vagy amikor az exportár az exportőr és az importőr vagy egy harmadik fél közötti üzleti kapcsolat vagy kompenzációs megállapodás miatt megbízhatatlannak látszik, az exportár annak az árnak az alapján képezhető, amelyen az importált termék elsőként viszonteladásra kerül egy független vevő részére, illetve ha a termék nem kerül viszonteladásra független vevő részére, vagy nem abban az állapotban kerül viszonteladásra, ahogy importálták, az exportár bármely észszerű alapon megállapítható. Ezekben az esetekben az importálás és a viszonteladás között felmerülő minden költségen, beleértve a vámokat és adókat, valamint a felhalmozódó nyereségen kiigazításokat kell végrehajtani az uniós határnál megbízható exportár megállapítása érdekében.

208    Ezenfelül egy másik síkon az alaprendelet 18. cikkének (1) és (3) bekezdése előírja azokat a feltételeket, amelyek mellett az intézmények felhasználhatják a rendelkezésre álló adatokat, amennyiben valamelyik érdekelt fél nem szolgáltatja a szükséges információkat, illetve amennyiben olyan információkat szolgáltat, amelyek nem a legjobbak minden szempontból. A szakcsoportnak az „Argentína – A Brazíliából származó baromfihúsra vonatkozó végleges dömpingellenes vámok” nevű ügyben készített, 2003. április 22‑i jelentése (WT/DS241/R) 7.215–7.216. pontjában többek között az került megállapításra, hogy annak a ténynek, hogy a vizsgálattal megbízott hatóság olyan felvilágosításokat kap, amelyek nem használhatók vagy nem megbízhatók, nem kell megakadályoznia az egyéni dömpingkülönbözetnek egy exportőr tekintetében történő kiszámítását, mivel a WTO dömpingellenes megállapodása kifejezetten felhatalmazza a vizsgálattal megbízott hatóságokat arra, hogy a dömpingkülönbözet meghatározása érdekében kiegészítsék a valamely egyedi exportőrtől származó adatokat, ha a közölt felvilágosítások nem megbízhatóak, vagy ha a szükséges információkat egész egyszerűen nem szolgáltatták.

209    A jelen ügyben a mintavételbe bevont négy gyártót illetően az ideiglenes nyilvánosságra hozatali dokumentum 45. pontjából az következik, hogy maga a Bizottság fejtette ki, hogy az alaprendelet 2. cikkének (3) bekezdése értelmében képes ezek rendes értékének képzésére a származás szerinti ország termelési költségei alapján, az értékesítési költségek, az adminisztratív költségek, az egyéb általános költségek és egy észszerű árrés összegével megnövelve. A Tanács nem vitatja e megállapítást.

210    Mivel a Tanács a megtámadott rendelet (76) preambulumbekezdésében úgy ítélte meg, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó tekintetében nem lehetett megbízható módon exportárat és dömpingkülönbözetet megállapítani, meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 2. cikkének (9) bekezdése lehetővé teszi az exportár képzését, amennyiben nincs exportár a vizsgálat által érintett valamely gazdasági szereplő tekintetében. E rendelkezés ugyanis, amint az a fenti 207. pontban is kifejtésre került, azon ár alapján teszi lehetővé az exportár képzését, amely áron az importált termékek első ízben kerültek viszonteladásra egy független vásárló számára, illetve minden egyéb észszerű alapon, a megfelelő kiigazítások megtétele mellett. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a fenti 203. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében, mivel az alaprendelet 2. cikkének (8) és (9) bekezdése kimerítő módon sorolja fel az exportár meghatározásának lehetséges módszereit, az ezen ár meghatározása során felmerülő nehézség semmilyen hatást nem gyakorol arra a kérdésre, hogy bizonyos gazdasági szereplők tekintetében az egyéni dömpingellenes vám alkalmazásának kötelezettsége fennáll‑e.

211    El kell tehát utasítani a Tanács azon érvét, miszerint a jelen ügyben az intézmények a mintavételbe bevont minden egyes gyártó tekintetében nem voltak kötelesek egyéni dömpingellenes intézkedéseket elfogadni.

212    A fenti 201. pontban tett megállapításra figyelemmel a következőkben tehát azt kell megvizsgálni, hogy Tanács hivatkozhatott‑e az arra irányuló kötelezettség alóli kivételre, hogy a jelen ügyben a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó tekintetében egyéni dömpingkülönbözetet kellett volna meghatároznia.

 Arról a kérdésről, hogy a jelen ügyben kivihetetlen volt‑e az egyéni dömpingellenes vámok kivetése

213    A felek közötti jogvita ezt követően az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” kifejezés értelmezésére összpontosul.

214    A felperesek szerint a „kivihetetlen” kifejezést lényegében a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével, valamint a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentésének kifejezéseivel összhangban kell értelmezni.

215    A Tanács azt állítja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdése második albekezdésének általánosabb a terjedelme, mint a WTO dömpingellenes megállapodása említett cikkeinek, azon okból, hogy nem határozza meg, hogy milyen körülmények között kell „kivihetetlennek” minősíteni az egyéni vámok alkalmazását. E tekintetben arra az elvre emlékeztet, miszerint az uniós jog rendelkezéseit, amennyire lehetséges, a nemzetközi jog figyelembevételével kell értelmezni. Ennek megfelelően a Tanács lényegében azt állítja, hogy ez a különbség önmagában igazolja a „kivihetetlen” kifejezésnek az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének keretében történő értelmezését.

216    Először is azt kell megvizsgálni, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke a jelen ügyben lehetővé teszi‑e egy olyan kivétel alkalmazását azon kötelezettség alól, miszerint egyéni dömpingkülönbözet kell alkalmazni minden egyes ismert exportőr vagy érintett gyártó tekintetében, amely igazolhatja az országos szintű dömpingellenes vám alkalmazását.

217    A WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkét illetően a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 316–318. pontja kimondja, hogy annak első mondata, amelynek értelmében a hatóságok egyéni dömpingkülönbözet határoznak meg minden egyes ismert exportőr vagy érintett gyártó tekintetében, kógens szabálynak minősül, nem pedig preferenciának. E pontok azt is kimondják, hogy ez a kötelezettség nem abszolút, és létezhetnek kivételek is. A mintavétel az egyetlen olyan kivétel az egyéni dömpingkülönbözet minden egyes ismert exportőr vagy érintett gyártó tekintetében történő meghatározásának kötelezettsége alól, amelyet kifejezetten előír az említett megállapodás 6.10. cikke. Az említett cikk második mondata ugyanis arra az esetre ír elő kivételt, ha az exportőrök, a gyártók az importőrök vagy a vizsgált termékfajták száma olyan magas, hogy az egyéni dömpingkülönbözet megállapítása kivihetetlen. Ebben az esetben a hatóságok a vizsgálatot leszűkíthetik akár egy elfogadható számú érdekelt félre vagy termékre, olyan módon, hogy a kiválasztás idején rendelkezésükre álló információ alapján statisztikailag érvényes mintát vesznek, a kérdéses országokból érkező export legnagyobb, még elfogadhatóan vizsgálható százalékára.

218    A fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentésének 320. pontja értelmében a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkében szereplő „általában […] kell megállapítaniuk” kifejezésnek az a célja, hogy ne egy olyan kötelezettség kerüljön kifejeződésre, amely ellentétes lenne ugyanezen megállapodás más olyan rendelkezéseivel, amelyek lehetővé teszik az egyéni dömpingkülönbözet meghatározásának szabálya alóli eltérést a mintavétel alkotta kivételen túl. E kivételeknek szerepelniük kell a vitarendezés szabályairól és eljárásairól szóló egyetértés által érintett megállapodásokban (a továbbiakban: érintett megállapodások), hogy ily módon ne lehessen megkerülni az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározására irányuló kötelezettségét. A WTO tagjainak tehát nincs korlátlan lehetőségük arra, hogy a WTO dömpingellenes megállapodása 6.10. cikke alóli kivételeket írjanak elő.

219    A fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 323. pontjában a fellebbezési testület elutasította azt az érvelést, miszerint a gyártó dömpingkülönbözetének a terméket exportáló kereskedőre történő alkalmazása kivételnek minősül. Ugyanis az „exportőrökre vagy gyártókra” történő, a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkében szereplő utalás lehetővé teszi a hatásóságok számára, hogy ugyanazon termék gyártója és exportőre tekintetében ne elkülönült dömpingkülönbözeteteket határozzanak meg, hanem egy egységes különbözetet mindkettő vonatkozásában. Ez az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározási kötelezettsége alkalmazásának minősül.

220    A fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 327. pontja értelmében a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikkében előírt általános szabály alóli minden szabályt elő kell írni az érintett megállapodásokban.

221    Végül a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 328. pontjában megállapításra került, hogy a WTO megállapodásai semmiféle olyan kivételt nem írnak elő, mint amilyen az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében kerül említésre, és amely valamely, piacgazdasággal nem rendelkező ország egyéni gyártóira‑exportőreire vonatkoznak, akikre ugyanezen rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontját kell alkalmazni, és akikre országos szintű dömpingellenes vámot kell alkalmazni, kivéve, ha ezek az exportőrök bizonyítani tudják, hogy megfelelnek az egyéni elbánást lehetővé tévő feltételeknek.

222    A WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikket illetően a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 344. pontja kifejti, hogy erőteljes párhuzamosság áll fenn e pont és a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. cikke között, amennyiben ez utóbbi egyéni dömpingkülönbözetek meghatározását írja elő, ami azzal a következménnyel jár, hogy a szóban forgó hatóságok olyan egyéni alapon kötelesek alkalmazni a dömpingellenes vámokat, mint amely ugyanezen megállapodás 9.2. cikkében előírásra került. Ezenfelül a fellebbezési testület megállapítja, hogy az említett cikkek egyszerre használják a „kivihetetlen” vagy a „nem kivihető” kifejezéseket azon eset leírásához, amikor a kivételt alkalmazni kell, ily módon utalva arra, hogy a két kivétel arra a helyzetre vonatkozik, amelyben egy hatóság mintavétel segítségével határozza meg a dömpingkülönbözeteket. Mindazonáltal a WTO fellebbezési testülete azt is megállapította, hogy a neki feltett kérdés nem érintette sem a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.10. cikkében előírt kivétel terjedelmét, sem azt a kérdést, hogy ez a kivétel és az ugyanezen megállapodás 6.10. cikkében előírt kivétel pontosan fedik‑e egymást.

