A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)
2021. május 6.(*)
„Fellebbezés – Gazdasági és monetáris unió – Bankunió – 806/2014/EU rendelet – A hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus (ESZM) és az Egységes Szanálási Alap keretében történő szanálása – 18. cikk – Szanálási eljárás – Feltételek – Valamely szervezet fizetésképtelensége vagy valószínűleg fizetésképtelenné válása – Fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás állapotának az Európai Központi Bank (EKB) általi megállapítása – Előkészítő aktus – Keresettel nem megtámadható aktus – Elfogadhatatlanság”
A C‑551/19. P. és C‑552/19. P. sz. egyesített ügyekben,
az ABLV Bank AS (székhelye: Riga [Lettország]) (C‑551/19 P),
és
Ernests Bernis (lakóhelye: Jurmala [Lettország]),
Oļegs Fiļs (lakóhelye: Jurmala),
az OF Holding SIA (székhelye: Riga [Lettország]),
a Cassandra Holding Company SIA (székhelye: Jurmala) (C‑552/19 P)
(képviselik őket kezdetben: O. Behrends és M. Kirchner Rechtsanwälte, később: O. Behrends)
fellebbezőknek
az Európai Unió Bírósága alapokmányának 56. cikke alapján 2019. július 17‑én benyújtott két fellebbezése tárgyában,
a többi fél az eljárásban:
az Európai Központi Bank (EKB) (képviselik kezdetben: E. Koupepidou, G. Marafioti, R. Ugena, meghatalmazotti minőségben, segítőjük: J. Rodríguez Cárcamo abogado, később: E. Koupepidou, G. Marafioti és R. Ugena, meghatalmazotti minőségben)
alperes az elsőfokú eljárásban,
támogatja:
az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis, K.‑P. Wojcik és A. Steiblytė, később: D. Triantafyllou, A. Nijenhuis és A. Steiblytė, meghatalmazotti minőségben)
beavatkozó fél a fellebbezési eljárásban,
A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),
tagjai: A. Prechal tanácselnök, K. Lenaerts, a Bíróság elnöke, a harmadik tanács bírájaként eljárva, N. Wahl (előadó), F. Biltgen és L. S. Rossi bírák,
főtanácsnok: M. Campos Sánchez‑Bordona,
hivatalvezető: M. Longar tanácsos,
tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2020. október 22‑i tárgyalásra,
a főtanácsnok indítványának a 2021. január 14‑i tárgyaláson történt meghallgatását követően,
meghozta a következő
Ítéletet
1 Fellebbezéseikben, egyrészt az ABLV Bank AS, másrészt Ernests Bernis, Oļegs Fiļs, az OF Holding SIA és a Cassandra Holding Company SIA kéri az Európai Unió Törvényszéke 2019. május 6‑i ABLV Bank kontra EKB végzésének (T‑281/18, EU:T:2019:296) (C‑551/19. P. sz. ügy), illetve 2019. május 6‑i Bernis és társai kontra EKB végzésének (T‑283/18, nem tették közzé, EU:T:2019:295) (C‑552/19. P. sz. ügy) (a továbbiakban: megtámadott végzések) hatályon kívül helyezését, amelyekben a Törvényszék mint elfogadhatatlan kereseteket elutasította a kereseteiket, amelyek az Európai Központi Bank (EKB) 2018. február 23‑i határozatainak megsemmisítésére irányultak, amelyekben az EKB megállapította, hogy az ABLV Bank és a leányvállalata, az ABLV Bank Luxembourg SA, a hitelintézeteknek és bizonyos befektetési vállalkozásoknak az Egységes Szanálási Mechanizmus keretében történő szanálására vonatkozó egységes szabályok és egységes eljárás kialakításáról, valamint az Egységes Szanálási Alap létrehozásáról és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló, 2014. július 15‑i 806/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2014. L 225., 1. o.; helyesbítés: HL 2014. L 372., 9. o.) 18. cikkének (1) bekezdése értelmében fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik (a továbbiakban: vitatott aktusok).
Jogi háttér
2 A 806/2014 rendelet (8), (11), (24) és (26) preambulumbekezdése értelmében:
„(8) A hatékonyabb szanálási mechanizmusok alapvető eszközei annak, hogy elkerüljük az olyan károkat, amilyenek a múltban a banki csődökből fakadtak.
[…]
(11) […] A részt vevő tagállamok számára az Egységes Szanálási Mechanizmus [ESZM] keretében létrejön egy, az e rendelettel összhangban létrehozott Egységes Szanálási Testületre (a továbbiakban: a Testület) és a nemzeti szanálási hatóságokra ruházott központi szanálási hatáskör. […]
[…]
(24) Mivel csak uniós intézmények hozhatnak létre uniós szanálási politikát, és mivel valamennyi konkrét szanálási rendszer elfogadása tekintetében fennáll bizonyos mérlegelési jogkör, rendelkezni kell a Tanács és a Bizottság mint olyan intézmények megfelelő bevonásáról, amelyek az EUMSZ 291. cikkével összhangban végrehajtási hatásköröket gyakorolhatnak. A Testület által hozott szanálási határozatok diszkrecionális vonatkozásait a Bizottságnak kell értékelnie. Tekintettel a szanálási határozatoknak a tagállamok pénzügyi stabilitására és az Unióra mint olyanra, valamint a tagállamok költségvetési szuverenitására gyakorolt jelentős hatására, fontos végrehajtási hatáskört ruházni a Tanácsra a szanálással kapcsolatos bizonyos határozatok tekintetében. Ezért a Bizottság javaslatára a Tanácsnak kell ténylegesen ellenőriznie a Testületet, amennyiben az megvizsgálja, hogy közérdek esete áll‑e fenn, valamint értékelnie az [Egységes Szanálási] Alap összegének valamely konkrét szanálási intézkedés céljából történő lényeges módosításait. […]
[…]
(26) Az EKB‑nak – mint az [Egységes Felügyeleti Mechanizmus (EFM)] felügyeleti szervének – és a Testületnek fel kell tudnia mérni, hogy az intézmény csődközeli helyzetben van‑e vagy valószínűsíthetően fizetésképtelenné válik, illetve van‑e reális kilátás arra, hogy egy alternatív magánszektori vagy felügyeleti beavatkozás észszerű időn belül megakadályozza a csődöt. Amennyiben a Testület megállapítja, hogy a szanálás alá vonásához kapcsolódó valamennyi kritérium teljesül, el kell fogadnia a szanálási rendszert. A szanálási rendszer elfogadásához kapcsolódó eljárás – amely a Bizottság és a Tanács bevonásával történik – erősíti a Testület működési függetlenségét, miközben tiszteletben tartja a hatáskörök ügynökségekre ruházásának az Európai Unió Bíróságának […] értelmezése szerinti elvét. Ezért ez a rendelet előírja, hogy a Testület által elfogadott szanálási rendszer csak akkor lép hatályba, ha a Testület által történő elfogadását követő 24 órában a Tanács vagy a Bizottság nem emel kifogást, illetve ha a Bizottság jóváhagyja a szanálási rendszert. Azon indokok köre, amelyek alapján a Tanács a Bizottság javaslatára kifogást emelhet a Testület szanálási rendszerével szemben, szigorúan a közérdek fennállásának esetére és arra az esetre kell korlátozódnia, ha a Bizottság lényegesen módosítja az [Egységes Szanálási] Alap Testület által javasolt felhasználásának összegét.
[…]”
3 A 806/2014 rendeletnek „A feladatoknak az Egységes Szanálási Mechanizmuson belüli megosztása” című 7. cikke a következőképpen rendelkezik:
„(1) A Egységes Szanálási Mechanizmus egységes és következetes működéséért a Testület felel.
(2) A 31. cikk (1) bekezdésében említett rendelkezéseknek megfelelően a Testület felelős a szanálási tervek elkészítéséért, illetve az alábbiak szanálására vonatkozó valamennyi határozat elfogadásáért:
a) a 2. cikkben említett, csoporthoz nem tartozó szervezetek, illetve az alábbi csoportok esetében:
i. amelyek az [Európai Központi Banknak a hitelintézetek prudenciális felügyeletére vonatkozó politikákkal kapcsolatos külön feladatokkal történő megbízásáról szóló, 2013. október 15‑i] 1024/2013/EU [tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 63. o.)] 6. cikkének (4) bekezdése szerint jelentősnek minősülnek; vagy
ii. amelyekre vonatkozóan az EKB az [1024/2013] rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja értelmében úgy határozott, hogy közvetlenül él valamennyi vonatkozó hatáskörével; továbbá
b) határokon átnyúló tevékenységet folytató egyéb csoportok.
