A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2018. június 21.(*)
„Előzetes döntéshozatal – Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – Joghatóság egyedi munkaszerződéseknél – A 20. cikk (2) bekezdése – A székhelye szerinti tagállam bíróságai előtt perbe vont munkáltató – A munkáltató viszontkeresete – A joghatósággal rendelkező bíróság meghatározása”
A C‑1/17. sz. ügyben,
az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság, Olaszország) a Bírósághoz 2017. január 2‑án érkezett, 2016. december 21‑i határozatával terjesztett elő
a Petronas Lubricants Italy SpA
és
Livio Guida
között folyamatban lévő eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: L. Bay Larsen tanácselnök, J. Malenovský, M. Safjan (előadó), D. Šváby és M. Vilaras bírák,
főtanácsnok: Y. Bot,
hivatalvezető: A. Calot Escobar,
tekintettel az írásbeli szakaszra,
figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:
– a Petronas Lubricants Italy SpA képviseletében L. Failla, G. Crespi és A. Valentini avvocati,
– L. Guida képviseletében U. Oliva és C. Germano avvocati,
– az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: P. Pucciariello avvocato dello Stato,
– az Európai Bizottság képviseletében M. Heller és F. Moro, meghatalmazotti minőségben,
a főtanácsnok indítványának a 2018. március 7‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o., helyesbítés: HL 2006. L 242., 6. o., HL 2011. L 124., 47. o.) 20. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozik.
2 Ezt a kérelmet egy lengyelországi lakos, Livio Guida és a korábbi munkáltatója, az olaszországi székhelyű, az olasz jog szerinti társasággal, a Petronas Lubricants Italy SpA (a továbbiakban: PL Italy) között, L. Guida e társaság általi elbocsátásának tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő.
Jogi háttér
3 A 44/2001 rendelet (11), (12), (13) és (15) preambulumbekezdése a következőképpen szól:
„(11) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. A jogi személyek székhelyét a közös szabályok átláthatóságának fokozása és a joghatósági okok összeütközése [helyesen: összeütközésének] elkerülése végett önállóan kell meghatározni.
(12) Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében. [helyesen: Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagy az igazságszolgáltatás megfelelő működésének elősegítésére irányuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani].
(13) A biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.
[…]
(15) A harmonikus jogalkalmazás érdekében a párhuzamos eljárások lehetőségét el kell kerülni [helyesen: a minimumra kell csökkenteni], és biztosítani kell, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatot két tagállamban. Világosan és hatékonyan kell szabályozni a perfüggősség és az összefüggő eljárások megoldását, valamint a felfüggesztés alapjául szolgáló időtartam meghatározásának tekintetében fennálló nemzeti eltérésekből adódó problémák elhárítását [helyesen: Világos és hatékony mechanizmust kell előírni a perfüggősség és az összefüggő eljárások megoldására, valamint azon problémák elhárítása érdekében, amelyek az azon időpont meghatározásának tekintetében fennálló nemzeti eltérésekből adódnak, hogy valamely eljárás mikortól tekintendő folyamatban lévőnek]. E rendelet alkalmazásában az említett időtartamot [helyesen: időpontot] önállóan kell meghatározni.”
4 E rendelet 6. cikkének 3. pontja értelmében, amely az említett rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” című 2. szakaszában található, a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető „az ugyanazon a szerződésen vagy ugyanazon a tényálláson alapuló viszontkeresetnél, amelyen az eredeti kereset alapul, azon bíróság előtt, amely az eredeti kereset tárgyában eljár”.
5 Az említett rendelet II. fejezetének a 18–21. cikket tartalmazó 5. szakasza az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos joghatósági szabályokat tartalmazza.
6 Ugyanezen rendelet 18. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:
„A 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg.”
7 A 44/2001 rendelet 19. cikke kimondja:
„Valamely tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező munkaadó [helyesen: munkáltató] perelhető:
1) annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a székhelye található; vagy
2) más tagállamban:
a) a munkavállaló szokásos vagy legutóbbi munkavégzési helyének bíróságai előtt; vagy
b) amennyiben a munkavállalónak egyik országban sincs vagy nem volt szokásos munkavégzési helye, annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta, található vagy található volt.”
8 E rendelet 20. cikke értelmében:
„(1) A munkaadó [helyesen: munkáltató] kizárólag annak a tagállamnak a bíróságai előtt indíthat eljárást, ahol a munkavállaló lakóhelye található.
(2) E szakasz rendelkezései nem érintik a viszontkereset indításához való jogot annál a bíróságnál, amely előtt e szakasznak megfelelően az eredeti kereset nyomán indult peres eljárás folyamatban van.”