223    Mindazonáltal a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 354. pontjában az a következtetés került levonásra, hogy a WTO dömpingellenes megállapodásának 9.2. cikke arra kötelezi a hatóságokat, hogy pontosítsák az egyes szállítók tekintetében kivetett vámokat, kivéve, ha ez kivihetetlen, amennyiben több szállító érintett.

224    Végül a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése 376. pontja szerint a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke nem akadályozza meg, hogy a vizsgálattal megbízott hatóság egységes dömpingkülönbözetet és egységes dömpingellenes vámot határozzon meg egy bizonyos számú exportőr tekintetében, ha megállapítja, hogy azok az említett cikkek alkalmazásában egységet képeznek.

225    Következésképpen a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentése vizsgálatából az következik, hogy ha a hatóság, mint a jelen ügyben is, mintavételt alkalmaz, a dömpingellenes megállapodás az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározásának kötelezettségét és egyéni dömpingellenes vámok kivetését írja elő minden olyan szállító tekintetében, aki együttműködött a vizsgálatban, és e kötelezettség alól, főszabály szerint, vannak kivételek: először is a mintavételbe fel nem vett gyártók vagy exportőrök esetében, a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10.2. cikkében szereplők kivételével, másodsorban pedig az egységet képező gazdasági szereplők esetében. Mindazonáltal a WTO dömpingellenes megállapodásából nem következik, hogy létezik kivétel azon kötelezettség alól, miszerint egyéni dömpingellenes vámot kell alkalmazni a mintavételbe bevont olyan gyártó tekintetében, aki együttműködött a vizsgálatban, amennyiben az intézmények úgy ítélik meg, hogy e gyártó tekintetében nem tudnak egyéni exportárat megállapítani.

226    Másodsorban azt kell megvizsgálni, hogy a fellebbezési testületnek a „rögzítőelem”‑ügyben készített 2011. július 15‑i jelentésében tett, a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkének értelmezésére vonatkozó e megállapítások abban az esetben is alkalmazandók‑e, amikor a Tanács az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését alkalmazza.

227    A Tanács azon érvét illetően, miszerint az a kötelezettség, hogy az alaprendeletet kizárólag azon okból kell a WTO dömpingellenes megállapodására figyelemmel értelmezni, hogy a szóban forgó két rendelkezés megfogalmazása eltérő, először is emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése, valamint a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikke a „kivihetetlen” vagy a „nem kivihető” kifejezéseket használja, amelyek szinonimái egymásnak. Ezenfelül hangsúlyozni kell, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének megfogalmazásában nincs semmi olyan, ami ellentétes lenne a „kivihetetlen” kifejezés azon értelmezésével, amely összhangban van a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkével. Az a puszta tény továbbá, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése nem tesz pontosításokat a „kivihetetlen” kifejezés tekintetében, nem teszi lehetővé azon következtetés levonását – amint arra a Tanács hivatkozik –, miszerint az említett rendelkezés egy olyan kivételt ír elő, amelynek szélesebb a terjedelme, mint a WTO dömpingellenes megállapodásainak rendelkezéseiben előírt kivételé.

228    Másodsorban arra kell emlékeztetni, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének megfogalmazásából egyértelműen az következik, hogy a dömpingkülönbözet és a dömpingellenes vám országos szinten történő meghatározása az általános szabály alóli kivételt képez. A „kivihetetlen” kifejezés olyan „tágabb” értelmezése, mint amelyet a Tanács javasol, ez utóbbi számára különösen széles mérlegelési mozgásteret biztosítana az egyéni dömpingellenes vámok kivetésének az intézmények általi megtagadása tekintetében. Az ilyen értelmezés ellentétes lenne a jogalkotó azon célkitűzésével, hogy oly módon hajtsa végre a DSB‑nek a „rögzítőelemek”‑ügyre vonatkozó ajánlásait és határozatait, amely tiszteletben tartja a WTO keretében vállalt kötelezettségeit (lásd a fenti 179. pontot).

229    A 765/2012 rendelet preambulumbekezdéseiből ugyanis az következik, hogy az uniós jogalkotó teljességgel végre kívánta hajtani a WTO fellebbezési testületének az említett ügyben hozott határozatát. Közelebbről, az uniós jogalkotó a 765/2012 rendelet 1. cikkével eltörölte az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének első és második albekezdésében szereplő, az említett rendelet 2. cikke (7) bekezdésének a) pontjára való utalást, amely rendelkezések meghatározták azokat a feltételeket, amelyek mellett egy piacgazdasággal nem rendelkező ország gyártói‑exportőrei bizonyíthatták, hogy megfelelnek az egyéni elbánást lehetővé tévő feltételeknek. Ráadásul a 765/2012 rendelet (2) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az uniós jogalkotó egy új második albekezdést is beillesztett az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésébe a célból, hogy abban feltüntesse a WTO fellebbezési testülete által tett, azon feltételekre vonatkozó megállapításokat, amelyek mellett a hatóságok az egységet képező több exportőr tekintetében egyéni dömpingkülönbözetet és egyéni dömpingellenes vámot határozhatnak meg.

230    Egyébiránt, amint az a fenti 182. pontban megállapításra került, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésére vonatkozó módosítások lényegében nem a jelen ügyben releváns részre vonatkoznak, amely szerint a dömpingellenes intézkedéseket elrendelő rendeletben minden egyes szállítóra meg kell állapítani a vámot, vagy ha ez kivitelezhetetlen lenne, akkor az érintett szállító országra.

231    Ebből következik, hogy a Tanács tévesen állítja, hogy az alaprendelet 9. cikke (5) bekezdésének és a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkének megfogalmazása – amennyiben relevánsak a jelen ügyben – lényegében eltérő. Következésképpen el kell utasítani a Tanács azon érvét, miszerint az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” kifejezés általános terjedelmű.

232    A fentiekből az következik, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” kifejezést a WTO dömpingellenes megállapodásának 6.10. és 9.2. cikkében használt analóg kifejezéssel összhangban kell értelmezni. Következésképpen, ha a hatóság mintavételt alkalmazott, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdésében szereplő „kivihetetlen” kifejezés főszabály szerint két kivételt tesz lehetővé az egyéni dömpingkülönbözeteknek és az egyéni dömpingellenes vámoknak a vizsgálatban részt vevő gazdasági szereplők tekintetében történő meghatározása alól, nevezetesen: először is a mintavételbe fel nem vett gyártók vagy exportőrök esetében, azok kivételével, akiknek a vonatkozásában az alaprendelet 17. cikkének (3) bekezdése egyéni dömpingkülönbözetet ír elő, illetve másodsorban az egységet képező gazdasági szereplők tekintetében. Más szóval, ha az intézmények mintavételt alkalmaztak, mint a jelen ügyben is, főszabály szerint az egyéni dömpingkülönbözetek meghatározása és az egyéni dömpingellenes vámok kivetése alóli kivétel kizárólag a mintavételbe be nem vont vállalkozások tekintetében lehetséges, amelyeknek egyébként nem lenne joga a saját egyéni dömpingellenes vámhoz. Az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése semmiféle kivételt nem enged egyéni dömpingellenes vámnak a mintavételbe bevont olyan gyártó tekintetében történő meghatározásának kötelezettsége alól, aki együttműködött a vizsgálatban, amennyiben az intézmények úgy ítélik meg, hogy e gyártó tekintetében nem tudnak egyéni exportárat megállapítani.

233    Következésképpen, az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdéséből az következik, hogy ha a gyártót és/vagy az exportőrt felvették a mintába, az intézményeknek az egyes szállítók által fizetendő dömpingellenes vámot kell meghatározniuk.

234    Harmadsorban, e megfontolásokra tekintettel kell megvizsgálni azt, hogy a jelen ügyben a Tanács jogszerűen alkalmazta‑e az országos szintű dömpingellenes vám meghatározásának igazolására alkalmas, azon kötelezettség alóli kivételt, miszerint egyéni dömpingkülönbözet kell alkalmazni minden egyes ismert exportőr vagy érintett gyártó tekintetében.

235    A jelen ügyben a megtámadott rendelet (6)–(10) preambulumbekezdéséből az következik, hogy az amerikai gyártók‑exportőrök jelentős száma okán a Bizottság az alaprendelet 17. cikkének megfelelően mintavételt alkalmazott.

236    A megtámadott rendelet (64) preambulumbekezdése értelmében országos szintű dömpingkülönbözet került meghatározásra az Egyesült Államok tekintetében. Következésképpen a megtámadott rendelet 62,30 euró nettó tonnánkénti fix összegben meghatározott, a teljes bioetanol‑tartalom tömegszázalékának arányában alkalmazandó dömpingellenes vámot vetett ki.

237    A megtámadott rendelet (63) preambulumbekezdésében a Tanács a dömpingkülönbözetnek a jelen ügyben országos szinten történt meghatározását igazolja, úgy ítélve meg, hogy a bioetanol‑iparágazat szerkezete, illetve az érintett termék előállításának, valamint az amerikai és az uniós piacon történő értékesítésének módja miatt az amerikai gyártók tekintetében nem lehet egyéni dömpingkülönbözeteket megállapítani. A Tanács szerint az amerikai mintában szereplő gyártók nem exportálták az érintett terméket az Unióba, továbbá a vizsgált kereskedők/keverők különböző gyártóktól szerezték be a bioetanolt, abból állítottak elő keveréket, amelyet elsősorban az uniós piacon értékesítettek. A Tanács tehát úgy véli, hogy a beszerzéseket nem lehetett egyenként visszakövetni és a rendes értéket a vonatkozó exportárakkal összehasonlítani, valamint az Unióba irányuló export időpontjában a termék gyártóját nem lehet megállapítani.