(3) Az e rendelettel a Testületre ruházott feladatokért viselt felelősségek sérelme nélkül a (2) bekezdésben nem említett szervezetekre és csoportokra vonatkozóan a nemzeti szanálási hatóságok az alábbi feladatok végrehajtásáért felelősek:
[…]
(4) Az e rendeletben előírt szigorú szanálási normák következetes alkalmazása érdekében a Testület:
[…]
b) bármikor – és különösen amennyiben az a) pontban említett figyelmeztetést nem veszik megfelelően figyelembe – az érintett nemzeti szanálási hatósággal folytatott konzultációt követően saját kezdeményezésre vagy az érintett nemzeti szanálási hatóság kérésére a (3) bekezdésben említett bármely szervezettel vagy csoporttal kapcsolatosan is dönthet úgy, hogy közvetlenül él az e rendelet szerinti valamennyi vonatkozó hatáskörével.
(5) E cikk (3) bekezdésének sérelme nélkül a részt vevő tagállamok dönthetnek úgy, hogy a területükön letelepedett, a (2) bekezdésben nem említett szervezetek, illetve csoportok tekintetében a Testület gyakorolja az e rendelettel rá ruházott összes hatáskört és felelősséget. […]”
4 A 806/2014 rendelet „Szanálási eljárás” című 18. cikkének szövege a következő:
„(1) A Testület csak akkor fogad el a (6) bekezdés szerint szanálási programot a 7. cikk (2) bekezdésében említett szervezetek és csoportok, valamint – amennyiben az e bekezdésekben foglalt feltételek teljesülnek – a 7. cikk (4) bekezdésének b) pontjában és (5) bekezdésében említett szervezetek és csoportok vonatkozásában, ha a negyedik albekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvétele esetén vagy saját kezdeményezésére az ügyvezetői testülete úgy értékeli, hogy az alábbi feltételek teljesülnek:
a) a szervezet fizetésképtelen, vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik;
b) az időzítést és más releváns körülményeket is figyelembe véve észszerűen nem várható, hogy a szervezet vonatkozásában hozott bármilyen alternatív magánszektorbeli intézkedéssel – ideértve […] az intézményvédelmi rendszerben hozott intézkedéseket – vagy felügyeleti intézkedéssel (beleértve a korai beavatkozási intézkedéseket vagy a releváns tőkeinstrumentumoknak a 21. cikk bekezdése szerinti leírását vagy átalakítását) észszerű időn belül megelőzhető lenne a szervezet csődje;
c) a szanálási intézkedésre az (5) bekezdés szerint, közérdekből van szükség.
Az első albekezdés a) pontjában említett feltétel teljesülését a Testülettel folytatott konzultációt követően az EKB értékeli. A Testület ügyvezetői testülete csak abban az esetben fogadhat el ilyen megállapítást, ha tájékoztatta az EKB‑t szándékáról, és az EKB e tájékoztatás kézhezvételét követő három naptári napon belül nem tesz ilyen értékelést. Az EKB minden olyan releváns információt késedelem nélkül a Testület rendelkezésére bocsát, amelyet a Testület az értékelése megalapozása érdekében bekér.
Amennyiben az EKB megállapítja, hogy az első albekezdés a) pontjában említett feltétel valamely, az első albekezdésben említett szervezet vagy csoport tekintetében teljesül, erről az értékelésről haladéktalanul tájékoztatnia kell a Bizottságot és a Testületet.
Az első albekezdés b) pontjában említett feltétel teljesülését az EKB‑val szoros együttműködésben a Testület vezetői testülete, illetve adott esetben a nemzeti szanálási hatóságok értékelik. Az EKB is tájékoztathatja a Testületet vagy az érintett nemzeti szanálási hatóságokat arról, hogy véleménye szerint a b) pontban foglalt feltétel teljesül.
(2) Azon esetek sérelme nélkül, ahol az EKB úgy határoz, hogy az [1024/2013] rendelet 6. cikke (5) bekezdésének b) pontja értelmében a hitelintézetek tekintetében a felügyeleti feladatokat közvetlenül látja el, a 7. cikk (3) bekezdésében említett szervezetre vagy csoportra vonatkozó, (1) bekezdés szerinti tájékoztatás kézhezvétele esetén, illetve amennyiben a Testület saját kezdeményezésére szándékozik az (1) bekezdés értelmében értékelést végezni, a Testület késedelem nélkül tájékoztatja az EKB‑t erről az értékelésről.
[…]
(4) Az (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában akkor tekintendő úgy, hogy a szervezet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ha a következő körülmények közül egy vagy több fennáll:
a) többek között, de nem kizárólagosan abban az esetben, ha teljes szavatolótőkéjének vagy szavatolótőkéje jelentős részének elvesztésével járó veszteségek elszenvedése vagy valószínűsíthető elszenvedése miatt a szervezet megsérti a működési engedélye fenntartásának a feltételét képező követelményeket, vagy objektív tényezők támasztják alá azt a megállapítást, hogy a közeljövőben valószínűsíthetően megsérti e követelményeket, és mindez indokolná a működési engedélynek az EKB általi visszavonását;
b) a szervezet eszközeinek értéke alacsonyabb a forrásai értékénél, vagy objektív tényezők támasztják alá azt a megállapítást, hogy a közeljövőben valószínűsíthetően kevesebb lesz a forrásokénál;
c) a szervezet képtelen megfizetni az esedékessé váló tartozásait vagy egyéb kötelezettségeit, vagy objektív tényezők alapján megállapítható, hogy a közeljövőben valószínűsíthetően képtelen lesz erre;
d) a szervezet rendkívüli állami pénzügyi támogatást igényel […]
(5) Az e cikk (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásában egy szanálási intézkedés akkor szolgálja a közérdeket, ha szükséges a 12. [helyesen: 14.] cikkben említett egy vagy több szanálási cél megvalósításához és azokkal arányos, továbbá a szervezet rendes fizetésképtelenségi eljárás keretében történő felszámolása révén ezek a szanálási célok nem valósulnának meg ugyanolyan mértékben.
(6) Abban az esetben, ha az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülnek, a Testület szanálási programot fogad el. A szanálási program:
a) szanálás alá vonja a szervezetet;
b) meghatározza a 22. cikk (2) bekezdésében említett szanálási eszközök szanálás alatt álló intézményre történő alkalmazását, különösen a hitelezői feltőkésítés alkalmazásából való, a 27. cikk (5) és (14) bekezdésével összhangban történő bármely kizárást;
c) meghatározza az Alapnak a szanálási intézkedés támogatása céljából történő igénybevételét, összhangban a 76. cikkel és a Bizottságnak a 19. cikkel összhangban hozott határozatával.
(7) Közvetlenül a szanálási program elfogadása után a Testület továbbítja azt a Bizottságnak.
A szanálási programnak a Testület általi továbbítását követő 24 órán belül a Bizottság vagy támogatja a szanálási programot, vagy kifogást emel ellene a szanálási program diszkrecionális szempontjaira vonatkozóan az e bekezdés harmadik albekezdésében nem említett esetekben.
A szanálási program Testület általi továbbítását követő 12 órán belül a Bizottság a következő javaslatokat teheti a Tanácsnak:
a) emeljen kifogást a szanálási program ellen azzal az indokkal, hogy a Testület által elfogadott szanálási program nem teljesíti az (1) bekezdés c) pontjában említett közérdek kritériumát;
b) hagyja jóvá vagy kifogásolja a Testület szanálási programja szerint az Alapból biztosított összeg jelentős módosítását.
A harmadik albekezdés alkalmazásában a Tanács egyszerű többséggel jár el.
A szanálási program csak abban az esetben léphet hatályba, ha a Tanács vagy a Bizottság a szanálási tervnek a Testület általi továbbítását követő 24 órán belül nem emel kifogást.
[…]
(9) A Testület biztosítja, hogy a nemzeti szanálási hatóságok meghozzák a szanálási program végrehajtásához szükséges szanálási intézkedéseket. A szanálási programot az érintett nemzeti szanálási hatóságoknak kell címezni, és ebben felszólítják az említett hatóságokat, hogy a 29. cikknek megfelelően hozzák meg az annak végrehajtásához szükséges valamennyi intézkedést, gyakorolva a szanálási hatásköröket. Amennyiben a szanálási program egy része állami támogatással vagy az Alapból származó támogatással valósul meg, a Testületnek a Bizottság ezen támogatásról szóló döntésének megfelelően kell eljárnia.
[…]”
5 A 806/2014 rendelet „Kereset benyújtása a Bírósághoz” című 86. cikke a következőket írja elő:
„(1) A fellebbviteli testület határozatai, illetőleg – ha a fellebbviteli testület nem jogosult jogorvoslatot gyakorolni – a Testület határozatai az EUMSZ 263. cikkével összhangban indított keresettel megtámadhatók a Bíróság előtt.