9 Az említett rendelet 21. cikke a következőképpen szól:
„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan, a joghatóságot kikötő megállapodással lehet eltérni, amely:
1. a jogvita keletkezését követően jött létre; vagy
2. lehetővé teszi a munkavállaló számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtt történő perindítást.”
Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések
10 L. Guidát 1982‑től alkalmazta a PL Italy, és 1996‑ban kirendelték a PL Italy 100%‑os tulajdonában álló lengyel leányvállalathoz, a Petronas Lubricants Poland sp. z o.o.‑hoz (a továbbiakban: PL Poland), ahol L. Guida ügyvezetői feladatokat látott el, 1998‑tól igazgatói beosztásban. 2001‑ben a lengyel jog hatálya alá tartozó, határozott idejű, párhuzamos munkaszerződést kötött a PL Polanddel, amely szerződést többször meghosszabbítottak, amely meghosszabbítások közül az utolsó 2016. április 30‑án járt le. 2014. április 17‑én és 29‑én kelt két levélben több írásbeli figyelmeztetést küldtek részére. Azt rótták fel neki, hogy a PL Polandtől több alkalommal olyan állítólagos üzleti utakkal kapcsolatban felmerült költségeinek megtérítését kérte és kapta meg, amelyek valójában olyan időszakokra vonatkoztak, amikor ő szabadságon volt, a 2012. és 2013. évben lengyel zlotyban megkapott jövedelme nettó értékének megőrzésére szolgáló összegek kifizetésével kapcsolatban tévedésbe ejtette a PL Italyt azzal, hogy a hivatalos árfolyamnál számára kedvezőbb lengyel zloty–euró árfolyamot közölt a társasággal, és jogalap nélkül kérte évenként a PL Polandtől a 2008–2014‑es évekre vonatkozóan fel nem használt szabadságának pénzben történő megváltását.
11 2014. május 28‑án kelt levélben L. Guidát állítólagosan jogszerű indok alapján elbocsátotta a PL Italy. Egy másik, ugyanazon a napon kelt levélben pedig arról tájékoztatták őt, hogy megszüntetik a PL Polanddel fennálló munkaviszonyát.
12 2014. július 31‑én L. Guida keresetet indított a PL Italyval szemben a Tribunale di Torino (torinói bíróság, Olaszország) előtt, amely bíróságtól azt kérte, hogy nyilvánítsa indokolatlannak és egyébként jogellenesnek az elbocsátását, és kötelezze a PL Italyt az olasz jogban e jogcímen előírt kártérítés megfizetésére, valamint azon nem vagyoni kárának megtérítésére, amely az elbocsátásából eredő sérelmek miatt őt érte. E tekintetben L. Guida azt állította, hogy a neki szóló írásbeli figyelmeztetések késedelmes és általános jellegűek, és a neki felrótt tények nem történtek meg.
13 2014. december 5‑én a PL Italy perbe lépett e bíróság előtt, és kérte L. Guida kereseti kérelmeinek elutasítását. Viszontkeresetében e társaság azt kérte, hogy az eljáró bíróság kötelezze L. Guidát az útiköltségekből, a ki nem vett szabadsága pénzben történő megváltásából és a lengyel zloty és az euró közötti téves átváltási árfolyam alkalmazásából eredő túlfizetésekből álló, jogosulatlanul felvett 143 816,29 euró összeg visszatérítésére, és előadta, hogy a PL Poland 2014. december 3‑i aktussal engedményezte részére e követeléseket.
14 L. Guida arra hivatkozott, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikke (1) és (2) bekezdésének, illetve 6. cikke 3. pontjának értelmében az olasz bíróság nem rendelkezik joghatósággal a PL Italy által benyújtott viszontkereset elbírálására.
15 A Tribunale di Torino (torinói bíróság) 2015. szeptember 14‑én kihirdetett ítéletében arra kötelezte a PL Italyt, hogy a jogellenes elbocsátásból eredő sérelmek miatt nem vagyoni kár megtérítése címén fizessen meg 100 000 euró összeget L. Guida részére, a keresetet ezt meghaladó részében elutasította, és a lengyel bíróságok javára megállapította joghatóságának hiányát a PL Italy által benyújtott viszontkeresettel összefüggésben.
16 E tekintetben e bíróság úgy ítélte meg, hogy L. Guida bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy Lengyelországban rendelkezik lakóhellyel.