238    A Tanács tehát lényegében arra hivatkozik, hogy az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében azon okból nem tudott egyéni dömpingkülönbözeteket meghatározni, hogy nem volt lehetséges az exportár megbízható módon történő meghatározása és egyéni dömpingkülönbözet meghatározása a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó vonatkozásában, tekintettel arra, hogy azok a vizsgálati időszakban egyáltalán nem exportálták az Unióba az érintett terméket, hogy termékeit az Unióba történő exportálás vonatkozásában nem lehetett nyomon követni, és hogy e gyártóknak általában nem volt tudomása az export időpontjáról és az uniós importőrök által fizetett vagy fizetendő árról sem (lásd a megtámadott rendelet (76) preambulumbekezdését).

239    E tekintetben egyrészt azt kell megállapítani, hogy a Tanács tehát arra a szabályra alapozza a kivétel alkalmazását, amely szerint egyéni dömpingkülönbözeteket és egyéni dömpingellenes vámokat más okokból kell meghatározni, mint a mintavételbe felvett gyártókra vagy exportőrökre abban az esetben vonatkozó kivétel okai, ha a hatóság mintavételt alkalmazott, illetve az egységet képező gazdasági szereplőkre vonatkozó kivétel okai. (lásd a fenti 225. és 232. pontot).

240    Másrészt azt kell megállapítani, hogy a Tanács nem hivatkozik arra, hogy az általa alkalmazott kivételt a fenti 218. és 220. pontban említett érintett megállapodásokból következő más kivételre alapozta.

241    A Tanács tehát tévesen jutott arra a következtetésre, hogy az egyéni dömpingellenes vámok kivetése az amerikai exportőrök mintája tekintetében „kivihetetlen” volt az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében véve.

242    Ugyanis az egyéni dömpingkülönbözetek számításának lehetőségét illetően a fenti 202–211. pontban megállapításra került, hogy ha az intézmények a rendes érték vagy az exportár meghatározásakor bizonyos gyártók vagy exportőrök tekintetében nehézségekkel találják magukat szemben, az alaprendelet 2. cikkének (3) és (9) bekezdése előírja az ezen érték képzését lehetővé tévő vonatkozó szabályokat.

243    Ezenfelül, azon megfontolásokat illetően, miszerint nem volt lehetséges a mintavételbe bevont azon gyártók termékeinek nyomon követése, akik az Unióba exportáltak, illetve miszerint a mintavételbe bevont gyártóknak általában nem volt tudomása az export időpontjáról és az uniós importőrök által fizetett vagy fizetendő árról sem, elegendő annak megállapítása, hogy a Bizottság széles mérlegelési mozgástere értelmében kizárhatta volna a mintavételbe bevont négy amerikai gyártót a gyártók és az exportőrök mintájából azon indokkal, hogy nem voltak a bioetanol Unióba történő exportjában részt vevő szállítók, tekintve, hogy – a Bizottság és a Tanács szerint – nem voltak azonosíthatók a bioetanolnak az Unióba történő exportja időpontjában. Márpedig a Bizottság a vizsgálat teljes időtartama alatt a mintában tartotta őket.

244    Következésképpen az a tény, hogy az intézmények úgy ítélték meg, hogy nehézségeik vannak az egyéni értékesítések nyomon követését vagy a rendes érték és a vonatkozó exportár összehasonlítását illetően a mintavételbe bevont gyártók tekintetében, nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a jelen ügyben az egyéni dömpingellenes vámok kivetése a mintavételbe bevont amerikai exportőrök tekintetében az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében véve „kivihetetlen” volt.

245    Azt a következtetést kell levonni, hogy a megtámadott rendelet azon okból sérti az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdését, hogy az országos szintű dömpingellenes vámot vet ki a mintavételbe bevont négy amerikai gyártó tekintetében.

246    A fentiekből az következik, hogy az első jogalap második részét el kell fogadni, következésképpen az egész első jogalapot anélkül, hogy szükséges lenne megvizsgálni az említett jogalap többi részét, valamint a második rész keretében felhozott azon érveket, amelyekkel a felperesek a jogbiztonság és a bizalomvédelem elvének megsértésére, valamint az indokolási kötelezettség megsértésére általánosságban hivatkoznak.

 A tizedik jogalapról, amely az alaprendelet 6. cikke (7) bekezdésének, 19. cikke (1) és (2) bekezdésének, 20. cikke (2), (4) és (5) bekezdésének megsértésén, a védelemhez való jog megsértésén, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint az elégséges indokolás hiányán alapul

247    Mivel a jelen kereset azon okból elfogadható, hogy a felperesek egyénileg nyújtották be azt, a tizedik jogalap megalapozottságát is meg kell vizsgálni.

248    A tizedik jogalap keretében a felperesek lényegében arra hivatkoznak, hogy az intézmények több eljárási szabálytalanságot is elkövettek, amiből az eljárási jogok megsértése következett.

249    A tizedik jogalap négy részre osztható, amelyek a következőkön alapulnak: az első az alaprendelet 20. cikke (2) és (4) bekezdésének megsértésén és elégtelen indokoláson, a második az alaprendelet 20. cikke (5) bekezdésének megsértésén, a harmadik ugyanezen rendelet 6. cikke (7) bekezdésének és 19. cikke (1) és (2) bekezdésének, valamint a védelemhez való jognak a megsértésén, a negyedik az említett rendelet 20. cikke (5) bekezdésének és a védelemhez való jognak a megsértésén alapul.

 Előzetes észrevételek

250    Az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy az uniós jog alapvető elvei közé tartozik a védelemhez való jog tiszteletben tartása minden olyan eljárásban, amely valamely személlyel szemben indult, és e személyre nézve kedvezőtlen intézkedéshez vezethet, és ezt a jogot még az eljárásra vonatkozó szabályozás hiányában is biztosítani kell. Ez az elv azt a követelményt fogalmazza meg, hogy valamely határozat azon címzettjeit, akiknek az érdekeit e határozat érezhetően érinti, olyan helyzetbe kell hozni, hogy álláspontjukat alkalmas módon kinyilváníthassák (lásd: 2009. október 1‑jei Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ítélet, C‑141/08 P, EBHT, EU:C:2009:598, 83. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

251    E vonatkozásban hangsúlyozni kell, hogy a védelemhez való jog tiszteletben tartása alapvető jelentőséggel bír a jelen ügyhöz hasonló eljárásokban (lásd: Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ítélet, fenti 250. pont, EU:C:2009:598, 93. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

252    A védelemhez való jog akkor sérül, ha fennáll a lehetőség, hogy a Bizottság által elkövetett szabálytalanság miatt az általa lefolytatott közigazgatási eljárás eltérő eredményre vezetett volna. A felperes nem akkor támasztja alá, hogy az ilyen jogsértésre sor került, ha azt bizonyítja, hogy a Bizottság határozatának tartalma más lett volna, hanem akkor, ha megfelelően bizonyítja, hogy az eljárási szabálytalanság hiányában jobban biztosíthatta volna védelmét például azért, mert olyan dokumentumokat használhatott volna fel a védelmére, amelyekbe a közigazgatási eljárás során megtagadták tőle a betekintést (lásd ebben az értelemben: Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ítélet, fenti 250. pont, EU:C:2009:598, 94. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

253    Ezenfelül, mivel a végleges dömpingellenes vámot kivető rendelet valamely intézkedéscsomag rendszerébe illeszkedik, nem követelmény a rendelet indokolásával szemben sem az, hogy megjelölje a tárgyát jelentő különböző – gyakran számos és bonyolult – ténybeli és jogi tényezőt, sem az, hogy az intézmények állást foglaljanak valamennyi – az érdekeltek által hivatkozott – érvvel kapcsolatban. Ezzel ellentétben elegendő, ha a jogi aktust kibocsátó intézmény kifejti azokat a tényeket és jogi megfontolásokat, amelyek alapvető fontossággal bírnak a vitatott rendelet rendszerében (lásd ebben az értelemben: 2010. szeptember 13‑i Whirlpool Europe kontra Tanács ítélet, T‑314/06, EBHT, EU:T:2010:390, 114. pont).

254    Mindazonáltal meg kell állapítani, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében minden keresetlevélnek tartalmaznia kell a jogvita tárgyát és a felhozott jogalapok rövid ismertetését. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint ezeknek kellően egyértelműnek és pontosnak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék az alperes számára védekezésének előkészítését és a Törvényszék számára a keresetről való határozathozatalt, adott esetben további információk nélkül is. A jogbiztonság és a gondos igazságszolgáltatás biztosítása végett a kereset elfogadhatóságához az szükséges, hogy az alapvető ténybeli és jogi elemek, amelyeken a kereset alapul, legalább összefoglalva, viszont koherens és érthető módon kiderüljenek magából a keresetlevél szövegéből (lásd ebben az értelemben: 2013. január 11‑i Charron Inox és Almet kontra Bizottság és Tanács végzés, T‑445/11 és T‑88/12, EU:T:2013:4, 57. pont).

255    E megfontolások fényében kell megvizsgálni a felperes által a tizedik jogalap négy részének alátámasztására felhozott érveket.

 A tizedik jogalap első részéről, amely a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum hiányos jellegén, az alaprendelet 20. cikke (2) és (4) bekezdésének megsértésén, valamint a megtámadott rendelet indokolásának hibáin alapul

256    A felperesek azt állítják, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum nem tartalmaz elegendő információt a dömpingkülönbözet és a kár számítására, bizonyos kiigazításokra, az uniós iparágra és az öt évre hozott intézkedések érvényességi idejének módosításaira vonatkozó különféle tényezőkről. A felperesek szerint ebből az alaprendelet 20. cikke (2) és (4) bekezdésének megsértése következik, valamint az, hogy a megtámadott rendelet indokolása nem megfelelő. E tekintetben a felperesek hét különböző kifogást hoznak fel.

257    A Tanács vitatja ezeket az érveket.

258    Először is azt kell megállapítani, hogy a tizedik jogalapnak a keresetlevélben szereplő címe szerint a felperesek „a felperesek és tagjai védelemhez való jogának többszöri megsértésére” hivatkoznak. Márpedig a jelen jogalap első részét illetően meg kell állapítani, hogy a keresetlevél 152. pontjából az következik, hogy az arra „a végleges tájékoztató dokumentumra vonatkozik, amelyet [a felperesek] kaptak”. Ráadásul a felperesek egyáltalán nem vitatják a keresetlevélben, hogy a jelen rész arra vonatkozik, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumot a közigazgatási eljárásban részt vevő másik féllel közölték. Ebből következik, hogy a jelen részt úgy kell értelmezni, mint amely a felperesek mint a dömpingellenes eljárás érdekelt felei védelemhez való jogának feltételezett megsértésére vonatkozik.