(2) A tagállamok és az uniós intézmények, valamint bármely természetes vagy jogi személy az EUMSZ 263. cikkével összhangban keresetet indíthatnak a Bíróságnál a Testület határozatai ellen.
(3) Abban az esetben, ha a Testület köteles eljárni és elmulasztja a döntéshozatalt, az EUMSZ 265. cikkével összhangban mulasztás miatti kereset indítható a Bíróságnál.
(4) A Testület meghozza a Bíróság ítéletének betartásához szükséges intézkedéseket.”
A jogvita előzményei
6 Az ABLV Bank, a C‑551/19. P. sz. ügy fellebbezője, egy Lettországban székhellyel rendelkező hitelintézet, az ABLV‑csoport anyavállalata. Az ABLV Bank Luxembourg egy Luxemburgban székhellyel rendelkező hitelintézet, amely az ABLV‑csoport egyik leányvállalata, és amelynek az ABLV Bank az egyedüli részvényese.
7 A C‑552/19. P. sz. ügy fellebbezői, E. Bernis és O. Fiļs, az OF Holding és a Cassandra Holding Company, az ABLV Bank közvetlen és közvetett részvényesei.
8 Az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdése értelmében vett jelentős szervezeteknek minősültek, és ennek alapján az ESZM keretében az EKB felügyelete alatt álltak.
9 A United States Department of the Treasury (az Amerikai Egyesült Államok pénzügyminisztériuma) 2018. február 13‑án a Financial Crimes Enforcement Network révén közzétette az arra irányuló szándékát, hogy különleges intézkedéseket fogadjon el annak megakadályozása céljából, hogy az ABLV‑csoport hozzáférjen az USA‑dollár (USD) alapú pénzügyi rendszerhez.
10 2018. február 18‑án az EKB kérte a Finanšu un kapitāla tirgus komisiját (pénz‑ és tőkepiaci bizottság, Lettország) (a továbbiakban: CMFC), amely Lettország nemzeti szanálási hatósága (NSZH), hogy függessze fel az ABLV Bank pénzügyi kötelezettségeinek kifizetését. Az EKB felkérte a Commission de surveillance du secteur financier‑t (a pénzügyi ágazat felügyeleti bizottsága, Luxemburg), a luxemburgi NSZH‑t, hogy hasonló intézkedéseket hozzon az ABLV Bank Luxembourggal szemben.
11 Az EKB 2018. február 22‑én közölte az Egységes Szanálási Testülettel (ESZT) az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelésének tervezetét abból a célból, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének második albekezdésével összhangban erről konzultációt folytasson vele.
12 2018. február 23‑án az EKB megállapította, hogy az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja értelmében fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik. Az ABLV Bank és az ABLV Luxembourg helyzetére vonatkozó EKB‑értékelést ugyanezen a napon közölték az ESZT‑tel. Ezek képezik a vitatott aktusokat.
13 Ugyanezen a napon az ESZT az ABLV Bankot, illetve az ABLV Bank Luxembourgot érintő két határozatában úgy ítélte meg, hogy az EKB‑nak az e hitelintézetek fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelései ellenére nem kell szanálási intézkedést hozni velük szemben, mivel egyedi sajátosságait, valamint a pénzügyi és gazdasági helyzetüket figyelembe véve az e rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének c) pontja és 18. cikkének (5) bekezdése értelmében nincs szükség közérdekből szanálási intézkedés elrendelésére.
14 Szintén 2018. február 23‑án az ESZT e határozatait közölték a címzettjeikkel, azaz a CMFC‑vel és a Commission de surveillance du secteur financier‑val.
15 2018. február 26‑án az ABLV Bank részvényesei olyan eljárást indítottak, amely lehetővé tette az ABLV Bank számára a saját végelszámolásának lefolytatását, és a végelszámolási terv jóváhagyása iránti kérelmet nyújtottak be a CMFC‑hez.
16 2018. július 11‑én az EKB a CMFC erre irányuló javaslatát követően elfogadta az ABLV Bank engedélyének visszavonásáról szóló határozatot.
A Törvényszék előtti kereset és a megtámadott végzések
17 A Törvényszék Hivatalához 2018. május 3‑án benyújtott keresetleveleikkel egyrészt a C‑551/19. P. sz. ügy fellebbezője, másrészt pedig a C‑552/19. P. sz. ügy fellebbezői keresetet indítottak a vitatott aktusok megsemmisítése iránt. E két keresetet a T‑281/18. és T‑283/18. számon vették nyilvántartásba.
18 A Törvényszék Hivatalához 2018. május 3‑án benyújtott keresetleveleikkel egyrészt a C‑551/19. P. sz. ügy fellebbezője, másrészt pedig a C‑552/19. P. sz. ügy fellebbezői keresetet indítottak az ESZT jelen ítélet 13. pontjában említett, 2018. február 23‑i határozatainak megsemmisítése iránt. E két keresetet a T‑280/18. és T‑282/18. számon vették nyilvántartásba, és azok elbírálása a Törvényszék előtt folyamatban van.
19 A jelen ítélet 17. pontjában hivatkozott kereseteik alátámasztása érdekében a fellebbezők tíz azonos jogalapra hivatkoztak, amelyek közül az első a fizetésképtelenségre vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásra vonatkozó kritérium téves értékelésén; a második a meghallgatáshoz való jog és más kapcsolódó jogok megsértésén; a harmadik az indokolási kötelezettség megsértésén; a negyedik az ügy valamennyi releváns vonatkozása teljes körű és pártatlan vizsgálatának hiányán; az ötödik az arányosság elvének megsértésén; a hatodik az egyenlő bánásmód elvének megsértésén; a hetedik a tulajdonhoz való jog és a vállalkozás szabadságának megsértésén; a nyolcadik a nemo auditur elv megsértésén; a kilencedik a hatáskörrel való visszaélésen, a tizedik pedig az Európai Unió Alapjogi Chartája 41. cikkének megsértésén alapul.
20 Az EKB külön beadványban elfogadhatatlansági kifogást terjesztett elő mindkét keresettel szemben, amely kifogás két részből áll.
21 Először is az EKB azt állította, hogy a vitatott aktusok csupán előkészítő intézkedéseknek minősülnek, és hogy az azokban szereplő tények értékelése nem bír semmilyen kötelező erővel. Hozzátette, hogy a 806/2014 rendelet nem írja elő annak lehetőségét, hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtsanak be valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelésével szemben. Végül az EKB emlékeztetett arra, hogy a fellebbezők megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be az ESZT határozatai ellen, ily módon a vitatott aktusokat érintő állítólagos téves jogalkalmazásra e keresetek keretében lehet hivatkozni, ezáltal biztosítva a fellebbezők számára a megfelelő bírói jogvédelmet.
22 Másodszor, az EKB azt állította, hogy a fellebbezőket nem érintik közvetlenül a vitatott aktusok.
23 A megtámadott végzésekben a Törvényszék helyt adott ennek az elfogadhatatlansági kifogásnak, és ennélfogva a két keresetet mint elfogadhatatlant elutasította.
24 E tekintetben a Törvényszék, miután emlékeztetett arra, hogy csak azok a kötelező joghatásokat kiváltó aktusok képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát, amelyek a fellebbező érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét, valamint hogy azon jogi aktusok esetében, amelyek kidolgozása egy belső eljárás több szakaszában történik, főszabály szerint csak azok az intézkedések minősülnek megtámadható aktusoknak, amelyek az eljárás végén véglegesen rögzítik az intézmény álláspontját, és nem tartoznak e körbe azon közbenső intézkedések, amelyek a végleges határozat előkészítésére irányulnak, úgy ítélte meg, hogy a vitatott aktusokat előkészítő intézkedéseknek kell tekinteni abban az eljárásban, amely arra irányul, hogy lehetővé tegye az ESZT számára, hogy a szóban forgó hitelintézetek szanálása tárgyában – jóváhagyó vagy elutasító – határozatot hozzon, és ezen aktusok nem képezhetik megsemmisítés iránti kereset tárgyát.
A felek kérelmei
25 A C‑551/19. P. sz. ügy fellebbezője azt kéri, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést;
– nyilvánítsa elfogadhatónak a megsemmisítés iránti keresetet;
– az ügyet a megsemmisítés iránti keresetről való döntéshozatal céljából utalja vissza a Törvényszék elé, és
– az EKB‑t kötelezze az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
26 A C‑552/19. P. sz. ügy fellebbezői azt kérik, hogy a Bíróság:
– helyezze hatályon kívül a megtámadott végzést;
– nyilvánítsa elfogadhatónak a megsemmisítés iránti keresetet;
– az ügyet a megsemmisítés iránti keresetről való döntéshozatal céljából utalja vissza a Törvényszék elé, és
– az EKB‑t kötelezze az elsőfokú eljárás és a fellebbezési eljárás költségeinek viselésére.