17 A bíróság mindazonáltal úgy vélte, hogy noha a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése eltérést enged a munkáltatók azon kötelezettsége alól, hogy munkavállalóikkal szembeni kereseteiket azon tagállamban terjesszék elő, amelynek területén ez utóbbiak lakóhellyel rendelkeznek, ezen eltérés csak akkor alkalmazható, ha a munkáltató a saját jogi szférájában felmerült igényét kívánja érvényesíteni, azonban nem alkalmazható abban az esetben, amikor a munkáltató az eredetileg nem a sajátjának minősülő, hanem később megállapodás útján szerzett igényt érvényesít.
18 A PL Italy ezen ítélettel szemben fellebbezést terjesztett a kérdést előterjesztő bíróság, a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság) elé, és azt kérte, hogy az eljáró bíróság helyezze hatályon kívül a nem vagyoni kár megtérítésére kötelezést, és ismét előterjesztette viszontkeresetét.
19 E bíróság azt kívánja megtudni, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése tekintetében valamely európai uniós tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező, valamely korábbi munkavállalója által e tagállam bírósága előtt – e rendelet 19. cikke értelmében – perbe vont munkáltató terjeszthet‑e elő viszontkeresetet e munkavállalóval szemben az eredeti keresetet elbíráló bíróság előtt.
20 Amennyiben ez a lehetőség a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése alapján megállapítható, a kérdést előterjesztő bíróság arra keresi a választ, hogy e rendelkezés olyan esetben is az eredeti keresetet elbíráló bíróságot ruházza‑e fel joghatósággal, amikor egyrészt a munkáltató által benyújtott viszontkereset tárgya egy másik jogalany által átruházott követelés, amely párhuzamos munkaszerződés alapján szintén ugyanazon munkavállaló munkáltatója volt, és másrészt a viszontkereset olyan engedményezési szerződésen alapul, amely a perbe vont munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között jött létre az eredeti keresetnek a munkavállaló által történő előterjesztését követő időpontban.
21 E körülmények között a Corte d’appello di Torino (torinói fellebbviteli bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:
„1) A 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése azt eredményezi‑e, hogy valamely […] tagállamban székhellyel rendelkező, a korábbi munkavállalója által a lakóhelye szerinti bíróság előtt (a rendelet 19. cikke értelmében) perbe vont munkáltató viszontkeresetet terjeszthet elő a munkavállalóval szemben az eredeti keresetet elbíráló ugyanazon bíróság előtt?
2) Az első kérdésre adott igenlő válasz esetén a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése azt eredményezi‑e, hogy az eredeti keresetet elbíráló bíróság joghatósággal rendelkezik abban az esetben is, amikor a munkáltató által előterjesztett viszontkereset tárgyát nem az eredetileg a munkáltatót megillető követelés, hanem olyan követelés képezi, amely eredetileg egy másik jogalanyé volt (aki egyidejűleg párhuzamos munkaszerződés alapján ugyanazon munkavállaló munkáltatója), és a viszontkereset olyan engedményezési szerződésen alapul, amely a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között jött létre az eredeti keresetnek a munkavállaló által történő előterjesztését követő időpontban?”
Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről
22 Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel, amelyeket együtt kell megvizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdését úgy kell‑e értelmezni, hogy feljogosítja a munkáltatót arra, hogy a munkavállaló által szabályosan előterjesztett eredeti keresetet elbíráló bírósághoz olyan viszontkeresetet nyújtson be, amely ezen eredeti keresetnek az előterjesztését követő időpontban a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között létrejött engedményezési szerződésen alapul.
23 E tekintetben emlékeztetni kell egyrészt arra, hogy a munkaszerződésekkel kapcsolatos jogviták esetén, a 44/2001 rendelet II. fejezetének 5. szakasza olyan szabályokat tartalmaz, amelyek célja az – amint e rendelet (13) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a gyengébb szerződő felet az érdekeinek megfelelő, kedvezőbb joghatósági szabályokkal védje (2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 49. pont).
24 E szabályok ugyanis lehetővé teszik a munkavállaló számára, hogy azon bíróság előtt vonja perbe a munkáltatót, amelyről úgy véli, hogy az érdekeinek leginkább megfelelő, és elismerik számára azt a lehetőséget, hogy azon tagállamnak a bíróságai előtt perelje a munkáltatót, ahol az lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, vagy a munkavállaló a szokásos munkavégzési helyének bíróságai előtt vagy – abban az esetben, ha e munkát nem egy országon belül kell elvégezni – annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a munkavállalót foglalkoztató telephely található. Az említett szakasz rendelkezései ugyancsak korlátozzák a munkavállalóval szemben fellépő munkáltató fórumválasztási, illetve azon lehetőségét, hogy a szóban forgó rendeletben megállapított joghatósági szabályoktól eltérjen (2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 50. pont).