259    Meg kell állapítani, hogy az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése többek között azt írja elő, hogy a panaszosok, az importőrök, az exportőrök és az azokat képviselő szervezetek, valamint az exportáló ország képviselői kérhetik azon lényeges tények és szempontok végleges közlését, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére irányuló javaslatok alapulnak. Ugyanezen rendelet 20. cikkének (4) bekezdése értelmében a végső nyilvánosságra hozatalt írásban kell megtenni, és ennek – a bizalmas információk védelmének megfelelő figyelembevételével – a lehető legrövidebb időn belül, rendszerint legkésőbb a végleges határozat vagy a végső intézkedésre irányuló javaslat Bizottságnak történő benyújtása előtt egy hónappal meg kell történnie. Ha a Bizottság nincs abban a helyzetben, hogy bizonyos tényeket és szempontokat ezen időszak alatt nyilvánosságra hozzon, ezeket az ezt követő lehető legrövidebb időn belül nyilvánosságra kell hozni.

260    Az első kifogás keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentum semmiféle információt nem tartalmazott az országos szintű dömpingkülönbözet és a kár számítása vonatkozásában, néhány általános nyilatkozaton kívül. E hiányosság miatt a felperesek „és tagjaik” semmilyen észrevételt nem tudtak tenni a számítások adminisztratív hibáinak hiányáról, a módszertani hibák hiányáról az alkalmazott módszerben, arról a kérdésről, hogy a nemzeti eladási árakat gyártelepi szintre igazították‑e, illetve arról a kérdésről, hogy végrehajtották‑e a szükséges kiigazításokat.

261    Először is azt kell megállapítani, a kárkülönbözetet illetően, hogy az első kifogásnak ellentmond a második kifogás (lásd az alábbi 268–270. pontot), amely szerint a Bizottság „magyarázó megjegyzést és Excel‑táblázatokat közölt a kárkülönbözet számításának tekintetében”. Következésképpen az első kifogást el kell utasítani, amennyiben az a kárkülönbözetre vonatkozó információkat érinti.

262    Másodsorban, a dömpingkülönbözetet illetően egyfelől meg kell állapítani, hogy a felperesek beadványaikban nem azonosítják a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban szereplő, a dömpingkülönbözet számítására vonatkozó és általuk hivatkozott „néhány általános nyilatkozatot” Másfelől, a felperesek nem fejtik ki, hogy milyen indokok alapján ítélik meg úgy, hogy e nyilatkozatok nem megfelelőek, és nem nevezik meg azokat az információkat, amelyekre szerintük szükségük volt. Ilyen pontosítások hiányában a fenti 252. pontban, valamint a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében az első kifogást mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

263    Mindenesetre, a dömpingkülönbözetet illetően emlékeztetni kell arra, hogy a dömpingre vonatkozó és a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum 60–74. pontjába foglalt megfontolások értelmében – amelyek lényegében a megtámadott rendelet (60)–(62), (64)–(68), valamint (72), (74) és (75) preambulumbekezdésének felelnek meg, illetve a (70), (73) és (76) preambulumbekezdés egyes részeinek – a dömpingkülönbözet a jelen ügyben a független kereskedők/keverők által szolgáltatott adatok, nevezetesen a normál érték tekintetében belső eladási áraik, illetve az exportárak tekintetében az uniós ügyfeleikkel szemben alkalmazott áraik alapján került meghatározásra. Következésképpen, – amint azt a Tanács joggal állítja – ezek az információk általában a kereskedők/keverők bizalmas adatainak minősülnek, és különleges körülmények hiányában megengedhető, hogy azokat ne közöljék az olyan érdekelt felekkel, mint a felperesek, akik a szállítóikat képviselik.

264    Hasonlóképpen meg kell állapítani, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy miként tudták volna védelmüket biztosítani e szabálytalanság hiányában a fenti 252. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében. A felperesek ugyanis egyetlen érvet sem hoznak fel valamely, az intézmények által elkövetett ténybeli tévedésre vagy téves jogalkalmazásra hivatkozva, hanem csak annak megállapítására szorítkoznak, hogy nem tudtak észrevételeket tenni az olyan hipotetikus helyzetekről, mint a számítások adminisztratív hibáinak hiányával vagy az alkalmazott módszer módszertani hibáinak hiányával kapcsolatos helyzetek, illetve arról a kérdésről, hogy végrehajtották‑e a szükséges kiigazításokat. Ezenfelül meg kell állapítani, hogy a felperesek egyáltalán nem fejtik azt ki, hogy miként tudtak volna releváns észrevételeket tenni a szóban forgó kereskedők/keverők áraira vonatkozó nem bizalmas információk tekintetében, és a szerintük szükséges kiigazításokat sem határozzák meg.

265    Azt illetően, hogy feltételezetten nem lehetett észrevételeket tenni „arról a kérdésről, hogy a nemzeti eladási árakat gyártelepi szintre igazították‑e”, a felperesek nem határozzák meg azt a számítást, amelyre hivatkoznak. Következésképpen ezen érv nem a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti koherens és érthető módon került hivatkozásra, és mint elfogadhatatlant el kell utasítani. Mindenesetre meg kell állapítani, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum 94. pontjából és a megtámadott rendelet (97) preambulumbekezdéséből az következik, hogy a mintában szereplő uniós gyártók által az Unió piacán független vevők számára történő értékesítés során alkalmazott, terméktípusonkénti eladási árat gyártelepi szintre igazították.

266    Harmadsorban, mivel a felperesek azt állítják, hogy „tagjaik” akadályoztatva voltak abban, hogy bizonyos észrevételeket tegyenek, elegendő annak megállapítása, hogy a felperesek beadványaikban nem fejtik ki, hogy érvük mely tagokra vonatkozik. Következésképpen a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlattal ellentétesen, a felperesek beadványaiból nem tűnik ki érthetően, hogy mely tagokra utalnak, így az első kifogást mint elfogadhatatlant el kell utasítani, amennyiben az arra vonatkozik, hogy a dömpingellenes eljárás során megsértették a felperes tagjainak eljárási jogait.

267    Ebből következik, hogy az első kifogást teljes egészében el kell utasítani.

268    A második kifogás keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a vizsgálatban együttműködő két kereskedőt/keverőt illetően a Bizottság nem közölt sem a dömpingkülönbözet kiszámításához használt módszerrel kapcsolatos magyarázó megjegyzést, sem a dömpingkülönbözet számítását alátámasztó Excel‑táblázatok elektronikus változatát, ami „a végeredmény megértését még nehezebbé tette”.

269    Meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel.

270    Mindenesetre, először is meg kell állapítani, hogy a Tanács arra hivatkozik, hogy a vizsgálatban együttműködő két kereskedő/keverő megkapta a dömpingkülönbözet számítását, valamint egy kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentumot, miután megtették észrevételeiket a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum tekintetében. A Tanács fenntartja, hogy azon tény okán nem sorolhatta e dokumentumokat a nem bizalmas iratok közé, mivel olyan információkat tartalmaztak, amelyeket bizalmi okokból nem lehetett közölni a felperesekkel. A felperesek nem vitatják ezt az érvet. Másodsorban, a dömpingkülönbözet számításához használt módszerre vonatkozó magyarázat hivatkozott hiányát illetően a felperesek nem fejtik ki, hogy miért ítélik meg úgy, hogy nem megfelelőek a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum 72. és 73. pontjában adott azon magyarázatok, amelyek a megtámadott rendelet (74) és (75) preambulumbekezdésében is szerepelnek. Harmadsorban, az Excel formátumú táblázatok hiányát illetően meg kell állapítani, hogy az intézmények semmiképpen nem kötelesek arra, hogy az érdekelt felekkel „a dömpingkülönbözet számítását alátámasztó Excel‑táblázatok elektronikus változatát” közöljék.

271    Következésképpen a második kifogást el kell utasítani.

272    A harmadik kifogás keretében a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban nem vizsgálta meg a felperesek és a tagjaik által az ideiglenes nyilvánosságra hozatali dokumentummal kapcsolatban tett észrevételeikben hivatkozott érveket, különösen „azon különös okok tekintetében, amelyek alapján az a következtetés született, hogy a mintában szereplő társaságok nincsenek exportáraik, a felperesek több tagja által szolgáltatott számos bizonyíték ellenére”.

273    Először is, a felpereseknek az ideiglenes nyilvánosságra hozatali dokumentumra adott válaszként tett észrevételeiben hivatkozott, a mintában szereplő társaságok exportára hiányának vonatkozásában felhozott érveit illetően egyrészt azt kell megállapítani, hogy az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerinti végső nyilvánosságra hozatal azon lényeges tényekre és szempontokra vonatkozik, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére irányuló javaslatok alapulnak. Ebből következik, hogy e rendelkezésből a Bizottság tekintetében semmiféle olyan kötelezettség nem következik, hogy annak a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban meg kellene vizsgálnia az egyik érdekelt fél által az ideiglenes tájékoztató dokumentum tekintetében tett észrevételekben hivatkozott érveket, amennyiben a Bizottság nem ítéli meg úgy, hogy ezek az érvek olyan lényeges tényekre és szempontokra vonatkoznak, amelyeken a végleges intézkedések bevezetésére irányuló javaslatok alapulnak.

274    Másfelől, a jelen ügyben azt kell megállapítani, hogy a Bizottság a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumnak a lényegében a megtámadott rendelet (63) és (69) preambulumbekezdésének megfelelő 62. és 68. pontjában kiemeli, hogy a mintavételbe bevont amerikai gyártók nem exportálták az érintett terméket az Unióba, nem lehetett nyomon követni az egyes beszerzéseket, és nem lehetett összehasonlítani a rendes értékeket az exportárakkal, nem lehetett azonosítani a gyártót az Unióba történő behozatal időpontjában, és e gyártóknak nem volt tudomásuk az Unióba irányuló exportárakról. Ennek alapján elutasította egyes amerikai gyártók azon érvét, miszerint az amerikai gyártók által a független amerikai kereskedők/keverők tekintetében alkalmazott eladási ár exportárként szolgálhatott. A felperesek nem fejtik ki, hogy e megállapítások miért nem megfelelőek.