27 Az EKB azt kéri, hogy a Bíróság a fellebbezéseket mint nyilvánvalóan megalapozatlanokat teljes egészükben utasítsa el, vagy másodlagosan utasítsa el azokat részben mint elfogadhatatlanokat és részben mint megalapozatlanokat, valamint a fellebbezőket kötelezze a költségek viselésére.
28 Az EKB támogatása végett beavatkozó Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezéseket mint megalapozatlanokat, és hogy a Bíróság a megtámadott végzések 34. pontjában kifejtett érvelést váltsa fel „egyértelművé téve azt, hogy a fizetésképtelenségre vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás tekintetében az EKB által végzett értékelés döntő jellegű, amelyet az ESZT és a Bizottság köteles követni, ha végül szanálási intézkedést hoznak azt követően, hogy az ESZT, a Bizottság és adott esetben a Tanács értékelte a szanálás egyéb feltételeit”.
29 A Bíróság elnöke 2019. szeptember 24‑i végzésével az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélethozatal céljából egyesítette a C‑551/19. P. és a C‑552/19. P. sz. ügyet.
A fellebbezésről
30 Fellebbezésének alátámasztására a C‑551/19. P. sz. ügy fellebezője két jogalapra hivatkozik, amelyek azonosak a C‑552/19. P. sz. ügy fellebbezői által a fellebbezésük alátámasztására felhozott két jogalappal.
31 Első jogalapjukkal a fellebbezők azt állítják, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, és megsértette az EUMSZ 263. cikket, amikor a megtámadott végzéseket nem az EKB által ténylegesen elfogadott határozatokra alapította, holott a keresetek elfogadhatóságát az EKB által a jelen esetben végzett értékelés jellegére tekintettel kellett volna értékelnie. Második jogalapjukkal azt állítják, hogy e végzések ezenkívül a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapulnak.
32 Előzetesen, e jogalapok mindegyikének részletes elemzése előtt meg kell állapítani, hogy az EKB arra hivatkozik, hogy a fellebbezések összességükben nyilvánvalóan megalapozatlanok, mivel az említett jogalapok hatástalanok. A Törvényszék ugyanis csak a teljesség kedvéért állapította meg a megtámadott végzésekben a fizetésképtelenségre vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásra vonatkozó, a vitatott aktusokban szereplő értékelések kötelező jellegének hiányát. Ebben az összefüggésben az EKB négy érvet hoz fel. Először is, mivel a Törvényszék megállapította, hogy a vitatott aktusok előkészítő intézkedések voltak, és mivel a fellebbezők nem vitatták ezt az értékelést, az EUMSZ 263. cikk alkalmazása szempontjából nem releváns az, hogy az ESZT‑re nézve nem kötelező jellegűek a fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás vonatkozásában az EKB által végzett értékelések. Másodszor, a fellebbezők nem vitatják a Törvényszék azon értékelését, amely szerint a vitatott aktusok nem módosították jogállásukat. Harmadszor, az a kérdés, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan az EKB által végzett értékelések kötelezőek‑e az ESZT‑re nézve, a jelen ügyben egy elméleti kérdés, amelynek nincs hatása a jogvita érdemére. Negyedszer, a Törvényszék a kereseteket mint elfogadhatatlanokat elutasította, és az EUMSZ 263. cikknek megfelelően figyelembe vette a T‑280/18. és T‑282/18. sz. ügyek felperesei által benyújtott kereseteket is, anélkül hogy utóbbiak vitatnák ezt az értékelést.
33 A jelen esetben elegendő megállapítani, hogy amennyiben a Törvényszék a megtámadott végzések 49. pontjában arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott aktusok olyan előkészítő aktusoknak minősülnek, amelyek nem módosítják a felperesek jogi helyzetét, mivel azok az ABLV Bank és leányvállalata fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának kérdésére vonatkozó tények EKB általi értékelését jelentették, amely egyáltalán nem kötelező, de amely a jelen esetben az alapját képezte azon határozatok EKB általi elfogadásának, amelyek kimondják, hogy nincs szükség közérdekből szanálás elrendelésére, amely megállapítás, amely szerint valamely szervezet fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó EKB értékelés nem köti az ESZT‑et, egyértelműen az említett végzések alapját képezik, szemben azzal, amit az EKB állít.
34 Ebből következik, hogy a fellebbezést nem lehet nyilvánvalóan megalapozatlanként elutasítani azon az alapon, hogy a fellebbezők jogalapjai hatástalanok, így e jogalapokat egymást követően kell megvizsgálni.
Az első jogalapról
A felek érvei
35 A jelen ítélet 31. pontjában felidézett első jogalapjuk keretében a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a Törvényszék nem tett különbséget azon kérdés között, hogy az EKB jogosult volt‑e kötelező értékelést végezni, és azon kérdés között, hogy a jelen ügyben az EKB által a vitatott aktusokban végzett értékelés kötelező joghatás kiváltására irányult‑e. Lényegében úgy vélik, hogy a Törvényszék a megtámadott végzésekben a kereseteket mint elfogadhatatlanokat elutasította, nem az EKB által elfogadott vitatott aktusok jellegére, hanem azon aktusok jellegére tekintettel, amelyeket az EKB‑nak a 806/2014 rendelet 18. cikke Törvényszék által pontosított értelmezésének megfelelően el kellett volna fogadnia. Márpedig ez utóbbi rendelkezésnek a fellebbezők általi értelmezése szerint abban az esetben, ha valamely hatóság azért fogad el kötelező erejű aktust, mert úgy ítéli meg, hogy e kötelező jelleg megfelel a jogszabályoknak, akkor az ezen aktussal szembeni megsemmisítés iránti kereset elfogadható, az a kérdés, hogy az ilyen aktus elfogadása jogszerű‑e, az ilyen kereset érdemi értékelésének, nem pedig elfogadhatóságának körébe tartozik.
36 Annak bizonyítása érdekében, hogy a vitatott aktusok elfogadásával az EKB a jelen ügyben – a 806/2014 rendelet 18. cikkének pontos értelmezésétől függetlenül – valójában kötelező erejű jogi aktusokat fogadott el, amelyek megsemmisítés iránti kereset tárgyát képezhetik, a fellebbezők különböző elemekre hivatkoznak, mint például arra a körülményre, hogy az EKB nem csak ténybeli információk közlésére szorítkozott annak érdekében, hogy előkészítse az ESZT későbbi határozatát, arra a körülményre, hogy az EKB maga mutatott rá mind a vitatott aktusokban, mind az azokat kísérő nyilvános bejelentésben, hogy értékelte valamely szervezet fizetésképtelenségét vagy valószínűleg fizetésképtelenné válását a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja értelmében, valamint arra a körülményre, hogy az EKB által végzett értékelést közölték az érintett hitelintézetekkel, illetve még azon elemzésre, amelyet a Törvényszék végzett a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság, Luxemburg) 2018. március 9‑i ítélete kapcsán, amelyet a megtámadott végzések említenek.
37 Az EKB vitatja a fellebbezők érvelését, mivel elsődlegesen úgy véli, hogy az első jogalap elfogadhatatlan, mivel nem jelöli meg pontosan a megtámadott végzések vitatott elemeit, másodlagosan pedig, hogy az megalapozatlan. Az utóbbi pontot illetően az EKB‑t támogatja a Bizottság, amely azzal érvel, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése előkészítő intézkedés.
A Bíróság álláspontja
38 Az első jogalap elfogadhatóságát illetően meg kell állapítani, hogy az EKB állításával ellentétben a fellebbezők által hivatkozott téves jogalkalmazás az e jogalap alátámasztására felhozott és a jelen ítélet 35. és 36. pontjában összefoglalt különböző érvek olvasata alapján egyértelműen azonosítható, így az említett jogalap elfogadható.