25 Másfelől, a 44/2001 rendelet II. fejezetének 5. szakaszában szereplő rendelkezések nemcsak sajátos, hanem kimerítő jelleggel is rendelkeznek (2017. szeptember 14‑i Nogueira és társai ítélet, C‑168/16 és C‑169/16, EU:C:2017:688, 51. pont).
26 A viszontkereseteket illetően a 44/2001 rendelet 6. cikkének 3. pontjában előírt szabályt az említett rendelet 20. cikkének (2) bekezdésébe foglalták (2008. május 22‑i Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ítélet, C‑462/06, EU:C:2008:299, 22. pont).
27 Ugyanakkor, magából a 44/2001 rendelet 20. cikke (2) bekezdésének szövegéből az derül ki, hogy a munkavállaló által az érdekeinek leginkább kedvező joghatósági szabályok igénybevétele nem érintheti a viszontkereset indításához való jogot annál a bíróságnál, amely előtt az eredeti kereset nyomán indult peres eljárás folyamatban van.
28 Ebből következően, amíg tiszteletben tartják a munkavállaló választását a keresetének megvizsgálása tekintetében joghatósággal rendelkező bíróságra vonatkozóan, az e munkavállaló előnyben részesítésére irányuló célkitűzés megvalósul, és nincs szükség e keresetnek a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése szerinti viszontkeresettel együtt történő megvizsgálására vonatkozó lehetőség korlátozására.
29 A „viszontkereset” fogalmát illetően – amelyet a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdése nem határoz meg – a jelen ítélet 26. pontjában felidézettek alapján figyelembe kell venni a 44/2001 rendelet 6. cikkének 3. pontjában foglalt „viszontkereset” Bíróság által értelmezett fogalmát. A Bíróság ítélkezési gyakorlatából ugyanis az következik, hogy a viszontkeresettel kapcsolatos különös joghatóság a megfelelő igazságszolgáltatásra való törekvés miatt teszi lehetővé a felek számára azt, hogy ugyanazon eljárás során és ugyanazon bíróság előtt rendezzék a közös eredetű kölcsönös követeléseiket. Így elkerülhetők a felesleges és többszörös eljárások (2016. október 12‑i Kostanjevec ítélet, C‑185/15, EU:C:2016:763, 37. pont).
30 Az eredeti és a viszontkereset ilyen közös eredete egy szerződésen vagy – amint azt a főtanácsnok az indítványának 42. pontjában megjegyezte – egy olyan ténybeli helyzeten is alapulhat, mint amely az alapügyben szerepel.
31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy L. Guida a PL Poland kizárólagos tulajdonosával, a PL Italyval még a PL Polanddal való sajátos „párhuzamos” munkaszerződés megkötése előtt kötött munkaszerződést, amelyre vonatkozóan a PL Italy a viszontkeresetét alapozza. Bár az L. Guida által indított eljárás az eredeti szerződésre vonatkozik, L. Guida PL Italy általi elbocsátása – amelyet L. Guida ezen eljárásban vitat – ugyanazon tényállásból ered, mint amelyen a PL Italy által előterjesztett viszontkereset alapul.
32 Ilyen körülmények esetén azt kell megállapítani, hogy L. Guida és a PL Italy kölcsönös követeléseik a jelen ítélet 29. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében közös eredetűek, következésképpen a viszontkereset megvizsgálásra az eredeti keresetet elbíráló bíróság rendelkezik joghatósággal.
33 Végül, tekintve, hogy a munkavállaló által előterjesztett eredeti keresetet elbíráló bíróság a munkáltató számára előre nem ismert, nem releváns az a tény, amely szerint a munkáltató a viszontkereset alapjául szolgáló követeléseket csak az e bírósághoz fordulást követően szerezte meg.
34 A fentiek összességéből az következik, hogy a 44/2001 rendelet 20. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügybelihez hasonló helyzetben feljogosítja a munkáltatót arra, hogy a munkavállaló által szabályosan előterjesztett eredeti keresetet elbíráló bírósághoz olyan viszontkeresetet nyújtson be, amely ezen eredeti keresetnek az előterjesztését követő időpontban a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között létrejött engedményezési szerződésen alapul.
A költségekről
35 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22‑i 44/2001/EK tanácsi rendelet 20. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az alapügybelihez hasonló helyzetben feljogosítja a munkáltatót arra, hogy a munkavállaló által szabályosan előterjesztett eredeti keresetet elbíráló bírósághoz olyan viszontkeresetet nyújtson be, amely ezen eredeti keresetnek az előterjesztését követő időpontban a munkáltató és a követelés eredeti jogosultja között létrejött engedményezési szerződésen alapul.
Aláírások