275    Másodsorban, azon érveket illetően, miszerint a Bizottság a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban nem vizsgálta meg a felperesek és tagjai által az ideiglenes tájékoztató dokumentum tekintetében tett észrevételekben hivatkozott érveket, és amely szerint a Bizottság nem vette figyelembe „a felperesek több tagja által szolgáltatott számos bizonyítékokat”, meg kell állapítani, hogy a felperesek nem határozzák meg, hogy melyik érveket nem vizsgálta meg a Bizottság a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban, melyek azok a tagjaik, akik ezen érvekre hivatkoztak, vagy melyek azok a bizonyítékok, amelyeket a Bizottság nem vett figyelembe. Ezek az érvek, nem teljesítik az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke (1) bekezdésének d) pontjában előírt feltételeket, amely rendelkezés megköveteli, hogy azok az alapvető ténybeli és jogi elemek, amelyeken a kereset alapul, koherens és érthető módon kiderüljenek magából a keresetlevél szövegéből (lásd a fenti 254. pontot), következésképpen azokat mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

276    Következésképpen el kell utasítani a harmadik kifogás egészét.

277    A negyedik jogalap keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum semmilyen magyarázatot nem szolgáltatott az amerikai import volumenének az üzemanyag százalékos arányához való igazításáról, jóllehet e kiigazítást minden más országból származó import tekintetében elvégezték.

278    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem fejtik ki a jelen kifogás keretében, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel. Mindenesetre a harmadik jogalapból kitűnik, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban e tekintetben adott magyarázatlehetővé tette a felperesek számára, hogy vitassák egy ezzel analógiát mutató kiigazítás hiányát az Egyesült Államokból származó behozatalok esetében. Következésképpen a negyedik kifogást mint megalapozatlant ugyancsak el kell utasítani.

279    Az ötödik kifogás keretében a felperesek azt állítják, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum semmilyen részletet nem tartalmazott azon ok tekintetében, amiért az E85 keverék és az uniós iparág hasonló keverékei gyártóinak „a kezdetektől” történő kizárása semmiféle hatást nem gyakorolt a jelentős kár meghatározására. Egyetlen irat sem támasztja alá a Bizottságnak a felperesek a végső nyilvánosságra hozatali dokumentummal kapcsolatban tett észrevételeire adott azon megállapítását, miszerint e keverékek termelése „nagyon korlátozott [volt]”.

280    E tekintetben a Tanács válaszában kifejti, hogy e hivatkozások azon tény okán tévesek, hogy a Bizottság nem zárta ki „a kezdetektől” az E85 keverékeket. A rendelkezésre álló információk szerint csak néhány E85 keverékeket gyártó volt az Unióban, akiknek a termelése nagyon korlátozott volt, mivel a két uniós gyártó nem bizalmas kérdőívei azt mutatták, hogy az E85‑öt kis mennyiségben állítják elő, és e megállapított kis mennyiségek tehát felhasználásra kerültek a számításokban.

281    Egyfelől meg kell állapítani, hogy a felperesek nem támasztják alá a „hasonló keverékek” kifejezést. Következésképpen az említett „hasonló keverékekre” vonatkozó érv nem a fenti 254. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat szerinti koherens és érthető módon került hivatkozásra, és mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

282    Másfelől, a felperesek nem vitatják a Tanács által a válaszában felsorolt tényezők valódiságát. Következésképpen meg kell állapítani, hogy a Tanács magyarázataiból az következik, hogy az E85 keverékeket nem zárták ki a vizsgálat „kezdetétől”, és a közigazgatási dossziéban voltak olyan adatok, amelyek azt a tényt támasztották alá, hogy a szóban forgó keverékek termelése az Unióban nagyon korlátozott volt. Következésképpen az ötödik jogalapot mint megalapozatlant is el kell utasítani.

283    A hatodik jogalap keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság előtti meghallgatáson a meghallgató tisztviselőhöz intézett kérelme ellenére a Tanács nem bocsátotta rendelkezésére az uniós iparág gyártóinak nyersanyagköltségeire vonatkozó adatokat. Ha rendelkeztek volna ezen adatokkal, az lehetővé tette volna számukra, hogy „nagyobb bizonyossággal” bizonyítsák, hogy a hivatkozott jelentős kárt az uniós iparág nyersanyagköltségeinek emelkedése okozta.

284    E tekintetben először is azt kell megállapítani, hogy a felperesek a 2012. szeptember 11‑i meghallgatáson azt kérték, hogy hozzáférhessenek „a termelési költségek és a nyersanyagköltségek alakulására vonatkozó adatokhoz”. E meghallgatás jegyzőkönyve szerint a meghallgató tisztviselő felhívta a Bizottság vizsgálócsoportját, hogy írásbeli magyarázatokat adjon legkésőbb 2012. szeptember 18‑ig. Egyfelől meg kell állapítani, hogy a felperesek egyáltalán nem állítják azt beadványaikban, hogy a meghallgató tisztviselő e felhívását nem követte megfelelő intézkedés. Másfelől, a felperesek azt sem bizonyították, hogy az alaprendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerinti végleges nyilvánosságra hozatal keretében megismételték kérelmüket.

285    Ezenkívül meg kell állapítani, hogy a felperesek semmiféle bizonyítékot nem szolgáltattak a tekintetben, hogy a Tanácstól a szóban forgó adatok közlését kérték.

286    Végül a Tanács kifejti, hogy azok az információk, amelyek szerint az uniós iparág gyártóinak nagy része megvédte magát a nyersanyagárak ingadozásának kockázatával szemben, bizalmas jellegűek, tehát nem volt lehetséges azokat a nem bizalmas iratokban szerepeltetni, amit a felperesek nem vitatnak.

287    Ebből az következik, hogy a felperesek nem bizonyították, hogy az intézmények az alaprendelet 20. cikkének (2) és (4) bekezdéséből eredő kötelezettségeik keretében nem kezelték kielégítő módon az uniós iparág nyersanyagköltségeire vonatkozó kiegészítő információkhoz való hozzáférés iránti kérelmüket. Következésképpen a hatodik kifogást alátámasztó érvet nem lehet elfogadni.

288    A hetedik kifogás keretében a felperesek azt állítják, hogy a kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentum, amelyben a Bizottság a javasolt végleges dömpingellenes intézkedés időtartamának három évről öt évre történő módosítását javasolta, nem volt kellőképpen indokolt, azon okból, hogy „csak kettő került elutasításra azon három indok közül, amelyek alapján a Tanács kezdetben hároméves érvényességet javasolt”, és nem került „megvizsgálásra a harmadik indok”.

289    E tekintetben meg kell állapítani, amint azt a Tanács is joggal állítja, anélkül, hogy a felperesek ellentmondanának ennek, hogy az alaprendelet 11. cikkének (2) bekezdése értelmében a dömpingellenes intézkedések érvényességének szokásos időtartama öt év. Ily módon a kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentum a szokásos időtartamhoz való visszatérést írt elő. E tekintetben meg kell állapítani, hogy a dömpingellenes intézkedések keretében fennálló indokolási kötelezettség alapján az intézmények nem kötelesek kifejteni, hogy mennyiben volt a dömpingellenes eljárás bizonyos szakaszában ismertetett álláspontjuk esetlegesen megalapozatlan (lásd ebben az értelemben: Whirlpool Europe kontra Tanács ítélet, fenti 253. pont, EU:T:2010:390, 116. pont).

290    Ráadásul a felperesek nem fejtik ki, hogy milyen hatással járt az, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumban nem került megvizsgálásra az eredetileg a Bizottság által a csak hároméves érvényességi időtartam igazolása céljából hivatkozott „harmadik indok”.

291    Következésképpen a hetedik kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

292    Tekintettel arra, hogy a felperesek által felhozott hét kifogás nem elfogadható, a felperesek azon érvét is el kell utasítani, miszerint a megtámadott rendelet nem „megfelelően indokolt” azon tény okán, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum hiányos volt. Ezért a tizedik jogalap első részét mint részben elfogadhatatlant, részben megalapozatlant el kell utasítani.

 A tizedik jogalap második részéről, amely azon a tényen alapul, hogy a kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentumot először a tagállamokkal és a panaszossal közölték, és ezt követően a felperesekkel, ami sérti a megfelelő ügyintézés és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a védelemhez való jogot, valamint az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését

293    A felperesek lényegében azt állítják, hogy a Bizottság az intézkedések érvényességi időtartamának három évről öt évre történő módosítására irányuló javaslatát a tanácsadó bizottság tagállami képviselői és a panasztevő elé terjesztette azelőtt, hogy ezt az információt velük közölte volna, ami sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és a megfelelő ügyintézésnek az elvét, valamint a felperesek és „tagjainak” védelemhez való jogát. Ezenfelül az a tény, hogy a tanácsadó bizottság egy olyan ülésen hagyta jóvá az intézkedések érvényességi időtartamának módosítását, amelyet két nappal azelőtt tartottak, hogy a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumot közölték volna az érdekelt felekkel, tehát a felperesek észrevételeit megelőzően, sérti azt a kötelezettséget, miszerint figyelembe kell venni az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében előírt végső nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeket.

294    A Tanács vitatja a felperesek érveit.

295    Emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy „[a] végső nyilvánosságra hozatalt követően benyújtott előterjesztéseket [helyesen: észrevételeket] csak akkor lehet figyelembe venni, ha azokat a Bizottság által, az adott ügyben meghatározott határidőn belül nyújtják be, amely határidő, az ügy sürgősségének megfelelő figyelembevétele mellett, 10 napnál nem lehet kevesebb”.

296    Először is, a védelemhez való jog feltételezett megsértését illetően elegendő annak megállapítása, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy ők maguk vagy tagjaik feltételezett szabálytalanság hiányában miként tudták volna jobb védelmüket biztosítani. Következésképpen ezen érvet a fenti 252. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatra figyelemmel el kell utasítani.

297    Másodsorban, azon érvet illetően, miszerint a panaszos azelőtt tájékoztatták az intézkedések érvényességi időtartamának módosításáról, hogy ezt az információt a többi érdekelt féllel közölték volna, a felperesek az ePure honlapján 2012. december 20‑án közzétett sajtóközleményre hivatkoznak, amelyben az ePure bejelentette, hogy az Unió lépéseket tett az irányban, hogy a jelen ügyben dömpingellenes intézkedéseket fogadjon el, mivel ezt a „határozatot” a tagállamok többsége „jóváhagyta”.