39 Ellenben meg kell állapítani, hogy a Törvényszék érvelésével szemben felhozott kifogások nem megalapozottak. Amint ugyanis arra a Törvényszék helyesen emlékeztetett, az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében valamely természetes vagy jogi személy csak olyan kötelező joghatásokat kiváltó jogi aktusokat támadhat meg, amelyek e személy érdekeit érinthetik, jelentősen módosítva annak jogi helyzetét (1981. november 11‑i IBM kontra Bizottság ítélet, 60/81, EU:C:1981:264, 9. pont; 2006. szeptember 12‑i Reynolds Tobacco és társai kontra Bizottság ítélet, C‑131/03 P, EU:C:2006:541, 54. pont; 2019. január 31‑i International Management Group kontra Bizottság ítélet, C‑183/17 P és C‑184/17 P, EU:C:2019:78, 51. pont). Így főszabály szerint azok az intézkedések minősülnek megtámadható jogi aktusnak, amelyek a közigazgatási eljárás végén véglegesen meghatározzák valamely intézmény álláspontját, valamint amelyek a felperes érdekeit érintő kötelező joghatások kiváltására irányulnak, kivéve az olyan közbenső intézkedéseket, amelyek a végleges határozat előkészítését szolgálják, és nem eredményeznek ilyen joghatásokat (2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 48. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Következésképpen azok a közbenső intézkedések, amelyeknek célja a végleges határozat előkészítése, főszabály szerint nem minősülnek olyan jogi aktusoknak, amelyek megsemmisítési kereset tárgyát képezhetik (lásd ebben az értelemben: 2011. október 13‑i Deutsche Post és Németország kontra Bizottság ítélet, C‑463/10 P és C‑475/10 P, EU:C:2011:656, 50. pont; 2017. március 15‑i Stichting Woonpunt és társai kontra Bizottság ítélet, C‑415/15 P, EU:C:2017:216, 44. pont).
40 Annak meghatározása érdekében, hogy a vitatott aktusok, amint azt a Törvényszék a megtámadott végzésekben megállapította, előkészítő aktusoknak minősülnek‑e, vagy – amint azt a fellebbezők állítják – az EUMSZ 263. cikk értelmében vett megtámadható jogi aktusoknak minősülnek‑e, ezen aktusok lényeges tartalmát (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), valamint a kibocsátójuk szándékát kell figyelembe venni, amely kibocsátó a jelen esetben az EKB (lásd ebben az értelemben: 2008. július 17‑i Athinaïki Techniki kontra Bizottság ítélet, C‑521/06 P, EU:C:2008:422, 42. pont; 2010. január 26‑i Internationaler Hilfsfonds kontra Bizottság ítélet, C‑362/08 P, EU:C:2010:40, 52. pont).
41 E tekintetben a Bíróság pontosította, hogy valamely jogi aktus lényegének figyelembevétele azt feltételezi, hogy a hatásait olyan objektív kritériumok alapján kell értékelni, mint a szóban forgó jogi aktus tartalma, adott esetben figyelembe véve azt az összefüggést, amelyben azt elfogadták, valamint az uniós intézmény, szerv vagy hivatal hatáskörét (2014. február 13‑i Magyarország kontra Bizottság ítélet, C‑31/13 P, EU:C:2014:70, 55. pont; 2020. július 9‑i Cseh Köztársaság kontra Bizottság ítélet, C‑575/18 P, EU:C:2020:530, 47. pont), e jogköröket pedig nem elvontan kell értelmezni, hanem olyan elemként, amely megvilágíthatja az említett jogi aktus tartalmának konkrét elemzését, amelynek központi és nélkülözhetetlen szerepe van (lásd ebben az értelemben: 2017. október 25‑i Románia kontra Bizottság ítélet, C‑599/15 P, EU:C:2017:801, 49., 51., 52. és 55. pont).
42 Amennyiben a fellebbezők a vitatott aktusok elfogadásakor az EKB‑nak tulajdonított szándékot tekintik az első jogalap egyik központi elemének, ezenkívül meg kell jegyezni, hogy a Bíróság hangsúlyozta, hogy bár az ítélkezési gyakorlatból kitűnik, hogy olyan szubjektív szempontokat is figyelembe lehet venni, amelyek a megtámadott jogi aktust kibocsátó uniós intézményt, szervet vagy szervezetet arra indították, hogy az aktust meghozza, az ilyen szubjektív szempontnak az előző pontban említett objektív szempontokhoz képest csupán kiegészítő szerepük lehet, és ennek következtében nem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani nekik ez utóbbiakhoz képest, sem pedig vitatni a megtámadott jogi aktus joghatásainak ezekből következő értékelését (2021. január 21‑i Németország kontra Esso Raffinage ítélet, C‑471/18 P, EU:C:2021:48, 65. pont).
43 Márpedig a Törvényszék nyilvánvalóan eleget tett ennek az ítélkezési gyakorlatnak, amikor a megtámadott végzések 33–36. pontjában részletesen megvizsgálta a vitatott aktusok lényegét, többek között figyelembe véve a vitatott aktusok tartalmának konkrét elemzését megvilágító tényezőkként az EKB azon hatásköreit, amikor valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának a 806/2014 rendelet 18. cikke alapján történő értékelését el kell végeznie az e cikk által az ESZT‑re ruházott ilyen hatáskörhöz képest, amikor az ilyen értékelésről tájékoztatják. Ezenfelül e végzések 47. pontjában úgy ítélte meg, hogy az EKB‑nak a vitatott aktusok elfogadása során fennálló szándéka nem kérdőjelezi meg előkészítő aktus jellegüket. Ez az elemzési módszer megfelel az előző pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlatnak, amelynek értelmében a kereset tárgyát képező aktus kibocsátójának szándéka csupán kiegészítő jellegű az e jogi aktus megtámadható vagy nem megtámadható jellegének azonosítása során.
44 Következésképpen a fellebbezők tévesen kifogásolják, hogy a Törvényszék in abstracto arra a nem kötelező jogi aktusra támaszkodott, amelyet a 806/2014 rendelet 18. cikkének értelmezése szerint az EKB‑nak kellett elfogadnia, nem pedig az EKB által ténylegesen elfogadott intézkedésekre.
45 A fellebbezők arra a vélelemre hivatkozva próbálják megkérdőjelezni a Törvényszéknek a jelen ítélet 43. pontjában említett megállapításait, amely szerint a hatóság minden értékelése kötelező erővel bír, hacsak e hatóság nem jelzi egyértelműen, hogy ez az értékelés nem rendelkezik ilyen jelleggel. Márpedig kifejtik, hogy az EKB maga mutatott rá mind a vitatott aktusokban, mind az azokat kísérő nyilvános bejelentésben, hogy értékelte valamely szervezet fizetésképtelenségét vagy valószínűleg fizetésképtelenné válását a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontja értelmében. A fellebbezők több más körülményt is említenek, mint például az arányosság EKB általi értékelését – amely azt feltételezi, hogy az ilyen értékelést elrendelő határozat kötelező joghatásokat vált ki –, a vitatott aktusok nyilvános bejelentését és a szóban forgó hitelintézetekkel való közlését, illetve azt a nyilvános kijelentést, amely szerint e hitelintézetek felszámolása elkerülhetetlen volt. Ehhez hasonlóan a fellebbezők rámutatnak a „kötelező erejű” kifejezésnek a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság) 2018. március 9‑i ítéletének elemzése kapcsán a Törvényszék által végzett nem megfelelő értelmezésére, amely kifejezés e rendelet 18. cikkével összefüggésben valójában azt jelenti, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának az EKB általi értékelése kötelező az ESZT‑re nézve, amennyiben nem fogadhat el szanálási intézkedést, ha az EKB arra a következtetésre jutott, hogy az érintett hitelintézet nincs fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás állapotában, és fordítva, ilyen intézkedést kell hoznia, ha az EKB megállapította az ilyen fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás állapotának fennállását.
46 Márpedig az a vélelem, amelyet a fellebbezők el kívánnak ismerni, ellentétes lenne azzal a követelménnyel, amely szerint egy adott aktus esetében meg kell határozni annak esetleges kötelező jellegét annak lényegére és kibocsátójának szándékára tekintettel, ami a jelen ítélet 40–42. pontjában felidézett ítélkezési gyakorlathoz igazodik. Ezenkívül nagyrészt megfosztaná értelmétől az EUMSZ 263. cikket, mivel alkalmazása ahhoz vezetne, hogy az uniós bíróság abból az elvből indulna ki, hogy az uniós intézmények, szervek vagy hivatalok jogi aktusainak összessége határozati jelleget ölt, kivéve, ha ez utóbbiak kifejezetten jelezték, hogy nem ez a helyzet egy adott jogi aktus esetében. Ráadásul, ha ezen intézményekre, szervekre vagy hivatalokra hárulna az a feladat, hogy maguk minősítsék az aktusaikat döntéshozatali vagy nem döntéshozatali aktusnak, igényt tartva arra, hogy ellenkező utalás hiányában ezen aktusok kötelező erejűek, tehát határozatok legyenek, az ilyen vélelem ellentétes lenne a jelen ítélet 39. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlattal, amely szerint nincs jelentősége annak, hogy valamely jogi aktust az Unió intézményei, szervei vagy hivatalai „határozatnak” neveznek‑e, vagy sem (lásd ebben az értelemben: 2010. november 18‑i NDSHT kontra Bizottság ítélet, C‑322/09 P, EU:C:2010:701, 46. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).
47 Ráadásul igaz ugyan, hogy az Unió intézményei, szervei vagy hivatalai valamennyi döntéshozatali aktusának meg kell felelnie az uniós jog általános elveinek, amelyek közé az arányosság elve is tartozik (lásd ebben az értelemben: 2009. június 11‑i Nijemeisland ítélet, C‑170/08, EU:C:2009:369, 41. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat), és ezért számos, jogilag kötelező aktusban szerepel az arányossági elemzés, az ilyen elemzés a contrario érveléssel nem tekinthető olyan tényezőnek, amely igazolja valamely aktus kötelező jellegét. Teljes mértékben elképzelhető ugyanis, hogy az érintett hatóság egy több szakaszból álló közigazgatási eljárás során megvizsgálja az intézkedés arányosságát, anélkül azonban, hogy módosítaná a közbenső aktusnak minősülő aktus lényegét.
48 El kell utasítani a fellebbezőknek a vitatott aktusok nyilvános bejelentésére és az érintett hitelintézetekkel való közlésére vonatkozó érvét is. A megtámadott végzések 45. pontjából ugyanis az következik, hogy a Törvényszék úgy ítélte meg, hogy ez utóbbiak „nem képezték közzététel tárgyát, hanem az EKB két olyan közleményt tett közzé, amelyek semmilyen módon nem minősül[t]ek a [vitatott] aktusoknak.” Márpedig az ilyen megfontolás a tények Törvényszék általi értékelésének körébe tartozik, amely értékelés – eltekintve a tények elferdítésétől, és amelyet a fellebbezők nem állítottak – a fellebbezés keretében nem vizsgálható felül (lásd ebben az értelemben: 2015. február 5‑i Görögország kontra Bizottság végzés, C‑296/14 P, nem tették közzé, EU:C:2015:72, 32. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Ezenfelül meg kell jegyezni, amint arra a főtanácsnok az indítványának 63. pontjában rámutatott, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelésére vonatkozó sajtóközleményeknek az EKB általi közzététele nem jelenti azt, hogy az EKB ezen értékelésnek kötelező erőt kívánt tulajdonítani, vagy hogy az említett értékelésnek eredendően ilyen jellege lenne.
49 Ami az arra alapított érvet illeti, hogy az EKB nyilvános állítása, amely szerint a szóban forgó hitelintézetek felszámolása elkerülhetetlen volt, megerősíti a vitatott aktusok kötelező jellegét, meg kell állapítani, hogy az nem alapul sem azok tartalmán, sem a kibocsátójuk szándékán. Ezenkívül az ilyen felszámolás az ABLV Bank esetében a lett jognak megfelelően nem az említett jogi aktusokból eredt, hanem az e társaság részvényesei által az ESZT azon határozatát követően hozott határozatból, amely szerint a 806/2014 rendeletnek megfelelően nem volt szükség közérdekből az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg szanálási programjainak alkalmazására.
50 Végül el kell utasítani azt az érvet, amely szerint a Törvényszék – amint az különösen a megtámadott végzések 48. pontjából kitűnik – a 806/2014 rendelet 18. cikkével összefüggésben a „kötelező” kifejezés nem megfelelő értelmezésére támaszkodott. E pontban ugyanis a Törvényszék a tribunal d’arrondissement de Luxembourg (luxembourgi kerületi bíróság) 2018. március 9‑i ítélete indokolásának megismétlésére szorítkozott, amely kifejezetten megemlítette, hogy „a felek egyetérte[tt]ek abban, hogy az EKB és az ESZT által [az említett] [r]endelet keretében kifejtett értékelések és megállapítások nem [voltak] kötelezőek a jelen kérelem tárgyában eljáró bíróságra”, annak jelzése érdekében, hogy maguk a fellebbezők szerint a fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás értékelése egy egyszerű, joghatással nem járó, ténybeli értékelésnek minősül.
51 A fentiekből az következik, hogy az első jogalapot el kell utasítani.
A második jogalapról
A felek érvei
52 Második jogalapjukkal a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy a megtámadott végzések a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének téves értelmezésén alapulnak. E második jogalap lényegében két érvcsoportot tartalmaz, amelyek egyrészt az említett 18. cikk szigorú értelemben vett értelmezésére vonatkoznak, amelyek alapján a Törvényszék arra a következtetésre jutott, hogy a vitatott aktusok nem megtámadható aktusok az EUMSZ 263. cikk értelmében, másrészt pedig a Törvényszék által annak megállapítása során elkövetett hibára, hogy az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg helyzetét ezen aktusok nem módosították.
53 A Bizottság által támogatott EKB arra hivatkozik, hogy a második jogalap megalapozatlan.
A Bíróság álláspontja
54 Mielőtt megvizsgálnánk a fellebbezők által a második jogalap keretében előadott két érvcsoportot, néhány előzetes megfontolást kell tenni.
– Előzetes megfontolások
55 Először is hangsúlyozni kell, hogy a 806/2014 rendelet az uniós jogalkotó azon szándékából ered, hogy megelőzze az úgynevezett „másodrendű jelzáloghitel‑piaci válsághoz” hasonló, 2008 folyamán bekövetkezett válsághelyzetek előfordulását. Ezért e rendelet célja a (8) preambulumbekezdésének megfelelően olyan hatékonyabb szanálási mechanizmusokat létrehozni, amelyek alapvető eszközei annak, hogy el lehessen kerülni az olyan károkat, amilyenek a múltban a banki csődökből fakadtak. Márpedig az ilyen célkitűzés gyors döntéshozatalt feltételez, amint azt az említett rendelet 18. cikkében előírt rövid határidők is mutatják annak érdekében, hogy a pénzügyi stabilitás ne kerüljön veszélybe. Következésképpen ez a cél nem hagyható figyelmen kívül ez utóbbi rendelkezés értelmezése során annak meghatározása érdekében, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának EKB általi értékelése megtámadható aktusnak minősül‑e a szanálási eljárás keretében, mivel az ilyen értékelés határozati jellegének elismerése jelentősen érinthetné ezen eljárás gyorsaságát.
56 Másodszor meg kell jegyezni, hogy a 806/2014 rendelet 86. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy a tagállamok és az uniós intézmények, valamint bármely természetes vagy jogi személy az EUMSZ 263. cikkel összhangban keresetet indíthat az Európai Unió Bíróságánál az ESZT határozatai ellen, amely utóbbi az Unió bármely más intézménye, szerve vagy hivatala kivételével van megemlítve. Így ott egyáltalán nem említik az EKB‑t, és különösen az általa elvégezhető, fizetésképtelenségre vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásra vonatkozó értékeléseket, ami megerősíteni látszik, hogy az uniós jogalkotó nem kívánt az EKB‑t e területen döntéshozatali hatáskörrel felruházni. Ezenkívül az ESZT által e rendelet 18. cikke (6) bekezdésének megfelelően szanálási intézkedés elfogadása vagy az ilyen intézkedés elfogadásának mellőzéséről szóló határozat az uniós bíróságok előtt keresettel megtámadható, amelynek keretében valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának az EKB általi értékelése bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti.
57 E megfontolások fényében kell megvizsgálni a fellebbezők által előadott két érvcsoportot.
– Az első, a 806/2014 rendelet 18. cikkének értelmezéséhez kapcsolódó érvcsoportról
58 A fellebbezők lényegében úgy vélik, hogy a Törvényszék a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének általa elvégzett értelmezése során elmulasztotta figyelembe venni e rendelkezés második albekezdését, ily módon tévesen állapította meg, hogy e rendelkezés a ténybeli információk EKB általi egyszerű, nem kötelező erejű közlését írja elő az ESZT‑tel, és hogy kizárólag ez utóbbi rendelkezik hatáskörrel annak meghatározására, hogy az említett rendelkezés első albekezdésében említett három feltétel teljesül‑e. A fellebbezők hozzáteszik, hogy a fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás fennállása e fogalomnak az említett rendelet 18. cikkének (4) bekezdésében szereplő meghatározására tekintettel jogi elemzést és következtetést feltételez.
59 A fellebbezők azt is kifogásolják, hogy a Törvényszék a megtámadott végzések 46. pontjában nem tulajdonított kellő jelentőséget annak a „funkcionális egyenértékűségnek”, amely egy szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése és az engedélyének visszavonása között áll fenn. A Törvényszék azáltal, hogy nem ismerte el, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának a felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozó értékelése kötelező jellegű, megkérdőjelezi a bankfelügyeleti és szanálási rendszer koherenciáját, mivel a 806/2014 rendelet 18. cikkét úgy kell értelmezni, hogy a szanálási hatóságot köti a szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának a felügyeleti hatóság által végzett értékelése.