298    A Tanács vitatja ezt az állítást, és válaszában arra hivatkozik, hogy a Bizottság minden érdekelt felet, a panaszost is beleértve, azonos időben, nevezetesen 2012. december 21‑én tájékoztatott az intézkedések érvényességi időtartamának módosítására irányuló javaslatról. A Tanács szerint nem köteles megmagyarázni vagy megvédeni egy harmadik személy által közzétett sajtóközlemény tartalmát.

299    E tekintetben meg kell állapítani, hogy az említett sajtóközlemény csak egy olyan tényező, amely nem bizonyítja, hogy a Tanács vagy a Bizottság valóban a felpereseket megelőzően tájékoztatta a panaszost az intézkedések időtartamának módosításáról, és a felperesek semmilyen más bizonyítékra nem hivatkoztak állításuk alátámasztására. Következésképpen ezen érvelést el kell utasítani azon okból, hogy a felperesek nem szolgáltattak bizonyítékot.

300    Harmadsorban azt az érvet kell megvizsgálni, miszerint az intézkedések érvényességi időtartamának módosítására irányuló javaslatot előzetesen a tanácsadó bizottság tagállami képviselőivel közölték.

301    A felperesek szerint az ePure, 2012. december 20‑i közleménye a tanácsadó bizottság keretében egy 2012. december 19‑én tartott szavazásra vonatkozik, és azt bizonyítja, hogy a Bizottság az intézkedések érvényességi időtartamának háromról öt évre történő emelésére vonatkozó javaslatot azelőtt közölte a tanácsadó testület tagállami képviselőivel és a panaszossal, mielőtt a felpereseket tájékoztatta volna arról. Márpedig a Tanács vitatja ezt az érvet, és válaszában azt állítja, hogy a Bizottság a tagállamokat és minden érdekelt felet, azonos időben, nevezetesen 2012. december 21‑én tájékoztatott az intézkedések érvényességi időtartamának módosítására irányuló javaslatról.

302    Először is, a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének az uniós intézmények általi feltételezett megsértését illetően meg kell állapítani, hogy e jogsértés azt feltételezi, hogy ezen intézmények eltérő módon kezelték az összehasonlítható helyzeteket, ami egyes piaci szereplőknek másokhoz képest hátrányt okozott, anélkül, hogy ezt a bánásmódbeli eltérést lényeges és objektív különbségek megléte igazolta volna (2003. október 23‑i Changzhou Hailong Electronics & Light Fixtures és Zhejiang Yankon kontra Tanács ítélet, T‑255/01, EBHT, EU:T:2003:282, 60. pont).

303    E tekintetben elegendő annak a megállapítása, hogy a tanácsadó bizottság tagállami képviselői, a felperesektől eltérően, nem minősülnek a dömpingellenes eljárás érdekelt feleinek. Ebből következik, hogy a felperesek és a tagállamok nem voltak az ítélkezési gyakorlat értelmében vett összehasonlítható helyzetben. Következésképpen az információknak a tagállamokkal való közlését nem az alaprendelet 20. cikke szabályozza, hanem azt a jelen ügyben alkalmazandó eredeti változata 15. cikkének (2) bekezdése szerint kell végrehajtani, amely rendelkezés szerint Bizottság a tanácsadó bizottság ülése előtt megküldi a tagállamoknak „az összes vonatkozó információt”.

304    Másodsorban, a megfelelő ügyintézés elvének feltételezett megsértését illetően arra kell emlékeztetni, hogy a Bizottságnak és a Tanácsnak a közigazgatási eljárás során tiszteletben kell tartani az alapvető uniós jogokat, amely jogok között szerepel a megfelelő ügyintézéshez való, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében rögzített jog, amely meghatározott jogokat foglal magában. Márpedig a megfelelő ügyintézés elve önmagában nem ruház jogokat magánszemélyekre, kivéve ha meghatározott jogokat nevesít az alapjogi charta 41. cikke értelmében (2006. október 4‑i Tillack kontra Bizottság ítélet, T‑193/04, EBHT, EU:T:2006:292, 127. pont). Mindazonáltal a felperesek semmilyen módon nem hivatkoznak ilyen meghatározott jogra.

305    Mindenesetre, még azt feltételezve is, hogy a felperesek érvét úgy kell érteni, hogy az a gondosság kötelezettsége az említett kötelezettség megsértésének minősül, emlékeztetni kell arra, hogy az említett kötelezettség a hatáskörrel rendelkező intézményt a szóban forgó ügy gondos és pártatlan vizsgálatára kötelezi (lásd ebben az értelemben: 2014. december 12‑i Crown Equipment [Suzhou] és Crown Gabelstapler kontra Tanács ítélet, T‑643/11, EBHT [kivonatok], EU:T:2014:1076, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Márpedig a jelen ügyben, mivel a felperesek semmilyen olyan bizonyítékot nem terjesztettek elő, amely a megkövetelt módon bizonyítaná, hogy a Bizottság vagy a Tanács megsértette ezt a kötelezettséget, meg kell állapítani, hogy a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére vonatkozó érvet mint megalapozatlant el kell utasítani.

306    Következésképpen el kell utasítani a felpereseknek a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésére vonatkozó érvét.

307    Negyedsorban, a felperesek azon érvét is el kell utasítani, miszerint megsértésre került az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdése azon tény okán, hogy az intézkedés érvényességi időtartamának módosítására vonatkozó javaslatot azelőtt terjesztették a tanácsadó bizottság elé, és azelőtt „ratifikálták”, hogy az érdekelt felek benyújtották volna észrevételeiket. Még azt feltételezve is, hogy ez a rendelkezés – amint azt a felperesek állítják – azt a kötelezettséget keletkezteti „az intézmények tekintetében”, hogy figyelembe vegyék „a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeket”, elegendő annak ma megállapítása, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel. Mindenesetre emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendeletnek a jelen ügyben alkalmazandó eredeti változata 9. cikkének (4) bekezdése értelmében a tanácsadó bizottsággal – amely nem intézmény – konzultálni kell azt megelőzően, hogy a Tanács végleges dömpingellenes vámot vet ki. Nem vitatott, hogy az alaprendelet eredeti változata 15. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy előzetesen megküldi a tagállamoknak „az összes vonatkozó információt”. Márpedig, egyfelől, a felperesek nem arra hivatkoznak, hogy a Tanács a megtámadott rendelet elfogadása során nem vette figyelembe a 2013. január 2‑án az intézkedések időtartamával kapcsolatban benyújtott észrevételeiket. Másfelől a felperesek azt sem állítják, hogy a 2013. január 2‑án benyújtott észrevételeik olyan hasznos információkat tartalmazott, amelyeket a Bizottságnak ugyanezen bekezdés értelmében meg kellett volna küldenie a tagállamoknak.

308    Következésképpen el kell utasítani a tizedik jogalap második részét.

 A tizedik jogalap harmadik részéről, amely a védelemhez való jogot, valamint az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdését és 19. cikkének (1) és (2) bekezdését sértő, a vizsgálat nem bizalmas irataihoz való, nem teljes hozzáférésen alapul

309    A felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság az általuk a vizsgálat során benyújtott számos kérelem ellenére megtagadta tőlük, hogy hozzáférjenek bizonyos információkhoz, egyes bizonyítékokhoz és bizonyos dokumentumokhoz. Ez a felperesek szerint ellentétes az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdésével, valamint 19. cikkének (1) és (2) bekezdésével, és sérti a védelemhez való jogukat is. A felperesek öt kifogást hoznak fel, amelyek keretében azt állítják, hogy a Bizottság nem engedélyezett teljes hozzáférést a vizsgálat nem bizalmas irataihoz.

310    A Tanács vitatja a felperesek érveit.

311    Az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdése a következőt állapítja meg:

„Azok a panaszosok, importőrök és exportőrök, valamint képviseleti szervezeteik, a felhasználói és fogyasztói szervezetek, akik az 5. cikk (10) bekezdésének megfelelően jelentkeztek, továbbá az exportáló ország képviselői, ha írásban kérik, az [Unió] vagy a tagállamok hatóságai által készített belső dokumentumok kivételével minden olyan, a vizsgálatban érdekelt felek által rendelkezésre bocsátott és a vizsgálat során felhasznált információt megtekinthetnek, amely ügyük vitele szempontjából jelentőséggel bír, és amely a 19. cikk értelmében nem bizalmas. Ezek a felek az ilyen információkra válaszolhatnak, és észrevételeiket, amennyiben azok a válaszban kellően megalapozottak, figyelembe kell venni.”

312    Az alaprendelet 19. cikkének (1) bekezdése értelmében „[b]ármely, természeténél fogva bizalmas információt (például, amelynek nyilvánosságra hozatala jelentős versenyelőnyhöz juttatna egy versenytársat vagy jelentős mértékben hátrányosan érintené az információt szolgáltató személyt, illetve azt, akitől ez a személy az információt szerezte) vagy amelyet a vizsgálatban érintett felek ilyenként bocsátottak rendelkezésre, a hatóságoknak, alapos indok esetén, bizalmasként kell kezelniük”.

313    Az alaprendelet 19. cikkének (5) bekezdése a következőket állapítja meg:

„A Tanács, a Bizottság és a tagállamok, illetve ezek tisztségviselői az információ szolgáltatójának külön engedélye nélkül nem fedhetnek fel semmi olyan, az e rendelet alapján kapott információt, amelynek a bizalmas kezelését az információ szolgáltatója kérte. A Bizottság és a tagállamok között kicserélt információkat vagy a 15. cikk szerint lefolytatott konzultációval kapcsolatos információkat, illetve azokat a belső dokumentumokat, amelyeket az [Unió] vagy a tagállamok hatóságai készítettek, nem lehet nyilvánosságra hozni, kivéve az e rendelet által kifejezetten meghatározott esetekben.”