60 E tekintetben először is meg kell jegyezni, hogy az ESZT feladata, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) és (6) bekezdésének megfelelően szanálási programot fogadjon el, amelyet azután e rendelet 18. cikkének (7) bekezdése értelmében a Bizottságnak vagy adott esetben a Tanácsnak jóvá kell hagynia, mivel ugyanis az ilyen program csak akkor léphet hatályba, ha ezen intézmények nem emelnek kifogást. Ezenkívül a szanálási programot az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a)–c) pontja kifejezett megfogalmazása szerint csak akkor lehet elfogadni, ha három feltétel teljesül, nevezetesen ha a szervezet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ha észszerűen nem várható, hogy más intézkedésekkel észszerű időn belül megelőzhető lenne a szervezet csődje, és ha az ugyanezen rendelet 18. cikkének (5) bekezdése értelmében közérdekből van szükség a szanálási intézkedésre.
61 Az EKB‑hoz és a Bizottsághoz hasonlóan tehát először is hangsúlyozni kell, hogy amennyiben a szanálási program elfogadása az előző pontban említett három feltétel teljesülésétől függ, és valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának az EKB általi értékelése ezek közül csak az első feltételre vonatkozik, ezen értékelés nem érintheti a szanálási eljárás kimenetelét, mivel az a másik két feltételtől is függ.
62 E tekintetben, ami az első feltételt illeti, a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének második albekezdése még ha nem is kizárólagos, de elsőbbségi szerepet ruház az EKB‑ra, mivel az EKB feladata főszabály szerint valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése. Bár az ESZT is végezhet ilyen értékelést, erre csak azt követően kerülhet sor, hogy tájékoztatta az EKB‑t az erre irányuló szándékáról, és csak akkor, ha az nem végzi el az értékelést ezen információ kézhezvételétől számított három naptári napon belül. Az EKB‑val szemben tehát el kell ismerni az ilyen értékelés elvégzésére vonatkozó elsődleges hatáskört, amely – amint azt a Bizottság hangsúlyozza – felügyeleti hatóságként a rendelkezésére álló szakértelmen alapul, mivel e minőségében hozzáférhet az érintett szervezetre vonatkozó prudenciális információk összességéhez, az EKB van leginkább abban a helyzetben, hogy az e rendelet 18. cikkének (4) bekezdésében szereplő fizetésképtelenség vagy valószínűleg fizetésképtelenné válás fogalommeghatározására tekintettel – amely többek között a prudenciális helyzettel kapcsolatos olyan elemekre utal, mint az engedélyezési feltételek, az eszközök összege a források összegéhez viszonyítva, vagy a jelenlegi vagy jövőbeni eladósodottság – megállapítsa, hogy teljesül‑e ez a feltétel.
63 Ezt az értelmezést megerősíti az EKB‑nak a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének második albekezdése értelmében fennálló azon kötelezettsége, hogy késedelem nélkül közöljön az ESZT‑tel minden általa kért hasznos információt, amennyiben az utóbbi maga kívánja elvégezni a szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelését. Ami viszont az e rendelet 18. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt két másik feltételt illeti, az ESZT kizárólagos hatáskörrel rendelkezik azon kérdés eldöntésére, hogy e feltételek teljesülnek‑e.
64 Egyébiránt a 806/2014 rendelet (26) preambulumbekezdése egyaránt megerősíti az EKB mint az EFM‑en belül felügyeleti hatóság, valamint az ESZT mint szanálási hatóság között megosztott hatáskört annak értékelésére, hogy valamely hitelintézet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik‑e, valamint az ESZT kizárólagos hatáskörét annak értékelésére, hogy a szanálási program elfogadásához szükséges egyéb feltételek teljesülnek‑e.
65 Az EKB szerepe tehát arra korlátozódik, hogy értékelje a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében előírt feltételek közül az elsőt, és közölje ezt az értékelést az ESZT‑tel, vagy abban az esetben, ha az ESZT kifejezte azon szándékát, hogy maga végez ilyen értékelést, segítséget nyújtson számára e feladat végrehajtásában.
66 Következésképpen a jelen ügyben az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának EKB általi értékelése önmagában nem vált ki olyan kötelező joghatásokat, amelyek a fellebbezők jogi helyzetét jelentősen módosítva érinthetik a fellebbezők érdekeit, mivel kizárólag a szanálási program elfogadása, majd hatálybalépése, valamint 806/2014 rendelet 22. cikkének (2) bekezdése értelmében vett szanálási eszközök végrehajtása módosíthatja e helyzetet. A szanálási eljárást tehát összetett közigazgatási eljárásnak kell tekinteni, amely több hatóság bevonásával jár, és amelynek kizárólag az ESZT hatáskörének gyakorlásából eredő végső eredménye képezheti az e rendelet 86. cikkének (2) bekezdésében említett bírósági felülvizsgálat tárgyát.
67 A fellebbezők állításával ellentétben a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontjában szereplő feltételnek az EKB általi értékelése nem kötelező jogi aktus, és különösen nem hozza az ESZT‑et ezen értékelésre tekintettel mérlegelést nem engedő hatásköri helyzetbe. Ugyanis az EKB az értékelésében vagy úgy véli, hogy a szervezet fizetésképtelenné vált vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ami az e rendelet 18. cikkében előírt eljárás megindítását eredményezi, vagy úgy véli, hogy nem ez a helyzet, így az eljárás nem indul meg. E rendelkezés szövegében semmi nem utal arra, hogy az ESZT ezen esetek egyikében sem rendelkezne mérlegelési jogkörrel a szóban forgó szervezet fizetésképtelenségére vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozóan.
68 Az előző pontban említett első esetben ugyanis, tekintettel az EKB által közölt értékelésre és az azt igazoló ügyiratokra, nem kizárt, hogy az ESZT nem, vagy nem teljesen osztja az EKB elemzését, vagy hogy abban olyan szabálytalanságot észlel, amelynek orvoslására köteles, annak elkerülése érdekében, hogy azt az uniós bíróság adott esetben később szankcionálhassa a 806/2014 rendelet 86. cikkének (2) bekezdése szerinti megsemmisítési kereset keretében. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy – amint arra a jelen ítélet 62. pontja emlékeztet – az ESZT, amennyiben úgy dönt, hatáskörrel rendelkezik az említett rendelet 18. cikke (1) bekezdésének első albekezdésében szereplő feltételek közül az első feltétel értékelésének elvégzésére, és e célból tehát felhasználhatja az EKB által a rendelkezésére bocsátott iratokat.
69 Kétségtelen, hogy a gyakorlatban az EKB rendelkezésére álló szakértelem és az érintett szervezettel kapcsolatos prudenciális információk ismerete azt eredményezi, hogy az ESZT valószínűleg a legtöbb esetben elfogadja az EKB értékelését. Mindazonáltal, amint arra a főtanácsnok az indítványának 111. pontjában rámutatott, bár „az EKB értékelésének lehet auctoritasa a szó klasszikus értelmében, valamint hogy az ESZT nem mellőzheti annak figyelembevételét, és a tartalmát sem utasíthatja el kritika nélkül”, „ez nem foglalja magában azt, hogy az ezenkívül a jogi határozatokban rejlő potestasszal rendelkezik, amely határozatok kötelezőek az intézmények közötti kapcsolatokban, amennyiben az egyik intézmény az érdemet tekintve nem térhet el attól, amit a másik intézmény elfogadott vagy eldöntött”.
70 A jelen ítélet 67. pontjában említett második esetben az ESZT‑et jogilag sem köti az EKB értékelése. Kétségtelen, hogy amikor ez utóbbi arra a következtetésre jut, hogy az érintett szervezet nem fizetésképtelen vagy nem válik valószínűleg fizetésképtelenné, semmilyen értékelést nem küld az ESZT‑nek, és így a szanálási eljárás nem indul meg, mivel a 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdésének harmadik albekezdése úgy rendelkezik, hogy az EKB‑nak csak akkor kell közölnie az értékelését a Bizottsággal és az ESZT‑tel, ha úgy ítéli meg, hogy a szervezet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik.
71 A 806/2014 rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének a) pontjában előírt feltételnek az EKB általi értékelése tehát nem jár kötelező hatással az ESZT‑re nézve, annál is kevésbé, mivel ezen értékelés kézhezvételét követően az ESZT feladata, hogy az e rendelet 18. cikke (1) bekezdése első albekezdésének b) pontjában foglalt feltétel vizsgálata keretében maga értékelje, hogy várható‑e észszerűen, hogy más intézkedésekkel megelőzhető az érintett szervezet csődje.
72 Másodszor, a fellebbezőknek a hitelintézetek felügyelete és szanálása közötti különbségtételre alapított érveit illetően az EKB‑hoz hasonlóan rá kell mutatni arra, hogy az EKB mint az 1024/2013 rendelet 6. cikkének (4) bekezdésében említett jelentős szervezetek és csoportok – mint a jelen esetben az ABLV Bank és ABLV Bank Luxembourg – felügyeleti hatósága, főszabály szerint a legalkalmasabb helyzetben van valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelésére. Mindazonáltal, amint arra a jelen ítélet 62., 68. és 70. pontja emlékeztet, a 806/2014 rendelet 18. cikkének (1) bekezdése nem biztosít kizárólagos hatáskört az EKB számára az ilyen értékelés elvégzésére, mivel az ESZT azt követően is elvégezheti azt, miután tájékoztatta az EKB‑t az erre irányuló szándékáról, és ha az EKB ezen információ kézhezvételétől számított három naptári napon belül nem végzi el ezt az értékelést.
73 Ezenkívül az EKB beavatkozása a 806/2014 rendelet 18. cikkében előírt eljárás keretében nem annyira a felügyeleti és szanálási funkciók elválasztásán, mint inkább az ezen intézmény mint felügyeleti hatóság rendelkezésére álló különleges szakértelmen alapul. Következésképpen, még ha igaz is, hogy a banki szabályozás különbséget tesz a hitelintézetek felügyelete és szanálása között, és e célból az EKB és az ESZT feladatainak szétválasztását vezeti be, e kettősség nem befolyásolja az EKB által valamely szervezet fizetésképtelensége vagy valószínűleg fizetésképtelenné válása vonatkozásában végzett értékelés jellegét, amely előkészítő aktus marad.
74 Ami a valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése és engedélyének visszavonása közötti funkcionális egyenértékűség fennállására alapított érvet illeti, emlékeztetni kell arra, hogy a megtámadott végzések 46. pontjában a Törvényszék ezen érvre válaszul hangsúlyozta, hogy bár az ilyen értékelés alapulhat azon tény mérlegelésén, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikke (4) bekezdésének a) pontja értelmében a továbbiakban már nem teljesülnek a működési engedély fenntartásának feltételei, e két jogi aktus semmiképpen nem egyenértékű egymással.
75 E tekintetben igaz ugyan, hogy a 806/2014 rendelet 18. cikkének (4) bekezdése szerint akkor tekintendő úgy, hogy a szervezet fizetésképtelen vagy valószínűleg fizetésképtelenné válik, ha az esetében az ott szabályozott körülmények közül egy vagy több fennáll, a szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése formálisan nem igényel határozatot azon kérdés tárgyában, hogy vissza kell‑e vonni e szervezet engedélyét. Ebből következik, hogy a fellebbezők állításával ellentétben az előző pontban kifejtett érv egyáltalán nem jelenti azt, hogy valamely szervezet fizetésképtelenségének vagy valószínűleg fizetésképtelenné válásának értékelése kizárólag és szükségszerűen az EKB mint felügyeleti hatóság hatáskörébe tartozna, így azt az ESZT mint szanálási hatóság is elvégezheti.
– A fellebbezők második érvcsoportjáról, amely az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg jogi helyzetének megváltozásához kapcsolódik
76 A fellebbezők e tekintetben három érvet terjesztenek elő.
77 Először is a fellebbezők arra hivatkoznak, hogy az ABLV Bank és az ABLV Bank Luxembourg helyzetét az e szervezetek fizetésképtelensége vagy valószínűleg fizetésképtelenné válására vonatkozó értékelés EKB általi közzététele módosította. Mindazonáltal, mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a fellebbezők e tekintetben semmilyen pontosítással nem szolgálnak. Mindenesetre, bár nem kizárt, hogy az említett közzététel következményekkel járt ugyanezen szervezetek– többek között gazdasági – helyzetére, a jogi helyzetük semmilyen módosulását nem vonta maga után.
78 Másodszor, a fellebbezőknek a megtámadott végzések 47. pontjára vonatkozó érvét illetően elegendő megállapítani, hogy ezen érv e pont téves értelmezésén alapul. A Törvényszék ugyanis a fellebbezők azon érvének elutasítása érdekében, amely az EKB honlapján való közzététel és a vitatott aktusok közötti állítólagos szövegbeli különbségen alapul, csupán arra emlékeztetett, hogy az említett végzések 32–36. pontjából az következik, hogy e jogi aktusokat lényegi tartalmukra tekintettel előkészítő intézkedéseknek kell minősíteni.
79 Harmadszor, a fellebbezők úgy vélik, hogy a Törvényszék tévesen alkalmazta a jogot, amikor nem releváns ítélkezési gyakorlatra támaszkodott, mivel az csak azokban az esetekben érvényes, amikor az érintett jogi aktusok nem rendelkeznek kötelező erővel, ami a jelen ügyben nem áll fenn.
80 E tekintetben, noha az ezen érv által hivatkozott ítélkezési gyakorlatot a fellebbezők állításának megfelelően a jelen ügyben szóban forgó körülményektől eltérő körülmények között alakították ki, az releváns annak meghatározása szempontjából, hogy a vitatott aktusok megtámadható jogi aktusoknak minősülnek‑e, vagy sem. Különösen téves az az előfeltevés, amelyen az említett érv alapul, vagyis hogy a vitatott aktusok kötelező jellegűek, amint az a jelen jogalap keretében előadott első érvcsoportra vonatkozó vizsgálatból következik.
– A második jogalapra vonatkozó következtetés
81 Mivel a fellebbezők által a második jogalap keretében előadott két érvcsoport elutasításra került, a második jogalapot el kell utasítani.
Végkövetkeztetés
82 Mivel a két fellebbezési jogalap egyikének sem lehet helyt adni, a fellebbezéseket teljes egészükben el kell utasítani.
83 A Bizottság arra irányuló kérelmét illetően, hogy a Bíróság tisztázza a megtámadott végzések 34. pontjának két vetületét, emlékeztetni kell arra, hogy az Európai Unió Bírósága alapokmányának 40. cikkéből, valamint a Bíróság eljárási szabályzatának 129. és 132. cikkéből – amelyeket e szabályzat 190. cikke alapján a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell – egyértelműen következik, hogy a beavatkozó fél kérelmei csak az egyik fél kérelmeinek egészben vagy részben történő támogatására korlátozódhatnak. Márpedig a Bizottság azáltal, hogy arra kérte a Bíróságot, hogy pontosítsa a megtámadott végzések 34. pontját, túllép az EKB kérelmein, mivel az EKB a fellebbezések elutasítására és a fellebbezőknek a költségek viselésére való kötelezésére szorítkozott. A Bizottság által előterjesztett kérelmet tehát mint elfogadhatatlant el kell utasítani.
A költségekről
84 A Bíróság eljárási szabályzata 184. cikkének (2) bekezdése értelmében, ha a fellebbezés megalapozatlan, a Bíróság határoz a költségekről. Ezen eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján, amelyet ugyanezen szabályzat 184. cikkének (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Továbbá ugyanezen eljárási szabályzat 140. cikke (1) bekezdésének megfelelően, amelyet az említett 184. cikk (1) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárásban is alkalmazni kell, az eljárásba beavatkozó tagállamok és intézmények maguk viselik saját költségeiket.
85 A fellebbezőket, mivel pervesztesek lettek, az EKB kérelmének megfelelően kötelezni kell a saját költségeik, valamint az EKB részéről felmerült költségek viselésére. Az eljárásba az EKB támogatása végett beavatkozó Bizottság maga viseli saját költségeit.
A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:
1) A Bíróság a fellebbezéseket elutasítja.
2) A Bíróság mint elfogadhatatlan kérelmeket elutasítja az Európai Bizottság arra irányuló kérelmeit, hogy a Bíróság váltsa fel az Európai Unió Törvényszéke fellebbezések tárgyát képező, 2019. május 6‑i ABLV Bank kontra EKB végzésének (T‑281/18, EU:T:2019:296) és 2019. május 6‑i Bernis és társai kontra EKB végzésének (T‑283/18, nem tették közzé, EU:T:2019:295) 34. pontjában kifejtett érvelést.
3) A Bíróság a C‑551/19. P. sz. ügyben az ABLV Bank AS‑t kötelezi a költségek viselésére.
4) A Bíróság a C‑552/19. P. sz. ügyben Ernests Bernist, Oļegs Fiļst, az OF Holding SIA‑t és a Cassandra Holding Company SIA‑t kötelezi a költségek viselésére.
5) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.
Aláírások