314    A vizsgálati iratokhoz való hozzáférés jogának megsértése csak akkor vonhatja maga után a megtámadott rendelet megsemmisítését, ha a szóban forgó dokumentumok rendelkezésre bocsátása esetén akár csekély lehetőség is lehetett volna a közigazgatási eljárás eredményének megváltoztatására, feltéve hogy az érintett vállalkozás hivatkozhatott volna erre az említett eljárás során (lásd ebben az értelemben: 2012. február 16‑i Tanács és Bizottság kontra Interpipe Niko Tube és Interpipe NTRP ítélet, C‑191/09 P és C‑200/09 P, EBHT, EU:C:2012:78, 174. pont).

315    Az első kifogást illetően a felperesek azt állítják, hogy a Bizottság megtagadta az adatokhoz való hozzáférést, illetve azt, hogy megküldje számukra az Eurostat (az Európai Unió statisztikai hivatala) azon adatbázisai, illetve azon egyéb nemzeti vámadatbázisok nem bizalmas összefoglalóját, amelyeket a különböző behozatalok volumenének és értékének számításához használtak.

316    Meg kell állapítani, hogy az első kifogás keretében a felperesek nem fejtik ki, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. és 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel. A jelen kifogást tehát megalapozatlanként el kell utasítani.

317    Második kifogásuk keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a Bizottság megtagadta, hogy megküldje számukra a Bizottság Adóügyi és Vámuniós Főigazgatóságának véleményét tartalmazó, az érintett termék meghatározására vonatkozó belső dokumentumot.

318    Egyfelől meg kell állapítani, hogy a jelen kifogás keretében a felperesek nem fejtik ki, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. és 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel. Másfelől azt kell megállapítani, hogy az alaprendelet 19. cikkének (5) bekezdése értelmében a belső dokumentumokat nem lehet nyilvánosságra hozni, kivéve az e rendelet által kifejezetten meghatározott eseteket. Következésképpen a második kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

319    Harmadik kifogásuk keretében a felperesek azt állítják, hogy a termelésnek a cukorrépából előállított etanolra eső része meghatározása tekintetében a Bizottság a panaszos azon elektronikus levelére támaszkodott, amely 12%‑ot említett, ugyanakkor semmiféle részletet nem fejt ki a felhasznált adatok forrását és az e becslést eredményező módszerrel kapcsolatban. A felperesek tehát úgy ítélik meg, hogy nem tudták bizonyítani a Bizottságnak, hogy a cukorrépából előállított etanol gyártására vonatkozó „magasabb számaik” voltak a „helyes számok”.

320    Meg kell állapítani, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy a forrás és a számításhoz használt módszer hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. és 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel.

321    Mindenesetre a Bizottság előadja, hogy azon okból nem volt felhatalmazva arra, hogy a szóban forgó információkat nyilvánossá tegye, hogy ezek a panaszosok által szolgáltatott bizalmas kereskedelmi információkat tartalmaztak. E tekintetben, egyfelől, a felperesek nem fejtik ki azt, hogy a szóban forgó elektronikus levélnek az általuk a keresetlevél A.10. mellékletének 434. oldalán idézett részében található megjegyzés, amely szerint a 12%‑os arány egy kereskedelmi elemzőtől származott, miért nem volt elégséges ahhoz, hogy azonosítani lehessen a szóban forgó adatok forrását. Másfelől, az említett idézetből egyáltalán nem tűnik ki, hogy ez az elektronikus levél a szóban forgó piaci részesedés számításához használt módszer leírását tartalmazná.

322    Következésképpen a harmadik kifogást mint megalapozatlant el kell utasítani.

323    A negyedik kifogás keretében a felperesek arra hivatkoznak, hogy a nem bizalmas iratokban nincs olyan elem, amely alátámasztaná a megtámadott rendelet (141) preambulumbekezdésében szereplő azon megállapítást, miszerint az uniós iparág gyártóinak nagy része megvédte magát a nyersanyagárak ingadozásának kockázatával szemben.

324    Egyfelől meg kell állapítani, hogy a negyedik kifogás keretében a felperesek nem hivatkoznak arra, hogy megsértették a nem bizalmas iratokhoz való hozzáférésre vonatkozó jogukat. Következésképpen a jelen jogalap hatástalan, és azt el kell utasítani.

325    Másfelől, a Tanács kifejti, hogy a helyszíni vizsgálatok során az uniós gyártók részletes magyarázatokkal szolgáltak a kockázatokkal szembeni védelmet illetően, és ezek az információk bizalmas jellegűek, tehát ezeket nem lehetett feltüntetni a nem bizalmas iratokban. A felperesek ráadásul nem vitatják a Tanács azon megállapítását, miszerint az áringadozással szembeni védelem a szóban forgó ágazatban általánosan elfogadott gyakorlat, és miszerint az uniós gyártók éves jelentéseiben foglalt nyilvánosan hozzáférhető információknak köszönhetően az könnyen ellenőrizhető. Következésképpen a negyedik jogalapot is mint megalapozatlant kell elutasítani.

326    Az ötödik kifogás keretében a felperesek azt állítják, hogy az ePure azon észrevételeit, amelyek az intézkedések érvényességi időtartamának három évről öt évre történő módosítására vonatkoznak, nem illesztették olyan hasznos időben a nem bizalmas iratok közé, amely lehetővé tette volna számukra, hogy az e módosításra vonatkozó észrevételeiket 2013. január 2‑ig elkészítsék. Az ePure észrevételeit csak 2013. február 4‑én tüntették fel a nem bizalmas iratokban.

327    E tekintetben meg kell állapítani, hogy a felperesek nem fejtik ki, hogy hivatkozott szabálytalanság hiányában a dömpingellenes eljárás miként vezethetett volna eltérő eredményre, ellentétben azzal, amit a fenti 252. és 314. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat megkövetel.

328    Mindenesetre a Tanács arra hivatkozik, hogy a tájékoztató, 2012. december 2‑i kiegészítő dokumentumban a Bizottság összefoglalta az ePure‑nak az érvényességi időtartamra vonatkozó érveit, és kifejtette a szokásos ötéves időtartamhoz való visszatérés indokait. A panaszos észrevételeit illetően meg kell jegyezni, hogy a tájékoztató kiegészítő dokumentum lényegében ugyanazokat az információkat tartalmazza, mint a megtámadott rendelet (173) preambulumbekezdése, tehát azon lényeges ténybeli és jogi elemeket ismétli meg, amelyekre az intézmények a jelen ügyben támaszkodni kívántak. A felperesek ezzel szemben válaszukban csak a Tanács állításának vitatására szorítkoznak, anélkül, hogy megneveznék, hogy az ePure mely észrevételei nem kerültek kellőképpen összefoglalásra a tájékoztató kiegészítő dokumentumban.

329    Válaszukban a felperesek egyébiránt azt állítják, hogy a tájékoztató kiegészítő dokumentum pusztán a Bizottság által eredetileg javasolt érvényességi időtartamot támogató érveket tagadja, és semmiféle valós magyarázatot nem tartalmaz. Meg kell állapítani, hogy az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke (1) bekezdése c) pontja és 48. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek értelmében ez az új kifogás késedelmes, mivel a válaszban került előterjesztésre, azt tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd ebben az értelemben: 2009. szeptember 24‑i Alcon kontra OHIM végzés, C‑481/08 P, EU:C:2009:579, 17. pont; 2015. április 30‑i VTZ és társai kontra Tanács ítélet, T‑432/12, EU:T:2015:248, 158. pont). Még azt feltételezve is, hogy ezt az új jogalapot nem késedelmesen hozták fel, elegendő annak megállapítása, hogy ennek keretében a felperesek egyáltalán nem hivatkoznak a nem bizalmas vizsgálati iratokhoz való hozzáférésre vonatkozó joguk megsértésére. E kifogást tehát mint hatástalant is el kell utasítani.

330    Azt a következtetést kell tehát levonni, hogy a felperesek hasznos időben el tudták volna készíteni észrevételeiket a dömpingellenes intézkedések érvényességi időtartamának módosítása vonatkozásában. Következésképpen az ötödik kifogást és az előző pontban említett új kifogást is el kell utasítani.

331    Következésképpen a tizedik jogalap harmadik részét el kell utasítani.

 A tizedik jogalap negyedik részéről, amely azon alapul, hogy a felperesek számára az alaprendelet 20. cikke (5) bekezdésének és a védelemhez való joguk megsértésével nem biztosítottak elegendő időt arra, hogy benyújtsák a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket

332    A felperesek azt állítják, hogy a Tanács nem biztosította számukra az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételek megtételére előírt, legalább tíznapos törvényes határidőt. Mindenesetre a legalább tíznapos törvényes határidő szerintük elegendő egy olyan összetett végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételek előterjesztésére, mint a jelen ügyben közölt dokumentum.

333    A Tanács vitatja a felperesek érveit.

334    Először is azt kell megállapítani, hogy a tizedik jogalap negyedik részének a keresetlevélben adott címe értelmében a Tanács nem biztosított elegendő időt „a felperesek” számára ahhoz, hogy benyújthassák a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket. Márpedig a felperesek és „tagjaik” arra hivatkoznak, hogy nem rendelkeztek elég idővel ahhoz, hogy benyújtsák észrevételeiket.

335    E tekintetben meg kell jegyezni, hogy a felperesek nem fejtik ki beadványaikban, hogy mely tagjaik kapták meg a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumot. Mivel a felperesek a jelen rész keretében „tagjaik” eljárási jogainak megsértésére kívánnak hivatkozni, meg kell állapítani, hogy egy ilyen pontatlan kérelem nem felel meg az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikkének (1) bekezdésében előírt feltételeknek, amely rendelkezés megköveteli, hogy az alapvető ténybeli és jogi elemek, amelyeken a kereset alapul, koherens és érthető módon kiderüljenek magából a keresetlevél szövegéből (lásd a fenti 254. pontot). Következésképpen, mivel a felperesek arra hivatkoznak, hogy tagjaiknak nem volt elég idejük a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételek megtételére, a jelen részt mint elfogadhatatlant el kell utasítani.

336    Azon érvet illetően, miszerint a Tanács nem biztosított elég időt a felpereseknek a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeik megtételére, emlékeztetni kell arra, hogy az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdése lényegében azt írja elő, hogy az intézmények csak akkor kötelesek figyelembe venni az érdekelt felek észrevételeit, ha azokat a Bizottság által meghatározott határidőn belül nyújtják be, amely határidő tíz napnál nem lehet kevesebb.

337    A jelen ügyben a Bizottság 2012. december 6‑án közölte a felperesekkel a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumot, azt kérve, hogy esetleges észrevételeiket „tíznapos határidőn belül […], azaz 2012. december 17‑én délig” tegyék meg. Az e dokumentumokra vonatkozó megjegyzések megtételére vonatkozó, az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében előírt tíznapos határidő 2012. december 16‑án, vasárnap járt le. Az időtartamokra, időpontokra és határidőkre vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 1971. június 3‑i 1182/71/EGK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 1. kötet, 51. o.) 3. cikkének (4) bekezdése értelmében, mivel a határidő utolsó napja vasárnapra esett, a határidő a következő munkanap, azaz 2012. december 17‑e utolsó órájának elteltével járt le. Mindazonáltal a Bizottság arra szólította fel a feleket, hogy az e dokumentumra vonatkozó észrevételeiket 2012. december 17‑én délig nyújtsák be, tehát nem éjfélig. A felperesek ugyanakkor a Bizottság által kitűzött határidőn belül nyújtották be észrevételeiket. 2012. december 21‑i levelében a Bizottság közölte a tájékoztató kiegészítő dokumentumot, amely a javasolt intézkedések időtartamának módosítására vonatkozott. Mindazonáltal a Bizottság e levélben felszólította a feleket, hogy a javasolt módosításra, valamint a 2012. december 6‑i, a végső nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket legkésőbb 2013. január 2‑án az irodák zárásáig terjesszék elő.

338    Egyrészt azt kell megállapítani, hogy a felperesek beadványaikban nem fejtik ki, hogy szerintük a közigazgatási eljárásnak, a feltételezett szabálytalanság hiányának okán, miért kellett volna más eredményre vezetnie. E tekintetben már megállapításra került, hogy az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdésében foglalt tíznapos határidő betartásának elmulasztása csak abban az esetben vezethet a megtámadott rendelet megsemmisítéséhez, ha e szabálytalanság folytán fennáll annak a lehetősége, hogy a közigazgatási eljárás más eredménnyel zárult volna, ami így ténylegesen érintette volna a felperes védelemhez való jogait (lásd ebben az értelemben: Foshan Shunde Yongjian Housewares & Hardware kontra Tanács ítélet, fenti 250. pont, EU:C:2009:598, 81. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

339    Másrészt, amint arra a Tanács is joggal hivatkozik, a Bizottság 2012. december 21‑i levelében egy kiegészítő határidőt is biztosított a felperesek számára ahhoz, hogy előterjesszék a 2012. december 6‑i végső nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket. Ebből következik, hogy az intézmények egyáltalán nem sértették meg az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését.

340    Azon érvet illetően, miszerint a tíznapos határidő nem volt elegendő ahhoz, hogy észrevételeket lehessen benyújtani a tájékoztató, igen összetett dokumentum vonatkozásában, és tekintettel arra, hogy nem létezik olyan, ideiglenes vámokat kivető rendelet, amely a dömpingkülönbözet ideiglenes számítását tartalmazza, elegendő arra emlékeztetni, hogy – amint az a fenti 337. pontban is kifejtésre került – a felperesek számára nem csak a minimális törvényes határidőt biztosították, hanem a Bizottság ezt követően, 2012. december 21‑én egy tizenkét munkanapos kiegészítő határidőt is biztosított számukra, hogy megtegyék megjegyzéseiket e dokumentum vonatkozásában. A felperesek nem hivatkoznak arra, hogy ez a kiterjesztett határidő nem volt elégséges.

341    Ráadásul válaszukban a felperesek azt állítják, hogy a 2012. december 21‑i, a tájékoztató kiegészítő dokumentumban az intézmények egy másik eljárási hibát is elkövettek azon okból, hogy a 2012. december 19‑i ülésen már konzultáltak a dömpingellenes tanácsadó testülettel, anélkül, hogy tudomásuk lett volna a felpereseknek és az amerikai gyártóknak a javasolt intézkedések módosított érvényességére vonatkozó véleményéről. Az 1991. május 2‑i eljárási szabályzat 44. cikke (1) bekezdése c) pontja és 48. cikke (2) bekezdése rendelkezéseinek értelmében meg kell állapítani, hogy ez az új kifogás késedelmes, mivel a válaszban került előterjesztésre, azt tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani (lásd a fenti 329. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

342    Mindezek alapján az tizedik jogalap negyedik részét szintén el kell utasítani.

343    Ebből következően a tizedik jogalap egészét el kell utasítani.

344    Következésképpen, tekintettel arra, hogy az első jogalap második része, és ennek következtében az említett jogalap elfogadásra került, a megtámadott rendeletet meg kell semmisíteni abban a részében, amelyben az a felperes tagjait, a Patriot Renewable Fuelst, a Plymouth Energy Companyt, a POET‑et és a Platinum Ethanolt érinti. A keresetet az ezt meghaladó részében mint részben elfogadhatatlant és mint részben megalapozatlant el kell utasítani.

 A költségekről

345    Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) és (3) bekezdése értelmében a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Részleges pernyertesség esetén mindegyik fél maga viseli saját költségeit. Azonban, ha az ügy körülményei alapján indokoltnak látszik, a Törvényszék határozhat úgy, hogy a fél saját költségein felül viseli a másik fél költségeinek egy részét is.

346    A jelen ügyben, mivel a felperesek és a Tanács részben pervesztesek, maguk viselik saját költségeiket.

347    Az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) és (3) bekezdése alapján a Bizottság és az ePure maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján

A TÖRVÉNYSZÉK (ötödik tanács)

a következőképpen határozott:

1)      A Törvényszék az Amerikai Egyesült Államokból származó bioetanol behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes vám kivetéséről szóló, 2013. február 18‑i 157/2013/EU tanácsi végrehajtási rendeletet a Patriot Renewable Fuels LLC‑re, a Plymouth Energy Company LLC‑re, a POET LLC‑re és a Platinum Ethanol LLC‑re vonatkozó részében megsemmisíti.

2)      A Törvényszék a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

3)      A Growth Energy és a Renewable Fuels Association, az Európai Unió Tanácsa, az Európai Bizottság és az ePURE, de Europese Producenten Unie van Hernieuwbare Ethanol maguk viselik saját költségeiket.

Dittrich Schwarcz Tomljenović

Aláírások

Tartalomjegyzék

A jogvita előzményei

Az eljárás és a felek kérelmei

1.  A T‑277/13. sz., Marquis Energy kontra Tanács üggyel történő egyesítésről

2.  A beavatkozásokról

3.  A pervezető intézkedésekről és az eljárás szóbeli szakaszáról

4.  A bizalmas kezelés iránti kérelmekről

5.  A felek kérelmeiről

A jogkérdésről

1.  Az elfogadhatóságról

A felperesekhez hasonló szervezeteknek a kereset benyújtásához való jogáról

A felperesek kereshetőségi jogáról

A felperesek egyéni kereshetőségi jogáról

A felperesek mint tagjaik képviselőinek kereshetőségi jogáról

–  A felperesek mint a mintavételbe bevont gyártók képviselőinek közvetlen érintettségéről

–  A felperesek mint a mintavételbe bevont bioetanol gyártók képviselőinek személyes érintettségéről

–  Az alternatív jogorvoslati lehetőségekről

A felpereseknek mint a mintavételbe bevont négy gyártótól eltérő tagok képviselőinek kereshetőségi jogáról

Az eljáráshoz fűződő érdekről

2.  Az ügy érdeméről

Az első jogalapról,amely az alaprendelet 2. cikke (8) bekezdésének, 9. cikke (5) bekezdésének, valamint 18. cikke (1), (3) és (4) bekezdésének megsértésén,a jogbiztonság, a bizalomvédelem és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint a Tanács által annak okán elkövetett nyilvánvaló értékelési hibákon alapul, hogy megtagadta az egyéni dömpingkülönbözet kiszámítását, valamint azt, hogy adott esetben a felperesek mintavételbe bevont tagjai tekintetében egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzon

A WTO dömpingellenes megállapodásának a jelen ügyben történő alkalmazásáról

Arról a kérdésről, hogy a mintavételbe bevont négy amerikai gyártónak joga van‑e ahhoz, hogy velük szemben egyéni dömpingellenes vámot alkalmazzanak az alaprendelet 9. cikkének (5) bekezdése értelmében

Arról a kérdésről, hogy a jelen ügyben kivihetetlen volt‑e az egyéni dömpingellenes vámok kivetése

A tizedik jogalapról, amely az alaprendelet 6. cikke (7) bekezdésének, 19. cikke (1) és (2) bekezdésének, 20. cikke (2), (4) és (5) bekezdésének megsértésén, a védelemhez való jog megsértésén, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a megfelelő ügyintézés elvének megsértésén, valamint az elégséges indokolás hiányán alapul

Előzetes észrevételek

A tizedik jogalap első részéről, amely a végső nyilvánosságra hozatali dokumentum hiányos jellegén, az alaprendelet 20. cikke (2) és (4) bekezdésének megsértésén, valamint a megtámadott rendelet indokolásának hibáin alapul

A tizedik jogalap második részéről, amely azon a tényen alapul, hogy a kiegészítő nyilvánosságra hozatali dokumentumot először a tagállamokkal és a panaszossal közölték, és ezt követően a felperesekkel, ami sérti a megfelelő ügyintézés és a hátrányos megkülönböztetés tilalmának elvét, a védelemhez való jogot, valamint az alaprendelet 20. cikkének (5) bekezdését

A tizedik jogalap harmadik részéről, amely a védelemhez való jogot, valamint az alaprendelet 6. cikkének (7) bekezdését és 19. cikkének (1) és (2) bekezdését sértő, a vizsgálat nem bizalmas irataihoz való, nem teljes hozzáférésen alapul

A tizedik jogalap negyedik részéről, amely azon alapul, hogy a felperesek számára az alaprendelet 20. cikke (5) bekezdésének és a védelemhez való joguk megsértésével nem biztosítottak elegendő időt arra, hogy benyújtsák a végleges nyilvánosságra hozatali dokumentumra vonatkozó észrevételeiket

A költségekről

* Az eljárás nyelve: angol.